//Mesélői//

A fogadóban nem álltok meg kérdezősködni, ki került kivégzésre, az utcán pedig nagyon óvatosan kezdtek közlekedni, amint a paranoia eluralkodik. Egy darabig nem történik semmi, ahogy nézel a beugróból, ám további várakozással feltűnik egy gyanúsan forgolódó alak. Nem néz túl sokszor körbe, csak néha-néha teszi meg ezeket a kémlelő mozdulatokat, közben lassan sétálva, egyértelműen keresve valamit vagy valakit, de Hirionhoz hasonlóan rejti az arcát, így nem lehet tudni, kicsoda ő azon kívül, hogy sötételf.
Ha maradtok a helyeteken, akkor a férfinak látszó, sötétbe bugyolált alak elér a beugróhoz néhány halk szitokszóval, de pont nem fordul felétek, így van esély a berántására és kifaggatására, ha gyanúsnak találjátok őt. Ha viszont nem foglalkoztok vele, akkor elsurranhattok, de ha titeket keres, akkor nagy eséllyel megkockáztatjátok a lebukásotokat ezáltal.

Folytatások, hogy legyen mire reagálni:

Berántás esetén:

Elsunnyogás esetén:

Eszembe sem jut a fogadóban leállni cseverészni az őrrel, hogy vajon ki volt Al-Nuszra újabb áldozata, hiszen nem ez az első, hogy hullanak nála az emberek, még ha sajnálom is, hogy most valószínűleg én hoztam ki annyira a sodrából, hogy mindenre ugrik. Azt a szegény kölyköt úgy sem hozhatom vissza az élők világába, így ez csak felesleges kockázat lett volna.
Most úgy is tele a fejem már azzal, hogy miként fogom sikeresen elérni a kastély környékét, mert attól, hogy nem látok őröket hemzsegni az utcákon, sejtem, hogy azért vannak figyelő szemek itt-ott.
Pont ez a gyanú az, ami miatt erősen kihegyezve figyelek mindenre és ami miatt szinte beleborzongok, ahogy érzem, valaki jobban akarja tudni, hogy merre és hová igyekszem, mint egy sima járókelő.
Reméltem, hogy még időben húzódtam a rejtekbe ahhoz, hogy megtévesszem a követőmet és az kénytelen legyen felfedni magát azzal, hogy kétségbeesetten keresgélni kezd és ez fel is fog tűnni.
Lash macskaalakja szerencsére nyugodtan viselkedik és így egy idő után már teljesen természetes, ahogy a nyakamba simul, nem is vonja el a figyelmemet.
Nem is kell túl sokáig várnom, hogy felbukkanjon egy láthatóan valamit keresgélő alak, bár az arcát neki is csuklya fedi, így nem tudhatom, hogy ki az, de a felvillanó bőrszín azt egyértelművé teszi, hogy a saját fajtámhoz tartozik. Biztos vagyok benne, hogy ez a fickó Al-Nuszra egyik kémje, így nem sok választásom van, el kell kapnom, hogy kifaggassam és aztán el kell tennem láb alól, hogy ne tudjon feldobni.
Csendesen várakozok, meg sem pisszenek, nem mozdulok és ez meg is hozza a gyümölcsét. A fickó alig egy karnyújtásnyira közelíti meg a leshelyemet, már hallom, ahogy magában szitkozódik, halkan morogva.
Mikor épp ellenkezőleg fordul, kinyúlok a sötétből és erős mozdulattal rántom be a beugróba és vágom a falhoz keményen, aztán már szorul is a torkára az éles pengém.
Látom a meglepődött szeme villanását, aztán a másik kezemmel már rántom is le a fejéről a csuklyát.
És most rajtam a megdöbbenés sora, mert nem más áll itt előttem, mint Yzorth, akit nem rég még az ágyában tudtam, kiütve a szajha ágymunkájától.
- Mi a fene……! Miért követsz, te ütődött? – nyögök fel, de a következő pillanatban már visszanyerem a lélekjelenlétemet és sötéten meredek rá, hiszen lehet, hogy az este minden csak színjáték volt? – Gyerünk, mondj valamit, hogy ne vágjam át a torkodat.

//Mesélői + Lash//

Lélegzetvisszafojtva várakozik ő is, ám behunyt szemekkel, nem akarva élénken villogó, kék tekintetével magukra vonni a figyelmet. Legszívesebben belelapulna Hirion sötét öltözékébe teljesen, ám ennél jobban aligha simulhat a vállakra és ruhájába, így csak remélheti, hogy vörös bundája nem annyira kirívó, hogy azonnal magukra vonják a figyelmet. Hirion mondjuk elég jól ismerheti a várost, így megbújva a beugrókban, nagyon jól rejtőzködve... Kicsit valahol sajnálja, hogy erre kényszerül; neki szerencsére sosem kellett ennyire ügyelnie ilyenekre, ugyanis elég volt állatként elsunnyognia, és senki sem feltételezte, hogy az ő lett volna.
Füleivel tájékozódik a továbbiakban, amint behunyta a szemeit, finoman mozgatva őket, a fekete pamacsokat enyhén beremegtetve. Érzi az alatta lévő test megfeszülését, a fegyelmezettséget, valamint a várakozás okozta stresszt, hallja az ingerült lépteket és halk szidalmazást, majd a kar mancsa alatt megmozdul, hogy berántsa az idegent, aki felnyög, amint nekivágódik a falnak. Ekkor nyitja ki csak a szemét, hogy láthassa, és már a szeme nem áll jól annak, akit nagy eséllyel Hirion megérzett. Arra azonban ő maga sem számított, hogy Yzorth lesz az, sötételf társával együtt lepődve meg így. Egy pillanatra nagyobbra nyílik a szeme, de azonnal halk morgással jelzi ellenszenvét, bundája is kissé felborzolódik, fenyegetőn villogtatva szemfogait, bár az őket követőnek így is lehet épp elég baja azzal, hogy Hirion a torkához nyom egy pengét.
A férfi egy darabig csendben van, magasra tartott állal igyekszik elhúzódni a hideg fém elől, persze már nincs menekvése innen, mögötte csak a fal van, abba belesimulni meg nem tud, hiába lenne jó most árnyékként elosonni. Az ajkai megrándulnak, bizonyára szólna valamit, aztán meggondolja magát, és mégsem beszél, csak vizsgálgatja végig Hiriont és macskáját, egyértelműen nem értékelve, hogy már megint egy általa taknyosnak tekintett valaki által kerül ismét ilyen megalázó helyzetbe. Ez egyáltalán nem tesz jót arroganciájának, de ezzel sem Lash nem törődik, és bizonyára Hirion sem. Végül kényszeredetten és némi gúnnyal elmosolyodik pár pillanatra.
- Lecserélted egy macskára a vöröst? - vezeti vissza tekintetét az állatról a feltételezett gazdára, húzva az időt. - Csak meg akartam venni, gondoltam, alkudozhatnánk az áráról, de ahogy látom, elkéstem - böki ki, mire Lash önkéntelenül is megemeli a morgása hangerejét egy kissé, megfeszülő izmokkal várakozva, de bármelyik pillanatban képes lenne nekiugrani, hogy figyelmeztető karmolásban részesítse.

