//Úgy tűnik, eljött az ideje annak, hogy most én üljek a mesélői székbe, hogy minden egyes JK-t sanyargassak és a gyomrába tapossak legalább egy kaland erejéig. Nem leszek kegyelmes (vagy legalábbis igyekszem), szóval kitartást

Időben visszaugrunk egy kicsit a királymentéstől, így a Viri-Lash párosnak ez az Ale-től való első meglógásuk után történik nem sokkal, nyár legelején. Ez azt jelenti, hogy Virinek megvannak a később orkok által ellopott kristálycuccai //ugyanakkor a recés nyilat csak úgy használhatja, ha vissza is szerzi, mivel az Ale testébe beletört, mikor üldözték őt az orkok//, Lashnek pedig még csak rügyezik a válla és nincs pókharapás a karján. Robert esetében fogalmam sincs, éppen miként halad az élete, bizonyára Természet Anya még nem kontárkodott a képességraktárában, ezt a részét rád bízom! És egyben elnézést az informálatlanságomért, idővel bepótlom a lemaradásaimat.//


Viridielnek a királyi udvarban dolga akadt, ahogyan azt induláskor is mondta párjának, így útjuk Királyöbölbe vezet, ahol beszerezhetik Lashraelnek a kardot, hogy elkezdhesse tanulni a kardforgatás szépségeit. Mikor a futár elvégzi feladatának egy részét, hálásan megköszönik a szolgálatait, és megkérik, hogy pihenjen le valahol, biztosan meg fogják találni őt a válasszal, amint lesz. Így a továbbiakban annak a napnak a folytatása igencsak tartalmatlannak ígérkezik munka híján, de legalább kipihenhetik magukat és kicsit nyugodtabb elfoglaltságokat találhatnak, ha már az utóbbi időben gyakorlatilag horrorba ment át az életük.
Akárhogy teljen aztán a délután és az este, a rá következő napon felkeresik őt abban a fogadóban, ahol megszállt, méghozzá az ebédjük közepén. Egy igencsak fiatal, tizenéves kölyök álldogál az asztaluk mellett díszesebb öltözékében - valami tanoncféle lehet az udvarban, akit ugráltatnak ide-oda -, és láthatóan zavarban van, de hogy a feladatától, a pártól vagy a fogadóban egy darabig őt bámuló személyektől, nem tudni. Hegeb-habog, kerülgeti a konkrétumokat, majd hosszú percek után sikerül végeznie, beszéde lényege pedig sűrű bocsánatkérésekből áll, aminek közepette közli, hogy egyelőre a vezetői karnak fontosabb ügyekkel kapcsolatban kell intézkedniük, így két hét múlva térjen vissza, addig szabadon járhat-kelhet társával, nem szeretnék feltartani semmiképpen sem. Még egyszer elnézését kéri a végén, hogy így megvárakoztatják és hogy ebédidőben zavart, és ha nem tartóztatja fel a páros, akkor egy mély meghajlással búcsúzik, aztán kivörösödött orcákkal és merev léptekkel indul kifele a helyszínről, nekiütközve egy éppen betévedő alaknak, így még hallhatják, ahogy újabb bocsánatot kér.
Robert ezen közjáték közben fut be ugyanebbe a fogadóba (mert a mesélő nem kreatív) talán információ reményében, talán a díszes kölyökküldött érdekessége miatt, esetleg úgy döntött, enne egy jót, és ez volt a legközelebb. Bőven kijut neki is a fiú zavarodott szövegeléséből, hiszen nagyjából a beszéde közepén csöppen bele ennek a helyiségnek az életébe, habár a küldött nem neki szánja egy szavát sem. Vékonyka hangját azonban nehéz lenne figyelmen kívül hagyni csak úgy annak ellenére is, hogy ebédidőre igencsak megduzzadt a vendégek száma és nem sajnálják a hangos, jókedvű röhögéssel vegyes társalgást. Élet bőségesen van itt, néhány félnótás még a pincérasszonykával is kikezd egy-egy szórakozott odaszólással, ám még az este nem érkezett el, így az alkoholmennyiség bevitelével óvatosan bánnak, felfordulás ezért nincs, iszogatás közben meg sokan a délutáni teendőkről vagy a tegnapi ropogós eseményekről beszélgetnek. Sok érdekes innentől nagyon nincsen, és hely is ritkásan akad. A pultnál van egy-két üres szék a számodra, de az asztalok mindegyike foglalt. Néhánynál fedezhetsz fel gazdátlan helyeket, és ilyen gazdátlan hely van a tavernában tartózkodó elf párocskánál is, ezért ha asztalt is választasz végül, mindenképp társaságod lesz, akikkel beszélgethetsz, ha akarsz. Persze maradhatsz is a pultrésznél, noha nem kizárt, hogy valaki csevegős kedvében lesz melletted, és érdektelen információk tömkelegével sújt téged, amíg kihozzák a rendelésedet...

//Elsőre legyen ennyi, ha kevésnek érzitek a lereagálandókat és az alapozást, akkor folytatom, ha esetleg a társaság összeül beszélgetni, akkor hagyok néhány kört ennek.//

Robert

Hogy a mesélőnek zsibbadást okozzak későbbről jövök, de ez lényegtelen apróság. Mivel esélyes hogy találkozhatok olyannal aki még eddig nem találkoztam, bevetek egy bosszantó dolgot ami elf-félelf alakot biztosít, teljes elf nem lenne egészséges mivel nem férek hozzá a mentális közösségükhöz a mágiájukhoz viszont igen. Így alakot váltok és elf tunikában köpennyel, és kardal az oldalamon sétálok. Ugyan van nálam egy elf j de azt ritkán használom több okból is de az majd kiderül a mese közben vagy nem. Na de ideje ennem hisz éhes vagyok, és ismerkedem a helyszínnel. Odabent nem kis meglepetésre rögtön egy ismerőst látok de ő tuti nem tud rólam semmit így mázli hogy alakot váltottam így később nem lesz gond ha lát csak most lenne az. A kocsmárostól valamim könyebb kaját rendelek, és bort. A hely kicsit tömve van de talán akad ülőhely valakiknél. Igen annál az asztalnál, nos ez van irány oda. Megszólítom a 2.5 főt mivel a kölyök reszket mint a nyárfa a többiek meg nos nézik hogy mit szerencsétlenkedik.
-Bocs de van hely az asztalotoknál a többi kicsit zűrös társasággal van tele így engedelmetekkel ide ülök le. -Ezzel le is teszem magam az asztalhoz az üres helyre hisz lássuk be ha a házukban lennék addig nem ülnék le míg meg nem engedik de ez még mindig egy fogadó és én egy félelf vagyok elég gyűrt arccal. Csendesen hallgatom a futárt de jobban tenné ha sietne mert leverem előbb utóbb.

Királyöböl mindig kicsit elámít, hiszen nem sűrűn fordulok meg még én sem ilyen nagyvárosban és a főváros nem kicsi és borzasztóan zsúfolt egy olyan párnak, akik legtöbbször az utat járják a szabadban éjszakázva, a csillagos ég alatt, ha mód van rá.
Mivel a válaszlevélre várni kell, így van időnk Lash-sal ellátogatni pár kovácshoz, hogy beszerezzünk egy megfelelő kardot, hiszen a legtöbbet férfi marokhoz és erőhöz szabják, neki valami könnyű, egykezes kell. Aztán még arra is van idő, hogy megmutogassam szerelmemnek a város nevezetességeit, a hatalmas piacot, az egyházak templomait és a palota impozáns tömegét. Meglátogatunk egy fürdőházat és sokat pihenünk közben, hiszen igen csak ránk fér az utóbbi hetek történései után.
Aztán kiderül, hogy bizony a király embereinek tovább tart megírni a választ szeretett uralkodónőmnek és csak két hét múlva lenne esedékes, ami elég kényelmetlen, hiszen nem akartunk ilyen sok időt a városban, tömegben eltölteni, viszont ahhoz hosszú az út Awyrisig, hogy elmenjünk és visszajöjjünk.
Persze erről a hírrel hozzánk ugrasztott futárkölyök nem tehet, akit szerencsétlent olyan gúnyába öltöztettek, hogy még a sokat látott fővárosi nép fogadóbeli közönsége is szájtátva nézett és még jó, hogy mozogni tudott benne, bár valószínűleg épp elolvadni készült benne. Mivel ő is érezhette, hogy nem ezt az üzenetet vártuk, ráadásul még erősen zavarban is volt, ami még vörösebbre festette a képét. Szabadkozott is össze-vissza és én meg is sajnáltam a fiút, így jóindulatúan hallgattam végig, miközben az asztal alatt megszorítottam Lash meleg kezét, jelezve, hogy harag helyett inkább mulatságosnak tartom, még a kellemetlenség ellenére is.
De mit tehettem volna, végül megrántottam a vállam.
- Mond meg az uradnak, hogy nem örülünk neki, hiszen nekünk is lenne más dolgunk, de természetesen a megadott időpontban visszatérünk a válaszért, már, ha úrnőnk nem dönt másként. – adtam választ én is elég kétértelműen, ha lehet ezt mondani.
A kölyök már ennek is örült, főleg, hogy már elszabadulhatott kellemetlen feladatától és azzal a lendülettel fordultában futott neki, a közben a fogadóba lépő férfinak, akinek ruházata a saját fajtánkra utalt, de vonásai nem voltak egyértelműek, valószínűleg nem félvér volt, bár nekem ez sosem számított.
Kíváncsian villant rá a szemem, ahogy megállt mellettünk, aztán mellőzve a szavaira várható válaszunkat, el is foglalta az egyik üres széket.
Ez jobban zavart, mint a faji hova tartozása, hiszen nem tudhatta, hogy esetleg nem várunk-e valakit.
Pár ránc szalad a homlokomra, de kedvesemre nézve, végül inkább kifújtam a levegőt és vele a hirtelen támadt feszültséget. Nyugodtan akarjuk eltölteni az itt lévő napjainkat.
- Úgy vélem elég otthon érzed magad, hogy ezt egyedül eldöntsd, de ….csak nyugodtan. – biccentettem meg a fejem felé azért finoman célozva rá, hogy udvariatlan volt.
- Eszel valamit kedvesem, vagy ezek után szedjük a sátorfánkat? – kérdezem Lash-tól.

