/Hirion/


A hősünk kicsit tanácstalanná vált és inkább alaposabban körbe nézi az út végét. Sok csapdán át jutott idáig és most a könyv környezetének részleteit is megszemléli.


Így kell elképzelned. És lehajolva a nyomok mintha nem is egy láb hagyta volna... Mindegyik egy írás, mely sűrű betűi formálták meg a téged megrémítő jeleket.

"Nem az út a fontos, amint mész; hanem az irány, hogy jó felé haladj!"

A közhely nem tudni mennyire segít vagy vezet majd félre. De egy állványon egyetlen darab könyv van, mint eddig mindig. Nincs halomban, de a tapasztalatok szerint ez is épp elég értékes, hiszen eltűnt tudást ad számodra.

Eleriniol

Az út egyre bosszantóbb és nem a két utitárs tehet róla hanem a helyszín. Egyszerűen megfojtja az elfek érzéseit valami erős hatalom romjai lehetnek ezek az épületek amik hosszú évszázadok múltán is állnak. És a mászkáló szobrok még idegesítőbbek. Azt a tényt már nem is említem hogy hibáztam és Lasht is bajba sodortam. De a gyors reakciója és az ötlete nem hülyeség. Megköszönni ráérek hisz jobb elnézést kérni mint fafejűként tovább menni.
~Igyekezzetek Yolo te is változz át És állj a fejemre Lash bocs tudom nem szereted ha így hívlak nem vagyunk olyan jóban de most ne ez legyen a legfőbb gondunk. Gyere mellém ha nem férnénk így el akkor két lábra állva támaszkodom a falnak. De siessetek nincs időnk tökölni.
Amint a kő elhaladt kilépek és megrázom magam.
~Hibáztam ezért az elnézéseteket kérem igyekszem jobban odafigyelni arra mit mondotok.
Ez egyszerre szólt Lashnek és Yolonak is hisz lehetek pökhendi és vak de jobb az összetartás mint a széhúzás pláne ha az életünk múlik egymás döntésein.

/elfek/


A Mesélőnek csak annyi dolga lenne, hogy a bemélyedésben átvészeltétek az esetet és mehettek tovább. Igen kellemes elképzelni, ahogy a puma ott áll és hátán a kiscicával, fején meg a papagájjal.
Ám ennél többet tudtok meg. A kőgolyó az előzőhöz csapódott és a vérnyomokat erre felé is tanulmányozva hamar rájöhettek, hogy az éjtünde erősen megsebesült, végig csöpögött a vére.
-Nem tesz semmit, ezek a csapdák teljesen véletlenszerűek. Nem tudhattad, hogy mi fog történni.
* Yoló hamar túllép az eseten és a megbízás velejárójának tartja, hogy szépek még lehettek... de okosak aligha. Ahhoz tudnotok kéne kik építették ezt annak idején és mi volt a gondolkodásukra a jellemző. Ám míg Hirion több templom kifosztása alatt hozzászokhatott, addig nektek ehhez semmi kapaszkodni valótok nincs.
Amit még megtudhattok, hogy áldozatotok tovább rohant, mert a véres út folytatódik az előttetek tornyosuló kőtömb alatt is. Ám nektek két választásotok van. Vagy megvizsgáljátok még egyszer a dominót vagy visszamentek a hármas elágazáshoz és új utat választotok.

~ A sűrű bocsánatkérés a rövidebb vagy a Lashrael? ~ morogja, amíg a fáklyát eloltja, és nem kell neki utasításokat adni, hogy cselekedjen. Nem áll szándékában kilapulni és rohanni tovább, nagy eséllyel előrehozva a saját halálát, ami nem kifejezetten tölti el túl sok boldogsággal, Yolonak meg meg kell birkóznia két macska társaságával. Nem mintha annyira vágyna a húsára, így aggódnia sem kell túlságosan...
A kő elhaladtával ellazulnak megfeszülő izmai, és egy szökkenéssel már kinn is van a járatból, nézve még a messzeségbe, ahol összeütközött a rájuk küldött golyó egy másikkal. Még jó, hogy nem rohantak tovább...
Visszaváltozik tündévé, majd előveszi a fáklyát, vakon keresve táskájában a tűzszerszámok után. Lenyeli a szavakat, amik kikéredzkednének belőle, és még jó, hogy a koromfeketeségben nem látszódnak azok a gesztusok, amik elfoglalják az arcát szemforgatások közepette.
~ Biztos, hogy nem megyek ezen az úton tovább. Sem az induláskor, sem most nem tartom jó ötletnek ezt az ösvényt ~ szögezi le ismételten. ~ Annyira jó volt ez a kockázat, hogy nagy eséllyel tudom, merre kell mennünk, szóval most én mondom meg, merre megyünk: vissza az elágazáshoz, és a BALOLDALI járatba megyünk, nem ide, nem is a jobboldaliba, a BALOLDALIBA ~ lobbantja lángra közben az eszközüket. Valamennyit tapogatózik, hogy megtalálja a helyet, mit kell szikrákkal borítania, végül aztán sikerrel zárja: ismét megvilágítja a tűz a környéket. ~ Ezek a jelek egyfajta térképként funkcionálhatnak ehhez az építményhez. Három oszlop, három járat, nem hinném, hogy a véletlen lenne, és mivel középen jöttünk, kifogtuk a legkacifántosabb és legveszélyesebb útvonalat, bizonyíték erre a tüske és a kő. A baloldali az egyedüli, ami passzol és egy mintát követ, így szerintem az az út lesz a jó, amire bizonyára mostanra a sötételf is rájött. Bizonyíték, hogy így van és nem lesznek csapdák? Nincs. Ellenvetés? ~ néz társaira, de meg se várja, hogy reagáljanak. ~ Az sincs? Akkor indulunk ~ fordul visszafelé, megindulva abba a terembe, ahol kiválasztották - kiválasztotta a két jómadár - a középső járatot. Semmi kedve leplezni, hogy egyáltalán nincs jókedvében és egyezkedni sem fog; most ő az, aki tekintet nélkül fog menetelni az általa megadott irányba. Az se érdekli, ha különösen idegesítőnek tartják őt a hisztijével; nem azért van itt, hogy a kedvükre tegyen vagy jópofizzon, abból is elege lett már egy ideje. Tudta, hogy már az elején el kellett volna indulnia egy másik irányba, ha már úgyis nála van a fáklya...

