Miután kiérnek a vár kapuján kívül, Lia egyből elkényeztet minket és gyönyörű paripákat hív, hogy megkönnyítsék és egyben le is rövidítsék az utunkat. Nagy örömmel veszem a segítségét és nem habozok azonnal a ló hátára pattanni, azt is értékelem, hogy nem Melon-t és társait hívja most hátasnak, mert szerintem Matyi biztos halálra vált volna a látványtól és most nem az elijesztése volt a cél.
Gyorsan haladunk a szelek és a hátasok szárnyán, mikor hirtelen eltűnik alólam a föld és a következő pillanatban éles fájdalom hasít a csípőmbe és a lábszáramba, miközben érzem azt is, ahogy keményen a földhöz csapódom. Egy időre elsötétül előttem a világ és mikor újból kinyitom a szemem a kék eget látom magam felett, de csak egy sötét négyzeten keresztül. Eltart egy darabig mire rájövök, hogy egy verembe estem, de aztán arra is, hogy nem csak én, hanem a társaim is. Az oldalam és a lábam éles fájdalommal jutalmat, ahogy mozdulok, de hatalmas szerencsémre, nem nyársaltak fel a csapdába épített karók, csak megsebeztek és ezt a páncélomnak köszönhetem. Azonban Lia és Matyi nem ilyen szerencsés, láthatóan súlyos sebektől véreznek. A lovaink döglötten hevertek, holmink, köztük a kristály nyilak is szétszóródva hevernek pár méterre.
Nyögve emelkedem térdre, hogy a lányhoz másszak és megpróbáljam elállítani a vérzést az ingemből szakított darabokkal. Nem voltam biztos benne, hogy a fiatal nemes egyáltalán él e még.
- Lia, tarts ki! Hallod?
Elég tompa voltam magam is, de sejtésem szerint, akik a vermet ásták, biztosan ellenőrzik azt néha és nem tudhattam mennyi időnk van addig. Hogyan fogunk kijutni innen?
- Valahogy fel kell oda jutnunk. – sóhajtottam keserűen, hogy ilyen helyzetbe kerültünk.

Elindultunk hátasainkon,amivel hamar el is érhetünk a Nimfák erdelyébe..Gyönyörű lovainkon ülve,csak úgy vágtattunk a célunk felé..de aztán egyszer csak egy pillanatban mintha nem is a földön járnánk..a talaj eltűnt alólunk..és egy hatalmas verembe zuhantam..aztán a "sötétség"elragadott..
..mikor magamhoz tértem ,a társam arcát láttam..és a hangja "hozott"vissza..ahogy beszélt hozzám...
Éreztem,hogy megsérültem..és vérzett a hasamnál a seb..és eléggé fájdalmas is volt..
összeszedtem minden erőmet,hogy a vérzést elállítsam a sebemen..mert tudtam,ha nem teszem meg..akkor elvérezhetek..és akkor nem lesz esélyünk sem kijutni ebből a csapdából..
..rátettem kezem a sebre..és halkan suttogtam a gyógyítás varázsszavait..és mivel elég nagy volt a sérülés..csak azt tudtam elérni,hogy a vérzés elállt..és a seb kicsit összébb húzódott...de legalább már nem vérzett ..
de a fájdalom még ott volt a másik sebemnek..de az már nem volt annyira súlyos..de amint kijutunk innen...megteszek mindent,hogy túléljük ezt a balesetet..
-A fiúval ..mi lett??-kérdeztem kábán..és oldalra fordítottam fejem..és láttam,hogy talán van benne élet..de nagyon megsérült..
-Segíts ...felállnom!-kértem társamat..valahogy ki kell vinnünk Mátyást is!..-tudsz segíteni,hogy a gyökereket megidézzük,hogy segítsenek felemelni minket a perem szélére??!Meg kell csinálnunk..nagyon kevés időnk van,hogy kijussunk,és tudjak segíteni a fiún is!...kérlek segíts!!..a talajon vannak a kiszóródott tárgyaink..Te vidd ki a fiúcskát..addig én összeszedem a tárgyainkat..és én könnyebb vagyok nálatok..és a gyökerek segítenek ebben...aztán majd ha kint vagyok..segíts kiérnem nekem is..kérlek!!...segíts..és akkor összehangoljuk a mágiánk..gyorsabban tudunk kiszabadulni innen...sietnünk kell..nagyon kevés idő van ..és a Követnek sincs sok ideje..súlyosan vérzik..néztem esdeklőn hű társamra..és reméltem,hogy megérti,hogy nincs vesztegetni való időnk..
-De előbb segíts oda a fiúhoz,hogy elállítsam a vérzését!..és a Tiéd is..elég csúnya seb..segítek!..rátettem kezem a sebére,hogy enyhítsem a fájdalmát neki is..

A gyógyító igyekszik rendbe hozni a sérüléseit, de ez egyelőre csak részben tud sikerülni. És mire Viridielhez jut már minden belső ereje a saját testének egyben tartására van lekötve. Ám Turion fiatalabbik fiát nem is kell félteni, rongyokkal már valamennyire ellátta magát. Így ő sem vérzik, csak a ruhadarab nedvesedik lassacskán, de nem kritikus.
Az ispán által melléjük adott ember viszont annál inkább. Alia még egy jó ideig nem fog tudni nagyobb energiát igénylő varázslásra, de a gyökereket azért segítségül tudják hívni. Kikapaszkodnak, majd liánok nyúlnak lentebb, hogy kötelet adjanak a srác kihúzásához.
Ám el kell dönteni, hogyan tovább. Barangolhatnak tovább és reménykedhetnek, hogy a nimfa felfedi magát előttük, ahogy múltkor tette. De a fák hangjai szerint van egy emberek lakta falu az ösvényen túl. Míg jobb kéz felé a távolban van a mocsár, ahol a krokodilokkal, nimfával és egyéb szörnyekkel találkoztak. (Vajon a mocsári hüllőemberek még a közelben vannak?)
Matyi egyre zavarosabban beszél, bár még nyitva van a szeme és csiga tempóban, valakire támaszkodva vonszolni tudja magát.

Nagyon örülök, mikor Lia megszólal és annak is, hogy ő rendelkezik a gyógyítás képességével, mert nem tudom miként tudnék segíteni rajta, a seb elég súlyosnak tűnt ahhoz, hogy egy kötéssel elintézhessem, na meg abban sem vagyok nagy szám.
Azért hevesen bólogatok, mikor a fiú állapotát meglátva kérlelni kezd, aztán csodálkozva is tekintek rá.
- Persze, hogy segítek neki is és neked is, amiben csak tudok, ezt nem is kell kérned, de sajnos nem vagyok gyógyító. Azonban a növényekhez értek, így nem hiszem, hogy ne tudnánk ketten megoldani a feljutást. De inkább te is csak tartalékold az erődet, amit lehet ebben megteszek én.
Tényleg még én úsztam meg a legkönnyebben az esést, bár a sebeim fájtak és véreztek is, amiket hevenyészve be is kötöttem, azért sikerült annyi erőt összegyűjtenem, hogy a növények segítségét kérjem.
Miután kikapaszkodtunk, szerencsére senkit nem látunk, aki veszélyes lehetne ránk, mert igen csak ki lennénk most szolgáltatva neki. Miközben a fák segítettek kijutni, elmondták, hogy van a közelben egy lakott falu, de nimfa egyelőre nem volt a közelben.
- A fiúnak segítségre van szüksége, különben nem húzza sokáig. – mondom szomorúan Lia-nak, nem szépítve Matyi állapotát, bár ezt talán a lány jobban érzékeli, mint én. – Talán abba a faluba kéne eljutnunk, aztán te ottmaradhatnál a küldöttel én meg megkereshetném addig a nimfát. – javasoltam Lia-nak, és ha nincs ellenvetése, nehézkesen, a fiú karját átfűzve a nyakamon, megindulok vele a település felé.

