A zavar és a feltámadó düh szinte olyan erőt ad, hogy képesnek érzem magam arra is, hogy lerázzam az engem lefogókat. Nem tudom, hogy mi történt velem ez előtt, még mindig alig tudok elvonatkoztatni a rémálmok és a valóság között, de egyre jobban tisztul a kép.
Mély lélegzetet veszek, hogy ismét megpróbáljam a természet segítségét kérni, de megjelenik a szemeim előtt egy …….egy oawa? Valami üvegcsét tart elém, aminek borzasztó szaga van és aztán hirtelen elsötétül előttem a világ.
A fejemben dobol a fájdalom, mikor magamhoz térek. Az orromban még mindig benne van a szag. Minden eszembe jut egy pillanat alatt és kipattannak a szemeim. A barátságtalan hely látványára önkéntelenül mozdulnék, menekülnék, de hamar rájövök, hogy egy székhez vagyok kötözve.
Összeszorítom a fogam, visszakényszerítve magamba az elkeseredést. Úgy néz ki rosszabb helyzetbe kerültem, mint talán eddig. Szemem sötéten tapad az előttem álló nagymacskára, miközben eszembe jut, hogy miként lehet egy ilyen barátságos nép tagja, egy kegyetlen, gyilkos faj szolgálatában.
- Szégyent hozol a fajodra oawa. – szólalok meg rekedten. – Mit akartok még tőlem?

-Tévedsz elf! szóltam rá az elfre.
-Ez az Oawa, akit most sértegetsz egy magára hagyott kölyök volt amikor rá találtam. Közöltem ridegen az elfel.
-Így igaz, ha nem lett volna az űrnő itt mellettem már halott volnék, anyámék eldobtak, ott hagytak egy erdő szélén meghalni. Szólalt fel az Oawa hölgy mellettem ki teljesen fekete bőrpáncélban volt, s ezt több kard is díszítette.

Végül közelebb léptem az elfhez.
-Legalább jobban vagy, szépen bele sétáltál az ördögvirágba, de mond csak mit kerestél te a lápon azzal az őrrel? Kérdeztem az elfet.

Ahogy a „nagy” Uráldur egyetlen szavát sem hittem el, úgy eszemben sem volt ennek a másik gyilkosnak sem elhinni semmit, főleg nem olyat, hogy egy olyan népből való asszony, mint az oawa, kiteszi egy erdőszélre a saját gyermekét. Még egy idegenével sem tennék!
Lehet, hogy a sötét elf ezt mondta ennek a szerencsétlennek, de az sokkal valószínűbb, hogy elrabolták a családjától.
De, ha ez tényleg csecsemőkét vagy kisdedként történt vele, úgy is hiába mondanék az oawa-nak bármit is, úgy is a selfnek hinne.
- Szánalmas! – mormolom, aztán döntöm kicsit hátra a fejem, hogy hátha elmúlik a fejfájásom legalább egy kicsit.
Szemem azonban a közeledő parancsnokra rebben, ahogy elhangzik a kérdése, de nincs okom, hogy ne válaszoljak, sőt remélem, hogy megrendítem a tökéletes harcosokba vetett hitét kicsit.
- Kellett neki a kése…..az, amit elvesztett, mikor leesett a lováról. – mondom egy kis kaján vigyorral a szám sarkában. – Még egy hidrát is kifogtunk, ami elől úgy menekült, mint egy kislány, meg sem próbált szembe szállni vele. – tettem még hozzá.
Igazán szívesen ecseteltem a szánalmasságát.

Elmosolyodok s az elfen tartom a szemem.
-Talán te elbírtál volna a Hidrával ha fegyvered lett volna? Tettem fel a kérdést s meg is válaszolom magamnak.
-Ha igen, akkor oda adok egy kardot, s lássuk meddig húzod a Hidra ellen. Majd aztán mély levegőt vettem.
-De az még mindig igaz hogy egy őr szánalmasan hülye egy Hidra levadászásához, viszont az hogy te túlélted az már meg lepőbb, gondolom nem ő maga kereste a kést ha ott voltál. Közöltem az elfel már egy kisebb mosollyal.
-Az meg hogy elvesztette a kését, az ő szánalma s az ő parancsnokáé. Ezután ki húztam magam s tapsolva párat két három szolga jöttbe, kettőjük egy asztalt cipelt míg a harmadik ételt hozott sörrel. Le is tették az elf elé, majd eloldozom az elfet.
-Egyél igyál, hasznodra lesz az erőd, nagy hasznot hozhatsz nekem még, ha érdekel az ajánlatom csak szólj s elmondom. Közben a szolgák már nem is voltak itt, s megint csak hármasban maradtunk.

