Csendben van, amíg Hirion a szellemmel megbeszéli a dolgokat, noha egészen más hangulata és hangsúlyozása van ennek a társalgásnak, amit ők folytattak. Egyértelműen keményebb itt mindenki a másikkal, sőt, biztos benne, hogy ennél hidegebb és gúnyosabb csevejek is átlagosnak számítanak. Tényleg nagyon jól járt mostani társaságával, akit felelőtlenül és makacsul követett, és amíg a testvérmentés végére nem érnek, addig nehéz lesz megmondani, jól járt-e így, vagy jobb lett volna, ha Eleriniolt visszarángatja valahogy a palotáig. Vagy legalább a templom bejáratáig, ahol az íjászok segítettek volna neki. Kényelmetlenül érzi magát miatta, habár amit tudott, megtett, mégsem gondolja elégnek, és csak reméli, hogy jól van. Ha már Yolót jóformán lehetetlennek bizonyult megmenteni ilyen körülmények közt...
Alsó ajkába harap, és lehajtott fejjel lépeget bizonytalanul, tartva egyelőre a rabszolgaság látszatát, és mikor már ő maga is biztosabbnak hiszi a normális sétát, kihúzza magát. Amennyire csak tőle telik, tartja a Hirion által diktált tempót, aki megszaporázza lépteit, egyértelműen a sereg elkerülése érdekében, noha nem feltétlen érti ezt. Ha kém és semmi köze ehhez, akkor...
Csak a fejét vakarja, értetlensége pedig nemsokára a felbukkanó seregre szegeződik. Összeszűkíti szemeit, hogy jobban lássa a sziluetteket, és kirázza őt a hideg annak ellenére is, mennyire távol vannak. Egyáltalán nem tetszik a kisugárzásuk, a hangulat, amit a jelenlétük teremt, és enyhe görcsbe szorul a gyomra. Baljóslatú az egész, és erről mindenképp értesítenie kell Viridielt, de előtte puhatolózik.
- Megyek már, megyek... - morogja, mikor Hirion húzni kezdi, kirántva enyhe álmélkodásából, meghúzódva a helyén. - Gondolom, azzal nem segítek, ha macskaként melletted vagy a nyakadban folytatjuk az utat... - motyogja, óvatosan leskelődve a katonák irányába, és hamarosan megpillantja rajtuk a pókjelet, ami kísértetiesen ismerős. Erősen gondolkodik, mégis hol látta, hunyorítva figyeli, hátha beugrik neki, közben hallgatja Hiriont.
- Kellemes társaság lehet akkor - jegyzi meg keserűen. - Nem is tudom, melyik a jobb: ha saját magává akar formálni, kiirtva mindent, ami te vagy, vagy a halálba vezetni... Bár a sajátom se akart jobb sorsot nekem - lesne ki óvatosan, amikor villámcsapásként éri a felismerés, hol látta azt a formát és milyen borzalmak közt. Hitetlenkedve dől a menedéknek, maga elé bámulva döbbenten, és egyértelműen megjelennek rajta a félelem vonásai.
- Az a pók akkor Uráldur jele? - kérdezi, rá sem nézve a mellette kuporgó éjtündére, csak a rémképek közt létezve. Halványan ugyan, de emlékszik a felgyújtott ork falu egy falára, az ottani vérrel felfestett jelre, a pókra... Hiába volt elfoglalva a felirattal és a sérülttel, az emlékképek közt szerepel, még ha homályosan is.
- Én azt hittem, gyűlöli, de mégis őt szolgálná...? - motyogja magának. - Vagy csak elterelés volt? Mondjuk mindegy, mert úgyis csak magának akar... - suttogja pánikolva, maga elé meredve továbbra is még néhány másodpercig, aztán behunyja a szemét, megdörzsöli őket fájdalmasan, emlékeztetve magát, hogy múltkor kellően legyengítette ahhoz, hogy a wargok ott helyben széttéphették, esetleg az orkok elintézték őt. Nem repes a tettére gondolva a boldogságtól, de igyekszik annyira megnyugtatni magát, amennyire csak lehet, habár az így felrémlő álom ugyancsak aggasztja. Nagyon nem tetszik neki ez a felismerés, és akármennyire legyen valószínű Ale halála, mégis tart tőle.
- Nincs ellenemre - bólint a javaslatra. Egyelőre nem kifejezetten találkozna ő sem egy seregnyi sötételffel, mi több, még az is lehet, hogy az őt üldöző szörnyeteg köztük van. Aztán persze ezt már csak Természet Anya tudja, de nem veszi félvállról a démoni lény létezését. Ha olyan kínok közül képes volt kijutni, elmenekülni és felépülni annyira, hogy utánaeredjen... Egyáltalán nem csodálkozna azon, ha itt is találkoznának. És ha itt van... Bármilyen alakot is vegyen fel, biztosan felismeri; a meneküléssel felfedte állati alakját előtte csak azért, hogy szabadulhassanak. Mintha egy hurok szorulna a nyaka körül, olyan érzést vált ki belőle mindez, ám egy mély lélegzettel igyekszik ezt elengedni egy időre.

