/A Béke Követe- Mit rózsának hívunk.../

Awernondyas emberei unottan nézték a földet, mikor egy elf gyalogolt el köztük az éjszaka. Ez a város soha nem alszik. Itt ilyenkor is nyüzsög az élet, lakóit jóval kevésbé zavarja a sötét. A két kapuőr csak a szeme sarkából figyelte az elhaladó lábakat, egy pillanatra végig mérve hátulról, nem-e látnak rajta valami különöset. De ki illetéktelen akarna behatolni az éj tündék fővárosának legnagyobb kapuján? Számos járőr cirkál pár száz méteres körzetben a falaktól és riasztják a falakon figyelő társaikat, ha baj történne. Oly képtelen ötletnek tűnik, hogy ide egy zöld elf vagy egy törpe csak merészen megpróbál besétálni, hogy csak arra figyelnek, nem dugdos-e valamit az itt járó, vagy testtartása, mely hátulról jobban kivehető, nem-e árulkodik valami titkos félnivalóról.
-Hát ez még él? -kérdezi állát lent felejtve a katona, ki a jellegzetes piros-lila egyenruhában teljesít szolgálatot. Társa azonnal felkapja a fejét.
Döbbenten nézik a hazatérő Első Lordot. Semmi cicoma, katonai díszparádé, de még egy ló sem volt, mely szokásos módon hirdette volna az előkelő voltát. Az egykor jobb napokat megélt értékes ruhái most rongyokban lógva kapaszkodnak testébe, gondolkodva az elszakadás és a hűség között.
Ahogy pár száz méterre bele veszett a sötétségbe azonnal berohant mind a kettő az ügyeletes tiszt szobájába és hangos ordítozás közben magyaráztak. Nem került sok időbe, hogy élőhalott lovak érték utol és sietve próbálták a méltó fogadtatást mega... szóval pótolni.
Így már gyorsabb tempóba vágtázva sietett az otthonát jelentő palota felé, ahol lakosztályában remélte, hogy újra láthatja feleségét, a gyönyörű ISIS-t, oly sok gyermekük anyját. Szinte már rohant a folyosókon, mikor testőrei között utat törve magának maga kopogott az ajtón, remélve megelőzve mindenkit.

/"we call a rose by any other name would smell as sweet"
Shakespeare: Rómeó és Júlia, Erkély jelenet
"Mi úgy hívjuk, rózsa, de nevezzük bárhogy, épp oly illatos"/

/A Béke Követe- Mit rózsának hívunk.../


A majdnem katasztrófával felérő vidéki látogatás és mocsáron átverekedés után, sok időt töltöttem a lányommal, mert az istenek ajándékának vettem, hogy megóvott attól, hogy kitegyem ennek a szörnyűségnek.
Közben sok probléma is nyomasztotta a lelkemet és nagyon sokszor kívántam, hogy végre valami konkrét hír érkezzem uramról. Ebben benne lehetett a halálhíre is, vagy az, hogy biztosan tudni, hogy életben van. Mióta a király nem mutatkozott és egyre valószínűbb volt, hogy a pletykák nem is pletykák, hanem valós tények és Demertor nagyon beteg vagy akár haldoklik is, nagyon nagy szükségem lett volna Uráldur itt legyen és átvegye az irányítást. Engem a saját katonái elfogadtak és teljesítették is parancsaimat, de más szemében egy asszony, az tűzhely mellé és gyereknevelésre való. Ebben még Demertor is többet tudott rólam, mint más hadurak és vezetők.
Aztán meg itt volt ez a levél attól az emberi nemestől, amit az oawa juttatott el idáig valami vakszerencse révén. Azzal is kellett valamit kezdeni.
Szóval a problémák és megoldandó feladatok csak gyűltek és a belviszály ott toporgott az ajtónk előtt.
És ekkor kopogtak!
Mint oly sokszor, most is magam mentem ajtót nyitni. Nem féltem, hogy valamim merénylő vagy rosszakaró, hiszen kipróbált, hűséges emberek álltak őrt, mind a folyosón, mind az ajtó előtt.
Azt hittem valamelyik testőr akar valamit, vagy megint futár jött, mert eszembe sem jut, hogy a ház ura kopogtatna saját ajtaján.
Így aztán eléggé kikerekedett szemekkel néztem az ajtóban álló, koszos és szakadt ruházatú Uráldur-ra.
- Óóóó, uram! – kaptam észbe és hajtottam meg a fejem. – Szívem örömmel akar kiugrani mellkasomból, hogy épen tértél vissza hozzánk! – mondtam őszinte ragyogással a szememben.
Ez volt az első, megkönnyebbül reakcióm, később majd rátérhetünk a kellemetlenebb dolgokra, ha kettesben leszünk.

/A Béke Követe- Mit rózsának hívunk.../

A ház ura két méterrel magasodott a kövezet fölé, pont annyival, mint jó pár hete, mikor elment. Sötét fekete szemei ISIS szemébe vágtak és ragadozó tartással, kezeit oldalt eltartva indult meg befelé, hogy lesöpörje a nő minden óvatosságát. Vállain az izmai megfeszültek és az emberei előtt nagy csattanással csapódott be az ajtó.
Derekát elkapva magához préselte tiszta erejéből és szájával a hű társa ajkait kereste, miközben lassan elkezdte simogatni a hátát.
Nem igazán tudott mit mondani. Lassan egy hónapja, hogy csak erre vágyott. És pár percig nem is akart másra gondolni.

