Gyönyörű reggelre ébredtem..de Mellon morgása nyugtalanító volt..
Igyekeztem fülelni és a fákat "kérdezni",hogy merről is érkezhet a veszély,mert a tigrisem és szerintem Kósza is érezte a szagokat,amik elég orrfacsaróak voltak,és hamaroan én is érezni kezdtem.

Gorzhak ,mikor ébredt,elég zaklatott volt,és éjjel is kiáltozott valamit..biztosan rosszat álmodhatott,de aztán hirtelen felkapta fegyverét és zavartan nézett körbe..

-Jól vagy?...minden rendben van?-kérdeztem tőle ..mert az éjjel igencsak sokszor forgolódott és kiáltozott valamit.

Biztos nyomassza valami..de ha tudnék segíteni neki,akkor megtenném...

Gorzhak még mindig lihegve bámult Aliára. Rájött, hogy patakokban folyik róla a verejték és elég nyugtalanító látványt is nyújthat így, csatára készen és lázasan kutató szemmel. Egy darabig nem szólt semmit, csak körbenézett, veszély után kutatva.
De nem látott semmit, csupán érzett valami kellemetlen szagot. Talán ezért moroghattak az állataik, a szél valahonnan a közelből hozta.
Egy nagy sóhajjal leengedte a karját és kissé szomorkásat megrázta a fejét.
- Semmi bajom... csak a múlt árnyai - mondta csendesen és visszacsúsztatta kardját a hüvelyébe. Megdörzsölte az orrnyergét és azon gondolkozott, mivel magyarázza meg ezt a kitörést; Aliában megbízott és nyilván tartozott neki némi magyarázattal. Ha hagyja, hogy ez a lidércnyomás lehúzza, akkor sebezhetővé válik. Ezt a gyengeséget pedig nem engedhette meg magának.
Kósza nyújtózva feltápászkodott és hang nélkül Gorzhak vállára helyezte hatalmas fejét. Gorzhak megpaskolta a nyakát. A farkas megérezte a zaklatottságát és támaszt akart nyújtani. Az ork hálát adott az Ősöknek ezért a csodás állatért.
- Majd elmondom később - fordult Alia felé, a hangja ismét erősen és határozottan csengett -, de először ki kéne találni, mi ez a szag. Gyanús... - morogta és arrafelé nézett, ahonnan jöttek még tegnap.

Ahogy néztem Gorthakra,észrevettem,hogy kicsit zavarban van a hirtelen ébredése miatt...de igazàbòl kicsit aggodtam inkàbb,mint elitéltem volna a "kitörésétöl".
-Nem kell magyaràzkodnod-mosolyogtam rà kedvesen-Biztos rosszat àlmodtàl...velem is elöfordul-néztem rà,és igyekeztem elterelni a szòt,hogy ne érezze magàt kellemetlenül..bàr szerintem nem olyan nagy "dolog"..mert nagyon is megértem Öt...

-Valamit égethetnek...aminek ilyen ...orrfacsarò szaga lehet..mintha àllatször lenne...-néztem meglepetten a férfire...

De aztán valami érdekeset fedeztem fel a fák hangjaiból..nemcsak állatszört érezhettem,hanem valami mást is..aminek olyan édeskés szaga volt...de nem állattól származó..

Gorzhak összeráncolta a szemöldökét és szimatolt, Kószával együtt. A farkas halkan felnyüszített.
Valóban, a kellemetlen és szúrós égett szőrszag terjengett a levegőben.
- Jobb, ha megnézzük - mondta komoran Aliának és nekilátott tábort bontani. Földet rugdosott a tűzből maradt parázsra, majd teljesen szétkotorta, hogy ne legyen egyértelmű. Szerencsére a tisztás nem tűnt olyannak, mint amit gyakran látogatnának.
Hátára vetette tegezét, a táskáját felcsatolta egy hevederrel Kósza hátára és elindultak ki az erdős részről.
Menet közben Gorzhak folyamatosan szimatolt, az óriásfarkas néha fel-felnyüszített. Az Ő érzékeny orra érzett még valamit, amit az orké már nem. Gorzhak Aliához fordult.
- Mintha lenne még valami a szőrszagon kívül? - kérdezte, majd gondolt egyet, és feltett még egy kérdést. - A növéyek nem mondanak neked semmit róla? - úgy gondolta, talán Alia azt is megtudja tudakolni tőlük, miféle teremtményé lehet a másik szag. Mert az biztos, hogy valamiket megégettek a Tűzokádók.

