Viridiel épp átvág az emberek királysága és szeretett erdeje közötti út mellett fekvő mocsaras vidéken. A Mistriol tavak élőlényekben gazdag és bár a kontinens nagy részét hó takarja, ez a rész még megmenekült tőle.
Nincs is felüdítőbb dolog egy zöldike számára, mint újra élettel teli természetben járni így a tél közepén. Ám megérzi hamarosan, hogy nincs egyedül. A felszálló füst is egy tábortüzez jelez, ahogy azt a növények mondták nem olyan régen.
Bár tudja természet mágiájával, hogy csak egy valaki van mellette, de vajon elkerülni akarja vagy közelebb menni? Sehogyan sem tudja hova tenni a leírás alapján, így nem tudhatja, mennyire is veszélyes rá nézve.

Mélyeket lélegezve a friss levegőből, felszabadultan lépkedtem az ösvényen, ami a mocsáron vezetett keresztül. Most nyoma sem volt a láp fullasztó kigőzölgésének, mint nyár idején, viszont ennek ellenében csodálatosan őrizte a természet zöld üdeségét, mikor már mindent a szürkeség borított, ahogy a tél átvette az uralmat.
Persze ebben a gondtalan megfürdőzésben szerepe volt, hogy nem jártam messze otthonomtól, ami mindig új erővel töltött fel, ahogy közeledtem hozzá.
Fárasztó vándorláson voltam túl és jól esett volna megpihenni. Jól tudtam azonban, hogy még ahhoz messze vagyok az erdőtől, hogy kihúzzam addig, hamarább fog lemenni a nap és azért nem célszerű a mocsarakban éjszaka közlekedni még egy lombtündének sem.
Előbb éreztem meg, hogy nem vagyok egyedül, mint, ahogy a füstöt megláttam. A mai, háborúsággal teli világban, ég ilyen közel sem lehettem biztos benne, hogy nem valaki olyanba botlok, akit rossz szándék vezérel, de jól esett volna egy kis meleg, azon kívül nem gyanakodhatok állandóan mindenkire, már így is kezdem elveszíteni erdei elf valómat.
Így a tábortűz felé lépkedek, de azért az óvatosságot sem hagyom el magamtól. Kíváncsi vagyok ki lehet az, akire a környezet leírása alapján sem ismertem rá.
- Szép jó estét! – köszöntem udvariasan, de még a tűz fénykörén kívül.

Egy férfi fonja a kötelet valami nyúlósabb anyagból, ám alig látszik belőle valami, hiszen a még fejét is eltakaró fekete öltözete alól csak néhány igen vörös hajtincs kandikál csak ki. Ám amikor hátra fordul, Viridiel észre veheti, hogy egy elffel van dolga.
Nem messze tőle egy éj fekete paripa legelészik és nem meglepő módon harmónia van közöttük. Ám magával a körbe ölelő természetbe mintha nem illene tökéletesen ez az alak. Kezét kardjára teszi ám nem akar felpattanni és csak minimális óvintézkedéseket tesz meg.
-Jó estét! A nevem Vogon Beebebrox a híres Beebebrox kereskedő családból. Talán hallottál már rólunk. Biztosan vettél valamit valamelyik rokonomtól vagy akár tőlem is. Gyere, ülj le a tüzem mellé! Jól jön a társaság.
*Ezzel ha Viridiel nem nyúl fegyverhez, akkor visszafordul és folytatja eddigi munkáját.

Azt látom, hogy valamivel foglalatoskodik a férfi, bár még azt is nehéz megállapítani, hogy férfiemberről van szó, annyira be van bugyolálva még a feje és az arca is, így csak bizonyságot a hangja után szerzek, de azt nem látom, hogy mit csinál, egészen addig még felém nem fordul és akkor már láthatóm, hogy valami kötéllel foglalatoskodik.
Meglepődve húzom fel a szemöldököm azonban, ahogy kiderül egy elffel van dolgom, mert azon kívül, hogy a növények sem ismerték fel, a vörös haj sem igazán jellemző sem az erdeiek, sem a selfek között.
Nem rovom fel neki, hogy a megszólításomra a kardja után nyúl, de önuralmára legyen mondva nem rántja ki és nem is ugrál feleslegesen, aminek úgy sem sok értelme lenne, ha ártani akartam volna neki.
- Sajnálom, de nem hallottam rólatok, bár elég sokfelé megfordultam, sőt még a neved is furcsa hangzású. Hová valósi vagy, ha meg kérdezhetem Beebebrox uram? – lépek előre a tűz fénykörébe és telepszem e vele szemben, hiszen nem látom okát, hogy elutasítsam meghívását. – Én Viridiel vagyok. És egy nyúl erejéig talán a tüzedet is meghálálhatom. – nyújtom át az útközben ejtett tapsifülest.

