Tudtam, hogy nem volt jó ötlet visszatérni, de végül is ha belegondolok még sem. Hiszen valami rejtélyes oknál fogva, az elf banda uralma a városban véget ért, ezt hamar kiderítettem, mikor beszéltem pár régi cimborával és a kikötő mindig volt annyira zsúfolt és forgalmas, hogy egy magamfajta enyves kezűnek meglegyen a napi betevőre valója.
Az már csak az én személyes balszerencsém, hogy ügyetlen voltam, vagyis nem igazán ügyetlen, inkább óvatlan, mert a részeg fickó pénzes zacskóját végül is minden nehézség nélkül lenyúltam, csak épp a környezetemet hagytam figyelmen kívül, így a két városőrt csak akkor vettem észre, mikor az egyikük rám ordított, felverve ezzel az utca még józanabbik részét.
Nem szokatlan persze errefelé egy tolvaj, de szeretni senki nem szereti, ha a közelében tartózkodik egy, a konkurencia meg örül, ha megszabadul tőlem, így igen csak igyekeznem kellett, hogy kicsússzak a felén rohanó őrök és a felém nyúló kezek közül.
Az egyik sikátorban ugrottam fel a tetőre, - egy utolsó pimasz vigyort vetve kinyújtott nyelvvel a csörömpölve lihegő őrök felé, - ami szerencsére megtartotta csekély súlyomat és így az egyik házról a másikra ugrálva közelítettem a városfal felé, hogy azon átjutva rázzam le az üldözőket.
A kapu felé nem mehettem, mert ott biztos elkaptak volna, ezért ez az egy út maradt.
Nem értem rá próbálgatni, hogy melyik tető bír el és melyik nem, így csak fohászkodhattam, hogy egyik se szakadjon be alattam
Viszont, ahogy közeledtem a falhoz, úgy kezdett szinte lehetetlenné válni a feladat. A fal körül nem voltak elég magasak a házak ahhoz, hogy onnan lendüljek fel rá, de hát meg kellett próbálnom.
Ha eljutottam egyáltalán odáig, akkor nagy lendületet veszek és igyekszem keresni valami fogódzót, amiben megkapaszkodhatok és tovább lendülhetek a szabadság felé.

Flint bár figyelmetlen volt a környezetében ..de a tetőkön sikerrel szedte a lábát,és egérutat nyerve az őrök elől,kissé lerázta az üldözőit.
Ám a fal magasnak bizonyult,és ahogy elrugaszkodott a fal felé egy kicsit még meg tudott kapaszkodni,de a keze csúszott lefelé a fogódzkodó nélküli sziklafalon,és egyenesen a földre huppan..

Az őrök még nem érték utol,de hamarosan már hallatzik a hangjaik,miközben egyre csak gyűlnek a katonák a keresésére.

Ám az egyik fal rése mögül egy halk pisszenést hall,és egy sürgető kezet,aki int felé,hogy jöjjön azonnal..

-psssztt!...erre gyere,fiú!-hallatszik a suttogó hang egy ház mellől.

..bár ez nem megszokott ebben a városban,de lehet,hogy egy idegen az,aki szintén az Őrök elől bújik..és most talán szerencséje is lesz..

Az istenek most szerencsére a kegyeikbe fogadták, bár Flint igazából nem volt semmilyen vallás híve,így inkább mindegyikhez fohászkodott, amit csak ismert. Valamelyik megkegyelmezett neki, így az őrök nem kerültek közelebb hozzá és a tető sem szakadt be sehol alatta, így épségben elérte a városfalat.
Tovább kísértett hát e szerencsét, de az már nem tartott ki, bár egy pillanatig azt hitte, hogy mégis……..Ujjai azonban nem bírtak fogódzót találni és nagyot nyekkenve esett le a fal tövébe.
De legalább semmilyét nem törte össze, tapogatta végig magát gyorsan, miután legalább levegőt kapott. Viszont az őrök mindjárt a nyakán vannak és ha nem tud felmászni, akkor csapdába esik, mert innen már csak a kapu felé mehet, de ott azonnal elkapnák.
Összerezzen, amikor meghallja a pisszegést egy sötét nyílás felöl, ahol egy kezet lát, amelyik felé int hívogatva, majd szavak is megerősítik, hogy hozzám beszél a suttogó hang.
Habozva bámulok arra, mert ritka az, ha valaki ebben a városrészben segíteni akar egy tolvajnak, ezért természetesen felmerül bennem, hogy csapda van mögötte, de egyrészt sokat nem nyerne vele senki, ha feladna, tudtommal nincs vérdíj a fejemen, másrészt a katonák közeledő hangja azt jelzi, hogy ha nem megyek, akkor úgy is hamarosan elkapnak.
Gyorsan döntök és odafutok a réshez, hogy még időben el tudjak bújni, mielőtt meglátnak.
- Kösz!

A sötét résből kiintegető férfi sürgetőleg integet a fiúnak,de amint látja,hogy közeledik felé,akkor gyorsan behúzódnak a ház mellé,ahol a jótékony sötét menedéket adott mindkettőjüknek..



-oké...-csitította a fiatalt,és próbált a legjobban lapulni a falhoz,hogy a közeledő őrök meg ne lássák őket.
Aztán,mikor már elcsendesedett a szűk utca,akkor lépoett csak ki az árnyból a férfi,hogy jobban megnézze magának a fiúcskát..

-Na, Te gyerek!..mit csináltál,hogy keresnek??!..na mindegy is!..ismered ezt a Várost?Jól jönne valaki aki elvezetne a városkapuig....ha akarsz velem jöhetsz!..-nézett rá a srácra,és várja,hogy mit válaszol..

Bár sok választása neki sincs a "vezetők"terén..de ha segít neki a gyerek,akkor közösen mehetnek ki a falakon kívűlre..
De sokat gondolkodni nem célszerű..mert ki tudja mikor bukkan fel egy őrjárat a sikátorban..

