Raydan hegyeinek zöldellő oldalain járunk. A tél ellenére a kontinens déli részén nem süllyed fagypont alá a hőmérséklet. Örökzöld növények élnek vígan itt.
Mind a ketten egy ork énekére lesztek figyelmesek. A horgászbotjával épp halat próbál fogni.

"A csermely halkan zúgott, hol útja völgyre nyílt,
Hűs mélyén pisztráng úszott, úgy surrant, mint a nyíl.
Oly tisztán, szépen látszott, én csendben ültem ott,
A vízben vígan játszott, és messze csillogott.
A vízben vígan játszott, és messze csillogott.

Rút, álnok lesben állva egy férfi nézte őt,
Nagy horgászbottal várta, a hal hogy arra jő.
A tiszta vízben, véltem, itt nem lesz semmi baj,
Így meg nem fogja véle, hisz látja őt a hal.
Így meg nem fogja véle, hisz látja őt a hal.

A horgász cselre készül, mert unja már
A csermelyt, felzavarja végül s na lám amire várt,
Már húzza tépi horgát a végén a végén ott a hal,
Jajj miért hogy mindig jól jár és célhoz ér ki csal.
Jajj miért hogy mindig jól jár és célhoz ér ki csal."

* A folyón egy kis bárka szeli a habokat, a szél ha oly' erősen nem is, de dagasztja azt a vitorlát. A tél ellenére az idő szép, a zöldellő vidéken szép kék csíkként kanyarog a folyó. E vízen halad Harlon is, rég járt már a törpök országában. Mondhatni hazatért, vagy is inkább visszatért. Hogy mennyi időre? Nos azt még ő sem tudja. De ezen még nem is töri a fejét. Az evezővel a kezében írányítja járművét, s közben csodálja a tájat. A folyó sodrása szerencsére nyugodalmas, kiváló lehet akár sétahajókázásra is. Vajon talál-e halászatra alkalmas szakaszt? Ez úgy is ki fog derülni előbb-utóbb. Az sincsen kizárva, hogy rákászkodni fog, vagy éppen vízimadárra vadászni, esetleg nádat vágni. Bárhogy is dönt unatkozni biztosan nem fog. Legutóbb Délosban járt, ott árulta a kikötő piacán a halait, ebből komolyabb bevétele nem lett, ám a révészkedésből már inkább. Azóta történt vele pár dolog, halászott a tengeren, viharba is keveredett, meg is sérült a bárkája egy kicsit. Szerencsére sikerült megjavítania. Ő a vizek örökvándora, ki mindig úton - azaz vízen - van. A folyón haladva elérkezik egy fákkal és némi gyékényessel benőtt szakaszhoz, miközben evez párat, meghallja, hogy valaki egy horgásznótát énekel. Tekintetével keresi is a dal előadóját, hát... mindenre számított magában de egy orkra nem. Felvont szemöldökkel végig is méri kicsit a zöldbőrű behemótot.*
~Nocsak... ez furcsa. Sokmindent láttam már utazásaim során, de orkot pecázni, és főleg pecázva énekelni még nem.~*jegyezte meg magában, hiszen alig-alig akar hinni a szemének.*

A szokásosnál is óvatosabban közlekedek a növények és a néhány elvétett fa között. Nappal van - és bár a nap elég alacsonyan van, még így is eltakarja a vastag felhőréteg, jócskán megszűrve a fényt, mégis rossz előérzetem van, de a kisujjam adnám rá, hogy csak az érzékeim csalnak, mivel eddig csak este indultam útnak, most pedig kényszerből kell megtörnöm a szokásomat. Éjjel minden sokkal csendesebb, szebb és... Biztonságosabb.
Talán egyszer-kétszer rondít bele a csendbe egy kisebb állat futásának hangja, vagy egy vinnyogás, amikor a sötétség csendjébe burkolózott ragadozó győzelmet arat a gyengébb fölött. Ilyenkor otthon érzem magam, mintha újra az a naiv kislány lehetnék, aki nem látott tovább Zevadar határainál, aki az anyja szoknyája mögül kémlel minden idegent és nem veszi észre a világuk alatt zajló háborúkat, kínokat és azt a tömérdek vért, amit megannyi fajtársa ontott az évek során.
Talán hasznosabb lettem volna, ha katonának állok és büszkén harcolok egy olyan dologért, aminek okáról fogalmam sincs... Meghalni vakon, tudatlanul, hősnek álcázva...
Oh, milyen szép is lenne az!
Ennek ellenére itt vagyok, egy koszos vándor, hegekkel tarkított testtel, amelyeket nem csatabárdok okoztak, hanem néhány elrontott döntés következményeiként hagytak rajtam örök nyomot.
Akaratlanul is, de eljátszadozok a gondolattal, hogy mi lenne, ha újból a szülőföldemre lépnék. Vajon apám és anyám él-e még? S a testvéreim? Nem... Ők már biztos nem... Forrófejűek és ostobák voltak, az első harcban eleshettek. De vajon vannak-e újak? Mondjuk egy hugocska... Mikor még kis taknyos kölyök voltam, mindig vágytam egyre. Szerettem volna megadni neki azt, amit én nem kaphattam meg. Meg akartam óvni a fiúktól és megdícsérni néha, ha valamit jól csinált. Egy olyan személy akartam lenni a nemlétező életében, akiben megbízhat.
De ha visszamennék... Élhetnék ugyanúgy, mint akkor? Befogadnának, vagy talán nyakamat szegnék, attól félve, hogy átmosták az agyam?
Keserűen húzom el a szám. Újból arra a gondolatra jutok, amit már a születésem óta igyekszek kizárni a tudatomból. Mégis... Mostanában egyre többször lyukadok itt ki... Hogy én nem illek sehova sem. Bárhová megyek, bárki próbálok lenni, nem leszek más, mint egy kirekesztett tag. Mint egy gyenge virág, melyet az erős szél kilométerekre sodort távol a fájától. A növény, amelyből soha nem lesz gyümölcs. Mert már az elején bukásra, rothadásra volt kárhozatva.

Idegen hang csapja meg a hegyes füleimet, így visszarántva a valóságba. Erős, rekedtes, kissé hamis, s mindenképpen hangos. Annyira, hogy még a csuklya alatt is tisztán hallom minden egyes szavát. Egy érdekes dalt énekel és bár maga az előadás nem kiemelkedő, - de hát mit is várok? - a szövege mindenképpen megtetszik.
Egy kicsit irigy leszek az idegenre... Én sohasem tehetném meg azt, hogy csak úgy énekelni kezdjek, egy idegen tájon. Talán a halálomat írnám alá vele. Hiszen így is takarnom kell minden részem. A hangom, az arcom, a gondolataimat, a nézetemet... Mindent.
Eszembe sem jut, hogy megkeressem a hang forrását, innen is tisztán kivehető, hogy egy megtermett orkkal van dolgom. Nem szeretem őket... Nem lehet velük beszélni, csőlátásuk van. Helyben agyoncsapna, mint egy férget, amint meglátna. Az pedig nem hiányzik.
Jelenleg nem fűlik ahhoz a fogam, hogy megtámadjam, nem akarok felesleges munkát magamnak. Ugyanakkor, valószínű, hogy ha felfigyel rám, jobb, ha nem ér meglepetés. Inkább becsüljem fölül, mint alul.
Hangtalanul osonok az egyik vaskosabb fa mögé, hogy olyan helyzetben legyek, amelyről tökéletes rálátást kapok az orkra, mégis én magam rejtve maradok. Miután megbizonyosodtam arról, hogy elég hangosan énekel, lassan leveszem az íjamat a hátamról, és a tegezből is kiveszek három mérgezett nyilat. Ennyi akár még egy testesebb ghoult, vagy Trigenát is ki tudna ütni néhány órára.
Az inat ugyanakkor mégnem húzom fel, megfeszült izmokkal tartom magam mellett, várva a megfelelő pillanatra, amikor elmenekülhetek, anélkül, hogy bármi sebet okoznánk egymásnak.

A selfünk könnyedén lopakodik a látszólag boldog oughwari mögé. Onnan is feltűnik neki, hogy fegyvere van. Egy méretes kard lóg az oldalán és az övéből még két görbe pengéjű tőr is van dugva a háta mögé.
Ekkor hirtelen megrántja a botot és mintha birkózna a kihúzással, feszülő zsinórral lassan jobbra-balra mozgatja. Nem kis, apró mozdulatokkal ám! Mintha csak valami láthatatlan erő a mélyben húzná el oldalra a kezéből, ő pedig nem venné észre. Majd mikor hirtelen észreveszi, hogy kitért, az eddigiekhez képest gyorsan átvált a másik irányba. Vagy... mintha csak...
Nem is kell tovább ragozni, aki ismeri a fárasztást, az jól tudja mit csinál. És egy halászhajó jelenik meg a parti bokrok és fák közül kibukkanva eközben. Rajta pedig egy törppel.
Az agyaras fél kézzel odaint neki, de gyorsan folytatja tovább és hamarosan egy méretes halat húz ki. Nem is gondolta volna a Mesélő, hogy egy öt kilós dög is kijön egészen a part széléig.

