Aglarnis és csapata végre felkapaszkodott a hegytetőre. Nagy, tágas fennsík. A növényzet nem duzzad az élettől, száraz, tüskés bozótos jellemző.
A vele érkezettek között van az az ember fia, aki még az aranybányában vett részt a harcokban. Azóta némileg megbánta, hogy olyan lelkesen követte a tündéket. Nem csak Aglarnist, de azóta világossá vált előtte, hogy az egész bagázs nem lombtünde. És tudta jól, mi vár rá, ha elkapják. És azt is, hogy milyen előmenetel várhat itt rá. Röviden semmilyen.
Még négy másik tagja van a szakasznak, akikből Uráldur megformálta a tisztté váló lánya beosztottjait. Ám nem szólt bele abba, mi szerint válogatja ki őket, csak megszerezte azt, akit a gyermeke akart.
A feladat egyértelmű. Valahol erre felé van egy völgy. Valahol a törpék országában. És nekik meg kell találniuk. Csak a titokzatos rajz az egyetlen támpont.


/Eligazítást kell tartanod és az olvasóknak bemutatnod az első igazi csapatod. Bárhová mehettek és lehetnek ezért zsákutcák, melyek ettől még nem veszélytelenek./

Mint kiderül később, apja öt fős csapatot ad mellé, akik majd elkísérik a kapu keresésére. Már most rábízza, hogy a magával vivendő tagokat ő válassza ki, ezzel is bizonyítva, hogy felkészült az előtte álló feladatra.
Az emberfiút, akit az aranybányás kalandból hozott magával most kiválasztja, mert nagyon elveszettnek látja, ami nem is csoda. Már megbánta, hogy engedett neki es elhozta, mert itt, a sötét elfek között sosem fogja otthon érezni magát. Lehet, hogy nem rabszolga, de nem sokkal jobb a helyzete, talán ha az úton bizonyít……..
A másik négy a régi bajtársai közül kerül ki. Az első Gremor, aki kiválóan bánik a karddal és a dobótőrökkel, közepes testalkatú, vékonyarcú fiatalember, a második Zamar, ő nagyszerű íjász, Vékony, nyúlánk alkat, örökké félmosoly honol az arcán, harmadik Tebrina. Ő ugyan átlagos fegyverforgató, de a legjobb nyomolvasó a környéken, apja lánya, aki ősi hosszú során át tanulta ki a mesterségét. Alacsony és filigrán, haja dús fonatokban omlik a hátára. Az utolsó, akit Aglarnis választott Lupen, aki erős, mint egy bivaly és a hátán elvisz egy szekeret. Széles pengéjű kardot forgat, mely pallosnak is beillene.
Mindegyikük vett már részt harcokban és nem ijednek meg a saját árnyékuktól, így a lány bízik benne, hogy velük nem vall kudarcot.
- Az Első Lord egy fontos feladattal bízott meg, mint ennek a kis csapatnak a vezetőjét. A Raydani hegyekbe megyünk, ahol egy eldugott völgyet kell megtalálnunk, benne egy sziklába vájt kapuval, amit két összehajló alak alkot. Sokan keresték már, de eddig sikertelenül. Ti már bizonyítottatok Zevadar népének, de most még többet tehettek, ha felleljük az ismeretlen helyet. Nem háborúba indulunk, de utunk bizonyosan nem lesz veszélytelen, de én bízom bennetek, hogy minden helyzetben helyet álltok és végül sikerrel térünk vissza. – tart egy kis beszédet még mielőtt elindulnának.
Napokkal később végre felérnek a fennsíkra, de elég kietlen vidék fogadja őket.
- Pihennünk kell. Keressünk egy jó táborhelyet és együnk is. – adja ki Aglarnis a parancsot. - Gremor te állsz őrt elsőnek.

Az este leszállt és Aglarnis csapata talált egy olyan helyet, ahol a tüskés bokrok közül másfél méteres sziklatömbök emelkedtek ki. A néhány kő elég jó fedezéknek tűnik, ha megtámadnák. És a széltől is véd kicsit. És ha nem mozognak túl sokat alvás közben, akkor a tüskék sem kibírhatatlanok.
Gremor őrködik elsőnek, aki jó kardvívó és ügyes dobótőrös hírében áll. Az egyik kőnek nekitámaszkodva nézi a sötétet. Jóval többet lát, mint a legtöbb élőlény és a többiek elalvása után három órával mozgolódásra lesz figyelmes.
-Ki van oda kint? -kiálltja.
*A kőre felállva nyakát nyújtogatja, hogy felülről jobban rálásson a terepre, ahogy tanulta a felderítés és őrjáratok közben. Ám amikor egy nyíl süvít el mellette és alig tud leugrani előle elhajolva már nagyon rossz ötletnek tűnt.
-Talpra! Megtámadtak!

