Forró nyári nap van.
Két hősünk, Viridiel és Lazy talán együtt indult haza Délosból, talán csak vándorlásaik során futottak újra össze...
Amit a Mesélő biztosan tud, hogy egy kisebb településen vannak mind a ketten. Egy időben. És micsoda idők voltak ezek!
Miközben a legtöbb ember a hőségtől a kocsma fedele alatti árnyékban keresett menedéket -nem kell rosszra gondolni, ez volt épp a leghidegebb pontja a lakóterületnek köszönhetően a pincéből felhozott és megnyitott sörös hordóknak- addig három ember indulatosan beszél egymással a főtéren a seriff irodája előtt. Mögöttük pedig a kút mellett rőzséből és gerendákból álló farakás éktelenkedik. Az egyik oszlop magasan (talán két méter is megvan) kiemelkedik a többi közül és ez tűnik a halomban a legszilárdabb pontnak.
Aki jobb hangulatú társaságra vágyik, az inkább a fentebb említett helyet keresi fel. Szállás az idegeneknek nincs, csak ételt adnak italokkal. Persze vagy étel nélkül.
Már majdnem elkezdődne a mese, mikor mindenki fülét fémek egymáshoz csattanásainak ritmikus zaja üti meg. Ám ezzel nem sok mindenki foglalkozik.

Örülök, hogy végre lakott településhez értünk, mert már szerettem volna feltölteni a készleteimet és bár az erdő sok mindent nyújt egy elfnek, azért már mondhatni elkényelmesedtem annyira, hogy értékeljem egy kényelmes ágy és egy jó, fűszeresen elkészített vadpecsenye érdemeit.
- Menjünk egyenest a fogadóba, jól esne most egy kancsó hideg sör, talán tartanak a törpék készítette mézsört, amit most tudnék értékelni. – sóhajtottam oda Lashrael-nek, ahogy kutatóan keresni kezdtem a jellegzetes cégér után.
Beszéd közben már a főtér közelében jártunk, hiszen nem volt valami nagy falu, így azonnal megakadt a szemem a szabad területen felállított ismerős emelvény láttán.
Láttam már ilyet és tudtam mi célt szolgál, ezért hamar elkomorult a tekintetem.
~ Máglya? Inkvizíció? Itt? Mi keresnivalója egy világvégi kis településen? ~
Láthatóan nem csak minket zaklat fel a látvány, egy trió már elég vehemens vitában van a békebíró háza előtt.
Na de mi csak vándorok vagyunk itt és ha nem is tetszik, amit látok, nem tudhatom mi a helyzet.
- Azt hiszem jobb, ha minél hamarabb meglátogatjuk azt a fogadót, ott talán meg is tudhatunk valamit. – indultam a közben meglelt épület felé.
Már majdnem odaérek, amikor fém fémhez való csattanása üti meg hegyes fülem és fürkészve nézek körül, mi okozhatja ezt.

Még mindig kényelmetlenül érzi magát a korábbiak miatt. Nem számított arra, hogy akkor fog így összetörni, és gyakorlatilag még mindig egy idegennek számító alakra zúdítani mindent. Valamennyire még szégyelli is magát, néha pedig feszülten gondolkodik azon, vajon igazából mi is jár a férfi fejében. Az utazás során is párszor lopva felpillantott társára, akaratlanul is keresve olyan jeleket, amik mégis az elutasításra engednek következtetni, persze nem talált egyet sem, csak ha nagyon bele akarta magyarázni egy-egy mozzanatába. Nem is kéne megkérdőjeleznie Viridiel szavait, hiszen őszinte, és amit ő állít magával és véleményével kapcsolatban, az úgy is van.
Az, hogy egy darabig együtt utaznak, neki minden bizonnyal jót tesz, elvégre nem egyszerű megküzdeni a belső démonokkal, Viridiel pedig igencsak jó démonűzőnek bizonyul. Nem mintha annyira bele akart volna menni mindebbe, hiszen nem akarja sem feltartani, sem zavarni a futárt, akinek bizonyára épp elég feladata van, egy hozzá hasonló sérülttel meg aligha van ideje foglalkozni, a kedvről nem is beszélve. Ezért is támogatta inkább a különválás lehetőségét, mégis úgy alakult, hogy egy darabon összeragadva tartanak tovább. Ami, végső soron, a tetoválás okozta gondok miatt szerencsés; a bőre égetéséből adódó problémákat is megúszhatják így, amivel egyedül nem bírna el, meg egyébként se tudná kezelni magát. Eléri ugyan a hátát, elég hajlékony ahhoz, hogy az egészet bejárhassa kezével, de hogy normálisan be is tudja kenni... Az egy külön művészet, amit ő nem sajátított el.
Mindenesetre így alakult, és ugyan végig igyekezett önmagát adni, nem tudott mentesülni teljesen a beszélgetés okozta feszült teljesíteni akarástól, attól, hogy ne legyen teher. Emiatt kevesebbet is beszélt, kevesebbet is szúrt oda játékosan; egyértelműen visszafogottabbá vált. Mondjuk eléggé új is neki az érzés, hogy valaki végre megérti, így nem is tudja miként kezelni ezt, csupán keresi a módszereket.
Hogy meglátogassanak egy települést, az sem az ő ötlete volt. "Komoly" vándorként nagyon ritkán tér épületek közé, hiszen eleve kerüli a nagyobb társaságokat, kerüli azt is, ahol kevés vagy semmi természetes nincsen, és ha nagyon nincs mit ennie, esetleg az egész kóceráj sivatagos, vagy éppen információra van szüksége, csak akkor merészkedik be, ezek viszont ritka esetek. Egyébiránt végig kinn marad, és ezért sem értesül rengeteg dologról. Az elmúlt húsz év gyakorlatilag mentes a hírektől emiatt, annyira kevés jutott el hozzá és annyira nem érdeklődött.
- Én szerintem kihagyom a lehetőséget - enged meg egy halvány, udvarias mosolyt, és egyébként sincs szüksége most ilyesmire, jól bírja. Tény, hogy nem igazán a forrósághoz öltözködött, hiszen a rövid ujjú fölsőjét leszámítva megszokott hosszú nadrágja és térdig érő csizmája van rajta, benne a visszaszerzett tőrökkel, de megvan ő így is. Egyedüli hiányzó kellék az ékszer, amit a délosi kaland legelején elveszített, és mostanáig sem tudja, hol keresse. Ugyanakkor van egy másik kiegészítője: a megviselt ing, amit makacsul meg akart őrizni, annak ujjait nyakánál összecsomózta, és mint egy rövid köpenyt, úgy hordja. Lehet, igencsak mulatságos látványt nyújt ezzel, de ez érdekli őt a legkevésbé.
- Előbb körbenéznék, hátha van valami érd... - akad meg a tekintete séta közben a főtéren lévő farakáson, amit eltűnődve figyel. Lehet, hogy volt egy emberrel hosszabb ideig tartó viszonya, ő nem említett ilyeneket, csak a szép dolgokat ecsetelte, amivel lenyűgözte - nyilván -, így a Viridielen látható zaklatottságot furcsállja, sietségét meg főleg.
- Miért, az micsoda? - érdeklődik, finoman összecsípve ujjai közt a férfi ruháját, ezzel megállítva őt, és mielőtt még választ kaphatna rá, mintha küzdelem zajaira figyelne fel. A hang irányába kapja a fejét.
- Te menj a fogadóba, úgyis szomjas vagy, én addig kiderítem, mik ezek a hangok. Majd odabenn találkozunk, és megbeszéljük - mondja, azzal már rohan is oda, ahol a fémek egymásnak feszülnek. Aztán kiderülne, hogy csak egy kovács...