Miközben már majdnem elfelejtettem, hogy Lashrael a nyakamban fekszik macskaalakban, hamar eszembe jut, amikor kis rejtekembe berántom azt az alakot, aki nyilvánvalóan követett minket. A lány vagyis a macska intenzíven kimutatja, hogy ő sem kedveli a fickót.
Azt hiszem sikerült a frászt hozni az emberre és ezen nem is akartam változtatni, mivel információt akartam kihúzni belőle, hogy miért jár a sarkamban.
Csak, hogy eléggé meglepett, hogy nem valami ismeretlen az, hanem az, akivel tegnap összekaptam épp az erdei lány miatt.
Nem tudtam, hogy mire megy ki a dolog, ezért hamar összeszedtem magam, hogy ne lássa rajtam a meglepődést és továbbra is elég fenyegetően léphessek fel.
Ez úgy látszik sikerült is, hiszen Yzorth nagyon eggyé akart válni a fallal, bár ahogy megszólal érezhető, hogy nem tud megbarátkozni a helyzettel, hogy valaki megint fölé kerekedett, aki ráadásul még jóval fiatalabb is nála.
- Semmi közöd hozzá Yzorth, hogy mit csinálok és jobb lett volna, ha ennyiben is hagyod. Elég öreg vagy már ahhoz, hogy tud, egy magunkfajta sem örül, ha követik, meg erőszakoskodnak vele és ez hamar véget vethet valaki földi létének. – feszítem még jobban a torkának a kést.
Lehet, hogy ostobaság tőlem, de elég hihető ettől a nyomorulttól, hogy annyira rákattant a tegnapi visszautasításra, hogy megpróbált eltenni láb alól, csak, hogy megkaphassa az erdei lányt.
Érzem, ahogy Lasrael megfeszül a nyakamban és határozottan megmorogja a fickót.
- De nincs időm a kis játékaidra. – sóhajtottam és komolyan megfontoltam, hogy mit tegyek vele.
A legjobb lett volna megölni, ám mág mindig nem voltam hidegvérű gyilkos, így ha nem jött közbe semmi, akkor jó nagyot csaptam a tőr markolatával a halántékára, hogy alaposan és jó időre kiüssem.

//Mesélői + Lash//

Yzorth izmai látványosan megfeszülnek, mikor még jobban nyomod a torkához a pengét, és tényleg jobb lenne őt eltenni láb alól, ugyanis ki tudja, mire képes. Lash nem várja el, hogy megöld őt, csupán morgással fejezi ki ellenszenvét, de leginkább távol tartaná magát a férfitól, aki elől amint elemeled a pengét, hogy lendületet vegyél a lecsapásához - elvégre két centiről nehéz lesz -, megragadja a kezed, megállítva téged, igyekezve úgy rászorítani, hogy kiejtsd ujjaid közül a fegyvert, de ez már a te akaratodtól és fájdalomtűrő képességedtől függ. Távolodni viszont így egyértelműen nem tudsz és vélhetően erőfölényben is van hozzád képest, így könnyedén fog rá a mellkasodnál a ruhádra, hogy fordítva az álláson téged vágjon a falhoz, nyomva hozzá, kellemetlen közelségből nézve a szemedbe. Ekkor Lash kénytelen leugrani rólad részben a saját ijedtségétől, részben azért, mert nem akar beszorulni a fejed és a fal közé, kipréselődve, és egy darabig felborzolt bundával áll, morogva, de még nem támad. Nem tudja, mégis mit kéne és hogyan kéne tennie, mert állatként nem sokat ér a férfi ellen, ezért kénytelen megvárni, Hirion miként reagál. Nem ismeri sem az erejét, sem a korlátait, és bár korábban megvédte őt, eléggé úgy tűnik, hogy ezúttal rajta a sor, hogy viszonozza ezt. Ötlete van, de ha körbenéz, egyre inkább kockázatosnak találja a lépést, ám ha csak egy kis elterelést is tudna biztosítani, akkor talán...
- Hibát vétettél, taknyos - mondja halkan, gonosz önelégültséggel, és az eddigi félelme és eltűnni akarása hirtelen válik sötét boldogsággá, miközben oldalra feszíti a fegyvert tartó kezed, hogyha még benne lenne a tőröd, ne tudd átvenni a másikba. - Mondd csak, mit teszel, hogy meghagyjam a szánalmas életed? - érdeklődik gúnyosan, kíváncsian figyelve minden vonásodat, semmiképpen sem akarva lemaradni egyetlen szenvedésre vagy kétségbeesésre utaló rándulásról sem, közben folyamatosan erősítve a fulladás átkán, kérdés, milyen sikerességgel.

//6os kocka:
1-2 - Hirion sikeresen ellenáll az átoknak.
3-6 - Hirionon megfogan az átok.

The member 'Lashrael Laralytha' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1

Látszik, hogy mennyire nem vagyok tapasztalt egy test test elleni küzdelembe, még ha vettem is részt kiképzésben. Tudom, hogy mit kell tenni, de mégis megtéveszt a férfi látszólagos alázata és félelme. Nem számítok rá, hogy bármit is tehetne vagy akarna tenni, így váratlanul ér, amikor hirtelen vaskapocsként tapad rám a marka fájdalmasan és a másik kezével pedig azonnal megmarkolja a köpenyt a mellkasomon és annál fogva véve lendületet, csap a másik falhoz, amivel egyidejűleg szalad ki a tüdőmből a levegő.
Átvillan az elmémen, hogy az erdei lány így megsérülhet, de már érzem is a hűvös levegőt, ahogy megcsapja a nyakamat, jelezve, hogy a macska elhagyta eddigi kényelmes tartózkodási helyét és csak remélni merem, hogy nem sérült meg, hogy időben ugrott le.
A tőrömet azonban nem engedem el, mert érzem, hogy talán ez az egy lehet a megmentőm, mert Yzort olyan gyorsan változik át az előbbi helyzetéből arrogáns gúnylódóvá, hogy szinte nem is ismerem fel, ahogy belemászik a képembe.
A kezemet még mindig annyira szorítja, hogy úgy érzem, mindjárt ripityomra töri benne a csontjaimat, így meg sem tudom mozdítani, mert inkább bennem okoz kárt.
most már boldogan engedném el a fegyvert
Önelégült szavai szinte belefröcsögnek az arcomba, így igyekszem elfordítani valamennyire, de közben érzem, ahogy megpróbálja használni ellenem a fulladás átkát, ami kissé el is szorítja a torkomat, de már túl sok szenvedésben volt ahhoz részem, hogy letaglózzon, bár az is lehet, hogy a férfi mágiája nem volt elég erős, vagy a kő segített…..
- Én nem akartalak megölni, te miért bántanál, hiszen magam mondtad, hogy már nincs nálam, amit akarsz. – próbáltam kiszabadulni a szorításából közben és szavakkal meggyőzni.
Szívesen ellenvarázsoltam volna, de féltem, hogy ha megnyitom az elmém ehhez, akkor már nem tudom kivédeni az övét.
Magamban pedig szinte szugeráltam Lashrael-t, hogy meneküljön el, nem szerettem volna, ha ennek az alaknak a kezébe jut és valahogy rájön, mi a titka.
Ha Yzort rám figyel, akkor megkísérlem felrántani a térdem és a nemesebb testrészét elérni, az a fájdalom biztos, hogy kis időre legyűri.