Annyira nem nőtt soha a szívéhez ez a hely; nem szerette az itt élő tömegeket sose, kellemetlenül érezte magát mindig is, talán a természet fokozott hiánya miatt. Egyébként sem tartja magát mostanra már egy társasági lénynek, inkább magában vagy néhány fővel együtt egy egészen elzárt helyen tartózkodik szívesen. Feszengésének igyekszik minél kevesebb jelét adni, ugyanis nem szeretne nagyon kényeskedőnek feltűnni, de Viridiel esetében is érzi a hangulati változást, még ha ez csak egy leheletnyi is. A gesztusai gyakran a kényelmetlenségről árulkodnak, ha akarja takarni, ha nem, és nem szeretve a körülötte lévők mászkálását, szorosan bújik a férfihoz, egyszerre félve attól, hogy el fogja őt sodorni a lakók árja, illetve keresve azt a biztonságot, amit a karjai közt mindig megtalál.
Néhányszor fordult meg errefelé csupán, de jól emlékszik azokra az esetekre, az itt tapasztalt sikertelenségekre és elkeseredettségre. Egy-egy utcánál némi eltűnődéssel bámészkodik, kissé lelassítva, gondolatban a láttottakra vetítve az emlékeket, és ilyenkor csak az egyszerű, közönyös merengés olvasható le arcáról. Nagyon is élénken van még mindig előtte, ahogy gyermeke keresése közben itt is megfordult, kutatta őt az utcakölykök közt és az árvaházakban egyaránt, reménykedve abban, hogy itt megleli őt, elvégre mégis egy hatalmas csomópontról van szó. Azonban csalódással kellett elhagynia a várost... Azért egy halvány mosolyt csal az arcára a koldusgyerekek összetartása, és mivel akkoriban még tartott magánál némi pénzt, meg is ajándékozta őket néhány értékesebb érmével. Jó régen volt már az is... Vajon mi lehet velük?
A kovácsok felkeresésénél gyakran tehetetlenül vonja meg a vállát, ugyanis túlságosan nem ért ehhez, főleg az eddigi érdektelensége miatt. Amikor úgy adódik, akkor kipróbál egy-két példányt, őszintén, ugyanakkor finoman megmondva a véleményét róla, illetve a változtatásokkal kapcsolatos igényeit is gyorsan összefoglalja, minek a megvalósításának örülne. Egyelőre viszont úgy tűnik, mire összerakják a fegyvert, bele fog telni pár napba, és nem is számított másra; nem annyira jellemző az ő esete, főleg nem errefelé.
Az impozáns épületek és helyszínek alapvetően nem kötik le, makacsul ragaszkodva a természetességhez és a megannyi növény jelenlétének helyességéhez, de azért valahol elismerendőnek tartja, hogy ezeket a számára furábbnál furább építményeket képesek voltak felhúzni és még állnak is. Viridiel beszámolóját és lelkesedését azonban élvezettel hallgatja és fogadja be, gyakran megmosolyogva azt a visszafogott lázt, amit a környék kivált belőle, alkalmanként egy-egy puszival az arcán jutalmazva meg őt. Persze nyilván nem áll szándékában semmilyen módon jelezni párjának, hogy a bemutatott dolgok csak egy minimális érdeklődést váltanak ki belőle; csendes társként és megértő hallgatóként halad mellette, élvezve és magában nevetve rajongásán, ráeszmélve, miért való neki igazán a futárság. Mindezek ellenére a fürdőház egy igazi élmény volt egészen odáig, amíg el nem bóbiskolt a vízben. Addig minden pillanatát élvezte, és magával is ragadta a helyiség nyugalmassága, noha eleinte igencsak energikusnak bizonyult, ahogy Viridielt képen lökte vízzel - és bizonyára ennek megbosszulását is megtapasztalhatta. Persze igyekezett úgy pancsolni, hogy másokat ne zavarjon, így tényleg csak finom játékosságra került sor.
Ha őszintén be akarja vallani, akkor neki a nappalhoz képest békésebb éjszaka tetszett a legjobban, és csak minimálisan azért, mert a környék elcsendesedett. A nyugodt, kedveskedő ölelkezés és a pihentető, egymáshoz bújós, álomtalan éjszaka nagyon is hiányzott neki, és egyáltalán nem bánja, hogy kivételesen kényelmes ágyon alszanak el. Nem állítja, hogy teljes biztonságban érzi magát a négy fal közt, de mindenképp boldog és kedvese közelségétől zavartalan idillel telnek az órák. Még a rossz álmok sem környékezik meg őt, amiktől az út során ugyan szenvedett, mostanra azonban kimerült és megemésztette annyira az eseményeket, hogy ne rontsák el a pihenést. A reggelit ennek köszönhetően ki is hagyja; ha Viridiel fel is ébreszti, akkor álmos nyöszörgéssel mondja, hogy menjen csak, ő még alszik tovább, és ebédidő előtt egy kicsivel kel csak fel, de akkor is elképesztő lassúsággal indul neki a napnak. Gyakran dörzsölgeti a szemeit és ásít egy nagyot, lomhán véve fel a ruháit és csak nagyjából fésüli meg a haját, hogy ne tűnjön annyira igénytelennek. A rendelésük leadásánál is azt mondja, amit először meglát, utána hátrahajtja még a fejét behunyt szemekkel, persze csak, miután már közelebb húzta a székét Viridielhez.
Az étkezés alatt sikerül élénkebbé ráznia magát, amiben kifejezetten segítik őt az intenzív ízek, mi több, teljesen kivörösítik az arcát, a szájában és torkán hirtelen fellépő égető érzést pedig kancsónyi víz leterítésével próbálja csillapítani. Néhány érthetetlen és hitetlenkedő szóval próbálja megfogalmazni azt a borzalmas tapasztalatot, amivel most bővül, és egy ivási roham alatt sompolyog hozzájuk a fiú. Kíváncsian kémleli őt, hogy mit akar, aztán eszébe jut, hogy Viridielnek bizony ígérték, hogy felkeresik őt, de már a kiállása miatt sejti, hogy gondok akadtak. A férfira néz kérdőn, nagyokat kortyolva a poharából, aztán lerakja az edényt, leengedi a kezét, hogy megfogja párjáét, és annak ellenére, hogy sejtése valamelyest beigazolódik, nagyon nehéz a kezdetleges mosolyt visszafognia. A tekintete biztosan kacag, de nem gúnytól vagy megalázástól vezérelt, egyszerűen csak mulatságos a maga bájával, vetve is egy pillantást a futárra, mikor megszorítja a kezét. Csak halványan mosolyog rá, ugyanis nincs másik karja, amivel takarhatná ezeket a finom jelzéseket, amiket ki tudja, mégis miként fog kezelni a küldött.
A fiú távozásával és ügyetlenkedésével behúzza a fejét a vállai közé, mielőtt hangosan felnevetne a látottaktól és az újabb bocsánatkéréstől.
- Neked is voltak ilyen élményeid? - vigyorog rá párjára, állával a kijárat felé bökve, ahol eltűnt a fiú, majd Viridielhez hasonló érdeklődéssel fogadja a kissé morcosnak tűnő idegent. Némileg le is tör a jókedve a sugárzott hangulatától, társa felől érkező enyhe, vibráló érzetre meg odakapja a fejét, és finoman megrántja a vállát, tehetetlennek bizonyulva a helyzetet illetően. Tele van a hely úgyis, így számított rá, hogy újabb vendég érkezése esetén erre fog sor kerülni, még ha annyira nem is rajong idegen társaságért. Hogy mi az indok rá, azt nem tudja pontosan, de kedvese végül a nyugodt és türelmes válasszal reagálja le ezt a közjátékot, kérdése hallatán pedig meglepetten ugrik fel a szemöldöke. Tekintete az előtte lévő tányérra szegeződik, és nagyjából a felét sikerült elfogyasztania annak, amit kihoztak neki, de nem kíván többet abból a csípős érzetből, amit biztosítottak neki.
- Szerintem én megleszek, menjünk - biccent egyet barátságosan. - A fennálló időben esetleg körbejárhatjuk a városon kívüli környéket - dobja fel az ötletet mosolyogva, egyértelműen örülve annak, hogy az itteni zsúfoltságot maguk mögött hagyhatják, legalább egy időre. Finoman hátrébb tolja a székét, felállva pedig még az ismeretlen felé fordul: - Jó étvágyat! - azzal, ha semmi sem tartja fel, megindul a szobájuk felé, hogy összepakoljon.

//Mesélői//

A társalgás nagyon gyorsan zátonyra futott, de hát ez van, ami nem megy, nem szabad erőltetni, ám sokat a helyzeten nem változtat. A fiú távozásával és egymással voltatok elfoglalva, a hely is tele van, jönnek-mennek a vendégek, így joggal nem tanúsítotok túl sok figyelmet annak, aki most érkezik. Meg úgy őszintén, mindenki más a saját társaságával van elfoglalva, a fogadós meg főleg nem törődik vele a megannyi érkező mellett, így mikor a páros feláll a helyéről, az imént betoppanó nő hangjára figyelhet fel mindenki.
- Miért nem mondtad, hogy erdeiek jöttek ide?! - csap egyet mogorván a pultra, mire egy pillanatra elhallgat a terem egy része. Kíváncsi tekintetek szegeződnek először a nőre, majd az egy asztalnál meghúzódó elfekre, aztán visszafordulnak, hogy az italukat kortyolgassák. A többség folytatja a beszélgetést asztaltársával, de néhányan érdeklődve hallgatnak a továbbiakban, miként alakulnak a dolgok.
A fogadós egyszerűen csak megvonja a vállát.
- Tudnom kellett volna, hogy a városban vagy még? - kérdez vissza türelmetlenül, töltve egy kis bort közben az egyik vendégnek.
- Mondtam, hogy napokat leszek itt, az isten áldjon meg! Benned sem lehet bízni... - csattan fel, de a mondatai végére van benne némi elkeseredés, és már indul is az asztal felé, ahol a trió tartózkodik. - Kedves erdeiek, Természet Anya gyermekei! - lép hozzátok, és láthatóan nem tudja, miként szólítsa a társaságot. - Nagyon szépen kérlek titeket, segítsetek rajtam, ezen a szegény lelken! - könyörög egyre elhaló hangon, miközben két kezébe fogja annak a kezét, aki a legközelebb van hozzá. - Ti biztos tudtok segíteni ennek a szomorú, megtört anyai szívnek! A gyermekem nagyon beteg, de senki nincs annak a tudásnak a birtokában, amivel kigyógyíthatná őt a bajából. Könyörgöm nektek! Nincs sok mindenem, amit jutalomból megoszthatnék veletek, de kérjetek cserébe bármit, megszerzem, csak segítsetek! - tör ki zokogásban.
Végignézve rajta valóban nem arról árulkodik a megjelenése, aki dúskálna a gazdagságban. Sovány és csontos, megviseltek a vonásai, és bizonyára nem sok választja el a teljes koldusléttől. A ruhái olcsók, koszosak és elhasználtak, rengeteg helyen befoltozva egy teljesen más textíliából - bizonyára ennél is elhasználtabb darabok még alkalmazható részeit varrta rá. Egyértelműen nem engedheti meg magának az orvost, így csak mások jóságában reménykedhet - és így is tesz a jelek szerint.

