Nava Jade, a fiatal félvér elf lány forró, nyári napon sétál a Mistriol tavak mellett. Már majdnem az emberek királyságának területét érte el, ez a sok helyen mocsaras, vizes környék a határtól alig fél nap távolságra van, a távolban látszik is az egyik erőd tornya, mely a védelmet biztosítja.
Hosszú volt a nap és még van öt óra napnyugtáig. A sok süppedő partú vízfelület között talál egyet, ami gyorsan mélyül, ám kellően szilárd a fövenye ahhoz, hogy a kulacsát újra teli töltse innivalóval. Ha megkísérli, egy sötét elf férfi dugja ki a fejét a vízből, hogy megszólítsa.
-Mi járatban vagy, kislány? Nem félsz, hogy az emberek megölnek, amint meglátnak?

Lassan lenyugszik a nap. Már nincs sok időm arra, hogy biztonságos helyet találjak éjszakára. Távolabb mintha egy erőd tornya látszana. Azt valahogy el kellene kerülnöm. Már régóta kínoz a szomjúság, jó lenne valahol vizet venni a kulacsomba.

Körülnézek, hátha valahogy lejutok a tó partjára, bár nagyon bizonytalan a talaj. Ahogy lépek úgy süpped alattam az iszapos föld. Ahogy próbálkozom, hirtelen stabil földszakaszt pillantok meg, bár elég meredek, de meg kell próbálnom lejutni rajta.

Óvatosan megindulok, bár meg-meg csúszik a lábam itt is, de még mindig jobb, mint ha a másik irányból próbálkoztam volna.

Végre leérek a vízhez, de hirtelen elkezdek figyelni a "vészjelzésemre" ami már ki tudja mióta tudatosulhatott volna bennem, ha nem vagyok ennyire elfoglalva azzal, hogy vízhez jussak. Most már óvatosabb vagyok. Lassan lehajolok, hogy vizet vegyek a kulacsomba, amikor hirtelen kibukkan egy fej a vízből.

Az első reakciómban hirtelen felegyenesedtem a víztől és tettem egy lépést hátra.

- Üdvözöllek "kisfiú" - válaszolok köszöntésére mosolyogva. Hogy kérdésedre válaszoljak, félni nem félek, de azért használom a fejemet és nem rohannék az emberek karjaiba, csak ha muszáj. Te egyébként mit keresel itt? És ha nem túl tolakodó a kérdésem ki vagy te?

Miközben beszélek az idegennel, megmerítem a kulacsomat és jót húzok belőle. Ez már nagyon jól esett.

Minden figyelmemmel az idegen felé fordulok és várom a válaszát. Még nem döntöttem el, hogy kedvelem, vagy sem. Egyenlőre kicsit fenntartással kezelem, hiszen nem tudhatom milyen szándékai vannak a kedves szavai ellenére.

A hirtelen kibukkanó férfi feláll a vízben, ami most már derékig ér neki és teljesen meztelen. Elfhez méltóan tagolt a teste, bár emberek között már-már véznának és egyszálbélűnek nevezhetnénk, ám ez a nép sosem volt robusztus alkat. Annak ellenére sem, hogy ereje mégis van és a hó tündék némileg jobbak ezen a téren.
Elmosolyodik a visszaszólásra és alaposan végig méri az előtte állót. Nincs nála fegyver és kissé halkan válaszol.
-Én csak fürdőzöm. Igyekeztem nem felkelteni senki figyelmét. Veszélyes sötét bőrrel és hegyes füllel élni ezen a környéken. Ám mivel tartoztam apádnak egy szívességgel, így valahogyan fel kellett kutatnom téged.

Ahogy feláll a vízben, egy pillanatra elakad a szavam. Teljesen meztelen. Igaz, hogy még soha sem láttam self férfit - egyébként másmilyent sem - meztelenül, valahogy még sem jöttem zavarba. Bár szerintem egy kicsit erre számított. Azért az illendőség kedvéért egy kicsit féloldalt fordultam, de csak annyira, hogy a szemem sarkából továbbra is szemügyre tudjam venni. Tetszett a látvány, de ezt semmi pénzért nem vallottam volna be.

De egy pillanattal később olyat mondott, hogy majdnem kiesett a kezemből a kulacs.
Akaratlanul én is lehalkítom a hangom:

- ]Az APÁMNAK? Szerintem te összetévesztesz valakivel. Még én sem tudom, hogy kik a szüleim, honnan tudhatnád te?

Nem akarom kimutatni, de nagyon felzaklatott amit mondott. Olyan gyorsan ver szívem, hogy attól félek még Ő is hallja.

- Ki vagy te? - kérdezem és teljes testtel odafordulok hozzá, olyan közel, hogy érzem a leheletét.

Vigyázz Nava, lehet, hogy csapda az egész - mondom magamnak. Bár titkon remélem,  hogy amit egész életemben kutattam, azokra a kérdésekre most válasz kapok. Viszont, ha ez kelepce, akkor valaki nagyon jól ismer és tudja, hogy ez az egyetlen dolog ami mindenképpen felkelti az érdeklődésemet.

