Szerencsére nem történik semmi szokatlan, ahogy belépünk az ajtón és az becsukódik mögöttünk.
Tovább lépek pár lépést, de megállok, ahogy meglátom az újabb három ajtót.
Önkéntelen elgondolkozom a logikáján……
második sor +11 ez  =26
harmadik sorban lévő 2-vel osztva
= 13

Vagy

első sor 9
második sor + 9 = 18
harmadik sorban kivonom belőle az 5-öt
= 13

Ha választanom kéne akkor biztos a 13-ast választanám, de ekkor feltűnik, hogy nincs velünk Hirannis.
- Hogy az a búbánatos…… - szitkozódom a fogaim között és már rohanok is vissza.
- Ha elkapták, támadjatok én a legtávolabbinak megyek neki. Bár megérdemelné, hogy hagyjam a sorsára...... – mondom az oawa-nak.
Azért óvatosan nyitom az ajtót és ha szerencsém van, akkor háttal állnak nekem, élvezkedve az elfogott lányon.
Ahogy mondtam, én a legtávolabbinak ugrom neki, megpróbálom egy mozdulattal leszúrni, hogy ne legyen ideje mágiát idézni
Remélem a meglepetés ereje velünk van.

Lélegzetét visszafojtva várakozik mereven, meglapulva a sötétben, noha mostanra már tudja jól Hirion miatt, hogy nekik nem akadály ez. Ugyanúgy megpillanthatja őt az erre járó, így a sarokba húzódik hátul, összekucorodva és rezzenéstelenül várva, amíg elhalad előtte a sötételf. Felfelé csoszog, és mikor már nem fenyegeti őt veszély, ideiglenesen birtokba vett cellája szélére oson, hallgatva az egyértelmű ajtókopogást - ami esetleg kopogtatóval zajlik -, majd a néhány szót, és mikor becsukódik az ajtó, néhány hosszú másodpercig még meghúzódik. Az elhangzottak alapján a távozó nem mostanában fog visszajönni, így van lehetősége feltérképezni az alsóbb szinteket egyaránt. Felfelé egyelőre úgy tűnik, nem érdemes menni, ugyanis ott a kijutáshoz fel kell fednie magát vagy valamilyen nagyon ügyes módon kiiktatni az őrt, amire őszintén nem sok esélyt lát. Ugyanakkor annyira messze sincs már az a fönt, így először felugrál a fokokon, körbenéz, van-e járat, amin átpréselődhet, de ha van is, egyelőre nem kíván átbújni, legfeljebb átkukucskál, hogy tudja, mi várhat rá a túloldalon. Amint kivizsgálódta magát, lefelé indul el, gyorsan szedve a lépcsőket, be-benézve egy-egy cellába, még azért reménykedve abban, hogy van olyan tünde, aki nem veszítette el az erejét. Mérhetetlenül nagy sajnálatot érez az itteniek iránt, és ha tehetné, segítene rajtuk, ám ahogyan azt Viridiel mondta, ennél nagyobb veszélyben tényleg aligha lehetne. Hogy innen kimenthessen bárkit... Egyedül nem lenne elég, mi több, a sötételfek többsége ezen a területen tartózkodik, innentől sokat valóban nem tehet értük, legfeljebb Természet Anyához fohászkodhat, hogyha teheti, juttassa őket jobb sorsra. Vagy vegye magához a lelküket, békével itatva át azokat...
Ha lejutott - persze csak óvatosan, ugyanis nem tudhatja, tartózkodnak-e még az alsóbb szinteken -, akkor ott néz körbe, keresve itt is a járható utakat, onnan mérlegelve aztán, merre tovább.

/Lazy/


Gyorsan megnézed magadnak az ajtót és nem egy szokványos fajta. Nagy, vas bejárat. És járatok, illetve kerülő utak sincsenek. Márpedig ahogy már megjegyezted, nem túl egyszerű átjutni rajtuk.
Lefelé cellák és később ezek felváltva kínzókamrákkal. Az utóbbiak legtöbbje csupa vér. A lépcső végül egy falban végződik. És erről az egész pincebörtönről elmondható, hogy csupa bűz és mocsok.
Nincs olyan fajtársad, aki ne vesztette volna el a képességeit. És az ablakok mindenhol ugyan olyanok, amilyenen bejöttél.
Na, most találj ki valamit!