Immáron harmadik kalandotok során sikerült rekord gyorsasággal elválnotok.
és ez segít is nektek, hogy minél gyorsabban felderítsétek a nem túl nagy helyet. Gyanakodtok és igen helyesen, hogy nem télire halmozták fel oda a tüzelőt. Talán még csak nem is egy népünnepélyről van szó. Ha az inkvizíciót -nagy közönsége ellenére- nem soroljuk ide.
A fémek ütemes csengéséről hamar kiderül Lazy számára, hogy nem harctól vannak. És talált egy helyet, ahol vasmunkákat vásárolhat magának..., ha lesz rá pénze.
Viridiel ha követi ötletét és a fogadóba, nem a nő után megy, akkor nem sok mindenkit lát odabent. A tulaj egykedvűen törölgeti a pultot, egy rikítóan feltűnően öltözött nő pedig a bárpult mellett iszogat. Harmincas éveiben járó ember hölgy, ki igen jól tartja még szépségét, láthatóan nem spórolva a szépítkezési szerekkel, ha az idő múlását kell eltakarnia. Az igazság az, hogy csak a Mesélő lát előítéletesen ilyeneket bele a dologba és több szerepe van a figyelemfelhívásban, mint a vakolásban. Ám most még rejti mind két lehetőség igazságtartalmát Turion szeme elől.
-Üdv! -köszön oda neked röviden a férfi.
* A vendég fittyet hányva rá mered maga elé, martinijával játszadozva jobb kezével. Ezek persze akkor történnek, ha egyetértett a különválással és nem futott elftársnője után a kovácsműhelybe.

Eközben ott egy élces korú férfi egy pallost igyekszik gyúrni a világossárgán izzó fémből, ahogy kiveszi a kemencéből. És csak egy pillanatra fordul oda.
-Üdv! Miben segíthetek?
* A falon emberek megláncolására alkalmas néhány béklyó lóg.

A Délos-ban történtek után, amikor tisztába tettük a nyomasztó titkokat és ezzel olyan hallgatólagos véd- és dacszövetséget kötöttünk, valahogy magától jött, hogy egy darabig együtt tesszük meg az utat. Nem volt ez megtervezve, meg nem is gondoltuk, hogy ezen túl össze lennénk kötve, csak úgy adódott, hogy ebbe a falucskába még együtt érkeztünk.
Mindenesetre a lány azóta igen csak szótlanná vált, reméltem, hogy most már azért nem emészti magát annyira, inkább a jövőn töri a fejét.
Mikor nem akart velem jönni a fogadóba csak bólintottam, talán tényleg nem kéne erőltetni ennyire az emberek társaságát és végül is én is csak egy kis sörre és információra vágyva térek be. A többit majd meglátom.
- Rendben.
Aztán felbukkan a farakás halom és az oszlop és én most magyarázhattam Lashrael-nek egy újabb bizonyítékát az emberek kegyetlenségének.
- Ez egy máglya. Ezen égetik meg azokat, akiket nem értenek, például a boszorkányokat vagy azokat, akiket annak kiáltanak ki. – komorultam el.
Épp, hogy csak elmondhattam, amikor máris fura zajok ütötték meg a fülünket és Lashrael azonnal a tettek mezejére lépett.
- Nem kéne……..~veled mennem? ~ a végét már nem hallhatta, hiszen elrohant én meg nem tehettem mást, mint hogy tényleg megnézem, találok-e a fogadóban magyarázatot.
Nem sokan vannak odabenn, tulajdonképpen a csapos, aki nem túl lelkesen végzi a dolgát és egy nő, aki meg élesen kirí a környezetből. Tekintetem végig szalad rajtuk, aztán a pulthoz lépek.
- Üdvözlet! – válaszoltam udvariasan. – Van mézsörük?
Nem akartam rögtön a sűrűjébe vágni, a máglyára még nem kérdeztem rá, csak ha már kiszolgált.
- Láttam odakinn a tűzrakást, mi a helyzet?