/A kép csak illusztráció Neminra Élővilágából/


A félvér lány közel hajol a férfihoz és alig mer hinni a fülének. Valaki vagy rossz viccet űz vele vagy nagyon rátapintott az elevenére. Nem ismeri a szüleit és minden vágya az, hogy nyomukra bukkanjon. És ahogy egyre közelebb kerül a meztelen férfihoz, az kinyitja a száját.
-Apád tud a létezésedről. Csak nem léphet kapcsolatba veled. Most is azon dolgozik Zevadarban, hogy láthassátok egymást és azért küldött engem, hogy megöljelek.
*A hipnózis egyre inkább hatni kezd a túlvilági alak mágiájában és mire a mondat végéhez ér, már nem csak ráteszi a vállára az egyik kezét, miközben a másikat hanyagul maga mellett leengedve tartja, hanem a haját is el kezdi simogatni, mint egy kisgyerekét és végül belemarkolva rántja a mélybe az ájulás szélén lévő nőt.
A forró nyári kánikula utáni hideg víz kicsit észhez téríti a még mindig félkábult áldozatát, a tó egyáltalán nem olyan tiszta, mint kívülről látszott. Alga és moszat mindenfelé, melyből több helyen is különböző csontvázak látszanak ki. Négy-öt vízbe fulladt szerencsétlen van Naja körül és igen közel van ahhoz, hogy sikeresen ő legyen a következő.
Egyik maradvány sem elf, ez még így is megállapítható. Nem egy család barátja lelte meg itt utolsó nyugodt perceit, mielőtt megfulladt volna. A csontözvegy valószínűleg csak használta azt a káprázatos képességét, hogy behatoljon az elmébe és megjelenésével, beszédével a vándor bizalmába férkőzzön.
De vajon csak véletlen az, hogy ennyire hihetően adta elő az apjával kapcsolatos dolgokat? Ha sokat töpreng rajta, akkor a tóban rekedt szellem barátaitól hamarosan megkérdezheti.

Ahogy ilyen közel kerültem a selfhez azt éreztem, hogy nem nagyon tudok ellenállni neki. - Mi a fene van velem? - Egyre nehezebb köd ereszkedik az agyamra. Valahol nagyon mélyen szólnak a fejemben a vészharangok, de nem tudok mit tenni. Teljesen lebénítja az agyamat.

Hirtelen csobbanással a vízbe ránt és már vinne is a fenék felé. A hideg víz csak annyira tisztítja ki a tudatomat, hogy működésbe lépjen az életösztönöm. Ahogy körülnézek a - a fentről tisztának tűnő, de idelent zavaros - vízben döbbentem veszem észre, hogy körülöttem minden felé csontvázak vannak.
Megpróbálom kitépni magam a szorításából de nem nagyon sikerül. Egyre jobban fogy a levegőm.

- Gondolkozz Nava, gondolkozz!! próbálom serkenteni az agyam. Egy kicsit elernyesztem az izmaimat, hogy azt higgye nem vagyok tudatomnál és talán egy kicsit enged a szorításon. A számításom bejön, de egy pillanatot sem késlekedhetek. Utolsó erőmet összeszedve kitépem magam a kezei közül és próbálok egyre távolabb kerülni tőle, fel a felszínre.
Szinte kirobbanok a víz felszínére, nyitott szájjal kapkodom a levegőt, és amilyen gyorsan tudok a part felé úszom. Már éppen elérném, amikor érzem, hogy elkapja a bokámat és újra lefelé akar húzni.
Nem engedhetem, hogy ismét a mélybe vigyen, mert tudom, hogy akkor végem. Már tudom, hogy egy csontözveggyel van dolgom. Hallottam már ezekről a lényekről, de még szerencsére soha nem volt dolgom velük eddig. Hirtelen a másik lábammal hátra rúgok és utolsó erőmet megfeszítve elérem a partot. Négykézláb távolodom a víztől, mert jártányi erőm sem maradt. A talaj csúszik, nehezen haladok, de nem adom fel. Amikor már úgy érzem biztonságos távolban vagyok tőle, elterülök a földön és csak lihegek.

Nem tudom mennyi időt tölthetek el így, de lassan érzem, hogy visszatér az erőm. Most tudok csak gondolkodni. A csontözvegyet megölni nem tudtam volna, mivel már úgy is halott. Ez volt az egyetlen esélyem vele szemben. Itt már nem hat rám a deleje.

Körülnézek, hogy mégis hová tudnék behúzódni, mivel nagy szükségem van pihenésre. Lehet, hogy nem marad más, mint itt a parton aludni, behúzódva valami aljnövényzet alá?

A lány összeszedi magát és teljes erejével küzd a vízbefulladás ellen. Elkeseredetten rugdos és kapálózik. Hamar felismeri, hogy ha nem akar maga is itt szunyókálni mindörökké, akkor össze kell szednie minden erejét. És próbálkozásai jutalma volt, hogy kapkodva, hörögve próbálja magába szívni a levegőt immáron a felszínen.
Bármennyire is igyekszik a csontözvegy a mélyben tartani, sikeresen kiverekedik a partra, ahol kis kúszás után végre megpihenhet. Ahogy kicsit összeszedi magát, körbe néz búvóhely után kutatva. És megpillantja, hogy két bokor között szinte csak egy embernek elegendő hely van. Ide estére biztonsággal be tud húzódni.
Másnap bemehet az egyik kis faluba az emberek közé vagy félbe szakíthatja utazását. Csak rajta áll, hogy ez után mi fog történni...
Ha a falut választja, még el sem éri az első házakat, amikor a mezőn dolgozók ijedten dobálják el a szerszámaikat és futnak otthonaikba, hacsak nem rejtőzve vagy fedezékben kúszva érkezett közéjük.