Találnak is egy jól védhető helyet, amit jó vállmagasságú sziklák vesznek körül félkörbe, a többi oldalon tüskéd bokrok nehezítik az átjutást és így bár nekik is meggyűlik a bajuk, hogy kényelmesen elhelyezkedjenek, ez igaz arra is, aki át akarja hozzájuk verekedni magát esetleg.
Még van náluk hideg élelem és nem is lenne túl jó ötlet tüzet gyújtani, így azt eszik meg gyorsan, aztán mindenki aludni tér, persze kivéve Gremor-t, aki a soros az első őrségben.
Aglarnis teljesen megbízik a csapatában, bár az ember kölyökben, Robin-ban, vannak kétségei és egyáltalán nem csodálkozna, ha egyik nap arra ébredne, hogy faképnél hagyta őket. Talán még nem is indítana utána hajszát…………a kölyök ennyit megérdemelne.
A katonaságnál megtanulta Aglarnis, hogy fegyelmezze az alvását és mikor lehet, akkor pihenjen, így most is kihasználta a lehetőséget és csak Gremor kiáltására ébredt, de akkor azonnal éberen pattant talpra, karddal a kezében, amivel mindegyik sötét elf szinte együtt aludt.
Így mire társa mellé ugrik a kőről, ahonnan a nyíl sziszegése lekergette, már egymás hátát védve álltak.
A tündék szemei jól látnak a sötétben, így ez nem jelentett hátrány nekik, főleg, ha nem hasonló adottságú az ellenfél.
- Használjátok a sziklát fedezéknek. – sziszegte a lány a többieknek. – Kik vagytok és mit akartok tőlünk? Békés utazók vagyunk! – kiáltotta aztán ki a sötétbe, ha mindenki elhelyezkedett.

Aglarnis és a bajtársai a kő mögül kinézve szemlélik, hogy honnan jöhetett a támadás. Az ellenség tudja, hol vannak és lát is valamilyen szinten a csillagos éjszakában, ezt bizonyította az előző jól irányzott lövés.
Amikor kiállt, a hangját meghalljál és vagy egy karnyújtásnyira csapódik be tőle a kőszikla falán egy újabb lövés. Éjtünde szemeik úgy látnak a sötétben, mintha nappal lenne és hamar ki is szúrják a távolabb lévő osonásokat. Leginkább keresztbe próbálnak meg az érkezők surranni, hogy bekerítsék őket és félkörben lőhessenek. Akkor már nem véd a fedezék sem minden helyről.
Ám a megtámadottak képességéről nem tudnak a rajtaütés részvevői és Gremon hamar egy jól irányzott tőrdobással meg is öli az egyiküket. Fájdalmas utolsó üvöltése mindenki szívébe markol. Ekkor veszik csak tudomásul, hogy létszámfölényük nem jelent akkora előnyt, mint ahogy azt gondolták.

Mielőtt bármit is tennének, meg kell tudniuk, hogy kik támadták meg őket és, hogy hol helyezkednek el, hányan vannak. Csak ekkor kockáztathatnak meg egy kitörést vagy egy ellentámadást. Jelenleg a legnagyobb biztonságban itt, a fedezék mögött vannak, ahol megbújhatnak a nyilak elől, amikkel eddig legalább nem találtak el ellenfeleik senkit.
Aglarnis meg akarta adni maguknak és a támadóiknak is a lehetőséget, hogy békés úton rendezzék az egyelőre számára nem világos konfliktus forrását, hogy miért csaptak le rájuk orvul, kinek léphettek a tyúkszemére már azzal, hogy itt vannak.
Szavai azonban süket fülekre és veszélyes nyilakra találnak, mert alig kerülte el egy a mellkasát.
- Valószínűleg jó íjászaik vannak, de nem látnak olyan jól a sötétben, mint mi, vagy csak még nem találtak jó pozíciót. – suttogja oda a többieknek, miközben odébb húzódik.
Kilesve az őt fedező szikla mögül azt kell látnia, hogy ellenfeleik többen vannak és éppen azon munkálkodnak, hogy bekerítsék őket és a sziklák által nem fedezett oldalról támadjanak, ahol könnyen beszoríthatják őket.
Gremon nem vár tovább, az ő szeme is kiszúrt már pár közeledőt, amely közül az egyik az életével is fizet, amiért lebecsülték áldozataikat.
- Koncentráljatok csak a tövises részre, kitörünk, aztán szétválunk, hogy lecsapjunk rájuk. Robin velem jön, mi egyenesen szaladunk, aztán visszafordulva keresünk ellenfelet. Lupen és Tabrina jobbra teszi ugyan ezt, Gremon és Zamar balra. Szorítsátok a sziklákra őket, használjuk ki, hogy mi látunk a sötétben is. – adja ki nagyon halkan a parancsait, aztán ha mindenki felkészült kitörnek.

