Hosszabb várást követően jön hozzám egy újabb "vendég" talán kicsit sem baráti szándékkal, de hát a jelenlegi luxus cellámban helyeztem magam valamennyire tökéletes kényelembe ahogy egy gúnyos mosollyal köszöntöm a belépőt. Majd hamar a hangom is hallatszik, amiből kivehető a gúnytól át itatott szavak de ezt valamennyire igyekszem vissza fogni attól függetlenül hogy nagy szám lehetne a jelenlegi helyzetem ellenére.
-Üdvözlöm, talán Amerith végre realizálta hogy nélkülem csak egy hullát lesz képes ki hozni Zevadarból vagy még mindig azon a véleményen van hogy nélkülem is képes lesz meg oldani férje kiszabadítását?
Teszem fel a kérdést felhangon, mintha jelenleg olyan pozítcióba lennék ahol én oszthatnám a lapokat de ez persze olyan szinten hamis hogy még a vaknak is látnia kéne, így én is csak meg játszom a maga biztost arra az alkalomra várva hogy eltűnjek, viszont most olyannyira nyomtalanul hogy időt nyerhessek más terveim meg formálásához.

/Lazy és Hirion/


A vörös hajú főhősnőnk egyre éhesebb. Minden bizonnyal fizikailag is előjön lassan, hogy két napja nem evett és lelki sokkok egymás után érik. Bár az első nap nem sok fizikai megterhelés érte, a templom után a fogva tartója nyakában tette meg az utat, de késő délutánra halad el Uráldur hadserege és a lány ráadásul öklendezett is.
Persze dönthetnek úgy, hogy esznek a húsból, bár a selfnek a legkevésbé sincs rá szüksége. Ő még mindig teljesen fitt.

/Lazynek ideje dobnia a reagja végén a vadászat sikerére, ahogy korábban már leírtam./


Az éjszaka folyamán zavartalanul folytathatják az utat tovább. És ha sikerül enni, akkor hajnal előtt pár órával elérik Capitalt. A kapukban lila-fekete egyenruhát viselnek az őrök.


/Viridiel/


Eközben a futár betért SzentKő legjobb hírű kovácsához, aki szerencséjére épp itthon van és nem kell a másolattal átverni, hogy kiszolgálja. És bármit elkészít neki, amit a Mesélő és rajta kívül a teljes steff csapat engedélyez.

/mármint külön-külön megkérdezni a KM-et, a főnököt, meg a két admint/


/EL/

Eközben a nemes elf megérkezik a fogolyhoz.

/Alie/


Sem lombtündét, sem vörös hajút nem találsz út közben, ám a fővárosban tejben-vajban fürödhetsz. Legalábbis egy kémhez mérten. Nincs nagy infrastruktúra a pénz elköltéséhez és mindenki többnyire alanyi jogon kap meg mindent, ami a kasztjával és a rangjával jár.
A kémektől meg mintha elvárás lenne, hogy a központban is az árnyékban járjanak, legkevésbé sem ugranak a legtöbben, hogy kiszolgálják. Egy sima közlegényt többre becsülnek, amiért nem vágta le a raktárosok és egyéb értékosztók fejét, mint egy hős spiclit, aki komoly küldetésről tért haza.
Ám mintha csak imáid hallgattak volna meg, egy vörös hajú elf, kinek fehér a bőre, vörös a haja és egyik fajhoz sem hasonlít igazán épp egy embernőt visz rabláncon a lova mellett. Tiszta feketébe öltözött, még az arcát is eltakarta. Néhány tincse kilátszik és a szeme környéke, illetve a kezei.
Így is nagy feltűnést kelt, ám nem kívánja senki megölni vagy rabszolgasorba kényszeríteni. Mintha természetes lenne a jelenléte. (Pedig self szemmel nézve nem az, ha csak nem... megint a kémek álcázták magukat valaminek.)

Határozottan nem tetszik Hirion meglepettsége, noha nem kéne csodálkoznia az arckifejezésén, ami ugyancsak bosszantja akaratlanul is. Tisztában van azzal, hogy sötételf, hogy náluk ez jóformán átlagos, illetve az is eljutott a tudatáig, hogy egyáltalán nem úgy viselkedett az imént, mint akinek bárminemű gondjai lennének a gyilkossággal - sajnos. Legalábbis a számára, a helyzet szempontjából viszont egyáltalán nincs hátrányukra, hogy szinte már gondolkodás nélkül képes volt ezt megcselekedni annak ellenére is, hogy nem akar a mostaninál mélyebbre süllyedni a saját szemében. Jobban átrágva magát a témán azonban aligha kerülhetne ennél is lejjebb azon a bizonyos ranglétrán...
A terepszemle nem túl sok jóval kecsegtet, tovább kell várniuk, legalábbis neki elég határozottan ez volt a benyomása, Hirion reakciója pedig csak meggyőzi őt ennek helyességéről. Mélyet sóhajt, de hogy elégedetlenségében vagy beletörődésében, maga se tudná megmondani; nem kifejezetten akar itt lenni, és ez nem csupán a barlangra értendő, hanem úgy egyébként erre az egész vidékre. Mintha nem is lenne itt élet, mintha az egészet kiirtotta volna az itt élő domináns faj, és ez valahol fájó, főleg a képességei és a természet hiányára gondolva. Az élelem még hagyján... Legrosszabb esetben Capitalban kér valamit, még rosszabb esetben pedig az éhhalál várja őt... Biztató.
- Azért ha most nem sikerül fognom semmit, a fővárosban örülnék legalább egy minimális élelemnek. Annak híján még annyi hasznomat sem veszed, mint egyébként, legfeljebb az élőholt rongybabádként. Az mondjuk egyelőre nem szeretnék lenni... - Nem tudná eldönteni, mosolyogjon-e ehhez vagy sem, de ennek a gesztusnak egy halvány változata mégis ott táncol vonásain, mintha saját magán nevetne ezzel. - És ha éjszaka menetelünk, akkor szerintem el kell viselned a nyakadban ismét. Állatként elég jó a látásom, de három lábbal nem hiszem, hogy sokáig tudnám tartani a tempót, amit diktálsz - hívja fel rá a figyelmét barátian, tervezgetve közben az utat, hogy lenne a megideálisabb és legproblémamentesebb, addig sem azzal törődve, hogy két hulla társaságában tartózkodnak ugyanazon az apró helyszínen.
Néha-néha ráfog gyomrára, ami kellemetlenül szorul és kínlódik, ahogy az evés hiánya egyre inkább előtérbe kerül minden megpróbáltatás és lelki nehézség ellenére is. Próbál annyit pihenni, amennyit lehetséges, bár ez a fel-felbukkanó morgolódástól és szervezetének jelzéseitől aligha válik hatásossá. Igazából Hirion szavára vár végig, hogy mikor ítéli meg jónak az indulást, adott esetben ki-kiles, hogy megbizonyosodjanak arról, valóban tiszta a levegő, onnantól, ha éjelf társa engedi, akkor ismét felkapaszkodik a ruhájába, hogy kényelmesen elhelyezkedhessen a vállain, jóformán a legjobb élő sálként funkcionálva. Egyébként valószínűleg a kevésbé kedvező fényviszonyok miatt botladozva és ügyetlenebbül halad a sziklás vidéken tündeként, mint ahogyan azt napfényben tenné, csak több gondot okozva és hátráltatva ebben az alakjában.
Ha már megtettek egy kisebb távot, akkor idejét látja a vadászatnak, és elmondhatatlanul szurkol a sikernek. Állatként dorombolással vegyes halk nyávogással és némi fészkelődéssel jelzi leszállásának szándékát és az akcióra való készenállását, ám ha muszáj erdeiként folytatni az utat, akkor szavakkal fejezi ki ugyanezt, kérve így Hirion kis türelmét.
Egy darabig biztos szaglászik a környéken, osonva keresve a mozgó pontokat, aztán majd Természet Anya eldönti, mennyire fog figyelni most rá...

