Könnyedén megy a bujdosás. Ha észre is veszik, állati mivolta miatt nem foglalkoznak vele, elvégre a behúzódása miatt biztosan azt feltételezik: fél. Ez egy másik helyzetben és másik lelkiállapotban mindenképpen igaz lenne, most azonban legszívesebben mindenki torkát elharapná, ha ezzel nem okozna feltűnést. Viszont figyel arra, hogy mit mondott a sötételf: bármilyen állat is legyen, az fél tőlük, és ő ennek megfelelően tesz.
A kijárathoz már közel, gondolatban már Viridiellel a célban, várakozik az egyik kisebb búvóhelyén, hogy a nagyobb csoportosulás elmenjen. Nem igazán érti, hogy mégis mi történhetett odakinn, hogy először kimennek, aztán percek leforgása alatt már jönnek is vissza, de semmi jót nem sejt, főleg a futár szavaiból kiindulva. Valami bizonyára nagyon rosszul alakult, aminek gondolatára összeszorul a gyomra. Úgy sietne, ha tehetné, úgy védené és harcolna érte, ha nem lenne biztos a bukás a túlerő miatt... Ez a várakozás is kikészíti valahol, de a végtelen harag mögött tudja, nem cselekedhet elhamarkodottan. Óvatosnak kell lennie, figyelmesnek, ezzel biztosítva veszélyességét és biztonságát egyaránt.
Jönnek és jönnek, mintha sosem érne véget, aztán az egyik kisebb csapatnál megfagy benne a vér is, lélegzetet is elfelejt venni, és ha most tündeként húzódna meg valahol, biztosan összerogyna a látványtól, amit pár pillanat erejéig megmutatnak neki az őrök, majd nekik rontana, torkaszakadtából kiáltaná az eszméletlen férfi nevét, aki...
... megőszült...?
Nem akar hinni a saját két szemének, amik előtt összemosódna a látvány erdei alakjában, így viszont mindent élesen és tökéletesen szemlélhet, a döbbenet viszont ott van. Hosszú másodpercekig legyűri a haragot a tétlen megrökönyödés, a kétkedés, és mindezek a megsemmisülés és összeroppanás határára taszítják őt, de ahogyan továbbgondolja, rögtön visszatér a tomboló düh, melyet visszafojt, tudván, ha nekirontana az éjelfeknek, itt lenne pályafutásának biztos vége, Viridielnek pedig nem segített azzal semmit. Nem sok választja el attól sem, hogy ellenségesen morogjon a kicsapongó érzésektől, de ezt is visszafogja, mielőtt lebukna.
Nyugalom - mondja magának leheletfinoman, szinte már óvatosságra intően.
Esze ágában sincs elhagyni a helyszínt a futár nélkül, és bár lehet, szabad az út a menekülés felé, azonban áhítsa bármennyire is a bánya hátrahagyását, nem teheti meg. Képtelen lenne rá, a látottak után meg főleg nem, és nagyon reméli, hogy...
Élnie kell! Élnie! Nem halhatott meg, azt éreztem volna...! - hangzik mélyről a kétségbeesett, reszketeg hang, és borzalmasan retteg a férfi halálától. Képtelen lenne elviselni, nem tudna megbirkózni a ténnyel. Túlságosan is elkezdett hozzá ragaszkodni, túlságosan megkedvelte, és ezt a veszteséget nem élné túl.
Keserűvé válik a szájíze, és az ellenséges izzásban is megjelenik valami kellemetlen, de ez továbbra sem az eltántorodás jele. Még jobban biztonságban akarja tudni Viridielt, képes lenne a határait még jobban kitolni csak azért, hogy ő kikerülhessen, így nem adja fel.
Ahogy a sötételfek elvonulnak, legrosszabb esetben a futár már jócskán ismerős illatát követi, ami kifejezetten elüt a helyszín mocskos bűzétől. Mindvégig igyekszik figyelni a környezetére, kihasználva jó hallását elbújni akkor, amikor kell, és sietősen haladni abba az irányba, amerre vitték a számára legkedvesebb személyt.

Lazy csak nem akar menekülni, önsorsrontó módon ragaszkodik ahhoz, hogy kivigye a futárt és inkább visszafelé megy. Könnyedén követni tudja társa szagát. És így jut el ismét az igazgató irodájához. Az ajtó csukva van, odabent pedig beszélgetnek. Nehéz kivenni, hogy pontosan mit is, legalább az egyik őrrel társalog.
Ekkor a folyosó végén megjelenik egy újabb katona és termetes léptekkel közeledik. Egyik kezében egy szigony. Nem három ágú, hanem amit el lehet hajítani és a másik darabjához egy kötéllel össze van kötve. Kifelé tart, a mélyből érkezett.

Az út kifejezetten ismerős, de legalább az igazgatóval is visszafizettetheti a csók árát, ha benn van.  Ahogyan néma tappancsain közeledik az ajtó felé, melyet sajnálatos módon csukva talál, kihallatszódik a hangja, és hamar egyértelművé válik: nincs egyedül. Így nem törhet rá, ahogyan azt felelőtlenül tenné haragtól felpezsdült vére miatt, egy lapra téve mindent. Várnia kell, viszont az aggodalom nem hagyja, hogy ölbe tett kezekkel számolja a lassan telő perceket - muszáj mihamarabb kiderítenie, mi történt pontosan Viridiellel. Nem hagyja nyugodni őt az ősz haj, és belereszket a gondolatba, hogy esetleg mindösszesen órái vannak már csak hátra.
Nem hall odabentről semmit a torz, tompa beszélgetésen kívül. A szavak nem világosak a számára, és nagyon rossz, hogy nem tudja társával felvenni a kapcsolatot, elmondva neki a bent zajló eseményeket a legapróbb részletességig - akárcsak Délosban. Muszáj kockáztatnia, különben nem jut egyről a kettőre, mi több, a futárt is tagadhatatlanul maga mellett akarja tudni már, hogy lehetőséget se adjanak ezeknek a romlottaknak a szétválasztásukra.
Már a fejében kialakul egy érdekes ötlet, amikor érzékeli a közeledő lépteket. Nyomban bebújik egy szinte már neki szánt résbe, a lélegzetét is visszafojtja, hogy semmiképpen se vegye észre a mélyből érkező alak. Egy óvatos kikukucskálással megpillantja a nála lévő szigonyt, ami minden bizonnyal nem épp arra való, hogy falat másszanak vele, de talán felhasználhatják, ha már menekülni fognak. Muszáj elvennie, azonban nem fog finomkodni - azt a határt már régen maga mögött hagyta, köszönhetően a csalódásnak, a rajta gyakorolt terrornak, a rémületnek, valamint társa bántalmazásának.
Amint elmegy búvóhelye előtt, gyorsan körbenéz, van-e más is, és ha nincs senki, kimászik rejtekéből. Visszaváltozik, előveszi két tőrét csizmáiból - félve, hogy a kard hangosan sercegne -, mielőtt elindulna, majd felveszi a szigonyos lépésének ritmusát, hogy ne keltsen semmiképpen se ide nem illő zajt, és így követi őt. Gyorsan felzárkózik hozzá, és amilyen hidegvérrel és haraggal tette eddig, most is úgy lendíti meg a pengéket a sötételf mögött: egyik tőre a szigonyos torkán szalad végig, míg a másikat a gyomortartalom felnyitására szánja. Ha ez az orvul elkövetett akció sikerrel záródik, valamint ideje is van rá, gyorsan leszereli róla a szigonyt, övén talál neki helyet, és már változik is vissza, hogy visszabújjon a helyére, mielőtt valaki rajtakapná őt. Ha sehol senki, nyugodt egy darabig a környéke, akkor következő lépésként ismét körbenéz búvóhelyéről, majd őrizetlenség esetében odamegy az igazgató ajtajához. Macskaként hátsó lábaira támaszkodva emelkedik fel, mellső mancsaival lenyomva a kilincset. Igyekszik nem az ajtóra támaszkodni, így mikor ismét mind a négy lábán áll, fejével belöki az ajtót (már ha befelé nyílik), és már vissza is megy a lehető legközelebbi lyukba, várva, ki lesz az újabb áldozata, akire lecsaphat.