*Meglepődik azon, amikor az ork int felé egyet. Leginkább vicsorgásra és más egyébb durvább magatartásra számított. Ezek szerint ez az ork szereti a vízet és imád pecázni, hiszen igencsak belemerült a tevékenységébe. Harli bátyónk pedig tiszteli azokat akik szintén hallal foglalatoskodnak valamilyen formában.*
- Jó fogást! - *int ő is vissza, majd kíván neki szerencsét. Ugyan már eltávolodott egy kicsit az orktól, de hátra nézve még látja, hogy a nagydarab zöld behemót mit is fogott.*
- Szép fogás! - *kiált oda neki, miközben elismerően biccent egyet. Ugyan nem érti, hogy mit keres éppen itt egy ork, ám a mi Harlink nem igazán előítéletes. Főleg úgy, hogy ő maga is folyton úton van, találkozott már számos nép képviselőjével. Tovább halad a bárkájával, majd némi idő elteltével a folyó egyik lassabb sodrású és sekélyebb szakaszán köt ki, közel egy méretes fűzfához, ami részben takarja is a hajóját. Miután kikötötte a halászbárkát, a partra lépve nyújtózik egyet, ám ekkor megkordul a gyomra. Ha egy törp éhes, akkor bizony enni fog. A tűzrakás után, előveszi a bográcsot, majd nekiáll hagymát pucolni, és különféle halakat filézni. Nincs is jobb egy halpaprikásnál. Kis idő múlva finom illatokat lehet érezni, törpünk fűszerez és jóféle vörösbort is önt a bográcsba, hogy megbolondítsa azt. Vendégre nem nagyon számít, reméli az ork a saját halát sütögeti valahol máshol. Amúgy is eltávolodott tőle rendesen. Bár a tapasztalatai alapján alig-alig volt olyan eset, hogy ne lett volna egy hirtelen arrajáró vendége. Az étel még nincsen kész, törpünk nagy gonddal kevergeti azt, ám a szigonya ott van mellette készenlétben, ha netán valami baj lenne.*

Meglepetten tapasztalom, hogy most az egyszer észrevétlen maradtam.  Ugyanakkor, nincs sok időm rágódni a gondolaton, jelenleg minden egyes porcikámat leköti a túlélésre és a biztonságra való törekvés. Lassan eloldalazok a helyszínről, folyton szemmel tartva az orkot, ha netán a szerencsém mégis megfordulna.
Végül erre csak nem kerül sor, folytathatom tovább az utam, nagyjából Észak felé... Vagyis, azt hiszem, hogy arra...
Nem is kell sokat gyalogolnom, hamar rátalaltam valami érdekesre. Fekete füst száll fel a fűzfa alól, az én arcomhoz is eljutva. Halkan prüszkölve fújom ki a tüdőmbe jutott orrfacsaró szagot, külön figyelve arra, hogy ne keltsek túl nagy feltűnést.
Először erdőtűzre gyanakszok, de kicsit közelebb osonva hamar megérzem a kellemesen fűszeres illatokat, s innen pedig még egy bolond is rá tudna jönni, hogy itt bizony szó sincs balesetről, csak egy egyszerű kis sütögetésről.
Orkokra gondolok. Talán a furcsa dalt éneklő halász felesége készíti el a nemrég fogott zsákmányt, hogy mire férje a munkától kimerülten visszatér hozzá, meleg étel fogadja őt.
Rajtaüthetnék, amíg egyedül van, elkábíthatnám és kirabolhatnám... Idejük sem lenne felfogni a tettemet...
Felaljzom az íjam és teszek egy lépést előre.
De várjunk!
Beszippantom a levegőt. A jó szaglásomnak hála, hamar rájövök arra, hogy bizony nekem nem orkkal van dolgom. Talán egy törpe... Vagy félvér, mivel a jellegzetes föld és fémes illatuk csak nagyon enyhén érezhető ezen az egyeden... Ha nem figyelnék, észre sem venném. Elnyomja a só és a hal szaga.
Kitagadott lenne, akinek a felszínen kell élnie? Vagy egy olyan vándorról van szó, mint amilyen én is vagyok?
Gondolatmenetemet nem tudom sokáig folytatni, a mámoros aromák teljesen elvonják a figyelmemet. Olyan rég ettem már hasonlót... Halat érzek... És sok-sok fűszert...
Összefut a nyál a számban, szinte már érzem az ízét...
Ebben a pillanatban kordul a gyomrom egy hatalmasat, mire odakapom a kezem, de már hiába. Egy kő mögé bújva húzom fel az íjam, ki sem tekintve rejtekem mögül. Legfőképpen a hallásomra támaszkodok, csak az ütemes léptek hangjára figyelve, eddig feleslegesen. Nem tervezem bántani őt, ellenben még akkor sem mozdulnák meg, ha szólítana. Mondhatna ő akármit, én innen ki nem mennék.
De ha mázlim van, nem hallotta meg....

*Törpénk továbbra is kevergeti a gőzölgő ételét, újabb fűszerek kerülnek bele, sőt némi szalonnát is felkockáz és azt is beleteszi a bográcsba. Nos nem hiába, Harli bátyó szereti ám a hasát. Egy hosszú fárasztó nap után, nincs is jobb, mint kiadós falatozás. Ám a meghitt, idilli főzőcskézést megzavarja valami, apró halvadászunk egy hatalmas gyomorkorgásra lesz figyelmes. Egy pillanat alatt elengedi a fakanalat és a szigonyához nyúl. Körülnéz, és egy villanásszerű gyors mozgást lát a nagy kő környékén. De azt már nem látta, hogy ki vagy mi volt az.*
- Hahó! Van ott valaki? - *teszi fel a kérdést, majd várja az esetleges választ. Ám hiába vár, úgy néz ki a helyzet, hogy válasz nélkül marad. Ezt elismétli mégegyszer, de szintén semmi. Halászunk visszamegy a bográcshoz, megkevergetni az ételt, de közben erősen figyeli azt a nagy szikladarabot, és most a szigonya is jobban kézközelben van.*
- Nem tudom, hogy ki vagy és mik a szándékaid, de ha esetleg kirabolni szeretnél, akkor előre szólok, hogy felesleges. Nincsen semmim. -*kiált neki oda, miközben merőkanállal kimer egy nagy adagnyi ételt egy fatányérba. 
~ No tessék, akárhányszor nekiállok főzni, mindig...de mindig jön valaki..~* konstatálja magában. Ugyanis elkészült a várva várt halpaprikás. A sötét elf nő nagyon halk lépések hangjait hallhatja a szikla mögül. Törpünk igyekszik a lehető leghalkabban járni. Majd a lépések hangja megszűnik, helyette egy kis súrlódás hangját lehet hallani a talajon. Amit már nem csak hallhat Aesma, hanem láthat is. Láthatja a törp kezét és egy tányér gőzölgő ételt. Harli a kő mögé tolja (csúsztatja) a talajon a fatányérban lévő ételt, így ő maga még mindig nem tudja, hogy ki is rejtőzik a szikladarab mögött.*
- Ha éhes vagy, ebben tudok segíteni. Jó étvágyat. - *szólal meg Harli, A sötételf távolodó lépések hangjaira lehet figyelmes. Harli elmegy onnan, visszamegy a bográcshoz, és kíváncsian várja, hogy mi fog történni. Ő onnan látja még magát a tányért. Nem tudja, hogy kivel lehet dolga, lehet akár egy erdei rabló, de lehet egy megijedt kisgyerek is. Az orkra azért nem gyanakszik, mert az már fogott magának egy termetes halat. *

Azonnal felhúzom az íjam, amikor halk lépteket hallok. Ugyanakkor nem támadok, még akkor sem, amikor surlódás hangját vélem felfedezni. Az illat még intenzívebb lesz, komótosan fordítom oldalra a fejem, hogy jobban szemügyre vegyem a frissen főzött, gőzölgő halpaprikást. Nem igazán értem a tettének és közvetlenségének az okát. Nem találkoztam még olyan lénnyel, aki bármi ok nélkül adakozik és nem kér cserébe semmit. Ő két álommal odébb van. Itt biztosan nem a jó szándék vezérli...
Mi van, ha megmérgezte? A fűszerek jól elnyomják a keserű méreg illatát és még az idegen, ostoba, naiv betolakodókat is eltávolítja az útból, néhány órára, - legrosszabb esetben talán örökre - míg kirabolják.
Bár nem mintha úgy tűnne, hogy kevertek bele egy kis 'különleges hozzávalót'. Sem a színén, sem pedig az illatán nem érzem.
Megigazítom a kesztyűmet és ellenőrzöm, nehogy felfedje valódi bőrszínem. Az íjamat magam mellé rakom, az egyik nyilat pedig ketté töröm és a nadrágövembe csúsztatom. Ez biztosan gyorsabb megoldás, mint a tőr bemérgezésével bíbelődni...
Beletúrok  a tarisznyámba, kiemelek egy borral teli kulacsot és lassú mozdulatokkal elveszem a tányért, hogy helyébe csúsztassam az én ajándékomat.
- Köszönöm. - suttogom halkan és bátortalanul, miközben az ételt nézem. - Remélem, szereti az emberi bort...
Hozzálátok az evéshez, de közben még mindig fülelek, nehogy csak csapda legyen az egész.

