Sylla Durkins

Ahogy azt vártam, amint kiléptünk a falak közül a kapun át azt az őrök azonnal becsukták, és bármennyire is akartam rábeszélni Máriát a maradásra nem sikerült, legnagyobb sajnálatomra...
Így aztán a nagy tömeg után sétáltunk kifelé jócskán lemaradva, amikor az erdőbe értünk pedig megláttuk, hogy a marhacsorda a vágóhídra került.

Ez jó érzéssel öntött el egy pillanatra még majdnem elis mosolyodtam, amikor leesett, hogy akkor nekünk is gáz van....
Halkan suttogva mondtam társaimnak: -el kell innen tűnnünk amilyen gyorsan lehet!-majd nem is gondolkozva az egészen sokáig ragadtam meg Mária kezét és húztam óvatosan a bokrok takarásába, remélve nem vettek még észre...
-Azonnal hátra arcot kell mondanunk, erre nem jutunk el Nini-Wellbe, hacsak nem jó barátod az ork vezér....
Nem jó nagyon nem!-gondoltam-így mind megfogunk hallni vagy rosszabb és az orkok igaz buták, de annyira erősek esélyem nincs úgy átverni őket, mint Észak-Bivaly őreit...

Bár vállam törött, lelkesedésem nem csökkent és mivel elég sokáig edzettem, így a Vérpörölyt egy kézzel is természetesen tudom mozgatni, igyekszem a kapukhoz helyezkedni, ott nagyobb esélyem van prédákat találni, persze nem tudom törzsfőnököm hova akar minket vezényelni így előtte őt keresem fel:
-Üdv! mit terveztél ki számunkra barátom?-kérdeztem tőle normális hangon és láttam bal kezem fürkészi
-Nos ez csak egy karcolás, nem komoly....
Amikor beszéltem vele, persze arra mentem amerre ő akarta, mondjuk nem mindig arról voltak híresek az orkok, hogy engedelmesek és hasonló......

Amilyen gyorsan kitört köztünk a harc, olyan gyorsan be is fejeződött és egy kézfogás pecsételi meg annak lezáródását. Jóképűnek nem mondható képemen feltűnik egy farkasvicsor.
- Te is Grom! Csak egy szerencsés csapáson múlt. De menjünk, mert különben elorozzák táraink a zsákmányt. De te előtte jobb lenne, ha meglátogatnád a sámánotokat is. – intettem a válla felé, aztán biccentettem egyet és magam is a társaim után dübörögtem, hogy beálljak a sorba.
Hawrok már ott van velünk és parancsai összetömörítik az embereit, hogy egy tömegben, erőteljesen alkalmazzuk a megbeszélt taktikát, ami a dübörgés, hogy meggyengítsük a falakat.
Az első sorainkban vannak a pajzsosok, hogy a falról kilőtt nyilakat felfogják, míg mi a sámánok mágiájától ittasan dobogunk a földön, megrengetve a falakat.
Azonban hiába minden erőfeszítés a palánkok ugyan megroggyannak, de nem omlanak le.
Jöhet a harc.
Már szem elől veszítettem előző harcbeli ellenfelemet, de valószínű, hogy ott rohan valahol előttem. Ha társaim a kapu felé mennek én is arra tartok, hogy a nemrég kivágott fát faltörő kosként használva, megpróbáljunk áttörni és lerohanni a katonákat.



Tisztes távolságot igyekszem tartani, bár könnyen vélhetnek hozzájuk hasonló menekültnek, így azért nem aggódom különösebben. Ha meg is látnak, nem követem el ellenük semmit, nincs okuk, hogy gyanakodjanak rám.
Azonban, ahogy megtorpannak az én fülemet is megüti az orkok diadalittas és a megtámadottak kétségbeesett ordítása. Csapda! Óóóó, hogy hogy tudtam, hogy nem kellett volna idejönnöm!
Mivel én hátrébb vagyok, remélhettem, hogy engem tényleg nem láttak meg, így azonnal letérek az ösvényről, de maradok a hármas közelében, hogy azonnal beavatkozzam, ha lehetőség adódik rá.
Amennyiben a lovag figyelmét eltereli valami, feltett szándékom lecsapni a lányra. Tervem szerint azt mondva neki, hogy ki tudom juttatni, így nem kell az orkok között cipelni a vállamon, jön majd a saját lábán. Már persze, ha nem vették még körül teljesen a várost.