Lazy megváltozott. Ez most már nem vitás. És a Mesélő is érti, hogy miért vette őrült módon a fejébe, hogy idejön. Nem a VilágBéke humanitárius és jótét vágya, ahogy eddig hangoztatta, de lehet Délosban elkövetett első gyilkossága olyan volt számára, mint a drog. Emlékezzünk csak vissza, milyen hideg vérrel vette el a semmit sem ártó self szeme világát arra számítva, hogy így hamarosan vége van, csak nem az ő mancsaihoz tapad az összes vér! Vagy milyen számító módon próbálta elküldeni Viridielt, hogy ne lássa erdei elf létéből teljesen kifordult új arcát!
Vagy lehet, hogy csak az események sodrása hozta ezt, ki tudja, de ezen a helyen egyre jobban belelendül az intelligens lények gyilkolásába. A szigonyost gond nélkül lepi meg, aki a következő pillanatban átváltozik emberré és a földre esve a Délosban elintézett pasas hasonmása lesz. Pont azzal a megbékélt tekintettel az arcán, ugyan az az enyhén napcserzett bőre...
Hamarosan az ajtót résnyire nyitja be a fejével és már jól hallható a fedezékéből, miket beszélnek odabent.
-Ébresszétek fel! Nem érdekel, hogy csináljátok. Valahogy ébresszétek fel!
* Az igazgató hangja és hamar felel rá egy ismeretlen férfi.
-Nem tudjuk felébreszteni. Már próbáltuk odakint, de nem reagál semmire. Elvileg nem is szabadna, hiszen halott. És nem lélegzik. De pulzusa valamiért még mindig van.