Összeszedve az erőmet körülnézek valami alvóhely után. Nem túl nagy a választék, hiszen a terep nincs tele alkalmas búvóhellyel. Ahogy egyre kétségbeesettebben keresgélek, két bokor között megpillantok egy mélyedést, amiben éppen hogy elférek. Nincs más, itt kell maradnom. Itt takarásban is vagyok, de mégis belátom a tájat, ha esetleg bármilyen ártó szándékkal érkezne valaki. Bár bízom benne, hogy ez az éjszaka nyugodtan telik, hiszen elég egy napra ennyi megpróbáltatás.

Nem merek mélyen aludni, támadástól tartva, de azért valamennyire kipihenem magam. Hajnal tájban azért elnyom az álom rendesen. Mire kinyitom a szemem már jön föl a nap. El kell indulnom valamerre. Az erőd felé nem tanácsos indulnom. Így messziről elkerülve indulok tovább. Ahogy haladok az emberlakta területek felé, hirtelen a távolból hangokat hallok. Most már óvatosabban kell tovább mennem. Szerencsére itt már dúsabb, és kicsit magasabb a növényzet, így láthatatlanul tudom megközelíteni a mezőt ahonnan a hangok jönnek. Meglapulok egy bokor fedezékében és onnan nézem az embereket, akik éppen a betakarítást végzik a mezőn. Felmérem a helyzetemet, és látom, hogy egy darabig még tudok bujkálni, de előbb-utóbb mutatkoznom kell, hiszen a mező szélénél véget ér bokros terület.
Átváltozni még nem tudok, pedig igen jól jönne, így hát nem marad más hátra, mint valahogy szót érteni velük. Hirtelen éles sikolyt hallok. Egy nő rohan a mezőn dolgozó férfiak felé és valamit kiabál nekik. Ahogy kiveszem zaklatott szavaiból valakik megtámadták a falut. Talán ha a segítségükre sietnék, nem lennének ellenségesek velem. Szerintem érdemes megpróbálni.

A lány észre vesz valami mozgolódást a falu másik részén. Lovasok jöttek bő gatyában, szinte leng rajtuk a kék ruha és fejükön fekete kalap van, arcuk elég szintén kék hímzésű kendőt húztak.
Ha be akar avatkozni, akkor gyorsan kell cselekednie. Hosszúra elérnek a karikás ostorokkal, amivel oda suhintanak mindenkinek, aki közel mer menni hozzájuk. Öveikben néhol fokos, néhol tőr van tűzve, de kard csak kettőnél. Ám igen gyorsan és értő módon nyitják ki a karámot, hogy a marhákat kitereljék és elhajtsák. Több ökör is van köztük és néhány bika, de a többsége tehén.
De vajon mit csinál most? A falusiak úgy tűnik, alig mernek szembeszállni velük, legtöbben kitérnek és a házaikba futnak átkokat szórva rájuk. Az a néhány szerencsétlen pedig, aki vehemensen ordítva közeledik a lovasokhoz, hamar eltántorodik néhány ostorcsapás után.

Végig nézek magamon és látom, hogy tiszta sár mindenem. A lábamtól a fejem búbjáig koszos vagyok. Már éppen kezdeném egy kicsit rendbe hozni magamat, amikor hirtelen egy ötlet villan az eszembe. Ez nem is olyan rossz. Lehet, hogy teljesen elfedi a bőröm színét az iszapos föld, így nem tudják hirtelen, hogyan is nézek ki. Legfeljebb azt hiszik, hogy koldus vagyok. Ez még jól jöhet.

Egy igen ismerős érzés kezdi bizsergetni a gerincemet. Jó érzés. Aztán már tudom is, hogy mitől van. Tristán már a közelemben van, érzem a jelenlétét, de még látóhatáron túl. Egyenlőre maradjon is ott, még nem jött el az ő ideje.

Ahogy nézelődöm, és próbálom felmérni a helyzetet, hirtelen egy lovasokból álló csapatot pillantok meg, akik éppen "lopják" a falusiak jószágait. Számomra érthetetlen módon, azok meg csak állnak és nézik, de nem mernek semmit tenni. Aztán meglátom kezükben az ostorokat.

Nem tudom kik ezek, de egy kicsit megleckéztetem őket. Mivel rengeteg a növény, őket hívom segítségül. Egyenlőre maradok a rejtekhelyemen és onnan kérem a növényeket segítsenek nekem. Rátekerednek a lovak lábára, amik hirtelen megbotlanak és levetik lovasaikat.

Látom a döbbenetet az arcokon, de nem csak a támadókén, hanem a falusiakén is. Hirtelen nem tudják, hogy mi ez. Amíg így állnak értetlenül, újabb támadást intézek a betolakodók felé. Az ütésre emelet ostorokra is rátekerednek a növények és kitépik a kezükből. Most vettem észre, hogy kettőnél kard is van. Azt hiszem most jött el annak az ideje, hogy előlépjek. Jelzem Trisnek, hogy siessen egy kicsit, mert kell a segítsége.

Előlépek fedezékem mögül és megindulok feléjük, kényelmesen, mintha éppen erre vezetne az utam. Köpenyem kapucniját a fejemre tettem, nem kell, hogy már messziről lássák elf vagyok. Szerencsémre még mindig tart a csodálkozás, így szinte ügyet sem vetnek rám. Koszos és büdös vagyok, milyen veszélyt jelenthetnék rájuk? Lesz nagy meglepetés az már biztos....