//Mesélői + Lash//

A szavaidra halkan felnevet, miközben szilárdan tart téged mind a falhoz, mind a fegyvert tartó kezedet oldalra, nem sok esélyt adva neked az ellenállásra és ellentámadásra, beszorulva abba a sarokba, ahol eddig te voltál fölényben.
- Te komolyan elhitted, hogy ez erről szól? - érdeklődik, látványosan szórakozva az érveléseden. - Szerinted egy nyomorult fogoly miatt csinálnék ilyet? Úgyse bírta volna sokáig, de megaláztál, kölyök, azt viszont nehezen tudom megbocsátani - magyarázza, hogy mérlegelni tudd, mit is tehetsz ellenszolgáltatásként, amivel kiengesztelheted. Lash eközben fel-alá járkálna, ha meglenne negyedik tappancsa is, így viszont csak helyén maradva vizsgálódik és morog, hangilag semmiképpen sem tudva elterelni a sötételf figyelmét, ahhoz túlságosan leköti ellenségüket Hirion és kínlódása. Szíve szerint visszaváltozna, és azzal a lendülettel rántaná elő a saját tőrét, hogy társához hasonlóan Yzorth nyakához feszítse a pengéjét, ugyanakkor öltözékével túlságosan kirína innen, nem beszélve vörös hajáról, teljessé téve a lebukásukat. Nem hiszi, hogy egy rabszolgának engednék a fegyverhordást és azt a fajta magatartást, amit itt megengedne, ezért lehet, nem kéne megkockáztatnia a visszaváltozást még egy eldugott részen sem. Egyre inkább válik morgása önmaga ellen irányulóvá, a tehetetlenségét próbálva ezáltal elűzni, majd hirtelen éri az ötlet, amit nem is késlekedik megtenni, tudva, hogy itt már nem sokat szabad gondolkodnia, különben Hirion issza meg a levét. Nincs annyira távol, hogy ne érné el, így elrugaszkodik a talajtól, keményen lökve el magát a kikövezett földtől, hogy Yzorth azon kezébe mártsa a fogait, amelyikkel Hirion fegyveres karját tartja. Ezzel esélyt adhat társának a lecsapásra, nem látva, ő mire készül, nemsokára pedig érzi szájában az állatként ízletesnek talált vért, hangos morgással, karmaival csimpaszkodva ellenségük karjába, aki erre fojtottan, alsó ajkába harapva felkiált, de jócskán visszafogja magát, nehogy feltűnést keltsen. A szorítás Hirion kezén enyhül, így ki tudja tépni az ujjak közül csuklóját, és kénytelen elengedni a mellkasánál is őt annak érdekében, hogy megszabaduljon a vakarcstól, durván ragadva meg a bundájánál, kiszakítva önmagából, nem bánva, ha szemfogaival lehánt karjáról némi húst is, keményen vágva a macskát a szűk beugró szemközti falának. Teljesen nyitva marad Yzorth pár pillanatig, Hirionnak nagyon jó célpontot adva, és még esetleg módosíthat, mit akar cselekedni. Nyílt egy elég jó lehetősége ezek által, hogy ne csak a koronaékszert bántsa, még ha Lash egy darabig nyögni fogja ezen pár másodpercig tartó lehetőség megadásának fájdalmát. Ha Hirion nem akar vagy nem tud változtatni ezen a mozdulatán, akkor Yzorth, térdre rogy, fogva fájó tagját, magában szitkozódik, de összekaparja magát, hogy ezúttal a bénítás átkával próbálkozzon rajtad, értelemszerűen csökkentett esélyekkel a részéről.

//6os kocka, talán most is bejön, de csak akkor érvényes, ha Hirion továbbra is a nemes tagot célozza meg térddel:
1-3 - Hirion ismét ellenáll.
4-6 - Hirion tagjait gúzsba köti az átok.

The member 'Lashrael Laralytha' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 3

Én sosem lehettem az, aki valamiféle erkölcsi magaslatról nézheti a többieket, akinek van mire büszkének lennie, vagy olyan társadalmi pozícióban van, hogy megalázhatják, így csak meghökkenten nézek a képembe röhögő férfira, mert ez eszembe sem jutott.
Végig abban a hiszemben voltam, hogy vagy Al-Nuszra embere, vagy az erdei lányra utazik és most kiderül, hogy csak azért akar lenyomni, mert MEGALÁZTAM?
- Én……én csak megvédtem, a……ami az enyém! – böktem ki végül, mert zavaromban, majdnem elszóltam magam.
De láttam már fajtársaimat nem egyszer, hogy a sértett büszkeség miatt akár öltek is, így most el tudtam képzelni erről a fickóról, aki a falhoz paszírozott, hogy ha nem is akar megölni, de mindenképp visszaakarja adni a kölcsönt és ki tudja ebben meddig menne el.
A gondolataim így természetesen a szabadulás körül járnak, ráadásul mindezt úgy kell kiviteleznem, hogy senki ne kíváncsiskodjon közbe, mert akkor lőttek a palotába bejutásnak.
Lashrael viszont nem tágít, bár nem tudok ránézni és őszintén szólva nem is akarok, mert nem akarom felhívni rá a figyelmet, ha nem muszáj, azért hallom az egyre ingerültebb morgását.
Remélem semmi ostobaságot nem tervez, mert elég, ha én vagyok bajban.
Aztán olyan hirtelen történnek a dolgok, hogy majdnem sikerül elhalasztanom a macska, akarom mondani a lány adta lehetőséget, mikor szó szerint ráfonódik foggal-körömmel Yzorth engem fogva tartó karjára.
Ugyan csak elsőre arra, amivel a kést tartó kezemet fogja, de mivel le is akarja szedni magáról a vérmes négylábút, így kénytelen végképp elereszteni és ennek nem kihasználása olyan luxus lenne, amit nem engedhetek meg magamnak.
Lashrael több legyet ütött egy csapásra, mert a mágiáját is megzavarta és én, bár tény, hogy meglepődtem, azonnal cselekedtem is.
A fulladás ígézete, amit ráküldök és, ahogy eldobja a macskát és az nyekkenve landol, már dühösen ütök is, egyenesen az állára.
- Őt ne bántsd, te nyomorult!
Ha sikerül leütni Yzorth-ot, azonnal a lányhoz sietek.
- Jól vagy? Nem tört el semmid?

Úgy mar bele a féfi karjába, mint ahogy talán soha senki máséba. Az állkapcsai egyre szorosabban fogják körül a tagot, karmait kiereszti, megtépve az őt fedő ruhát, felszántva a bőrt, és szinte érzi, ahogy a vér kiserken a karmolások nyomán. Szájában a vasas íz terjed, makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy fogságban tartsa, de a sötételf fájdalmasan ragadja őt meg, és úgy érzi, beletörik a foga a húsába, ha nem enged a másik erőnek, amivel elrántják a kartól. Mielőtt még bármit is tehetne a biztonságosabb érkezésért, őt is meglepetésként éri, milyen erővel vágódik a falnak, ami sokkal közelebb van, mint arra ebben a helyzetben emlékezett. Az oldalába kapott seprű okozta fájdalom felerősödik elképesztő kínokat okozva egy rövid időre, és utána talpra esik ugyan, ahogy a lendület hirtelen elszáll, de rögtön össze is rogy, erősen behunyt szemekkel tűrve a testén végigáramló lüktetést. Résnyire nyitott szemmel pillant Hirion irányába, remélve, hogy nem hagyta kihasználatlanul a lehetőséget meglepetésében, de nem tűnt idáig sem habozósnak.

//Mesélői//

A fulladás nagyon is jó ötlet, kérdés, hogy beválik-e, mert attól függ minden. Az állát biztosan sikerül eltalálnod, mire hátratántorodik, viszont a következő ütés, amivel ájulásba küldöd, csak akkor lesz hatásos, ha az átoknak képtelen ellenállni. Ha ellenáll, akkor bizony agresszív és elégedetlen arckifejezéssel még az utolsó pillanatban megragadja a karodat ép kezével, ezzel megállítva, hogy csillagokat és sötétséget előidéző ütést mérj rá, még egy kicsit elhúzva a dulakodást. Így a Lashtől való érdeklődés picit csúszik, ráadásul megkísérli a gyomrodba öklözést is, és ha meg is próbálsz előle kitérni, az újabb csuklódat érintő fogság miatt nehéz a kitáncolás, így az oldaladon biztos érezni fogod az ütést még a legjobb esetben is.
Ha a fullasztás átka sikeresen megfogan ellenfeleden, akkor a fojtogató érzés fellépése kellően összezavarja őt ahhoz, hogy lecsapd - persze ha sikerülne is ellenállni, akkor a fuldoklással járó légszomj úgyis hamarosan leterítené őt. Lash ebben az esetben bizonytalanul ugyan, de feltápászkodik, és halk dorombolással bújik Hirionhoz; szinte látni lehet rajta a visszafogott boldogságot, amit a fiatal éjtünde érdeklődése és aggodalma kivált.

//Balszerencsések 10es kocka, a korkülönbséget, gyakorlottságot és helyzetet tekintve kb így alakul:
1-4 - Az átok megfogan Yzorthon.
5-10 - Képes még ilyen körülmények közt is ellenállni gyakorlottsága miatt.