Mindenféle gond nélkül teríti le az ellenfelét, aki még talán csak fel sem tudta fogni, hogy a következő pillanatban meghal. Hihetetlen, milyen könnyedén lehet kioltani egyetlen életet - még egy sötételf létet is -, és bár bűntudatot kéne éreznie, jelenleg képtelen rá, ahogyan a szabadulásra koncentrál. Hajtja a méreg, az akarat, az elhatározása, a tény, hogy ő hozta a futárt és saját magát ilyen helyzetbe, és bármi is legyen a következmény, annak a terhét neki egyedül kell elviselnie. Az ő bugyuta ötlete volt eljönni ide, hátha talál nyomokat, hátha jön valami isteni szikra, ami elősegíti a sötételfek megértését, de csak egy sokkal mélyebb mocsokban találta magát, mint várta - ráadásul ez magával rántja. Annyiról bizonyosodott meg csupán, hogy ugyanolyan esendők és sajnálandók, mint mondjuk maguk az emberek, vagy éppen a tündék. Lehet, hogy utóbbiakra annyira nem jellemző mások megsebzése, az ő esetében viszont kivételt képzett a családja: ők elintézték, hogy élete kezdetétől fogva benne legyen az a bizonyos sötétség, amiről azt hiszik, csak az éjtündék terjesztik. Az erdeiek is hibázhatnak így, ilyen csúfosan, művelhetnek borzalmakat, még ha sokan képtelenek is elfogadni. Élő példa rá most ő maga. És lényegében ez a porfészek semmiben sem különbözik sem Délostól, sem bármelyik másik várostól vagy országtól. Ugyanúgy ármányokkal teli a hely, sötétséggel és kétségbeeséssel. Mintha csak a világot akarnák megjeleníteni ilyen kis helyen, méghozzá sikeresen.
Ahogy az éjelf alakja megváltozik, bőrszíne kivilágosodik, haja besötétedik, a látványtól néhány pillanat erejéig megrökönyödik. Nagyra nyílt szemekkel bámulja a békés szempárt, amiből hamarosan kihuny a fény, és ez olyan, mintha a szívén keresztülszúrták volna a saját fegyverét. Gyomra erős görcsbe rándul, küzd a megjelenő hányingerrel, és mindezek visszaviszik őt a bordélyházba, ahol elkezdődött ez az egész. Tudja, hogy bűnös, tudja, hogy olyat tett, amit soha egyetlen tündének sem szabadna, de hogyan cselekedhetne ilyen körülmények közt? Mi máshoz folyamodhat, ha az egyetlen igaz társa veszélyben van, és képtelenség megbeszélni a rabtartókkal bármit is? Nem jó az sem, ha elveszti Viridielt, de az sem, ha sorozatgyilkos, vagy éppen egy őrült módjára szabadítja ki, de inkább a kisebbik rosszat választja, ami végső soron a saját önzősége is egyben, mely gyenge kifogásként is szolgálhat tettei magyarázataként. Nem mintha fel akarná használni védekezésre, a saját ártatlanságának bizonygatására... Sose hitte magáról, hogy tiszta lenne, nemes lelkű vagy bármi más, a mostani kifordultsága pedig tökéletesen bizonyítja ebben való hitének igazát. Nem kell Természet Anyának figyelmeztetnie, mennyire letért az útról, látja ezt ő is, és bűnhődni is fog miatta hamarosan, de még nem teheti meg. Nem gyengülhet el, nem engedheti meg, hogy halványodjon a harag, amit felizzítottak benne, mert ha mégis, el fog bukni, és nem egy, hanem két élettel fog fizetni érte. Az övé nem számítana, de a futáré...
Elfordítja tekintetét a halott testről egy nagyon rövid időre, miközben összepréseli az ajkait, erősen behunyja a szemét. Még nem borulhat ki úgy, hogy teljesen tehetetlen legyen, még ki kell hoznia Viridielt, még meg kell menekülniük, utána beleeshet abba a mély letargiába, de most... Akármennyire gerinctelenek is legyenek cselekedetei, akármennyire veti meg magát miatta, a saját gyengesége miatt továbbra sem a futárnak kell a következményeket elviselnie.
Egyébként is más vagyok...  Egyébként is egy korcs vagyok - visszhangzik elméjében az erős gondolat, ahogy visszaemlékszik, miket is mondtak neki idáig, mit hittek róla, és talán a legfájóbb pont a legutóbbiak közül az volt, mikor saját fajtársai hitték azt róla: félvér. Mintha csak a viselkedéséből ítélték volna ezt, teljesen jogosan. Nem hibáztatja őket ezért nyilvánvalóan, és nem is kifejezetten a megszólítás fáj, csupán az, hogy folyton megerősítést nyer fajtájának elfogadhatatlan viselkedéséről, csak kivételesen jelenleg nem bántják őt az erdeiek, mint annak idején.
Maga mögött hagyva - vagy inkább elfojtva - a lelkiismeretfurdalást, elveszi a szigonyt, visszaváltozik, majd kinyitja az ajtót, persze csak résnyire. Óvatosan bekukucskál, hogy megtudhassa, mennyien vannak odabenn, igyekezve nem nagy mozdulatokat tenni, nehogy észrevegyék, és ha már ilyen jó lehetősége adódik, hallgatózik egy kicsit. Jobban belegondolva először fel kéne térképeznie a bányát, megtudva, milyen menekülési lehetőségeik vannak, és csak utána betörnie a szobába, de legalább egy kicsit hadd hallhasson Viridielről, csak önmeggyőződésként is, hogy rendben lesz...
Hidegzuhanyként éri, mikor az ismeretlen hang kijelenti: halott, nem lélegzik. Döbbenten bámul a helyiségbe, gyomra és torka összeszorul, az összes tagja remegni kezd, és ügyetlen mozdulatokkal hátrál a mögötte lévő falig, bénán leülve ott.
Nem... Az nem lehet... Nem halhatott meg... Nem, nem, nem, nem... Nem lehet így vége... Megígérte... Megígérte, hogy nem veszítem el... Nem...- néz maga elé, és most kezdene el gyerek módjára üvöltve és sikítva sírni, ha nem gátolná őt az állatlét, de még így, macskaként is teljesen lerí róla, mekkora sokkhatást gyakorol rá ez a néhány szó. Nem akarja elfogadni ezt a tényt, nem akarja elhinni, hogy Viridiel meghalt, teljesen lebénul, ahogyan a tudás ellen tiltakozik, és nem rest bármilyen hihetetlen vagy alaptalan dologba kapaszkodni, amit adnak neki bizonyításul, miszerint még él. Ennek köszönhetően hamar kirántja őt ebből az állapotból a pulzus megléte; remény csillan hirtelen kiüresedett szemeiben, és erősen ragadja meg ezt az apró, mégis nagy jelentőséggel bíró információt. Megkönnyebbülten nevetne fel tündeként, így viszont csak mihamarabb cselekszik: felfedezőútra indul, keresve más kijáratokat, amik a külső falakhoz vezethetnek. Továbbra is óvatosan teszi meg a lépéseket, figyelve a környezetére, a neki búvóhelyül szolgáló lukakra, valamint arra, mikor közeledik valaki. Nem szeretne még mindig meleg bunda lenni, és még feltűnést sem szeretne kelteni azzal, hogy szabadon mászkál a járatrendszerben, így viszonylag korán fedezékbe vonul, ha azt veszi észre, valaki jár a környéken.
Tarts ki, Viridiel, ki foglak hozni. Kijutunk innen, mindenképpen.

Lazy állatként józanabbul gondolkodik -sokszor-, mint elfként. Ha vörös hajú alakjában lenne, most legvalószínűbb berohanna és megpróbálná hajánál fogva kirángatni Viridielt a bányából az életre.
Ezzel szemben a Halál közelsége ellenére sem kapkodja el a dolgot, hanem alaposan körül néz. És van is mit, hiszen rengetegen járnak erre felé és ha a Mesélő által vázolt terv mellett dönt, minden bizonnyal igen sok sötét lelkű életének vetett volna véget, mire kijutnak.
Nehéz egyetlen biztos irányt mondani, amin át eljut a kapuig. Inkább sok lehetőség van, ám mindig változnak. Ha valakinek egy hatalmas üveg gömbje van és született jós tehetsége, akkor bizonyára időben megtalálja az ide-oda áramló őrök között a lehetőséget.
Nem tudni, mit segített a lányon, mikor végez ennek a felismerésével.

Nincs sok választási lehetősége. Minden járat, amit felfedez, a kapuhoz vezeti vissza, és hol többször, hol kevesebbszer kell elbújnia, ez folyamatosan változik a mászkáló vagy járőröző sötételfek miatt. Nem tudná megmondani, mikor és hol fognak legközelebb megjelenni, néhány perces tanulmányozás és folyamatos felfedezés egyhuzamban nem olyan egyszerű, hogy képes legyen sikerrel kivitelezni - vagy egyszerűen csak nem olyan okos hozzá. Ez is meglehet. Nem mintha annyira könnyű lenne a gondolkodás kicsapongó, szélsőségek közt ugráló érzelmei miatt, amiket csak nehezen lehet visszaszorítani. Nyilvánvalóan ha megtehetné, már régen az érzéseit követné, ugyanakkor rajta van a teher, tudatában van annak, hogy más élete is függ a cselekedeteitől, nem csak a sajátja. Ez jócskán visszazökkenti a racionális gondolkodásba, noha ezt még így is megfertőzi az agresszió, amit kiváltott belőle mind a hely, mind a bántalmazás.
Igyekszik a különböző helyiségeket megjegyezni, ha a járatok bármilyen terembe vezetnek, elvégre lehet, még jól fognak jönni. Ha nem talál semmi különöset, akkor csak némi elégedetlenséggel visszasiet az igazgató szobájához, óvatosan megközelítve a helyiséget, adott esetben rejtektől rejtekig haladva. Valamit sürgősen ki kell találnia, hogy mégis miként jut be észrevétlenül, de lehet, kicsalogatja a bent lévők valamelyikét, akit utána ismét leterít, hogy alulról szagolja az ibolyákat. Ha szerencséje van, akkor a továbbiakban könnyű dolga lesz, aztán ez majd elválik. Felkészül minden lehetőségre, elhatározását és elszántságát ismét megacélozza a bent zengő hangokkal, melyek folyamatosan szajkózzák: ki kell juttatnia a futárt. Semmi más nem számít, csak az ő épsége.
Ha nem jár erre senki, valamint az ajtó is csukva van, egy darabig hallgatózik, igyekezve kideríteni, mennyien lehetnek a helyiségben, hogy tudja, mennyi élettel kell még számoljon. Bárhogy is legyen, adott esetben ismét kinyitja macskaként az ajtót, résnyire, pár másodpercig még hallgatózik, félve a közeledő léptektől, ám ha nem jön senki, akkor veszi a bátorságot, és a résen keresztül körbenéz annyira, amennyire lehetséges, ismét lassan mozdulva, hogy ne keltsen feltűnést.

