Csak egy éjszakáról volt szó, így ha egy fokkal jobb volt, mint az istálló és nem rohangáltak rágcsálók vagy más ízeltlábúak láthatóan a szalmazsákon, akkor nekem már elég volt. Kimerítő napom volt, így fáradtan dőltem le és nyugodtan végig aludtam az éjszakát.
Reggel azonban, ahogy hozzámért a házigazda, máris kipattantak a szemeim, hozzászoktam már, hogy hirtelen kell kellemetlen helyzetekre reagálni és most ugyan nem voltam közvetlenül életveszélyben, azért a hír sem volt kellemes.
~ Szóval nem hagytak fel a keresésemmel? ~
- Köszönöm! – lapogattam meg a vállát és gyorsan elbúcsúztam tőle.
Nem ismertem túl jól az emberek vallását ahhoz, hogy megítéljem a segítőkészség ilyetén mértékét.
A fickó akivel találkozom, nem túl bizalomgerjesztő, de most nem válogathatok, ha ismer gyors rejtekutakat, az nekem most megfelelő.
Azonban már akkor ferdén nézek rá, mikor az utunkba kerül a kastély és még furábban, amikor arra akar rávenni, hogy törjek be oda.
- Kéne…..? Nekem ugyan nem kéne, ha akarsz mássz be magad, én megyek tovább.

/Hirion/


Megtorpan puha lépteiben a cimborád és csodálkozóan kérdezi.
-Ugyan, ne legyél ennyire lelkis! Majd feláldozol cserébe egy galambot vagy ha jó fogásunk lesz, lehet birkát is küldhetünk Ahmesthez. -majd a fejével a kastély felé int- Ne parázz, gyere!
*A mindenkinek megbocsátó isten egy alternatív értelmezése. Az inas többi barátai sem voltak olyan előkelő viselkedésűek, mint ahogy öltözve voltak. De ez az egy egészen biztosan eltévedt bárányka.
Karodat megfogva próbál húzni magával.

Nagy szemeket meresztve nézek az engem győzködő fickót, ráadásul olyan könnyedén meg is oldja istene törvényeivel a felmentést a világi törvénytelenség fölött, ami nem kis gyakorlatra utalt.
- Már megbocsáss, de miből gondoltad, hogy egyáltalán benne akarok lenni? Én minél előbb Bivalyba akartam jutni, azért tartottam veled csak. – rázom le magamról a kezét. – Engedj el és menj be magad, ha akarsz, én húzok innen. – intettem neki és tovább indultam.
Ha nem engedett el, akkor erőszakkal rántottam ki magam a kezéből.

/Hirion/


A nem túl erős barátság kötelékei hamar elszakadnak, ahogy kihúzod a kezedet. Nem is feltétlenül kell újra látnod őt, hiszen találkozol sokkal becsületesebb emberekkel is. Ezek közül hárommal igen gyorsan a történtek után.
-Szia tünde! -szólít meg a zöld nadrágot és meleg kabátot viselő hölgy, kinek kard van kötve az oldalára- Érdekelne pár dolog. Be tudnál jönni velem a kocsmába megbeszélni? Nem tartanálak fel csak pár percre ígérem.
*A szőke huszonéves lány mögött két megtermett pasas várakozik nem messze tőletek. Éles szemeik kísérik barátnőjük minden mozdulatát. Ahogy a tiédet is. Egyiküknél egy lándzsa van, másikuk hátára egy méretes csatabárdot szíjazott. A hölgy enyhén mosolyog rád.

Szerencsére nem akar újsüttetű ismerősöm erőszakkal visszatartani, így aránylag könnyen megszabadulok tőle és lehet, hogy rossz nevelésre vall, de búcsú nélkül távozom a közeléből, hogy egyedül folytassam az utam Bivaly városa felé.
Azonban alig teszek meg pár száz métert a faluból kifelé menet, mikor egy fiatal lány hangja állít meg.
Zsigerből visszautasítanám, hiszen miért is kéne vele mennem, de aztán szemügyre veszem a hármasukat és azt hiszem, jobban teszem, ha teszem amit mond, mert vele persze még elbírnék, de az a két behemót veszélyesnek látszik. Ha meg el akarnék futni, könnyen felvernék a falut.
Kelletlenül elhúzom a szám – na jó, persze a lány nem rossz bőr, de nem hiszem, hogy a két szép szemem az ami megfogta – és bólintok.
- Hát persze! Örömmel ismerkedek éjszaka, ismeretlen, fegyveres idegenekkel. – mondom gunyorosan, amin egy cseppet sem kell csodálkozni. – Majd megöl a kíváncsiság mit akartok tőlem.