A hideg mosoly nem lepett meg, de sajnos a kívánt reakciót sem értem el. Azt hittem egyik katonájuk szerencsétlenkedése és gyávasága jobban fogja zavarni, de hát egy próbát megért és ráadásul nem is fojtották belé a szót.
- Én nem vagyok katona, vagy harcos és elkerülhettem volna a hidrát, ha nem rángat oda az őr. Szóval kicsi az esély, hogy saját jószántamból szembe kellene néznem egy ilyen állattal. – világosítottam fel, hogy én lombtünde vagyok, nem bolond.
Már a számon volt, hogy az éles észjárását megdicsérjem, amiért teljesen magától rájött, hogy nem szórakozásból éjszakáztam az egész napi munka után egy felügyelő kését keresve, bár most nagyon örültem volna, ha itt van nálam, akkor talán, ha magamra hagynak, lenne esélyem a szabadulásra.
- Kellő tapasztalatra tettem szert a túlélésben a fogságotokban. – néztem rá gyűlölettel.
Azonban a következő cselekedet meglepett, hiszen kínzásokra számítottam, mert minek hozatott volna ide, mint, hogy meg tudjon tőlem valamit. Így a terülj, terülj asztalkám igen megdöbbentő volt, arról már nem is beszélve, hogy még el is vágta a köteleimet.
A gyomrom azonnal követelőzni kezdett és a nyál összefutott a számba, de nem akartam annyira lealjasulni, hogy nekiessek az ételnek. Lehetett persze mérgezett is, de annak semmi értelme nem lett volna, így aztán értetlenül, kérdőn néztem a szemébe.
- Mit akarsz tőlem self? Mihez kell az erőm?
Tényleg érdekelt az ajánlata, miért ilyen „kedves” hozzám, de mindenből csak az érdekelt, hogy milyen alkalmat nyújt a szökésre.

Hátra léptem az asztaltól.
-Egyszerű és semmit tevő feladat, még sem lehet bárkire bízni. Közöltem az elfel s egy kést nézegettem.
-Egyszerű a feladat, meg kellene ölni két olyan személyt akik csak az utamba vannak, s erre te vagy a legjobb választás, hiszen nem ismer senki. Néztem rá az elfre és a késsel játszottam.
-Na meg valljuk be, elsőnek a határ mentieket vennék elő, de viszont az Oawám nem küldhettem ha észre veszik ha nem rá jönnek hogy az én gyilkosom volt, s én már a bitón is kötök ki, de te tökéletesen ismeretlen vagy ehhez, s a kiképzést is meg kapod. Közben Oawám is közbe szólt.
-A jutalom persze nem marad el, ha sikerrel jársz és túléled elengedünk, nem nagyon fok senkit érdekelni ha egy szolgával a határ felé indulunk. Én csak bólintottam az Oawát végig hallgatva.

Nem sokáig bírtam az előttem illatozó étkek látványát és bár nem tömtem magamba, azért tempósan kezdtem el enni, miközben a szemem végig a nőn tartottam, felkészülve rá, hogy egyetlen rossz, számára nem megfelelő szavamra, megfoszt az ételtől.
Azonban majdnem sikerült félrenyelnem, mikor kiderült, hogy mit akar tőlem. Orvgyilkosság? Ennek elment az esze! Pont egy sötét elfnek fogok majd szívességet tenni, még hozzá mások életének elvételével!
Az, hogy a bitón kössön ki, igazán szimpatikus lehetőség volt.
Aztán az ígéret, hogy majd HA esetleg túlélem, akkor szabadon engednek! Ennél nagyobb hazugságot még életemben nem hallottam. Mert, ha meg is tenném, akkor is megölnének, már csak azért is, hogy ne mondhassam el senkinek. Mit érne itt egy lombtünde élete? Még ki is tüntetnék azért mert végzett egy gyilkossal.
Már a nyelvem hegyén volt a válasz, hogy kit nézzenek bolondnak, mikor azon kezdtem gondolkodni, hogy nem is lenne rossz, ha látszólag belemennék. Aztán az első adandó alkalommal megszöknék.
- Nem vagyok sem harcos, sem katona, mint már mondtam. Mire mennétek velem. – kérdeztem tele szájjal, de igyekeztem nem elutasító lenni.
Reméltem, hogy megtanultam már annyira hazudni és színlelni, hogy nem lóg ki a lóláb és nem kezdenek gyanakodni.

