//Mesélői//

Drenydra hadvezérasszony néhány napig biztosan élvezi az elfek vendégszeretetét. Ételt-italt kap rendesen Amerith királynő jóvoltából és parancsából, így éhezni nem fog, látógatói azonban nem akadnak nagyon és híreket sem kap, mi történik a palotában és a külvilágban. Játszhat a csuklóit ékesítő láncokkal, edzéseket tarthat magának, hogy ne gyengüljön el, fondorlatos terveket szőhet, hogy az idejét ne pocsékolja egy számára talán putri helyen, ami semmire sem jó. Kényelem van, habár ez egyértelműen más fajnak a kényelme; az ágy talán egy kicsit kicsi, hiszen erdeiek mintájára és méretére készült, nem a sötételfek termettebb alkatához, és így van ez jóformán mindegyik tárggyal. Picit kisebbek a hadvezérasszony által megszokottnál.
Az egyik nap végül látogatód lesz. Az elfek hajviseleti szokásaival ellenmenő kopaszsága tűnhet fel talán először, és csak egy halovány barna szín jelzi a növekvő szálakat, nem téve teljesen csupasszá a koponyát. A következő tényező, ami meglepő lehet, hogy nő, persze közel sem olyan magas, mint te. Inkább az erdeiek átlagmagasságával rendelkezik, de kiállása magabiztos, és már ránézésre van benne valami furcsa. Sunyiság lenne?
Mindenesetre jégkék tekintetét rád emeli, vékony ajkain mosoly táncol, és ahogy becsukja maga mögött az ajtót, mély meghajlás kíséretében köszönt téged.
- A hatalmas Dreyndra hadvezérasszony, minő meglepetés és szerencse, hogy láthatom - emelkedik fel a végére. - Daratrine vagyok, de talán ez egyelőre nem foglalkoztatja. Élvezi a nálunk töltött időt? Elégedett a vendégszeretetünkel? - puhatolózik mosolyogva, katonás fegyelmezettséggel álldogálva kényelmes távolságban.

Ahogy egy újabb szobafogságban töltött nappal több, úgy gondolkozok azon mihez is kezdek amikor ki jutok, jelenleg elsődleges terveimnek a végig vitelét most szüneteltetnem kell. Legfontosabban elvégre azon kéne gondolkoznom miként tudok megszabadulni ettől a számomra végül is kicsire sikeredett kalitkától.

Majd ahogy múlik az idő, a nap állásából s annak ablakán való besütéséből lassan dél környékén járunk. Ekkor állok neki rendszeres gyakorlatomnak hogy formában tartsam magam, bár nem nagyon van itt akármi amit ehhez célnak használhatnék. Majd rossz szokásomhoz híven amióta itt vagyok fel állítom az asztalt ami a szobában található s a falnak döntve azt használom céltáblának ahogy az egyedi harci mozdulataimat már félelmetes rutinnal és pontossággal hajtom végre újra, újra, és újra mint addig míg ez az asztal is meg adja magát egy erősebb rúgásnak, s ekkor nyílik az ajtó. Már elmosolyodtam hogy a gondolaton hogy az őrök ennyire rutinosak lettek hogy már hozzák is az új asztalt. De nem, most valaki más lépet be az ajtón s tekintetéből ítélve sok mindent akarhat.

Na de amikor elkezd érdeklődni az itt tartózkodásom kényelméről tekintek csak rá s látom meg jégkék tekintetét ami ezáltal az én szánalommal telt tekintetemmel vív párharcot. S majd befejezi én csak ekkor veszem őt jobban szemügyre, nem mind ha érdekelne hogy mit akar de már lassan kezdem magam ketrecbe zárt látványosságnak érezni és ez nem ép való a kedvemre. Majd a kényelmesen el álldogál nekem olyan távolságra ahol nem tudok neki ártani, ebből is következtetve arra hogy annyira hülye hogy csak felkészületlenül álljon ellőttem. Majd jó pár perc csendet követően fordítom rá a tekintettem ami eddig az ablakomon kívüli kis parkra irányult. Majd igen rideg hangomra lehet figyelmes a különös külsővel meg áldott talán népéhez mérten is genetikai zsákutca.
-Még mindig nem távozott? -Azt hittem hogy ennyi idő alatt végre megszűnik az idegesítő jelenléte, elvégre nem Amerith királyné akaratából van itt s azt is kétlem hogy pont ilyen kilógó valaki lenne a kiutam innen, szóval távoz vagy mond miért érkeztél.
Vonnom meg vállam mind akinek csak egy egyszerű csettintésbe kerülne hogy látványosan kisétáljon ebből a kalitkába és újra szabad legyen.

//Mesélői//

Az érkezőt annyira nem lepi meg a törött asztal, már csak azért sem, mert korábbi esetekkor el-elcsípte az utánpótlást hordó társaságot. Azért megmosolyogja, amíg várakozik, elnézve a ripityára tört darabot, tekintetét aztán visszavezeti a hadvezérre, aki nagyobb örömét leli a külvilág szemlélésében.
- Miért tettem volna? - kuncog halkan első szavaidra. - Még a kérdéseimre se válaszolt, de ahogy látom... - int a széttört asztal felé. - Kiválóan múlatja az idejét nálunk. Mondjuk lehet, egy felfüggesztett vagy állványra állított homokzsákkal szerencsésebb lenne a feszültséget és az agressziót levezetni, ugyanis valljuk be, picit hosszú idő, mire elkészül egy-egy ilyen remekmunka - utal a faeszközre. - És nem is tesz eleget azoknak a szolgálatoknak, nem arra szánták - vonja meg a vállát. - Na de kedves Dreyndra hadvezérasszony... Mesélne nekem a jövőt illető terveiről? A múlt már nem érdekel, ezer helyen hallottam a történéseket és azt, mit mesélt Eleriniolnak.