/Hirion/


Ahogy bementek a csehóba az egyik középső asztalnál foglal helyet. A félre dugottak már foglaltak, vannak többen is itt, de inkább közepesen teltnek mondható, mint zsúfolásignak. Kísérői pedig inkább szobroznak egy kicsit még melletted, de ha le akarsz ülni, hagynak. Ha nem, akkor int neked a hölgy, de nem erőlteti rád, neki jó az is, ha állsz.
-Az érdekelne, hogy mi járatban erre felé egy magad fajta hegyesfülű? Ritka látvány erre felé és gondoltuk megkérdezzük.

Valamiért az az érzésem, hogy az udvariasság csak addig tartana, amíg készségesen együttműködöm és a hallgatag verőemberek, mindjárt aktívabbak lennének, ha csak egy rossz mozdulatot is tennék a lány felé. Hát nem teszek!
Tartogatom az erőmet inkább, hátha nem lesz rá szükség és csak tényleg valami udvarias csevejre invitálnak, vagy megtetszettem a lánynak a szép hegyes füleimmel és sötét szememmel.
~ Hát ez még így szépen felépítve is hülyén hangzik, kit akarok becsapni? ~
Kicsit habozok is, hogy leüljek-e, de végül lehuppanok a lánnyal szemben, a két izomagy mögém áll, amit csak egy sanda pillantással veszek tudomásul.
~ Mi ez? Valami önkéntes faluőr, vagy mi? ~ emelem meg a szemöldököm a csodálkozástól a kérdés hallatán.
- Talán minden átutazót kérdőre vontok? Nem túl barátságos gesztus, gondolom nincs ezért nincs erre sok turista. – forgatom meg a szemem. – Mi van, ha nem válaszolok? Nem hiszem, hogy minden jöttmentnek el kéne mondanom az úti célomat. Nem zavargok itt, csak engedjetek tovább és már itt sem vagyok.
-próbálok nagyon meggyőző lenni.

/Hirion/


Beszélgetőtársad kedvesen elmosolyodik.
-Talán azért mégis csak illene elmondanod, hiszen kedvesen kérdeztük. És mi a helyi nemes lovagjai vagyunk, akik be is vihettek volna téged a kastélyba és egy kétszer kettes cellában is feltehettük volna ezeket a kérdéseket. Mégsem tettük.
Szóval tud valamiféle bizonyítékkal szolgálni, hogy merre járt az elmúlt néhány napban és merre felé halad?
Utolsó kérdése már határozottan keményebb és elszántabb volt, mintha fogytán lenne a türelme.

Igaza van! Tagadhatatlan, hogy kedvesen kérdezte, de van egy sanda gyanúm, hogy a vele lévő két szótlan pofa, már közel sem a kedvessége miatt van vele. Hanem, hogy nyomatékot adjanak a „kedves” kérdésekhez és feltétlen válaszokhoz.
~ Van ezen az istenverte helyen helyi nemes? Lovagokról nem is beszélve? Bár kétlem, hogy ez a két szekrény itt mögöttem lovag lenne, női lovagot meg még soha nem láttam! ~
- Miért ez a fenyegetés? Tényleg nem tettem semmit, különben is csak most érkeztem.
Kezdett ez a beszélgetés nem jó irányt venni.
- Már egy ideje úton vagyok, alig érintettem lakott területet. Tudod…..nem kéne elmondanom, de …..szerelmi bánatom van és kicsit….egyedül akartam lenni. Azt hallottam Bivalyban talán könnyebb munkát találni, így most oda tartok, mert elfogyott a pénzem. Így már elégedett vagy? Elmehetek már? – kezdtem felállni.

