Lehet, hogy elsőre kicsit bonyolult volt a dolog és nem értettem ezt a bárkiből lehet bármi variációt a fajokon belül, ezért egy bocsánatkérő mosollyal fordultam Vogon felé a kérdésére.
- Hát nekem ez jött le abból, amit mondtál. Világosabb a bőröd, mint a sötét elfeké, de nem annyira mint a mienk, ráadásul vörös a hajad, ahogy épp az előbb fel is hívtad rá a figyelmet. – próbáltam érthetően előadni, hogy mire gondoltam.
Irigylésre való volt azonban az, hogy mindezen különbözőségük ellenére, vagy talán pont a sokszínűség okán, elmondása szerint nekik ez nem számít, nem ez alapján ítélik meg az embereket.
- Nálunk is jó lenne hasonló felfogás, de sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy olyan óriásiak a különbségek nálunk, hogy szinte lehetetlen összebékíteni a két elf fajt, de még csak a többieket is nehezen. A sötét elfekben benne van a birtoklási vágy és a felsőbbrendűség tudata, ők nem tekintenek másra másként, mint használati tárgyra céljaik megvalósítása érdekében. – sóhajtok egyet. – Ezért most szólok előre, hogy ne lepődj meg, ha sokan idegenkedve fognak tekinteni rád, még azt sem zárom ki, hogy kötözködni fognak.

Vogon arcára kiült az őszinte megdöbbenés. Igyekezett ezt jó kedélyűnek mutatni, még ha a mondatok vége a legnagyobb félelmét igazolták vissza. Odahaza megszokta, hogy a sötét elf -főleg az ő rokonai, akik sokat vannak mások között- kissé túldramatizálják a sötét mágia elleni fanatikusok veszélyét. Főleg az után, hogy ők a legritkábban látszanak annak. Ám Vridiel barátságosnak szánt szavai friss ismeretségük ellenére is elég meggyőzőnek tűnt, hogy a zevadari barátai nem túloztak azzal kapcsolatban, mennyire elfajultak erre felé a dolgok.
-Én tipikus vérelf kinézetű vagyok, ha az segít. Nem értem, miért különbözne a bőröm tőletek például, ha lebarnultok a napon. Én láttam már sokkal sötétebb bőrűeket, majdnem teljesen feketét emberben. Pedig állítólag nem is volt varázsereje.
*Ha ez terelésnek hatott, akkor bizony az volt. Bár véleménye szerint nem utolsó, szedett-vedett fajtából. Tudatosan ügyelt arra, hogy valós információkat osszon meg, mert ahogy a Beebebroxok is tanítják, hosszútávon a becsületesség a kifizetődő az üzletben, a szélhámosság csak rövid távú eredményeket hoz.
~Vajon van értelem ennek az egésznek? Komolyan elkezdtem foglalkozni az itteni rabszolga kereskedelem fellendítésével, de ha ilyen gyűlöletek vannak irántunk, akkor hogy tudnék megmaradni családom pártatlanságában és figyelni csak az áru akaratára, ahová mozogni akar? Az egész elvünk arra alapszik, hogy az országokat és lakókat kezeljük egyenrangúan és csak a pénzre figyeljünk! Ám a fanatikusokat nem szabad figyelmen kívül hagyni és így szinte csak egy királyságra korlátozódnak a lehetőségek. Vagy nem?
*Ezen töprengett, miközben épp beléptek a kocsmába. Mindent megtett út közben, hogy hegyes füleit elrejtse hosszú hajába, így lehetőleg elf voltát is minél kevésbé ismerjék fel. Vridiel pedig a támadásról kérdezősködött, amiről már hallottak az utcákon suttogásokat.
-Szörnyű eset! Szegény Dábora születésétől fogva köztünk élt. Kicsit lökött volt a csaj, de azért nem ártott senkinek. Néha kihozta az embert a sodrából, de varázshatalmával mindig segített, ha megfizették.
Nem véletlen, hogy rettegtek tőle a sötét elfek. Nélküle sokkal védtelenebb ez a város. És ha látnátok amit műveltek! Ráomlasztották a házát, hogy szörnyethaljon és utána kirángatták alóla és lefejezték. Ilyen szörnyű tettet senki sem érdemel!
*Néhányan arra felé figyeltek és lelkesen bólogattak. Úgy tűnhet a lelkes olvasók számára, akik nyomon követik az eseményeket, hogy halála után jelentősen megváltozott a vélemény róla. Vagy csak a halála körülményei miatt?

