Eléggé bosszantott a tudat, hogy a csaj lelépett előlünk hiszen mondhatni a markunkban volt! Pusztán a szerencséjének köszönhette, hogy nem sikerült elvégeznünk a ránk bízott feladatot.

- Hihetetlen, hogy mekkora mázlija van a csajnak! Itt volt a markunkban, Jamie! - fordultam a fiú felé, megosztva vele bosszúságomat.
- Tudom - bólintott. Láttam rajta, hogy őt is idegesíti a helyzet.
- De nincs mit tennünk, elvesztettük a nyomát. Jobb lesz, ha inkább megpróbálunk több mindent kideríteni arról, hogy mibe keveredett - mondta, és már húzott is visszafelé, de én ellenálltam.
- Szerintem meg még utolérhetnénk, elvégre te is láthattad, hogy megsebesült. Minek vacakoljunk azzal, hogy mi történt, mikor a lány elkapása a feladatunk?
- Becca! Nem tudhatjuk, merre menekült. Talán jó irányba megyünk, és rábukkanunk, talán nem és örökre elveszítjük a nyomát. Jobb lenne biztosra menni. Gyere, menjünk - zárta le a vitát Jam, én meg kissé morgolódva bár, de elfogadtam döntését, és hagytam, hogy visszaráncigáljon a koszos városba.

Visszafelé menet igyekeztünk némi információt kicsikarni a járókelőkből. A kérdezősködést Jamiere bíztam, én ugyanis még mindig kissé mérges voltam rá, hogy ilyen könnyen futni hagytuk a célpontunkat. Szerettem gyorsan elintézni a munkát, és nem igen foglalkoztam a miértekkel. Számomra az teljesen lényegtelen volt. Jam ellenben szeretett mindenről alaposan utánaérdeklődni, és lehetőség szerint biztosra menni.
Jam látta rajtam, hogy még mindig nem enyhültem meg, így hamar abbahagyta a városlakók faggatását, és felém fordult:

- Tudod mit? Mi lenne ha összekötnénk a kellemest a hasznossal, és beülnénk egy italra valamelyik közeli kis fogadóba? - kérdezte tőlem mosolyogva, mire én vállat vontam, és kelletlenül beleegyeztem a dologba.
- Jó, legyen - válaszoltam még mindig kissé haragosan.

Dühöm azonban hamar elszállt, amint betértünk az egyik közeli, viszonylag barátságos kis pubba, és megütötte fülünket az az érdekes félmondat, amit az egyik vendég mesélt társának. Ugyan én semmiféle bírósági eljárásról nem tudtam, de ettől függetlenül érdekesnek bizonyult amit hallottam, és jeleztem Jamienek, hogy nem ártana kicsit kikérdezni ezt a furcsa fazont.

A bérgyilkos párocska gyorsan rendelnek a pultnál, hogy minél jobban beolvadjanak és végre ők is lazítsanak egy kicsit. Ez után a zsúfolt teremben direkt a legzsúfoltabb asztal felé veszik az irányt és nem is ellenkezik senki, mikor oda akarnak ülni. Egyik jóra való legény gyorsan befordít néhány kézközelben lévő széket, hogy kibővíthessék társaságukat és a beszélő csak azzal jelezte, hogy érti a történéseket, hogy Beccáék felé fordulva beszél.
-...még mindig az a véleményem, hogy a Nővérek eddig jól végezték a feladatukat. Nem ért minket sötét mágia csapás, nem tizedeli a népet súlyos ragály. Van persze temérdek beteg, meg igen -mutat egy másikra- igazad van abban, hogy bele lehet kötni olyan kis ügyekbe, hogy most elapadt a Riska tehénnek a teje és akkor ez most mitől van. Igen. Tyúklopási perek mindig is voltak, de most nem erről beszélünk. Amióta az inkvizítorok helyett a boszorkányok védik a fekete mágiától a várost, az óta nincs tömeges per. Csak elvétett egy-két eset történet. És ezek veszélyes bűnözők, akiket perbe fogtak. Hát álljunk már meg egy szóra, egyik sem mondott semmi érdemlegeset, hogy miért nem úgy történt a dolog, ahogy azt gondoljuk. Vagy sokan gondolják, ha így jobban tetszik. Gondolj csak vissza, hogyan kezdődött ez az egész? Honnan indult a vita? Megvádolt az inkvizíció egy embert és felgöngyöltek egy egész hálózatot. A végén már az összes tanácstag per alatt állt és a fél várost felakasztották vagy elégették, mire leállították és a Nővérek HITELT ÉRDEMLŐEN elmondták, hogy ez és ez miért nem úgy van.
Most mondhatod, hogy bárkit hasra ütéssel megvádolhatnak, de mégsem azt látjuk, hogy itt olyan ártatlanok tömegeit húznák fel az első fára, csak mert pár nő rámond valamit. Itt meg kell jegyezzük, hogy aki gyanúba keveredett és nem bilincselték meg azonnal, az napokon belül elszelelt és meg sem próbált harcolni az ártatlanságáért.
*A hosszú beszéd alatt az, akinek a beszédét elcsípték figyelő tekintettel nézte a most felszólalót és látszott a szorongatott sörös korsóján, hogy csak a pillanatot várja, hogy ismét ő gombolyítsa tovább az eszmecsere fonalát. Csak néhány apró kortyra emelte ajkához az italt, hogy a kellemes kocsmázás hangulatát legalább látszólag fent tartsa. Mégsem sikerült elcsípnie elég gyorsan azt a pillanatot, mikor egy kis levegővételre megállt a szónok és valaki más folytatta helyette.
-Igen, de akkor én azt mondom, hogy miért maradjak harcolni az igazamért, ha azonnal elítéltek. Te is azt mondod, hogy a Nővérek halálos pontosan mondják meg, hogy kit kell utálni. És látjuk, hogy azon nyomban kész ténynek is veszi a legtöbb itt élő. Akkor meg miért maradjak és verjem pofán magam egy kivégzéssel, csak hogy az igazamat bizonygassam, ha egyébként senki nem hisz nekem.
-Jó, de már... -vágott vissza volna az előző, de szerencsére le tudta inteni a kocsmában bejövetelkor hallott ember az asztalnál és szavába vágva átvette a szót.
-Bocsi, de nem értek veled egyet. Te azt mondod, miért harcolna vagy sem egy logikusan gondolkodó ember, ha megvádolja egy nagy tiszteletnek örvendő szekta. De ez a nő nem gondolkodott tisztán. Mondtam már az előbb. Teljes őrültségeket beszélt, amit józan paraszt ésszel nem mond senki az ég adta egy világon! Itt nem arról van szó, hogy most szeretjük a fenn álló szokásokat vagy sem! Vagy mi alapján ítéljünk... Itt egyszerűen arról van szó, hogy őrült volt és őrültségből tett -vagy nem tette, ez egy más vita-, amit tett. De egy elmeháborodottat nem ítélhetsz el. Azok betegek és kész. Nem bűnözők. Mert nem rossz akaratból cselekszik. Érted?
*A vita igen hevesen zajlik, de úgy tűnik két tábor között. Az egyik Angelt ártatlannak tartja. Míg a másik bűnösnek. Ám ha csak egy fél város akar agyon kövezni... Miközben a másik azon vitatkozik, hogy miért helyezkedik tartózkodó álláspontra.

