/A helyszínen nincs Uráldur karaktere./

helyszínleírás:

Az út hosszú volt a törpék hegyeiből a tengeri kikötővárosig. A nagy Jerula-folyam ahol bele ömlik az óceánba, a lakott települések és a vad vidék határán, ott van Délosz.
Maga a város a tengertől ötven kilométerre, egy gigászi tölcsértorkolat kezdetén magasodik egy domb tetején. Határát kör alakú fal védi, melyen fekete-sárga lobogók díszelegnek. Bent zsúfolt nagyváros, katonákkal, martalócokkal, tengerészekkel, kereskedőkkel, kéregetőkkel, pénzváltókkal és megannyi fontos foglalkozással.
A városban általában csak a jó módú polgároknak van házuk, a szegények a környező falvakból ingáznak be, hiszen az áradástól védett hely hiánya rákényszeríti az embert sok mindenre. Főleg a magasabb területek felvásárlására és a szerencsétlenebb sorstársaik száműzését. A helybéliek nem tűrik meg a favellákat a falak mentén.
Márpedig az árhullám minden nap kétszer megérkezik. Apály és dagály váltogatja egymást, hogy a tengerjárók behajózzanak a domb folyó felőli kikötőjébe, mely dokkjai a parton sorakoznak. Majd a víz visszavonultával a külföldi hajók is elmennek, helyükbe viszont keskenyebb, kisebbek érkeznek a másik irányból, hogy luxus cikkeket vásároljanak és a kontinens belseje felé ússzanak tovább velük.
Az áru a legtöbbször rögtön a déli fal és a folyó közötti domboldalon cserél gazdát és nem mindegyiket hajózzák be újra. Van, amelyiket szekérre vagy málhás állatokra pakolják és az utakon viszik messze.
A városban vannak kulturáltabb fogadók, ám számos kocsmáros vesztegetés útján engedélyt kapott a korrupt városi vezetőktől, hogy az utak mentén is építkezzenek, így ezek a helyek gyakran a társadalom alján lévők kedvenc helyévé vált.

Ebben a nyüzsgő forgatagban kell új főnökét megtalálnia az ifjú kémnek. De vajon merre indul?

Nem tévedett Urádur lánya, mikor azt gondolta, hogy lejárja a lábát majd míg eléri a kém által említett kikötővárost, de szerencsére örökölte szülei makacsságát és kitartását, így nem adta fel és ez meghozta számára a gyümölcsét: elérte célját mikor egy szomszédos dombról végre meglátta a nyüzsgő forgatagot a falakon túl.
Egy jó darabig gyönyörködött a látnivalókban és a hatalmas vízfelületben, amit még soha sem látott és most elakadt tőle a lélegzete, ahogy a ki és bejövő hajóktól is el volt bűvölve, bár valószínűleg nem mert volna felmenni rájuk. Sokféle víziszörny legendáját hallotta már, arról nem is beszélve, hogy úgy gondolta, ha bele esne a vízbe elsüllyedne, mint egy nyeletlen fejsze.
Fáradt, de egyben most már kíváncsi, hogy vajon miért kellett neki idejönnie, ilyen messzire. Ha alkalmatlan kémnek ezt miért itt kell bebizonyítania, vagy talán valami más a cél?
Viszont, ha itt áll, nem fog semmit kideríteni és Aglarnis-ra sok minden rosszat lehet mondani, de soha nem hátrált meg a kihívások elől, így most is vesz egy mély lélegzetet és nekivág a maradék útnak, hogy abba a zászló csattogásoktól hangos falakon belüli helyre belépjen.
Már csak azt a Görbe út nevű kocsmát és benne Al-Sziszi-t kell megtalálnia, de ez már az úthoz képest szerinte gyerekjáték lesz.
Valószínűleg valahol az út mentén találja majd, a nevéből kiindulva, ezért nyitva tartja a szemét, de, ha nagyon elkeveredik, akkor bátran kérdezősködni kezd, remélve, hogy egy ilyen kereskedő városban talál segítőkész embereket.
A városkaputól a kikötőig kanyarog az út, így ezen próbál szerencsét elsőnek.

Ahogy a kikötő felé gyalogol a lankáson, már majdnem eléri, mikor szinte csak az istenek tolják elé, úgy áll meg előtte egy nagy méretű, két szintes ház, a főbejárat felett hirdetve nagy betűkkel, hogy ez az a cég, amit keres a leány.
Nem sok ideje van a felderítésre, mások őt veszik célba ilyen szándékkal és egy kilépő matróz páros egyik tagja meg is paskolja a fenekét.
-Hé, kicsinyem! Nem akarsz egy kellemes estét eltölteni apucival? -bár a napszak több mint téves, de ez a társát sem nagyon zavarja, úgy tűnik. Ha semmi biztatót nem kapnak Uráldur lányától, akkor hamarosan röhögve odébb állnak.
Ám vajon be akar-e menni ez után vagy más módját választja az elf nő annak, hogy kiderítse, itt van-e az, akit keres?