Érdekes volt a beszélgetésünk a kereskedővel, mert sok olyan dolog derült ki elég rövid idő alatt, ami azt mutatta, hogy a legelső benyomások után mégis csak nagy különbségek vannak a kultúráink, szokásaink és fajaink egymáshoz való hozzáállásában.
Talán még szegyellnem is kellene magam, hogy ők meg tudták oldani a békés egymás mellett élést, még mi inkább a háborúskodást választottuk, igaz nem nagyon volt választásunk, hiszen mi csak területeinket, erdeinket, értékeinket védtük.
- Nálunk nincsenek vérelfek! Nem ismernek ilyet az emberek, az orkok, a törpék, ezért hiába bizonygatod. Mindenkinek meg nem magyarázhatod el, hogy valami idegen világból jöttél, mert előbb vágnak kupán egy buzogánnyal, vagy szúrnak keresztül egy szénázó villával. – ingatom meg a fejem a hozzáállására.
~ Fekete ember? ~ csodálkoztam volna, de ekkor eszembe jutottak azok, akik egyszer meg akartak főzni minket, bár azok sem voltak teljesen feketék, így végül nem kérdeztem erről, főleg mert volt min elgondolkoznom nekem is és láttam, hogy Vogon homlokát is felhők redőzik.
A kocsmába betérve azonnal hallhatjuk a pletykákat, nem is nagyon titkolózik a jónép, akkor sem, mikor rákérdezek mi történt.
- Mágus volt Dábora? Egy varázstudót öltek meg a sötét elfek? Hogy kerültek ide egyáltalán? És legalább elkapták őket? – kérdeztem tovább, miközben rendeltem magunknak egy-egy kupa bort, mert nehéz volt elhinni, hogy csak így besétálhat ide pár self és ilyen mészárlást rendez.

A kalmár csendben követte kalauzát, kinek ezt a vidéket kell bemutatnia. Mivel megfogadta a tanácsot, inkább nem hívta fel magára a figyelmet, nehogy agyonverjék... még mielőtt kedvességét meg tudná mutatni.
~Hmmm... Sötét elfek? Az elmondottak inkább a barna köpenyesekre vallanak. Azok olyanok, mint a bunkós bot. Az árnymágusok ennél sokkal kifinomultak és sokkal sokkal csendesebbek lennének.
*Mindig is úgy tekintett az elemi mágusokra, mint a természetfölötti verőlegényeire. Bár félelmetes energiákat tudtak mozgósítani varázslataik során, ám ezekből hiányzott az elegancia és a pontosság.
-A városfalon keresztül törtek be. Végig pusztították az utcákat, amerre csak jártak, csecsemőt, asszonyt mindenkit megöltek. És az otthonába kapták el a boszorkányt, beszorították és rágyújtották.
-Mégis mit, hogy rágyújtották? Hiszen leomlasztották. A Tikar is megmondta, hogy nem csináltak vele semmit. Egyszerűen fogták és porba döntötték. Nem kínlódtak a gyújtogatással, Dábora olyan nagy hatalmú boszi volt, hogy hatalmával eloltotta volna a tüzet, még ha a fél ház is égett volna már.
-Hát de tűz is ütött ki! Azt előtte csinálták, mert ha már ledöntötték, akkor hogyan gyújtották meg?
-Fenéket gyújtották fel! Nem volt ott semmi tűz. Mond meg nekik Tikar! Hol vagy, fene vigye el?
*Hamar megkerült az események miatt sokkos állapotban lévő szemtanú, aki úgy remegett jobbra-balra, hogy mások támogatták, nehogy eldőljön. Egy kis szíverősítő volt most is a kezében. Hamar kihámozták, hogy nem volt gyújtogatás, csupán talán százan lehettek a zevadariak. De nagyon jól képzettek. A városőrség nem is tudott ellenük mit tenni, annyira képzettek voltak. A tetőkön rohangálva nyilaztak és kardélre hánytak bárkit aki útjukba állt. No meg azt is, aki nem. Vörösre festették a macskaköveket arra, amerre jártak.
Még Dábora sem tudott mit kezdeni elszántságukkal és hatalmas, gonosz erejükkel. Ott végezte a saját háza alatt, utána meg kikaparták, hogy lefejezzék. És a fejét elvigyék.

Egészen elképedek, amikor a kocsmában az emberek szinte egymás szavába vágva kezdtek mindenféle történetet kitalálni, miként vérengzett itt egy egész sötét tünde különítmény és a gyilkosok és az áldozatok száma is történetről-történetre emelkedett.
Ha hitelt adtam volna akár egy percre is ezeknek, akkor már csak egy kihalt városba érkeztem volna, mert a teljes lakosságnak holtan kéne heverni.
Arra is rájöhettem, hogy ezektől az emberektől ugyan biztosan nem fogok megtudni semmi biztosat, még akkor sem, ha épp valami hiteles, Tikar nevű szemtanút vonszolnak elénk, aki igen csak reszketve – bár több, mint valószínű, hogy ennek több köze volt a számtalan beletuszkolt szíverősítőnek – próbálta megvilágosítani az össze-vissza beszélőket.
- Azt hiszem jobb, ha magam nézek utána, hogy mi történt ott és mégis hány sötét elf volt, aki eljutott idáig, ha egyáltalán selfek voltak és nem sima rablók, akik csak a meggazdagodás reményében akartak valakit kirabolni. Velem tartasz?
Most már kíváncsi voltam, hogy mi lehet ez az egész és tényleg egy boszorkány volt az áldozat? Miért ölték volna meg az éjtündék?