Ez az elf is hülye, de meglepően hülyébb mint a többi. Vonom le első szavaiból, ha annyira érdekelné őket hogy ne azokat az asztalokat tegyem tönkre amiket ők adnak akkor már rég léptek volna ezzel kapcsolatba. Na de hagyom hogy befejezze, sajnos itt nem én parancsolok szóval csak úgy ki nem dobathatok senkit a saját cellámból, az meg még hülyébben hangzik hogy válaszokat akar tőlem. Erre feltesz egy kérdést amire még én is fel figyelek.
-A jövő tervei érdeklik?
Teszem fel a kérdést amire már válaszolt az előbb, s csak meg vonom a vállam ahogyan egy kényelmes kis székbe helyezem magam kényelembe.
-Tudja nem érdekel mennyi idejükbe kerül legyártani egy ilyen szánalmas munkát, elvégre ha jó minőségű lenne többet kibírna.
Mosolyodom el gúnyosan ahogyan a törött bútora tekintek majd vissza az elfre, akit még jobban szemügyre veszek mielőtt folytatnám.
-Szóval azt kérdezi mi a jövőre nézve a tervem, hát azt biztos hogy nem ebben a cellában meg rohadni, elvégre egy trónt is a magaménak akarok tudni.
Ekkor nevetek fel gyengéden ép csak annyira hogy kiemelje terveim komolyságát, igen furcsa használata ez a gonoszabb kacajoknak de igen eredményes s majd az én hangsúlyom váltott kérdőben.
-Elégé kielégítettem a kíváncsiságát elvégr ennél többet nem mondok el önnek, főleg csak azért sem mert maga se mondta még hogy miért is vesztegeti itt az időmet szóval be avatna?
Majd várom a választ miközben a körmeimre tekintek s majd vissza az elfre.

//Mesélői//

Első kérdésedre határozottan bólint egyet, jelezve, hogy nem hallottad rosszul, tényleg az érdekli, figyelve közben, ahogy elkényelmesedsz. Az asztalról a továbbiakban nem látja értelmét vitázni, legalábbis több említést erről a témáról nem tesz, mosolyod ugyanakkor viszonozza, habár nem gúnyosan, inkább szívélyesen.
A szemügyre vétellel nem sokat veszel észre, vékonyka alkat határozott kisugárzással, akárcsak az itteniek többsége, arca csontos, éles vonásai vannak; semmi finomságot nem találsz rajta. Nem mondható férfiasnak, de elég kemények az arcvonásai egy elfhez mérten. Öltözékén sincs semmi kivetnivaló, az itteniek egyenruháját viseli, habár fegyver nincs nála, pedig biztos díszelegne egy csinos kard az oldalán.
- Egy trónt? - érdeklődik, megindulva kimért, de kényelmes léptekkel a szobában, tartva a távolságot. - Áá, már emlékszem! - csettint egyet, de túl átlátszó ahhoz ez a hozzászólása, hogy ne legyen egyértelmű: emlékszik ennek a rebesgetésére is. - Nagyratörő tervek, jó szerencsét és sok sikert kívánok hozzá.
Következő kérdésed hallatán megáll.
- Egy asztalért - válaszol, majd az ajtó felé fordul. - Fiúk, hoznátok egy asztalt a kedves vendégnek? Egy újabbat széttört, így javasolnám mellé a püfölhető zsákot, ha már eddig nem jutott eszetekbe! - szól ki hangosabban, mire a szobát őrzők kapják magukat, és elvonulnak. Elégedett mosollyal hallgatja a távolodó lépteket, és ugyanezzel a vigyorral fordul vissza feléd.
- Egy ideig így magunkban cseveghetünk őszintén - kezd el matatni fölsőjének belső zsebében, azzal elővesz egy aranykulcsot. Két ujja közt tartja fel, úgy, hogy jól lásd. - Sejti, mi ez?

Elfintorodom azon ahogyan válaszol, nem éppen csinál többet mint eddig s ez az időm pocsékolását fedi maximum így csendben nem is figyelve igazán rá hagyom hogy ki élvezze a kis helyzetét, úgy is lesz időm majd átvágni jó pár elf torkot ha más módon nem szándékoznak együtt működni.

Majd megszólal s a cella kis őrei rohannak is mindenért amit mond, de csak ezután jön az amire még én is felkapom a fejem s rá szegezem a tekintetem, őszintén beszélni. Ne röhögtessen már volt az első gondolatom majd elővesz egy arany kulcsot egyetlen kérdéssel.
-A kezemen lévő kicsinyke dísz nyitásához elengedhetetlen dolog gondolom, de hát ha ez magánál van az csak annyit tesz hogy magától Amerith királynétól lopta el, s ha ez azzal járt hogy a királyné elhalálozott jobb ha tudja hogy nem fogok magával bukni.
Közöltem azt amit elsőre feltételezek, de hát ki tudja lehet Amerithnek végül meg jött az esze? Bár ezt is kétlem még is akkor ki lehet ez és még is mit akarhat tőlem? Még is csak meg érné végig hallgatni hogy mi a frászt akar tőlem.
-Szóval amennyiben a fenti igaz, legyen szíves engem kihagyni belőle, politikai érdekeimből kifolyólag nem támogatnám még Amerith túl korai halálát, ha pedig mást akar akkor bökje ki, és ne vesztegesse azt a kevés időt amit maga szerzett.
Közöltem azt hogy minden figyelmem az övé, akár csak szúró sötétes tekintetem is bár attól függetlenül hogy nem igazán más a többi elftől a hajviseletén még mindig gondolkozom.

//Mesélői//

Arra, hogy rájöttél, mi is a kezében lévő dolog, bólint egyet egy sunyi mosollyal.
- Ki kell ábrándítsam, nem öltem meg és nem is loptam el - húzza ki magát, a kulcsot öklébe zárva vezetve a háta mögé. - A királynőt szolgálom, és nem szeretném, ha a maga fajtája miatt gyötrődne. A kivégzésével nem érünk semmit, de sokan azt sem értékelik, hogy el kell tartanunk magát csupán azért, mert állítása szerint magánál van a királyunk. Nem szeretném, ha mindez belső viszályokhoz vezetne, és elhiheti, ismertem olyat, aki egy szó nélkül a fejét vette volna, minden egyes szavát hazugságnak kikiáltva, kedves hadvezérasszony - húzza össze a szemeit figyelmeztetőleg. - Persze ő már nincs az élők sorában, de biztosan rendet tudna tenni nemeseink körében. Mindenesetre... - lép az egyik szekrényhez, annak fiókjába belerakva a kulcsot. - Egyértelműen nem támogathatom magát nyíltan, mivel nem szeretném, ha a fejemet vennék, így ezt itt hagyom magának, ugyanakkor ha elég ügyesen veti be a lapjait és érdemes rá, akkor meg tud innen szökni. Veheti kihívásnak is - tolja be a fiókot, felegyenesedve nézve rád, és ismét látod a letörölhetetlen mosolyát. - Remélem, ezzel segítettem.
Ha nem szeretnél mást kérdezni tőle vagy mondani neki, akkor egy mély meghajlással távozóra fogja, és ahogy távozik, úgy jön be a két őr az asztallal és a zsákkal, a ripityára tört darabot pedig másik néhány tünde elviszi.