Becca meglehetősen durcás képet vágott, mikor azzal álltam elő, hogy itt kéne kicsit körülszaglásznunk egy kicsit, mielőtt még a lány nyomába erednénk, hiszen a nyomait már úgyis elvesztettük. Így hát engesztelésképpen behúztam egy közeli kis fogadóba, és rendeltem neki az egyik legjobb fajta borukból, - hiszen a vadászcsaládnak köszönhetően most ezt megtehettük - magamnak pedig egy sört kértem.
A hely eléggé zsúfolt volt, ennek ellenére mégis a legzsúfoltabb asztal felé vettem az irányt, amivel újfent elértem, hogy a lány elhúzza a száját. Jobban örült volna, ha elfelejtem kicsit a munkát, és vele foglalkozok inkább, de nem tette szóvá a dolgot.
Az asztal körül ülőket nem zavarta túlságosan a jelenlétünk, és még csak gyanúsnak sem találták a dolgot. Egyikük egyből oda is penderített két széket maga mellé, hogy helyet foglalhassunk köreiknél, mi pedig egy másodpercig sem teketóriáztunk.
Eleinte csak csendben hallgattuk a beszélgetést, majd miután az első beszélő - akit bejövetkor meghallottunk - befejezte mondandóját, gyorsan megszólaltam, mielőtt még bárki közbevághatott volna:

- Elnézést, jól hallom, hogy a most megszökött lányról folyik a szó? Mi a barátnőmmel csak nemrég érkeztünk meg a városba, de szemtanúja voltunk az esetnek. Mit követett el az a nő egész pontosan? - kérdeztem, úgy téve, mintha mit sem tudnék erről az egészről, holott nagyjából azért képben voltunk már, de néhány részlet nem volt világos előttünk. Valamint meg akartam tudni, hogy mennyire hihetünk ezeknek a pletykálkodó ittenieknek.

- És mi van a Nővérekkel? Tényleg igaz, hogy ők védik meg a várost a sötét erőktől, és ők irányítják ezt az egész várost? - kérdezte Becca érdeklődést színlelve, de én tudtam, hogy egyáltalán nem erről van szó, pusztán az én dolgomat akarja megkönnyíteni, és mihamarabb minél több információt gyűjteni, hogy hátha akkor hamarabb itt hagyom ezt a társaságot és vele törődök végre a "hülye nyomozgatásom" helyett, ahogyan ő szokta ezt nevezni.  

- A témához hozzászólva - vettem át megint a szót, csakhogy ne keltsen annyira gyanút a kérdezősködésünk -, én úgy gondolom, gyáva ember az, aki nem áll ki az igazáért. Ha engem gyanúba kevernének és olyannal vádolnának, amit nem követtem el, akkor az utolsó pillanatig harcolnék saját magam védelmében, s csak akkor futnék el, ha végképp nem lenne más lehetőségem. Egyébként pedig honnan tudják, hogy az a nő ezt nem tette meg, vagy egyáltalán volt-e erre bármiféle lehetősége? - mondtam nekik, igyekezve nem állást foglalni egyik fél oldalán sem, hogy mindkettő oldal képviselői készségesek legyenek velünk szemben.

- Valóban, nemrég valamelyikük egyfajta bírósági pert említett... Meg valami olyasmit, hogy az a csaj őrült volt, és mindenféléket beszélt össze vissza. De végül elítélték... Az ítéletet is a Nővérek hozzák nem? Mindenesetre pont akkor érkeztünk, mikor megpróbálták megkövezni őt, a nő azonban a szemünk láttára kereket oldott. Ezért érdekel minket ennyire ez az eset - folytatta a csevejt Becca, megmagyarázva azt is az összegyűlteknek, miért érdeklődünk ennyire. Valószínűleg az esetleges kérdéseket, és gyanakvásukat akarta ezzel megelőzni.
Mindenesetre hálás voltam neki, hogy nem burkolózott hallgatásba, mint az esetek többségében, ha nem az ő akarata érvényesül, és ezzel sikeresen megsértem őt, hanem inkább igyekszik a kezemre játszani s megkönnyíteni a dolgomat. Nem hiába pont vele léptem le az árvaházból. Szerettem vele dolgozni, remekül összejátszottunk mindig is, és sosem hagytuk cserben egymást.