-Ezen könnyen változtathatunk, a leghülyébbet is meg lehet tanítani hogyan használjon egy kardot, te sem lehetsz kivétel. Közöltem az elfel, viszont ezután az Oawám mellé léptem.
-Tied a kiképzése, kezelt őt normálisan, ha végeztél szólj és meg látjuk, csak is magad hozd az üzenetet. Közöltem az Oawával közben már azon gondolkoztam miként oldjam meg az elf dolgát, sok lehetőségem akadt.
-Ahogy óhajtja úrnő. Az oawa neki is állt a dolgának, közben én eltűntem.

Az Oawa közelebb lépett az elfhez.
-Akkor hát kezdjük is. -A nevem Juhanni és a tied?Tette fel a kérdést, miközben helyet foglalt az elfel szemben.

Úgy látszik egyáltalán nem törte le a felhívásom, hogy nem vagyok harcos, de azt hiszem kicsit félre is értette, amit mondani akartam vele.
- Ennyire fontos magának pár ember halála, hogy még egy „hülyére” is rábízná az életét? - nyamnyogtam, kis gúnnyal és teli szájjal, mert nem akartam abbahagyni az evést, ki tudja, meddig tehetem meg. – És nem azt mondtam, hogy nem tudom használni a kardot és az íjat, hanem, hogy nem vagyok harcos.
Minden esetre a kaja maradt, vagyis már nem nagyon, mert szinte lecsupaszította az asztalt és bár nem mondtam igent a „felkérésre”, a parancsnok azért úgy vette, én meg nem cáfoltam meg. Így még azt sem foghatják rám később, hogy megszegtem az alkut.
Az oawa, mint kiképző felállást azért annyira nem díjaztam, persze azt már jobban, hogy hozzá tette, hogy „normálisan”.
Mikor a nő elment a talpnyalója is leült velem szemben.
- Viridiel. – morogtam és nem tettem hozzá apám nevét, ez nem az udvarias bemutatkozás ideje. – Ha most kezdünk gyakorlatozni…..Juhanni, akkor biztosan le foglak hányni. – tettem a kezem a hasamra.
Annyit már ő is tudhatna, hogy egy megterhelt gyomrot nem jó aktív igénybevételnek kitenni, ezzel is időt óhajtok nyerni.
- Hol vagyunk egyébként? – próbálok puhatolózni.

Az oawa felállt az asztaltól.
-Ha aludni akarsz ott az ágy, de holnapra össze szed magad és szökni meg ne próbálj, amint olyannal próbálkozol ami nem tetszik az úrnőmnek halott vagy. Közölte az elfel s az ajtót magukra zárja és egy az őrnek fent tartott ágyhoz ment amin kényelmesen elhelyezkedett bár még teljes felszerelése rajta volt.

Úgy látszik az oawat sem kell a szomszédba szalasztani, hogy tudja, mit mondhat és mit nem, ezért aztán, bár nem utasítja el a kérdést a hol létünkre vonatkozóan, csak éppen figyelmen kívül hagyja.
De legalább azt nem várja el, hogy most azonnal nekiálljunk valami gyakorlatnak, hiszen ő is látta, hogy alaposan megtöltöttem a bendőmet és ez nem segítene senkinek.
A priccset, ami a rendelkezésemre áll, nem igazán a kényelemre tervezték, de nekem az egész napi és éjszakai munka után teljesen mindegy. Elterülök rajta és ha hagynak, már alszom is, talán most először nyugodtan. A szökést majd friss fejjel és némi helyismeret után majd igyekszem megtervezni. Egyszer úgy is kimegyünk ebből a tömlöcből.
Ha nem zavarnak meg reggelig én húzom a lóbőrt.