Fent jóformán semmi sincs, és azt is gyorsan megállapítja, hogy az ottani fémkaput egyedül semmiképpen sem lesz képes eltolni. Gyanús, hogy az ágaival tudna vele valamit kezdeni, de azt sem most, hanem majd később, mikor már jobban megnőttek, mert érzi, ez még nem a vége. Valamit még tartogat a számára Természet Anya ezzel az új taggal, és ha már csak azt veszi figyelembe, hogy ilyen kis apróságok micsoda erővel rendelkeznek már most... Idáig tulajdonképpen el sem gondolkodott rajta, így önkéntelenül is egy pillantást vet macskaként hiányzó végtagjára, megrökönyödve azon az erőn, amire számíthat teljes pompájában. Innentől annyira nem csodálkozik, hogy kell a démonnak.
Körbeszaglászva semmit sem talál, ami a továbbjutást garantálhatná, sem egy járat, sem egy rés, semmi sincs. Az ajtón kisurranni esélytelen, ugyanis ott a legfeltűnőbb a haladása, akárhogy próbálkozzon, így más lehetőség után kell kutatnia a továbbiakban. El is indul lefelé, a cellákat pedig nem sok idő múlva felváltják a kínzókamrák és a még intenzívebb és undorítóbb szagok. Döbbenten bámulja a véres eszközöket, néhány sokkos pillanatig csak álldogálva, ahogy élénk fantáziája elétárja, mégis mi mehetett végbe egy-egy részénél a helyiségnek. Nagy erőt kell vennie magán, hogy képes legyen elfordulni és haladni tovább, ugyanis a félelem erősen láncolja egész testét, végül mégis sikerül elszabadulnia. A gyomra ugyan háborog, és legszívesebben zokogna az itteni kegyetlenkedések tudatától, de mennie kell tovább, még nem hagyhatja el magát. Majd ha biztonságban lesz Viridiellel...
Hirtelen kapja fejét vissza az egyik kamra felé, akaratlanul is azon tűnődve, hogy esetleg párja ugyancsak megjárt egy ilyet. Három lába alig tartja meg őt, amint ennek az eshetőségnek a lehetősége felmerül, és egy darabig tántorog, végül az itteni kétségbeeséstől és menekülési vágytól sietősen halad tovább. Szajkózza magában a feladatot, amit teljesítenie kell, mielőtt a helyszín teljesen maga alá temetné őt érzelmileg.
Meglepetésként éri, hogy falban végződik az ösvény, valamiért számított folyosóra, összekötésre, bármire, de nem a lépcsősor hirtelen végére. Hirtelen ötlik fel benne a gondolat, hogy ez egy titkos járat, aminek ugyan nem szavaz túl sok esélyt, mégis tesz egy próbát. Közelebb lép hozzá, megszaglássza, közel nyomja érzékeny és nedves orrát a szélekhez, hátha valami furcsát tapasztal, ami ezen sejtésének beigazolódása is lehet. Ha nem talál semmit, akkor kényelmetlenül hátrál, egyáltalán nem lepődve meg, majd emlékezteti magát, hogy ismét végig kell haladnia ezen a borzalmon, ám nincs más választása, minthogy egy ablakon keresztül másszon át. Nem hiszi, hogy lenti rácsos járattal sokat érne, így egy újabb kört futva felfelé a legfelső járható útvonalat próbálja ki, átpréselve magát a fémek szorításán. Ha esetleg lakója van annak a cellának, akkor erdei esetén bemerészkedik, de más fajoknál nem meri megkockáztatni és inkább egy másik ablakos cellát keres, habár fajtársnál is vannak fenntartásai...

/Lazy/


Furcsamód szagnyomok jól kivehetően a falnál hirtelen szűnnek meg, mintha valaki átment volna rajtuk. Ám nem sok minden látszódik elsőre. Jobban megnézve az egyik kődarab a falban mintha nem természetes kopás miatt alakult volna ki. Lehet csak a képzelet szüleménye, de mintha egy szabályos holdforma lenne.
A legfelső cellában egy self vár sorsára, a második legmagasabban lévőben egy ember nő. De a harmadik egy erdei elf, így onnan könnyedén felugorhatsz egy szinttel fentebb, ha akarsz, de akár a felfedezett titkos ajtóval is babrálhatsz.

