/Yuban/



/Csináltam akkor egy másik képet, amin már orknak látszik kedvesed ténylegesen. /


A bánya ura fájdalmasan üvölt, ahogy a földre esik, mintha kihúztad volna a fegyvereddel a talajt a lába alól és két marékkal fogja combját. Ám bármennyire is igenlő válaszra számított hősünk, ezt nem kapta meg előtte.
-Sokkal többen jöttünk, de őket elválasztották tőlünk és már jó ideje nem találkoztunk velük.
* Az éjtündék haragosan néznek rád, ahogy kínzod a főnöküket, de történt már rosszabb is ezen a helyen. Az önérzetüket sérted inkább, hogy most nem ők a tápláléklánc csúcsa.
-Ők már meghaltak. Ezeket viszed vagy ti magatok is itt maradtok.
* Előttetek áll még a kitörés. Ám vajon nem éri-e meg még azt a kis időt rászánni a többiek felkutatására? Vagy sokat akarna akkor már a szarka és mindenki életét kockáztatod?
Döntened kell, mentek vagy maradtok. Úgy tűnik a self igazgató minden kiszabadítottért drága időben méri az árat.

Yuban nem tudja, hogy mekkora is ez a bánya, így az, hogy szétválasztották a foglyokat nem olyan meglepő, meg aztán logikus is, hiszen ha együtt hagyják őket, akkor a szökést is jobban megszervezhetik, de ettől függetlenül egyáltalán nem hiszi, hogy csak ennyi ork foglyuk van életben.
Szánalom nélkül néz a szenvedő self vezetőre.
- Tévedsz! Nem maradunk, de embereddel most az enyémek közül is megy kettő és átnézik a lenti helyeket. Egy kis időt még rászánunk.
Persze tisztában van vele, hogy kockáztat, de ha már eljöttek idáig, akkor nem megy el ilyen könnyen.
- Ti meg kiabáljatok be mindenhová a nyelvünkön, biztos vagyok benne, hogy vannak ott még lenn. – mondja ork nyelven két kiválasztott társának.
A kiszabadítottakat és akit nélkülözni tud, mind felküldi a felszínre, hogy minél előrébb lehessenek és a maradék emberével és kiszabadított foglyokkal majd sietősen mehessenek ők is fel.

/Yuban/


A csapat végülis három részre válik. És már gyanakodhatnál, hiszen sokkal több embere indul lefelé Nérónak, mint elébb és kísérik a két orkodat. Ám szimatod nem csal, valóban sokkal többen vannak ott lent a mélyben. Ám Néró Mester nem félelmében masszírozta a nyakát. A zevadariak nem hagyják, hogy feljöjjenek, inkább vágják el a nyakukat a melléjük adott szemeidnek...
Hosszas órák telnek el a meddő várakozással, míg a jól ismert elf rajparancsnok vissza nem tér a rossz hírrel. És úgy tűnik, nem tudsz mit tenni.
-Odafent elindult a csata. Próbáljuk őket feltartani, de bekerítettek. Azonnal mennünk kell.
* Bár nem látod, de a főleg íjjal harcoló lombtündéket, kiknek mágia sem siet most sokat a segítségükre, az ismeretlen hadvezér csapatai dekoncentrációval sújtják és igyekeznek közelebb kerülni hozzájuk. Túl sok időt vesztettetek (talán) és már sok katonája megérkezett. És a hadiszerencse kérdése, hogy szövetségeseid mennyire készültek fel rá.
Ezt persze a karaktered még nem tudja, csupán az újabb csetepaté híre érkezik el hozzá. És ilyen kevés információval kell döntenie.