Naja a természetet hívja segítségül, ám szembesülnie kell azzal, hogy a fűszálak, melyek a lovak lábait elkapni igyekeznek nem elég gyorsak és erősek ahhoz, hogy felborítsák a lovakat, pusztán elszakadnak, ahogy kicsit lassítják a vágtájukat.
Bár Aliával gyakorolt, még koránt sincs birtokában ezen képesség és lehet egy mester mágusnak sem lenne ennyire könnyű, ha nem az erős fák között, hanem nyílt réten vannak. Így tehetetlenül szemléli, ahogy elhajtják a jószágokat és csak annyi marad hátra neki, hogy eldöntse, követi-e a nyomaikat vagy a faluba megy?
Álcája miatt valóban nem lehet megkülönböztetni egy erdei elftől.

Látom, hogy az aljnövényzet nem állítja meg a lovakat. Most mit csináljak? Már hajtják is el a jószágokat. Pár perc múlva már csak a port látom utánuk. Na ennyit a mentőakcióról. Mi legyen, induljak utánuk, vagy inkább a faluba nézzek be? Lehet, hogy előbb a helyiekkel kellene beszélnem, és minél többet megtudnom ezekről a martalócokról.

Előlépek fedezékemből és elindulok a még mindig döbbent munkások felé. Remélem az iszap egy darabig kitart rajtam és nem fedezik fel kilétemet.

- Legyetek üdvözölve - köszöntöm őket. Nava vagyok és vándor, az előbb tanúja voltam az eseményeknek. Kik voltak ezek, és miért viszik el az állataitokat? - kérdezem őket.

Lassan magukhoz térnek és körém gyűlnek. Egy tagbaszakadt férfi - valószínűleg a falujuk vezetője - bizalmatlanul nézeget, de azért nem támadólag.

Közben érzem, hogy Tristán már itt lapul a közelben és figyeli az eseményeket. Vele is van egy tervem, de egy kicsit később.

A férfi szó nélkül int, hogy kövessem és elindul a többiekkel a falujuk felé.
Utána kiáltok:

- Azonnal megyek utánatok, csak kiveszem a csomagom a bokrok alól.

Odarohanok Trishez és először is nagyon megölelgetem.

- Nagyon örülök neked kincsem, de egy komoly feladatom lenne a számodra. Te biztosan érzed még a jószágok szagát. Ezért nagyon óvatosan utánuk kellene lopakodnod és megnézned hová viszik őket. Ne tegyél semmit csak tudd meg hol vannak. Utána gyere vissza ide és együtt kiszabadítjuk őket. Legalábbis ez a tervem. Én a faluban leszek, de amint visszaérkezel én is ide jövök.

Nyomok egy puszit az orrára és futok a falusiak után, nehogy gyanús legyen távolmaradásom.

Kíváncsi vagyok erre az egész furcsa dologra.

A falusiak furcsának találták, hogy épp most bukkan fel egy szövetséges egy olyan vidéken, ahol még a saját katonájuk is túl ritkán látott vendég. Ám hamar nyugovóra térnek felette és nem különösebben zavarja őket az sem, hogy vissza szalad a batyujáért majd láthatóan anélkül tér vissza. Eddigre már az elöljáró egy nagy darab fehérre meszelt vályog házban készít ki egy kis harapni valót, biztos ami biztos, ne éhezzen az, aki segíteni akar nekik.
-A tolvaj neve Rosszcsont Verát. Régen a falunkban született és itt nőtt fel. Ám ahogy gúnyneve is mutatja, nem igazán tudott beilleszkedni és csikós apjától eltanulta a hajtás mesterségének alapjait, ám igen gyorsan rossz útra lépett.
Az itteniek nem szeretik, ha erre veti a rossz sors, de sokak gyerek kori barátai is a bandája soraiban vannak. És mit is tehetnénk? Még a katonák is gyorsan elvesztik a nyomát a mocsárban, ha utánuk erednek.
Nem rossz ő, nem öldös embereket, mint sok bandita. De az állatainkat örülünk, ha visszaszerzed tőle. És a járőrbíró is segít neked, ha erre jár. Hetente egyszer vagy egy tucat lovassal erre jár. Ők minden védelmünk a fosztogató orkok és más bajkeverőkkel szemben.
*Közben szalonnával, kenyérrel, sóval és borral kínálja a hegyesfülűt.

- Tehát Rosszcsont Verát a mocsárban tanyázik. - mondom az elöljárónak, miközben jóízűen falatozok az elém tett ételből.

- Milyen messze van ide a mocsár?

Miközben érdeklődöm, arra gondolok, hogy még szerencse, hogy Tristánt küldtem utánuk, mivel neki nagyon kifinomult a szaglása. Egészen biztosan nem veszíti el a nyomukat.

- Ha megengeded Elöljáró Uram, nem tölteném a faluban az éjszakát, hanem kint a mezőn, mivel megszoktam, hogy a szabad ég alatt alszom. Nem érezném jól magam itt. Reggel, ahogy felkel a nap itt vagyok és megbeszéljük a továbbiakat. Köszönöm a szíveslátást, de most indulnék.

Felállok és meghajtom magam felé és a gazdasszony felé, aki az ételt tette elénk. Azon jár az eszem, hogy kint legyek amikor Tris visszatér, mert szükségem van minden információra.

Úgy látom, hogy nincs ellenvetésük az kérésemmel kapcsolatban, így visszaindulok a mező szélére. Gyönyörű, békés este van, de valamiért mégsem vagyok nyugodt. Olyan érzésem van, hogy nem a marhatolvaj a legveszélyesebb ezen a környéken. Egyelőre nem kell támadástól tartanom, de azért nem árt az éberség és az óvatosság.