//Elátkozott kocka, de a 10es fajtából:
2-3 és 7-8 - találok néhány finom falatot
5 - hiénatámadás
Minden más esetben üres állkapcsokkal térek vissza Hirionhoz, ismételten elfoglalva ideiglenes trónomat //

The member 'Lashrael Laralytha' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 1

Annyira ciki volt a helyzet, hogy egyetlen hang, de még gondolat se tudott elhagyni. Pedig szívem szerint részletes beszámolót tartottam volna a gyűrűről, a kalandról, meg arról ami az oawa barlangjánál történt. Viszont hogy pontosan mi történt a selffel, azt gondolkodás nélkül kihagytam volna. Az ötlet hogy másnap találkozzunk, jól hangzott. Így fel tudtam készíteni Apámat, merre megyek. Telepatikusan üzentem társaimnak, hátha ők se akarnának kimaradni a buliból, és ha lehet szedjék össze a többieket is. A bundásra mindenképp szükségünk lenne. Ki tudja mi vár ránk.
Apa otthon azt se tudta melyik falnak fusson az ijedtségtől. Folyton azt kérdezte normális vagyok e, de amint egymás szemébe néztünk láttam, azonnal rájött a válaszra. Aztán hosszas monológba kezdett Zevadart és a selfeket illetően. Ahogy telt az idő, szépen összegyűlt a felszerelés. A legpraktikusabban találtuk ki a felszerelés elhelyezését. De nem is volt sok. Este úgy aludtam el, hogy életemben először próbáltam fel bőr mellvértet. Attól tartottam kényelmetlen lesz, de kellemesen csalódtam. A kidolgozása pont jó volt. Észrevétlenül fért el a ruhám alatt. A gyógyító eszközöket, italokat, füveket a vastag bőr övbe helyeztük el.
Amint megszólalt az első madár, már pattantam is ki az ágyból. Még hajnalodott, de már szöszmötöltem. Apám lovakat nyergelt. Egyet Viridiel számára is. Egy fekete Bitang nevűt. Jól megtermett paci volt. Azt mondta Zevadar szélén vagy ott ahol tervezzük engedjük el őket. Pitypang izgatottan kaparta a földet. Mindegyik nyeregtáskában volt némi élelem. Így indultam el. Felvértezve, a két lóval. Még egy amulettet is kaptam, hogy óvjon Anyánk. Mindketten bíztunk a gyűrű erejében, de azért fel kellett készülni a legrosszabbakra. Menet közben társaim szegődtek hozzám. Így vártunk az ifjú elfre ott ahol megbeszéltük...

Ale

Capitol még mindig a régi, és egyszerű. Semmi élet csak monoton unalom. Hopp érdekes látvány tárul elém. Egy fura nő vörös hajjal (nem hugi őt megismerném a szagáról) lovagol a városban se nem elf se nem self, mégis a kutya se törődik vele. Az az apróság hogy egy nőt hurcol maga mellett gyalogoltatva igazából nem szokatlan, csak ő és a város lakóinak üres tekintete. Mintha csak átruccant volna egy ellenséges országba rabszolgát murizni. Egy közeli őr-hóz lépek némi infót szerezni.
-Ki az a lovas korcs aki nem átal, minden veszély nélkül áthaladni a városon. Miért nincs még rabláncon a másik mellett? Mi folyik itt?
A válaszát nem fogom meg köszönni, őrüljön hogy nem ölöm meg. Csendesen követem a duót


El

Ahogy belépek a nő fölényes stílusban szól hozzám. De sajnos nem húz fel.
-Nem igazán értünk egyet. A társa sokkal közlékenyebb volt. És lássuk be alig több dolog van ami életben tarthatja önt mint az igazság. Van pár kérdésem az Észak Bivalyi csatáról. Pár részlet hiányzik, és mivel ön ott volt amikor az a város elbukott, előkelő helyre került mint információ forrás. Ha őfelsége aggasztja ne tegye egy jól válogatott egység kíséri el a társát aki igen csak lelkes volt hogy megússza a kivégzést. Noha önök betörtek a területünkre, ön eleve ezért jött hogy elfogjuk. Míg neki más céljai voltak és gyanítom nagyon szívesen verte át magát Hadúr. Jelen helyzetben nincs semmije amit fel ajánlhatna. Amit a társa megtett nos az több az ön által említett dolgoknál. De szívesen meghallgatom mire is gondol aduként a királyunkat illetően. Nagyon oda fogok figyelni minden egyes szavára.

Robert

Legszívesebben megfojtanám magam, de az a tökkelütött nem ruházott be további nyersanyagba így azt nekem kell majd intézni. De először foglalkozzunk a vevőnkkel aki belép az ajtón és tuti sóbálvánnyá merevedik. Én vidáman integetek neki, a másikammal borért küldök és leültetem a műhely egyetlen székére.
-Lám és lám kit fújt erre az a csúnya pókhálós szél örülök hogy túlélted a dolgot. Mit tehetek érted Viridiel?

Szóval Hirion még is inkább a saját bőrét menti ez felettébb kellemetlen hír számára, de ezen nem érek rá tömpregeni jelenleg érdekesebb beszéd partnerem támad, s ahogy figyelek rá gúnyos mosolyom nem lankad sőt kisebb kacajban török ki ahogyan azt gondolja Hirion bármit is elfog érni.
-Akkor kezdjük a történet legelején, azzal a fanatikusokkal és idiótákkal gyömöszölt városban.
ezzel a mondattal fordul is a tekintetem komolyra ahogyan a hangsávom is, majd folytatom egy levegővételnyi szünet után.
-Az nap már a csatára való előkészületeink is rosszul alakultak amikor a rögtönzött táborunktól nem messze a maguk mágiájától bűzlő gazok miatt majdnem ott hagyta jó pár emberem a fogát.
Itt megint meg állok s az arcomról nem olvasható le semmi, higgadt maradok amennyire tudok, a történteken úgyse változtathatok annál a csatánál.
-Végül mikor meg kezdtük támadásunkat nagyobb veszteségek árán ugyan de be jutottunk a városba, ahol az ott tartózkodó erőkhöz csatlakozva pontosabban helyettük védtük meg a várat a három nép egyesített hadereje ellen, de erről biztosan tud.
Majd megint meg állok el gondolkozom azon mi is történt utána, hogyan kerültem abba a helyzetbe miként nem volt más választásom mint ellent mondani a démoni hadúrnak, majd megint folytatom.
-A védelmet saját erőimmel s azon néhány démonnal akiknek mesterével kötött alkum kötelezte őket arra hogy kiegészítsék harcosaimat számát, erejét, meg kezdtük a védelem első fázisát ami meg lehetősen jól sikereredet, egyetlen orkot kizárólag senki nem jutott be a vár falain belülre, bár a veszteségeim ekkora meghaladták az elfogadható mértéket és sajnálatosan démoni parancsnokom is elhalálozott ami felettébb kellemetlen hiszen már ki terveltem miként végzek vele saját kezűleg.
Ekkor egy csalfa mosoly kerekedik az arcomra ahogy újra át gondolom milyen érzés is lehetett volna Malthael szemébe nézni mikor saját pengémmel veszem életét ezen a létsíkon, de ez már csak puszta ábránd marad. Végül folytatom s befejezem a gyors összegzését annak amiről én tudok.
-Végül az éjszaka leple alatt találkoztam az orkok vezetőjével akivel egyességet kötve sikerült elhagynom csapataimmal a várost, bár azt sem tagadhatom hogy akkor saját katonáim mentése fontosabbnak bizonyult mint a démonokkal kötött paktumom aminek köszönhetően veheti úgy hogy vérdíj van a fejemen Zevarda szerte, de ez megint egy olyan részlet ami felesleges az ön szemszögéből elvégre maguk nem üzletelnének démonokkal.
Mosolyodom el ahogy inkább el dobom egyik ütő kártyámat majd ki is játszanám az egyiket ezzel ahogy folytatom.
-Ezután Zevadar felé tartva fogtam el királyotokat, akinek személyes cellájának fokozott őrségéről is gondoskodtam, de persze ez csak látszat hiszen az első olyan akinek a helyemre fáj a foga és ebből akad pár annak ő lesz az első célpontja.
Közöltem végül azt miként is került hozzám az elf király. Majd levegőt véve még egy mondat hagyja el a szám.
-Szóval érti már mért lehetetlen az hogy nélkülem élve hozzák ki a kis királyukat? -Ha nem egy helyemre pályázó valaki öli meg, akkor a behatolás hírének megérkezésétől számított pár percben saját embereim vágják át a torkát, de felőlem aztán próbálkozzanak csak, már meg mondtam nekem itt igazán veszteni valóm nincs magukkal ellentétbe.
Ekkor költözik vissza a gúnyos mosolyom az arcomra ahogy újra kényelembe helyezem magam azon a tárgyon amin éppen helyet foglalok s várom az elf válaszát, bár nem lepne meg ha távozni elvégre elárulhattam neki amit tudni akart bár ez már nem érdekes, jelenleg jobban zavar az hogy Hirion már Zevadarban van sőt lehet már Capitolba s innentől kezdve az oda való visszatérésem nem éppen lehetséges tényező sajnos.