/Hirion és Lazy/


Egy nyílást találtok a sziklában és pont akkora, hogy ketten befértek. Elbújtok, amíg elmegy a hatalmas sereg, de a közelben kell éjszakáznotok. Lassan haladnak, az élőhalott lovakon poroszkálók után gyalogosok jönnek. És sok ezren. A fél napotokat elvette a felvonulás figyelése. Nem egyszer megálltak és harci mozdulatokat gyakoroltak. Felmásztak a magasabb pontokra egymást fedezve és vissza.
Ha szerencsétek van, nem bukkant rá egy fiatal újonc lelkesedésében a rejtekhelyetekre, hogy rátok szóljon:
-Ti meg mit kerestek itt? Kifelé! Irány a főnökhöz! Csak nyugalom, ez egy hadgyakorlat.

Eközben Alie elérte a hadvezért, aki épp sziklára mászatja az irdatlan nagy haderőt. Értelme nincs több ezer felderítőnek, ám mindegyik szeretné megmutatni, hogy a hadúr egyetlen szavára a legértelmetlenebb dolgot is megcsinálja kérdés nélkül. És fegyelmezettebb bárki másnál.
Jó, ne essünk túlzásban. Az a néhány stréber felhívja magára a figyelmet és erősen felfelé húzta az átlagot. Jó páran csak a szükséges szintig lelkesedtek az edzésért. Megcsinálták amit mondanak neki, az életükbe kerülhet egy balhé, hogy "én nem egyek fel" vagy csak kiszúrja valamelyik vájtszemű, hogy féltávnál járna, mikor a többiek lefelé jönnek. De a terep átvizsgálását többen elnagyoltan végzik. (Nem mintha ez nem tűnt volna fel az első hadvezérnek.)
~ Nem állnak készen. Az elmúlt évek pótlásai nem értek be. Jóval kisebb méretű tervet kell kidolgoznom. Vagy pihentetnem őket az igazi csatáktól pár évre.~
* Ekkor érkezik meg a démon és végre elhivatottságot látva felcsillan a szeme.
-Viiiigyázz! Jelentést katona!
* Enyhe gúny bujkál a szeme sarkában, hogy vajon végrehajtja-e a számára nem kötelező dolgot. Hiszen nem rontaná a spiclikről alkotott általános képet, ha a nő csak feltűnésmentesen leadná az információkat.