Maga se hitte igazán, hogy itt rejtenek valamit, ám úgy tűnik, a sötételfek az építményeikkel együtt kiszámíthatatlanok és rejtélyesek, és talán pont egy ilyen kaput kéne találnia a kegyetleneknél is. Talán egy ilyen mögött bújik meg veszett küldetésének megoldása, persze csupán az átvitt értelmében. Más ez az egész, más, mint annak idején, egyedül és magányosan, és habár nem bízhat Hirionban teljesen, neki köszönhetően most egyszerre tűnik sokkal könnyebbnek és bonyolultabbnak a titkok feltárása. Nincs már egyedül, kezdve a végsőkig mellette álló Viridiellel, a griffel, azzal a néhány orkkal, akikkel jóformán szövetséget kötött... Mintha mindez megacélozná őt, erősebbé és kitartóbbá téve, ami egy egészen más hangulatot és akaratot eredményez. Új neki, nagyon is, de bátran fogadja ennek a furcsa színfoltnak az ölelését, hagyva, hogy ez az érzés vezesse őt, háttérbe szorítva a félelmet, ami ugyancsak szorongatja őt.
A szagok eltűntével egyértelmű a számára, hogy itt van valami, és mivel ráér, illetve egyelőre senki és semmi sem gyanakszik rá, lehetősége nyílik a kényelmes felfedezésre. Ráadásul ez még nagy előnyükre is szolgálhat a húgmentés - és talán később a királymentés során is -, így semmiképpen sem hagyhatja ki ezt a lehetőséget. Nézelődik, mászkál, kicsit hátrálva újra szemügyre veszi a falat, nyújtózkodik rajta, mancsát rátámasztja, és még úgy is vizsgálódik, nem hagyva magát egészen addig, amíg meg nem pillantja a kopottas ábrát. Gyanakodva bámulja pár másodpercig, és ha macskaként eléri, akkor megpróbálja úgy benyomni, ha nem, akkor körbenéz, megbizonyosodva arról, hogy senki sincs a környéken, visszaváltozik, és úgy nyom rá tenyérrel. Ha erre sem történik semmi, akkor ágaival alakítja ki a kikopott formát.
Ne add, hogy halálos csapda legyen...
Reméli, hogy valamelyik kísérlet sikerrel záródik, ám ha nem így alakul, akkor a kínzókamrák közt keresgél állatként olyan tárgyak után, amik esetleg illeszkedhetnek a megadott jelre. Logikusan átgondolva erre semmi esély sincsen, elvégre ha egy amulett koptatta így ki, akkor annak tulajdonosa is van valahol. Nagy eséllyel a hatalmas épületen belül...

Minden úgy megy ahogy terveztem. Viridiel a többiekkel belép az egyik ajtón, és semmit se érzékelt az egészből. Ahogy az ajtó becsukódik mögöttük, egyedül maradok a falhoz lapulva. Már egyre közelebb érzem, hallom az érkezőket. Nincs sok időm kitalálni valami sztorit, mert azonnal meglátom a három férfit. Mindegyik olyan gyönyörű, amilyen az előbbi volt. Nála működött a gyűrű, viszont.....hoppá....egyedül volt. Most dobban meg a szívem a félelemtől.- Hira ezt jól megcsináltad már megint.- gondolom. De ha már így jártam, próbálkozzunk. Ha működik a gyűrű, legalább megölni nem fognak. Amennyire csak tudom leplezni hirtelen jött félelmemet, kilépek a sötétből.
- Hello. Szép napot! Tudnátok segíteni? Találtam egy furcsa ajtót és átjöttem rajta. Most fogalmam sincs hol vagyok. - próbálkozom. A templomról nem véletlenül nem beszélek. Közben csábítóan mosolygok a selfekre. Megnézem őket magamnak rendesen. Aztán megtörténik a baj. A semmiből egyszerűen csak előjön valami nagyon rossz érzés. A mosoly az arcomra fagy, a testem abba a helyzetbe, amiben vagyok. Nem tudok mozdulni. Egy sikoly hagyná el számat, ha ki tudnám nyitni. De mivel nem mozdul, gondolattal közlöm, gáz van.... Tapasztalatnak jó volt. A gonoszságukat nem tompítja és nem is véd tőlük. De az érzelmi hatás átjött, de mit értem el vele. Rabszolganőt akartak volna faragni belőlem....Hát inkább ne...

/Viri és Hira/


A csapat Hira nélkül folytatja a visszavonulást, és zavartalanul jutnak el a következő ajtókig. Ám a lány bajba kerül és mikor feltűnik a hiánya, nem sokkal az után éri el a futárt az üzenet telepatikusan. Valóban tanulságos egy eset volt és most a csapatnak fel kell vennie a harcot a három selffel.
Mire visszaérnek, ő már meg van kötözve és faggatni kezdik a történetéről az új tulajdonosai.
-Bejárat? Miféle bejárat? Merről jöttél?
* A kérdező a háta mögött áll és keze épp a fenekét simogatja, mikor nyílik az ajtó és a többiek támadnak. Viridiel számítása nem vált valóra, nem erőszakolják meg éppen, csak megkötözték és körbeveszik. Azonnal harcolni kezdenek, hogy megvédjék. Egyedül a nagymacska nem akar ölni, hanem hősnőnk közelébe kerülni.

