Innen folytatódik: https://neminra.hungarianforum.com/t522p325-nekromanta-csapdaja

//Mesélői//

Hirannis

Úgy döntöttetek végül, hogy elindultok hazafelé és nem követitek Viridielt. Sérülttel egyébként is bizonyára igazi őrültség lenne megpróbálni beérni őt, épp elég nehézségetek lesz azzal, hogy hazaérhessetek, átlépve a sötételf határt. Persze ezen még érteletlen gondolkodni, előbb azt kell biztosítanotok, hogy túléljétek odáig. Eleinte ez elég egyszerűnek bizonyul, a romtemplomból sziklás, kissé nehezen járható út vezet lefelé, és odalentről visszanézve az épületre olyan lehet, mintha egy sziklahegyre építették volna a mostanra már romokban heverő építményt. Sefias vissza is pillant, és felborzolódik a bundája, amint valószínűleg néhány baljóslatú gondolat végigfut a fején.
Alapvetően az oawa csendben ballag, ügyelve arra, hogy a hátán lévő zsoldosnak viszonylagosan jó és kényelmes tartást biztosítson, nehogy súlyosbodjon a sérülése vagy véletlen belenyúljon - abból semmi jó nem származna. Elora és Veara bizonyára elöl haladva csacsogna veled, de az út biztonságossága érdekében egyikük hátul lépked, Sefias mögött, másikuk pedig, ha nem akarsz elöl vezetőt játszani, akkor kezébe véve az irányítást, teszi meg a lépteket ideiglenes csoportvezetőként. Figyeli az égen a Napot, próbálja ennek alapján kitalálni, hogy nagyjából merre is kell haladni, bár a természet fokozott hiánya miatt egészen nehéznek bizonyul a tájékozódás a csupasz sziklákkal körülvéve. Nincs fa, növény vagy állat, legfeljebb néhány keselyűre figyelhettek fel egy-egy korhadó, halott fa ágán, de ez minden. Ráadásul majd idővel vadásznotok is kell, ha nem akartok éhen halni, és elég nagy létszámmal vagytok ahhoz, hogy erre gondolva szaporázzátok a lépteteket, hiszen ki tudja, amit találtok, az hány főre lesz elég... De talán jobb, ha nem gondoltok még erre, amíg van nálatok tartalék, száraz élelem, amit beosztva még talán jól ki is jöhettek. Esélyesen még a határt is eléritek vele.
Mindenesetre egy napja ballagtok, találtok egy olyan helyet, ahol meghúzhatjátok magatokat éjszakára, és ha nem akartok túlságosan fagyoskodni, akkor tüzet is gyújtotok. Kellően el vagytok kerítve ahhoz, hogy ne tűnjön fel azonnal valakinek az ittlétetek, és mivel a nyári idő miatt talán nem is feltételeztétek, milyen hideg lehet ezen a vidéken főleg éjszaka, még az összebújós melegedés sem biztosan segít. Elora és Veara szeretnének tábortüzet csiholni, az oawának sincs ellenére, Elyot pedig csendben alszik úgy, ahogyan lerakták őt, nekitámasztva a hátát egy kimagasodó sziklának, kiheverve az egész napos fájdalmakat.
Az éjszakai megállás mellett több érv is szólt, elsősorban az, hogy Sefias sem tudja egy örökkévalóságig cipelni a zsoldos nem éppen könnyű testét, amire rátesz a páncélzatának súlya is. Kellően lefáradt ő is, sokáig hangosan vette a levegőt és gyorsan, na meg az éjszaka közepén senki sem lát olyan jól, csak az oawa, és nem kockáztathatjátok meg, hogy támadás érjen titeket úgy, hogy azt sem látjátok, ki a támadótok. Na meg, attól még, hogy Sefias tudna vezetni titeket macskalátásával, az utak bokaficamító göröngyösségge miatt nem javasolt, mert még a végén még egy olyan taggal gazdagodtok, aki képtelen lábra állni.
- Esetleg megpróbálod még egyszer a gyógyítást? - érdeklődik Sefias feléd nézve. - Ha kicsiket adsz többször, biztosan jócskán fel fogja gyorsítani a gyógyulását - helyezkedik el kényelmesen, kíváncsian fürkészve téged, és amellett, hogy egy bajtársadon segíthetsz ezzel, még jó gyakorlásnak is bizonyulhat. Vélhetően ezt mindannyian tudjátok, veszteni meg nem veszítetek vele semmit, úgyis pihennetek kell innentől.
- Öhm, az őrködést illetően... - veti fel Veara. - Lehetünk felváltva? két-három óránként kéne cseréljünk, hogy egyikünk se legyen hátráltatóan fáradt másnap - közli kissé félénken az ötletét.
- Részemről támogatva, nem tenne jót, ha bármelyikünk úgy nézne ki másnap, mint azok a ghoulok ott a romtemplomban - borzong meg Elora. - Ki akar kezdeni? - fordul a társaság felé, és ha nem vállalja be senki, akkor ő elsőként vállalja az őrködés szerepét.