A kalmár is hitetlenkedve hallgatta a történteket, ám közben azért tervezett. Bármennyire is hiteltelennek tűnt az elbeszélés, igyekezett kihámozni belőle az igazat.
~Nos, annyi biztosnak tűnik, hogy valami történt. És ha már ennyire központi alak és a viskója, akkor érdemes lesz utána járni, hogy egyáltalán hol is van!
*Kilépve ismét az ajtón, elkezdett kérdezősködni, hogy hol van a varázslónő háza. Meglepetésre vagy sem, szinte mindenki pontos útbaigazítást tudott adni. És hamar eljutottak a szegénynegyed fölé emelkedő dombhoz. A kert magas kőkerítéssel van körbekerítve és a kovácsoltvas kapu tárva-nyitva. Odafent az emelkedő tetején egy nagy kőhalom, a romok méreteiből egy egész kastélyra is lehet következtetni.
-Valóban úgy tűnik, mintha összeomlasztottak volna itt egy palotát. De nem tűnik túl közelinek a városfalhoz, bár egy nagyobb csapatnak valóban sikerülhet bejutni még az előtt, hogy a városőrség teljes létszáma riadóztatva lesz.
Oda akarsz menni?

Tényleg elég hihetetlen, hogy a Birodalom szívében jóformán ilyen dolgok megtörténhetnek, még akkor is, ha csak a tizede igaz annak, amit a jóemberek itt előadtak.
Aztán meg nem igazán vet ránk jó fényt egy aránylag békés világból jött idegen előtt, hogy egy jó városőrséggel megáldott városban, hogyan juthatnak be orvgyilkosok, akik ilyen véres dolgot véghez vihetnek és még egy kastélyt is lerombolhatnak. Ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy még el sem fogták őket, ha jól veszem ki az össze-vissza beszélésekből.
Mivel Vogon-nak nincs ellene kifogása, sőt láthatóan érdeklődve figyeli a történteket, hamarosan már az utcán vagyunk és kisebb útbaigazításokkal, elég gyorsan a boszorkány lakhelyéhez érünk.
Persze az utcákon nyoma sincs semmilyen mészárlásnak, viszont az tagadhatatlan tény, hogy az épületből csak jóformán halomba hányt kövek maradtak.
- Több városon és településen keresztül kellett volna jönniük, én nem gondolom, hogy ez egy nagyobb csapat lenne. Egy gyilkossághoz egy-két ember is elég, ahhoz pedig, hogy romhalmazzá változtassanak egy helyet, egy elemi mágus, vagy egy ……ügyes oawa is megteszi. – jut eszembe Stylet a maga kis golyóbisaival. – Igen, nézzük meg közelebbről, hátha látunk valamit, ami a rémült városiaknak és a tapasztalatlanabb rendfenntartóknak elkerülte a figyelmét. – bólintottam a kalmár kérdésére, majd megindultam a romok felé.

A két tünde és az egyik mögött lépkedő lóval lassan lépkedett, aki a kőhalom közelében nagyot nyerített. A vörös hajú azonnal rántotta ki kardját és ijedt tekintettel nézett szét. Tudta, hogy hátasa csak akkor csinál ilyet, ha hullaszagot érez. Baljós sejtelmekkel lépkedett tovább, ha Viridiel megindul, aki sokkal tisztábban érti az állat beszédét. A kövek alól jön a bűz.
-Nem kellett más város mellett átjönniük, ha valahogy átkeltek a nagy folyón. Vagy ugyan úgy a mocsár felől érkeztek, ahogy mi is.
*Ahogy a hírnök és a kereskedő is a Mistriol tavaknál találkozott és szinte azonnal beértek a kis városkában, ugyan úgy nem tudni, kik rejtőzhettek még el ott. De a Nagy Ferula-folyam is a kisváros mellett kanyarog. De nem túl könnyű arról lecsapni, mert bár a másik parton a Nagy Füves Puszta várja az embert, ám minden hidat, mint lehetséges átkelő helyet erősen őriznek. Még száz támadónak is nehéz észrevétlenül átkelnie rajta.
-Vér! -guggol le a sötét elf és megszemléli közelebbről a rozsdavörös foltot, mely elég nagy kiterjedésű volt, valaki vagy valakik nagyon sok vért veszíthettek.
*Elengedi Szaurus kantárját és felmászik a kőhalom tetejére. És új dolgot fedez fel.
-Úgy tűnik, hogy a kapun jöttek be vagy megmászták a falat. Sehol nem látok lyukat. Lehet még holttest ez alatt, de a katonák széttaposták a nyomokat. És valaki elvitte azt, aki ott a vérnél megöltek.