El

Igazából nehezebbre számítottam. De ez valahogy túl könnyen jött, és túl igaz, hisz nem gondolkodott nem azon merengett mit kéne mondania. Tech tette gyakorlatilag borítékolható volt. Kihasznált egy kiskaput hogy megszerezze amit akart. Az hogy elárulta a szövetségeseit? Nos csak apró részlet az életében. Nagyon győzni akart, és hát lássuk be egy ork ezt lépte volna.Az emberek talán még rosszabbra is vetemedtek esetlegesen a helyzetük ugyan így jött volna ki. Na de térjünk vissza ide ...
-Még mindig túl becsüli az értékét, lehet hogy az emberei megölnék a királyt, de kérdés vajon mennyire szeretnék önt vissza kapni? Ugyanis csak próba kép követet küldtünk Uráldurhoz és a többi hadurhoz. Ha igazak a pletykák a maga embereinek hamarosan vége. Hisz egy gyenge self aki elbukott az önnön tökéletes tervébe vetett hitével vajon mennyit ér? Az a self aki kinyírta a szövetségesei katonáit nem nézve a kárt amit okoz vajon élve kell vagy csak a fejét kérik vissza. Ha figyelembe veszem az ötletesnek tűnő őrzési módot, még így is elég kevés esélye van a szabadulásra, hisz egy rakás információt amik értéke sokkal több mint az esetlegesen a fogságában lévő tünde ára. Maga csak úgy át adta. Vajon engem a király érdekel, vagy az hogy a területünk biztonságban legyen? Elmondta hogy Tech elárult minket más ezt simán eltitkolta volna, jobb helyen van itt fogolyként ha nincs más amit fel tudna ajánlani. De ha esetleg van mód amit kihagyott érdeklődéssel hallgatom. Ha nincs más akkor véget ért a békés élete hisz nincs szüksége erre a luxusra mehet a fák közé hogy kivégezzük mint betolakodót. Szóval nagyon remélem van még valami a tarsolyában katona vagy könyöröghet a démonjainak. Ja nem nekik már nem hisz elárulta őket. Maradt még szövetségese egyáltalán?

Mély lélegzetet veszek, ahogy végig hallgatom az elfikét, valamilyen szinten igaza van, de hát alá becsül túlságosan is, egész életembe pengével a torkomon cselekedtem ez a helyzet se más és ugyan úgy kifogok belőle mászni valamilyen úton módon. Majd meg szólalok, de hát mit is mondhatnék, azt mondani hogy halálba küldte a követeket szerintem nyilván való, főleg hogy az első lordról köztudott hogy utálja az erdei lomb zabáló zöldikéket.
-Végül is már cselekedtek, innentől maguknak köszönhetik a sajátjaik halálát, az első lordról közismert hogy előbb fejezteti le a maga fajtáját mint kérdezne, de ez nem az én problémám.
Közöltem egy aprócska tényt, majd folytatom, bár elgondolkozva szövetségesem az éppenséggel semennyi de kevesebb emberrel is nyertek már csatát.
-Arra építeni hogy a fejem többet érne mint az életem tudatlanságukról üvölt a démonokkal szembe, nekik sokkalta fontosabb az hogy élve kapjanak el, de ehhez persze lenne egy két keresetlen szavam. -Az pedig hogy van-e szövetségesem, ez egy olyan kérdés hogy ki mennyit képes kockáztatni Neminráér, én az életemet.
Állok meg egy pillanatra majd folytatom, egyértelmű hogy az információ amiket tudok többet érnek bárminél, de hát én se vagyok hülye bőségesen keveset tudnak ahhoz hogy bármire képesek legyenek Zevadar egyesített haderejével szembe, erre meg tökéletes példának szolgál egyedüli a fél győzelmem a három egyesült hadtestük ellen.
-Illetlenségnek tartják kérdésre kérdéssel válaszolni, de lássuk maga mennyit is tud ha már arra jutott hogy holtan többet érhetek. -Szóval tudja maga mire is képesek a múltban össze szedett ereklyéink ha együttesen használják őket?
Fordult a hangom még komolyabbra s tekintetem is inkább komolyságot tükröz, jelenlegi helyzetemben menekülni esélyem pont hogy lenne, de nem azért vagyok itt hogy szabadulási képességeimet fejlesztsem hanem egy nagyobb szabású tervem első lépéseként.

Nem tehetünk semmit, amivel lerövidíthetnénk az barlanghasadékban töltött időt, így a lehető legkényelmesebben elhelyezkedem a kemény földön, bár azért igyekszem úgy tenni ezt, hogy ha kell azonnal talpra tudjak ugorni.
Azt látom, hogy Lashrael-t zavarják a hullák és az előbb elmondottak alapján tudom is, hogy miért, de nekik is maradniuk kell. Ha meglenne hozzá az erőm talán feltámaszthatnám őket élőholtként és elküldhetném őket, messzire a tábortól, de pont ezt gyakoroltam, amikor el kellett jönnöm és nem bíznám most a dolgot a véletlenre, hogy felfedezzenek minket. Inkább egy kis kényelmetlenség az erdeinek, mint Uráldur vendégszeretete.
- Én a helyedben nem bíznám el magam, hogy találsz bármit is a környéken, legalábbis bármi ehetőt. Amúgy is ritka dolog ez itt a sziklák között és most itt a sereg is. Ha volt is itt valami az most nagy ívben kerüli még a környéket is.
Nem akarom elkeseríteni, de jobb, ha felkészíti magát a kudarcra.
Az, hogy megint macskalényként a nyakamban utazzon valahogy nem vált ki olyan ellenérzéseket, mint, ahogy „normális” selfként éreznem kéne, ráadásul teljesen ésszerű is, amit mond.
- Egy darabig elviselem, jobb, mintha bármi lassítana minket, vagy fokozná a felfedezés veszélyét. – egyeztem bele, de úgy fogalmazva, mintha ez egy igazán kegyes dolog lenne részemről.
Lehunyom a szemem, de nem alszom el, csak egyszer-egyszer rándul meg a szám széle, ahogy meghallom gyomrának lázadozását és fészkelődését, bár lehet számára kevésbé mulatságos.
Soha nem örültem túlságosan a gyomromban lévő mágikus kőnek, de azért el kell ismerni van amikor hasznos.
Aztán végre eljön az idő, amikor minden elcsendesedik körülöttünk és végre elindulhatunk. Óvatosan lépek ki a szabadba, aztán, ahogy meggyőződtem róla, tényleg nincs senki a környékünkön, jól kinyújtóztatom elmacskásodott tagjaimat, aztán megvárom, míg a lány, állati alakban elhelyezkedik a vállamon.
A csillagok állásából ítélve, több óra elteltével hagyom, hogy elinduljon vadászni, talán nem fut bele semmilyen veszélybe, ami felfedheti ittlétünket. Egy pillanatra, ahogy eltűnik a sötétben, felvillan bennem a kétség, hogy talán elszökik, de megérintve a zsákomban a dobozt, úgy vélem, tényleg nem hagyná itt. Talán egy fertályórát várhatok, lassan haladva, hogy követni tudjon, amikor visszatér és beesett horpaszán, lecsüngő bajuszán és kissé fénytelen szemén, látom, hogy nem járt sikerrel.
- Már nem vagyunk messze a várostól Lashrael, ha kibírod egy kicsit, ott szerzek neked húst. – bátorítom kicsit.
Mivel csak tovább gyengítené a séta, ismét hagyom, hogy rajtam tegye meg az utat, sőt az őrök között is szándékomban áll, hogy így menjünk el, mivel nem akarok magyarázkodni, hiszen Al-Nuszra katonái állnak ott és biztos, hogy kíváncsiak lennének, ki a foglyom, főleg, hogy erdei tündéről van szó. Így van esélyem és azt is remélem, nem ismer fel egyik sem.