A vita nem állt meg a közbeszólás után, hiszen jól láthatóan így folyt eddig is és az arcokról az olvasható, hogy kimondottan örültek az új pár érkezésének és bekapcsolódásának. Mintha azt élveznék, hogy minél többen vitáznak, az annál jobb.
-Volt egy bírósági per, de nem Nővérek hozták az ítéletet. És nem ők irányítják a várost. Csak tanácsot adnak a király katonáinak, a bíróknak és a városháza tanácsnokainak. De egyik posztin sincs boszorkányuk. Nem is értem, hogy miért vitatkozunk egyáltalán erről.
-Na tessék! -csapott a térdére elégedetlenül egy másik- Itt magyarázzuk már mióta, hogyan nem képes senki kikeveredni a Nővérek vádjai alól és mindenben az ő „súgásuk” érvényesül, és kijelented, hogy nem ők irányítják a várost. Miközben kiderült már múltkor is, hogy a vezetők szeretői. Szerinted nem azért, mert így vannak egymással.
-Csak Allvaja látta kijönni az egyiküket pucéron egy tanácstag szobájából. Nem mondhatjuk, hogy mindegyik vezetőnek van egy szeretője. Ha egy katona szerelmes lesz a kocsmáros lányába, akkor meg ők szőnek titkos összeesküvést a város ellen?
*Miután végleg zátonyra futott a vita arról, hogy uralkodnak-e a boszorkányegylet tagjai vagy csak nagy tisztelet övezi őket, hát jobb téma híján visszatértek még a bírósági perre, ahol úgy tűnik van a társaságban egy egyetértés -ami nagy szó-, hogy volt. De már erősen megoszlanak a vélemények afelől, hogy részt vett-e Angel rajta vagy csak a vallomását olvasták fel. Egyesek szerint maga is jelen volt legalább egyen, elmondhatta volna, amit akart. Mások szerint csak a levelét olvasta fel egy nő. Egyik tábor szerint összekeverik a levélfelolvasást azzal a nappal, amikor maga is megjelent. Míg a másik vélemény szerint csak egy nap volt a vád felolvasásától kezdve az ítélet meghozataláig. (Szép kis csapat, de hát a létszám törvénye. Egy bizonyos embermennyiség felett, ha összeülnek, arról sem tudnak egységesek lenni, hogy a Nap ma reggel ténylegesen melyik irányból kelt fel.)
Ám a folyton visszatérő vádak között felbukkant pár órával később egy talán érdekes.
-És akkor miért van az, hogy múlt héten is eltűnt egy nő, aki a Nővérekkel barátkozott? Állítólag új társuk volt, majd vasárnap virradóra nyom nélkül eltűnt. Lisbeth vagy mi volt a neve. Kicsit sem furcsa...
-Na tessék! Eddig itt győzködtél minket, hogy a Nővérek hatalma milyen legyőzhetetlen, most meg hirtelen eltűnt, meghalt az egyikük és máris megdönthetetlen bizonyíték van arra, hogy mindent ők uralnak.
-Nem halt meg. Azt mondják, Braslov felé ment. Vagy ki tudja, nem állt-e onnan is tovább!
*Megbízhatatlan forrásoknak bizonyultak, de minden esetre bőséges.

Kedvetlenül ittam a boromat, amit Jamie rendelt nekem. A társaság, amihez csatlakoztunk egymást túlkiabálva vitatkozott, és ahányan voltak, annyira különböző dolgokat állítottak, amiből aztán nehezen tudtuk volna kihámozni az igazságot, nem mintha engem annyira érdekelt volna az, hogy pontosan mi történt azzal a csajjal. A lényeg, hogy meglépett, mi meg ahelyett, hogy megpróbálnánk a nyomára akadni itt ülünk ebbe a kis fogadóba, amivel láthatólag csak az időnket vesztegetjük.

- Nem tudnak ezek semmit sem, Jam. Gyere, menjünk innét - súgtam neki, de aztán megütötte a fülem pár mondat valamilyen másik nővel kapcsolatban, aki állítólag szintén eltűnt, így ismét a vitatkozókhoz fordultam:

- Szóval azt mondják, hogy ez a Lisa, vagy ki, szintén összeszűrte a levet a Nővérekkel, aztán meg felszívódott? Ez érdekes... Tudnának erről kicsit többet mesélni? - kérdeztem, remélve, hogy most valamivel nagyobb egyetértés lesz, vagy legalábbis nem annyira különbözőek, és tudunk is majd valamit kezdeni ezekkel az információkkal, és akkor Jam végre abbahagyja a hülye nyomozgatását, és végre a csaj után eredünk.

- Remélem elégedett vagy, Jamie - suttogtam neki, hogy a többiek ne hallják. - Erre még rákérdeztem a kedvedért, de ezután lépjünk le innét. Elegem van ezekből a nagyszájú, pletykálkodó barmokból. Nem tudtunk meg szinte semmi olyat, amit eddig ne tudtunk volna.
- Azért én ezt nem mondanám... Bár tény, hogy a fele információ használhatatlan - válaszolta Jam, de úgy tűnt, ő továbbra is úgy gondolja, hogy volt értelme a kérdezősködésnek, amit én nem igazán értettem, de hát ebben mindig is különböztünk, így igazság szerint nem is igazán próbáltam meg megérteni, mit is tart ő ebben használhatónak.

A már kihűlt téma, mely egy ideje alig került a helyi „információ-áramlás” középpontjába újratöltve tért vissza egy röpke pillanatig. A sarlatán itt tartózkodására közel mindenki emlékezett és azt is sokan úgy tudták, hogy a Nővérekkel volt valami kapcsolat. Főként a hirtelen eltűnésével kapcsolatban.
Valaki a Braslov felé vezető úton látta utoljára egy igen hosszú szombat este után, ám találgatások övezték, vajon elég ostoba lenne-e ahhoz, hogy a sötétben mutogassa magát menekülés közben, majd ott maradjon. Volt, aki szerint egész biztosan tovább állt. Mások szerint lehet, hogy ott van. Míg néhányan még gondolkodni is tudtak és hamar rájöttek már, hogy egy ilyen irány egész biztosan nem az emberek települései felé vezet, hanem gyógynövényeket gyűjteni ment a vadonba.
Hát... ha valamire hasznosítható néhány apró morzsa az igazságból, akkor legalább nem csak egy jó italt fogyasztottak el. Ám ideje most már kicsit egymással is foglalkozni!
Másnap reggel pedig eldöntik majd, hogy Angel követhetetlen lábnyomait követik-e Braslovba vagy az álboszorkányét. Úgy tűnik, a hely imázsa ellenállhatatlanul csábítja mostanában a legelképesztőbb figurákat.