Nem vitatom az indokait elvégre csak idő kérdése hogy mikor lesz valamelyik nagyobb hatalommal rendelkező elf népemhez hasonló, oly gyengék ilyenkor már már meg mosolyogtat. Elvégre csak idő kérdése hogy népink között béke legyen már ha ez rajtam múlik.
-Szóval csak politika, pedig már kezdtem reménykedni hogy Amerithnek akad egy piciny esze és végre felismeri hogy én vagyok az egyetlen lehetősége a népeink közti békéhez, de hát szép és okos egyszerre nem lehet minden vezető.
Vonnom meg a vállam miközben sértő megjegyzésem elhagyja a szám és lese veszem a szemem a kedves hölgyről. Főleg aközben nem ahogyan a kis fiókhoz sétál és bele teszi a kis kulcsot oda. Ekkor gúnyos mosolyra húzom a szám ahogyan elhangoznak az ő utolsó szavai.
-Ha ennél többre nem számíthatok remélem meg érti hogy legrosszabb eshetőségként elkell majd távolítanom pár őrt az utamból, legalább az erdőig ahonnét már nagyjából szabad lehet az utam, de amennyiben valami módja lenne rá az őrség meg feleződésének egy kevésbé védett kijárat felé igen csak hasznos lenne mint a kettőnk számára.
S ezt már csak úgy fejezembe hogy távozása előtt felállva kényelmes kis székemből lépek közelebb hozzá pont csak annyira hogy füléhez hajóval tudjam ezt bele súgni, majd amikor végeztem rideg mosollyal húzom el az arcom egy rideg puszi után az arcán mint hálám jele.
-Kár hogy ennyire, siet de sebaj lesz még időnk meg ismerkedni jobban is itt tartózkodásom alatt.
S rideg mosolyomból ekkor se engedek s vissza helyezem magam kényelembe oda ahol eddig ültem várva az estét hogy lelépjek erről a helyről.

//Mesélői//

Dreyndra

A véleményedre inkább nem is reagál Amerith királynővel kapcsolatban, csak megtartja a halvány mosolyát mindvégig. Biztosra veheted, hogy vannak gondolatai, amiket könnyedén hozzáfűzhetne, de nem fájdítja vele a fejedet.
Figyelemmel kíséri a mozdulataidat, és bár közeledsz felé, nem hátrál meg; marad a helyén. Még azt is sunyi mosollyal hallgatja, mikor a fülébe súgsz, ám mikor egy puszival jutalmazod, arra látványosan megilletődik, kiverve őt a kényelmes, érzelmi székéből, amiben végig volt. Magasra ugrik a szemöldöke, amit hamarosan leenged, kezét a szájához emeli ökölbe szorítva, néhányat köhintve.
- Nos, ez igencsak váratlanul ért, Dreyndra hadúrnő. Új élményben részesített ezzel - kúszik vissza a mosoly az arcára. - Az őrök eltávolítására csak annyit tudok mondani: aki elhullik, az gyenge, én nem sajnálom őket. Könnyebb utat azonban nem tudok biztosítani; a természet körülölel minket, ezért jóformán bárhol megtalálhatjuk a hadvezérasszonyt, így csak a gyorsaságától és kitartásától függ, meddig jut, de nem féltem magát - szélesedik a mosolya valamelyest. - Annyit tudok csupán javasolni, hogy ne kezdjen ámokfutásba és gondolja át az időpontját is a távozásának, illetve ha nem kelt feltűnést, még meg is úszhatja elég könnyen. De bizonyára ezt felesleges ecsetelnem.
Utolsó szavaidra még biccent, azzal mély meghajlással távozik.

Estére megkapod a vacsorádat, és semmit sem sejtenek a kis akciódról - nyilván. Az őrök váltásban járnak-kelnek, most teljesen más arcok állnak az ajtód előtt, mint akkor, mikor Daratrine érkezett. Az egyikük álmosan ásít egyet, halkan megjegyezve, mennyire unalmas itt álldogállni a semmiért. A szobádban nincs senki, és eléggé úgy tűnik jelenleg, hogy odakinn is csak ez a két fickó álldogál.


Eleriniol

Vacsoraidőben csíp el téged Daratrine, tálcával a kezében, rajta két tányérral és evőeszközökkel.
- Szép jó estét, Eleriniol, esetleg szabad a hely? - érdeklődik az arcán szokásosan megtalálható mosolyával. - Hogy vagy? Épülgetsz? Még meg se kérdeztem, mi lett azzal a vörös félvérrel és Yolóval? Elég drámai jelenetet csináltak akkor, na meg az a futár is... - füttyent egyet, majd leül melléd kíváncsiskodva, de érződik a hangján, hogy ez csak a felvezetés, és igazából sokkal másabb dolog foglalkoztatja. Vélhetően nem is fogja sokáig magában tartani. - Nem voltam itt a folytatásnál, mikor elkezdték megtervezni a bejutást, más kötelességem volt, ami elszólított.

Kezdődhet a móka, gondoltam magamba amikor meghozzák a vacsorát hát igen csak selejtes amit tálalnak mára, minden esetre valahogy került a tálcára egy kis kés. Tipikus hiba, de hát ez van, én pedig ezt ki használhatom.
-Végül ez is meg kell hogy tegye, nem de?
Kérdezem magamtól ahogy már a bilincsektől is meg szabadulok. Majd így lépek az ajtóhoz s szólok ki rajta.
-Vihetik a tálcát, befejeztem.
Szokásos mondat, fele annyira arcátlanul mint szokott lenni, de most kívételesen az ajtóban várom meg míg a kedves őr beljebb lép hogy elvigye a tálcám. Bár nem tudom mennyire fogja ezt őt érdekelni de remélem semennyire, és ezzel esélyt ad arra hogy a kint maradó egynek keljen csak át vágnom a torkát a meglepettségétől szerzett előnyömön.

Ha sikerült átvágnom a torkát jön a jobbik rész, bezárom magam után a kívülről záródó ajtót, ezzel börtönözbe a másik őrt. Felveszem az őrnél található fegyvert mert még kelleni fog ha valami szembe jön. Ezután persze lassan bele olvadva a sötétségbe igyekszem eljutni a palota kijáratáig remélve hogy nem futok bele senkibe és semmibe.