Lor'themar

A félvérségedből fakadóan a körülményeid általában zavarosak és kényesek. Hogy éppen katonai vezetődtől jössz vagy csak úgy magad vándorolsz, te tudhatod igazából egyedül. Az biztos, hogy Zevadar kietlen birodalmának egyik legkietlenebb területére érkezel, ahol a sziklákon, korhadó fákon és dögevőkön kívül nem sok más akad, na meg persze néhány ghoult leszámítva... Jó esetben elkerülöd őket, de ha nagyon gyakorolni akarsz, akkor azzal pazarlod az időd, hogy felkeresel egy-egy ilyen kóbor jószágot, levadászható tárgyként kezelve őket, nem túl rozsdás izmaidat felrázva az unalmas megszokásokból.
Bizonyára jól fel vagy szerelve az útra, amin most tartasz. A körülmények jelenleg teljesen átlagosnak tűnhetnek a számodra, unalmasan hasonló a felszín, mintha Capotal egy olyan részénél járnál, ahol az épületek totálisan egyformák, megkönnyítve az eltévedést, annyi a különbség, hogy itt most hasonló sziklák és fák sorakoznak és kísérik az utadat. Az égitestek ugyanakkor nagyon jó irányjelzők, így biztosan nem tévesztesz célt, még ha el is bizonytalanodsz egy kis időre, hamar tudhatod, merre tovább.
Annyi nehezíti meg csupán az utadat, hogy nincs túl sok dolog, amit levadászhatnál, így ha nem hoztál magaddal kellő mennyiségű elemózsiát, könnyen kopoghat a szemed az éhségtől pár nap menetelést követően, mindemellett a környezet sem engedi meg a számodra, hogy könnyedén áthaladj rajta. Tele van repedésekkel, eltérő magasságú szikladarabokkal, és nincs egy olyan talpalatnyi föld sem, ahova kényelmesen elhelyezhetnéd a lábad anélkül, hogy ne akarjon a bokád megbicsaklani. Ha esetleg lóval vagy, akkor gyakorta érzékelheted azt, amint megbotlik, megcsúszik, éppen ezért nem is feltétlenül érdemes siettetni szerencsétlen jószágot, mert még a végén kitörné a lábát és az ingyen szállításnak búcsút inthetsz, köszöntve a gyaloglást.
Akárhogy is, beesteledik, félvérként pedig viszonylag kényelmesen tájékozódsz még ilyenkor is, legalábbis biztosan jobban, mint az erdeiek, de kevésbé olyan jól, mint sötételf társaid. Egy darabig haladhatsz, hogy megfelelő búvóhelyre lelj részben a hideg elől, részben a nemkívánatos alakok elől, akik esetleg megpróbálnák elválasztani szépfiús fejecskédet a testedtől. Ahogy azonban kutakszol - vagy nem kutakszol -, megtalálod azt a sziklákkal borított zugot, ahol a területhez képest biztonságban megpihenhetsz, elfogyasztva a magaddal hozott elemózsiád egy részét. Egy gond van igazából ezzel...
Amint közelebb érsz, láthatod, hogy narancsos lángok világítják meg a felfelé törekvő sziklák egy részét, illetve, ha hallgatózol, a tűz csendes ropogásán kívül beszélgetésre is felfigyelhetsz. Kihallhatod, hogy az őrködésről társalognak, azt is tudhatod, hogy nők beszélnek, és a hangszínük nem tűnik sem ellenségesnek, mi több, igazából katonának sem hangzanak ezek alapján. Megpróbálkozhatsz a közelükbe férkőzni, bemutatkozni nekik - ez csupán tőled függ, hogy kezdesz-e velük valamit vagy inkább továbbállsz. ha esetleg a közelükbe merészkedsz, megpróbálva csatlakozni az ő táborukhoz, akkor három elf lányra figyelhetsz fel, közülük kettő hátán még ott a tegez egy halom nyílvesszővel benne, egy fiatal tigrisfiúval találkozhat össze a tekinteted, illetve egy sérült zsoldos fekszik még, egyik vádlija szinte teljesen szétharapva.