Becca láthatólag nem értette meg, hogy miért ücsörgünk itt, ahelyett, hogy tényleges nyomokat keresnénk, és ezt a tudtomra is adta. Szerencsémre azonban remek kérdéseket tett fel a vitatkozóknak, így hamar megtudtam, amit akartam. Úgy tűnt, hogy Braslovba mindenképpen érdemes lesz ellátogatnunk, hátha Angel is arra vette az irányt. Egyesek ezt tartották a legvalószínűbbnek, s mivel feltehetőleg az előbbi szökevény is arra menekült, így abban a városkában tartottam a legcélravezetőbbnek tovább kutakodni.
Megköszöntem hát a társaságnak segítségüket, majd Becca nagy örömére felálltam és kézen fogva kisétáltunk a fogadóból. Amint kiértünk, a lány felé fordultam:

- Köszönöm, hogy segítettél, habár láttam rajtad, hogy inkább szabadulni akarsz attól a társaságtól, mégis igyekeztél infókat szerezni - öleltem át hálám jeléül.
- S mint látod, nem is annyira hasznavehetetlenek amiket megtudtunk. Legalább már azt tudjuk, hogy merre tovább. Mindenképpen Braslovban érdemes tovább kutakodnunk. Mivel a célpontunk a Nővérek után érdeklődött, így feltehetőleg ő is értesült erről a Lisbeth nevű nőről, aki korábban elszelelt innen. Eléggé valószínűnek tartom hát, hogy megpróbálta felkeresni a nőt, ha már kapcsolatban állt a Nővérekkel - fejtettem ki neki elméletemet és további terveimet.

- Nem lehetsz biztos abban, hogy jól értesültek a dolgokról ezek a senkiházik. A csajról is rengetegféle variációval álltak elő, és ezzel a nővel kapcsolatban sem voltak teljesen egybehangzóak a vélemények. Akár a vadonba is mehetett, ahogy az egyik ürge mondta - csóválta meg a fejét Becca, de aztán vállat vonva hozzátette: - Mindegy, felőlem mehetünk Braslovba is. Csak hagyjuk már magunk mögött ezt a lepukkant, ózdi várost, és csináljunk végre valami értelmeset.

/felderítés/

Uráldur írta:

Helyszínleírás:

A kis boszorkány Délosból menekülve kis megállót iktat be egy kis mezővárosban. A település a fazekasairól vált leginkább ismertté, bár élnek itt olyanok is, akik a környező gazdagon termő tájból élnek vagy közvetlenül, vagy az ott termett árukat dolgozzák fel. Van itt cserzéssel foglalkozó vagy bőrdíszműves, szatócs, de akár a két kovács valamelyikét is meg lehet látogatni.
De ne szaladjunk előre ennyire az időben! Hiszen először csak a város fölé magasodó szélmalom lapátkerekeit pillantja meg az utazó, kicsit később a vörös téglából épült szent helyet. Közelebb érve rajzolódik ki egy föld sánc, melyen néhány kapu ereszti be a békével érkezetteket.
Beérkezve az utcák rendezettek és a házak jó állapotban vannak, egyet kivéve. Az pedig nem más, mint a fentebb említett templom. A külső peremen még a földművesekre jellemző ruhák dominálnak és az udvarokban jószágokat tartanak. Ám ahogy haladunk beljebb, egyre jobban látszik a kézművesek és kereskedőkből gazdaggá lett polgárság jelei.

Ha betér egy tavernába az álboszorkány, talán néhány nap alatt talál valakit, akit megkopaszthat. Bár ha a hit katedrálisára gondolunk vissza... Nem biztos, hogy hisznek az itteniek a természetfelettiben!

A városban több fogadó is várja a messzi földről érkezőket. És Zal nagyon is messziről érkezett. De választhatja a piac forgatagát vagy megpróbálhat az egyik családnál szállást keresni. Egyelőre nem ugrott elé egy démon sem, de gyaníthatóan tényleg nagyon kevesen követhették azt a teremtményt, ha egyáltalán volt egyáltalán valaki.

/Gondoltam bemásolom neked az első reagból a helyszínleírást./

Fáradt vagyok és éhes. De már látom a szélmalmot, még egy pár lépés és ott is vagyok. Nem semmi volt ez az út, meg sem álltam, hogy végre ideérhessek és ehessek egy jót. De végre itt vagyok, Nini-well városában.  Sokat gondolkoztam, hogy mihez kezdjek itt, menjek rögtön a dolgomra, vagy csak sétálgassak a városba. Kezd sötétedni, szóval most a legfontosabb az lenne ha találnék szállást. Így hát betérek a legközelebbi fogadóba.  Belépve az ajtón rögtön megcsapja az orromat az átható alkohol szag. De sebaj, jó tudni, hogy ők legalább jól érzik magukat. A lényeg, hogy nem ismernek fel, senki se fogja megtudni, hogy sötét elf vagyok, végképp nem azt, hogy kém. Hajamat szőkére festettem, bőröm porcelán fehérré változott, szemeim pedig smaragdzölden világítottak az éjszakában. Egész jól elterveztem a dolgot. A nevem Glenice, egy magányosan vándorló erdei elf, aki átutazóban van. Bravó Zal, kitűnő ötletek. -veregetem meg vállamat képzeletben. Lassan beljebb haladok, majd leülök a bárpultnál. Nem látok egy gyanúsnak tűnő alakot sem. Ezért nyugodtan foglalok helyet, majd a fogadóshoz fordulok.
-Jó estét! -üdvözlöm hatalmas mosollyal az arcomon, muszáj a szerepemben maradnom. -Van kiadó szobájuk? -kérdem, s közben megrebegtetem szempilláimat, hátha ez beválik.