Minden esetre óvatosan közeledünk a romba dőlt házhoz és nem hagyom figyelmen kívül Vogon lovának heves reakcióját, amikor már a romok között járunk.
Általában az állatok ösztönösen megérzik a hullaszagot és ezt most is tisztán kiveszem a hátas reakciójából.
- Valahol itt holttest lehet. – intek a kalmárnak, aki igyekszik megnyugtatni a lovát, majd meglepő tájékozottságról ad tanúbizonyságot, ami egy pillanatra meglep, de lehet, hogy csak kiváló a felfogóképessége és mindent megjegyez, amit lát és hall, ezért végül csak bólintok, mert igaza van.
Én is látom a foltot, de nem merném azonnal kijelenteni, hogy vér, bár ahogy kiejti a szavakat egészen természetes, hogy csak az lehet, mi más egy gyilkosság helyszínén, na meg Vogon ha jól emlékszem azt mondta magáról, hogy vérelf, így biztos jobb ennek megítélésében, mint én.
- De minek vitték volna el a holttestet? Főleg mikor egy egész város őket hajkurássza. – nézek eléggé hitetlenkedve a férfira. – Elég feltűnőek lennének vele, még ha magukat álcázzák is. De, ha mégis így van, tudod követni valahogy a nyomán, mármint a vér nyomát? – kérdezem kíváncsian. – Az én képességeim egy városban elég korlátozottak. – ismerem el.
~ Mondhatni semmilyenek. ~ teszem hozzá gondolatban.
- Nem ártana elkapni őket, vagy kideríteni mi ez az egész, miért a hatalmas kockázat vállalás.

-Nem tudom, de nem is biztos, hogy kell, ha tudod azt, mit akarsz kérdezni. -mosolyodott el.
*A rabszolgakereskedő nem akarta elárulni ebben a hisztériában, hogy nagyon régen volt már annak, hogy ősei vérmágiával foglalkoztak. Elég kellemetlen lett volna, ha kiderül, hogy már generációkon át a varázslat sötét oldalának hódolnak. Még ha nem is rossz szándékkal. Ám a külsejüket a családi titok segítségével megtartották vérelfnek.
Viszont nem is kellett, úgy gondolta, praktika. Elég az, ha kimennek és megkérdezik a járókelőket. Lassan sötétedik és egyre kevesebben járkálnak az utakon, ám még vannak. És ha követi őt az erdei, akkor hamar kiderítik, hogy az egyik városkapu felé menekültek. Bár az elmondással ellentétben ezt nem jelzik vörös utcakövek. Ám ha még megejtenek egy körutat sötétedésig oda, láthatják, hogy egy tisztességes darabon leomlott nem csak a város bejárata, de a fal is.
-Itt harcoltak. -jelenti ki ellentmondást nem tűrő kijelentéssel Vogon- Talán a bástyákból is lőtték őket, nem tudom. De vér itt sincs.
*Nem árulja el, hogy egy félbetört nyílhegy, mint apró fémszilánk vezette nyomra nem valami misztikus képesség, mely megbújt két macskakő között titokban. Még az éles elf szemek számára sincs sok jel erre. Körülbelül egy tucat fegyveres van a leomlott védmű közvetlen közelében, a fáklyák fénye egyenruhákat világít meg.

Most már nem akarom annyiban hagyni a dolgot, így a végére akarok járni és úgy néz ki, hogy a kereskedő is partner ebben, mert nem szól ellene, sőt inkább a segítségemre van.
Igaza van, nem kell ide most mágia, hiszen mindenki a tettesekről és az áldozatról, meg a harcokról beszél, így rögtön akad pár járókelő, aki elmondja, hogy a menekülő gyilkosok a városkapu felé haladtak, ezért én és Vogon arra indulunk.
Már messziről látni, hogy a falon egy tekintélyes méretű lyuk tátong, amin nem pár ember, hanem egy egész hadsereg is kigyalogolhatott volna. Igazából még mindig nem tudni, hogy hányan is voltak a merénylők és ez alapján nehéz is lenne megmondani.
Az azonban biztos, hogy nem finomkodtak itt sem!
- Akkor nem sikerült eltalálniuk őket. Elég képzettek vagy nagyon szerencsések.
Mérem fel a terepet, miközben körülnézek, de pechemre, még egy árva bokor sincs a környéken, hogy megkérdezhessem, viszont vannak katonák.
- Katona urak, megtudhatnánk mi történt? Sikerült elfogni a gyilkosokat? – fordulok az egyenruhásokhoz. -Hányan voltak?

A kalmár egyetértett a megállapítással. De nehéz volt elképzelni, hogy egy bástyákkal megerősített falszakaszon ilyen gyorsan és veszteség nélkül átjussanak. Hacsak nem néhány őr védte csak, akit hátulról lemészároltak. De akkor hogyan került a nyílhegy fele a kockakövek közé?
-Igazoljátok, hogy nem sötét elfek vagytok! -szegezték mindkettejükre a pikákat az összes harcos és csak akkor folytatta, ha ez megtörtént- Itt törtek ki a boszorkány támadói. Az őrök majdnem körbekerítették őket a városban, de kitörtek néhányunkat megölve. És ezért nem tudtak arról kimenni, ahol bejöttek. Bár... -halkította le a hangját- állítólag kétszer is besurrantak. A kocsmában egymás után két nap felbukkantak és már előre lehetett sejteni, hogy kire fenik a fogukat.
-Azt a megátalkodott Dábórát ugyan nem kell sajnálni!
-Miért mondasz ilyet idegenek előtt? Végül ő sem érdemelte ezt!
-A banya azt kapta, amit megérdemelt. A gonosszal szövetkezett egész életében és ők pusztították el végre. Én nem fé...
-Ugyan már, légy eszednél! Ő csak a mi érdekeinket védte. Csak az fáj neked meg a hasonszőrűeknek, hogy nem ingyen adta az ajándékait.
*Még egy darabig elvitatkoznak, úgy tűnik nem is olyan egyértelmű az elhunyt megítélése a városban. Ám a városon túl sűrű erdőség nő, ami elárulja a múltban kutakodó természetmágusoknak igen szívesen, hogy egy szürke bőrű elf lány és egy megtermett ember rohant ki egy fehér oroszlán társaságában a kövek leomlása után és egy ideig katonák üldözték őket, de hamar elvesztették a nyomukat, amiben a természet is segített nekik.