Eleriniol

-Üdv Daratrine, minden hely szabad de gyanítom szeretnél valamit szóval foglalj helyet.
Üdvözlöm az elfet bár kérdés mit akarhat azon kívül hogy valami vállalhatatlan feladatot sózna rám. De nem kérdezem hisz mit ér a dolog meglepetés nélkül.
-Köszönöm érdeklődésed már jól vagyok bár pár dolog maradandó lesz, de mindez nem zavar. Az a vörös tiszta vérű állítson bárki bármit és van neve Lashrael szóval jegyezd meg jól mert ahogy látom az a rész is kimaradt hogy szívesen látnám a családban. És nem hiszem hogy megérdemli hogy mocskolják. Viridiel meg kiállt a választottja mellett. Gyanítom te se tűrnéd ha pár páva a szerelmed sértegetné.
Nézek rá komoran, jelezve hogy ez a téma könnyen fajulhat el ha fojtatja, inkább bökje ki mit szeretne.
-A fojtatás nem érdemel szót se de sajnos Yolo meghalt és Lashrael elvben fogságba esett. De mesélj mi volt olyan fontos hogy királynőnk szava helyett a magad dolgát intézted?-bökök belé én is egy jókora tőrt ha már szeret más kárára élcelődni én miért ne tegyem meg?-Na mesélj szépen.

//Mesélői//

Dreyndra

Valóban van a tálcádon egy kés, noha nem épp a legélesebb fajtából, így a második fogásnál meggyűlik a bajod a használatával. Persze használható, ez tagadhatatlan, bár a munka vele biztosan trancsírozósnak ígérkezik, ha étkezésen kívül más szándékaid is vannak vele. Csupán annyi a szerencséd jelenleg, hogy az őr az ajtón lévő résen keresztül veszi el a tálcádat, így nem veszi észre, hogy hiányoznak kecses csuklóidról a bilincsek, illetve a kés hiánya sem tűnik fel neki. Nem ő hozta, így nem is tudhatja, mit kaptál, na meg annyira nem is érdekli... Ám ha mégis feltűnt volna neki bármelyik is, biztos riadóztatott volna, de ezt kivételesen megúsztad, úgy tűnik. Talán Természet Anya figyel rád, még ha nem is őt vallod istenednek.
- Mindjárt jövök vissza - szól őrtársának, aki biccent egyet.
- Jól van, én megleszek - von még aztán vállat, halkan fütyörészve valamiféle dallamot utána.
Vársz egy darabig, amíg az őr kellő távolságba kerül és már nem hallod a lépteit. Ekkor csapsz le a megmaradt, dudorászó katonára, kérdés, mekkora sikerességgel.

//Halálos kocka a 10es fajtából:
1 és 10 esetén észrevesz téged, és még időben ragadja meg a csuklódat, elvezetve így a felé suhanó, életlen pengét. 10 esetén még taknyol is egyet, olyan erővel indítottad ezt a támadást, hogy biztosan sikerrel járj, nehogy megakadjon a vasárnapi vajazókés a húsban.
2, 5 és 9 esetén megpróbálod elvágni a torkát, de mivel vasárnapi vajazókést kaptál, ezért csak annyit érsz el, hogy torkon vágod, mire köhögve lerogy a földre.
Többi esetben pont úgy mozdul, hogy a lendület, amivel indultál elvágni a torkát, a nyakába viszi a késedet. Innentől a fegyverei szabad pálya.//


Eleriniol

Engedélyeddel Daratrine le is telepszik melléd a szokásos vigyorával a képén.
- Ez igazán örvendetes. A maradandó sérülésekkel meg semmi gond nincs, a lányok rajongani fognak érte - kacsint egyet szórakozottan, megkezdve a vacsoráját. Mikor közlöd Lash tisztaságát, ő csak megvonja a vállát. - Én nem ezt hallottam a szájából, és ahogy láttam, inkább makacskodik és megy tovább a maga feje után - böki ki, miután lenyelte a szájában lévő falatot, a további szavaidra legyint egyet. - Nem érdekelnek engem az ilyen rózsaszín kapcsolatok, nem mennék velük semmire - vonja meg a vállát. - Ismersz, engem csak a munka érdekel - vesz a szájába még egy falatot, érdeklődve hallgatva. - Yolo? Szerencsétlen flótás, bár tudtommal csak a szája volt nagy egyébként is... De legalább ő nem került sötételf kezek közé. Természet Anya vigyázzon rá... - sóhajtja. - Nos - húzza ki magát, látványosan megigazgatva a ruháját, előkészítve, hogy valami rettentően jó indokot áruljon el. - Engem nem választottak be a királymentők csapatába, nem ismerem Zevadar vidékét se, illetve az állati alakom sem épp elfogadható kiskedvenc - közli, azzal visszaereszkedik a tálcája fölé. - Ennyi, innentől a saját feladatkörömmel foglalkoztam - vonja meg a vállát, majd kíváncsian néz körbe, kik vannak még jelen, de ilyen kései órában nem sokan tartózkodnak már kinn. Az őrt kíváncsian figyeli, aki közben befut egy tálcával, amin üres tányérok csúszkálnak, és ha eltűnt róla a vigyor, akkor most biztosan visszakúszik sunyi arcára.
- Mondd csak, Eleriniol... Van kedved egy kis vadászathoz? - somolyog, jelentősen figyelve a vonásaidat.

The member 'Lashrael Laralytha' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 6

Eleriniol

Daratrine jó szokásához híven húzza az időt, és engem cukkol.
-Persze még a végén a törpékhez is elzavarnál. Ne házasíts össze senkivel, nincs időm ilyesmire.
Amint Lash témához ér mosolygok.
-Azt csak azért mondta hogy a vén egerek leszálljanak róla van elég baja nem hogy irigyekkel is foglalkozzon.
Amint mismásolni kezd ásítok egyet.
-Egen a munka meg a királynő szolgáló lányai bár esetedben mind kettőt lehet munkának hívni.
Yolonál kicsit elhalkulok.
-Nagyszájú volt, de remek társ nem érdemli meg hogy holtában szidalmazzuk. Megtette amit kellett és az életét adta Awrysért. Ez mindenképp tiszteletet érdemel, az én vagy a te személyes ellenszenved iránta sajnos most csak tiszteletlenség lenne. Pláne hogy megmentette az életemet.
És még mindig húzza az időt, bökd már ki mi a fenét akarsz, szuggerálom csendesen.
-Na igen itthon is van elég sikamlós feladat ami neked megfelel, és nem sziszeg senki a füledbe. Na de bökd már ki miért jöttél mert lassan tövig rágom a karom úgy húzod az időt.
Elvigyorodik megint, ez több mint szórakozásnak néz ki valami zűrt akar keverni.
-Vadászni? Miért ne úgyis rég mozogtam kicsit el lustultam a nagy gyógyulásban. Hallgatlak.