Ahogy meg hallottam a támadási parancsot el is indultam az első sorokba, a sámánok dübörgése végül megtette a hatását a falak megrepedeztek de még nem dőltek le. Itt az ideje a nyers erőnek.
-Toljátok meg, már nem bírja sokáig! Kiáltom a körülöttem lévőknek ahogy a falhoz érek s minden erőmből próbálom azt ledönteni remélem több fajtársam is csatlakozik hozzám . Ha ez sikerül akkor a többiekkel rohanok az ellenálló katonák felé, s amint elérem az egyiket ha csak nem lándzsája van sisakját vagy csupasz fejére mérek egy hatalmas ütést, az eredmény magáért beszél. Majd egy pár perc harc után meg látom a törzsem harcosait ahogy a templom felé veszik az irányt s én is csatlakozom hozzájuk hogy vezessem őket.

/Harc a multikultiért/


Rex mindent megtesz, hogy az utolsó akadályt is kiiktassa. Nem kevés törzstagjával nekifeszül a már alig álló erődítésnek. Az előttük felkapaszkodók halála nem inspirált túl sokakat, hogy ők is megpróbálják. Egy perc múlva ütemes rázkódást éreznek a kezük alatt és a fal leomlott.
Tőlük jobbra diadalmas üvöltés, ahogy egy másik törzs tagjai fejük felé emelték a faltörő kosukat, köztük Yuban is. Ő előttük is szabad az út immáron. És a betörő orkok elől a városiak ijedten hátráltak. A legtöbben egy házat igyekeztek elérni, hogy ott jobb helyzetben védekezhessenek. Mások inkább a horda felé rohant, hogy az egyre inkább kis szigetekre szakadó védőkkel együtt feltartóztassák a beözönlő sereget.

Visszatérve Rexre harcosaihoz csatlakozva gyorsan halad előre a szentély felé. Nem régen még örült, hogy kijutott onnan. De akkor egyedül volt egy várossal szemben. És a feladata az volt, hogy felderítsen. Meg is tudta első kézből, hogy kevés igazán képzett katona van és az erdei elf király okozta felfordulást kihasználhatjátok.
Háta mögül rendszeres időközönként érkezik egy nyílvessző, amely beleáll egy szektásba. Ha van a közelben páncélos, akkor legtöbbször abba. Ha nincs, akkor a legveszélyesebbnek tűnő emberbe. Ha szentel figyelmet eme jelenségnek, akkor a tizedik sor környékén Tech alakját láthatja meg, ahogy fut utánatok, kezében a lombtündéktől kapott íjjal.
Már majdnem elérik a céljukat, amikor egy hatalmas széllökés fut végig a sorokon és sok agyarast pár méterrel hátrébb röptet. Meginogni látszik egy pillanatra az oughwariak offenzívája.

Eközben Harwok más felé kanyarodott törzsével és Yuban észreveszi a közelben, hogy Maruk ugyan azon emeletes épület felé törekszik a yrchiekkel, mint legutóbb. Akkor még ő is ott volt mellette. Még ha furcsa is a jelenben erre gondolni.



-Vágjunk át a főtér felé és menjünk egész a kapuig! Arról is érkeznek a mieink, lehet nem jutottak még át a várfalon. A többiek csak hadd fosztogassanak!
* Eközben Gróm törzsfőnöke inkább a főtéren magasodó szálloda bevételétől reméli a meggazdagodást. Ezért Telihas taverna megostromlására készülnek. Hőseink szabadon dönthetnek, hogy esetleg elszakadva a többiektől valamely más csapathoz csatlakoznak. Vagy esetleg a földijeit is arra biztatja törzsfőnököstül, hogy valamely más célpontot támadjanak.