A férfi hamar összeszedte a holmiját,és a tüzet is elrendezte,hogy indulásra készen legyünk..
Én addig a fákat "kérdeztem"...de a hangjaik elég zavarosak voltak...

-A növények nem sokat mondanak..amolyan kuszasággal"beszélnek"..oda kell mennünk,hátha a közelben már tisztábbak a hangjaik..-néztem aggódva Gorzhakra.

-Valahogy rossz érzésem támadt...valahogy nem értem,hogy a fák miért nem beszélnek..csak félelem érződik a "hangjaikban".-vettem le a pillantásomat a távolról,és Mellon hátára ugrottam..
-Kész vagyok az indulásra-mosolyogtam a férfire..miután én is megiramodtam Kósza után..aki már a fák között "vágtatott",Gorzhakkal a hátán....

Gorzhak vágta közben elgondolkodott Alia szavain, aki már ott vágtatott mellette Mellon hátán. Nem értett ezekhez a dolgokhoz, nem volt sámán és nem tudta teljesen elképzelni, hogyan működnek ezek adolgok, de volt egy ötlete, miért vannak olyan csendben a fák és növények.
- Nem lehet, hogy megrémültek a tűztől? - kérdezte végül. Annyi gyújtogatás volt ezen a környéken, hála a Tűzokádóknak, hogy az megviselte az élővilágot. Nem tudják irányítani a tűzmániájukat ezek a mocskok - gondolta Gorzhak morcosan.
Elég messzire voltak még onnan, ahonnan a szag jött, de minden egyes méterrel egyre erősebben lehetett érezni. Most már ki lehetett venni a másik szagot is. Gorzhak sokszor találkozott vele, csaták után és ork temetéseken. Égő hús szaga.
- Lehet, ezek a halottaikat égetik - mondta Aliának és már látták is a füstoszlopot a távolban. - Jobb lesz lassítani, lehet többen vannak - közölte komoran és lelassította Kószát és lassú ügetésre.
Remélte, nem küldtek még komolyabb erősítést; a fákba gabalyodott halott orkok elárulnák, milyen technikával végeztek velük és most résen lennének. Talán még fel is gyújtanák a rohadékok a hegyoldalt, csak hogy a fák ne kaphassák el őket.
Ki is kéne hallgatniuk őket, mielőtt lekaszabolják mindet, hátha hallanak valamit Kazu terveiről vagy az Otorux hollétéről.

Hamar a közelébe érünk a szagok forrásának..és ahogy a férfi is lassít,úgy én is Mellonról leszállva,bújok el egy fa mögé,hogy onnan nézzek körbe..
Gorzhak szavaira csak bólintok igenlőn,és mutatom neki,hogy azok az alakok igencsak belemélyedve vannak a holttestek égetésével..és ahogy a rakás egyre jobban égett,a szagok elég borzalmasan terjengtek távolabb...

-A fák azt mondják,hogy most csak kevesen vannak itt közülük,és az ágaikat tördelve rakták a tüzet,és nem törődnek a természettel..csak púsztítanak..-súgtam a férfinek,és mutattam,hogy meg kellene kerülnünk a rakást,hogy elkaphassuk őket..hátha tudnak valami érdekessel szólgálni..mert igencsak jó lenne a szarvas nyomára bukkanni,mielőtt késő lenne..

De ahogy osonni kezdek a fák között,az egyik óvatlan pillanatban egy dárda repül Mellon felé..és én rohanni kezdtem,hogy elkapjam ,mielőtt még..
De nem sikerült,és ahogy vetődtem a dárda és a tigrisem közé..a fegyver beleállt az oldalamba...
..és ahogy zuhantam a földre..Mellont láttam,hogy átrepült felettem,és egyenesen az ork fejét tépte le..

A sebből véreztem,ahogy a dárda átütötte a testem..de legalább megmentettem a barátom...bár tudom,hogy meggondolatlanság volt részemről..de nagyon szeretem őt...

Aztán ahogy igyekeztem kihúzni magamból a fegyvert...csak egy sikoly hagyta el az ajkam..és egy pillanatra éles fájdalom hasított belém...és hangok,felettem...ork beszéd..mert nem voltak azok egyedül,akik égették társaikat...és most egy kisebb csapat közeledett felém,vigyorgó képpel...de arra már nem volt időm kideríteni,honnan is jöttek,mert már elragadott a sötét..