Még nagyban azon gondolkozik, hogy milyen módon keresse azt az ominózus ivót, mikor a poros út kanyarulatában majdnem sikerül nekigyalogolnia egy szép nagy háznak, ami azért nem semmi a részéről és azt mutatja, hogy bizony ideje lenne pihennie egyet, ha már egy kétszintes házat sem vesz észre, csak mikor már az orra előtt van.
Viszont rögtön elröppen a fáradtsága, mikor meglátja a lengedező parti szélben a nyikorgó cégtáblát és rájön, hogy éppen ezt a helyet kereste.
Még egyáltalán nem rögződött, sőt semennyire nem a kémek óvatossága és arra készül, hogy simán bemenjen és megkeressen a……..a kapitányt.
~ Ááá, hogy is hívják? Al……Al-Sziszi! ~ torpan meg egy pillanatra, mielőtt elindulna az ajtó felé, ám ekkor két erősen kapatos fickó lép ki onnan és, ahogy elmegy mellettük az egyik rácsap a fenekére.
Aglarnis megdermed a döbbenettől és egy hang sem jön ki a torkán, csak mereven fordul meg és bámul a kissé véreres, alkoholtól ködös tekintetbe. Mire magához tér és kardja felé indul a keze, addigra a két dülöngélő matróz már röhögcsélve tovább indul.
A lány fejében meglódul a vér és szisszenve indul meg tüdejében a levegő, de alig tesz pár lépést a férfiak után, mikor eszébe jut, hogy talán nem kéne rögtön gyilkossággal nyitnia.
~ Csak részegek! Csak részegek! ~ mantrázza magában, de most már nem olyan sietős befelé, mert talán a következő seggrepacsit már nem hagyná szó és kard nélkül, az meg senkinek nem lenne jó.
Újabb lopásra kényszerül, de most kivárja a megfelelő alkalmat és egy óvatlan pillanatban egy szárító kötélről elemel egy kámzsás köpenyt, amit aztán mélyen az arcába húzva lép a kocsmába, ahol ha tud keres egy sötétebb, csendes sarkot és hegyezni kezdi a fülét, remélve, hogy ez segít megtalálni Al-Sziszi-t. Ha kiderül ki az, akkor megpróbál a közelébe férkőzni.

Az óvatosság nagyon hasznosnak bizonyul, mert még ennyire elfedve alakját is sokan vizslatni kezdik a benti közönségből. Borostás, szakállas és nem csak az alkoholtól büdös benti népség java tengerészekből áll, de vannak itt sebhelyes arcú rossz kinézetűek is.
Az egyik pincérnő igen gyorsan oda megy az új vendéghez.
-Jó napot! Hozhatok esetleg valamit önnek? -mondja mosolyogva.
*Ha rákérdez a keresett személyre, egy másik félre eső asztalhoz mutat, ahol egy meglepően ápolt kinézetű fickó ül egy barna nővel. Mielőtt oda mehetne, a felszolgáló kisasszony gyorsan elhadarja az étlapot és az árakat.
Az ivóban nem csak emberek vannak. A második leggyakoribb faj a tünde. Viszont minden nép képviselteti magát az oawákat kivéve.

Egyáltalán nem riad meg a benti alakoktól, akik aztán az ismert fajok minden nációját képviselték itt, ezért aztán tündéből is akadt szép számmal. A, hogy büdösek, részegek és gyanakvóak, na meg egy egyszerű asszonyszemélynek minden valószínűség szerint félelmetesek is voltak, de Aglarnis-t nem rémítették meg. Védte ő már meg magát ettől különb alakoktól is.
Nem foglalkozik a felé vizslató tekintetekkel, csak célirányosan tart a kinézett asztalhoz, majd csendben leül, de nem sokáig marad egyedül, mert pillanatok múlva már egy bögyös fiatal lány perdül elé.
- Csak egy kis vizet kérek. – mondja kis habozás után zavartan. – Ha nem kerül pénzbe. – teszi hozzá, hogy csak a lány hallja, majd észbe kapva kihasználja az alkalmat és felveti a kapitány nevét, hátha szerencséje lesz.
Az van! A lány habozás nélkül mutat egy nem messze lévő asztalhoz, ahol Al-Sziszi ül, de nem egyedül, hanem egy nővel.
Aglarnis meglepődik a férfi ápoltságán, hiszen alaposan kirí az itteni felhozataltól, ráadásul még csak nem is öreg, ahogy egy tengeri medvét elképzelt. Egy pár percig még a csuklyája alól vet kutakodó pillantást a párra, hogy eldöntse, csak egy alkalmi „barátnőről” van-e szó, mert akkor nem közelít egyelőre a férfihoz, ha azonban nem így lenne, kis idő múlva feláll és megáll a kapitány asztalánál.
- Al-Sziszi? Aglarnis vagyok! – közli nyíltan, de nem teszi hozzá, hogy uram, mert végül is semmit nem tud a férfiról.

A pincérlány elhúzza a száját, amikor meghallja, hogy csak ingyenes szolgáltatást szeretne kérni, de nem ad neki hangot, hiszen az ő dolga a kiszolgálás. És lehet, hogy majd többet fogyaszt az, akire vár. Nem is kerül sok időbe, azonnal jön is a kérdés és az egyik asztal felé mutat.
Ám a párocska, aki ott ül, úgy tűnik elég jól érzi magát. Igen meghitt pillanatok telnek el, a kapitány simogatja is a mellette ülőt. Ám ha az új érkező arra vár, hogy idővel majd feláll az egyikük, akkor csalódnia kell.
Még akkor is ott van mind a kettő, mikor az egyik tünde oda lép Al-Sziszihez és láthatóan fontos dologról beszélnek. Ez után az embere viharosan távozik, csak az egyik három fős asztalnál áll meg egy szóváltásra, ahol megérintve az egyiket mondanak valamit és utána együtt távoznak.
Ha ezt látva úgy döntene a háttérből szemlélő, hogy akcióba lendül és megkísérli megzavarni a kémet, hát akkor lelke rajta! De ha nem így tesz, hamarosan az egyik részeg, félszemű tengerész indul el az asztala felé. Ha oda érkezik, akkor fél kezével támaszkodik, míg a másikban egy korsót szorongat.
-Jó reggelt... illetve napot, kisasszony! Leülhetek egy kicsit ide?