Vogon nem rendül meg a lesújtó hírre, hogy nem hallotta családja nevét az, akivel véletlenül összetalálkozott. Megszokta. Ám náluk ez tudatos marketing fogás. Így próbálják rendületlenül sugallni az egyébként valós tényt, hogy sikeres kereskedők, akik sok elégedett ügyfelet tudhatnak a hátuk mögött.
Ahogy közelebb ér és leült a tűzhöz, Viridiel már tisztán kiveheti, hogy miből fontja a tünde a kötelet. Egy elejtett vaddisznó kicsit szárított, de még épp megformázható beléből. A nyúlós anyag megszikkadva majd lehet, hogy nem első osztályú lesz, de van belőle pár köteg a ló nyergére akasztva. És alkalomadtán hasznos lehet.
Mint láthatja az erdei, a másik megbecsüli azt, amit a természettől elzsákmányolt. Igen, elzsákmányolt, hiszen mégsem része úgy, mint az állatok vagy az awyrisiak. Az emberek vadászai is elérik ezt a szintet. De ha valamihez hasonlítani kell, úgy tűnik, leginkább hozzájuk.
-Hívj csak Vogonnak! És köszönöm, már ettem. -mutat a csak most észrevehető sült hús csíkokra a félhomályban egy bőrön- Ha gondolod, vehetsz belőle nyugodtan! De persze megértem, ha jobban ízlik a saját kezünk főztje. Mi járatban vagy erre felé?
*A ló felnyerít és megrázza a fejét, amire a kereskedő oda kapja a fejét. Gyanakodva néz körbe a sötétet fákat figyelve. Érti, hogy hű társa valami miatt nyugtalan. Csak fogalma nincs, hogy merről vagy miért.

Azon kívül, hogy a minket körülvevő természet nem ismeri fel az idegenben az elfet, semmi gyanúsat nem látok rajta. Barátságosan köszönt és invitál a tüzéhez, amit jóleső fáradtsággal a tagjaimban fogadok el. Persze egyfajta egészséges éberség megmarad bennem, hiszen, bár már elég régen volt, az első sötét elfemmel (Uráldur) való találkozás is aránylag békésen kezdődött.
És bár az esti tábortűz vendégbarátságot feltételez, azért az ismeretlensége, különös bőr és hajszíne, igen csak kíváncsivá tesz.
Most már azt is látom, hogy miből fonja a kötelét és azt is, hogy gyönyörű paripája nyergéhez már elég sok van belőle erősítve.
- Szép lovad van és látom vadásznak sem vagy utolsó. – intek a láthatóan kellő tapasztalattal kikészített bélre. – De, ha meg nem sértelek kíváncsivá tettél. – emelem rá a tekintetem kérdőn. – Mondhatni nagyon sokfelé megfordultam már, de hozzád hasonló elffel még nem találkoztam. Hová valósi vagy?
Mivel most már láttam, hogy magának is meg van a saját étke, így csak bólintottam és neki láttam a már kibelezett nyulat megnyúzni és felfűzni egy nyársra. Nem szerettem volna megfosztani elemózsiájától, a nyers húst meg úgy sem rakhattam volna el későbbre.
- Olyan futár féle vagyok és éppen hazafelé tartok Awarys-ba, de sajnos ma már biztos nem érem el otthonomat, közben meg megláttam a tüzedet. – adtam választ közben, ahogy sülni tettem a húst.
Ritkán használok lovat az utazásaim alkalmával, jobban szeretek a saját lábamban bízni és általában nem kerül több időmbe sem, de azért erdei elf vagyok, aki közel áll a természet és állati világhoz, így én is érzem a hátas nyugtalanságát. Csak a magam megnyugtatása végett kiterjesztem érzékeimet, hiszen ragadozók is lehetnek a közelben.
- És te? Talán valami üzletet szeretnél bonyolítani a környéken?

A férfit láthatóan nyugtalanította, hogy hátasa nyugtalan. Idegesen próbálta kifürkészni az okát mind hiába. Pedig az újdonsült társa hamar megtudja a növények faggatásából.
-Köszönöm az elismerést! Szaurus a neve és a legjobban nevelt ló. Néha már úgy érzem annyira összenőttünk, hogy értjük egymás gondolatát. Szinte már elképzelni sem tudom az életemet nélküle.
Megszoktam, hogy furán kezelnek mások azért, ami vagyok. Telarban élek egy távoli világban. Hamarosan megszületik a gyermekem. Nagyon várom már, hogy haza térhessek, de most a családnak derítek fel új üzleti lehetőségeket.
De mesélj te is magadról! Szoktak erre felé szörnyek élni?
*Vogon még mindig úgy érzi, van elég ideje, hogy felkészüljön és reagáljon, ha bármi rá támadna. És a tűz a legtöbb vadállatot távol tartaná, csak a paripáját venné még egy éhes farkas falka is üldözőbe. Ő pedig a legtöbbet egészen biztosan hamar lelőné íjával, így jó eséllyel túlélnék mindannyian.