Robert



A beszélgetés hamar befagy és a kölyök távozik. Én se voltam épp kedves de most nem a bohóc vagyok hanem a vadász. Csendesen eszek még Viri megjegyzése után is noha gyakorlatilag tényleg én sértettem meg őket de ez most kicsit se zavar. Amikor felállnak viszonylag tömör jó étvágyat kívánnak.
-Köszönöm, kellemes estét nektek is futár és hölgye. -mielőtt jönne bárki hogy honnan tudom mi a munkája a kölyök eléggé nyilvánvalóvá tette egy mezei elfet ugye nem hív a király vagy főnemes. Arra mégse hivatkozhatok hogy miattuk harapta le egy pók a fejem mert az még nem történt meg most épp össze vissza utazom valahol Észak Bivaly és Ninive közt tehát durván nem lehetnék itt. Milyen sanyarú az életem. De a vicces életem egy hangos nő töri meg aki ha lenne foga elharapná szerencsétlen fogadós torkát majd a csendes triónk felé tart, én csendesen eszegetek és figyelek rájuk.
-Csak rövidíts a dolgon ne vidd túlzásba. Beteg gyerek? Akkor az ő reszortjuk -bökök Virire és Lashre.-Én csak egy félvér vagyok de ha tudok segíteni megteszem bár ahogy elnézem max a hála lesz a fizetség. Mit szeretnél, legalább is tőlem a nevükben elég ciki lenne szólnom-mutatok a duóra-még a nevüket se tudom-jó tudom ez hazugság na de erről miért kéne másnak tudnia? Aztán eszembe jut Viri meséje a barghestről és durván kezdem sejteni miért ilyen ideges csak mert leültem hozzájuk. Nos gyakorlatilag tényleg egy állat vagyok ez ki ment a fejemből. De igyekszem javítani a megítélésemen és azért bemutatkozom mindhármuknak.
-Légjáró Eric vagyok elnézést az illetlen viselkedésért de elég kevés lombjáró mászkál errefelé. Szóval még egyszer bocs de foglalkozunk a hölgy gyermekével.

Lash megérezte, hogy a méreg mellett a kuncogás feszegeti a torkom a kölyök kellemetlen kínjai láttán, így nem ér váratlanul a kérdés, vagyis az, hogy kérdez nem, de hogy összehasonlítson egy ilyen kis pöcökkel…….
- Hát úgy nézek én ki? – emelem rá csodálkozó, de egyben nevető pillantásom, amit azért jócskán megcsapol a hívatlan vendégünk.
Kedvesem tányérján időző tekintete azt sugallja, hogy ……szóval azt, amit aztán szavakban is kifejez.
- Rendben, azt hiszem mostantól igen csak ráérünk. – biccentettem és magam is felálltam, hogy indulhassunk és az asztalt teljes egészében átadhassuk a maradónak.
Tőlem csak egy kurta biccentést kap, bár még így sem übereltem a belépőjét.
Aztán persze meg is torpantam, ahogy meghallottam ismét a hangját.
- Hogy mondtad? – vontam fel a szemöldököm, de aztán megvontam a vállam, hiszen csak a süket nem hallotta és látta az előbbi kis közjátékot a fiúval és szerintem az egész fogadóban nem volt ilyen. – Hagyd, nem érdekes, te is mulass jól.
Ám egy lépést sem tehettünk, amikor szinte lerohant minket az asszonyság, akinek hangos szóváltását a fogadóssal szintén mindenki végigélvezte és ezáltal most már megint mi voltunk vendégsereg érdeklődésének középpontjában.
Meghökkenve meredek rá, a megszólítás meg egyenesen felviszi a szemöldököm a homlokom tetejére, bár ilyen bevezető után már sejtem, hogy nem számíthatok semmi jóra.
Kezem önkéntelenül a kardomra mozdulna, de megerőltetem magam és maradok, ahogy vagyok, bár nem tudom Lash szegény, hogy viseli azt a kézgyűrögetést.
A folytatásra a harci készenlétem alapállásba kerül, de az elképedésem ettől egy cseppet sem csökken. A zokogására viszont már nagyon kezdem kényelmetlenül érezni magam és feszengeni.
A potyautasunk beszólására meg kap egy szúrós pillantást.
- Ti nem nagyon tudjátok, hogy mit beszéltek, ugye! Nagyon sajnálom asszonyom, de honnan veszi, hogy mi tudnánk segíteni, és most bőven nincs szó semmilyen fizetségről. – teszem hozzá, mielőtt még valaki félre érti.
Persze nem kerülte el a figyelmemet az öltözéke, ami nem utalt arra, hogy a tehetősebb rétegbe tartozna, de ez cseppet sem nyomott a latban, csak egyszerűen nem akartam csalóka reményt kelteni benne, hiszen a  mi képességünk egyáltalán nem mindenféle gyógyításra alkalmas, bár ebben Lash a szakértő, így természetesen azonnal felé vetettem egy pillantást.
- Ja, a nevünket sem tudod, de máris ránk testálod a feladatot. – sóhajtottam az asztaltársunk felé, de ha már az előbb az udvariatlanságot róttam fel neki, most én sem lehettem az. – Fátylat rá Eric, Viridiel vagyok, Turion fia és ez itt a kedvesem Lashrael. – válaszoltam, szerelmemre hagyva, hogy családnevét megemlíti-e vagy sem.
Aztán vártam, hogy a nő vajon mit mond, hiszen akaratlanul is de ösztökélést kapott, hogy folytassa mit akar tőlünk pontosan.
Természetesen nagyon sajnáltam a gyermekét, de ha nem méreg és nem nyílt sebesülés döntötte le a lábáról, kérdés, mit tehetünk érte és nem-e csak rontunk azzal, ha minden bizalmát ránk pazarolja.

Nevetve adna szórakozott és komolytalan választ Viridiel kérdésére, hogy aztán a következő pillanatban ragaszkodón bújjon hozzá, ám bekapcsolódó társaságukkal rögtön el is felejti ezeket. Mostanra nagyjából már hozzászokott annyira a tisztes távolságban körülötte lévőkhöz, hogy ne zavarja néhány bogarászó szempár, mikor a kézfogáson kívül csókkal vagy odahúzódással fejezze ki kapcsolatok szorosságát indokolatlanul vagy csupán azért, mert jólesik neki, közvetlen közelségben viszont megilletődik és visszahúzódik.
Visszafogott jókívánságával már fel is tápászkodik, hiszen Viridielnek sincs oka a további maradásra, és ő csak egy halovány mosollyal reagál a félvér válaszára. Párja kicsit feszengőbbnek és gyanakvóbbnak bizonyul, aminek kifejezetten nem örül, így gyengéden megszorítja a kezét, és ha ránéz, akkor finoman biccent a szobájuk irányába a lehető legbarátságosabb és legnyugodtabb ábrázattal. Nem szeretné, ha nem tudna kicsit kikapcsolni és pihenni, hanem mindenben a veszélyt sejteni, noha teljesen megérti a közelmúltak figyelembe vételével. Mégis jobban érezné magát ő maga is, ha el tudna szakadni a paranoiás gondolatoktól, így biztos mindent meg fog tenni, hogy amíg a válaszra várakoznak, addig ne is merengjen semmi fertőzőn. Azzal saját magát is tönkretenné, tudja jól.
Tenné meg a következő lépést, mikor felcsattan a nő, és meglepetten fordul az irányába, nagyokat pislogva a fajuk elhangzására. Mégis ki az, aki kifejezetten őket keresné ott, ahol csak igen kicsi eséllyel fordulnak meg? Talán a legreménytelenebbek, de még azok sem, első ránézésre a felháborodott ember az előbbi kategóriába sorolható. Belül alsó ajkába harap, sejtve, hogy ez nem fog jól alakulni és a békés időtöltésnek itt lesz vége, ugyanakkor attól még reméli, hogy hamar le tudják rendezni ezt. Szeretne elszabadulni innen, és akármennyire is szokott már hozzá a társasághoz és a kisebb tömegekhez, továbbra is jobban érzi magát a magányos, csendes helyeken, ahol nem zavarja őket senki.
Savanykás vonásokkal fordul Viridiel felé, a következő pillanatban meg arra figyel már csak fel, hogy a kezét szorongatja a nő úgy megszólítva őket, ahogyan még nem hallotta máshol. Megilletődve lép egyet hátrébb, és hirtelen szólni sem tud, de még a szavakat felfogni sem, és enyhén tátott szájjal bámul csupán. Szerencsére kedvese és az ideiglenes asztaltársuk megtalálják a hangjukat, még ha nem is tűnik úgy, hogy annyira jól kijönnének egymással a közeljövőben. Megrökönyödése fokozódik, mikor az idegen rájuk dobja a feladatot, és hiába van benne igazság, attól még ismeretlenül nem feltétlen annyira okos dolog beleszólni ebbe, viszont ezt később Viridiel is felrója. Tanácstalanul álldogál, kissé fájlalva a kezét, közben próbálva feldolgozni az információkat és hatásokat, egyáltalán nem erre a mozgalmasságra számítva a mai napra, és legszívesebben most visszarohanna a szobájukba, mindent és mindenkit itthagyva. Határozottan sok ez neki, ami biztos lerí róla, ám ahogyan aztán folyamatosan tudatosodik benne minden, úgy szomorodik el, majd, ha tudja, akkor finoman kihúzza a csontos ujjak közül a sajátjait, néhány másodpercig oldalra nézve, gondolkodva, mégis mit tegyenek. Szíve szerint mindenképp segítene, viszont nekik is dolguk van, illetve egyáltalán nem is ismerik egymást, és habár a név elhangzik - ami következtében biccent egyet Eric irányába, de cseppet sem a korábban mutatott visszafogott örömmel és udvariassággal -, attól még továbbra is idegenek maradnak a másik számára.
- Azt... Azt hiszem, megpróbálhatunk valahogy segíteni... - mondja halkan. - Ha nem gond - fordul Viridiel felé, de nem kéri, hogy egyezzen bele, aztán visszapillant a koldusfélére. - Ugyanakkor nem ígérhetünk semmit. Jómagam gyógyító vagyok, de nem ismerek minden betegségre minden gyógyírt, így kérem, ne ringassa magát tévhitekbe - vakarja meg a tarkóját esetlenül, ismét oldalra nézve, ezúttal inkább azért, hogy elkerülje az esetleges csalódottságot a másik tekintetében. - De csak akkor tehetünk bármit, ha két héten belül visszaérünk ide - köti ki. - Fontos ügy kapcsán vagyunk itt, aminek ugyancsak eleget kell tennünk, és ettől szintén életek függnek - teszi még hozzá, és így talán Viridiel sem fog annyira tartózkodni ettől a kitérőtől. Egy próbát megér, sok mindent úgyse tudnának csinálni egyébként sem, és hiába örülne a békés semmittevésnek, ha életet menthet, az bizony nagyon is jelentős, és nem mondhat csak úgy nemet rá. Főleg úgy nem, hogy valaki nem fizetheti meg a megfelelő embert erre, amiről meg nem tehet... Biztosan nem a semmiért jött ide - legalábbis a kocsmárossal folytatott beszélgetésből kiindulva nem ide valósi -, és lényegében már a végső, legesélytelenebb eshetőségekbe kapaszkodhat csak, ami elég nagy elkeredésre ad jelet.
Látszik, hogy nem örül mindennek, de nem mehet el mellette közönyösen.