/Kockadobás: Hatos
1-4-ig -észrevétlenek maradtok végig
5 és 6 -a lány felfedezett titeket./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

Ale



Amint a táborba érek minden cécó nélkül hagyom hogy két őr Uráldúrhoz kísérjen jelentést tenni. Úgy is van a számára meglepetésem is remélem dicséretet kapok kötél helyett. Amint beengednek a sátorba belépve egyenesen megállok és tisztelgek Uráldúr felé a többi nemtelen kicsit se izgat tőlem föl is fordulhatnak.
-Hadúr, tisztelettel jelentem a nomád földi küldetés teljes sikerrel zárult. Bár még lenne munka arrafelé. Az orkokat is emlékeztettem arra ki is a valódi úr mindenek felett. A harci szimbólumod vérrel festetem az egyik nagyobb ork falu falaira. Az asszonyokat és a gyerekeket kivégeztem. És további zűrzavart okoztam arrafelé.-azt mégse mondhatom el hogy majdnem feldobtam a talpam-Viszont egy démon úrtól külön feladatot kaptam és érdekes híreket Dryendráról. Az elfek fogja lett és alkura készül a királynőjükkel. Ez ügyben kaptam egy feladatot, amit végre hajtok ha jóvá hagyod. És nem tudom említésre méltó e de tudom hogy vadászik még arra az elfre aki lenézte az ön nemes vérű gyermekét, esetleg lenne ötletem arra hogy foghatjuk el és hozhatom a színe elé.
Egyenes gerincel várok uram válaszára közben a falakon szenvedő bénákat figyelem. Egyik se érdemli meg a kegyet hogy az uramat szolgálják.

Ha a szellem Uráldur embere volt, akkor nem segít, ha Lash most állati alakba vált át, mivel az csak nem kellemes kíváncsiságra adhat okot. Nem azért lett Uráldur a birodalom első hadvezére, mert ostoba lett volna………Így a lány kérdésére csak megrázom a fejem.
- Nem, most már játsszuk a szerepünket.
Az apámmal kapcsolatos megjegyzésre most nem reagálok, hiszen tisztában voltam azzal, hogy lennie kell valami harmadik változatnak is, lehet pont az, ami Lash-t ilyenné formálta, de azt hogy vallhatná be egy elvileg felsőbbrendű éjelf a foglyának.
Nem lepődtem meg a lány reakcióján, ahogy meglátta a sereget, hiszen azt be kell vallani, hogy igen csak félelmetes látványt alkottak, ahogy szinte végelláthatatlan oszlopban, komoran vonultak, sokuk élőholt lovakon. Ostobán hangzik, de mégis valahol büszke voltam rájuk, bár nem tartoztam soha közéjük.
- Igen az az Első Lord, a Pók Ház jele. – biccentettem a rejtekhelyünkről bámulva a látványt.
Hallottam, hogy halkan, szinte csak magának beszél valamit, de érteni nem értettem.
- Kiről beszélsz? Rólam? Én nem szolgálom őt! – rázom meg hevesen a fejem. – Sőt! Szívesen vennem, ha valaki végre elpusztítaná. Nem elég, hogy gonoszabb még a volt királyunknál is – akinek legalább mentsége, hogy őrült volt, - de Uráldur nagyon is okos és ravasz. Sokat megszenvedte a te fajtád és a többiek is.
Ha ott maradunk, ahol voltunk az út mellett, akkor hamar felfedeznek minket, hiszen a sereg mentén felderítők jártak mindenkor, még a saját területünkön is.
Így egy sziklarepedésbe húztam a nem ellenkező Lashrael-t, aki mióta meglátta a seregen lévő szimbólumot, mintha révületbe esett volna.
- Észnél kell lenni, hogy ha kell gyorsan cselekedhessünk. Nem is tudod milyen veszélyes itt nekünk, még akkor is, ha elhiszik a szerepünket. – suttogom, ahogy összepréselődünk a búvóhelyen.
Soha nem volt szerencsém, amikor kellett volna, így most sem nekem kedveztek a szellemek, amikor egy nap kényelmetlen kényszerpihenés után, amikor az izmaim már kezdtek elgémberedni, felbukkant egy fiatal felderítő, aki kissé komolyabban vette a dolgát. Bár ne tette volna!
- Mit keresnénk itt….pihenünk. Nem okozunk zűrt, nem kell megmondanod neki, hogy itt vagyunk, gyakorlatozz csak tovább. Nekem Capital-ban van sürgős dolgom.
Ha választhatnék, megvesztegetném, de nincs pénzem és más értékem sincs, így el kell tüntetnem.
- Nem akarsz egy kicsit szórakozni vele, biztos kimerítő volt a napod. – intek a lány felé, próbálva a szememmel inteni neki, hogy ne buktasson le.
Ha nem ment már el előbb és hajlik az alkura, akkor, ahogy Lashraellel kezd foglalkozni, hátulról a szívébe mártom a tőrömet.
Nem merek mágiát alkalmazni, mert Uráldur hozhatott magával mágusokat is, de lehet maga is megérezni, ha a közelébe valaki ezt használna.
- Kerülnünk kell, nem maradhatunk itt. – mondtam a lánynak és jelezve neki, hogy óvatosan kövessen, megpróbáltam eltávolodni a területtől és nagyobb ívben a főváros felé tartani.