Túl egyszerűnek tűnt, majd rá jöttem hogy ez egy vajazó kés. Na ekkor már rég lendületbe voltam remélhetőleg elégbe ahhoz hogy átvágja a bőrt. Erre jó fizikumom és talán kicsike súlyom is tökéletes párosítást alkot s egyenes a torkába áll a vajazó késem. A fegyverek hát akár mi is legyen nála most jól jöhet, és indulhat a második fázis avagy futás Zevadarig hadművelet.

Lassan lépkedek a sötétségben úszó folyósok nagy részén, talán természet imádatuk az ami miatt csak az őrök kezébe lehet fákja vagy csak fene tudja de egy egy elsunnyogásom közbe erre lettem figyelmes. Ha pedig észre vesznek... nos akkor futás van még hozzá ahogy csak bírok és igyekszek a szerzett fegyveremet ügyességemmel és erőmel egyszerre úgy manőverezni hogy azt az egy egy szerencsétlen akit nem tudok így sem elkerülni gyorsan elintézem.

//Mesélői//

Dreyndra

A szomorú sorsra jutott katonánál egy kristálykardot találsz, illetve egy vadásztőrt. Íj nincs nála, épületen belül egyébként se venné sok hasznát, de talán te egyébként is a közelharci eszközöket részesíted előnyben. A vadásztőr kicsi, így azt el tudod rejteni oda, ahova akarod, a kristálykardot pedig hamar az oldaladra tűzheted, és ha akarod a kristálypáncélját is elveheted, bár az lehet, túl problémás, illetve ránézésre is kicsi rád.
Kanyargós, növényekkel gazdagon díszített folyosókon haladsz, bár ez a terület inkább nappal izgalmas a szemnek. Őrök elszórtan akadnak, ők valóban fáklyákkal mászkálnak, hogy az éjszakai sötétséget eloszlassák, néha egy-egy lámpás fénye az, ami bevilágítja a folyosót, és mivel te is nem túl régen vacsoráztál, feltételezheted, hogy a többség éppen az étkezőben van. Bizonyára az ellenkező irányba mész, mint amerre a tálcádat elvívő őr indult, feltételezve, hogy így elkerülheted a további katonákat, akik nagy eséllyel lefegyvereznének. Némán lépkedsz, ez főleg annak köszönhető, hogy nincs rajtad súlyos páncél (ha volt is, azt az elfogásoddal valószínűleg elvették).
Az első elágazásnál meg kell, hogy állj, ugyanis két irányba mehetsz: az egyik balra nyílik, a másik annak az útnak a folytatása, amin eddig jöttél. Balról fényforrásra figyelhetsz fel, illetve halk motoszkálásra, mintha valami apró nekiütődne egy kemény tárgynak, persze amíg nem látod, ez lehet bármi. Egyenesen előre sötétség a társad.

Eleriniol

Daratrine jót vigyorog a feleleteiden, láthatóan élvezve a beszélgetést, még ha ez csak amolyan bájcsevej, nem több. A szolgálólányok említésénél ugyanakkor felhúzza a szemöldökét értetlenül.
- Nekem aztán semmi közöm hozzájuk - simít végig kobakján, mintha csak keresne valamit abban a néhány milliméteres hajában, majd megnyugodva teszi le. - Már azt hittem, visszanőtt a hajam, hogy ilyeneket mondasz - könyököl az asztalra, tenyerébe téve az arcát, beletúrva a vacsorájába, érdeklődőn hallgatva aztán téged, mit mondasz Yolóról. - Hát, ebben igazat kell adnom neked - fordul a tányérja felé, utána csak halkan kuncog. - Hiányozni fog azért. A nagyképű beszólásai ide vagy oda... - sóhajtja, miközben hátradől a széken nyújtózva. - Azért egy jelenség volt, akit nem lehet utánozni - teszi tarkójára a kezeit, egy darabig a plafonra bámulva elgondolkodón, aztán újabb kuncogás következik, ahogyan a feladatokra terelődik a szó.
- Hát sziszegni valóban nem sziszegnek, hanem parancsba adják úgy, mintha nem hallanék - könyököl újfent az asztalra, ezúttal jóval közelebb hozzád, sejtelmesen figyelve téged, egy hatásszünet után folytatva csak. - De én szívesen sziszegek a fülekbe, de most legfőképp a tiédbe. Ssssz. - Azt nem kockáztatja meg, hogy ténylegesen a füledhez hajoljon, helyette visszahelyezkedik. - A karod meg ne rágd tövig, mert akkor nem leszel másra jó, csak egy nagyra nőtt házicicának, aki a gazdája ölében dorombol. Kicsit még melengess a kebleden, majd utána elmondom - iszik a poharából, innen nézve aztán az érkező őrre. Sunyi vigyorral fogadja beleegyezésed.
- És a cicusnak van-e kedve patkányra vadászni? Egy nagyra nőtt patkányra, aranyláncokkal a tagjain... Van egy olyan érzésem, hogy kellően sok felfordulást fog okozni ma este most, hogy az egyik őr lelépett - biccent az újonnan megjelent figura irányába.

Haladok, talán túl jól is de ez most kevésbé aggaszt ahogy rá eszmélek hogy még is csak van valaki aki tud a szökésemről s ezt nem fogja csak úgy hagyni... fenébe.
-Hogy az a...
Káromkodnám el magam majd rá eszmélek hogy nem csaphatok egyáltalán zajt, ezen most az életem múlik. Akárhogy is zavar a gondolat hogy aki oly szépen oda adta a kulcsokat az arany láncokhoz ép úgy lehet ma este a kivégző, s ezért még jutalmat is kaphat. Elképesztő, a gondolataimba vésődik ez, és nyugtalanná tesz hogy még is rá szeded volna egy rohadt faimádó... Szánalmasnak érzem magam. Majd a gondolataimból egy elágazás kelt fel, s folytatom az utam hezitálás nélkül a sötétbe.