A sötétben a selfek a szétválás mellett döntöttek. Mindenfelé kisebb kövek vannak. Egyiktől a másikig osonnak feszülten. Néha kiszúrják egymást a két oldal egy-egy tagja és akit látnak, arra lőnek. Ám az ellen hátrányban van, mert nem lát a sötétben. Későn veszi észre, hogy megpróbálják bekeríteni, csupán annyira van idejük, hogy visszavonulót fújjanak.
Eddigre már a vakharcban, mely számukra a hallásra jobban fókuszált, illetve a csillagfényben megmozdulni látszó bokrokra lövésben, kisebb veszteségeket szenvedtek el. Lumpen, a bivaly erős, nagy darab sötét elf katona a mellkasába kapott nyílvesszővel fekszik egyre elhalóbb lélegzettel. Súlyos az állapota, ám a visszavonulás annak is tudható, hogy négy újabb ellenséget sikerült megölnie a zevadari osztagnak.
Ha átkutatják a holtesteket, az arcuk elé kendőt húzó emberek voltak a támadók két méteres íjjal. Leginkább rablóknak néznek ki elsőre meg másodikra is. Talán az éjszakai lerohanásra specializálódtak. A szürkületben kémlelték ki az erre felé áthaladókat és éjszaka begyakoroltan minél kevesebb zajt ütöttek. A legtöbbször valószínűleg egy tábortűz is segítette a célzásukat, de mint látható, rutinosak voltak azok elkapásában is, akik esetleg a soraik között akartak átosonni és már nem a tűz körül vannak. Vagy esetleg akik eloltják a fény forrását.
Elég érzékeny veszteség lehet öt jó bandatagot elveszteni, de sajnos Aglarnisnak is aggódnia kell egy társa miatt.

Mikor kiadja Aglarnis az utasításait két dolog is erre sarkalja. Egyrészt ha nem mozdulnak innen, beszoríthatják őket ide és akkor simán lelődözhetik őket, másrészt bízik abban, hogy a sötétség nekik dolgozik, az ő szemük könnyen áthatol az éjszakán, remélve, hogy ellenfeleiké nem.
És úgy néz ki, hogy most mellé áll a szerencse, mert bejön a számítása. Láthatóan a támadóik nem erre számítottak és most dugába dőlt a tervük, hogy bekerítsék őket, gyors reagálásuk miatt máris jó páran hullanak el, így inkább visszavonulót fújnak.
Azonban ennek is meg lesz az ára, mire ismét elcsendesedik a környék.
Aglarnis aggódva térdel le Lumpen mellé, akinek vére sötétre festi alatta a földet.
~ Könyörgöm nektek túlvilág démonai, ne vigyétek még el magatokkal! Még nem jött el az ideje. ~ fohászkodik magában.
Az nem lehet hogy az első küldetésén máris elveszítsen egy embert, ráadásul kedveli is a mackós termetű, de mindig vidám fiút.
- Tarts ki Lumpen! Erős vagy, ki fogod bírni! - rántja ki a nyilat, majd gyorsan nekiáll, hogy egy köteg gyolccsal letamponálja, majd átkösse a sebet.
Közben a többiek elmondják neki, hogy a támadók emberek voltak, hosszú íjakkal, melyek majdnem nagyobbak voltak, mint ők maguk.
Mivel jól szervezett támadás volt, biztos, hogy még nappal szemelték ki őket.
- Vágjatok valami erős botokat, hogy valami saroglya félét készíthessünk Lumpen-nek. Reggel mindenképp tovább kell mennünk innen.
De tudja, hogy ha a fiúnak súlyos a sebe, akkor nem cipelhetik magukkal és akkor valakit itt kell hagynia vele, de legjobb lenne két emberrel haza küldenie. Még van pár óra hajnalig, addig eldönti majd.

Aglarnis úgy tűnik nem örökölte apjától a „célon tartsd a szemed” szemléletet, hiszen Uráldur hírhedt volt arról, hogy akár egész ezredeket is nyugalma megzavarása nélkül beáldozott, hogy a kitűzött stratégiai célokat kipipálja és küldetése sikeres legyen.
Ám a lány nem akar itt hagyni egy útszéli rablás miatt megsebesült társát. És tekintve, hogy mindegyik haladó mágia használó, valóban érték a beavatott a seregben. Ott serénykednek az egyre inkább elgyöngülő nagy melák fölött, akinek egy alvadt vércsík díszíti a szája szélét. A tüdejébe hatolt nyíl habár el lett távolítva, lélegzete zihál.
-Parancsnok! Nem biztos, hogy megéli a reggelt.
*Így kell álomra hajtani a fejét, ha másként nem dönt ISIS leánya.