Miután elváltam Hirannis-tól, körülnézek a városban és kérdezősködöm is egy kicsit. Nagyon megörülök, amikor megtudom, hogy egy jónevű kovács tette ide a székhelyét nem is olyan régen, akinél sokan megfordulnak és állítólag kiváló műveket ad ki csak a kezéből.
Biztos vagyok benne, hogy az árát is igen csak megkéri, de ha legalább megközelítik a tárgyai az én elvesztett kristály holmijaimat, akkor hajlandó vagyok sok pénz fizetni értük. Nem vagyok híján a pénznek, sőt igazából tehetősnek is mondhatnám magam, ha egyszer foglalkoznék is vele.
Mikor megtalálom a műhelyt, akkor magabiztosan lépek be az ajtón, aztán…………lélegzet akadva, tányérnyi szemekkel meredek az előttem állóra.
Ő viszont úgy lóbálja felém a kezét, úgy vigyorog rám, mintha várt volna, és nem ……..nem lett volna……
- Te…..TEEEE! ….Hogyan, hiszen…….meghaltál……Láttalak megha…….a pók…..- próbáltam szavakba önteni, ami a fejemen átfutott, de aligha sikerült.
Elsőre gondolhattam volna, hogy az ikertestvére, vagy valami ilyesmi, de akkor ő, hogyan ismerhetne és honnan tudná a nevemet…….Nem, az csak ő lehet, de …..
- Természet Anya segítsen! Életben voltál és mi othagytunk? – roskadok le egy ülőhelyre, ha van olyan.

El

Nos nagyon úgy néz ki hogy megfogott a hadur még ha valahol igaza is van hisz Uráldur tényleg fütyűl a diplomáciára és csak na saját feje után megy. De ez igaz az egész self nemzetségre.
-Démonokkal mi nem üzletelünk ezt meghagyjuk a selfeknek. Nem szokásunk árnyék-síklakókkal seftelni. És mi a királyuknak vagy a vezetőiknek adnánk át magát vagy a fejét attól függően melyiket kérik. Legjobb tudomásom szerint akármennyi ereklyét is szedtek össze párhuzamosan használni senki nem képes azokat ahoz elég tapasztalt mágiahasználók se folyamodnak hisz meg semmisítheti őket a felszabaduló energia vagy szimplán nem történik semmi. De majd ha ott leszünk kiderül mi fog történni.

Na igen, édes és boldog az aki tudatlan, nem is csodahogyaz elvégre a valódi terveinkről még a néhány jelentősebb hadvezér se tud, bár nekem is ez a szerep jutott volna ha nem lett volna az a rohadt paktumom így hát tudom hogy jóval pusztítóbb hatása lenne annak a rohadt varázslatnak mint ez a zöld agyú gondolja.
-Na pedig pont magából néztem volna ki hogy átlát valamennyire a dolgok fátylán, de hát én se vagyok tévedhetetlen.
Itt állok meg drámaian, végül is ez inkább dicséret volt mint sem sértés még is sikerült mind a kettőt belefűzni, ahogyan folytatom pedig inkább sokkoló lehet mint sem várt.
-Azt elismerem hogy Nemimra létsíkjáról származó varázsló nincs annyira bolond hogy egyszerre próbálja használni az ereklyéinket, de ott vannak a démonok, azok a rohadékoknak pont telibe szarhatják hogy akár az egész általunk ismert világot eltörölhetik, számukra csak egy újabb lelkekből álló svéd asztalt jelentene.
Közlöm a valóságot, azt ami miatt itt vagyok és nem pedig saját népemben keresek szövetségeseket, talán ez a zöldike jobban figyel rám mint Amerith figyelt.
-Nos, érti már ugye? -Nincs választása se Amerithnek, se Technek, se Ivor király, már ha még ő uralkodik az emberek felett.
Közöltem egy újabb tényt majd meg állok levegőt venni hogy tovább mondjam amit akartam.
-Ezek után érti már? -Nem azért érkeztem ide hogy a szökési tapasztalatimat bővítsem, hiszen innét elégé könnyen kisétálhatnék ha akarnék, hanem azért hogy végre előre lépjek azon terveimben amiben elzárom a rohadt démonok hozzá férést a relikviákhoz, sőt leginkább meg próbáljam őket ki taszítani az ismert világunkból, de ez persze magának egyszerű hazugságnak is hangozhat.
Itt nyújtom ki egyik tenyerem ahogy felhúzom mint két vállamat, s folytatom is amit elkezdtem.
-Akár mit is hisz, olyan nehéz lenne elképzelni hogy egy sötét elf is jobban kedveli az életét annál hogy örökre a démonok rabszolgájává váljék az ő birodalmukba? -Ha igen akkor gondolkozzon el szépen hogy mit meg nem teszünk a saját hatalmunkért, szabadságunkért.
Ezzel fejezem be a társalgást s várom az elf válaszát, bár nem igazán érdekel amit mond amennyiben ezzel azt bizonyítja hogy újra süket és agy működés hiányában szenvedő fülekre találtam. Lassan kezdem úgy érezni hogy a kőagyú orkok is előbb belátták volna igazam mint ezek a lombok imádatába bele bolondult evolúciós zsákutcák.

/Lazy és Hirion/


Sikeresen bejutottatok a kapun. Mindkettőtök gyomrában annyi étel van, mint egy darab kőben. De ez kettőtök közül csak Lazyt zavarja. És több rövid lábú kutya kezd el követni titeket. Amióta Aglarnis beszámolójából tudják a selfek, hogy a koboldok minden értéket ellopnak és szinte észrevétlenek, ezek a közkedvelt kotorékozó ebek gyakori látványok mindenfelé. Patkányokra is szívesen vadásznak, de a jóval nagyobb és veszélyesebb koboldokat is megtámadják.
Egyelőre nem bántanak titeket és ha nem foglalkoztok velük, akkor hamarosan le-lemarad mindegyik közülük tőletek, hogy szinte a következő sarkon újabb kövesse a macska szagot, hátha egyedül marad és zsákmány lesz ő is.
A tavernákban rabszolgákat igen drágán lehet etetni, de házi kedvenceket szinte ingyen. Van elég pénz Hirionnál, hogy nyers hús helyett whiskast kérjen neki.
Ez persze nem ugyan az a macskaeledel, mint a való világban, csupán véletlennek tudható be, hogy a konyhákban fel nem használt bőr, ín és csontdarabok kiporciózott és gondosan csomagolt változatát így hívják.
Az evés közben átbeszélhetitek, hogy Lazy mikor induljon Thea és férje lakosztályába megnézni a kislányt.