/A Béke Követe- Mit rózsának hívunk.../

Talán jobb is, hogy nem néztem sokáig a szemébe, mert akkor nehezen lepleztem volna viszonozni azt a vágyat, amit ott láttam, de míg ő háttal állt embereinknek én szembe, így vigyáztam, hogy a köszöntés szertartásos legyen. Nem kell mindenkinek tudni, hogy nálunk nem a megszokott „hierarchia” uralkodik a házfalakon belül. Ezt csak pár nagyon megbízható parancsnok és testőr tudta.
Ahogy azonban becsukódott, jobban mondva hatalmas döndüléssel becsapódott a külvilágot kizáró alkalmatosság, ledobtam magamról a hagyomány terhét és a nyakába kapaszkodva, úgy csókoltam vissza, mintha egy hosszú sivatagi út után, a szomjamat kellett volna oltanom, nem tudtam betelni vele.
- Hát életben vagy! Pedig sokan szerették volna halálhíredet kelteni. – szorítottam fejemet széles mellkasára és most nem érdekelt, hogy valószínűleg több napja víznek közelében sem járt. – Aggódásom határtalan volt, de házad népe jól van és érdekeid…….sem sérültek, remélem. – sóhajtottam.
Aztán igyekeztem egy székhez terelni, hogy leülhessen.
- Jól vagy drága uram? És, ha már eddig magamra hagytál, legalább sikerrel jártál? Megszaporodtak a sakálok az udvarban mióta elmentél. – leheltem újabb csókot ajkaira, ha már visszakaptam.

/A Béke Követe- Mit rózsának hívunk.../

Uráldur mohón itta párja szeretetét és ölelését. Egy szék felé haladnak apró lépésekkel, ám nem siet, hogy ISIS teste egy pillanatra is ugyan, de eltávolodjon tőle. Ami megtörténik, mikor leül és ő ölébe vonja azonnal szerelmét.
-Kik gondolták azt, hogy nem számíthatnak rám? -kérdezte, bár nem lepte meg, hogy páran holtan akarják látni, ám kíváncsi volt minden névre, akik ilyeneket terjesztettek. Hiszen a háta mögött mondott beszédek sokszor csevegőbbek, mint ami üres hízelgést folytatnak az udvarban egymással.
*Ám mielőtt megszólalhatna kedvese, előre hajol, hogy újra csókot lopjon és csak kicsit később hagyja válaszolni. Nem volt türelmetlen, sokat várt, hogy újra itt lehessen, ez a röpke pár perc az örömért nem volt kár, a hírek pedig úgy tűnt, özönlöttek az ő támaszához, míg távol volt. Az útját firtató kérdésre viszont nem válaszolt, csak elfogadta az újabb csókot, mely már csak húzása volt annak, hogy a szerető karokból kihámozva magát egy rövid időre gyorsan a ruhás szekrényhez lépjen.
-Ne aggódj! A ház megerősödött és irigyeink már nem árthatnak nekünk holnaptól újabb hónapokon keresztül. Csak még...
*A szekrény aljában lévő dobozt kihúzva, mely a legkülönbözőbb alkalmakra tervezett egyenruhák alatt voltak, míg vállfán csüngtek felette, hirtelen kutatni kezdett.
Alsó gatyák és boxerek repültek a padlóra, hanyagul össze-vissza, mikor morgolódott.
-Hol van? Itt hagytam. Valaki elvitte.
*Mikor már alig pár fehérneműje volt benne, még mindig azok alá nyúlva tapogatva, hirtelen húzott elő egy rózsa képével díszített medaliont. Gyorsan a nyakába rakta és láthatóan elmélyülten koncentrál egy nagyon rövid ideig. Így nézett a nő dekoltázsára.
-Meg fogunk erősödni. -mosolyodott el, hogy közelebb lépve ismét átölelje és mohón tapassza ajkát ISIS nyakára.
*Életerőcsapolás igéjére gondolt, mely a nyakéken keresztül egy távoli, 50-70 éves nőből észrevétlen kezdte kiszívni élete energiáit. Eközben hihetetlenül vágyott ölelni kedvesét.

/A Béke Követe- Mit rózsának hívunk.../


Gondjaimat egy csapásra eltörölte kedves férjem megjelenése és örömmel hagytam is el azokat, míg szívembe beköltözött helyébe az öröm. Persze tudtam, hogy ez csak rövid ideig fog tartana, mármint a gondok elűzése, de mindenképpen sokkal könnyebb lett a helyzetem, hogy a pók címerrel ékesített ház ura, végre visszatért családja élére. Most még az sem tudta letörni boldogságomat, hogy ha elmesélem mi történt a távollétében, nem biztos, hogy élvezhetem még karjai ölelését. Még akkor sem, ha én mindent megtettem, hogy úgy forgassam az eseményeket, hogy nemzettségünk ne jöjjön ki belőle rosszul. Végül is gyermekeink élnek és Uráldur is még mindig Első Lord-ként tért haza.
Pillanatok alatt von aztán ölébe és én szeretettel bújok hozzá, mert még élvezni szeretném a ritka alkalmak egyikét, hogy minden kíváncsi szemtől és protokolltól mentesen lehetünk kettesben.
- Azt hiszem elég, ha csak Awandondyas-t említem, legalábbis a neje, már özvegyként tekintett rám. – morogtam a csók után a mellkasába, de nem részleteztem még, hiszen most a szeretetnek, a boldogságnak volt itt egy kis helye és nem akartam felzaklatni. – Épp elég sokáig voltál távol ahhoz, hogy a szóbeszédek erőre kapjanak, még szerencse, hogy hűséges embereink végig azok maradtak, de örülök, hogy visszarakhatom rád a téged illető terheket, azok nem az én asszonyi vállaimnak valók. – mosolyogtam rá, szerény tekintetet felvéve, de mivel tudtam, hogy nagyon is jól ismer, ő is tudta, hogy csak játszom, még, ha részben igaz is volt.
Mielőtt azonban még további ölelést és csókot kaphattam volna, kibontakozik a karjaimból és a ruhásszekrényhez lép, majd módszeresen elkezd belőle kidobálni mindent, láthatóan kutakodva valami után, egyre izgatottabban.
Már az is meglepett, hogy hirtelen ott hagyott, de most úgy néztem rá, mint aki kissé kételkedik, hogy nem viselte-e meg az út egy kicsit jobban a kelleténél……mondjuk a fejét?
- Megerősödünk? Mi még? – nyögöm ki megrökönyödötten nézve a padlóra hulló ruhákat, majd felállok , hogy …..hogy megpróbáljak tenni valamit a lenyugtatására.
- Mit keresel…uram? Innen nem vitt el senki semmit! – lépek közelebb, de ekkor a legnagyobb meglepetésemre, előhúzza azt a medaliont, amiről Al-Nuszra beszélt és ami ezek szerint végig itt volt a szekrényben.
Összeszűkült pupillával, a méreg és a sértettség előszelének, Uráldur számára már biztosan ismerős hírnökével néztem, ahogy a nyakába akasztja és egyáltalán nem hatott meg, hogy közben éhes tekintettel a melleimet bámulja.
- Mi ez az egész? Mit keres ez itt? – mutatok vádlón a nyakláncra. – És hol van a másik?
Az a pillanatnyi koncentrálás sejtem mit jelent: az összeköttetés4! Esküdni mernék rá!
Megtámasztom magam a mellkasán a kezemmel és nem engedem mohón követelőző ajkait közel, amíg nem válaszol. Egy asszonyi szív sok mindent megérez, azt is, ha párja másik asszonyra gondol.
- kedves uram, ha ölelni vágysz, akkor beszélsz! – mosolyogtam kissé hidegebben.