Mi elfek, szerencsére annyira közeli viszonyban vagyunk a természettel, hogy a velük való kommunikációba szinte beleszületünk, így nem okoz semmiféle nehézséget, hogy a körülöttünk lévő fák és bokrok megosszák tudásukat velem, mi okozhatja kereskedő társam lovának nyugtalanságát.
Viszont abból, ahogy Vogon forgatta a fejét és hol a lovára, hol a környezetére irányította figyelmét, kitaláltam, hogy valószínűleg ő nem rendelkezik ezzel a képességgel. De akkor vajon milyennel igen? Mégis sötét elf lenne, valami számunkra még ismeretlen fajuk? Vagy valami újfajta kereszteződés? Mert akkor talán újabb veszélyek leselkednek ránk a már ismerteken kívül.
Szavai azonban egyelőre barátságosak, láthatóan tényleg szoros kapocs fűzi állatához, ami a selfekre nem igazán jellemző.
- Telar? Az tényleg messze lehet, még sosem hallottam róla. Jó messzire hozott a kereskedő szíved, főleg, hogy gyermeked is lesz. – jegyeztem meg a húst forgatva.
Én is úgy helyezkedem, hogy kéznél legyen az íjam és a nyilaim, ha támadás érne minket, de talán szerencsénk lesz és békésen fogyaszthatjuk el az ételt.
- Előfordulnak. – bólintottam a kérdésére. – Négylábúak és kétlábúak is egyaránt és az utóbbitól kell sajnos jobban tartani. A háborús feszültség sok gonosz alakot szül, akik ki akarják használni a helyzetet és a védtelen utazókat.

Vogon nyugtalan és az új társasága szavai mintha kést döftek volna a hátába. A legkevésbé sem tehet róla, hogy a gyermeke születésénél nem lehet ott. Különös álom, melyben megtudta a hercegnővel való első találkozás még ismeretlen részleteit. Majd egyik éjszaka véletlenül találkozott vele újra Telarban és azon a csodás estén megtudta szerelmétől, hogy egy új elf gyermeknek lesz az apja. Ám hiába kereste utána, nem volt a megbeszélt helyszínen...
És nem csak ez érte villámcsapásként. Nem volt ostoba, tudta jól, hogy lehetnek szörnyek. Csak őt mindig elkerülik... Na jó, a sárkányok nem! De azon kívül, hogy egy darab bestiával találkozott élete során, az Óvilág békés volt ilyen szempontból.
-Én nem vagyok védtelen. Elfként meg tudom védeni magam az erdőben. És te mennyire vagy védtelen vagy épp nem az?
*Igazán érdekelte, hiszen lova nyugtalansága fokozódott. És Viridiel érezheti, hogy a közelben ólálkodó nimfa közelebb jött. Ám a vörös hajú előtt még mindig láthataltan.

Még a sötétség ellenére is látszott a másik férfin, hogy szomorúvá válik a tekintete, hiszen a fény azért valamennyire megvilágította az arcát és én meg erősen figyeltem is, mert nem szerettem volna semmiképpen váratlan meglepetést részéről, még ha ennek semmi jelét sem adta. Azért idő kell ahhoz, hogy manapság megbízzon az ember másokban, nem csak egy egyszerű összefutás a tűznél.
Mivel a családjáról esett szó az előbb, így feltételeztem, hogy ez okozta a változást benne és ez legalább érző lelket takart.
A szörnyekkel meg nem akartam ijesztgetni, de ha nem ismerős erre, jobb, ha felkészül a rosszabb dolgokra is, de szavai azt feltételezték, hogy jámbor külseje ellenére azért talán nem is olyan elveszett.
- Hát én itt születtem és ez a vidék az otthonommal határos, mi erdei elfek együtt élünk a természettel, így ez számomra nem is kérdéses. Ismered a mágiánkat? Neked milyen van? Bár fegyverrel is megtudom természetesen védeni magam, ha kell, – vonom meg a vállam, - de most azt hiszem semmi ilyesmire nem kell, hogy sor kerüljön, ha nem tettél szándékos kárt a környezetben. – néztem bele a sötétbe, ahol a fák szerint a nimfa közeledett.
Egyelőre nem árultam el őt, lehet csak kíváncsiskodott és nem akarta felfedni magát, ezért rábíztam a döntést.

