Egy sötét lovas vágtat a lenyugvó Nap fényében. A mágiájánál már csak jövőképe sötétebb.
~Hogy a francba kelek át majd azon a folyamon? Nem akarok a hidak felé menni, mert azt valószínűleg őrzik. Ha van egy kis eszük, legalább a stratégiai pontokra állítanak őrséget.
Bár... nem járnának a kémeink olyan zavartalanul az országaikban, ha jó lenne a figyelő rendszerük.
*Ezen mélázva lovagolt tovább, hogy aztán a vízpartra érve -több óra múlva- megálljon. Néma csendben nézett körbe, de sehol nem találta még nyomát sem, hogyan lehetne a dolgot megoldani. Fejéről levette a szürke csuhát, hogy hegyes füleivel még jobban felfogja a környezet minden zaját. Az emberek pap ruhája mögül kibújó érzékszerve remegve kutatta az állatok neszét, a nád között a szél susogását, de nem volt erdei elf. Hozzá sehogy sem akartak beszélni a természet hangjai. Csupán üres tény maradtak, hogy az élővilág lassan készül az éjszakára.
~Körül kell néznem, de ha tényleg semmi, akkor kardommal és mágiámmal átvágok a strázsák között. Miért kell mindig harcolniuk ezeknek a békés népeknek? Ahány fogadó ajánlatát megnéztem otthon eljövetelem előtt, ami szórólapokat csak be tudtak gyűjteni a hírszerzőink, mind azzal kezdi, hogy egy barátságos, vendégszerető falu jóra való...
Egy állandóan háborúzó állam nekem eddig biztonságot adott. És nem támadnak meg annyiszor, mint itt.
*De ideje volt indulnia. A csuklyát a fejébe húzva lovát a part mentén fordítva léptette. Jobb kezével megsimította a ruhája alatt rejtőzködő medált, hogy ott van-e még. Azt a medált, melynek egy párja van és ha felveszik, kapcsolatot tud teremteni a két viselője között. Akár távolról is olyan mágiát küldhetnek rá, mintha csak itt állna vele szemben.
Bal kezével megsimította állát, a ruha ujjából kiálló tekercs dörzsölni kezdte a bőrét, így inkább leengedte karját. Ekkor találkozott hirtelen valakivel...

A fiatal törp először járt a felszínen és azonnal egy ismeretlen közegbe helyezték, távol a fajtársaitól. Nem elég hogy nem ismeri a vidéket, de még az őrjárattól is lemaradt, így hát egyedül maradt a semmi közepén. Na persze nem teljesen egyedül, ugyanis a pálinkás flaskája most is nála volt. Különböző szitkokat morogva mászkált fel alá, keresve bármilyen nyomott, ami alapján megtalálhatja a többieket, de nem járt szerencsével. Hirtelen rájött a szükség, így hát bement a nádasba a dolgát végezni. Már éppen végzett, amikor patadobogást hallott meg, így hát azonnal lerendezte magát, majd már rohant is..
- Itten vagyok, ide gyüjjetek! - kiabálta, miközben a nadrágját igazgatta, hogy le ne essen.
Amint kiért a nádasból, megállt, hogy övét összecsatolja, majd amikor felnézett, egy különös idegent látott meg. Tetőtől talpig zubbonyt viselt, eléggé titokzatos látványt nyújtott. Kezei ösztönösen is a fegyvereiért nyúltak, majd óvatosan leakasztotta őket az övről.
- Hát te meg mily szerzet vagyol? - dünnyögte. - Na meg osztán mér járod ezen utakat? - érdeklődött.
Mivel még ismeretlen helyen volt és nem ismerte az itteniek szokásait, nem tudta, hogyan kezelje a helyzetet. Tudta, hogy nem támadhat csak úgy, elvégre bárki lehet ez a különös figura. Idegesen össze ütögette fegyvereit, miközben a válaszra várt.
- Én Toryg! - mutatkozott be a választól függetlenül, majd köpött egyet maga elé.