Talán három négy óra telt el amikor Revan újra belépett, az Oawa az ágyon ülve játszott kedvenc késével, míg a tünde mélyen aludt.
-Juhanni, azt hittem el hagyod a kazamatát ha végeztél vele. Mosolyodottam az Oawára, kinek szemei tekintetét kereste.
-Nem, most kivételesen nem. Közölte az Oawa, s vigyáztak mind a ketten hogy az elfet fel ne keltsék álmából.
-Holnap viszont bedobjuk őt is a verembe. Közölte Revan, miközben már az Oawa világoskék szemeibe nézett.
-Tudom, viszont azt nem ígérhetem hogy élve fog onnét kijutni, ha így folytatja még egy kard helyes fogására se fogom tudni meg tanítani időben, bár jó lenne tudni mire képes. Közölte az Oawa, szinte mind ha csak egy baráttal beszélt volna.
-Hm, később várok egy személyest jelentést tőled a privát szobámba. S ezzel távoztam onnét.

Másnap reggel volt, s az Oawa nem finomkodott az ébresztővel, egy vödör hideg vízzel öntötte nyakon az elfet.
-Ébresztő! Kiáltott rá.

Tényleg mélyen aludtam, hiszen itt biztosan nem ugrik a nyakamba senki és az eddigiek alapján eléggé szüksége volt rám annak a némbernek ahhoz, hogy csínján bánjon velem. Persze nem számítottam valami "luxus" ellátásra, de a bányánál biztos nem lesz rosszabb.
Az erdőről álmodtam és........és a bátyámról, aki vidáman rohant végig az ösvényen előlem, hogy ő érjen előbb a folyóhoz. Aztán olyan hirtelen torpant meg a part szélén, hogy majdnem nekirohantam. Fivérem visszafordul és én döbbenten bámultam teljesen fehér szemeibe. Aztán megragadott és durván ellökött, én meg egyenest a vízbe zuhantam, ahonnan.......
Levegő után, prüszkölve tértem magamhoz, kézzel-lábbal kapálózva, amivel könnyen eltalálhattam a felettem álló oawat, ha nem ugrott félre időben.
- Mi.......? Hol........- hagytam aztán abba, ahogy rájöttem, ez csak a "különleges" ébresztő volt. - Remélem nem ütöttelek meg? - kérdeztem némi kárörömmel, ha mégis, miközben próbáltam lerázni magamról a vizet.
De ez még akkor sem korbács volt és ez már haladás.

Az oawa kimondottan számított az ütésekre így még időbe ellépet az elftől.
-Kelj fel, indulunk is. Közölte ridegen Juhanni amikor beléptem.
-Velünk tartasz, és meg látjuk mihez is értesz. Fogták közre a katonáim az elfet, s el is indultunk mélyebbre a börtönben, ahol sok minden látható volt. leginkább fegyveres őrök.

Végül elértünk a célunkhoz, a "veremhez" ahogy az itteni őrök nevezik. Bent már készen állt minden, pár rab a bányából, s az elfet is felkészítettük.
-Fogjad. Adtam a kezébe egy kardot s mielőtt bármit is tehetett volna ment is a verembe. Helyet foglaltam egy kisebb trónuson ahonnét az egész vermet, arénát beláthattam.
-Egy szabály van, csak is egy maradhat! -A győztes pedig jutalmat kap!! Kiáltottam el magam, s a verem ajtók amik vaskapuk voltak fel csapódtak, s a legtöbb rab egymásnak is esett, volt köztük ember, oawa, orc de még akadt egy sötét elf is.

Ahogy kitisztult a fejem, már nem bántam volna, ha eltalálom valahogy Juhanni-t, mert nem a legjobb egy hideg zuhannyal ébredni és még csak egy taslit sem adhatok annak, aki elkövette.
- Jól van, de ehhez elég lett volna felráznod. – morogtam csöpögő hajjal és ruhával.
Mikor megjelent a parancsnok és közölte, hogy meg akarja nézni mit tudok, azt hittem valamiféle gyakorlat lesz, így nem nagyon ellenkeztem, igaz fogalmam sem volt miért kell ehhez ennyi katonának kísérnie.
Az már kevésbé tetszett, hogy nem felfelé, ki a szabadba, hanem még mélyebbre mentünk.
Egy mesterséges mélyedéshez érve, ami körül láthatóan nézőközönségnek is volt hely, aztán kezdett derengeni, hogy mit akarnak majd, de nem volt választásom.
A kezembe nyomtak egy kardot, aztán már be is vágtak az arénába, mert én annak láttam, hiszen erre is használták.
Felnézek a székben trónoló alakra és legszívesebben hozzá vágnám a kardot, azonban a csapóajtók kinyíltak és fegyveres rabok bukkantak ki rajta. Minden faj jóformán képviseltette magát és mivel habozás nélkül nekem támadtak, így nem dobhattam el a fegyveremet.
Igyekeztem kivonni magam a tömegharcból és egyetlen ellenfélre koncentrálni és ez első re a sötét elf volt.  Kemény harc volt és beszedtem pár vágást, de végül sikerült a földre vinnem. Eszemben sem volt megölni, csak a kardmarkolattal nagyot csaptam a fejére, hogy azonnal elvesztette az eszméletét. Közben a többiek alaposan megritkították egymást, csak az ork maradt.
Elvettem a sötét elf kardját és két pengével néztem szembe az utolsó megmaradt ellenféllel.
Egyik karddal hárítottam a másikkal átszúrtam a fegyvert tartó karját. Mikor a földre zuhant a vállát markolva, ami erősen vérzett, lihegve álltam meg mellette, majd felnéztem.
- Én maradtam egyedül talpon, a győzelmem megkérdőjelezhetetlen. – dobtam le a kardokat.