A város egyik fogadójába tér be az idegen. A fiatal legénynek nagyon is beválik a flörtölés és az egyik kulcsot máris a kezébe nyomja.
-Két ezüst lesz éjszakára. Sajnos nem tudok másikat adni, mert a menekültek miatt minden szobánk tele van. A konyha ajtón túl azonnal jobbra lesz. Fizetni ráér, ha elmegy. -ezzel elkezdi a könyvelést nézni és végül gyorsan az oldalszám alá szorít a lap legvégén egy rendkívüli számadási sort- Nagyon sok gazdag is élt és most azt keresik, hol tudnák folytatni. Eszméletlen, ami történt!
*Hát ha tovább bájolja a pillantásával, akkor az a veszély áll fent a kémünknek, hogy egész este nem fog aludni menni, mert valaki szóval tartja.

/Hira és Hirion (és Falha)/
(foly. A Szégyen Arca)


A két sötét elf kém, Falha és Hirion lassan megérkezik az emberek városába, Nini-Wellbe. Az út alatt volt idejük összeszokni és csiszolni az álcán, hogy a fiú a húga beteg testvérét alakítja. Belőle csak annyi látszik ki a sok kötés alól, hogy az arca valamikor nagyon megéghetett, mert most is hólyagok csúfítják. Egyedül fekete haja az, ami nem tűnik se selfnek, se betegnek.

/Rátok bíznám, hogy pontosan hol jártok és mit csináltok, amikor találkoztok./

//A Szégyen Arca//

Falha alaposan betekerte Hirion-t azokba a gyolcsokba, így nem nagyon kellett semmilyen álca, mert épp csak az arcából látszott ki valamennyi, ami viszont elég volt a megtévesztéshez, bár inkább vállalta volna a fiú, hogy valami festékkel csúfítsák el, mint, hogy igazi sebhelyeket viseljen.
Még az is felmerült benne, hogy kihasználhatják a helyzetet és tényleg kerítenek valami gyógyítót, aki segítségére lesz az összeégett bőr eltüntetésében.
A lány elég tapasztaltnak tűnik fiatal kora ellenére, úgy látszik nem ez az első hasonló megbízása, még ha démont eddig nem is keresett. És ez bizony hatványozottan mondható el Hirionról, aki még kém sem volt soha és azon törte az úton a fejét, hogy Uráldur vajon miért épp őt szemelte ki a feladatra.
Talán el akarta tüntetni a városból? De miért? Tud vajon valamit?
Arra is gondolt, hogy ha sikerrel jár, talán megkérdezheti, felteheti ezt a kérdést jutalomból.
Mikor beérnek a városba megpróbál tájékozódni, amit az ilyen helyeken a legjobb, ha kocsmában vagy a fogadóban kezd el a vándor, ahol az italtól megered könnyen az emberek nyelve.
- Ott van egy fogadó, ott, ahol az a vigasság van, talán ott kérdezősködhetnénk. – veti fel Falha-nak.

Népünk készül a harcra. Senki se tudja mi lesz. Nagy a csend a sötét elfek körül. Otthon izgalmasan telnek napjaim. Tanulom a gyógyítást és a fegyverforgatást. Az íjászat már egyre jobban megy. Így telnek a napok, mikor egy idegen téved a környékre. Lova súlyos terhek alatt roskadozott. Szép edényeket és kovácsolt tárgyakat hozott. Mindent megvettük. Asztalhoz ültettük és miközben evett kérdezgettük. Azt mondta amerről jött ott minden csendes és nyugodt. Nem látott se orkokat se más veszélyes lényeket az útja során. Szerencsét próbálni jött csupán és látni az erdei királyságot.
Mikor közöltük vele, hogy hadi készültség van most erre felénk, jobbnak látta távozni. A hely ahonnan jött Nini-Well viszont felkeltette az egyik fiatal tünde férfi kíváncsiságát. Kovácsnak tanult és szeretett volna elsajátítani új fogásokat. Úgy döntött vele tart és én ebben nagy lehetőséget láttam. Kikönyörögtem Apámtól, had tartsak vele. Ő nehezen állt kötélnek és ragaszkodott hozzá, hogy valaki elkísérjen. Két nő vállalta a feladatot. Látni akarták a többi portékát is.
Így indultunk útnak. Hosszú volt az út. Minden békés volt. Szép tájakon mentünk keresztül.Kevés járókelővel találkoztunk. Háromszor szálltunk meg éjszakára, míg végül megérkeztünk Nini-Wellbe. A hely szép volt. Sok volt a látnivaló. A legkülönfélébb embereket láttam. Árusokat, gazdagokat, szegényeket.
Vendégünk és a fiatal tünde dolgára ment. Senkit se zavart, hogy nem vagyunk emberek. Néhányan kedvesen üdvözöltek, mások észre se vettek. Női kísérőimmel elváltunk és megbeszéltük, hogy a kocsmában találkozunk. Nézelődtem egy kicsit, de aztán megéheztem. Megkerestem a kocsmát és érdeklődtem. A kocsmárosné pont az épület előtt pipázott. Mikor meglátott örömmel üdvözölt és hellyel kínált. Hamarosan finoman illatozó sült hús és kenyér került az asztalomra mellé egy kancsó bort kaptam. Míg falatoztam észrevettem egy furcsa párost. Egy fiatal nőt és egy tetőtől talpig gyolcsba tekekert férfit. Az egyik asztalnál ültek. Figyeltem a sérült férfit és arra gondoltam megkérdezem segíthetek e. Gyorsan bekaptam még pár falatot és odaléptem hozzájuk.
- Üdvözöllek benneteket! Ha jól hallom ti is újak vagytok errefelé. Én is most vagyok itt először és csak meg akartam kérdezni tudok e segíteni.- mondom udvariasan és közben a sérült férfira nézek.

/A szégyen arca/


A kocsmába elkezdtek beszállingózni az emberek. Úgy tűnik, a három elf hamar megtalálta egymást. De néhány inaslegény is betévedt perceken belül a környékbeli műhelyek egyikéből. És egy feltűnő ruhába öltözött nő.