*A sötét elf leány, nyugodtan elfogyaszthatja Harlon főztjét, nincsen megmérgezve. Egyrészt azért, mert eredendően magának főzte, másrészt pedig azért, mert törpünknek nincsen mérge és nem is igazán ért a méregkeveréshez. Miközben odacsúsztatta a tányérnyi ételt, meglepődve tapasztalta, hogy egy kulacsnyi bort kap ezért cserébe. El is veszi a borral teli kulacsot. Halászunk különösebben nem szereti a bort, rumból és sörből hatalmas mennyiségeket el tud pusztítani, a bort csak főzésre használja.*
- Miért nem jössz elő? Szegyenlős vagy? - *kérdezi enyhén tréfás hangnemben az ismeretlentől* - A bort együtt szokták inni, koccintás kíséretében. - *közli vele, ő addig nem iszik a borból, hiszen véleménye szerint nem illik így elfogyasztani. Figyeli továbbra is a sziklát és annak környékét, közben magának is mer egy tányérnyi ételt, majd neki áll falatozni. Töpreng és találgat, hogy ki is lehet a titokzatos idegen. Lehet azért nem mer előjönni, mert nincsen rajta ruha? Bár az nem lehet, mert akkor honnan lenne neki egy kulacs bora. Vagy nagyon csúnya az illető? A mi Harlink sem a szépségéről híres. A hangja alapján, annyit tud, hogy nő lehet az illető, ugyanis nem volt valami férfias hangja. Tán egy szökött bűnözővel lenne dolga? Ha így is van, csak nem rabolná ki apró növésű halvadászunkat, miután adott neki ételt. No meg aztán mégis mit tudna valaki is elrabolni a mi Harlinktól? A halászhálóit, a bográcsát, a hordóit? Pénze nagyon kevés van, ékszere és más értékes tárgya pedig nincsen. Gyártja fejében a teóriákat, míg végül megunja ezt. Azonban nem megy a szikla mögé, azért annyira van ő elővigyázatos. Helyette megszólítja az ismeretlent, de nem tolakodóan.*
- Éhes vagy még? Ha igen, akkor jó hírem van. Van még bőven! -*nevet is hozzá egy kicsit.* - No mindegy... én repetázom! -*kiált neki oda. Szed is magának még egy adagot, hiszen a halpaprikás jól sikerült.* - Miután meghívtalak ebédre, nem gondolod, hogy illene bemutatkozni? Én Harlon vagyok, de szólíts csak Harlinak. - *mutatkozik be először ő.*

Jóízűen és valamivel bátrabban kanalazok, amikor megbizonyosodok arról, hogy semmiféle méreg nincs belekeverve az ételbe. Mikor elveszi a kulacsot, a sziklához simulok, de úgy tűnik nem tervezte azt, hogy megzavarjon engem, amiért különösen hálás vagyok, s ezzel nem kicsit meg is lepett.
- Sajnálom, hogy nem tudjuk közösen meginni... - Sóhajtom halkan, de mégis elég erővel ahhoz, hogy ő is hallhassa. Tompán koppan a fejem a hideg kövön, amikor hátrahajtom, hogy a bárányfelhős eget kémleljem. - Van néhány dolog, ami miatt nem láthat engem... Nem feltétlenül az én hibám, inkább csak... Mindenki másé. - Rántom meg a vállam, nem is törődve azzal, hogy normálisan válaszoljak neki.
A mellkasomhoz húzom fel a térdeimet és az egyik kezemmel átkarolom, míg a másikkal a körülöttem lévő fűszálakat tekerem fel az ujjaimra.
Megpróbálom elképzelni őt, de akárhogy is próbálkozok, mindig egy kedves arcú, pocakos törp jelenik meg, így erről a szórakozásomról le is teszek. Nem akarok szimpátiát érezni iránta, az csak még jobban elgyengítené az így is védtelen elmém...
- Harl-on... Harli...  - Ízlelem meg a nevét, miközben magam elé meredek, felelettel nem szolgálva a kérésére. Helyette inkább egy ostoba kérdést teszek fel neki. - Halász vagy, ugye?...
A válasza után néma csend következik. Csak percek múlva észlelheti a halk fémes zörgéseket, amik a fegyvereim rendezése miatt hallhat. Mindent ellenőrzök, hogy ott van-e a maga helyén és néhány egérutat is készítek maganak, ha véletlenül bajba keverednék. Miután ez kész, felkapom az oldalamra a tarisznyámat és egy nagyobb nyöszörgéssel karöltve támaszkodok fel a talajról, hogy rejtekemet elhagyva elé léphessek. Laza mozdulatokkal hajolok meg előtte, figyelve, hogy a csuklyám ne essen le a fejemről. Bár talán ha nagyon szemfüles, - vagy kíváncsi -, talán így is észrevehette a bőröm színét, ha a hegyes füleim, a nyurga testalkatom és a sötét ruházatom nem lett volna elég, ahhoz, hogy rájöjjön sötét elf mivoltomra.
- Részemről a szerencse, Elelogap... - Villantom felé a makulátlan rókavigyorom, miközben a frufrum alól méregetem a vérvörösen csillogó szemeimmel. - Aesma Daeva a becses nevem, ugyanakkor a Khil becenevet sem vetem meg... - A tekintetem a melette elhelyezkedő farönkre téved, így afelé biccentek. - Szabad?... - Ha megengedi, levágom magam az ülőalkalmatosságra, kellő távolságot hagyva magunk között. Ha viszont nem, akkor csak a fűzfa alá sétálok, hogy takarásban legyek a kíváncsi szemek elől.

*Kicsit furcsálja azt amikor a lány közli vele, hogy azért nem ihatnak meg együtt egy bort és azért nem láthatja meg őt, mert mindenki más hibája.*
- Igen az vagyok, egy egyszerű vándorhalász. - *válaszol a lány kérdésére, majd önt magának egy kis kupicányi rumot, amit le is dönt hamar. Ezután előlép a hölgy a szikla mögül. Kíváncsian végig is méri a titokzatos személyt. Azt már kapásból sejtette, hogy magasabb lesz nála. Na de ez egyértelmű, aki nem törp, az eleve magasabb is egy törpnél. Először erdei elfnek hiszi a lányt, ám  jobban megfigyelve, feltűnik neki lassacskán minden olyan részlet ami egyértelművé teszi, hogy bizony egy sötételf áll előtte.
Azonban a mi Harli bátyónk világott látott ember, azaz törp. Tény, hogy nem gyakran szokott sötételfekkel találkozni, azonban nem Aesma az első akivel találkozott ebből népből.*
- Szóval Aesma... örvendek. -*mosolyog rá, majd megengedi, hogy a lány leüljön a farönkre.* - Nyugodtan, leülhetsz. -*mondja neki, majd két kupát hoz, mindegyikbe a hölgy által adományozott bort tölti. Egyik kupát átnyújtja a lánynak. Csak azért is fognak együtt bort inni. Harlon amúgy is vendégszerető* - Pertu? -*tartja koccintásra készen oda a saját kupáját. Ha koccintanak, ha nem utána megkérdezi* - Mi járatban van itt e vidéken egy bájos hölgy? Utazó lennél? -* Mi tagadás ez a vidék nem szokott hemzsegni a sötételfektől. Törpünk a lányt utazónak, kalandornak vagy zsoldosnak tippeli.*