Ám sokkal izgalmasabb, hogyan halnak majd meg Flint és a kapitány körüli két másik személlyel együtt ember hőseink.
Úgy tűnik Sylla nem nagyon kapott az alkalmon, hogy egyetlen új követőjét irányítsa. Így az egykori délosi tolvaj lemarad tőlük és úgy követi őket. Jól is teszi, ahogy azok hárman is, hogy óvatosan mentek be az erődbe, mert könnyen a fogságba esettek... vagy épp az elhunytak sorsára jutottak volna.
Igyekeznek elosonni a csapdát állítók mellett. Ám valamit nem sejthetnek és ennek talán lesznek még a közönség által is megismerendő következményei. Valaki medve csapdába fog gyalogolni, amiket szétszórtak a rutinos Braslov ostromlók, hogy minél könnyebb legyen összegyűjteni az oldal felé menekülni akarók hulláit az út mentén.
Flint addig is, amíg ez meg nem történik, várja az alkalmat, hogy a tengerre termett menyecskével kettesben maradhasson.


/Kockadobás: Hatos
1 és 2 -Flint lábán a szörnyű csapda csattan.
3 és 4 -Sylla lába esik áldozatul az orkok rutinos vadászainak. Mária felsikolt hangosan, majd a lovaggal együtt futásnak erednek, mielőtt "mások" is a helyszínre érnek.
5 és 6 -Mária lábán csapnak össze a fogazott vasdarabok. Így most ő hasal el a földön, a testőre igyekszik az üvöltő asszonyt kiszabadítani./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

Ahogy elérnék a templomot meg torpanok, az első dologba meg kapaszkodok amibe tudok, szerencsémre egy már törött ajtónak a helyén találtam kapaszkodót, így meg tartott a szél lökéssel szemben.
-Mágus! -Szedjétek le amilyen gyorsan csak lehet! Ordítok azon kevés harcosomra akinek volt olyan szerencséje mint nekem, majd a legtöbben a mágia forrása felé hajítják dárdáikat, lövik nyilaikat, sőt még néhány dobó baltát is felehet ismerni. Remélhetőleg ezt nem fogják tudni vissza verni a mágusok. Ha ez sikeres akkor előre rohanok a szentélybe s neki állok takarítani az első kezembe eső tárgyal, ha a mágusok mégis képesek lennének hárítani, rosszabb esetben vissza verni a rájuk küldött tárgyainkat akkor a házba ugorva keresek valami fémből készült dolgot amit magam elé tartva tudok lassan de biztosan előre törni, aztán meg látjuk hogyan reagálnak erre a mágusok. Ha fortuna végre a mi pártunkat fogja akkor mágus csontokat török a nem is olyan távoli jövőben.

A faltörő kosnak hála a kapu gyorsan beszakad és a Kőzabálókkal együtt bezúdulunk a kapun. Mellettünk egy másik törzsnek sikerül a falat is leomlasztani így széles fronton támadhatunk a védőkre, akik közül páran ugyan hősiesen küzdenek, de esélyük sincs.
Maruk-or pillantom meg harc közben, aki láthatóan ugyanazt az épületet szemelte ki magának, mint az első alkalommal, de Hawrok vezér nem követi a példáját, nem akar egyelőre zsákmányt, csak ha már sikerült biztosítani a város elfoglalását.
Én egy percig sem habozok, hiszen nem a zsákmány miatt csatlakoztam, hanem, hogy harcolhassak, hogy megmutassam nem csak a bőrökhöz értek és, hogy eltereljem asszonyom árulásáról és a fiamról a gondolataimat.
Így mentem Hawrok után és igyekeztem megtisztítani közben az utat.

/Harc a multikultiért/


A Mesélő inkább oda sem néz, hogy mi történt a legutóbbi találkozásunk óta Flinttel. Sokkal inkább most egy darabig a főtéren kibontakozó csata az, ami leköti a figyelmét.