/Hirion/


Egy magabiztos mosoly jelent meg a szája szélén. Inkább gúnyos, mint kedves.
-Ez sajnos így még nem elég. A királyunkat meggyilkolták és rád tökéletesen illik a személyleírás. Talán az lenne a leghelyesebb, ha nem zargatnálak tovább. Szerelmi bánatod van, mint mondtad. És ilyenkor a legkevésbé egy hölgy ostoba fecsegésére van szüksége a férfinak. Apám házában megvárjuk, hogy megérkezzen valaki, aki el tudja dönteni, hogy közöd lehet-e a merénylethez.
Ne aggódj! Lesz minden. Ételt, italt adunk és magány.
*Int a pincérnek, hogy hozzon neki egy kupával a legjobb borukból. És türelmesen hallgatja figyelő arccal, hogy mit szólsz a felajánlásához.
A merénylet szóra a kocsma vendégei is felkapják a fejüket és odafordulnak.

Különféle érzelmek suhannak át rajtam, ahogy belekezd a lány a kis monológjába. Elsőre idegesség markol a gyomromba, mert ezek szerint nem véletlenül állítottak meg, már mindenki tudja, hogy meghalt a király – ezek szerint sikerült a merényletem – és az is nyilvánvaló, hogy a cirkuszosok nem fedezték a hátsómat sokáig, bár nem is igazán kértem rá őket.
Aztán úgy látszott, mintha megérintette volna a szerelmi bánatos sztorim, de mint kiderült, annyira még sem, hogy csak úgy útnak eresszen.
Tisztában voltam vele, hogy egy alaposabb ellenőrzésen nem mennék keresztül és ezen nem változtat semmit, hogy nem egy sötét tömlöcbe, hanem egy barátságosabb vendégszobába csuknak, ahol ugyanolyan fogoly leszek és onnan visznek akasztani jobb esetben, vagy fene tudja miként végeznek a királygyilkosokkal.
Ráadásul elég hangosan ecseteli a hölgyemény a dolgokat, hogy másoknak is felkeltse az érdeklődését, így már számtalan érdeklődő arc fordul felénk.
Óvatosan felsandítok az engem strázsáló két markos legényre, akik sajnos elég élénken figyelnek ahhoz, hogy valószínűleg nem tudnék elrohanni mellettük és ezek után abban sem lehetek biztos, hogy a vendégek miatt elérném az ajtót.
- Nem is hallottam róla, hogy meghalt a király…..nyugodjon békében a lelke, - tettem hozzá, hátha ezzel a szívükbe lopom magam kicsit. – Mondom nem jártam már régen emberek között, nem is értem, hogy gyanúsíthattok ilyesmivel. – játszom azért a felháborodottat. – Ha ilyen barátságtalanok vagytok az utazókkal, nem igen fog idejönni senki majd. Még egy szegény nyomorult, a szívében megbántott lelket is képesek vagytok rabságba vetni…. – siránkozok hangosan, hátha a kocsma népét sikerül magam mellé állítani.

/Hirion/


A hely vendégeit láthatóan a turizmus iránti aggodalmadnál jobban megfogta szeretett királyuk halálhíre. És az, hogy a helyi nemes leánya épp téged vádol ezzel. És hiába szemezgetsz a másik két fegyveressel, azok sem tűnnek olvadó szívűeknek egy szomorú szerelmi dráma hallatán.
-Azt hiszem ezt a kockázatot vállalhatjuk.
*Nem egy olyan új hír, amitől jobban éreznéd magad. Hamarosan vendégszerető zárka felé visznek és kitalálhatod nyugodtan, hogy milyen meglepetés fogja fogadni őket...