/Hira és Viridiel/


A lány sikeresen összeszedte a holmikat, amikre szüksége lesz, ám a futár még csak most ismerkedik a...
Igazából nagyon jól ismeri a kovácsot, csak az árúját nem. Ideje hát kitalálniuk, hogy mit szeretnének az útra venni.

/El és Drey/


Eközben az összeégett hősünk a fogollyal beszélget. Elnek igen sok mindent sikerült megtudnia tőle, ám kérdéses még mindig, hogy hol lesz a vége. Egy csendes tisztáson tartott kivégzés próbálkozásban vagy valamerre másfelé veszi az útját a Sors?

Robert

Mosolygok a sokkot kapott elfen, azon nem akit emleget mert vele van némi elszámolni valóm de azt majd intézem.
-Igen totál leharapta a fejem az a kerge nő, de gyanítom az orkok alaposan szétszedték hisz nem lennél itt. Ergo rábaszott-nevetek-A másik nőt ne emlegesd, csak zűrbe tud keverni. De igen az ő érdeme vagy sara ez a test-mutatok végig magamon-bár jobban élveztem volna ha egy olyanba térhetek vissza amit én csináltam.-veszem ki az italt a másikam kezéből. És töltök italt Virinek.-Szóval Természet Anya két munkát ajánlott és inkább az élő verziót támogattam mint valami liget őrszelleme legyek. Most a hivatalosan is első papja vagyok ha nem vesszük azt akinél elharapta a mondatot. Szóval élek és virulok.
-De mi szél hozott ide a műhelyembe? És hol a csili vili fegyverzeted? Csak nem lenyúlták az orkok?

Csak hallgatom és hallgatom, ahogy nagy vidáman előadja a halálát, hogy a pók leharapta a fejét, de aztán rátér a lényegre. Ha nem lennék lebénulva félig az abszurd helyzettől, akkor most fel lennék háborodva, hogy milyen tiszteletlenül beszél Természet Anyánkról, de most örülök, ha az ép eszemnél maradok.
Na persze előadott már ennél hihetetlenebb dolgokat is, így ha kicsit nehezen is, de kénytelen voltam elhinni neki, hogy a valóságot mondja. Még akkor is, ha megint csak belekeveri a történetbe Természet Anyát, mondván, hogy a papjává avatta. Hát ez volt a leghihetetlenebb az egészben.
- De hát te nem is vagy elf! – ráztam meg a fejem kételkedve. – Miért épp téged akart volna papjának, eddig nem is voltak papjai! – folytatom tovább fürkészve nézve Robert-et. – Ezt – már ne vedd sértésnek, - de nem tudom elhinni. Mivel bizonyítod ezt?
Lehet, hogy megsértem ezzel, de ha csak át akar verni, akkor ezzel ő sért meg engem, nem?
Nem akarom, hogy az bizonyosodjon be, hogy lódít, de abban is kételkedem, hogy igazat mond, hát nem lehet csodálkozni, hogy össze vagyok zavarodva!
- De! Úgy vélem valami nyomorult agyaras villog vele, mivel sajnos sietve kellett távoznunk onnan kedvesemmel. Nem elég, hogy a törzsfőnök megőrült és foglyul ejtette minket, még Lashrael-re rákattan valami démonfajzat és ő is a nyakunkon lihegett. – világosítottam fel röviden. - Így egyből adódik is a válasz a kérdésedre, valami jóféle fegyverekért és páncélért jöttem, bár nem gondoltam volna, hogy te leszel a kovács.

Összeszorul még a kő is a gyomromban, ahogy elsétálok közömbös képpel az őrt álló strázsák mellett, be a városba, ahol ……ahol szintén nem vagyok biztonságban, de legalább el tudok vegyülni az utakon hullámzó selfek között.
A minket követő kutyák idegesítenek, de miután rájövök, hogy a kergetéssel nem érek el semmit, na meg nem is jönnek közelebb, nem foglalkozom velük többé. Persze tisztában vagyok vele, hogyha most letenném a sálként viselkedő erdeit, akkor ha csak el nem tudna bújni, megtámadnák és valószínűleg meg is ölnék, de nem áll szándékomban megválni tőle, hiszen nem ezért cipeltem idáig.
Mire egy kocsmát találok, még a legkitartóbb eb is lekopik.
Mivel állatként amúgy is vadászatból nyers húst evett volna, feltételezem, hogy nem veti meg a nyers ételt sem. Itt nincsenek szobák, így szállást máshol kell találnom, de tudom, hogy Lashrael már nagyon éhes lehet, így rendelek neki egy nagy tállal, míg én egy korsó sör fedezékében várakozom, hogy végezzen.
Ha jóllakott, akkor már ismét nyakamba veszem a várost – vele együtt – és keresünk egy eldugott kis szobát, a köznépnek fenntartott részen.
Itt – a szoba rejtekében – már visszaváltozhat és miután készítek egy alaprajzot emlékezetből, bejelölöm neki a pince jó pár szellőztető ablakát, meg a kéményeket is, hogy meg tudja nézni, hogy melyiken juthat be a legkönnyebben. Húgom szobáját is bejelölöm.
- Abban nem lehetünk biztosak, hogy most is ott lesz, de épp ez a cél, hogy kiderítsük. Neked most csak a felderítés a feladatod. Ne csinálj semmi mást és főleg nehogy alakot válts, mert akkor véged. – hívom fel rá a figyelmét.