/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -A lovag sikeresen megsebesíti az egyik éjtündét.
4-6-ig -Az ember támadását felfogják.

2*Tízes
5 és 6 esetén az íjász elfek találnak.

Hatos
1 és 2 -Viridiel támadása nem sikerült.
3-6-ig -Megöli a legtávolabbit.

3*Hatos
1 és 2 -Sikerül az egyik íjászt, mindegyik siker esetén a két lövészt és a dokit Fulladás átka alá vonni.
3 és 4 -Nem jár sikerrel egyik próbálkozásuk sem.
5 és 6 -Sikerül fulladás átka alá vonni a fentieket és sorrendben a lovagot, a gyógyítót és Viridielt (a siker számától függően) megsebesíteniük.
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 3

--------------------------------

#2 'Tízes' : 3

--------------------------------

#3 'Tízes' : 5

--------------------------------

#4 'Hatos' : 5

--------------------------------

#5 'Hatos' : 3

--------------------------------

#6 'Hatos' : 2

--------------------------------

#7 'Hatos' : 5

/kockadobás eredménye/


Hősünk megkerüli őket és a hátsót sikeresen megöli. A lovag szemből rohamoz. Az első self kifordítja a kardját, ahogy védi, a másik pedig előre ugrik és a páncél által nem védet részen megvágja. Az ember elejti a fegyverét és hátrébb vonul, körbenézve, hol van valamelyik gyógyítójuk.
Az egyik íjász talál és megsebesíti az egyiket, így a következő körben a doki megpróbálja távolabb húzni a küzdőktől Hirát, a lövészek elejtik az íjakat, fuldokolni kezdenek és Viri két zevadari katonával néz szembe, amiből az egyik sérült.


/Lazy/


Nem sajnálod az időt a vizsgálódásra. Macskaként felugrasz és megnyomod az ábrát, ám csak annyi történik, hogy visszapattansz. Ugyan ez történik visszaváltozott alakodban. Ám amikor az ágak pontosan olyan formává alakulnak, illeszkednek és az ajtó kinyílik. Odabent néhány gépet, egy asztal tintával, tollal és egy kinyitott könyvvel. És két oldalt könyves szekrény.
A következő körben, ha meg akarod vizsgálni, csak az egyikre lesz lehetőséged. És csak a későbbi körökben választhatsz újat: gépek, asztal vagy könyvespolcok.

Bár mérges vagyok Hirannis-ra, hogy magánakcióba kezdett és ezzel akár bajba sodorhatta az egész megbízatást, hiszen a királynő csak ránk számíthatott és már az elején elszúrjuk, de amikor megláttam, hogy azok a sötét elfek úgy veszik körbe, mint kiéhezett héják a galambot, hát már nem gondolkoztam, csak cselekedtem.
A megbeszéltek szerint a leghátul lévő selfre rohantam és mielőtt felocsúdhatott volna már le is döftem, megakadályozva őt bármilyen varázslatban.
Az oawa igyekezett a megkötözött lány közelébe sompolyogni, ám sem a lovag, sem az íjászok nem álltak a helyzet magaslatán, így látszólagos létszámfölényünk látványosan omlott össze, amikor szinte egyedül maradtam a két éjelffel.
Szerencsémre az íjászokat találják veszélyesebbnek, így az átkaikat rájuk szórják. A sebesült selfet igyekszem elsőnek leszúrni, remélve, hogy vele gyorsan végzek, aztán jöhet a legutolsó.
A lovag azért bízom benne, hogy addigra megemberli magát és legalább segít.

