/Yuban/


Timárunk már egy jó ideje a bányában tölti idejét. Csak rajta múlik, hogy munkával vagy büntető kínzással. És mennyire érdeklődik más rabok iránt.
Egyik nap a műszak közepén futó őr veri fel a megszokott munkazajt. És véletlenül kiválogatva az oldalsó vájatokból egy-egy embert...
-Te is! -mutat rád- Menj a felvonó felé! Munka van a felszínen.
* A kiválasztottakat összeterelik menet közben és két soros vonalban egy tucatnyian lesztek a végén, akik menetelnek hat őr mellett. És a self rabok szintjén letetetik veletek a szerszámokat. Majd onnan kis utazással megpillantod végül a felvonóból kilépve a napfényt. Nem messze a barlang bejáratától kőomlás zárja el az utat.
-Hordjátok el ezeket az útból! Lökjétek oldalra, hogy újra el lehessen menni!

A legutóbbi szökésem nem sikerült és mivel egyáltalán nem adtam fel, inkább igyekeztem meghúzni magam, hogy jó erőben maradjak, ha legközelebb alkalmat találok.
Ehhez próbáltam elkerülni a mindennapi konfliktusokat, bár szerencsére elég nagy darab voltam, hogy ne nagyon akarjon senki belém kötni, meg a lehető legkevesebbet dolgozni, ami még nem túl feltűnő.
Lassú ütemben emeltem most is a csákányt, amikor egy izgatott őr érkezett és kezdett kiabálni, magára vonva a figyelmet.
Közömbösen néztem rá, ahogy a mellkasomra bökött és a vállamra véve a szerszámot álltam be a sorba szó és morgás nélkül, habár a gyomrom összeszorult a remény felvillanásától.
~ Munka a felszínen! ~
Ha egyszer fenn vagyok, akkor a lehetőségeim nagyon-nagyon megnövekszenek!
Mielőtt a felvonóba terelnének minket, lerakatják velünk a csákányokat, de aztán már semmi nem akadályoz minket, hogy a rég nem látott szabad ég alá lépjünk.
Hatalmasat szippantok a friss levegőből és egy mozdulattal kitörlöm a könnyeket a szememből, amit a természetes fény okoz. Legszívesebben magamhoz ölelném a világot. Csak egy ork értheti meg most mit érzek.
Az élvezkedésből az egyik őr hangja riaszt fel és lassan, komótosan a kőomlás felé indulok, miközben már a szökésen jár az agyam és a lehetőségeken, amiket sas szemmel fürkészek.

/Yuban/


Ahogy haladtok előre, a sorban előtted álló párja odasúgja neki alig hallhatóan:
-Figyelj! Ha jelt adok, akkor ugrik mindenki az őröknek. Kétszer annyian vagyunk, elbánunk velük. Add tovább előre!
* A kőomlás nem túl magas. Könnyedén fel lehet kézzel kapaszkodni rá. Leginkább a szekerek miatt kell eltakarítanotok. Ám két lehetőség előtt állsz. Vagy csatlakozol a foglyok lázadásához vagy megpróbálsz egyedül eltűnni.
Az őröknek a szokásosnál is keményebbre feszül az arcizma, de véletlenül sem néznek a rabok sorára.

Közömbös, szinte unott arccal haladok a sorban, de ezen álarc alatt megfeszített figyelemmel vagyok és így egyáltalán nem lep meg, mikor az előttem lévő pár sutyorgását meghallom. Mit is csodálkozhatnék rajta, hogy más is a szökést fontolgatja, hiszen ilyen lehetőség valószínűleg csak nagyon ritkán adódik.
A fogolytársaimról az őrökre siklik észrevétlenül a pillantásom és természetesen a szinte kirobbanó feszültség látszik rajtuk. Ők is tudják, amit én, hogy a rabok meg fogják próbálni.
Ez azt a gondolatot is felveti bennem, hogy nem e csak példát statuálni hoztak-e fel bennünket?
Már egyszer abba a hibába estem, hogy bíztam a volt rabokban és ez sok társam életébe került, na meg a szabadságomba, így tudom, hogy bár én is meg fogom próbálni a szökést, de ahhoz nem fogok társakat vinni magammal. Egyedül fogok boldogulni.
Felmászom a kőomlás tetejére, ahonnan jó kilátást találok a környékre, hogy megtervezzem merre fogok elindulni. Ha kitör a zűrzavar, biztosan kihasználom, hogy eltűnjek szem elő.