Beleborzong a magyarázatba, látványosan megdörzsölve karjait, ahogy élénk képzeletének köszönhetően elé tárul a látvány a mindent elpusztító lángokkal, az égő hússal. Egyértelműen nem akarja azon találni magát, de nem tartja kizártnak, hogy amilyen eszement fajankók tudnak lenni egyesek, a tündéket is égni hagynák, csak mert képesek valamire, ami számukra egészen furcsa és idegen... Egy egyáltalán nem vicces poént azért beleszőne a beszélgetésbe, de a fémcsattanás származásának kiderítése sokkal jobb mulatságnak tűnik, minthogy inkább elkeserítő megjegyzésekkel traktálja Viridielt.
- Nem! - kiáltja vissza távolról csibészes és gyerekes jókedvvel, még integetve is neki, egyértelművé téve, mennyire nyilvánvaló, mit akart kérdezni. Nyilván nem a legjobb döntés idegen helyen szétválni, ezt Délosban megtanulhatták már, viszont nem hinné, hogy egy ilyen kicsi településen ne találnák meg egymást hamar. Na meg... Mi baj történhet itt? Nem hinné, hogy bármi akadályba ütköznének, a kikötőváros egészen más kategória volt. Oda azért mentek, hogy bajba keveredjenek.
Mint ahogyan azt megjegyezte csak azért, hogy saját magán nevethessen a végén, mindössze egy kovácsról van szó. Nem mintha ettől lelombozódna, jobb a békesség, mint a harc, de azért rendesen meglepi őt, ahogyan a falon meglátja a béklyókat. Néhány másodperc erejéig eszébe jut, neki milyen élményei vannak a láncokkal kapcsolatban, és emiatt meg meri kockáztatni, hogy bizony kiül az arcára a félelemmel vegyes megrökönyödés.
- Ü-Üdv... - köszön vissza, nagyjából magához térve. - Igazából... Csak kíváncsi voltam, mi a hangok forrása - válik folyamatosan magabiztossá. - Mondjuk furcsa látni egy kovácsnál béklyókat is a falon. Friss megrendelés? - érdeklődik, és belegondolva, hogy az a másik lánc mit tudott... Lehet, fel kéne őket próbálnia, és ha valamelyik valamilyen véletlen folytán varázserővel bír, azt megvenni... Pontosítva: megvetetni Viridiellel, ugyanis neki továbbra sincs egy lukas pénzérméje sem.

Lazy megtalálja a kovácsot és gyanakodva méregeti a falon kitett ismerős eszközöket. És csak nem tud lemondani róla, hogy egy olyan tárgy birtokába kerüljön, amit csak fogni is elég neki, máris nem érzékeli a természetet.
-Az inkvizítor kérte, ahogy ezt a pallost is. De csak nézzen körül és ha valami kellene, csak szóljon!
* Folytatja a munkát tovább és már tudod, hogy jó nyomon jársz. Valakit tényleg meg akarnak égetni vagy lefejezni egy pallossal... de a legvalószínűbb, hogy még el sem döntötték, csak nagyon szeretnék holtan látni.

Eközben Viridiel betér a kocsmába. Nem akar túlságosan gyorsan bajba kerülni a nagy szája miatt, ezért még csak átlagos vendégnek tettetve magát rendel. A nő odafordul hozzá és szélesen elmosolyodik.
-Szia szépfiú! Nincs szükséged egy kis társaságra?
* A kocsmáros kicsit gondolkodik, mennyire szóljon bele a kezdődő beszélgetésetekbe, de mivel őt kérdezted meg, ezért végül úgy dönt, válaszolni is illik.
-A Marist fogják megégetni. A Tomy kecskéjének elapasztotta a tejét.

Határozottan nem tetszik neki sem az inkvizítor emlegetése, sem a rendelés tartalma, az meg főleg nem, hogy így nem vehetik meg a kelléket. Az engedély hallatán bólint egyet, és kedvetlenül pillant végig az éppen készülő, izzó tárgyon, majd az egyéb, mutogatóba kirakott fegyvereken, de tekintete hamar visszatér a béklyókra, azokat mérlegeli. Már csak azért sem tartaná kizártnak, hogy legalább az egyik elvarázsolt közülük, mert nagy valószínűséggel - a friss információt felhasználva - egy boszorkány fogva tartásához kell. Az meg... Elég különleges teremtménynek számít ahhoz, hogy különleges béklyót kapjon, nem? Őt is azzal jutalmazták, mert azt hitték, őrületet bocsátott a bordélyház vendégeire...
Kísértést érez arra, hogy szája elé tegye a kezét, de megfeszíti összes izmát, és nem engedi, hogy felkavarodjon a gyomra az emlékektől.
- Bármelyik volt már az inkvizítornál? - érdeklődik kíváncsian, ugyanis eszébe jut, hogy a kovács nagy valószínűséggel nem tudja mágikussá tenni a tárgyat. Minden bizonnyal az emlegetett, "joggal gyilkoló" személy jóvoltából változik meg az értéke, már csak az a kérdés, miként. - Már ha nem zavarom ilyen buta kérdésekkel - teszi hozzá gyorsan, mielőtt elkezdene gyanakodni. Belegondolva nem éppen bizalomgerjesztő, ha ilyenekről kérdezősködik...

Ahhoz képest, hogy a téren egy máglya díszeleg és páran ott vitatkoznak mellette, ami szokatlan aktivitás egy kis faluban, a kocsma része a fogadónak meglehetősen üres.
Na most két lehetőség van: vagy senki nem szomjas a lakosok közül, am erősen meglepne a tapasztalatok alapján, vagy mindenki be van tojva az inkvizítor megjelenésétől, aki láthatóan nem lopta az idejét, azonnal ténykedésbe kezdett.
Gondoltam, hogy ha már ilyen bensőséges légkörbe csöppenem, a pultos közlékenyebb lesz egy vándorral szemben, de mielőtt még válaszolt volna az italát szopogató nő szemei felcsillannak, ahogy meglát és mikor megszólal, nem nehéz besorolni hová tartozik, a karbantartott külső ellenére sem.
- Van társaságom, kösz. – zártam rövidre a dolgot, hogy ne strapálja magát.
- Aha, értem. – sóhajtottam. – Szóval azt hiszitek boszorkány? És Tomy egyébként kedvelte ezt a Marist? Na meg gondolom az inkvizítor nem véletlenül jelent meg itt az isten háta mögött. – dünnyögtem.

Lazy nem érez semmi különöset a hideg fémen kívül, mikor egyenként végig simítja őket. Az "Ő" lánca már erre is reagált, emlékezve vissza, mikor el akarta lopni. De csak kevés egyéb fegyver van kitéve, hétköznapi eszközökből annál többet talál. Néhány kaszaél, több főzőedény, kapuvas, övcsat, ezekhez hasonló tárgyak. Némelyik egyszerű díszítéssel ellátva, mások díszítetlenek. Még egy csizma is hever a sarokban oldalán. A talpába pedig a saroknál rózsás patkó beleszegelve.
-Még nem vitte el. De látom szüksége lenne magának is egyre. Ha tud várni, estére készítek egyet. Kérdezzen bármiről bármit nyugodtan!