Állatként semmit nem ér a tevékenysége, csupán annyi előnye származott eddig belőle a falnál, hogy észrevette a jelet. Hiába ugrik neki, megpróbálva beljebb nyomni azt a követ, lényegében csak nekicsapódik és leesik a földre. Pár másodpecig előregörnyedve dörzsölgeti mancsával a koponyáját, ezek után felnézve pedig jobbnak látja, ha tündeként tesz további kísérleteket. Körbenézve nem talál senkit, a cellák feljebb vannak, a borzalmasan kinéző kínzókamrák üresen fogadják őt, így biztonságosan átváltozhat.
Nem lepődik azon meg, hogy nincsen semmi hatása az érintésének, de még annak sem, ha megpróbálja benyomni. Sziklaszilárdan marad az a falrész a helyén, és megdörzsölgeti az állát, mégis akkor mihez kéne kezdenie, ugyanis azt nem hiszi, hogy a semmiért lenne ott a figura. Biztos, hogy van indok a kopottságára, ám ha nem érintés, aminek ugye egyáltalán nem ilyen a formája...
Homlokon csapja magát, és végighúzza tenyerét az arcán, itt-ott elnyújtva a bőrt.
Akkora egy barom vagy, Lash... Mert valószínű, hogy egy ilyen formát ki tud alakítani egy tenyér...
Sok fejtörést így nem okoz neki, hogy az ágakból kéne kialakítania a hold formáját, hiszen más opció aligha áll a rendelkezésére, ha makacsul ragaszkodik ennek a résznek a felfedezéséhez. Elmormol egy fohászt Természet Anyának, hogy ne csapdába vezesse őt, noha a jelenleginél nagyobb csapdában és veszélyben nem is lehetne.
Felhajtja a köpenyét, megigazítja egy kicsit a táskáját jobb vállán, és kényelmesen kivezeti a ruha alól az ágakat, felvéve a látott formának az alakját annyira, amennyire tudja. Ha ez sem sikerül, akkor marad a tárgykeresés, ha mindenképp ragaszkodik ennek az ösvénynek a felderítéséhez, ám lehet, az már nagyobb kockázattal jár, minthogy egyszerűen továbbhaladjon egy másik útvonalon...
És lám, kinyílik. Hátrál egy lépést ugyan, gyanakodva kémlelve a sötétségbe, de hamar egyértelművé válik a számára, hogy nem várja őt itt semmiféle csapda. Ha odabenn nincs fáklya, akkor egyet leemel a lépcsősor aljáról, ahol még mindig nem látja senki, majd belép a helyiségbe - noha egyre gyanúsabb neki ez a terem -, gyorsan felmérve a helyzetet, meglepetten tudatosítva a könyvek mennyiségét és az egyelőre ismeretlen gépezetek ittlétét. Először az asztalhoz lép és ott kutakodik, belelapozva a kötetbe, de ott tartva ujját, amelyik oldalon hagyták, reménykedve abban, hogy ezzel két legyet üthet egy csapásra, és a teleírt oldalak magyarázatot adnak a szerkezetekre - vagy bármi másra. Igazából teljesen mindegy addig, amíg hasznos és segítheti vagy őt, vagy bárki mást a későbbiekben.

Az események felpörögnek. A csapatom visszatér. Már bánom, hogy ezt tettem, de hajtott a kíváncsiság. Tanulságos lecke lesz az már biztos ha túl éljük, és nem hal meg miattam senki. Ebben reménykedem. Míg ők vissza nem tértek, az egyik pasi rögtön ráállt a témára. Míg kíváncsiskodott a legszebb testrészemet taperolta. Jól is esett volna ha nem ilyen helyzetben vagyok, és egyedül van. Akkor sokkal könnyebb lett volna a helyzet. Bátran rámásztam volna és a többiek elkapják. De ennyivel amint látszik is szorult helyzetemből, nem bírtam el. Sajnos sehogy se tudok segíteni nekik...

/Kiszabadítás/


Hira megkötözve és úgy tűnik, tehetetlenül áll. Ám Viridiel remekel. És mostanra már elég tapasztalata van a fajjal szemben, hogy ne minden jött-ment éjtünde tudja őt überelni. Folytatja is lendületből a támadást. Az elsőt hátba kerülte, mielőtt a hármas felocsúdott volna, most pedig a sérült tűnik gyengébbnek. De ezt ő is tudja, ezért inkább a védekezésre koncentrál és a társa látva kényelmes helyzetét csak a támadásra koncentrálhat egyelőre. Ő is megpróbálkozik a mögé kerüléssel, mint a futár az előbb és térdnél a láb hátsó részére céloz.
Eközben a gyógyító meglepődik, hogy Hira nem megy vele biztonságos helyre, nem is reagál semmit, ezért inkább megpróbálja a sérült selfet lefogni. A lovag pedig csak tehetetlenül nézi, hogy miért nem őt támadják tovább és az íjászok miért nem harcolnak, miközben mintha semmi bajuk nem lenne.

/Kockadobás: 1. Hatos
3 és 4-Viridielnek nem sikerült a támadás.
A többi esetben megöli a sérültet.

Tízes
1-es esetén a doki lefogja a sérültet, függetlenül attól, hogy az halott vagy még él.
A többi esetben megsebesül.