/Yuban/


Hősünk érzi, hogy a rabtartók készülnek a zendülésre és a próbálkozásuk könnyen csúfos kudarcba fulladhat. Ám talán elég időt biztosít számára a futásra.
A kőlavina tetején állva látod, hogy előtted az úton nem látni katonákat. Oldalt pedig meredek sziklafal van, ahol nehéz lenne téged követni.
-Hét te! Gyere vissza! -kiált rá egy ember társadra a self.
-Csak ide a túloldalra jövök, hogy innen is górjuk elfelé a sziklákat.
* A figyelmeztetéssel nem sokat törődve egyre inkább az útakadály bányától távolabbi oldalán kezdi el lelkesen oldalra dobálni az apróbb darabokat és látványosan araszolga közben lefelé.

Az omlás másik oldalán szabadnak tűnik a terep, nem látok katonákat, sem más akadályt, viszont látok jó kis meredek sziklafalat, amit egy ork talán könnyedén megmászhat, de egy bányasötéthez szokott éjtünde kevésbé, más csak az alkalmat kell kivárnom, hogy néhány bolond elterelje az őrök figyelmét.
Nem kell sokáig várnom, hogy a próbálkozás megkezdődjön és az egyik ember húzni kezdi a láthatatlan türelmi szálat, ami a rabok és fogvatartóik között feszül.
Én is lelkes munkát mutatok, bár láthatóan nem én kötöm le a figyelmüket, de azért legurítok pár tekintélyesebb méretű sziklát, hogy ne akarjanak túl közel jönni a veszélyes munkaterülethez a selfek.
- Vigyázat! Nagyon ingatag. – dörmögöm hozzá indoklásul, de minden pillanatban várom, hogy mikor indul meg a „nagy szökés”.
Minden bizonnyal azok után indul majd az őrség és egy szem magamra nem ügyelnek, akkor máris nekiindulok a meredélynek.

/Yuban/


Terved sikerül és hagynak a rakás tetején dolgozni. A lázas munka közben pedig már mindenki a szabadulására készül. Még az őrök is. Unott sétáik közben olyan helyekre érnek, ahol jó rálátásaik vannak az eseményekre. Ahogy neked is jó rálátásod van erre.
A rabok fele ugrik végül, hogy nagy hanggal neki rontsanak a selfeknek, míg a rakás túloldalán dolgozó serény munkás pedig hozzád hasonlóan futni kezd. Csak nem a hegyoldal felé, hanem a néptelen úton.
A hegyoldalban jól látnak téged a próbálkozáson hamar felülkerekedő zevadariak és az egyikük a fulladás átkát küldi rád. Vajon még mindig olyan jól állsz ellen praktikáiknak, mint a bánya megtámadása alatt?
Sokat segít a szökésben, ha igen.

/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Sikerül ellenállnod.
4-6-ig -Az ige megfogan./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

Szerintem a fickó, aki szép sunyiba átjuttatta magát a rakás másik oldalára, szinte biztos vagyok benne, hogy szándékosan heccelte fel a többieket, hiszen egy tapasztalt szem számára elég nyilvánvaló volt, hogy az őrök számítanak egy esetleges szökési kísérletre, minden mozdulatuk, minden szemrebbenésük ezt mutatta, ahogy szándékosan igyekeztek közömbösnek mutatkozni.
~ Ügyes! ~ ezt el kellett ismernem.
Azonban ez nem akadályozott meg abban, hogy amikor végül, kis idő múlva tényleg megtörténik a kitörési kísérlet, azon nyomban ugorjak és minden erőmmel a sziklákon felmászásra koncentráljak.
Még az utolsó pillanatban látom, ahogy a másik társam az út felé iramodik, de innentől már csak saját magamra számíthatok.
Tudom, hogy elég szép nagy célpontot mutatok, amíg nem érek fel, de ez a hátrány az előnyömmé válik, ahogy felértem, de addig………
Összeszorított szájjal mászok, minden pillanatban várva, hogy történik valami.
És érzem, ahogy hirtelen összeszorul a torkom és nehezebben kapok levegőt, de nem hatalmasodik tovább az átok, így – bár kissé nehezebben lélegzek , - de ennyivel megúszom. Már, ha ennyiben hagyják. A bányában is edzett izmaim megfeszülnek, ahogy még nagyobb tempót diktálok felfelé.