Nem, Aglarnis ezt nem örökölte apjától valószínűleg, ebben jobban ütött anyjára, aki ragaszkodott hűséges, kitartó embereihez, mert ennek mindig megtérült az ára előbb-utóbb.
Ezek a fiúk pedig kipróbált harcostársai voltak és, ha egy mód volt rá, akkor nem akarta magára hagyni egyik emberét sem. Tudta, hogy azok bármikor feláldozták volna magukat érte, hiszen a Pókok nemzetségéhez tartoztak és ráadásul vezérük lányát kellett segíteniük, de ennek fordítva is így kellett működnie, hogy lássák ő is megbecsüli őket, nem csak egy eldobható használati tárgyak, akik bár megteszik a tőlük telhetőt, de nem küzdenek mindent beleadva, izzó hittel. Az hatalmas erőt adhat, akár nagyobb túlerővel szemben.
Ő is látta azonban, hogy Lumpen, hiába erős, mint egy bivaly, nagyon rossz bőrben van.
- Figyelj Lumpen. – hajolt a férfi fölé, hogy fogva tartsa figyelmét. – Próbálj meg életerőt elszívni mindegyikünktől egy keveset, azzal kihúzhatod, amíg visszaküldelek. Ugye senkinek nincs kifogása a dolog ellen? – néz fel ellentmondást nem tűrő tekintettel.
Bár nem tudja, hogy ez segít-e, de egy próbát megér, ha nem, akkor semmi mást nem tehetnek, csak várnak, de a napfelkeltével muszáj indulniuk és ez a tehet Aglarnis vállát nyomja.
De ő is tisztában van vele, hogy meg kell tanulnia dönteni és annak következményeiért vállalni a felelősséget. Ezért küldte egy csapat élén ide az apja.
- Most már senki nem alszik! Álljatok őrt és Tebrina próbáljon nyomokat találni a támadók felöl, lehet szükségünk lesz rá.

A csapat aggodalmaskodva nézte bajtársukat, akivel pár perce még együtt harcoltak a sötétben rájuk rontó banditákkal, most pedig szó szerint a halálán van. Csak egy balsors pillanat és a drow kap egy nyilat az oldalába vagy a hátába és az sem biztos, hogy megéri-e a másnapot.
Ám vezetőjük nem nyugodott bele ebbe ilyen hamar és a jól ismert varázslathoz kérte, hogy folyamodjon katonája. És természetesen nem volt senkinek ellenvetése. Később akár az életüket is megmentheti, hogy nem egy újoncot küldenek a helyére, hanem az új akcióra talán bevethető állapotban lesz.
Elaludtak és a Nap már magasan jár az égen, mikor ébredtek. Hamar rájöhettek, hogy Lumpen kicsit több életerőt lopott, mint amennyire Aglarnis gondolt. Ám ez az önfeláldozásuk csak néhány óra késlekedésbe kerül a táborbontásnál.
A sebesült társuk pedig ma már saját lábán is járni tud. Nincs túl jó erőben, de úgy érzi, hogy tartani tudja a tempót a többiekkel, ha lassan haladnak. Vagy akár egyedül is haza tud menni. Ám valami más hír is érkezik.
Tebrina az éjszaka a rajtaütők nyomaira bukkant és követte őket egy jó darabon. Az biztosnak tűnik, hogy gyorsan elinaltak és tőlük távol tarthattak pihenőt. De azt nem derítette ki, hogy hol, mert úgy gondolta, hogy Aglarnis majd eldönti, hogy utánuk akar-e menni.

A sötét elf harcosok mindannyian fel vannak készülve a halálra, hiszen bármelyik csatájuk egyben az utolsó is lehet. Nem pátyulgatják őket finom asszonynépek, nekik az otthonuk a kiképzőtábor és a családjuk az a pár katona, akikkel szinte együtt lélegeznek.
Most is komor nyugalommal ülik körbe a társai Lumpen-t, akinek a mai harcban nem volt szerencséje és ereje sem segítette abban, hogy elkerülje a nyilat.
Természetesen elfogadták a halált, ahogy azt is, hogy segítsenek túlélni, ha erre van esély és Aglarnis most ezt nyújtotta akkor, amikor felajánlotta sebesült társuknak az életenergiájukat.
Most már nem tehettek mást a szellemekre bízták a továbbiakat és pihentek, bóbiskoltak, míg fel nem kelt a nap.
Isis lánya is érezte, amit a többiek, hogy gyengébb jóval, mint máskor és ez azt jelentette, hogy Lumpen, nem kontrollálta eléggé az életszívást, de kárpótolta őket az, hogy legalább segített és már a saját lábán is megállt, még ha messze is volt eredeti erejétől.
- Ha nem idegen területen és veszéllyel körülvéve lennénk, ezért büntetést kapnál Lumpen. – csattant fel azért a lány hangja, mikor jó órányi késéssel, de összeszedelőzködnek. – Egyelőre nem küldelek vissza, de lassabban haladunk, hogy erőre kapj. Szükség lehet még minden kézre.
Tebrina is visszatért és elmondja, hogy a támadóknak úgy látszik elvették a kedvét, mert jóval távolabb táboroztak le és nem úgy nézett ki, mintha újra kockáztatni akarnának.
- Nincs időnk velük foglalkozni, menjünk tovább, hogy megtaláljuk a völgyet, de éjjelente a fél csapat őrködik, míg a másik alszik, nem vagyok benne biztos, hogy végképp leráztuk őket. – adja ki az indulási parancsot a további kutatáshoz.