Végre kijutottunk a veremből,és a holminkat is sikerült kihozni..Viridiel és a növények sokat segítettek ahhoz,hogy mindhármunk kijussunk ebből a nehéz helyzetből..de az "oroszlánrészét"Társam tette értünk,mert nekünk a fiúval alig maradt erőnk már..a sebeink eléggé legyengítettek..de a nemes úrfinak még rosszabb volt az állapota..
Megkönnyebbülten hallottam,hogy a fák hangjai is segítségünkre "jöttek"..és a közeli falucskát nem messze találjuk..csak el kell érnünk odáig..
Láttam,hogy Matyi elég rossz "bőrben "van..de igaza van társamnak,hogy minél hamarabb segítséget kell kérnünk a falusiaktól,hogy meg tudjuk menteni az életét..és gyógyító tudásom segítsen rajta is..
Alig tudtam beszélni,s a hangok halkan hagyták el ajkamat..-Menjünk..-néztem hálásan Reá,s mosollyal megköszönni mindent,mit értünk tett....
S amennyire a fájdalom engedte ,látható is volt arcomon a beleegyezés és bólintottam igenlőn....és ahogy Matyit felkarolta..én,összeszedtem minden holminkat,s erőmet..hogy indulhassunk is a falu felé..

Az úton lassan haladnak, ahogy a kis település felé vánszorognak, ám pár órával később mégis csak elérik. Először az asszonyok sikítására és kiabálására lehetnek figyelmesek, ahogy a palánk kerítés egyetlen, nagy kapuja felé szaladnak riadtan és idegen nyelven próbálják értesíteni a többieket.
A néger nők után két dolgot tehetnek. Vagy visszafordulnak, mert itt úgy sem tudják megértetni magukat vagy mennek tovább. Ha előbbit választják, akkor a meglepetés elmúltával tíz fős harcosokból álló csapat indul el a nyomaik után kutatva lándzsával és pajzzsal. Ha utóbbit, akkor nincs idejük a férfiaknak teljes felszerelésben megjelenni, egyre többen szállingóznak ki egyetlen dárdával a kezükben és veszik körbe az két elfet és az embert. A gyerekek szinte mindegyike pucér és a férjeknek is csak nemi szervük van becsúsztatva egy fa tokba. De semmi ruha nem található rajtuk. Feleségeik egyedül, akiken szoknya és minimális öltözet van azért.
Továbbra sem beszélik oda-vissza sem a helyiek nyelvét, sem ők a közös nyelvet vagy a tündék szavait. De az érthető, hogy igyekeznek a község közepe felé terelni a fegyvereiket lóbálva. Amikor egy perc múlva az egyik kisfiú elkezdi kövekkel hajigálni a távolról érkezőket, kiválik a gyűrűből az egyik harcos és jól láthatóan leteremti. De ha meg is próbálnak állni a vendégek vagy elesnek a sebeik miatt, a lándzsák hegyével elég egyértelmű ösztönzést adnak a tovább haladásra.
A téren egy három méteres nagy üst van, ahol néhány vadász egy sebesült gazellát lóbált egy emelvényen. Az állat igyekezett kiszabadulni és kapálózott, mely nem szűnt meg akkor sem, mikor beledobták a levesbe. Próbált kijutni, de csak a lassú elmúlás hangjait hallatta reménytelen harcában.
A természet hangjai elárulták, hogy egy húsz fős gomirra csapat járkál közel egy kilométerre innen. A foglyok kezeit és lábait is megkötözik, ezután egy közeli viskóba dobják őket pihenni. Egy szintén megkötözött gorilla is van a társaságukban.
Valahol messze valaki elszomorodik, hogy kikerültek a természet hatóköréből és már nem látja őket tovább.

Alig vánszorgunk, pedig a fiú nincs jó állapotban, így egy megkönnyebbül sóhaj hagyja el az ajkam, mikor meglátom a cölöpkerítést kibukkanni a fák közül, azonban ahogy az első lakosok is kibukkannak, akkor annyira meglepődöm, hogy egy pillanatra meg is állok, de a feljajduló Matyi tovább menetelre ösztönöz. Nagyon remélem, hogy van ebben a faluban gyógyító, de legalábbis jobban el tudják látni, mint mi.
A fekete bőrű nők sikítozása és ismeretlen karatyolása azonban nem túl bíztató, ahogy a kunyhókból előszivárgó jóformán meztelen férfiak látványa sem, főleg mivel mindegyiknél fegyver, legtöbbször dárda van.
Most már nem fordulhatunk vissza, mert nem lenne sem erőnk, sem időnk elfutni, meg aztán hová bújhatnánk? Matyi biztosan meghal, ha hamarosan nem kap segítséget, így nem igazán van választásunk. Lehet, hogy én és Lia el tudnánk menekülni, de a fiút nem hagynánk magára.
Lassan vesznek körbe minket, az asszonyok kicsit távolabb húzódva, ahogy a gyerekek is és mindenki minket bámul.
- Ennek az embernek segítség kell. – próbálok szót érteni velük, bár láthatóan nem sok sikerrel, mert értetlenül néznek ránk, csak a dárdájukkal döfködnek felénk, ezzel a falu közepe felé terelnek minket.
- Nem vagyunk az ellenségük,a nimfákat keressük és az úton megsebesültünk. – igyekszem tovább, nem adva fel.
Egy kő talál el és látom, ahogy egy kölyök dobta azt, akit azonnal le is teremt egy felnőtt és ez reménnyel tölt el, de ez azonnal elszáll, ahogy megpillantom a tér közepén a hatalmas üstöt, majd a fiatal gazellát, amint élve dobják a kondérba.
- Állj! Ne csináljátok! – próbálom megtartani Matyit és a fülemre tapasztani a kezem, ahogy az állat sikoltozását hallom.
Ez a kegyetlenség elborzaszt! Milyen emberek ezek? Élve megfőzni? A vadászat egy dolog, de ez?
De ekkorra már teljesen körbe vesznek minket és elhúzzák tőlem a fiút is, nem törődve az állapotával, ahogy őt is, minket is megkötöznek.
Már nem próbálkozom, csak szomorúan nézek Lia-ra.
- Sajnálom!
Egy kunyhóban kötünk ki a földön és társaságunk is akad, egy termetes gorilla képében.
Talán mégis inkább a mocsarat kellett volna választani és a gomirra-kat, akikből egy csapat nem messze kószál.
- Te jobb vagy az állatokkal Lia, tudsz vele kapcsolatba kerülni? – intek a fejemmel a majom felé, mert nekem csak nagyon nehezen megy.