/Kockadobás: Tízes
1-3-ig -A még névtelen hadvezér korán adta ki a parancsot és az erdei elfek jó fedezékből felmorzsolják az első támadó hullámot. Egy ponton meggyengülve könnyen áttörhetitek az ostromgyűrűt. (Ám minden kör késlekedéssel a dobott érték fél pontot csökken.)
4-7-ig -A dobás arányában, de váltakozó szerencsével zajlik a csata a két tünde alfaj között és persze a felküldött embereid.
8-10-ig -A self hadvezér zseniális tervet eszelt ki és az ezer fős segítség java része már elpusztul, mire felérsz./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 5

És gyanakszik! Yuban próbál mindenkit megmenteni, akit lehet, de érzi, hogy szorítja az idő és mikor nem jelentkeznek a rabokért elküldött emberei, akkor megragadja a bánya parancsnokát és épp készül agyoncsapni, amikor megjelenik az elfek vezetője a már esedékes rossz hírrel.
Várható volt, hogy eddigi szerencséjük nem tart ki sokáig és az is, hogy nem fog tudni több foglyot kiszabadítani, legfeljebb, ha tovább vár, akkor mindenkit elveszít.
- Megyünk és ezt az anyaszomorítót is visszük magunkkal túsznak. – lökdösi maga előtt Néro-t felfelé.
Tényleg nem akar várni tovább, csak lelke mélyén siratja meg azokat, akiket nem tudott kihozni, de ha esélyt akar még egyáltalán maguknak, akkor muszáj feljutniuk.
Terve szerint a selfek előtt koncolja fel az áruló bányaparancsnokot, hogy lássák ellenségeik, nem tréfálnak.
Talán még időben ér fel, hogy erősítse a csapatot és megpróbáljanak kitörni a hazafelé tartó irányba.

/Yuban/



/Ezt csak azért, mert örülök, hogy megcsináltam a hitvesedet rendes formátumba./


Hősünk próbálja gyorsabb járkálásra noszogatni az igazgatót. Ám mivel nem rég pont ő törte el neki a lábát, így ez meddő kísérlet. Egy bányaőrt int oda maga mellé, hogy rá támaszkodva tyúklépésben haladjanak felfelé. És így a remélt nagy iram helyett te is így vagy kénytelen felszínre menni, ha ott nem hagyod őket és nem sietsz előre magad.
A kígyó méreg, a lenti szerencsés harcok és a két embered figyelőnek elküldése alaposan megcsappantotta már az ork részleget, de szerencsére az awyrisiek tudják maguk is tartani a frontot. Noha az ellenség beette magát az elfelé kanyargó út menti hegyekre és egymást gyilkolja a két csapat.
-Ezek nem az én embereim, kár volt vesztegetned az idődet a felcibálásommal. -mondja Néró, mit sem sejtve a terveidről. Az életerőszívás még nem regenerálta a lábát koránt sem, pedig mindent megtett eddig a gyógyulásáért.
Ha meg akarod ölni, akkor ideje elkezdened a látványos kivégzést. Talán hat a fajtársaira és valaki talán felismeri és rájön, hogy milyen nagy ember is múlt ki a kezeid között.

Yuban nagyon bosszús, hogy olyan lassan haladnak, de mivel eléggé kevés ember volt más vele, nem akarta még jobban szétszedni a csapatot, így fogcsikorgatva, de visszafogta magát, így is sikerült végre kiérni, mielőtt még nagyobb baj lett volna.
Legalábbis úgy nézte az erdeiek jól tartották magukat és így maradt esélyük a hazatérésre.
Nem akarta előre elrontani a bányaparancsnok kedvét, hogy elmondja neki csak azért cipelte fel magával, hogy látványosságot csináljon belőle. Az elrettentés mindig jól bevált fegyver volt, remélte, hogy most is nyernek vele egy kis időt.
- Csalódást kell okoznom neked, mert nem vagyok annyira ostoba, mint amennyire annak nézel Néro. – csóválja meg baljós mosollyal a fejét a tímár. – Ti hajlamosak vagytok minket lebecsülni és buta izomhegyeknek nézni, ami néha a mi malmunkra hajtja a vizet. Tudom, hogy nem a te embereid, de selfek, mint te, nem igaz? És te valamiféle vezető vagy közöttük, vagy tévedek? – bökte meg minden kérdésnél a még mindig erősen bicegő tündét Yuban a fejszéje tompa felével. – IDE NÉZZETEK! ÍGY JÁR MINDENKI, AKI AZ UTUNKBA ÁLL!
Azzal még nagyobbat lök a férfin, aztán nagy lendülettel lecsapja a bal karját, aztán a jobbat, majd végezetül a fejét is, ha senki nem állítja meg.
- Most törjünk ki, míg a társuk halála leköti őket! – mondja az erdei parancsnoknak és a saját embereinek, hogy meginduljanak nagy iramban arra, amerről jöttek.