Igazából csak most döbben rá, hogy milyen megalázó az, ha nincs pénze és mások jóindulatára van szorulva és ez pírt von az arcára, mikor kénytelen a pincérlány segítségét kérni, hiszen elég feltűnő lenne, ha egy kocsmában legalább egy kupa nem állna az asztalán.
Látja azonban a kelletlenséget és felkészül rá, hogy akár ennek hangot is ad, akkor viszont muszáj lesz távoznia, mielőtt mindenki kíváncsi lesz rá.
Ha nem is vérbeli kém, azért annyit ő is kikövetkeztet, hogy akkor nem lenne célszerű a kapitány társaságát nyíltan keresni.
Azonban egyik félelme sem következik be és még azt is megtudhatja mindenféle trükk nélkül, hogy ki is a az akit fel kell keresnie a következő feladata miatt.
Viszont úgy néz ki, hogy most nem alkalmas a pillanat és bár Aglarnis szívesen szakítaná félbe az enyelgést, hiszen neki a feladat fontosabb, mint holmi simogatás, hiszen még sosem volt része semmi ilyesmibe és fiatal kora miatt még inkább felkavarja, mint megérti ezt az érzelmet.
De egy darabig visszafogja magát és figyel. Talán nem veszi jónéven Al-Sziszi, ha megzavarják „ténykedése” közben. Nézi, ahogy egyik emberének valószínűleg utasításokat ad, aki egy másik csoporthoz megy, aztán egyik társával távozik. Aglarnis-nak ez nem jelent sokat, nem tudja mi történik, de nem is ezért van itt, hogy a kapitány után kutakodjon. Már majdnem feláll, hogy bemutatkozzon a férfinek, mikor az asztalához csapódik egy újabb részeg.
Láthatóan nincs a helyzet magaslatán és csak az korsó füle és az asztal az, ami megakadályozza, hogy eldőljön. Az elf lány undorodva húzza el a száját.
- Leweg! (féreg) – mondja a saját nyelvén, aztán erőt vesz magán. -  Csak nyugodtan, én úgy is indulni készültem. – tolja hátra a székét és egy lépéssel a másik asztal felé mozdul, hogy véget vessen a bujocskának.

A részeg nem tudta, mit jelent az a szó, amit oda vágott hozzá a kiszemeltje, ám mivel távozni készült, nem is nagyon foglalkoztatja. Hosszasan nézte hátulról, amíg rá nem jött, hogy kihez is megy. Akkor gyorsan a sörét kezdte el kukkolni és többé nem kívánt a kapitány dolgaiba belekeveredni még akaratlanul sem. Van elég baja anélkül is.
Amikor oda ért az asztalhoz a lány, ha bemutatkozik, akkor a férfi válaszol is.
-Üdvözlöm szerény poklunkban, Aglarnis! Csak tegnap jött a futár, hogy számíthatunk az érkezésére, ha jól hallom, az előző helyről égető volt távoznia. Nem kérdezősködünk, mindenkinek megvan a maga titka. De nem készültünk nagy lombhullással a fogadtatására. Csak egy kisebb feladat van hirtelen, amiért tud 50 rezet keresni.
Van a dokkokon túl egy csapat. Szárazföldi Patkányoknak nevezik magukat. Róluk kell minél több információt megtudnia minél hamarabb. Ha elégedett leszek magával, megkapja a pénzt. Itt én vagyok élet és halál ura. Megértette?
*A kém igen határozottnak tűnt, miközben a nő hol rápillantott, hol a lányra. A kedvese szinte ügyet sem vetett rá, míg beszélt, csak lazán átkarolta a vállainál. De úgy tűnik, a nő előtt nem titkolózik, mégsem tud túl sokat a dolgairól.
-Szia Aglarnis! Én Kaszandra vagyok. -mondta mosolyogva, miközben arcát oda dörgölte a férfi vállaihoz.

Megrója magát, hogy nem tudta kordában tartani az érzelmeit, de már kezd türelmetlen lenni. Elég sokat vándorolt ahhoz, hogy már kellően elege legyen az egészből és meg akarja tudni minél hamarabb, hogy miért küldték ide.
A részeg szerencsére nem erősködik, sőt, mintha el is vesztette volna az érdeklődését iránta, ahogy a kapitány asztalához indul, de ez most csak annyiban érdekli, hogy nem akadályozza és ezért nem kell erőszakhoz folyamodnia, amire már nagyon vágyik egy kicsit, mióta az a két féreg letapogatta odakinn. Valahogy a kapitány enyelgése ezt csak megerősíti nála és nem tudja miért, amitől még feszültebb lesz.
Azonban, ha valami barátságosabb fogadtatásban bízik, akkor tévednie kell, hiszen elég nyers beszéddel kap magyarázatot és kapja meg az utasítást, hogy mit is kéne tennie…..50 rézért.
Az azonban alaposan meglepi, hogy a férfi azt állítja, hogy ő itt a mindenható úr, hiszen elvileg, ahogy a másik spiontól hallotta, na meg az oktatásokon, neki valami szürke kis egérnek kéne lennie, hogy beolvadjon a környezetébe. Valami itt nem stimmel!
- 50 réz? Ez komoly? Ennyiért jóformán jól sem lakhatok, ráadásul nem valami utcakölyökhöz beszél. – bukik ki belőle mielőtt még átgondolná és nagyon szívesen kapná kardvégre a férfit, mert egyre nő benne az indulat.
Hát micsoda ő? Valami alamizsnáért lihegő kutya, hogy ilyen feladatokat kapjon éhbérért? Hát azt lesheti ez a nagyképű alak!
- Azt hiszem a felettesei igen kíváncsiak lesznek, hogy hogyan lettél ilyen nagy ember Al-Sziszi. – teszi hozzá, aztán a lányhoz fordul, aki elég kis butácskának tűnik, vagy csak tényleg most szedte fel a kapitány valahol. – Azt hiszem Kaszandra talán rossz lóra tettél. – azzal sarkon fordul, hogy távozzon.
Nem hiszi, hogy ha elmeséli mit látott, akkor felelősségre vonnák, ha visszatér a városba.