Rex nyílzáport rendel el a nem túl baráti ismerősére. Ám nincs túl könnyű dolguk harcosainak, ha meg akarnak találni egy csata és egy szélvihar közepén egy rejtőzködő varázstudót. Főleg eltalálni nem könnyű, hiszen ha meg is akad egy pillanatra a szemük rajta, a társai alakjai mögött gyorsan el tud tűnni és az általa most használt levegő trükkök miatt az eldobott tárgyak sem mindig egyenesen repülnek.
Ám ne írjuk le a rohamuk előkészítését! Bár megtorpantak, de ha nem járnak hamar sikerrel az elől állók, hősünk hamar megindul. Vas helyett egy kétajtós szekrényt talált csak fedezéknek, amit maga elé tarthat. Ám egyelőre ez is megteszi... talán.

Yuban is a közelben van és Harwok kiadja az utasítást, hogy oldalról kerülve próbáljanak meg segíteni nekik. Ám a tímár eme küzdelmében hirtelen két lándzsással kerül szemtől szembe, akik a mellkasának szegezve tartják hosszú fegyverüket és úgy lépkednek igen gyorsan előre.

Ha sikerül távolról leszedni a zavar forrását, akkor Rex és csapata gyorsan előre lendül és a szentély bejáratáig jutnak, ahol bent két tucat vaspáncélos katona rohan ki rájuk. Ám ha mégsem elégedett meg Fortuna az ork férfias teljesítményével, akkor ez reménytelen és csak a harc forgatagában egy fickóra lesz figyelmes, aki szervezi a védőket egy sarok mögött megbújva.
-Ahmest velünk van, láthattátok! Aki ma meghal, azt gazdagon megjutalmazza odaát. Aki túléli az itt, életében lesz hős és a nők kedvence. Ne hagyjátok azon az oldalon, hogy bekerítsenek minket!
*Ismerős valószínűleg neki a hang.


/Kockadobás: Tízes
10-es esetén sikerült az íjászoknak leszedniük a papot./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 3

Remek, nem éppen vagyok elégedett a szerencsémmel a mai nap de hát kell valami ki hívás is. Gondoltam magamban ahogy egy két ajtós szekrényt használtam pajzsnak remélhetőleg elég vastag ez a szar hogy eljussak vele célomig, legalábbis míg meg nem változtatom azt az ismerős hang hallatán elkezdek óvatosan arra oldalazni szememet az új célpontomon tartva, majd ha sikerül elég közel jutnom hozzá át fordítva jelenlegi pajzsom rontok rá és társaira remélhetőleg bőségesen meg lepetésként éri őket így helyzeti előnybe kerülök és sikeresen eltudok söpörni jó párat belőlük a szekrény meg lendítésével. Ha nem nos akkor dicsőséges halál lehet a jussom.

A párbajunk után, új barátom tanácsára meglátogattam a sámánomat és ő bár sokat nem javított a törésemen, de legalább valamennyire rendbe tudta tenni, így nem voltam teljesen tehetetlen az ostromnál. Törzsemhez csatlakoztam amint tudtam és figyelő szemekkel és fülekkel akartam segíteni a törzsfőnökömnek...
-Nem tudom mekkora zsákmány lehet ez a hely, de akkor igyekzzünk bejutni barátom!- tettem neki hozzá és pár társammal a taverna ajtaját kezdtük püfölni, hogy bejuthassunk és minden ami mozdítható azt elhozzuk.... Persze tudtam fél kézzel kicsit nehezebb lesz betörni az ajtót pörölyömmel, de elvi okok miatt nem adtam oda másnak használni....

Sylla Durkins

Az erdőben botorkáltunk tulajdonképpen, olyan helyen ahol az ellenség bármikor lecsaphat ránk, és azt is jól tudtam, hogy célszerű már csak a védők félelmei miatt is a csapdákra figyelni, lehet ez okozta azt a szerencsét, hogy egy ideig nem is kapott el minket a dolog... aztán kissé mögöttünk csattant egy csapda, bár alig hallható szösszenés volt, mégis valamiért, mintha erre fel kellett volna figyelnem.....
Súgtam társaimnak: -valószínüleg egy ember lesz megnézem.
Bármennyire is elleneznék, én visszafordultam megnézni ki lehet az és legfőbbképp baráti vagy ellenség az a szerencsétlen pára.
Majd ahogy az egyik bokorból kilestem, megláttam, hogy az ismerős srác a városból, akit elvesztettem a tömegben, így nem is habozva sokat, lehajolva óvatosan, figyelve az utolsó gyanús neszre is odaosontam mellé:
- Ne aggódj kiszabadítalak!
Bár már láttam a medve csapda csúnyán elkapta a lábát, nem engedhettem őt ott veszni, pláne nem ilyen módon, így azonnal kézügyességemre hagyatkozva és az ilyen fém szerkezetek minimális ismeretével kiszabadítottam a lábát onnan.....

