/Viri, Lazy és Senki/


A vita immáron szavakban és gondolatokban is tovább folyik. Egyre idegesebbé téve néhány kiemelt személyt, akik inkább Amerith királynőre koncentrálnának. És van elég gondjuk egy merész -ám a birodalmuk számára sorsdöntő- terv feltöltésével esélyekkel. Egy fattyú sorsát úgy ítélik meg, hogy a legkevésbé sem fontos, itt kell-e legyen vagy nem. Ráadásul maga Viridiel is elhagyta az uralkodót, ami már azért is megdöbbentő számukra, mert idegen udvarokban járva nagyon jól tudhatja az etikettet és lehet fogalma róla mennyire nagy tiszteletlenség ez.
A Yolóra és Lazyre rászóló tiszt is úgy néz az egyre nagyobbá váló és csak veszekedő, egy egyszerűnek tűnő feladatot meg magukról lerázni akarók társaságára, hogy csak azért nem fojtja vérbe a beszélgetésüket, mert az megrázná az amúgy is feldúlt királynő lelkiállapotát.
-Életembe nem hallottam még elfről Awyrisban, akit ne kérhetett volna meg szívességre a Felség. -majd elgondolkodott elhamarkodott szavain- Ja, de! Azok sötét elfek voltak. Egy ijedten bujkáló szolgát kell idekísérni, nem a hadseregüket legyőzni.
*Ez mindenkinek szólt. Még Elnek is, aki bár szintén azt hangoztatta, hogy ő menne ha kap hozzá csapatot, de igazából még mindig itt van és szájal. És lényegtelen kérdésekkel foglalkozik. Majd Lazyre néz.
-Ne várjatok dicsőséget meg hírnevet! Az majd a király megmentőinek jár. Ha ugyan sikeresek leszünk.
* Ezt olyan hangsúllyal mondta, mint akik alkudoznak egy apróság megtételéért kapott ellenszolgáltatáson, miközben ezzel egyre inkább veszélybe sodorjátok a főcsapat akcióját. Végül belegondolva pont így gondolkodott. Nem ők lettek kiválasztva a feladatra. És ennek nyilvánvaló okai vannak. És jól láthatóan a területükön tevékenykedő éjtünde elhozatalával megbízottak nem felnőni akarnak hozzájuk, csupán átbeszélni, hogy ki mire kötelezhető és mi az, amit csak glóriáért cserébe kell megtenniük.
A környéken van jó néhány nemes elf, kik szimpátiával tekintenek a vörös hajú lányra és sorsára, ám őket ő sem vette eddig észre a nő és nekik is inkább volt megfelelő a csendes hallgatás a vitákban. Ilyenekből úgy sem tud jól kijönni senki.
Végül csak elindulni látszik a csapat. Lazy mellett két nemes elf, Yolo és a különc sétál. Hősnőnk megkapja a kért két darab tőrt, mely acél pengéibe növényi minták vannak belevésve.
A templom romjaihoz érve öt íjászt látnak a lombok között. Egy széttépett medvét a bejárattól nem messze. És két életre kelt kőszobrot. Melyek leírása megegyezik a Hirion ide felé jövet látottakkal.

Eleriniol

Mosolyom szélesedik Viridiel és Lash szavaitól, hisz aki nem vak kiböki mi van köztük és ez jó.
-Méltányolom döntésedet, és elfogadom viszont az ajánlatom még mindig áll és amíg élek állni is fog (mesélőnek el a kezekkel a fegyverekről mérgekről stb-ről). Nem dacból ajánlottam fel és azért hogy pukkasszam az itt jelenlévőket, de ha körbe nézel hölgyem láthatod sokkal többen szimpatizálnak veled mint Yolo esztelenségével. És értettem amíg elnyerem bizalmad Lashrael-ként foglak hívni. De remélem hamar változik a megítélésem.
Viri szavaira is figyelek, hisz ő is egy közülünk noha nehéz utat választott magának. És kicsit kevesebb vigyorral komolyabban közlöm vele.
-Vigyázok rá mint a testvérem választott párjára és az életem árán is megvédem őt.-Nyújtom kezem Viri felé kézfogásra. Majd az önkéntes veztérre nézek.
-Minket nem a dicsőség és a jutalom hajt nem vagyunk emberek hogy a hírnevet hajszoljuk, az életünk kötelessége a szolgálat ki milyen feladatot kap nem számít hogy kicsi vagy nagy végre kell hajtani. Ez a harcosok kötelessége nem az hogy varjút játszunk és rémeket lássunk a hazatérők közt.-ezen szavaim alatt egyenesen Yolora nézek és ha létezik megvetés az elf mimikában nos ő ezt látja. Virit vállon veregetem.
-Térj vissza úrnőnkhöz mielőtt újabb zűr keletkezne és ahogy ígértem vigyázok a társadra.