Eleriniol

-Nofene és ki parancsolta meg ilyen durván neked? Azt ne mond hogy valamelyik öreg mert sírva fakadok.
Amikor közelebb hajol megjegyzem.
-Ugye tudod hogy még mindig nem vagy az esetem? Számodra a fülem is tabu, hát kígyót melengetek én a mellkasomon? Mint az előbb is mondtam kihagyom a lehetőséget. Még ha a húgod lenne de te?
Kicsit még iszik és bámul tovább egy őr érkezése egy pillanatra elvonja a tekintetét és végre belefog.
-Gyanítom a kedves self "vendégünk" a célpont. Így nem látok okot rá hogy ne legyek benne. Mi a terv és hányan leszünk még?

//Mesélői//

Dreyndra

Bizonyára megérezted, hogy a mesélő ennél az elágazásnál trollkodik veled, ugyanis ha a baloldali járatba is néztél volna elővigyázatosságból a tompán hallatszódó - de általad nagyon is jól hallott - zajongásra, csak egy nagyra nőtt molylepkére figyelhettél volna fel, amelyik a felakasztott lámpás üvegének ütődik újra és újra. Vagy esetleg volt ott más is? Jó kérdés, ugyanis nem néztél oda, így megeshet, hogy mégis észrevett valaki.
Az utad a sötétségbe folytatod, a fényviszonyok nem változnak, így ha fel is merül a gondolata, hogy esetleg egy lombzabáló kiszúrt téged anélkül, hogy te észrevetted volna, hamar elszáll. Elvégre egy erdei nem lát olyan jól a sötétben, neki minimum fáklyával kéne végigjárnia ezt a szakaszát az útnak, így néma lépteid továbbra is észrevétlenek maradnak sötét alakoddal együtt. Haladsz-haladsz a legújabb fényforrás felé, ami egy másik felakasztott lámpás, ám mielőtt elérnét az általa bevilágított részt, valami belemar a hátsó feledbe, méghozzá igencsak fájdalmasan. Ha nem is tudod jelenleg érzékelni, két állkapocs záródik kerek self hátsódon, mellé néhány éles köröm társul halk morgással.

Eleriniol

- Mit számít, ki parancsolta? Úgyse veszem magamra, csak mosolygok az egészen - vonja meg a vállát nemtörődöm módon, mosolya pedig szélesedik, mikor jóformán nyíltan elutasítod, sőt, halkan nevetve egyenesedik fel utána. - Ugyan, nem kell ennyire ellenkezni, de lehet, legközelebb gombolyaggal próbálkozom, már csak a kedvenc színedet kéne kitalálnom. A húgaimmal meg szerintem nem szeretnéd összeszűrni a levet, még a végén túl sok közöd lenne hozzám, aminek nem biztos, hogy örülnél - vigyorog tovább, az őr megérkezésével pedig elérkezik az est fénypontja.
- Telitalálat, bár végül is ki másról lenne szó? - húzza fel a vállait kérdőn. - Terv nincs, ha egy tippem lehet, akkor már a folyosókon csatangol, a létszám meg... - Gondolkodást tettetve húzza még az időt, aztán ismét sunyin pillant rád. - Jelenleg édes kettesben, aztán társulnak azok, akiket még felzavar és úgy döntenek, kergetni akarják. Egyikünk se tudja, hol a másik, de így lesz izgalmas - hátrál a székével, felállva a helyéről, jelezve, hogy ő indulásra kész, és ha neked sincs kifogásod, akkor leadja a tálcáját, a felszerelését meg nem kell magához vennie, mert lényegében egész idáig rajta volt, kivéve a Dreyndrával való találkozójakor. - Javaslat, milyen eszközöket vigyünk magunkkal? - fordul még feléd, mielőtt elhagynátok az étkezőt.

Haladok valamerre a sötétben, biztosan és kétségekkel telve. Majd ahogy nyugodtabb vagyok kiváló orgyilkosi adottságaimnak köszönhetően ami minden fajtársam egyaránt birtokol, egy igen csak kellemetlen és már rég nemérzet érzés kerít teljes uralmába. Fájdalom, ó drága fájdalom ha nem lennék annyira elvetemült hogy szinte már mazochistákat meg szégyenítő módon üdvözöljem azt szépen csendben s váratlanul a kristály pengével a támadóm felé suhintva. Végül csak csak engedek a fájdalomnak bár eddigre a talán jobban meg lepett támadóm hullájának ez már nem lesz vigasz. Majd mély levegővel lassan engedve ki hagyom a fájdalmat alább hagyni s fél hangosan egy egoista megszólalást is elengedek a fogaim között.
-Csak csak nem értem én hogy mindenki a seggemet akarja tapogatni, elsőnek olyan selfek akik emiatt már nem lélegeznek, de most meg már a macskák is?!-Komolyan mondom lassan bordélyba szegődök, talán még sikeresebb is lennék mint hadvezérként.
Fordul a kis egoista megszólalásom egy rossz viccé, amit ha most bárki halott volna s akkor az fix hogy megbámulna hogy józan eszemnél vagyok-e. Mind egy már, ha hallotta volna valaki akkor most több mint tízezer lomb zabáló korcs akarhatná a fejemet eltávolítani csinos kis testemről. Szóval na reméljük a támadóm sem elf volt ha pedig életben maradna és tényleg az volt akkor lássuk a következő lépést.

Eleriniol

-Semmit se számít míg nem a királynő teszi. De azért érdemes odafigyelni ha értelmes. A húgaid jöhetnek te kerülj ki, a kedvenc színem meg ne érdekeljen tényleg kezdesz fura lenni.
A vigyora tényleg kezd bosszantani de ez van, ő ilyen. És amit válaszol se lep meg hisz nincs más vendég csak a hadvezér asszony aki lassan fél órája szökésben van. Amikor kifejti hogy ketten megyünk csak kezd kínos lenni a dolog, de gyanítom azért lesznek még üldözői.
-Amíg nem hívod randinak mehetünk, kell némi mozgás az után a nyavalyás tűz után. Izgalmas egy frászt, csak szórakoztató. Ami a felszerelést illeti mi kéne más a kardunk egy íj hozzá íjveszők, némi elsősegély csomag és egy tőr. Kötélre és egyéb holmira nincs szükség. Úgy is csak vadászunk egyet.-mosolyodok el a bohócra.