Végre, hosszú idő után sikerült, de hát ki a frász is gondolta volna hogy egy tapasztaltabb szakaz vezető képes a teljes osztagát egy Kiméra fészekbe vezetni. Röhöghetnékem van a dolgokon, főleg hogy még engem akart a fűbeharapotja kivégeztetni parancs meg szegésért ha vissza értünk Capitolba, de hát olyan haderőnél nehéz ilyet elérni aminek főasszonysága eltűnt, s árulással vádolják. Akár hogy is történt a korábbi pár napom izgalomtól mentes eseményei most már szabadabb vagyok mind eddig, és ezt élvezhetem is amint elérem a határt, már ha nem futok bele valemelyik őrjáratba. Ahogy meg állok egy pillanatra egy térképet veszek elő a környező területekről, ezt a szépséget még egy kémnőtől szereztem amikor ekzotikus "játékszerre" vágyott az éjszaka, ezen be vannak jelőlve a legtöbb őrjárat útvonala erre a hónapra, így könnyebb lehet őket elkerülni kívétel ha valami véletlen miatt megint meg erősítik a csapatok gyakorisággát. Ahogyan eljön az este és lépkedek az egyre járhatatlanabbnak ható úton amihez már hozzá szoktam az évek alatt lassan egy barlagra figyelek fel. Női hangjön belőle de minimális tudással is meg mondható hogy nem sötét elfek és egyáltalán nem kémek, katonák, vagy fene tuda egy másik fajtól, de hát fent áll az esélye hogy tévedek.

Közelebb megyek a barlanghoz, lassan kivont karddal, csukjával a fejemen majd be is lépek a fénybe, ahol pillanatra össze zárom a szemeim ahogy a tűz fénye érzékennyebben érint. Majd a föld felé néző karddomat vissza helyezem a hátamra ahogy újra láttok, lehúzom a csukjám engedve hogy Erdei bőröm s fehér hajam elárulja hogy félvér vagyok, legalábbis elégé annak tűnő valami. Meg is szólalok késlekedve egy picit.
Lor'themar, szolgálatukra, Capitol nagyseregének Dreyndra hadvezérasszonyságának tizedik ezredének egyik őrmestere, eltévedtek esetleg egy ilyen szép éjszakán?
Mutatkozom be, azt várom az eredményeket, elvégre ezzel felfedtem hogy a sötét elfeket szolgálom, sőt katona vagyok egy hírhedt hadvezérnél azt fene se tudhatja hogy ezek most nekem esnek-e vagy csak hülyének nézve megbámulnak, esetleg valami csoda folytán ők is üdvözölnek és bemutatkoznak.