Nem látszik, hogy nagyon felzaklatta volna a kedélyeket a kis színjátékom, vagy pedig nagyon jól ismerik pechemre ezt a triót a lánnyal az élen, aki szerencsétlen módon feltartóztatott.
~ Ez nem lehet igaz! Ha belementem volna azzal a zsivánnyal a betörésbe, akkor több, mint valószínű elkerültem volna ezeket! ~ dühöngtem magamban, de már késő bánat volt.
- Csak az időtöket vesztegetitek, míg az igazi tettes vidáman meglép előletek! – próbálkoztam még utoljára, de nem úgy nézett ki, hogy ez lesz az, ami meghatná őket.
Ha nem is ragadnak meg, akkor is mivel minden bizonnyal közrefog a két verőlegény és a lány megy előttünk, mutatva merre is kell mennem, hogy megfosszanak a szabadságomtól, amíg valaki rá nem jön én vagyok-e a tettes vagy sem, nem nagyon van módom meglépni.
Na de! Senki nem látott a királyhoz belopózni és attól, hogy meglógtam a cirkuszosoktól, még nem bizonyítja semmi, hogy én voltam a merénylő, így akár még sem kéne annyira aggódnom.
Azért mert ott voltam a városban, aztán meg pont akkor jöttem el mikor a gyilkosság történt, még nem ítélhetnek el. Más bizonyítékuk meg nincs.
Hogy így lerendeztem magamban a dolgot, már megnyugodtam és bár még mindig puffogva, hogy lássák nem tetszik a dolog, de velük tartottam.
- És meddig kell várnom? Remélem nem sokáig! Ki fizeti meg nekem a kieső időt, amig nem tudok dolgozni?

/Hirion/


A nő a tavernában még kedélyes volt.
-Ingyen szállást és koszt kapsz a feltartóztatásodra. Szerintem munka nélkül ez igen jutányos. És ha valamihez értesz, dolgozhatsz nekünk is, miután tisztáztad magad.
*Ám oda haza már kibújt belőle a hárpia. Azt mondják, minden tettes visszatér a bűntett helyszínére. És ebben nagyon reménykedhetsz, mert te egészen biztosan pont ahhoz a kastélyhoz jutottál vissza. És a nő apjáról a gyermekére is ráragadt a méreg a feleség/anya ellopott ékszerei miatt. No meg a kisasszony teljes készlete szintén.
Hamar tényleg a kétszer kettes magánzárkában találod magad.
-Most már értem, hogy miért volt annyira sietős neked, még ha nem is te vagy a gyilkos.

Nem, nem nyugtatott meg az, hogy olyan kedélyesen ajánlgatta az ingyen kosztot és kvártélyt, mert már volt benne részem és nem tetszett, legalábbis az a fajta, amit a szavai mögött sejtettem.
- Nekem a városba kell mennem. – morogtam a fogaim között lemondóan és nem is néztem rájuk, egészen a kastélyig, ami viszont nem kis meglepetést okozott, hiszen nem régen jöttem el mellőle.
Minden esetre igyekeztem nem elárulni magam, de úgy látszik itt az a szokás, hogy az első idegen nyakába varrnak minden bűnt, ami csak azon a napon felmerül. Így könnyű az igazságszolgáltatás! Mondom én, aki nem rég ölt meg egy királyt! Na, de mégis csak felháborító, hogy olyan bűnnel vádolnak meg, amihez semmi közöm, olyan ártatlan vagyok benne, mint a ma született bárány.
Persze, hogy a „szállásom” nem egy kedélyes és mindennel ellátott szoba lesz, hanem egy hideg zárka.
- Semmi közöm a lopáshoz! Ti megőrültetek! Egy rendes bírót akarok, mert ez nem eljárás! Nincs is nálam semmi, kutassatok át, ha akartok. – kiabáltam, mert a végén olyan miatt fognak megbüntetni, amit el sem követtem, a másikat hiába úsznám meg.

/Hirion/


-Talán vagy olyan eszes, ha már a fajodról ez hírlik, hogy eldugtad és nem lopott szajréval járkálsz. A legjobb lenne azt hiszem, ha mihamarabb átkutatnánk a környéket, ahol megtaláltunk. Alig egy köpésre van innen. És az utat ahol eljöttünk. Lehet épp akkor rejtetted el, amikor velünk voltál. Csak eszünkbe nem jutott, hogy ilyesmire is figyelni kell.
*A legnagyobb alapossággal szemlélve is az megállapítható, hogy minél többet vesződnek az ellened gyűjtött bizonyítékokkal, annál messzebb jut a valódi tettes. Ellened pedig hiába áskálódnak. Döntened kell, hogy elkapják-e "hittársadat" vagy inkább a hallgatásoddal is fedezed őt és az ügy elsimul magától...

