Elerinoil

Daratrin talányos mosolya több mint elég bizonyíték.
-Én tudom, és az is aki megkért erre a marhaságra. Rajtad majd az esküvő után verem le. De aki kiadta azon hamarabb. -morranok hangosan most hogy már nincs aki kihallgasson minket. Amikor kimegy az ablakon csendesen követem, hisz vadászaton vagyunk de immár nem ketten hanem az erdő és az őrség is. Akik jelzik az irányát.
~Tegye amit tenni kell, nem mehet arra. Egyrészt mert nem veszélyeztetem senki életét ott. Másrészt kitudja hova vezet bár az utolsó hírek szerint Zevadarba.
Az erdő és az őrök Drey asszony monológját közvetítik, amik egyrészt sejthető volt. A többi meg fikció. De nem adunk véletlenre tartjuk felé az irányt.

//Mesélői//

Dreyndra

Rohansz és rohansz, bár lehet, nem a legjobb ötlet beszélni ezekről, aztán ki tudja? Talán elkezdenek látni értelmet a szavaidban, ugyanakkor azt is szem előtt kell tartanod, hogy a sötételfek iránti ellenszenv és előítélet igencsak erős néped tetteinek következtében. Nem beszélve arról, hogy a fajod lopott az erdeiek számára legértékesebb fa nedvéből, amit nehezen bocsát meg bárki, az utódok pedig nem fogják ezt felejteni.
Meglehetősen jól bírod, magas alkatod és hosszú, megnyújtott lépteidnek köszönhetően gyorsan haladsz az erdőben annak ellenére is, hogy tele van mindenféle akadályozó tényezővel és növénnyel. Nem tudhatod, hogy milyen hosszú út áll még előtted, de az biztos, hogy amint felvetted ezt az irányt, azóta csak az éjszaka hangjai azok, amikre felfigyelhetsz, nyílvessző nem suhan az irányodba, még ellenséges állatokba se bukkansz. Egyszer egy elkószált, talán még mindig búvóhelyet kereső vaddisznó megriadva rohan el az utadból, amint érzékeli jöveteledet, és annak vinnyogó hangját hallhatod távolodni, más esemény ugyanakkor nincs.
Találsz magadnak egy rejtettnek tűnő zugot egy odvas fa törzsében, ahol megpihenhetsz egy darabig. Ha kellően kipihented magad, akkor indulhatsz tovább abba az irányba, amerre indultál, más irány felvételével viszont lehet, lövéseket kapsz. Tőled függ, kipróbálod-e.

Eleriniol

Daratrine megforgatja a szemeit.
- Tehát akkor egy sötételfnek jobban hiszel – jelennek meg az arcán némileg elégedetlenebben, de aztán visszaszöknek arcára a magabiztos és cinkos vonások. – Furcsán sokszor emlegeted ezt az esküvőt, kedves rokon, de előbb eszlek meg, minthogy hagyjam, rajtam vezesd le a perverzióid – vigyorog rád, azzal nekiiramodik. Feszes tempóban halad, egy pillanatig sem lazít a gyorsaságon, hogy mihamarabb beérjék a hadvezérasszonyt, ügyelve a természet szavára, hogy merre vezetik őket. A közlékenységük sokat segít, így még tévútra sem térnek, de amikor a növényzet fura információkkal kezdi ellátni őket, akkor Eleriniolra néz értetlenül.
~ Nem kifejezetten értem, miről hablatyol ~ jegyzi meg, de nem is úgy tűnik, mint akit annyira foglalkoztatna, elkönyvelve sötételf elterelésnek, meg sem állva, csak téve meg tovább a lépéseket. Ismerősek vagytok a környéken, ráadásul titeket nem gátol semmi, ami a természethez köthető, sőt, a kérésetekre – vagy legalábbis Daratrine kérésére – még meg is könnyíti az utatokat azzal, hogy félrehúzódnak az általatok leírt ösvényről. Nem is sok választ el titeket Dreyndrától, aki amint lepihen, meg is támadhatnátok.
~ Kivárnék. Ha most megtámadjuk, lehet, veszett vadként indul el arra, amerre nem kéne ~ jegyzi meg Daratrine, aki, érzékelve és tudva, hogy a sötételf a környéken van, inkább a lombkoronákon közlekedik és ott húzódik meg. Néhány másik katona van még a közeletekben, körbevéve ezáltal az éjtündét, várva a parancsaitokat.