Aglarnist nem érdekli többé az éjszakai támadók és minden figyelmét a küldetésre szenteli. Lassan haladnak és így a felderítőjüknek van ideje időben jelezni az újabb váratlan csapatot.
-Asszonyom, egy tíz tagú törpe bagázs vert tanyát előttünk egy lapos mélyedésben. Csak pár méter a híja, hogy innen nem látjuk, olyan, mint egy tányér. Elég rossz helyen kutatnak valami után. A közelben van egy kisebb magaslat és onnan pont ideális belőni őket.
Összecsapunk a raydaniakkal vagy elkerüljük őket?
*Nagyon hivatalosra sikerült a jelentés, ami csak részben tudható be annak, hogy kezdik megszokni a lány nem rég megszerzett tiszti rangját. De a harci láznak is volt szerepe benne.

Minden áron bizonyítani szeretne Aglarnis, így elsődleges szempont a kapu megtalálása számára, nem szeretné, hogy egy menekülő rabló csapat eltérítse a szándékától. Ha sikerrel járnak és visszafelé is találkoznak velük, akkor azonban semmi nem mentheti meg őket bosszújuktól.
Nagyon megérte, hogy az egyik legjobb nyomolvasót is magával hozta, hiszen most is időben értesültek róla, hogy megint csak útjukba botlott valaki, méghozzá törpék egy csapata, akik valamit ezek szerint nagyon keresnek.
~ Csak nem egy kaput? ~ ötlik fel a lányban a gondolat, hiszen mégis csak egy mélyedés van előttük, amit egy kis túlzással völgynek is lehet nevezni.
- Jó lenne megtudni, hogy mit keresnek, vagy, hogy mit tudnak, mégis csak olyan nyomorultakról van szó, akik jártasak a kövek és sziklák dolgaiban. – morfondírozik hangosan a kis csapat parancsnoka. – De makacs és kitartó egy fajta, inkább próbáljunk meg elcsalni egyet vagy kettőt. Te, - int a fiúnak, - egy pillanatra mutasd meg nekik magad, aztán tégy úgy mintha visszakoznál. Talán utánad küldenek maguk közül valakit és akkor azt elkaphatjuk ott, annál a kis nyiladéknál. – mutat egy helyre Aglarnis.
Ha mindenki megértette a dolgát és elfoglalta a csapdában a helyét, akkor kezdődhet is a móka, a fiú eljátszhatja a szerepét és innen már a törpéken múlik.

Aglarnis úgy dönt, hogy az eddigi információk alapján kész haditervet dolgoz ki egy fogoly ejtésére. A katonája el is indult a parancs végrehajtására és egy ideig igen jól sikerült.
A férfi felállt a búvóhelyén és magára vonta a törpék figyelmét. Döbbenet hangjai hallatszottak a felélénkült beszélgetésben. És megindultak mindannyian a fiú után. Uráldur leánya túlbecsülte azt, amennyire tartanak az ellenség népei a sötét elf erejétől és a zevadariakra jellemző meglepetéstől.
A katonái megbújva várták, hogy mi lesz. Felkészültek a lerohanásra és reméltél, hogy vezetőjük néhány kivételével mindegyik legyilkolására ad majd utasítást. Csak meg kell várniuk a kellő időt.
Amennyiben ISIS lánya nem fajtársat, hanem a csapatban lévő ember tolvajt küldi, akkor a törpék észre veszik, de szövetséges faj révén nem sokat foglalkoznak velük. Ám a fiú ebben az esetben is fut a megbeszélt helyre.

Aglarnis bosszús, hogy megint akadályba ütköznek és nem dolgozhatnak nyugodtan, de talán ha sikerül egy törpét foglyul ejteniük, akkor megtudhatják mit keresnek itt és ha még sem a kaput, akkor talán arról is kaphatnának valamivel több információt. Az is lehet, hogy semmi hasznát nem veszik a fogolynak, de egy próbát megér.
Azonban nem áll szándékában nyíl harcban megütközni majd egy tucat törp harcossal, mert kis termetük ellenére nagy agresszió szorult beléjük és nem azok a megszaladós fajták.
Ezért eszeli ki a tervet, hogy talán egy ember felkeltheti a kíváncsiságukat, vajon mit is kereshet itt egymagában. És abban is bízik, hogy nem küldik utána az egész csapatot, csak két vagy három tagot, akikkel már könnyen elbánhatnak, ha elbújnak és a fiú oda csalja őket.
A terv jónak tűnik és meg is kezdik a megvalósítást, azonban a törpék nem kapják be a csalit, nem erednek a fiú nyomába, így Isis lánya arra kéri, hogy hangosan kiáltson segítségért, hátha ez végre megmozdítja a lusta társaságot.
Mindenképpen csak egy törpét akar életben hagyni és azt is minél messzebb vinni gyorsan, ezért ha többen jönnek, azoknak megölését engedélyezi felhevült embereinek.