Pont a Hiroval szomszédos asztalhoz ült le és maga elé véve egy kártyapaklit keverni kezdte. Közben ellenségesen oda nézett a beszélgető tündékre.

/A szégyen arca/

Falha-nak nem volt ellenvetése, hogy a fogadó alatti ivóban keressünk információs lehetőséget, így ott foglaltunk helyet az egyik asztalnál, miután köszöntöttük a fogadósnét.
Nekem már a nyálam is csurgott a finom illatokra, de a kötések miatt elég nehézkes volt a táplálkozásom, azonban elhatároztam, hogy itt valahogy megoldom, ha a fene, fenét eszik is. Eleget koplaltam már az úton, ahol száraz sajt és rágós, félig nyers hús volt csak.
A lány szerencsére most nem akadékoskodott, hanem megrendelte a meleg ételt és hozzá, finom mézsört, talán ezzel akarta biztosítani, hogy engedelmesen játsszam tovább, cseppet sem kellemes szerepemet.
Minden hol feltűnést keltettünk és sajnos itt sem volt másként, sokan megbámultak és sokan látható undorral húzódtak arrébb, kivéve egy erdei elf lányt, aki, mindenféle ellenérzés nélkül, kedvesen köszöntött minket és segíteni is akart.
A szemem felcsillant, de persze kételkedtem, hogy valóban tudna segíteni.
Eddigre már sokan voltak a helyiségben és aki a legjobban kirítt közülük, az egy igen csak feltűnő ruházatú asszonyszemély, bár mikor megláttam a kezében a kártyát, már nem is csodálkoztam annyira, viszont szinte viszketett a bőröm a kötés alatt a tekintetétől. Igyekeztem elfordulni tőle.
- Üdv! – morogtam ki a számat félig eltakaró gyolcs alól. – Igen, még nem járunk itt. De miféle segítségre gondoltál? Úgy gondolod tudnál segíteni rajtam? – felejtettem el kis időre, hogy tulajdonképpen miért is jöttünk, hiszen mindennél jobban vágytam rá, hogy testem újra a régi legyen.

Ahogy elindulok a sérült srác felé látok leülni egy nőt a közeli asztalhoz. Ruházata kitűnik a tömegből. Aztán kártyákkal kezd bíbelődni. nem igazán foglalkozok vele. Megszólítom a furcsa párost akik kedvesen fogadnak.
- Hárman érkeztünk ide. A társaim is én is értünk valamennyit a gyógyításhoz. Kereshetünk itt egy szobát, ahol gyógynövényekkel és főzetekkel, ellátnánk sebeidet. Itt biztos vannak ilyen portékák is. Ahhoz viszont hogy helyre tudjunk hozni, le kell vennünk rólad ezt a sok kötést. Te is biztosan jobban éreznéd magad nélkülük. De mond csak. Mi történt veled?- miközben a válaszra várok, valaki a nevemen szólít. Melove az, az egyik kísérőm. Oda kapom a fejem. Épp az egyik ajtó közeli asztalnál ültek le és nagyban tanakodtak valamin.
- Már itt is vannak. Egy pillanat. Kiagyalunk valamit, mi és hogy legyen, aztán ha nektek is jó itt maradunk egy-két éjszakára.- mondom aztán már ott se vagyok.
Leülök a többiekhez és elmesélem az ötletemet. Aki megszólított kissé óckodik az ötlettől. A másik viszont bőszen mesélni kezdi, hogy tudja is hol lehet gyógyfőzeteket és gyógynövényeket kapni. Ő amúgy útközben is sok csokorral szedett. Kicsit komolyan veszi a gyógyítást. Miközben beszélgetünk, a férfit nézzük, de közben a nőre is oda-oda sandítunk. Mindannyian tarunk kissé tőle.

/A szégyen arca/


Miközben a boszorkány figyelmét eltereli az első ügyfél az elfek beszélgetésbe kezdenek. Ám Hira kísérői sem ússzák meg gyanakvó tekintetét amikor hangosan oda szólnak a lánynak. Úgy tűnik kevésbé a fiú álcája, mint az alóla is jól kivehető tünde volta aggasztotta a jósnőt.
A nem rég megkerült lányát az apa csak azért engedte el erre az útra, mert a társaságban van egy nagyon tapasztalt és gyógyításban kimondottan jártas fajtársuk, ezért úgy gondolta, hogy baj nem történhet. És ez most jól is jön. Ám a gyógyfőzet elkészítéséhez szükség lenne még egy nagyon ritka kincshez. A szikraszirom csak nagyon sok pénzért vásárolható, nincs egyiküknél sem elegendő.
Ám az életmentő elf nő nem tud kibújni és nem tud más lenni, mint ami. Ezért részletesen elmond mindent, hátha valami csoda folytán mégis meg tudják oldani a dolgot.
-Szerinted kémvadászok? Nagyon gyanús volt, ahogy kihangsúlyozta, hogy le akarja venni rólad a kötéseket. Mintha sejtené, hogy kínos helyzetbe hoz. Szerinted?
*Falha vigyázott rá, hogy csak úgy súgja „testvére” fülébe a szavakat, hogy még a hegyesfülűek kihegyezett érzékeivel se lehessen meghallani a másik asztalnál.

