Bár nem látszik kirívóan a sötét elfen, azért jó erőben van, igaz lehet, hogy mágiával erősített meg magát, mert nem nagyon bírnak egymással a kardért vívott harcban, pedig Hraman mindent bevet.
Ekkor hallja meg a morgást és kapja oldalra a fejét, miközben Uráldur szavai csengenek a fülében.
Nem akar hinni a szemének, hiszen bár a közeledő alig hasonlít a lombtündére, azért nyomokban felismerhető az átváltozott alakban.
Az ork majdnem elengedi megdöbbenésében a kardját, de mikor megérzi a rántást időben tér magához, hogy ösztönösen rámarkoljon.
- Hah! Az akit épp magaddal akartál cipelni is én öltem meg, ne hencegj más babérjaival, démon! – szisszen fel, de szemét nem veszi le a volt elfről és valahogy érzi, hogy az nem rá pályázik. – Ha akarsz küzdj meg vele, de ne az én kardommal. – rántja el magát a selftől, de nem fordul Raffael ellen, csak oldalt fordul, hogy azért szemmel tartsa. – Raffael! Mi történt veled? Küzdj az igézet ellen! – szól oda a férfinek.
Nem tudja mi történt, de azt igen, hogy semmiképpen nem mehetnek el innen anélkül, hogy nem derítik ki a dolgot, hiszen, ha ilyen gyorsan terjedhet, akkor senki nincs biztonságban. És ehhez talán a tünde segítséget tud nyújtani.
- Ne feledd ki vagy, ki voltál! – néz az átváltozott szemébe.

A self szinte egyből kiszúrta közeledésemet, és gyáva módon Hramant élő pajzsként használva az ork mögé állt, és az ő fegyverét próbálta először használni ellenem, persze sikertelenül, hisz a yrchi nem volt olyan bolond, hogy segítsen az éjelfnek a védekezésben. Köszönetképpen egy vigyort küldtem Hraman felé, majd válaszolni próbáltam neki, de hang helyett morgás tört fel a torkomból. Ismét válaszra nyitottam a számat, igyekezve elmondani neki, hogy: - Ne aggódj, Hraman, itt vagyok, még mindig Rafi vagyok, és ez a démon tette ezt velem.
Ám hiába nem tudtam szavakat formálni, bárhogy próbálkoztam, így hamar fel is adtam a dolgot, mielőtt még azt hinné, hogy rá akarok támadni, így csak megráztam a fejemet, majd gyilkos tekintettel a self felé fordultam.
Ezután megpróbáltam a szürkebőrű közelébe férkőzni, és igyekeztem kicselezni Uráldurt, de úgy tűnt sikertelenül. Dühödten morrantam fel, majd végül megunva a kergetőzést finoman arrébb löktem a fiatal orkot, egy bocsánatkérő pillantást küldve felé, aztán rávetettem a démonra magam.
Először a kardot markoló kezét vettem célba, és igyekeztem azt elkapni. Ha sikerrel járok, akkor egy egyszerű mozdulattal kitekerem kezéből a kardot, és eltöröm a kardot markoló kezét, a kardot pedig arrébb rúgom a lábammal. Ám ha ez nem jön össze, akkor gyors reflexeimmel könnyedén kikerülöm a self csapásait, és a mellkasát veszem legközelebb célba, megpróbálva végigszántani azt karmaimmal. Ha sikerül, ha nem, következő lépésként könyökömmel állon vágom Uráldurt, majd megtaszítom őt, igyekezvén nekivágni a legközelebbi fának, hogy ezután két mancsomba fogva fejét, mintha satuba szorítanám azt, megragadjam azt és újra meg újra hozzávágjam a fához, egészen addig míg el nem ájul. Akkor aztán őrjöngésem némileg csillapodik majd, és otthagyom őt a fa tövében, de előtte még belerúgok párat, és kicsit átszabom "csinos" arcát, meg persze a mellkasán is otthagyom a nyomomat azért. Ezután viszont abbahagyom a self szétszaggatását, rájőve arra, hogy mit is csináltam. Én magam ugyanis sosem kínoztam volna meg senkit sem, ha magamnál vagyok, nem hogy megöljek valakit... Ekkor jövök csak rá arra, hogy mivé is lettem, és megbánva tettem hátat fordítok az éjelfnek, és szembefordulok a többiekkel, s igyekszem jelezni nekik, hogy nem áll szándékomban másnak neki esni, már amennyire ezt szavak nélkül, karmos, nyilván ijesztő látványt nyujtó teremtményként képes vagyok egyáltalán megtenni.

Az ork gyáván elszaladt a harctól, legalábbis Uráldur ezt állította volna, ha van ideje beszélni. Ám a gyors támadások elől még az ellensége hátában sem túl egyszerű elhajolnia.
-Még hogy megöltél itt bármit? Az én pallosom nyoma díszeleg a feje helyén.
*És ekkor elkapta a lény a kezét és eltörte a bal karját. Csak azért tudta ezt, mert a hadvezér már a következő lépésre összpontosított, amivel újfent a yrchi mögé kerül, hiába akar az kihátrálni az összecsapásból. És akkor egyszerre megcsapja a lényt a Rettenet átka csapja meg az ebfajzatot és fenyegető érzés tölti el a hosszú, hegyes szemfogak és agyarakra. Nem is sejtve a sötét tünde, hogy ősi ellenfele egyik ismertető jele ez, mellyel Hramanra akarja vezetni. Mesterien bánik már a mágiával így képes felszínre hozni minden elemi ösztönt és gyilkolási vágyat ezzel kapcsolatban.
Hagyta, hogy fedezékére rácsapjon a vadállattá vált zöld elf.