Robert

Mosolyogva nézem értetlenkedő arcát és a kérdései se nélkülöznek minden felesleges alapot.
-Nem vagyok elf, noha embernek látszom Crantai vagyok. Ezt ugyan közel több ezer tudós vitatná, és váltig állítanák hogy egy az egyben ember vagyok. Nos ezt durva sértésnek venném, már csak azért is mert alig pár százan létezhetünk szerte a különböző síkokon. Ugyanis sikeresen kihalt a népünk, a miértje nem tartozik rád. De ha már hitetlenkedsz, te jó leszel példának, a többi elf felé hogy van egy ostoba ember aki ugyan úgy élvezi Úrnőnk kegyét mint ti elfek. És még büszke is rá, noha az a nőszemély megzsarolt de azt adta amit kértem szóval nem lehet panaszom. Talán csak a hatalmam egyes elemeit szeretném vissza a helyi elfek mágiája mellé. Nem sokat csak egy kicsit. -(Az a kicsi a crantai mágia igazából és igen messze erősebb mint kéne de ez van hiányzik.)- De ha már demonstrálok, az alakváltást lőjük ki hisz azt már láttad és akkor még nem igazán szolgáltam papként az Úrnőt. Így marad az hogy meg gyógyítom magam, vagy te itt ültő helyedben a természet segítségével megnézel egy személyt és megnézzük én látom e azt.
Felveszek egy tőrt az asztalról megvágom a karom. Majd az elf gyógyító mágiával helyre hozom. És ismét nézem hogy nyúlik az arca meg. Az arcára van írva a kétely és hogy hazudok de lássuk ki nevet a végén.
-Nos ha ennyi elég volt nézzünk valami hatásos fegyvert a számodra és páncélt hozzá. Ohh egy démon? Zavarba ejtőek tudnak néha lenni, és bosszantóak ha üzletről van szó. Bár a legtöbben a sötét oldaluk látják és nem is tévednek sokat azzal hogy gonoszak mint az állat de valamilyen módon néha tudnak egészen normálisak is lenni. Mondom ezt úgy hogy odahaza sok démonra vadásztam, hisz az országom épp a démonikus kor idején erősödött meg. Na de vissza a fegyverzetre mert csak fecsegek mint egy vén ember, noha még ez is igaz vénebb vagyok itt mindenkinél. Szóval adva volt egy elf szablya kristály pengével ami közel bármit át vágott csak épp annak a rühes póknak a lábában akadt fent. Akad néhány kristály pengém bár én nem szeretem őket mert mindenki azokra utazik és folyamatosan lenyúlják őket. Szóval lássuk a készletet.
Kiteszek két kristálypengét, és három egyszerűnek látszó kardot. -Nos te ezeket preferálod mert hűű meg nahát de igazából egy rakás khmm. De mielőtt bemutatnám a kedvenceim erejét a te kedvenceiden megmutatom milyen tökéletesek még azok is.
Előkeresek egy könnyű törpacél (abbit) sodrony inget, és a kristály pengével laza csukló mozdulattal felnyitom. Odahaza ezért a törpék végigrugdosnának a tárnáikon szóval ne előttük prezentáljunk. Érdeklődve nézem az arcát és tudom hogy tetszik neki ez a penge de koránt sem tökéletes. Magamhoz veszem a lunír pengét ami érdekes fekete-kék színben némi damaszkolt mintával csillog és nyeli el a fényt. Egy szintén egyszerű vágással a kristály pengére félbemetszem azt. Itt is sírok hisz egy mester munkát nyírtam ki de néha kell a biztatás a vevőnek a hagyományos fegyverek irányába. Majd leteszem az asztalra. A kristály penge darabjait össze szedem és egy könnycseppet ejtek érte de majd ha vissza tér a hatalmam helyre hozom.
-Kard bemutató pipa. Nézzünk egy vértet a számodra ami könnyű nem gátol a mozgásban és egy bolond orknak se tűnik fel hogy páncél van rajtad.- Előveszek egy hófehér láncinget aminek a súlya ránézésre lehet 10-15 kiló valójában ennek a töredéke némi mágiával megspékelve igaz nem a súlyára ment a dolog hanem a tartósságra és a rejtésre.-Szóval ez a kis apróság lenne az. Vedd fel és lesz némi meglepetés a dologban. Azután megmutatom mire is képes, na vedd szépen fel.
Ha felveszi a másik kristálypengét veszem kézbe, és sunyi vigyorral lesújtok rá. Ami kínos a dologban hogy a pengém felsír és lecsúszik a vértről. És még az ütés erejét is elnyelte a páncél. Nem sok dologra vagyok büszke de erre a példányra nagyon. Ha esetleg tiltakozna a teszt ellen akkor én veszem fel és ő súlyt le rám és neki fog fájni a csuklója.
-Ezek lennének alapban, igaz a vértnek van még egy képessége. Az hogy ingé kabáttá vagy amit viselsz azzá változik így nem látszik hogy van rajtad vért. Szóval ezek a mesterműveim.

El

Szeretném hazugnak nevezni és őrültnek, noha attól még lehet az hogy igazat szól. Mert nem sok self merne szembe száni az otthonukat támogató erőt adó entitásait. Bár lehet hogy ez mutatja hogy örült hisz nem sokan mondanának le a hatalomról közülük.
-Nem vitatom hogy igazat szólsz, hisz a démonok fertelmes teremtmények. Nehéz beismernem de nem látok hazugságot szavai mögött. Viszont mi sem mutatja jobban hogy sötételf, az az hogy alkudozik mégis csak az életéért. Ha valóban szövetségesekre lenne szüksége a királyunkat is magával hozta volna. Ne adja Természet Anya eszébe se jutott volna elragadni. Ezzel csökkentve a bűneit a birodalma ellen. Szóval igen hiszek önnek, és amint konkrét dolgot mond a királyunk hollétéről, én magam garantálom a sértetlenségét Awrys területén amíg megtartja törvényeinket. Azonban ha semmivel sem tud szolgálni, még ha tényleg hasznos szövetséges lenne ez esetben nem tehetek kivételt önnel hisz a népünk ellensége és jelenleg még Uráldurnál is jobban szeretnék itt páran a fejét venni pedig annak a féregnek a bűnei se semmik amit itt elkövetett. Így adjon támpontot helyet és az őrök számát és én garantálom a kijutását.