The member 'Lashrael Laralytha' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 9

Egyszerűen nem néztem volna ki ebből a piperkőc nemesből, hogy képes lesz mind a mágiának ellenállni, mind pedig egy pillanat alatt lerázni a jól irányzott ütést, amit beszedett az állára és amibe az én öklöm igen csak belesajdult.
De sajnos meg kellett tapasztalnom, hogy az elképzeltek ellenére nagyon is képzett volt, ami megint csak okot adott nekem a gyanakvásra, vagyis okot adott volna, ha lett volna időm ezen agyalni, de már támadott is vissza azonnal, ezzel blokkolva az ütésemet, amivel el akartam venni az eszméletét.
Satuként szorít ismét a csuklómra és rántja oldalt a kezem, a másik ökle pedig máris a testem felé száguld, a közelség ellenére is elég erőt víve az ütésbe.
Nem nagyon van időm, hogy bármit is tegyek, hiszen a mágiám lecsorog az elméjéről, csak annyit vagyok képes megtenni, hogy kicsit elfordulok, de így meg a csapás a gyomrom helyett az alsó bordámat találja el és érzem, ahogy belereccsen, én meg elernyedve levegő után kapkodok.
Sokszor vertek meg és sok fájdalmat kiálltam már, de ezt sosem lehet megszokni, de az életösztön azért sok mindenre képes, most is eláraszt és ez segít, hogy összekapjam magam.
Most erősebb mágiával igyekszem kiütni és a bénítás átka az, amit ráküldök, jobban mondva csak próbálkozom, miközben a csizmám sarkával a lábfejére taposok, remélve, hogy legalább elenged és akkor elő tudom venni a kardomat.

//Mesélői + Lash//

Egy darabig mozdulatlanul fekszik, figyelve az események alakulását és hevesen gondolkodva, mégis mit tehetne, hogy könnyebb legyen a dolguk. Látja, ahogyan Hirion támadását hárítják, majd sikeresen küld egy kemény ütést valahova a felsőtestébe, amitől az ő izmai is összerándulnak, szinte ő maga érezve a társát érő fájdalmat. Nehezen feltápászkodik, ingerülten akarva megközelíteni őket, támadólag, de tudja, hogy állatként még mindig nem sokat tehet. Egyszer már megpróbálta a harapással előnyükre fordítani a helyzetet, ám ez sikertelennek bizonyult; sokkal szívósabb Yzorth, mint ahogyan azt hitte, bár biztos felkészült, ha abba belegondol, hányan próbálhattak neki ellenszegülni a viselkedése miatt.
Morog, hangosan, egyre inkább pánikolva, hogy mik lesznek mindennek a következményei, ha ezt most elbukják ellene, mert Hirion láthatóan nem bír vele. Edzettebb és gyakorlottabb nála, ez látszik, és ha el is húzódik a verekedés, még így is kétesélyes a végkimenetele. Egyáltalán nem lenne jó döntés hagyni, hogy sokáig menjen a huzavona, de ő mégis mit tehetne? Mindenütt veszély leselkedik rá, bárki magáénak akarhatja, bárki elrabolhatja, és aztán soha többé nem láthatja Viridielt, amitől összeszorul a torka. Menekülhetne, és minden porcikája ezt kiáltja, hogy menjen addig, ameddig lehet, innentől már úgyis mindegy lenne, de még mindig bűntudata lenne attól, ha elfordulna Hiriontól. Magának is megígérte, hogy kitart mellette, és nem azért, mert érdek köti hozzá; egyszerű szimpátiából és megértésből tart vele, és nem engedheti meg, hogy itt változzon meg minden. Fiatal, sokat tapasztalhat még, láthat és megismerhet egy csomó mindent még, ha nem hagyja itt veszni, és Viridiel talán soha nem értené meg, miért tart ki ennyire mellette, képtelen lenne ezek után csak úgy visszamenni hozzá. Arra ugyanakkor nem akar gondolni, hogy ez lehet a veszte, és nem csupán az övé, hanem kedveséé is.
Körbenézve nem talál senkit ebben a sikátorban, a dulakodók pedig egymással vannak elfoglalva, nem vele, így észrevétlenül változhat vissza, még ha tudja, kockázatos. Csuklyával a fején takarja vörös loboncát, és egyáltalán nem gondolkodva a továbbiakon ront neki ellenfelüknek, jóformán ráugorva, hogy ledöntse a lábáról, és ha ez sikerül, illetve rajta is marad, meg sem fontolva a következő lépését nyomja bele ujjait a szemeibe hangos, kétségbeesett zihálás kíséretében, miközben a szíve majd kiszakad a helyéről, olyan hevesen dobog. Egyre kevésbé van tudatában annak, hogy mégis mit művel, úgy kezd elhatalmasodni rajta a rémület és a lehetőségek súlya, amik közül nem tud választani, mert mindkét választás felé húzza őt a lelkiismerete és a szíve.

//Mesélői//

Akárhogy alakuljon a képességed sikeressége, a lábára mindenképp rá tudsz lépni, így a kezedet ki tudod csúsztatni az ujjai közül, viszont Lash jóformán azonnal közbeavatkozik erdeiként, ami igencsak kockázatos lépés ilyen körülmények közt. Az utolsó pillanatban észreveszi a felé közeledő lányt, így ez kellően összezavarhatja őt, hogy a varázslatod jól süljön el. Innentől viszont mindent a kocka fog eldönteni.

//6os kocka, a helyzet nagyjából kiegyenlítődik:
1-3 - Yzorth megbénul.
4-6 - Yzorth továbbra is ellenáll a képességednek.

Balszerencsések 10es kockája:
1-3 - Nem sikerül feldönteni, Lash túl könnyű és kevés a lendülete ahhoz, hogy elsodorja a sötételfet még az esetleges bénultsága ellenére is. Lényegében lepattan róla.
4-5 - Továbbra sem sikerül elsodorni, de a próbájáért olyat kap visszakézből ösztönösen, hogy ő köt ki a földön, ha nem sikerült Hirion képessége.
6-10 - A földön köt ki, és ha nem sikerült Hirion képessége, akkor ennek folytatása van. Ha sikerült, és Hirion sem állítja meg őt az utolsó pillanatban, akkor Yzorth biztos szemek nélkül távozik innen.

Balszerencsések 10es kockája, második kör, de csak Hirion sikertelen varázslata és 6-10 esetén következnek be az alábbiak:
1-2 - Lashnek könnyű dolga van kinyomni a szemeit, és ha kapálózik, sem talál el, hangos üvöltéssel és káromkodással adva tudtotokra a fájdalmát.
3-4 - Sikerül kinyomni a szemeit, de 3 esetén megtalálja Lash torkát, amire azonnal rászorít, 4 esetén egyszerűen leüti magáról, csúfosan, az így is fájó oldalába vágva karját. Mellé ugyanúgy kiabál, ahogyan 1-2 esetén is tenné.
5-7 - A kísérlet sikertelen, azonnal Lash csuklója köré fonódnak Yzorth ujjai, durván a földre rántva őt, újabb érzékeny pontot találva el ezáltal.
8-10 - A csuklót megszorítja, a torkot megtalálja.