A történtek után egyáltalán nem csodálkoztam, hogy az őrök kissé idegesen reagáltak, mikor megszólítottam őket, bár ha mi is az orvgyilkosokhoz tartoztunk volna, aligha szólítottuk volna meg őket.
Előzékenyen előrébb léptem, hogy láthassák az arcomat és gondolom meggyőzhettük őket, mert hamarosan már leengedték fegyvereiket, aztán elmondták, hogy mi is történt itt.
Szerencsére elég közlékeny emberekbe botlottunk, vagy csak a feszültség okozta azt, hogy szószátyárabbak lettek, de megtudhattuk, hogy nem sikerült elkapni őket, hiába próbálták bekeríteni a gyilkosokat és azt is, hogy bizony többször is felbukkantak mielőtt elvégezték, amiért jöttek és hidegre tették a boszorkányt.
Itt már azért hallható volt pár katonától, hogy bizony nem mindenki kedvelte a banyát és lehet, hogy csak a kegyetlen halála szépítette meg az életét.
Végül is nagyjából megtudtuk amit elmondhattak és így inkább hagytam őket elvitatkozgatni, főleg mert a falon lévő lyukon kilépve ott volt az erdő, ami nekem már sokkal több információval szolgálhatott.
- Ketten voltak! Egy …..egy self lány és egy…..ember! Hogy mi……? És egy fehér oroszlán!
Álmélkodva hallgattam az erdő fáinak susogását, akik szerint a lány a segítségüket kérte olyan mágiával, amivel csak az erdeiek rendelkeznek.
- De hogyan? – mormoltam értetlenül az orrom alatt. – Egy sötét elf, a mi mágiánkat használta. – magyarázom Vogon-nak, mert biztos elég értetlen a viselkedésem most. – Az viszont biztos, hogy csak egyetlen éjtündéről van szó, akit egy ember segített. –
Miután megtudom merre vitt az útjuk habozva állok meg.
- Nem tudom van-e értelme követni őket, már heted hét határon túl járnak valószínűleg. – csóváltam meg a fejem.
Végül is a kalmárt kéne megismertetnem a világunkkal és nem egy boszorkánygyilkos selfet követni.

Vogon követte Viridielt hátulról és hol őrá, hol az őrökre nézett, jelezvén mindkettejüknek, hogy figyel arra, amit mondanak. Bár erre nem sok szüksége volt ténylegesen, mert különleges képessége, hogy akár nagy tömegben is képes minden hangot külön hallani és vele született sajátosság, hogy fel is dolgozza.
-Azt hiszem, vége a ti békés, elkülönülő életeteknek. Ezek szerint az éjtündék rájöttek már arra, hogy nem csak az ő mágiájuk van és vannak köztük olyanok, akik elkezdték tanulni a természet mágiát is.
Ideje elkezdenetek nektek is tanulni az önéket. -mondta komor arccal- De még mindig nem értem, hogy ki használt barna köpenyes varázslatot. Talán az ember, aki vele volt?
*A rabszolgakereskedő jól tudta, hogy odahaza is mennyire ódzkodtak a többi alfaj tagjai a csak sötét oldalnak nevezett praktikáktól. Világos és sötétre osztották a természetfelettit és minden ami nem fekete rend tudományába tartozott, az világos volt. Meg egy jó nagy adag fekete rend alapismeretek, mely megkérdőjelezte számára azt, hogy valóban létezik-e egyáltalán ilyen felosztás.
Sőt! A maga részéről és a családban is nagyon sokan úgy tartották, hogy csupán sokan rettegnek a -szerintük- legerősebb varázslatoktól és ezért inkább kitalált okokat gyártanak.
Ám a kérdése ismét rájuk terelte a strázsák figyelmét, hogy mit beszélnek ők a selfekről... Ezért most mindenki elhallgatva figyeli Turion fiának válaszát.
-Ideje lesz talán visszamenni. Talán kaphatunk fáklyát, hogy biztonságosabb legyen az út a sötétben a fogadóhoz. -mondja miután társa elmondta az ő véleményét.