/Yuban/


A lázadással elvannak az őreid és csak egyikük próbál megállítani, de bűbája nem lesz halálos. Feljutsz a csúcsig ahol végeláthatatlanul sorakoznak a fekete, kietlen hegycsúcsok. És valakire... egészen pontosan valamire bukkansz a közeledben.
Egy fekete lényt vertél fel álmából, aki most éhesen feléd közelit.

Vagy feladták, vagy nem értek rá velem foglalkozni, de egy utolsó erőfeszítés után szinte felvetődöm a sziklák tetejére, egy fennsíkfélére és azonnal arrébb gördülök, hogy végleg elveszítsenek a szemük elől. Aztán a mászástól erősen zihálva féltérdre emelkedem és körbenézek.
Lehangolóan sivár a kép, tele, fekete hatalmas sziklákkal, amik között nem nehéz eltévedni.
Az égre pillantok, ahol száz ágra süt a nap. Minden bizonnyal el tudok majd igazodni a nap állásából, ha már látom, hogy merre tart, de egyelőre csak annyit tehetek, hogy meghúzom magam valahol addig.
Kinézek magamnak egy nagyobb sziklatömböt, ami alatt elrejtőzhetek és gyorsan megindulok arrafelé, de hirtelen egy másik alól fekete alak emelkedik fel és egyáltalán nem tűnik barátságosnak, ahogy felém kapnak méretes karmai és lópofájában meredező fogai.
Egy Éjelifalánk!
És nálam a puszta öklömön kívül nincs semmi. Így egyet tehetek, elkerülöm a karmait és fogait, miközben kihasználva, hogy ez egy éjjeli lény, aki biztos rosszul lát nappal, na meg vékony termetét fürgén a háta mögé próbálok kerülni és a földre teperve leszorítani, amig ki nem fogy belőle a szusz.

/Yuban/



A bestia támadása elől könnyedén ki tudsz térni, de nagy, izmos termeted inkább a lassú és kitartó tímár munkára izmosodott, mint a szélsebes akciókra. Hozzá képest egészen biztosan nem vagy az, amit megtapasztalsz akkor, amikor a megkerülős csel után ismét szembe találod magad. És már újabb karmolást is indított feléd.
Döntened kell, hogy a sebesülést bevállalva is ledöntöd a lábáról vagy inkább visszakozol és ismét kitérsz előle.

Hát akkor baromian nagyot nézek, amikor azt hívén, hogy a dög nappal nem nagyon lát és mivel éjjeli lény, le is lassul, de alaposan tévedtem és ennek meg lesz a következménye, hiszen egy pillanat múlva farkas szemet nézek azzal az ocsmány pofájával.
Hát nem kellemes, az meg főleg nem, hogy már igen csak lendületben vagyok, így nem tudok időben megállni. Ezt azonnal felmérem, hogy a karmait nem kerülhetem el, viszont akkor már a lendületem sem fogom vissza. Teljes erőből belerohanok és belefejelek a mellkasába, aztán ütöm ahol tudom, vagy megpróbálom kiszorítani belőle a lelket.

/Yuban/


A szörnyet hamar lebirkózod, noha nem véletlenül adott neki jobb fegyvereket a természet. Hiszen egy ork úgy is gyárt magának. Erősen összekarmolt, vérző testtel emelkedsz fel győzedelmesen. Több helyen mély harapásnyomokból is ömlik rólad a friss véred. És egy dögkeselyű kezd el körözni feletted.
Ám pár óra múlva a Nap haladását megfigyelve már meg tudod mondani merre fog lenyugodni. Addig van egy kis időd, majd útra kelsz és egyenes irányban haladsz hazafelé. De hamarosan kezd nyomasztani a gondolat, hogy talán követnek a bánya selfjei...