Eleriniol

A golyó elhalad mellettünk, végre padlózhatok, és kinyújtózom. Sokáig nem örömködhetek Lash ugyan is robban, nem kicsit nagyon. A mondókája minden egyes szava igaz sok vitatni való nincs. Amikor végre befejezi a monológot, Yolora nézek és macskásan vállat vonok. Nos igen nem szép dolog de legalább nem nevettem ki. Egy plusz pont nekem. Csendesen követem majd a jelzett ösvényen elé vágok nem szeretném ha baja esne ha már ígéretet tettem Viridielnek. Szóval csendesen megyek előre óvatosan szaglászva hallgatva az épület csendjében a zajokat. Sokak szerint a csend mély és végtelen de vannak apró zajok a csendben is amit nehéz kiszúrni. Hogy nekem megy e? Vagy igen vagy nem néha vannak megérzéseim, és általában bejönnek. Visszanézek a középső folyosóra, igen általában. És irány a vész.

Ahogy megpihenek a lábnyomok mentén feltűnik valami, mintha……..
Közelebb hajolok és kikerekednek a szemeim, hiszen ezek nem is nyomok, hanem…….betűk? Betűk, méghozzá nagyon aprólékosak, csak így egészen közelről vehetők ki.
Ez egy tanácsnak néz ki, egy jó tanácsnak, csak, hogy ezzel még nem vagyok ki a vízből. Vagyis nem sokkal jutottam közelebb a könyvhöz, amit most már nem nehéz kivenni, mert elkülönülten, egy külön állványos van elhelyezve, csak, hogy el kell jutni odáig.
És az írás arra utalhat, hogy nem mindegy melyik részén lépek át a körön.
Azt tudom, hogy a templomot a közös őseink építették, ahogy a könyv is tőlük ered. Tehát mind a sötét tudás, ami a selfeké, mind a természetközeliség, ami ez erdei elfeké, a részük lehetett és talán a kör harmadik része arra utal, hogy mindkettő együtt adja az egészt. Meg kell érteni egyiknek a másikat ahhoz, hogy a könyv tudását birtokolhassa.
Talán mindhárom utat be kell járni ehhez.
Felállok, elindulok a körön körbe, először gonoszság részén, aztán a természetén, majd legvégül az együttérzésén és ott lépek bele végül.

/elfek/


Vörös hősnőnk kiadja magából a hirtelen jött feszültséget. Bár egy jó része azóta érlelődik, mióta a palo... Nem! Amióta a griff keletnek kanyarodott, Awyris felé. Azt hiszem az ork hegyek óta halmozódott benne egy jó kislányosan kezelt, de folyamatosan növő harag, ami most talán megkönnyebbülésre talált.
A két pasi így is van vele. Vállat vonnak gondolatban, de nem jelzik egy izom rezdülésével sem, hogy nem vennék komolyan Lazyt, hiszen nagyon jól tudják, hogy pusztán ez a kőgolyós dolog is elég lenne ahhoz, hogy bármely nő kiakadjon... joggal. Így hát csendben követik őt vissza, majd mind a ketten elé vágnak. Yoló nem szaglászik és nem hallgatózik a még mindig tartó dörömbölésben. Egyszerűen csak úgy sétál, hogy egy szemből jövő váratlan támadásnál ő kapja be a keserű pirulát.
Egy sakktábla rajzolódik ki a fáklya fényében, sötét mezők mélyebbre vájva a padlóban, kőből faragott bábukkal.

https://lichess.org/training/64626

Játszhattok, de mivel a self hatástalanította a csapdákat, akár tovább is mehettek.