- Köszönöm. - Halványan bólintok, ahogyan helyet foglalok mellette. Eltűnik egy pillanatra, s hamarosan visszatér két kupával a kezében, amiket színültig tölt borral. Mosolyogva veszem át az egyiket, egy darabig csak a vöröses felszínét bámulva. Valóban szerette volna, ha együtt isszuk meg...
- Petru. - Felelem kedvesen, kellő magabiztossággal, holott fogalmam sincs a szó jelentéséről. Biztosan valami ,,egészségedre" lehet, csak éppenséggel törp nyelven. Az égbe nyújtom kupát és egy nagy lendülettel koccintok vele, nem sokkal később pedig meg is kóstolom az italt.  
Egy ideig csendesen ülök, a kérdésén gondolkozva. Egy kicsit játszok a borral, hagyom, hogy hullámozzon, addig, amíg ki nem löttyen. Csak erre kapom fel a fejem, hogy hümmögve a pohár aljára nézzek.
- Vándor vagyok. Már több évtizede járom Nemira földjeit... Pontosabban, hét éves korom óta. - Somolygok rá és egy kicsit előre hajolok, hogy megtámasszam a fejemet. - Bár még így sincs elég tapasztalatom, amivel meg tudnám könnyíteni az életem. Pont annyi, amennyi kell; hogy életben maradjak. - Folytatom töretlenül őszinte vigyorral a képemen, ahogyan hátrább dőlök. - És te? Az egész tenger a tiéd, biztosan sok olyan dolgot is láttál, amiről még csak álmodni sem merünk. Nagyon boldoggá tennél, ha tudnál nekem mesélni erről. - A szemeim gyermeki csillogással teliek, szívem pedig megtelik a nosztalgia édes ízével. Újból gyereknek érzem magam, aki minden este az édesanyja történeteire aludt el.

*A koccintás után hamar felhörpinti a bort törpünk. Helyet foglal ő is egy kövön, szembe a lánnyal. Enyhén meglepődik mikor Aesma azt várja tőle, hogy meséljen a tengerről. Halászunk nem az a nagy sztorizós fickó, bár azért átélt ezt-azt a tengereken.*
- Hát... mi tagadás... bejártam már magam is rengeteg vidéket. Tengereket, óceánokat, lagúnákat, de én magamat elsősorban inkább folyami halásznak tartanám. A tengerek veszélyesek, hatalmas viharok, tengeri szörnyek....-*ekkor a nadrágját kicsit feljebb húzza és látható a vádliján egy nagy harapás nyom*-... kalózok és még sok minden mástól is veszélyes. Ugyanakkor szép is, nincs is szebb a naplementénél mikor a tenger nyugodt. Ellátni a nagy messzeségbe, látni a nagy végtelennek tűnő kékséget. Nem beszélve a szép sellőkről és a pajkos delfinekről. Aztán még ott van a sok finomságok a tengerből, halak, polipok, csigák, kagylók, rákok és sok más herkentyű amikből nagyon finom ételeket lehet főzni. - *végül csak megered a nyelve és elkezd mesélni. Közben elővesz egy hatalmasnak tűnő gombolyagszerű dolgot, ki is húzza hosszan, mint ha valami vastagabb fonál lenne. Elkezd Harli hálót szőni, egy hosszúkás hegyes bottal fűzi át egyik rácsból a másikba.* -Szóval akkor Te jelenleg, mondhatni különösebb cél nélkül vándorolsz. Adhatok egy tanácsot, hogy hogyan tudod valamelyest megkönnyíteni a dolgaidat, életedet. Úgy élj, hogy soha se bánd meg amit teszel. Gondolom nem sok törpöt láttál aki halászik. Engem sokáig elítéltek ezért, gúnyoltak is érte. Csak azért mert nekem, nem volt kedvem mélyen a hegyek belsejében vagy a föld alatt a tárnákban kuksolni a sötétben. Nem lett belőlem bányász, ötvös, kovács vagy drágakő csiszoló, mint a törpök nagy többsége. Én inkább a felszínen a friss levegőn, behajózom a világot. Nem bántam meg, hogy halász lettem. Sőt, örülök neki.-*magyarázza közben a lánynak, miközben készülget az új hálója.* - Ha szeretnéd látni a tengert, akkor segíthetek...éppen egy tengeri útra készülök, ha gondolod velem tarthatsz. Nem csak halász vagyok, szoktam révészkedni is olykor.-*fel is ajánlja az utat. Harli legtöbbször egyedül utazik. Időközönként nem bánja, hogy van társasága. Kíváncsi a nő válaszára, amennyiben elutasítja az ajánlatát, természetesen nem sértődne meg. Elvégre is, ki mondana kapásból igent egy ilyen felkérésre. Törpünknek furcsa, hogy vannak olyasvalakik, akik még nem láttak tengert, legalább partról.*

Lelkesen hallgatom a történetét, s közben magam elé képzelem a képeket, amiket a tenger nyújthat. Az érdekes lényeket, a gyönyörű látványt és mindent, amit csak mesél. A szemem a hatalmas hegre téved, de még ez sem törheti le a lelkesedésemet. Túl földöntúli ahhoz, hogy valóban el tudjam hinni a hallottakat. Mintha teljesen más világról beszélne, amely mérföldekre terül el ettől a helytől.
- Tehát a tenger olyasmi, mint a szárazföld? - Kérdem tőle, kizökkentve magam a gondolataim hálójából. - Gyönyörű, sokszínű és veszélyes, ugyanakkor teljesen más? Biztosan érdekes lehet.
Oda vajon eljutott a selfek híre?... A nyakamnak ugranának, ha rájönnének arra, hogy milyen vér is folyik bennem? Vagy tényleg egy láthatatlan fal választja el a eme két világot egymástól, nem sejtve a másik dolgairól? Talán a kalózok tudnák, hogy mi hogy megy, de a sellőket és egyéb tengeri élőlényeket biztosan hidegen hagyná a téma.
- Valóban ritkán láttam törpöt. Ők a föld alatt vannak, a járataikban, amit tudtommal alig hagynak el. Ott pedig még nem jártam. - Megiszom az utolsó korty boromat, majd magam mellé a rakom a poharat. - Maximum csak fogolyként vihetnének le, nem pedig utazóként... Igazán kár, azt mondják, hogy igazán finom italaik vannak... Meg persze a kovácsok zsenialitása, de hát arról ki nem hallott? - Vigyorodok el, a a mondandóját csendesen figyelemmel kísérve. Bölcs dolog az, amit mond, megtenni már sokkal nehezebb. A döntéseink következményét a bőrünkön kell viselnünk, miközben az élet folyamatosan olyan kérdés elé állít, amelynek végkimeneteléről  fogalmunk sincs. Választanunk kell egy utat és reménykedni, hogy a választásunk helyes volt. - Igyekszem úgy cselekedni, ahogy mondtad.
Ajánlatára nagyra nyitom a szemem és habozás nélkül vágom rá a válaszom.
- Szeretnék veled tartani, bármerre is visz utad! Igazán hasznos társ vagyok! - Pattanok fel a helyemről gyermekien vigyorogva, teljes lelkesedéssel a hangomban. - Ügyes kezem van, a házimunkát is jól csinálom, és testőrnek sem vagyok csapnivaló! Ráadásul, unalmas sem vagyok... De nem szeretnék visszaélni a kedvességével! - Kezdek el azonnal szabadkozni és megrázom magam előtt a kezeimet. - Csak szárazföldtől szárazföldig maradok, utána híremet sem hallod majd, ígérem!

- Nem, nem egészen olyan a tenger mint a szárazföld. Kissé más világ az. Majd meglátod. -*kacsint is egyet a lányra, egy mosoly kíséretében. Aztán meghallgatj Aesma mondandóját is, amin szintén elmosolyodik.*
- Ügyes kezed van és jó vagy a házimunkában? Akkor miért nem mentél férjhez? -*kérdezi kissé viccelődve, majd újra komolyabbra fordítja a szót.* - Nyugalom... nem kell dolgoznod a bárkámon. Nem fogok fedélzetet súroltatni veled. Legfeljebb az ebéd főzésben segíthetsz majd. Tapasztalat szerzésre és kalandnak jó lesz. Azt nem ígérem, hogy abszolút veszélytelen lesz a dolog. Reméljük nem lesz az. De ahogy elnézlek, te már megszokhattad a veszélyt. -*közli vele, majd befejezi a hálószövést. Ezt követően a tüzet is eloltja, a bográcsot elmossa és elpakolja, valamint az újabb hálót is felteszi a bárkára. Egy szóval, Harli bátyó készülődik.*
- Nem tudom, hogy hol szoktál aludni, de ha a vízen leszünk, akkor a bárka kabinjában van kettő függőágy. Holnap reggel indulunk. -*teszi még ezt hozzá. Kis idő múlva lemegy a Nap, és a Hold bújik elő. Törpünk a bárka kabinjában alszik, Aesma pedig aludhat szintén a bárkában ha akar, vagy ott alszik ahol neki esik jól. Az éjszaka csendben és nyugodalmasan eltelik.
Másnap reggel, gyönyörű napsütéses időre lehet felébredni. Harlon már korán fel is kelt ellenőrzni a hajót, a vitorlát, a kötelek feszességét és minden más dolgot. Amennyiben a sötételf hölgy is felkelt köszöntené*
- Jó reggelt! Akkor ha gondolod indulhatunk is. -*mondja neki, majd megvárná ahogyan a lány a fedélzetre lép. Amennyiben ez megtörténne, a kötelet eloldaná, amivel kikötötte a bárkát, vitorlát bontana és pár erősebb csapással előrébb evezne. A szél jó, a folyó víze is nyugodt. Elindultak. A bárka, no nem valami gyorsan - hiszen nem egy áramvonalas fregattról van szó - de azért szeli a folyó habjait. A hosszú kacskaringós folyón, mely úgy tűnik, mint egy hosszú türkiz szalag, látható mindkét oldalon Raydan hegyei, melyek tetejét hó is fed.*