Dühösen ütök-rúgok-harapok, nem érzek szinte semmilyen fájdalmat, egészen addig, míg a dög már nem mozdul és én tántorogva felállok. Még utoljára belerúgok egyet, aztán fél térdre zuhanok és kapkodom a levegőt. Kis idő múlva megnyugszom annyira, hogy számba vegyem a sérüléseimet és sajnos van belőlük jó pár.
A jobb vállamon és a csípőmön egy-egy jókora harapásnyom, és vagy tíz mély karmolás testszerte.
Hát ez …….FÁJ!
Leroskadok a hulla mellé és csíkokat tépkedek a már amúgy is rongyos ruhámból, majd amennyire tudom bekötözöm magam.
Miközben harcoltam és kicsit pihentem, a nap is lejjebb ment az égbolton és így már be tudtam tájolni magam, hogy merre van dél, így talán előbb-utóbb elérek olyan helyre, ami már ismerős lesz.
Egyelőre azonban legalább a sötétedésig haladnom kell. Minden bizonnyal nem fogják a selfek annyiban hagyni, hogy egy foglyok megszökjön, már csak azért is, nehogy rossz példát mutassanak.

/Yuban/


A bestia támadása nagyon rosszkor jött tímárunknak. Bár nem biztos, hogy bármikor is jöhet jól egy élet-halál harc egy ragadozóval. Ám nem sokat törődve a balsejtelemmel, hogy vére elárulhatja. Amit tudott azt megtette. Bekötötte, ám továbbra is felette köröz a dögkeselyű.
Éjfél körül kénytelen megállni és hamar mély álomba szenderül. A sötétedés már egy jó ideje gátolta haladását... nem úgy üldözőiét. És csak remélni tudja, hogy kipiheni magát és időben meghallja a közeledők hangjait. Ha így történik, akkor öt éjtündét vesz észre pár száz méterre hátra felé a kövek között. Ha nincs ekkora szerencséje, akkor a katonák beérték és ők ébresztik álmukból, nyakán egy ezüstösen csillogó pengével a Hold fényét visszaverve az acél.


/Kockadobás: Hatos
1-4-ig -Feltűnnek a közeledők, 4-es esetén száz méteren belül.
5 és 6 -Kellemetlen ébredés./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

Nem átkozom a szellemeket, hogy a legrosszabbkor sodorták az utamba ezt a dögöt, hiszen biztos megvolt az okuk, talán így büntetnek, amiért cserbenhagytam a társaimat, amiért túl büszke és fennhéjázó voltam, amikor úgy hittem sikerre tudom vinni a csapatomat, hogy egyáltalán el tudok vezetni egy csapatot.
Tudtam, hogy ha követnek, akkor a vér könnyen elárulhat, de megpróbáltam mindent megtenni, hogy ne adjak több támpontot nekik, mint ami már volt.
Igyekeztem tovább menni, amennyire képes voltam, de azzal is tisztában voltam, hogy muszáj legalább egy kicsit pihennem, ha másnap tovább akarok menni. Kimerített a menekülés az élethalál harc, így végül leroskadtam egy szikla tövébe és álomtalan álomba merültem., nem törődve azzal a dögmadárral, ami végig követett. Talán holnap elkapom és ebédet csinálok belőle.
Valami felébresztett……valami ösztönös. Beljebb húzódom és meresztgetem a szemem és…….meg is látom a követőimet, majd egy fél tucat selfet, akik a földet fürkészik, biztos a nyomaimat követik. Még nem láttak meg, de nem soká megláthatnak, így óvatosan a kő mögé húzódom, hogy aztán onnan egy másikhoz szaladjak és így tovább, fedezékről-fedezékre. Ennyi felfegyverzett éjtünde ellen nincs esélyem.

/Yuban/

/Userrel Skypon egyeztetve/


Észrevétlenül osonsz a nyomaidat kutatók orra előtt. Bár nincs könnyű dolgod hosszútávon, de már nem vérzel. És hamarosan látod, hogy elhaladnak melletted, ahogy a földön új lábnyomot vagy vércseppet keresnek abban az irányba, amerre eddig haladtál.

Oldalra kerül hősünk, mivel nagyjából ki tudja számítani merre haladnak......arra,amerre ő tartott. Gondolta eddig nem volt nehéz követni a nyomait és most, hogy nem találták, egyenes vonalban mentek tovább. Ám nem kizárt, hogy kutatóláncot alkotnak majd és akkor nehéz lesz elosonnia mellettük, de talán egyenként levadászhatja őket, gondolta az ork tímár.