Megbújtak tisztes távolban, onnan figyelték a lobogó máglyát és körülötte az orkokat. Alia megmagyarázta, miért mérgesek a fák és Gorzhak halkan horkantott.
- Mintha nem lenne elég száraz fa. Agyatlan barmok - morogta és ilyenkor iszonyú dühös volt fajtársaira. Az ilyenek miatt képzelte mindenki őket agyatlan barmoknak, akik csak a pusztításhoz értenek. Talán a többség már az is volt, vagy mindig is az volt és csak Gorzhak képzelte azt, hogy van bennük némi becsület.
Ez a keserűségen töprengés volt most az oka annak a villámgyors eseménysorozatnak, amire reagálni sem volt ideje. Csak azt látta, hogy Alia mozdul és mikor odakapta a tekintetét, akkor fúrodott éppen bele az oldalába egy eszement vastag lándzsa, amit Mellonnak szántak. Gorzhak felüvöltött dühében, kivonta a kardjait és rohanni kezdett a támadók felé. Agyát elárasztotta a vörös köd, és Kószával meg Mellonnal együtt rárontottak az orkokra. Azoknak nem sok esélye volt a megvadult hármassal szemben, mert csak hatan voltak, egynek már le is tépte a fejét a tigris. Kósza elkapott egyet és odavágta a másiknak, Gorzhak az egyiket hasba szúrta és felnyitotta, felhúzva a torkáig a pengét, majd megpördült és egy hátulról támadónak egy csapással lenyeste a hülye fejét.
Mire kereste volna a következő ellenfelet, nem volt. Mellon teljesen átment vérengző vadállatba és most az összes Tűzokádó ott hevert, cafatokra tépve, vérüket mohón beitta a föld; mintha elégtételt vett volna a Föld Szelleme az Őt ért sérelmekért.
Gorzhak odarohant a földön fekvő Aliához, aki halottsápadt volt, a lándzsa még mindig az oldaláb szúródva.
- Alia, maradj velem, ne aludj el! - mondta neki és megnézte a nő pulzusát, majd felkapott egy botot, folyamatosan beszélve hozzá. - Maradj velem, maradj velem! Mennyire tudod magad gyógyítani? Ha nem megy, tűzzel kell bezárnom a sebet - mondta komolyan, és ha arra kényszerül, gyorsan kell cselekednie, különben az elf elvérezhet.

A távolból hallottam Gorzhak hangját...és Mellon üvöltését...
Olyan forróság öntötte el testem,ahogy próbáltam megérinteni a sebem,és csak hallkan suttogtam..legalábbis reméltem,hogy a férfi hallja amit mondani akarok..

-A seb...húzd ki ...a kezemet segíts odatenni...talán van annyi erőm,hogy elállítsam a..vérzést..segíts...nekem...kérlek...Mellon...elvisz innen ..minket...

Nagy erőfeszítésbe tellett,hogy a szavakat is összerakjam,és ne egy értelmetlen zagyvaság legyen belőle..és ha Gor segít nekem ott tartani a kezem,akkor minden erőmet összeszedem,ahogy csak tudom,és a kékes derengés felizzik a kezemből,hogy bezárjam a sebet,és ezzel nem folyik tovább a vér belőle.
De minden erőmet kiveszi a varázslat,így csak egy sóhajjal omlok a karjába..és csak remélni tudom,hogy nem súlyosabb a seb...