A rabszolgakereskedő figyelmesen hallgatta a másikat és közben igyekezett lova viselkedéséből rájönni, hogy mikor kell felpattannia és fegyvert rántania. Ám ez nem következett be, az erdő lánya továbbra is rejtőzve maradt.
-Én nagyon sok fajta mágiát ismerek a fajunkban is és rajta kívül is. Van a zöld, vagy más néven a természet mágia iskolája. A vérmágia, melyet piros színnel szoktak jelölni. Van a fehér gyógyító mágusok. Ám a hótündék nem csak gyógyításra, hanem a hó, jég és a fagy irányítására is használják ezt. A barna varázslatok az elemeket uralják. Míg a fekete a sötétséget és a vérhez hasonlóan nagyon sok közöttük az átok.
És persze mindennek az összefoglalója a szürke, ami mindenből egy kicsit.
Nem, nem okozok soha oktalanul kárt. Miért tettem volna ilyet? Ha tudsz valamiről, akkor mond el!
*Végre befejezett egy újabb kötelet és felállva a nyereghez ment ráakasztani. De nem jött vissza a tűzhöz, hanem nyugtatóan a paripa sörényét simogatta.

Mivel nem érzek közvetlen veszélyt a nimfa részéről, meg aztán okom sincs tartani az erdő lányaitól, így én nem nyúlok egyelőre a fegyvereim után, de látom, hogy Vogon sem tapasztalatlan vándor, bár ez csak megerősíti állításai igazát, hogy vándor kalmár, mert éber ugyan, de nem ugrál és idegeskedik feleslegesen, próbál hátasa viselkedéséből olvasni.
- Ennyiféle mágia? – nézek rá megütközve, egy pillanat erejéig el is feledkezve arról, hogy beszélgetésünknek más is fültanúja. – Birodalmaink sok szegletét bejártam már, de ilyet még nem láttam. – adok hangot csodálkozásomnak. – Nálunk ez nem ennyire……tagolt…..ismereteim szerint, van a mi, erdei elf mágiánk, ami főleg a természethez kapcsolódik és egyben a gyógyításhoz is, aztán ott van a selfeké, aki csak a gonoszt, a halálos és kínszenvedést okozó mágiát ismerik és van az emberi mágusoké, akik az elemeket használják, legalábbis, amit hallottam róluk, de azt nem nagyon ismerem.
Én maradok ülve és a már kész sültet teszem magam elé a levelekre, hogy hűljön, míg a kereskedő a közben elkészült kötelet helyezi el a lovára, majd próbálja megnyugtatni az izgatott jószágot.
- Akkor nem kell tartanod semmitől. – bólintottam. – Csak egy erdei nimfa érdeklődik irántunk és ők nem szeretik, ha pusztán szórakozásból okozunk kárt a természetben, de elnézik, ha szükségből. – adok végül kis gondolkodás után magyarázatot.
Miért tartanám bizonytalanságban, a nimfa meg meg tudja védeni magát, ha akarja.

Az emberkereskedő barátságosan lehunyja a szemét ültében és folytatja a beszélgetést.
-Minden mágus tud gyógyítani. Csak a fehér rend kimondotta ez iránt érdeklődik, ezért ők sokkal magasabb szinten űzik. A legnagyobb mesterek meg tudják idézni magát a fehér fényt is, mely kis szerencsével akár a nem rég elhunytakat is vissza tudja hozni az életbe.
Ha jól gyanítom, a zöld elfeket itt erdeinek mondjátok, a fekete mágusokat selfeknek, míg a barna köpenyesek közül csak embereket ismersz, de elvileg mindenki képes rá, ha fogékony a mágiára. Aki meg mindezt együtt űzi, az a szürkék. A vérelfeket valószínűleg azért nem ismered, mert hajlamosak a mágiájukkal elrejteni a településeiket, hogy egyszerű vándor ne találja meg.
Látod! Nem különbözik ez a világ sem más, idegen világoktól, csak másként neveznek dolgokat.
*Meg van a megfejtés, csak épp az nincs, hogy mi kívánja őt vacsorára. De bizony komoly gondba kerül, ha lebecsüli!
-Mond csak! Megmutatnád nekem az emberek világát? Félek, hogy ha egyedül mennék, könnyen át akarnának verni idegenként. Még kell egy kis idő, mire kiismerem az itteni lehetőségeket. Nagyon hálás lennék a segítségért. És gondolom itt is becsületesek az elfek, hogy egy hozzám hasonló helyzetbe kerültet ne hagyjanak magára.