Viszont félelme nem következett be. A selfek túl kevesen voltak széles keresőlánchoz. Pár méteresnek meg nem sok értelme lett volna. Ahogy a hegycsúcsok között elveszett alakjuk, Yuban először oldal felé haladt inkább, hogy a nyomát vesztett üldözők ne vele szembe forduljanak vissza, mikor a bányába vissza akarnak menni.
Így köszöntött rá a reggel, amikor is el kellett döntenie, hogy az éhségét csillapítja-e vagy korgó gyomorral, legyengülve folytatja útját hazafelé. Előbbi esetén még azt is ki kell fundálnia, honnan akar kaját szerezni.

Egy idő után elveszítem szem elől az éjelfeket, így nem tudom, hogy vajon bejött-e a számításom, de míg nincsenek a nyakamon, addig nekem bőven jó.
Egy darabig tartom az oldalirány, aztán mikor már úgy érzem, hogy jól eltávolodtam visszatérek az eredeti déli irányba, de még mindig csak a sziklák sorakoznak előttem.
Ez viszont annyira nem szokatlan nekem, hiszen magam is hegyek között nőttem fel, de persze ez sokkal kopárabb és élettelenebb, mint a saját otthonom.
Már gyalogoltam egy ideje és tisztában voltam vele, hogy valami ételt kell találnom, különben le fogok gyengülni és sosem jutok haza.
Aztán arra gondoltam, hogy miért is akarok ennyire hazafelé igyekezni, mert mi is vár ott? Egy asszony, aki az éjelfek szajhája lett? A többi harcos gúnyolódása, a féloldalas pillantások a többi asszonyszemélytől?
De ……legalább otthon akarok meghalni.
Megpróbálok a sziklák alatt gyíkokat vagy bogarakat keresni, ha mást nem találok. Ha undorítók is, de életben tartanak.

/Yuban/


Hősünknek már a Mesélő következő nagy fordulata jár a fejében, mikor megáll kicsit vadászni. Vajon milyen lesz a hazatérése?
Miközben ezen elmélkedik, sovány vacsorát fogyaszt el tűz nélkül hamarjában tálalt gyíkokkal és egy maréknyi bogárral. Pedig ezekre is két órán keresztül lesett. Valóban kopár pusztaság ez a vidék, ahová növények hiányában még az ilyen apró lények is csak elvétve tévednek. Ám elég energiaforrás, hogy hazaérj.


/Történet folytatása itt:
https://neminra.hungarianforum.com/t146p625-yrch-pici-ork-falu#13364
/

/Exailed Tyalon,
Az út, ahol nem lehet visszafordulni/


Hősnőnkkel sok minden történt, amióta nem láttuk, amiről nem mesél a fáma. Gyorsan összefoglalva visszakerült Dante bányájába, ahol az őrök gyakran sugalmazták neki, hogy a táncosnők karában kevésbé megterhelő lenne a munkája, de minden bizonnyal ellenállt a kísértésnek ezeddig. És csak homályos híreket hallott távoli vájatok lázadásairól, melyeket néha vérbe fojtottak, máskor pedig sikerről beszéltek. Alapvetően két lehetőség volt számára eddig. Ha betört és elkezdett dolgozni, akkor egy brigádban zúzta a követ, majd élvezte a pihenőidőt amíg fel nem ismerték a lehetőséget benne, hogy elemi mágiájával nem csak pusztítani tud, de akár kis, irányított földrengésekkel segíteni a nagyobb tömbök megrepesztését és akár a "Solum" varázslattal mozgatni is tudja a csillébe az aprólékot. Így lekerülhet róla a mágiabénító karperece egy idő múlva. Ha pedig makacs maradt és főként kerülte a munkát, akkor ilyen helyzetbe biztosan nem került. A hasznavehetetlen rabokkal együtt a Rongyszedőbe dobták, ahol a démonok kínozták ébrenlétében és álmában annyi féle módon, hogy azt le sem lehet írni.


Yuban vezette támadás után a bánya ellen fel sem tűnt senkinek a változás. Az őrök ugyan úgy keresték az okot, hogy alaposan megverhessék a foglyokat. A különböző faj tagjai pedig eltérő mértékben, de mind kivetkőztek magukból, agresszívek voltak, mint előtte. A bezártságot, a napfény és a természet hiányát legrosszabbul az erdei elfek bírták továbbra is.
Ám valaki jól tudta, hogy változni fognak az idők. És elődje kedves szavai és finom rávezetései véget fognak hamarosan érni. Más rend lesz ennél a tetves cégnél! És más fogja diktálni nektek ezt az új rendet.