Még a barlangban Hirion figyelmeztetésére csak bólogat; nem is bízza el magát túlságosan élelemszerzés szempontjából, ezért is kéri a másik eshetőséget, majd mikor nagy kegyesen kijelenti, hogy lehetőség nyílik a nyakban utazásra, csak elmosolyodik. Annyira azért nem lehet rossz, mint ahogyan próbálja feltűntetni, noha jelen körülmények közt nem magából kéne kiindulnia, aki megveszne egy ilyen eshetőségért. Régen is mindig vagy így, vagy a háziállatok kíséretében járta a vidéket, mikor megmászta mágiájuk azon lépcsőjét.
Nehéz vesztegen maradni a további időben, egyre inkább érezve a gyengeséget és hogy leginkább átaludná az egészet, ezzel is spórolva tartalékain. Tény, volt ennél rosszabb is, ám akkor lelkileg is sokkal borzasztóbb állapotban volt. Néha halkan átkozódik, és elmondhatatlanul lassan telik el az a maradék óra, amit benn töltenek el, tartózkodva a hulláktól és még csak rájuk sem nézve, minden módon próbálva kizárni elméjéből annyira az ittlétüket és saját tettét, amennyire csak lehet. Megváltásként éri őt aztán az indulás, határozottan reménykedve a sikeres vadászatban, ugyanakkor nem húzhatja el túlságosan, hiába szeretne fogni valamit, akár kilométerekkel odébb is. Újra és újra eszébe kell juttatnia, hogy ez veszélyes lehet, mi több, lényegében megígérte Hirionnak, hogy segít neki, szóval tíz-húsz perc után visszatér hozzá, követve az orrát, ugyanis nem találja ott, ahol elváltak. Mikor a férfi észreveszi őt, meglepetten tapasztalja, hogy ennyire lerí róla a sikertelen vadászat letörtsége, habár jobban átgondolva nem is nagyon tudná palástolni; a lehorgasztott fej és a szomorkásan csillogó tekintet elég árulkodó lehet. A felajánlása viszont nagyon is bátorító, így mikor ismét a nyakába kerül, veszi a bátorságot, hogy kobakját óvatosan a fejéhez dörgölje hálája kifejezéséül egy halk dorombolás kíséretében, ha már szavakkal nem teheti meg.
Halkan szuszogva lélegzik, egyre csak érezve az éhség okozta erőtlenséget, kedvetlenséget és elgyötörtséget, és meg tudna veszni néhány apró falatért is, legyen akármilyen kicsi is. Még egy szétrághatatlan csont is tökéletes lenne, csak valami hadd kerüljön hozzá, és bár felmerül benne a gondolat, hogy a sárkánygyümölcsök egyikét most fogja elfogyasztani, túl kockázatossá tenné így a küldetésüket. Ki tudja, mikor jön még jól nekik? Lehet, hogy a júdásfa nedvéből készült itóka is gyógyhatással van, illetve ő is birtokol ilyen hatású képességet, de azért mégis... Az ilyen értékeket tényleg csak végszükséglet esetén szabad megennie vagy meginnia.
Alig érzékeli az idő múlását és a környezet változását, és még a kutyák sem keltik fel a figyelmét. A környező hangokra megrezzen a füle, néha kinyitja a szemét, hogy körbenézzen, azonban mielőtt pánikba esne, hogy mennyi sötételf veszi őt körül, inkább visszaringatja magát az édes félálom szintjére, várva addig, amíg Hirion le nem teszi vagy meg nem hallja, hogy ideje változtatnia az alig élő ékesség szerepén. Az ajtónyílásra aztán mégis némileg megemeli a fejét, ahogy megcsapja őt az ételek-italok illatkavalkadja és felélénkíti. Intenzív szimatolásba kezd, már-már csorgatva a nyálát minden asztalon lévő étek után, még a csontok esetében is, és habár Hirion nem láthatja, hatalmasra tágult, könyörgő szemekkel bámul rá, hogy kaphasson valamit. Még a maradék is megteszi, tényleg, annyira nem számít már, csak a kínzó éhségét hadd csillapíthassa.
Ahogy lerakják őt a földre, élénken szimatolgat, nézelődik, keresve azt, aki ad neki valami laktatót, amivel megtömheti a hasát. Hallja és érti is a rendelést, így nagyon is jól tudja, mit kell keresnie, és nagyjából számít is arra, hogy honnan fog érkezni, így mikor onnan kilép a személy, nyávogva rohan oda hozzá, rövid időre két hátsó lábán támaszkodva nyújtózik, majd az elé lerakott tálból mohón enni kezd, nem vetve meg egyetlen falatot sem belőle. Rág, harap és szakít, erős állkapcsának nem tudnak a csontok ellenállni, így azok ropogva törnek darabjaira a szájában, jóízűen nyelve le mindent, amit csak lehet, és ugyanilyen lelkesen nyalja körbe a száját számtalanszor, mikor végzett. Ha esetleg közben valaki megközelíti őt, akkor először csak halk, később hangos morgással jelzi, hogy nem ajánlatos, de egyébként végig dorombol jó dolgában. Hirion felé is egy jóllakott gyerek örömével kocog - vagy inkább sántikál -, ugyancsak dorombolva bújva hozzá macskásan.
Az újabb mászkálás nincs ellenére, főleg úgy nem, hogy ismét lustálkodhat, amíg a sötételf megteszi helyette is azt a távot, ám ezúttal már nyitottabb a külvilág ingereire. Amennyire lehet, felméri a helyzetet, és egyáltalán nem nyűgözi le - fogalma sincs, mégis miként fognak bejutni Viridielék. Ez egyelőre az ő és csapata dolga, és bár szeretne segíteni, közel sincs abban a helyzetben, hogy ilyen felfedezőutakra induljon, és különben is... Gyanús lenne, ha erről kezdene el Hiriontól érdeklődni, sőt, talán - biztos - még azt is feltételezhetné, hogy megpróbál ezeket a válaszokat felhasználva megszökni. Ejtenie kell ezt a témát mindenképp, ha a bizalmát akarja.
Megérkezve a fogadó szobájába, az ajtózárást követően visszaváltozik és első lépésként nagyot nyújtózik.
- Ez zsibbasztó volt... - motyogja, átmozgatva egy kicsit a tagjait. - Az ételt köszönöm, igazi életmentő volt - biccent egyet mosolyogva, utólag is meghálálva szavakkal, és mikor társa elkezdi lerajzolni az épület alaprajzát, lerakja a táskáját, az övén függő tárgyakat is leteszi a köpenyével együtt, vetve egy pillantást ágaira. Még mindig rossz arra a bűnös csápra nézni, de továbbra sincs bátorságra kitépni a helyéről, viszont a végén lévő apró buzogányszerűség... Talán... Esetleg... Esetleg még fel is használhatja éles helyzetben, bármennyire is legyen kellemetlen a tudat, hogy egy ilyen dolog nő a testéből.
Mikor Hirion elkészült, közelebb lép hozzá, végignézi a remekművet, ujját felette végigvezetve, ezzel is memorizálva valamelyest a bejárható ösvényeket. Megjegyzi azt, ahol behatolhat és ahol kijöhet, keresve azokat a helyeket, ahol esetleg elbújhat vagy menedéket találhat. Talán ezek a legfontosabb pontok a húg szobáján kívül.
- Hát ha nem lesznek kutyák, amik kiszimatolnak, nem hiszem, hogy túl bonyolult lenne... - vakarja meg eltűnődve a füle tövét. - Alakot váltani nem áll szándékomban - tekint az éjtündére. - Tudom, hogy őrültség, és tündeként egyébként is csak vesztenék a lehetőségeimből. Ha súlyosan megsérülök, akkor kell mindenképp visszaváltoznom, hogy meggyógyítsam magam, mielőtt elvéreznék, de nem hiszem, hogy a felderítéssel ez a lehetőség fennállna - tár fel egy lényegtelen részletet, ami valahol teljesen egyértelmű.
~ Viridiel, Capitalban vagyok. Ha valamit fel kell derítenem itt, akkor mondd, talán lesz rá lehetőségem. És mielőtt megkérdeznéd, nem fogolyként ~ üzeni, egy darabig tűnődve figyelve a vázlatát az épületnek, aztán visszafordul. Szólna, de aztán nemlegesen megrázza a fejét.
- Előbb felderítem, aztán majd még ötletelek. Csak annyi, hogyha a húgod esetlegesen meglát, akkor szerinted hogyan fog reagálni? Illetve mikor induljuunn...jak? - Nem tudja eldönteni, hogy egyedül kell megkeresnie az épületet is, vagy odáig elkíséri Hirion valamilyen észrevétlen módon, esetleg egy mellékutcából mutatva rá az építményre. - Egyébként azt megkérdezhetem, hogy miért nincs szükséged élelemre? Nem láttalak egyszer se enni, ez ilyen sötételf szokás? - vonja fel a szemöldökét kérdőn és értetlenül. - Vagy nem vonatkozik rám?

Azt hiszem az a szerencse, hogy ülök, mert nem vagyok felkészülve rá, hogy valaki ilyen nyíltan elmondja, hogy kicsoda, micsoda, honnan jött és mik a tervei, szinte annyi idő alatt, míg én egy mélyebb levegőt veszek. Általában az elfek többsége ennél szófukarabb és még emberek között is ritka, hogy valaki így beszéljen. Ha más nem ez meggyőz róla, hogy igaz, amit mond. Bár egy részét már az első találkozásunkkor is említette.
Természet Anyával kapcsolatban azért kicsit szkeptikus maradok egészen a látványos bemutatójáig és bár biztos vagyok benne, hogy így gyógyítani nem csak elf mágiával lehet, érzem, hogy a miénket használja.
- Oké, rendben, elhiszem, hogy ……..hogy valahogy kapcsolódsz Természet Anyánkhoz, bár elképzelheted, hogy ez mennyire furcsa nekem. – emelem fel a kezem, hogy ennyi elég, ha különös is, de elhiszem.
Ezek után máris a kérésemet veszi sorra, miközben mellesleg megtudom, hogy gyakorlott démonvadász, ami talán nem jönne rosszul, ha megint összefutnánk a self bőrbe bújt démonnak, mert félek, hogy nem szabadultunk meg tőle, csak haladékot nyertünk.
- Akkor adhatnál tanácsot, hogyan lehet egy ilyet megölni, mert eléggé elpusztíthatatlannak tűnik ez a barghlest.
Kíváncsian nézem ezek után, ahogy az asztalra felsorakoztatja a kardokat és felcsillan a szemem, ahogy látok köztük olyat is, mint az enyém volt.
Ha szóhoz jutnék biztos, hogy a kristályt választanám, de miután megtartja a bemutatót, megváltozik a véleményem, bár a szívem szakad meg az eltörött darab miatt.
A vért, amit elővesz nagyon jól néz ki, azonban nem egy könnyű darabnak. Kérdőn nézek rá, hogy miért ez, hiszen pont az előbb sorolta fel, hogy nekem könnyű vért kell, így kételkedve veszem el tőle, aztán kiül a csodálkozás az arcomra.
- Hiszen ez könnyű és hajlékony. – tapogatom meg, aztán magamra öltöm.
Az előbbiek után nem hiszem, hogy olyan holmit adna nekem, ami ne felelne meg a célnak, így hagyom, hogy rám sújtson a pengével, igaz, amikor a másik kristálykardot veszi kézbe, akkor kicsit meginog az önbizalmam, de végül nem hátrálok meg.
Az hagyján, hogy meg sem karcolja még a páncélt sem, de hogy még az ütést is alig érzem, az maga a csoda.
Mikor azt is megtudom, hogy még mire képes, már elvigyorodom én is.
- Azt hiszem Természet Anya vezette hozzád a lépteimet. Elismerem, hogy te vagy a kovácsmesterek csúcsa. – simogatom meg a vértet és a kardot. – Már csak egy jó íj kell. – sóhajtottam. – De gyorsan,mert Lash a sötét elfek földjén csapdába esett, nekem meg ki kell szabadítanom a királyt. – mondtam, mintha ez olyan mindennapos feladat lenne.