Végül hasznosnak bizonyul a zártörő képességem....

-Gyere karolj át! sietnünk kell, nem lesz semmi baj!-mondtam neki nyugtató hangon suttogva és Máriáék után indulva a vállát átkarolva segítettem neki a haladásban.

Egy ork ostrom közepén vagyok, egy új főnökkel, kitudja merre menekülve egy idegen sráccal a válamon aki még csökkenti is a túlélésem esélyeit....De várjunk....

-A nevem Sylla, a tiéd?- esett le, hogy ez is olyan lehet ami nyugtatja....

Nagy lendülettel haladunk előre, az ellenállás csak szórványos, a legtöbb ember inkább elmenekül, ha meglátja marcona csapatunkat, ám az egyik oldalról heves és igen csak sikeres csapással találják meg a mellettünk hadakozó törzset.
Hawrok azonnal úgy dönt, hogy előbb ezt az ellenállási gócot kell megszüntetni, hiszen nem hagyhatjuk a hátunk mögött.
Van esélyünk, hogy oldalról próbáljunk támadni, míg a másik törzs lefoglalja a mágust, vagy mágusokat szemből.
Én kissé elválok a társaimtól, hogy ha lehet hátulról lepjem meg őket, mielőtt elmenekülnek, de úgy látszik itt bátrabb harcosok gyülekeztek, mert hamarosan két páncélos, lándzsás katona lép elém.
A szándékuk egyértelmű, ahogy hirtelen széthúzódnak és egyikük a mellkasom felé lódítja a hegyes fegyverét, míg a másik egy kis késlekedéssel a combomat veszi célba, két tűz közé szorítva.
Csak az egyik elől tudok elmozdulni, így a második döfést egy erőteljes baltaütéssel térítem ki, majd azonnal visszarántva fegyverem, egy óriás lépés után a fejét veszem célba, igyekezve a találatot úgy irányítani, hogy az ember a másik felé tántorodjon, akadályozva azt, hogy tüstént ismét döfjön.



A csapdára nem számítok! Minden figyelmem az orkok elkerülésére és a trió észrevétlen követésére irányul és eszembe sem jut, hogy ilyenfajta dologra számítsak.
A kín óriási erővel csap le rám és most nem vagyok képes nem ordítani, talán szerencsémre ez elveszik a körülöttünk zajló káoszba, ahogy az agyarasok a menekülőkre vadásznak.
Nyögdécselve próbálom lefeszegetni magamról a csapdát, bár biztos vagyok benne, hogy a csontom tört és véremtől szinte nem is látom a gonosz vasfogakat.
Könnyes szemeim előtt ekkor ismerős arc tűnik fel és bár alig hallom mit mond, a szándéka egyértelmű, bár ha most megölni jött volna sem akadályoznám meg.
- Kérlek, kérlek szedd le rólam, nagyon fáj. – nyöszörögtem.
Az ájulás határán voltam, de tudtam, hogy nem hagyhatom el magam, ha ki akarok innen jutni. Az orkok nem foglalkoznának egy sebesült emberrel, azonnal megölnének.
Egyszer csak, egy örökkévalóság után a szorítás enyhül, bár a fájdalom alig, aztán a lány felsegített és karomat a válla köré kanyarítva húzott maga után, míg én próbáltam féllábon ugrálni, miközben a fogaim csikorogtak.
- Flint vagyok. – leheltem a nevem, eszembe sem jutva, hogy talán nem kéne, ahhoz gondolkozni is kellett volna. – Köszönöm……Sylla.
Micsoda irónia, hogy pont az ment meg, akit el kéne kapnom és visszavinnem a városba, ahol nem épp fényes jövő várná a főpapnőt ismerve.