//Mesélői//

Drey

Hát a hátsódba harapó valamit bizony nem tudod levakarni magadról, és a karddal való hadonászás átgondolását is javasolnám. Ha nagyon szeretnéd magadról eltávolítani, akkor a kezeddel kell hátranyúlj és úgy lerántanod, bár ekkor biztosan leugrik és elszalad a sötétségbe, noha tündeként biztos látod, ahogy visszarohan oda, ahonnan nagy valószínűséggel érkezett; arra az ösvényre, amit te nem néztél meg. Ha karddal akarsz továbbra is végezni vele, akkor bizony a kard hosszúsága miatt a lábadba is belevágsz, ezzel magadnak is nehezítve a haladást, a menekülés esélyeit is csökkentve ezáltal, de legalább egy léggyel kevesebb, gondolhatod. Mindenesetre érdemes megfontolni, hogy azonnal karddal akarsz-e próbálkozni.
Gondtalanul haladsz tovább, az út enyhén balra ível, és újabb sötétség a társad, ahogy hátrahagyod a meleg fényt bocsátó lámpást. Még egy-két elágazás található, de elég kecsegtető lehet a számodra a mostani utadnak a végén található lépcsősor, ami szabadnak tűnik. Ha nem érzed túl bizalomgerjesztőnek a zárt, falakkal körbevett csigalépcsőt, akkor először lehetőséged nyílik jobbra menni, a következő esetben pedig mindkét irányba, ugyanis jobbra is és balra is van egy-egy elágazás. Az egyenesen való menetel ugyanakkor kecsegtető lehet olyan szempontból, hogy ez talán a lejjebbi szintekre vezető út, ahol a kijárat is van.

Eleriniol

Átlátszó elégedetlenséggel rázza meg a fejét, mintha annyira nem örülne neki, hogy ilyen szinten nem rajongasz érte. Lehetne mondani azt is, hogy szinte kikosarazva érzi magát, de az arcára egyáltalán nem ezek a csalódott vonások ülnek ki, inkább csak jól szórakozik a cukkolásodon.
Amint elkezded felsorolni, hogy mikre van szükség, végig figyeli a nála lévő felszereléseket. A kard említésére balra néz a derekára, ahol övéről függ a fegyver, az íjnál és vesszőknél hátul tapogat, megbizonyosodva arról, hogy nem csupán beképzeli az ott nehezedő súlyt, a tőrnél meg végigsimít jobboldalának csípőjén, kitapintva a másik fegyvert, utolsó szavaidra pedig bólint egyet, viszonozva a mosolyodat a maga sunyi módján.
Feltételezhetően a tisztelt hadvezérasszony cellája felé veszitek az irányt, és nagyjából félúton tartotok, amikor eszeveszett tempóban rohan felétek teljes rémülettel az őr, elfelejtve, hogy még akár telepatikusan is üzenhetett volna bárkinek a palotában. Belekapaszkodik Eleriniol vállaiba, és olyan félelemmel néz a szemébe, mintha a következő pillanatban az éjtünde leszúrni készülne őt.
- Megszökött! - mondja reszkető hangon. - Megölte a társamat, és megszökött! Mi van, ha a királynő életére tör? S-segítsetek elfogni, felrázom még azt, akit lehet, és-és én is megyek. A... a királynőt meg kell védeni... - kap a homlokához elsápadva és megtántorodva.

Talán meg gondolatlannak tűnik a kard használat, de bőségesen jól tudom miért is azzal próbáltam végezni ezzel a támadóval, akár hogy is elszámítottam a penge súlyát és a vágás a lábamat is érte.
-Picsába.
Próbálom el harapni a káromkodást kevés sikerrel, bár a dög az biztosan nem zargat tovább. Nos ezzel vérző lábamra kellene fókuszálnom és ahogy körbe nézek valami rongy után, esetleg a földön heverő szőnyegből tépek le egy darabot hogy elállítsam a vérzést. Elvégre jelenleg kevesebb időm van meg lépni erről a helyről. Majd ahogy haladok egy lámpást találok s jut is eszembe a tökéletes elterelés. A lámpásért nyúlok óvatosan és ahogy elérem igyekszek tüzet gyújtani vele. Ezzel legalább valamennyivel le lassíthatok annyi elfet amennyit tudok, már ha szerencsém van és nem veszik észre a tüzet addig amíg az már nem lesz kezelhetetlen kis csoport számára. Akár hogy is itt nem állhatok meg időzni ideje tovább menni egészen egy lépcsőig amin talán nem a legbölcsebb ötlet végig menni de hát na ilyen az én szerencsém. Majd újabb dologra leszek figyelmes elvégre csak fegyvereimet és páncélomat kobozták el a gyűrűs ujjamon lévő kis varázs gyűrű amit még ajándékba kaptam. Hát ezzel képes leszek egy aurát fent tartani arra az esetre ha a követőim túlságosan is közel érnének, ezzel a kicsi mágiával ami nem is kerül így túlsok energiámba bármilyen túl közel merészkedő támadóm hirtelen kezd el fáradni s talán mire támadásra emelné a kardját már túl fáradt ahhoz hogy meg tartsa azt. Itt az idő, aki most elém kerül annak muszáj leszek meg küzdenie a halál egyik sötét angyalával.