/A Béke Követe - Mit rózsának hívunk.../

A visszatérő férjet meglepi a hír, hogy a hadügyeket irányító trojka harmadik tagja ennyire az Első Lord helyére pályázik. Bár képességei főleg a közelharcban megvoltak, hogy feltörjön a csúcsra, ráadásul száz év feletti kora miatt nem is kezeli kölyökként, ám befutott embernek számít így is. Demertor pedig támogatja a törtetéseit, így nem is igazán érezhette kényelmetlen helyzetben magát a három tagú irányítói tanácsban... mely talán az óta sem ült össze soha, hogy őrájuk bízta trónfosztásakor az új király.
Ráadásul hadvezér társa őhozzá hasonlóan házas, feleségét pedig a hírek alapján szerelemből vette el. Össze szűkölt egy pillanatra a szeme, hogy pont ez a família lépett ilyen meggondolatlanságot. Viszont jól eszébe véste, hogy mégsem használhatja ki azt, hogy előbb Saravent kellene eltennie valahogy az útból, hogy ő válhasson egy szörnyű baleset vagy egy kudarcos katonai vállalkozás után az utód...
~Lehet érdekelni fogja a nőt, hogy ilyen pimasz nyíltsággal akarja a puccsban részt vevő társát kitúrni jogos várományos helyzetéből. Ez még jól is jöhet, hiszen így nem jön létre az általam félt „királygyilkosok szövetsége” ebben a nevetséges testületben.
*Nem volt elragadtatva, mikor a Herceg trónra lépve lazított a hagyományon, hogy az első hadvezér az egyetlen, ki megkülönböztetett státuszban van a többivel szemben. Csökkent a pozíciója és aki elindul egyszer a lejtőn lefelé...
Na, szóval annyi a fontos ebből, hogy minél hamarabb tisztázni akarta kollegájával és a kolleginával, hogy a kis tanácsban ő a Primus Inter Pares. Az egyenlők között az Első.
-Awernondyas? -kérdezte gyanakvóan, hiszen sokat tehetett a családja, ha csak őt emeli ki a többiek közül- Csak politikai megbízott, hogy az uralkodó szeme és füle legyen, nem komoly ellenfél.
*Szerette volna megnyugtatni feleségét. Saraventől jobban tartott, hiszen a katonák őt tartják a tehetségesebbnek. Bár nincs hivatalos második poszt, de... azért aki ide feljut, van szemük. Ám túl sokat nem szeretne vele foglalkozni eme boldog órákban, ami rájuk vár.
-Majd meglátogatom és beszélek vele. Nem lesz gyilkosság a két család között, ha nem hülye.
*Ez után történt, hogy az útjára emlékeztetve ISIS, eszébe jutott, hogy egy dolgot még be kell végezni. Az egész hónap kemény küzdelme semmivé foszlik, ha az utolsó pillanatban habozunk és örömöknek helyt adva várunk... Időt adva az ellenségnek, hogy felfedjék a csapda kilétét. A helyen, ahol úgy gondolta, nem csak nem keresik, de nem is lesz oka senkinek nyúlni vagy gyanakodni, ott tárolta a medál párját, nehogy elvegyék fogságba kerülése esetén. Csak azt a felét tartotta magának, amit elválásuk előtti pillanatokban átadott a Hercegnőnek. Remélte, hogy nem teszi el a szekrényébe és használni fogja minél többször. Legalább akkor, mikor mágiájával kutatja, van-e valaki a másik oldalon.
Ahogy áramlott bele az élet, furcsa izgalmat hozva szívébe és testébe, hogy egy királyi vér leányt ölhet meg, miközben a világ másik pontján épp kedvesét kényezteti; hát... Mindennél jobban izgató volt a helyzet és felesége gyönyörű vonásai nem kevés szerepet játszott benne. Akarta őt.
Ám a hű társ távol tartotta magától, mintha csak megérezte volna, hogy az ereiben áramló erő valahonnan kívülről érkezik... más valakitől.
- Kedves uram, ha ölelni vágysz, akkor beszélsz!
-Ugyan már, Drágám! Te és a gyerek vagytok az egyetlenek, akik fontosak számomra. Hinned kell nekem. -mondta a szemébe nézve, alaposan félre halva az egyik betűt- Sosem tudnék ártani nektek. Ismersz.
*Eközben igyekezett gyengéden megfogni a lány karjait és ha engedi, félre tolni óvatosan az útjából, hogy ne álljon vágyai beteljesedése közé. Eközben egy lombtünde nő életéből hátra lévő percek egyre csak csorogtak a mágia szálain.
Ha nem elégszik meg a válasszal, akkor nem erőlteti tovább, nem tolja félre kacsóit, csak ha párja is bele egyezik. Ám a további tiltakozás megváltoztatja viselkedését.
További elutasítás esetén lehunyja egy szusszanásnyi időre szemhéját, hogy mindent kizárva koncentráljon, és amikor újra villannak fekete szembogarai ISIS-re, egy gondolat idejébe került csak, hogy a varázseszköz másik részénél egy fiatal elf összerogyjon holtan. Nem, nem a sötétek szokásos trükkje, mellyel kilépnek porhüvelyükből, elhitetve másokkal, hogy meghaltak. Az idegen lány Életének homokóráját durva self szellemkarok ragadták meg és földhöz vágták. Egy villanásnyi idő alatt a szív megáll.
-Ha nem bízol bennem, félre rakom a munkám. -mondta és levéve nyakából a láncot a földre dobta. Erős kézzel ragadta meg a hajlékony derekat, hogy semmi ellenállást nem tűrve keresse csókkal a nyakát és a melleit, miközben bal keze egyre inkább csípője felé simogattak. Talán, ha nem érzi az ellenállást, lassan megindulnak az ágy felé.
Ha azonban ISIS-t megnyugtatta a félre értett mondatra adott válasz és enged férjének, akkor továbbra is nyakában tartja a rózsával díszített medált és továbbra is az életerőcsapolást használva élvezi a megenyhülő szerelmét. És így keresi egymáshoz simulva a kecses nyakat.