Érdekes ez a beszélgetés ezzel a kereskedővel, aki hallhatóan sokat tud a távolabbi világokról is és ez nagyon is érdekel engem, ráadásul igazat is kell adnom neki, mert ha jobban belegondolunk, akkor tényleg nem sok a különbség a gyakorlatban, még, ha az elnevezések szokatlanok is.
- Hmm….lehet, hogy vannak……ahogy mondod vérelfek is, de ezt azért kétlem. Awarys erdejét ismerik a lombtündék, mint a tenyerüket és a nimfák sem hiszem, hogy észrevétlenül hagynának egy teljes fajt. – rázom meg a fejem, mert ezt nem tudom elképzelni sem.
- Ráadásul a természet elől nem rejthetnék el magukat és akkor tudnánk róla.
Közben igyekszem megnyugtatni új ismerősömet, hogy nem kell aggódnia a minket fürkésző erdei nimfa miatt, bár becsületére legyen mondva, ő nem is látszik idegesnek, vagy csak jól titkolja.
A kérése azonban meglep. Nem számítottam semmi ilyesmire, de egyben el is gondolkodtat.
Úgy sem szoktam sokáig megülni a fenekemen, aztán meg talán még érdekes dolgokat is tanulhatnák ettől a messzi világból idecsöppent kereskedőtől. És nem utolsó sorban, valóban nem szeretném, ha rossz hírünk terjedne, mert nem segítettünk ki valakit, amikor megtehettük volna.
- Úgy látom meg van benned az az adottság, hogy a legmegfelelőbb érveket hozd fel, ha el szeretnél érni valamit. – mosolyodtam el a megfogalmazása miatt. – De mivel úgy is végeztem a feladatommal, nem látom semmi akadályát, hogy veled tartsak, cserébe mesélhetsz nekem a te világodról, szokásaitokról.

A kalmár elmosolyodik a megjegyzésen. Valóban hasznos képesség birtokában van, ami miatt gyakran csapott fel ügyvédnek is. Bár igaz, ami igaz, annak nem túl tehetségesnek bizonyult. Védencei többségét valamilyen különös oknál fogva elég gyakran ítélik adósrabszolgaságra, ha nem tudnak fizetni tetemes büntetést. Esetleg lesznek rabszolgák a törvény öklét statuálva. És különböző módon, de a leggyakrabban elvesztik szabadságukat.
Ám az, hogy meg tudja győzni a körülötte lévőket a legelképzelhetetlenebb dolgokról is, azt valóban tapasztalta és most is ennek gyümölcsében gyönyörködik, hiszen az elkalauzolás nem csak több információt jelenthet számára, de nagyobb védelmet a sötétben ólálkodó szörnnyel szemben.
-Ó, a nimfák kötve hiszem, hogy rájönnének a rejtekükre. Ez nem logikus érvelés. Ráadásul a természet épp úgy el tud rejteni bárkit, ahogy fel is fedhet. Csupán az a kérdés, hogy a bokorban bújsz-e mozdulatlanul vagy egy felröppenő madárraj zaja vonja magadra a figyelmet, mielőtt még megpillantanátok egymást. De én szívesen mesélek egész úton a távoli élményeimről, ha ezt kívánod.
*Lassan ideje lefeküdni és Vogon rá fog kérdezni a beszélgetés elnehezülésével rá fog kérdezni, hogy ki vállalja az első őrséget.

Szerencsére én csak a növények és fajtársaim „gondolataiban” tudok olvasni és Vogon-éban nem, mert ha sejteném, hogy milyen „sikerrel” használta fel máskor a képességeit, biztos nem hangzott volna el a számból az előbbi dicséret.
Ráadásul semmit sem sejtek arról sem, hogy nem szokványos árukkal kereskedik a férfi, hanem „élő” áruban utazik, akkor biztos nem lennék teljesen nyugodt a közelében. Elvégre volt rossz tapasztalatom egy bizonyos sötét elffel ebben.
Nem gondoltam volna, hogy valami különös, nem megmagyarázható késztetés miatt adtam be a derekam, hogy elkísérem, csak szimplán a kalandvágy és a kíváncsiság volt, ami arr ösztönzött fogadjam el az ajánlatát.
- Ezek szerint ismered a nimfákat? Nem tudom, hogy nálatok mire képesek, de nálunk az erdő asszonyainak nagy hatalma van, így azért óvakodnék kétségbe vonni azt, hogy megtalálnának egy egész fajt. Azon kívül én sem arra gondoltam, hogy onnan jönnék rá, valaki bujkál az erdőnkben, hogy felver egy madarat, hanem, hogy a növények elárulják nekem, hogy van ott valaki. – igazítom ki, mert valószínűleg tévedésben van a tudásunkat illetően. – És örülnék, ha mesélnél majd. – erősítettem meg a kívánságomat.
Közben felkínáltam Vogon-nak, hogy egyen a sült nyúlból, de ha nem kért egyedül láttam neki, majd miután végeztem a csontokat egy kissé odébb elástam. Már egészen későre járt, a nimfa meg továbbra is csak némán figyelt minket. Engem különösképpen nem zavart.
Ha megkérdezi a férfi, hogy ki őrködjön elsőnek, akkor hagyom, hogy ő kezdjen, különben sem tartok nagyon semmitől, főleg, hogy még a nimfa is itt van.