Az asztalnál ülők mindegyikét meglepi a fura viselkedés, de egyiküket különösen. A férfi nem szól semmit a fenyegetőző nőnek, hagyja elmenni, de pár lépés után a torkát furcsa szárazság és szorongató érzés fogja el. Úgy tűnik csak alig leplezi igazi voltát, még ha látványos csókba is kezd szerelmével, mintha semmi köze nem lenne az egészhez.
Ám amikor abba hagyja, végre valahára elengedi Uráldur gyermekét is az átok alól.
-Úgy látom, még igen keveset hallottál rólam. Itt nem kéjnőket nevelünk, hanem profikat. Nincs felettesem, hiába blöffölsz ezzel. Én a magam ura vagyok, parancsolok élet és halál felett. És ha még egyszer így beszélsz velem, hamar a szemétdomb tetején kötsz ki.
Ha nem kell a meló, hát takarodj és soha meg se lássalak!
*A nő a karjaiban felkuncogott, ahogy a választottja megmutatja a kis fruskának, hogyan is bánnak el (bánik el) az arcátlan idegenekkel. Páran, főleg tündék érdeklődnek a vita iránt, székükön arra fordulnak, de egyikük sem olyan hévvel, hogy csodálkozna azon, ami történik vagy beavatkozna.

Már az ajtó felé tart a mérges elf lány, azzal a szilárd elhatározással, hogy már pedig ő innen elmegy és vissza se néz, mikor hirtelen kiszárad a torka és olyan érzése van, mintha fojtogatni kezdené valaki. Nem tapasztalatlan a sötét mágiában, hiszen mégis csak Uráldur gyermeke, de alig akarta elhinni, hogy ennyi idegen ember előtt a kapitány meg meri ezt tenni vele, talán még meg is öli.
A nyakához kap és zihálva veszi Aglarnis a levegőt, miközben elhűlt szemekkel, félig az asztal felé fordulva néz a férfire, aki olyan szemérmetlenül és gondtalanul vált csókot a hozzá simuló Kaszandrával, hogy már az felér egy arculcsapással.
Most már kezdi elhinni a lány, hogy ez a fickó itt, tényleg élet és halál ura itt, hiszen senki nem emel szót a tette miatt, sőt, inkább csak olyan érdeklődve néznek a zevadari lányra, mintha valami különleges állatpéldány lenne.
Al-Sziszi kapitány végül megunja a dolgot és enged a mágikus szorításán, de természetesen nem megy el szó nélkül Aglarnis szavai és tettei mellett.
Még mindig dermedten néz a férfire és nem érti a kém miért küldte egy olyan emberhez, aki nem tartozik a hírszerzők csapatába, vagy csak hazudik?
Viszont tisztában van vele, hogy talán most jobb, ha meghúzza magát, míg nem oldja meg a rejtélyt.
A viháncoló lányra csak egy lesújtó pillantást vet, de végül legyűri ellenszenvét és lázadó énjét és lassan rábólint.
- Kell a meló. – szólal meg karcos hangon, amivel leplezni próbálja indulatait. – Mit kell megtudnom?
Legszívesebben sírva fakadna, de azt talán hároméves korában sírt utoljára és nem most akart újabb hagyományt teremteni neki. Mereven várta mit kívánnak tőle.

A kapitány elmosolyodik és tekintélyt parancsolóan körbe néz. Dölyfös képpel érkezik vissza a lányra és így szól:
-A Patkányok egy nagy dobásra készülnek. De nem tudom, mi az. Ha bizonyítani akarod, hogy megállod a helyed, akkor derítsd ki, hogy mikor és hol tervezik! Utána számolj be róla nekem itt!
*Ez után elfordult és inkább az ő madárkájával volt elfoglalva. Nem tervezett további segítséget mondani a dologhoz, láthatóan nem ért rá. Ha arra megy, amerre mondta, a dokkok és a piacon túl egy olyan helyre juthat, ahol csak igen kevesen járnak. Elvétve találni egy-egy botorkáló embert, ha épp hátra fordulnak, látható a bőrkabátjuk hátára hímzett patkány fej.
Ha tovább megy, az egyikük óhatatlanul is megállítja.
-Hé, kislány! Ide nem szabad belépned. Ez ember lakta terület. Csak azokat engedjük át, akiket használunk.
*Gonosz vigyor ült ki az arcára, miközben elővette az övéből a buzogányát és azzal kezdett el játszani.