Bár eldöntöttem, hogy bízom abban az alakban, aki a segítségét ajánlotta, de azért lélegzet vissza fojtva bújok be a sötét nyílásba, ahová a férfi, mert már közelről jól látom, hogy az, húzódik hátrébb jöttömre, hogy legyen helyem nekem is elég mélyre menni.
Persze csendben maradok, míg az őrök elég zajosan keresgélve, de végül odébb állnak, csak a szívem kalapál olyan hevesen, hogy úgy gondolom, még egy süket is meghallaná.
aztán egyszerre szakad ki belőlem a sóhaj, ahogy már nem hallom a katonákat és kimerészkedek a résből, jobbra-balra tekintgetve idegesen azért még mindig.
A férfi is kijön mögöttem és szinte érzem, ahogy végig söpör rajtam vizslató tekintete, amire gyanakodva húzódom hátrébb, el a keze ügyéből.
- Semmit! – vágom rá azonnal. - Összekevertek valakivel! – hazudok, mint a vízfolyás, hiszen mindig ezt csinálom, nem esik nehezemre és közben a szemem sem rebben.
Az ajánlatára is mér végig mérem, látom a ruházatán, hogy nem az itteni nemességhez és nem is a nincstelenekhez tartozik és kéréséből nem nehéz kitalálni, hogy nem ismerős erre, ha csak nem akar elcsalni, de …….ha akart volna, elkaphatott volna ott a résben.
- Ismerem, mint a tenyerem! – bólintottam, hiszen jól jönne pár érme az idegenvezetésért, de az ajánlata meglep. – Elmenni? Hová?
Persze nem ártana nyúlcipőt húzni egy időre, míg lecsendesedik a helyzet, de…..
- Talán nem engednek ki……tudja…….azok a katonák…..akik összekevertek valakivel……- intek arrafelé, ahol az előző őrjárat eltűnt. – Hogy juttatna ki? És mit kapnék érte? - teszem hozzá számítóan.

A férfi kissé kétkedve hallgatja a fiú szavait,de ha ki akar jutni,akkor most az egyszer "hinnie"kell neki..
Bár több lehetőséget is végig gondolt,de most nem igazán van ideje kielemezni a gyermek reakcióit..és ahogy kimondja,hogy ismeri a helyet,akkor egy pillanatra felcsillan a szeme,mert jól döntött,hogy az előbb szólt neki,és behúzódtak az őrök elöl..

-Ne aggódj a katonák miatt..az az én gondom!Te csak vezess ki innen,és majd ha kijutunk..-azzal hogy nyomatékosítsa a kijutási szándékát,a zsebéből előkotor egy aprót és a kezébe nyomja a fiúnak.
-Na, most induljunk!..majd kint egyezkedhetsz..de ha sokáig húzod az időt,akkor ránk találhatnak..és ne feledd!..jössz nekem eggyel!-és vállon veregeti a gyermeket,és int a fejével,hogy itt az idő az indulásra,és kedvesen ereszt el egy félmosolyt,hogy amint elindul,követi őt..

..nincs is messze a városkapú,ahol négy őr áll a kijutásuk útjában..

Nem érzek lelkiismeret furdalást, mert meg akarom vágni az idegent, hiszen a korgó gyomor sokkal rosszabb, ami várna rám, ha mindig a „jobbik” énemre hallgatnék. Ráadásul az utcai élet eléggé megkeményített és az emberek hozzám való bánásmódja sem változtatott ezen, hiszen ott rúgtak belém, ahol tudtak. Az őröknek sem kellett sok, hogy ránk, utcakölykökre húzzák a vizes lepedőt, akkor miért pont én legyek „nagylelkű”.
Minden esetre kissé aggódva figyelem emberem reakcióját, remélve, hogy nem lőttem túl a célon.
És nem! Elfogadta az ajánlatomat, amitől egyből fülig ért a szám, főleg, amikor a katonák gondját is átvállalta, a pénzről nem is beszélve, amit piszkos kezem gyorsan elsüllyesztett szakadt ruházatom mélyére.
- Jöjjön nagyuram! Csak jöjjön utánam, mindjárt oda is vezetem, csak aztán állja a szavát! – ragadtam meg az inge ujját és húztam magam után.
Tényleg nincs túl messze a kapu és a sikátorok szövevényébe magabiztosan vezetve, hamar kibukkanunk a kifelé vezető úton, csak, hogy ott négy őr is posztol, akik figyelmesen néznek meg minden kifelé tartót.
- Most mi lesz? – húzódom a férfi mögé kissé, hogy ne szúrjanak ki azonnal.

Amint a kapuhoz érnek ,az őrökbe botlanak..de a félhomály kegyesen takarja el őket a fürkésző szemek elől..
de az óvatosság nem árt ,így a férfi a mögé bújt fiúval együtt az oszlopok mögé húzódik be,hogy kicsit körbenézzen a környékbeli mozgásokról..és ahogy hallani a harangot,már egy kis pici mosoly is kezdett felkúszni az arcára..

-Maradj csendben,Fiú!..hallod a harangokat?..hamarosan őrségváltás lesz!akkor megyünk..maradj mögöttem!-néz rá a gyermekre,de közben a közeledő váltást nézi,akik jönnek is a közeli házból..

..de ha esetleg elkapnék egyet..kezdte el a gondolatmenetet a zsoldos..

..de aztán mintha valami történt volna,mert két őr visszafordul ,és egyenesen feléjük tart..