Meglepetten kapja fel a fejét, aztán hevesen megrázza a kérdezősködésnél. Egyáltalán nem Hirionra gondolt, meg sem fordult a fejében, hogy számkivetettként Uráldurnak dolgozna, sőt.
- Nem, dehogy rólad, csak... - mély levegőt vesz, még egyszer megdörzsölve a szemeit, miközben fontolóra veszi, mennyire kéne elmondania azt a finom részletet, ami nem éppen lehet a legörvendetesebb senki számára. Az elhangzottak alapján egyáltalán nem támogatja az emlegetett hadvezért, sőt, azon az oldalon áll, aki az eltűnésének örülne. Végső soron itt, ilyen szempontból még akár tényleges társaknak is tekinthetőek, és bár neki semmi köze nincs az Első Lordhoz személyesen, főként Viridiel miatt mégis magáénak tudja a vezető létezésének problémáját.
- Van egy... - Ennyire nehéz se volt beszélni valamiről, és szenvedve dönti a fejét a sziklarésznek. - Jó, megpróbálom egyszerűen, mert elég bonyolult... - néz rá Hirionra, majd rámutat a most rejtekben lévő növényi részére. - Láttad az ágaimat. Mikor azok először kitörtek a vállamból, méghozzá a szó legszorosabb értelmében, megjelent egy sötételf démonfajzat, aki csak arra az időre akar maga mellett tudni, amíg ki nem fejlődik, utána elveszi tőlem az életemmel együtt. Nem tudom, hogyan, miért és miként, szinte semmit sem hallottam arról a démonfajzatról és az elpusztításán kívül nem is akarok többet megtudni róla. Mindenesetre kétszer sikerült megszöknöm előle kisebb, bár inkább nagyobb segítséggel. Üldöz engem, és az egyik legváratlanabb pillanatban felgyújtott egy ork falut, megölt mindenkit, és ennek a Pók Háznak a jelét festette az egyik falra vérrel, hullákkal kirakott betűkkel üzenve nekem, hogy hetekig ne tudjak aludni kedvességétől és figyelmességétől... - Némi ingerültséggel túr a hajába, ahogy az emlékek enyhén felzaklatják. Egyáltalán nem szívesen idézi fel azokat a kétségbeesett és borzalmas pillanatokat, bár ha jobban belegondol, még egy hét se telt el azóta. Így nem is csodálkozik, hogy pánikol.
Azt, hogy a saját fajtája és annak sorsa nem érdekli, nem mondja el, úgyis csak önismétlés lenne; csupán néhány kiemelt személy van, akikkel törődik. A többiekről vagy megvan a véleménye, vagy egyáltalán nincs kedve velük barátkozni, és bár próbálkozik minél kedvesebben közeledni mások felé, azért elég gyakran válnak az indulatai és érzései erősebbé a szívélyességnél, ami nem feltétlen a legjobb. Persze elindult egy úton, ezt ő is érzi, de még évekbe fog kerülni, míg minden ellenszenvét képes lesz hátrahagyni, főleg így, a korábban tapasztaltakkal a palotában... Hosszúnak ígérkezik.
- Tudom, hogy veszélyes, párszor már megerősítetted ezt az eddigi beszélgetéseink során - bólogat. - Noha itt sokat nem tudok hozzátenni, természet híján nyilván sokkal tehetetlenebb vagyok - morogja némi elégedetlenséggel, közben Viridielt is informálja a jelenlegi felállásról afféle figyelmeztető jelleggel, hogy legyen nagyon óvatos, ha Zevadar területére ér, és persze biztosítja, hogy vele minden a legnagyobb rendben, továbbra sincs baja.
Hallgatja a környék zajait, a lépteket, az elhaladó sötételfeket, behunyt szemmel pihenve addig, amíg lehetősége van rá, és egyre inkább meggyőződik arról, hogy a következő hosszabb pihenőnél megejt egy vadászatot. Határozottan kezdi érezni az éhséget, ami a feszült időszak miatt kevésbé volt jelentős, ám nem vonhatja meg magától teljesen az élelmet, izguljon akármennyire.
Riadtan kapja fel a fejét, mikor a közelből egy idegen női hang szólítja meg őket, zavartan keresve a tulajdonosát, Hirion azonban nem tűnik annyira meglepettnek. Mikor ő beszél, őt figyeli, várva aztán a nő reakcióját, ám mikor ideiglenes társa felhozza a szórakozás lehetőségét, elképedve bámulja a vonásait. Egy pillanatig még azt fontolgatja, hogy heves tiltakozásba kezd, elvégre hiába van tisztában a jelenlegi helyzetével, akkor is tarthatatlan, de megszavazta neki a bizalmat, és ha egyelőre nem is tud olvasni a gesztusaiból, sejti a tervet. Vagy legalábbis nagyon reméli, hogy csak az elterelő egységet fogja alakítani, és nem lesz ebből semmi komolyabb...
Nem nehéz magára venni a félelem arcát, ahogy arra gondol, mik történtek vele az elmúlt időszakban, úgy pillantva fel az őket megtalálóra, már-már kiszolgáltatottan várva, mit is tesz vele. A szórakozás mögött rejlő eseménysorokat sejti, és ennek megelőlegzéseként a köpenye zsinegét elkezdi kioldani némi hezitálás után, szinte beletörődve a sorsába, ahogyan azt vélhetően egy rabszolga tenné.