A kocsmáros felnevet és a Mesélő már várja, hogy elmondja majd neked, hogy rátapintottál a lényegre. Megrázza a fejét.
-Nem szerették egymást soha sem. Marist senki sem csípte. Az anyja mindig odáig volt a lányával, senki nem tudja miért. De ők ketten meg aztán soha nem jöttek ki jól egymással.
* A nőnek persze lekerekedett a szája széle, mikor közölted, hogy esélytelen nálad. Szájához emelte a poharat és belekortyolt. És kevésbé jól artikuláltan, mint az előbb szól közbe.
-Már egy hete felgyújthatták volna.
* A kocsmáros int a békebíró irodája előtti hármas felé, jelezve a már általad tudottat, hogy épp róla vitatkoznak most is.

Érdekes a felhozatal, meg kell hagynia, bár be kell látnia, hogy egy ilyen kis településnek aligha kellhetnek fegyverek, inkább a praktikusabb eszközökre van szükségük. Nem mintha bármelyik fontos lenne a számára; a hétköznapokon használt tárgyakat nem kifejezetten hordja magával, mert nincs miben, fegyverre meg ugyanúgy nincs szüksége, mert csak lassítaná őt, na meg nem is tudná nagy valószínűséggel használni. Bőven megvan azzal a két tőrrel, nem kell még dísznek vagy elriasztásnak sem az oldalára kard, az jócskán módosítja az egyszerű, gyenge vándorhölgy megjelenését, ennek megmaradását pedig fontosnak tartja. Úgy sokkal többet elfecsegnek neki az esetek többségében, mert nem harcosféle, aki beleárthatja magát a különféle ügyekbe, csak egy fehércseléd, aki úgyse tehet semmit a pletykáláson kívül.
- Jaj, dehogy, ne fárassza magát - emeli fel kezeit védekezőn azonnal. - Gondolom, egy boszorkánynak kell, azért van felállítva az a farakás is, és csak érdekelt, mennyiben másabb az átlagos bilincstől - magyarázza, azt viszont nem teszi hozzá, hogy semmi különlegeset nem érzékel velük kapcsolatban. Nem mintha meg merné kockáztatni, hogy csak és kizárólag olyan létezik, ami már érintésre is reagál, biztosan vannak olyanok is, amik csak akkor aktiválódnak, mikor rajta van a mágiát használó személyen. Viszont még nem voltak az inkvizítornál, így továbbra sem hinné, hogy bármelyik elvarázsolt lenne, a felpróbálást ezáltal nem érdemes erőltetni.
Továbbiakban nem látja különösebben értelmét kérdezősködni, hiszen azzal vagy gyanúsabbá válik - ami semmiképpen sem jó, elvégre lehet, híre ment az inkvizítorok körében a "tetovált, vörös hajú sötételf szajha" létezése -, vagy olyat tud meg, amiről egyébként is értesülne, mert Viridiel már kiderítette a fogadóban. Ilyen a boszorkány-kérdés is, aminek fejtegetésébe felesleges időhúzás belemenni.
- Köszönöm, hogy szánt rám néhány percet. Minden bizonnyal már vár rám az utazótársam, így mennem kell. További jó munkát! - búcsúzik el, és ha nem állítja meg, akkor elhagyja a kovácsműhelyt, hogy a fogadó felé vehesse az irányt, ahol valamelyik ablak biztosan nyitva van, hogy legalább egy kicsit szellőzzön a benti légtér.
~ A fogadós mennyire közlékeny? Zavarok, ha leülök melléd? ~ érdeklődik Viridieltől, mielőtt elhamarkodottan belépne az épületbe, bizalmatlanná téve informátorát.

~ Hát ez vajon miért nem lep meg? ~ emelem a tekintetem egy röpke pillanatra az ég felé.
Sosem értettem az embereket ebből a szempontból. Sok mindenben olyan okosak és fejlettek, de ha valami olyasmivel találkoznak, amit nem értenek, vagy kicsit is eltér a megszokottól, máris boszorkányságot kiáltanak és ostobábbnál ostobább vizsgálatokkal igyekeznek bebizonyítni, hogy igazuk van.
Ebbe az esetbe is kilóg a lóláb, de ahelyett, hogy a rosszindulatú szomszédot vennék elő, ezt a szerencsétlen asszonyt vádolják boszorkánysággal.
- Szóval senki nem szereti, mert kirí közületek és ettől már azonnal hihető, hogy valami természetfeletti van a dologban. Értem. – mondom eléggé szarkasztikusan.
Mivel a nővel úgy gondolom tisztáztam a dolgomat, nem sokat figyelek rá, de a megjegyzése nem kerüli el a figyelmemet.
- Ezek szerint még sem mindenki ért egyet a vádakkal? ~ Vannak még értelesebb emberek úgy látszik! ~ - - Lehet tudni kik ők és min vitatkoznak pontosan? Nem akarok nagyon belefolyni, ne értsen félre, csak sokat járom az utakat és sokszor voltam tanúja, hogy bebizonyosodott, csak rosszindulatú vádaskodás vezetett a bajhoz. – magyaráztam a pultosnak.
Nem akartam, hogy azt higgye bajt keverni jöttem.
~ Nem zavarja a kérdezősködés, a téma úgy néz ki lázban tartja az ittenieket, így szívesen beszélnek róla. ~ válaszoltam a gondolataimban megjelent kérdésre Lashrael-nek. – Gyere be nyugodtan.

A kovács egykedvűen veszi tudomásul, hogy csak a boszorkány miatt érdeklődsz a portékája után. És nem is néz fel szorgos munkájából, miközben válaszol. Már meggyvörös a vas két széle, csak középen világosabb, noha ott is kezd lehűlni.
-Semmiben sem különbözik egy átlagos bilincstől. Ha szüksége lesz egyre, csak szóljon! Tudok különleges darabokat is készíteni.
* Ezzel a lány elindul a kocsma felé, ám az a pár ember, aki épp szembejön, riadtan tér ki az útjából és fehér arccal igyekszik a mellékutcákba eltűnni.

Eközben Viridiel elé könyököl az asztalra a kocsmáros és láthatóan szíven ütötted a megjegyzésével.
-Maris nem különb, mint bárki más. Csak ő tartja annak magát. De majd az inkvizítor kideríti, ehhez nekem az égvilágon semmi közöm. Nem volt törzsvendég és nem is kedveltem.
* A kiegészítésed sem nyugtatta meg túlzottan és kifelé mutatott.
-Ha bele akarsz folyni, akkor kint van az apja. Idebent a téma... sötét elf!
* Ahogy belépett Lazy félbehagyta egy pillanatra a mondatát és felkiáltott. A kurtizán is érdeklődve hátrapillantott és kikerekedtek a szemei.