/Yuban/


Valószínűleg bölcsen is tette Yrch jó nevű mesterembere, hogy nem mondta el a tervét, mert amikor a halállal nézett szembe az igazgató, akkor magához ragadta utolsó lehetőségét, hogy az Elmúlás igézetét küldje fogva tartójára és ezzel egy kis időt nyerjen talán magának. De kérdéses, hogy sikerül-e.
Csak mindig számító, nyugodt alkatában bízhat sebektől vérző testével a földön ordítva. Ez utolsó próbálkozása... főleg ha nem sikerül.


Ha nincs elég ideje, hogy az öregedés átkával végezzen az orkkal, akkor hősünk hamarosan átláthatja a terepet, hogy néhány száz halott fekszik lentebb a kövek tövében. És abból az irányból ezek a hullák feltámadva indulnak rohamra.
Egyik épp őt veszi célba és nagy ugrásokkal próbál a nyílzáporban -nem törődve élettelen testébe szúródó nyílvesszőkkel- elérni téged.


/Kockadobás: Hatos
6-os esetén Néró sikeresen megöli a tímárt/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 3

Közönyösen, vagy inkább kezdődő vérszomjjal nézi a vérbefagyó selfet, aztán igyekszik a menekülő csapat utóvédjét adni, hogy biztosítsa az útjukat.
Már épp eleget harcolt éjelfekkel ahhoz, hogy ne lepődjön meg a feltámadó hullák láttán, nem mintha most kevésbé tartaná démoninak. Szitkokat morzsol el a fogai között, ahogy látja a közeledő támadót, akiből már vagy tucatnyi nyílvessző áll ki, dícsérve a lombtündék tevékenységét.
Azonban úgy véli ha kettécsapja, akkor már nem lesz ilyen fürge, így egy pillanatra megáll és meglendíti a fejszéjét, hogy derékba szelje.
A hatalmas lendület úgy viszi át a fém fejet a húson, mint kést a vajon és Yuban tovább rohanhat, de egyre több nyilvessző süvit el a feje mellett és a harcosok úgy hallanak körülötte, mint nyáron a jégeső.
- Csináljatok már valamit! - üvölti a velük tartó sötét tündék felé, mikor egy nyílvessző áll a karjába.
Nem mintha vérgőzös fejével ez most érdekelné, csak kitépi magából és újabb zombit vág ketté, remélve, hogy hamarosan olyan helyre érnek, ahol el tudnak bújni legalább a nyilak elől.

/Yuban, a userrel egyeztetve/


A felszabadított éjtündék végre csinálnak is valamit, amint beérték a futó nőket. Ők próbáltak a férfiaktól nem nagyon lemaradni, de az állandó életveszély rendre a fedezékbe ugrásra kényszerítette őket.
Most derült ki az, hogy akiket Yuban fel akart szabadítani, azok mindvégig azon dolgoztak, hogy az őrök mágiáját sajátjukkal összeadva segítsék őket és kiérdemeljék a szabadságukat. Nem csak aljasságukkal, de csavaros eszükkel is, amikkel meglepték most talán a csapatot. És aki meg tudott ragadni egy asszonyt, az pengéjét annak nyakához szorítva rántotta maga elé.
-Adjátok meg magatokat, vagy végzek asszonyoddal és a kisgyerekeddel, törzsfőnök! -üvölt rád a megszokott szószólójuk.