..végre meglátjuk a falut,amit már órák óta próbálunk elérni..de amikor odaérünk a meglepetés nagyobb számunkra..ahogy a falucska lakói egy idegen nyelvet beszélnek..és igencsak hiányos az öltözetük..
Éppen a kapuhoz érünk,mikor az asszonyok sikítva szaladnak szét..és a gyerekek is kiabálnak..
Ahogy körbenéztem ..egy nagy üstben egy szegény Gazellát dobtak..és sikolya fűlsíketítő volt..és ahogy a fájdalmát éreztem..és minden idegszálammal érzékeltem a haláltusáját..borzalmas volt!!..és egyre csak arra gondoltam,hogy hogyan lehet ilyen kegyetlenség????!!!..ez egyáltalán nem lehet..és a kínzás is természetellenes!....szomorúan néztem Társamra..akin láttam,hogy ugyanígy érzi ezt a kegyetlen szörnyűséget..
..aztán olyan gyorsan történt minden..elfogtak,és megkötözték a kezünket..és csak néztem,ahogy elhurcolnak minket egy kunyhóba..és lelöknek minket a földre..és ránk zárják a kunyhó ajtaját..valamiféle léccel..de ezt csak "éles "fülemmel hallom..
-Nincs semmi baj,Viridiel!-mosolyodtam rá-nem tudtunk volna elmenekülni..és Matyi is alig lélegzik..és én sem hagytam volna magára Őt,és ahogy,Egyikünket sem..és én is ezt tettem volna..ebben a helyzetben!-kedves hangon ,és melegséggel ejtettem ki szavaim felé,és ezt,szememből is láthatta.
..és ahogy igy feküdtem a földön..Hector-ra gondoltam..és minden érzékemmel hívtam..mert tudtam,hogy érzi,hogy szükség van Rá!..ahogy minden együtt töltött "játékunk"alatt érezte,hogy bár elf vagyok..de Neki a legjobb barátja..aki most nagy bajban van!..hívtam..-Segíts nekünk Hector!!Gyere gyorsan!!Kövesd a gondolataim..tudom,hogy nem vagy messze..ahogy eddig sem voltál sohasem távol tőlem..és azóta tudom,hogy a sakálokkal összeakadtál..és azóta mindig a közelben vagy..bár nem fedted fel..de én mindig is éreztem..
-Hector hamarosan jön..már nincs messze!!..és jön már Mellon is!!..mosollyal és reménnyel súgtam halk hangon Viridielnek.
..Lassan körbenézek..és látom a társaimat is,hogy egy helyen vagyunk..de kicsit távolabb a sarokban ..egy termetes Gorilla üldögél..és látszólag is magába roskadt..ahogy hallom gondolatait..és eléggé elkeseredett volt..mert már-már "feladta"a menekülésének a reményét...
De amikor megérezte a "jelenlétem"a gondolataiban..akkor lassan közelebb jött..és kíváncsian várta az elmém, kedves szavait..mert értette ,hogy "itt"van a menekülésére a lehetőség..ahogy nekünk is..
Valahogy ki kell szabadítani a kezem..és akkor tudom eloldozni a többiek kezét is..és a Gorilla megértette mit szeretnék..

A Mesélő jelenleg a nimfákkal ért egyet és abszolút nem támogatja a hősök terveit. Az emberek szerinte teljesen értelmetlenül viselkednek, akik össze-vissza gödröket ásnak a közelben és várják sült galambként, hogy valaki a közelben járjon. És ha az illetők kimásznak és a vacsora besétál a faluba önként, akkor pedig teljesen összezavarodnak és kapkodnak.
Márpedig ez nem csak Aliára, Virire és Matyira érvényes, itt jár a közelben az óriás pók és a tigris is. És szerencsére Mellon megáll időben, amikor Hector követi jó barátja példáját és bele esik egy másik verembe. Kitin páncéljának köszönhetően csak egy helyen sebesült meg, kicsit húzza az oldala járás közben, de még csatakész. És egy póknak pont ez lesz majd a legnagyobb nehézség, hogy vízszintesen másszon a falon!
Ám el kell dönteniük, hogy lecövekelnek és lassan vissza araszolnak a saját nyomvonalukon vagy sikerül adnia a lombtündéknek számukra valami olyan kapaszkodót, amivel kiszagolhatják az elrejtett csapdákat. Különben nem tudják majd felvenni a harcot ezer seb után ezekkel... mondjuk csak úgy, hogy emberekkel!
Ám az óriás majom szinte ösztönösen felveszi Virivel a kapcsolatot.
-Szia! Te is a lyukból kerültél ide? A családommal bóklásztunk, mikor bele estem. Ők nem tudtak segíteni rajtam, ezek a csupasz majmok pedig tapizni kezdtek, mikor kiszedtek onnan, meg rám rakták ezeket a liánokat. És félek. Nagyon sokan szenvednek a kezük között. A gazellának is fájt, amit csináltak...

Már jó pár órája feküdtünk a padlón..mikor éreztem,hogy Hector gondolatai elértek hozzám..melyben egy kis "gubanc"-ba keveredett egy csapda miatt..de sikerült onnan kijutnia..de kicsit "megtorpantak"a tigrissel együtt..mert nem tudták,hogy hogyan tovább..és ezt a gondolathullámot küldte el nekem..
-Lia!Kis barátom..kellene egy kis segítség..hogy hamar elérjünk hozzátok..valamiféle vermek vannak itt..és Mellonnal kicsit lassabban tudunk e miatt menni..valami kellene..nem tudjuk,hogy hol az út ,ami biztonságos..tudom,hogy tudsz valamit..
-Hector!..menjetek vissza az erdő szélére..és ott várjátok meg a nővéremet,Sherya-t..ad nektek valamit..és azzal biztonságosan tudtok idejönni!..egy medál,ami segít felismerni,és kikerülni minden csapdát és vermet,ami csak utatokba kerül,és még az utat is "mutatja"hozzánk!....a nyakatokba akassza majd,és indulhattok máris...siessetek!!..nem sok időnk van talán..Sherya már mindjárt odaér az erdő széléhez..
..ahogy az "üzenetet"elküldtem Mellonéknak..máris nagyobb lett a lelkesedésem a szabadulásunk ügyében..de amint látom a "Gorillánk",is barátságosabb lett Viridiellel..ami mosoly csalt arcomra,ahogy "beszélgetett"vele..nagyon kedves jószág..és fölöttébb intelligens..ahogy már az első "érintés"után éreztem is felőle..
A karjai liánokkal volt lekötve,ami nekünk nem "akadály"..így könnyedén leoldottuk a növényt a mancsairól..és láttam,hogy egyből élénkebb is  lett emiatt..
miután a köteleinktől megszabadultunk a fiúhoz térdeltem,hogy megnézzem ,hogy van..és elég rossz állapotban volt..alig lélegzett már..és a sebei elég csúnyák voltak,a kötések ellenére is..és ahogy félrebeszélt..nem igazán mutatott nagy reményt a javulásra..De Társam sebeit megnézve nagyon szépen gyógyulgatott..és csak kisebb seb látszott már csak rajta..
Az övemről levettem a kis bőr tasakomat,amiben gyógyfüveket tartottam..és egy pár levéllel betakartam a sebeiket a társaimnak..és a palástom szegélyéből téptem rá anyagcsíkot,hogy rögzítsem azokat..
Halkan és gyorsan kellett cselekednem,mert nehogy észrevegyenek minket..és Matyit látva..eléggé szomorú lettem...de,akkor hirtelen..felvillant Édesanyám arca..és hangja..amikor búcsúztunk egymástól a nagy út előtt..és a medálját akasztotta a nyakamba,hogy:"ez a függő vigyázni fog Rád"..s szavai most visszacsendültek a fülembe..és elővettem a nyakamból az ovális medaliont..amiről beszélt nekem..és forgattam..néztem,hogy miért is mondta nekem ezt..de ahogy igy forgattam a kezemben a testmelegnek "hatására"apró írás jelent meg rajta..amin ez állt:"A titkok őrzője,ami az élet eszenciája.."..és a másik oldalán egy másik felírat.."A legszentebb Virágot adom, az Én Virágomnak!"..és Apa monogramja van még alatta..és ahogy forgattam kezemben..kinyílt a medálom..és benne egy apró kis üvegcse,amiben elixir volt..és ilyet, eddig csak legendából hallottam ..és most itt van ..és láthatom..és segít tényleg rajtunk..ahogy Anya mondta!..
Odatartottam az üvegcse száját Matyi ajkaihoz..és egy cseppet öntöttem belé..aztán a Társamnak is adtam..-Bizz bennem,Viridiel!-mosolyogtam rá..Idd meg,Te is!-és akjához emeltem az apró üveget..és ha iszik belőle,akkor érezheti magán,hogy ereje visszatér..és sebei teljesen beforrnak..s heg sem látszódik már ,ahol eddig még nyílt seb volt látható...
Végül én is ittam belőle..és amikor megérintette ajkam..ez a különleges folyadék..a Tündérfátyol "elixirje" volt ..ami csodákra is képes..és végig itt volt a nyakamban..ily közel..
Aztán elraktam vissza az apró üvegcsét a medálba..és visszaakasztottam a nyakamba,ahol eddig volt..
..Most már hamarosan minden rendbe jön..ahogy a fiú állapotán is látszik..hat a "varázslat"..
Ahogy a Barátaink is közelben vannak már,hogy kiszabadítsanak..