/Bocsi Sazsta, de kicsit előre vitted a történetet Eddig Uráldur ellen tudott állni a vérfarkasoknak és egy karcolás árán darabolta fel az elsőt. Ne essünk abba a hibába, hogy a te karid jobban küzd, csak azért, mert már nem Stylet NJK-ja!/





A nő bebújt a bokorba és onnan leskelődött. Úgy tűnt számára, hogy Alia sikerrel legyőzte a másik bundást, így kibújva rejtekhelyéről neki látott gyorsan a szőrméik begyűjtésének.
-Hihetetlenül jó kis anyag! -mondta közben.
*Majd társnőjével együtt elkezdett figyelni valami zajra.
-Igen. Én is hallom.
*Ezzel összepakolta táskájába a szétszóródott tárgyait és közösen indultak el. Ki tudja, hogy Charionék vagy Uráldurék felől jön-e a zaj?

Uráldur fürgén próbált elhajolni támadásaim elől, de még így sem volt elég gyors, ezért végül sikerült eltörnöm a bal karját, melynek következtében elejtette a kardját, de a self azért továbbra sem adta olyan könnyen magát. Sikerült ismét elbújnia Hraman háta mögé, és a pillanatnyi hozzáférhetetlenségét kihasználva mentális átokkal sújtott le rám, és a következő pillanatban teljes lényemet átjárta a rettegés. Olyan félelemhullám csapott le rám, mint még soha, de ez csak még erősebbé tette új farkas énemet. A pánik teljes valómat átjárta, befészkelte magát az agyamba, és immáron teljesen elvesztettem testem felett az irányítást. Míg eddig majdhogynem teljesen tudatában voltam annak, mit csinálok - bár teljesen eddig sem voltam önmagam -, addig most a fenevad átvette az irányítást, és én utólag csak homályosan emlékeztem arra, mi is történt az idő alatt, míg a Rettenet átkának hatása alatt voltam.
A bennem lakó bestia üvölteni majd vonyítani kezdett, de oly hangosan, hogy az egész erdőt átjárta a rettenetes hang. Minden zugába elért. Én a fejemhez kaptam, mintha migrénem volna, de a rettegés és a farkas erősebb volt nálam, nem tudtam küzdeni ellene. Immáron csak egy dolog hajtott előre; a gyilkolás vágya, az ölés. Darabokra akartam szaggatni azt, aki rám küldte ezt az átkot, s mivel hozzá csak Hramanon keresztül vezetett az út, így az orkot szó szerint arrébb dobtam az útból, egyenest neki egy fának. Ha megpróbált védekezni valahogy, akkor pedig felveszem vele a harcot, és akár rosszabbul is járhat úgy, mert immáron bármire képes vagyok, hogy annak a démonnak a közelébe férkőzhessek és szétrancsírozzam őt, kerüljön amibe kerül. Ám ha sikerül utat törnöm magamnak Uráldur felé, akkor még nagyobb dühvel vetem rá magam. Karmaimmal igyekszem elérni őt és megsebesíteni a selfet, fogaimat csattogtatva igyekszem megharapni őt, közben pedig folyamatosan ki-kikerülöm esetleges támadásait. Reflexeim még jobban felerősödnek, az átok nem hogy legyengítene, még erősebbé tesz, még elszántabban próbálom megölni az éjelfet, és immáron önmagam sincsen, ami megállítson.

/Bocsi, Urál, de te sem gondolhatod komolyan, hogy fél kézzel elbánsz egy vérfarkassal, és hogy a trükköd miatt egyből Hraman lesz a fő célpontja Rafinak. Egyébként pedig nem tudtam róla, hogy Rafi valaha is Stylethez tartozott volna.../

Teljesen lesokkolt ahogyan a legjobb barátom a szemeim előtt átalakult egy szörnyeteggé. Hihetek Hraman szavainak, aki azt állítja, hogy a sötét elf tehet minderről, ő a hibás mindenért? Hiszen átkot mondott, varázsigét kántált és kibújt a testéből, hogy valami számunkra nem érthetőt műveljen. Nem voltam benne teljesen bizonyos, hogy mit is kéne tennem. Raffael, aki immáron szörny alakban próbált megszólalni, de nem sikerült neki, egyszercsak nekitámadt Hramannak és Uráldurnak. Vagyis nem, csak az elfnek, Hramant finoman odébbnógatta az útból, majd Uráldurra támadt.

Igen, ezek szerint ő az aki minderről tehet, ő tette ezt a barátommal. Hiszek benne, hogy ha nem is teljesen, de Raffael ura önmagának olyan szinten, hogy tudja mit csinál. Senkire sem támadott volna rá, de most, így, szörnyeteggé válva, más volt a helyzet, és mivel a selfet akarta, ezért aztán biztosra vettem, hogy az tehet mindenről, ő miatta változott át Rafi ezzé a lénnyé.

Csakis egyféleképpen lehetett ennek a végére pontot tenni. Ha megöljük azt a démont! Hiszen csak szenvedést okozott, csak árott és gonosz dolgokat tett! Az, hogy segített bizonyosan a színjáték része volt, valami terv, ami rejtve volt előlem, de ez nem jelenti azt, hogy megúszhatja ezt! Nem bántanék én senkit ha nem muszáj, de kit érdekel egy ilyen féreg aki borzalmas szörnyetegekké változtat át másokat aztán meg menekülni próbál!