Mondhatni igen csak földbe gyökerezik Yuban lába, amikor végül a kiszabadított selfek tettekre szánják el magukat, mert nem igazán erre gondolt. Torkaszakadtából felüvölt és felkapva egy bazi nagy sziklát a legközelebbi árulóhoz vágja teljes erőből.
Szinte az eszét veszti, hiszen ő volt az aki megbízott ezekbe a hitvány férgekbe.
- Darabokra foglak szakítani benneteket! - ordítja, de nem megy közelebb, talán az ösztönei nem engedik.
* Bár lelke egy darabja veszett oda, mikor megtudta, hogy asszonya selfekkel hált, még sem képes végignézni,a hogy elvágják a torkukat.
- Engedjétek el őket, úgy sincs esélyetek, ismeritek saját fajtátokat. - válik szinte suttogóvá jeges hangja.
* Ahogy a kő eléri a megcélzott árulót azonnal szörnyet hal. Nincs sok vér, szinte csak pár csepp, mely kicseppen a fejéből és hangtalanul elterül. Ám ez nagyon csekély visszatartó erőt ad a többieknek, hiszen aki már túszt szerzett, az biztonságban tudja magát. A többiek meg nem érzik biztonságban magukat a haragod elől, amíg maguk elé nem tudnak tartani egy ork táncosnőt.
-Mi biztos jobban ismerjük nálad, ha azt hitted, van esélyed. Egyenest az egyik legerősebb stratégánk csapdájába rohansz és nem biztosítottad a hátadat.
Szerintem elejét vehetjük a mészárlásnak és feleségeddel visszajössz a bányába.

- Láttad, hogy ez nem igaz! - remeg meg Yuban hangja a válaszra, bár a düh rázza. - Itt voltak az elfek és még most is elmehetünk, ha nem álltok az utunkba. - próbálja jobb belátásra bírni még a sötéteket.
Ám, ha nem látja a hatását, akkor bocsánatkérően néz nejére, mélyen a szemébe nézve, aztán lerohanja a túszejtőket, remélve, hogy harcosai most sem hátrálnak meg és legalább pár asszony életben marad meg a gyerekek.
Yubannak nehéz a választás. Főleg azért is, mert neje túszulejtője kicsit oldalra húzza foglyát és a barlang bejárata felé int a fejével.
-Ha mi nem állunk az utadba? Látva az erődet és embereid ügyességét nem tennénk ilyet. Igaz, fiúk? Menj csak nyugodtan!
Már 300-400 erdei elf fekszik eddigre holtan és ha lerohanod őket, akkor nincs vesztenivalójuk, elvágják a védtelenek torkát és megpróbálják zárni a hátad mögött a poziciójukat.
De ha nem támadsz rájuk, akkor szabadon hagynak mozogni.
A self szavaira kicsit elszáll a vérfüggöny Yuban szeme elől és körbenéz. LÁtja a sok elf halottat, akik értük áldozták fel magukat és látja a sok társát is elesni, elönti a szégyen, hogy kudarcot vallott. Egy módon tudja csak kiköszörülni a csorbát.
- Menjetek. Fussatok jó elfek. Mi ......maradunk! - int maroknyi emberének. - Vigyétek a gyerekeket is, kérlek.
Reméli, hogy elég időt nyernek az erdeieknek, hogy elmehessenek.
- Megadjuk magunkat nektek. - ereszti le aztán a fegyverét.
Vagy meghal, vagy rabságba kerül, de akkor azon fog dolgozni, hogy minél előbb megszökjenek, erre teszi az életét.