/Harc a multikultiért/


Úgy tűnik váratlan fordulat történt a menekülő társaság körül. Bizony bosszantja is a Mesélőt, hogy egy halálra ítélt szereplő már megint megmenekülni látszik.

Sylla kapitány felfigyel az ordító Flintre. És természetesen nem csak ő. Hiába reménykedik a fiú abban, hogy szenvedését elfedi az előző rajtaütés zsákmányát összeszedegető agyarasok hegyes fülét a káosz zajai. Ám a legtöbben nem feléjük mozdulnak, hanem a város kapuja felé indulnak meg.
Négy oughwari indul csak megnézni a csapdát és követni a vérnyomokat. Természetesen hamar utolérik a sántító srácot és az őt támogató Syllát. Ám mielőtt ez megtörtént volna, ők már rájöttek, hogy a kereskedőasszony nem akarta hátra hagyni új szolgáját és a lovaggal együtt bevárták. Igy miközben Mária is támogatja hősünket, hátuk mögött egy baltás, egy kardos, egy kétélű csatabárdos és egy íjász bukkan fel. Az első a kalóznő oldala felől igyekszik kerülni, figyelve arra, hogy egy hirtelen támadást megakasszon vagy félre ugorjon. Mint egy kígyó, úgy tartja fegyverét.
A középső Flintre támad és próbálja megvágni. Míg a harmadik a páncéloson keres támadható fogást.

Odabent a városban szintén zajlik az élet. És mellette ünnepel a Halál.
Yuban sikeresen megöli az egyik útjába állót és már csak idő kérdése, hogy a másikkal is ugyan ezt tegye. Ám ekkor hirtelen egy széllökés hátra csapja. Különös tekintete villan egy csuklyás alaknak. És miközben valószínűleg felfelé tápászkodnál, három kardos-pajzsos védőt küld ellened. Majd hátrébb húzódik egy kicsivel, ekkor hangzik el a már korábban is idézett mondat:
-Ahmest velünk van, láthattátok! Aki ma meghal, azt gazdagon megjutalmazza odaát. Aki túléli az itt, életében lesz hős és a nők kedvence. Ne hagyjátok azon az oldalon, hogy bekerítsenek minket!
* Látod, ahogy a másik irányból Rex egy bútor fedezéke mögött közeledik.
Ő viszont csak annyit lát a történésekből, hogy a csávó ismét motyog valamit és pár pillanattal később már a kezén is érzi, szemével is látja, hogy fedezéke fái lángolni kezdenek. Valószínűleg kár oltással foglalkozni, nem valószínű, hogy sikerülne hirtelen. És van elég gondja.
Egy ugrásnyira van tőle a célpontja, ám őt két fejszés és egy szablyás próbálja leölni hirtelen. Fegyvereikkel rontanak rá, hogy eltereljék a figyelmét a papról.

Grómnak a sámán csak gyors ellátást tudott nyújtani, hiszen maga is a csatába igyekezett. A törzsetekben neki kellett a Dübörgést indítania és vezényelnie. Ám most fél karral is igyekszik betörni az ajtót. És odabentről hirtelen egy tucat üres üveg repül kifelé. A taverna viadaliban edződött kalandorok tábora a bárpult mögé és az emeleti lépcsőfeljárón húzódtak meg. Utóbbiak felborított asztalokból barikádot ácsoltak érkezésetekre. Választanod kell, hogy az italok környékét védőket támadod, akik között egy dárdahajító is megtalálható vagy a felső szintek felé vezető út elzáróit.


/Kockadobás: Tízes
1 és 2 -Syllát próbálja lelőni az íjász.
3-5-ig -Flint felé repül egy nyílvessző.
6 és 7 -A lovag páncélján próbál az orvlövész rést találni.
8-10-ig -Máriát találja el és földre esik sebesülten, az oldalát fogva./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 1

Feladatom világos volt számomra a mágusnak meg kell halnia bármi áron. Ahogy közeledek felé amikor észre veszem hogy a rohadt szekrényt rám gyújtotta, rohadt közel van a mágus hozzám, nem pazarlom a drága időm a szerkényt vágom hozzá, tökéletes hogy meg fogja őt pár percre, amíg át török azon a szánalmas próbálkozáson amit a három védő intézett. Váratlanul indulok meg, teljes lendülettel söpörve félre mindent ami az utamba került s meg sem állok a papig, ha még életben van akkor egy határozott taposással festem vörösre feje alatt a földet, ha nem akkor indulok vissza és elintézem a rám támadókat szépen lassan hagyva hogy elkövessék a támadás hibáját.