/A Béke Követe - Mit rózsának hívunk.../


Sötét elf szívem egyetlen szerelmes társamért dobog, most, hogy végre visszatért hozzám és édes csókokat váltottunk és nem szerettem volna még egy darabig a lassan már életünk részévé vált politikai intrikák híreivel kezdeni.
Legalább egy kis időt akartam magunknak, hiszen alig-alig reménykedtem benne, hogy viszontlátom, még ha a szívemben sosem hunyt ki a remény, hogy így lesz.
Azonban mégis sikerült elszólnom magam, ha már rákérdezett, de máris láttam a szemében, hogy tapasztalt, gyakorlott politikus agyában, megindultak a fogaskerekek.
Tudom, hogy minden egyes nap meg kell küzdenie a rangjáért, a posztjáért és szerintem ezt új királyunk szándékosan rendezte így, de nem arra szántam rövid kis romantikus együttlétünket, hogy most ezzel foglalkozzon, hogy a másik hadvezér körül forogjanak a gondolatai. ÉN forogjak a gondolatai között! Csak én!
- Te tudod, drágám. – suttogtam a fülét cirógatva leheletemmel. – De annak nem ma legyen az ideje. Egyébként szerintem ez inkább Thea ötlete és nem a férjéé. – tettem hozzá kényszeredetten, remélve, hogy mára lezárjuk a témát.
Ezek után lepett meg Uráldur a szekrénye feltúrásával, amire először azt hittem, napszúrást kapott, bár erre még népünk között nem volt példa, de hallottam róla. És férjem ki tudja merre járt mostanában!
Aztán kiderült, hogy nem a fejével van baj, hanem talán velem, hogy másra pazarolja az idejét helyettem, na meg ráadásul még el is titkolt előlem egy elég fontos dolgot, ami nem dobta fel a hangulatomat és ezt nem is rejtettem véka alá, ez nem volt szokásom, ha kettesben voltunk.
Nagyon is jól ismertem az én uramat és az ékszer rendeltetését is, ahhoz, hogy maradéktalanul higyjek neki, még ha, amit mondott abban nem kételkedtem, csak épp elhallgatott valamit, hogy ki van a másik medál végén.
- Jól mondod! Ismerlek! És amit mondasz elhiszem, csak abban van a hiba, amit nem mondasz el. – húztam el a számat, de nem tudtam ellenállni szinte sugárzó vágyakozásának, hiszen én is ezt éreztem.
Engedek húzásának és szerelmesen, engedelmesen simulok karjaiba, hogy hajába túrva vonjam közelebb magamhoz. Nem tiltakozom, mikor hálóhelyünk felé kormányoz, hogy végre bepótolja, amit sok-sok ideje mulasztott, ahogy én is.
De, ha ő is ismer engem, tudhatja, hogy ez a válasz nem lesz elég és, ha majd már beteltünk egymással, akkor visszatérek a dologhoz. Azt hiszem megérdemlek némi magyarázatot, de most mással akarok elégedett lenni.

/A Béke Követe - Mit rózsának hívunk.../

A hű feleség nem igazán ellenkezik hosszan, hitvesi ágyuk felé veszi az irányt életük hajója. És talán meglepődik, hogy mennyi erő van még Uráldurban. Tapogatózó kezei nem elégednek meg a simogatással, a textil alatt megbúvó formás idomokkal. Hamar kezdenek a kettejük között lévő ruhák lekerülni... le. Forró testtel érintik egymást, ahogy vágyaik valami hatalmas folyamként tör elő, hogy hosszú kanyargós örvényt vágva maga előtt barangoljon előre az elkövetkezendő órákban. Az éjszaka folyamán meg-megújuló rohamot indítva az úrnő felé, különös rendíthetetlenséggel nem csillapodva az erő testében, hogy végül egy hangos nyögéssel terüljön el a nő mellett a francia ágyban.
-Húúúúú... Nem emlékszem ilyenre. -oda fordul kedveséhez- Te valamit csináltál, hogy ennyire kellesz nekem. Azt hittem, már sosem lesz vége.
*Jobb karjával a párnán heverő párját átkarolva még egyszer, hogy keze a feje alá bújjon és ő a másik oldalt elkezdjen játszani a hajával, szemei az ő arcát nézte. Ha vissza pillant rá, elveszik szeme gyönyörű tengerében, ahogy a folyamok elvesznek tengerükben a végén.
-Nos, beszélj! Mi történt Theával? És mi történt a távol létemben? Ismerlek, ahogy én is téged. És egyikőnk sem mondott el még mindent. -ismeri be alázatosan.