The member 'Lashrael Laralytha' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 2

--------------------------------

#2 'Tízes' : 4, 2

A meglepetés ereje már rég nem áll mellettem a nemes elleni harcban és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy jóval keményebb és tapasztaltabb, mint amilyenre az első megjelenése alapján számíthattam volna és ez sajnos azt eredményezi, hogy vesztésre állok.
Viszont nem engedhettem meg magamnak, hogy ez megtörténjen, mert akkor a húgom örökre annak a boszorkány anyjának és annak a gyilkos Al-Nuszrának a karmaiban ragad, még ha az én életemért nem is kár és nem is ejt könnyet senki.
Eddig a mágiám gyengébbnek bizonyult az ő elméjénél, mert egyik sem fogant meg, igaz ő sem volt képes rám erőszakolni a sajátját, a testi fölény meg az ő javára kezdett eldőlni, mikor nem épp a leg becsületesebb dolog jutott eszembe a lábtaposással. Mondjuk a sötét elfek nem is a túl becsületes küzdelmekről voltak nevezetesek. Használjuk ki, amink van, ez jobban illett a mottónkba.
Hát én kihasználtam és meg is lett az eredménye, mert legalább a kezem kiszabadult.
Az igézet szavai már megjelentek a gondolataimban, legalábbis az eleje, mikor egy macskánál jóval nagyobb test ugrik Yzort hátára, akinek már nincs ideje felé fordulni és Lashrael, mert ő az aki ott csüng a férfi hátán, teljes életnagyságban, makacsol kapaszkodik, méghozzá, ahogy elnézem a self fejében és megpróbálja kinyomni a szemét.
Nem pazarlok most időt a megdöbbenésre, inkább lecsapok a bénítás átkával és minden valószínűség szerint pont az erdei lány miatt, de most végre meg is fogan. Yzort megmerevedik előttem.
- Kössz, leszállhatsz róla Lashrael! – szólítom meg suttogva, bár épp elég nagy zajt ütöttünk eddig, hogy ez már ne számítson. – Lebénítottam, most már nem okozhat bajt. Menjünk, mert nem fogunk odaérni időben és te lány………túl sokat kockáztattál……mondtam, hogy fuss el. – csóváltam elégedetlenül a fejem, de valahol még is jó érzés volt.
Mivel már nem volt képes védekezni, most már lecsaphattam ellenfelemet, jó darabig az eszméletlenségbe taszítva.

Őszintén fogalma sincs már, hogy mi vezeti őt, amint megmozdul. Sok és nyomós érvek sorakoznak bármelyik döntése mellett, és bemagyarázhatná magának, hogy a gyermeke is hasonló korú lenne Hirionhoz, köze sincs ehhez, eszébe sem jut, hogy csak ezért tenne bármit is. Csinálja, mert ő is elvárná egy hozzá hasonló társától, hogy cselekedjen, de az indokok már nem is lényegesek ebben a helyzetben. Amint sikeresen ráakaszkodik Yzorth ruházatára, combjait szorítva a derekára, hogy gyenge karját ne kelljen túlterhelnie a kapaszkodásban, előcsapnak az ágak, hogy a férfi látását azonnal képes legyen elvenni, egy pillanatig sem hezitálva, azonban érzi, amint megmerevedik alatta a test. Értetlenül áll meg, gondolkodva, mi történt, aztán eszébe jut a fogadóban töltött időnek az emléke, mikor vélhetően ugyanezt a képességét használták rajta. Felkapja a fejét, kutatva, ki avatkozott közbe, és állatként biztosan hangos morgással fejezné ki ellenségességét, felborzolt bundával ingerültségét, a pánik uralta lelkiállapotban meg alig jut el hozzá Hirion néhány elsuttogott szava. Csak kínzón hosszú másodpercek után fogja fel, miről van szó, és rögtön elengedi a sötételf ellenséget, de szokatlan magassága miatt kissé hátratántorodik, egyensúlyozva kapva fel a kezét, ütve a falba, mire alsó ajkába harap, nehogy váratlan kínjában felnyüszítsen. Legalább viszont áll a lábán, társa utolsó szavaira meg csodálkozó pillantással mered rá.
- Ja, hogy azzal az ábrázattal ezt próbáltad üzenni? – érdeklődik halkan, megtartva az értetlenségét, lassan lerántva magáról a félelem hálóját. – Azt hittem, a segítségemért könyörögsz – enged meg egy visszafogott, pimasz mosolyt, és amíg Hirion kiüti Yzorthot, az alatt a pár pillanat alatt letörli a vért a szájáról és körülötte, savanykás ábrázattal érezve még a vasast íz.
- Siessünk, mielőtt még több ilyen jön ide - bök csizmája orrával az eszméletlen sötételfbe. - Ha kell bármilyen kezelés, akkor azt odébb megcsinálhatjuk, csak tűnjünk el innen, nehogy még nagyobb bonyodalomba kerüljünk – teszi még hozzá, azzal visszaveszi állati alakját, rögtön Hirion vállaira ugorva, ismét igyekezve a ruhájába olvadni és a nyaka köré simulni.


//Mesélői//

Amint elindultok az utcán és eltűntök a sötét sikátorok rengetegében, még az utolsó pillanatban odatoppan az eszméletlen Yzorthhoz egy őr eleinte fejét vakarva, aztán meglátja a véres nyomokat rajta. Valamit motyog, de ezt már nem hallhatjátok, és akkor néz fel, mikor pont eltűntök a fordulóban.
- Hé! Megállni! – kiált utánatok, rögtön futólépésbe váltva, hogy beérjen titeket, de ha Hirion megszaporázza a lépteit és még pár kanyargós kerülőt bevállal a szűk utcák labirintusában, akkor hamar lerázhatja a lila egyenruhás figurát - bizonyára a bekapott kellemetlen ütések és szorongatások nem lesznek most olyan jelentősek, inkább szeded a lábad. Innentől gondotok nem lesz elérni az általatok kiszemelt épületet, ami remélhetőleg elhagyatott.

Lasrael úgy engedi el azt a gazembert, mintha valami kórság ütötte volna fel benne a fejét, pedig előtte még vidáman kóstolgatta, de nem hibáztathatom érte, hiszen rémisztő lehetett számára ez a mágia, na meg maga az egész helyzet itt Capitalban, ahol mindenkinek ki van szolgáltatva.
De, ahogy elengedi Yzort-ot, már semmi nem akadályoz meg, hogy végre jó alaposan kupán vágjam és ebbe beleadjam minden frusztrációmat és dühömet, hogy csak a szerencsén múlt, hogy nem buktatott le az ostoba gőgjével és ezzel meghiúsította volna minden tervemet a húgom kiszabadításával kapcsolatban.
Értetlenül kaptam fel a lábam elé roskadó nemesről a szemem az erdei lányra, amikor megszólal, hiszen nem emlékszem rá, hogy könyörögtem volna neki, bár az kétségtelen, hogy pont jól jött a segítsége, még ha ezzel jócskán veszélybe sodorta magát.
Csak amikor ajkai mosolyra húzódtak, akkor esett le, hogy ezt tréfának szánta és viszonoztam megkönnyebbülten a vidám pillantást, értékelve, hogy igyekszik oldani a feszültséget.
Mivel nincs akadálya, hogy végre elhúzzunk innen és az idő is sürget, szavaira csak bólintok. Most is csodálattal nézem azt a könnyedséget, amivel átváltozik egy kecses kis állattá, már előre tartva neki a vállam, hogy a megszokott módon elfoglalja a helyét a további utunkhoz.
Maradok az árnyékokba, mert nincs szükségem újabb akadályra és már-már úgy érzem, hogy magunk mögött hagyhatjuk a forgalmasabb útszakaszt az egyik kereszteződésben, amikor felcsattan mögöttünk egy hang és ahogy hátrapislantok, meglátom az őrt.
- Azt hiszem jobb, ha futni kezdek. – sóhajtok fel és kocogásra váltok, ahogy a fegyveres utánunk lódul Yzort teste mellől.
Eléggé ismerem a helyet ahhoz, hogy kihasználjam minden lehetőségét és hamarosan már csak az elbizonytalanodó, halkuló lépteit könyvelhetem el elégedetten.
Zihálva támaszkodok a palota melletti utca falának, mindenem sajog és lüktet, ahol az a nyomorult megütött, a csuklóm elmerevedett a zúzódásoktól, de már itt voltam. Ellöktem magam a faltól és a fölém magasodó épületet kezdtem tanulmányozni, hogy miként juthatok fel és be.
- Már csak be kell jutni. -mormogok magamban. - Biztos, hogy nem akarsz itt maradni? - kérdezem a nyakmelegítőmtől.