Fel fog robbanni. Nem elég az, hogy Eleriniol megelőzi őt, még Yolo is így tesz! Biztosra veszi, hogy fel fog robbanni ennek az egésznek a végére, ugyanis roppantmód frusztrálja ez a szintű védelem. Kérés ide vagy oda, még mindig nem gyerek és még mindig ugyanolyan kiszolgáltatott és védett egyszerre, mint bárki más ezen a helyen; ha van csapda, akkor nem feltétlen az elsőn fog csattanni egy kőlap lenyomásának következménye. A sötételf sehol sincs egyelőre, még az is lehet, megbújik a sötétben, sejtve, hogy kisküldöttséggel próbálják majd elkapni őt, de ez megint ugyanazt eredményezi: bárhol lehet, bárki lehet a célpontja, bárkit megtámadhat. Semmivel sincsenek előrébb ezzel a kedvesnek szánt gesztussal, csak egyre inkább idegesíti őt. Fogalma sincs, mégis mi okból csinálja ezt az ígéretet leszámítva, ami megtételénél Viridiel figyelmét is felhívta rá, hogy olyan helyen vannak, ahol lényegében verhetetlenek - csak éppen nem az épületen és járatokon belül. Yolot meg aztán főleg nem érti! Be kell vallania saját magának, hogy ilyen szintig elmenni már neki is sértő, hiába a jószándék, ez sok. Nem tűri meg akárki védelmét akkor sem, ha tudja magáról, hogy nem éppen harcra termett alak; inkább falnak megy. Ráadásul elvileg bizonyítania kéne, nem a védelmezni való, gyenge és kiszolgáltatott nőszemélyt alakítania, akit könnyen túszul ejthetnek és elvághatják a kecses kis nyakát, ám az eddigiek elég erősen arról árulkodnak, hogy igenis így tekintenek rá: potenciális áldozatként, nem egyenlő félként.
Füstölög magában, de tényleg csak magában, minden egyes felháborodott szavát lenyelve, telepatikusan sem küldve el. Makacsul megtartja magának, és csak várja a pillanatot, amikor önálló életre képes személyként fogják kezelni.
Egy darabig csak sétálnak, és eléggé nyugalmasnak tűnik az útjuk. Most vagy jól választott, vagy nagyon rosszul, és számíthatnak egy számukra elképesztően rossz csapdára. Reméli, hogy nem az utóbbi kerül megvalósulásra, az azért igencsak kellemetlen lenne, illetve akkor a dominók sem lennének erre az egészre magyarázattal. Egyáltalán nem hiszi, hogy az ottani helyzetre akart volna rávilágítani az a néhány véset, ugyanis határozottan állítja, hogy a helyes mintán haladtak, mégis támadás érte őket. Csak erre vonatkozhat, erre az egészre... Persze ha ezzel az elképzelésével felsül, akkor nem fog semmi se változni; eddig se kedvelték, onnantól se fogják, veszteni nem veszít semmit.
A sakkfigurák kirajzolódásával megugrik a szemöldöke. Ilyennel aztán elég régen volt dolga, és nem épp a legboldogabb emlékekkel és érzésekkel tölti el őt a látvány. Az apját nagyon gyakran látta ezzel játszani a barátaival, mi több, meglehetősen erőltette is, hogy ő is tanulja, mert ilyen téren is nevelni akarta. Meg úgy minden más téren, a saját képévé formálni, ezzel saját magát is meggyőzve, hogy valóban az ő vére, csak aztán elcsúfultak az események.
Fájdalmasan dörzsölgeti a halántékát, és még most is sajog a feje azoktól az átkozott óráktól, amit, ha nem is szívesen, de adott neki. Logika hátán logika, harcászati bemutatók hegyén hátán, a háború alapjai, a menete, a tudja is már, micsoda még... Elég volt akkor; akkor is próbálta figyelmen kívül hagyni ezeket a megjegyzéseit, mert mélységesen utálta, de az apai szigor nem hagyta. Azok a magas elvárások még mindig benne élnek, szinte hallja a kemény és sértő szavakat, amitől elkomorodik.
Mióta egyedül - illetve már Viridiellel - járja az útját, próbált mindig is ezektől elhatárolódni, teljesen levedleni magáról annak a sérült bőrnek és személyiségnek a darabjait. Szeretné elfelejteni, hogy ki is volt ő, hogy kivé és mivé akarták őt nevelni, ám ez elég csúfos kudarcra van ítélve a jelenlegi felállás szerint. Mindig kap valami emlékeztetőt, hogy nem hagyhatja hátra a gyökereit, bármennyire szeretné.
~ Járt erre a sötételf, ugye? ~ néz Eleriniolra. ~ Mondjuk nem tudom, foglalkozott-e ezzel... ~ fordul vissza a bábukhoz, leguggulva oda, aztán körbenéz a környéken kíváncsiságból, mintha csak arról akarna megbizonyosodni, várja-e őket meglepetés, ennyiből azonban nyilván nem fogja tudni.
~ Ha senkit nem zavar, akkor megoldom, az előbbi után nem hinném, hogy a sakkmatt megadásával pórul járnánk ~ tekint társaira, azzal megfogja a C5-ön elhelyezkedő futárt/parasztot, előrébb tolva a C4-re, majd, ha nem történik semmi, akkor a bástyát viszi G2-ről E2-re. Ha ekkor sem történik semmi, akkor tűnődve áll fel, majd a falaknál, a földön kezd el kutakodni, hátha talál valamit, egy csapóajtót, akármit. ~ Miért van egy olyan erős gyanúm, hogy itt valamit őriznek? Feladványokat és csapdákat csak nem hagynak hátra mindenféle ok nélkül... ~ tűnődik, és bár telepatikusan továbbra is tartja társaival a kapcsolatot, inkább magának szánja a kérdést. Ha nem talál semmi gyanúsat a nála lévő lángok fényében, akkor nyilván halad tovább, előre is felkészülve arra, hogy ismételten mindkét nemeske előtte fog haladni.

/Hirion/


Awernondyas törvénytelen fia gondolkodik és egy lehetséges megoldás jut az eszébe. A közös ősöktől eredezteti vissza a megoldást, de mindenképpen a kulcs az lehet, hogy az ősi elfeket a harmadik, barna körszakasz jelképezi. És ebben igaza van.
Megkerüli a kört kívülről, néhol leguggolva nem tud ellenállni, hogy ne vizsgálja meg alaposan egy-egy rúna alakját. És végül belép.
Semmi nem történik. A könyv a helyén hívogatóan várja. Ahogy hozzáér azonnal teleportál és a zevadari az első általa kifosztott templomban találja magát hirtelen.

IGEN!

Az első templom, ami a legjobban védett volt és utolsóként esett el az itt talált könyv szerint. A hadvezér apja nem volt boldog, mikor kiderült belőle, hogy a hasonló testalkatú elfek nem származnak közös őstől. Eredetileg hárman voltak, akik közül az általunk csak őselfeknek nevezetteket a sötétek... és ezek szerint az erdeiek lemészárolták és elfoglalták a területeiket.
Visszaemlékszik most már az utolsó sorokra, ami arról számolt be, hogy annak a műnek a keletkezése pont egybe esett az utolsó fellegváruk elestével. Jól fejtetted meg, melyik kör rész jelképezi őket, ez tény és való. Még ha az ő történetük nem is összeköt, hanem szétválaszt.