Ilyen szintű kifakadásra egyáltalán nem számított Viridieltől, kívülállóként inkább úgy tudta volna elképzelni, hogy csitítani fog, de kifejezetten őt, azonban láthatóan nagyon is belelendül az egyre haragosabb vitatkozásba. Nyilván tudhatná már, hogy milyen ez, hiszen párszor lejátszották, tapasztalva a másik temperamentumosságát, ami aztán gyakran bocsánatkérésben végződött - legalábbis a részéről mindenképpen. Akaratosak és önfejűek, de annyira törődnek a másikkal, csak a maguk módján. Mindezt figyelembe véve is meglepő a férfi indulatossága; mintha egyenesen őt félvéreznék le. Ezeken felül nagyon vegyes érzelmeket vált ki Viridiel hevessége; tart attól, hogy száműzetésbe kerül emiatt, ugyanakkor imponáló, hogy ilyen szinten kiáll érte, amibe akaratlanul is belevörösödik. Tudja, hogy ez mekkora volumenű, hogy Viridielnek mennyire sokat jelent a futárkodás, a világlátásra a lehetőség, éppen ezért is hihetetlen a számára, hogy ennyire könnyedén lemondana róla. Fogalma sincsen egyelőre, miként fogja ezt viszonozni vagy meghálálni, de valamit mindenképp tenni fog, hogy egyenlíthessen. Mielőtt azonban bármiféle megoldáson kezdhetne gondolkodni, a bocsánatkérés követelésére szinte a szó legszorosabb értelmében leesik az álla, de ezt visszafogja megrökönyödéssé és finoman evláló ajkakká.
Ennyire...?
Esze ágában sem volt idáig bocsánatkérést kieszközölni belőlük, mivel, ha idáig nem bánták meg az elmondottakat, mostanra sem fogják megfontolni, mit mondanak. Szólni nem tud, de biztos finoman fogná vissza párját, hogy miatta igazán nem kell eddig elmenni, nem igényli, hogy olyanok hajlongjanak, akik nem gondolják komolyan. Csupán egy gyengéd érintésre telik tőle ágaival egyre növekvő döbbenetében, ami alapesetben biztosan egyértelmű jelzés lenne, jelenleg azonban társa bizonyára észre sem veszi, annyira a harag hatása alatt van ő is.
Némileg változni látszik, mikor felajánlja saját segítségét.
- Még sok mindent kell tisztáznotok. Mire sikerül kitalálnotok valami használhatót, már vissza is érünk, és így időt is megtakarítunk - fűz magyarázatot. - Úgyis csak rosszmájúskodnék, miközben a zseniális mentőakció terve megszületik, abból viszont nem sok előny származik. Inkább akkor hasznossá teszem magam, minthogy fokozzam az így is feszült hangulatot - vonja meg a vállát morgolódva, belátva, hogy sem itt, sem ott nem jó neki, és ha már egy sötételf akaratlanul is ajánlkozott a verhető zsák szerepére, akkor kihasználja. Mondjuk addigra biztos el fog szállni ez az agresszió, amit őszintén nem bánna; zavaróan vörösben lát mindent, és nem szereti, amikor így fortyog a vére.
- Szerintetek korcs vagyok, innentől nincs okom hallgatni rátok - húzza ki magát. - Ha a minimális tiszteletet nem kapom meg, tőlem sem fogjátok megkapni, legyen akármilyen gyerekes is. Azt hiszem, eleget tűrtem a fattyúzásotokat és korcsozásotokat.
A veszélyesebb küldetés is kibontásra kerül, amit először csak Viridiellel beszél meg.
~ Nem a bizonyítás miatt. Nem érdekel, ők mit gondolnak ~ biccent feléjük. ~ De ahogyan te is biztonságban akarsz tudni engem, én is biztonságban akarlak tudni téged. Veszélyes, tudom jól, éppen ezért nem szeretnélek egyedül hagyni. Nem tudhatjuk, hogyan lesz könnyebb, és nem akarok tehetetlenül ülni és várni, amíg visszajössz. Nekem nincs kihez fordulnom rajtad kívül, nincs kit és mit védenem és őriznem, csak te. Érted? ~ néz rá féltőn. ~ Megmondtam, hogy bárhova követnélek, számtalanszor, akárcsak azt, hogy veled együtt akarok örülni és szenvedni, kerüljünk bárhova, bármilyen körülmények közé. Ott akarok lenni veled a legjobb és legrosszabb helyzetekben, hogy lelkileg és testileg egyaránt támogathassuk egymást. Te sem akarnád, hogy egyedül menjek fordított esetben. És egyébként se tudnék nyugodtan aludni, amíg tudom, bajod eshet és semmit sem tehetek ellene ~ enged meg egy halvány mosolyt, amibe szökik némi fájdalmasság, látva már, hogy a férfi el fogja vállalni. Egyáltalán nem örül neki, de akkor sem fogja magára hagyni, bármennyire is tiltakozzon minden porcikája ellene már. Viridiel előtt egy szava nem lett volna rá, annak idején még ő mondta meg a futárnak, hogy nincs mit vesztenie, és csupán ezért fut a saját vesztébe, de úgy, hogy már van kibe kapaszkodjon, hogy értelmet adott a létezésének, célt a tetteinek... Így már gyökeresen megváltozott a felfogása, és annak ellenére is, hogy jól tudja, min megy keresztül a királynő, nem vállalná. Csak és kizárólag Viridiel miatt akar menni, ugyanis nem kíván olyan tehetetlen lenni, mint az uralkodónő; ha ott van, talán lesz eredménye. Na meg egyébként is... Mégis mi mást csinálhatna?
~ Tudom ~ válaszol. ~ Én se élném túl, ha veled történne valami ~ teszi hozzá egy barátságos pillantással, és bár némi meglepetésére van, de jólesőn viszonozza a puha és féltő csókot, ágaival cirógatva az arcát, igyekezve kicsit elhúzni, ahogyan azt a férfi szokta máskor. ~ Kinyithatod a bilincseket, amik hozzád láncolnak, számtalanszor kidobhatsz abból a börtönből, ahova zártál, miután letaszítottál saját világom trónjáról, de önként és követelőzve könyörögném vissza magam ebbe a rabságba. Bárhonnan visszajönnék hozzád ~ néz mosolyogva a szemébe, és ha a növények takarásában lehetnének, biztosan kérné még a szép szavakat és édes csókokat.
- Nem kell ennyire féltened - simít végig az arcán, halkan beszélve. - Awyrisban vagyunk, növények mindenütt, hozzám sem fog tudni érni, szóval nyugodtan foglalkozz az itt történő dolgokkal és hozd az általad legjobbnak ítélt döntéseket a tervezés alatt - nyom még egy puszit a szájára, a többiekhez visszafordulva meg már nyoma sincs annak a szerető partnernek, aki előbújt belőle; újra a büszkeség vezeti őt, ahogyan az itt megszokás, a tiszt szavai azonban egyékbént is kiváltanák belőle ugyanezt. Kényelmetlenül közel lép hozzá, úgy nézve a szemeibe kihívón és ádáz vadsággal.
- Nem kérek a szaros dicsőségetekből és hírnevetekből. Sokkal önzőbb vagyok annál, minthogy számomra ismeretlen alakok kedvéért pusztuljak el egy reménytelen feladat során, legyen uralkodó vagy bárki más - sziszegi, és nyel egyet, mielőtt egy emberektől önkéntelenül is eltanult szokás utat törne magának. - Remélem, még látjuk egymást, és hálás leszel, mikor ellátom a sebeidet. Ha nem, akkor jó üldögélést a gyáva, arrogáns seggeden a látszatbiztonságban - teszi hozzá továbbra is halkan, még néhány másodpercig megtartva a kellemetlen közelséget és tekintetét is fogságban tartja. Sok mindenre számít válaszreakciónak, emlékezve, apja ilyenkor mit csinált; a legváltozatosabb módon büntette és tanította a tisztelet kötelező megadására. Mostanra azonban ő már a maga ura, ő dönti el, hogyan cselekszik, és nem fogja véka alá rejteni a gondolatait, mint azt akkor tette. Úgysem akar közéjük tartozni - így nem.
Amint kézhez kapja a törőköket, első gondolata az, hogy amilyen hamar csak lehet, eltűnteti róla azokat a mintákat, melyek emlékeztetik, honnan vannak. Később majd még átgondolja ezt, előbb a feladatot kell elvégeznie, amit csupán muszájból tesz és azért, hogy Viridielnek ne legyen annyi kötelessége. Így is sok mindent kell elvégeznie és átgondolnia, a képességeit meg ismeri, így a tervezés alatt azokkal is számolhat.
Mikor Eleriniol felhívja a figyelmét a szimpatizálókra, csak megrántja a táskáját.
- Nos... Erről csak annyit, hogy a háttérben szimpatizálni és kimondani a véleményt két különálló dolog. Majd ha az utóbbi valaha megtörténik, akkor elismerem, hogy mellettem állnak - válaszol, és egyáltalán nem érdekli, hogyha a szimpatizálók egy részét ezzel elveszti. Nem fogja magát a látszatba ringatni, és lehet, hogy az ittenieket keményebb szavakkal illeti, mint annak idején Viridielt, azért a futár is megkapta a maga részét; kiosztotta, kiabált és veszekedett vele, el akarta taszítani magától, hazudott neki aprógásokkal kapcsolatban. De egyáltalán miért is állnának az ő oldalára? Miért is tartják őt megnyerőnek? Mert Természet Anya állítólagos kegyeltje? Akkor meg főleg nem kér belőlük.
- Meglátjuk. Tagadhatatlanul másabbnak tűnsz - ismeri be, már kint sétálva. - De majd a tetteid beszélni fognak helyetted.