Nem túlzottan ragadtatta el a kovácsot, de nem is különösebben érdekli; nem állítja meg őt, így mehet a saját dolgára, csatlakozva Viridielhez. Az a rövid út, amit megtesz, viszont annál furcsább, mivel ahelyett, hogy könnyedén elsétálnának mellette, figyelemre sem méltatva őt, mindenki, akivel találkozik, megbámulja, de nem azzal a tekintettel, amit általában kapni szokott. Az a pár ember teljesen elsápad, és amint lehet, egy mellékutcába igyekszik, nagy ívben elkerülve őt, és ahánnyal sikerül felvenni a szemkontaktust, annyiszor figyel fel a rettegésre és mélyen gyökerező félelemre. Meg is áll emiatt, mikor először tapasztalja ezt, aztán csak furcsállva teszi meg utána a lépéseket, egyáltalán nem értve, mégis mi váltja ki belőlük ezt a reakciót - meglehetősen kellemetlen érzés fogja el tőle. Meg úgy eleve olyan, mintha valami nem lenne rendben... Ezt egyelőre betudja az egyáltalán nem szokványos fogadtatásnak, és míg a maradék távot lejárja, eltűnődik, mi is lehet az oka. Azon kívül, hogy Délos nézetei idáig eljutottak, más egyszerűen nem jut az eszébe. Esetleg hasonlítana arra a boszorkányra, akit meg akarnak égetni?
Mindegy is, megérkezik a fogadóhoz, innentől már társaságban könnyebb lesz, ha esetleg ezen kell törniük a fejüket, meg ha minden igaz, akkor úgyse maradnak olyan sokáig. Jobb is, ha mihamarabb továbbállnak, mert egyre kevésbé tetszenek neki az itteni körülmények... Tart a láncos kutyáktól a bordélyházas eset után, na meg ezek a tekintetek sem engednek semmi jóra következtetni...
Viridiel válaszát követően belép, nyugodtan téve meg azt a pár lépést, mire a fogadós sötételfet kiált. Hirtelen maga mögé pillant, rögtön lejjebb hajolva, megemelve jobb lábát, jobb kezét lejjebb engedve, hogy azonnal kikaphassa a tőrét, de senki sincs mögötte. Értetlenül egyenesedik fel, hagyva a pengét a helyén, aztán visszafordul, bután nézve a bentiekre, mire felfogja, hogy őt hiszik zevadarinak.
- Itt valami félreértés lehet... - emeli meg a kezét egyre elbizonytalanodva, ahogy meglátja a másik vendég elkerekedett pillantását is, és feltűnik neki valami: kézfején a bőre furcsán szürke, nagyjából olyan árnyalatú, mint a tetoválása - legalábbis amit látott a lábán. - Mi a...? - néz végig a karján, és végig szokatlanul sötét színt talál, majd hirtelen kap a hajához, megnézve, az tűzvörös-e még, de meglepetésére az is teljesen kivilágosodott: ezüstösen keretezi minden bizonnyal ugyancsak fémes arcát. Vajon a szeme színe is megváltozott? Lehet, most valamilyen gonosz vörös árnyalatban izzik...
Hirtelen elfelejt lélegzetet is venni, és rémülten kapja Viridiel irányába a tekintetét, aki remélhetőleg nem rántott fegyvert, hogy elzavarja innen, de ha mégis, akkor védekezőn emeli meg ismét kezeit, lassacskán kihátrálva, félelemmel kapkodva pillantását hol a fegyverre, hol a férfira.
- Viridiel... Tedd el... - szól óvatosan, ha esetleg támadó reakciót váltana ki a megjelenése társából.

Na, azt hiszem máris jobban belegázoltam a helyiek lelkébe, mint szerettem volna, még jó, hogy csak ketten tartózkodtak itt belőlük, ami talán még mentheti a helyzetet.
Védekezően felemeltem a kezem a szavaira.
- Nem, igaza van, nem úgy gondoltam. Arra utaltam, hogy maguk tartották másnak és ez vezethetett idáig, de tényleg nem akarok belefolyni.
Jobb ha nem vonjuk a magunkra semmilyen inkvizítor figyelmét, még ha nem is értek egyet a falusiak babonás rosszindulatával. Nem vagyok én valamiféle igazságtevő, csak egy bajkeverő futár.
Még annyi időm van, hogy megrázzam a fejem, amikor hirtelen felkiált a fickó és én önkéntelenül kapok a kardom után, még mielőtt megperdülve szembenézhetnék egy esetleges támadással a selfek részéről.
Aztán csak állok ott kihúzott pengével, feszülten, de még sem mozdulva. Nem kellenek a szavak, hogy tudjam Lashrael áll előttem, hiszen utolsó gondolatai még ott keringenek a fejemben, ahogy érzem a megrökönyödését is, ami visszhangot ver bennem, de a szemem viszonyt egy ……sötét elfet lát a ……..lány vonásaival.
- Mi……..mi ez? Hagyja abba ostoba…… - sziszegtem a pultosnak, felé kapva a szemem. – Ő nem………self, valami……valami varázslat lehet, hiszen ő a barátom, a fajtársam. MI A FENE FOLYIK ITT? – emelem meg a hangom és dühösen meredek a két emberre, akik a helyiségben vannak, mert természetesen rájuk gyanakszom elsőre.
Kardom egyáltalán nem Lashrael-t fenyegeti, hanem a másik kettő felé mutat.

Mondhatni a baj megtörtént. És ezzel a külsővel még egy drow sem mondaná meg Lazyről, hogy ő nem az. Hasznos tudás, de nem az emberek lakta világban. És Viridiel azonnal rájön, hogy a lány nem tehet semmiről. Hogy egy újabb jobb sorsra érdemes hölgyet készülnek hamisan megvádolni.
Oké, Turion fia gyors közbeavatkozásának hála a fogadós észhez térült és többé nem károg a bárpult mögött. Lélekszakadva rohan a konyhát át ki a szabadba. És most már ezen az útvonalon szajkózza az éjtündékre utaló figyelmeztetését.
-Ne! Én nem tudok harcolni. Csak mondják mit kell csinálnom és segítek maguknak!
* A nappal is itt ülő éjszakai pillangó Lazyhez hasonlóan feltartja a kezét és a sarok felé hátrál, nem tesz semmi hirtelen mozdulatot.
Eközben a seriff irodájából egy hosszúbotos és egy fejszés ürge rohan ki és hamarosan több felfegyverzett férfi is az ivó felé veszi az irányt. Bár egyiken sincs páncél és soknak kezdetleges fegyvere van a kezében.