Ahogy lovagolt a susnyástól nem messze, hirtelen kiabálásra lett figyelmes. Szablyáját előhúzva szállt le az érkezővel ellentétes oldalon. Bár nem szívesen áldozná fel hátasát az első vágás kivédésére, de gondolta megtöri ezzel is a rá rontó lendületét, amíg odébb nem megy legelni.
-Boko Haram nagykövet vagyok. Abbadon király küldött, hogy tárgyaljak a békéről. -mutatkozott be az álarcos.
*Bár egész testét ruha fedi, de ez alól elő-elővillan szürke bőre. Hátán még mindig ott van az íja, amit nem akar használni. Elégnek tűnik most a kard. A paripája hátsójára csap kezével, miközben szétnéz, hogy kiket hívott még ide a másik. Hátasa örömmel ugrat kicsit arrébb legelészni.
-Előre figyelmeztetlek, hogy ha megtámadsz, még holtodban is szörnyű támadást és bosszút vonsz népedre! Nem félünk tőletek, csupán ésszerű egyezségre törekszünk.
*Igyekezett kihúzni magát még nagyobbra. És igen szigorúan nézni.

Idegesen szorongatta fegyvereit, majd kissé zavarba jött. Nem igazán értette miről van szó. Ő úgy tudta, hogy a népe nem akar békét ezekkel az izékkel, erre most itt egy sötét bőrű aki állítólag nagykövet.
- Na osztán azt honnét tuggyam, hogy ez nem valami átverés? - kérdezte. - Nem tudok rulla, hogy bármi ilyesmiről lehetne szó. Mivel bizonyítád, hogy a valósat mondod?
Fegyvereit továbbra sem engedte le. Pár lépést tett az idegen felé, miközben megpróbált a csuklya alá lesni. Annyit már meg tudott állapítani, hogy egy hegyes fülűvel van dolga, de azt még nem, milyennel.
- Mutassad meg a képedet, had lássam! - mondta. - Nem szeressem az álnokoskodást! Tán valami takargatni valód vala?

A maszk alatt elégedett mosolyra húzódott a sötét elf szája. Egyelőre sikerült a törpét kicsit lebeszélnie róla, hogy azonnal rávesse magát, ám még mindig inkább állt harcra a dolog, mint nem.
-Na osztán azt honnét tuggyam, hogy ez nem valami átverés? Nem tudok rulla, hogy bármi ilyesmiről lehetne szó. Mivel bizonyítád, hogy a valósat mondod?
*A kardot tartó keze ujjával becsípte a ruhája alatt tartott tekercs végét, hogy kihúzza a köpeny ujjából. Majd bal kezébe vette és átdobta a másiknak.
-Itt az írásos parancs a király saját kezű aláírásával. Az országom teljes hadereje védelmét élvezem, míg küldetésemet teljesítem.
*Ha Toryg tud olvasni, akkor valóban egy -nem létező- Abbadon, a sötét elfek királyának megbízó levelét tartja a kezébe. Jobb híján az elfogott vezetői levelekből ollózta össze a szófordulatokat Uráldur, hogy valami hivatalos hangzása legyen, ám egy tapasztalt hivatalnok akár könnyen rá is jöhet, hogy hamisítvány. Ám kellően távol haladt az Első Lord a központi területektől, hogy azt remélje, néhány járőröző határőr nem fog bele menni a megkérdőjelezésébe.
Ez alatt a hadvezér elkezdte a halálosztó életerejét elszívni. Még sok óra kell hozzá, hogy eredménye legyen és az áldozat lába megroggyanjon a fáradságtól. Ám az öreg elf nem volt türelmetlen.
-Mutassad meg a képedet, had lássam! Nem szeressem az álnokoskodást! Tán valami takargatni valód vala?
-Nincs jogod utasítgatnod engem! Nem vagy a felettesem.

Torygnak nagyon gyanús volt a jövevény, de még nem mert támadni, nehogy olyat cselekedjen, amiért még ő kapna büntetést. Amikor a kérdésére nem kapott választ, hanem a férfi ruhája alá nyúlt, csatabárdját fenyegetően emelte fel. Meglepetésére azonban csak egy papírost hajított felé a sötételf.
A törp óvatosan lépett oda a tekercshez, majd fejszéjét vissza tűzte a helyére. Végig szemmel tartotta a férfit, amíg felvette a papírt a földről. Széthajtotta, majd elismerően hümmögni kezdett. Annak idején megtanították írni és olvasni, de mivel ezt csak kevesen nézték ki belőle, szerette megjátszani, hogy nem ért az ilyen "boszorkányságokhoz". Csak nagyjából futotta át, mit is tartalmaz a tekercs, majd amikor végzett, vissza dobta azt a sötételfnek.
- Szépek a vonalak a papíron, de inkább monca el, hogy mi vala rajta? Óvasni azt nem tudok... - jegyezte meg.
Ezután viszont nem akarja felfedni az arcát a sötételf, ami felbőszítette őt. Azonban még várt, hogy mit válaszol a férfi. Fejszéje viszont újra a kezébe vett, így két fegyverével már a harcra készült!