A bánya fő tengelye egy nagy alagút, amiből oldal irányba kitermelő vájatok ágaznak el. Nem olyan nagy a hely, csak pár éve működik, ám ez idő alatt is már összefutottak az oldal irányban történő bányászok és mint hajszálerek kerülő utakat biztosítanak a fő útvonal mellett. Nem túl könnyű ezért a méretei ellenére sem átlátni az egészet egy gyors feltérképezéssel, ráadásul igen gyakran meg kell szakítania Lazynek ezt az érkezők miatt.
Másik dolog amivel szembesülhet, hogy az itt fogvatartott rabszolgák döntő többsége nem egy munkás alkat. Ruháik is inkább gazdagabb státuszról árulkodik. Sokan nem törpék közülük, a legtöbben emberek. Bár rövid fogva tartása túl mozgalmas volt ahhoz, hogy rájöjjön, a törpék területén miért egy harmadik faj nem túl jó kondiban lévő tagjait dolgoztatják.
Mire visszaérsz az igazgató szobájához, az már üres. Mindenki elment és Viri holtteste sincs bent.

A fogvatartottak megjelenéséről leginkább a kereskedők jutnak eszébe, noha nem biztos ennek igazában. A testfelépítésük, megtépett ruhájuk viszont nagyon erre engednek következtetni, miközben elképzeli, mégis milyenek lehettek teljes pompájukban, nem pedig a mocsokban fürödve, azonban tudja, nem szöktetheti meg őket. Nem is lenne rá képes, most Viridiel fontosabb, sokkal, de sokkal nagyobb elsőbbséget élvez, és éppen ezért is kell feltérképeznie a környezetet, hátha jó búvóhelyeket talál ez alatt. Valahol el kell rejtőzniük mindig, ugyanis a futár másik alakja nem épp a bujkáláshoz a legalkalmasabb, persze a személyisége sem olyan, mint neki. Heves, nyers, erős és indulatos, akárcsak a farkasok - vagy legalábbis az átlagos elképzelés szerint, amiket hozzá tudnának csatolni. Ő meg... Szeszélyes, óvatos és alábecsült, mint a macskák.
Mindenesetre nem kalandozik el, tisztában van a feladatával, és nem akarja elbukni, ha már sikerült megszöknie néhány gyilkosság és nagy csalódás árán. Nyilván képtelen megjegyezni minden részletet, mivel folyamatosan megzavarják, de ami tőle telik, azt felvési emlékezetébe. Jobb lenne természetesen akkor, ha valamire fel tudná firkálni, könnyebbé téve a tájékozódás, de emiatt panaszkodhat a legkevésbé. Ha írnoknak ment volna, akkor jogos lenne az esetleges felháborodása, most azonban így egy szava nem lehet - örül, hogy még nem kapták el a grabancát.
Mikor aztán visszaér, senki sincs a szobában. Mintha csak kifutna egész testéből a vér a látványtól, amit az üres helyiség okoz, de nem vihették el olyan régen, hogy Viridiel illatát ne tudja követni - a tündeillat még mindig nagyon kilóg az itteni bűzből. A gyomra összeszorul, ahogyan az aggodalom ismételten felüti a fejét, és folyamatosan suttogja a kényesebbnél kényesebb és kellemetlenebb végkimeneteleket, de ez nem állítja meg. Nem hamarkodhatja el, mi több, valamire kell nekik a férfi, így nem fogják kivégezni - máskülönben már megtették volna. Biztosan érdekli őket, mégis miért nem halt meg, és határozottan állítja, ez ellen akarnak tenni, hogy ne történhessen meg legközelebb. Ki akarják deríteni az okot, szóval a férfi még biztonságban van - vele ellentétben. Noha lehet, az ő sötételflétére is rákérdeznének, hogy az mégis honnan származik...
Bemegy a szobába, és amint meggyőződik róla, miközben óvatosan körbeszaglászik, tényleg nincsen senki, visszaváltozva becsukja maga mögött az ajtót. Itt a lehetőség, hogy felfedezze a szobát, ám mivel így nem feltétlenül fogja hallani, ha valaki jön, odatol valami nehezebb tárgyat, gátolva az azonnali belépést, lehetőséget biztosítva magának, hogy macskaként összegömbölyödve elbújhasson egy olyan helyen, ahol nem is keresnék. Nem az ágy alatt, de még csak nem is a ruhásszekrényben, hanem valami apró helyen, ami eszébe nem fog jutni az éjelfnek.
Az ajtóhoz tol tehát egy nagyobb bútordarabot vagy a kilincs alá támaszt egy széket, meggátolva a kinyitást, ha az utóbbi megfelelő rá, és nekilát a fiókok tartalmának átkutatására. Végignéz annyi mindent, amennyit csak lehet, hogy mihamarabb értesülhessen apróbb mocskos dolgokról, ha esetleg az igazgató tárol ilyet, bár eszébe jut, valószínűleg a fontosabb üzeneteket, jegyzeteket, tárgyakat máshova rejti. Mondjuk reméli, Viridiel ékszerét megtalálja, amit nagy valószínűséggel bevetett az éjtünde ellen - ezzel már jócskán előrébb tartana.

A felderítő úton egyre inkább növekszik a gyanúd, hogy kalmárok raboskodnak itt többnyire. És egy térkép, amit lerajzolhat, bizony nem jönne rosszul később. Ám jelenlegi állati alakjában legfeljebb csak egy macskakaparás lenne az egészből. Főleg, hogy folyton siettetnék a felbukkanó majd eltűnő self katonák.
Az üres szoba nagy csalódás számára, de még tudja követni a szagnyomokat. Nincs sok idő az iroda átkutatására, ha ez alapján akarod megtudni, hová is vitték. Ám egy érdekességbe azonban hamar belebotlasz. Nincs túlságosan elrejtve a naptár, amikben munkanapok és szünetek vannak feljegyezve. Ez nem túl meglepő egy munkahelyen, ám ebben a bányában épp nem érvényes a ptk ide vágó paragrafusa. Ráadásul a valós életben törvényesen előirtanál összehasonlíthatatlanul több szünet van beírva, gyakorlatilag a nyáron több volt a SZÜNET, mint amikor dolog volt.
Ha úgy döntesz, hogy majd később megkeresed a társadat, akkor újabb dolgok derülnek ki erről az ügyről a további olvasgatásból, ám ha a halványodó szagnyomot követed, akkor a többi átnézet papír csak felesleges számodra.