Felálltam s le néztem az elfre.
-Öld is meg! Adtam ki a parancsot, ha tejesíti azonnal ki is szedetem s magamhoz rendeltettem.

-Szép harc, pontosan úgy csináltad ahogyan azt elvárnám. Dicsértem meg s ültettem egy asztalhoz, Juhannin és rajtam kívül más nem volt ott csak az elf.
-Egyél bajnok. Mosolyodtam el, s elé toltam szinte minden földi jót, gyümölcsöt, húst, még legkiválóbb borunkat is.
-Meg dolgoztál érte, így jó étvágyat. Mondta Juhanni aki szintén helyet foglalt és szedett magának az ételből, ahogyan nekem is kiszedett egy szép adagot.

- Nem! – ráztam meg a fejem határozottan. – Nem ölök meg védtelen lényeket, akiket még csak nem is gyűlölök. – folytattam, ami utalás is volt arra, hogy van itt pár olyan, akit viszont szívesen. – Azt mondtátok egy maradjon, én úgy értettem, hogy talpon egy maradjon és ezt teljesítettem. Használd a gyilkosodat, ha vérre szomjazol. – intettem az oawa felé.
Tudom, hogy nem épp erre készültem és szívesen játszottam volna az engedelmes szolga szerepét a kiképzés alatt, míg lehetőségem nem lett volna a szökésre, de továbbra sem vagyok gyilkos. Ha ez a katona azt hiszi, hogy a kilátástalanság és a fogság mindenre képessé tesz, akkor most nagyot fog csalódni.
Ezek után nem tudom mit fog tenni, lehet, hogy én is itt végzem, ahogy a többiek, de az is lehet, hogy sokkal nagyobb szüksége van rám, mint gondoltam és lenyeli a békát. Vagy megyek vissza a bányába, esetleg az Első Lord keze közé.

Kezembe vesszek egy dárdát, s egyenesen az orc szívébe hajítom fentről majd az elfre nézek.
-Indulhat a következő kör, engedjétek ki az állatokat. S erre fel is nyitottak egy újabb vas kaput, mögüle pedig kilépet két Werit tigris, akik már éhesek és agresszívak voltak.

Egyből meg is támadják az elfet, ha kitér előlük az egyik a halott orcot kezdi meg, míg a másik folytatja a vadászatát az elf ellen.
Ha nem sikerül ki térnie előle az egyik tigris a lábát kapja el ami súlyosan meg is sérül.
-Élsz vagy halsz elf! Kiáltottam le, s vissza ültem nézni a showt.