Gorzhaknak közel kellett hajolnia hozzá, hogy értse a suttogást, de a gyenge kis hang azt suttogta, meg tudja gyógyítani magát. Az ork a szájába tette a botot, nehogy elharapja a nyelvét, majd keményen megragadta a lándzsát.
- Egy...Kettő...Három! - számolta, és háromra biztos kézzel húzni kezdte a vaskos fanyelet, vigyázva, ne rántsa ki túl gyorsan; az végzetes következményekkel járt volna. A lándzsa végül kicsúszott és Gorzhak odaszorította Alia kezét a sebre, a sajátját ott tartotta, hogy némi nyomás is legyen a a sebesülésen.
Hangosan kifújta a levegőt, amiről fogalma sem volt, hogy benn tartotta. A kék fény nyomában, ami a remegő kezekből áradt, szépen és biztosan bezárult az egyébként tátongó lyuk. Gorzhak beleborzongott a felismerésbe, hogy varázslat nélkül Alia meghalt volna. A sérülés láthatólag begyógyult, de nyilván hatalmas erőfeszítésébe tellett, mert amint abbamaradt a kékes izzás, Gorzhak karjaiban landolt ájultan.
Az ork felállt, karjaiban Aliával és Mellonra nézett. Alia azt mondta, elviszi őket innen. Egy pillanatra hezitált, a tigris vajon a hátára engedi-e, de semmi jelét nem mutatta ellenségességnek. Nyilván azt nem akarta az állat, hogy Kósza hátára üljenek, minnél közelebb akart maradni sérült társához. Gorzhak óvatosan ráfektette Mellon hátára, aki készségesen lefeküdt, majd Ő maga is felült a tigris hátára. Nagyon furán érezte magát, de nem volt ideje, hogy ezen nyavalyogjon. Kósza vette a lapot, felzárkózott Mellon mellé. Gorzhak lehajolt és Mellon fülébe súgta:
- Vezess, barátom! - és a tigris megindult, nem a tisztás felé, hanem arra, amerre Ő látta jónak.
Gorzhak szorosan tartotta Aliát és igyekezett hozzászokni a tigris másfajta mozgásához.
Felvágott egy hegygerincre és megállt egy kőpárkánynál, ahonnan látni lehetett még a máglyát és minden utat, ahonnan ellenfél jöhetett.
Az ork lecsúszott a tigris hátáról és óvatosan leemelte Aliát. Még eszméletlen volt. Gyengéden nekitámasztotta a sziklafalnak, alvóbundáját köré tekerve, hogy ne legyen kényelmetlen.
Nem akart tüzet gyújtani, így csak ott ült előtte a két állattal, mindhárman árgus szemekkel figyelték, Gorzhak néha ellenőrizte a légzését és a szívverését.

Nem tudom mennyi idő telhetett el azóta,amióta a dárda az oldalamba fúródott,de amikor kinyitom a szemem,egy szörme van rámtekerve,és Mellon szuszogását hallom...és a férfi tekintetét érzem magamon..

-Köszönöm...Gor...-suttogom kedves hangon,de minden lélegzetvétellel eléggé sajgott az oldalam..és ahogy megmozdultam, egy szisszenéssel csusszanok is vissza a sziklafalnak...

-Mellon?...jól van??-néztem a Barátomra,aki szorosan mellém bújt,és a buksiját tolta oda hozzám..
...Jól vagy ,Kicsikém?..-küldtem gondolataimat..és megsimítottam a fülecskéjét..

-Mi lett az orkokkal?Ti jól vagytok?..Mi történt?-kérdeztem kis idő múlva,mikor kicsit enyhült a fájdalom..
Igyekeztem összeszedni magam,de még nem mertem felkelni..pedig nagyon szomjas voltam..

Nem tudta, meddig ültek ott, Kósza, Mellon meg Ő, de egy örökké valóságnak tűnt. Aztán egyszer csak megrebbent Alia szemhéja és valamit halkan motyogott, amit Gorzhak nem értett. A hű tigris azonnal odabújt társához. Gorzhak mélyet sóhajtott megkönnyebbülésében. Láthatóan fájdalmai voltak, fájdalmas sziszegiések közepette próbált mozdulni. Gorzhak a vállára tette a kezét és óvatosan visszadöntötte a falnak.
- Ne mozogj. Nehogy belső vérzésed legyen, nem tudom, mennyire gyógyult be. Kívülről úgy látszik, minden rendben - mondta, kissé aggódó arckifejezéssel.
A nő hangja most már jobban hallható volt, egyből Mellonról kérdezett, természetesen, meg az Tűzokádókról.
- Mellon széttépte mindet - vigyorodott el zordan, majd a tigrisre nézett, büszkén, mint egy bajtársára. - Ő hozott minket idáig. Okos ötlet volt tőle.
Miközben mesélt, leoldotta kulacsát az övéről és odaadta Aliának.
- Igyál, amennyi jólesik. Rengeteg vért vesztettél - mondta komoran. A víz nem pótolta a vért, de a folyadékpótlás létfontosságú volt.
Megnyugodva, hogy úgy ahogy rendben van minden, kisétált a sziklaperemre és lenézett. A máglya még lobogott, de a tűz nem pattant ki a környező fákra. Ellenség sehol, és Otorux sem. Egy pillanatra elgondolkodott.
A gyógyuláshoz idő kell, és még ha meg is gyógyítja magát varázslattal, ahhoz egyenlőre túl gyenge. És minden itt töltött perccel egyre kiszolgáltatottabbá váltak. De ha már eddig eljöttek...
- Az Otoruxot meg akarják ölni. Képes leszel meggyógyítani magad, vagy tűnjünk el innen? - kérdezte. Nem szívesen hagyta volna sorsára a lényt, de azt sem akarta, hogy Alia állapota súlyosbodjon vagy Ősök ne adják, ott vesszenek oda mind a négyen. De sejtette, mi lesz Alia válasza...