Én már elértem azt a helyet ahová Trisnek jönnie kell, de Ő még nincs itt. Addig leheveredek a bokrok alá és azon kezdek gondolkodni, hogyan tovább....

A falusiak nagyon boldogak voltak amiatt, hogy valaki segít nekik. És nem is csodálkoztak azon, hogy egy talpig koszos vándor elf -aki amúgy is az erdő gyermeke, ki tudja, hogy szoktak ezek élni oda haza- inkább a kemény földön alszik, mint a puha ágyban.
Másnap szerencsére épp arra járt a járőrbíró egy csapat őrjáratozó katonával. Tizenkét vasba bújtatott lovas. A páncél és súlyosabb fegyverek nélküli csavargó bandának valószínűleg esélye sincs ellenük, ha összecsapásra kerül sor.
-Üdvözöllek! Itt is van, akiről tegnap beszéltem. Hadd mutassalak be neki!

Hajnal felé arra ébredek, hogy meleg lehelet csap az arcomba. Még a szememet sem nyitom ki, tudom, hogy Tristán érkezett meg. Még mindig csukott szemmel kinyújtom a kezem és beletúrok sűrű sörényébe. Fejét magamhoz húzom, és orromat az övéhez dörgölöm.

- Jó reggelt aranyom. Milyen utad volt? Megtudtál valamit?

Mélyen a szemébe nézek és "hallgatom az információkat". Megtudom, hogy a mocsár egy olyan részén van a tolvaj, amelyet igen nehéz megközelíteni. Viszont Tris talált egy keskeny sávot a mocsárban, ahonnan megközelíthető a táboruk. Azt is megtudom, hogy az állatok sértetlenek és eladásra szánja őket egy másik falu vásárán.

- Köszönöm neked életem a segítséget, szerintem pihenj és utána keress egy kis eleséget. Én most visszamegyek az emberekhez. Amint szükségem lesz rád tudatom veled.

Információim birtokában vissza megyek a faluba. Az elöljáró házából éppen akkor lép ki egy katona. Vezetőnek nézem, és nem is tévedek, mert ahogy meg pillantanak odajönnek hozzám. Az elöljáró bemutat a katonának és akkor kiderül számomra, hogy Ő a járőrcsapat vezetője.

Beinvitál kettőnket a házába. Leülünk az asztalhoz, és elmondom nekik amit Tristántól megtudtam. Furcsán néznek rám, ezért egy kis magyarázattal szolgálok nekik.

- A társam az éjjel érkezett vissza, mivel nyomon követte a tolvajokat. Ő mondta el nekem, hogy merre találjuk őket, és mi a szándékuk az állataitokkal. Viszont a társamat nem hozhatom be a faluba, mert még félreértenétek a jelenlétét, ugyanis ő nem elf és nem is ember. Ha itt lesz az ideje meg fogjátok látni, hogy igen hatékonyan tud segíteni - mosolygok rájuk.

- Ha gondolod Kapitány indulhatunk....

A járőrök vezetője egy percig nem kételkedett abban, hogy egy lombtünde nem csak az erdőben találja fel magát, de egy mocsárban is megtalálja a maga kedvét a természettel és sokkal könnyebben megtalálja akár maga is -legalább is úgy vélték- az oda menőket, mint a legjobb emberi nyomolvasó. A barátjáról pedig azt gondolták, hogy valószínűleg egy állat. Valószínűleg egy jó szaglással és hallással rendelkező vadállat.
-Az embereim készen állnak. Azonnal indulhatunk.
*Ahogy haladnak a keskeny földsávon egyszer csak meg kell állniuk. Sajnos nem tudnak tovább menni.
-Ez most így nem jó. Ez így nagyon nem jó. A lovak kezdenek egyre mélyebbre süppedni. A talaj nem bírja el a súlyukat.
*Sajnos a lovaknak jóval kisebb a patáik felülete, mint a nagymacska mancsa. És a rajtuk ülők is külön nyomják a vas felszerelésükkel együtt.

Miután elindultunk a járőrökkel, egészen jól elbeszélgettünk. Na azért nem mindent mondtam el nekik, de próbáltam barátságosan társalogni.

Ahogy egyre közelebb jutunk a mocsaras részhez, hirtelen észrevesszük, hogy a lovak kezdenek besüppedni a talajban.

- Azt hiszem, innen gyalogolnotok kell. - mondom a kapitánynak. Sajnos a lovakat itt kell hagynunk valami biztos helyen. És innentől mindenki csak annyit beszéljen amennyit muszáj, és azt is nagyon halkan.

Érzem, hogy Tris egy kicsivel előttünk jár. Jelzek neki, hogy várjon be minket.

- A társam majd mutatja a biztonságos utat nekünk. Kérlek ne ijedjetek meg tőle. Igazán rendes fiú.

Ahogy lépkedünk tovább, hirtelen a növényzet közül kibukkan Tris feje, majd az egész teste. Impozáns látványt nyújt társam. Látom a döbbenetet a többiek arcán, ezért gyorsan közbeszólok:

- Nem kell tőle félnetek, legalábbis amíg én nem vagyok veszélyben, vagy nem adok más parancsot neki. De ugyebár erre most nem kerül sor.