/Yuban/


Hősünk egy olyan napra ébredt, ahol döntések sorozatát kell meghoznia. És eddig igen jól haladt vele, de koránt sem végzett. És ezek a döntések néha nagyon közeli ismerősei életébe kerülnek, mint a kígyóméregnél. Máskor viszont olyan győzelmekhez segíti őt, amit még a Mesélő sem gondolt volna a marcona kinézetű, de szíve mélyén békességet szerető tímár mesterből.
-Gyere te is! Ha ezek itt hátunkban nem akadékoskodnak, akkor a hegyek felé kereket tudunk oldani.
* Mutat a rajparancsnok a hegycsúcs felé, amit ha megmásznak, akkor talán ott egérutat találnak. De a növényzet nem takarja őket és ki lesznek téve az ellenség tüzének. Nem kevés szerencse kell ahhoz, hogy túléljék, ha közben az éjtündék támadnak. Ám lehetősége van a szabadságra.
Felesége pedig -karján a pici gyerekkel- nézi őt. Az ő érzelmeit látja vagy csak Yuban saját belső világa tükröződik az egykor szeretett asszony szemében?




/Bárhogyan is dönts, egyelőre köszönöm a játékot!/

A kis megmentőként érkezett ork csapta vezetője már eldöntötte magában, hogy mit fog csinálni és lelkében megbékélt vele, de nem szerette volna magával rántani az erdei elfeket, akik már így is sokkal többet tettek értük, mint amit valaha is gondolt volna, hiszen százával hevertek holtan szerteszét. Nem akart már több halált a lelkére venni és hatalmas törést okozott benne az, amit feleségével kapcsolatban megtudott, még ha azon mentség mantrázódott elméje hátsó zugában, hogy nem volt más választása. Választása mindenkinek van, mint, ahogy most neki is.
- Mindenki menjen! – dörögte még utoljára, miközben búcsú pillantást vetett Kuznyit-ra és megmaradt embereinek is intett. – Húzzatok innen, ha a szellemek is úgy akarják majd találkozunk még az életben!
Azzal hátat fordított a csapatnak és a feleségét és gyermekét fogva tartó selfhez sétált, olyan vérfagyasztó pillantással méregetve, hogy az felért egy mágikus csapással. – Engedd el őket és megadom magam neked, csak neked, hogy elnyerd néped dicsőségét.
Szava közben tekintete belekapcsolódott asszonya tekintetébe és fájdalma szinte maga alá temette.

// Én is köszönöm //

/Yuban/


Már elég sok idő eltelt, mióta tímárunk idelent dolgozik. Lehetősége lett volna a falubéliek többségével hazamenni, ám felesége újból fogságba esett harc közben a kígyóként velük tartó felszabadított self szolgáknak köszönhetően. Ő pedig inkább választotta, hogy elfogásával megszabadítsa gyermekét és annak anyját. És idelent raboskodik.
Ha volt is sejtése, hogy a drow igazgató át akarja verni, mostanra bizonyossá vált. Közel sem az összes rabszolgát hozták fel az őrök és a kint várakozó kelepce is részese volt annak az időhúzásnak, ami alatt legalább a yrchi és néhány más törzsbéli munkást kihozta innen.
A brigádjával keményen kell dolgozni neki is, hogy a napi szerény ételadag meglegyen. És fejt a hadsereg számára fontos nyersanyagot. Ám a mai nap nem várt esemény, egyfajta beleset fog történni. Még nem sejti sehonnan, ezért csak a véletlen dönti el, hogy a főfolyosóról két irányba elágazó tárnából melyikben csákányozik akkor, amikor...


/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -A szerszám megszalad a kezében az egyik melletted dolgozónak és a rideg kövön egy fénysugár tör be. Ilyen hiba nem történt a Néró Mester alatt. Valamiért beleszaladtatok a hegy oldalába és betört a Nap szikrázó fénye.
4-6-ig -A másik tárna felől, épp nem ott dolgozol, hangokat és kavarodást hallasz. De nem igazán jut el a tudatodig az első pillanatokban, hogy miről is beszélnek. Bár talán fél perc múlva ha jobban fülelsz.../