Egyszerűen túl megviselt és elcsigázott vagyok, hogy ellenkezzek, mikor megkötözve bezárnak minket, így sok ötletem nincs a szabadulásra, még ha nagyon is tisztában vagyok vele, hogy nem túl sok jó vár ránk ezek után. Ha mi még el is menekülhetnénk, Matyinak esélye sincs. Harci mágiánk sincs, így egyelőre csak fáradtan heverek, próbálva összeszedni magam és mégis valamit kieszelni.
Meglepődök, mikor észlelem Lia fáradhatatlan próbálkozását, ami még célt is ér, hogy a tigrist és a pókot, a barátait hívja segítségül, de igen csak elkeserítő, mikor kiderül, hogy ezeknek a fekete embereknek a jóvoltából az ő életük is veszélybe kerülhet, ha nem tudják kideríteni, hol szabad az út, hol nem sétálnak kelepcébe.
De erre is van segítség, amit szinte el sem hiszek, de Lia nővére a közelben van, legalábbis az állatokhoz aránylag közel és ő talán segíthet ezt orvosolni. Ez viszont idő és mi azzal rendelkezünk a legkevésbé.
Így örömmel „hallom” meg a velünk együtt bezárt gorilla szavait, ami megdöbbenésemre, most igen tisztán és hangosan hangzik fel a gondolataimban.
Hamar közös nevezőre keveredünk és kölcsönös segítséggel szabadulunk meg kötelékeinktől, így már sokkal optimistábban tekintek a jövőbe, bár ezt jócskán lelombozza, ahogy Matyira esik a tekintetem.
- Sajnos ezek a „csupasz majmok” úgy látszik hiába élnek ebben az erdőben, egy cseppet sem törődnek a természettel és az állatokkal. – bólintok közben a nagy majom mondókájára.
- De, ha rajtunk múlik, mindent megteszünk, hogy kiszabaduljunk és figyelmeztessünk minden állatot erre.
Persze könnyű ezt mondani, de még ötletem sincs, hogyan is valósítsuk ezt meg. Azonban Lia további meglepetést okoz, hiszen nem csak, hogy kedvesen és a maga bajával mit sem törődve ápol minket, hanem egyszer csak elővesz egy medált a nyakából, amiből hamarosan egy kis fiola kerül elő.
Döbbenten nézem, ahogy a lila fényben felizzó folyadék szinte éppen csak Matyi ajkához érve, csodás gyógyulást eredményez.
Nem kell mondania, hogy bízzak benne, hiszen eddig is azt tettem, most sem gondolom, hogy ártani akarna egyikünknek is.
- Mi ez Lia? Honnan van? – kérdeztem sóhajtva, miután sebeink begyógyultak és visszatette a medált a nyakába. – Akármi is, csodálatos dolog és nagyon vigyázz rá.
Most már talán magunkon is tudunk segíteni, hiszen a fiút sem kell cipelni.
- Kiáshatnánk a kunyhó hátoldalát és elmenekülhetnénk csendesen. – vetem fel, ha minden ilyen jól sikerül. – Talán szerencsénk lesz és nem vesznek észre. És az erdőben, már hatásosabban tudunk varázsolni mi is.

Sikeresen szabadultak meg a kötelektől, ám még mindig fogságban egy lezárt ajtó mögött. Alia rájött, hogy édesanyja a rejtélyes virág nedvéből kinyert gyógyító folyadékkal látta el. Már az is meglepő, hogy a gyógyító nem vitt magával a nagy útra a szakmájához fontos növényi összetevőket vagy kész főzeteket. De szerencsére a szülői gondoskodás megmentette őket. Mindhármukat.
A nővére a nagyra nőtt pók nyakába nem tudja akasztani a medált, így ez az új ismerősére hárul. Neki legalább nem tízszer nagyobb a feje, mint egy átlagos elfnek, csupán néhányszoros. Így vastag nyakán feszesen áll a varázsnyakék.
Mindenki érzi az erdő lényei közül egy lelkük mélyén osonó érzést, hogy túl keveset tudnak a varázstárgyakról. Ezek nagyon ritka kincsek, amit a sötét elfek folytonos hadjáratai még jobban kuriózummá tettek. Nem lehetnek biztosak, hogy a nem tudatos lények is vajon ugyan reagálnak-e ezek hatásaira.
Az elől ugráló Mellon, aki felderíti a terepet és válaszol a kételyekre, mikor egy újabb veremben tűnik el. Jobb mellső lába súlyosan megsérül és ha Hector meg is áll az úton, hogy hatalmas lábaival kihúzza őt, már csak azt tudják elérni, hogy az ork hegyekben felnőtt barátjuk visszabicegjen Sherya -hoz.
Ám ezt egyedül kell megtennie vérzőn. Hiszen az óriáspóknak el kell jutnia a faluig. Ahol a gyógyszer hatásos volt és bár nem azonnal szünteti meg a sérüléseket, mindenki érzi a testében a változásokat. És hallja, hogy a bennszülöttek nyitják az ajtót.
Dönteniük kell. Alia testében is már kapott elég időt a gyógyító mágiája, így már elég türhetően mozog. Viridiel pedig -nemes elf vértezetének köszönhetően- sosem sérült meg annyira, hogy a kardot ne tudná forgatni. Így szembe szállhatnak az érkező túlerővel, reménykedve a legjobbakban. Az ajtót lehet tudják tartani addig, míg ide nem rohan Hector, talán nem. Vagy hátrébb húzódhatnak a hátukat a falnak vetve védekezésképpen. Ekkor viszont a helyiek rohama a gorillát fogja célba venni és megpróbálják lefogni és elhurcolni. Ha sikerül, akkor borzalmas végig hallgatni, ahogy élve a lábasba dobják a zubogó leves már bele került hozzávalói közzé. Ha nem sikerül első lendületre, akkor meghátrálnak és lándzsájukat elhajítják mindenki felé, így jutna a szűk hely ellenére két-három Viridielnek is, Aliának, Matyinak és a majomnak is. Majd magukra hagyják a csapatot kis időre.
Ők döntenek, hogyan reagálnak az ajtó nyíló hangjára. Ám valamit ki kell találni felmentő sereg utolsó harcra kész tagjának, mert ha még egyszer bele esik ő is egy csapdába, akkor eltűnik minden remény arra, hogy tud bármit tenni a megmenekülésükért.
A virág erős képességeinek hála viszont az ispán embere már lassan javulni kezd. Távol még az, amikor ugrálni tud, de legalább csak idő kérdése, hogy felépüljön. Az itteni emberek nyelvét továbbra sem érti senki, és nem is nagyon kezdeményeznek, hogy megértsék őket. Úgy tűnik elég jól kidolgozott tervük van a Jövőre, mely nem képezi vita tárgyát.