A lánynak minden önuralmára szükséges van, hogy maradjon ahol van, de erősen elhatározás születik benne, hogy ha egyszer valaha még életben visszatér, megkeresi a „pásztort” és most nem fogja majd vissza magát és a kardját sem, aztán lesz,ami lesz. Jó és elkötelezett katona volt és egyáltalán nem érti, hogy miért került ebbe a helyzetbe, miért kellett őt áthelyezni és ebbe a helyzetbe keverni, amiben nem volt tapasztalata és szinte biztosra lehetett venni, hogy bajba keveredik, ha mást nem temperamentumos természete miatt. Szülei sem értették kitől örökölte ezt, hiszen mindketten nagyon is fegyelmezettek voltak. Talán ezért is engedték, hogy katona legyen, hátha megtanulja kontrollálni magát. Hát eddig nem sikerült, bár még a nagyobb büntetéseket megúszta, hiszen ahhoz elég okos volt.
Dühét és feszültségét a közöny álarca mögé rejti, ahogy a kapitány ismét ránéz és tekintetéből és szavaiból is süt a dölyfösség.
- Értettem, …..kapitány. – bólintott és hangja rekedt volt a visszafojtott indulattól, de udvarias maradt, bár az „uram” szót soha nem ejtette volna ki a száján.
Ez a férfi nem érdemelte meg tőle, hogy felnézzen rá, de a feladatot el kell végezni, ha nem akar megszégyenülten visszatérni.
A tekintetét elkapja a turbékoló párról és sietve kifelé indul, azzal sem foglalkozva, hogy bárkire is ránézzen, nem akarja látni a szemükbe költöző érzéseket.
A dokkokat nem nehéz megtalálni, így azon hamar átvág, hogy megnézze magának azoknak a Szárazföldi Patkányoknak a törzshelyét. Nem számít rá, hogy ezen a helyen ennyire kevesen lézengenek és ezért eléggé feltűnő jelenség, főleg, hogy az a pár kétlábú is akit lát az emberi fajt képviseli. A patkányfejes kabát nem lepi meg, sok banda szereti magán hordani a jelét, de ez a nyíltság azt is mutatja, hogy itt nem tartanak semmitől és senkitől.
Azonnal meg is tapasztalja, hogy egyrészt észrevették, másrészt, hogy nem szeretik sem az idegeneket, sem a más fajúakat.
- Tényleg? Nem láttam semmilyen táblát vagy feliratot, hogy ide csak emberek jöhetnek. – tárja szét a kezét ártatlanul, de nehéz lenne nem észrevenni, hogy milyen kaján vigyor ül a férfi arcára és, hogy fegyverrel akar még fenyegetőbbnek tűnni. – Ennyire nem bízol magadban……barátom? – néz Aglarnis a patkánykabátos kezére hideg mosollyal, hiszen úgy nézett ki, hogy bizony most kieresztheti a dühét végre, bár, hogy ez mit segít a feladatán, abba nem gondol bele. – Itt áll előtted egy fiatal lány és te csak a fegyveredből merítesz erőt? De, hagy egyenlítsem ki az esélyeimet. – hajtja félre a köpenyét és teszi a kardjára a kezét. – Használni meg használhatnál egy kendőt, hogy a taknyot letöröld a képedről, amivel felnyalod a követ, ha nem kotródsz az utamból. – szisszen most már rá hideg felsőbbséggel.

A férfi, aki a banda területét őrizte, nem is vágyott többre, mint hogy egy ilyen pimasz kis mitugrász felvegye az eldobott kesztyűt és ő végre bizonyíthasson a társai előtt. Nem is várt sokat, még kis sem mondta Aglarnis az utolsó mondatait, már előre is lendült a fegyverével, hogy mihamarabb legyűrje azt, ki ide tévedt.
-Majd megmutatom én, hogy miben bízok! -kiáltotta, felkeltve már járőrök figyelmét is. De ők túl távol vannak, valószínűleg a párbaj rég véget ér, mire oda érnek.
*A buzogány bronz vége a lány fejét veszi célba. Bal kezét pedig oldalra kitartva egyensúlyoz, hogy a hirtelen mozdulat közben el ne essen! A tenger felől érkező szél enyhe levegőt hoz, ami jól esik a sötét elfnek. A februári nem túl meleg ellenére is érezheti, hogy melegebb az idő, mint otthon, mely gyengíti északi elf szervezetét.
Ám képességeire ez nem sok hatást gyakorol. A vérében ugyan úgy csörgedezik a mágia. És még mindig előnyben van az elbizakodott férfival szemben.

Bár egy része a lánynak az eszével igyekezett gondolkozni és beláttatni magával, hogy ez nem a legcélravezetőbb taktika, ha ki akarja deríteni mire készülnek a Patkányok, de a szíve és a belerögződött agresszivitás már eldöntötte a kérdést. Harcolni akart, ki akarta adni valakin a dühét és ez a fickó nagyon is kapóra jött neki.
Különben is mióta megtudta, hogy a bandában valószínűleg csak emberek ténylednek, már sejtette, hogy Al-Sziszi kapitány talán azért adta számára ezt a feladatot, hogy eleve kudarcot valljon.
Lehet, hogy a küldetését nem fogja teljesíteni, de legalább verekszik egy jót még utoljára. Tudta, hogy nem számíthat külső segítségre és ennek most kimondottan örült is, ezt maga akarta lerendezni.
Mondhatni, szándékosan provokálta a fickót, bár annak nem kellett sok, hiszen eleve bele akart kötni, azért állt az útjába. Érezte a bandatagból áradó feszültséget és magabiztosságot, és szavaira, melyet már támadás közben vágott a sötét elf lányhoz, az csak egy majdnem vidám mosollyal felelt.
Látszólag minden ellen szólt. Asszonyszemély volt, vékony a fickóhoz képest és még a kardját sem húzta ki a hüvelyéből.
Azonban volt egy képessége, amire minden bizonnyal nem számított támadója: a mágia.
Még a férfi jóformán el sem indult, fel sem emelte a buzogányát, már érezhette is a rátörő dezorientáció varázslatát és mire a lány közelébe ért, az már kivont karddal hárította az elgyengült csapást, elvezetve annak lendületét a teste mellett. majd gáncsot vetett a még felé tartó alaknak is, majd utána perdülve a botladozó hátába rúgott, rásegítve arra, hogy orral nyalja fel a kövezetet, ahogy ígérte.
- Talán nem kéne ennyire elbizakodottnak lenni! – húzta farkas mosolyra a száját Aglarnis és most, ha látta volna valaki, nem vonta volna kétségbe, hogy Uráldur lánya.