Lassan már megszokottá válik ez a fajta utazás nemcsak a saját részéről, de Hirionéról egyaránt. Eleinte elég ellenségesen reagált ezekre, ami megmosolyogtatja őt gondolatban, most meg már semmi panasza nincs, sőt, segíti is néhány mozdulattal. Gyorsan megtalálja már a saját kényelmét, így sokáig nem tapogatózik és motoszkál; hamar elfoglalja ideiglenes fekvőhelyét, mellső lábára hajtva a fejét. Már készül a nyugalmas sétára, ahol az ő sajgó oldalának fájdalmát is kiheverheti, valaki váratlanul felcsattan mögülük, mire hirtelen kapja oda a pillantását. Kíváncsian kémleli a sötét, lila ruhába bebugyolált alakot, Hirion szavaira aztán visszafordul, készen arra, hogyha kell, akkor, bár kicsit kellemetlen módon, de belekarmolva képes legyen a vállain maradni. Ha nem sikerülne lehagyni, akkor készül arra is, hogy újabb akciót és kockázatot vállalva megpróbáljon tenni a követés ellen, szerencsére viszont erre nem kerül sor. Miután lemarad az őr, és még egy kicsit haladnak, mozdulatlanul pihen, halkan lélegzik, néha meg-megrántva a fülét egy-egy éjszakai hangra, de semmi fenyegetőt nem vél felfedezni. Itt-ott őrök mászkálhatnak, de jócskán kiesnek a látókörükből, és ők viszonylag halkan közlekednek, páncél nélkül.
Társa megállásával leugrik a vállairól, és ha nem is talál senkit, a biztonság kedvéért még körbeszaglászik, hátha egy gyenge szellő elárul neki bármit is az itt tartózkodók számáról. Meggyőződve arról, hogy senki nincs a környékükön, és visszaváltozhat, újra magára ölti tündealakját, visszaszerezve beszédképességét, de a falnak simulva, nehogy mégis miatta lepleződjenek le.
- Biztos - bólint egyet határozottan, közben finoman dörzsölgetve az oldalát, még mindig érezve a lüktetését. - Bent egyébként is nagyobb hasznomat vennék, mintha itt várakoznék, feltéve, ha a fizikai valóddal is be akarsz menni és nem csak szellemként megtalálni Eletheát - vonja meg a vállát. - Nagyon fáj? Mielőtt megpróbálnánk bemenni, esetleg meggyógyíthatlak vagy megpróbálhatom - ajánlkozik, persze végig halkan beszélve.

//Mesélői//

Egyelőre nem vonultatok teljes fedezékbe, hanem maradtok az utcák sötétjében, bár ez egy selfet aligha állíthat meg. Épületeken ugyanakkor nehéz lenne keresztüllátni, és halljátok, ahogyan mászkálnak odakinn. Ezt a mászkáló társaságot főként őrök teszik ki, csörögve-zörögve a páncélzatukban, fegyverrel az oldalukon vagy a kezükben, és az épület főbejárata előtt is strázsál négy őr, ebből kettő ténylegesen az ajtó előtt áll, a másik kettő meg némileg előttük kártyázik, így múlatva az időt, közben halkan beszélgetve. Legalábbis a szájuk mozgása erre enged következtetni.
Több párba összerakott katona járja az utcákat, sűrűn haladva a kastély körül, így bejutni elég nehéz lesz, de a lehetőségek tárházából még mindig válogathattok. Legfeljebb zsákutcába vezet.

//Hirion//

Érzem, ahogy a meleg test elhagyja a vállamat, majd aztán már a szememmel is követhetem mozgását, ahogy óvatosan körbeszaglász azt kutatva, biztonságos-e a hely. Úgy látszik annak ítéli, mert egy pillanat múlva már Lashrael csillogó zöld szemébe pillanthatok, igaz csak egy villanás erejéig, mert azonnal a sötétbe vesző falhoz tapad. Értékelem, hogy egy pillanatra sem felejti el, hogy milyen bajba kerülhetünk, ha valaki meglát és még én csak kimagyaráznám valahogy magam, ez már jóval nehezebb lenne, ha őt is meglátnák velem. Ha nem is szokatlan ezen a helyen egy erdei rabszolga, azért az a minimum, hogy Al-Nuszra elé kísérnének és akkor azonnali a lebukás.
Elgondolkozva nézem a palota falait, miközben hallgatom a lány határozott válaszát.
~ Hát én megpróbáltam, a lehetőséget felajánlottam. ~ sóhajtottam magamban, de nem erőltettem tovább, hiszen az tény, hogy most minden segítség jól jöhet, bár továbbra is úgy véltem elég csekély az esély a sikerre.
- Nem tudom……. – méláztam, - Elég sűrűek az őrjáratok és ha a testem itt hagyom, még ha vigyázol is rá, nagy a valószínűsége, hogy valaki belém botlik és már……ne haragudj meg, nem lekezelően mondom, de nem sok esélyed lenne ellenük, főleg ha többen vannak. – intek a merőleges utcán elhaladó őrök felé. - Ha pedig a testem elpusztítják, akkor a szellemem sem marad meg. – vonom meg a vállam. – Tehát megpróbálok bejutni így, ahogy vagyok. A tetőre ha feljutok, talán ott észrevétlen maradhatok. – magyarázom a lánynak, az őrség mozgását elnézve. – Meggyógyítanál? – nézek rá kissé csodálkozva, hiszen bár talán már nem vagyunk ellenségek, azért ez mégis csak nagy dolog. – Szerinted működhet egy magamfajtán?
Ha túl esünk a dolgon, ha sikerül, ha nem, megpróbálok egy szomszéd házra felmászni és onnan valahogy kitalálni, hogy jutok át a mostani Al-Nuszra rezidenciára, ami valamikor az apámé volt.