Egyelőre nem láttak meg, legalábbis nagyon remélem, mert az idegen nem mondta meg, hogy milyen módon akar kijuttatni, ha esetleg az őrök felismernének. Én meg nem szívesen kockáztatnék, mert egy jó időre elegem van a tömlöcből és szerintem itt sem lenne jobb sorom, mint Királyöbölben volt, bár az inkvizíciót nem múlhatják felül.
Egy oszlop mögé húzódunk és én kíváncsian várom, sőt kissé türelmetlenül is, hogy miként dönt, mert ha élessé válik a helyzet inkább eltűnök.
Fogalmam sincs, hogy őt keresik-e vagy csak kellett egy vezető és nem sáros a fickó, de a saját bőröm fontosabb.
Először értetlenül nézek rá, mit akar a haranggal, de aztán kezdem kapisgálni. Nem kell biztatnia, maradok a háta mögött.
Már elő is bukkannak az új őrök, de mielőtt még nagyon örvendezni kezdhetnék, hogy beválik amit a férfi mond, két katona irányt változtat és egyenesen felénk indulnak.
- A jó életbe! – szisszenek fel és igyekszem beleolvadni a kőoszlopba minél jobban. – El kéne tűnnünk innen uram.

-Maradj nyugton fiú!..csendesen!-halkítja le a hangját-Kijutunk ,ne félj!Maradj itt!visszajövök érted!-aztán megint a közeledő őrökre néz,és figyel..

Ahogy közelednek az őrök,már a beszédüket is hallani..
-Na, Pajtás!..megadhatnád a pénzemet!..az asszony már a fülemet rágja az új fazékért...de ha ma nem megyek haza az edénnyel,akkor biztos mosolyszünetet tart egy hétig!-magyarázta a társának,aki közben igazgatta a zubbonyát és csak vigyorgott a hallottakon..

De eközben az oszlophoz is közelebb értek,ahol a másik felén a Zsoldos rejtőzött,és arrébb meg a fiú.

Aztán egy hirtelen mozdulattal kinyúlt a férfi az oszlop mögül és egy csavarással a nyakát szegte az őrnek,és a másik pillanatban,ahogy fordúlt a következő ütést a másiknak az arcába csapta.
Egy néma puffanással hullottak a földre és húzta be őket az oszlopok takarásába..
De gyorsan kell cselekednie,hogy ne vegyenek észre semmit,így a leütött őrökről a köppenyüket levette, és a fiú felé intve sürgette a menekülést...

-Ezt vedd magadra,és meg ne szólalj!én beszélek!-azzal ráterítette a katona palástját,így egy kis furfanggal ,talán és persze a sötétben nem vesznek észre semmit..

Ahogy határozott léptekkel indult el a férfi a fiúval,és a fejébe húzott csukja is eltrejtette arcukat,felkiálltott a kapú tetején lévőknek.

-Mindjárt megy a váltásotok,fiúk!..az asszonykája feltartja kicsit..de tudjátok mennyi idő az!!-és nevetett ,hogy hihetőbbnek tartsák a füllentését..
azzal a fiút "terelte "maga előtt,míg a várfalon "csámcsognak" a hallottakon,és csak arra figyelt,hogy az oldalkapún simán kijussanak..

..de mondjuk egy ló most jól jönne!-gondolta,miközben sietős léptekkel haladt kifelé a városból,és a fiúra nézett,hogy ."na ugye megmondtam"nézéssel..
és amint kiérnek a falon kívülre,már több esélyük van a menekülésre..

Már csak a fiún múlik,hogy vele tart-e?..vagy elválnak útjaik?vagy esetleg megfontolja a "társulást"?

Könnyű azt mondani, hogy maradjak nyugton, hiszen nem őt akarják fülön csípni, aztán dutyiba dugni, majd eldobni a kulcsot, hanem engem.
De, ha már idáig eljöttem vele és félig-meddig rábíztam magam, akkor talán még egy hajszálnyit várhatok, hogy lássam mire készül, de ha a legkisebb gyanúját is látom, hogy inkább odadob nekik, akkor máris a nyakamba szedem a lábam és eltűnök valamelyik sötét sarokban.
Most a falhoz lapulva hallgatom, ahogy a katonák, úgy látszik semmit sem sejtve, beszélgetnek egymással.
Aztán kővé dermedek, ahogy a zsoldos megmoccan, olyan gyorsan, hogy követni is alig tudom a tekintetemmel és megöli az egyik őrt, a másikat meg leüti, ha egyáltalán azután a szörnyű reccsenés után még életben maradt.
Ha nem félnék attól, hogy a végén még ezt is az én nyakamba varrják, de az biztos, hogy belekevernek, akkor már csak a hátamat látná, de így csak elveszem sápadtan a kezéből a köpenyt és magamra húzom, majd elindulok remegő lábakkal. Figyelmeztetnie sem kell, akkor sem tudnék most beszélni, ha kéne!
Mukkanás nélkül vonulok át a kapun, minden pillanatban várva, hogy mikor eresztenek belénk egy nyílvesszőt, de nem történik semmi és hamarosan már az őrök látótávolságán kívül is érünk.
- Miért…..miért ölted meg azt az őrt? – suttogom, ahogy rám néz és láthatja, hogy tartok tőle, talán én is csak a kijutáshoz kellettem, vagy az ismereteim miatt. – Hová tartasz? – szólalok meg egy kis idő múlva, ha nem lép fel fenyegetően.

Gyorsan és szemrebbenés nélkül siettünk ki az oldalkapun,ami mögött a szabadság várt..
Látszódott a fiún,hogy remegő lábakkal igyekszik velem lépést tartani,de ahogy igértem neki,nem hagyom magára..

Bár kissé pimasz,és nyerészkedő ,de mivel tartotta a szavát és odavezetett a kapuhoz,ahogy kértem,így én is állom a szavam.