//Mesélői//

Eric hozzászólására a nő eleinte érdeklődve pislog a páros felé, aztán vissza Ericre, majd nemlegesen megrázza a fejét, mielőtt azonban még felelhetne, Viridiel szúr oda. Egy félig igenlő és egy egyértelmű nemleges válasz eddig az állás, és ez határozottan nem tűnik kedvezőnek a számára. Lebiggyesztett szájjal és végtelen szomorúsággal figyeli a futárt, aztán a kedvesére pillant könyörgőn, feltételezve, hogy átérzi a fájdalmát, majd visszafordul Erichez, aki meggyőzhetőnek tűnik.
- Az nem baj! Az elf vér segíthet, hiába nem teljes! - győzködi. - Ugyanis nem olyan egyszerű... - hajtja le a fejét szipogva. - Senki sem akart segíteni, mert kockázatosnak találták... - törölgeti a könnyeit egyik kezével, másikkal még mindig Lash ujjait szorongatja. - De ti erdeiek vagytok, az erdő az otthonotok, biztos nem lesz baj! - fűz ismét reményeket az elkövetkezendőkhöz, majd a vöröst veszi következőnek célba. - Kérlek, a gyermekemről van szó, az egyetlen kicsikémről, biztos tudod, milyen érzés... - suttogja fojtottan és teljes kétségbeeséssel, és ahogy megkapja a bizonytalan, de igenlő választ, rögtön egy széles mosoly jelenik meg koszos arcán a könnyek közt. Csak ekkor engedi el Lash kezét, eddig nagyon is ragaszkodónak bizonyulva, ám most hevesen kutatni kezd a ruhái zsebében. - Hova raktam, jaj nekem, hova raktam...? - motyogja, és a fölsője belső oldalán matat, így aki jó helyen van, annak biztos van némi belátása, persze ezzel aligha foglalkoznak az itteniek. - Egy ír... írnokot kértem meg, hogy másolja le nekem, mert a... a könyv, amiben szerepelt, nem az enyém... Ott is hagytam az utolsó garasomat is... - nevet kényszeredetten, közben végigtapogatja magát, végül előránt egy összehajtott, kicsit piszkos papírt a cipője belső oldalából, amit remegő kezekkel bont ki és ad át nekik. - Aki nagyon kedvesen megvizsgálta a lányomat, mondta, hogy ezt kell megszerezni, de ez a Nysiy erdejének mélyén van, oda meg senki nem akart menni... De ti nagyon jól ismeritek az erdőket, biztosan hamar megtalálnátok! - érinti meg finoman Viridiel alkarját, könyörgőn és reménykedőn nézve rá hosszasan, aztán Lashre és Ericre is rátekint.
- Ne zavarja már a vendégeimet! - morran a kocsmáros hirtelen a nőnek címezve a szavait. - Ebédidő van ráadásul, valakik még helyet akarnak, ne tartsa már fel őket, ha menni akarnak!
- Jól van már! - rikácsolja az asszony hisztisen, de jóval szívélyesebben fordul a trióhoz. - Az északi kapunál várok, biztosan van itt néhány felszerelésük, amit össze kell pakolni, és az uraság is még ebédel  - int Eric irányába. - Kérem, gondolják át, hogyan döntenek... Nem akarom kényszeríteni egyiküket sem, hiszen tényleg semmit sem tudok felkínálni hálám jeléül...
Még néz rájuk egy kicsit szomorkásan, aztán főt hajt, majd kirohan az épületből, ismét a szemeit törölgetve.

Virág, aminek béna megjelenését a mesélő az írnok bénaságára fog:

Robert

-Az erdő részt vitatnám, de a többi stimmel.-szólalok meg az elf részt firtató mondatainál. Viri is elég kétséges hozzá állással néz a nőre. Pláne amikor a cipőjéből valami rajzot szed elő ez egyre viccesebbek tűnik. De a kocsmáros eddig bírta és beszól a nőnek. Én csendesen a pulthoz lépek és 5 ezüstöt tolok oda hogy csendbe maradjon egy kis ideig épp elég három főre figyelni egy negyedik már sok.
-Az asztal szabad bárki oda ülhet, és mi se zavarjuk már sokáig a fogadó rendjét.-nézek rá izzó zöld szemmel és mosolytalan arccal mintha az élete múlna azon hogy a négyesünket ne vegye észre holott az orra előtt vagyunk.-szóval ha megkérhetlek némi tiszteletet és elnézést ha zavarunk de kérhetném hogy ne velünk törődj?
Vissza fordulok a nő felé aki már Viriéknek mutatja azt a rajzot és valami erdőt emleget.
-Érdekes helynek ígérkezik, elkísérlek titeket, hátha tanulok valamit út közben.

Úgy látszik a nő elég kétségbeesett ahhoz, hogy bárkinek a segítségébe belekapaszkodjon, így még a félelf érdeklődésére is ugrik, bár az én kijózanítónak szánt szavaimat láthatóan keserű pirulának vélte, pedig nem mondtam egyértelműen nemet, csak hiú reményt nem akartam kelteni.
Mindeneset azonnal belekapaszkodik Eric kérdésébe és továbbra is könyörögve tekinget ránk. Az azonban felkelti az érdeklődésemet, amikor kiderül, hogy nem is igazán a betegség gyógyításával, hanem a hozzávaló szerek beszerzésének veszélyessége a segítséget visszatartó erő.
Persze az is sokat nyomott a latban, hogy kedvesem azonnal megszánta az asszonyt, aki valahogy meg is érezte, hogy kihez kell címeznie fájdalmas szavait, de mikor fel is vetette, hogy Lash biztos tudja milyen érzés egy gyermekért aggódni, akkor már tudtam, hogy ez alól már nincs kibújás, még ha aggódtam is, hogy miként fog erre reagálni.
Gyorsan gyengédn megszorítottam a nő által már nem szorongatott kezét, hogy érezze támogatásomat és azt is értékeltem, hogy annyira józanul volt képes még így is válaszolni.
- Először halljuk, hogy mi a helyzet. – sóhajtottam megadóan.
Sosem tudnék nemet mondani szerelmemnek, főleg mivel olyan ritkán kér magának valamit.
Az erdő emlegetése lehet, hogy tényleg egy elfnek kedvez, de
ez ugye az erdőtől is függ. Volt nekem már élményem, amit senkinek nem kívánok, de az tény, hogy tündeként túléltem, egy ember valószínűleg nem.
Aztán megadóan nézem végig a keresgélését, a papír előkerülésének a helye azonban eléggé megdöbbent, még ha nem is kérgesedett r a kosz, azért jobb helyet is találhatott volna neki.
Azt hiszem elég lesz csak megnéznem, olyan karnyi távolságból, mit akar rajta mutatni.
Nem tudom egyelőre mit akar vele, de fel tudtam mérni mit jelenthetett számára, hiszen hajlandó volt az utolsó kis pénzét is rááldozni.
Aztán kiugrott a szög a zsákból, mielőtt még megpillanthattam volna a papíron lévő dolgot, ami minden bizonnyal egy növény lehet, mert az Nysiy erdejében volt.
Talán erősebben szorítottam rá Lash kezére egy kicsit, de talán még a hideg is végig szaladt rajtam.
- Azt nem csodálom. – mondtam a szokásosnál halkabban arra, hogy nem akar senki oda menni. – Kevés olyan helyet tudnék mondani, ami veszélyesebb.
Nem húzódtam el az érintésétől, igazából észre sem vettem, mert a gondolataim azon a helyen jártak.
- A növény megtalálása lenne a legkevesebb……..- teszem hozzá, a rajzot nézegetve.
A kocsmáros közbeszólása hidegen hagy, úgy is menni akartunk már, meg aztán láttam, hogy Eric lerendezi vele az ügyet, mert elhallgatott.
Nem mondtam semmit a nőnek, aki megint felhúzta magát, mert sietősebbre kellett fognia, egészen addig hallgattam, míg el nem ment.
- Te döntesz Lash, ha segíteni akarsz…..segítünk, de tudnod kell, hogy voltam már ott és alig kerültem ki onnan élve.
Eric felajánlkozását egy kis ideig mérlegeltem, de ha megyünk, akkor minden segítő kézre szükség lesz, még ha egyelőre nem is tudtam mire képes.
- Tudod forgatni a fegyvereket, vagy van mágikus képességed?

Erichez hasonlóan kissé kötekedne a megállapítással, azonban torkán akad a szó, mikor lényegében a nő szíven találja őt a szavaival. Néhány pillanatig még habozik is, ahogy szétcsúszni látszik a koncentrációja, megadva magát a kérésnek és könyörgésnek, gondolatban kerítve magának egy széket, ahova lerogyhat, nem tuddva mindennek kellőképp ellenállni. Csupán Viridiel bátorításának köszönhetően képes annyira összeszedni magát, hogy, habár ingó, bizonytalan hangon, de diplomatikus választ adhasson. Nem szeretné cserben hagyni és ő sem szívesen szembesülne azzal, hogy félig-meddiges szakmájában csődöt mond, ám ismerve a veszteségek keserű érzését és a tehetetlenséget, a saját félelmei ellenére képtelen nemet mondani. Egy halvány, hálás mosollyal fordul társa felé, és ezúttal ő szorít rá a kezére finoman, mellé szíve szerint bújna is, ezt a mozzanatot azonban megállja a körülöttük lévő megannyi személy miatt.
Figyelmesen hallgatja a nő magyarázkodását, érdeklődve követve a mozzanatait, és nem tudná eldönteni, hogy a papír lelőhelye groteszk vagy éppen humoros. Nagyon nincs vicces kedvében ezek után, így egy kesernyés és kényszeredett mosollyal könyveli el ezt; más reakcióra nem igazán futja lelki erejéből. Az ábrát feszülten figyeli, és bár bizonyára nem a legprecizebb munkának tűnik a számára, egy írnoktól nem vár el művészi tehetséget a cirádás betűk megalkotásán kívül. Bizonyára ami jellegzetes arra a növényre, az megjelenik ezen is a szárnyszerű leveleivel és örvényszerű szirmaival, valamint furcsa csillogásával. Elgondolkodik, hogy a fekete háttér miért van jelen, de talán ez is éjszakai virág, ami világít, akárcsak a tündérfátylak. Nagyon reméli, hogy nem számít annyira ritkának, mint az utóbbiak, ugyanis akkor nem sok értelme lenne annak, hogy kockára tegyék az életüket; feleslegesen semmiképpen sem akar nekirugaszkodni.
- Ennyire veszélyes? - címzi Viridielnek a kérdést ugyanolyan halkan, ahogyan ő beszélt, kíváncsian kutatva vonásait. Habár hallott mendemondákat, nem merészkedett arra a környékre, és bár számtalan helyen járt, arra azonban pont nem számított sohasem, hogy egyetlen kincse ennyire távol kerültett volna, oda, ahol talán senki sem lakik, így értelmetlen is lett volna az utazás abba az erdőbe.
- Könnyen felismerhetőnek tűnik - biccent egyet, kibontakozva kedvese ujjai közül, hogy a papír fölött tartsa ujját. - Sok furcsa dolog van, de jellegzetesnek mondanám a leveleit, ezt a... - köröz a szirmok mögötti fekete résznél. -... fekete valamit, amit én elsőre bőrnek vagy hártyának mondanék, és ha még világít is... - vezeti át a kezét a másik oldalra, feltételezve a korábbi gondolatai alapján az élőlény éjszakai létét. - Nem hiszem, hogy bármivel is összekeverhetnénk - néz a futárra, és már kérdezné a részleteit ennek felkérőjüktől, de a kocsmáros felszólal, hogy jobb lenne távozóra fogni. Kellemetlenül elhúzza a száját és részvétteljesen fordul aztán az asszony felé, aki nem viseli szívén a hely tulajdonosát, és ez sajnálatosan viszonzottnak tűnik. Eric azonban kezébe veszi az ügyet, és csitítja a kocsmáros elégedetlenségét, aki talán így csendben is marad a továbbiakban. A nő viszont eléggé úgy tűnik, hogy ennek ellenére is távozni fog, és nem állítja meg, mivel, ha hajlanak a könyörgésére, úgyis találkozni fognak az északi kapunál nemsokára.
Amint kilép a helyiségből és Viridiel neki adja a döntés lehetőségét, meggyötörten ül le a legközelebbi székre. Előregörnyed, rákönyököl a térdére, és tenyerébe temeti fél arcát, miközben a fejét rázza egy mély sóhajtás kíséretében.
- Nem tudom, Viridiel, nem tudom, mit akarok... Szeretnék segíteni, de nem akarom kockáztatni az életünket sem - néz fel rá elveszetten. - Már nem vagyok az a személy, aki gondolkodás nélkül elvállalja ezeket, de nem is hunyhatok szemet felettük... - támaszkodik ismét a tenyerére fejével, miközben belül a lelkiismerete és a logikus elképzelések viaskodnak, és nem úgy tűnik, mintha dűlőre jutna bármelyik oldal is. Mintha ketté akarnák szakítani őt, és fáj is belül, hogy ennyire képtelennek bizonyul megmondani, mit is tegyenek. - Már tervezni akarok és élni, és nem a saját halálomat keresni - teszi hozzá halkan, szenvedve. - De menjünk fel, beszéljük át a szobánkban, közben összerakom a felszereléseinket. Úgyis megyünk valamerre, majd kiderül közben, merre... - sóhajtja, és erőt véve magán áll fel. - Eric, szerintem gyere te is, ha tényleg elvállalod - erőltet magára egy barátságos mosolyt, aztán elindul az emlegetett helyszín felé, és ha nyugalomban lehetnek a csukott ajtó és a négy fal akarásában, szembefordul társaival.
- Jó, ki mit tud akkor a helyszínről? - tárja szét a karját. - Ez alapján kéne döntenünk és hogy egyáltalán hárman elegendőek leszünk-e erre - vakarja meg tűnődve az állát, majd egy sóhajtással nekiindul kipakolni a szekrényeket és a fiókokat. - Nekem az átlagnál erősebbek valamivel a mágikus képességeim, így a növényekkel és az állatok többségével biztosan nem leszünk gondban, de a fegyverforgatás nem épp az erősségem, fél karral meg főleg nem - meséli közben főként Ericnek, tisztázva a saját helyzetét, és amint mindent átnézett, előrántja az ágy alól a táskáját, hogy a saját dolgait, az üvegcséktől kezdve a kisebb edényeken át a szárított növényekig és porokig mindent visszarakjon.