A szárazföldi patkány észre sem vette, hogy varázsoltak rajta. Minden taktika nélkül támadott, pusztán erejét latba vetve. És amikor ez nem sikerült, egy fenékbe rúgástól megszégyenülve igyekezett újra összeszedni magát. A fejét rázta, hogy kicsit felébredjen, majd újra előre rontott. De ez úttal maga előtt szorongatta az ütő fegyverét mindaddig, míg elég közel nem kerül.
Ha még tart a dekoncentráció, akkor kénytelen lesz pár lépéssel hamarabb elkezdeni a zavart mozdulatot, mely a bal kézre irányul, két marokra fogva a végét, hogy kihasználja férfi volta előnyét maximálisan.
Nem egy túl képzett, de kitartását nem szabad lebecsülni! Elszánta magát az ölésre és társai azért közelednek, ha nem is hamar lesz, mire ideérnek.
-Átkozott kis ribanc! Megmutatom én neked! Velem ne szórakozz! Felrakunk egy kalóz hajóra és sikítani fogsz.
*A düh egyre jobban elöntötte és az egyébként sem túl széles repertoárját nem erőltette kombinálni. Mindent a támadásra tett fel.

Nem lehetett valami jó harcos ez a „patkány”, hiszen nem igazán tűnt fel neki, amikor Aglarnis a dekoncentráció átkával sújtotta, ami arra utal, hogy máskor sem jár nagyobb szerencsével a harcban.
Azon kívül egy olyan jó fegyverforgatót, mint az erre kiképzett elf lányt a minden taktikát nélkülöző támadás is sok információval látta el. Könnyedén hárított és szándékosan szégyenítette meg a férfit, hogy ezzel még jobban felheccelje és a maradék józanságát is sutba vágva rohamozza meg. Ha nincs hideg fej, akkor az a lány malmára hajtja a vizet és nem sok esélyt ad a fickónak vele szemben.
Egy férfinek ez biztosan túl sok és ezt a féreg be is bizonyítja, hiszen szinte eszét vesztve támad újra, egy két kezes csapásra emelve a fegyverét, hogy felülről lefelé csapjon le az elf fejére.
Uráldur lánya azonban nem akar semmit a véletlenre bízni és bár megszünteti az előző mágiáját, azonnal a fájdalom igézetébe vonja a férfit, ezzel igyekezve megzavarni és, ha a figyelme csak egy pillanatra is kihagy, amit mereven a szemébe nézve figyel ki, azonnal felvillan könny kardja és miután egy oldalhajlással elkerüli a lesújtó buzogányt, pengéje a bandatag bordái között találja meg dobogó szívét.
- Nem vagyok az a sikítozós fajta te ocsmány disznó! – köpi le a méltatlan ellenfelét, hiszen ezt a fickót talán egy kölyök is legyőzte volna.
Lehet, hogy még elszórakozott vele, ha éles fülei nem tolmácsolják a közeledő lábdobogásokat, amik arra figyelmeztetik, hogy azért nem biztos, hogy a felbőszült bandával is szembe kéne néznie.
Gyorsan behúzódik valami árnyékos helyre és nagy kerülővel a közeledők hátába igyekszik, mert valószínűleg arra nem keresik majd, de muszáj követnie őket, hiszen csak így teljesítheti a feladatát, így kereshet bármit, amivel megtudja, mire készülnek a Patkányok.

A patkány újabb rohamra szánja el magát és nem okoz nehézséget ISIS leányának megölni. Ahogy belé hasít a fájdalom, már tudja, hogy ez nem természetes. Amúgy sem volt túl összeszedett, így a dekoncentráció nem is tűnt sokkal másabbnak, mint a természetes állapota.
Ám amikor a második rohama közben a testébe nyilalló fájdalmat megérezte, már rögtön tudta, hogy ez nem normális. Összerándult és ügyetlen mozdulatai után csak egy szót ejtett ki még mindig dühösen halála előtt.
-Boszorkány!
*Ám nem sokáig lesz ideje a győztesnek sem ünneplésre. Hamar bebújik a bokrok közzé, hogy kihallgassa és kövesse az oda érkezőket. A közeledő léptek két újabb bandatagot hoztak. Megdermedt az egyikük, ahogy látta, hogy az újonc társuk a földön. Ahogy követte a tekintetét a másik, kiszúrta ő is, hogy mi a baj. Oda rohantak a saját vérében ázó hullához.
-Valaki megölte. A tengeri medvék lehettek?
-Szerintem inkább a dokkokon túlról jöhetett a gyilkos. -mondta egy középkorú férfi- A Testvériséget tippelném inkább.
*Ahogy a nyomokat nézték, bár az egyetlen egyenes szúráson kívül nem volt túl sok minden, úgy oda ért hamarosan egy nő is dárdával a kezében.
-Mi történt?
-Valaki megölte Kimurgot. Ti keressétek meg, nincs-e a közelben! Addig én vissza megyek a főnökhöz szólni.
*Ezzel megindult az egyik közeli domb felé. A két itt maradt tag pedig elkezdte a kutatást, bár nem sok hely volt a parton, ahová bújhat valaki. És ki tudja, gondoskodott-e Aglarnis a nyomai eltüntetéséről?
Vajon mit tesz most ebben a helyzetben?