Amint kiérünk a falon kívülre,nem messze van az erdő,ahol hagytam a lovam,igy füttyentek neki,mikor már elég messze vagyunk az őrök halló és látótávolságától..és hamarosan fel is bukkan a harcra kiképzett lovam.
A fiúra néztem,és meglepett a sápadsága,bár biztosan megrázhatta annak a két őrnek az ártalmatlanítása..de sajnos nem volt választás..vagy ők,vagy mi...
De nem is gondolom,hogy megérti ezt...túl fiatal...


-Sajnos vannak olyan helyzetek,mikor nincs más út..-nézett a fiúcskára a tőle lehető legkedvesebben..

Bár a katonamúltja eléggé érzéketlenné tette bizonyos helyzetekben..de most a gyermek szemébe nézve,sokkal nehezebb volt kimondania..


Aztán,hogy el is hesegesse a gondolatait,inkább nagyot sóhajtott,és felült a lovára.
Igazából nem akarja a gyermeket nagy bajba sodorni,ott,ahová most tart...mert valahol megkedvelte..vagyis inkább magára emlékeztette..még régről...


De ahogy igérte a "jutalmát"a srácnak,odaadta az egy aranyat a kezébe,fizettség gyanánt,amiért segitette és elvezette a kapuhoz..
..de mielőtt nagyot lenditett volna a kantáron,válaszolt a kérdésére..
-A hegyeken túlra tartok ...keresek valakit..-és ahogy kimondta,a remegő gyerekre nézett és gondolt egyet...

..."bár szerintem ezt meg fogom bánni" gondolat fogant meg magába..és a kezét nyújtotta Flint felé,hogy ha akar vele tarthat egy darabon..és üljön fel elé a nyeregbe..

Megtanultam rövid életem folyamán is kellően vigyázni magamra, ezért is vagyok még életben, hiszen saját magamon kívül más nem vigyázott rá. Így aztán bár a férfival tartok, ahogy az egyre távolodik a kaputól, azért erősen szemmel tartom, hogyha bármilyen gyanús mozdulatot tesz, akkor időben tudjak elfutni, de egyelőre semmi ilyet nem látok.
Láthatóan felkészült a távozásra, legalábbis ezt szűröm le a füttyentésére megjelenő lóról, meg azt, hogy nem túl sok időt tölthetett a városban. Mondjuk ezt abból is sejthettem, hogy vezetőt fogadott a minél előbbi kijutáshoz. És, ha ilyen módját választotta a távozásnak, akkor biztos, hogy nem egyenes úton járt a városban.
~ Lehet, valami bérgyilkos! ~ csapongott a képzeletem és ez még jobban arra késztetett, hogy figyeljek rá.
Persze a magyarázat is illeszkedik az elképzelésemhez, hiszen láttam milyen könnyedén intézte el a katonát, még ha most mintha bánat ült volna a hangján.
Aztán vet még rám egy fürkésző pillantást és felpattan az erős paripára, én meg már elkönyvelem, hogy ennyi volt. Azzal a kevés érmével, amit még az elején adott nem fogom sokáig húzni, de hát tolvaj vagyok vagy mi, majd megoldom. Mindig ez van, ő sem különb, mint a többi, aki semmibe vesz.
Meglepődve nézek fel rá, ahogy lehajol és a kezembe nyom egy aranyat.
- Értem…….. – záródnak össze szorosan ujjaim a pénzen. – Akkor ég áldjon….uram? – jelenik meg előttem ismét a keze várakozóan.
Csak egy pillanatig habozok, majd hevesen dobogó szívvel ragadom meg és lendülök elé a nyeregbe.
- Én most épp…..ráérek, hogy elkísérjelek. – jön meg a hangom. – Flint vagyok és sok mindenben tudok segíteni. – erősítem meg benne, hogy nem döntött rosszul.

Kis habozás után a fiú úgy dönt,hogy a férfival tart,és amint a nyeregbe emeli a katona,mintha egy megkönnyebbült sóhaj hagyná el a szívét,mert ,bár nem tud szinte semmit a gyermekről,de mégis...valahogy nagyon emlékezteti egy elvesztett személyre.....

-Örvendek,Flint!Az én nevem,Edgar...de most kapaszkodj,fiú!-és a kantáron nagyot húzva indította el a ménjét,...

Gyors vágtába kezdtek,és Flintet tartva maga előtt,vigyázott a gyermekre,nehogy leessen.

Hamarosan maguk mögött hagyták Délos városát,és egész nap megállás nélkül vágtáztak a hegyek felé..Csak akkor kezdtek el lassítani,mikor alkonyodott..és a ló is eléggé kimerült volt már..
Ahogy megállította a lovat a férfi,akkor hallotta meg azt az égtelen nagy korgást,mi a fiúcska gyomra hallatott..

-Itt megállunk!Gyere!...-emelte le Flintet a nyeregből.

..és bár saját magához mérte a vágtát,igazából nem tudta,hogy a fiú mennyit bir...de örömmel látta,hogy a kimerültségen kívül nincs talán baja..mert hát egy katona nem érzékeli sokszor az éhséget,vagy az időjárást..de most a gyermek vele volt,és sokat kell még megtudnia arról,hogy mennyi is az annyi..amit a gyermek még "biztonsággal"kibír..


-Ez a hely jó lesz talán!-nézett szét az erdő fáin,és a lóvát eleresztette legelni..
-Ideje tábort verni,mert hamarosan lemegy a Nap,és jobb ha védett helyen vészeljük át az éjszakát!
Gyere!..itt lepihenhetsz ha gondolod-nézett rá megnyugtatón,és elindult gallyakat szedni,hogy tüzet rakjon,és felkészülhessenek a hamarosan leszálló éjre..

Nem nagyon beszélt,csak tette a dolgát...mert ugye,most nem is tudott volna mit mondani.
..csak a gondolataiba merül,hacsak a fiú nem zökkenti ki..
De inkább a vacsorával foglalatoskodik,mert nagyon is jól tudja,hogy korgó gyomorral nehezebben is jön álom a szemekre..és a holnap is elég hosszúnak igérkezik..pihenniük kell..