Az ajtó sikeres eltorlaszolását követően nekilát a szoba átkutatásának. Ahol még van tiszta ruhafelület, oda beletörli kezeit, valamennyire megtisztítva a már száradó, ragacsos vértől ujjait. Ha nem szükséges, nem akar semmiféle nyomot maga után hagyni, valamint ha nem kapják rajta, akkor akár feltűnésmentesen, az itteniek tudomása nélkül szerezhet meg fontos információkat. Nyomban olvasni is kezdi az érdekesebbnél érdekesebb papírokat, igyekezve a kézírást hamar megszokni, hogy gördülékenyebben és simábban mehessen a nyomozás, ám tisztában van azzal is, Viridiel után kéne mennie. Pár másodperc erejéig el is emeli az arca elől az iratokat, hogy az ajtót fürkéssze, gyorsan végigjátszva magában, melyik lehet a célravezetőbb.
Ha most elindul, még a szag alapján megtalálhatja a futárt, viszont ha nem így tesz, nyom nélkül marad, ugyanakkor hasznosabbnál hasznosabb információkat találhat. Aggódni aggódik a férfiért, de továbbra is állítja: nem lesz baja. Amíg nem ébresztik fel valamilyen úton-módon, addig nem fognak semmit elkövetni, amivel megölhetik, hiszen értékes mondanivalója lehet a sötételfek számára. Megacélozza ezt a véleményét, és ahogyan egyre jobban kristályosodnak előtte az ösvények, rájön, hogy Viridielre két módszerrel is rábukkanhat: vagy megint körbejárja a bányát, vagy elfog egy éjelfet, akit kifaggathat erről. Esetleg magát az igazgatót bevárja itt, hogy kellemes fogadtatással üdvözölhesse.
Fájó ugyan, hiszen a tényleges érzéseire hagyatkozva nem ezt az utat választaná, hanem gondolkodás nélkül nyakába kapná a lábait, hogy megkeresse társát, viszont megállítja a tény, hogy sose lesz többször ilyen lehetősége. Nem fog tudni bekerülni erre az átkozott helyre, nem találhat semmit a sötételfekkel kapcsolatban, ami miatt egy lépéssel előrébb lehetnének náluk. Talán ez így hasznosabb, mintha fejét veszítve a futár megmentésére indulna - ha nem tudják felébreszteni, ő sem fogja tudni nagy valószínűséggel, mi több, a szökés igencsak problémásan alakulna. Ki kell találnia azt is, miként akarja felkelteni álmából, és bár vannak emberi tündérmesék is hasonló történetekről, nem hinné, hogy most kerülne sor egynek a megvalósítására.
Mély levegőt vesz, amit halkan és lassan enged ki, megbékélve azzal, ezt a morális kérdést végső soron elbukta. Annyi vigasztalja lelkiismeretét, hogy magában folyamatosan ismételgeti: nem fogja itt hagyni Viridielt. Mindenképpen érte fog menni, de lehet, olyan tudásra tesz szert ebben a szobában, amire még a futár királya is kíváncsi lehet. Muszáj ezzel húznia az időt, hátha valami előrelendítésében segíteni fogja őket.
Folyamatosan szaporítja az indokokat önmaga megnyugtatására, hogy ne érezze rosszul magát döntése miatt, így hamarosan ismét belemerül a papírok nézegetésébe. Kihúz minden fiókot, átkutatja az összeset, a szekrények ajtaját is feltárja, és ha lehetősége és ideje van rá, a szoba minden szegletét alaposan megvizsgálja. Nem hagyhat ki semmit, nem hagyhat semmit sem figyelmen kívül, és ha véletlen ráakad egy olyan firkára, ami a bánya térképével, titkos járatairól számol be, gondolkodás nélkül elveszi.

Lazy megtörli a véres kezeit az igazgató fogasra kirakott utazó kabátjában. Nagy dilemmában van, hogy ha marad nyomozni részletesen, akkor mik a lehetőségei társa viszontlátására és eddigi szokásával merőben ellentétesen elhiteti magával, hogy bármit tesz, úgy is minden rendben lesz.
Az igazgatóra nagy hatást gyakorolhatott az a csók, ha ennyire magabiztos, ám az is igaz, hogy letolt nadrággal nem lehet háborúba menni. Szüksége lesz információkra. Még ha azok esetleg teljesen használhatatlanok.
Haszontalanabbnál haszontalanabb papírok akadnak a kezébe, több küldetés beszámolóját olvasva pedig rájöhet, hogy a selfek vagy képesek a fizika törvényein is felülemelkedni vagy az írásos beszámolók hemzsegnek a hamis állításoktól. Dátumokat összevetve nem egyszer előfordul, hogy miközben valaki a bányától nyugatra messze elhalad felderítő útján, ugyan azon a napon messze keletre találkozott vele egy másik katona pont a legjobb időpontban.
Ám hamarosan rájöhetsz, hogy a dátumok valamiért mégis fontosak. Az elsők között megtalált naptáron nézegetve Uráldur első hadvezér érkezését és más kisebb jelentőségű zevadari személyét, a távozásuk után mindig abba maradt az itteni szünet és elkezdődött egy folyamatos munkaidőszak. Egészen addig, míg ismét teljesen leállt a termelés és hosszú kihagyás után megint érkezett egy újabb csapat az anyaországból vagy egy York nevű számodra ismeretlen ember településről.
Ám úgy tűnik nem kerültek papírra vetve azok a dolgok, amik az igazgatót kellemetlen helyzetbe hozhatják feletteseik előtt vagy amiket ki lehetne játszani ellenük az öt nép szövetségének.
Egyedül még egy tervrajzot tehetsz el, ami szemlátomást a bánya elképzelt állapotát mutatja egy jóval korábbi állapotban. Már jártál olyan részeken, amik nincsenek bejelölve rajta. De nagy vonalakban stimmel.