Vogon jót kuncog magában a kérdésen, hiszen pont eléggé ismeri a nimfákat. Sokan egész életükben csak reménykednek, hogy megpillantanak egyet és átélhetik a hatást, mikor szépségük rabul ejti őket. Ám a sötét elf már több ilyen teremtménnyel módja volt találkozni és tapasztalatait megosztja Viridiellel, ahogy ígérte.
-A nimfák kétbalkezes teremtmények. Eclair azért teremtett minket, elfeket, hogy megvédjük és kimentsük a bajból Izra leányait. És ezt jól is végezzük. Ezért kaptunk az embereknél sokkal tökéletesebb testet és sok évszázadot, hogy éljünk. Így mindig, ha bajba keveri az egyik magát, időben tud istennőnk oda irányítani a Sors rejtélyes fonalával egy kellő tapasztalattal rendelkező tündét.
*Az erdei érezheti a növényeken és állatokon végigszáguldó harag hullámát, mely sokáig tombol még és mellyel reagálnak a nimfa érzéseire a szavakra. Az éjtündék sok gonoszságra képesek, de így még ők sem pocskondiázzák őket. Ám ebből a Beebebrox csupán lova még nagyobb nyugtalanságát vette észre.
Végül a lefekvés ideje eljött és először az emberkufár maradt fent, az est közepén viszont felébresztette az újdonsült barátját és ő pihent inkább kicsit. Reggel korán keltek és mivel az idegen nem fogadta el a nyulat, így vélhetőleg még a futárnál is maradt. Míg a vaddisznó szárított húsát felpakolta a vörös hajú a nyeregtáskába. És elindultak az emberek települése felé.
A nimfa úgy tűnt, hogy már nincs ott, pedig késő estig figyelt és mikor már nem tudta nyitva tartani szemét, a levelek és az ágak úgy fonódtak körbe rajta, hogy gond nélkül elsétált volna mellette bárki, miközben ő az igazak álmát alussza. Még egy erdei elfnek sem tűnt fel a jelenléte, olyan összhangban volt a természettel.

Szavai alapján tényleg azt feltételezem, hogy nem ismeri az erdő lányait, de aztán megütközve hallgatom, ahogy elmondja nekem, mi a véleménye róluk. Ha ez még nem lenne elég, akkor azt is megtudhatom, ahogy elhaltak ajkáról az utolsó szavak, hogy mit gondol erről a leskelődő nimfa, mert olyan érzelmi hullám zúdul végig az erdőn, növénye, állaton és minden ezeket értő élőlényen, így rajtam is, amitől feláll a szőr a hátamon és libabőrös leszek.
- Ne mondj ilyet, ez ostobaság! Honnan veszed ezt? – néztem rá elkerekedett szemekkel. – Nálatok ez így működik? – kérdezem és nagyon remélem, hogy a nimfa is megérti, hogy a velem szemben ülő kalmár nem szándékosan sértegeti, hanem csak ……félreértésből.
Nem akarom, hogy emiatt baja essen és nem jó egy erdőben egy nimfát felbosszantani.
- Nálunk a nimfák nagyhatalmú lények, akik gondoskodnak arról, hogy fennmaradjon a természet rendje és jobban teszed, ha nem adsz okot rá, hogy ezt be is bizonyítsák. – intek a szememmel az erdő felé, remélve, hogy Vogon felfogja szavaim értelmét. - Jobb, ha mára inkább alszunk egyet. Már későre jár. – vackolom el magam, bár sokáig nem jön álom a szememre.
Szerencsére semmi különös nem történik, így mikor a kereskedő felébreszt, kissé álmosan, de megnyugodva őrködöm reggelig, amikor útra kelünk a reggeli után.
Érzékeimet kieresztem, de semmi gyanúsat nem találok és a nimfát sem érzékelem, ami azért valljuk be, megnyugtatott az esti beszélgetés után.
- Ha ezt az ösvényt választjuk, akkor az az emberek királyságába visz. – intek a keskeny útra.