Nem csak a zsoldos az, aki megkönnyebbül, de ez nálam abban mutatkozik meg, hogy szövegelni kezdek, ez mutatja azért az idegességemet, hiszen bár eddig nem csalódtam a férfiban, tartotta a szavát, azért ez még elég rövid életű ismeretség.
Sok választásom viszont nincs, a városból el kell tűnnöm egy időre és még mindig jobb egy fegyveres társaságában és lovon, mint egy szál magam és gyalog.
- Oké! – fogódzkodom meg erősen a ló sörényében, hogy megmaradjak a hátason.
Sokáig tart az út és bár igyekszem nem akadályozni Edgar-t, nehogy meggondolja magát a társaságommal kapcsolatban, azért mikor kezd lemenni már a nap, azt hiszem, hogy menten lefordulok a lóról. Ebben nem csak a szokatlan, nyeregben töltött nap, hanem az éhség is szerepet játszik, mert már nem is emlékszem mikor ettem utoljára.
Egészen belevörösödöm gyomrom árulására, de talán így volt jó, mert lehet, hogy kis idő múlva rosszabb lett volna leborulni az állatról.
- Azt hiszem, nem tart majd meg a lábam. – huppanok le a földre, ahol tényleg elvágódom, de aztán csak sikerül felállni, remegő végtagjaimon. – Soha nem ültem még ennyit lovon. – magyarázom kissé szégyenkezve gyengeségemet.
Soha nem pátyulgatott így senki, ehhez nem igen vagyok hozzá szokva, így gyorsan leülök és lábaimat szorosan magamhoz ölelve, bátortalanul nézem a ténykedő férfit.
- Nem akarok neked útban lenni…..uram, ha visszatér az erőm, tudok ám hurkot vetni…ööö……tüzet gyújtani…….- szólalok meg habozva. - ……lovat csutakolni……..

Hamarosan a tűz is ég az összerakott gallyakból,és előkerül két pokróc is a lóvon tartott táskából,és némi élelem is.
Bár a Férfi nem számított tegnap arra,hogy "társaságban"lesz ,de az ételét megosztotta a fiúval..és valahol még örült is ,hogy nincs egyedül...
Az egyik takarót Flint hátára terítette,és odaadta az elemózsiát a kezébe,ami kenyér és szárított hús volt,kendőbe csavarva..

-Egyél!-mondta kedves hangon,s a kezébe nyújtotta a gyermeknek a csomagot.

Aztán leült ő is a tűz mellé,és maga is evett pár falatot.
..közben nézte Flintet,aki mintha soha nem evett volna,úgy tömte magába az ételt.

A tűz jó meleget árasztott a hűvösre fordult estén,és miután megették a vacsorát,hamarosan elnyomta az álom a gyermeket..de Edgar őrködött,hogy nyugodt legyen a kimerült fiúcska álma..

De aztán,úgy éjfél felé, üvöltés rázta meg a kiserdő csendjét,és a zsoldos ,vigyázva a gyerekre,a kardját tartva készenlétben,fülel,hogy megtudja,mi közeledik feléjük..

Nehezen engedtem fel és ennek semmilyen köze nem volt a most már vidáman pattogó tűznek. A lelkemnek kellett felengednie, hogy elfogadjam, valaki nem csak számításból segít nekem, vagy rosszabbik esetben zavar el, vagy ver meg, hanem tényleg törődik velem. Bár még jobb semmit el nem kiabálni! Hiszen még csak egy nap telt el.
Minden esetre kaptam egy meleg pokrócot, még ha intenzív lószaga is volt, még ez is jól esett, az ételről, amit Edgar a kezembe nyomott nem is beszélve, amire úgy vetettem rá magam, hogy szinte nem is rágtam, csak nyeltem. Nagyon jól esett és gyomrom is kezdett kellemesen megtelni.
Mikor megérzem magamon figyelő tekintetét egy pillanatra elszégyellem magam, de aztán gondolatban csak megrántom a vállam és tömöm magam tovább.
- Köfönöm! – mormogom tele szájjal.
Egyáltalán nincs kedvem ezek után megmozdulni sem, csak jól bebugyolálom magam a takaróba és miközben hallgatom a tűz pattogását és nézem a felragyogó csillagokat, észre sem veszem mikor nyom el az álom.
Általában éberen alszom, mint egy kisegér, de most, talán a férfi nyújtotta biztonság mélyebb álomba ringat, ezért ijedten ugrom fel, mikor a félelmetes üvöltés felhangzik, hirtelen azt sem tudva hol vagyok, de ujjaim gyakorlottan rántják elő ingem takarásából a késem és tartom magam elé szinte félálomban.
- Mi volt ez? - suttogom a férfire nézve.

-Csak csendben,Fiú!-halkítja le a hangját is a férfi,miközben forog lassan a fejével,hogy "bemérje"honnan is érkezhet az üvöltés "gazdája"..
..de egyre csak közelebb hallatszik az éles hang..

-Mennünk kell!-néz rá Flintre,és a lovat hívja ,hogy összepakolva septiben a nyeregbe pattanjanak...

A tűzet gondosan eloltották és hamarosan már újra a fák között találták magukat,és igyekeztek az ellenkező irányba sietni,mint ahonnan a hangok jöttek...

De aztán a hangok nem halkulnak , hanem egyre erősödnek..
..és az egyik fa mögül egy vicsorgó fogakkal teli pofa ugrik egyenesen a férfinek ,és a nyeregből lesodorta,de a fiút nem érte sérülés,mert ahogy leesett Edgar a nyeregből,Flint tovább haladt a lóval..