A páncélos vitéz lehet, hogy éles és hegyes dárdával rendelkezik, de igen csak eltörpül mellettem és a harci hév közben kétségem sincs, hogy hamarosan társa sorsára jut, hiszen ráadásul még az egyensúlyát is elveszti, amikor a már összeesőben lévő hulla nekivágódik.
Egy igazi ork vicsorral emelem a baltámat, hogy a feje búbjától kettészeljem, amikor hirtelen egyszerűen elemelkedem a földről és hanyatt vágódok egy jókora széllökéstől.
Mivel amúgy egy szellő sem rezzen, egyértelmű, hogy valami mágus avatkozott közbe és miközben dühöngve igyekszem feltápászkodni, már hallom is a szavakat, amik megerősítik ezt.
- Ahmest-et közelről is meglátogathatod, ha elkaplak te korcs! – kiáltom a csuklyás felé, akiben kiszemelem következő áldozatomat, már ha……..letarolom az előttem lévő másik három leendő áldozatomat.
Úgy látom egyébként a többieket is sikerült lelassítani ennek az egy szem varázslónak.
- Tűnjetek az utamból, ha még élni akartok! – ordítottam hangosan, meglóbálva a fegyveremet.
Ez azonban megtévesztés, hogy a pajzsos behúzza a fejét, de aztán egyszerűen a testi erőmmel próbálom fellökni, ha kell közben védekezem a kardos ellen is.

/Harc a multikultiért/


A város szellemi vezetője igen jól harcolt. Nem egy ork fekszik a halott ember védők mellett a földön. Ám most úgy tűnik, hogy elérte őt a vég.
Rexan által rádobott lángoló szekrény a hasáig betemette. Megindult agyarasunk a végső elpusztítására, ám mire odaért már Yuban fegyvere festette vörösre körülötte az utcát. Ám hőseink elszakadtak a többiektől, az őket feltartani indulók gyűrűjében találják magukat.
5 elszánt harcosa Braslovnak lendül egyszerre támadásba kettejük ellen. És kell ide szerencse is, hogy túléljék.


/Kockadobás: Hatos
1-4-ig -Sikeresen hárítanak minden próbálkozást, amíg meg nem ölik az összeset.
5 és 6 -Balszerencséjükre egy összeszokott, kiválogatott csapat védte a papot, meg sem tudják karcolni őket fegyelmezett védéseik védelmében, mikor egy-egy találat taglózza a földre a két oughwarit./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1

Elmosolyodom ahogyan elérem a papot s egy fajtársam már gondoskodott a problémáról.
-Szép munka Harcos. Közöltem felé elismerően majd a ránk támadó harcosokra vettem tekintetem, alig ha egy összeszedett banda. Megragadom az egyik lángoló deszkát ami a szarrá tört szekrényből maradt, majd meg lendítve azt küldöm át az egyik páncélos bohócunkat a más világra míg a következő öngyilkos jelöltet nyakánál foga emelem el a földről s szorítom azt míg annak helyén már csak puszta kezem maradt s teste földre hull míg feje rémítő hatással csattan majd gurul tovább a földön. A többit fajtársamra bízom bár ha ez még nem lenne elég szívélyesen ontom még több ember vérét.