//Mesélői//

Drey

Nem tudom, mit ártott neked annyira az a macska, hogy megöld, de szerencsétlennek így, hogy feláldozod a gyors haladásodat, az élete véget ér. Elengedi elegáns hátsó fertályadat, és hamarosan a földön vérzik ki, noha az ezzel járó fokozatos elgyengülést és fázást már nem fogja érezni, ugyanis azonnali halált okoztál a számára. Szomorú.
Szőnyeg nem simul a talpad alá, ezért is volt fontos idáig, hogy csendesen és óvatosan haladj, mert semmi sem tompítja a lépteiddel járó zajongást, csupán a te körültekintésed. Rongyot ugyancsak nem találsz, hiszen az erdei népség nem egy rendetlen fajta (a mesélővel ellentétben), hogy csak úgy a folyosón hagyjanak egy árva rongyot, a ruhád azonban szolgálatodra áll, abból téphetsz, bár a bele-belenyilalló fájdalmat nem fogja csökkenteni, ami kellemetlenné teszi a gyors haladást.
A lámpást leveszed, amivel nagyon szeretnél gyújtogatni, mint egy piromániás, ám nagyon gyúlékony tárgyak nincsenek a folyosón, legfeljebb ha bemennél az egyik szobába. Mondjuk jobban körülnézve az egész épület, ahol vagy, egy hatalmas fának - vagy több fának - a része, ágakból kialakított folyosókat róttál idáig. Feltételezheted, hogy ez meggyullad, és így megkísérelheted, de nem érzed annyira száraznak, hogy csak úgy lángra kapjon. Elterelésnek ugyanakkor nem rossz, de lehet, hogy ez csak felhívja mások figyelmét arra, hogy merre is haladtál, akárcsak a macska esetében, aminek hulláját otthagytad a folyosón.
Ha megpróbálod azért annak reményében, hogy mégis kigyullad az egész, esetlegesen ezzel még azt is megkockáztatva, hogy mire leérsz, az alsóbb szintek is lángokba borulnak, egy darabig biztos látod, ahogy ég a környezet, sokat viszont nem pepecselhetsz ott a folytatásra várva. Szeded a lábad a lépcső irányába, és ahhoz képest, hogy erdei tündék által kialakított hely ez, egyáltalán nem szűkös, sőt, meglehetősen széles csigalépcső ez kényelmes és nagy távokkal, ahol könnyű a haladás és nem egy fokkal lejjebbre látod, ha valaki esetleg jön. Viszonylag tehát jó a rálátásod az alsóbb részekre, és talán félúton járhatsz ezen a részén, mikor először beszélgetésre figyelsz fel, aminek szavai halkan felhangzanak a szintedre, és ha még lejjebb mész, akkor két erdei tünde pislog rád, pár pillanatra teljesen megrökönyödve, hogy mégis mit keresel itt. Van lehetőséged lecsapni, ha akarsz, de egyszerűen csak el is csörtethetsz köztük, hogy mihamarabb szabadulj. Nem tudni, melyik fogja megérni jobban.

Majd csak relizálom hogy egy macskánál több nem volt a támadóm, de hát lehet a gyilkolás ami bezártságomat követően hiányzott az életemből tört felszínre és be kell valljam hogy ebben van valami. Akár hogy is képtelen leszek ruhám egyik úját felhasználni lábamhoz, de amikor gyújtogatásra adom a fejem éghető anyag hiány sóhajtok fel és látom meg az ágakat amik nem tűnnek elégé száraznak de ki tudja lehet szerencsém így egy kis időt elvesztegetek ezzel. Majd csak csak haladok tovább bár akárki hihetné hogy a vágásnak köszönhetően lassulok a menetben de ez nem így van, ha valamit mind egy sötét elf hadvezérasszony jól birok az a fájdalom. Főleg ha arra gondolok milyen utat jártam be idáig, ez az apró vágás inkább csak kellemetlen ahhoz képest amikor törött lábbal próbálkoztam egyenesen sétálni a mostoha apám színe elé. De ez az emlék kép gyorsan törlődik a fontossági sorrendemből elvégre két lomb zabáló vár a lépcső alján. Ekkor jutott eszembe egy kiváló ötlet, és a karddal óvatosan vágom meg az oldalam, pont annyira hogy mély vágásnak látszódjon de semmibe nem korlátozzon azt leszámítva hogy iszonyatosan fáj.

Ezek után nem is tökölök sokáig eléjük sétálok, sötét kis mágikus aurámat fent tartva nézek rájuk, miközben sérült oldalamat fogom ami körül a fekete szövetruhám igen csak bíbor színt vett fel ahogy átázott a véremmel.
-Segítene valamelyikük? -A másik meg riassza a többieket, a sebeim bár kristály pengéktől vannak azokat sötét elfek forgatják!
Ekkor gondolom még jobban meg hökkenek hogy mi történik itt, elsőnek a fogoly támolyog eléjük sérülten, vértől ásztattan még hozzá a sajátjától. Akár hogy is parancsnoki ösztönöm lép életbe és adom ki az utasítást mind ha csak a sajátjaim lennének, azt majd eldől hogy jó ötlet volt-e ezzel magukhoz téríteni őket.
-Te, lásd el a sebeimet! Nézzek a bal oldali őrre, majd tekintetem a jobb oldalira szegeződik.
-Te meg riadóztasd a többi őr, sötét elf orgyilkosok vannak a palotában, és láthatod értik a dolgukat ha így elbántak velem, és lehet a királyné is célpontjuk, főleg mert a Do'odrun ház jelképét viselik!
Közlöm vele mit is akarok velük elhitetni, de ez tűnt a legjobb ötletnek a Uráldur csapatai már jó párszor feldúlták a lomb tündék földjeit így ha most hisznek nekem az őrség nagy része jobban fog azzal foglalkozni hogy ezeket a fantomokat kergesse mint sem azzal hogy én szabadlábon vagyok. Majd ha még mindig itt áll az őr nézek rá kérően és folytatom.
-Ha Uráldur, tényleg úgy gondolja hogy megszabadul tőlem és a legjobb orgyilkosait küldi akkor maga Amerith királyné is veszélyben lehet!
Nem bírtam ki hogy ne emeljem megint a hangszintemet parancs adásnak hangzóra, elvégre pont ez kellet most a hiteles színjátékhoz, ha szerencsém lesz és jobban foglalkoznak majd ezekkel az "orgyilkosokkal" mint velem akkor az megkönnyítheti a szökésemet, vagy esetlegesen a tárgyalásomat is elő segíthetik, bár a másodikhoz néhány halott sötét elfet is virítanom kéne nekik és ez igen csak problémás úgy hogy ez remélhetőleg tényleg csak egy át verés. (ÉS ezzel adtam újabb ötlet arra miként lehetne ez még cifrázni Ahogyan tekintetem a gyógyítóra szegeződik, folytatom a beszédet.
-Ha ellátna segítségükre lehetek, még Uráldur sem gondolhatja komolyan hogy néhány orgyilkos elég ahhoz sikerrel járjanak ott ahol démonok buktak el!
Persze kicsit a saját önbecsülésemet is próbálom növelni a végén, nem én lennék ha nem próbálkoznék beképzeltnek és legfőbb kép öntelet picsának tűnni, de az is biztos hogy van mire ekkora pofámnak lenni. Na de kezdetét vette a színdarab, ideje lesz hátra dőlve figyelni a bohócok előadását.