Amint felállt a földről,a kardját kezébe emelte,és most már nem érte váratlanul a támadás.
De amikor a Farkas szemébe nézett ,egy pillanatra megállt benne az ütő,de ahogy meglátta a fiút,akkor nyugodott meg kicsit,hogy nem esett baja...

-Gyere te bestia!Most már nem tudsz meglepni!Told ide azt a rusnya képed!-kiabált a Farkasnak,és próbálta minnél messzebbre csalni a lótól és lovasától...

..csak nehogy idegyere ,Fiú!...menj inkább távolabb!.ez most nem tréfadolog!!-motyogta maga elé,mintha esetleg hallaná a gyermek,amit mond....pedig tudta,hogy a lova biztonságba viszi most őt..

A Farkas elkezdett körözni ,és várta azt az alkalmat,hogy mikor tud belémarni a férfiba..
de aztán ,egyre csak telik az idő...megérkeznek az éhes Társai is...

Hamarosan már teljesen éberen meredek a távoli sötétségbe, mert ugyan közel már a hajnal, de a derengés csak lassan hatol át a fák között. Főleg a fülemre próbálok koncentrálni és van egy sejtésem, hogy milyen hangok verik fel ilyenkor az erdőt körülöttünk. A félelem a gyomromba mar, de most van mellettem egy harcos, aki láthatóan nem retten meg, de nem is akar ostobán hősködni.
Így aztán csak egy szavába kerül és máris összekapom a pokrócot és rohanok a lóhoz, ahol ismét a férfi előtt ülve igyekszünk távolodni az üvöltésektől. De valószínűleg már elkéstünk és körülvettek, hiszen a hangok már mindenhonnan érkeznek, felelnek egymásnak.
Aztán olyan hirtelen történnek a dolgok, hogy szinte nem is tudom követni, de egyszer csak már nem ül mögöttem Edgar, csak engem visz tovább a lova, aki becsületére legyen mondva nem pánikol be, különben már én is lerepültem volna róla.
Hátranézve látom, ahogy a férfi kardját maga elé emelve szemez egy nagy ordassal, de én már azt is látom, amit ő ne, hogy az a vadállat nincs egyedül.
Ösztöneim a menekülésért kiáltanak, de ….nem….tehetem meg….Segített rajtam! Enni adott és a tüzénél melegedhettem. Annyira még nem veszett ki belőlem az emberség, hogy a sorsára hagyjam, bár a lova itt van alattam……………….NEM!
Megállítottam nagy nehezen a hátast, aztán villámgyorsan ugrottam le és mivel kova és acél nálam is volt, gyorsan tüzet csiholtam, majd egy jó nagy bozontos, száraz ágat keresve meggyújtottam.
A lángoló tűzcsóvával rohantam vissza oda, ahol Edgar-t körülvették a farkasok, majd jobbra balra csapkodva a lobogó ággal, próbáltam szétkergetni a falkát.
- Takarodjatok! Keressetek más reggelit! Hess! Hess! – kiabáltam.

Mikor leérkeztem a talajra,éreztem,hogy az éles karmok belehasítanak a ruhámba,és a vállam is roppant egyet,mikor a karomra estem.Bár sok zuhanást és esést szenvedtem el az évek alatt,de valahogy nem lehet hozzászoknom..


Ahogy egyre csak körözünk egymással,és méregetjük "erönket" a Farkassal..
A hatalmas agyarait villogtatja felém,és odakap a lábamra ,de a kardom kissé visszafogja a támadását..
De aztán megérkezett a falka többi tagja,és egyre csak szoritottak egyre kissebb körbe..


A kardom jo szolgálatott tett számtalanszor,de most közel egy tucat ordassal néztem farkasszemet..de legalább a fiú nincs itt,és megnenekült...


Gondolataimat rendezve álltam megfeszülve,hogy az éles fogakat és a karmos mancsokat távol tartsam,bár több marást,és szakadást is "elszenvedett"a ruházatom,de szerencsére komolyabb sérülést még megúsztam...de ki tudja meddig birom távoltartani a bundás ragadozókat?!...talán pár percig?..de persze az is lehet,hogy...


Minden idegszálam pattanásig feszült,és az adrenalin is szépen turbózta izmaim...így legalább a reakcióidőm nem csökkent-mosolyogtam magamban nem kis iróniával..
De aztán történt valami amire nem számítottam..a gyermek visszafordult felém,és ahelyett,hogy itt hagyott volna,inkább segített is..és nem is akárhogyan!

Egy nagy égő ággal tért vissza,hogy azzal terelje messzebb a falkát,s így egy kis egérutat készített a Farkasok és én közém...
Mikor megláttam kicsit mérges lettem,mert azáltal.hogy visszajött magát is veszélybe sodorta...de aztán valahol inkább csak látszatra voltam szigorú nézésü...de belül pedig nagyon örültem ...mert nagyon bátor fiúcska!!...


A lángoló fáklyának hála,a vicsorgó ordasok hátrálni kezdtek,csak erejüket fitogtatva kaptak néha-néha a testem felé,de a kardommal és a folyamatos mozgásommal ki tudtam térni nagynehezem előlük..
-Veszélyes itt Flint!miért nem maradtál távol??...de korholásom inkább csak féltés volt,mint igazi szidás.  

Lassan araszoltunk hátra..a lovam felé,és mikor egy pillanat adódott,futásnak eredtünk..
Felkaptam a fiút és teljes erőmből futni kezdtem,hogy elérjem a lovat,amire felülve elhagyhatjuk ezt a helyet...

Csak rohantam a megszeppent gyermekkel,és vissza sem néztem..minden porcikám sajgott a megeröltetéstől,de amint odaértünk a lohoz,felraktam Flintet és magam is lendületből szálltam fel ..de az egyik ordas utolért és belémharapott...