Lehet, hogy egy emberfajú nem tartotta volna fair-nak a küzdelmet, amikor a mágiáját is bevetette, de a sötét elfeknél ez természetes volt, hiszen a képességük  szinte velük született és jóformán az anyatejjel szívták magukba.
Különben sem érdemelte meg ez a féreg, hogy sokat bíbelődjön vele, meg aztán ott voltak a rohamban közeledő társak is, akiket azért nem ártott volna elkerülni, mivel nem tudhatta milyen fegyverekkel és hányan érkeznek, azért mert jó fegyverforgató volt, azért annyira nem volt elbizakodott, hogy azt gondolta volna, mindenkit le tud győzni.
Azonban mikor elveszi a férfi életét egy könnyed mozdulat után, a szavak melyet az utolsó lélegzetével felé köp, megborzongatják. Tudja, hogy az emberek babonásak, de, hogy őt boszorkánynak nézzék? Nem elég öreg, nem elég ronda és nem elég képzett hozzá! Ha az lenne, a kapitány már kangörcsben fetrengve jajgatna a kocsmában!
Most azonban nincs itt az ideje a kellemes gondolatoknak, hiszen a banda más tagjai közelednek valószínűleg, így gyorsan elbújik, bár nem igazán van rá alkalmas hely és csak egy-két bokor nyújt erre lehetőséget, amit muszáj kihasználnia.
Ketten jönnek! Két férfi! Hamarosan már a hulla mellett álldogálnak és azt találgatják kicsoda végezhetett vele. A tengeri medvéknél elégedettséget érzett, igazán örült volna, ha szerez pár kellemetlen percet Al-Sziszi-nek, hiszen az nem volt benne az alkuba, hogy miként végzi a dolgát, csak a célfeladat.
A Testvériséget meg nem ismerte, de ezek szerint itt többen játszanak a területek feletti uralomért és a kapitány nem is biztos, hogy olyan nagy úr a szemétdombján.
A újabb lépések felé les, ahol egy nő bukkan fel, aki láthatóan szintén a banda tagja. A dárda meg nem veszélytelen fegyver, ha az ellenfélnél rövid kard van.
Bosszúsan elhúzza a száját, mert egyrészt két ember fog kutakodni és nincs kétsége, hogy a csekély rejtekhelyek miatta hamarosan felfedezik, másrészt a főnökéhez igyekvő férfit jó lenne követni, de az észrevétlen biztos nem fog menni. Újabb varázslat segíthet csak, így talán mégis van esélye, hogy a távozó után induljon, míg a másik kettőből az egyiket leköti a rettegések és rémképek mágikus kötése, talán még egymásnak is esnek, ha szerencséje van.
Aglarnis kibocsátja a nő felé a mágia szálait, majd vár egy kicsit, aztán pedig csendben a bandavezért kereső után oson, ha tud.

A nő hallucinációi rögtön elkezdődnek. Zavart kérdéseket tesz fel először nem látható ellenséges bandák közeledő tagjairól, majd végül gyanakodni kezd, hogy társa csak a bolondját járatta vele és talán még a fiú halálához is köze van, ha ilyen nyilvánvaló tényeket tagad le arcátlanul.
Nem meglepő így az, hogy hamarosan a keze meglendül és vele együtt a gerely is. A szekercével igyekszik a meglepett barátja hárítani, de elkésett. A bordái között behatol a tüdejébe és vért köpve tántorodik meg.
De még van ereje kitépni a húsából és maga mögé dobnia. A fegyver nélkül maradt nő sikolt, ahogy meglódul feléje a támadás és hamar földre kerül vérző karral. A bandatag ez után hajánál fogva rángatja fel és indul meg vele a domb felé, közel ugyan azon az úton, ahol a harmadik társuk igyekezett a főnöke után nézni, ám a csatazajra és a sikoltozásra visszafordul.
Jobb lesz Uráldur gyermekének kitalálnia valamit megint, mielőtt két oldalról kezdenék el szorongatni!

Nem volt szándékos, hogy a nőt választotta mágiája célpontjául, csak azt nézte, hogy annál olyan fegyver van, ami számára veszélyt jelenthet, hiszen, ha jól bánik vele, és valószínűleg nem csak dísznek volt ez egy bandatagnál, akkor könnyen pórul járhat az elf lány, mivel a rövid karddal nem fér hozzá.
Elégedetten látja, hogy nem történik semmilyen váratlan dolog, a nő nem ellenálló a varázslattal szemben, sőt aránylag az könnyen vonja igézete alá.
Hamarosan már hangosan vádolja a társát, hogy akár ő lehet az okozója a ledöfött áldozatnak. A férfi döbbenten hallgatja a nőt, aztán megpróbál tiltakozni, annak józan eszére hatni, de ezzel már igen csak elkésett. Mire felocsúdhatna a némber annyira felhergeli magát, az átok úgy elborítja az agyát, hogy hirtelen lendít a dárdáján, ami máris a másik oldalába mélyed.
Az nem igen számított erre és szinte az arcára fagy a döbbenet, igaz már nem segít rajta semmilyen felismerés és hiába tépi ki a fegyvert magából és dobja el, az már csúnyán megsebezte.
Azonban van benne annyi erő még, hogy visszatámadjon, a nő képtelen most gondolkozni és hamar ő is sebesülten kerül a földre, majd a másik bandatag a loboncánál fogva kezdi el magával hurcolni arra, amerre a főnökhöz induló is haladt.
Az viszont visszafordul, ahogy a gyanús hangokat meghallja és visszafelé indul.
Aglarnis hiába eszelte ki ezt a jónak tűnő tervez, most talán még szorultabb helyzetben van, mint az előbb.
Mivel most valószínűleg a bandatagok egymással lesznek elfoglalva, egyelőre meglapul a helyén, ha mégis közelednek, bár kezd fáradni, újabb fájdalom hullámot indít el, most a nőt rángató férfi felé. A sebesülés és ez a mágia, talán hamar a földre dönti és akkor kicsúszhat a harapófogóból.