A víz nagyon jol esett,és kicsit jobban is éreztem magam tőle..
De ahogy a férfire néztem,ahogy a sziklaperemre kiállt,éreztem,hogy aggódik miattam...de a szarvad utáni hajsza is esetleges kudarca miatt...

Ahogy ott ültem,és néztem Gorzhakot...hálás voltam neki mindenért..de egy percig sem adom fel a "küzdelmet"...és lehet,hogy most megint a mágiához folyamodok...és nem is akármilyenhez..
..Nem akarom,hogy miattam hátrányba,vagy veszélynek tegyem ki őket..

A nyakamban a medálom...amiben a családom különleges elixirje van...és ahogy Anya mondta.."csak a legvégső esetben..."ahogy eddig is,csak abban használtam...de most szükségem van rá,hogy ne hátráltassam Gorzhakot...mert igy biztosan gyengének és semmirekellönek tarthat..

Megfogtam a medálom,és a varázsszavakat mormolva,és a kezem érintésével kinyilt a szelencw,amiben a legritkább és legszentebb virágnak az elixirje van...ami teljes gyógyulást hoz,ha a cseppjét megiszom...
Óvatosan az ajkamhoz emelem a fiolát..és a cseppjét lenyelve éreztem,hogy szétárad a gyógyulás a testemben...és a fájdalom is,ahogy a seb is teljesen eltünik...s mikor elraktam vissza a helyére a kicsi üvegcsémet...hamarosan visszatért az erőm...
Felállva várom vissza a férfit...és egy nagy köszönöm öleléssel..

Gorzhak figyelte Aliát. Láthatóan elgondolkodott, majd levette a nyakláncot, ami eddig a nyakában lógott és kinyitott. Valami kis fiola volt benne, amiből a nő lenyelt egy cseppet és... talpra állt. Csak úgy, mintha nem is állt volna bele az oldalába egy férficsukló vastagságú lándzsa nem is olyan rég. Gorzhak érezte, ahogy eltátja a száját; biztos nevetséges látványt nyújthatott, de nem tudott abban a pillanatban a külsejével törődni.
- Mi...? Hogy...? - csak ezt tudta kinyögni, ahogy odasietett Aliához. Ő csak csöndben mosolygott, ahogy szokott, de most megölelte.
Az ork megrökönyödve állt ott, mint egy cölöp, kezei a levegőben. Kószára nézett, aki oldalra billentett fejjel nézett rájuk.
Nem tudta, mi lehetett az a gyógyszer, de teljesen rendben volt, legalábbis az ölelés erejéből ítélve. Pár pillanat tétovázás után az ork esetlenül visszaölelt; a magasságbeli különbség kissé megnehezítette a dolgát, ráadásul különös hatással volt rá a nő közelsége. A biztonság kedvéért elhúzódott.
- Ööö... mit ittál te? És miért... kaptam ölelést? - kérdezte zavartan, a tarkóját megvakarva. Nem mintha nem örült volna neki, hogy teljesen felgyógyult, de inkább meg akart előzni egy esetleges kínos csendet.

Egy hirtelen jött cselekvés volt,hogy átöleltem egy pillanatra a férfit..mert annyira örültem,hogy itt van velem,és azt sem felejtem el,hogy az elmúlt órákban igencsak sokat köszönhettem neki...
Igazából át sem gondoltam,hogy mit teszek..mert amikor elengedtem,akkor döbbentem meg,hogy mit tettem..
Egy baráti köszönöm ölelésnek szántam..és teljesen ártatlannak..

De ahogy hallottam hangján,elég zavarba hoztam ezzel..amit nem akartam..
-Ohhh...ne haragudj..-léptem hátrébb tőle-.. .csak....köszönöm,hogy mellettem maradtál a ..sérülésem miatt..-pirultam el,és igyekeztem a holmimmal törődni..,hátha el tudom takarni előle a zavaromat.