Abban a pillanatban csak arra koncentráltam,hogy a gyermeknek ne essen baja,és egy suhintással a pofájába csaptam a kardom élét a farkasnak,aki nyüszítve hátrált meg a vágtára fogott lovam elöl...

A remegő fiút magamhoz szoritva fogtam,mikor a lovam szélsebesen vágtára inditottam..
De amint kissé lehagytuk a falka tagjait,Flint fülébe súgtam,hogy...-Nagyon köszönöm,hogy visszajöttél értem!...

...és a kantárt erősen szorítva a legközelebbi lakott terület felé irányítottam a lovam..

Jó nagy ágat választottam, így szép nagy lángok lobogtak rajta, én meg minden erőmmel lóbáltam a vadállatok felé, hogy hátrébb szorítsam őket. Elég éhesek lehettek, mert nem futottak el, csak nyüszítve elhúzódtak, de ennyi elég volt, hogy legalább Edgar kicsit felszabaduljon és nem kellett attól tartani, hogy egyszerre rohanja le a horda.
Annyira izgatott vagyok és olyan hevesen dobog a szívem, hogy alig hallom, amit felém kiált, de bár a szavai számon kérőnek hangozhatnak, érzem belőle, hogy nem a harag beszél belőle, hanem az aggódás. Ez még több bátorságot önt belém.
- Nem vagyok már kisgyerek! Te is megvédtél engem, én is segítek neked. – lódítottam ismét körbe a tüzes faágat.
Edgar a kardjával, én a lángokkal tartva távol a farkasokat, hátráltunk arra, amerre a lovat hagytam.
Az eszembe sem jutott, hogy az állat esetleg rémületében elrohan és mi meg itt rekedünk, de szerencsémre képzett, fegyelmezett jószág volt és mire kettőt pislanthattam, az ág nem volt a kezemben, de én már ismét a férfi előtt ültem a lovon, miközben a ló hatalmas ugrással kezdett el rohanni. Még éreztem, ahogy a zsoldos megrándul mögöttem, de mielőtt még aggódni kezdtem volna Edgar a fülemhez hajolva mondott köszönetet.
Maszatos arcomra elég régóta most először költözött mosoly.
- Szívesen, bár be kell vallanom, hogy……hogy nagyon….fé….izgultam. – javítottam ki magam, mert, hogy nézett volna már ki, hogy én, Flint, féltem. – Ugye nem sebesítettek meg? – tekertem ki a nyakam, hogy ránézhessek.
Kezdtem megszokni a társaságát és különben is mit kezdtem volna itt vele sebesülten?

A vágta során nem is törődtem a marással ami a lábszáramat érte,mert csak az járt az eszembe,hogy kijussunk innen,és biztonságba tudjuk magunkat.
De most nem igazán akartam a sebemről beszélni,majd kerítek valakit,aki ellátja,de most fontosabb dolgunk van.Szállást kell találnunk,és pihenni kell a lónak.
Ahogy magamhoz szorítotam a gyermeket,hogy le ne essen,hallottam szavait,mi jólesőleg hatottak rám,bár szerintem kicsit füllentett a"izgalmára"..inkább más volt ...de ez a bátorságát és a botorságát is egyben jellemezte...de büszke voltam rá,hogy megtette..

-Bátor voltál,Flint!...és nincs mit szégyelned,ha féltél volna.....néha én is átélem a rettegést,bár ...-mosolyogtam a fiúra,és tovább hajszoltam a lovam.

Hamarosan kiértünk az erdőből,és ahogy felkelt már a Nap,így jobban láttuk a közeli teleülést..
Régen jártam erre,de sok minden megváltozott,de ahogy elérjük a szántóföldeket,akkor már közel a Falú..

-Hamarosan beérkezünk a közeli falúba,ott tudunk élelmet venni,és pihenhetünk.A lónak is pihennie kell,aztán majd meglátjuk hogyan tovább...régen jártam erre,itt biztonságba leszünk..

Hamarosan el is hagytuk a szántóföldet,és megérkeztünk a széles kis utcákra,és egyenesen a Fogadó felé vettem az irányt.

A lovamat kikötöttem ,és egy szobát béreltem..és valami elemózsiát is kellene szerezni.
Így a szoba foglalása után egy asztalnál ültünk le a gyermekkel a Fogadóba.

-Mit szeretnél enni?-néztem rá kérdőn,és amint megérkezik a csapos,hozatom is a kért ételt.

Addig meg van időm szétnézni az asztaloknál ülőkön..és mivel rég jártam itt,talán nem ismernek fel..de a fejemre húzott csukja,kicsit elrejti az arcomat...mert hát,nem biztos,hogy emlékeznek rám ,de akkoriban nagyon "sietve"kellett lelépnem egy nagy nyereménnyel a zsebemben..de talán most is szerencsénk lesz...

Kis idő múlva hozzák is a forró ételt,és nekilátunk az ebédnek..

...de azért viszket a tenyerem egy jó kis kártyára..talán van itt vállalkozó szellemű Vendég.
...és nem is ártana kicsit "bővíteni " az aranytallér készletemet..-néztem végig az italozó körül..és meg is akadt a szemem egy magányos alakon,aki előtt egy jó pár korsó volt..és talán benne van egy partiban..