/A Béke Követe - Mit rózsának hívunk.../


Ha aggódtam is kicsit, hogy nem korai-e kihasználni férjem vágyait és megfejelni a sajátjaimmal, hiszen éppen csak visszatért egy ki tudja milyen veszélyes és hosszú útról, azt kell mondanom, hogy bizony nem vallott kudarcot……sőt…..
Azt hiszem már nagyon régen nem volt ilyen mámorító éjszakánk! A hosszú várakozás és aggódás megédesítette együttlétünk minden percét és egyúttal fel is fokozta és ez olyan volt, mint valami afrodiziákum, ami olyan magasságokba emeli élvezetünket, hogy mindig ilyen boldogságot kívánok.
És Uráldur fáradhatatlannak tűnik, amit elégedetten veszek tudomásul és én sem maradok adósa. Az éjszaka, az együttlétünk minden percét kihasználjuk, hogy fenékig nyaljuk a mézes köcsögöt.
Végül aztán csak kimerülnek az energiáink és pihegve fekszem uram erős karjaiban, fejemet  széles mellkasán nyugtatva, miközben könnyedén játszik hosszú fürtjeim egyikével.
Szemem behunyva élvezem e nyugodt perceket, mert tudom, hogy minden kis időt ki kell használni, mivel nem fog túl sokáig tartani. Ha az itthoni helyzetre terelődik a szó és biztosan arra fog, akkor már nem biztos, hogy visszatér maradéktalan boldogságunk. Félek a beszélgetéstől, de valahol várom is, hogy megtudjam jó vagy rossz döntéseket hoztam.
- Uram bókolsz nekem! Én csak megmutattam mennyire vártalak már vissza és mit vesztettél volna, ha nem teszed. – mosolyodtam el elismerésére. – De te is megleptél engem, micsoda energia lakozik az én szerelmetes uramban! Először aggódtam, hogy megerőlteted magad, de most már inkább magamat féltem. – karcoltam kis köröket körmömmel mellkasára.
És persze eljött a vallomások ideje és én nagyot sóhajtottam, majd kicsit feltámasztottam magam, mert közben szemmel akartam tartani a reakcióit.
- Ez igaz, de én csak kicsit szeretni vágytalak, mielőtt rád zúdítom házunk gondjait. Mert abból van bőven. – húztam el a szám kissé. – Thea, halálodra játszva, megkérte a kezem a fiának, én meg először még félre is értettem, azt hittem lányunkat akarja, de ez a kisebbik gond. – néztem rá elkomolyodva, mosolyom most eltűnt. – Demertot megfenyegetett minket és még jó pár régi nemesi családot, hogyha nem állunk a pártjára, démonokat szabadít ránk, ennek bizonyítására megölte egyik testőrödet. A családokat titokban értesítettem, és tudom, hogy hatalmas kockázatot vállaltam, de nem hagyhattam veszni őket, méghozzá ily kegyetlen módon. – tettem hozzá, mert ez nem biztos, hogy tetszett páromnak. – De köztük volt barátod, Háfez el-Aszad is, akihez a meghívására el is mentem.
Aztán elmeséltem férjemnek a mocsáron való átkelést, majd Demertor betegségét és végül a nemrég foglyul ejtett futár történetét. Előtte még meg említettem Al-Nuszra látogatását is, amivel megmentette lányunk életét.
- Én elmondtam mindent őszintén mindent hites uram, és várom ítéletedet, elégedett vagy-e döntéseimmel, vagy súlyos hibát követtem el családunk érdekei ellen. De aztán te jössz, azt hiszem én is megérdemlem az igazságot. - nézek rá várakozóan, de nem alázatosan.

/A Béke Követe - Mit rózsának hívunk.../

ISIS felkönyököl az igen édes kis pihenő helyzetből, melyben eltűrte volna még egyszer annyi ideig férje, amennyit az éjszakából eddig együtt töltöttek. Ám ő látni akarta reakcióit.
Ahogy meséli Thea intrikáit és cselszövését agya szinte csak azon jár, hogy lehetett ilyen ostoba az a nő? Ezzel mind a kettőjüket olyan helyzetbe hozta, amiben nem valószínű, hogy most akarnak lenni. Neki nincs más választása, mint válaszolni az őt ért nyílt támadásra. Távol létében támadtak rá családjára és abszurd helyzet lett volna visszatérése, ha a katonái már eltemetik és új hadvezért neveznek ki a seregek élére.
Ám most, hogy elkerülték ezt, nem jobb a helyzet... ami a viszály és az új frontot jelenti. A Rubikon folyón már átkeltek. És miközben Aszadról és az árulókról beszél neki, egy pallost néz szemeivel. Az ágyban elnyúló teste izmai megfeszülnek és hű asszonya is érezheti ezt, bár már csak a derekára kulcsolódó marka ér hozzá testéhet. De a karja megkeményedő bicepszein átfutó feszültség egy nem kényelmetlen, de érezhetően merev tartásban végződik ujjainál. A pallos, melyet lát egy elf asszonyt csap ketté, feje búbjától a romlott ágyékáig, de gyorsan vált fogást rajta és mire a földre érne már négy darabban lesz.
Aw emléke fonákos érzelmeket ébreszt szívében. Népük egy igen jó katonája, ám most ő is sínre került. A két család kölcsönösen fenyegeti egymást, és a harmadik kép, mely a mocsárbeli beszámoló közben lezajlik fejében a fekete pókok rohamozta lakosztály, melyet a palota folyosóin a vörös-lila katonák védelmeznek.
Az ajtókon lángok csapnak fel és asszonyok halál félelmének sikolya hallatszik, ahogy a kintről jövő pár lövész felperzseli gyújtó nyilaikkal a falakon nyíló ajtók mögött megbúvó szobákat. A pokoli tornyokhoz hasonlóvá vált palota szárny füstjéből maga Aw bukkan elő, hogy testőreivel megpróbáljon kitörni a gyűrűből, ám a fedezék mögül előbújó Uráldur kihasználja mágiában való jártasságát.
-Beszélni fogok Awerrel és Theával, ígérem. Ha gondolod, mehetünk együtt is. -nagyot nyelt- Nagyon kedves házas pár. Elintézem őket.
De Demertort nem értem. Mikor elmentem, még minden rendben volt. Azt mondta, szüksége van rám. Nem tudom, mitől változott meg a véleménye, de tudod nagy nyomás nehezedik rá, hogy ő lett az új király. Mindenki a nagy elődöt várja el tőle és... Fél, hogy hibákat követ el.
*Még kettes létükben sem merte kimondani, hogy az uralkodó félelmei már valóra váltak. Volt pár dolog, amiben nem értettek egyet, de ez nem gátolhatja egy sikerre vágyó politikust, hogy megoldások szülessenek rá.
Bár nem tetszett neki, hogy ilyen nyíltan szembe fordult a koronával, de amit mondott, azt megmondta.