Intek nekik, hogy mukkanás nélkül kövessük az oroszlánt. Tris óvatosan halad előre, majd hirtelen megáll. Már mi is halljuk távolabbról a tolvajok hangját. Oda intek a járőrök vezetőjének, hogy most Ő jön, hiszen neki kell irányítania az embereit....

A süppedős talajon rájönnek, hogy a nehézlovasokból álló különítményt bár a banditák nem tudják legyőzni, a terep viszont szó szerint megfojtaná, mielőtt elérnék a rablótanyát.
Miután egy biztonságosabb homokpadon hagyták az állatokat, a vascsizmákkal térdig süppedve haladtak tovább. A járőrbíró gyanúja beigazolódott és valóban nem egy ember vagy más intelligens faj a kósza barátja, hanem egy fehér oroszlán. Bár a bundája most alaposan összekoszolódott neki is.
Bár a katonák felszerelése nagyon lehúzza őket, de igyekeznek minél halkabban megközelíteni a tábort. És amikor megpillantják végre a haramiákat, a katonák a földhíd melletti nádasban igyekeznek odalopózni. Nagyon koncentrálnak és lassan mozognak, így félig már be is kerítik Rosszcsont Verátékat, ám az egyik emberüket észre veszik és így elkezdődik a rajtaütés.
A csata nem tart sokáig. Bár a lovakra pattanó gazfickók igyekeznek távol tartani maguktól a támadókat és főleg korbáccsal odasuhintani vagy csak kiverni a kezükből a fegyvereiket, még gyalog is igen veszélyes ellenfelek. És az egyikkel maga Najának is sikerülhet pár ütést váltani, ha csatlakozik a többiekhez.
Ám Rosszcsont nem úgy gondolkodott, mint a törvény embere. Ők leginkább a földhídon várják a kitörést, ám a betyárok beleugratnak a mélyebb víz felé és paripáikkal együtt próbálnak elúszni. Csak két társuk leli halálát, illetve ki tudja, hogyan végződik, ha elkezdődik egyáltalán az elf és kiszemeltje között a párharc. (Ha igen, az ellenfele egy korbács mellett egy fokost is forgat, így két kézzel harcolva igen veszélyes ellenfél. Ráadásul ügyes mind a kettőben.)

Sajnos a teljesen hangtalan lopakodás lehetetlen. Hiába hagytuk az állatokat hátra, a katonák páncélzata úgy zörög, mintha egy vasakkal teli szekér közeledne. Azért megpróbálnak a lehető legóvatosabban jönni. De bekövetkezik, a szinte elkerülhetetlen, észreveszik az egyik katonát. Nincs tovább értelme rejtőzködni, így a kapitány támadást vezényel.

Mivel a zsiványok nem számítottak ránk, ezért nem is készülhettek fel a támadásra. A katonák igen jól képzettek, így eléggé fölényben vannak.

Rosszcsontnak viszont másféle terv jár az eszében, és nem feléjük ugrat a lovával, hanem a mély víz felé. Emberei megpróbálják követni, de páran azért szembeszállnak velünk.

Az egyikük engem szemel ki magának. Már úgy is régen mozgattam meg magam, így állok elébe. Ügyes a fickó, mindkét kezében fegyver van. Ezért én is előveszem mindkét kardomat, és végső esetben ott a titkos fegyverem, a karom. Bár szerintem erre nem lesz szükség. Kicsit kinézek oldalra és látom, hogy Tristán is teszi a dolgát. Neki aztán végképp nem ellenfél egyik sem. Így hát saját ellenfelemre koncentrálok. Úgy látszik ellustultam, mert a következő pillanatban egy ostor vág végig rajtam. Az a szerencsém, hogy a ruhám bőrből van, így valamennyire felfogja az ostor ütésének erejét. De azért igencsak megérzem így is. Agyamat elönti a düh, és vérszomjasan mosolygok az emberre. Nem nyújthatok túl szép látványt, mert egy tized másodpercre megmerevedik. Ennyi elég is arra, hogy bal kezemben lévő kardommal elvonjam a figyelmét, és a jobban lévővel az ostort tartó kezére vágjak. A fegyverét elejti, de a másik kezében még ott a fokos. Gyors a férfi. Ahogy kihullik kezéből az ostor, már csap is a fejem felé a fokossal. Ha ez eltalál, akkor az agyvelőmet kellene felszedni a földről. Ezt pedig ugye nem szeretném, így hát ismét cselhez folyamodok. Úgy teszek, mintha a háta mögött lenne valaki, aki éppen támad felé. Oda kiáltok a nem létező támadónak, és látom hogy egy pillanatra hátrakapja a fejét. Abban a pillanatban oda ugrok és a szívéhez szorítom a kardomat.

- Kapitány mi legyen ezzel az emberrel? Szükséged van rá, vagy meg kell halnia?