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 4

Nem csak a láncok béklyóztak a bánya mélyére, hanem a szégyen is. Szégyen, hogy besétáltam az éjelfek csapdájába és ezzel sok jó harcos halálát okoztam – igen, még a hegyesfülűeket is sajnáltam, kiváló bajtársaknak bizonyultak, - de a feleségem által okozott fájdalom, még jobban mardosta a lelkemet.
Ennek ellenére nem csináltam volna másként a végén, nekik szabadulni kellett innét.
Első időben még dühöm szinte megrengette a sziklákat, ahogy csákányoztam, mostanra azonban már kezdtem belefásulni a mindennapi robotba, az éhségbe, mely már folyamatos kísérőm lett.
Fel-le, fel-le, a csákány tompa dobbanással mart bele a vájat falába. Aztán velem megütötte a fülemet a hátam mögül, a másik aknából, ahol pár másik sorstársam dolgozott.
Talán valaki kidőlt és most az őrök igyekeznek talpra rángatni, vagy agyonütni, ha már nem veszik hasznát. Ám a zsivaj nem csillapodott és abbahagyva a munkát, már jobban odafigyelve valami olyat hallottam…….
~ Ez nem lehet! Vagy mégis? ~
Átcsörtettem a főfolyosón és mintha tényleg fényt láttam volna……..
Félrelökve az előttem állókat siettem a lyukhoz.
- Bontsátok fatökűek! – ordítottam rájuk, ahogy rájöttem mi az.

/Yuban/


Könnyű beleképzelni magunkat a helyzetbe, hogy mit jelent a raboknak, amikor szembesültek a bányamérnök hibájával. Aki épp ordítozott a munkásokkal, amikor tímárunk odaért.
-Üssétek! Folytassátok a munkát, ne álljatok le!
*Ki tudja milyen megfontolásból. Ahogy az sem világos, hogy miért bízták mostanában rá egy törpére azt, amit Néró idejében szigorúan csak selfek végeztek? Az irányítást.
Ám az őrök igyekeznek visszaterelni a környező tárnákból, így hősünkéből is odasereglő rabokat, míg mások a félre ment munkát igyekeznek leállítani és átvenni a vezetést. Így a szerencse nagyban szerepet fog játszani abban, hogy a főfolyosón át tudja-e verekedni magát a két alabárdos self őrön magát Yuban.


/Kockadobás: Hatos
1 és 2 -Sikeresen áttörsz egy kisebb csapattal.
3-6-ig -Oké! Nem ostobák az éjtündék. Tökéletes szakemberek a lázadások elfojtásában./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 6

Nem akartam elhinni, hogy ennyire elszámolták magukat a sötét tündék, akik mindenben annyira hidegen számítók voltak, hogy pont ezért nem sikerült eddig semmilyen szökési kísérlet és most szinte tálcán kínálták fel a menekülés lehetőségét.
Vagy ez is csak egy újabb gonosz csapda, majd után kárörvendenek a kétségbeesésünkön, amikor visszaterelnek minket a bánya mélyébe?
De a fény túl csábító volt részemre, aki egyre komorabb lettem a sötétségtől és a napfény hiányától. A hegyeimet akartam, a hideg, acélos levegőt. Még Maruk ronda képe is hiányzott!
Már már elértem a tárna száját, amikor összecsattantak előttem az őrök alabárdjai és erősen visszalöktek a saját vájatom felé.
Dühösen bődültem fel, a nyakamon kidagadtak az izmok, ahogy nekirugaszkodtam, hogy elsöpörjem az utamból őket.

/Yuban/


Hősünk dühe most kevés, az itteniek mesterei a megfélemlítésnek, a rabszolgatartásnak és a harcnak egyaránt. És nem holmi kiképezendő újoncok, ketten kényszerítenek a földre. Egy pillanatra megdermedtek az izmaid és kihasználták a lendületük vételéhez. Nagyon együtt mozognak.
A törpe irányításával egyre tágabb kijáratot ütöttek és amint kifért rajta egy ember, már ment is kifelé és utána a többiek. De úgy tűnik elválasztottak téged a szabadságtól megint, csak ez a pár tud megszökni. Legalább is innen úgy látom, de nem minden részlet világos.