A sebesült patkány görcsökbe rándulva ereszkedik féltérdre, ezzel a nőnek kis lehetőséget ad, hogy kicsússzon a markából. Nem is kell több, azonnal elkezd rohanni előre, ha nem történne más, igen közel futna el a lány búvóhelye mellett.
Ám történik más. A mágia ismét lelepleződött, hiszen akkora fájdalmat kapott az ipse, hogy ezt nem okozhatta volna csak a sérülése. Bár rosszul van és sebéből még most is szivárog a vér, arra rájön hamar, hogy egy mágia tudó van a közelben. És a menekülő után kiállt.
-Tündeboszorkány! Itt van az az átkozott valahol a közelben. A trükkjeivel bolondít minket.
*Az épp a kezeiből kicsúszó hitetlenkedve fordul vissza, ám hamar összeáll benne is a kép. Úgy tűnik, a halott barátjukkal együtt ők is mind egy természetfeletti erőkkel rendelkező játékai áldozataivá váltak.
Az egyikük még mindig fegyvertelenül van, a másikuk pedig sérült lett. Ám Aglarnis érezheti hatalmának végességét, főleg a téboly előidézése vett ki belőle sokat, hiszen a varázstalan népek jobb ellenállással rendelkeznek. Egy tapasztaltabb, idősebb selfnek valószínűleg meg sem kottyanna még játszadozni velük, ám így már csak a fájdalom átkát tudja használni, de az is elkezdi a fizikai erejét is láthatóan csökkenteni, ha nem pihen.
Pedig nem sok ideje van hátra, épp csak egy gyors támadás még, ha úgy döntene. És utána megjelenik a vissza felé jövő középkorú férfi, aki hinni fog nekik. Ha még életben lesznek, mind a hárman elkezdik átkutatni a bokrokat és benéznek az elvétve itt-ott előforduló fák mögé.
-Add ide a szekercédet! -utasítja a nő az általa megsebzett férfit.
-Nem!
-Sebesült vagy. Én jobban tudom használni így.
-Nem érdekel. Minek dobtad el a sajátodat? Menj és keresd meg a saját fegyveredet!
*Makacs, de érthető. Még csak az kéne neki, hogy megint megszállja valami ő meg itt maradjon védtelenül a saját fegyverével szemben...

Újabb sikeres varázslás, de ennek azért ára van, ahogy az előzőeknek is és Aglarnis kezdi érezni, hogy ha tovább folytatja, akkor az már a fizikai ereje rovására megy, ami nem lenne szerencsés, ha a Patkányok terültén következne be, hiszen már eddig sem látták szívesen és, ha többen támadnak rá, akkor szüksége lesz az erejére.
Ráadásul hiába döntötte le ideiglenesen a lábáról a fickót, ezzel lehetőséget adott a nőnek a menekülésre, de jobb lett volna a száját is beforrasztani a fickónak, hiszen sajnos rájött, hogy mi okozta az eddigi kalamajkát, ami felettébb megbonyolítja a helyzetét az elf lánynak.
Hogy erejét megóvja nem használhatja tovább a képességét, viszont most már mindkét bandatag tudja, hogy kivel van dolga.
~ A démonokra! ~ szisszent fel magában, ahogy a nő tudata is hamarosan kitisztul.
Valahol sejti, hogy a harmadik sem lehet messze, így pillanatok alatt kell döntenie és bár semmi gondja azzal, hogy ilyen alávaló alakokat megöljön, ha egyre több hullát hagy maga után, a feladatát nem igazán tudja majd végre hajtani.
De nincs választása, ha nem akar három emberrel szembe nézni, akik könnyen felverhetik az egész átkozott környéket.
Két sebesült nem okozhat gondot, a nő ráadásul nem igazán tudja használni a kezét sem.
Karddal a kezében suhan ki a rejtekhelyéről és azonnal a férfi felé tart, hogy bevégezze, amit a dárda elkezdett. A nő egyelőre úgy is fegyvertelen, ő ráér másodiknak is.
- Nem....vagyok....boszorkány! - morogja.
Nem akarja az időt húzni, hiszen már csak ők állnak az útjában. A nyakra irányítja a vágást, hogy biztosra menjen, aztán egy gyors perdüléssel máris a nő felé vág.

A helyzet (mármint a nemzetközi) fokozódik. De hát mit is csinálna másképp? A helyzetek már csak ilyenek... főleg a kontinensek azon oldalán, ahol a Nap lenyugodni tér. Fokozódni szoktak.
Már igen közel került a kém ahhoz, hogy három ellenség keresse őt. Az utolsó remény sugár a kitörés volt, mellyel támadott is. A meglepett és sebétől legyengült férfinak esélye sem volt védekezni, hamarosan a feje váló pert indított a teste többi részével szemben. Ám ezzel még nem volt minden probléma megoldva.
A nő fegyvertelenül maga elé emelte kezét, hogy minél nehezebb célpont legyen, ám ez nem gátolta meg, hogy másik kezén is súlyos sérüléssel ismét a földre ne essen. Magzat pózba húzta össze magát, rettegve a végtől, mikor kardjával a középkorú férfi került elő.
-Boszorkány! Az ő műve volt. Hívd a többieket! -kiáltozta a védtelen a lábai előtt, mire a patkány férfi maga elé tartotta a kardját. Vékony, hosszú pengéje volt, mely a markolattól egyenlő sebességgel szűkül, mintegy háromszöget leírva. Középen vastagabb volt, egy lapított rombuszt kovácsoltak neki hagyományos lap helyett a pengéjéből.
A megdöbbenéstől szóhoz sem tudott jutni. De felkészült arra, hogy a következő pillanatban valami támadást fog a betolakodó küldeni feléje. Még messzebb van, legalább harminc méterrel.