Robert

-Kötődöm mi?-vigyorgok- Természet Anya le amatőrözött nem egyszer de nem is kétszer engemet. Minden tiszteletem az övé de nagyon bosszantó tud lenni amikor a mindent látó szemeivel néz. És pontosan tudja mi jár a fejembe. De akkor is követem őt hisz nem vagyok más mint egy farkas az erdőben. Vagy sas az égen. Magányos és egyedül,így maradtak az istenek beszélgető partnernek. Bár Úrnőnknek néha fura szokásai vannak.-Nem szívesen hoznám szóba hogy rám mászott mert ezért a legtöbb világon a papok inkvizítorok kivégeznének istenkáromlás miatt, na de akkor is rám mászott- így nem fura hogy engem is kedvel.
A démonos kérdésén eltöprengek kicsit.
-Barghest ocsmány alakváltó szörnyeteg, sokan a démonok közé csoportosítják mert szeret megszállni haldoklókat. De nem igazán sorolnám a pokol szülötteihez. Inkább egy síkidegen szörnyeteg ami elemészti áldozatai lelkét és életerejét ezzel növelve a sajátját. No lelket zabál továbbra se démon csak egy nagyra nőt farkas. Tűzzel vagy vízzel simán kinyírható. De ha lecsapják akkor nem szabad tökölni fejét kell venni és a szívét kimetszeni vagy annyira roncsolni az utóbbit hogy semmikép ne maradjon életben. Ha meghalt ne vesétek tűzre mert a legtöbb világon attól feltámad, fura vicc hogy megölhető vele de fel is gyógyítja az. Szóval sok jó harcos, vadász kell ellene vagy pokoli szerencse. Aztán fejét venni és vége is. Ha íj kell az is akad, bár nos nézzük.
Ki rakok egy mezei elf íjat, (jó vicc) és hozzá egy tegezt 3 rögzített nyílvesszővel és vagy egy tucat normállal.
-Az íj maga nem rejt mágiát. De ha egy csepp véred csöpögteted az idegre nem lesz gondod a feszességével és rajtad kívül senki se fogja tudni használni.Gondolom az lesz a következő kérdésed mi fenéért rögzítettem 3 nyílvesszőt. Nos azért hogy azok megmaradjanak, cserébe mind a 3 ad napi 3 darab spec veszőt. A szürke tollú pókháló szerű fonalat kötelet húz amin fel vagy át tudsz mászni máshova. A zöld nos az ködöt idéz de lehet hogy méregfelhőt a lényeg hogy rád nem lesz hatással. A vörös toll meg az itteni tűzlabdáknak a nagy testvérét lövi ki. De csak napi 3x szóval ész nélkül ne használd és senkinek se említsd hogy tőlem szerezted. És nem utolsó sorban kapsz egy ajándékot mivel olyan helyre mész ami nos halálos. Nem épp mágikus de elfek készítették elf hajból és egy fura fa kérgéből így fura képessége van. Elrejt téged a fürkésző szemek fülek orrok elől. Eddig nem igazán jöttem rá az elkészítésének titkára noha ismerem a folyamatot mégse sikerült megismételnem. Hogy miért adom neked? Valamiért úgy érzem szükséged lesz rá. És ritkán tévedek és ha igen akkor is letagadom. Szóval ez a köpeny ajándék tőlem, vigyázz magadra. Az egész hóbelevancért nem kérek semmit csak egy ígéretet egy valamikori feladatra.

Ez egyszer egy percig sem kételkedek benne, hogy igaz, amit mond, mert Anyánk mindig tudja mi jár a fejünkben és hol járunk és ha az előzőek is igazak, akkor az is, hogy Robert elég magányos lehet ezen a síkon.
- Én is kedvellek vagyis már akkor kedveltelek, amikor először találkoztunk és csatlakoztál hozzám. Ezektől függetlenül. – intettem az elém sorakoztatott holmik felé, nehogy azt gondolja, hogy ezek befolyásolnak.
Üldözőnkről eddig most tudtam meg a legtöbbet és az igen csak hasznos volt, hiszen legalább megtudtam, hogy miként lehet valószínűleg megölni és azt is, hogy miként ne tegyük, bár démon ellen talán amúgy sem használtam volna épp tüzet, sok fajzat védve van ellene.
- Köszönöm, ez sokat segít, mert szerintem előbb-utóbb megint fel fog tűnni Lash közelében, mert azt gondolom, az Első Lord ráuszította a különleges karja miatt. És ha ez megtörténik ott akarok lenni, meg akarom védeni……..csak ezt…..ne mond el neki, ha esetleg találkoztok, nem szereti, ha ……atyáskodom felette vagy ….aggódom. – mondom kicsit félszegen, mintha meghallhatná.
Azt már el sem hiszem, amikor egy íjat is kitesz az asztalra. Önkéntelenül el is nevetem magam.
- Olyan vagy, mint az ….embereknél a Mikulás vagy mi. Biztos nagyon jónak kellett lennem, hogy minden kívánságom teljesüljön!
És akkor még nem is tudtam, hogy milyen nyilakkal ajándékoz meg hozzá.
Azt sem tudtam melyiket nézzem és simogassam a szememmel. Tényleg alig akartam elhinni, hogy nem álmodom és még nem volt vége.
Ha ilyen fegyverekkel és egyéb cuccokkal mehetek a selfekhez, akkor már kezdtem azt hinni, hogy akár véghez is vihetem a király kiszabadítását és élve vissza is jutunk.
És még pénzt sem kért érte!
- Nem tudom mit mondhatnék Robert! Felfogni is alig bírom, hogy miket adtál itt nekem és mindezért csak egy kis szívességet kérsz? Ha életben maradok akkor egy életre az adósoddá tettél. – hajolok meg felé olyan tündésen, kimutatva a tiszteletemet. – Bármit kérhetsz tőlem. – mondom neki nagyon-nagyon komolyan.

Robert

Viridiel meglepően jól viseli a dolgokat, de nehezen emészti meg azt hogy mit is kérek valójában. Nos még van ideje a dologra bőven.
-A démonra vissza térve kicsit. Nem attól kell tartani amit a démon irányít. Az csak ől eszik és lelép. Az a veszélyesebb példány aki legyűri a démont és éli tovább az életét. Az tuti nem fog lelépni és elsietni semmit. Vele legyetek óvatosak, még az is előfordulhat hogy semmit se akar tőletek. Na persze ezt kétlem de talán .
Kicsit csendesebben hallgatom a fogadkozását, hisz neki ez érték, nekem meg csak nos porfogók amik jó helyre kerülnek.
-Ne ígérj vállalhatatlan dolgot, és igyekszem én sem kérni olyat amit ne tudnék megoldani de nem tehetem valamely okból. Tudod túl sokan szöktek előlem különböző síkok poklába csak hogy ne kelljen fizetniük és utánuk mentem oda is. Na de a lényeg ezek ajándékok és használd őket jól. Hisz veszélyes helyre mész.