Ha már az ő ruháin nincsen szabad felület a korábban okozott vérfürdője miatt, jobb híján a felakasztott kabátját használja tisztításra, de annak is néhány rejtett belső felületét, hogy ne kerüljön azonnali felfedezésre. Lehet, észre sem fogják venni, de ha mégis, akkor már jócskán késő lesz.
A papírok sajnos nem árulnak el többet, mint ahogyan azt remélte. A dátumok meglehetősen furcsák az esetekkel összetársítva, egyszerűen nem tudja, mégis hogy lehetséges olyan paradoxon, amit leírva talál. Vagy hamisították, esetleg titkos járatokon mozogtak, de még az is meglehet, hogy a szellemes képességüket használták ennek megvalósítására. Szeretné még az abszurdság ellenére is logikus alapokra fektetni, és semmit sem készpénznek venni, vagy éppen elhanyagolhatónak. Mindenképp körül kell nézniük az említett területeken is, mert ha külön járatokat csináltak azért, hogy gyorsabban juthassanak egyik területről a másikra, még felhasználhatják más népek is, így ha van említve helyszín, azt az eszébe vési. Többször elmondja a neveiket vagy irányokat magának halkan, hogy véletlenül se felejtse el.
- Uráldur is volt itt... - jegyzi meg magának halkan, és azért hálát ad annak, hogy nem most tartózkodik a bányában. Nem valószínű, hogy képesek lennének felvenni vele a harcot - főleg nem ő, tapasztalatlanságának köszönhetően. Viridielnek talán gyerekjáték lenne, de ahhoz ébren kéne lennie, és ahogyan erre gondol, összeszorul a gyomra. Úgy érzi, elárulta a másikat, hiába megy el érte, hiába nem hagyja hátra a saját biztonságát előrébb helyezve. Muszáj volt az eszére hagyatkoznia ezúttal annak reményében, valami használhatóra bukkan.
- York... - motyogja, próbálva valahol a térképen elhelyezni, de rá kell jönnie, hogy ha járt is ott, az már nagyon régen volt. Így nem tudja felidézni azt a vidéket, viszont lehet, nem ártana egy pillantást vetni a helyre, persze előtte megérdeklődni a futártól, mit tud a környékről. Fel kell szabadítani ezeket a területeket, valahogy vissza kell szorítani a sötétbőrűeket, hogy ne fenyegessenek minden népet állandóan. Valamit határozottan tenni kell, és ha már innen nem tudják őket kiűzni, rájuk kéne omlasztani ezt a helyet...
Nem érzi magát jól ettől az elképzeléstől, és nem azért, mert annyira sajnálná az éjelfeket. Még mindig dúl benne a harag, még mindig képes lenne az összeset hidegre tenni néhány halálos vágással - egyedül azokat a foglyokat sajnálná, akiket nem lehet kimenteni. Viszont ha nagyon az eszére és a logikára akar hagyatkozni, akkor vagy ezt az "apró" veszteséget vállalják, vagy újabb és újabb foglyokat nagyobb és nagyobb fenyegetéssel. Tündéhez mérten akármilyen kegyetlen is ez a döntés, de inkább az előbbit támogatná, és lehet, a meneküléssel meg is kísérli ennek bekövetkezését.
A térképszerűséget elteszi még akkor is, hogy nem fedi már le teljes mértékben a valóságot - attól még elég hasznos lehet. Ezt követően mindent visszapakol a helyére, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, az ajtó elé tett bútort halkan visszateszi vagy visszatolja, majd óvatosan nyitja ki az ajtót, mindösszesen résnyire, mögötte maradva, ha esetleg valaki be akarna törni a következő pillanatban, ne lássa meg azonnal. Ha nem történik semmi, macskaként a résbe dugja az orrát, beleszagol a levegőbe, és ha nem érzékel veszélyt, mancsaival a rést tágítja, majd kibújik. Körbenéz, van-e bárki is a környéken, és ha kell, elbújik, ha nem, akkor visszaváltozik csak azért, hogy gyorsan becsukja az ajtót, de nyomban visszaveszi állati alakját. Viridiel illatát már nem érzi ugyan, de elindul oda, ahol őt tartották fogva és fojtogatták - megad annak egy esélyt, hogy oda vitték. Ha nem, akkor indulhat a keresés.

Megtudtál ezt-azt a sötét elfekről. És ha jól átgondoljuk, pont ezért jöttél. És ezért van most Viridiel Élet és Halál között félúton. Az ügy fontossága majd idővel kiderül, ám most ki kéne jutnod.
Ám ahogy a tolvaj, úgy te is visszatérsz az a bizonyos tettnek a helyszínére, amit a főtiszt csinált veled. Ám macska alakodban megtalálod a futár testét. És négy selfet. Az igazgatót és a két katonát, aki vele volt a szobában nem rég. És egy ismeretlent, akit még nem láttál. És aki most szótlanul, gondosan tanulmányozgatja a szintén mozdulatlan fekvő arcát.

Mintha csak megérezte volna, hogy itt lesznek. Nem kell semmiféle kerülő- vagy újabb felfedezőutat tennie ahhoz, hogy rátaláljon Viridielre - néhány sötételf társaságában. Nem sok választja el az ellenséges morgástól, amit a látvány kivált belőle, nem beszélve arról, hogy a szíve és gyomra is fájdalmasan összeszorul tőle. A mancsai szinte csúsznak előrébb, ahogyan testsúlyának középpontja is, ugyanis ha tehetné, nyomban odaszaladna hozzá, teste pedig önkéntelenül is mozdul. Ég minden tagja, hogy meginduljon felé, hogy védelmezőn körülölelje, de ez jelen körülmények közt öngyilkosság lenne, és bármilyen szívfájdító is, ezt tudatosítania kell magában.
Mindjárt ott vagyok, Viridiel, mindjárt...
Meghátrál egy kissé, mielőtt észrevehetnék őt, és az egyik neki szánt lukban várakozik valamennyit, hátha a vizsgálódó megszólal, mond valami használhatót. Amíg megállapítja, mégis mi lehet Viridiel baja, eltűnődik azon, hogyan tudná leszerelni ezeket az alakokat könnyedén és anélkül, hogy elkapnák őt. Valamit kéne velük kezdeni egyesével, és talán ha egy-egy követ eldob, elküldenek valakit ellenőrizni... Ez talán bejöhet, de nem hinné, hogy az éjtündék lennének annyira naivak, hogy bevegyék. Bár... Saját területen vannak, benn egy barlangrendszerben, ki ne érezné magát biztonságban ilyen körülmények közt? Leengedhetik a védelmüket, hihetik egyébként is azt, hogy megszökött, elvégre annak a hét-nyolc főnek az eltűnése nem kis galibát okozhat.
Ha elhangzik a beszámoló vagy hosszú percekig nem történik semmi, valamint senki sem jön-megy a környéken, akkor a járaton belül némileg hátrébb húzódik, hogy ne látszódjon az éjtündék számára alakja, visszaváltozik, majd futólépéseket imitálva elkiáltja magát némileg torzított hangon, hogy az igazgató ne ismerje fel őt:
- Szökevények! Hat törpe és néhány ember megszökött! Azok az átkozottak szétszóródtak, mindenki segítsen, mielőtt még többet szabadítanak ki és még több fajtársunkkal végeznek! - és már változik is vissza, hogy elbújhasson. Reményei szerint ettől megindul az a két katona.