/A Béke Követe - Mit rózsának hívunk.../


Nem szívesen mesélek most még a kialakult helyzetről, de ha Uráldur rákérdez, csak kell rá válaszolnom, ráadásul úgy érzem, hogy annak ellenére, hogy most nem ezzel akarok foglalkozni, szinte kibugyognak belőlem a hírek, annyi minden történt és annyi mindenben kellett döntenem. Valószínűleg a bizonytalanság miatt is kikívánkoznak belőlem a szavak, de próbálok csak annyira szorítkozni, amennyire muszáj és inkább karjaiba, csókjaiba menekülni.
Aztán meg ott van, hogy muszáj tudnia, milyen butaságot művelt Thea, akkor is, ha ezt esetleg férje beleegyezése nélkül tette, bár ennyi bátorságot nem néznék ki belőle, viszont ezzel férjét nagyon rossz helyzetbe hozta. Csak akkor jöttek volna jól ki belőle, ha az Első Lord meghal a várakozásuknak megfelelően, de ez nem következett be, hála az égieknek, így a dolog ellenük fordult.
Azzal, hogy mindezt férjem tudomására hozom, azzal is tisztában vagyok, hogy ő ezt nem hagyhatja szó nélkül, még ha hajlana is rá – de miért tenné? – különben erőtlennek és döntésképtelennek vélnék. Csak azt sajnálom, hogy egy újabb nemesi család vérzik majd el, de az ilyen ostobáknak, nem is érdemes tovább szaporodni. lehet másnak Uráldur szavai kétértelműnek tűntek volna, de én értettem mi az „elintézem őket”.
- Lehet, csak be akarta biztosítani magát, vagy csak az új játékszerét, mágikus hatalmát bizonyítani, mindenesetre félelmetes volt, hidd el. És az első hibája megtörtént, kérdés ez lesz-e az utolsó is.
De miután Thea és az uralkodó kérdését letudtam, jöhetett az igazán érdekes része a beszámolómnak, amivel a saját nyakamat is kockáztattam Nem volt a családfőtől felhatalmazásom ilyen súlyos állásfoglalásban és az nem szolgált mentségemül, hogy sürgetett az idő.
Még, ha nem is simulnék férjem testéhez, akkor is érezném feszültségét, izmai megmerevedését, így azonban már én is ideges leszek kissé. Ismerem, de nem látok a gondolataiba, de talán jobb is.
Nem akarok magyarázkodni, hiszen, ami történt megtörtént és visszacsinálni nem tudom. Amúgy is büszke asszony vagyok, hogy úgy is viseljem el a szavait.
- Nem nyilatkoztál a fogolyról még, ha elvontam volna a figyelmedet róla. – tettem még hozzá csendesen, hagyva, hogy megeméssze a híreket és döntsön.

/Mit rózsának hívunk.../

Uráldur elnyúlt az ágyon hitvesével a karján és beszélgetésük közben édes csókot loptak egymás ajkáról. Hallgatta a nőt, kit szeretett, és a sok dolgot, mely mind-mind távol léte alatt történtek, mintha nem lett volna itthon a macska és cincogtak volna az egerek.
-Te pedig, drága hölgy! -emelte fel a hangját, összeráncolt szemöldökkel nézve a szemekbe, hogy egy mutatóujj közeledjen annak orra felé- Jobb lesz, ha kibékülsz Demertorral és hanyagolod a politikát. -belefúródott orra hegyébe és még a cimpa is kicsit megrándult, úgy nyomta meg befelé- Az uralkodó uralkodik. És igyekszik összefogni a birodalmat. Fiatal még, követ el hibát. De ha nem ő ül a székén, majd valaki más. Tudod, hogy választották ki. Nem akarom a fiainkat és a lányainkat egymásnak ereszteni, hogy eldöntsék egy vadászattal, hogy melyiküké lesz a hatalmam egyedül. Az Első Lord marad.
Ha Aszad letaszítja őt, még jól jöhet, hogy azt hiszi, vele vagyunk. Ne merd megemlíteni neki, hogy ha meglátom, keresztül vágom, mint egy lázadót! És a darabjait Demertor lábaihoz dobom száz vasra vert követőjével. -még pár másodpercig némán meredt rá haragos szemmel- Töff, töff. -tette hozzá elmosolyodva.- Tudod, mivel fenyegettelek mindig. Közel jártál hozzá.
*Párszor már kijelentette, hogy kizárja a házából ISIS-t, ha bajba sodorja magát és ülheti végig pucéran az éjszakát a palota egy jéggé fagyasztott lépcsőfokán. De hogy tudna ilyet tenni vele, mikor szíve minden vágya, hogy itt lehessenek egymásnak békességben? Nem tetszett neki, hogy Aw is halálos ellenségévé vált és egyúttal Aszad barátságából is ki kell hámoznia magát, nehogy árulónak bélyegezzék és ellenük forduljanak. Még ha át is látta, hogy nem tudott sok mindenben másként dönteni, sem Thea hibájáért, sem Aszad leveléért nem felelt.
Mindennél jobban szerette volna megvédeni a családját.
-Drágám! Hagyd rám a rizikós helyzeteket! Ha nincs más út, hát úgy intézem el, hogy meghaljak egy csatában és már ne legyen oka az udvarnak titeket támadnia.