Urándur elégedetten elkapta, ahogy vissza dobta a kisember a papírost, és eltette. Egyenes, nyílt tekintettel nézett a harcos szemébe, határozott hangon mondta:
-Az, amit elmondtam. Abbadon király engem bízott meg, hogy elmenjek egy ember faluba és tárgyaljak a kívánt ereklye átadásáról. Értéktelen, nem is használják. Nem sokat ér, de ki fogom fejteni, hogy nekünk az egész falu vérét megéri, hogy haza vigyük. -kis szünetet tartott, hogy lássa, kell-e még a törpének további információ- A falu neve Jazidik. Ha gondolod, elkísérhetsz oda, hogy lásd, nem rövidítünk meg most senkit. Ha ragaszkodnak hozzá, akkor vissza megyek a határaink mögé békével..., de minek ragaszkodnának hozzá?
*Gúnyos kacaj hangzott fel. A falu neve valós, de a hamisító tudta jól, hogy nincs ott semmilyen varázstárgy. Sokkal inkább a kis település elhelyezkedése volt a fontos a kiválasztásában. Egy alig pár ember által ismert, jelentéktelen község a határ szélén, mely egyik legközelebb helyezkedett el Awyrishez, az elfek erdejéhez. Odáig akart a hamis okmánnyal eljutni, hogy utána már egy másik mesével folytassa az utat.
De vajon elérkezik-e oda valaha? Temérdek kihívás vár még rá, és még nem látszik az sem, hogyan tudna átkelni ezen az átkozott nagy folyón.

A fiatal törpe még sohasem küzdött meg szemtől szemben sötét elffel, ezért hezitált, mit csináljon ebben a helyzetben. Természetesen nem félt, erről szó sem lehetett. Ha úgy hozná a szükség, még akár fegyver nélkül is nekik indulna, de mivel a férfi azt mondta neki, hogy tárgyalni jött, nem látta helyénvalónak a támadást. Viszont, ha mégis harcba bocsátkozna, akkor a járőrök meghallanák és könnyebben rátalálnának. Biztos feltűnt már nekik, hogy a kis tömzsi méregzsák rég nem morog.
- Nem ösmérim a helyet, amirő beszész! - morogta, majd köpött egyet oldalra. - Ez az egész dolog nekem nagyon nem teccik! Aszondom kotródjá el innét oszt ne is lássuk többet egymást. Most az eccer elmehecc békibe! - nézett a sötét elfre szúrós szemekkel.

Uráldur szemei ide-oda cikáztak a törpén, miközben beszélt. Igyekezett minél jobban felmérni ellenfelét, nehogy egy váratlan mozdulattal meglepje. Ám örömére volt, amit hallott. Nem úgy tűnt neki, hogy hisz neki a halálosztó. Sőt! Ki is fejtette, hogy nem. Ám ennek ellenére útjára engedi, úgy tűnik, így oda lépked a lovához és eltéve kardját felugrik a hátára.
-Örültem, hogy megismerhettelek, Toryg.
*Ezzel igyekezett -sunyi pillantással vizslatva a másikat- ellovagolni, hogy folytassa a kutatást valami átkelési lehetőség után. Az életerő szívást fenn kívánja tartani, amíg csak lehet. Igen hasznosnak bizonyult eddig is mások megcsapolása, így alig fogyott a magával hozott szűkös ellátmány.

/Ha nem jössz utána, köszönöm a játékot! De ha valamit észrevesz a karid, nyugodtan rám támadhatsz még. /

A fiatal törpe már kezdte felhergelni magát, hogy rohamra indulhasson, de ehelyett csalódnia kellett. A sötét elf ugyanis a távozás mellett döntött. Ennek ellenére annyira azért nem bízott benne, megvárta míg tényleg így is tesz. Szúrós tekintettel bámulta ahogy felszáll a lovára és távozik. Ezt követően ácsorog még egy kicsit, majd elteszi a fegyvereit és elindul, hogy megkeresse az ember őrjáratot, akiktől lemaradt.

/Én is köszönöm a játékot! Remélem majd még össze futunk és tényleg megküzdünk egyszer! De akkó osztán nincs kegyelem! /