Egészen elképedve hallgattam, amit a növényektől megtudtam, de nem kételkedhettem az igazukban, hiszen a fák, bokrok nem tudtak hazudni. Azonban azt el sem akartam képzelni, amiről a kereskedő beszélt, hogy akár a sötét tündék elkezdték volna használni a mi mágiánkat, hogy egyáltalán képesek lehettek rá.
- Ez lehetetlen! De, ha mégis, akkor az borzasztóan veszélyes lenne és azonnal tudatni kell a szövetség vezetőivel. – ráztam meg a fejem Vogon felé és kezdtem aggódva a lehetőségeket gondolkozni. – Eddig még sosem találkoztunk ilyennel és nem is tudtuk, hogy lehetséges egyáltalán, viszont az ember nincs kizárva, hogy mágus lehet és láthatóan eléggé veszélyes is, ebben igazad lehet. – nézek az erdő felé, de persze ott már nem láthatok semmit.
Az őrök is kíváncsian hallgatják a megállapításainkat, ami talán annyiban megnyugtathatja őket, hogy a gyilkosok már messze járnak a várostól, még ha nem is bűnhődtek meg tettükért.
- Nekem nem igen kell fáklya, hogy lássak, de ha a valaki tud egyet adni nekünk, azt megköszönnénk. – biccentek a férfiak felé, aztán ha nincs más elindulhatunk vissza a fogadóhoz, hogy éjszakára megpihenjünk.

Az erdei elf jó nyomon jár és nem hiszi el az első jöttmentnek, hogy a zevadariak kitanulmányozták volna a természetmágiát. Ám valóban kétségtelen, hogy a két illető alaposan felkavarta a folyam mentén élő kisvárosiak hétköznapjait.
Ám ideje fáklyával a kézben visszamenni a fogadóba. És amint lehet, értesíteni a vezetőket a történetekről. Vajon meddig tudna védekezni az emberek királysága, ha a határ menti erődöket hasonló támadás érné?
Fáklyával a kézben sétálnak vissza a szállásukra. Egyre sűrűbb az éjszaka és nem tanácsos ilyenkor túl sokáig kint tölteni az időt. Nem tudhatják, mennyire vannak banditák és tolvajok itt. Ám zavartalanul lépnek be a bejáraton és bent már meleg és fény köszönti őket. No meg a pultnál a jó öreg kocsmáros.
-Jó estét! Vacsorát és egy szobát kérnénk!

Nem arról van szó, hogy kételkednék abban, amit Vogon elmesélt a saját világának mágiájáról és azok művelőjéről, de azt is elmondhatom, hogy sokat és sokfelé megfordultam már Birodalomszerte és soha nem láttam, de még csak pletyka szinten sem hallottam, hogy valamelyik faj a másik mágiáját használta volna. Ez, ami itt felmerült valami nagyon új volt és még az is felmerült bennem, hogy a velem lévő férfi vajon nem hallgat-e el valamit.
- Biztos, hogy egyedül keveredtél át a mi világunkba? Nem lehet, hogy egy olyan barna vagy szürke mágus is átjött és most az okozza ezt a galibát? – kérdeztem már, amikor a fogadó felé mentünk.
Alaposan megkeverné itt a politikai dolgokat, ha egymásra kezdenének mutogatni a szövetségesek, mert az éjtündék az erdeieket okolnák egyes merényletekkel, az emberek meg a lombtündéket.
Az azonban már most biztos, hogy ezek a kisebb, de lehet a nagyobb települések sincsenek felkészülve ilyen orvgyilkos akciókra.
Azért nyitva tartom a fülem és a szemem, míg vissza nem érünk a fogadóba és igazából csak most érzem, hogy milyen fáradt is vagyok.
- Igen, az határozottan jól esne! Aztán ha pihentünk megbeszélhetjük mit szeretnél, merre menjünk tovább.
Leülök az egyik szabad asztalhoz és kinyújtva a lábam, hátradőlve a széken várom, hogy megkapjuk az étket.

A rabszolgakereskedő elgondolkodott azon, amit a másik kérdezett. És ekkor megtört rendíthetetlen önbizalma.
-Az az igazság, hogy nem tudom. Fogalmam sincs, hogy hány mágus jöhetett át velem ahogy arról sem, hogy egyáltalán volt-e ilyen. Épp megmérgezett egy fekete mágus és haldokoltam, amikor hirtelen ebben a világban ébredtem. Mint valami álomban.
*Akár hogy is erőlteti, nem jut eszébe semmi a szalagszakadásból. És ma már meg sem kíséreli. Csak elfogadja a tényeket, mint az istenek akaratát. És úgy tűnik számára, hogy hiába is harcolna ellene.
Beérkezve a fogadóba viszont rendel maguknak egy vacsorát, ahogy egy szobát is kivesz. A magával hozott pénzt már régen átváltotta itteni aranyra és megszokta, hogy jóval olcsóbbak az itteni árak, mint odahaza. Bár ez nagyon sokat foglalkoztatta, hiszen valószínűleg sokkal olcsóbban fel lehetne szerelni egy rabszolgagályát és átjuttatni a tengeren... De ahhoz először meg kéne tudni, merre van az otthona. És utána -vagy előtte- az itteni viszonyokat is ki kellene ismernie.
-Ki ebben a városban a leghatalmasabb ember? Kihez fordulnál, ha egy új kereskedelmi útról akarnál tárgyalni? És hogy találod meg ebben az országban a többit? És milyen adókra, szabályokra kell vigyázniuk a kereskedőknek?
*Végre rátért arra, ami igazán izgatja őt.