Eddig csak álltam, gondolkodtam, próbáltam megérteni a helyzetet, most már ideje volt cselekedni is! Amíg a self nem figyelt, mert a bestiával és a saját életének mentésével volt elfoglalva, addig én nyilat küldtem a jobb válla felé. Biztosra akartam menni, ezért úgy időzítettem, hogy ha elhajol a nyílvessző elől, akkor Raffael vadonatúj karmaira veti rá magát, ezzel felnyársalva belsőségeit. De ha ez nem lenne elég, akkor még egy nyilat küldtem közvetlenül utána, hogy ha elkapja, vagy mágiával blokkolja az elsőt, a második célba talál. Majd még két nyilat eresztettem útnak valamivel lentebb, hogy ha megpróbál lebukni az első adag elől, akkor a második kettő célt érjen. Közben a szememben vörösen csillogó gyűlölet szikrája hatalmas lángtengerré, erdőtűzzé duzzadt.

Ezek után átkot szórt Rafira még egyszer, mintha nem lenne elég az első, ami ezzé változtatta. Az ilyennek semmi sem szent, csak saját ördögian gonosz, aljas céljai vezérelik! Raffael úgy tűnt elvesztette a még megmaradt önkontrollját, Urál pedig Hraman mögé bújt ismételten.
Tennem kellett valamit. Mi van, ha az átok miatt Hramant is célba veszi? Nem! Rafi soha nem bántana egyetlen ártatlant sem. Harcolni fog, tudom. Én pedig bíztatom erre! Segítek neki ahol tudok!
-RAFI TUDOM, HOGY ODABENT VAGY! HARCOLJ ELLENE, LE TUDOD GYŐZNI, SIKERÜLNI FOG! NE ADD FEL! ÉN HISZEK BENNED! -Üvöltöttem minél hangosabban, hogy mindenképp meghallja, közben könnyek futottak a szemembe. Nem adhatja fel, sikerülni fog! -KÉRLEK RAFI, GYŐZD LE, HARCOLJ ELLENE! TUDOM, HOGY KÉPES VAGY RÁ! -Folytattam biztatásomat minuntalan.

Egyszercsak arréb hajította a fiatal orkot az útból és nekiesett Uráldurnak. Odarohantam Hramanhoz, hogy az esetleges sérüléseit ellássam. Miután ezt megtettem, egy ideig csak figyeltem a harcot kettejük közt és a megfelelő alkalomra vártam, hogy támadhassak.

Egy ork elég hamar elveszti a fejét, ha kétségbe vonják harci eredményeit és Hraman már amúgy is ki van akadva a sötét elfre, hogy elégtételt vegyen rajta, de ebben most olyan dolog akadályozza meg, ami alaposan megdöbbenti. Az átalakult Raffael leblokkolja annyira, hogy elfeledkezzen az ölési vágyáról és az aggodalom váltsa fel a helyét, ami egyrészt a lombtündének szól, másrészt a szörnynek.
Persze igyekszik kikerülni a karmos pofa útjából, miközben próbál a lelkére beszélni, de kétséges az eredmény, ahogy annak vicsorgó fogaira néz. Mivel a self gyáván mögé bújik számít rá, hogy ő sem marad ki a jóból, de meglepődik, mikor nem a méretes karmok mélyednek bele, hanem csak nagyot lódítanak rajta. Míg nem veszélyezteti az életét, eszébe sincs bántani az erdeit, bár lehet ezt később még megbánja, de hát még akkor sem lesz késő. Egyelőre örül, ha levegőt tud venni, ahogy megroppan a fával való találkozásra. Feltápászkodna, de belenyillal a fájdalom, ekkor hallja meg a kentaur hangját is, aki szintén társának próbál támaszt nyújtani, de Hraman-ról sem feledkezik meg közben és támaszt nyújt, hogy lábra álljon.
- Az egy démon! De.....nem kéne megölni....- hörög halkan. - Ha meghal nem tudja levenni a rontást, tartsd életben, ha jót akarsz Raffael-nek.

Uráldur kétségbe esve nézi, ahogy az itt lévők közül legundorítóbb ellensége elrepül. Nem a vérlény ereje az, ami megijeszti, hiszen már megtalálta az ellenszert, de az ork mellkasán még így is hosszú öt karomnyom volt, melyen keresztül bármikor megfertőződhet. Olyan erő lépett aktívvá benne, amiről át sem gondolta, mit cselekszik.
A Halál varázslatát küldi az erdei elfre, és ha sikerül, kiűz minden lelket a testből és azonnal leállítja az összes szervét. A lélekűző energiák miatt a gyógyító ereje nem tud aktiválódni. Ekkor érkezik az első lövés a lóember felől, ezzel az éj tünde minden gyanakvását magára vonva. Békéről beszélnek ezek a lények, de mindig tudta és tapasztalja, hogy összefognak az ő népe ellen, akár ártott nekik, akár nem. És ha nincs a közelben zevadari, a jelentések szerint akkor is megtalálják a maguk békítő okát egymás vérének ontására. Nem jobbak a szemében, mint ezek az elátkozott termetmények.
Előre tér ki és mivel nem hajol le és hátra sem lépett, így az összes többi is elsüvít nem sokkal mellette. Még összeszedi az erejét, hogy Ralf és az hatalmába kerítő farkas lelkét is az előző után küldje. De tudja jól, hogy a harmadik még itt bujkálhat valahol, és bármikor megszállhatja azt az ostoba fiút. Ráadásul addig is két ellenség ellen kell küzdenie.
Gyors ugrással felveszi a pallosát és az erdő sűrűbb része felé vonul vissza. Nem csak a távol harcot blokkolják a fák, de a magasabb Sebastian nehezebben fog mozogni. És a fatörzs mögül kikukucskálva nézi, hogy mennyire tért magához a yrchi. Ha még kába, meg fog próbálkozni egy rohammal ellene, hogy levágja a fejét, de ha nem, akkor türelmes, hiszen a megszálláskor úgy is eszméletlen lesz és ráér akkor végezni vele.
Ha viszályára sült el az igézete, akkor holtan esik össze a hadvezér, talán a vérlénnyel együtt, talán csak ő maga. Tudja jól, hogy ezt alkalmazva mindig vannak áldozatok. Ezért is óvakodnak tőle a mester mágus drowok. Ám most az életét menthette meg.