Mit is mondhatnék, talán már ténylegesen túlléptem az őrület bizonyos határait és ennek ellenére is gőzerővel tartok annak sötétebb mélységeibe? Vagy csak egyszerűen eljutottam volna a pontra ahol már nem igazán akadnak terveim, így aztán vakon rohanok előre hátha meg úszom ép elmével. Röhejes mondhatom, de ez van. Ekkor találok valami rejtek helynek nevezhetőt, bár ebben az erdőben csak is céltábla lehetek, legalább annyi biztos hogy még a hátba nem lőhetnek köszönhetően hogy az a fának van támasztva.
-Akkor összegezzük, itt ücsörgök egy olyan területen ahol bármelyik pillanatban egy nyíl állhat valamelyik létfontosságú szervembe, és olyanokról elmélkedek amik jelenleg még ha tenni is tudnék ellene valamit mérföldekre lehet.
Sóhajtok egy nagyot, majd felnézek az égre ha erre lehetőségem akad, nem vagyok csillagász, és kétlem hogy látnám a tiszta égboltot a lombkoronától, de talán láthatom a nekem kellő csillagot és így elindulhatok ténylegesen Zevadar felé amikor végre a lábaim is hajlandóak lesznek ezt a célt kitűzni maguk elé. Fáradt vagyok, nem tagadom.
-Akár hogy is, az hogy Zevadar s népem szabad lehessen végre ahhoz itt és most életbe kéne maradnom, és kitalálni valamit hogyan szerezhetek segítséget.
Gondolkozom rajta abban az órában amíg még ébren vagyok, elvégre gyorsan haladtam, a lábam ellenére bár igaz hogy azóta már jobb a helyzet. Akárhogy is lassan elalszok egy olyan helyen ahol ember fiának ilyen nem jutna eszébe, én meg így várom a közelben lévő kivégzőimet. Hacsak nem úgy gondolják hogy ennyi nekem is kijár és meg várják azt a röpke egy két órát míg folytatom az utam arra amerre a legutóbbi nyíl terelt.

Eleriniol


Daratrin arcán jól látszik, hogy megviseli hogy büdös csirkefogónak tartom. De nagy az esélye hogy hízeleg is neki a dolog. Ő már csak ilyen.
-Perverzió? Mintha a te kíváncsiságod a kedvenc színemről nem lenne az. Amúgy nem vicceltem tényleg elveszem.
Vigyorogva vált roham tempóra, de lássuk be futás terén messze jobb vagyok mint ő. Ha versenyezni akar benne vagyok. Amint jönnek a fura szövegei elmosolyodom.
~Én egy részét értem de van amit tévesen kezel. De az ereklyéknek majd utána nézek. A többi marhaság.
Dar tanácsát csendes bólintással elfogadom, majd hogy pár önkéntes ne kezdjen megint ramazúriba kiadom a parancsot is.
~Amíg nem tesz kárt az erdőben vagy nem támad ránk tilos megtámadni a hölgyet. Aki csak egyszer is rá lő azt végig kergetem Awryson, ez rád főkép vonatkozik Dar.
Csendesen szemléljük, alakot váltok és óvatosan közelebb megyek hozzá az ágak közt. És hallgatom a szövegét, egészen addig amíg nagy kényelmesen elalszik. A pofám leszakad mit képzel hol van ez vendégségben vagy mi?
~Ez most komolyan bealudt, eszem vesztem tőle. Mindegy amint a légzése lassúvá és egyenletessé válik az egyik harcos altató-kábító lövést ad le a hadvezérre. Nem érdekel a kifogás hogy alszik, veszélyes lehet így csökkentjük az esélyét hogy ébren legyen. Amint a méreg a szervezetébe jut körbezárjuk és kirakjuk az erdőből. A fegyvereit vegyétek el nem lenne jó ha mi fegyvereinkkel mászkálna. Valaki hozza utánunk Drey felszerelését. A tisztáson találkozunk.
Dara nézek és sóhajtok.
~Ennyi lett a csodás tervedből, lusta dög ez a hadvezér nem meglepő hogy elkergették.
Majd az utasításaim követve kirakjuk az erdőből. Felügyelve hogy senki és semmi ne támadhassa meg. Igaz ártott pár személynek és állatnak de az szükséges áldozat volt. Viszont ha vissza eszi a fene kinyírom és pont. Viszont a bokrokból állati alakban figyelem amint felébred.