A templomhoz érve teljes döbbenettel torpan meg a szétmarcangolt állat látványára. Kérdezi a növényeket, mégis mi történt, akik megmutatják az elmúlt eseményeket neki: a sötételf bemegy az épületbe, a szobrok jóval utána életre kelnek, és a tündék a megérkezésüket követően egy állattal próbálkoznak megközelíteni a helyet, ám...
Szájához kapja a kezét, ahogy egész testében megrándul, miközben felfordul a gyomra. Szinte látja Yolo önelégült vigyorát, ami elönti méreggel, és nagyokat nyelve, mélyeket lélegezve legyűri a hányingert.
~ Van másik bejárata? ~ néz az íjászok felé, de a vele tartó két nemesnek is szól a kérdés. Válaszadás után azért megkísérli felvenni a gólemekkel a kapcsolatot, lassan már nem csodálkozva azon sem, ha képes lenne őket is irányítani. Lehetséges, hogy próbálkoztak már ezzel a módszerrel az itt tartózkodók, de az is előfordulhat, hogy kapásból elvetették a lények anyaga miatt. Elvégre egy kő mégsem állat... Ugyanakkor nehéz lenne megmagyarázni, hogy mégis mi mozgatja őket itt, Awyrisban, ahol a természet az úr, ők pedig a szolgái. Nem hinné, hogy sokkal különbek lennének ezek a teremtmények az élőlényeknél, hiszen akkor miért lennének itt? Esetleg valamiféle ősi mágia részei, amikről eddig tudomásuk sem volt?
Mély levegőt vesz, és inkább koncentrál, keresve azokat a mágikus fonalakat, amik esetleg elvezetik őt hozzájuk. Sokat nem veszít vele úgyse, legfeljebb néhány percet, amíg tüzetesen átkutatja, tényleg nincs-e lehetőség a megszólításukra, ám ha talál valamilyen csoda folytán hozzájuk kapcsolódó utat, akkor azt erősen megragadja.

- Igen, én is erre próbáltam a figyelmed felhívni. – bólintottam a tisztnek, aki a királynő szívességéről papolt. – Ő kérhet meg bármire is és nem te utasítgathatsz. – zártam le a témát.
Arra meg már csak megvetően néztem rá, amikor a feladatért járó dicsőséget emlegette úgy, mintha neki bármi köze is lesz majd hozzá. El nem tudnám képzelni, hogy pont őt osztja be Amerith a feladatra, már ha életben ki akarjuk hozni a királyunkat.
El barátságos gesztusára a feszültség némileg enyhül bennem és keményen viszonzom a kézfogását, bízva benne, hogy komolyan is gondolja, de ha már nyíltan kiállt kedvesem mellett, elmondva az álláspontját, akkor talán nem lesz baj.
Na meg persze ismerem a páromat annyira, hogy ha bármi zöld van a közelben, bármi élő, ami a természet kegyeltje, akkor meg fogja állni a helyét.
Tetszik az is, ahogy El még utoljára kiosztja a maguk dicsőségétől és nagyságától elájult, magukról megfeledkezett fajtársainkat, aztán már csak Lash-ra figyelek, aki láthatóan és hallhatóan magához tért már a fogadtatás barátságtalanságától és most ő az, aki véleményezi az elhangzottakat és azt nem teszik zsebre azok, akik elvakultságukban mások véleményét szajkózták.
~ Tisztában vagyok azzal, hogy a kapocs, ami kettőnk között kialakult, olyan mély, hogy mindkettőnk sérülne, ha szét akarnák választani. Talán Természet Anya áldotta meg és én semmin nem változtatnék. Szeretlek és féltelek, de nem foglak a szerelem rácsai mögé zárni, ahogy megígértem. És bár pont te vagy az most, aki egyedül indul útnak, féket vetek azon vágyamra, hogy mindvégig fogjam a kezed, de tudd, hogy végig veled leszek, ha csak gondolatban is és türelmetlenül várlak vissza.
Csókom viszonzása biztosít róla, hogy jól döntöttem.
- Köszönöm neked, hogy ilyen megértő vagy, mert tudod, hogy sokat jelent nekem a király és a királynő. Nem hagyhatom, hogy Amerith egyedül maradjon, ha csak egy csepp esélyei is van, hogy királyunk még él és kiszabadítható. Ám az esélyek ellenére, azért nem rohanunk fejjel a falnak, azt is megígérem neked, hogy amennyire csak lehet e legjobb, legígéretesebb tervet eszeljük ki, mire – ami remélem hamar megtörténik, - visszatérsz.
Még egyszer sokat mondó pillantást vetek El-re, akire rábíztam kedvesem épségben történő visszajuttatását, majd visszatértem a tanácskozáshoz, mert éreztem a rosszalló pillantásokat, ami egyrészt érthető volt, de egy kicsit sem bántam meg, hogy kiálltam a szerelmemért.
És bár ezek után teljesen belevetettem magam a tervezésbe, Lash érezhette, hogy beváltom az ígéretem és sokszor keringtek gondolataim az övé körül.