Teljesen jó, gyakorlatilag mindenkit lesokkolt a belépésével, még önmagát is, ahogy felfedezi, sötételffé vált valamilyen furcsa oknál fogva. Nem hitte volna, hogy bármi történhet vele, ami az eddigieknél rosszabb, de ez egyelőre mindent felülírni látszik - a sokak által annyira utált fajba tartozni nem kifejezetten nagy dicsőség a számára, főleg úgy nem, hogy a teljes ellentettjét képviseli személyiségével. Azt mondjuk be kell látnia, hogy van ebben lehetőség, nem is kicsi... Kár, hogy nem állhat le ezen tűnődni, ugyanis Viridiel kirántja fegyverét a helyéről, és először azt hiszi, nekiesik, de látja a döbbenettel vegyes felismerést a tekintetében. Nem mondaná, hogy megnyugszik ettől, de azért megkönnyebbül, hogy nem kell sem harcolnia ellene, sem menekülnie előle, és főleg az esik jól neki, hogy még így is kiáll mellette, ami akaratlanul is egy halvány mosolyt csal az arcára. Lehet, nem nagy dolog mások szemszögéből, neki azonban annál többet jelent.
A férfi kirohanása viszont teljesen meglepi, még ha érti is, miért szólal fel ilyen hirtelen hévvel.
- Viridiel, mégis mit csinálsz?! - lép hozzá közelebb határozottan, számon kérve őt. - Ez nem vezet semmire, tedd... - rohan ki közben a fogadós, mire lemondóan simít végig homlokán egy hangos sóhajtás kíséretében. Egyértelmű, hogy most szétkürtöli ezen a kis településen, micsoda csapás érte őket... - Most már csak engedd lejjebb a fegyvert, kérlek. Nincs semmi baj, ez ugyanúgy én vagyok, még ha fogalmam sincs, hogyan is történt - ér a vállához, hátha ezzel némileg megnyugtathatja társát. Tény, hogy ő is elég nyugtalan emiatt a változás miatt, de az, hogy hevesen és meggondolatlanul reagálnak erre, tényleg nem fog sokat segíteni. Meg kell tartaniuk a hidegvérüket - bár az eddigiek alapján erre inkább csak ő lesz képes, Viridielt meg rángathatja maga után a fülénél fogva -, és a most felmerülő akadályokra koncentrálniuk, ami nem kizárt, hogy fegyveresek képében fog megjelenni előttük.
Végül a kifestett nő felé fordul, akinek már a látványától rosszul lesz.
- Te csak eredj innen, mielőtt elkezdenél sikítani és kotnyeleskedni... - forgatja meg a szemeit a kijárat felé mutatva, emlékeztetve magát, milyen problémás volt az a tolvajnő legutóbb. Ha nem akarna kimenni a teremből, akkor közelebb kerül hozzá, közben előhalászva a tőrt.
- Azt... mondtam... tűnés... Értve? Szerintem te se szeretnéd a puha nyakadat kettészelve találni - tartja közelről a szemkontaktust, nem engedve el a másik tekintetét, felé szegezve a pengét, és remélhetőleg ennyi elég lesz ahhoz, hogy távozzon, aminek bekövetkeztével újabbat sóhajt, fáradtan.
- Hát én se leszek igazi éjtünde - dobálja egyik kezéből a másikba a tőrt, visszafordulva Viridielhez, persze csak akkor, ha muszáj efféle fenyegetést alkalmaznia.
Semmiképpen sem szeretne beleesni ugyanabba a hibába, hogy nem zavarja ki korábban a felesleges elemeket, ezáltal még több bajt hozva a saját fejére. Mindemellett nem akarja előtte kibeszélni, milyen hirtelen ötletei támadtak a meneküléssel kapcsolatban, még a végén kikotyogná minden titkukat. Sietősen felméri, merre mehetnek és merre nem, van-e feljáró, és bár egy pillanat erejéig megfordul a fejében, hogy esetleg itt is vannak járatok, nem hinné, hogy ide is befészkelték volna magukat a koboldok. Nézelődés közben - ha nem volt szükség további fenyegetésre - előveszi jobb csizmájában pihenő pengéjét, ha esetleg túl későn találna menekülőutat, ne emiatt veszítse életét.

Lashrael közeledése egy pillanatra elvonja a figyelmemet, így a fogadósnak van lehetősége kámforrá válni és nincs értelme utána rohanni.
A nőre villan ugyan a tekintetem, de inkább a társnőmre figyelek, zavarodottan pislogva rá, de leengedem a kardom, ahogy megérint, hiszen nem szeretném megvágni.
- Tudom, hogy te vagy, de …….mi …….ááááá…….majd kiderítjük, de az biztos, hogy annak az ostobának a rikoltozásától már az egész falu zeng. Azt hiszem megint bajban vagyunk. – sóhajtottam.
Megértően állok mellé, amikor a szajhát kifelé terelgeti, mert a múltkorival is csak baj volt és ha nem lennénk ebben a szorult helyzetben, még meg is mosolyognám az erőteljes fellépését.
Tényleg nem kell valaki a hátunkba, ha csetepatéra kerül sor.
- Pedig teljesen úgy nézel ki biztosíthatlak. – néztem végig rajta még egyszer. – Ki varázsolt el?
Csak mágia lehet a dologba, hiszen másként nem lenne ez lehetséges.
- Én a felfelé utat javasolnám, vagy valami hátsó kijáratot. – segítek keresgélni Lash-nak. – Mindjárt a nyakunkon lesznek és nem bízom benne, hogy időt adnának egy magyarázatnak, főleg egy inkvizítorral és egy boszorkánnyal a háttérben.
Próbálom túltenni magam a lány látványán és a közvetlen problémákra koncentrálni.