A csata nem tartott sokáig és nem is volt túl véres. Néhány gonosztevőt sikerült megölni és a tünde lánynak a földre terítenie az ellenfelét. Az életét pedig a járőrbíróra bízta, aki oda kapta a tekintetét.
Egy kis ideig csak némán nézte őket, majd egy szó nélkül indult meg feléjük. A betyár szíve egyre jobban verdesett, hiszen ő maradt utoljára, hogy leverje a haragját, hogy a rablóvezért nem sikerült kézre keríteni.
-Az attól függ, hogy mit hajlandó elmondani. -szegezte a férfi nyakának ő is a kardját, így már két vas nyomta őt szúrásra készen- Hová tart vajon Rosszcsont?
-Azt senki sem tudhatja rajta kívül. Rengeteg rejtekhelye van a vidéken és úgy ismeri a titkos utakat, mint a tenyerét.
-Azt hittem, hogy tippelni akarsz valamelyikre, nehogy itt helyben kivégezzünk. Az ország határain kívül én vagyok a pandúr és a bíró egy személyben. -utalt arra, hogy ez a határ menti falu hivatalosan nem is tartozik a király birtokai közé, csupán laza ellenőrzést tartanak fent, amit a helyi lakosság legtöbb esetben jó néven vesz.
-Lehet, hogy a tölgyfához ment. De ha mégsem, arról sem én tehetek. -sietett kiegészíteni a mondatát egy értékesebb és egy kevésbé értékes mondattal.
-Akkor oda vezetsz minket és ha nem találjuk semmi nyomát, hát majd téged kötünk fel helyette. Valakinek lógnia kell!
*Ám Najának rossz előérzete lett hirtelen. Nem a fiúval kapcsolatban, hanem a hátra hagyott lovakkal. Mintha ezernyi kis bogár vagy énekesmadár fecsegne a fejében arról, hogy valami gyilkos megközelíti őket. Ám nem tudja még kivenni, egy elmosódó zörejjé válnak, ha koncentrál rá. És valahogy nem is állat hangoknak tűnik, de valami az elméjében nagyon nyüzsög.
Ha visszatérnek a hátra hagyott állatokhoz, az egyik mén teteméből épp egy krokodil falatozik. Szegény pára lement a vízhez inni és akkor kaphatta el.

/Bocsi, hogy most csak ennyi, de rohanok melóba./

Egyet kell, hogy értsek a kapitánnyal. Ez a legény az egyetlen aki valamit is tudhat Rosszcsont búvóhelyeiről. Nélküle biztos, hogy nem találjuk meg, bár ezt neki nem kell tudnia.
Egy kicsit besegítek a Kapitánynak.

- Tudod Kapitány, szerintem ez a fiú nem túl őszinte hozzánk. Szerintem sokkal többet tud, mint amit elmond nekünk. - cinkosan ráhunyorgok a Kapitányra. Bár megvannak a módszereim - nyomom meg a szavakat - arra, hogy kiszedjek belőle mindent, de jobb lenne, ha magától beszélne.

A Kapitány veszi a lapot és úgy dönt, hogy ad egy esélyt a haramiának, arra, hogy megváltsa az életét a segítségért cserébe. A fiú szerint valamilyen tölgyfánál van egy rejtekhely, lehet, hogy odament Rosszcsont. Amíg így beszélgetnek, hirtelen olyan érzésem támad, mintha ezernyi kis féreg vonaglana a bőröm alatt. Valami veszély leselkedik erre felé. Ha nem is ránk, de a környezetünkben lévő élőlényekre. A fejemben olyan vircsaft van, hogy semmit nem tudok kihámozni belőle. Nem egy, hanem ezer hangnak tűnik. Nem értem!!!!!

Hirtelen nekiiramodok, és ahogy csak tudok rohanok a hátrahagyott lovakhoz. Még hallom, hogy a kapitány a zsiványt az egyik emberére bízza, és dobog utánam.

Ahogy széthajtom a mocsaras részen nagyon magasra növő nádat, iszonyú kép tárul elém. Az egyik lovat éppen egy hatalmas krokodil marcangolja. Az állat még él, és úgy kezd falatozni belőle. És már hallom, hogy közeledik a többi hüllő is. Fegyverrel itt nem megyek sokra, ezért mást kell kitalálnom.
Éles füttyszót hallatok, és a Kapitányhoz fordulok:

- Az összes többi lovat meg kell próbálni biztonságos helyre vinni. Addig én mindent megteszek, hogy ezeket rondaságokat elszigeteljem tőlünk.

Több időm nincs a Kapitányra, hiszen egyre több krokodil közeledik felénk. Megpróbálok csak a feladatra koncentrálni, és a két méter magas nádakat arra kérem, hogy fonódjanak szorosan össze, mintegy masszív falat emelve közénk és a hüllők közé. Még magam is meglepődöm, hogy sikerült amit hirtelen elterveztem. Bár tudom, hogy ez nem tartja vissza sokáig a ragadozókat, de annyi előnyt ad nekünk, hogy biztonságos helyre jussunk.

Mire végzek és elindulok a társaság felé, látom, hogy a többi lovat sikerült a mocsárban lévő legnagyobb homokpadra terelni.

- Minél hamarabb ki kell jutnunk innen, mivel ezek a hüllők nem csak a vízben, hanem a szárazon is veszélyesek. Egy kis időre fel tudtam tartani őket, de nem a végtelenségig. Neked van helyismereted, úgy hogy innentől te irányítasz.

A Kapitány bólint, és int az embereinek. Mindenki megfog egy kantárszárat, és libasorban elindulnak a homokpadon. Követem őket..........