//Mesélői//

A nő most már az örömtől és az egyre erősödő reménytől könnyezik, és lelkesebben adja elő a kéréseit néhány részlettel együtt. Egyelőre többre nem derül fény, de majd az út során biztosan kérdezhetitek őt, már ha egyáltalán elvállaljátok, ugyanis még mindig van lehetőség a visszafordulásra.
Az elfek rákapnak valamelyest a témára, amire a nő bólogat valamennyit, próbálva ezzel is biztatni a társaságot, hogy segítsenek neki. Persze az utolsó pillanatban is zakózhat egy nagyot, ezzel is számol, legalábbis néhány vonása az ettől való félelemről árulkodik, még ha nem is annyira jelentősen.
A papírt nem veszi el egyikőtök sem, így azt megtartja magának, és visszagyűri a cipőjébe, miközben Eric a kocsmárossal üzleteli le a csendes türelmességet. A fickó először megtántorodik a nézésedtől és az arckifejezésedtől, aztán mintha megacélozná magát, határozottabbá válik, de a tekintete továbbra is árulkodik arról, hogy nem akar és fél is a balhétól. Egyértelműen tisztában van azzal, hogy fizikailag jóval gyengébb nálad, elvégre nem katonának készült, ő csak üzemelteti ezt a helyet, és ha verekedés támad, akkor a részegeseket könnyedén kipaterolja innét, de egy harcedzett alakot...? Az azért bőven más kategória.
Gyanakodva, de sóvárogva nézi a csillogó érméket, aztán visszanéz Ericre, de úgy, mintha csapdát sejtene mögötte és nem akarná elfogadni, végül mégis hajlik; egy kis plusz pénzből sose lehet gond. Visszafogott mohósággal söpri egyik kezével le a pultról az ezüstöt a tenyerébe, amire ráhajtja ujjait, végül a ruhája zsebében landolnak a karikák, halkan csörögve. Utolsó mozdulatai alatt a félvért bámulja úgy, mintha várná, mikor csap le, és amint nem történik semmi, biccent egy aprót.
- Ezt megbeszéltük - morogja, és a továbbiakban nem is firtatja az eseményeket, a nő pedig úgy siet oda Erichez, mintha a szőke herceget látta volna meg benne.
- Micsoda derék fiatalember! - könnyezik most már a meghatottságtól, és ezúttal az ő kezét szorongatja, és ha hagyja, akkor még pár csókot is nyom a kézfejére, arra a "hálás kézre". - Ilyen megértő és türelmes emberek kellenének mindenhova - villan egyet a szeme a kocsmáros felé, aztán rajongva vezeti vissza pillantását a félvérre. - Hálás köszönetem! De kérem, ha úgy döntenek, segítenek nekem, akkor jöjjenek legkésőbb alkonyatig az északi kapuhoz, nem késlekedhetünk egy percet sem, nem tudom, a kicsi lányom meddig bírja még... - szomorodik el, azzal tényleg távozóra fogja, a trió pedig, ha úgy dönt mindenki, nyugalomban bevonulhat a szobába, ahol nem zavarja meg őket senki és kitalálhatják, mit csináljanak. A nő egyértelműen kifejezte, mennyire számít a csapatra, kérdés, cserben hagyjátok-e végül.

Robert

A fogadós nem hülye és hozza a fajtája szokásait. Simán eltünteti a pénzt, és máris megszűntünk létezni a számára. Viri kérdése a fegyverhasználatra és mágiára vonatkozóan meg mosolyogtat.
-Kardal keresem a pénzt, és van némi mágiám bár nem olyan erős mint a tiétek- jó ez most bősz hazugság de azt élet már csak ilyen-Nem fogok gondot okozni és számíthatsz rám. Nem vagyok kezdő.
És ez nem hazugság bár erős túlzás hogy ne lenne jobb nálam de azért nem vagyok béna.
A nő közvetlensége nem lep meg, mindig is könnyen igazodnak ahoz aki erős és kiáll mellettük. A hiúság tőlem se áll távol de nem szokásom kihasználni senkit pláne ok nélkül. A rajongása néha kicsit soknak tűnik de ez van. Lash is beleránt a témába amikor a nő távozott meg is jegyzi hogy ő kedvenc istennőm kegyeltje, ezt nem vitatom de nos majd kiderül. Csendesen követem a duót a szobájukba és ott tervezni kezdünk.
-Nem sokat tudok róla bár mintha olvastam volna az erdőről bár most nem rémlik mit.-és ez rész igazság tényleg van valami leírás róla de eddig hozzá se szagoltam a könyvhöz, plusz most vicces lenne elővenni. -Nem hinném hogy sok zűr lenne ott pláne ami az óriás pókokat illeti. Azok tuti nem lesznek ott vagy ha igen akkor most leverem nem úgy mint a múltkor-nézek Virire, mire eszembe jut hogy nekik ez még nem történt meg. A francba ez nehéz lesz.
-De otthon vagyok az erdőkben és a szörnyek kiiktatásában. Nem foglak akadályozni semmiben bár ha jól látom mi védünk fegyverrel téged és te adod a támogatást.-Nézek Lashre. Majd türelmesen megvárom ki mit tervez.

Így kicsit összezuhanva látva, elég szemétnek érzem magam, hogy Lash-ra próbálom rátukmálni a döntés felelősségét, de Természet Anya lássa lelkem, nem volt szándékos, hanem éppen a lehetőségét akartam megadni neki, hogy azt tegye, amit jónak lát.
- Tudom, tudom! – öleltem át és igyekeztem menteni, ami menthető. – Nagyon megváltoztál ez igaz, de a jó szíved az még mindig aranyból van. Ne foglalkozz most az én rossz tapasztalataimmal, mert a veszélyt el lehet kerülni, szerintem jók leszünk benne. Ha segíteni akarsz a nőnek és a gyerekének, akkor ne fogd vissza magad, az időnkbe belefér.
Eric nem akad meg a kérdésemen, bár ha sokat problémázott volna, akkor minden bizonnyal elválnak útjaink, hiszen abban az erdőben nem akarnám olyanra bízni az életem, akit nem ismerek vagy nem vagyok tisztában vele, hogy a bajban számíthatok-e rá.
- Rendben, egyelőre elég ennyi, de szerintem te is tudod, hogy hová invitál meg minket az asszonyság a könyörgésével. Ha túloztál, akkor mind megihatjuk a levét, így lelked rajta. – biccentettem felé kis habozással, miután kedvesem meglepő módon meghívta a férfit a szobánkba további megbeszélésre.
Ritkán bízik meg ennyire rögtön egy idegenben, ezért a meglepődés részemről, de sejtem, hogy eléggé megkavarta az anya esdeklése és a gyermek életének veszélyeztetése.
Azért mindenképpen biztató, hogy Lash az első, aki tudni akarja mibe gyalogolunk bele, ha elvállaljuk a feladatot és ez mosolyt csak a számra, bár kissé ferdére sikerül, ahogy végig gondolom, mit is tudok arról a helyről.
- Akkor nem nagyon tudod mibe mászol bele Eric. – szólaltam meg és komolyan is gondoltam, mert így kétséges, hogy elég-e a tudása, bár ha az az erdő a nyakunkba akarja szakasztani a borzalmát, akkor teljesen mindegy, akár sereggel is mehetnénk, ha meg nem…….. – Az az erdő a nimfák otthona és ha, azt mondom, hogy foggal-körömmel védik, akkor még alig mondtam valamit. De ők kedvelik a tündéket, így ha nem rondítunk a dolgukba, nem lesz bajunk, ám vannak ott olyan népek, szörnyek, amikkel már alaposan meggyülhet a bajunk. Emberevő, feketeemberek, olyan gyíkfélék, amik valamennyire értelmesek és hordákban vadásznak, csapdák, mérges pókok és még sorolhatnám. Ha oda megyünk, nagyon-nagyon észnél kell lennünk…..Hogy elegen leszünk-e? Őszintén nem tudom, de úgy vélem többen sem védhetnénk ki, ha nagy lesz a kalamajka.
Gondolataim még az erdőnél, szemem a pakolászó Lash-nál járnak, amikor megszólal Eric és felé kapom a tekintetem.
- Már harcoltál óriás pókkal? – nézek rá és mintha zavarban lenne, ám Lash ismét átveszi a szót és úgy véli meg kell osztani a férfivel a saját képességeinket is, bár engem zavar kicsit, hogy az úgy viselkedik, mintha teljesen megbízna bennünk, pedig semmit nem tudhat rólunk.
Általában a zsoldosok, bérkardok nem ennyire építenek a bizalomra.
De mivel kedvesem már elkönyvelte, hogy velünk jön, én is adok neki egy esélyt.
- Remélem úgy járjuk meg az utat, hogy nem kell bebizonyítanod. – vettem egy mély levegőt és elengedtem a gyanakvásomat egyelőre, de nem hittem, hogy ilyen sima dolog lesz. – És igen, legfőképp Lash védelme lesz a dolgod, ha velünk jössz. Én elboldogulok a harcban – mutatom meg a fényben gyémántként megvillanó kardom, íjam és a páncélom, - és egy erdőben a mágiám sem fog cserbenhagyni. – mondom el én utolsónak, hogy mire számíthat tőlem.
Én hamar bedobálom a holmimat a zsákomba, megszoktam, hogy mindig útrakész vagyok.