/Hirion és Lazy/


Bebújtatok egy remek kis üregben, de amit ti sebtiben észrevettetek, azt sajnos a felderítést gyakorló katonák is megtalálták előbb-utóbb. És ezen már az sem segít, hogy kicsit később.
Váratlan fordulat, hogy a fiatal nőnek kínálod fel Lazyt egy kellemes, délutáni megerőszakolás céljából. Ő ránéz és lerí róla, hogy gondolkodik a témán.
~ Miért is ne?~
* Átbillen a holtponton, majd ismét vissza. Egy idegentől ez elég merész húzás, amit Hirion csinál. Ha sikerül, akkor könnyű lesz a gyilkosság.


/Alie/


Elégedetten bólint Uráldur.
-Ez derék. Ha minden egységem -itt szétnéz a környéken leginkább hasztalan hegyet mászó katonáira- így pusztítaná az ellenséget, egy évszázad alatt kihalnának!
Be tudod jelölni nekem a helyeket?
* Egy térképet vesz elő és egy pillanatra jelentőségteljesen oldalra néz. Mintha állna ott valaki és neki jelezne. De nincs élő rajtatok kívül.
Nem is sejti, hogy egy zsenge bakáját épp most merénylik meg az orra előtt. De ha ez kitudódik, akkor annak következménye lesz.