/A három elf/


~Nem.~
* Szinte egyszerre hallatszik a telepatikus üzenet az íjászoktól. A bokorral elfedett bejárat előtti kis tisztáson pedig továbbra is körbejárnak a medve teteme körül a szobrok. Nem tud senki arról, hogy másként is be lehetne ide jutni.
A természetmágia megszólítására sem reagálnak, monotonon mozognak tovább.
-Valahogy az erdőbe kéne őket csalni. Úgy látom, elég sok megnövesztett fűszálat eltéptek már. -szólal meg Yoló.

Nem tudom, hogy a folyosó, amit választok, vajon visszakanyarodik-e a bejárathoz, vagy sem, de ha igen, akkor legalább tudom, hogy ki lehet innen jutni máshol is, ha nem, akkor meg talán végre megtalálom amit keresek.
Bár igyekszem óvatos maradni és a fal mellett közlekedni, a csapda így is működésbe lép és csak az ment meg a lezuhanástól, amikor leomlik alattam a barlang alja, hogy keresztben húzódik egy gerenda, amiben fennakadok. Szerencsém volt, hogy meg tudtam ragadni, habár a bordáim nem köszönték meg a találkozást és örülhetek, ha megúszom pár zúzódással, de egyelőre annak örülök, hogy életben maradtam egyáltalán.
Lovagló ülésben megpihenek az alkotmányon és szomorúan veszem tudomásul, hogy a kimászás nem lesz egyszerű. Ha visszafelé mennék, akkor sem biztos, hogy kijutnék onnan, ahol jelenleg vagyok, ám utána semmiképp nem tudnám átugrani a keletkezett nyílást, így marad az előre, ahol nehéz kapaszkodásnak nézhetek elébe, de talán nem lehetetlen.
Nem akarom az időmet vesztegetni, tehát megindulok a kapaszkodókon át, remélve, hogy valahogy csak kijutok.

Eleriniol

A helyzet tényleg nem egyszerű, a szobrok szisztematikusan gyengítik a területet és ez nem jó. A medve teteme is jelzi mennyivel erősebbek, szóval nem lenne bölcs dolog belekötni akár egybe se. Yolo sajna egy bunkó de a helyzetfelmérése és az ötlete talán az egyetlen esély a bejutásra.
-Nem rossz terv én elcsalom őket valahogy azután megnézzük mi van bent. Yolo te fedezel ha bármi zűr lenne szólj. Ha sikerül sűrűbb növényzet közé csalni őket elfoghatjuk és összetörhetjük őket. Vagy egy földrengéssel leverjük őket a lábukról. A lényeg hogy gyorsan és tisztán végezzünk.
~Lashrael ez rád is vonatkozik kicsit ingatag a bizalmam Yolo felé~ küldök személyes üzenetet. Aztán kérdés mit tegyek, csendesen közelítem meg a tisztás szélét, természetet kérve fel iránymutatásra merre érdemes csalnom ezeket a szobrokat. Nem szívesen de beáldozok egy nyílvesszőt hogy felhívjam magamra a figyelmet. Meg is mutatom magam erősen remélve hogy követnek. Megjegyzem nem ez életem legjobb döntése.

/Hirion/


Tovább mész az eddigi irányba és végül minden ügyességed és erőd megfeszített munkájával kijutsz a gödörből. Hamarosan visszajutsz a hármaselágazáshoz. Most már tudod mi van a középső és a jobboldali folyosón. És a titokzatos lábnyom még mindig olyan frissen virít a padlón, mintha el sem telt volna idő az alatt, hogy te életedért futottál és tettél egy kerülőt.
Hallod, hogy a kőgólem kutya mostanra már dühöng odabent.

Viridiel újra és újra teljesen elcsavarja a fejét hol szavakkal, hol tettekkel, hol a kettőt ötvözve, és most ez megint megtörténik. Heves szenvedéllyel feledkezne bele újabb és újabb csókba, ha nem lennének itt, mert már nem talál egyszerűen semmilyen más módot az iránta érzettek kifejezésére. A szerelmes szavak kevésnek bizonyulnak a számára, hogy lefedjék azt a mélységes szeretetet, ami köti hozzá és amiről nem hitte volna, hogy ennél is erőteljesebb lehet. Nem kételkedik a férfi véleményével kapcsolatban istennőjük áldásáról, hiszen ő is hosszabb ideje mondogatja már magának, hogy ez több és másabb, mint az eddigi kapcsolatai; ez olyan, amitől nem akar és nem is tudna megszabadulni. Eddig is biztos volt benne, hogy Természet Anyának valami köze van ehhez, és kitart azon elképzelése mellett, ami már nem először kerül elő gondolatai közt: egy másik életben már találkoztak, másképp, más körülmények közt, aztán hiányzó darabjukat keresték a következőben, és most megtalálták. Soha boldogabb és magabiztosabb nem volt, mint Viridiel társaságában, és annyira maradna mellette, a védelmében, a meleg ölelésében, meg kell mutatnia a többieknek, hogy egyedül is ér annyit, mint bárki más.
Út közben sikerül kellőképp lenyugodnia a túlfűtött vita után, ami főként párja szavainak köszönhető. Előszeretettel rágódik rajtuk, ismétli el magában még egyszer és még egyszer, minduntalan azt ecsetelve magának, hogy mennyire szerencsés, hogy egymásra találtak. Akármennyire próbálkozzon, biztosan látszik rajta, hogy egészen máshol jár, de amint szólnak hozzá, arra reagál.