2. Hatos
1-3-ig -Nem sikerül átvágni a láb izmait.
4-6-ig -Sajnos Turion fia lesántul.
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 4

--------------------------------

#2 'Tízes' : 1

--------------------------------

#3 'Hatos' : 2

/Lazy/


Sikeresen bejutsz és először az asztalon lévő könyvet vizsgálod meg. Elsőre összefüggéstelennek tűnik, de több oldalba való beleolvasás után kezd összeállni benned a kép, hogy ez valakinek a jegyzetei lehetnek.
Metropolisról szól, mintha utazási leírás lenne, ám inkább a mindennapokra fókuszál. Több helyen megtudva részleteket a tolvajok hercegnőjéről. Ám vegyesen össze van öntve a megfigyelések összefoglalóival. Egy ember megtörésének módszereiről is értekezik az író.
És egy harmadik rész az erdei elf katonák parancsnokának kihallgatásáról szól. De mint említettem, nem elkülönülve, hanem részeit összekeverve.
Így nem nehéz kitalálni a gépek küldetését sem.


/Kockadobás: Tízes
1-es A vasajtó csapódik, valaki lefelé jön a csigalépcsőn.
10-es -Egy éjtünde hangtalanul néz téged az ajtóból, ahogy olvasol. Hogy került az oda?
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 1

Eleinte csak értetlenül olvas bele itt-ott, belelapozva, hátha megvilágosodik, és szerencsére ez így is történik egyre fokozódó érdeklődése és borzadása során, kutakodva a sorok közt. Igyekszik minél többet gyorsan átfutni, hogy minél jelentősebb mennyiségű információ birtokában legyen, sietősen tologatva a lapokat egyik oldalról a másikra, ágaival egyre csak szorítva a köztük lévő fáklyát. Egyáltalán nem vonzza őt a téma, ami leírásra kerül, és egyre csak elszörnyedő ábrázattal folytatja a szavak bogarászását, szerencsére nem engedve útjára a most nagyon is hátrányára lévő iszonyatot. Tartja magát a feladathoz, amivel most foglalkoznia kell, ugyanis nem akar saját gyengeségéből olyan következményekkel szembesülni, amiket egyáltalán nem kíván megtapasztalni. Erőt kell vennie magán, ami bár nehéz, de sikerül, ahogy a célját tartja szem előtt: nem szabad itt elbuknia semmiképpen sem. Viridiel is biztosan számítani fog rá a királymentés során, így nem adhatja meg magát a szenvedésnek.
- Édes jó Természet Anya... - suttogja a borzasztó tudattal fordulva a szerkezethez, sejtve már, hogy mégis mire használták és használják fel. - Titkos kínzókamra? Nem elég nekik az, ami itt van? - motyogja, visszafordulva a kötet felé, és még kutakodna tovább benne, ám fönt csapódik az ajtó, mire riadtan kapja fel a fejét, gyomra összerándul és szíve is egy pillanatra megfájdul hirtelen jött rémületében.
Máris?! Alig ment ki az előbb valaki!
Nem késlekedik,és habár fogalma sincs, mégis miként lehetne visszazárni ezt a termet - noha vannak elképzelései -, különösebben nem foglalkoztatja. Mindenképp el kell bújnia, nem teheti ki magát semmi veszélyesnek, kockáztatva a lebukást, és gondolkodni sincs idő. Cselekednie kell, méghozzá azonnal.
Ha van fáklyatartó ebben a titkos szobában, akkor oda gyorsan becsúsztatja a tárgyat, ha nincs, akkor visszateszi oda, ahonnan elvette, majd macskává változva rohan ki a kínzóeszközök takarásába, hiszen ez van a legközelebb hozzá, ami még valamelyest biztonságosnak nevezhető. Tudja jól, hogy nem maradhat ott még állati alakban sem, mivel könnyedén bezárhatják őt, magára hagyva a sötétség társaságában, esélytelenné téve a kijutást. Lehetőség szerint olyan helyeket keres magának sebtiben, ahol a gyanakvás ellenére sem feltételezik jelenlétét; nagyobb eszközök alatt, jobb esetben mögött a fal és a tárgy közé préselődve. igazából teljesen mindegy addig, amíg kicsi a hely és ő még befér oda, mozdulatlanul bizonyára van esélye arra, hogy észrevétlen maradjon.