Mielőtt még elérném akár csak az egyik őrt is, minden porcikám megdermed és mordulni sem bírok, még a vicsor is az arcomra fagy, de persze a mágia csak rám van hatással, így a sötét elfek azonnal kirúgják a lábamat, hogy hatalmas csattanással érek földet és a vállamba nyilall a fájdalom. ztán már az egyik a hátamon is van, a másik meg az alabárdot támasztja meg a nyakamon, hogy mire lefoszlik rólam a bénultság átka, már tehetetlenül nézem csak, ahogy a szerencsés kevesek, akik az alagútban voltak, kirohannak a kitágított résen a napfényre, talán a szabadságba.
Hörögve próbálom lerázni magamról őket, de tudom, hogy ez most már lehetetlen, na meg ha jobban belegondolok, minden bizonnyal simán legyűrik a kiszabadulókat a kinti őrök, vagy örömmel hirdetnek vadászatot párra, csak a szórakozás kedvéért elengedve őket.
Engem még ez sem érdekelne, szívesen cserélnék bármelyikkel, csak, hogy végre friss levegő áramoljon a tüdőmbe és szabadon halhassak meg, ne egy nyomorul sötét lyukban.
- Eresszetek démonok!

/Yuban/


A yrchi hatalmas ereje meghozta a várt áttörést. Jó fizikumának köszönhetően ha eléggé igyekezett, le tudta lökni magáról a selfet. A másik fegyvere igaz még mindig neki szegeződik. Nagyon rossz helyzetben van, de neki kell döntenie, hogy kockáztat-e? Ha ismét neki veselkedik áttörni a résig, akkor talán osztozhat annak a vadászatnak az örömeiben, amiről az imént gondolkodott. Ám ha a nyakának szegeződő fém hegy jobb belátásra téríti, akkor hamarosan a többi bent maradt fogoly felé terelik.
Mennyire szeretné özveggyé tenni a feleségét és a gyereke apa nélkül nőjön fel?


/Ha szeretnél kockáztatni, akkor 50% az esély, hogy sikerül. Ám a visszatámadást kockáztatod./

Nem tudok már parancsolni féke vesztett vágyamnak, hogy magam alá gyűrjem ezeket a fekete démonokat és a puszta kezemmel tépjem szét őket.
Hatalmas izmaim megrázkódnak, ahogy lerázom magamról a hátamon terpeszkedő éjelfet és már készülök, hogy felpattanjak, amikor az alabárd erősen a nyakamhoz nyomódik és a tünde villogó szemekkel sziszeg valamit, ami biztos, hogy nem a szabadság ígérete.
Nagyon nagy a kísértés, hogy ennek ellenére megpróbáljam, de aztán hagyom kihunyni a szememben az elszánt fényt. Még biztos lesz alkalom, amit viszont nem fogok már hagyni arra a nyakamat teszem.
Leeresztem a vállam és hagyom magam beterelni a többiek közé.

/Yuban/


Úgy tűnik a nagy darab orkot is megtörték a félelmeivel. Vagy csak reálisan szembesült azzal, hogy ezek az éjtündék nem egyetlen ellenfélnek valók? Túl gyorsan jött a lehetőség és ő pedig túl távol volt tőle. Nem tudott kijutni ám ez nem jelenti, hogy örökre itt fog ragadni. Legalább is ebben bízik...
Lassan visszaáll a rend és mélyebbre küldenek titeket egy másik munkahelyre. Túlságosan befásultál az idelent létbe és az orrod előtt szervezett meg valaki egy szökést és észre sem vetted. Na jó! A törpe senkinek nem szólt, mert a társaid is ugyan olyan felkészületlenek voltak az első percekben.
Yuban kalandja folytatódni fog egy következő alkalommal.


/Köszönöm a játékot!/