A lány tovább gondolja a kútba esett tervet és most már olyan helyzet elé állítja az itteni nép fiait, hogy azok már nem tudják figyelmen kívül hagyni.
El is indulnak mindannyian. Egyszerű népek, nem katonák. Így nem bízzák el magukat. Földjük ezen vidéke számtalan fenyegetést tartogat a számukra. Így sétálnak bele az éjtündék csapdájába. Először hátukat egymásnak vetve próbálnak körbe állni, de mikor látják, hogy hasztalan az íjakkal és a dobótőrökkel szemben, első pár halottjuk után igyekeznek fedezéket keresni és kőtől kőig szaladni előre. Nincs könnyű dolguk, mert volt bőven idejük az elhelyezkedésnél a zevadariaknál áttekinteni a tájat és minden ilyen lehetőséget jól belőni valamelyikük által.
Ettől függetlenül az utolsó néhány eléri Zamart, pont azt a katonáját, aki kitűnő íjász, de a legnehezebben boldogul a közelharcban. Igyekszik a parancsnak eleget tenni és néhányat foglyul ejteni, de ez az életébe kerül. Talán az életerőcsapolás. Talán csak nem lehetett számukra megúszni ekkora túlerőt.
Ám az oda érkező társak levágták a támadókat és csak az utolsót hagyták életben. Persze véletlenül sem azt, akinek véres volt a fegyvere. Egy harci kalapácsot szorongató kis alak -milyen lenne egy törpe. És Aglarnis meglepődik. Hamar megtörik és elmondja, hogy egy új tárnához végeztek kutatásokat. A rajz pedig -ha hinni lehet neki- egyáltalán nem ismerős, pedig sokat járja a felszínt bányamérnökként. Szereti az új lehetőségeket felderíteni és az első tellérek kijutásáig irányítani. De utána mindig új kaland után vágyik.
Kudarcba fulladt a reménye, még ha jóval több ellenséget is öltek már meg idáig, mint amennyi selfet elvesztett. Uráldur büszke lenne rá... ha elvégzett küldetéssel tér vissza ilyen útról. Ám ekkor a sziklák megelevenednek és a törpét elönti a félelem.



-Jól harcoltatok, hegyesfülek! Már látjuk, hogy jól döntöttünk, mikor a népetek mellé álltunk. Ezért meghívunk a harcosok viadalára titeket, hogy lássátok, mennyire tiszteletben tartjuk Legondil által megkötött szövetséget.


/Az óriások leírása megtalálható Neminra Élővilágában./

Aglarnis jól számított, amikor arra építette a tervét, hogy a fiú segélykiáltása csak megmozdítja végre a törp népséget, de arra nem gondolt, hogy mindannyian elindulnak.
Ez nem volt jó hír, mert bár a lány nem kételkedett csapata harci képességeiben, mégis csak tíz kemény kis gnómmal kell majd megküzdeni, akiket esze ágában sem volt lebecsülni.
Szerencsére sikerül meglepni őket és mire feleszmélnek, már a fele csapat elhullott a sötét elfek nyilai és kései által, így mire elkezdtek fedezék után nézni már egy az egyben állhattak neki küzdeni a zevadariak.
Megnyerték a csatát, de kemény árat szabtak ki miatta a szellemek. Talán Zamar-nak nem kellett volna meghalnia, ha nem akarja mindenáron teljesíteni parancsnoka utasítását, hogy egy törpét élve fogjanak el. Nem csapott oda elég keményen és ellenfele ezt kihasználva keresztül döfte a szívét.
Mire odaértek hozzá és levágtak mindenkit egy kivételével, a self halott volt.
Aglarnis emberei arcán látja a visszafogott indulatot és talán szabadjára is engedné érzelmeiket, hogy szóra bírják a foglyot, de az biztos megérzett ebből valamit, vagy leolvasta baljós arcukról, mert olyan szépen dalolt, mint egy kismadár.
Rossz hírek voltak! Nem a kaput keresték, sőt ez a kis nyomoronc még csak nem is hallott róla, pedig váltig állította, hogy úgy ismeri a hegyet és a köveket, mint a tenyerét.
- De itt kell lenni valahol! Nézd meg még egyszer! – dugja a félelemtől reszkető törpe orra alá a kapu képét dühösen, de ekkor megtántorodott, ahogy megmozdult alatta a föld.
- Mi a jó élet ez? – szorította meg a kardját, tartva attól, hogy ez a törpék trükkje, de mint kiderült közel sem.
Társaival egyetemben dermedten nézi az előbukkanó óriási lényt, izmai megfeszülnek, de aztán döbbenten hallja a rájuk dörrenő szavakat.
~ Ki a fene az a Legondil? ~
Persze eszében sincs felvilágosítani ezt a fél hegyet, hogy ők nem erdei elfek, mert a név alapján nagyon úgy tűnik, hogy az óriás velük keverte össze őket.
Csak a törpe lehet az árulójuk.
- Ha ki mered nyitni a szád, kivágom a nyelved és lenyomom a torkodon. – sziszegi annak fülébe a lány, aztán büszkén az óriás felé fordul, kissé meghajtva a fejét.
- Megtiszteltetés számunkra a meghívásotok, de halaszthatatlan ügyben járunk királyunk parancsára. Azonban ha elvégeztük azt örömmel veszünk részt azon a viadalon. – igyekszik a lehető legudvariasabb hangot megütni és kibújni egyben a meghívás alól.