Nem tétlenkedünk sokáig. Valamerre indulnunk kell, mégpedig haza. Az úton Sefias vállalta sérült társunk cipelését. Zord a táj és ijesztő. Az út alatt nem bánom, hogy barátnőim csacsogni akarnak. Ezzel is elkerülhettem a lehetőségét annak, hogy nyomasztó gondolataim támadhassanak. Néha azért lopva pillantok ide oda aggodalmasan és látom, ők is így tesznek. Sokáig menetelünk, mire ránk sötétedik. Akkor már nem vállalkozunk a továbbhaladásra. Csak bundás barátunk lát tisztán a sötétben, és nem mellesleg nem veszélytelen a környezetünk sem.
Mindezek mellett ott volt az a tény is, hogy nem bírta cipelni tovább a páncélos lovagot. Szerencsére találtunk egy biztonságos búvóhelyet, ahol meghúzhattuk magunkat. Miután kipihentük magunkat, és átnyomkodtuk elfáradt izmainkat, tüzet gyújtottunk. Miközben Sefias felhozta az ötletet, hogy újra próbálkozhatnék a gyógyítással, addig a lányok az őrködést ecsetelték. Azt én is jóvá hagytam, hogy váltsuk egymást. Talán nem sokáig kell ilyesmit tenni. Talán csak egy két éjszaka még, és ott leszünk a hően áhított Természet karjai között.
Épp arra készülünk Sefiassal, hogy a lovagot előkészítjük az újabb beavatkozáshoz, és Veara is talpra kecmergett hogy elsőként Őrködjön, mikor lépteket hallottam. Ösztönösen hajoltam óvón a társam felé, és úgy kukucskáltam a kijárat felé. A társaim is észrevették a vendégünket.
Egy férfi érkezett. Furcsa volt a kinézete. Hófehér haja mellett, a miénkhez hasonló bőrt véltem felismerni. Egy furcsa ismeretlen ismerőst juttatott eszembe. Hiriont. Illedelmesen bemutatkozott és várt....Aztán kínos csend következett. Én lazítottam testhelyzetemen és vártam ki töri meg a csendet...Talán mindenki azon töprengett mit kezdjen az illetővel, hiszen most árulta el magát ha úgy vesszük. Az ellenségünk közül való. Viszont ha az ellenségünk közül való? Akkor két dolog történhet. Vagy elpusztít minket most azonnal úgy, hogy vagy nyolcvan társa várakozik jelére hogy elpusztítson minket, vagy óriási adu lehet számunkra ezen a helyen, hisz ez az ő otthona. Ő tudja amit mi nem. Hogyan lehet itt életben maradni.
A csend egyre kínosabb. Mivel mindenki állt csak gyökeret eresztett lábbal kukán, így sóhajtva álltam talpra betegünk mellől.
- Üdvözöllek Uram! A nevem Hira, ők pedig a társaim... - ezt gondoltam hogy levágja rögvest, de én is kerestem a szavakat. Nem tudtam megijedjek e hirtelen, vagy játszunk. Inkább az utóbbit választottam. Azzal többre mentem. Lesz ami lesz alapon. Talán túléljük, és ő is más. De ez sajnos nem jelenti azt, azok után amit saját bőrömön volt szerencsém megtapasztalni, hogy rábízhatjuk az életünket.
- Ide tévedtünk a minap és elszakadtunk egy társunktól. Úgy döntöttünk, nem várhatunk rá tovább és hazafelé vesszük az irányt. Csak ezzel egy a probléma. Egyedül ő ismerte valamennyire ezt a világot mi nem. Szóval a szerencse hozott felénk, ha mondhatok ilyet. Te talán meg tudnád mondani merre van a határ, és távozhatnánk innen minél hamarabb. Te is tudod a magunk fajta nem marad itt sokáig életben. Szóval? lenne kedved segíteni? - kérdezem bizonytalanul, a lehető legbarátságosabb mosolyt arcomra vonva, mert csak ott van a félelem, és az hogy el akarok innen tűnni, elég volt...
Míg beszéltem, őt fürkésztem óvatosan, nem bosszantva. Mert meg kellett hagyni nem volt rossz pasi... -ÓÓÓ Hirannis ne már már megint kezded... Csak mikor befejeztem, akkor pillantok társaim felé. Két barátosnémnek korholóan küldök egy két kedves szót gondolatban.
- Csajok ne csináljátok már. Itt az egyetlen két lábon járó, sexy...izé...a fene... esélyünk arra, hogy elhúzzunk innen. Vagy megmukkantok, vagy lecsapjátok. Inkább az előbbit javaslom. Ha ki akart volna nyírni minket már rég megtehette volna a brutál mágiájával. Meg nem olyan mint azok akikkel összefutottunk. Nézzétek a bőrét. Adjuk esélyt a szerencsénknek, max. nem bízunk meg benne teljesen. Nyitva tartjuk szemünket és a fülünket.-
Nézek feléjük kissé durcásan, mert újra kezd eluralkodni rajtam az álmosság, ami elszállt abban a pillanatban, ahogy vendégünk megérkezett, majd visszanézek a férfira. Tán most már történik valami.