/admin:
- a mese célja a legkevésbé sem az volt, hogy átalakítsuk az oldalt vámpír vs. vérfarkas oldallá. Ezek a lények Neminra Élővilágában, másként fogalmazva a levadászható szörnyek gyűjteményében voltak a kezdetektől. Nem cél az őshonos fajok kiszorítása, akik csak az új teremtmények képességeinek csodálatára hivatottak.
- Stylet mesélőként három vérfarkast irányított, akit te simán legyőzöl egy hsz alatt indákkal becsavarva egy gyengének besorolt NJK-val, de ha már a te NJK-d a vérfarkas, akkor Zevadar egyik legerősebb harcosa csak aközött választhat, hogy elsőre eltöröd a karját vagy fának csapkodva leütöd.
- Uráldurnál van nem egy gyengébb kari mind mágiában mind kardforgatásban. Az első pontra hivatkoznék. És arra, hogy az Első Lord meg tud sebesülni, ahogy itt is, de képességeinek nem csak nimbusza van.
- Uráldur egy karcolással legyőzi Stylet vérfarkasát, de szerinted neked jár, hogy esélye nincs ellened. Meg sem kell várnod, mit lép a karim, te leírod tényként, hogy bármi is történik, te fogsz győzni.
- A farkasembered kezelése nagyon eltér az oldalon eddig megjelent játékoktól. Aaronban hosszú hetekig vissza sem tért a régi énje, amikor újra előbukkan Angelt meglátva, nem tudja kontrollálni a cselekedeteit. Te magad kezded úgy, hogy látszik rajta, hogy meg akarja támadni azt, aki a legkedvesebb neki. Később az egyik családtagját meg is öli a bestia hatására. Ezzel szemben a te elffarkasod ritka erkölcsös gondolkodású.
- A JátékMester legutóbbi reagjában még nem változott át a karaktered. Megértve azt, hogy szerettél volna részt venni Hraman és Uráldur harcában, de nem indokolja, hogy már azon vitatkozz, hogy van-e erősebb kari a tiédnél, miközben a Mesélő nem erősítette meg a történteket. Én direkt feltételes módot használok, hiszen bármit stornozhat ebből.
- Véleményem szerint Ralf kezelése bőven kimerítette a Vér Pista játék stílust, és ez ezen az oldalon fájdalmas következményekkel szokott járni. Igyekezz más játékaidban is figyelni arra, hogy ne bánts meg másokat, mert volt erre panasz nem csak ebben a mesében! Sok jó tulajdonságod van, amiket szeretünk benned. De elindultál az utóbbi időben egy olyan úton, ahol néhány játékostársad szeretné, ha visszafordulnál.
/

Moon, és Charion:

Moon elméjében a harc megkezdődött, és úgy tűnik nem is lesz valami egyszerű művelet hogy győzni tudjon ebben az igen kétes kimenetelű harcban, hol két lélek csap össze egymással. A harc mintha hosszú hosszú napokig, sőt hetekig, hónapokig, akár mintha évekig tartana. Bár ebből külső szemlélődőnk mit sem vehet észere, hiszen a számára csupán pár másodperc telt még csak el mióta Moont megszállta az egyik farkas. Szépen lassan ahogy a viadal zajlik elméjében, Chariont védelmező többi léleknek sikerül elkergetnie a többi farkast, miközben ő az elf lelkével beszél, aki azt javasolja neki, hogy vagy ölje meg, vagy fusson el. Persze a lány nem hajlandó szemmel láthatólag egyikre sem, így minden Moon erején múlik. És, a hatás nem is marad sokáig titokban, a barátjába vetett hitének. Moon lelkében, mintha már vagy tíz-húsz éve folyna a harc mire sikeresen maga alá tudja gyűrni ellenfelét, de testéből nem tudja kilökni a lényt, csupán megadásra tudja kényszeríteni. Lelki szemeiben a farkas egyre kisebbnek látszik, míg formája ugyan nem, de méreteiben csupán egy kölyökre emlékeztetheti a lányt. A lélek behódolt neki részben, és ezt ő is észreveheti. Bár testét nem nyerheti vissza újból, viszont a farkas erejét neki adományozva meghátrál, és elhúzódik egy távoli sötét sarkába lelkének legmélyebb bugyrai közé. Halk suttogás kíséretében.
- Ezúttal te győztél ifjú vadász, de ha szellemed meg gyengül nem lesz újabb lehetőséged, és elpusztítom a lelked.
Nem éppen a legkellemesebb utolsó szavak. Nem beszélve arról, hogy egy farkas hogyan képes beszélni. Moon percekkel a megszállást követően válik ismét képessé szemeinek kinyitására, kavargó fejekkel, érezve hogy ereje megnőtt, de valahogy nem képes kiszabadítani azt. Ha meg próbál felkelni lába alatt még egy darabig inog a talaj, de ez hamarosan elmúlik. Az aggastyán elf lélek szeme pedig boldogan csillan fel.
- Hát sikerült. El sem hiszem. Nem tudtam hinni drága barátodnak, hogy a lelked erősebb, de igaza volt. Viszont figyelmeztetlek, mivel látom a farkas lelkét nem sikerült kiűznöd testedből, ez egy igen nagy, és veszélyes hatalom lehet a számodra. Meg kell tanulnod uralni, vagy belülről fog felemészteni, és ugyan úgy jársz, mint azok, akiknek nem sikerült győzniük ebben a rettenetes harcban.