A templomnál háborog a gyomra, de sikerül leküzdenie a kezdetleges öklendezést, és már el is hangzik az első ötlet a kérdésére kapott válasszal együtt. Nem túl rózsás eddig, főleg úgy nem, hogy a kapcsolatfelvétel is sikertelennek bizonyult. Nem tudja hova tenni ezeket a lényeket; kicsit mintha arra várnának, hogy a medve fel fog támadni ebből az állapotából.
- Rossz érzésem van ezekkel kapcsolatban - motyogja. - Szerintem nem fognak túl messzire menni a templomtól, feltételezem, hogy őrzik, így hiába csalnánk el őket, visszajönnének, mielőtt lecsaphatnánk - fordul a két tünde felé. Nagyon szívesen feldobná az ötletet, hogy addig beszökik, amíg Eleriniolra figyelnek ezek a lények, de akkor jut el hozzá a telepatikus üzenet, ami miatt lenyeli saját szavait.
~ Rendben. ~ Nem igazán tudja, mégis mit mondhatna ezen kívül, de jobb lesz ezek alapján biztosra menni. Mondjuk furcsállja azért, hogy a nemesek közt vannak bizalmatlankodók első ránézésre indokolatlanul; azért a hozzájuk hasonlóakat többre értékelik a félvérnek tartottaknál.
- Ha nem sikerül és visszafordulnak idő előtt, akkor még egyszer meg kell próbálnunk elcsalni őket, míg valaki beszökik a templomba. Tele lehet ezekkel a valamikkel az épület, és az sem biztos, hogy a sötételf életben van még - javasolja az esetleges második forduló menetét, ám egyelőre visszatér az elsőhöz. Keresi azt a részt, ahol dúsabb a növényzet, fák is vannak, és odáig még talán el is mennének, így gyorsan elhelyezkedik egy biztosabb ponton, reményei szerint egy lombkoronában.
Egy tömör üzenettel jelzi a vállalkozónak, hogy készenáll, és amint megindul, feszülten figyeli minden mozzanatát, kísérve a gólemekét egyaránt. Ha valami baj történik, akkor azonnal megpróbálja megállítani a kőszörnyeket a hozzájuk legközelebb eső növényekkel és gyökerekkel, ám ha kellően messzire jönnek, akkor az erősebbekkel teszi ugyanezt.

/a három elf/


Nem sok minden történik a próbálkozásotokra, amiről írhatnék.
A nyílvesszőt még csak az íjra helyezte El, mikor megindulnak felé a kődarabok. Igen gyorsan közelednek, körülbelül egy vágtató ló sebességével. Ám a négylábú őrök nem sokkal az erdőbe érkezésük után visszafordulnak.
Yoló kérdőn néz Lazyre, hiszen a terv az volt, hogy a sűrűbb rész közé csalja az önkéntes. Ám itt is meg lehet szerinte próbálni. Ha bólint a vörös hajú, akkor hamarosan lefogjátok, a fák törzsei is meghajlanak, hogy minden águkkal rájuk tekeredjenek.
Elpusztítani földrengéssel vagy összeroppantással nem tudjátok, de a kekec nemes elf arapapagájjá változik és átrepülve a tisztás felett hamarosan a bejárat előtt ölt újra humanoid alakot.
~ Ha kiszabadulnak, mire visszajövünk, akkor komoly gondban leszünk.~

//Hirion//

Mire visszamászom oda, ahonnan leestem, már remeg minden porcikám a kimerültségtől, de csak visszavánszorgok az elágazásig, aztán ott kicsit megpihenek, miközben a lábnyomot bámulom, ami eszembe juttatja, hogy valószínűleg nem vagyok egyedül és akármennyire is jó lenne elkerülni bárkivel is a találkozást, aki ide be tudott jutni és átvergődni a csapdákon, nem fog menni.
A kőkutya dühöngése áthallatszott a falakon, így az biztos, hogy arra ugyanúgy meg kell küzdeni az átjutással. Szóval a nyomok után megyek, ha eléggé összeszedtem magam.

Eleriniol

A terv első része mondjuk hogy egyszerű volt és talán sikerül. De az elsődleges cél hogy bejussunk pipa. Yolo az a madáragyú papagájá változik és berepül. Sajnos az észrevétele az jogos és van benne igazság.
~Egyenlőre kapjuk el a selfet az öt vadász kint marad, és hárman megyünk be a betörőért. Aztán sietünk kifele. Ha valakinek van jobb ötlete várom. Nem feltétlen muszáj az én tervem követni.
Azután fekete párduccá változom és Lasht kísérve és fedezve megindulunk befele Yolo után. Odabent körül nézek macskaszemekkel felderítve azon részeket amik sötétben vannak. Mire nem jók a macskák nem? Szóval felderítem és át alakulok Lasht fedezve továbbra is.

Feszülten figyel saját rejtekéből, ahol kényelmes rálátása lehet az eseményekre. Kínosan gyorsak ezek a lények, amikről jóformán semmit sem tudnak, és valahol szöget üt a fejében, mégis mikor és miként kerültek ezek a valamik ide, illetve milyen céllal. Eleriniol szerencsére időben reagál a gólemekre, és kellően sebesen szedi a lábait ahhoz, hogy ne érjék őt utol, ám amikor a megelevenedett kőszobrok visszafordulnak, nem éri meglepetés. Rá sem néz Yolóra, elvégre egyértelmű a számára, hogy most kell cselekedniük; ennél messzebb úgyse fogják tudni elcsalogatni őket, felesleges köröket meg nem feltétlenül érdemes futni. A körülötte lévő növényeket nyomban kéri is, hogy amijükkel csak érik, fogják le a lényeket, erősen és szorosan, noha izmok híján nem hiszi, hogy sokáig gátat fognak szabni a köréjük tekeredő gyökerek. Erősebbek és masszívabbak annál, hogy ilyen természetes dolgok feltartsák őket.
Amint lefogásra kerülnek a lények, néhány lendületes mozdulattal már a földön van, sietve a templom bejárata felé, miközben egy szemforgással díjazza a felvágásgyanús alakváltást. Röptében elkapná őt állatként, így magában csak javasolni tudja, hogy ne csinálja ezt túl sűrűn, ugyanis képes lenne ráijesztésként megtenni. Amíg azonban kénytelenek egy csapatban dolgozni, addig ezzel a fenyítéssel együtt a kellemetlen megjegyzéseket is inkább megtartja magának, hiába érezné jól magát, ha kimondhatná.
~ Legrosszabb esetben majd Yolo madárként visszafele kirepül az ajtó tetején, és a szobrok előtt visszaváltozva ő játssza a csalit ~ pillant az emlegetettre. ~ De szerintem ugyanerre az íjászok is képesek lesznek ~ tekint ezúttal a lombok közt rejtőzőkre, aztán tétovázás nélkül indul befelé, tudva, hogy az idejük fogytán van.
Nagy eséllyel az épületet benőtte a növény, hiszen használaton kívül álldogál itt magányosan a sűrű erdőben bizonyára már hosszú évek, évtizedek óta. Általuk próbál informálódni, tőlük érdeklődni, mire számíthat, mi van itt, mi történt a közelmúltban, amíg Eleriniol is felfedi állati alakját, körbenézve azokon a részeken, ahol ők nem tájékozódhatnak annyira jól.
~ Akár maradhatnál is így, biztosan érződik még a sötételf szaga. Azt követni célszerűbb, mint bolyongani ~ javasolja, érezhetően nem számítva könnyű sétára ebben az építményben, már csak az őket üdvözlő gólemeket figyelembe véve. ~ Annak a jómadárnak úgysincs jó szaglása ~ biccent finoman Yolo felé, ám ez utóbbit csak Eleriniolnak szánja, akinek figyelmét különösen érzi, és ettől feszélyezve érzi magát, egyelőre azonban nem szól. Viridiel mégiscsak arra kérte, hogy nagyon figyeljen rá, egy darabig elviseli, noha nem nagy rajongója ennek még akkor sem, mikor társa telepedik rá...