Teljesen úgy tűnik nekem, mintha mindenki lefagyott volna körülöttem. Hira, a lovag és az íjászok dermedten állnak, a doki a fal mellett oldalaz, de ha ezt a tempót tartja, még a sereg is ideér, mire eléri a lányt, csak én igyekeztem megszabadulni a triótól, vagyis már csak duótól.
Folyamatosan mozgásban vagyok, hogy ne adjak jó célpontot magamból és bár másodiknak a sebesült selfet szemeltem ki magamnak, a fél szemem azon van, aki az íjászainkra mered, hiszen minden valószínűség szerint épp átkot szór rájuk. Talán ez az oka, hogy a kardom elvéti a férfit, de nem állok meg mert egyrészt a doki valami oknál fogva ráveti magát és szinte elrántja előlem, másrészt már elég közel vagyok a mágiát használó selfhez, hogy őt vegyem a kardom hegyére.
Úgy néz ki, hogy azonban észrevesz valamit, mert hirtelen felém kaszál, a lábamat véve célba, épp csak oldalra tudok ugrani előle, de ha minden igaz, akkor ezzel elvesztette a befolyását az íjászok felett, így más ők is beleszólhatnak a harcba, ha már a lovag- aki állítólag harcedzett – ott áll, mint Bálám szamara. Remélem szitává lövik a sérült éjtündét, mielőtt megembereli magát.
Én meg kihasználva, hogy a sötét tünde pengére lent van, hiszen a lábamra célzott, én a nyakát veszem célba.
- Ne tátsátok a szátokat, mert ha idehívják a többieket, végünk van! - sürgetem a többieket.

/Layz/


Lazy fél a bezárástól és joggal. Nem nézte meg, hogyan lehet becsukni az ajtót. Sem azt, hogyan lehet kinyitni belülről. Ha egyáltalán lehetséges ez. Ilyesmik repkednek hirtelenjében a fejében, amikor a kiút helyett egy nagyobb gép alá rejtőzik.
Nem nehéz így észrevenni a nyitott ajtót. A közeledő azonnal riadóztatja is az őröket. Ám nem ugyan az a hang, ami elment. Ám a behatolás akkor sem tréfa dolog Zevadarban, főleg egy ennyire jól őrzött hely cellái környékén.
Ám hősnőnk észrevétlen marad. Hallja, ahogy a strázsákért kiabáló fölfelé kezd rohanni a csigalépcsőn. És legalább fél perc el fog telni, amíg visszaér az erősítéssel.


/Viri és Hira/


Nem egyszerű a helyzet, de ismét próbálsz végzetes csapást bevinni, hogy hamar vége legyen ez az amúgy is balszerencsés találkozás. Ha pedig elhúzódik, akkor a sorsotok rosszabbra fordulása szinte garantált, hiszen eddig is félt Turion fia attól, hogy újabb selfeket hívnak.
Ám egyelőre a fulladás átka a végéhez látszik közeledni és ha nem sikerülne Viridiel akciója, akkor holtan rogynak a földre. Ám miért ne sikerülne? A legjobb helyzetből támadhat.


/Kockadobás: Hatos
1-4-ig -Sikerül elválasztanod a fejét.
5 és 6- Az egérkék holtan rogynak össze, ahogy a feje fölé tartott pengéjével védi a tiédet.
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 6

Gyorsan, gyorsan, gyorsan - sürgeti magát gondolatban, és csapot-papot otthagyva igyekszik, hogy a saját bőrét menthesse, szerencsére sikeresen. Nem épp most kéne fogságba kerülnie, noha bizonyára így is kockázatos lépést tett azzal, hogy nyitva hagyta a titkos szobát. Reménykedik abban, hogy sötételf figyelmetlenségként fogják elkönyvelni - esetleg le se jönnek ide -, de ez hiábavaló: lejön, hallja a lépteit, egy bizonyos szögből még látja is őt, a lábait mindenképp, és rögtön riadóztat. Tündeként az alsó ajkát harapdálná, ugyanis fogalma sincs, hogy kire fogják fogni - netalán Hiriont sejtik mögötte? Esetleg egy egészen más alakot? Elképzelése sincs, nem annyira járatos az itteni történésekben, de még a hazaiaknál is gondjai vannak, ha őszinte akar lenni. Természetesen nem szeretné, ha mindez kihatással lenne a továbbiakra, csak még jobban súlyosbítva a helyzetet... Ugyanakkor ott van a tényező, hogy Hirion egyedül van, és ezt az itteniek is nagy eséllyel tudják, így a testvér komolyabb védelmezésére nincs szükség. Aztán ez lehet, csak önámítás... Ugyanakkor nem hihetik azt sem, hogy bárki meglóghatott onnan, elvégre a tér zárt, mi több, jól őrzik a helyszínt. Maga a bejutás is egy nagyon bonyolult folyamat egy helyinek, aki nem ide tartozik, azt pedig nem feltételezhetik, hogy egy erdei szökött be. Mégis mi adna rá okot? Esetleg akkor lenne jogos a hosszú ideig tartó riadóztatás, ha rejtenek valamit, amit nem tart egyáltalán kizártnak...
Mindenesetre határozottan nem jó ez a felállás, mi több, nagy eséllyel nem is rejtőzködhet itt tovább. A lehetőségei némileg csökkentek, de nem vészesen, ám felkészül arra is, hogyha esetleg el akarnák vinni a húgot, akkor majd követi őket, és úgy tér vissza Hirionhoz, hogy az ígéretét mindenképp betartsa. Ha már elrontotta, akkor kijavítja, történjék bármi, hiába szökhetne már most el, hiszen jelenleg nincs a férfi felügyelete alatt. Biztosan lenne lehetősége a kijutásra mind a városból, mind a birodalomból, azonban erre még csak nem is gondol - feladata van nemcsak itt, hanem Viridiel oldalán is. Megacélozza akaratát, visszaszorítva a félelem minden kis sarjadó részét, koncentrálva a következőkre, amit remélhetőleg nem fog elrontani.
Amint az ordibáló sötételf elhagyja a helyszínt, követi, noha nem a vasajtókon keresztül, hanem a fenti rácsos ablakok közt préseli át magát. Nem akarja megkockáztatni, hogy az egész helyiséget feltúrják és megtalálják az egyik kínzógép alatt. Fogalma sincs, mennyire paranoiásak az éjtündék, de semmiképpen sem hajlandó vállalni a maradást és annak következményeit, inkább rohan lehetőség szerint a fenti rések közé, átszuszakolva magát egy másik terembe. Ha hall föntről visszhangzó lépteket, akkor azonnal behúzódik egy cellába, reményei szerint egy olyanba, ahol szintén át tud mászni.