Alia, és Aná:

A két lány sarokba szorult helyzetét tovább tetőzi hogy nem egy sarokba, hanem egy fára szorultak fel mint macskák a kóbor kutyákkal szemben. Ennek ellenére egy kis ügyeskedés után sikerül Aliának csapdába ejtenie a farkasokat, mire Aná felbuzdulva hamar végez is az elsővel, példáját követően pedig Alia is leugorva a fáról hamar kizsigereli a maradék két lényt. Ezt követően a két nőszemély orvvadászokat megszégyenítő módon nem csak saját vagyis pontosabban Aná cuccait szedik össze, de még a kivégzett farkaslények tetemét is csakhamar megnyúzzák, hogy a bundájukat magukkal vihessék. Van gyomruk annyi már biztos, és miután a szakadt ruhacafatokat is lehámozták a bundákról, nyugodt szívvel elrakhatják maguknak, bár lehet a jövőben ajánlatosabb lesz minél hamarabb ki cserzeni őket, mielőtt még rosszabb lesz a szaguk, és nem csak a lényekből eredetileg is áradó iszonyatos bűz, de még a rothadó dögszag is kísérheti majd táskájuk tartalmát. Még szinte nem is végeztek a munkálataikkal, amikor fémes csendüléseket, ordításokat, hallanak meg a távolból, tisztán kivehető a csata zaja a mostanra környezetükben elcsendesült erdőben. Amennyiben úgy döntenek, hogy megnézik a dolgot, és elindulnak a zaj forrása felé, a bokrok takarásából első szemük elé kerülő lény nem más lesz, mint Sebastian ahogy éppen egy lemészárolt bestia tetemét trancsírozza teljesen össze. Hogy inkább visszafordultok, vagy közelebbről is megnézitek a dolgokat csupán rajtatok múlik innentől.

Uraldur, Hraman, Raffael, Sebastian:

A bestiákkal való harc még csak nem is volt túlzottan fárasztónak nevezhető a számotokra. Viszont mégsem úsztátok meg áldozatok nélkül, hiszen, páran kisebb karcolásokkal bár megúsztátok Raffael egy harapást is elszenvedett, sőt mi több még az egyik elpusztult bestiában lakozó farkas lelke is megszállta, hogy egy új, még ép és egészséges testet szerezhessen magának. Uraldur kilépve saját testéből, közelebbről is képessé vállt megvizsgálni a dolgokat, viszont beleszólni nem volt képes az események menetébe, ugyanis Raffael elméjébe való lépés után szinte kővé dermedt, mintha valamilyen varázslat, vagy inkább átok megkötné a kezeit, és arra kényszerítené, hogy azonnal távozzon. Hraman persze kérdés nélkül Uraldurt tette felelőssé barátjuk állapota miatt, nevezhető ez a tudatlanok átkának, vagy akár ajándékának is, hiszen, ha pontosan megtudná, hogy mi is történt újdonsült barátjával, lehet hamarabb mártaná meg benne pengéjét, mielőtt kiderülhetne, hogy mi sülhet ki a dologból. Raffael a küzdelem alatt, bár valójában nincs tudatában a kint zajló eseményeknek, viszont valahogy elméje egy apró része mégis mintha képessé vállna az elmosódott, és eltompult hangokból az események összerakására, és tovább variálására. Nála a csata nem egészében úgy folyik le, mint Moonnál, hiszen nála inkább egy lázálomra emlékeztet az egész, ahol a a lélek kezdetben győzedelmeskedik, és átveszi felette az uralmat. Amikor viszont eme álomban Uraldur átkával sikeresen végez vele ismét visszatér a sötétségbe, ahol csak ő, és a farkak kékesen derengő lelke marad egyedül. A farkas ráveti magát, de ezt sikeresen hárítva képes rá, hogy elkapja a lényt, és fajtájának erejét kihasználva még uralma alá is képes hajtani a lelket, ezzel megóvva sajátját, és életét is persze. Raffael ismét öntudatára eszmélve ha körbe tekint a cseppet sem meglepő módon az ismét civakodó, és már-már harcra készülő éjbőrűt, és orkot, illetve, a számára talán már sokkal meglepőbb dühöngő Sebastiant láthatja elsőként, mielőtt még meg tudna szólalni.