Éppen mikor azon tanakodtunk,hogy hogyan is tudnánk kijutni a kunyhóból..akkor "érkezett" meg,Hector  gondolatai..amik, éppenséggel nem voltak nagyon biztatók..
-Mellon megsérült a mancsán..de amúgy jól van..szívós kis macsek..de vissza kell mennie Sherya-hoz az erdő felé..nem tud jönni tovább..a mancsa vérzik..itt meg nagyon sok a verem..alig tudok lépni tőlük..és a tigrisnél volt a lánc..kicsit lassabban tudok menni..de sietek,ahogy csak tudok..tartsatok ki..-hangoztak fejemben a szavai..és eléggé szomorú lettem,hogy a tigrisemnek baja esett..de a Nővérem vigyázz majd rá..nyugtattam magam,mert most eléggé szorított az idő..és ki kell találnom valamit,hogy segítsek Hectoron..és aztán..
-Figyelj!..ha nem tudsz a talajon menni..akkor a fák ágain és lombjain át tudsz jönni...ahogy már volt alkalmad a sakálok elől is elmenni..és tudom,hogy sikerül!..nagyon ügyes vagy! ..és sokszor csináltad már a "bújocskánkon",amit játszottunk együtt..és,kérlek siess..nincs sok időnk..

Időt kell nyernünk valahogy...és alig,hogy ezen gondolkodom..az ajtó felől lépteket hallunk..és gyorsan kell csinálnunk valamit!..Viridiel-re néztem..és összeért tekintetünk..ahogy a gondolataink is mintha egyek volnának..
-Oda kell mennünk az ajtó mellé,a falhoz álljunk szorosan és egyikünk az egyik,a másikunk a másik oldalhoz....és amikor belépnek a kunyhóba..hirtelen meglepni őket..de várjunk addig,míg mindegyik belép a házba!..a meglepetés "erejét"használjuk ki..és akkor esélyünk lehet, kis időt is nyernünk..a majom barátunk meg bújjon el a sarokba..és csendben kell maradnia...-néztem a Gorillára,aki tette is amit  "kértünk"tőle..-az úrfi meg a hátunk mögé álljon...-mosolyodtam Matyira..és ha mindenki "elhelyezkedett"..akkor ...csendben kell lennünk..
..és a léptek zaja egyre közelebb lett.. két ember lépését hallottam tisztán,és érthetetlen beszédüket...és amint elfoglaltuk "helyünk"..bólintottam Társamnak..hogy készen állok,kardomat elővettem..és csendben vártam én is....már nyílik is az ajtó..

Nagyon úgy néz ki, hogy az lesz a legjobb, ha magunkon próbálunk segíteni, mert azzal, hogy Lia magához hívja az állatokat, csak a bajt tetézzük, hiszen először Hector sebesül meg, bár szerencsére nem súlyosan, aztán hiába a lány nővére által nekik adott varázsmedál, a tigris, Mellon is verembe esik, de ezzel a sérüléssel már nem lehet viccelni, így Lia visszaküldi őt a tetvére gondoskodásába, a pókot pedig úgy irányítja, hogy az talán így elkerülheti a további csapdákat.
Kérdés azonban, hogy egy szál magában, még ha a méretei tekintélyesek is, mit tud majd csinálni, hiszen láthatóan ezek a fekete emberek nem nagyon ijedősek és a mondás is azt tartja, hogy sok lúd, disznót győz.
Ezzel kapcsolatban azonban nem sokat tudunk töprengeni, mert ahogy egyre jobban érezzük magunkat, már azt is meghalljuk, hogy bizony léptek közelednek felénk, ami semmiképpen nem jelent jót.
Szerencsére a kardomat és a tőrömet nem vették el, lehet nem is tudták mik azok, vagy csak nem törődtek vele és a páncélom is rajtam maradt, így nem sokat habozok, ahogy Lia elhadarja, milyen tervet eszelt ki, hanem csak bólintok, aztán máris az ajtó jobb oldalához ugrom és hozzálapulok, amennyire csak lehet a fegyvereimet készenlétbe helyezve.
Csak remélni merem, hogy a gorilla elég okos ahhoz, hogy minél távolabb húzódjon a sűrűbb homályba, ahol a fényből belépő fogva tartóink talán nehezen veszik észre.
Ha páran belépnek az ajtón, támadásba lendülök és a lándzsát tartó kezekre igyekszem összpontosítani a támadást, azt sem bánva, ha pár ujjat is hozzáadhatok az eredményhez.
Ha nem is tudjuk kivágni magunkat, annyit elérhetünk, hogy visszavonuljanak és ezzel időt nyerhetünk Hector megérkezéség.
- Mi őrizzük az ajtót. – nyomok Lia kezébe egy leejtett dárdát. – Addig segíts, hátha tudsz lyukat ásni hátul. – nézek kérőn a gorillára, nem adva fel a tervemet, hogy magunk is tegyünk valamit a szabadulásunkért.

A beérkező első látogatók megtorpannak és szétnéznek a már majdnem üresnek vélt kunyhóban. És csak pillanatok kérdése, hogy oldalra is forduljanak, de addigra már Viridiel akcióba lép és Aliával együtt súlyos sebeket oszt ki. Az első ember meglepetésében nem tudja hárítani a csapását és levágja a kezét, ám a második már felkészültebb, így csak két ujja esik le véletlenül.
A másik oldalon is komoly találatokkal kezd az idomár lány és a fekete férfiak hamarosan fejvesztve menekülnek kifelé. Csak egyikük önt a szívébe annyi bátorságot, hogy a küszöbön kívülről még a kunyhó hátuljában lapuló állat felé dobja a fegyverét és ezzel nem csak súlyosan megsebesíti őt, de düh a fájdalommal keveredik üvöltésébe, miközben a saját vérétől mocskos fegyverrel ront elő a gorilla.
Meg tudják állítani a bentiek és lecsillapítani, de ha nem ezt választják, akkor kimegy az ajtón az emberszabású és mint közönséges bottal próbál meg csapkodni. Ha viszont türelemre próbálja inteni a hírnök vagy a gyógyító, akkor bent marad.
Eközben az ágakon közlekedve immáron biztonságban közeledik Hector. Bartnéjával rájöttek, hogy nem is kell mindig mágia ahhoz, hogy a kihívásokat legyőzzék. Ám még mielőtt elérné a falu fa védfalát -túl sok időt vesztett azzal, hogy visszamentek a nyakékért- a kannibálok újabb rohamra szánják el magukat. Csak pár perc kell még...
Bár bentről valószínűleg megpróbálják majd zárva tartani a bejáratot, erős dörömbölés hallatszik rajta. És egyre erősebb. Valaki vagy valami folyton neki csapódik és vagy egyszerre megfeszülve rohamozzák a vállukkal a harcosok vagy valami tárgyat faltörőkosnak használnak.
Dönteniük kell a két elfnek, hogy neki feszülnek-e ők is az ajtónak, de a zártság megtartása céljából, élve torlaszolva el azt. Vagy inkább arra készülnek fel, hogy mi lesz, amikor enged a nyomásnak a fa?