Eleriniol

Az alagút hosszú és unalmas, ellenben Lashben dúlnak az indulatok. Gyanítom a haragja témái én és Yolo vagyok. Annyit élt egyedül hogy elfelejtse hova is tartozik erre nyakig ül a felejteni valók dolgában. Nos az élet sosem arról szól mit szeretnénk, hanem arról mit vág hozzánk. Igen kívülről bárki azt mondhatja hogy mi elfek összetartóak vagyunk, de nálunk is meg van a politika és a hazugságok még ha más szinten mint a többi fajé. De eleget agyaltam a self szaga erre alig érezhető szóval biztos hogy a középső folyosón haladt el de nem hallt bele. Lassan kiérünk egy tágasabb területre itt már újra erősebben érzem a szagát.
~ˇIgen erre járt, de már gyengül a szaga szóval, vagy nagyon előre ment vagy nem tudom mit tett. Viszont valaki itt tényleg rejtegethet valamit. A kérdés hogy mit. Eddig senki nem akart ide bejönni. Pontosabban akart de nem tudott. Viszont ritkulnak a csapdák, de azért legyünk óvatosak.- És kivételesen besorolok mellé ha már Yolo előre megy remélem nem bóklászunk bele valami marhaságba. Irány az út tovább.

Hirtelen émelygés tör rám és mire kinyitom a szemem, már tudom, hogy nem ugyan ott vagyok. Sőt! Röpke idő alatt rájövök, hogy az első felfedezett templomban vagyok, ahol az első könyvet megtaláltuk a húgommal.
Ez a könyv egyfajta történelmi kódex, és fény derül arra is, hogy vajon az ősök az elfek közös ősei voltak-e. Hát nem!
Apám másra számított, de hát a leírás egyértelmű, az ősöket a mi és az erdeiek elődei irtották ki.
Viszont a lényeg, hogy mindenki vágya teljesült, legalábbis az én szemszögömből. Apám megkapta a könyvet és én elve jutottam ki az elfek területéről, ahol már majdnem eltemettem magam. Megszabadultam a hadvezérnőtől is, mert senki nem hallott róla azóta, így visszazökkenhet minden a régi kerékvágásba.

/elfek/


Hamar megoldjátok ti is a feladványt és halljátok kicsit előrébb a padlóban a kattanást.
Most már zavartalanul végig mehettek az üres terembe. Ahogy nincs senki ott, az olvasóállványon sincs könyv. Ám körülötte kör alakban ábrák. Felétek eső harmadában a sötétség szimbólumát feketével ismétlik, jobb hátsón a természeté zölddel, bal hátsón egy ismeretlent barnával.
El szagnyomok alapján könnyen ki tudja következtetni, hogy végig haladt az üldözött előbb a fekete mentén, majd a zöldön és annak a végében valahol befordult a középpont felé. Néhol útközben a körön belülre is esett vércsepp. Egy feliratot is észrevesztek a falon, mely egy különleges falevél nedvével íródott és csak az erdeiek képesek olvasni.

"Nem az út a fontos, amint mész; hanem az irány, hogy jó felé haladj!"

Vajon mit lehet kideríteni mindebből? És hol rejtőzhetett el Amerith még most is várt vendége?

Elf

A terem ahova belépünk üres nagyon kijárata sincs a helyszínnek és az elf szaga is véget ér. Valami nem stimmel.
~A jeleken haladt végig először a fekete mentén azután a zöldnél majd belépett középre. Egyszerűen eltűnt a szaga.
Alakot váltok, és elolvasom a szöveget is.
-Ez is valami rejtvény lesz valószínű meg nyit egy ajtót amit nem látunk. Szóval tegyük amit ír és nézzük meg mi történik. Ha semmi akkor ki megyünk mert nem látok más utat. Ez mindenkinek megfelel nem? Egyetlen kérdés hogy együtt kell e vagy külön.

Végső soron kamatozódik az, amit az apja annyira bele akart verni, ám túlságosan ettől még nem villanyozódik fel. Marad egyfajta komorság benne, ami elnyomja ideiglenesen a haragot és az ellenszenvet, utat adva egy halovány keserűségnek és szenvedésnek, ám csak magában tépelődik. Eközben a kattanásra felkapja a fejét, feltápászkodva helyéről pedig óvatosan közelíti meg a helyszínt, ahonnan felhangzott, benyitva abba a terembe. Elerioniolra néz, hogy megbizonyosodjon arról, a sötételf is járt-e erre, noha egyáltalán nem hinné, hogy figyelmen kívül hagyta volna a bábukat. A középső járaton a vér nem arról árulkodott, hogy kicselezte a csapdákat, amiből kifolyólag ő is aktiválta őket, innen kiindulva nagy eséllyel meg valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva újraindul a rendszere ennek az építménynek, bármit is tegyenek.
Figyelmesen hallgatja a férfit, mikor visszaváltozik, és közli, mik a tapasztalatai. Amint a szövegre szegeződik a tekintete, követi, noha nem kifejezetten érti; a színek nem sokat árulnak el neki, ugyanis ötlete sincs, mihez kéne kötnie. Nyilván a zöldről a természet jut azonnal az eszébe, a feketéről meg a sötétség és a hozzá kapcsolodó mágiák, de közel sem biztos, hogy ilyen egyértelmű lenne a szimbolikája. Mély levegőt vesz, amit lassan enged ki, próbálva nem túl sok jelét adni a feszültségnek, ami benne van, illetve a gyomrát szorongató görcsről is igyekszik megfeledkezni.
- Nem javaslom az együttes menetelt, bármi lehet - néz Eleriniolra. Feszült és érezhetően tart ettől a valamitől, az ismeretlentől, hogy mit tartogathat a számukra, és habár biztosan meggondolatlanul követné a nyomát a sötételfnek, ha még mindig a harag vezetné, azért nem feltétlen akarna az esetleges vesztébe rohanni. Ilyenkor újra és újra emlékeztetnie kell magát, hogy ez már nem a múlt, ahol aligha számított bárki és bármi; gyökeresen megváltozott minden, ragaszkodik valakihez, akinek hiányzik, és ez egy egészen új hozzáállást és látásmódot biztosít, ami miatt nem ugorhat fejest ilyenekbe, bármennyire lenne bátor, lenyűgöző, elismerendő, vagy éppen teljesen elítélendő és bolond tett.
- Már csak az a kérdés, ki kísérelje meg - pillant két társára kellemetlenül, sejtve, hogy nem ez lesz életük legjobb döntése és bevállalása. Egy darabig figyeli őket, hagyva, hogy érlelődjön mindannyiukban a gondolat, ám ha néhány perc elteltével nincs jelentkező a kísérletre, akkor ő bevállalja:
- Megyek én, ha már eddig ti vezetettetek. Yolo, légy oly kedves, tartsd a fáklyát - adja át az eszközt, azzal megindul a sötételf által is bejárt útvonalon.