Komolyan mondom, ha nem én lennék az áldozat, akkor jól szórakoznék, ahogy mindenféle bolondságot találnak ki az emberek, hogy valakin bosszút állhassanak, még akkor is, ha köze nincs a dolgokhoz és közben a tettes jót röhögne a markába.
Azt hiszem már bántam, hogy nem loptam tőlük, az életbe meg nem találtak volna, ha csak sejtem, hogy utánam koslatnak.
Viszont azt is tudom, hogy nálam nem találhatnak semmit, de most akaratom ellenére falaznom kell kéretlen kísérőmnek, mert ha elkapják, akkor azonnal a nyakamba varrnák, hogy a cinkosom.
- Ez nem igaz, de nagyon ostobák vagytok, mert még engem sem kutattatok át. Különben is miért mentem volna utána a faluba, ha ezt tettem volna? Ha én lettem volna a tettes, akkor messze elkerültem volna a házakat és már messze járnék. Ha úgy gondoljátok eszes vagyok, bár inkább ti vagytok ostobák, - teszem hozzá, - akkor ezt is gondoljátok át.
Nálam tényleg nem találhatnak semmit és ha egy kicsit is feltartom őket ezzel, vagy ha feldühítem őket, a fickó már árkon-bokron túl lesz mire ezek egyáltalán valamit is találnak, ha találnak.

/Hirion/


Valóban nem lett volna jó dolog, ha elkapják az igazi tettest. Hiszen az éjszaka ellenére járkáltak itt páran és bizony a helyi nemesnek bármikor elárulnák, hogy csak percekkel az előtt együtt láttak titeket, hogy a bűncselekményt elkövette volna az az alak. Sőt! Hamar elkezdett volna istenéhez fohászkodni, amiben csak az a baj, hogy te épp Valora Moorra igyekeztél terelni a gyanút a mérgezett levélben.
A halálos ítéleted lett volna szinte azonnal. Így viszont kimerülten érkeznek vissza a kutatásról és téged pár napra bezárnak. Sajnos azért csak pár napig, mert Astelath testőrei is járják a környéket és amint megtudják, hogy egy gyanúsítottat fogva tartanak, azonnal érkezik is egy páros és emlékszik rád az előadásról.
Így utad nem Észak-Bivalya, hanem Nini-Well irányába visz tovább. Ezt az esetet alaposan ki kell vizsgálni!


/Egyelőre köszönöm a játékot!/

Mivel nem tudtam mi lesz a vége, csak reménykedhettem, ezért eléggé idegörlő volt  várakozás, hogy megtudjam mire jutnak a kutakodással. Bármikor visszajöhettek, hogy elkapták azt az ostobát, és akkor bizony nagy bajban lettem volna, lehet, hogy már másnap hajnalban ott lengedeznék a falu főterének bitófáján.
Aztán megnyugodtam, amikor meghallottam az első dühös hangokat, amik a sikertelenségről és a fáradtságról meséltek.
Azt hittem azonban, hogy most már majd elengednek, de nem így történt.
Hiába kérdezősködtem csak elutasító morgás és udvariatlan sértések voltak a válaszok, így egyre idegesebb lettem.
Majd megjelentek a király lovagjai és hiába tiltakoztam, a nemes átadott nekik és most az ő foglyukként indulhattam vissza Nini-Well-be.
Persze végig méltatlankodtam az úton és azt lestem mikor tudok megpattanni.