-A medálom...ahhh...semmiség-nevettem rá,de nagyon nem akartam beszélni róla..-családi ékszerem...-mondtam végül,hogy ezzel talán ki is elégítettem a kíváncsiságát...,mert nem igazán szeretném,ha kitudódna az ékszerem "titka"..s csak remélni tudtam,hogy megérti a pillantásomból is,hogy igencsak titokban akarom tartani...mert megvan az okom rá...

Inkább teljesen más témába kezdtem...talán sikerül másfelé vinni a témát.mert igazából bíztam a férfiben,de  ne tudja meg senki ,mi van nálam...talán megérti...

-A szarvasnak a nyomait szerinted megtaláljuk?-néztem rá kedvesen,és Mellon oldalát simítottam meg,miközben elhaladt mellettem..

Gorzhak nem tudta eldönteni, ki van nagyobb zavarban; Ő vagy Alia. Láthatóan pirult és elkezdett hebegni-habogni valami családi ékszerről, amit használt. Az ork összehúzta a szemöldökét. Látszólag összeszedte magát és erősen terelni szerette volna a témát. Valamit titkolt előle és ez idegessé tette. Nyilván nem akart ártani neki és nem is akarta azt éreztetni Aliával, hogy ilyet feltételezne róla. De úgy érezte, nem tud megbízni valakiben, aki titkol valamit.
Azt érezte Aliával kapcsolatban, hogy akár a száműzetésének okát is elmondhatja neki, nem nézne rá másképpen. És rájött, hogy nagyon-nagyon veszélyes helyzetben vannak, talán mostanra az egész Tűzokádó törzs a nyomukban van, ráadásul az Otoruxot is meg kell menteniük. Ehhez pedig teljes és kölcsönös bizalom kellett, amiben nem volt helye ilyeneknek.
- Alia. Kérlek. Akármi is az, ne félj elmondani. Nem használom fel ellened - mondta egy tőle ritka, lágy és megnyugatóan mély hangon, és gyöngéden a nő vállára tette a kezét, bátorító mosollyal nézve rá.
- Nem akarom, hogy bármiféle titkos dolgok miatt ne tudjunk bízni egymásban - tette hozzá, indoklás képpen. Addig úgysem volt hajlandó mozdulni, amíg Alia meg nem nyugodott. na meg Ő meg nem nyugodott, mert érezte, ahogy a feszültségtől megmerevednek a vállai. Nem dühös feszültség volt, csak várakozással teli feszültség. Nem tudta, hogyan reagál majd az elf, de igyekezett nyugalmat sugározn felé.

Nem nagyon szerettem volna beszélni a medálomról..de Gorzhak igencsak idegesen nézett rám...de lehet,hogy csak én érzem így...

-Nem az,amire gondolsz..-néztem rá -nem miattad titkolozom...csak .olyan dolgot rejt a medálom,ami a legritkább és legszentebb az Elfek között,és talán Te bizalmatlanságnak hiszed,..pedig egyáltalán nem az...-mosolyogtam rá kedvesen.-Hidd el,hogy nincsenek olyan titkaim,amire gondolsz...csak nagyon sokan nem értenék meg...-aztán hirtelen ránéztem a férfire,és úgy döntöttem elmondom neki..
-...de egyébként sem tudja senki "felhasználni"se ellenem,sem másként,mert csak én tudom kinyitni a mágikus medált..

-A tündérfátyol elixirje van a medálomban....most már tudod..-mosolyogtam rá..-..és ez megmagyarázza neked,hogyan gyógyulhattam fel ilyen gyorsan..
..de szeretném,ha ez titokban is maradna....igérd meg!-néztem a férfire kérdőn,és nagyon reméltem,hogy megérti ennek a súlyát,miért is kérem,hogy maradjon homályban a szelence..