Szerencsére Viridiel nem fordul ellened. Igen gyorsan felismeri vonásaidat, és bár nem tudja hogyan történhetett a külsőd megváltozása, elég sokat raboskodott az említett fajnál, hogy meg tudjon különböztetni egy selfet egy lombtündétől. És annyi jóság egyetlen zevadariba nem költözött, mint amennyi beléd a sok-sok bántás ellenére.
Ám létszámban alul maradtok a nem túl bizakodókkal szemben. Az örömlánynak kétszer nem kell mondani. Bár első utasításodra egy hosszú pillanatra pislant egyet és ez talán azonnal kitörésedhez vezet, de utána azonnal rohan a kijárathoz, különösen fenyegetned sem kell. Egész pontosan azt teszed, de a külsőd már elég neki, a többi a ráadás.
Nem akartok a bárpult mellett az asztalok között maradni az érkezőket megvárva és a kocsmáros útvonalán van egy hátsó kijárat, de a padlásra is felmehettek egy létrán és azt akár fel is húzhatjátok magatokkal.
Viszont gyorsan kell cselekednetek, mert az első fegyveresek a következő körben már benyitnak az ajtón...

A szájához emeli a kezét, valamennyire elrejtve széles vigyorát, ahogy Viridielt szemléli, miközben a szavakkal és a látvánnyal birkózik. Nem lehet egyszerű így látni őt, neki viszont könnyebb dolga van, ugyanis nem figyelheti meg a saját arcát, de ha majd erre sor kerül... Akkor lesz ám szörnyülködés!
- Kifejezetten vicces vagy, mikor ilyen tanácstalan vagy - jegyzi meg szórakozottan. - És csak a szokásos. Miért is nem fekete macskaként járok? - rázza meg a fejét értetlenül, egyelőre még egyáltalán nem véve komolyan a helyzetet. Nem tehet róla, túl mókás a felállás felszínesen nézve, hosszasan belegondolni meg inkább nem fog, nehogy túl nyomasztóvá váljanak a felvetések, ezáltal pedig kétségbeessen. Az a biztos elkapását eredményezné, nem beszélve arról, mekkora hátráltató tényezővé válna ebben az esetben Viridiel számára.
A nőt szerencsére nem kell sokáig noszogatni, hamar megtalálja a kijáratot, ezzel magukra hagyva őket, adva némi időt a hangos tűnődésre.
- Igazán? - vonja fel a szemöldökét egy pillanatra. - Ez megnyugtató. Legalább elvegyülhetek közöttük, aztán mindenről tudlak értesíteni, ha mozgolódni kezdenének - böki ki őrült ötletét. - Azt meg nem tudom, ki varázsolt el. Biztos a boszorkány volt - válaszol iróniával, újra megforgatva a szemeit. - Egyébként meg csak egy kováccsal találkoztam, de nem tűnt olyannak, aki mágiát használna, a bilincsei is teljesen átlagosnak tűntek a számomra - közli hadarva, és ha lenne annyi idejük, még azt is hozzátenné a vicc kedvéért, hogy biztos a füst ragadt rá ahelyett, hogy a magasba szállt volna. Ez viszont inkább gyerekmesébe illő dolog, mintsem valóság, így nem is ad neki esélyt, hogy ez előfordulhatna. Miért is lenne így? A hajának nem kellett volna ennyitől kifehérednie...
- Inkább a hátsó kijárat, fönn sarokba szorulhatunk, és nem tartom kizártnak, hogy épp elegen legyenek hozzá, hogy megtegyék. Vagy egyszerűen csak felgyújtják az épületet... - veszi sorra a lehetőségeket. Egy pillanat töredékéig elgondolkodik a maradás lehetőségén, és ha esetleg lángba borítanák a fogadót... Lenne lehetőség menekülésre, csak az a baj, hogy minden bizonnyal megvárnák, míg megpróbálnak kitörni a nyaldosó tűzből, így ez felejtős.
- Ráadásul azt sem tehetjük már meg az egyértelmű ismeretségünk miatt, hogy beállítod magad hősnek, engem elkapva és átadva, hogy legalább te meglógj és kiderítsd, mi folyik itt. Mondjuk... - pillant felé egy komisz félmosollyal. - Ha jól sejtem, inkább helyettem mennél a cellába, ha tehetnéd - emeli ki Viridiel egy mulatságos tulajdonságát, és már érzi az adrenalin - egyelőre csak - kellemes hatását. - Szóval szerintem próbáljuk meg a hátsó kijáratot, ott talán kevesebben lesznek, mint itt - bök a főbejáratra, azzal, ha nincs ellenvetés, megindul abba az irányba, amerre a fogadós is távozott.

Lashrael vigyora még ragadós is lehetne, hiszen tényleg el tudom képzelni, milyen elképedt arcot vághatok, de ha látná magát…………..
Azt soha nem lehetett mondani, hogy a sötét elfek csúnyák lennének, a tünde vonásuk bőrük színe és természetük ellenére letagadhatatlan és Lash még ezen felül sem panaszkodhat. Azonban döbbenetes látvány volt őt így látni.
- Szoktam ilyet csinálni, még ha nem is sűrűn, de ha látnád magad……..te is hasonlóan néznél magadra. – intettem lemondóan, de most nem engedhettük meg magunknak, hogy túl sokáig ne vegyünk tudomást a külső tényezőkről, még akkor sem, ha a szajha legalább hamar lelépett a színről.
Csak egy rosszalló fejcsóválást kapott az elvegyülési ötletére, mert épp az ablakon próbáltam meglesni mi történik oda kinn. Több feldúlt fegyverest láttam mozgolódni, így gyorsan kellett döntenünk, mit tegyünk.
- Szerintem itt nincs boszorkány, meg különben is valószínűleg gondosan bezárva és őrízve retteg a szerencsétlen valahol. – intek körbe. – De ezen majd később agyalunk, most jussunk ki épségben, mielőtt mellé kerülünk.
Hát igen, a felgyújtás nekem is eszembe jutott, ezért könnyedén hallgattam Lash hátsó kijáratos javaslatára, a másik ötlet, ahogy jósolta nem nyerte el a tetszésemet.
- Hát ha túl is tenném magam a szokásos „önfeláldozásomon”, ahogy mondod, akkor is ott van még, hogy nem tudhatjuk, mit tennének félelmükben, hiszen láttad, hogy reagált a csapos. Lehet azonnal meglincselnének, ezt nem kockáztathatjuk. – ráztam meg a fejem és máris a feltételezett konyha és kamra irányába indultam a lány után, ahol reményeim szerint a hátsó kijárat leledzett.