A férfi viccét bazsalyogva hallgatom. Bár nem említem, alaposan fején találta a szöget, akaratlanul is előhozva azokat a régi keserédes éveket, amikor feleségnek neveltek. Végülis, örülök, hogy ide sodort a sors, s nem egy hímsoviniszta férj karjaiba.  
- A veszély a véremben van... - Somolygok rá, feltekintve a frufrum alól, a kezeimet lazán pihentetve az ölemben. - Ha harcra is kerülne a sor, nem fogom hátráltatni önt. Még talán néhány fogást is taníthatok majd. Egy kissé aljas, de annál inkább célravezető.
Komótosan állok fel a farönkről, amikor keszülődni kezd. Felkínálom a segítségem, amikor a bográcsot súrolja és ha elfogadja, le is térdelek, hogy elkezdhessem, amíg ő a többi feladatát végzi el. Ha visszautasítaná, aprót bólintva jelzem, hogy megértettem és csak állok felette, amíg be nem fejezi.
Megköszönöm, amikor felajánlja az egyik függőágyat, s amikor lemegy a nap, vele együtt sétálok fel a bárkára, ugyanakkor én nem követem a hajó gyomrába. Ha esetleg kérdezne valamit, csak egy ,,Én majd később térek nyugovóra" mondattal válaszolok erre. Akár velem marad, akár nem, több szót nem intézek felé. Tekintetem a csillogó víztükörre siklik, ami fodrosan vetíti vissza a sápatag hold fényét. Törökülésbe helyezem magam, a csuklyámtól és a kesztyűmtől is megszabadulok, hogy az immár csupasz ujjaimmal simítsak végig a fa felületén. Beszippantom a hűvös levegőt, miközben a tücskök ciripelését hallgatom. Egy pillanatra úgy érzem, mintha biztonságban lennék, a saját szülőföldemen. Csak egy másodperc az egész, aztán riadtan kapom fel a fejem egy vonyító hangra, így szertefoszlatva az édes álomképem. Jó ideig csak fülelek mozdulatlanul, arra fordítva a fejem, ahonnan a lármát hallottam. Úgy tűnik, teljesen veszélytelen a helyzet, csak egy ragadozó vonyíthatott a környéken.
A szívem kezd megnyugodni, s egyben összeszorulni is. Honvágy szorítja a mellkasom, számomra érthetetlen okokból. A négy év emlékei az idő múlásával egyre kopottabbak, alig maradt bármi, ami miatt szerethetném azt a helyet...
Ezen gondolatok cikkáznak a fejemben, egészen addig, amíg a szemhéjam le nem csukódik és ülve el nem alszok. Reggelig fel sem ébredek, azt is csak azért, mert meghallottam a törp nehéz lépteit.
- Jobb reggelt. - Köszöntöm én is, lehunyt szemekkel, amit csak a második mondatára nyitok ki. Feltápászkodok a padlóról, felkapva a kesztyűket, amiket hamar ráhúzok a kezemre és a szíjjaimmal biztosítom, hogy ne csússzanak le, majd a csuklyámat is a fejemre húzom. Miután Elelogap kioldja köteleket, a korláthoz lépek, hogy megcsodálhassam a vizet, ahogyan a bárka ketté szeli azt. Bár még kissé álmos vagyok, mégis lelkes tekintettel tekintek le, hogy pillanatokkal később máris megbombázzam a kérdéseimmel. - És van neve?... Úgy értem, a hajónak... Nagyon idős már? Vagy még fiatal? Mennyi pontosan? És tudod, hogy merre szeretnél menni, vagy csak hagyod, hogy vigyen? És ez milyen fából van?... - Megkocogtatom az anyagát. - Szép a színe.

*Hőseink haladnak a folyón, a kis halászbárkán. A Nap mégerősebben süt, a levegő is rendkívül friss. Noha a víz csípősen hideg lehet, ebből most szerencsére semmit sem lehet érzékelni. Harli itt van otthon, ez az ő terepe. Némelykor húz az evezőjével egy nagyobbat, de szerencséjére nem kell folyamatosan eveznie, hiszen azért van szél. A vitorla pedig dagad.*
- Nincsen neve, nem vagyok az a szokványos babonás hajós, hogy nevet adok... pláne nem egy halászbárkának. Olyan 24-25 éves. - *válaszol erre a kérdésre is.* - Eredetileg tölgyfából van, de mivel már nem egyszer kellett javítani... ugye a tengeri viharok, vagy éppen a tengeri teremtmények itt-ott megtépázták egy kicsit, így vannak részei melyek kőrisfából vannak. De van olyan része is ami pálmafából. A vándorhajók sokféle fából vannak összeeszkábálva. - *magyarázza, bár nagy valószínűséggel egy hölgyet aligha érdekelhet egy hajó felépítése. De ha már megkérdezte, törpünk még is csak válaszol rá.* - A folyón keresztül kihajózunk a tengerre, majd lesz egy szakasz ahol figyelni kell. Egy lassú folyású rész, ahol a folyó keskenyebb. A folyó mindkét partja sűrű és magas nádassal van benőve. Arrafelé előfordulhatnak nádi betyárok, vízikoboldok vagy akár najádok is. Ilyenkor csendben kell lenni, és nem árt ha elő van készítve valami fegyver is. Nálam ott van a számszeríj, bent a kabinban. Bár eddig csupán egy najáddal találkoztam. Mivel nappal van, talán nem lesz gond. Legalább is remélem. Éjszaka veszélyesebb. -*magyarázza tovább. Haladnak is előre folyamatosan, a folyó sodrása nyugodt. Apró halvadászunk gyomra megkordul. A kabinból elő is cipel egy vasüstöt, egy olyat aminek van négy lába. Bele tesz pár gallyacskát, kevéske olajat ráönt és meggyújtja, majd pár fahasáb is rákerül. A tűz égni kezd, kihoz egy apró asztalkát is. Hagymát pucol, szalonnát kockáz, majd elkezdi sütni egy serpenyőben. Ha a sötét elf hölgynek kedve lenne segíteni ebben, akkor Harli nem bánja, engedi a lányt, hogy besegítsen a sütögetésbe.*
- Van pár vadkacsa tojásom, ez lesz a reggeli. Van időnk erre bőven. Még messze van a tenger innen. Kérlek menj be a kabinba, a függőágy felett találsz a falon egy kis szekrényt abban vannak fatányérok és evőeszközök. Hozd ki légy oly szíves. -*mondja a lánynak, majd csinálja tovább a rántottát. Ha Aesma visszajön akkor falatoznak egyet.
  A kiadós reggeli után szépen hajóznak tovább, úgy 1-2 órát. Már látható az, ahogyan a folyó keskenyedik, ha messzebbre elnéznek akkor a nádas képe is körvonalazódni látszik.*
- Na akkor, most csöndesebben kell lenni - *nem mintha eddig különösebben hangoskodtak volna* - Ha van fegyvered, akkor az kéznél legyen. -*mondja a lánynak törpünk halkan. Harli is gyorsan bemegy a kabinba majd ki is jön a számszeríjjal, amit fel is húz és bele is helyez egy nyílvesszőt. Oda is érnek a nádasok közé. Szokatlanul nagy a csend, a folyó sodrása sem hallható, a szél sem fúj annyira. Egyszer-kétszer béka brekegést lehet hallani, meg pár madárfüttyöt. Törpünk kezében a fegyverrel figyel, tekintete ide-oda pásztáz. Remélhetően Aesma is ezt teszi. Kéz közelben van a háromágú szigonya is. 
Egy darabig haladnak szépen csendben, egyszer csak harsány vihogó hiénaszerű kacajt lehet hallani. Törpünk lába előtt pár centivel egy dárda csapódik be a hajópadlóba, majd elé ugrik egy kékes bőrszínű kobold.*
- Ide mindent te nyavajás! -*közli követelően.*
- Csak szeretnéd! - *válaszolja neki Harli, majd rá is lő a koboldra, el is találja annak a vádliját. Ám ekkor egy másik hátulról ráugrik a hátára, megindul a dulakodás. A kis rohadék megvágja Harli felkarját a késével, törpünk ledobja magáról, majd belérúg egy nagyot, kezébe veszi a szigonyt.*
- Jönnek még! -*kiáltja a lánynak. A vízből azonban felemelkedik egy sellőszerű lény, hátán egy nagy hátúszú, a kezén az ujjai között úszóhártyák feszülnek, kebleit kagylóhélyak takarják, látszik rajta hogy nő nemű. Felugrik a bárka fedélzetére és kezében egy szigonnyal Aesma felé közelít. Ha a sötételf eddig még nem találkozott najáddal, akkor most igen.*