//Mesélői//

Eleriniol

Daratrine kis híján felnevet a reakciódra, de egyéb válasszal nem méltat, mert biztosan reggelig itt tartózkodnátok, hogy egymásba csípjetek állandóan egy-egy megjegyzéssel vagy szóval. A versengésben természetesen benne van, ám amilyen sunyi, ahol lehet, ott más megoldást talál, és levágva azt, előtted jelenik meg. Persze utána hamar lehagyod, viszont végeredményben még itt is egymást cukkoljátok, csak éppen nem szavakkal, hanem tettekkel és gesztusokkal.
~ Hát ha te érted és elintézed, akkor én hátradőlök ~ vigyorog rád, és talán meg sem lep ez a fajta hozzáállása. Már csak az a kérdés, mégis hogyan került abba a pozícióba, ahol van, mert ez a magatartás valamilyen háttérindok nélkül tarthatatlan ezen a rangon. Mondjuk nem úgy ismerhetted meg őt, mint akit annyira zavarná, ha adott esetben leváltanák...
Dreyndra beérésével némileg óvatosabban közlekedik és sokkal többet rejtőzködik magasabb helyeken, ahonnan nehéz őt észrevenni, illetve tartja továbbra is a csendes közlekedést. Nem tart túl nagy távolságot a hadvezérasszonytól, de ahhoz kellően nagy ez, hogy ne váljon a lombkoronában nyílt varázslatcélponttá és ne legyen feltűnő a mozgása.
A körülöttetek lévő néhány őr bólint egyet, amint Eleriniol kiadja a parancsot, ábrázatuk elég komoly.
~ Megtisztelő lenne, drága Eleriniol, még úgyse rohant utánam egyetlen cicafiú se ~ mosolyog rád bájosan, mire egy-két katona képén alig visszafojtható vigyor terül el, kis híján felröhögve, és látható rajtuk, hogy megvan társadról a véleményük, amin inkább viccelődnek, mintsem lenéznék őt. Valami olyasmi járhat a fejükben a vonásaik alapján, miszerint inkább őelőle menekülnek a férfiak, méghozzá teljesen jogosan, és bizonyára ők sem akarják megközelíteni önszántukból.
~ Elképzelésem sincs, hogy akarja szabaddá tenni a saját népét ~ bökdösi meg arcát elgondolkodón, guggolva egy vaskos ágon, majd várakozás következik. Egy darabig egyáltalán nem feltűnő az idő múlása vagy egy egyáltalán az, hogy Dreyndra igyekszik rejtve maradni, de nemsokára ez egyre gyanúsabbá válik. Kezd értetlenné válni a várakozás során, így aztán, sejtve Eleriniol következő lépését, lelkesen néz rá – vagyis állati alakjára.
~ Szerintem teljesen érthető ez a lépésed ~ vonja meg Daratrine a vállát. ~ Én is inkább biztosra mennék, nem szívesen cipelném, ha tudatában lennék, bármikor felébredhet és bármikor kiderülhet, hogy tettet ~ tárja aztán szét a karját óvatosan, rábízva másra az akció lehetőségének elfogadását. Ő kényelmesen elhelyezkedik addig, lábát lógatva a lombkoronában, figyelve a további események alakulását.
~ Hát, legközelebb majd inkább egy egeret adok neked, azzal biztos jobban eljátszadoznál. A patkányról ebben az esetben végül is kiderült, hogy lajhár ~ tudja le ennyivel a csodás tervének felhozását.
~ Hozom ~ szól valaki vélhetően az épületből, míg egy másik környékbeli katona felkészül a lövésadásra. Előkapja a felszereléseit, és kivárja, amíg Dreyndra álma még nyugodtabbá válik, aztán köpőcsővel leadja az alig érezhető, apró lövedéket. Egy kis várakozást követően aztán megkezditek Dreyndra Awyrisból való eltávolítását, vélhetően a növények segítségét kérve végig, hogyha baj lenne, akkor azonnal le tudjátok fogni. Bebiztosítottátok azonban a saját sikereteket, így nem lesz ebből probléma.

Dreyndra

Elszundikálsz, és egy darabig nem is ébredsz fel. Az álmod meglehetősen jó – vagy legalábbis elég pihentetően alszol annak ellenére, hogy milyen helyzetbe kerültél, és szerintem a legderékabb sötételf is elismerné ezt a nyugalmat. Jobban átgondolva inkább lehet, üvöltve közölné veled, hogy mekkora hülyeség volt ez tőled, persze ez már mit sem számít, hiszen számkivetett dezertőrnek számítasz jelenleg a sötételfek közt.
Kora hajnal van, mikor felébredsz, és az első, amit észreveszel, nem más, minthogy teljesen máshol vagy. Egy darabig biztosan értetlenül fogadod a helyszínváltást, és ha végigtapogatod magad, akkor a felszereléseidet sem találod, amiket az erdeiektől nyúltál le. Az erdő legeslegszélén vagy, jóformán előtted vannak a fák, a buja növényzet, mögötted pedig a pusztaság derékig érő fűvel. A határ nagyon jól kivehető, de azért még a pusztaság elején is találsz néhány fát, bokrot, amik megtörik azt az egységet, amit Awyris erdeje képvisel.
Körbenézve magad mellett megtalálod azokat a felszereléseidet, amiket elvettek tőled még az érkezésedkor. Megvan hát a páncélzatod, a pallosod és minden egyéb fegyvered és cuccod, ami még volt nálad, mikor nekiindultál Hirionnal a romtemplom felfedezésének.
A jelek szerint az erdeiek kiraktak téged, innentől pedig szabad az utad Zevadar zord vidékeire, ha úgy kívánod.