//Lashnek amúgy kékek a szemei //

Figyelmesen hallgat, aztán csak megvonja a vállát, mikor az erejét firtatják. Tisztában van azzal, hogy sokak ellen semmit sem ér, főleg ilyen környezetben, ehhez már régen hozzászokott, bár tény, nem szokta szeretni, mikor ezt felhozzák. Megvannak a maga képességei bizonyos helyzetekhez, és a legtöbb esetben ezek be is válnak és meg tudja magát védeni, ez viszont kivételesen egy olyan helyzet, ahol értelmetlen haragudni vagy mérgelődni. Itt valóban nem tehet sokat még állatként sem, legfeljebb felfedezéseket vállalhat, bár abban is rendesen pórul járt legutóbb, szóval lehet, nem kéne újabb kísérleti kört tennie.
- Tudom - bólint egyet azért még, alátámasztva a vállrántás jelentésének határozottságát. - Nem ebben a közegben vannak a legjobb esélyeim, ezt én is látom - teszi még hozzá, és eleinte kellemesnek bizonyuló bizsergést tapasztal, aminek hatására nagyon nehéz, hogy ne változzon az ábrázata vagy ne ránduljon meg egyetlen izma sem. Tudja, ki gondol rá ennyire erősen, egyszerűen képtelenség lenne bárki másnak tulajdonítani ekkora kötődést, ám a kényelmes melegség hamar aggasztóvá válik, ugyanis érzi, mennyire kínozza őt a tudatlanság. Talált volna valamit, ami felkavarta őt? Vagy a környéken van már? Mi történhetett?
A tekintete biztos valamennyire elárulja őt, ahogy a élénk csillanás, mely a teljes lélekjelenlétére utal, némileg halványabbá válik, belül egyre inkább kialakuló kétségbeeséssel tűnődve, mi van Viridiellel. Lehet, meg kéne szólítania, lehet, mondania kéne valamit neki, kérdezni tőle, hiszen mi van, ha…?
Beharapja az alsó ajkát, és kiveri a fejéből, mielőtt képtelen lesz tenni a gondolat ellen, és Hirionra próbál koncentrálni. Előbb túl kell élnie, bár ha Viridiellel történik valami, abba ugyanúgy belehal.
- Feltételezem, nincsenek üres épületek, ahol meghúzhatjuk magunkat… - sóhajtja.  - De ha kell, akkor majd megyek előre, nehogy néhány őr karjaiba ess – enged meg egy kényszeredett mosolyt, aztán körbenéz, mégis mivel gazdálkodhatnak, amivel Hirion könnyedén felmászhat, mert neki ezzel állatként nem sok gondja akad; párkányról párkányra halad, támaszkodva erős lábizmaira. Mozdulni sokat ugyanakkor nem mer, mert még mindig tart attól, hogy egy kis rezdülés is bárkinek a figyelmét felhívhatja, még ha ez túlzás is, akkor is görcsben áll a gyomra a lebukástól való félelemtől.
Csodálkozásra csodálkozás a válasz, nem számítva arra, hogy Hiriont így meghökkenti a felajánlásával.
- Miért ne működne? – pislog nagyokat értetlenül. – A felszíni sérüléseken működik bárki esetében – világosítja fel tömören. – Na, de akkor mutasd a csuklód, de felőlem ránézhetek a bordáidra is. Ha jól láttam, oda is kaptál egy öklöst – indul a keze, hogy ösztönösen és gyakorlottan felrántsa a fölsőt, aztán hirtelen áll meg, mielőtt a reflexszerű mozdulatok végbemennének. Nem Viridiellel van, aki esetében bármikor csinálhat ilyesmit, csak annyira hozzászokott már a jelenlétéhez és hogy őt kell gyógyítani, hogy önkéntelenül is jönnek ezek a berögzött cselekedetek. Gyorsan irányt vált inkább, és ha engedi, akkor a fölsőjének ujját húzza egy kicsit feljebb, hogy láthassa a szorítás vöröslő nyomát az alkarján, a következő pillanatban pedig kékes-zöldes, halvány fényben úszik a keze és alatta a felszíni sérülés, amint nekikezd a képességhasználatnak. Halványan elmosolyodik, megtalálva megint mások gyógyításában az örömét és nyugalmát, majd, nem sokkal utána, szinte egy halk szellőként jut el hozzá Viridiel üzenete. Felkapja a fejét, és ha Hirion kérdőn néz rá, akkor nemlegesen megrázza a fejét, visszafordulva téve tovább a dolgát.
~ Igen, jól vagyok, Viridiel, semmi bajom. Még Capitalban vagyok, de ha minden jól alakul, akkor hajnalban elhagyhatom a várost. Történt valami? Te jól vagy? Nem fogtak el, ugye? ~ érdeklődik egyre aggodalmasabban, emlékezve az iménti szorongásra. Talán még van lehetőségük egy-két szóváltásra, mielőtt felvenné állati alakját, hogy képes legyen Hirionnal lépést tartani felfelé, kevesebb fájdalommal, mint azt tündeként megtehetné a verések miatt.

//Mesélői//

Minden jól alakul ideiglenes rejteketekben. Egyelőre senki sem gyanakszik arra, hogy ott lennétek, így a gyógyítás nyugalmasan telhet, és Hirionnak is van lehetősége ezáltal megtapasztalni az erdeiek mágiáját, mely kellemes érzésekkel töltheti el. Talán kellemetlennek találja és túlságosan idegennek a maga melegségével, és ha visszahúzódik ezeknek hatására, a gyomrában lévő kő úgyis hamar tenné a dolgát és felgyorsítaná a regenerációját egyébként is, sokáig nem kell aggódnia egyébként sem a zúzódásaiért.
Közvetlenül mellettetek nincs semmi, amin felkapaszkodhatnátok a háztető irányába, legfeljebb a párkányok, de nem valószínű, hogy az azokon való ugrálást és álldogálást Hirion megkockáztatná. Kicsit keresgélni kell ahhoz, hogy néhány ládát találjatok, amire Hirion könnyedén felhúzódzkodhat, és bár pár őr elől el kell sunnyognia, kellő idő kivárásával gond nélkül megtalálja a kellemes rejtekhelyet. Ez néhány sarokkal odébb van a kastélytól, de több, mint a semmi, nem igaz? Már csak rejtve kell maradni a háztetőkön a kémények mögött, mert hiába az éjszaka, a sötételfek attól még jól látnak. Mondjuk ezt egy sötételfnek nem kell magyarázni.
Még a ládákhoz vezető út során találkoztok egy olyan katonával, aki kicsit elidőzik az egyik sötét utcán, de csak a szélén, ráadásul a falnak szemben áll, így biztosan nem vesz észre. Halk fütyörészéssel vizeli le a ház oldalát, ami nem tart ugyan túl sokáig, mégis idegőrlő lehet kivárni. Persze ez egy jó lehetőség is lehet arra, hogy Hirion leüsse a fickót és beöltözzön itteni katonának, még ha meg is vannak a maga kockázatai ennek is. Ha ezt az opciót kihasználja, akkor 1/6 esély van a lebukásra, minden más esetben sikerül kiütni a fickót zavartalanul, ha viszont kivár, és inkább más utat kerít magának, akkor az őr megigazgatja a gatyáját, majd elsétál onnan.
A fentebb említett utcákkal odébb lévő ládákra felkapaszkodva, néha a párkányon egyensúlyozva feljuthattok a tetőre, bár nem egyszerű az emeletes épületet megmászni. Vannak repedések a falon, amikbe bele lehet kapaszkodni, de a kéznek egyáltalán nem kényelmesek, sőt, a felület érdes, és nem lenne csoda, ha felsértené a bőrt is. Odafenn aztán jó belátásod nyílik a környékre, még ha lámpák jóformán sehol sincsenek, a holdfény attól még kellő mennyiségű fényforrás a számodra.
Kevés az esély a lebukásra a tetőkön úgy, ha vigyázol, és mivel a húgod, a saját és Lash élete függ tőled, biztosan óvatosan közlekedsz. Egy-egy keskenyebb utca vágja el az utad, ott át kell ugranod a túloldalra, de nem olyan nagy távolság ez, hogy ne legyél rá képes. Legrosszabb esetben kicsit megcsúszol, de meg tudsz kapaszkodni az ereszben - ami bár belereccsen, és biztosan felkelti egy-egy őr figyelmét, ha hamar felhúzod magad, némi szemlélődés után továbbmegy.

Odatartanám a lánynak a kezemet, már csak a kíváncsiság miatta is, na meg nem akarom megtagadni tőle a bizalmamat, ami ha lassan is, de csak kialakul bennem.
Nem vagyok egyáltalán jártas az erdei mágiában, ezért kicsit kényelmetlenül érint a tudatlanságom, de aztán egy kis fújással elengedem a dolgot.
Ám mielőtt még mozdulnék Lashrael közelebb lép és én még sem tudom elfojtani önkéntelen reflexemet, hogy hátrébb lépjek, de még menet közben ráparancsolok a lábaimra, hogy maradjanak helyben, még ha az az érzésem is támad, hogy a derekam felé indult a lány keze.
Aztán mégis inkább a csuklómat ragadja meg és kis szemügyre vétel után az a kékeszöld fény jelenik meg a keze és a csuklóm között, amit már láttam tőle a szobában, amikor magát gyógyította.
Érdekes, de nem kellemetlen borzongás fut végig rajtam, olyan bizsergetős, miközben még az előző szavain rágódom és válaszolok rá.
- Nem lenne értelme tovább várakozni, bár nem tudom, hogy lenne itt üres épület. Nem is hiszem, hogy Al-Nuszra hagyná, szerintem azonnal rátenné a kezét..
A kis cukkolására, amit most nem értek félre, egy kis mosollyal reagálok, hiszen mégis csak az életét kockáztatja miattam.
- Yzort ökle keményebb volt, mint gondoltam és bár elég gyorsan gyógyulok, azért alaposan megéreztem. – emelem meg az ingemet, hogy lássa a bordáim alatt, a sötét bőrömön is elég feltűnő sötét zúzódást a csendes elmélyülésben gyógyító lánynak.
Feltűnik, amikor felkapja a fejét, mert olyan, mintha hallott volna valamit, de én akár, hogyan hegyezem a fülem, nem hallok semmi különöset.
- Valami baj van? – suttogom, önkéntelenül halkra fogva magam.
Akármi is van, az biztos, hogy nem maradhatunk, így a bejutásra kell koncentrálni.
Van elképzelésem, amit már a lánynak is említettem, de nyitott vagyok a váratlanul ölembe pottyanó lehetőségekre, ezért miközben egy olyan helyet keresek, ahonnan nyaktörés nélkül feljuthatok a tetőkre, nem hagyom figyelmen kívül azt az őrt, aki leszakadva társaitól épp a kisdolgát végzi az egyik kieső, sötétebb sarokban.
Nyilvánvalóan egyáltalán nem számít semmilyen támadásra egy ilyen védett helyen és ez igen csábítónak tűnik.
Habozva megállok és gyors számvetést végzek. Nem tudom ismeri-e a többi őr, de ha gyorsan mozgok és nem állok meg, akkor talán hamarabb jutok be a házba, mint, hogy keresni kezdjék.
Ott már talán nem állítanak meg és én tudom hová kell menni, nem kell kóvályognom ismeretlenül.
Visszafelé pedig talán a húgom jelenléte sem olyan feltűnő, ha egy katonával van……..
A tetőre feljutás pedig még elég bizonytalan……..
Döntök és a vizelő férfi mögé surranok, majd nem bízva semmit a véletlenre a kardommal tarkón csapom mielőtt még felocsúdhatna.
Aztán beljebb húzom egy beugróba és a felső ruházatát magamra húzom, majd a sisakot is felveszem, eltakarva ezzel a vonásaimat.
- Be tudsz jutni gondolom nélkülem és találkozunk a húgom szobájánál, vagy várj meg a kapu melletti falnál és ha nem jövök hajnalig, akkor menj utadra. – javasolom ismét Lashraelnek, mielőtt elindulok, hogy bejussak.