/Hirion/


A kis fattyú végre elindul az utolsó irányba, ami maradt és amit még nem nézett meg. A friss lábnyomok húsz méter múlva eltűnnek, mintha nem lenne folytatásuk. És a feladványok visszatérnek. Nem tudni, hogy ez jó vagy rossz-e számára. Inkább csak tény. A falra akasztott kőtábla igen furcsa, hiszen a szavak -mely egy idegen, de számára már megszokott módon könnyen értelmezhető nyelven van írva- a lent lévő játék részét képezik.

"A lába nyomába sem érhetsz annak, kinek nem jársz egy lépéssel a gondolatai előtt."

* A padlón pedig egy sakktábla van. A világos kockák mélyebbre vájva a padlóba és gránitból kifaragva a figurák.

https://lichess.org/training/64626

De dönthetsz úgy is, hogy átléped őket és tovább mész.

//Hirion//

Nem szívesen, de követem a lábnyomokat, amik azonban egy méretes, a földön kialakított sakktábla elé vezetnek, ahol meg is szűnnek, mintha az, aki hagyta őket, egyszerűen felszívódott volna.
A sakktáblán egy feladvány van, ahogy a szöveg is utal rá, és biztos előnyös, ha megoldom.
Kivételesen ez nem okoz problémát. Először a C5-on lévő gyalogot tolom C4-re, amit azonnal leüt a királynő (vagy király, annyira nem vagyok jó a sakkban), de aztán a bástyával G2-ről e2-re lépek és ezzel véget vetek a fehérek játszmájának. Kíváncsian várom, hogy mi történik.

/elfek/


Mindhárman eljuttok a rom bejáratáig és ott El láthatja, hogy...
Hát amit a többiek is. Igazából egy darabig nincs számotokra meglepetés. A folyosó elkanyarodik és hamarosan egy kidőlt kőajtóhoz vezet. Mintha egy troll dühöngött volna és rúgta volna be a bejáratot. Tovább halad az út a földön heverő ajtón áttaposva és végül egy hármas elágazáshoz ér.
Odabent nincsenek se növények, sem fák gyökerei. Bárki is építette, a hatalmas kövekből és egy kis habarcsból időtálló falakat húzott fel. A természet mai napig nem tudott teret nyerni. És ez bizony joggal veti fel Lazyben és a kérdést, hogy kiknek a müve?
Valahogy Awyris mélyén olyan szörnyek rejtőznek egy mára már elfeledett épületet őrizve, amiről még hajmeresztően valószínűtlen meséket sem hagytak az utókorra. Teljesen és egészébe véve nem törődtek velük.
Ha El nagymacska alakban marad, akkor a szagok a hármas elágazáshoz vezetnek titeket szintén. Ám onnan érzékeny orrával sem egyértelmű. Keresztezik egymást és mintha a self vizsgálódott volna.
A sötéttel is meg kell küzdenetek, ugyanis ahogy a folyosó elkanyarodott, már a fény nem hatol a templom mélyére. És fáklyát nem hoztatok magatokkal. Világító gömböt varázsolni meg nem tudtok.
Ha valahogyan megoldjátok, akkor dönteniük kell. Hangot egyedül a középső járatból hallanak, ahol hatalmas dübörgéssel vívja valaki vagy valami a csatáját. Az ellenfele pedig ismeretlen egyelőre.

Eleriniol

Lash kérésére macska alakban maradok, és ennek van előnye is hisz minimális fény azaz természetes sötétségben is prímán látok, és a szaglás is meg marad.  Elérünk egy 3 elágazáshoz ami kicsit megkavarja a helyzetet. És a mesélő elméletével ellentétben fáklya van nálam de macska alakban nem sokra megyek vele remélhetőleg Lash vagy Yolo hoztak mert kínos lenne a dolog ha sötétben kéne vakvezetőt játszanom. Szóval ha hoztak nem változom vissza ha nem akkor csak annyi időre míg meggyújtják utánna irány a nyomok olvasása.
~Itt harc fojt nem rég de összevissza kavarodnak a szagok, De valami középről jön épp harcolnak az egyik élő a másik rejtély mi lehet nem tudom szag alapján hova tenni.
Azért a mesélő is nagy franc melyik harcos vagy utazáshoz szokott kalandornál ne lenne fáklya. Na mindegy valahogy megoldottuk és irány a középső folyosó.

/Hirion/


Megtaláltad a taktikai előnyt biztosító lépést és egy gyalog beáldozásával egy tisztet levettél. Valami kattant előtted a padlóban. Valami nagyon hatalmas. Ha tovább mész, akkor a padló biztonságos lesz és a lénynek nyoma sincs. Csupán újra feltűnnek a lábnyomok, melyek egy állványra rakott könyvhöz vezetnek.
Körkörösen jelek vannak a padlóba vésve. A kőr egyharmada, feléd néző részébe a gonoszság szimbólumát vájták, hátul jobbra a természetét, balra hátul az együttérzését.

Talán érdemes visszaemlékezned az első könyv tanulságára, hogy kicsit megértsd, minek mi lenne a mondanivalója.

