Egy óra folyamatos, megállás nélküli, erőltető fűrészelés után kardjaink kicsorbultak, karjaink meg teljesen elmerevedtek és vízhólyagok tömkelegeit gyűjtöttünk be tenyereinknek, de a nehéz fizikai munka eredményeképpen csak sikerült közös erővel kiszabadítani társainkat a fák fogságából.
A munka javát embereimre bíztam, bár én is segítettem nekik, már amennyire tőlem telt, hiszen sebesülésem miatt nem erőltethettem meg magam túlzottan.
Furcsa módon senki sem jött meggátolni minket, és miután kihúztunk mindenkit a fák alól, utána sem kaptunk támadást a nyakunkba, sőt már az erdő sem próbált meg megakadályozni bennünket a kijutásban; akadálytalanul elértük célunkat, az erdő szélét.
Mivel a fűrészelés nagy része embereimre maradt, ezért én átvettem sebesült vadászaimtól terhüket; a méregtől használhatatlanná vált, eszméletlen Ezrát, és én cipeltem őt el egészen hazáig.

Hazatérve aztán miután kipihentük magunkat újabb megbeszélést hívtam össze, hogy megbeszéljük az akció tanulságait. Mindenki egyetértett abban, hogy bár tervünket siker koronázta, de túl nagy árat kellett fizetnünk érte, mert ellenfeleink túl erősek voltak saját otthonukban, s így eléggé megfogyatkozva nem lenne célszerű még egyszer hasonló volumenű akcióba belevágnunk. Ezért hát maradnak a "kisebb vadak", míg nem sikerül új, bevethető, megbízható és tapasztalt harcosokat toboroznunk. Abban is megegyeztünk, hogy ha nem is a közeljövőben, de lesz legközelebb. Biztosan nem ez volt az utolsó efféle nagy, veszélyes vállalkozásunk. Ki tudja, talán a következő ilyen harcunkat a sötét elfek ellen vívjuk majd. Akárhogy is, egy biztos; akkor majd mi írjuk a szabályokat, és mi leszünk hazai pályán, s semmiképpen sem merészkedünk be az ő területükre. Mi csaljuk majd ide a vadat. De addig még sok a teendőnk. Új harcosokat kell szereznünk és kiképeznünk, és fel kell készülnünk a következő háborúra. Mert a vadászok korszaka még korántsem múlt el. Sőt mi több, valami azt súgja, épp hogy most kezdődik majd el. S most, öt évvel ez után úgy érzem, talán tényleg eljött végre az én időm, hogy újból felvirágoztassam ezt a nemes szakmát. Az esélyt mindenesetre megkaptam rá. Újból kezdődhet hát a vadászidő.

/ Én köszönöm a játékot! Egy élmény volt játszani veled, Charion! S persze veled is, Urál. Örülök, hogy kibonthattuk ezt a múltbéli történetet, és remélem sok játékunk lesz még. Urál, neked meg köszönjük, hogy a végén betoppantál mesélőként, sokat dobtál a mesénken vele! /