Jólesőn simul bele az ölelésbe és bújik Viridielhez, ragaszkodón kapaszkodva a ruhájába, finoman bólogatva a szavaira.
- Úgy legyen, valamelyest biztosan képesek leszünk felkészülni rá - válaszol halkan csupán ennyivel, továbbra sem igazán tudva megmondani, miként kéne cselekedjen. Az elmúltak után nagyon félti magukat, és higgyen bármit, ott motoszkál benne az aggodalom és a rettegés, amit nem titkolhat maga elől vagy nyomhat el a végtelenségig. Bár rejtőzködik, örökké nem fog így maradni; a sötételf démon megjelenésével újult erővel fogja őt leteríteni, és nem csupán ennyi zavarja őt... Nem akar semmiképpen sem már veszélyben lenni, csak hát abban valahol igaza van a nőnek, hogy erdeiként egyszerűbb dolguk lehet azon a helyen, és más erdei nincs a közelükben. Ha ők nem tesznek semmit, akkor egy élet elpusztul, pedig megmenthető lett volna.
Mély levegőt véve áll fel aztán helyéről, még egy hálás mosollyal nézve Viridielre, a szobába érve pedig nekiáll a pakolászásnak, közben hallgatva a kérdésére a válaszokat. Néha érdeklődőn pillant fel, a pók említésénél meglepetten, mert van benne valami furcsa hangsúly, amit nem tud hova tenni, de egyébként jórészt a saját felszerelésének összerámolásával foglalatoskodik, végül az ágy szélére rakja a táskáját, leülve mellé. A különös megjegyzést nem teszi szóvá, elkönyveli... igazából maga se tudja, minek. Inkább egy fura szokásának, de nem törődik vele túlságosan, ugyanis jelentősége nem sok van a mostani körülményekhez képest.
- Szerintem a nimfákkal lesz a legkevesebb bajunk. Nem ártani megyünk oda úgyse, hanem gyógyítás céljából egy-két virágot elvinni. Ezt csak megértik ők is - néz párjára, várva az ellenvéleményt erről, elvégre ő jobban ismeri azt a közeget nála. - A szörnyek és megvadult emberek meg... - megvakarja a tarkóját. - Majd óvatosak leszünk. Elhamarkodott lépést egyébként se érdemes sehol se tenni - enged meg egy bizakodó mosolyt, némileg összegezve az elhangzottak alapján az álláspontját. Nem sokkal utána viszont, ahogy a védelmezésének megbeszélésére kerül a sor, elhúzza a száját. Továbbra sem tartja annyira igazságosnak, hogy mindig minduntalan gyengének nézzék azok, akiket nem tart az ellenségeinek, noha Erickel szemben lehet jobb, ha marad egy kis meglepetés. Így, ami nem feltétlenül fontos a jelenlegi feladatukat illetően, azt nem is osztja meg, legalábbis a két tőr meglétét biztosan nem köti az orrára. Feltételezhetné mindemellett, hogy az alakváltó démonnal kerültek egyetlen szobába, de nem hinné, hogy pont ilyen formában próbálkozna ilyen körülmények közt. Ugyan elintézhetné mindkettejüket itt csábítóan könnyen, azonban visszagondolva eszébe jut, hogy súlyosan megsérült, így nagy eséllyel még a sebeit nyalogatja ő is valahol egészen máshol.
Végül megadja magát a helyzetnek; nincs oka kifakadni és hisztizni amiatt, hogy ő nem gyenge. Majd megmutatja, hogy nem az!
- És én tisztes távolságból fogok támogatni, hogy ne kelljen védelmeznetek. Majd a növényekkel én foglak titeket - válnak vonásai kicsit pimasszá és játékossá, majd feltápászkodik és hátára rántja a táskát. - Szerintem akkor induljunk. Ha tényleg annyira sürgős és úgysincs dolgunk, nincs sok értelme a maradásnak, de nem szeretném, ha a kelleténél többet kockáztatnánk. Ha túl veszélyessé válik, én a visszajövetel mellett döntök, tartsunk bárhol a feladatban - szögezi le határozottan, és bár nagyon is fontos egy megmenthető élettel törődni, elveszíteni érte többet már nem biztos, hogy megérné.

//Mesélői//

No, úgy tűnik, hogy a trió mégis elvállalja az eleinti bizonytalanságok ellenére is a feladatot, és remélhetőleg kifizetődő is lesz.
Mivel sokat nem időztetek a szobában, így lényegében legfeljebb fél órával később hagyjátok el a fogadót a nőhöz képest. A kocsmáros még int egyet azért a lefizetéséhez kötött ígérete ellenére is, hiszen a társasággal semmi baja nem volt, csupán a koldusnak teljesen beillő nőszemély bökte ki a szemét és sértette hangja a fülét. Talán ezt pozitívan fogadjátok, de lehet, enyhe kedvességét annak a néhány bónuszban kapott érmének tulajdonítjátok.
Pár percig eltart a séta a nagyvárosban, mire a kapuhoz értek, és egy darabig biztosan várnotok kell a strázsáló őrök közelében. Nem zavarnak meg titeket, az egyikük még egy hatalmasat ásít is mellé, láthatóan ennyire unva a feladatát, az unalmas semmittevést és az eseménytelenséget. Mikor ismételten meglátjátok az asszonyságot, egy izmos, erős alkatú, barna igásló társaságában közeledik a megadott helyszín felé. Nagy eséllyel a szomszédságából kérte kölcsön, hogy el tudjon idáig jönni viszonylag gyorsan és kényelmesen, és ahogy megpillant titeket, elengedi a kantárszárat, odarohan hozzátok és szorosan megölelget titeket.
- Köszönöm, köszönöm! Az isten nem hagyott mégsem cserben engem! - kezd zokogni megint hálás szemekkel nézve mindenkire, majd eltávolodik, és ha idefele jövet nem ugrottatok be lovat kérni vagy venni, akkor csodálkozva mered rátok a továbbiakban.
- Csak nem így akartok jönni? - pislog döbbenten, miközben a hátrahagyott jószág odalépdel mögé, orrával meglökve egy kissé a vállát. A nő erre elkezdi simogatni az állat fejét, és egy halvány mosollyal fordul felé.
- Látod? Ők jönnek segíteni - motyogja a hátasnak.
Akárhogy döntötök, az indulással elkezdhetitek faggatni a nőt, ha szeretnétek, ugyanis a város elhagyásával és az órák csendes elteltével eléggé úgy tűnik, nem lesz gond.

Eric (Robert)

Hangosan nevetek Viri okfejtésén már ami rólam szól, de nem hagyom válasz nélkül.
-Nem aggatok olyan képességeket vagy tetteket magamra amiit nem én tettem meg vagy csak kitaláció lenne. A nimfákkal nem lesz gondom őket Természet Anyára bízom szóval nimfák nem probléma. Gyíkok meg max a kardom élére kerülnek de amilyen mákom van lycantrópok is akadnak az erdőben. Igen harcoltam, azt nem állítom hogy legyőztem volna de a barátom túl élte és a társa is. Aki miatt a pókkal bunyóztunk. Remélem hogy igazad lesz-bár ez bizonyos szemszögből irreleváns hisz az a pók mához pár hétre fogja még csak leharapni a fejem, mosolyodok el. Közben azért elrendezem a holmim én is át nézem a kötél, fáklya és a kaja csomagot is. De mindegy is a dolog max vadászunk út közben. Én kicsit szolidabban mutatom az éj fekete kardom és az íjamat, a 2 hegyi kőris fakést meg az egy simát. A többi dobó fegyvert meg nem ráncigálom elő.
-A szörnyek az én reszortom, legyenek élők vagy élőholtak minddel el tudok bánni, pontosabban van tapasztalatom benne. És Lash ne izgulj senki se tart kevesebbre, de egyértelmű hogy védeni kell hogy támogathass minket hisz igen mi a közelharcra koncentrálunk te a mágiáddal támogatsz minket. Így nem opció hogy meg sérülhetsz. Egyértelmű ha zűrös lesz fordulunk.
Majd szépen tempósan elindulunk végre bár nem mintha sietnénk. A kapuban még sehol senki így egy érmével bűvészkedem kicsit néha lebegtetem mert unatkozom és vakarózom mind a két kezemmel majd újra a kezemmel játszok vele. Amint a nő meg jön egy a kitudja honnan szalajtott igás lóval elmosolyodom amikor a mi hátasainkat firtatja.
-Gyorsabbak vagyunk még gyalog is mint ez a lónak álcázott igavonó. Nem fogunk lassítani téged.
Amint elindulunk szóba is hozom a kérdéseimet.
-Mesélj a gyermekedről, és a betegsége tüneteiről. Merre járt mielőtt megbetegedett jobb lenne megelőzni nehogy más is beteg legyen ettől.

Ez az én Lash-om! Valahogy éreztem, hogy ez a fene nagy védelem, nem fog feküdni neki, de hát ebben a feladatban, ha elmegyünk a nővel és bemegyünk abba az erdőbe, a virág megtalálásában és a gyermek gyógyításában, az ő tudására lesz a legnagyobb szükség és valljuk be őszintén ebben ő s jó, a harcban meg én és ha minden igaz újsüttetű társunk.
- Kedvesem készséggel elismerem, hogy a növényekkel te vagy a legjobb, de inkább reménykedjünk benne, hogy csak megyünk és jövünk. – kapott tőlem egy jókedvű mosolyt az arckifejezésére..
Természetesen Eric sem hagyja szó nélkül a felé intézett szavaimat és részletesebben beavat, hogy miként képzeli el a munkamegosztást.
El kellett ismernem, hogy nem volt rossz, amit mondott és nem csak tipikus szájhősnek nézett ki, így megszavaztam neki a bizalmat….hamarosan úgy is kiderül, hogy mi vele a helyzet.
- Úgy látom tekintélyes ellenfelekkel harcoltál már és túlélted, így akkor nem lesz meglepetés, ami az erdőben vár. – bólintottam, főleg, hogy úgy láttam megtalálta a hangot párommal és nem akarta férfiasan lenyomni, mint más tette volna. – Induljunk akkor- kaptam fel én is a zsákomat a vállamra. – Kedvesem nálunk elég magasra van téve már a „veszélyessé válás” mércéje. – néztem Lash-ra gyengéden, jelezve ezzel, hogy ritkán adunk fel ilyen csipp-csupp problémákért egy megbízást, főleg, ha gyerekről van szó.