Kellemetlenül érzi magát odabenn, mikor realizálja, hogy nincs odabenn semmiféle növény, még csak egy pici, sarjadozó élőlény sem. Egyáltalán nem szereti ezeket az épületeket, főleg úgy nem, hogy még egy apró rés sincs, ami ablakként szolgálhatna. Alapvetően szoktak pedig ilyeneknek hagyni helyet a falakon, és ez csak még inkább feszültté teszi. Határozottan nem tetszik neki; azzal számolt, hogy legalább beérkező fény lesz, ha már egy építményről van szó, ám elég nagyot tévedett.
~ Nem erre számítottam. Esetleg van valakinél fáklya? ~ néz a társaságra, az esetleges furcsálló vagy nemtetsző pillantásokat pedig lerázza magáról. Hogy nála miért nincs, az számára elég egyértelmű, a megválaszolására meg most nem fogja pocsékolni sem az időt, sem a szót. Egyébként is az ő dolga.
Ha van és kézhez kapja, szükség esetén a nála lévő gyúlékony anyagok egyikével meglocsolja egy kissé, majd tűzszerszámokkal lángra lobbantja, ügyesen használva ágacskáit, ami közé aztán veszi a fáklyát. Persze előtte visszarakja a felszerelését a helyére. Ha azonban nincs, akkor Yolo felé fordul:
~ Yolo, szerintem te vagy most közülünk a leggyorsabb, esetleg kimennél hozni néhány ágat? A többivel kiegészítem én, és rögtönzünk egy fáklyát ~ kéri meg, de ha elutasítja, akkor ő fog tenni egy külön kört érte, nem fog könyörögni.
Ha nem kell elmennie, addig várakozik, elég erősen más a két szélső járaton gondolkodva, ugyanis a harcok hangjai cseppet sem biztatják arra, hogy odafele tartson. Amint Yolo visszaért gallyakkal, összerakja a fáklyát, és ugyancsak az ágai közt tartva azt néz körbe. Nem meglepő módon még mindig nem tetszik neki a hely.
~ Középre semmiképpen sem mennék, legfeljebb ha elcsendesedett az ottani dulakodás ~ szögezi le rögtön, ahogy Eleriniol elindul abba az irányba. ~ A természettől elzártan vagyunk és nem tudjuk, mire számítsunk. Én egyelőre más irányt választanék, hiába van odabenn élő. Ha a sötételf kitalálna innen, akkor úgyis íjászok társaságában találja magát pillanatok alatt ~ egészíti még ki hosszasabban, minden porcikájával tiltakozva, hogy arra menjen. Bár tény, a többi sem jobb...

/elfek/


A palotában történt veszekedés közben, ahol kölcsönösen egymást martátok senkinek nem jutott eszébe felszerelést kérni, kivéve Lazyt. Bár ő is csak fegyvereket kért, de szerencsére már a pókodúban is volt nála alapanyag egy rögtönzött fáklya készítéséhez. Már csak Yolónak kellett kimennie fát hozni.
Ahogy elindultok a középső járaton, hamarosan látjátok, hogy a plafonból egy óriási darab kiszakadt, némi kőtörmeléket hagyva maga mögött, ám a hiányzó részt ez maradéktalanul nem magyarázta meg. Közel sem.
Kicsit előre pedig dominó van a földön. A baloldalinál ugyan azzal a számmal kezdődik a következő felvésett darab, mint amivel az előző befejeződött. A középső kaotikus összevisszaság. A jobboldali pedig két szomszédos darab összege hetes.
A középső oszlopnál a számokat jelölő pontok sértetlenek, de néhánynak a környékén vér van.


/A dominó oszlopai a kőpadlóba vannak vágva és nem felfelé emelkednek, hanem a folyosón tőletek távolodik./

A fáklyaprobléma hamar megoldódik, és tartva az eszközt várakozik egy darabig ott, ahol az elágazás van. Akárhogy is akarja elkerülni a középső úton való haladást, társai nem igazán hallgatnak rá; mennének a közepén. Alsó ajkát harapdálja, ahogy a másik két útra tekint, és szíve szerint leginkább a kifele ösvényt választaná, de semmiképpen sem a középsőt. Végül, mivel muszáj egy csapatban dolgozniuk, bármennyire nem kerül megbeszélésre az ügy, elindul, de elég látványosan nem díjazza ezt a döntést. Fél ettől az egész helytől, noha tagadhatatlanul van inkább itt, mint a palotában, és ha már ennyitől megijed és tart, akkor mi lesz a sötételf területen?
Mély levegőt véve, orra alatt halkan morgolódva követi ideiglenes társait, hozva magával a sötétséget elűző fényforrást, hogy aztán megfigyelhessék a mennyezet kiszakadását meg a dominókat kicsit odébb. Egyre bizarrabb ez a helyszín, és egyre képtelenebbnek tűnik eldönteni, akar-e egyáltalán többet tudni a helyről vagy inkább hagyná, hogy örök feledésbe merüljön a részéről is. Borsódzik a háta, tiltakoznak a tagjai, ám még mindig halad, óvatosan nézve körbe, a gólemek után nem csodálkozva, ha lenne valamilyen csapda, noha ha a sötételf erre haladt, nagy eséllyel deaktiválta. Lenyeli a vészmadárkodós szavakat, tudva, hogy ő úgyis mindig a legrosszabb eshetőségekre számít, és ennek hallgatására bizonyára társai nem kifejezetten vevők, így csak magában szajkózza folyamatosan, hogy baj lesz.
~ Most ezt meg kéne oldanunk? Még a baloldali tűnik a legbiztonságosabbnak, ha ezen kéne haladnunk... ~ néz szét, a középsőnél látható vértől határozottan nem repesve a boldogságtól. Már csak egy óriáspók hiányzik innen...
Nem lép a dominók egyikére sem, inkább valami vésetet keres, ami magyarázattal szolgálhat erre az egészre, nem bízva el magát semmiképpen sem.
~ Még esetleg ha elérjük a plafont, akkor valamelyikőtök megemelhet, és körbenézek, mi van felettünk ~ dobja fel az ötletet nézelődés közben, lábával félrelökve néhány törmeléket is.