(Tudom, hogy nem lett túl jó, és lehet kihagytam olyan dolgokat amiket jobb lett volna beleírnom, de amennyit már várnotok kellett erre a reagra, nem akartam túl sokáig húzni most már, hogy végre van miről rendesen megírnom, szóval, utólag is ismételten többszöri elnézéseteket kérem.)

//Egyetlen kérésem lenne a frissen átváltozott félszerzetekhez, hogy erejüket nem tudják azonnal használni. Csak szépen fokozatosan tudják majd. Ki kell tanulniuk, kezdetben rövidebb időre átváltozva, vagy csak részlegesen átváltozva amennyiben nem akarják, hogy alakváltásuk közben a farkas elhatalmasodhasson felettük, hiszen minden alkalommal ezt fogják majd megkockáztatni.//

//Úgy értelmezem akkor, hogy még nem csaptunk konkrétan össze, azok a részek nem történtek meg. Ha nem így lenne, akkor majd javítom. //

Egyszerűen nem is gondolhatott Hraman másra, mikor meglátta a történteket, mint, hogy Uraldur elérkezettnek látja a pillanatot, hogy a harc által kimerített társait, akiket eddig megtévesztette azzal, hogy mellettük áll, mágiája által tegye el láb alól és ennek első lépése, hogy Rafaellel csinált valamit.
Mivel lehet, hogy a kentaur még nem ismeri eléggé a sötét elfek démoni praktikáit, így magára vállalja a feladatot, hogy egyszer és mindenkorra végezzen az álnok selffel.
A fiatal ork vezér vicsorogva markolja a pallosát és cseppet sem vidám tekintettel mered Uráldurra.
- Csináld vissza! Vedd le róla az ocsmány mágiádat és nem vágom le a fejed! – mondja a sötét elfnek, ezzel egyértelművé téve mindenki számára, hogy mivel is gyanúsítja a férfit.
Azt, hogy komolyan gondolja a fenyegetését a megemelkedő kard mutatja és villogó tekintete, kivillanó agyarai. Nem kell sok, hogy neki ugorjon self vezérnek, hiszen faluja lemészárlása sokat nyom a latban.
Ekkor látja meg mocorogni Raffael-t és ez hirtelen kizökkenti a vérgőzös hangulatból, inkább felé mozdul.
- Rafael! Jól vagy?

Uráldur már elment volna, Hraman vacsoráját régen becsomagolva. Egy rothadó szagú, foszló bőrrel. Ám úgy tűnik, hogy az újdonsült barátjának valami megmozdult az elméjében annak kapcsán, hogy a falut emlegette. De mégsem ezt hozta fel ellene, hanem olyan vádakat, amit azt sem tudta, honnan szedett. Teljesen irracionális volt számára, aki csak az ürügyet keresi, hogy megtámadja.
-Nem értem, mit akarsz tőlem. Meghívlak a tábortüzem mellé jutányos áron, utána megsértődsz, hogy te bezzeg majd raksz egy sajátot. Meg ezt akarod, meg azt akarod.
Nem vagy te nekem senkim. Nem ismerjük egymást.
*Miközben ezt mondta, az ork úgy érezheti, mintha valamitől meg akarna fulladni, bár ennek nem sok fizikai alapja van. Ekkor bukkan ki a sűrűből két elf nő a bokrok közül. Ha agyaras barátja támadna, akkor hátra lépve igyekezne hárítani, miközben távoli visszaszúrásokkal igyekszik nem közel engedni.




Aná örül annak, hogy túlélte a kalandot. És az általa még soha nem látott ritka faj bundája nem hagyja elkószálni gondolatait. Csak azon jár, hogy megszerezze és ezért még az iszonyatos bűzt is hajlandó elviselni.
Csatahangok ütik meg a fülét és ha vele tart Alia, akkor arra felé osonnak egy bokor mögül megpillantva a négy táborozót. Mielőtt megfontolná, hogy mit tesz, széthajtja a növényt, még barátnőjét is felfedve ezzel és kardot előhúzva súgja oda neki.
-Gyere, válasszuk szét őket! Még a végén kárt tesznek egymásban.
*Majd jóval hangosabban, nem kevésbé határozottan fordul a tisztáson lévőkhöz.
-Az úrnőm nevében letenni a fegyvert! Azonnal fejezzétek be a bajvívást.


/Én is úgy értelmeztem, hogy nem történt még meg./

Miután sikeresen megnynyúztuk a bundának valót,és Ana megelégedésére,mégy azt az iszonyatos an kellemetlen szagot is elviseli,le a kalappal!-néztem rá mosollyal,de aztán valamiféle fegyver által keltett hangokat sodor felénk a szél..
Mielőtt a növények elmondhatnák,hogy mi is történik arra felé..Aná már meg is iramodik a bokrokon át,és hirtelen széthúzza a növényt,és kikiált az ott lévőknek..és én nagyon gyorsan utána eredek..és döbbenettől kikerekedik a szemem..de az íjam készenlétben tartom,de nem emelem a szemem elé...csak a föld irányában "lógatom",nem fenyegetőleg,de mindenre felkészülve,hogy ha kell,akkor bármikor használni tudjam...ahogy arra is készülök,hogy a barátnőmet is megvédjem,ha kell...