Mikor a támadásom a self ellen sikertelenül siklik el mellett, vagyis talán észre sem vettem, amikor arrébb lépett, vagy valaki csinált valamit, hogy a nyilvánvaló és tejes életnagyságban ott álló alakot nem tudtam kardélre hányni. És, ha ez még nem lett volna elég, akkor most jött a napom csúcspontja.
A két tünde íjász nem bírta tovább, hiszen nem tudtam elvonni róluk az átkot és végül összerogytak, mozdulatlanul feküdtek a földön, valószínűsítve, hogy az éjtünde megölte őket. És még szinte meg sem érkeztünk, egy lépést sem tettünk Zevadar földjén!
- Szedjétek már össze magatokat és támadjatok! – kiáltottam dühösen, ami jórészt a saját bénázásomnak szólt, de azért nevetséges, hogy hatan nem tudunk legyűrni három selfet, ráadásul orvul, hátbatámadva, a váratlanság előnyével együtt.
Ezek után már azon sem csodálkoznék, ha a következő pillanatban, már egy kisebb sereg nyomulna be a templomba. Most már bármi lehet!
Én továbbra is a kiszemelt sötét tündét akarom a kardhegyemre tűzni, már csak azért is, ha ez lesz az utolsó tettem is.
Úgy érzem, mintha egyedül lettem volna, mert körülbelül annyit értem a többiekkel.

//Ha Hira nem is ír a karijával, azért a másik négy karaktert a Mesélő mozgatja és két körön keresztül egy hangyányit nem segítettek, így tényleg tök felesleges, hogy velem legyenek, ennyi erővel egyedül is csinálhatnám a játékot. (azért ide írom Urál, mert skype-on nem jelentkezel.)//

Sok minden zajlik körülöttem. Aztán látom, hogy a két íjász összerogy és nem mozdul. Már értem mi a különbség a két nép között. Ehhez fogható gonoszságot még sose tapasztaltam. Látom, ahogy Szerelmem egyedül küzd, én se értem miért nem reagálnak a többiek. Segíteni kéne, akarok is, de nem tudok mozdulni. - [i]Természet Anya segíts![/i] - fohászkodom. És csak mardosom magam az ostobaságom miatt...

Ale

Az üzenet vagy át ment vagy nem, most nincs időm töprengeni ezen. Az elf kölyökre nézek és sóhajtok.
-Válts alakot és takarodj. Ne néz mint a birka tudok róla igen, húzz a vérbe és örülj hogy életben hagylak. Normál esetben simán kivégeznélek most ehhez nincs se türelmem se kedvem, szóval takarodj.
A kölyköt otthagyom a francba és irány a börtön már így is lemaradásom van (mesélő szerint jó két nap mire vissza érek). Na de megfigyelem az őrök mozgását, démonokra nem számítok hisz az esküszegő erődje viszont sok babra védelmi mágia lehet itt tehát ésszel kell betörni nem mehetek fejetlenül. Tehát megfigyelés és az első komolyabb őrt akit érdemes kiszedni elcsábítom szolgálat után és végzek vele. A helyébe állok és felveszem a szolgálatot. Jó eséllyel jelszavak vannak azokat is kiszedem belőle nem puhánykodok vele csak célirányosan kiszedek minden hasznos információt. Aztán irány a király.