Elf

A határozatlanság bosszantó, de mit lehet tenni.Amíg Lash tipródik rálépek a fekete runákra majd soron következőre. Az utolsónál megállok eltöprengek a szövegen. És rá lépek az utolsó színre is vagy történik valami vagy nem. Majd belépek, fegyverrel a kezemben nem szeretnék semmi trükköt és csapdát. Irány a rejtély.

/elfek/


Felderítettétek a terepet, amennyire csak lehet.
De nem törődtetek a felirattal, mit Hirion megfejtett... valamennyire. "Nem az út a fontos, amint mész; hanem az irány, hogy jó felé haladj!" Körbe ment és vizsgálódott, de igazából nem jutott semmire. Pusztán a logikájára hagyatkozva választott jól végül. Ám ti követni akartátok és megtévesztett az illatfelhő erőssége és az, hogy néha fölé hajolt a rúnáknak.
Amint El rálépett az elsőre hatalmas lángoszloppá változott és a ruhája is pillanatok alatt lángra kapott. Bekapta  védőgyűrűt és hamar ki kell találnotok valamit oltásra, hogy legalább az életét megmentsétek. A király kiszabadításában már biztosan nem vesz részt.
Legjobb esetben itthon lábadozik.

Végül Eleriniol bevállalja a próbát, ám láthatóan nagyon elővigyázatos, vagy legalábbis igyekszik az lenni. Feszülten figyeli a tartását és mozdulatait, ugyancsak így kémlelve még gyorsan körbe, gyanakvón keresve olyan változásokat, amik meghatározóak lehetnek. Elképzelése sincs, hogy a felirat alapján mégis mi lehetne a megoldás, nagy valószínűséggel feketéből indulna egyébként is... valamerre, leginkább ugyanarra, amerre a sötételf is tette, azonban, amikor társa rálép az elsőre, teljes sokkot kap. Néhány pillanatig döbbenten bámulja a lángokat, végképp összezavarodva a számára egyébként is zavaros szövegen, és őszintén örül, hogy nem ő kapta ezt a csapást. Viszont mégis akkor mi a megoldás? A keresettjük is rosszul döntött volna, és lezuhant volna?
A szíve zakatol, a gondolatai káoszba fulladnak, pánikolva keresve a miértekre a választ, ám ennél fontosabb dolog is van.
- VEDD LE! Vedd le a ruháid! - kiáltja a kigyulladt elfnek, lerakva a fáklyát és véve elő a kulacsát. - Yolo, van nálad kulacs, víz, bármi, amivel elolthatjuk? - néz az említettre kétségbeesetten, lefejtve övéről a kis tartályt, ami biztos nem lesz elegendő, hogy eloltsák a ruhákat, de talán valamit érhet. Amennyire gyorsan és jól lehet, megcélozza a férfit maró lángokat, és arra próbálja lötykölni a folyadékot. Fogalma sincs, ezen kívül mégis mit tehetne, de elképesztő görcsben van a gyomra, illetve a torka is szorul; egyáltalán nem örülne, ha egy társuk elevenen égne el mellettük.

Elf

Nos sok mindent írni az eseményről nem lehet. Igen már az első lépésnél hibát vétettem kérdés hogy mit. De ezzel már nem foglalkozom hisz amint ráléptem, azonnal lángok vettek körül esélyem se volt oltani. Amilyen gyorsan tört elő olyan intenzitással öleltek körbe. A ruha pillanatokig húsig égett a haj és egyéb szőrzet szintén leégett. Számat irtózatos sikoly hagyta el, és kergetett őrületbe. Próbáltam eloltani legalábbis remélem de erre nem sok esélyt látok utam itt ér véget ha csak a többiek valahogy nem segítenek. Lash úgymond utasítása kb halottnak a csók nem hogy fogni nem tudok de már húsig égett. Választanám a jótékony sötétséget de a lángok és a fájdalom nem ereszt. Yolo talán megkönyörül rajtam.

/elfek/


Pillanatok alatt történik minden. A könnyű ruha csak fokozta a bajt ezekben a tizedmásodpercekben. Egy vastagabb, főleg bőrből készült öltözék valószínűleg jobb lett volna, ám senki nem arra készül, hogy elevenen fogják megégetni.
Yoló sokkal hamarabb reagál Lazynél és mire a lány átgondolja, hogy egyáltalán mi történt és utána, hogy mit kellene tennie, ő már cselekszik. Szintén a kulacs jut eszébe. És közben Természet Anyától kapott mágiáját is beveti. No, természetesen anyagot ő sem tud teremteni. Ám a víz szólítása mozgó víztömegekre érvényes. És reménykedik benne, hogy a misztikus erők teljesen természetesnek veszik, hogy egy lefelé fordított butykosból megindul a tartalma. Mert pataknak nem mondaná és nem is reménykedik benne, hogy vele oly ellenségesen viselkedő Elt elsodorná az ár. Noha szíve szerint ezt tenné és jobb szeretné minél több égni nem képes folyadékban látni a másik nemeselfet.
Ha nem cserélte össze a borral a vizet -és nem is változtatta át az utóbbit-, akkor a vártnál gyorsabban szétplaccsan a tartalma és elkerülhető a halál, miközben ugyan ebben a pillanatban meg is szárad a gőzbe burkolózó fajtársa. Csak az alsó lábszárán lángol már, de a többi testrészen némi hűsítőként is hatott a halmazállapotváltozás.