Dacosan állok a verem közepén és nézek szembe a nővel, aki arra akar kényszeríteni, hogy fegyvertelen embereket öljek. Hát ez nem fog menni. A jövőm viszont egy hajszálon lebeg, ezt nagyon is jól érzem. Mikor a parancsnok a kezébe veszi a dárdát, úgy gondolom eljött a végzetem, de a fegyver szerencsétlen ork testében köt ki, aki egy utolsó rándulással leheli ki a lelkét.
Azonban nem úszom meg ennyivel, ez teljesen nyilvánvaló lesz, mikor meghallom, hogy miket tartogat még számomra.
Azért nem fogom hagyni, hogy valami vadállat vacsorája legyek, így aztán felkapom a kardokat és szembe fordulok a két…….werit tigrissel?! Ezekből egy is sok lenne, bár ha itt lenne az íjam, talán még esélyem is lenne, de így…..
Az első áállat útjából félreugrom és az szerencsére nem támad újból, hanem nekilát az ork tetemének, ezért „csak” a másikkal kell szembenéznem.
- Élek, hogy te meghalhass! – mormogom halkan magam elé, de minden figyelmem a tigrisé.
Tudom, hogy nem érhetem el a mágiámmal, ezért muszáj lesz megküzdenem vele. Ha támad, akkor azonnal megpróbálok a hasa alatt átbukni, miközben a feltartott pengékkel a hasát veszem célba, aztán azonnal felpattanok és széles ívben kaszálok keresztbe a két karddal, hogy megakasszam az esetleges újra támadást, mert ha belét is ontottam, talán ereje még tovább mozdítja. Tudom, ha nem sikerül így meglepnem, a következő támadást már nem biztos, hogy ki tudom védeni, kicsi a hely és az erőviszonyok sem nekem kedveznek. Azonban remélem, sikerül leterítenem.

Az elfnek rontó tigrist gyorsan be is végezte az elf váratlan mozdulatára, bár erő még volt benne s a penge is lefogta az ugrás erejét így is időben arrébb ugrott az elf.

A másik tigris pedig befejezte az orcból való lakmározást s az elfet nézte ki magának, s így lassan közelítette meg ugrásra készen.
Végül a Tigris támadásba is lendül, szándékosan mellé ugorva az elfnek kinek így lábait támadja, ha eléri akkor viszont súlyos sebet ejt.

Nagy megkönnyebbülésemre sikeres volt az akcióm és a tigrist a saját súlya is belehúzta a pengékbe, így olyan halálos sebet kapott, ami végzett vele, mielőtt újabb lendületet vehetett volna.
Magamban fohászt rebegtem Természet Anya felé az állat lelkéért és azért, hogy segített nekem.
A természetben nem került volna sor egy ilyen csatára, hiszen messzire elkerültük volna egymást. A tigris nem volt az ellenségem, az éhség, a bezártság volt, ami elborította az agyát a túlélés érdekében.
Ahogy most nekem sem volt választásom, de ezért egyes egyedül a verem felett üldögélő és a küzdelmet figyelő sötét elfet tettem felelőssé.
Nem nagyon lazíthatok azonban, hiszen ott van még a másik ragadozó is, aki bár pillanatnyi éhségét szerencsétlen halottból már elverte, a mozgás és az ösztönök őt is ellenem fordították.
Az állat ugrásával szinte egyszerre mozdultam, hogy félreugorjak a nagy test elől és valószínűleg csak ez mentett meg attól, hogy szétroncsolja az alsó lábszáramat, ég így is hosszú vágást ejtett rajta, amitől felnyögtem és a vér azonnal elborította.
Önkéntelen mozdulattal, a fájdalomtól kicsit elvakulva döftem kardommal a tigris felé, mely szerencsémre nem csúszott le a kemény koponyájáról, amire nagy esélyem volt, hanem egyenesen a jobb szemébe hatolt mélyen. Az állat rángatózni kezdett, amitől kirántotta a fegyvert a kezemből, majd egy hördüléssel a földre rogyott. Zihálva követtem a példáját, minden erő kiszállt belőlem.
- Nem harcolok tovább a szórakoztatásodra. – néztem fel csapzott üstököm alól elszántan.

Végig néztem ahogy az elf elintézi két kis kedvencemet, s még a kijelentését is meg hallom.
-Uraim, ha kérhetem. Szóltam az őröknek akik ki is engedtek egy újabb állatkát, ami nem más volt mind egy Troll.

A troll egyből neki ront az elfnek, s ha az ki is tér az ütés elől akkor is eltalálja egyik lábát. Ha ügyes az elfük van ideje eljutni az ork testében lévő dárdáig, de ha másra használja azon kevés idejét míg a troll össze szedi magát könnyen végződhet halállal a küzdelem.