Gorzhak nem szólt semmit, csak figyelte Alia arcát és hallgatta, amit mondott. Szerencsére nem kellett noszogatni és elmondta, mi volt a fiolában. Az ork ismét meghökkent. A tündérfátyolról az Ő népe csak regéket mesélt; mitikus növénynek tartották, amit az elfek az életük árán is védelmeznek. Apró tündérek porozták be és képes volt valakit visszahozni a halálból.
- Hú... - volt az egyetlen, kevésbé értelmes  hozzászólás, amit Gorzhak mondani tudott. Ha Aliának ilyen nagy kincs van a birtokában, akkor vajon Ő valamilyen hercegnő? Vagy papnő?
Úgy döntött, nem kérdez többet. Lassan bólintott.
- Köszönöm, hogy megosztottad velem. Senki nem fog tudni róla, a szavamat adom - mondta Gorzhak. Az Ő népe nagyon komolyan vette az ígéreteket és esküket. Hogy bebizonyítsa, méltó Alia bizalmára, elővette a kését és végighúzta a tenyerén, vérét lecsöpögtetve előttük a földre. - Nem sokszor teszek esküt. Ha visszagondolt, eddig csak egyszer volt erre példa, a Vonyítóknak. Hogy sose ontom majd testvéreim vérét. Azt megszegtem. Akaratlanul, de megszegtem. Ezt nem fogom - mondta ünnepélyesen és öklét a bal melléhez verte kétszer, ork tisztelgésként.
- Most viszont, hogy teljesen felépültél, keressük meg azt az Otoruxot - morogta, borostyán szemében elszántsággal.

Amint elmondtam Gorzhaknak,amire "kiváncsi"volt...egy hirtelen mozdulattal máris a tenyerén ejtett sebet,hogy a vérével "hitelesítse"igéretét..
..annyira meglepődtem,hogy hirtelen egy szó sem tudott kijönni a számon..de tudtam,hogy ez olyasféle ork szokás lehet...bár én nem kívántam,hogy sebesítse meg magát.
...az én népem a szavát adja,de az ugyanolyan szent dolog,mintha a vérünket adnánk..

-Ohh...köszönöm..s tudom,hogy megtartod a titkom..-néztem rá-..de igazad van..sok időt elvesztettünk, és ha a nyomára akadunk a szarvasnak..-kezdtem izgatottá válni a gondolatra-..akkor láthatunk még egy csodát..egy gyönyörű állatot,mi olyan fenséges..

-Indulhatunk is-ültem fel Mellon hátára,és engedtem,hogy a férfi "vezessen" az ösvényen át..ha persze Kósza is úgy gondolja..

Gorzhak kifújta a levegőt, majd vett egy újabb mélyet; mintha csak ki akarta volna adni az összes gátlást és gyengeséget, és erővel akarta volna feltölteni magát.
- Reméljük, még életben lesz, mikor rá akadunk - mondta sötéten Aliának, miközben felpattant Kósza hátára. Bármennyire is jó lett volna sok reményt táplálni, az ork nem engedte meg magának. Az elsődleges célja az volt, hogy mind a négyen túléljék ezt a kalandot. Már több mint húsz Tűzokádóval végeztek és ez bőven elég volt arra, hogy magukra szabadítsák az egész törzs haragját.
Ahogy a sziklák között vágtattak, folyton fülelt és tekintetét ide-oda kapkodta, mindenhol veszélyt sejtve. Rákanyarodtak arra az ösvényre, ami majdnem a vesztükbe vezette őket.
Hátraszólt Aliának:
- Nemsokára elérünk oda, ahol az a tucat Tűzokádó volt és ahol most a máglya van. Bármikor jöhet valahonnan erősítés. Ha valamikor meg akarod kérdezni a fákat, merre ment az Otorux, most van itt az ideje - kiáltott hátra. Ugyanúgy érezte a füstszagot, de a sülő húsét már nem lehetett felfedezni.

Nagyon jó tempóban haladtunk az ösvényen a Barátaink hátán..és a mellettünk suhanó fáknak is a hangjai is "beszédesek"voltak...

Ahogy elhagytuk a gyér erdőt,és a növények hangjai is eléggé tisztán hangoztak a fejemben..

-A fák azt "mondják",hogy egy csapat ork van éppen nem messze elöttünk..a szarvast üldözik,fel a magaslatra...ott ,ahol a hó és jég birodalma kezdődik...-néztem a férfire,és kicsit beleborzongtam,hogy a Vihar-Hágó felé haladnak az üldőzöttel együtt.....

-...én még nem jártam arra..-kicsit elbizonytalanított a dolog,hogy a hegyek magasa felé haladunk,de talán a férfi járt már arra...
-Jártál már a Hágón,Gorzhak?-kérdeztem kis gondolkodás után,mert igencsak tanácstalan voltam ez ügyben..és ott hideg is van...bár Mellonnak talán nem is olyan ismeretlen vidék..