A lány sikeresen foglyot ejtett és nem is a néma levente fajtából. Ám volt annyi esze, hogy ne áruljon el elsőre semmi olyat, ami miatt hasztalan lenne a továbbiakban. Ám az ef nőnek balsejtelmei voltak, amik mintha összefüggésben lennének a furcsa zajjal a fejében. Minden erejét összeszedve rohan vissza az állatokhoz, de az egyiket már elevenen tépik szét a krokodilok. Bár a vízben a leghatásosabbak, de a mocsáron átvezető keskeny ösvényre felkapaszkodva is komoly veszélyt jelenthetnek.
-Ó, nem! -fakadt ki a csapat vezetője, amikor meglátja a veszteséget. Számára ezek nem csak lovak. Hű társak, akik ott vannak velük a csatában.
Nava feltartóztatja őket a nádból font fallal annyi időre, hogy ki tudjanak jutni és hamarosan már a vizenyős terület széléről tekintenek vissza az elmúlt idő eseményeire. Már kezdi átlátni, hogy a vízben lévő temérdek növény próbálta őt figyelmeztetni, de még túl friss ez a tudása. Idegen környezetben és más növényekkel, mint a megszokott fák kicsit másként működik és gyakorolnia kell a varázstudása uralását. Néhány hüllő bár próbálkozott, de őket könnyedén visszanyomták. Így további lovak elvesztése nélkül nézték kicsit még a vadregényes tájat pihenés képen, majd a legtöbben nyeregbe pattantak. (Egy társuktól sajnos így is el kellett búcsúzniuk, akik gyalog próbálja majd elérni a legközelebbi erődöt, hogy ott új hátast kapjon.)

Ám a következő búvóhely, ahová sikeresen elvezette a rab a járőröket újabb meglepetéssel szolgált nekik. Tristan szagot fogott és előre rohanva próbálja jelezni, merre mentek nem régen az erre járók. A közeli dombon füves rét van, egyedül a tetején van egyetlen ősöreg tölgyfa. És az oroszlán onnan érzi az embereket.
Ám a betyárok vezére sem volt ostoba. Fürkészei már jelezték neki az érkezőket, nem véletlenül kedvelte ezt a helyet pihenői alkalmával. És saját nyomukon visszagyalogolva felmásztak az út széli fákra, hogy letört ágakkal álcázva magukat hálóval a kezükben várják az érkezőket.
Bár a fák között is lapul néhány csapdájuk, de a legnagyobb esélyük a győzelemre, ha a halászatra is sokszor használt szerszámaikkal most a vasba bújt lovagokat tudják ártalmatlanná tenni. A tünde lány világosan hallja azt, hogy a tolvajok lovai a domb másik oldalán vannak. De most is rengeteg más információt próbál a természet neki elsuttogni, egymásnak átadva ez visszhangzik a fejében, ahogy ezernyi élőlény ismétli meg újra és újra.

Miután visszavertük a hüllőket, és biztonságos helyre jutottunk, úgy gondolta a Kapitány, hogy ideje lenne Rosszcsont után nézni.

A foglyot megkötözve, a ló hátáról ülve vezette. Nem bíztam ebben a martalócban, ahogyan a Kapitány sem. További csapdákra és cselekre számítva, megpróbáltam figyelni a természet üzenetét. Még mindig elég nagy káosz volt a fejemben. Túl sok információ jutott el hozzám, túl gyorsan és ráadásul egyszerre. Ezt kellene valahogy szétválogatnom.

Tristánt előre küldöm, hogy Ő legyen a felderítő. Már messziről látszik, hogy a domb amit meg szeretnénk közelíteni egy fás terület végén helyezkedik el, egyetlen hatalmas fával a tetején.
Tristán jön vissza rohanva, és jelzi, hogy az emberek és lovaik merre vannak. Valami nem stimmel, de még nem tudom, hogy mi. Oda megyek a Kapitányhoz:

- Álljunk meg egy kicsit. Megpróbálom kiszűrni a fejemben lévő sok zaj közül, hogy mit mondanak a fák. Addig ne induljunk tovább, csapdát sejtek.

Eltávolodva a többiektől, leülök a földre, behunyom a szemem és megpróbálok a bennem lévő hangokra koncentrálni. Először csak a nagy káosz van a fejemben. Teljesen ellazítom magam, kizárok minden zavaró tényezőt, és gondolatban a fákhoz fordulok. Többször próbálom, és egyszer csak meg van a jutalmam. Halkan, szinte fuvallat szerűen jönnek a fák hangjai.

Kérlek titeket, mondjátok el merre találjuk a lótolvajokat? Terveznek valamit ellenünk, állítottak csapdákat?- kérdezem őket.

És végre megtudom amit szerettem volna. Visszamegyek a kapitányhoz és tájékoztatom arról amit megtudtam.

- A kis cselesek a fák tetején várják, hogy elhaladjunk alattuk és akkor hálókkal elfognak bennünket. Nem akarnak bántani, csak egérutat nyerni, és hogy ne üldözzük őket.
Mit javasolsz, mit tegyünk?

Navának gondolkodnia és főleg koncentrálnia kell. Így hát elvonul. Tris már elmondta, honnan érzi a szagokat és mit lát. Ám ez még nem volt elég a sikerhez.
Szép lassan háttérbe szorítja azokat az információkat, amiket már megértett, így egyre kevesebb hang zsibong az elméjében. Egyre gyorsul az üzenetek megfejtése, mire végül már kommunikálni is tud a fákkal.
Ahogy visszafelé indul az úton az egyik útonálló rádobja a hálót. Még hallja érzékeny fülével a mozdulást odafent, amiben segíti az is, hogy tud a cselről, csak kicsit odébb számított volna rá. Ám a támadó két társa is leugrik a magasból és az egyik a karikás ostorral a lábát veszi célba.
Ha tehetik, inkább élve fogják el, bár van náluk néhány fegyver is. Ám a járőrök csapata is észreveszi őket és megindulnak segíteni. Vajon mi fog történni ezekben a sorsfordító pillanatokban?