A lány igen szép meglepetésben részesült. Nem számított a második csata után
újabb hívatlan érkezőkre. Arra sem, hogy újból talál valakit, aki soha életében nem látta ezt a kaput, pedig itt él már mióta. Na jó, erre azért számított, hiszen apja figyelmeztette, hogy sokan bele buktak a feladatba! De az még álmaiban sem fordulhatott meg a fejében, hogy van élőlény a világon, aki nem tudná a sötét és az erdei elfek közötti különbséget.
Váratlan invitálásra kerül sor, ám Aglarnis elhárítja udvariasan sürgős teendőkre hivatkozva. És bizony tényleg van sürgős teendője. Nem is sejti, hogy milyen fontos az országának, hogy sikerrel járjon, mielőtt végleg a mocsárba süllyedne világuk a belső harc miatt.
A kőóriás elmondja, hogy a Sejhaj-völgyben lesz népük nagy ünnepe két nap múlva. Ők elindulnak oda, ám a törpék elleni fellépésük miatt a tündéket is szívesen fogadják majd, hogy megerősítsék népeik közötti szövetséget.
Ahogy a kis csapat tovább megy, kutatva a kaput, végre egy izgalmas völgybe érkezik. Igaz, itt nincs kőből faragott bejárat, ám a törpék egyik kereskedelmi központja. Veszélyes itt lenniük egy raydani fogollyal, de egyben a lehetőségek tárházát is megnyitja. ISIS gyermeke még emlékezhet első kém küldetésére, ahol ezekben a hegyekben egy másik ilyen piacán oktatója kérésére néhány hétköznapi élelmiszert kellett bevásárolnia.
És ahol a lopása után eldöntetett, hogy a tolvaj és bérgyilkos vonalon fejlesztik tovább... az idő közben megboldogult Al-Sziszi keze alatt.
Nagy utat tett meg azóta a pásztornak álcázott mentora óta!

Ha azt is hitte Aglarnis, hogy a feladat nem lesz borzasztóan nehéz, akkor most már átláthatta, hiszen a hegyek ismerői sem hallottak róla, legalábbis az az egy, akit most a fogságukban tartottak.
Mielőtt még dönthettek volna sorsáról, a további teendőkről és társuk temetéséről, máris újabb baj zúdult a nyakukba, egy óriás képében, de a lány legnagyobb megdöbbenésére a lény összekeverte őket a lombtündékkel és ezért, nem kellett újabb élethalál harcot vívniuk egy olyan teremtménnyel, aki talán a küldetésük végét is jelenthette volna.
Isis lánya azonban igyekezett a legjobbat kihozni a helyzetből, hallgatásra bírva a törpét és egyelőre elhárítva a meghívást, amiben egyikben sem volt biztos, hogy sikerrel jár.
Azonban most mellé álltak a szellemek, mintha csak kárpótolni akarták volna embere haláláért és csak egy gyors ismertetőt kaptak az óriástól, hogy ha végeztek a küldetésükkel, hol találják az ünnepre gyűlőket.
- Nem felejtjük el szívélyes invitálásotokat. – biccent a lény felé, ahogy az útjára megy.
Egy gyorsan rögtönzött máglyán elégetve elbúcsúztatják elesett bajtársukat, majd így a végtisztességet leróva haladhatnak tovább, hogy tovább kutassanak.
Elérnek egy völgybe, de itt egy nyüzsgő települést találnak, ami nagyon is ismerős Aglarnis-nak, hiszen ez volt első próbatétele színhelye és az első kudarcáé is.
- Ez egy igen jó kis hely, ha információt akarunk gyűjteni, de őt, - int a fogoly felé, - nem vihetjük be ide, így Lupen itt marad vele, itt most úgy sem erőre, hanem inkább fortélyra lesz szükség. – határozott és, ha mindenki felkészült, akkor három társával nekiindult, hogy lemenjenek a piactérre, meg belátogassanak a kocsmába és hegyezzék a fülüket.

A self lánynak információkra van szüksége. És hát mi tagadás... apja épp ezért küldte ide, hogy megszerezze. A nagy darab Lupen marad a foglyukkal, kinek életben maradása reggelig még kérdéses volt, ám kiderült az óta, hogy erőelszívásnak köszönhetően sokkal jobban van, mint remélték.
A többiek elindulnak le, hogy valaki olyannal találkozzanak, aki látta már a képét. És nem is sejti ISIS gyermeke, hogy nem ő találja meg, hanem őt találják meg.
-Hé! Te nem az a erdei vagy, aki nem régen lopás miatt lett elítélve? Várjunk csak! Azt hiszem rád emlékszem, hogy egy zsák rizst loptál el.
*Nem csak magát próbálja a törpe meggyőzni, de miközben ujjával az állát simogatja, egyre több alacsonynövésű gyűlik a hegyesfülű és társai köré. És szemei nem az ártatlanság vélelmét sugározzák.