Vogon szavai csak megerősítik, hogy akár igazam is lehet abban, hogy nem csak ő pottyant a mi világunkba, hanem esetleg olyanok is, akikről beszélt, olyan mágusok, akiknek képessége miatta itt nálunk könnyen összekeverhetik valamelyik olyan fajjal, akihez épp semmi köze. Na jól nézünk ki! Nem elég nekünk a sötét elf invázió, még abban sem lehetünk majd biztosak, hogy nem járkál közöttünk egy-két idegen, aki ki tudja melyik oldalt támogatja majd.
- Sajnálom. – szólalok meg miután láttam rajta, hogy érzékeny pontot érintettem. – Biztos nem lehet könnyű neked.
Aztán mikor megemlítem, hogy majd elkezdhetnénk az ismerkedését a világunkkal, máris felvillanyozódni látszik és nincs szívem azt mondani neki, hogy halasszuk holnapra.
- Hát gondolom a Polgármester, ha csak nincs főúri nemese a városnak a közelében, akkor akár valami gróf is lehet, vagy báró, de ezt megkérdezhetjük a fogadóstól is. – intek a pult mögött álló férfire.
A többi kérdése olyan, amire én biztos nem tudok neki válaszolni, de nem tudok róla, hogy bárkit is korlátoznának abban, hogy kereskedjen.
- Ha a városokban akarsz kalmárkodni, akkor szerintem elég ha a város vezetőjével beszélsz, szerintem más nem kell, na meg gondolom neki kell valamiféle helypénzt is fizetned. A városban az őrök garantálják a biztonságodat, bár tolvajok mindenhol akadnak, a városon kívül viszont magad felelsz az árudért, már ahogy én tudom. Ezekben nem vagyok túl jártas. – osztom meg vele csekély tudásomat e téren.

A rabszolgakereskedő kezdte megérteni a rendszert, ami itt van és pár mondattal össze is foglalta az asztalnál eszegetve.
-Értem. Szóval minden és annak az ellenkezője is lehetséges. Ez nem túl biztató a megbízható kereskedés szempontjából.
*Nem domborította ki, hogy ő ebben azért szerzett már némi jártasságot. Noha a családi kódex szigorúan előírta, hogy ne homokvárra, hanem kősziklára építkezzen. Ám... ez amolyan ajánlás volt, mint szigorú parancs. És nem okozott gondot házon belül, ha valaki különösen hangsúlyos üzleti érdekei miatt a zavarosban halászik. Vogonnak pedig idekerülése előtt is kezdett az élete egy nagy ideiglenes helyzetté alakulni.
-De hamar kideríthető és ez megnyugtató. De mond csak, nem tudsz a természet mágiáddal csinálni valamit azzal, hogy a kastély romjai körül volt egy kert? Talán ahogy a gyökerek hozzá érnek a vérhez vagy elárulják neked, hogy mely ágakon maradt szövetdarab... Valamit kezdeni lehetne vele!
*Igazából a futár annyira kihangsúlyozta, hogy az itteni varázslatok teljesen mások az általa ismerthez képest, hogy nem is tudta, hogy pontosan hogyan képzelje el a lehetőségeit. Oda haza lett volna sokkal több ötlete.

Ebbe igazán sosem gondoltam bele, mert nem volt szükségem rá, bár annak hátrányát már megtapasztaltam, hogy néha az egyik kéz ne igazán tudta mit csinál a másik, ezért most így, hogy Vogon összefoglalta tényleg nem lehet könnyű mindenki igényét és elvárását kielégíteni, ha mondjuk vándorlásra adja a fejét.
- Hát így belegondolva, nem. Mindenhol meg kell találni a megfelelő embert és megtalálni a megfelelő árat, de hát én nem vagyok kereskedő, nem tudom máshol, hogyan megy. – vonom meg a vállam.
Az ételt kihozták és nekiálltunk enni, én is csak most kezdtem érezni, hogy mennyire megéheztem az egész napos lótás-futás után.
Vogon felvetése elgondolkoztat, mert tényleg akkor, ott nem jutott eszembe, hogy a megmaradt növényzetet faggassam.
- Ha találok élő növényzetet, akkor van rá esély. A természet …..hozzánk tud beszélni……gyerekkorunktól kezdve értjük őket, de ez nem olyan, mint amikor mi beszélünk egymással. – mutatok magunkra. – Inkább képeket látok és érzéseket és nem mindent tudnak kifejezni…….de lehet megoldható. – bólintok rá végül. – De mit kéne még megtudnunk? Hiszen kiderült, hogy ketten voltak, egy sötét elf és egy mágus…..ember és, hogy megölték a boszorkányt. Szívesen segítettem volna az elfogásukban, de már messze járhatnak. – nézek kérdőn a másikra, mire akar kilyukadni.

