Alapvetően nem tartoznak a legmagasabb népek közé:
átlagosan nagyjából 160-170 centi közé esnek, de még így is a többség inkább 160-hoz esik közelebb magasságban, mintsem 170-hez vagy afölé.
Kecses, vékony és már-már törékenynek nevezhető
alkatuk elsőre még magasnak láttathatja őket távolabbról, míg testközelből más, magasabb fajok képviselői jó eséllyel megmosolyogják vagy egyenesen kinevetik ezt, noha igazán előnyös ez az erdejükben. Nem csupán kisebb helyeken férnek el, de így egyszerűbben tudnak elrejtőzni, dzsungelszerű otthonukban is jócskán könnyebben mozognak ezáltal, illetve más fajokhoz mérten rövidebb tagjaik ellenére is
meglepően fürgék.
Bőrszínük leginkább az emberekéhez hasonlít vagy egyenesen egyezik azzal; nagyrészt az
emberi nemesekre emlékeztető finomság és világosság jellemzi őket, ami még éppen nem nevezhető sápatagnak, azonban nem egy erdeinél fordul elő a zöldes árnyalat sem. Jellegzetesen gyengéd vonásokkal rendelkeznek, legyen férfi vagy nő, mely miatt gyakran a legszebb fajként is hivatkoznak rájuk, noha elsősorban a nők azok, akik ideálként jelennek meg más népeknél.
A férfiaknak arcszőrzetük nincs, viszont a faj mindkét neme
hosszúra növeszti haját, és alig akadnak kivételek, akik ne tartanák ezt a tradíciót. Gyakorta a legkülönfélébb és leggazdagabb fonatokba fogják fürtjeiket, virágokkal és ékszerekkel díszítve azt,
hajszínük szinte csak és kizárólag
a szőke és a barna különböző árnyalataiban jelenik meg.
Faji jellegzetességnek számít náluk az,
ha néhány tincsük a természet zöldjét idézi, és nagyon ritkán előfordulnak teljesen más hajszínek is, mint az ezüst vagy ősz, esetleg a teljesen zöld hajkorona, de még vörösek is akadnak az awyrisiak között. Míg a fehér és zöld színeknél inkább áldást vagy Természet Anya figyelmét sejtik mögötte indokul, addig a vörösnél nagyon gyakran merül fel a félvérség sejtelme az emberek vörös hajzuhataga nyomán.
A
szemszínek kapcsán nincs különösebben kiemelkedő eltérés;
többnyire az átlagos kék-zöld-barna színek valamelyikét örökli az elf. Ritkán vannak esetek, mikor a színhártya egészen szembetűnően élénk, szinte már világítónak ható vagy sárga, de még ez is eltűnik, ha az elf túl sok időt tölt a természettől elzártan - vagy vakon születik -, ugyanis,
ha hosszútávon nem képes kapcsolatba lépni a növényekkel vagy állatokkal, szemük színe elkezd kifakulni és szemfehérükéhez hasonlóvá válni. Ha ez megtörténik,
nem képesek meghallani a természet hangját, ami egy elf számára talán az egyik legrosszabb ítélet. Csak kivételesen erős akaratúak és kitartásúak képesek kijönni ebből az állapotból és újra meghallani az élővilág suttogását.
A faj
legjellegzetesebb vonása azonban továbbra is
a fülük hossza és hegyessége, mely többnyire könnyen észrevehetően kilátszik a haj alól, ugyanakkor nem annyira, hogy zavaró legyen a csuklya alatt.
A lakottsága ellenére Awyris még mindig veszélyes terület, ahol ragadozók tűnhetnek fel bármely falu vagy éjszakára csiholt tábortűz környékén, és egy ilyen helyszínhez adaptálódva az erdeiek
ösztönösen csendesen közlekednek. Érzékeik kifinomultak: a rengetegben elsősorban a hallásukra támaszkodnak, de a nappal során nagy előnyt biztosít a látásuk is, már persze, ha tudatosan keresnek valamit. Abban az ezernyi árnyalatú zöldben az idegennek nem éppen könnyű a tájékozódás, ám egy lombtünde egy figyelmesebb terepszemlével könnyebben kiszúrja a mozgást a növényzetben és törzsek között, mint bármely más faj, és még csak mágikus képességeiket sem feltétlen kell használniuk mindehhez.
A párásabb, meleg környezetet meglepően jól bírják és többnyire ebben is érzik jól magukat, azonban a kevésbé meleg és párától mentesebb vidéken is eléldegélnek, így például az Emberek Királyságában is viszonylag gyakran fellelhetőek. A hegyvidéki és hideg területek ezzel szemben könnyen okozhatják a vesztüket is, mivel
jócskán lejjebb van a hidegtűrésük, mint az embereknek vagy az orkoknak. A telekre emiatt alaposan fel kell készülniük meleg ruhával vagy ha ilyen helyre kívánnak menni, és bár az erdejükben ritkán fenyegeti őket fagyhalál az őrzők folyamatos járőrözésével és fajtársak irányában segítőkész hozzáállásukkal, télen a hegyekben nem egy esetben találtak már elfet, aki a hideg áldozata lett. Ezen hátrányuk nagyrészt köszönhető
a természettel ápolt szoros kapcsolatnak, ami
gyakorta hatással van az erdei elfen, így például a téli időszak komorsága, lassúsága és élettelensége ugyancsak nyomot hagy a viselkedésükön – és így a hidegtűrésükön is.