Lazy egy követhető gondolatívet vezetett végig, hogy ha ők úgy gondolják, hogy az eltűnt rabok már kijutottak a bányából és hazai terepen a selfek biztonságban vannak egyébként is, ami túlzott magabiztosságot ad nekik, akkor el kell hitetni velük, hogy mégsem szöktek meg még és a legkevésbé sincsenek biztonságban.
És ezért tesz is. De előtte kihallgatja a beszélgetést az új szereplő és az bányafőnök között.
-Kérdező vagyok, nem gyógyító. Ébresszétek fel vagy ne tőlem várjátok! Azt sem tudom, hogyan juttattátok ide.
-Ez a bajunk. Hogy mi sem. -sziszegi a szemtelen vallatónak az igazgató.
-Akkor egyszerűen csak meg kell idéznek a szellemét és csókolom. Lehet túlvilági alakjában is kérdezni tőle.
-Az csak akkor működik, ha halott és már távozott a testéből. Még nem tudjuk biztosan. De egy próbát megér.
-Ha még a testében van, akkor majd egy kés a szívbe és csókolom. Nem kell Fáwennél tanulni, hogy valaki megidézhetővé tegyen valaki szellemét!
* Ekkor szánod el magad a lépésre és a bánya közelében lévőket is felvered. Ám átváltozni kockázatos még egy pillanatra is, hiszen idelent elég sűrűn érkeztek az őrök. És bár macskaként ha azonnal elbújsz nem sokat törődtek veled, ám erdei elf alakodat bármikor kiszúrhatják véletlenül is, még ha előtte körbe is néztél.
Túl gyorsan változik idelent minden...


/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Lazy terve bevált és miközben a környező járatokban páran a hang irányába jönnek, hogy tovább kérdezősködjenek, a legtöbben a törpék és a két elf keresésére indulnak. A két fogdmeg is az igazgató mellől, a kinvallatóval ketten maradnak Viridiel teste felett.
4-6-ig -Egy váratlanul felbukkanó őr meglát és a dekoncentráció varázslatát bocsátja rád, amivel kétlábú alakodban ragadsz./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1

Csak az hiányzik még, hogy megöljék Viridielt. Ahányszor elhangzik ez a megoldás, annyiszor rezzen össze, belsejében pedig ez olyan, mintha égő haragjára egyre csak dobnák a száraz fát, erősítve a nyaldosó lángokat. Egyre nehezebb elviselni a morgás visszatartását, egyre nehezebb okosan cselekedni, és legszívesebben tényleg odarohanna, hogy mindenkivel végezzen, még ha ez teljes mértékben butaság is. Az indulatok jócskán felerősödnek a szavak hallatán, ám sajnos megoldás nem születik azon kívül, hogy teljes mértékben végeznek társával.
Azt már nem! Így is épp elég kárt okoztak benne, semmiképpen sem fogja hagyni, hogy ennél is többet tegyenek. Mindent elkövet azért, hogy kimentse közülük a férfit, bármire rászánja magát, nem fog semmitől sem meghátrálni, és éppen ezért vállalkozik a következő kockázatos lépésre. A kiáltását követően hallja a közeledő lépteket, így gyorsan visszaváltozik, mielőtt rajtakaphatnák őt, összekucorodva bebújik a helyére, és kivárja, míg elmennek a katonák. Egy darabig biztosan ellesznek a hiábavaló kereséssel - nemlétező szellemeket nehéz sikerrel kergetni és elkapni. Így már csak az ismeretlen és az igazgató marad hátra, akikkel, ha elég ügyes, könnyedén végezhet...
Jövök már, Viridel. Csak még egy kicsit tarts ki...
Kibújik a helyéről, óvatos mozdulatokkal közeledik feléjük, lehetőség szerint a hátuk mögé kerülve, és így a látókörükön kívül változva vissza, újabb kockázatos lépést téve. Kirántja csizmáiból a tőröket, lassú, néma léptekkel közelíti meg a párost, és míg az igazgatót egyszerűen csak durván tarkón vágja, minden mozdulatába belevíve az elemésztő haragot és gyűlöletet, a másikat ugyanezzel a lendülettel megsebezve torok és mellkas tájékán, de mindenképpen halálos sérülést előidézve. Ha minderre nincs lehetőség, akkor a két célszemély felé dobja fegyvereit, megismételve a korábbi vérontás eseményeit. Ebben az esetben ha csak sebesülést okoz nekik ezzel, nem ér súlyos szervet ez a húzása, előveszi az oldalára fűzött kardot is, amivel gondolkodás nélkül beviszi a végső csapásokat, mielőtt feleszmélhetnének - vagy legalábbis a számára idegennel mindenképp végez. Az igazgatót megragadja a koronájánál, kardját pedig a nyakához illeszti.
- Ha egy hangot is kiadsz, ha észreveszem, hogy bármiben is ügyködsz, elvágom a torkodat - suttogja, izzó tekintete a sötételf szempárába fúródik, és látszódik rajta, hogy nem viccel. Az ok, amiért nem akarja feltétlen megölni, az a szánalmasnak titulált vezetése, amire csak olyan szempontból van szükség, hogy könnyebb legyen az elintézése az egész helynek. Ha az igazgató veszteg marad pár másodperc erejéig, akkor a kard markolatát a halántékhoz üti, itt sem kímélve a másikat a csapás erejétől, még csak attól sem félve, hogy valami maradandó kárt okoz a férfi fejében.
Ha mindezek rendben mennek, a fegyvereit kirántja a testekből, visszacsúsztatja őket a csizmájába, kardját vissza az oldalára, és már rohan is Viridielhez, letérdel mellé, sarkaira ül, és a férfi felsőtestét az ölébe fekteti, karjával pedig a fejét tartja óvatosan. Kétségbeesetten néz rajta végig, nem tudva megállapodni pillantásával sehol, keresve a többnél több sérüléseket, de igazából csak a haja változott meg drasztikusan - na meg eleven állapota.

Lazy sikeres akciója után támadásba lendül. Bár nem tud mindegyikük mögé kerülni, mert egymással beszélgetve nem úgy állnak, mint érkező metrószerelvénynél az utasok, de a meglepetés ereje minden képen segíthet esetleg rajtad.
Kockázatos, hogy még ilyen szorult helyzetben is azon jár az eszed, hogy megpróbálod az igazgatót inkább fogságba ejteni, mint legyilkolni. Ám úgy tűnik valami nagy hatást tett rád a csókja.