Miután a kurtizán távozott a főbejáraton, hamar megbeszélitek, hogy nektek a sokkal erkölcsösebb életű csapos után kell mennetek, hiszen arról kevesebben vannak várhatóan. És igazából nem tudni, mennyien. De a frontoldalon túl sokan és ezen már csak javíthat a másik választás.
A konyhán végig rohanva a másik ajtajánál egy folyosóra juttok és egyik végében a keresett kijáratot találjátok. Ne kérdezzétek, honnan tudtátok, hogy nem a másik irányba kell kanyarodni! Talán csak ösztönösen tudtok tájékozódni ennyire még egy nem palota méretű házban.
Kilépve egyik oldal felől az érkező "tömeg hangját halljátok", mely még mindig csak egy tucat fegyveres, aki odaért eddig. Másik oldalon a fentebb már említett úriembert, ahogy lelkesen magyaráz két másiknak. Egyiküknek egy gereblye van a kezébe, a másiknak egy szekerce.
-...azt mondta, már van barátnője. És arra vár. És amikor belépett a drow, ő ellenünk fordult.
* Nem túl kedves pillantással vesznek észre titeket és el kell döntenetek, merre és mit csináltok. Vitathatatlanul legalább annyira felbolydítottátok a települést, mint a boszorkaként vádolt nő.

Csak egyetértőn bólint, hiszen, mint ahogyan azt előtte megjegyezte magában, sokkal másabb teljes egészében, ténylegesen látni, mint elképzelni. Az utóbbi esetben annyira nem vészes a változás gondolata, főleg akkor nem, ha nem törődik az esetleges véglegességgel.
- Inkább elkerülném, hogy újra bilincset adjanak rám - borzong meg, ahogy ismét felidéződnek az aranylánc okozta keserű emlékek. Sokáig nem akar ezen merengeni, nem is teheti meg, mert hamar kell kiutat találni, amin nem kell nagyon vitatkozni. Azonnal a hátsó kijárat felé veszik az irányt, és a szerencse melléjük szegődik, mivel a folyosón jó irányba fordulnak, hamar kiérve így az épületből. Rögtön körbenéz, keresve az egérutat, ahol eliszkolhatnak, de az egyik oldalon egy tucat fegyverest talál, a másikon három főt, egyik közülük a fogadós. Nyilván azt fogja választani, ahol kevesebben vannak, és egy pillantást vet Viridielre egy, az általa tetszetősnek bizonyuló irányba való biccentéssel jelezve, merre kíván haladni, mire felfogja, mit is mond a férfi. Túlzásnak véli, mikor barátnőt emlegetnek, de nem ér rá sem fennakadni, sem lemondó magyarázkodásba kezdeni, mivel gyorsan le kell csapnia a lehetőségre.
- Ugyanis már én uralom az elméjét, szutykos férgek! Ezt csak a kellemetlen fogadtatásért kapjátok! - indul meg a három fő felé sietősen és magabiztosan, tőrét ujjai közt szorítva, leengedve ugyan, de készen a védekezésre. - Adjatok utat, most, és hagyjatok békén! Akkor hajlandó vagyok megbocsátani a modortalanságodért, fogadós, és nem fogom senki szívét vacsorára elfogyasztani - jelenti ki határozottan, kaján vigyorral az arcán. Jobb fenyegetés nem jut eszébe, és remélhetőleg ennyi elég lesz ahhoz, hogy gyors iramban elhagyhassák a helyszínt, valami menedéket találva, ahol kitalálhatják, mit is tegyenek következőnek. Akármilyen csábító is a tény, hogy beszivároghat a sötételfek közé, attól még tenniük kell ellenük valamit, mert nem szeretne minden településen ugyanígy járni. Mondjuk... Annyit nem jár ilyen helyekre, szóval végső soron maradhatna is...
~ Így talán téged nem fognak bántani és nyugodtan mászkálhatsz ~ ad gyors magyarázatot Viridielnek, közben hátrapillantva, ahonnan a kisebb csoportosulást hallotta. Reményei szerint még nem rohanják le őket, de jobb ellenőrizni, mielőtt hátba támadnák őket.

- Hát én sem szavaznék a fogságra. – értettem egyet Lashrael-lel és fürgén loholtam a nyomában.
Talán a bennünk szunnyadó állati ösztönök voltak, amik a jó irányba tereltek minket, de szinte keresgélés nélkül megtalálta társnőm a hátsó ajtót, ahol azonban már várható, hogy a falusiakba botlunk.
Jobb oldalról hallani a gyülekező emberek hangját, balra sem szabad azonban az út, hiszen a gyorsan a nyakába szedő kocsmáros csak idáig jutott, hogy bujtogatásával megtévessze egyelőre szerencsére még csak két embert, akivel összeakadhatott szaladtában.
A hangosan kimondott szavai megütik a fülem és dühösen meredek rá.
- Ne hazudj! Semmi ilyet nem mondtam és….. ~ és ő nem drow, ugyan olyan erdei elf, mint én, csak valami………valaki elvarázsolta! ~ folytatnám, de Lash a kezébe kapja a kezdeményezést.
Persze azt is tudom, hogy nem az igazság számít nekik, hanem a cirkusz, ahogy a boszorkány esete is fényesen bizonyította.
De ezek után………..most már biztos, hogy nem magyarázzuk ki magunkat békésen……..
~ Ajaj! Azt hiszem ezek után jobb, ha felvesszük a nyúlcipőt. ~ sóhajtottam lemondóan gondolatban, de mentem a lány sarkában és igyekeztem én is minél fenyegetőbben kinézni. ~ Tudod, hogy nem hagylak bajban. ~

Nincs teljes egyetértés köztetek, hogy közösen vagy Viri kimentésével. De Lazy határozottan iramodik meg a kisebbik ellenállás felé és erélyes fellépésének hála a két fegyveres kilép a fal mellé oldalra. De a kocsmáros még mindig a mellékutca közepén áll.
Eközben a hátatok mögött a kocsma bejáratát megnyitják és beözönlenek az első feldúlt férfiak. Jókat mondott nekik a prosti is. De ezt kicsit máskor...
A tulaj csak állt a menekülőút közepén sokkolva és a nem rég vörös hajú tündénk egyre közelebb ért hozzá. Mivel fegyvere most sincs, esélye nincs védekezni. És ha lenne is, nem biztos, hogy olyan idegi állapotban van, hogy sok hasznát venné.
Rajtatok áll, hogy mit tesztek, hogyan reagáltok.