Ha jó voltál a rendszerhez, ő is jó volt hozzád és a fizikai munkától sokkal kevésbé fárasztó varázslataiddal vagy elfoglalva a csapattársaiddal együtt, mikor két őr megáll melletted és szó nélkül visszarakják rád az ismert karperecet. És két karodnál fogva megragadva egy szó nélkül visznek téged a szobába, ahol már régen jártál. De nem Néró Mester volt most ott, ahol a gyilkosságod után egy törpének levágták mind a két kezét. Egy másik self néz szigorú, vörös szemekkel téged.
-Nos, a társaidnak hála megfogyatkozott a tánckar és ezért minden lent dolgozó nőt berakunk oda mostantól. A katonák szórakozóhelyének vezetőjét utasítottam, hogy emeljék fel a napi négy órás munkaidőt tízre, hiszen még így sem fair a lentiekkel szemben, akik tizenkét órában sokkal nehezebb munkát végeznek. Önöknek csak táncolgatni kell továbbra is.
Ne próbálja megtagadni a parancsot, különben olyan szörnyű büntetésben lesz része, amire nem számít! Nem kívánságműsor, hogy mit szeretne dolgozni.


Ha viszont nem engedett a kényszernek és igyekezett minél kevesebbet dolgozni, gondok voltak vele, akkor talán megváltás lehet, hogy a pokoli teremtmények kis birodalmából felviszi őt két fekete mágus a kis beszélgetésre. És hasonlóan ellentmondást nem tűrően adja elő az új beosztását, de kevésbé domborítja ki az igazságos oldalát. Pusztán tényként közli, hogy a kínzásoktól megszabadult egy időre... És persze azt, hogy mi lett az ára.

Sok idő telt el mióta azzal az ork nővel sikeresen meg szöktünk, bár csak nem sétált volna bele egy teljes őrjáratba talán akkor már rég saját földemen lennék, de hát a sors fintora hogy míg őt egy kiméra elé engem a bányába vetetek vissza. Dolgozni nem akartam de muszáj volt, nem igaz adtak választást talán az is elmondható hogy feladtam az utolsó reményt is arra hogy szökni próbáljak. Teltek múltak a napok, hetek, talán már hónapok ide lent elveszíti az ember az időérzékét egy idő után. Reggel ugyan úgy mint mindig követ törtünk, bár már eljátszadoztam a gondolattal hogy a nálam lévő kőtörőt másként használjam sajt életem meg rövidítésére, de hát az sem olyan egyszerű idelent, hiába határozza el magát az ember. Majd körülbelül két óra múlva a mai műszak kezdéskor két fegyveres érkezik, bár a föld mágia ismeretlensége miatt nem sikerült ki törnöm az eredeti karperec fogságából, meg próbálkoztam vele.
Majd mikor az ismerős helységbe vezetek meglepetést okozott a két új vörös szempár, de ezen hatása gyorsan elmosódik elvégre a gyűlölet érzése lép fel. Elmondja új beosztásomat, amire könnyedén válaszolok ellenállóan.
-Akkor inkább a kín halál, legalább gyorsabban vége szakad mindennek, sokat már úgyse veszíthet az aki itt raboskodik. Bár vállaimat meg vontam tudtam jól hogy ennyi nem lesz elég ahhoz hogy végezzenek velem itt és helyben, szóval a megfelelő pillanatban próbálom le fejelni az egyik őrt, s elvenni övéről a tört ha ez van nála s azzal ellen állni a másiknak ki provokálva azt hogy fegyvert használva állítsanak meg.

Exailed a reménytelen harcot vállalta, csak hogy elkerülje a szégyent, hogy részeg éjtündék előtt keljen táncolnia. Már akkor sem vonzotta a munka ilyen jellegű kiváltása, mikor jóval kevesebb időben és jelentősen több előnnyel kecsegtette az előző igazgató a könnyebb vérű rabszolganőket. Ám most parancsra persze, hogy nincs kedve végképp.
Hamarosan csak egy nagy vörös tócsa emlékeztetett Al-Nuszra bizalmasának irodájában, hogy ott hevertél holtan. Testedet elvitték már az emberei húsbábként használni a kőfejtésben. A kellemetlen perceket sikeresen elkerülted.


/A userrel előzetesen egyeztetve ezennel megírtuk a karakter halálának történetét. Drukkolok az új JK-dhoz./