A beszélgetés jól esik evés közben, jót tesz az emésztésnek. Főleg azok számára, akik megnyugodnak közben, hogy egy nagy kalap hantaboly bevetésével és pár jó zsebbe csúsztatott pénzérmével könnyedén megvalósíthatják üzleti elképzeléseiket.
-Hát gondoltam a legtöbb helyen van közismert vezetői réteg. Ahogy említetted a nemesek. Vagy a várost közismerten egy tanács, esetleg királyi hivatalnokok irányítják. Az ez is, az is rendszer egy országban jó is meg rossz is. Rossz, mert nehéz nagyobb térséget átfogni úgy az áruszállításban, megrendelésekben, hogy mindenhol más szabályokhoz kell alkalmazkodni. De jó, mert a városok ki tudják alakítani a nekik tetsző vezetői formát és a kereskedők meg több fajta lehetőséget kapnak az elképzeléseik megvalósítására.
Szóval nekünk, elfeknek kedvez. Miközben egy embernek évtizedekig kell dolgoznia, hogy kialakítsa az ismeretségét, kialkudozza a piacon elfoglalt helyét, addig bár nekünk is ennyibe telik, de nekünk velük szemben 1000 év adatott meg, hogy kiaknázzuk a lehetőségeket. Ők viszont megöregszenek és oly nagyon sietnek meghalni.
Tényleg! Hülyeséget kérdezek, de ügye itt is 60-100 év a várható életkoruk a gyerekek fajoknak. Igaz?
*Az evés azon ritka alkalom, mikor leveszi a kendőjét, így jól látható, ahogy a lombtündét figyelve egyre lassabban rág a kérdés után.

Miközben tömöm a hasam, azért igyekszem követni Vogon mondanivalóját is, bár őszintén szólva, nem nagyon foglalkoztat a kereskedők nagy problémája, hogyan oldják meg a települések vezetőivel az üzletelést, sosem vonzott az ilyen fajta munka.
- Biztos igazad van, nagy tapasztalatod lehet benne az látszik és szerintem itt sem működik másként a kereskedés világa, mint a te világodban. – válaszoltam, amikor befejezte.
Amikor azonban az életkorunkból adódó előnyökre terelődött a szó, már csak felkaptam a fejem és úgy meredtem rá.
- Ti 1000 évig éltek? Ez komoly? Ez nálunk nem így van. Itt az elfek maximum a dupláját érik meg, mint az emberek, nem vagyunk ilyen nagyon hosszú életűek. – rázom meg a fejem izgatottan, még mindig nehezen emésztve ezt a különbséget. – 1000 év, az nagyon hosszú idő……te hány éves vagy akkor? – teszem fel a logikus kérdést, mert hiába vette le a kendőt, az arca nem árult el a korából semmit.

A beszélgetés már kezdett volna leülni, hiszen a kalmárnak nem rajzolódtak ki még egyértelműen, hogy pontosan mivel is lehetne nagy pénzt kaszálni. Igaz nem is kell elkapkodnia semmit. És sokat gondolkodott túl sok mindenen az utóbbi időben. Ám hirtelen újból megélénkül a csevej.
-Igen, de nem mindenki éli meg. Elég veszélyes a világ és a legtöbbeket megölnek a fanatikusok. Vagy egyszerűen csak vitás ügybe keveredik.
Ám az én családomban nem ritka az 500 feletti életkor és van 1000 felett is. Igazából bármelyik elf élhet még tovább is, ha ügyel arra, hogy ne éljen veszélyes életet és mágikus elixírekkel jócskán meghosszabbítható.
Igazából az emberek is tudnak 1000 évig élni. Simán. Csak ők olyan... türelmetlenek. Nyüzsgők. Az egész lényegük arról szól, hogy sietnek meghalni. De aki mágusnak áll közülük, azok közül nem egy elért ilyen időt.
Tudod, náluk a varázslók azok, akik... Na hagyjuk! A lényeg, hogy a tündék nem ilyenek. Sokkal bölcsebb és megfontoltabb nép, sokkal több veszély lappang olyan dolgokban rájuk nézve, mint például pár éve is a lombtündék legnagyobb városát megtámadták az orkok és sokakat megöltek.
*Már izgatottan várta a másnapot, hiszen nem nagyon forszírozta tovább, de nem hagyta nyugodni, hogy vajon mit tud kihozni majd azokból a növényekből a futár másnap reggel.

Már befejeztem az étkezést, ezért jóllakottan hátradőlök a széken és úgy hallgatom Vogon elbeszélését a világukról és az ottani elfek emberek életkoráról, ami megdöbbentően hosszú, főleg az embereké.
- Ezek szerint azért nálatok sem olyan nagy a békés egymás mellett élés? Azért nálunk az orkok elméletileg szövetségesek, bár náluk ezt soha nem lehet tudni éppen kinek a szekerét tolják. Kis törzsekben élnek legtöbbször és van aki az emberekhez húz, van aki a sefekhez, aztán van, aki hol ide, hol oda. De azért ez a különbség az életkorokban eléggé meglepő. Látom hosszú élet elé nézel. – nyomtam el egy ásítást, ezért lassan fészkelődni kezdtem. – Azt hiszem ideje lenne lepihenni, holnap majd világosban könnyebb lesz körülnézni. – álltam fel és, ha nincs más, akkor elvonulok aludni.