/Szikraszirom megtalálható Neminra élővilágában. Megszerzése kijátszáshoz kötött, nem lehet véletlenül valamelyikőtöknél./

//A szégyen arca//

Szó se róla, hogy Hirion jobban érezné magát a kötések nélkül, de valószínűleg nem szórakozásból ragaszkodott Falha hozzá, hogy így be legyen bugyolálva, már így is nem kevés gyanakvó pillantást kaptak, pedig itt elég sokféle nép jár-kel.
Azonban gyanakodni is kezd, hogy mi ez a nagy segítőkészség, hiszen az ő népüknél ez igen csak nem jellemző, sőt inkább kihasználják, ha valaki sérült és gyenge, nem csak úgy ingyen felajánlják.
Nem akar barátságtalan lenni és Falha sem nagyon szól közbe, hiszen elég furcsa lenne ha visszautasítanák a tünde lányt, mikor láthatóan „beteg”, és végül is, sok leleplezéssel nem járna, mert a bőre tényleg összeégett, de hát mégis csak ősi ellenségek!
A jósnő rá-rátévedő pillantása is kezdi idegesíteni, nincs Hirion hozzászokva ilyen munkákhoz, színjátékhoz.
Mikor megszólal végül „húga”, kiderül, hogy benne is hasonló gondolatok keltek életre, mint benne.
- Nem tudom! Én nem értek ehhez, de őszintének tűnt, bár furcsa, hogy csak úgy meg akar gyógyítani. – súgja vissza. – Talán valami ellenszolgáltatást vár. De engem jobban idegesít a mellettünk ülő nőszemély. Állandóan vizslat engem. Talán jobb lenne mielőbb elmenni innen és máshol kérdezősködni. – pillant ő is a jósnő felé lopva, míg fél szemmel a vitatkozó erdei elfeket is szemmel tartja.

A többiekkel megbeszéltük a sérült srácot. Végül úgy döntöttünk hogy próbálunk segíteni rajta. Lorebell, már amúgy is jártas a gyógyításban. Apám hozzá kifejezetten ragaszkodott. Megosztotta velünk ötletét, hogy készítsünk egy főzetet, amivel a férfi sebeit meggyógyíthatjuk. Viszont volt egy nem is túl kicsi bökkenő. Az égési sebeket (mi vagyis ő annak vélte)egy főzettel lehet csak teljesen gyógyítani, ahhoz pedig szikraszirom is kell. Mindannyian tudtuk hogy ez egy ritka kincs és el kell menni érte. Abban állapodtunk meg, megkérdezzük velünk tartanak e az úton. Talán a környéken találunk másik helyet ahol megszállhatunk és elkészíthetjük a főzetet.
Ahogy beszélgetés közben rájuk pillantottam, láttam, hogy ők is beszélgetnek és a különös nő rájuk is rossz hatással van.
Felállok, kivárom míg a beteget kísérő lány észrevesz és intek neki. Ha jön arrébb állunk és gyorsan megosztom vele ötletem. Rábízom a döntést. Vagy itt marad a férfival míg mi megkeressük a főzethez szükséges növényt, vagy velünk is tarthatnak. Addigra a többiek már kimentek a kocsmából, és odakint várakoztak.
Míg a lány eldönti mi legyen rendezzük a számlát és kint várjuk mi lesz.

/A Szégyen Arca/


Egyre nyugtalanabbak lesznek a jövendőmondó pillantásaitól az elfek mind a két asztalnál és Hirionnak nem feltétlenül van szerencséje... megint. Bármennyire is sziklaszilárdan elhatározta, hogy márpedig most egy jót eszik a társa által rendelt fenséges tálnak köszönhetően, a gyógyító és az erdeiek már készülődnek és kimentek a kocsma elé. Ha szeretné befejezni a vacsorát, nem fogják megvárni.
Az emberek zajosak odabent és zajlik az élet. Ám semmi különösebb atrocitás nem éri a messziről jött népeket. A legtöbben azzal vannak elfoglalva, hogy az első kupa alkoholt lehajtsák.

/A szégyen arca/

Igaz, hogy jó lenne megszabadulni a jósnő vizslató tekintetétől, de ezen kívül nem éri őket semmilyen bántalom, mindenki békésen beszélget és nem foglalkoznak velük, csak amennyire minden idegent megnéznek.
Hirion ugyan szívesen szabadulna a szomszéd asztal társaságától, de gyomra korgását sem hagyhatja figyelmen kívül, így az lenne a legjobb, ha evés után távoznának.
De a sors szellemei nem kegyesek hozzá most sem, ahogy egész életében csak szórakoztak vele, így azok az erdei elfek, akik segíteni akartak rajta, bármi is legyen a szándékuk, de most távoztak és a lány, aki beszélt velük, félre nem érthető módon őket is magával hívta.
Hirion Falha-ra nézett, aki kis gondolkodás után bólintott és így a fiú is kénytelen volt vele tartani, bánatosan nézve és utoljára beleszaglászva a kellemes illatokba.
Meghallgatta a fogadó előtt, hogy mit javasolnak a lombtündék és felmerült benne, hogy ebből vajon, hogy lesz démon keresgélés, de őszintén szólva, sokkal jobban érdekelte az, hogy meggyógyuljon, mint Uráldur távoli parancsa az elkóborolt démonról. Na meg itt amúgy sem fenyegeti az a veszély ami Zevadarban, így minek is rohanna vissza, nem igaz?
- Én benne vagyok, bár nem ismerem a gyógynövényeket, de ha megmondjátok hol érdemes keresni és hogy néz ki, természetes, hogy segítek, elvégre az én érdekem, nem? – válaszol és nem várja meg, hogy Falha esetleg elutasítsa a kérést.

- Arra semmi szükség mi pontosan tudjuk hol találjuk a növényt. A Raydani hegyekhez kell elmennünk érte. A környéken viszont mindenképp megszállunk valahol.- mondom, majd útnak indulunk.
Ahogy sétálunk az árusok között, beszerzünk még pár hozzávalót amit találunk. Valakitől megtudjuk, hogy bő termés van a hegyek között a növényből, de úgy hallotta veszélyes most arra menni, ugyanis orkok tanyáznak arrafelé.
Ahogy nézelődünk az egyik árus frissen illatozó és gusztusos húsos pitéket árul. Veszünk egy pár darabot és kettőt a férfi kezébe nyomok. Láttam hogy pont evés közben zavartam meg. Lori, hogy merről és hogyan nem tudtuk, de kerített egy öreg félig vaksi, de még gyorsléptű lovat akire felküldtük a srácot. A nevét még mindig nem tudtuk.
Útközben látunk népeket, akik jöttek- mentek. Sokan felénk pillantanak, valaki viszolyogva elfordul. Nem túlzottan foglalkozunk velük. Folyamatosan járatjuk a szánkat menet közben. Lori a lánnyal osztja meg gyógyítási ötletét. Mesél a főzetről a hegyről és közben folyton kérdezősködik. Két társunk azonban csak nem áll kötélnek. Semmire se adnak egyenes választ csak a nevüket mondták meg. A másik társam kissé bizalmatlanul, gyanakvóan pillantgat erre a kettőre. Nagyon nem bízik bennük. De már mindenképp meggyógyítjuk vagy legalábbis megpróbáljuk meggyógyítani Randírt (így mutatkozott be). Nem azok a népek vagyunk akik hajlamosak megszegni igéretüket és szeretünk kudarcot vallani. Bár sejtettem hogy nem mond igazat se ő se Fael a lány. Valóban nem árt az óvatosság. Egyszer jártam már így. Segíteni akartam és mi lett belőle. Nem szándékosan, de halált okoztam. Talán Lori is aki szüntelenül cseveg ha kell ha nem érzi ezt.