/Kockadobás: Hatos
1-es Igazgatót leütöd, de a kínzómester kardot ránt rád.
2-es A vallatót hátulról leszúrod, ám az igazgató időben elugrik.
3-as Mindkettőt sikeresen támadtad, a bánya főnöke eszméletlen a padlón.
4-6-ig -Hamar a földre kerülsz és eszméletlenségedből megkötözve térsz magadhoz a sötétben./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1

Az igazgatót sikeresen és nagy szerencsével leteríti egy erős ütéssel a tarkóján, ám a számára ismeretlen alak hamar reagál megjelenésére. Nem is késlekedik az oldalán pihenő kard előrántásával, így még egy darabig várat magára Viridiel visszahozása és kimenekítése. Alapvetően valószínűleg hezitálna az ellenfél határozottabb és magabiztosabb testtartása miatt, elvégre ez számára a gyakorlottsággal ér fel, azonban most, hogy karnyújtásnyira van a cél, nem állhat meg. Nem engedheti meg magának, hogy visszavonuljon, mert ha így cselekszik, akkor felzavarják az egész bányát és mindenki őt fogja keresni, aminek nem kifejezetten örülne. Eddig életben maradt, abban az esetben nem biztos, hogy ugyanerre sor kerülne, szóval így is acélos akaratát még jobban megacélozza, még jobban mondja magának a céljait, azt, mit lenne képes feláldozni csak annak érdekében, hogy valóra válthassa ideiglenes vágyait.
Tekintve, hogy fegyverrel jól el van látva, nem különösebben zavarja, ha a rövidnek tervezett harc közben néhányat kiengedne a kezei közül. Mivel van még egy kardja, ezért az egyik tőrét a sötételfnek dobja erőteljesen, rákényszerítve őt a védekezésre, és az eldobás pillanatát követően nyomban kirántja saját kardját, ismételten két pengével két kezében, miközben közelebb lép a másikhoz. Kellő közelségbe érve nekiugrik az éjtündének, keresve rajta a sebezhető pontokat, ám ha mégis ő támad előbb, akkor igyekszik kardjával védekezni vagy - az erőkülönbségeket figyelembe véve nagyobb valószínűséggel inkább - hárítani, felvállalva akár a komolyabb sérüléseket is, de csak akkor, ha másik tőrét belemélyesztheti a kínzómester gyomrába vagy nyakába. Kihasználja, hogy ellenfelének csak egy pengéje van, és ha úgy gyorsabb a győzelem, nem gondolkodik azon, mi az ár érte. Persze ha halálos sérülést szándékszik elkövetni nagy sikerességi aránnyal, az elől a támadás elől megpróbál kitáncolni, valamint hárítani a fegyvereivel, legrosszabb esetben kevésbé veszélyes részen engedve az éles fémet húsába hasítani.

Lazy továbbra is a támadást és a gyilkolászást választja. Ám mágiával nem nagyon kísérletezik ,hiszen idelent nincsenek növények. Épp eleget használta az átváltozásoknál. Ám elfelejti, hogy ellenfelei sötét praktikái a fiatal, mágia tudó célpontokon sokkal jobban hatnak. Bennük nincs velük született kétkedés, hogy vajon tényleg túl tud-e lépni valaki a természet korlátain az életük megváltoztatásához. Nekik olyan rendíthetetlen tény ez, mint a zsoltár.
A sebességre koncentrálva kell legyőznie, mielőtt elméje felfogja, hogy végtagjai elgémberednek és mikor értékelni akarná, hogy mitől, rájönne, hogy mozdulni sem tud. Csak lélegezni.
Szinte szerencsejáték ez a párharc, ahogy az egész bányából Viridielt kimentősdi. Ám ezen most nagyon sok minden múlik.

/Kockadobás: Hatos
1 és 2 -Lazyn megfogan a Bénitás igéje és mire csak félig megérti, mi történik vele, állcsúcson vágja ellenfele és megkötözve a sötétben ébred.
3 és 4 -Tőröd megzavarja a férfit a koncentrálásban és mellkason találod vele. Mire összeszedné magát, gyomron szúrod. Lenéz és utána felemelve a szemét kérdőn tekint rád, hogy ezt miért csináltad?
5 és 6 -A kínzómester sikeresen elhajol a tőr elől, és a kardot is hárítja, majd megkötve a pengét nekilódul lefejelni a vöröset./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

Annak ellenére, hogy tisztában van az erő- és képességkülönbségekkel, belebocsátkozik a harcba. Nem akar átváltozni sem, hiszen akkor egyértelmű lesz, milyen szintű mágiája van, valamint ha mégse lesz sikeres a kínzómester kivégzése, az egész bányában híre megy. Ezzel elveszítené azt a kényelmes bújócskázós lehetőséget, amivel végighaladt a területen, és ezt a luxust nem akarja eldobni magától semmiképpen sem.
A sötételf túlságosan ügyes, elhajol mind a tőr elől, és a közvetlen utána érkező kardot is blokkolja. Bizonyára nagyon sok ilyen viadalban volt része már, ahol hasonló eszközökhöz folyamodtak, viszont az egyenességet nem vállalhatja, elvégre akkor mindenképp veszíteni fog. Némileg hátratántorodik, ahogyan keze beleremeg kardjának felfogásába, de nem áll meg. Fogait összeszorítja, a benne szunnyadó ellenségességgel és haraggal figyeli ellenfelét, de nem hamarkodja el a lépéseit. Nem teheti meg, hiszen ha elbukik, Viridiel sosem térhet vissza, mivel ezek a szörnyetegek képesek lennének megölni őt, majd szellemként kikutatni, miért nem halt meg azonnal.
A férfi közeledik, mire ő kivár, türelmesen, szinte már könnyű célpontot biztosítva ellenfelének, ám az utolsó pillanatban kilép oldalra. Pengéjével az esetleges beérkező támadást hárítja adott esetben, ám ha nem kell erre ügyelnie, akkor megkísérli azt a lépést, hogy a sötételfhez közelebb eső lábát megemelve kirúgja az éjtünde alól a sajátjait, ezzel talán a földre küldve.

Lazy dühös, de nem is tartja magát az eredeti tervéhez a hirtelen jött ellentámadás miatt, miszerint a tőrrel még jól megszúrja ellenfelét. Kitér a frontális támadás elől, és megpróbálja elgáncsolni a selfet.
Ő is látja már, hogy húzása nem fog célt érni, ezért egy egyszerű mágikus csapásra készül. Úgy tűnik elég sokszor használja ezen képességeit veled szemben ebben a viadalban. Ha sikerrel jár, akkor az ismerős fuldokló jelenség lesz úrrá rajtad. Ha nem, akkor...

/Írás után dobnod kell!
1 és 2 -Lazy sikeresen buktatja el a kínzómestert és kerekedik felül rajta.
3 és 4 -Egy gyors felugrással kerüli el gyönyörű lábad, de a földre érésre kell koncentrálnia, ezért nem ér rá varázsolni.
5 és 6 -Megveti szilárdan a lábát, olyat rúgsz bele, mintha egy kőbástyát akarnál vele a várárkába taszítani. És pont olyan sok eredménnyel. A rontás megfogan, ezt érzed a torkodon./