A kapunál nem kell sokat várnunk, hogy megjelenjen a már ismerős alak, de most még egy békés tempóban mellette bandukoló ló is társult hozzá.
Igyekszem kimenekülni az ölelgetéséből, mert kényelmetlenül érint a hálálkodása, főleg mert nem is rajtam múlt, hogy végül belevágunk, ha egymagam lettem volna, akkor biztos nem vállalom. Nem azért mert érzéketlen tuskó lennék, de nagy valószínűség szerint csak én is a vissza nem térők számát gyarapítottam volna……Azért nem voltam elszállva magamtól annyira, hogy úgy véljem én mindent meg tudok oldani.
Meglepődésére, hogy nincsenek hátasaink, Eric megelőz a válasszal, ami teljesen fedi is az igazságot.
Ha nagyon sietünk, akkor még az emberek sokkal gyorsabb hátasaival is felvesszük a versenyt a saját lábunkon is, bár mondjuk Eric ezirányú képességeiről nem kérdeztem, de egy igásloval még egy fiatal ember is megbírkózna.
A férfi kérdése is helyén való és kezdtem elhinni, hogy méltó tásunk lehet és ebbe nem az érmékkel való játszadozása erősítette meg, hanem az, hogy érezhetően átlátja a helyzeteket és jó dolgokat kérdez.
- És ha kérdezhetem még hányan mentek már oda próbálkozni, vagy már az erdő nevétől is elrettentek? – tettem még hozzá én is a sajátomat, miközben az őrök lanyha pillantásától kísérve kisétáltunk a kapun, távolodva a várostól.

Azért némi megnyugvására van, hogy Eric nem az a fajta, aki a tehetetlenségéről lenne híres, noha még így is számol azzal, hogy esetlegesen cserben hagyja őket. Nem szeretné elbízni magát az ő esetében sem, bár azért jóval másképp megy már ez is, mióta Viridiel meggyengítette és leomlasztotta a falait. Arra azonban felszalad a szemöldöke, mikor a félvér becézni kezdi őt, és meg is emeli figyelmeztetőn a kezét, mutatóujját a magasba tartva, míg a többit behajlítva szorítja a tenyeréhez.
- Lashrael – szúrja közbe, és utána azt is hozzátenné, hogy a megsérüléstől nem kell félteni, jóformán semmi sem állítja meg, ha Viridielt védenie kell. Egy igazi makacs szamár, ha erre kerül sor, és a futárra is néz ekkor, aki talán ki tudja olvasni ezeket a gondolatokat csupán az elszánt tekintetéből. Meg hát úgyis ismeri őt, így ezt nem kell firtatni, de jobb, ha nem kezdik el feszegetni a határaikat. A színjátékot mindenesetre folytatja, mikor párja is megsimogatja az egyébként aprócska egóját, és ezt egy elégedett, „na azért” mosollyal hallgatja, néhány biccentéssel társítva, mennyire helyesen teszi, hogy ilyen szavakkal hízeleg.
- Igen, nyilván az lenne a legjobb, ha néhány óra alatt megjárnánk gond nélkül – teszi aztán hozzá komolyabban, most már indulásra készen, Viridiel gyengéd pillantására meg önkéntelenül lehajtja egy kissé a fejét, néhány vörös tincset a füle mögé tűrve. Még ekkor hozzábújik egy rövid időre, szorosan ölelve őt, de nem mondva semmit. Ez is már párszor terítékre került, még ha csak nagyon érintőlegesen is, de még mindig ugyanaz a véleménye minderről. Fontos, hogy mentsenek, de ha több az áldozat, nem feltétlen éri meg, és hiába tűnik embertelennek ez a felfogás, így van. Több veszteséggel több a gyász, és nagyon szeretne segíteni, kellő önzőség szorult belé, hogy, habár a lelkiismeretével viaskodva is, de biztosan képes legyen a saját érdekükben hátat fordítani ennek a feladatnak, ha úgy ígérkezik. Lehet, hogy egy gyerekről van szó, megérti, belesajdul a szíve, ha erre gondol, de ő sem kért fel mást, hogy kockázatos területeket fedezzen fel és oldja meg a problémákat helyette. Nem akart senkit sem belerángatni az öngyilkosabbnál öngyilkosabb feladatokba, ő kereste egyedül elszántan a saját kincsét, mígnem megtalálta kicsit más formában. Szó sincs arról, hogy így elfelejtette volna az eddigi céljait és a túlságosan elhúzódó gyászt, de képessé vált túllépni rajta és elfogadni azt, hogy már feleslegesen tesz meg minden lépést a kutatásban.
Azt se szeretné továbbá, ha csupán azért, mert már pár dolgot átvészeltek, a kelleténél bátrabbak legyenek. Nem szeretne gyógyíthatatlan sebekkel gazdagodni, és ez nem a saját testi épségére irányul, ő már elveszítette a karját, de Viridiel... Foggal-körömmel védeni fogja, az utolsó leheletéig.

A sétálgatás a városban ismét némileg kényelmetlennek bizonyul a számára. Szorítja Viridiel kezét végig, félve attól, hogy elsodorják őt, szorosan haladva mellette az egész úton. Furcsa, hogy Awyrisban a lenyűgöző természet egyáltalán nem zavarja őt, az itteni magas épületek meg igen, pedig funkció szempontjából nem sok különbség van a kettő közt. Talán csak a faji eltérésnek köszönhető, hogy egészen másként kezeli ezt a helyszínt, így némileg fellélegzik, mikor a kapuhoz érkeznek, hamarosan elhagyva Királyöbölt. A várakozással egy darabig nézelődik, kicsit feszélyezettnek érezve magát az őrök láttán, halványan Délosra emlékezve, ám mivel semmi gond nem történik, figyelme hamarosan az üvegcséire terelődik. Néhányat az övén megvizsgál, meglökdösi egy picit, vagy éppen Viridielt nézi, rámosolyog, utána ismét a környezetét szemléli. A hátasállat hangjai vezetik végül a tekintetét a nő irányába, és barátságos ábrázattal fogadja őt addig, amíg távol van. Mikor észreveszi őket, és a lovát is hátrahagyva rohan feléjük, riadtan szalad fel a szemöldöke, és eltátott szájjal, merev tartással tűri a kivédhetetlen ölelést. Segélykérőn pillant párjára, mielőtt azonban cselekedetre sor kerülhetne, a nő továbbáll, hogy mást kezdjen el vékony karjaival szorongatni hálája jeléül.
~ Ebbe bele fogok bolondulni ~ enged meg egy kényszeredett mosolyt, a futárnak szánva a szavakat, figyelve aztán, ahogy az asszony felszáll a hátasára. Talán az elején még nem vált azonnal vágtába, így kényelmes körülmények közt érdeklődhetnek az üggyel kapcsolatban, és bizony van néhány kérdés. Láthatóan mindenkit érdekel valami, és mivel a növényre egyelőre nem került sor, a nő válaszai után ezzel kapcsolatban kérdezősködik.
- Engem a növény érdekelne - kezdi, felhívva magára egy kissé a figyelmet. - Milyen részét kell pontosan megszereznünk? És hogyan fogjuk megtalálni? Mármint tudom, hogy vannak csak éjszaka virágzók is, illetve abban sem lehetünk jelenleg biztosak, hogy most virágzik.

//Mesélői//

Az ölelés hol sikeres, hol kevésbé, és mivel az elfek kicsit ódzkodnak ettől - amivel a nő annyira nem törődik -, a félvér nyugodt várakozásával és türelmével nagyon is kivívja az asszonyság tetszését. Kicsit nála jobban el is időzik így a szorongatással, ám végül felszáll a hátasára.
- Ti tudjátok, de ne mondjátok, hogy nem figyelmeztettelek! - kuncog. - Frici meg jó hátas, csak olyan lusta, mint egy elhízodt macska - morgolódik, pajkosan megcsapkodva a ló nyakát, majd finoman az oldalába bök a sarkával, ezzel ösztökélve indulásra. A kapuknál nem állítanak meg senkit, csak unott pofával nézik a távolodó alakokat, noha Lashrael esetében egy darabig kémlelik, mi annyira fura benne, de nem tudnak rájönni ezen az eseménytelen délutánon, hogy a karja hiánya okozza a furcsaságot.
Felkérőtöket nem sajnáljátok kérdésekkel elárasztani, és nem tűnik egyáltalán meglepettnek ezt illetően. Eric kérdésére csak nemlegesen megrázza a fejét először.
- Neem, nem terjedős... - legyint egyet. - Szerencsére, különben a kicsi faluban már biztosan mindenkit ledöntött volna - sóhajt. - Nem lakunk túlságosan messze a Nysiytől, de kelleőn távol ahhoz, hogy az ottani lények ne jöjjenek el hozzánk. A barátaival ment el játszani, és annak ellenére, hogy én mindig óva intettem attól a helytől, mégis odament az ő nyomásukra... Csak a Nysiy szélét járták, de már az is elég volt a bajhoz; valami megcsípte, és ritkamocskos betegségeket hordoz... Ez is csak akkor derült ki, mikor elkezdett gyengülni, addig nem szólt róla. - Kis szünetet tart, míg összeszedi magát a folytatáshoz. - Először csak furcsán gyengének érezte magát, és mivel titkolózott előttem, azt hittem, csak kimerült, rosszul aludt. Valami teljesen hétköznapit sejtettem mögötte, ám mikor teljesen elsápadt és alig volt magánál, majd elkezdtem megfürdetni... - Újabb szünet, a hangja megremeg. - A hátán találtam egy kisebb, koromfekete dudort, valószínűleg ott marta meg a dög. De körülötte és később az egész testén kisebb-nagyobb foltokban elszíneződött a bőre ugyanilyen sötétre, és mostanra eljutott arra a szintre, hogy éppen képes lélegezni. - Megemeli a kezét, hogy a szemeit megdörzsölgesse. - Az egyik idősebb fiú amint megtudta, hogy baj van, rögtön kifaggatta az orvost, aki megvizsgálta. Nem hallgatott senkire és semmire, annyira magát okolta, hogy egymaga indult neki az erdőnek, hogy megszerezze a növényt, de... - Jelentőségteljesen és szomorúan néz rá Viridielre, ezzel egyértelműen megválaszolva a kérdését, aztán visszafordul. Némi csend után Lashraelt vizsgálgatja, aztán egy mélyet sóhajt.
- A gyökere és a szára, legalábbis ezt hangsúlyozták ki nekem, de egyszerűbb így már elhozni az egész növényt. Nem kell sok, egy-kettő bőségesen elegendő, és állítólag nem is annyira ritka, több tucat van egy helyen. És ahogyan azt a fogadóban megállapítottad és most is felhoztad, éjszakai, de világít és elég erős fénye van az elmondások szerint, így nehéz lenne nem észrevenni.