Moon, és Charion:

//Bár nem szívesen, de mivel nem írtatok kicsit átveszem a karakterek irányítását.//

Miután Moon magához tér az öreg lélek kifejezi elismerését és figyelmezteti őt, hogy csak szépen óvatosan próbálja meg kitapasztalni új erejét, vagy különben elveszítheti az irányítást teste felett, és soha többé nem nyerheti már vissza. De itt nem fejezi be a beszédet. Először Charionhoz fordul.
- Ne feled. Ha ez megtörténne, innentől a te felelősséged, hogy gondoskodj róla ne árthasson majd senkinek...
Tart egy kis hatás szünetet, majd folytatja lehunyt szemekkel.
- Ahogy érzem egyenlőre kezd megnyugodni az erdő. A farkasok lelkei egy ideig most le csillapodnqk. A megvadult átváltozottakat pedig pár másik utazó megölte. Ameddig nem lesz pár újabb szerencsétlen, ki kárt akarna tenni az erdő egyensújában azt hiszem béke lesz.
Szavai boldogok, és szája is mosolyra húzódik.
- Most viszont kérlek távozzatok az erdőből, hogy ez így is maradjon.
Miután ezt végigmondta, egy furcsa, de megnyugtató erő késztet titeket mihamarabbi távozásra.


Uraldur, Hraman, Raffael, Sebastian, Alia, Aná:

Miközben az Ork, és az Éjelf épp egymásnak készülnek Ugrani Raffael szép lassan magához tér minek köszönhetően kissé kezdenek csillapodni a dolgok. Illetve két újabb szerzet csatlakozik a csoporthoz az egyik leordítva a viaskodókat. Szinte észre sem veszitek, de a nap már kezd ismét felemelkedni, narancs színbe festve a horizontot. A kentaur is kezd végre megnyugodni látván, hogy társa magához tér, akinek fejében megszólal az öreg elf lelkének a hangja, hogy őt is akár csak Moont figyelmeztesse új lehetőségeinek veszéjéről. Illetve ti is érzitek azt a rejtélyes megnyugtató erőt ami távozásra késztet benneteket. Az általatok megszerzett "zsákmány" nálatok lapul. Ha hallgattok a furcsa erőre amit éreztek, akkor nyugodt szívvel távozhattok, ami nem jelenti azt, hogy ha szeretnétek nem rendezhetitek le a kis harcotokat.

// Végre eljutottam addig, hogy megírjam ezt a gyenge záró reagot. Ha szeretnétek távozhattok, de nyugodtan folytathattok szabad köröket is akár.//

Heves vére az orknak már eléggé forr ahhoz, hogy nem foglalkozva a következményekkel neki rontson a sötét elfnek, mert tudja, hogy valami köze van a társa állapotához és a faluja lemészárlása is az ő lelkén szárad.
Nem akart ő ellenségeskedést, de ez a fickó olyan tenyérbe mászó és annyira semmibe veszi Hraman érzéseit, hogy azt már nem lehet szó nélkül tűrni és már nem is akarja.
Arról is elfeledkezik dühében, hogy kard van nála, legszívesebben puszta kézzel esne neki a selfnek, hogy széttépje, de ebben megakadályozza az, hogy hirtelen alig kap levegőt, kezei saját nyakára tapadnak, hogy megpróbálja a láthatatlan fojtást leszakítani magáról, de persze nem megy és nem kell hozzá sok agyalás, hogy tudja ki ennek az oka.
Hörögve próbál előrébb jutni, de közben térdre zuhan, de még akkor is a sötét elf felé csap.
Ekkor jelennek meg a nők és az egyik parancsokat kiabál, valamiféle úrnő nevében.
Ha a hadonászása célt ér és Uráldur megszünteti a mágiáját, akkor igyekszik megtölteni a tüdejét és dühtől eltorzult vicsorgással hörgi a tündének.
- Addig menj míg megteheted, nem akarok miattad háborúzni senkivel, de ha még egyszer a földünkre lépsz, vagy máshol összefutunk, lerendezzük az ügyünk te meg én.

Uráldur kedvét lelte abban, hogy a másik nem csak látványosan halálán van, de még csak meg sem tud szólalni, hogy másokkal megbeszélje, mit is kéne szerinte cselekedniük közösen ellene. Ám hirtelen két szemlátomást erdei elf bukkan fel a semmiből és ez megzavarja. Oly annyira, hogy külön döntés vagy elhatározás nélkül is szerte foszlik az az egyszerű átok is, melyre eddig koncentrált.
Gyűlölettől szikrázó szemekkel nézi a két érkezőt. Azt feltételezi, hogy a harmadik zöldike hívta ide őket saját maga segítségéül. Bár nem volt tiszta, hogyan tudta természetfeletti képességét használni megszállás alatt.
Dühét viszont a hölgyek felé nem mutatta ki, annál már dörzsöltebb róka ő, hanem az ork felé fordult.
-Úgy! Szóval ha a földeteken ismét találkozunk? Én buta meg azt hittem, hogy ez semleges terület. Ezek szerint ti, agyarasok, álltok a támadások hátterében. És ti vagytok felelősek az itteni új szörnyekért is, akik a határokat nem tartják sérthetetlennek.
Értem. Megyek és értesítem feletteseimet, hogy veletek kell lerendezni a halott katonák ügyét. Ne aggódj! -emeli fel a mutató ujját- Már csak egyszer találkozunk.
*Ezzel bár szíve szerint menne, de egy fura belső késztetés miatt oda lép Aliához és Anához, hogy váltson velük pár szót.
-A fajtársatokat valami állati szellem szállta meg. Segítségre lesz szüksége.