/A többire majd még vissza térek a későbbi reagokban. /

/Mit rózsának hívunk.../


Még testemet, bőrömet melengeti férjem előző órákban is megnyilvánult szerelmi hevessége, de ez nem ringatott hiú reményekbe, hogy ha kell, nem hozza meg racionalista és célratörő döntéseit, akár még velem kapcsolatban is, ha házunk, családunk érdekei így kívánják.
És ezért egy pillanatig sem hibáztatnám, hiszen gyermekeim túlélése rajta múlik, a ház fejének, az Első Lordnak a döntésein és ezt senki nem vitathatja.
És bár nálam jobban talán senki sem ismeri sem szerető férjként, sem családapaként, sem háza és a hadsereg fejeként, mégis meglep, ahogy a szavaimra reagál.
Annyira meglep, hogy meg sem moccanok, még szerintem kancsalítanom is sikerül, hogy mutató ujja közeledik az orromhoz, majd erősen nyomni kezdi befelé. Fejem fokozatosan ereszkedik hátrafelé, míg el nem éri az ágy támláját, szám önkéntelenül kinyílik, hogy azon keresztül vegyem a levegőt, miközben megítéli tetteimet és határozottan a tudomásomra hozza álláspontját, amihez a pókok nemzetségének minden tagjának tartania kell magát, ha nem akar bajt magának.
Orrom hegyéről a most szigorúan rám meredő szemeibe pillantok és láthatja asszonya megszelidült, egyetértő tekintetét. Bólintottam.
- Szavad most is, mint eddig mindig bölcsen szól, talán megbocsátasz nekem, hogy bár ejtettem kisebb hibákat, egyik sem tűnik végzetesnek. – szólalok meg halkan, de minden félelem nélkül, a vidám kis hangra, amit kiejt, még majdnem el is nevetem magam.
Persze nem bízom el magam és tudom mivel fenyegetett, de azt is tudom én mivel „hálálnám” meg, ha meg merné ezt tenni velem. Lecsaphatja a fejemet, felnégyelhet, leszidhat, de nem szégyeníthet meg!
- Ó és akkor ki melegítené meg a hideg lábad? És nehogy azt mond, hogy valami idegen szukát bíznál meg vele, mert tudod, hogy nem szeretem a vért a házban. – kaptam el az ujját villámgyorsan, hogy ne legyen ideje elvenni és hevesen dobogó szívemre (keblemre) helyeztem, olyan kajánul csillogó szemekkel nézve rá, ahogy csak bírtam.
- Te meg ne hagyj magamra akkor a rizikós helyzetekkel! – közeledtem az ajkaihoz, hogy befogjam a száját, mellyel halált emleget. – Tudod, hogy nem szeretem, ha ezen a helyen ilyeneket beszélsz. Ha ilyenre kerülne a sor oldalon harcolva akarok meghalni. Nélküled nincs miért élnem Uráldur. – simulok hozzá szorosan, forró bőrömet bőrével hűtve.

/Mit rózsának hívunk.../

A férfi nézte, ahogy párja mintha össze ment volna az orr megnyomásától, abban is volt humor az ő számára is, ahogy az asszony visszanézett rá. Ám a humoros kis megjegyzés után rá kellett térniük néhány fájó dologra is.
-Aglarnis azt fogja kapni büntetésül, amit Demertor jutalmul szánt neki. Felmentem az aktív katonai szolgálat alól és néhány nap múlva jelentkezhet Fáwennél. Átrakjuk a hírszerzőkhöz. -csókot lehelt ajkára- Tudom, hogy már bosszantja, hogy idősebb testvéreinek önálló családja van, és tudod, hogy én is milyen lassan kaptam meg az engedélyt a nősülésre. De... nála felkészültebb gyermekünket is vesztettem már el és nem hoztam haza neked.
*Elkomorodott a gondolattól, bármennyire is próbált a többi dologra koncentrálni, sem Thea pofátlansága, sem más bajok nem tudták kioltani a vágyat szívében, hogy beszéd közben ne folytassák apró csók csatákban a vágyaik tengerét. Ám... most nem hajolt oda. Némán szemlélte kedvesét, hogy aztán újra megszólalhasson.
-Ne aggódj! Ott az első évtizedben többnyire csak kocsmai küldetésekben vesznek részt. És felettesei éreztetni fogják vele, hogy nem jár piros pont, ha magán akciókba kezd. Ha majd megunja a részegek társaságát, vissza kerül a helyére. Remélem, valóban kihasználja tanulásra a mágikus iskolát! És az oawát pedig személyesen fogom kikérdezni. Minden információra szükségünk van. Az utam során találkoztam egy olyan kém vadásznak, akit már elkönyveltünk egyszer. Soha nem nyerhetik meg ezt a háborút... csak mi veszíthetjük el.
*Lassan túljutott a nehezén és elkezdte simogatni ISISe karját.
-Tudod, azért neked is több feladatod lesz mostantól. Megidéztem Szaladint, mert segítsége nélkül nem boldogultam volna az erdőben. Bár nem ez volt az első alkalom, de most jöttem rá, hogy mennyire eltemetjük halottjainkat. Szeretném, ha a család új szertartásain ott lennél te is. És az én mentorállásommal te is részt vennél a hívásban. A hamvai hamarosan haza térnek, váratlan fordulatként megszereztem őket.
*Nem mondta ki, hogy a halott fiú és még öt szellem szerződést kötött vele Awyrisben, hogy ha a relikviák haza kerülnek az ősök földjébe, ők csatlakoznak újra a sereghez. Nem egy nagy erő, ám képességeik megkérdőjelezhetetlenek.

/Mit rózsának hívunk.../


Már az is nagy szó, hogy ennyi időnk volt egymásra és férjem visszatérésének hírére nem jöttek máris a látogatók, akik meg akarnának győződni a hírről, hogy tényleg igaz.
Nagy kincs volt ez a pár óra, amit kettesben, egymás karjaiban tölthettünk, de sajnos a gondok nem hagynak több időt, hiszen mielőtt még Uráldur ismét kiáll a nyilvánosság elé, tisztában kell lennie a legújabb hírekkel, információkkal, hogy megfelelően tudjon dönteni, kihez hogyan áll hozzá, kikkel kell vigyázni és kiket kell félreállítani, vagy épp felemelni.
És sajnos van mit megbeszélnünk bőven, amit már a hitvesi ágyban is elkezdünk, viszont úgy látszik, hogy nem volt elégedetlen cselekedeteimmel, mert egy kis fedésen kívül nem részesülök zordabb oldalából.
Az előbb hiányoltam, hogy nem minden problémára reagált, gondolom előbb neki is azok voltak fontosak, melyek akár azonnali vészt is hozhattak volna ránk, de tudhattam volna, hogy semmi nem kerüli el a figyelmét, nem felejt el, így most szépen visszatértünk a fontos, de nem azonnali intézkedést igénylő dolgokhoz, például nagyobbik lányunk, Aglarnis megregulázásához, hiszen nem betegíthetjük meg hosszú távon, már így is kezdett rám gyanakodni, hogy valami közöm van hozzá.
- Remek ötlet, én csak támogatlak benne, de ezt neked kell lenyomnod a torkán, mert nem hiszem, hogy ne látna át a szitán és nem fog neki örülni. Viszont az Első Lord szavának kénytelen engedelmeskedni, még ha apjánál meg is próbálna könyörögni. – mosolyodtam el, bár tudtam, hogy férjemnek még így sem lesz könnyű dolga.
Mikor felemlegette elvesztett fiainkat, az én arcomra is szomorúság költözött, hiszen a szívemen lévő sebek sosem fognak begyógyulni miattuk.
Éppen ezért először csak alig hallottam, mivel folytatja uram, mert még Szaladin ragyogó, lelkes szemei jártak elmémben, mikor elmehetett abba a végzetes csatába fivéreivel együtt.
De aztán felfogtam szavai értelmét és bólintottam, remélve, hogy tényleg lenyugszik heves természetű lányunk egy idő után.
- Kém vadász? Ezek szerint lehet többen vannak és ez az oawa is az? – lepődtem meg, hogy lezárt határaink milyen kíváncsivá tettek egyeseket.
Simogatására ismét felmelegedett a testem és közelebb húzódtam, de mikor elmondta, hogy megidézte idősebb fiunk szellemét és, hogy máskor is megteszi, megtehetjük, mivel hamvai hamarosan itt lesznek velünk, könnyek kezdtek csillogni szemeimben, amit még Uráldur sem sokszor látott, még akkor is csak magányomban zokogtam, mikor halálhírüket hozták.
- Óóóó, Uram! Ezt hinni is alig merem! Végre méltó módon helyezhetjük el maradványait és talán azon a másvilágon is segíthetjük lelkének útját. – hajoltam rá vállára nehéz sóhajjal.
- Remélem nem szenvedés az osztályrésze az örökkévalóságban, ugye?
Békésen pihentem meg erős testéhez simulva, mert szeretete mindennél nyilvánvalóbb volt családja iránt, hogy ezt megtette, valószínűleg ez is volt a célja és tudtam, hogy ez milyen veszélyes vállalkozás lehetett.
- Szeretlek én uram!