/A következő hozzászólásom vért és erőszakos cselekvéseket ír le!/

Segítek neki, s míg ő hagymát pucol, addig én a tüzet táplálom és figyelek rá, néha meg-meg bökve egy hosszabb gallyal a parázsló fahasábokat. Nem szeretnék kotnyeleskedni, süssön csak úgy, ahogy kedve tartja, valószínűleg jól tudja, hogy miből mennyi kell neki.
- A kabinban, az ágy feletti szekrényben... - Ismétlen el, a szavakat lépésenként mondva, így talán már az utolsókat alig hallhatta a férfi. Lesétálok a lépcsőn, s most az egyszer nem térek ki egy felfedezőút erejéig, hanem egyenesen oda megyek, ahova kell. Azonnal megtalálom a tányérokat és az evőeszközöket. Óvatosan haladok, amíg el nem érek hozzá, hiszen ott megtorpanok és egy kis hezitálás után mellé teszem és emelem le az én részemet, ahelyett, hogy a kezébe adnám.
- Köszönöm. - Bólintok, amikor egy kisebb adag rántottát szedek ki a tányéromra, majd ráérősen falatozni kezdek. Nagyjából tíz percembe telik, míg eltüntetem az egészet. Direkt nem fogyasztottam sokat, hiszen ha Harlonnak igaza van és harcra kerül a sor, akkor szerencsésebb, ha kényelmesen tudok mozogni, ahelyett, hogy akár egy jól lakott tigris, elterüljek az árnyékban és szunyókáljak egyet.
Ugyanakkor a következő két óra csendesen és nyugodtan telt. Miután segítettem elpakolni, a padlóra leülve kést, és egy frissen vágott, még nedves fadarabot vettem elő, hogy azt eddig még céltalanul faragva üssem el az időt. Csak később láttam meg az absztrakt figura lényegét és egy kis csinosítással egy egészen felismerhető énekesmadarat hoztam létre. A forgácsok minden darabját felszedtem a deszkákról, s jobb híján a tarisznyámba öntöttem, míg a kis szobrot az egyik sarokba helyeztem. Lepillantottam a hajóról, szemügyre véve a folyó egyre keskenyedő alakját.
- Na akkor most csöndesebben kell lenni.* - Üti meg a fülem Harli hangja, s még mielőtt jelezném, hogy értettem, a fegyverem elővételét tanácsolja. Leszedem a hátamról a már felaljzott íjat,  míg a másik kezem ujjaival a nyilakat tapogatom és megpróbálom megjegyezni az elhelyezkedésüket. A  legtöbb különböző főzetekkel van átitatva, s mindegyiket más-más tollal jelölöm. Ugyanakkor, van néhány jótékony hatású is, így azt észben kell tartanom, hogy ilyen esetekben melyikhez tilos hozzányúlni.
Megfeszülten figyelem a környezetemet, miközben lassú mozdulatokkal húzom ki a tegezből az egyik nyilam és érintem az inhoz. Mintha csak én idéztem volna elő, azonnal egy dárda fúródik a Törp lába előtti deszkába, ami miatt én hangtalanul és észrevehetetlenül simulok a hajó oldalának, remélve, hogy támogathatom majd Harlont az árnyékból. A megérzésem beiigazolódott, nem sokkal később egy kobold is követi a fegyverét, hogy a hajós kapitány elé pattanva máris követelőzzön. Ám még mielőtt lőhetnék, a számszeríj nyila eltalálja a vádliját, amitől a kobold menten ketté görnyed és a sebéhez kap a fájdalomtól.
Még ennek ellenére se hagyom el a rejtekem, bár megvan rá a kísértés. S az sem segít, hogy amint mozgásképtelenné teszi az egyiket néhány pillanatig, a másik rögtön a nyakába ugorva támadja. Egy halk sikoly hagyja el az ajkaimat, amit már akkor elharaptam, nehogy hangosabb legyek. Szemeimet és az íjat tartó kezeimet a dulakodó személyek mozgásával megegyező gyorsasággal és tempóval kapkodom, de lőnni nem merek. Annyira kiszámíthatatlan a helyzet és félek, hogy netalán a törpöt találom el a kobold helyett.

Pont ebben a pillanatban löki le magáról Harli a támadót, így én a halvány árnyékból kilépve lendítem a lábam a felé, akinek a vádlija sérült a számszeríj által. A fájdalomtól és a gyengeségtől a padlóra esik, pont elég időt adva arra, hogy egy pillanat alatt a tőlem pár méterre fekvő társába lőjjem a mérgezett nyilat, ami a hasába fúródik. Elvétettem a célt, de ez a főzet miatt, - amivel bekentem őket - nem is lényeges, elég, ha csak a véráramba jut. Egy idegméregről van szó, ami bár nem öli meg, jó néhány órára, vagy akár napokra is lebéníthatja. Az egész csak attól függ, hogy mennyi ideig van benne.

Leguggolok a másikhoz is és a tőrömet előkapva egy pillanat alatt átnyessem a torkát, artériától, artériáig, hogy utána visszacsúsztassam a fegyverem helyére, nem törődve a vérrel ami rá tapadt.
- Menj biztosra és öld meg őket! Különben- - A szó a torkomon akad, amikor egy úszóhártyás lény bukkan fel a víz alól, játszi könnyedséggel csúszva fel a bárkára, egyenesen felém kúszva. Elborzadok a látványától és a szagától, nem beszélve arról a gusztustalan mozgásáról, amellyel felém közelít. Rezzenés nélküli arccal ugrom át a már rángatózó, vérben fekvő koboldot és a törp háta mögé állok, hogy az íjamat egyenesen a nőnek kinéző létforma mellkasára szegezzem. - Kérlek, mondd el a gyengepontjait!

/*Elnézést kérek, a negyedik próbálkozásnál feladtam a színed keresését, s végül ez maradt. :< /