A földön heverek és a halott, mellettem heverő ork ingéből szakítok le egy csíkot, hogy bekössem bőven vérző lábamat, felkészülve rá, hogy felém is majd egy dárda repül engedetlenségem után és erre csak bizonyítékot láttam, mikor a sötéten rám néző nő megszólalt.
Azonban nem volt olyan szerencsém, hogy gyors halállal jutalmazott volna és erre az újabb rácszörgés figyelmeztetett.
Alig fért ki az ajtón az ocsmány troll, akinek már a bűzétől majdnem elájultam. Még élénken élt bennem annak a nősténynek az emléke, aki majdnem megölt a bányában.
Újabb fohász küldtem Természet Anyához, de most azért, hogy gyorsan végem legyen és nem élve tépjen darabokra ez a dög.
Egy előnyöm volt vele szemben továbbra is, a gyorsaság, bár sérült lábbal ez nem olyan könnyű, azonban az életösztön sok mindenre ráveszi az embert. Ahogy felém dübörgött, ugrottam és ………és repültem. Úgy éreztem a még ép lábamban darabokra törtek a csontok, ahogy meglegyintett. De nem maradhattam fekve, így nem törődve a nyilalló fájdalommal rohantam és az ork testéből kiálló dárdára fonódtak az ujjaim, amit egy rántással szabadítottam ki, majd teljes erőmből az ismét felém rontó troll nyaka felé hajítottam. Minden ezen múlott, ez az egy „dobásom” volt.

A troll egy újabb rohamba kezdett amikor vissza nyerte egyensúlyát viszont már túl későn látta meg a felé repülő dárdát s egyenes bele szaladt az pedig keresztül vissza a torkát, ocsmány egy látványt nyújtva.

Juhanni felé intettem, s ő már tudta is a dolgát. El is indulta verem felé, egyetlen pár tőrrel s még egy extra páncél vérttel, s amint le ért az extra vértet az elfhez hajította.
-Ha bármennyi esélyt is akarsz vedd fel! Szólt az elfre, s meg várta hogy az mit lép.

Ha felveszi a vértet szépen hátra lép elővéve két tőrét s kerülgeti az elfet egy jó 8 talán 9 méter távolságból, várja hogy mit lép.

Ha viszont nem veszi fel a vértet csak két tőrjét veszi elő és felkészül egy támadásra.

Közben én izgatottan dőlök előre, s nézem a két felett, mikor meg szólalok.
-Elég csak meg ütnöd egyszer is az Oawát s nyertél! Közöltem az elf felé, s remélve hogy ez ösztönözni fogja a további harcban.

Az ocsmány hegy szerencsére olyan buta, mint amilyen ronda, így sikerül belerohannia szinte a dárda útjába. A dobásom ráadásul pontos, így a legsebezhetőbb helyen találom el, különben vastag bőréről, akár le is pattanhatna a fegyver. Így azonban a troll pár lépés után halott!
De nem ringatom magam illúzióba, hogy ezzel vége lenne és fáradt sóhajjal nézem, ahogy most maga az oawa, a sötét elf személyes testőre ugrik le mellém az arénába.
Csak nézem a lábam elé hajított vértet és megrázom a fejem. Nem vagyok hozzá szokva az ilyen védelemhez és nehezen mozognék benne, így minek könnyítsem meg Juhanni dolgát.
- Azt hiszem ez az utolsó próba, igaz? – nézek fel kesernyés mosollyal a self nőre, majd visszaemelem pillantásomat a veszélyes nagymacskára.
Az nem sokat lendít előre a helyzetemen, hogy a parancsnok szavai szerint elég megütnöm az emberét, hiszen alig tudok járni és egyre több vért veszítek.
Mivel az oawa nem támad azonnal, eloldalazok a trollt megölő dárdáig, amire aztán elesettségemre rájátszva rá is támaszkodok, mint egy botra, ahogy közelebb bicegek hozzá.
- Igazán sajnálom, hogy egy nyomorékkal kell megküzdened. Biztos nagy dicsőség lesz, ha legyőzöl. – bólintok feléje gúnyosan, remélve, hogy felbőszítem eléggé ahhoz, nekem rontson, mielőbb letudva a harcunkat.
Ha így tesz, akkor felkapom a dárdát és a lendületénél fogva a súlyosabb végét megmarkolva suhintok jó széles mozdulattal, amit ha felém tart, nem kerülhet el.
Kihasználva, hogy nem kell megsebeznem a győzelemhez, elég csak jóformán hozzáérnem, ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. Bár, ha nagy lendületben van, akkor ez biztosan nem állítja meg őt. Kérdés, hogy mi lesz, ami megállítja, hogy ezek után elvágja a torkom?