/Mit rózsának hívunk.../

A férj örömmel szemlélte feleségét, kivel úgy tűnik, sikerül mindent átbeszélni. Noha tudta, hogy lánya szíve bele fog szakadni a döntésbe és oda kell rá figyelnie. Igyekszik majd megértő, nem haragos szülő lenni a fájdalmában... ám egy percig nem megrendíthető parancsnok a döntésében. Hát... ez a második elhatározás jóval nehezebb lesz. De nincs más választása, ha a hierarchia betartására és a nagyobb tervek követésére akarja nevelni gyermekét, nem pedig apuci kislányának, aki mindig magasabb a többieknél és két centivel a föld felett lebeg. Ez utóbbi út az olyan próbálkozások és előkészítetlen vállalkozásokhoz vezetne, mint amit most csak az ő Drágája került el, ha az apán múlott volna, most nem Szaladin méltó nyughelyén dolgoznának...
Gyanakodott az elfogott behatolóra. Túl sok az egybe esés. Thea fellépése már nem a normál világba, csupán egy fantazmagórikus szürrealista maszatba illik bele. Ráadásul olyan családtól, akivel semmi érdekük nem volt eddig vetélkedni. És... akkor hirtelen felbukkan egy hírnök, aki ráadásul képes átjutni a leggyakorlottabb határőrökön, kiket külön két hadosztállyal meg is erősítettek a közelmúltban. Egy levelet lobogtat, miután megadta magát egy olyan útról hazatérő feleségének, amiről soha nem beszélhet. És megtalálják nála azt a levelet, mely valami ismeretlennel való szervezkedésről és halálos bűnökről szól. Már az az első feltételezés, hogy Awernondyas valakivel is beszélt a másik oldalon, akit nem ölt meg azonnal, miután katonai titkot tudott meg.
És mi a szerepe ebben a történetben Demertornak? Pont akkor távozik az ajtón, mikor a történet kezdetét veszi, majd olyan útról jön haza ISIS, ahol a házigazda titkait maga a király mondta el neki. Véletlen lenne?
Lesz még ideje ezeken gondolkodni. De nem most. Hamarosan kopognak és szerencsére az első látogatók a tisztjei, kik úgy érzik, hogy jelenteni valójuk az alvásnál is fontosabb Uráldur jövője szempontjából. Hamarosan meg fogják rohamozni a keselyűk, hogy meggyőződhessenek róla, tudnak-e lakmározni belőle. És ő hála Egyetlen támaszának jó néhányukat meglepi felkészültségével és informáltságával.

/Köszönöm a játékot egyelőre! És sejted, hogy ha még egyszer hibázol... kétszer nyomom meg az orrodat!/

/Mit rózsának hívunk.../


Egy fikarcnyi kétségem sincs, hogy férjem, apaként és katonai parancsnokként is a legmegfelelőbb döntést fogja hozni lányunkkal és családunkkal kapcsolatban.
Eddig is így volt és nincs okom kételkedni benne, hogy ezután is így lesz, hiszen visszatért és talán ez erősebbé tette mindenki szemében, hiszen olyan útról jött meg, ahol más minden bizonnyal elbukott volna.
Most, hogy Demertor helyzete bizonytalan, egyébként is kell egy erőskezű vezető népünk élére, mert különben belviszályba hullik az ország, ahogy az már el is kezdődött.
Egyáltalán nem esik majd nehezemre visszazökkenni a régi kerékvágásba és átengedni a politikát Uráldur-nak, én meg maradok továbbra is a háttérben, legfeljebb esténként megbeszéljük, amit a tudomásomra akar hozni. Eddig sem haboztam, ha a véleményemet kérte és most, hogy kényszerből még jobban beleláttam az ügyeibe, talán még több hasznos tanáccsal láthatom el.
Sok megoldandó problémát zúdítottam rá, de eddig is megbirkózott vele.
Most azonban úgy néz ki, hogy vége a boldog, kettesben eltöltött időnek, a feladatok és a visszatérése hírére gyülekező alárendeltjei már türelmetlenek, így hagyom, hogy menjen a dolgára, miközben én is rendbe szedem magam.
Nem zavarom a tanácskozásaiban, inkább megyek megnézem mi van kicsi lánykánkkal, úgy is keveset voltam vele mostanában. Ha lesz apjának kis ideje, majd hozzá is beviszem.

//Én is nagyon köszönöm a játékot, élvezetes találkozás volt És számíts rá, hogy megharapom az ujjad legközelebb. //