Eric (Robert)

A kis kinetikus bemutatóm mindenkit hidegen hagyott, néha olyan átlátszónak érzem magam de ez van az élet kegyetlen. A nő feltűnő hévvel ölelget minket, nálam kicsit elidőzik ami egyszerre zavaró és érdekes. A megjegyzésünk a sebességre kicsit hitetlenkedve fogadja, bár nem tudom az itteni elfek az alakváltáson kívül hogy teszik meg a dolgot de odahaza futnak a lovakkal. Szóval indulhatunk is. A kérdéseinkre is viszonylag összeszedetten válaszolt de ez nem meglepő.
-Az jó tehát nem fertőzés hanem támadás, így egyszerűbb a dolog kevés lény van ami ilyen hatást hozna létre. Talán pár lidérc vagy valami hasonló. Talán valami hüllő, vagy rovar.
Csendesen figyelem amint Viri kérdésére is válaszol de nem lep meg az emberek ritka ostoba dolgokra képesek. -De a lidércet kilőném az nem mérgez. Szóval figyelni kell és ahogy gyanítom a másik kölyök testét is ki kéne hozni hogy eltemethessék legalább. Na de haladjunk.
Ha Viriék alakot váltanak én is keresek valamit ami képes tartani a tempót velük és talán nem feltűnő. Mondjuk egy rackla alakot.

Nagyon nem lep meg Lash reakciója a nagyon nyomuló asszonyság ölelgetésével szemben, így neki is indulok, hogy kiszabadítsam belőle, ám közben már a nő Eric-et karolgatja.
~ Szerintem legközelebb szólj neki, hogy ez ne tegye, mert nem esik jól, de ha gondolod, megmondhatom neki én is. ~ jegyzem meg, mert az jobb, ha nem bolondul meg.
A hátasának jellemzésére nem reagálok, hiszen nekünk teljesen természetes, hogy futva tegyünk meg hosszú utakat, de ha kell akár alakot is válthatunk, ám erre nem hiszem, hogy sor kerülne, elnézve Frici tempóját és kitartását.
Egyelőre még bőven a tempós lépkedés fázisában járunk még, amikor kedvesem is felteszi a maga kérdéseit, jellemzően a növényre koncentrálva.
Mindegyik kérdés fontos a maga nemében, így érdeklődve hallgatom a részletesebb magyarázatot. leszűrve belőle, hogy a lányka betegsége nem fertőző, sőt nagyon úgy tűnik, hogy tényleg megcsípte vagy megmarta valami és megmérgeződött a szervezete. Nem feltétlenül növényre gondoltam, hiszen vannak ott érdekes csúszómászók is.
Arra is fény derül, hogy azért legtöbben az eszüknél voltak, amikor Nysiy szóba került és nem indultak meg tömegével az erdőnek, csak egy botcsinált hős, akinek tette bár bátor egyben nagyon botor is volt és minden valószínűséggel halott hős.
A keresett gyógyító növényről is megtudtunk ezt-azt, főleg, hogy nem kell sok belőle, bár az, hogy éjjel kell utána kutatni nem volt túl biztató. Észrevenni nem lesz nehéz csak kérdés, mit vonz még magához.
- Egyetértek Eric-kel, én is valami állatra tippelnék és nem túl nagyra, különben a gyerek nem élte volna túl, na meg azt biztos nem felejtette volna el mondani. És a megmentő életben maradására én sem sok esélyt látok, ha eddig nem tért vissza, de ezt úgy látom maga sem hiszi, azért is jött ide segítségért. – néztem a nőre. – De a nevét még nem is tudjuk, sem az Önét, sem a gyermekéét.
Gondoltam ha már az életünket tesszük kockára, legalább ennyit tudjunk meg egymásról és jó példával jártam előre a bemutatkozásban.
- Viridiel vagyok Awarysból. – most mindenkinek meghagyva, hogy mit mond el magáról. – Mit mondott az orvos, mennyi időnk van még? – kérdeztem meg, hiszen úgy nézett ki, hogy sajnos nagyon kevés.

~ Nem úgy tűnik, mintha ez korlátozná őt, így csak nyafogni tudok. Meg örül, valahol mégiscsak megértem... ~ vonja meg a vállát a telepatikus válaszüzenetre, aztán egy darabig elnézi az Ericet ölelgető nőt. Humoros és fura ez az egész, és nehéz lenne megmondani, jelenleg miként is érez igazán, ami zavarja. Nem szereti, ha belül bizonytalanság van, vagy képtelen megmondani, egy-egy belső rezdülése miért olyan, amilyen, végül elengedi. Nehéz volt az utóbbi időszak nagyon, biztosan csak összezavarodott és keresi a nyugalmát, nem kell ennél különösebb jelentőséget tanúsítania neki.
A gyaloglás megkezdésével elindulnak a kérdések, a válaszok pedig egészen összeszedetten érkeznek. Nem meglepő módon nagyon a szívén viseli ezt, és biztosan számtalanszor felkészítette magát erre, bevonzva a gondolattal a sikert, hogy talál hozzájuk hasonlókat, és úgy tűnik, ez be is váltódott. Kérdés, sikerrel járnak-e, de el is hessegeti a negatív gondolatokat, mielőtt ténylegesen formát ölthetnének.
Az némileg biztató, hogy nem terjed, és ennek Eric hangot is ad, Viridiellel máris elkezdve ötletelni, mégis mi okozhatta. A Nysiy élővilágát bizonyára nem sokan akarták felfedezni eddig, így rengeteg ismeretlen dolog tartózkodhat ott, ezért egyelőre eléggé úgy tűnik, az egészet elindító ok rejtély marad. Remélhetőleg nem kell megtapasztalniuk ezt, hogy kiderüljön, miféle szörnyetegnek a marása tesz ilyet.
Ahogy fény derül arra, éjszaka kell kutatniuk, Viridielre pillant, és láthatóan ő sincs túlzottan lenyűgözve ettől a hírtől. Rászorít a kezére, amíg nem haladnak annyira gyorsan, egy bátorító mosollyal nézve rá, és talán szinte hallani lehet azt a pár szót, miszerint megoldják és rendben lesznek. Hiába kételkedett az előbb abban, hogy bonyolult lesz az ottlétük, ha bátorításról van szó, akkor hajlandó lenyelni ezeket az aggasztó képzeteket csak azért, hogy a másikat megnyugtassa.
- Akármelyik is, a birtokomban lévő képességeimmel nem tudnám orvosolni, hogy ne kelljen kitérőt tennünk Nysiybe - sóhajtja. - A mérgeket el tudom távolítani, és ha méreg is áll a háttérben, lehet, ez már az adottságaimon túlmutat, amilyen állapotban lehet mostanra.
A nevekre terelődve nem tudja megállni a vigyort, és játékosan oldalba böki párját.
- Már bemutatkoztunk a fogadóban. Legalábbis mi hárman - súgja, aztán Ericre pillant, utána vissza Viridielre. - De azért én is elmondom, Lashrael vagyok, és talán mostanra kiderülhetett, a csapatból a gyógyító - emeli tekintetét vissza a nőre. Ha bemutatkozik és a futár újabb kérdésére is válaszol, majd a félvér javaslatára gyorsabb tempót diktálva haladnak, a szelet hívja segítségül, hogy könnyedén tudja tartani a lépést, nem akarva ő sem a kelleténél tovább pazarolni a maradék idejüket. Így is biztosan rohanniuk kell, amilyen rossznak tűnik a gyerek jelenlegi állapota.

//Mesélői//

A fejtegetésetekre csak pislogni tud. Sok elképzelése az esettel kapcsolatban nincsen, bizonyára nem is törte magát, hogy kitalálja az okokat, így csak legyint egyet, jelezve, rátok bízza ezt a részt.
- Engem az a rusnya dög nem érdekel, csak a lányom gyógyuljon meg - adja ezzel is tudtukra, hogy több nem érdekli őt a megoldáson kívül. Hogy Lash nem tud azonnali megoldással szolgálni, kissé elszomorítja, de nem látványosan. A beszélgetés aztán gördül tovább, a nevek elhangoztával meg kettéáll a füle is, és hiába hallotta a fogadóban egyszer őket, eléggé úgy tűnik, hogy nem lesz képes megjegyezni huzamosabb idő után.
- Én csak az ő nevét tudtam megjegyezni úgyis - mutat Ericre, de közben még az elfeket vizsgálgatja úgy, mintha sátáni szitokszavakat mondtak volna az imént. - A tiétek bonyolult az én fejemnek - teszi aztán hozzá. - Egyébként Dorla vagyok, ha már így megkérdezed, a drága pici kislányom pedig Elis.
Újabb kérdés láthatóan nem annyira nyűgözi le, ismételten borús kedvvel bámulva maga elé utána. Nem szívesen emlékezteti magát a rosszra, persze tudja, hogy szükséges, így nem habozik a válasszal.
- Hát... - simít végig az állán kellemetlenül. - Nehéz lenne megmondani, legfeljebb még egy hét talán... Próbáljuk lassítani a folyamatot egyéb kivonatokkal - meséli elkeseredetten, és ha több kérdés nem jön, akkor Eric javaslatára kicsit gyorsabb léptekre ösztökéli a hátasát, így társai ugyancsak gyors tempóját igencsak meglepetten szemléli.
Néha biztosan megálltok hosszabb-rövidebb szünetre, legalább enni valamit és pihentetni egy picit az állatot - na meg a lábatokat -, estére pedig, ha a mesélő nem téved, nem lesztek a letáborozás ellenére. Foghattok magatoknak valamit vacsorára, még bogyókat és vadgyümölcsöket is találhattok. Mivel nem tartózkodtok már túl messze a Nysiytől, települések híján a vidék erdősebb, gazdagabb élővilággal rendelkezik. Csak néhány kitaposott, gazos ösvény jelzi, hogy erre megfordul néhány bátrabb kereskedő vagy valaki, aki a városba alkalmanként eljár hozni ezt-azt a település lakóinak.
- Másnap délutánra már ott leszünk - jelenti ki lelkesen a nő, egy gallyat dobva a rögtönzött tábortüzükre. - Még mindig alig hiszem el, hogy elvállaltátok - mosolyog boldogan. - Egyébként azt megkérdezhetem, hogy miért voltatok Királyöbölben? Ritka lényeknek számítotok errefelé. És hogyhogy neked csak egy karod van? Már ha nem vagyok túl tolakodó - bök utóbbi kérdésénél kíváncsian Lash felé. - Neked meg miért fehér a hajad? Nem tűnsz idősnek. Vagy ez faji jellegzetesség? - pislog nagyokat ezúttal Viridielt bámulva. - Jól emlékszem, hogy Légjárónak hívtad magad? Honnan ez a név? Csak nem képes vagy lebegni meg repülni, mint a madarak? - szánja ezeket Ericnek, közben csipegetve a sajtból és száraz kenyérből, ami nála van.