//Mesélői//

Talán az oawa kapja fel a fejét elsőként, mikor valaki közeledik állatias ösztöneinek köszönhetően, és a lányoknak jelét is adja, hogy figyeljenek. Mikor aztán a csuklyás alak megjelenik a tábortűz közelében, Veara és Elora keze nagyon közel van a saját tőrükhöz, és láthatóan Sefias sem a legnyugodtabb az ismeretlen jelenlététől. A tigrisfiú egyelőre csak óvatosan a lányokra sandít, hogy mit kezdenek, hiszen elsősorban ők azok, akik valamiféle harcosnak tanulnak, de a jelen helyzetben ők is hezitálnak. Arra azonban mindenki meglepetten kapja oda a fejét, mikor te szólalsz meg elsőként a lehető legkönnyedebben, mintha ez csak egy egyszerű ismerkedés lenne egy teljesen biztonságos helyen, és igazán talán senki sem tudja, miért, de a társaid is engednek a feszültségükből. Talán hasonló gondolatok támadtak az ő fejükben is, miszerint ha szerencsétek van, akkor segíthet is a kis csapatuknak.
Veara kis híján felnevet, mikor elszólod magad gondolatban, de mivel nem szegi rád tekintetét, így talán az elfullasztott kuncogása betudható a kellemetlen helyzet egyfajta kezelésének.
~ Te sose változol, Hira ~ nevet a gondolataid közé a lány, Elora ellenben elég komolynak bizonyul, és némi gyanakvással bámulja az újonnan érkező férfit. Végül Sefias az, aki elsőként ragadja magához a szót a szótlanság triójából egy mély sóhajtás kíséretében.
- Sefias vagyok – biccent egyet üdvözlőleg. – Ahogy láthatod, van egy sérült társunk is, Elyot, őt is jó lenne mihamarabb olyan környezetbe vinni, ahol biztonságosan és megfelelő eszközökkel tudjuk kezelni, nem épp... Kellemes a sérülése – bök a lovag csúnyán megrongált vádlija felé.
- Azt meg véletlenül se hozd fel, hogy hagyjuk hátra, mert nem fogjuk, legyen szerinted bármilyen felesleges és ostobaság – szúrja közbe Elora gyanakvással teli hangon, amiben ott rejtőzik némi ellenszenv is. Az ő esetében már most biztosra lehet venni, hogy egy jó ideig nem fog bízni a jövevénnyel, és kétszer olyan éber lesz, mint idáig volt.
~ Egyébként nem ehhez a Dreyndra hadvezérasszonyhoz kellett volna betörnünk a király miatt? ~ érdeklődik Elora gondolatban tőled és Vearától egyaránt, megadva a gyanúját annak, hogy esetleg Viridiel elbukott és kiderült néhány információ, például az, hogy még ők is itt vannak...
~ Én aztán nem tudom ~ válaszol azonnal Veara jóval könnyedebben, mint a társa. – A kicsit hisztisebb társunk Elora – beszél ezúttal hangosan, Lor’themarra nézve, megbökve Elora vállát, aki morogva vet rá szúrós pillantást, gyanakvó tekintetét aztán ismét Lor’themaron pihenteti. – Én pedig Veara vagyok, és szerintem mindannyiunk nevében beszélhetek, hogy nagyon hálásak lennénk, ha segítenél nekünk hazajutni – enged meg egy mosolyt a lány.
- És nem egy rabszolgakereskedőnél kötnénk ki vagy egy tömlöcben... – morogja Elora, és bár karba tenné a kezeit, meggondolja magát, még mindig közel tartva ujjait az övén függő tőréhez. Veara csak egy mély, lemondó sóhajtást enged meg ennek kapcsán, láthatóan ő hajlandó megszavazni Lor'themarnak a bizalmat, Sefias azonban ezeknél a szúrósabb megjegyzéseknél ugyanúgy keményen bámul, és bár nehéz leolvasni bundás képéről bármit is, ő is a bizalmatlanabb fajtának tűnik egyelőre.