*Harli a szigonyával leszúrja azt a koboldot, akit Aesma megbénított a nyílvesszőjével. Mikor a najád felmászik a bárkára és szembe áll velük, így válaszol törpünk a sötételf nő kérdésére*
- A gyengepontja nem más mint... - *ám a mondatot nem tudja befejezni, mert nagy csobbanások közepette még három kis vakarcs kobold ugrik ki a vízből a bárka fedélzetére* - ...mindegy a najádot bízd rám! Te foglalkozz ezzel a három kis undormánnyal. -*mondja sietve a lánynak. Majd a szigonyával egy szúrást intéz a vízilény felé, azonban a najád ezt sikeresen védi a szigonyával. Igazi heves szigonypárbaj alakul ki. A három kobold vicsorogva Aesma felé közelít, egyikül kezében egy lándzsa, a másikuk kezében egy tüskés bunkósbot, a harmadiknál két fejsze. Próbálják bekeríteni a lányt.
Eközben Harli a háromágú szigonyával, a szigony ágai közé veszi, a najád fegyverének a nyelét, így megakasztja annak fegyverét és kicsavarja a kezéből. Ez után egy szúrást intézne a lény felé, ám az lehajol előle, és gyorsan előre kúszva felegyenesedik és ráfog a törp szigonyának a nyelére. Mindketten nekiállnak erőlködni, a najád el szeretné venni a szigonyt Harlitól, míg halászunk megtartani kívánja a fegyverét. Miközben egymásnak feszülnek a koboldok támadnak Aesma felé.
Hősünk keményen ellenáll és próbálja visszaszerezni a szigonyát, ám az erőlködésnek az lett az eredménye, hogy a szigony leesik a bárka padlójára, a najád és Harli, pedig összekapaszkodva beesik a vízbe.
A víz alatt azonban folytatódik a harc, a najád megpróbálja apró halászunkat lefojtani, hogy megfulladjon. Harli elsőre kiszabadul és próbál elúszni onnan, de a najád utánanyúl, a karmaival felsérti törpünk vádliját, majd elkapja. Heves dulakodás zajlik a víz alatt. A najád elkapja a törp nyakát, és próbálja megfojtani. Azonban Harli ismeri a gyengepontját, hátranyúl és belemarkol a lény füle mögé, ahol a kopoltyú található. A víziszerzet elengedi halászunkat, aki a nadrágövén lévő kését előkapva, nyakon szúrja a najádot, aki hevesen rángatózik is. Eközben a bárka kissé eltávolodott, neki döccen a rakpartnak, így megáll.
Amennyiben Aesma végzett a koboldokkal, láthatja, hogy kicsit odébb a víz felszíne bugyborékol, és elkezd vörösödni, ő is tudhatja, hogy ez vér. Abban a pillanatban törpünk emelkedik fel a vízből. Szájában a kése, és úszik oda a hajóhoz, felmászik a fedélzetre. A vádlija vérzik, ahogyan az egyik felkarja is - amit még korábban az egyik kobold okozott neki - de erejét összeszedve, sántikálva odemegy az evezőhöz, és kezébe is veszi azt.*
- Na pucoljunk innen! - *mondja a lánynak, majd elkezd evezni, és kiviszi a bárkát a nádas részből, így ismét a folyó széles szakaszán hajózhatnak.*
- Most már rendben vagyunk, ez volt veszélyes szakasz. Neked nem esett bajod?-*kérdezi, majd fáradtan leül a hajópadlóra.* - Kérlek hozd ki a kabinból a kötszeres ládát, a függőágy mellett lévő piros láda az.-*magyarázza neki. 
~Meg kell hagyni ügyesen tud harcolni a lány!~*jegyzi meg magában törpünk miközben Aesma elmegy a ládáért. Amennyiben a sötételf lány lemegy és kihozza a ládát, kötszereket, kis üvegekben alkoholt és más gyógynövényes tinktúrákat találhat benne. Harli sebei szerencsére nem mélyek, hamar rendbe jönnek, ám fertőtleníteni kell őket, hiszen mégis csak a vízben volt.* 
- Mennyire értesz a sebekhez? - *kérdezi, és reméli, hogy a lány ért valamit a sebgyógyításhoz.*

/A következő hozzászólásom (még mindig) vért és erőszakos cselekvéseket ír le!/


Miután Harlon idő szűkében a najád felé ugrik, engem három kobold próbál bekeríteni. Bár kétszer akkora vagyok, mint ők, tilos alábecsülni bárkit is, hiszen az egoizmus és a kényelem egyenlő a halállal. Gyorsan felmérem az esélyeket, s úgy döntök, hogy a legerősebbnek tűnőt intézem el először. Hátraugrok, s közben már kapnám is elő az egyik nyilam, de csak ekkor tudatosul bennem, hogy már nem rendelkezem a megfelelővel, a többivel pedig csak az ellenkezőjét érném el a célomnak.
Addig ők sem állnak mozdulatlanul, a lándzsás felém bökve találja el a combomat, s bár nem kap artériát, mégis veszettül fáj, valószínűleg úgy tervezték a pengét, hogy az a húsba ragadjon. Összecsuklok a saját súlyom alatt és a földre esek, kettő pedig kapva az alkalmon, rám veti magát. Az egyiket a torkánál fogva tartom távol magamtól, míg a másikat a lábammal taszítom arrébb. Csak ekkor jut eszembe a törppel való találkozásunk előtti esemény, amikor egy ketté tört nyilat az övembe rejtettem. Ezt rántom elő, hogy a közelebbi kobold bordái közé szúrjam és messze rúgjam magamtól, amitől elejti a baltáit. Nekem sem kell több, a fegyver után kapok és a már így is liluló arcú kobold felé lendítem, kétszer eltalálva a nyakát, elválasztva a fejét a többi részétől.
Nehezen állok fel és körbenézek a fedélzeten, keresve a harmadikat. Hamar észre is veszem a bárka vegén, amint épp a korlátra mászik fel. Minden erőmet összeszedve lendülök felé, áthajolva a hajó túloldalára, épphogy elkapva őt a karjánál fogva. Hatalmas erőmbe telik, de sikerül visszarántani és a fedélzetre dobni, hogy egy hatalmas nyekkenéssel érjen padlót. Úgy tűnik, amíg a másik kettővel voltam elfoglalva, új fegyvert talált magának, méghozzá a csillogó tőröm, aminek hamarosan megízlelhetem a pengéjét.
Eljátsza, hogy nem tud felkelni, s mikor a közelébe kerülök, hogy végleg elintézzem, felpattan és megsebez engem. Egy mély vágást kapok az alhasamra, és még mielőtt realizálhatnám, egy szúrást a combomba. Fel sem fogva a következményeket, kirántom a tőrt a húsomból és korlátnak esek, hogy a menekülő kobold után nyúljak, de most kicsúszik az ujjaim közül és nagyot csobban a vízben. Megszökött...
A bárka ebben a pillanatban döccen neki valaminek, s megáll. Nagyokat lélegezve nyúlok a nyílaimhoz és dörzsölöm az egyik pengéjét gyengéden a sebeimhez, remélve, hogy a főzet hatására hamar megalvad a vérem. Halkan sziszegek, de miután befejeztem, a felszínre pillanatok, remélve, hogy eltereli a gondolataimat a fájdalomról. Harlon még mindig nem végzett.
Buborékokat látok, majd bíbor színű vért, ami lassan terjedve válik egyre nagyobbá. Másodpercekkel később látom meg a törpöt, ahogyan felmászik a fedélzetre, én pedig kihúzom magam, elrejtve a fájdalmamat és úgy teszek, mintha észre se venném. Kimerült vigyor kúszik az arcomra, tudva, hogy nem sérült meg súlyosan, s még így is maradt elég ereje az evezéshez.
- Voltam már rosszabbul is... - Felelem a kérdésére, majd többet nem fűzök hozzá, lassú léptekkel indulok el a kabinja felé. Amikor már úgy érzem, hogy nem láthat, engedek egy kicsit a testemnek és bicegve megyek le a lépcsőn, visszafelé ugyanolyan makulátlanul járva.
Komótosan mellé ülök és kinyitom a ládát. A legtöbbjüket nem ismerem, a szemeimet Harlon sebein és a doboz tartalmán váltogatom. Az egyetlen biztos pontot emelem el, az alkoholt, aminek hamar leszedem a parafadugóját és óvatosan beleszagolok. Igen, ez az...
- A sebekhez nagyon sokat, a gyógyításukhoz viszont csak annyit, amennyit kell. Gyakran csak alkohollal kell beérnem, nem kapok ekkora kínálatot... - Vallom be őszintén, majd leemelem a tegezt a hátamról és keresgélek egy kicsit. Kiemelek egy vörös tollal ellátott nyilat, majd a kezébe nyomom. - Ez segít a regenerációban és csillapítja a fájdalmat. A sérüléseid környékén vágd meg magad. - Míg ő végrehajtja az utasításaim, addig én az alkohol dugóját a fogam közé szorítom és egy határozott mozdulattal kirántom a lándzsát a combomból, majd a vágásaimba és szúrásaimba öntöm a folyadékot. Rettentően fáj és csíp, mégis csak egy sziszegés szerű hangot adok ki, majd miután ezzel végeztem, felé nyújtom, jelezve, hogy neki is fertőtlenítenie kell.
Egy kis kötszert keresek, hogy miután végez, beköthessem vele a karját és a lábát. Én magam megelégszem a saját ruháim darabjaival is.- Igazán rászolgálna a hajód az Elelogap névre... Illik rá és a tulajdonosára is... - Jegyzem meg neki, miután befejeztem a sérüléseim ellátását. Nem pillantok rá, helyette inkább a fedélzetet veszem szemügyre. Egy lebénult kobold feszik a padlón, a közelében pedig a fejvesztett társa, két darabban, egy tócsa vérrel karöltve. Úgy látszik, meg van a következő feladatunk is; a takarítás...