Egyszer csak elrepült mellettem egy lángoló szekrény és leüti lábáról a háttérbe húzódó mágust, ami jó, mert nem kell váratlan varázslattól tartani legalább.
Elismerően nézek a mellettem feltűnő társamra, aki igen csak vehemens módon tör előre, hullahegyeket hagyva maga után.
Mondjuk én is végeztem már a két rám támadó egyszálbélűekkel.
Mire körül néztem azt vettem észre, hogy magunkra maradtunk a másik orkkal, a többiek közben tovább vonulta, vagy más zsákmány után néztek.
És felénk majd féltucat ellenséges katona közelít, elszánt arckifejezéssel.
Azonnal felemelem a baltámat, de a társam megelőz és mire észbe kapok, már két öléssel előrébb tart, így én is megindulok, mert nem akarok lemaradni.
Az egyik még bajtársa halála sokkját próbálja kiheverni, mikor a fegyverem szinte kettészeli, a másikat visszakézből csapom képen bal kezemmel, aztán, ha elterült a feje bánta.
A megmaradt harmadikhoz egyszerre érünk oda a mások agyarassal és egyszerre csapunk le, így még megdöbbenni sem marad ideje, halott a következő pillanatban.
- Ez az igazi harc! – hördülök fel vérmocskos arccal.

Sylla Durkins

Ohh ne már komolyaaaan???-dőlt ki belőlem akaratlanul is az elégedetlenség
-legalább valami kreatív ellenfél lenne....-mondtam mert bár az orkok jóval nagyobb ellenfelek mint egy ember, akkor is kiábrándító volt, hogy nem valami hatalmas tervem végkifejleteként égetnek el az ő Isten hívei, mert fejben már kitaláltam egy nagyon érdekes és miért-is-ne dolgot, ami bár tuti előbb utóbb elhasalna, azért mégis jó nagy eséllyel futhatnék be hírességként, és végre akkor meglenne az életem értelme....
Ehelyett ez az Isten egy pár orkkal akarja megakadályozni, hogy eljussak oda ahova akarok.....

Szóóóval így játszunk??? A piszkos munkát másra hagyod a híveid értékesek mi?-kérdeztem magamban amikor is hátrafordulva az íjjász nézett rám vissza, hisz ha engem lelő akkor két legyet egycsapásra....
az egyetlen értelmes ötlet ami eszembe jutott, hogy velem ellentétes irányba lököm el Flintet és én a másik oldal felé vetődök el, nehogymár ahogy engem próbál lelőni az elis találjon csakúgy

Majd a többiekben bízva remélem, hogy nem nekem kell egyedül leszedni az összes gusztustalan ősemberszerű orkot....
igen, nem bírtam őket....

Az ajtó hamar engedett nekünk megint, és az nagy puffannással dőlt be a keretével együtt. Főnököm és társaimmal bezúdultunk és engem és még pár hősi orkot a feljárókhoz irányított, míg ő és a többiek a lenti üvegdobálókkal küzdöttek meg.

Ahogy a feljáróhoz mentünk ott pár ember lelkes védelmébe botlottunk és én erre székkel dobtam meg teljes erőből a barikádot, utána amíg a zavarodottak észhez nem térnek csatakiáltással rohantam feléjük, pár orkkal és a barikádot mellőzve felette próbáltam át csapni

Most már nem törődök vele, hogy hamarosan már rogyadozva kornyadozom leendő áldozatom és az őt segítő nő vállán, míg a lovag a hátunkat biztosítja.
És bár reménykedtem benne, hogy a menekülők és a vadászó orkok hangoskodása között nem tűnik fel a fájdalomkiáltásom, ez azon nyomban hiú reménnyé vált, ahogy a fák közül kibukkant négy agyaras és egyik sem tűnt nyápic legénynek.
Mindegyikünkre jutott egy belőlük, de még egészségesen is hatszor meggondoltam volna, hogy kiálljak eggyel, most meg fél lábbal………
De persze ez nem választás kérdése volt és én lendületből landoltam egy szúrós bokorban, ahogy a lány nagyot taszít rajtam.
Azért még láttam, ahogy vad vigyorral egy veszélyes karddal közelített felém az egyikük.
Feltételezem nem okoz gondot neki, hogy kivágjon a bokorból, a szívemmel együtt.
- Túszejtés nem jöhet szóba? – igyekeztem kimászni a túloldalra, hátráltatva kissé a végzetem, de közben kezembe kaparintottam a tőröm.
Ahogy felbukkan a szeme közét céloztam meg.