/Kockadobás: Tízes
1-8-ig -Víz folyik az égő társukra.
9 vagy 10 -Sajnos alkohol szaga van annak a folyadéknak./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 7

Hála Természet Anyának, valahogy sikerül csillapítani és eltűntetni a lángokat, vagy legalábbis azok többségét, hamar gőzfürdővé téve a termet. Megrökönyödésében és részleges megkönnyebbülésében, hogy legalább a férfi életben marad, muszáj térdre rogynia, meredten bámulva közben Eleriniol sziluettjére a szürkés párán át, és alig hiszi el, hogy ennyire veszélyes ez a romtemplom. A csapdákkal és becsapós esetekkel nagyjából számolt, de hogy ilyen is legyen itt? Mégis mi volt ez? Kik építették ezt a helyet és mit rejtettek itt el? Akarja ő egyáltalán tudni? Meg akarja egyáltalán még keresni ezt a sötételfet? Csak mert jelenleg nagyon a menekülés súlya van rajta.
A torka fájdalmasan szorul, ahogy a gyomra is, egy darabig csak tehetetlenül bámulva a semmibe, és a feje teljesen üressé válik. Sokkolják őt az elmúlt látvány borzalmai annak ellenére is, hogy nem ő ment végig rajta, ám a tudat, hogy ő is lehetett volna, hogy ő is elszenvedhette volna ugyanezt...
Zihál, mélyen kortyolja a levegőt még úgy is, hogy az égett bőr és haj szaga nem épp a legjobb, ám ez zavarja jelenleg a legkevésbé. Most inkább vissza kell nyomnia gyomortartalmát a helyére, mielőtt kiöklendezné az egészet. Finoman előre-hátra dőlöngél, miközben szája elé emeli a kezét, ténylegesen küzdve, hogy a képzeletében még jobban kiszínezett eseményeknek ne legyen semmiféle következménye. Behunyja a szemét, erősen, koncentrálva a szépre, a jóra, valamire, ami mozgásra bírja, ám nem sok kapaszkodója van jelen körülmények közt. Fertőként vonul végig elméjén az előbbi szörnyűség, és csak a halvány tudat, hogy gyógyítói mágiájával talán segíthetne, teszi őt mozgásképessé. Remegve ugyan, de közelebb vánszorog Eleriniolhoz, aki valószínűleg már a földön fekszik, és bár fogalma sincs, ilyen szintű égésnél mégis mihez kéne kezdjen, nem hinné, hogy az olajok bármilyen jó hatást kiváltanának, így azt el is felejti. Nem kérdez semmit, csak a rémület okozta könnyeivel küzdve telepszik le az elf mellé, kezét emelve, hogy varázserejét használva végigszaladjon a sérült felületeken, hosszú másodpercekig maradva ugyanazon a területen, hátha erőteljesebb hatást érhet el, noha a gyógyulás nem most fog bekövetkezni pillanatok leforgása alatt, ebben biztos. Ez lelkileg is nagyon megterhelő lehet.
Lassan a pánik alábbhagy, a tudata tisztul, és Viridiel szavai visszhangzanak a fejében, miszerint ne vállaljon felesleges kockázatot. Kérdés, ez itt most felesleges kockázat lesz-e, ugyanis nagy eséllyel újra meg kell próbálniuk ezt, csupán más lépésekkel. Lassan fordítja hát fejét a rúnák irányába, kétségbeesetten gondolkodva azon, mégis mi lenne a helyes lépés, ugyanis szíve szerint visszamenne, ám ha a sötételf ellopott valamit, ami elvileg őket illetné meg...? Ha megismétlik ugyanazt, amit a fájukkal tettek, csupán kisebb tételben? Esetleg olyan tudásra tesz szert, amiről senkinek nem kéne tudnia?
Alsó ajkát harapja idegesen, aztán Yolora néz.
- Mit gondolsz? Még egyszer meg kéne próbálnunk, csak más útvonalon? - kérdezi reszketegen. - Talán... Talán ha a zöldről indulnánk, úgy a feketén át a barnába... Esetleg? Elvégre... Ha úgy vesszük, hogy esetleg a zöld minket, elfeket jelképez, a fekete meg a sötételfeket, és a betolakodó azért kezdett a feketéről, mert sötételf, mi meg azért nem kezdhetünk onnan, mert nem vagyunk azok... Vagy a mi részünkön belépni csak... De haladás és irány van, nem csupán átlépés... - Ingerült feszültséggel túr a hajába, határozottan nem tudva mit kezdeni sem ezzel, sem a felírt szavakkal, amiknek továbbra nem látja fe sülét, se farkát. - De nem hagyhatjuk itt se... - fordul vissza Eleriniol felé.
Képtelen dönteni. Viridiel elképzelését se tudná megmondani a jelen körülmények közt, ugyanis őt köti a királyi család és a szavuk. Nem fordulhatna vissza, ám ha az életébe kerülne? Akkor mi történik?
Mégis mit tegyek?
- Mennyire fontos az a sötételf? - néz ismét társaságára. - Ha... Ha kiviszed Eleriniolt, a-akkor én megpróbálhatom a zöldről indulást. Én nem tudnám kivinni őt egyedül valószínűleg, és ha nem hagyhatjuk meglógni sem...
Fél, borzalmasan fél, ugyanis nem akar ilyen csúfosan megsérülni és nem azért, mert félti magát. Egyszerűen csak nem akarja, hogy emiatt Viridielt kénytelen legyen elengedni EGYEDÜL a király megmentésére, esetleges halála meg a másik opció. Annak a gondolata is megriasztja, de van más választásuk?