A kunyhóba lépő emberek első hulláma ,ahogy beléptek..és a meglepetés erejével hatott apró cselünk..ami sikeres is volt..ahogy hirtelen nem is tudták,hogy merre széledjenek szét..de egy óvatlan pillanatban egy dárda a szoba másik oldalán gubbasztó gorillába mélyed..ami eléggé vérző sebet ejt az állaton....és a dühe egyre viharosabb a megsebző személy ellen...és hatalmas agyarait kivillantotta ,ahogy hatalmas erejét és elkeseredettségét is beleadta....
Közben,.Viridiel a kezembe nyomta az elejtett dárdát..azon nyomban az ajtót reteszeltem be vele..és a kinti hangok eléggé zavarosan hallatszottak a vékony viskó falán át..
Látva a Gorilla féktelen fájdalmas dühét..éreztem,hogy az összes düh,és bántalom is benne van minden mozdulatában...de mégis...nem lehet kitörnünk...még,legalább is az ajtón át nem...de a másik oldalon szabad az "út"..a majmot "kértem"hogy az erejét és az összes dühét beleadva,segítsen a bambuszfalat áttörni,hogy aztán mindannyian kijussunk a betörni készülő falusiak előtt..akik nagy erőkkel és valamiféle kossal próbálták áttörni a rögtönzött "dárda zárunkat"a házikó ajtaján..
..és úgy néz ki,hogy nagy esély van arra,hogy áttörjük a Gorilla nyers erejével a falat..és ahogy az adrenalin szétárad testében..ahogy a családjára gondol..és ezer szörnyűségre..ahogy a gazella "halála"is megviselte..és ennek a összetett érzelmeknek határtalan nagy erőket szabadítottak fel testében..
..A kardomat eltettem hüvelyébe..és az íjamat vettem le vállamról,hogy ha kijutunk az áttört hátsó falon a barátaimmal..akkor én tudom Őket fedezni..és a Gorilla után Viridiel nyomában Matyi is szalad,hogy biztonságos távolságra jussunk a felbőszült és kapkodó helyiek elől..
-és próbálunk minél észrevétlenebben és halkabban mozogni a félhomályban..és íjam rezdülés nélkül áll készenlétben ,hogy fedezzem társaim..és már lassan Hector-nak is itt kell lennie..
De mindenre fel vagyok készülve..még arra is.hogy a földet megmozgassam..ahogy a szelet is ha kell...

A helyzetünk ellenére elégedettséggel tölt el, hogy a rögtönzött tervünk sikerül és a meglepetés ereje felénk billenti a mérleg nyelvét, na meg aztán a szűk, alacsony ajtón sem egyszerű a dolga a bennszülötteknek, hogy lerohanjanak minket.
Miután az elsőként bejutók hol súlyos, hol könnyebb vágásokat szereztek, már inkább a menekülésen jár az eszük és kifelé igyekeznek, amitől meg is könnyebbülhetnénk, hogy megnyertük az első menetet, ha közben a gorilla nem kapna egy dárdát, mely súlyosan megsebzi.
Az ordítása megreszketteti a levegőt, ahogy dühében, gondolkodás nélkül rántja ki magából a fegyvert.
Lia-val közösen éppen csak meg tudjuk állítani az ajtó előtt, hogy ne rontson eszetlenül a foglyul ejtőink után és pecsételné meg a sorsát.
Én nyugtatni akarom, de hamar felfogom, hogy társnőm mit akar elérni és bár szívből sajnáljuk az állatot, rajta is csak úgy tudunk segíteni a legjobban, ha most kihasználjuk emberfeletti erejű dühét és kijutunk innen. Szabadon jobbak az esélyeink és talán számíthatunk Hector megérkező segítségére is.
A kijutás azonban még így sem megy egyik pillanatról a másikra és mostanra a fekete emberek is összeszedték magukat. Az ajtón vad dörömbölés hallatszik és félő, hogy a Lia által képzett dárda akadály nem tart ki sokáig. Én is a hátamat vetem a folyamatosan rázkódó ajtónak és csak akkor indulok neki, miután szabaddá válik a kijutás.
- Menj te is Lia, ha kiérsz, onnan fedezhetsz engem is. – kiáltottam a lányra, mert csak az utolsó pillanatban akartam feladni az utolsó támaszunkat. – Aztán rohanás a fák közé, minden létező akadályt az útjukba állítva. – utaltam a mágiánk segítségére.

Az ajtó egyre nagyobbakat dübben és a lándzsa is kezd meghasadni. Ám a gorilla lyukat üt a falba. Viridiel és Mátyás pont akkor sietnek ki a résen, mikor az első fekete felbukkan a kinyíló ajtóban. Alia könnyedén nyilat tud ereszteni a mezítelen mellkasába. Ám azokkal az akadályokkal, amit a hírvivő kért tőle az erdőben van egy kis probléma.
Hector megérkezett és túl nagy ahhoz, hogy elférjen a szűk utcácskákba. Falon, kunyhók tetején hatalmas, nyolc karú tankként gázol át. Márpedig a fajából senki sem járt erre még. A bennszülöttek pedig el sem tudták képzelni, miféle gonosz szellem idézhette őt meg. Így újra a taktikai visszavonulást választották. Igen gyakran élnek ezzel az eszközzel, de most rémületükben még a dárdákat is elfelejtették eldobni.
Az óriás pók hátán mindhárman kényelmesen elférnek és ahogy elérik az első fákat, az ágak közé felkapaszkodik megmentőjük. A két erdei elfnek nem lehet nagy meglepetés, ám az ember nem tudott arról a kommunikációról, ami az állat ideérkezéséig lezajlott, ezért alaposan meg is lepődik. És ez a kisebbik rossz, hatalmas ágak csapódnak az arcába, ahogy nem hasal teljesen rá „lovára”.
Egy ismerős nő várja őket nem sokkal a falutól. A lombok között figyeli minden lépésüket és mosolyra húzódik a szája.
-Úgy látom, kezditek belátni, hogy milyen furcsa is lenne köztünk és az emberek között egy együttműködés.