Gorzhak szinte látta saját magát, ahogy elsápad. A Vihar-Hágó... az már nem Tűzokádó terület volt. Oda senki nem merészkedett önszántából, csak egyetlen egy törzs mondhatta a magáénak...
Az ork hangja fojtottan hangzott, úgy kellett kipréselnie a szavakat.
- A Hágón túl él a Jégagyar törzs. Az én törzsem... - legszívesebben szó nélkül azonnal visszafordította volna Kószát, meg sem állt volna a Nysiy-ig. Az a terület neki tiltott volt, ha a Jégagyarak megtalálják ott, akkor kérdés nélkül levágják, Aliával és Mellonnal együtt. Ősök, mibe keveredtem megint! - gondolta keserűen.
De nem bocsátotta volna meg magának, ha az Otorux elpusztul csak azért, mert Ő gyáva volt. Úgy gondolt rá, hogy ez most felülírja a száműzetését. Ez persze nem így volt, de muszáj volt. Oda kellett mennie, ha törik, ha szakad. Úgy döntött, megosztja Aliával múltjának részletét, míg még úton vannak a Hágó felé.
- Korábban említettem, hogy elárultam a törzsem. Valami szukafattya megbűvölt és nem magamtól cselekedtem. De megtettem, és száműzött a törzsem - érezte, olyan erősen markolta Kósza bundáját, hogy egészen elsápadtak az ujjai. Nyelt egyet és folytatta. - Nekem oda tilos mennem. De mégis megyek. Utol kell érnünk a Tűzokádókat, mielőtt elérik a Hágót. Ha az Otoruxot követnünk kell oda, akkor az csak lesben lehet. Ha ránk találnak a Jégagyar felderítők... - nem folytatta a mondatot; a hangszíne elárulta, mi lesz akkor, ha fény derül ott létükre. Sarkát mélyebben Kósza oldalába nyomta, gyorsabb futásra ösztökélve az óriásfarkast és magában fohászkodott.

Ahogy elmondtam a férfinek,hogy merre üldözik a Tűzokádók a Szarvast..egy pillanatra meglepődök,de teljesen megértem Gorzhak aggodalmát...mert a számüzetés nem kis dolog.
-Nem szeretném,hogy bajba kerülj miattam,vagy éppen az ortorux miatt...inkább hagyjuk ezt a példányt....nem akarom,hogy bajod essen!-néztem rá ..

-Ha kikerüljük a Hágót,akkor talán nem lesz baj..de az is lehet,hogy a hideg, jeges hegyhát az orkokat is visszaforditja...nem akarom,hogy ...-pillantottam ujból rá..
..nagyon remélem,hogy nem lesz semmi baj...de ugysem hagyom magára..rám számíthat bármiben Gorzhak...kiállok érte,bárhogy is alakul ..

Gorzhak, ha hevesebb vérmérsékletű ork lett volna, iszonyatosan megsértődött volna a feltevésre, miszerint meneküljenek el. De mivel nem volt az, és az Ő első gondolata is a futás volt, így csak nagyot fújt az orrán keresztül.
- Én nem futok semmi elől. Főleg nem a saját népem elől. Megoldjuk - mondta komolyan és egy bíztató mosolyt küldött Aliának. Jól esett neki az aggodalma, de nem akarta, hogy társnője az Ő hibái miatt rágódjon.
Próbálta mindig a derűs oldalát nézni mindennek, és sose akarta feladni a reményt, hogy visszaszerezheti becsületét a törzse szemében. És azzal nem fogja elérni, ha olyanokat csinál, mint például elmenekül előlük.
- Megmondják a növények, hányan vannak a Tűzokádók? - kérdezte, csak hogy elterelődjön erről az egész ügyről a téma.

Az aggodalmam a férfi felé teljesen jószándéku volt,és egy percig sem gondoltam a feladásra,vagy éppen a megfutamodásra ..
..én sem adom fel,és nem hátrálok meg semmi elöl...de az Életet nagyra becsülöm és védem ,bármi áron!..

-A növények hangjai elég kuszák..de azt "mondják",hogy 7-en vannak..és pusztitást hagynak maguk után.-mondtam a férfinek szomoruan..
-Szerintem beérjük őket napnyugtáig..-mosolyogtam rá,és örültem,hogy Gor-ral vagyok..