A megbeszélés alatt támadt egy kis zűrzavar, amire magam is felkaptam a fejem. Pont ez hiányzik még ebben a bajban. Így se vagyunk érzelmileg a helyzet magaslatán. Vagy is de, csak negatív értelemben. Nem avatkozok közbe. Csendben kivárom míg páran távoznak, hogy a sötét elfet idehozzák. Gondolatban még annyit üzenek, lehetőleg sértetlenül, élve érkezzen meg mert holtan szemernyit se ér nekem... Abban viszont még biztos vagyok hogy lesz egy-két szavam Viridielhez. Több okból is. Egyrészt túl kedves nekem, másrészt talán ő lesz most a kulcsfontosságú figura ebben a szabadító akcióban, ahol az élete foroghat kockán. ///Ezt mindenképp el akarom kerülni, ahogy a többiekét is./// De nem agyalok tovább. Mindent pontosan meg kell szervezni, és alaposan meg kell rágni. Minden olyan emberemre szükségem lesz akik valaha hallottak, vagy netán voltak abban a fagyos pokolban....Ja és közben érkezik bájos vendégem felől egy üzenet....Ja persze...Hiszek neki. De azért szóvá teszem.
- Így hogy magunkra maradtunk hozzá is kezdhetünk talán a lényeghez...- szólalok meg a szavakat erősen keresve.
- Senkitől nem várom el, hogy fejest ugorjon egy olyan kalandba, ahol csak és kizárólag Természet Anyánk kegyeire bízhatjuk magunkat, a tőle kapott tudásra aligha...Egy olyan hely ez, amiről nem sokat tudunk. Minden morzsára, hallott információra, aprócska tapasztalatra szükség lesz. Én sajnos csak irányítani és félteni tudlak titeket innen. Veletek nem mehetek, még ha ez lenne lehőbb vágyam. Mindenképp vissza akarom kapni igazi vezetőtöket, de sajnos azzal is számolnom kell, hogy nem sikerül. Nem tudunk szinte semmit, hogy hol van, él e még. Ott nem kérhetjük növények, állatok segítségét. És nem fogom...NEM!!!! kérni annak a nőnek a segítségét. Nem könyörgök neki, hogy árulja el. Még ha említett is egy helyet, nem bízok a szavában. Nem tehetem.
Szóval...Mindenki aki valamilyen információval tud szolgálni Zevadart illetően, az tudassa most és a tanácsát meghallgatjuk. És egyet el kell hinnetek. Senkitől se várom el hogy kényszerből, parancsból adja életét a Királyért... Talán nem volt még rá példa, hogy egyedül kell megoldanunk egy problémát. Mindig kérhettük szövetségeseink támogatását és mi is segítettünk. Most magunknak kell, ha úgy vesszük önmagunkért megküzdeni...Hát hajrá. - fejezem be irtó esetlenül a gyorsan kitalált buzdítónak szánt beszédemet, miközben több mindenért aggódok izgulok egyszerre. A páromért, a népemért, mivel veszedelmes rab trónol bársonyszékben, a Palota falai, fái közt és a csapatért, akik elhozzák nekem őt...

Nehéz szívvel és nem kicsit füstölögve magamban, hogy mennyire vaskalapos egy társaság még mindig a nemesség egyes csoportja, térek vissza a királynő közelébe, akinek szemében a megértés mellett némi neheztelést is látok a váratlan közjátékért, de most az egyszer a kötelességet felülírták a személyes érzéseim és bár bocsánatkérően biccentek felé, nm fogok érte bocsánatot kérni.
De a feladat nem változik, meg kell találni azt a rést a sötét tündék, különösen Uráldur első hadvezér pajzsán, amivel esélyünk lehet egyáltalán bejutni Capital-ba, ami valljuk be elég nagy csoda lenne. És akkor még nem beszéltem a kijutásról! Még ha feltételezzük, hogy királyunk rangjához méltó ellátásban részesül – amit kizártnak tartok, - akkor is a lehetetlenre vállalkozunk, de minden bizonnyal valamelyik tömlőc mélyén sínylődik, megkínozva, legyengülten és akkor a lehetetlen szó igen csak optimista jelző.
A királynő szerencsére elég reálisan méri fel az akciót és nem azzal hiteget minket, hogy ha mindent jól csinálunk, ha mindent megteszünk, akkor sikeresek leszünk. Nem, mert itt Természet Anya össze kell, hogy fogjon még pár barátnőjével, főleg azzal, aki a szerencse kerekét forgatja, ha élve akarunk onnan kikeveredni.
- Zevadart kíválló határőrség őrzi. Besurranni szerintem semmi esély, még egy kis csapattal sem, mert 2-3 fősnél nagyobb csoportot nem érdemes kockáztatni. Ha meg lehet csinálni, ha sikerül a szabadítás, ennyi akkor is elég, ha nem, akkor legalább kicsi a veszteség. – mondom komoran. – Valami nagyon jó álca kell és itt nem arra gondolok, hogy maszkírozzuk éjelfnek magunkat, azonnal lebuknánk. Talán egy küldöttség, akiket tárgyalni küldenek a feltételekről, az eljuthat a fővárosukig. És mellettük, állati alakban bejuthat még valaki, akire majd kevésbé figyelnek, akit házi kedvencként mutatnánk be. – javasolom.

/elfek és Hirion/


Yoló enyhén mosolyogva megvonja a vállát a nő szavaira.
-Egy királynő adott utasítást, hogy fogjuk el. Inkább élve, mint halva. De az utóbbi sem baj.
Ha már Viridielnek megfogadtuk, hogy vigyázunk szíve hölgyére.
* Akármit is akar mondani ezzel a hazugsággal, odalép, ahol a zöld és barna találkozik. Az első lépésnél pontosan úgy helyezkedik, hogy sarka még az utóbbin legyen, a lábujjai már az előbbin. És nem történik semmi. Amint egyet lép a zöld körívre egész testében lángolni kezd és ordítva veti le magát a földre, hogy gurulva oltsa el a tüzet.
Pont a kör belseje felé esett és már félholt, mire a fáklyával a kezében álló lány feltápászkodni látja.
-Ajjaj! Kimenni legalább olyan veszélyes, mint ide bejönni.
* Erősen inog és kénytelen megtámaszkodni az olvasóállványon, majd ezután eltűnik.