//Rexnek segítség: Veara és Elora két fiatal elf lány, szokásos íjász kasztba tartozó cuccokkal, Sefias pedig a tigrisfiú//

Ez eddig jobban sikerült mind vártam, vagy legalábbis is így merem gondolni. Akárhogy is elsőnek a két elf nőre szegezem szúrós tekintetem, de azt nem mondhatnám hogy ebben a környezetben náluk lenne az előny, de az oawa már veszélyesebb ebben a zárt térben, akár hogy is csak nem akarnak harcot kezdeményezni, elvégre akkor már támadhattak volna. Így miután végig halgattam őket csak a sérültre tekintek lassan lépkedve előre ha nem állítanak meg csak mellete térdelek le és nézek fel az elf lányokra.
-Megkérném az egyikőtöket hogy segítsen egy picit a sérültünk lábával, meg kéne próbálni ki tisztítani ha mást nem is.
Majd csak ekkor vettek rá pillantást, és gyorssabban rá jövök hogy bár sokat nem tehetek azzal a kevés gyógyszerrel amit sikerült magammal hozni, sőt azt is meg merem kockáztatni hogy a szerencsétlen flótásnak egyszerűbb lenne levágni a lábát és ellátni azt a sérülét. Egyelőre csak gondolkozom a lehetőségeimen majd csak elhagyja a kérdés a számat.
-Van köztetek gyógyító képességel rendelkező, vagy orvositapasztalattal rendelkező egyén, az én harctéri tapasztalatommal én már vágnám a lábát de ezt gondolom hallani se akarjátok így a nálam lévő gyógyszerekkel tudunk talán valamit kezdeni.... talán.
Hangsúlyozom ki a legfontosabb mondandót, de ahhoz hogy ezt le kezeljük első sorban jobb orvosra, és felszerelésre lenne szükségünk az pedig ezen a helyen nem találunk.
-Annyi biztos hogy ezt így nem hagyhatjuk sokáig, külömben végzetes lehet, annyival még tudok segíteni hogy nálam van egy térkép amin az ehavi őrjáratokat jelöli így eltudjuk őket kerülni, viszont mozognuk kell folyamatosan, már ha elfogadjátok a segítségemet.
Közöltem mindent amit feltudtam ajánlani és nem is sajnálom de megint oda juttok ki hogy miért is akarok én segíteni itt bárkin is amikor lehet hogy a következő pillanatban egy kést szegeznek a torkomnak.