Végre sikerült kijutnunk a gorilla "nyers "erejének,és Viridiel segítségével,aki az utolsó pillanatig feltartotta az ajtón bejönni szándékozó falusiakat...csak egy nyilat "kellett"eleresztenem,hogy a társam is épségben tudjon kijönni,a "rögtönzött"ajtónkon a ház oldalán..
Hector is végre megérkezett,és örömmel láttam,hogy épen,és egyben érkezett meg a megmentésünkre...
-Örülök neked,Hector!..gyere,és vegyél fel minket.. menjünk innen minél hamarabb!- a többiekkel együtt felültünk a hátára..és sietősen távoztunk a "fogságunk"helyszínéről..
-Matyinak kis időbe telik ,szerintem,hogy Hector-ral "megbarátkozzon"- súgtam oda Viri-nek...
Miután sikeresen és szerencsésen kiértünk a faluból a fák segítségével..örömöm,kissé korainak bizonyult..mert Matyi nem húzta le eléggé a fejét,amikor az ágak közt jártunk..így azok "belecsapódtak"arcába..és sebeket is szerzett a figyelmetlenségéből..
De mindent összevetve..nagyon jó volt végre friss levegőt szívni ..és végre folytathattuk utunk a Nimfák felé..
S ahogy elérünk tisztes távolságra a falutól..egy ismerősen csengő hang "fogad" minket,aki hallhatólag,nem igazán nagy optimizmussal szól az emberekről...és a "szövetségről",velük..
Leszállunk a Pókom hátáról..és Matyit is lesegítjük onnan..bár,az ágak elég nagy csíkot húztak a homlokára..de nem olyan súlyosak,amilyennek látszanak..de ,ha kicsit szusszan az első "meglepetéséből"..akkor majd segítek neki enyhíteni a fájdalmát..
...és végre visszaértünk a nimfákhoz,hogy elmondhassuk a "tapasztalatunk" ..és talán meg is győzhetjük Őt is,hogy nem minden ember egyforma..ahogy mi is a "saját bőrünkön"át tapasztalhattuk.s tisztelettel és mély meggyőződéssel válaszoltam az erdő leányának,Ki már figyelemmel kísérte eddigi "utunk"...-"Kívülről" nézve, egyformák az emberek..de "belülről "sokfélék,és sokoldalúak..ahogy minden teremtmény ebben a Világban..ahogy mi sem vagyunk egyformák..a Természet sem az!..sokszínűség és különbözőség is van..ahogy az erdő is csodaszép!és nincs benne egyforma,semmi..mert így tökéletes!..ahogy nem tökéletes!-szavaimat kedves mosollyal zártam felé.

Ha most nem sikerült volna kijutni, akkor minden valószínűség szerint, mi is a kondérban végeztük volna, még akkor is, ha sok fekete harcost vittünk volna magunkkal a másvilágra, mert ezek nem adták fel. Egyszerűen nem tudtam elképzelni mi vezette őket, hogy a természet közepén ilyen kegyetlenek legyenek, ahogy más miatt is értetlenül álltam ez előtt.
De végül a gorilla kitöri a hátsó falat és kimenekül, ahogy Lia is, majd még mielőtt még beszakad az ajtó én is kirohanok a lyukon, míg a lány nyilaival fedez.
Alig kiérünk megjelenik a hatalmas pók a fejünk felett, ami nagy megkönnyebbülés, mert Lia szavaira felvesz minket a hátára és sokkal gyorsabban halad, mint mi tudtunk volna, ráadásul az állat látványa olyan félelemmel tölti el a bennszülötteket, hogy mindent eldobálva menekülnek vissza a falujuk másik végébe. Talán végre megszabadulhattunk tőlük.
A gorilla eltűnik a fák között, egy kis hálálkodás után, mi meg utazunk tovább a pók hátán, bár Matyi először kicsit idegenkedik ettől a helyzettől, és párszor nem is sikerül időben lerántani magunk mellé, mikor Hector átgázol a sűrűbb ágak között, de miután elmagyarázzuk neki miként értetjük meg magunkat az állatokkal, kezd megnyugodni. Az ispán jól választott, tényleg elég jó diplomatikus képességekkel rendelkezik.
Nem tudtam sikerül-e megtalálni a nimfát, hiszen ha nem akarnak velünk találkozni, sosem találjuk meg, de szerencsére nem így lesz és nem sokára már ott állunk előtte.
Szavai azonban meglepnek, hiszen láthatja, hogy még embert is hoztunk magunkkal, de mielőtt válaszolnék megelőz ebben Lia és én csak hevesen bólogatok arra, amit mond, mert nagyon szépen fejezi ki magát, én sem tudtam volna jobban kifejezni, amit érzek.
- Ti sem vagytok egyformák és nem is viselkedtek egyformán mindenkivel. – kezdek bele. – Most menekültünk meg egy kegyetlen törzstől, akik élve főznek meg állatokat, még sem tesztel ellene semmit, pedig a szomszédaik vagytok, és itt van egy fiatalember, aki az életét is feláldozta volna, csak, hogy találkozzon veletek és segítsen a népén. Sokféle ez a világ és, ahogy Lia mondja vannak benne rosszak és jók, ahogy vannak fiatalok és öregek, bolondok és bölcsek is és ez nem a fajtól függ. Hallgasd meg őt. – toltam előre Matyit és rá hagytam, hogy tegye, amiért eljött idáig.

Mielőtt a két nép találkozóját előkészítésére ide küldött lovag tanonc megszólalhatott volna, már mindenki más belé fojtották a szót, ám ennek nem volt ellene. Készült ő arra, hogy eddigi élete legnehezebb feladata lesz és cseppet sem volt biztos benne, hogy képes véghez vinni a feladatot, de őt választották ki, hiszen még fiatal és ártatlan. Nagy reményekkel telve, hogy képes jól cselekedni. Nem rontotta meg őt még a nehéz helyzetek és rövidebb utak világa.
-Üdvözlöm hölgyem! -kezdte meghajolva, vigyázva azért, nehogy leessen- A nevem Matyi és Bivaly vár ispánja küldött, hogy hódolatunkat fejezzük ki nagyra becsült népe felé és megkérdezzük, hogy van-e mód arra, hogy a király és az Önök egyik képviselője, vezetője találkozzék?
Tudjuk, hogy van pár dolog, ami elválasztja fajainkat, de hisszük, hogy annál több, mely tiszteletet ébreszt egymás iránt. Ahogy elf barátaink is láthatták az otthonunkban, bár rideg kőfalaknak tűnik, de az emberek virágot ültetnek az ablakaikba és igyekeznek hódolni a természet szépségének. Hiszük, hogy a fogalmaink a Jóról és a Helyesről nem esnek oly távol, mint elsőre látszik.
Amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy mindketten szövetségesei vagyunk Awyris népének.
*Igyekezett összeszedni magát és a legjobb formáját hozni, habár ezek az érvek azért lettek ilyen szépen összeszedve, mert készült ő arra, hogy hosszú lesz a tárgyalás és nem fogja tudni elég kitartóan képviselni az álláspontot, amit rábíztak. Arra egyáltalán nem gondolt, hogy a nimfák azért nem teremtettek eddig diplomáciai kapcsolatot, mert ami a szívükön az a szájukon. És egyből kerek-perec elutasítással fogadják.
-Ó! Ha közelíteni akarjuk az álláspontjainkat és beengedni a természet gyönyöreit az emberek mindennapjaiba, akkor hagyjanak fel a szántással és a föld erőszakos alakításával. És meglátják, hogy a természet magától is megad mindent, amire szükségük van.