/Amerith és Viridiel/


Eközben a tanácskozáson elkezdődik a tervezés.
-Felség! Ha megenged egy szót. Amikor az öt nép békéről tárgyalni egy követet küldött, brutálisan megölték és nyíltan megírták, hogy semmi féle alku nem lehetséges.
Nagyon meggyőzően kell az álküldöttséget megrendezni. Nehogy így járjunk!

Meglehetősen kétségbeejtő a helyzet ahhoz, hogy ne húzza fel magát se a mosolyon, se a gúnyosnak vélt szavakon. A pánik és a veszélyérzet, a menekülésre való vágya sokkal erősebb annál, hogy a szurkálódásra reagálásjon. Képtelen most haragudni, és bár leginkább hátrahagyná ezt az egész helyet, ha már idáig eljutottak, ha már áldozatot hoztak...
Hányingere van, betegesen fél, és nagyon nem akar itt lenni továbbra sem, de innentől nem fordíthat hátat semminek és senkinek. Megígérte ugyan Viridielnek, hogy épségben tér vissza hozzá, hogy nem vállal semmiféle felesleges kockázatot, és így is tenne, de ha esetleg pont emiatt kerülne veszélybe bárki később, mert a feltételezetten itt lévő könyvnek olyan a tartalma...
Alig bírja megállni a reszketést, így jó, hogy térdelve marad Eleriniol mellett egy darabig, onnan figyelve Yolot, mert biztosan összerogyna pillanatok leforgása alatt. Némileg odébb húzódik, hogy biztosan minden egyes mozzanatát láthassa, szinte rögtön kiszúrva, hogy rossz helyen áll, ám nem gyullad fel. Értetlenül keresi a másik pillantását, reménykedve, hogy talán ez lesz a megoldás, hogy innentől mehetnek tovább, és már megengedne egy mosolyt, ám még épségben lévő társa folytatja azzal, hogy a zöldre lép másik lábával, mire ismét felcsapnak a tűznyalábok, újra teljesen lesokkolódva bámulva a jelenleg lángolót. Mély döbbenettel ereszkedik vissza a helyére, egyre reménytelenebbnek látva ezt az egészet, és talán jobb lenne, ha visszavonulnának vagy más irányt vennének... Vagyis venne ő, ugyanis Yolo sem kerülhet ezek után sokkal jobb állapotba, mint Eleriniol.
Biztosan percekig meredne maga elé, ha nem azt venné észre, hogy a következő pillanatban Yolo eltűnik. Lényegében semmivé válik, de nem azért, mert bármi lesújtott volna rá, darabjaira tépve, hanem... Tulajdonképpen mi is történt?
- Mi... csoda...? - Alig bírja kiejteni a szót, rögtön feltápászkodva, kutatva a fáklyafényben Yolo után, de sehol sem látja, és bizonyára válaszolni sem válaszolna, ha szólítaná. Összezavarodik, nem is akárhogy, és ami eddig annyira jónak tűnt ötletként, kivitelezésben már semmiképpen sem alakult jól. Mégis mit kéne tennie?
Visszatérdel elveszetten, érezve egyfajta magányt és veszteséget annak ellenére is, hogy közük nem volt egymáshoz társaival, mégis magáénak tulajdonítja a történteket. Az ő hibájának, hogy ő nem tudott jobbat javasolni, időben reagálni vagy kitalálni a megoldást... Nem kéne, mégis ezt teszi.
Visszafordul Eleriniol felé, ha már mást nem tehet, újra a gyógyítói erejéhez fordulva, és még egyszer végigmegy a tagjain, varázserejével felgyorsítva a regenerálódást. Nagyon örülne neki, hogyha fel tudna épülni, hiszen bármennyire ellenszenvezzen, azért ezt nem kívánja a legrosszabbaknak sem. Még az őt üldöző démonnak sem... Míg a kékes-zöldes fény világít a fáklyával együtt, gondolkodik, mit kéne tennie, ugyanis így nyílt egy lehetőség, hogy beléphessen. Nem hinné, hogy lenne értelme megkockáztatni a csak zöldet, hogy onnan indul, ugyanis elmondhatatlanul tart attól, hogy esetleg lángra kap az ő ruhája és haja is, félholttá téve. A feketére semmiképpen sem léphet, a barna és zöld találkozása még lehet egy megoldás, és onnan átlépve a belső részbe... De mi van, ha a közepén fog kigyulladni?
- Nem az út a fontos, amint mész, hanem az irány, hogy jó felé haladj... - suttogja, erősen tűnődve és rágva magát a szavakon. - Nem az út a fontos, amint mész... Nem az út a fontos, hogyan, milyen módon mész... Nem az a mód a fontos, ahogyan mész... - emészti és rágódik. - Hanem az irány, hogy jó felé haladj...? - Leengedi a kezét, rápillantva a könyvre - vagyis a helyére. - A könyv... helye felé tartani? - Gyanakvón figyeli az állványt egy darabig. - Nem a módja a fontos, miként mész, hanem hogy a könyv felé...? A sötételf után...? - Muszáj hangosan kimondania többször is, hogy magával is megértesse, mi lehet a megoldás. - Át is léphetném akár, ha már úgyse fontos...? - néz le. - De akkor a sötételf miért járta végig? - dörzsöli az állát. - Végigjárta egyáltalán? - veszi kezébe a fáklyát, aztán Eleriniolhoz fordul, még ha lehet, nem is hallja. - Meg kell próbálnom valamit, de visszajövök - enged meg egy halvány mosolyt, aztán feltápászkodik, majd direkt oda megy, ahol Yolo is volt, hogy az átlépéssel a barna és a zöld találkozásánál legyen.
- Ha nem fontos megtenni a kört, mert nem az út a fontos, amint haladok... - Mély levegőt vesz, a gyomra pedig összeszorul, majd nehezen engedi ki tüdejéből, azzal átlép, a körön kívülről a körön belülre, véletlenül sem a rúnákkal borított ívre.