Eleriniol

Az út hamar egy tágas terembe ér amit dominókkal van tele. Mondjuk ez túlzás de van pár. Az egyik be van szakadva, a másik egy véres csapdát rejt. Amibe a sötételf tuti belesétált. A véréből szagmintát veszek így ha elmenekülne se tud sokáig rejtőzni.
~Nincs mit megoldani két csapda volt és azt sikeresen aktiválta a betolakodó. Marad a 3. út de én megyek előre, hátha van csapda ott is nem lenne jó ha megsérülnél. Komolyan emeljünk fel? Miért nem lépsz mindjárt a hátamra könyebb nem?-morranok macskaként is-De van egy egyelőre veszélytelennek tűnő út. De ha te nézelődnél én ráérek a sötételf csak erre juthat ki.
Megvárom Lash döntését amit kér megteszem azután úgy is a maradék folyosó marad. És ha végre rábólint óvatosan elindulok.

Lélegzetvisszafojtva és ugrásra készen várom, hogy mi sül ki a sakklépésekből, a kattanásra csak még jobban megfeszülök, de mivel nem történik semmi, nem indul el kőgolyó, nem jelenik meg kőkutya vagy más rémség, végül elindulok előre, szinte csak araszolva, minden lépést kitapogatva magam előtt.
Mikor ismét meglátom a lábnyomokat összeszalad a szemöldököm.
~ Vajon, hogy csinálta? Repült? ~
A könyvektől rogyadozó állvány előtt épp úgy megtorpanok, ahogy a nyomok is itt állnak meg.
A jelek ismerősek és nem nehéz őket beazonosítani, de egyelőre nem tudom hová tenni, mit is kéne tennem.
De nem akarok semmit elkapkodni, ezért igyekszem jobban körbenézni ebben a helyiségben, ráadásul kíváncsi vagyok hová lett a lábnyom viselője.

/elfek/


Talán nem ártott volna meggyőződnötök, hogy Lazy ötlete alapján mit rejt a beszakadt plafon. Noha túl sok jót nem, csak ártani tudó mágiát találtatok volna. El gondtalanul tovább sétál a dominó csapdán és a háta mögött a pontokból kipattan a kő kupak és éles fémtüskék csapódnak felfelé. Ha ott maradt volna valaki tanulmányozni a rejtvényt, akkor bizony úgy járt volna, mint Hirion kétszer.
Ám ti sem úsztátok meg a leszakadó plafont. Nem szobában vagy csarnokban vagytok, csupán a folyosó kövén van a dominós szerkezet. És a vörös határozott benyomása, hogy a bal oldal a szabályok szerint jól van felrajzolva, talán ez figyelmeztetés számotokra, hogy a legkaotikusabb középső folyosót választottátok.
A lepottyanó kőtömb egyre gyorsabban gurul felétek az enyhén lejtő járatban és teljes szélességét és magasságát kitölti. Ám ha megpróbáltok elszaladni előle, hamarosan egy beugrón túl egy másik ugyan ilyet pillantotok meg, mely mozdulatlanul állva elzárja az utat.
Vagyis mozgó kőgolyó, Lazy és Yoló, dominó, El, kicsit odébb futva balra egy beugró a falban és végül az álló kőgolyó. Ez a felsorolás, mely a lezuhanás pillanatában a pontos sorrendeteket adja jól jelzi, hogyan képzeljétek el.
Talán fogtok még három kört veszekedni, így addig nem is zavarok.

Egyszerűen nem bírja ki szemforgatás nélkül, mikor megemlíti a megsérülés eshetőségét. Mégis hova került, egy dada figyelő tekintete alá? Saját elképzelése szerint nem gyerek, de egyelőre lenyeli a szavakat, és egyszerű, elégedetlen gesztusokkal fejezi ki nemtetszését, illetve hogy ennyire védeni akarják, mikor még nincs is mitől.
Keresgélés közben nem igazán talál semmit, sajnálatos módon, csupán a levésett ábrák azok, amik bármit megmagyarázhatnának. Egyelőre viszont nem sok értelmét látja, abban ugyanakkor biztos, hogy hamar megvilágosodik ezekkel kapcsolatban. Egyértelműen nem indokolatlanul vannak itt.
~ Menj akkor, mást nagyon nem tehetünk. Ha nincs ellenvetés, akkor nem húzom ezzel az időt. Talán annyira nem fontos... ~ bök állával a biztonságosnak tűnő dominók felé, ezzel lényegében jóváhagyva, hogy induljon akkor előtte, ha annyira elsőbbséget akar élvezni. Testtartásához és arckifejezéséhez könnyedén hozzá lehetne képzelni, hogy még karba is teszi a kezét, annyira nem értékeli semmire ezt. Majd ő tisztesen hátramarad utolsónak, legalábbis nagyon ez az érzése, hogy így fog alakulni, hogy a kicsi lányt védjék... Lehet, hogy sírós, de attól még kikéri magának ezt a viselkedést idegenektől! Azoktól meg főleg nem veszi jó néven, akikkel nem is szimpatizál annyira.
Figyeli, amíg Eleriniol halad, és mikor felcsap néhány tüske, már tudja, hogy baj van, majd halk, csikorduló gördülés föntről, és hatalmas esés mögöttük. Ijedten néz hátra a válla felett, megpillantva a járatban az eddig egyáltalán nem ott lévő kőgolyót, ami nagyon határozottan szeretné őket kilapítani.
- Ó, hogy azt a... - csattan fel, elfojtva a káromkodás további részét, reménykedve, hogy a futásnak lesz eredménye. - Tűnés! - indul neki lendületesen, mindenféle teketóriázás nélkül rohanva, lépésekkel utána észrevéve a gyorsan változó fényviszonyoknak köszönhetően a szűkös helyet, ahol kivédhetik ezt a kellemetlen csapdát. Nem bízza akármire és akárkire a szerencséjüket és életüket, így mindenképp kap ezen a lehetőségen, semmiképpen sem kockáztatva meg a további menekülést, tartva attól, hogy zsákutcában végződik ez a hely.
- Oda, állatokként! - mutat a mélyedésre, amit valószínűleg már társai is észrevettek. Nem szívesen veszítené el a fáklyájukat, ám ha nem akarja lángolva végezni, akkor kénytelen lesz eloltani. Megvárja, amíg Yolo és Eleriniol gyorsan elhelyezkednek, és heves mozdulatokkal próbálja kioltani a fényforrásukat, legrosszabb esetben ezúttal az övén lógó kulacsból lötykölve rá vizet. Ha ez sikerül, a táska egy pántjába csúsztatja ösztönösen, és már át is változik, hogy egyetlen apró ugrással benn találja magát a párduc bundájában.