*Bár kissé furcsának találja a lány által felvázolt gyógymódot, de ennek ellenére követi az utasításokat. Meg vágja magát a sebek körül, és odadörzsöli a nyílhegyét. Az sebkötözés közben így kérdez.*
- Elelogap? Hmm... és mi a jelentése ennek a névnek? - *kérdezi kíváncsian, a választ megvárja, majd felkel.*
- Ezeket fel kell takarítani. Ki nem állhatom a koboldokat. -*jelenti ki, majd a gondolatot tett követi. Kihajítja a vízbe a koboldok hulláit, majd felmossa a vért a fedélzet padlójáról. Ezután a vitorlát kissé elforgatja, és irányba állítja a hajót. Ellenőrzi a köteleket, és más dolgokat a hajón. Gondtalanul utaznak két-három órát, ezidőalatt törpünk pihent és a gyógyszer is hatni kezdett. Később a folyónak egy szélesebb szakaszához érnek. A folyó sodrása rendkívül nyugodt. A partot szép zöldellő füves rész borítja. De nem is ez a legérdekesebb, hanem a part közelben uszó hatalmas létszámú vízimadárak csoportjai. Hattyúk, kócsagok, gémek, sirályok, vadkacsák. Színes állatvilág.*
- Hohó! Itt az alkalom. - *előveszi a számszeríjat. Az egyik nyílvessző végére egy igen hosszú madzagot köt.* - Sült vadkacsát fogunk enni! Ha sikerül átütnöm az egyiket egy nyílvesszővel, akkor csak a madzagnál fogva, idehúzom a jószágot.-*vázolja fel a tervét, majd mikor végez a műveletekkel. Lelassítja a hajót, majd célba veszi az egyik madarat. Ám nem találja el elsőre. A nyílvessző a vízbe pottyan, törpikénk visszahúzza a vesszőt. Következik a második próbálkozás, ez már talál, pár madár fel is reppen a környékről, de hamar visszaszállnak. Húzza vissza a madzagnál fogva a nyilat és az elejtett állatot. Ám a mi Harlink ennek nem örül, hiszen nem vadrécét lőtt le, hanem csak egy sirályt.*
- Hogy az a szigonnyal pödört harcsa bajszát!-*morog egy picit elégedetlenül. Aesma talán még el is neveti magát Harlin. Tény, ami tény a mi törpünk nem valami jó vadász.*
- Őőő...ti elfek jól bántok az íjjal...nem próbálnád meg inkább Te?-*kérdezi Aesmat.* - Beismerem nem vagyok valami jó vadász. - *mondja Harlon, miközben a kobakját vakargatja.*

- Elelogap egy... - Itt kissé elgondolkozok a helyes megfogalmazáson. - ...egy hatalmas erővel rendelkező lény, aki a vizek felett uralkodik. Egy isten, úgymond. - Válaszolom gyorsan, majd fel is kelek, rögtön a törp után. Nem tervezem az orrára kötni, hogy egy démonról van szó. Tapasztalatból mondom, hogy mindenki úgy kerüli még a puszta kiejtésüket is, mint a járványt, nem is értem, hogy engedhettem meg magamnak ezt a megjegyzést, mikor tisztában voltam a következményeivel. - De felejtsd el, ez egy self kreálmány, csak bajt hozna rád.
A korlátnak dőlök és a lábamat pihentetve nézem őt, ahogyan felmossa a padlót és a vízbe dobja a koboldok testét. Igazán sajnálom, hogy nem raboltam ki őket. Egyedül az egyik lándzsáját tudtam elcsenni. Egy kis átalakítással könnyedén faraghatok belőle egy fantasztikus nyilat.
Felkiáltására a vízre kapom a fejem, aminek felszínén különböző madarak úsznak. A legtöbbjüket felismerem, mégis csillogó szemekkel bámulok őket, egészen addig, amíg Harlon meg nem szólal, utána inkább rá és a tervére figyelek a többi élőlény helyett.
S bármennyire is praktikus a terve, mégsem találja el a vadrécét, helyette a vízbe esik a nyíl. A második próbálkozás sem sikeresebb, hiszen bár talál, úgy tűnik rossz madarat kapott el, s most a szerencse nem az ő oldalán áll. Már épp felajánlanám a segítségem, amikor mintha csak a gondolataimban olvasna, megelőz engem és kimondja helyettem a mondatokat.
- Megpróbálhatom. - Bólintok egyet és átveszem tőle a szerkezetet, majd átvizsgálom és forgatom a kezeim között, figyelve, hogy azért a ravaszt még ne húzzam meg. Teljesen idegen számomra ez a tárgy és bár már láttam hasonlót, ritkán használtam. Inkább biztosra megyek és kiemelem a nyilat a számszeríjból és eloldom a madzagot róla, hogy helyette a csuklómra tekerve biztosítsam. Leveszem a hátamról a saját fegyveremet, majd felhúzom az inat és bemérem a vadrécét. A legmegfelelőbb pillanatban elengedem, így a nyíl egyenesen az állatba fúródik. Lassan kezdem el húzni a madzagnál fogva a bárka felé, majd mikor már a kezembe vehetem a madarat, átnyújtom a törpnek. A tenyeremet annyi vér borítja be, hogy néhány csepp a padlóra hull. Némán  bámulom őket, majd elhúzom a számat a látványán.
- Már megint összevéreztem a fedélzeted... - Sóhajtom nehézkesen, hogy aztán lassú mozdulatokkal letérdeljek és feltöröljem a ruhám ujjával.

*Nagyon megörül annak, amikor a lány lelövi a vadrécét. Most bizony sült kacsa lesz a mai menü.*
- Ne foglalkozz vele! - *mondja neki, az a pár csepp vér a padlón nem a világ vége. De ha Aesma annyira fel szeretné törölni a fedélzetről azt a pár cseppet, természetesen hagyja őt. Harli feltesz egy nagyobb vazéknyi vizet forrni a vasüstre, mikor az felforrt beteszi a madarat egy kis időre, majd leszedi a tollait, utána kibelezi, a belsőségeket a folyóba dobja, kivéve a májat. Ezután megmossa alaposan a húst, majd feldarabolja. Jöhet a fűszerezés és a sütés. A májat külön serpenyőben, hagymával sütni, jó borsosan. Hamarosan finom illatok érződnek a fedélzeten. Mikor végzett tányérokra kiszedi.*
- Jó étvágyat, szolgáld ki magadat, én ellenőrzök a hajón, ezt-azt. -*közli a lánnyal, majd így is tesz. Eddig a folyó hosszú, széles és lassú folyású szakaszán könnyedén lehetett egyenesen haladni, ám most a folyónak egy kanyargósabb szakaszához érnek, ahol a sodrás is némileg erősebb. A mi Harlink stabilan kormányozza a járművet. Nagyjából 2-3 órát haladnak szépen nyugodtan.*
- A naplementét, már a tengeren fogod látni. -*mondja neki mosolyogva* - Szép élmény lesz meglátod! - * kicsit még a mi halászunk is izgatott, hiszen ő maga is régen hajózott már a tengereken.*

Amíg ő a vadrécével foglalkozik, én hang nélkül  simulok a hajó korlátjának és onnan figyelem őt, ahogyan dolgozik. Normál esetben nem szoktam ekkora lusta dög lenni, de most úgy érzem, pihentetnem kell a lábamon és a hasamon éktelenkedő sérüléseket. Lassan csúsztatom oda az ujjam és kitapintom az alvadt vért, ami beborítja. Az már egy jó pont, ha regenerálódni kezdett.
- Most nem élnék a lehetőséggel, de köszönöm. - Bármennyire is isteniek az illatok a fedélzeten, egy falat sem csúszna le a torkomon, ebben a pillanatban. Egy halvány mosollyal megrázom a fejem, később pedig már csak a kopogásokat hallhatom a hajó fedélzetén, ahogyan Harlon egyre távolabb megy.
A tarisznyámba nyúlok és egy kis üveget kiemelek onnan. Leszedem a kupakját és egy mozdulat alatt lehúzom a tartalmát. Remélhetőleg ez a kis alkohol segít a panaszaimon.
Több órán keresztül hajózunk, nekem pedig a legnagyobb szórakozásom az, hogy a tenger habjaiba dobom a talált  faleveleket, majd nézem, ahogyan elviszi őket az áramlat.
- Naplemente? - Ismétlem el a szavát, úgy, mintha még csak a puszta jelentésével sem lennék tisztában. Aprón bólintok, majd megkapaszkodok a legközelebbi tárgyba és felhúzom magam. A szemeim a tenger felszínét kémlelik, ahogyan a rózsaszínes és enyhén vörös ég lassan elnyeli a napkorongot. A színek furcsa kavalkádjának minden centije visszaverődik a tengerről, amit én csodálkozva nézek. - Nagyon gyönyörű...
Lassan valóban eltűnik a nap, s helyette a hold és a csillagok váltják fel a helyét.
Kár, pedig igazán szép látvány volt...


/történet folytatása itt:
https://neminra.hungarianforum.com/t524-a-tengeren#16641
/