A kereskedőn is átsuhan a harag hulláma, ám másként reagál, mint oly sok minden egyére is a mágia világában, mint bárki más.
-Hát tud meg jól, hogy én már egy nimfa védelmezője vagyok és ezért többükkel is találkoztam. Mind kétbalkezes. Hogy a zöld mágiában járatosak? Igen, persze! Ezt mindenki tudja róluk. Csak azt nem, hogy két gallyat nem tudnak egymásra rakni, mert kiesik a kezükből!
*Jobb is aludni, mielőtt még folytatnák. És reggel már úgy is elfelejtette mindenki. Csak Vogon nem. Meg az egyik nimfa. Az erdei megmutatja az ösvényt, ahol eljuthatnak a kívánt helyre és mikor a hússal megrakodott hátasra felpattan a Beebebrox, vidáman kérdezi.
-Nos, mit szeretnél? Miről meséljek neked az úton?
*Egy kisvárosba fognak érkezni, ahol Viridiel nem is sejti még, hogy mivel fognak találkozni. Megbolydult a település és mindenki arról beszél, hogy a selfek rajtuk ütöttek és egy beszivárgó csapat megölt egy... Sok mindent mondanak rá, jót is, rosszat is. Tény, hogy varázserővel bírt és ezért szúrta a szemét a zevadariaknak. És kezdetben teljesen úgy néztek ki, mint az emberek, csak amikor véletlenül hozzáért az egyik helybéli, akkor bukkantak elő a gyanús jelek.
Szörnyű tragédia, mely a kocsmától a szegénynegyed egyik dobjáig folyó véres mészárlássá fajult, ahol egyszerűen leomlasztották a banya házát.

Idegesen hallgatom, ahogy tovább szapulja a nimfákat ez a bolond idegen, hiába próbálom figyelmeztetni, hogy érintett fültanúja is van a beszédének, nem veszi észre, vagy szándékosan hagyja figyelmen kívül, de ha az erdő lánya nem is vette jó néven, várakozásom ellenére, nem hallgattatta el Vogon-t semmilyen módon. Ezért aztán kissé az én szívem dobogása is alább hagyott.
- Az a te világodban volt, itt nem tudsz te semmit! – zártam le határozottan a témát, mielőtt még jobban elfajulna a dolog.
Ezért is aludtam el csak sokára és talán fáradtabb is voltam a kelleténél, mikor reggel útnak indultunk.
- Bármit szívesen hallok, például, hogy ott hogyan él meg egymás mellett az a sok mágiatudó, de mivel látható, hogy elég sok különbség adódik a hasonlóságok ellenére, bármit szívesen veszek, ha mesélsz.
Így haladnak az emberek települései felé vezető úton és nemsokára már el is érik az egyiket, viszont nem éppen nyugodt ott a légkör. Szörnyű gyilkosságokról, sötét elf beszivárgókról beszélnek, akik embereknek adták ki magukat és csak véletlenül buktak le.
Valami varázstudó öregasszonynak még a házát is leomlasztották. Hihetetlen, hogy már itt is felbukkannak a selfek, bár azért a pletykákban sem lehetett megbízni.
- Frissítsük meg a torkunkat a fogadóban. – javasoltam, majd ha Vogon bele megy, akkor ott elkapom a tenyeres-talpas felszolgálót. – Kiderült, hogy ki volt a célpontjuk a támadóknak?

Vogon igen szívesen mesélt az út közben, és volt is miről. Mivel Turion fia a mágiahasználókat kérte, ezért azokról mesélt első sorban.
-Tudod nálunk a mágusok rendekbe tömörülnek. Ezt főleg az emberek hozták be és a különböző mágia ágak oktatását varázsló tornyokban végzik. Minden nagyobb városban minden rendnek megvan a maga külön tornya.
Így minden faj megismerheti az összes ágat és tetszése szerint fejlesztheti képességeit. Ám néhány őshonos faj inkább a saját kultúráját részesíti előnyben. Így az elfek is gyakran inkább saját eldugott városaikban a gyermekeiket oktatják a fortélyokra.
Ám ha egy tünde más mágiát kezd el használni, mint ősei, akkor megváltozik a külseje. Gondolom ezt ti is tapasztaltátok.
*Kedélyesen lovagol mellette, ügyelve arra, hogy kényelmes gyalogló tempót diktáljon. Nem rohant, hiszen számára épp elég idő adatott meg, hogy terveit kivitelezze, lenézte mindig azokat, akik rövid életüket azzal teszik még rövidebbé, hogy rohannak a vágyaik hajkurászása végett és türelmetlenségük előbb-utóbb felelőtlen kockáztatásokba torkollik.
Lassan közelednek a kocsmához.