/A Szégyen Arca/


Végül úgy dönt a kis csapat, hogy együtt indulnak el a hosszú útra. Beszélgetéssel ütik el az időt és Hira is egyre komolyabb dilemma elé néz. Nem minden oldalról nézve tűnik bölcsnek a döntése. De nem szabad elfelejtenie, hogy akik miatt neki rossz tapasztalatai voltak, azok a sötét elfek. Óvta is atyja tőlük, még ha nem is sok fogant meg belőle.
Ám mostani útitársaikról már ránézésre lehet látni, hogy erdeiek, hiszen nem szürke a bőrük és nem fehér a hajuk. De hát minden fajta népség van mindenhol. Az utolsó falvakat is maguk mögött hagyják és már javában a Nagy Füves Pusztán vágnak át, mikor megfogalmazódik bennük az érzés, mely úgy nőtt a lelkükben az elmúlt órákban, mint gyermek az anyaméhben.
A természet itt gyengébb, nem olyan mint egy erődben. De csak most tudatosult bennük, hogy ha oldalra néznek, a távolban lovasok jönnek. Az öt nomád férfi kezében visszacsapó íj és rajtuk nyílvessző. Így közelednek.

/A szégyen arca/

Hamar meggyőzte magát Hirion, hogy azzal nem okoznak senkinek semmiféle problémát, ha először hagyja magát meggyógyítani, sőt, ha ez sikerülne, akkor sokkal több erőt tudna fektetni a démon kutatásába és többet segíthetne Falha-nak, aki eddig sem volt valami bőbeszédű, de mióta a városba értek és főleg, mióta megismerkedtek a három erdeivel, azóta jóformán egy mukkot sem szólt.
Ez persze nem könnyítette meg a helyzetüket, hogy minél jobban elnyerjék a bizalmat maguk iránt.
Még szerencse, hogy az egyik erdei lány elég beszédes volt, ami leplezte a többiek nagyobb szótlanságát.
Már javában úton voltak, amikor sort kerítettek a kölcsönös bemutatkozásra, mert a nagy segíteni akarás közben ez elmaradt mindkét részről, hiszen Hirion-ék is csak ekkor tudták meg kiket sodort útjukba a vakszerencse.
Valószínűleg azonban az erdeiek sem lettek volna ilyen barátságosak és segítőkészek, ha tudják kik az útitársaik, még ha most nem is a rossz szándék vezette ide őket.
Elhagyják a várost és a Pusztában járnak már, ami eléggé távol esik a fiú feladatától, de rossz érzéseit most a remény felülírja.
- Azt mondtátok ti is ismeretlenek vagytok erre, biztos jó felé jöttünk? – néz egyre többet körbe a ló hátáról Hirion és épp ezért ő az, aki elsőnek szúrja ki a feléjük vágtázó lovasokat.
Lehet, hogy nem vezeti őket rossz szándék, de mindannyiuknál fegyver van és ez a sötét elfeknél sosem jelent jót, így a fiú is aggodalmasan pillant a többiekre. Nem harcolni jöttek és a lombtündéknél sem lát sok fegyvert.
- Tudja valaki, hogy erre mennyire barátságos nép lakik? – böki ki, de menekülni botorság és hiábavaló lenne, így nincs más hátra, mint, hogy megvárják mit akarnak a nomád lovasok.

Mindannyian látjuk a felénk elég gyorsan közeledő lovasokat. Nem esünk pánikba, tudjuk mi a teendő. Fegyver egyikünknél sincs. Megállunk és mindannyian magasba emeljük karunkat megadásképpen. Semmi hirtelen mozdulat, a futásnak nincs értelme.
Ahogy közelebb érnek a az íjakat még mindig ránk szegezik. Körülvesznek minket. Az egyik leengedi végül íját és durván odavágja.
- Ti meg kik vagytok és mit kerestek itt?
- Bocsáss meg uram, csak átutazóban vagyunk. Nem akarunk bajt a Raydani hegyekhez megyünk szikrasziromért, hogy sérült társunkat meggyógyíthassuk.-[/i] magyarázza Lori. Miközben beszél a többi lovas idegesen mustrálgat minket az íjakat végre leengedik a nyilakat. Később leszállnak a lóról és mindenkit alaposan és durván megmotoznak. Talán fegyvereket keresnek. Pénzünket ételünket nálunk hagyják. A srácot lerángatják a lóról és őt is átkutatják aztán a következő pillanatban undorodva lépnek hátrébb.
- Rendben van, de ketten veletek tartanak. Visszafelé meg ne lássunk titeket errefelé. Nem tűrünk meg senkit a területünkön.- mondja vezető, aztán fordítja a lovát és elindul, miután két társának mond valamit. Ők ketten velünk maradnak, a többiek mennek a férfi után. Az utolsó mégegyszer visszafordul és annyit mond:
- ]i]Ha a hegyekhez mentek, lehet nem is éritek meg a visszafelé utat. - mondja röhögve.
A két ott maradt lovas szintén felröhög elég mocskosan, aztán durva utasítások közepette folytatjuk utunkat tovább.