//Én is köszönöm //

/Leila és Lola-cirkusz az egész világ!/


/A képen balra./


Már kezdtem magam unni, mikor új dolog történt.
-Ne izgulj, te mindent megtettél, amit lehet. Nem fognak kirúgni. Tudják jól, hogy remek katona és testőr vagy.
*Épp a fiút vigasztalom a vállára téve a kezemet a sátrunkban, akivel nem rég ismerkedtem meg, mikor a porondmester lép be hozzánk. Kettőnkön kívül csak testvérem, Lola van velünk és rögtön őt keresi a szemével. Bár én is izgatottan felé fordulok, mert látszik rajta, hogy fontos dolgot akar mondani.
-Lányok! Beszéltem a többiekkel. Ha itt végeztünk, lehet páran elmennek. Két hete nem tudunk elmenni, amíg meg nem lesz Astelath gyilkosa. És a kassza lemerült. Nem tudok fizetni egy ideig. Cica, az állatok etetéséhez is kellene tartalék terv. Próbálom amíg bírjuk hitelből fedezni.
*Nagyon elszomorodtam, mert a társaságból nem is gondoltam bele, hogy valaki itt hagyhat minket azért, mert egy ideig nem lesz bér. Sokan egyik napról a másikra élnek... oké, mindannyian. De mindig akadtak ilyen nehezebb napok és egy-egy szenzációs fellépéssel mindig túllendültünk rajtuk. A mi életünk nem a kiszámíthatóságról szólt.
De tudom, hogy testvéremet az állatai sokkal jobban megviselik. Mi olcsóbb kaját próbálunk szerezni vagy kicsit kevesebbet, de ők nem tudják megérteni a nehéz időszakot. Bármit megtennék, hogy segítsek neki. És ha marad még pénz a kezemben, akkor a többieknek is fogok.
Csak ki kell találnom valamit hirtelen!

//Lola, a képen jobbra//

A körmömet piszkálva csak megforgatom a szemem, ahogy drága hugicám azt a kis nyápic legény vigasztalgatja. Ő mindenkit a szárnyai alá vesz.
Elég élesek az érzékszerveim, így már az előtt hallom a porondmester lépteit, hogy belépne a sátorba.
Nem újdonság, amit mond, még ha ez senkit nem is vigasztal, már az utolsó adag húst osztottam szét a macskáim között és a hírek, hogy mikor mehetünk tovább nem voltak kedvezők.
Még ha a király halála nem is érintett meg túlságosan, négylábú társaim sorsa igen és nagyon szívesen kitekertem volna annak a szemétnek a nyakát, aki miatt szenvedni fognak.
Az itteni nép pedig már nem fog pénzt áldozni a mutatványainkra, hiszen már itt vagyunk egy ideje.
- Ha nem engednek tovább minket, akkor fizessék ki a műsorok árát. – vetem fel. – Szívesen beszélek a király emberével és hozom ezt a tudtára. – morranok fel olyan macskásan. – És ne szólíts Cicának, tudod, hogy utálom. ~ főleg más előtt! ~- nézek a főnökömre.
Ha nem adnak pénzt, akkor viszont betörök a henteshez az tuti, de a barátaim nem maradnak éhen.

/Leila és Lola-cirkusz az egész világ!/


/A képen balra./


*A porondmester nagy levegőt vett kevésbé észrevehetően, hogy a testőr ne figyeljen fel rá, de jó előre lehűtse a várakozásaitokat.
-Sajnos ez nem ilyen egyszerű. Amióta meghalt a király, az udvarában nem is tudják ki igazából a főnök. Próbáltam már beszélni velük, de a kincstár megbízó levelet kér, hogy valakinek a parancsára kiadhassa. De mindenki ódzkodik tőle, mondván neki nincs meghatalmazása a királytól.
Csak az erdeiek vezetése van egyben, bár őket nem zargattam, mert így is tanácstalanok.
*Ez után segítség kérően oda fordult az udvarlómhoz, ám az nem is nagyon akart megszólalni az emberekről véleményt mondani.
-Akkor beszélni fogunk a lombtündék fejéve. -mondtam határozottan és nővéremre néztem megerősítésért.