Hatos kocka:
1: az őr nem ájul el és kiáltásával odacsalja a többieket
2-6: Úgy esik össze, mint egy rongybaba.

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 6

Érzi a bizonytalanságot, és örül, hogy időben sikerült észbe kapnia, mert a csukló még egy dolog és az ottani ruhának a felrántása, az ing hasi tájékán való huzogatása már kevésbé kellemes és bizalomgerjesztő élmény. Fegyelmeznie kell magát, hiába van hozzászokva az ilyen közvetlenségre, Hirion bizalmatlan, erre emlékeznie kell, és hiába ráadásként a gyógyítói megszokások, talán ellenségesen kezelné a jószándék ellenére is.
- Ühümm... – bólint egy aprót Hirion megjegyzésével, majd abbahagyja a gyógyítást, elegendőnek találva ennyit, hogy a zúzódás hamar eltűnjön onnan. Elmosolyodva hátrálna, de Yzorth szóba kerülésével kissé elhúzza a száját, ugyanakor az ing megemelésével a mosoly mégis megjelenik rajta visszafogottan és barátságosan, örülve, hogy végül nem tiltakozik. Persze lehet, most az az elsősorú szándéka, hogy a lehető legjobb formában legyen, és lehet, ez az egész kényelmetlen neki, ezért nem is időzik el kellemetlenül sokáig a bőrfelület tanulmányozásában, nehogy rosszul érezze magát. Egyszer finoman hozzáér az elszíneződött felülethez, aztán már neki is lát az újabb mágiahasználatnak.
- Hát tényleg nem kímélt... – dünnyögi, párja hangjának meghallásával pedig óhatatlanul is felkapja a fejét, kiváltva ezzel Hirion óvatosságát. Nemlegesen megrázza a fejét, és nem tudja, elmondhatja-e neki még egy képességét, hogy ez változtat-e bármit is, egyelőre jobbnak látája, ha hanyagolja a magyarázkodást.
- Nem, semmi. Később elmagyarázhatom, most annyira nem fontos – támasztja alá szavakkal is, mégis megadva a lehetőségét, hogy Hirionnak elárulja ezt a velük született adottságot, figyelmét félig-meddigesen visszaterelve a feladatára, válaszolva párjának, akinek üzenete hamar megérkezik, elöntve őt forró melegséggel.
~ Ó, öh, igen, voltak problémák idefele jövet... ~ jegyzi meg esetlenül, nem szívesen emlékezve azokra a kellemetlen, kényszerbezártsággal töltött órákra. ~ De nem adnám az életem semmi áron, és sikerült megoldani, még ha kicsit... drasztikusan is ~ mosolyog gondolatban kényelmetlenül, belesimulvaa képzelt érintésébe, képzeletben hozzábújva kedveséhez. ~ Mindenképp szólni fogok, amint úgy alakulnak a dolgok, és örülök, hogy neked sincs bajod ezek szerint. Nagyon hiányzol és nagyon szeretlek, holnap pedig akkor együtt megyünk tovább. Ha korábban szabadulnék, akkor megvárlak valahol ~ fejezi be közben a gyógyítást, és már fel is veszi állati alakját, hogy kevesebb feltűnést jelentsen, újra felugorva Hirion nyakába. Biztos nem maradna nagyon alul rejtőzködésben, mert ő maga is bújkált hosszú-hosszú ideig, ettől függetlenül nincs kedve kockáztatni. Állatként így vele lehet, és csupán egyszer kell alaposan körbenézni, majd megindulni, ezzel a lebukásuk esélye is csökken, és amíg a nyakában van, addig teljes figyelmét a környezeten tarthatja, olyan dolgokat is észrevéve így talán, amit a lopakodással elfoglalt sötételf most nem tenne.
Érdeklődve fordul a fütyörésző irányába, kellemetlenül ráncolva az orrát a szagokra, amik a városban eddig sem voltak valami kellemesek, most kifejezetten elviselhetetlenek. Nedves orrát inkább Hirion ruháiba nyomja, mielőtt beleégne az orrüregeibe, mellé morogna mindehhez, de visszafogja az elégedetlenséggel járó hangokat, nehogy itt csússzanak el, nem akarva Hirionnak javaslatokat tenni, ugyanis még mindig nincs teljesen tisztában azzal, mire képes. Yzorthtal szemben tartotta magát, de nem tudhatják biztosan, mennyire van résen a katona, ám hamar kiderül, hogy semennyire. Mondjuk a tevékenysége is eléggé arra engedett következtetni, hogy nem igazán fél semmi meglepetéstől, Hirionnak nyílt és könnyű célpontként szolgálva...
Társa nemes egyszerűséggel leüti őt, és amíg beljebb húzza, addig ő is beljebb mászik, a megfelelő sötét zugban visszaváltozva, esetleges segítséget biztosítva a másiknak a ruhaválogatásban. Azért figyelemmel van a környezetére a továbbiakban is, ugyanis nem szívesen találná magát váratlan eseményekben, noha sok esély nincs az időben való reagálásra, tekintve, hogy ez sötételf terület, nem erdei. Mindegy, attól még ügyel a gyanús hangokra, feszülten forgolódva, kutatva a sötétséget, igyekezve elnyomni a paranoiát és az árnyakba a rosszabbnál rosszabb alakok látását.
- Ahogyan azt korábban is mondtam, mindenképp veled fogok tartani, persze így másik útvonalon. De majd megtalállak – bólint egyet határozottan, majd lágyabbá válnak a vonásai. – Vigyázz magadra – kezdeményezne még egy ölelést, és már meg is teszi az első lépést felé, hogy megvalósítsa, de nem biztos benne, hogy Hirion annyira értékelné a korábbiak után, így megtorpan, a gesztust pedig egy bizakodó mosollyal helyettesíti inkább. – Hamarosan meg újra a nyakadat melegítem – szélesedik egy vigyor az arcán, és továbbiakban nem is áll szándékában feltartani a másikat. Ha nem szeretne semmi mást megbeszélni, akkor visszaveszi állati alakját, úgy keresve meg az egyik ablakot, amin beszökhet, persze ügyelve arra, hogy elkerülje az őröket. A kutyákat meg főképp, bár őket visszazárták éjszakára, ahogy elnézi, így miattuk nem kell aggódnia.