Érdeklődve hallgatom a kereskedő történetét arról a világról, ahonnan érkezett, de alig akartam elhinni, hogy igaz lehet, amit mond.
Még, hogy ott mindenki az emberi mágusoktól tanulja a varázslatot! Nehezemre esett még elképzelni is, de azt már könnyebben elhittem, hogy az elfek a maguk útját járták, hiszen teljesen más alapokra helyeződött a mágiájuk jó része. Persze a mi világunkból indultam ki, lehet, sőt nagyon valószínű ezek után, hogy ott máshogy van.
Bár kétségtelen, hogy annak is meg vannak az előnyei, hogy megismerhetik egymás képességeit így.
Azonban arra már felkaptam a fejem, hogy mi az, hogy megváltozik a külseje valakinek, ha más varázslatokat használ?
- Ezt, hogy érted? Már, hogy megváltozik a külseje? – kérdezem tőle csodálkozva. – És nem, nálunk nem így van. Mi nem is tudjuk használni egymás mágiáját, igazából nem is ismerjük annyira, de ha ismernénk is, akkor sem menne. – rázom meg a fejem.
Nem okoz gondot, hogy lépést tartsak a lovassal, mi elfek elég tempósan közlekedünk gyalogosan is.

Úgy tűnik valóban találtak olyan dolgot, amit itt másként van, mégis felkeltette az érdeklődését a hírnöknek. És ez valóban érdekes kérdés... kívülről. Vogon sosem gondolta volna, hogy ez az lehetne.
-Ha zöld mágiát használsz, akkor szőke lesz a hajad és világos kék a szemed. De ha valaki ilyen családban születik és mondjuk egészen fiatalon, harminc éves korában áttér csak a vérmágiára használni, akkor persze nem azonnal, de mondjuk 5-10 év alatt megváltozik. Sötét kék vagy nagyon sokszor piros lesz a szeme és vörös a haja, mint amilyen az enyém. -mondta elmosolyodva- Ám ha fekete mágiát használ, akkor ugyan olyan marad, mint volt. Csak a bőre kezd egyre szürkébbé válni. A sötét elfek ezért nagyon vegyes külsővel rendelkeznek, nem egyszer keverednek náluk más alfajok színei. Például előfordulhat, hogy világos szőke vagy fehér hajúak és piros szeműek. Náluk egyedül a bőrük színeződik. Illetve az aurájuk is, de ez természetes.
A legtöbb elf a szülei tradícióit követi, ezért hasonlítanak egymásra, de mindenki tudja azt, hogy ha nem azt a mágia ágat gyakorolnák, mint őseik vagy amit eddig, akkor ez ilyen változásokat idézne elő.
*Meglepődött azon, hogy ez nem természetes, bár Viridiel szavaiból arra következtetett, hogy itt egyfajta tabu más alfaj varázslatait egyáltalán kutatni, kérdezni akár. Ezért nem tud róla... mindenki. Valakinek biztosan feltűnt.

Ha nem láttam volna a vörös haját és a se nem a mi fajunkra, se nem a selfekre ütő bőrszínét, akkor biztos azt hittem volna, hogy valami mesét mond és csak kitalálja az egészet, hiszen ilyen fizikai változásokról még csak nem is hallottam, bár az is igaz, hogy olyanról sem, aki használta volna erdei létére a sötét elfek mágiáját.
- Akkor te sötét elf vagy világos bőrrel, aki vérmágiát használ? – kérdezek rá, miután még alaposabban szemügyre vettem. – És akkor nálatok igazán sokszínűek lehetnek a fajok, nem is tudom, hogy tudjátok megkülönböztetni egymást! Vagy ott mindenki barátságban él a másik néppel? – jut eszembe és izgatottan várom a válaszát, mert akkor igazán csodálatos világ lenne. – Én csak annyit tudok ellenségeink az éjtündék varázslatairól, hogy nagyon nagy fájdalmat és halált tudnak okozni, már ebből is látni, hogy mennyire különbözünk, hiszen a mi mágiánk az élet megóvására, a természettel való harmóniára épül. – magyarázom, hogy azért visszafelé is működjön az információ áramlása.

Az első kérdésre hunyorított egy nagyot, láthatóan becsukva egy pillanatra a szemét Vogon.
-Mond még egyszer! Ezt most nem értem. Mit miből gondoltál?
*Ám most a többi mondat is zagyvának tűnik számára. De könnyen tisztázhatónak.
-Ez borzasztóan egyszerű. Mi a külső alapján különböztetjük meg a különböző alfajokat. Mint mondtam, ha használsz egy mágia ágat, úgy is kijön a hajadon vagy a bőrödön. De ez nem okoz gondot számunkra. Mindenki olyan, amilyen. Nem a külső számít nekünk, tündéknek. A tettek a legfontosabbak.
*Nem igazán értette, mire gondolt, mikor sötét elfnek nézte Viridiel, aki vérmágiát használ. Az ő bőre nem szürke, bár az is igaz, hogy ezt a családja egy titoknak köszönhetően érte el, hogy másé se legyen. Neki könnyű dolga van, hiszen gyakorlatilag nem használ mágiát, mely megváltoztatná a külsejét.
És az ellenségeskedésre, mely az itt élő két alfaj között van, még csak gondolni sem gondolt, hogy reagálna. Nem kell tudnia a másiknak róla, hogy tud róla.