Távolságtartóak és elzárkózóak, indokolatlanul szinte sose hagyják el szeretett erdejüket, ahol mindenüket megtalálták. Awyrishoz így nagyon ragaszkodnak, de nem csupán azért, mert ezt tulajdonítják otthonuknak, hanem azért is, mert ilyen gazdag természetet aligha találhatnak meg bárhol máshol a Nysiyen kívül – azonban az utóbbi még Awyrisnál is veszélyesebb, ami fajuk fenntartását tenné nehezebbé.
A növényzet és állatvilág nagy szintű jelenléte az, amely egy erdeinek biztosítja az alapvető biztonságérzetet és nyugalmat, hogy elégedett és boldog legyen, így egy ebben szegényesebb vidéken már nem feltétlen van bennük belső elégedettség, inkább egyre erősödő üresség.
A vándorló elfek ennek köszönhetően
gyakorta térnek haza, megszakítva utazásaikat, ugyanis bár még más vidékek erdeiben jól is érezhetik magukat, a pusztaságon is ellehetnek,
a kopár hegyvidéken azonban már
gyakorta romolhat a hangulatuk és elszakítva érezhetik magukat attól, amiben mindig is éltek - mégiscsak Awyris az igazi haza, ahol a természettel való szoros kapcsolatuk igazán érzékelhető. Persze ez nem azt jelenti, hogy a kopár hegyvidékeken ne bírnák ki huzamosabb ideig, de mindenképp kialakul ez alatt a honvágy és a gazdag természetben töltött idő kívánása. Egy igazi awyrisit éppen ezért nagyon ritkán látnak más földeken, mert
a természet jelenléte nagyban befolyásolhatja a viselkedésüket és hangulatukat egyaránt.
Más faj képviselőit nem szívesen látják saját területük mélyén, csak a nekik kijelölt helyszíneken, és ezt a fajta fegyelmet meg is tartják, már csak a múltban történtekre való figyelemmel is.
Bizalmatlannak is nevezhetőek emiatt más fajok irányában, azonban
amíg az idegen nép képviselője az elfek által is engedélyezett helyen tartózkodik, igazán vendégszeretők és figyelmesek. Továbbra is van egyfajta
távolságtartás bennük, ami miatt a közvetlenebb nép tagjai kényelmetlenül is érezhetik magukat és modorosnak találhatja a megnyilvánulásaikat, alapvetően azonban nem hagynak rossz benyomást másokban. Más persze, ha a szabályok megszegésén kapnak valakit, mivel akkor elkezdik kimutatni agyaraikat;
ha valaki felhúzza őket, megmutatkozik igazán arrogáns és más fajokat lenéző és megvető oldaluk, többnyire ezen részüket megtartva azoknak, akiket nem kedvelnek. Alapesetben
nem mutatják ki más fajok irányába az esetleges
ellenszenvet vagy lenézést, de szinte már
ösztönösen tartják azokat alsóbbrendűnek, akik nem képesek hozzájuk hasonlóan a természettel összhangban élni, azokat meg egyenesen gyűlölik, akik pusztítják azt, méghozzá feleslegesen, nem ellensúlyozva a kárt, amit tettek.Fajtársak között szinte meg sem kérdőjelezik a bizalmat; van egy
ösztönös összetartás bennük, így még azzal az erdeivel is jól kijön a másik awyrisi, akit előtte még nem látott. Persze vannak kivételek ez alól is, főleg, hogy a sötételfek mozgolódása és a háborús időszakok nem egy erdeiben hagytak érzelmi torzulásokat, de még mindig
Neminra egyik legbékésebb fajának tudhatjuk őket: nem indítanak háborúkat és lehetőség szerint nem is avatkoznak be azok menetébe egészen addig, amíg rá nem kényszerülnek a fegyver megragadására.
A béketűrésük szinte mindenre kiterjed, és ha konfliktushelyzetben találják magukat, lehet, nem is tudnak azonnal alkalmazkodni csupán azért, mert
fajon belül többnyire mindent sikerül diplomatikusan elsimítaniuk.
Erősen
ragaszkodnak a hagyományokhoz és tradíciókhoz, így nem feltétlen nézik jó szemmel azt, ha valaki ezekkel szakítani próbál, és bár nem zárkóznak el más kultúrák megismerésétől, nagyon nehéz úgy más fajokról ismeretet szerezni, ha ki sem akarnak mozdulni Awyris rengetegéből. Gyakorta így
az újító ötletek rosszallást váltanak ki nem csupán az idősebb korosztályból, de a fiatalabbak körében egyaránt, hiszen az awyrisiak nagy része soha nem tette ki a lábát az erdőből – és nem is áll szándékukban. Nem mintha ne lennének szép szokásaik, melyek a természettel köthetők össze,
a konzervatív hozzáállás és fajuk vérvonalának tisztán tartása fontos, ami miatt egy tiszta családba született, félvér gyanújával nevelkedő gyerekeket sehol sem nézik jó szemmel. Ilyen eseteknél az egyébként kifejezetten összetartó közösség képes érezhetően, de nem életet veszélyeztetően kirekeszteni az anyát és a félvérnek állított gyereket, és ha a család mellettük áll, akkor a család többi tagját is. Elsősorban ez megvetésben és odaszúró szavakban, más fajtársaktól jövő arrogáns megjegyzésekben nyilvánul meg, és nagyon ritkán lépi túl a szóbeli bántalmazást. Elüldözni nem üldöznek el ilyenkor senkit, de a birodalomra érvényesülő szabályokat és törvényeket szigorúbban kezelik az esetükben, nagy mentális nyomást helyezve rájuk ezáltal.