Örülök neki, hogy elsőre barátságosak mutatja magát, és még segíteni is akar. De tényleg jó lesz azért vigyázni vele. Ki tudja mit forgat a fejében, a gondolatai nem biztos hogy át jönnek. Az életre szóló lecke után már én is érzem a bizalmatlanságot és sok lépésnyi távolságtartást velük kapcsolatban. Ha előtte lettem volna ki tudja? Lehet fel akartam volna szedni, az ujjaim köré akartam volna csavarni, a gyűrű segítségével és pont. Aztán ki tudja milyen bajba keveredtünk volna. Amúgy is Viridiel lehet hogy már régóta szeretett erdőnkben bulizik, az egészségesen hazavitt Királlyal együtt. Ha akkor nem bénázom el, lehet mind otthon lennénk már, de akkor....
- Levágni? Francokat tudod mikor!...- csattanok fel gondolataimból, mikor gondolataim közé bekúszik ez a morbid ötlet. Gyorsan körbenézek a többiek hogyan reagálnak, aztán a fickó meglepett arcát fürkészem. - Nézd. Vele ne foglalkozz. Nem vagyok még igazán erős gyógyító, de annyi amennyi van birtokomban bőven elég lesz ahhoz, hogy hazáig ne üszkösödjön és fertőződjön el a seb. A cuccaidat mindenképp megnézzük, de tőled inkább tényleg csak annyit kérnénk, hogy vigyél ki minket innen. Legalábbis csak addig, míg meg nem látjuk a határt. És ha most megbocsájtasz pont arra készültem, hogy csekélyke képességemmel tovább gyógyítsam a sérültet. Amúgy is holnap terveztük a tovább indulást. - egy pillantással bízom a többiekre magam, és újra nekifogok a gyógyítgatásnak. Megpróbálok nem sokat várni magamtól. Csak arra koncentrálok, jobb legyen neki. A kötés levétele és a seb újabb tisztítása után ismét a seb felé teszem a kezem és koncentrálok. Bízom barátaimban, talán sokan vagyunk ahhoz hogy a legkisebb jelét is észrevegyük, vagyis vegyék a rossz szándéknak....