Mielőtt lemegyünk a faluba azért Aglarnis Lupen lelkére köti hogy vigyázzon a törpére és lehetőleg csak óvatosan szívjon le tőle életenergiát, mert egyelőre nem akarja, hogy meghaljon, ha mást nem talán túsznak jó lesz még, mert sosem lehet tudni, hogyan alakulnak odalenn az események.
És milyen jól gondolja, mert alig érnek le a nyüzsgő piacra máris egy kis ember lép elé és erősen gondolkozva szólítja meg Uraldur csemetéjét, mielőtt még az bárkit is megkérdezhetett volna, vagy bármit is hallottak volna.
Int a többieknek, akik a háta mögött állnak és komoran bámulják a gyülekező apró népséget.
- Nem tudom miről beszélsz. – rázza meg arcán meglepetést színlelve Aglarnis, amiben már kezd gyakorlata lenn. – Soha nem jártam itt, most is csak egy vad üldözése közben láttuk meg a helyet és felfrissülni tértünk be. Biztosan összekeversz valakivel. Gondolom számotokra egyik erdei olyan, mint a másik. – vonja meg a vállát.
Szerencse, hogy errefelé nem nagyon ismerik az éjtündéket és a hosszú fülük miatt mindenki összekeveri őket.
- Ha ettünk és ittunk valamit, már megyünk is, mert meghívást kaptunk Sejhaj-völgybe, az óriások ünnepségére. – veti be még egy aduját, mert ezzel hátha eloszlatja a népség gyanúját magukról.

A kis zevadari csapat együtt megy be a piacra és majdnem minden emberükkel megpróbálják felderíteni. A foglyot pedig egyik társukra bízzák addig. Ám hamar kelepcébe kerülnek, mikor valaki felismeri a múltkori rablásból.
A biztos veszteségekkel és kétes kimenettel járó kitörés helyett nyugalomra inti embereit. Sokan gyűlnek köré, hiszen ilyen vádat nem szeretnek erre felé, a kalmárok világában. És igyekszik nyugtatni Aglarnis a törpéket, hogy ez csak félre értés. És őnekik sürgős meghívásuk van az óriások részéről.
A régi hadseregből vett emberek nem tudták még olyan ügyesen használni a kémek álcáit. Ám a botrány nem miatta tört ki.
-Ti lepaktáltatok az óriásokkal? Azokkal a haramiákkal, akik az itteni népeket fosztogatják?
*Felháborodásuk felbiztatja némelyiküket, hogy megnézzék ujjukkal a gyanúsan rosszul felfestett festékeket.
-Ezek nem is erdeiek! Drowok üzletelnek a magas emberekkel a hátunk mögött!
*A pók nemzettség sarjának választania kell ismét a kitörés és a megadás között. Kritikus helyzetbe kerültek, ahol tőle várják a többiek, hogy kivezesse őket.

Több szem többet lát és több fül többet hall, követi Aglarnis az elterjedt mondást, hiszen minél előbb jó lenne megtudni valamit és itt, ahol különböző népek jönnek össze kereskedni, talán a legnagyobb rá az esély.
Azonban még szinte be sem érnek a településre mindjárt az érdeklődés központjába is kerülnek, vagyis leginkább csak ő, hiszen van aki élénken emlékszik első itt létére.
Megpróbálja kimagyarázni magát, hogy elhitesse, összekeverik valakivel, mert békésen igyekszik elrendezni a dolgokat és még az óriásokat is belekeveri, hiszen, ha azok a lombtündék barátai, akkor biztosan ezeknek is tetszeni fog majd.
Hát ebben aztán óriásit téved is! Nem hogy örülnek neki a törpék, hanem egyenesen felháborodnak rajta és a nagy kiabálásban, tülekedésben még az álcának használt festéket is lemázolják rajtuk, így hamarosan még nagyobb bajban vannak, mint legelőször.
Nem maradhatnak itt ez nyilvánvaló és lelepleződésükkel úgy is lőttek azon tervének, hogy megtudjanak valamit.
- Ostoba népség! – kiált fel és kardot ránt, megtisztítva maga körül a területet egy suhintással és int a többieknek is.
- Békével jöttünk, de ti mindent elrontottatok. Most elmegyünk és ti hagyjátok, különben vérfürdőt rendezünk és ráadásul van velünk egy társatok, aki eddig vezetett bennünket, őt is halálra ítélitek ezzel. – mondja fenyegetően, miközben hátrál a többiekkel együtt arra amerről jöttek.

Aglarnis meglepte a kereskedőket, közölte velük, hogy egy törpe a túszuk és kivégzik, ha nem kapnak szabad elvonulást. Lupen fel is áll leselkedéséből és megmutatja az ijedt bányamérnököt. Szerencséjére nem voltak ott katonák, így hamar el tudnak menni. A csata nem az ő javukra állna, hiszen a sok kufárt könnyen apríthatnák, de a túlerőbe számos testőr és karaván őr keveredik, akik bizton nem adnák olcsón az életüket.
Vajon ennyivel megússzák vagy követni fogják őket?