Még mindig erősen dobogott a szívem és féltem, hogy Edgar, amilyen szorosan tartott, hogy le ne essek, ezt észre is veszi és egyből rájön, hogy füllentettem a „bátorsággal” kapcsolatban.
Azonban a szavai melegséggel töltik el a gyomromat, ami fura érzés, de határozottan jól esik.
- Ezt nehezemre esik elhinni Edgar, hiszen olyan félelem nélkül álltál ott a farkasok között. – válaszoltam egyet nagyot nyelve, de aztán inkább elhallgattam, mert elég vad iramot diktált a loval és féltem, hogy még elharapom a nyelvem.
Már elég világos volt, amikor kibukkantunk az erdőből és azonnal megláttam a kissé még párába burkolózó települést, melyhez hepehupás, de egyenes út vezetett a megművelt földek között.
Csak bólintani tudtam a szavaira, hogy nem soká étel és ágy is kerül, mert a vágta eléggé meggyötört és alig vártam, hogy már leszálljak a ló hátáról és enni meg mindig minden körülmények között képes vagyok, így ezt igen csak jó volt hallani.
Csak ácsorogtam a zsoldos mellett kissé elveszetten, míg ő elintézett mindent a fogadóssal, az ételt, a szállást és a lova elhelyezését, aztán mikor megmutatta melyik asztalhoz üljek letelepedtem.
Álmos voltam, de nem annyira, hogy ne vegyek mindent szemügyre, hiszen eddigi életemben mindig vigyáznom kellett a bőrömre és attól, hogy ez az idegen a szárnyai alá vett, még nem vetkőztem le az ösztöneimet.
Jó pár asztalnál ültek és iszogattak, de az egyiknél csak egy ember ült, arcába húzva köpenyét, mint az én társam is, gondolom nem vágyott társaságra vagy ismeretségre.
- Nekem mindegy, bármit megeszek. – emeltem a szemem Edgar arcára értetlenül, hiszen örültem, hogy ha enni kaptam, sosem volt lehetőségem válogatni is.
Nem nagyon kell biztatni, mikor megjön a meleg étek, szokásos mohósággal esek neki és csak később, mikor már alig bírom lenyelni lassúbbodik a tempóm.
- Finom. – böffentek egyet vigyorogva.
Aztán eszembe jut, hogy talán ma még dolgoznom is kell, hiszen valahogy meg kell hálálnom Edgar segítségét, láttam elég sok pénzt fizetett ki a fogadósnak, így inkább visszafogom maga. Teli hassal nehéz fürgének és ébernek lenni.
- Van pár vastag erszényű vendég. – suttogom kissé közelebb hajolva hozzá, miközben szemem a potenciális áldozatok felé villan.
Valószínűnek tartom, hogy tudja, mivel keresem a kenyerem, nem nézett ki túl naivnak, de ha nem, akkor most biztos okoztam némi meglepetést.

Miután elfogyasztottuk a finom ételt,közben azért láttam,hogy a fiú jóízűen falatozik,vagyis lapátolja be a falatokat,egy kicsit jól esett látni.
Talán még eddig alig evett valamit,mert ki tudja,hogy milyen sorsa volt..de ezen nem sokat gondolkoztam,mert inkább izgatott egy új lehetőségű pénzszerzési mód,ami ,mi tagadás ,nagyon kedvemre való volt.

Aztán,hogy már az étel emléke is homályba kezd veszni...így a sarokban lévő idegenre pillantok,aki még mindig a temérdek korsó "társaságában"üldögél.
A gyermekre nézek,és a szavai hallatán egy cinkos félmosoly villan át rajtam,és úgy döntök,hogy teszek egy próbát a magányos alaknál,hátha bejön a feltevésem..

Otthagytam a fiút egy bólintás után,és az asztalához léptem,aki most egy lassú fejemeléssel rám néz,és a szemei homályosan,de megcsillannak..

-Jó Uram!Lenne kedve egy kártyapartihoz??..vagy esetleg a kockához??..ma biztos a szerencsenapja van,és tuti,hogy nyerő szériája van!..-és ,hogy a meggyőző szándékomat mutassam a Csapostól rendeltem két kupa sört.

..aztán a letakart arcúra néztem,hogy mi a válasza..
Megkönnyebbülve láttam,hogy a kezével int,hogy foglaljak helyet..és már elő is került a kártya a zsebemből,s osztottam is a lapokat,és közben próbáltam nagyon érdeklődő lenni a férfi iránt..de csak azért,hogy kiismerjem a "taktikáját"..de ahogy így elnézem,nyert ügyem lesz!..mert már annyira ittas volt a szerencsétlen,hogy könnyű szerrel "kopasztottam"meg a maradék vagyonától..

Késő délutánra,már egy petákja sem maradt,igy kifizettem a csaposnak az italokat,hogy persze lássa mennyire gavallér vagyok..de a valóságban háromszór annyit nyertem el,mint ami az összes ital ára együtt.
Így aztán a szememmel kerestem a Gyermeket,aki szó mi szó,feltalálta magát..és széles vigyorral ment fel a szobánk felé a lépcsőn..Aztán én is követtem hamarosan..

Most már tényleg egy kis pihenés jól jönne!..és persze egy forró fürdő!!

A Kocsmárossal hozattam fel vizet a Dézsába,és mint aki jól végezte a "munkáját"elmerültem a szappanos vízben..egy kis lazítás gyanánt..
Meg persze a vetett ágy sem utolsó szempont,hogy a sok nyeregben töltött idő után , jó a puha ágynak a finom kényeztetése..

Flint is hamarosan rendbeszedte magát..-jó kis Kölyök!..talpraesett!-könyveltem el magamban,miközben néztem,hogy nyomja el az álom..és amint elszenderedett,ráterítettem egy takarót,hogy nyugodt álma legyen..mert nemcsak rá fért a pihenés,hanem magamra is..

Bár idegen helyen nem alszom mélyen,de egy támasztékot raktam az ajtó és az ablak alá,hogy ha esetleg "vendégség"látogatna meg az éjjel,akkor figyelmeztető legyen amikor nyílik az ajtó..vagy az ablak,mert persze az sem mellékes..

A kardomat az ágy mellé raktam,hogy ha kell azonnal a kezem ügyében lehessen,aztán hamarosan el is nyomott az álom..miután ruhástúl feküdtem le,ahogy eddig mindig szoktam...csak a sebem eléggé sajgott..de majd holnap keresek valakit,aki megnézi..