Ahogy felhangzott Ana hangja, egy pillanat alatt elő is lépett a bokrok közül,megzavarva láthatólag valami vitát..de nem is vagyok biztos abban,hogy ez teljesen jó ötlet volt. 
De barárnőmet követve,én is léptem utána..bár valamilyen furcsa gondolat kerített hatalmába,mert a fák suttogása veszélyre figyelmeztettek,de Anát nem hagyom magára..és ezzel lehet,hogy meggondolatlanul,de határozottan álltam a háta mögött.
Körbenézve kicsit meglepett ,hogy egy helyen találkozok orkkal,Elffel,Kentaurral..és egy Selffel is!!
De döbbenetem akkor hatalmasodott el talán,amikor közelebb lépett hozzánk a Self férfi,és segítséget kér az egyiküknek...egy Elfnek,aki most ott hevert a földön,és látszott rajta,hogy fájdalmai lehetnek...
De miféle megszállottság lehet??...egy állati??..
..hallottam már ilyenről,de eddig nem találkoztam "megszállott"személlyel..ami kissé bizonytalanná tett. De látszott,hogy nem a levegőve veszél a Self,mert a szeme igazat mondott...bár sokat hallortam arról,hogy a selfek nem híresek az igazmondással...de most éreztem,hogy igazat mondhat....
Ránézten Anára,és bólintottam,hogy odalépek az elfhez,hogy megnézzem mi van vele...
. ..de azért maradjon éber,és figyeljen,mert ismeretlenek ezek a személyek,de inkább készüljünk fel mindenre..nem árt az óvatosság..
Aztán a fekvőhöz léptem,hogy megnézzem mi történt... elég gyengének láttam,és kimerültnek,de erős a szervezete,látszik,hogy harchoz edzett...és ha tudok a gyógynövényekből főzetet készíteni..akkor hamatosan rendbejön...
De ahogy felnéztem a körülöttünk állókon,nagyon fura érzés volt megint..mert a növények hangajai csak úgy "ontották"a szavaikat nekem...
Ránéztem az Orkra,akinek arcán dühöt láttam,és ahogy a Self férfi is nagyon különös volt...de nem nagyon értem miért esnek egymásnak,holott ismerhetik egymást.
Mert ilyen sokféle fajt nem láttam sohasem egy helyen.-ezen tünődve,néztem egyikükről a másikukra..és aztán bevillant,hogy talán Ők is azért vannak itt...mint mi??..mert akkor teljesen más helyzet áll elő...a" pár lépés távolság"..de ennek az erdeinek segítség kell..
Remélem,hogy hamar felépül...mert nem szeretném ha baja esne ,senkinek. 
.. ránéztem a barátnőmre,Anára,hogy láthassam arcát,mert szerintem Ő sem ismeri őket..így nem árt az óvatosság...főleg,ha ugyanaz okból vannak Ők is itt..ahogy mi is.

/Köszönöm a játékot!/

Már számtalan alkalommal volt tanúja és elszenvedő alanya is a sötét elfek mágiájának, de nagyon reméli, hogy legalább egyszer hibázásra vagy késlekedésre kényszeríti valami Uráldur-t és akkor már nem lesz ideje bevetni ellene és akkor eléri őt Hraman pallosa.
Most azonban annak is örül, hogy még kap levegőt és sejti, hogy ez nagymértékben annak köszönhető, hogy megjelent a két erdei tünde és ez elvonta a self figyelmét.
Meg kell tanulnia koordinálni a dühkitöréseit, különben ezt a ravasz sötét tündét sosem fogja legyőzni.
A két lány azonnal fajtársuk segítségére siet, viszont Uráldur nem feledkezett el róla, de figyelmeztető szavaira, csak félreérthetően kezd válaszolni, kiforgatva azt.
- Tudod nagyon jól, hogy nem erről a helyről beszéltem te féreg! És mindenki láthatta, hogy milyen szörnyekkel volt dolgunk, azt hiszem senkit nem csal meg a szeme, mint ahogy a te szavaid, aki talán okozója vagy egyik társunk bajáért. – int Rafael felé. – Remélem, hogy tudtok majd segíteni rajta, hiszen hősiesen küzdött, míg tudott. – biccent a lányok felé. – Én nem akarok több vérontást és míg ez az alak, ki számtalan fajtársam haláláért felelős, a közelemben van, nem tudok lenyugodni, így én távozom, remélve, hogy e veszélyt jelentő erdő problémája talán megoldódott. Legyen hazautatok békés és gondtalan! – biccent Sebastien-nek, Alia-nak és Aná-nak, majd összeszedve a cuccát, még egy fenyegető pillantást vetve Uráldurra, beleolvad az erdőbe.


//Köszönöm a játékot //

Aná nem akarta magára vonni a sötét elf hadúr haragját, kicsit megrettenve látta, hogy az dühös, mintha csak játszadozását szakították volna meg. Tudja nagyon jól, milyen veszélyt von a fejére, ha kihívja az éjtünde haragját.
Ám úgy tűnik az felettébb kedves és hajlandó részleteket is elárulni a baj forrásáról. Ám ő ilyen gyógyításra nem képes.
-Tudsz szellemet űzni? -kérdezi Aliától kedvesen és aggódón.
*Úgy tűnik az oktatás hatékony volt a határozott fellépésről és a vérontás megelőzéséről. Ami a nemes kisasszony elveinek fő pillére, akit szolgál.