//képen jobbra//

Tisztában voltam vele, hogy Godar mindent megtett, amit lehetségesnek tartott és még többet is. Már elég régóta dolgoztunk együtt és jó pár évig több is volt köztünk munkatársi kapcsolatnál, hogy biztos legyek benne, hogy ha ő nem lát egyelőre kiutat, akkor nagyon kevés remény van.
Nem kétséges, hogy a király megölése nagyon nagy zavart okozott az emberek között, mert erre egyáltalán nem lehetett számítani.
Persze ez nem lesz sokáig így, de most még, ahogy Godar mondja senki nem mer lépni, nehogy aztán később ezt a fejére borítsák.
- Igazad van! – bólintottam egy elismerő mosollyal húgomra, aki azonnal a tettek mezejére akart lépni. – Ráadásul, ha igazak a mendemondák róluk, akár közvetlenül ide is hajthatnak pár szarvast, vagy más állatot, amikkel a drágáim jól lakhatnak. Mi lenne, ha a szépfiú barátod elvinne bennünket a tündék vezetőihez, biztos tudja, hogy kell hozzájuk bejutni. – biccentettem a megszeppent harcos felé.

/Leila és Lola-cirkusz az egész világ!/


/A képen balra./


* Nagyon belelkesültünk, ami hamar hanyatlott.
-Nekem nincs meghatalmazásom, hogy bemenjek a királyukhoz vagy valakit bekísérjek. Csak Astelath közelében voltunk, az ő királyuknak külön csapata van, nem vegyülünk soha.
* Ám már nem lehetett megállítani minket, ha egyszer beindulunk. És a kedves fiatalember kishitűsége, mely hirtelen szakadt rá a védelmére bízott ember halálával csak kijavítandó hiba volt számomra.
-Ugyan! Bárki kérhet meghallgatást egy uralkodótól. Nem igaz? És jelenleg nem kell többet csinálnod, mint oda vinni minket és szólni az ottani testőröknek, hogy kísérjenek minket tovább.
* A férfi szemében megcsillant valami, amit te már jó előre tudhattál. A féltékenység szikrája. Ám a legkevésbé sem oktalan dolog, ha rólam van szó. Már az járt a fejembe, hogy ha ez tényleg ilyen nehezen fog menni, akkor bedobok egy kis csípőriszát és kedvesen beszélek egy hegyesfülűvel, de nekem BE KELL JUTNOM ODA!
Hamarosan el is indulunk és miközben udvarlóm próbál intézkedni, oda súgom Lolának.
-Egész helyes az a katona, aki háttal van. Nézd azt a feneket!
* Majd megfordult akit vizslattam szemeimmel és már kezdett növekedni a melle a fiatalnak... még ha férfiasságában a lánynak nem is voltam immáron teljesen biztos.

//képen jobbra//

Lemondóan felhorkanok a legény mentegetőzésén, mert úgy látszik semmi nem tudja rávenni, hogy egy kicsit is a sarkára álljon.
Aztán mégis kurta mosoly jelenik meg a szám sarkában, mert nem kéne kihagynom a számításból Leila-t, aki, ha a fejébe vesz valamit, akkor semmi nem tántoríthatja el tőle. Persze ebben hasonlítunk egymásra, csak ő mindezt látványos temperamentummal, vagy nem habozva csábos pillantását bevetve éri el, amit én inkább sokszor erővel, makacssággal teszek.
Jól kiegészítjük egymást, hiszen hol ez, hol az a módszer jön be és most azt kell mondanom, hogy a fiú az előbbit értékeli, mikor némi habozás után, de bólint és csak elindulunk a város széli sátorrengeteg felé, ahol a hegyesfülűek ütöttek tábort.
Nem tehetek róla, de muszáj felkuncognom, amikor Leila szándékos provokációba kezd, de persze az sincs kizárva, hogy komolyan gondolja. Természetesen én már nem botránkozom meg rajta, ami nem mondható el mindenkiről.
Vagy csak simán benézte a kicsi húgom most az egyszer?
- Igen, simán elmenne lánynak is. – bólogattam vigyorogva. – Nem tudtam, hogy e felé is hajlasz testvérkém. – De azt hiszem most koncentráljunk a dolgunkra, az élvezetet hagyjuk későbbre.
Bocsánatkérően néztem a katonára, nem akartam feszültséget, most nagyon nagy szükségünk volt, mindenki jóindulatára.
Aggodalmasan füleltem a cirkuszi kocsik felé, ahonnan éhes morgás hallatszódott.
- Bagira már éhes.