//Mesélői//

Talán nem ér meglepetésként senkit, hogy Elora, aki eddig is viszonylagos ellenségességgel kezelte a jövevényt, azonnal felpattan, nehogy a sötételf ivadék a sérült közelébe mehessen. Szúrós szemekkel bámulja őt, ezzel is jelezve felé, hogy ne is próbálkozzon, miközben jobbja ott szorul a tőrén. Támadó mozdulatot nem tesz, szimplán figyelmeztető jelleggel teszi, és hiába vannak jelenleg erdeiekként hátrányos helyzetben, négy az egy ellen egy sötételf sem veheti fel a versenyt.
Ha így is javaslatot fűzöl, amivel esetleg segíteni próbálsz, arra ugyancsak Elora reagál elsőként:
- Egy oawa van velünk – int a tigris irányába. – Szerintem nem éltek annyira elzártan, hogy ne tudnátok, a legjobb gyógyítók közé tartoznak. A seb megtisztítása megtörtént többször is – jelenti ki, a képességhasználatot meg már nem köti az orrára, tekintve, hogy nem érzi biztonságosnak felfedni még ezen részét sem a csapat képességtárának. Különben is még csak sarjadozik  Hirannis gyógyítói képessége.
Mikor a levágás javaslata elhangzik, Elorát láthatóan nem nyűgözi le az elképzelés, de a további ellenséges és sötét tekinteten kívül más nem látszik rajta. Sefias és Veara egyaránt nem örülnek az ötletnek, és míg a tigrisfiú csak egy halk, elégedetlen morranást enged meg, addig Veara Hirannishoz hasonló hévvel reagál:
- Még mit nem! Azzal aztán tényleg előrébb leszünk – pattan fel ő is a helyéről, méltatlankodva tárva szét a karját. – Kizárt dolog, hogy ezt hagyjuk megtörténni! – rázza meg kezeit és fejét nemlegesen, ezzel is fokozva döntésének hangsúlyát.
Míg Hirannis beszél, addig az oawa óvatosan őt szemlélgeti, vissza-visszapillantva a sötételfre, ugyanis egy rövid, pár mondatból álló beszélgetés aligha fogja meggyőzni őt is, hogy biztonságos egy légtérben tartózkodni az illetővel.
- Igen, Hirannis képességeivel és a jelenleg elérhető felszerelésemmel kibírhatja. Jobb esetben már egy ork faluban kaphat ellátást egy sámántól valamiért cserébe, rosszabbikban pedig sietnénk az erdei elf határhoz - magyarázza a tigrisfiú, de inkább közönyösen, mintsem túlságosan magabiztosan, mint aki biztosan állítja, hogy úgyis hazajutnak. Inkább reménykedő feltételezés az, ahogyan a szavakat kiejti.
Mikor az idegen a segítségét ajánlja, a csoport csak egymásra néz némi tanácstalansággal, és bár nem tűnnek meggyőzöttnek, az is jól látszik rajtuk, tisztában vannak a helyzettükkel és azzal, nem ártana a segítség. Némi kellemetlenkedő szájhúzás következik elsősorban Veara részéről, míg Elora marad a szilárd ábrázat megtartásánál, kötve az ebet a bizalmatlanság karójához. Sefias aztán elfordul valamelyest, hogy a beteggel foglalkozzon Hiranis mellett, ismét elővéve a fertőtlenítésre használt szereket és óvatosan véve le az elffel együtt a kötést.
- Kemény egy gyakorlat lett  ez neked - suttogja egy halvány mosolyt megejtve a lány felé, valamelyest próbálva oldani a hangulat komolyságát vagy épp letargikusságát. Mivel a gyógyításban még viszonylagos kezdőnek számítasz, így nem az első pillanatban jön a csoda, de ahogy keresed a módjait, mégis miként aktiválhatod gyorsabban vagy éppen hatásosabban, te magad is tapasztalhatod a kezeid felől áradó bizsergető melegséget, amit ez a varázslat okoz. Ha esetleg nyitva tartod a szemed, még a halvány kékes-zöldes fényt is megfigyelheted az ujjaid körül, ám ha túlságosan elbűvölődsz ennek látványától, akkor a hatás is gyengül.
- Nem igazán értjük, mire fel segítenél egy hozzánk hasonló bandának - jelzi kétkedését Elora az idegen felé. - Tagadhatatlanul jól jönne a segítség, viszont erősen kétlem, hogy bárminemű fizetség nélkül tennéd meg mindezt, szóval bökd ki most, mit akarsz és derüljön ki, meg tudjuk-e adni egyáltalán. A sötételfek nem éppen a segítőkészségükről híresek...


//Elnézést a megvárakoztatásért, vizsgáim voltak, de már rendszeresebben fogok írni.//

Jól esnek a bundás biztató szavai. Én egyet tudok. Pihenni szeretnék. Amúgy is fárasztó napunk volt, plusz itt a képességem is. Ez is leszívja az energiáimat. A fickó megjelent és pehhünkre self, de ki tudja? Lehet most pont ez lesz az előnyünk. Ez az ő területe. A másik ötletem, amire talán senki se gondolt, de lehet már én vagyok túl fáradt ahhoz, hogy tisztán lássak és csupán csak halucinálok. Meg erre másnak is gondolnia kellett volna. Azért rákérdezek a csajoktól.
- Lányok! Eszembe jutott valami, de ha félre beszélek nézzétek el nekem. Már alszok agyilag... Csak összegezni próbálom. Egy templomon át jöttünk ide. Viridiel ment tovább egyedül. Minket támadás ért itt maradtunk. A templom ajtó közelében. Forduljunk vissza... Ennyi vagy nem?... De ahhoz a selfet el kell hajtani a közelből mert már én se vagyok velük annyira bátor és merész, mint eddig voltam. - suttogom a többieknek gondolatban. Már annyira ragadnak le a szemeim a fáradtságtól, hogy azon már nem is gondolkozok mi lesz ha kinevetnek. De egyben biztos vagyok. Most aludni kell. Ha felváltva is de valamennyit. Várom a reakciót.
- Ha már itt vagy, kerülj beljebb. Ülj le. Egy biztos most pihennünk kell. A bájcsevejt holnapra hagynám. Meglátjuk mi lesz...