Csendben,és figyelemmel hallgatom,amint Matyi elmondja Dózsa Ispán "üzenetét"..
Ahogy már ,többször is bebizonyította..hogy méltón "képviseli"Ura megbízását a tárgyalások összehozására..
De kissé szomorúan,és csalódottan hallom a Természet lányának szavait..
Lehet,hogy eddig senki sem látott messzebb az "orránál"..és hitt a szavaknak,amiket messziről jött "emberek" meséltek..de saját szemükkel nem látták azoknak a szavaknak igazát..és most..mikor végre a "két fél"találkozhat,és megbeszélhetnék vélt,vagy valós "sérelmeiket"..most egyszeriben elzárkóznak a tárgyalások elől...
...pedig eddig még egyikük sem jutott ilyen közel "egymáshoz"..és most meg..esélyt sem adnak maguknak,hogy az emberek "lépéseit"békülésnek fogadják..inkább ugyanúgy elzárkóznak..és újabb "kifogást"találnak,hogy ne valósuljon meg a "szövetség"..inkább maguknak maradnak továbbra is...pedig..eddig is megtettünk mi is mindent,amit kértek tőlünk..egy hang nélkül teljesítettük Társammal is..pedig elég "lehetetlen"kérés volt...de mégis teljesítettük,mi tőlünk telet..és itt van egy Ember..aki kész lépéseket tenni,hogy végre az Emberiségről kialakult évszázados" rossz vélemény "ellen adjon "bizonyítékot"...de láthatólag nem sok sikerrel kecsegtet ez a próbálkozás sem..
De a veszély közel van..és az ,nem vélt fenyegetés az itt lakóknak..hanem színtiszta igazság..mert már közeleg a Háború "szele"..és nem fog "megállni"az emberek lakta országnál...

Sok mindenen mentünk keresztül, míg eljutottunk idáig és ebben osztozott velünk az emberek, az ispán fiatal követe is, aki zokszó nélkül tűrte a megpróbáltatásokat és majdnem az életét adta azért, hogy most itt lehessen, ezért szerintem megérdemelte, hogy szót emeljen faja védelmében és meghallgatásra találjon a nimfák népe előtt. Ezért emeltem érte szót Lia és én is, támogatásunkról biztosítva és egyben arra is rávilágítva, hogy mi teljesítettük a feladatunkat.
Matyi már közben szerencsésen túltette magát a pókháton utazás döbbenetén és kifogástalan udvariassággal köszöntötte a nimfák vezetőjét, majd ismertette megbízását és korát meghazudtoló módon, igazi diplomataként próbálta meggyőzni a természet lányát arról, hogy miért érdemes az emberek mellé állniuk, mennyire készek befogadni az új ismereteket és kompromisszumot kötni.
Úgy gondoltam, hogy igen jól sikerül „védőbeszédet” tartott és ez megfelelő fogatatásra talál, ám tévedtem és megdöbbenve néztem a nimfára, aki most olyan lehetetlen követeléssel állt elő, ami nyilvánvaló volt, hogy nem valósítható meg.
- Kérlek, hölgyem! – próbáltam jobb belátásra bírni. – Kérlek, ne kérj tőlük lehetetlent. Talán te is ellátogathatnál oda, ahol ők élnek és akkor a saját szemeddel láthatnád, hogy amit kérsz azzal romba döntenéd a fajukat. Lehet, hogy másként szemlélik a világot és miközben fejlődnek, nem minden döntésük helyes és nekünk tetsző, de fiatal nép, tanulhatnak a hibáikból, de mi sem maradhatunk érintetlenek. Kérlek gondold át ezt még egyszer. Ha a hódító nép kerül itt hatalomra, akkor azok nem fognak követet küldeni, sőt talán erdő sem lesz pár év múlva már.

A nemes ifjú egyre nehezebb helyzetbe kerül, ami egyáltalán nem volt valószínű a nyílt elutasítás után. De az a felvetés, hogy a termelésük teljes átalakítása -leginkább felhagyása- árán közelebb jutnának a nimfákkal való szövetség és barátság kitűzött céljához, az talán még rosszabb. Hiszen ha konokság miatti az elutasítás, akkor még van esély. Bármilyen furcsa is, akkor még jöhet valaki más, aki meg tudja változtatni. Egy váratlan szerelem, egy megnyerőbb személy. De egy ilyen felvetésre mit válaszoljon? Se nem fogadhatja el, se nem mondhatja, hogy elutasítja mereven, ezzel maga zárkózna el a további beszélgetéstől.
-Mint ahogy a barátaim is mondták, nem vagyunk feketék vagy fehérek. Harcolunk a bennünk rejlő és minket körülvevő gonoszsággal is. A fejlődést és a változást egyik vezetőnk sem utasítja el, ám erről tárgyalni nem vagyok hivatott. Csak azért küldtek, hogy a beszélgetést elindítsam és megszervezzek egy találkozót népem képviselőivel és köztetek. Az előre lépéshez az útban ott kell megállapodni. Nagy tisztelettel kérem Önt, hogy ne rohanjunk a dolgok elébe, mert félreértéseket szülne, hogy mit ki ígért meg és kiknek a nevében. Csupán egy udvarias meghívás tolmácsolása lenne az én feladatom.
*Az utolsó mondatnál igyekezett úgy meghajolni, hogy közben ne pottyanjon le a fáról. És hangjában a megrendültség volt hallható, mint aki minden erejét összeszedi, hogy udvarias maradjon.
-Nos, elismerem az igyekezeteteket, hogy ide hoztatok egy férfit, aki csak el akarja kezdeni a beszélgetést, de befejezni már nem. -az erdő leánya ajka szélén mosoly bujkált túl nagy a kulturális különbség- De egy utolsó feltételem van, hogy egy közülünk elhagyja szeretett erdőnket és ellátogat... találkozni az URALKODÓJUKkal.
A próba, amit a kis fiúnak ki kell állnia, hogy eredményt érjen el egy fajtársa viselkedésében. Csak EGYet kérek. Aki felháborítóan viselkedik és rosszabbak, mint a négerek, azt arra találjátok. Úgy is jönnek ide belőlük elegen, hogy ne kelljen elmennünk ismerkedni. -mutat egy falutól távolodó irányba.
*Ha követik az ujját és vállalják az utolsó próbatételt, akkor egy tábortűz mellett üldögélő félemberbe botlanak.

Mindannyiunk hallottuk a Nimfa válaszát..és szegény Matyi kissé elsápadva,és szótlanul fogadta az új "próbát"..mert igaz,hogy csak a találkozót kellett neki megszerveznie..de most rajta van a sor,hogy ez valóban meg is valósuljon..
Hallva a válaszát a természet leányának,amit,kissé gúnyosan is adott elő..de éreztem Matyiban annyi erőt,hogy véghez viszi majd ezt a feladatot is..ahogy eddig is minden megpróbáltatáson bátran viselte a következményeket..nem hátrált meg eddig sem,ahogy most sem fog..és én segíteni fogok neki,hogy sikerüljön is neki ,ez a lehetetlennek tűnő ..de mindannyiunk számára fontos feladat..
..lemásztunk a fáról,és most ,hogy talajt ért lábunk..láttam,hogy az Úrfinak kicsit megremegett a lába alig észrevehetően..de aztán kihúzta magát,és tekintetében látszódhatott annak a"súlya",mit reá rakott a lány..de ő is érezte magában,hogy meg kell próbálnia..mert itt van az Ő ideje..és ezzel a tettével,talán több"tiszteletet"és elismerést kap ,akinek a nevében beszél..
Viridielre néztem a válaszára várva...és ,ha rám néz,akkor ,Társam láthattja rajtam,hogy én elkísérem Matyit..ahogy Hector is útra készen áll..
Viridielre néztem..és bólintottam ..és ha benne van..akkor máris indulhatunk a tábortűznél üldögélő felé...