/Kockadobás: Hatos
1 és 2- Kardot ránt és a dezorientáció átkát vonja Hirion fejére a fiatal lány. Hevesen kiparancsol titeket hangos szóval.
3 és 4- Nincs ellenére az etye-petye, hamar ledönti a lábáról Lazyt és görcsös vonaglással kezdi meg megerőszakolását. Nem ennyire jól alakítja a pasit, hanem ennyire fáj a hátában a tőr. Halkan nyöszörög mellé.
5 és 6 -Hátra lép, ahogy érzi az átok sikertelenségét. És hangosan kiparancsol titeket./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

Szerencsére Lashrael nem volt annyira bizalmatlan és fukar a szavakkal, mint én és bár láthatóan nem szívesen idézte fel a vele történteket, mégis nekiállt és beszélni kezdett.
A történet, amely szavai közben megelevenedtek előttem, egészen elképesztő volt, még a mi sötét elf mértékünkkel is. Nem tudtam ki lehet az, aki csak a karjából kinőtt növényzet miatt vetette magát utána és képes volt egymaga még egy ork falut is lemészárolni, de nagyon is el tudtam képzelni, hogy, ha a Pók Ház jelképét festette fel annak a falunak a falára, akkor ezzel jelezni akarta, hogy ki az akinek a dicsőséget le akarja aratni. Egy másik hadvezér sem tette volna ezt, hiszen nálunk nem úgy gondolkoznak, mint ahogy megtapasztaltam az embereknél. Náluk elképzelhető, hogy így akarják másra kenni a szörnytettet, de nálunk senki nem akart volna egy ilyen haditettet más ölébe hullajtani.
- Ki az, aki ennyi időt és energiát áldoz arra, hogy magához ragadjon, mármint el tudom képzelni, hogy ki adja neki a parancsot, de ez még self mértékkel is igen csak embertpróbáló feladat, vagyis selfpróbáló, szóval tudod, hogy hívják? Hogy néz ki? – nyagatom vele, mert rossz érzéseim vannak és most nem lehetek tekintettel az érzéseire.
Az újonc lány láthatóan meglepődik a felajánláson, de hát egy katona minden „ajándékot” szívesen fogad, csak közben attól tartok, esetleg az erdei tünde elrontja a dolgot, ám úgy nézem, annyira meghökken, hogy nem ad hangot a véleményének, utána meg már megértette mi a tervem.
Már-már úgy tűnik, hogy beválik és a felderítő rááll a dologra, de mikor a tőröm már alig kicsire van a hátától, megperdül és érzem, ahogy megremeg a kezem, megzavarodva hátrálok előle, ide-oda rebbentve a tekintetem.
Tudom, hogy valamit akartam csinálni, hogy valamiért szorongatom a kést, de nem vagyok benne biztos, hogy bántani akartam, vagy, hogy miért.
Összerezzenek a hangjára és úgy érzem hallgatnom kell rá, de aztán ránézek a földön kuporgó lányra és megállok. A bőrömön verejték csillan, ahogy megpróbálok ellenállni az átoknak és fokozatosan szűnik a remegés, hiszen ez csak egy kezdő……
- NEM! – emelem fel a tekintetem az éjelf lányra és megpróbálom kizárni a tudatomból.
Talán sikerül a fulladás igézetét rádobnom és csak remélhetem, hogy a társai nem hallották a kiáltását, még így is esélyes, hogy újabb katonák bukkannak fel, hiszen ott vannak körülöttünk.
- Ne mozdulj és maradj csendben. – mondom Lashrael-nek, hiszen ha most futásnak erednénk, akkor egyrészt könnyen észrevehetnék a mozgást, másrészt egy-egy igézettel azonnal harcképtelenné tennének.
Én még talán most is elszökhetnék, de a lány……..
Ő legalább segíteni akart nekem, ezek meg itt…..vagyis az uruk, egyáltalán nem.

Ale

Urál dicsérete, hizlalja a májam, de azért nem engedem el magamat.
-A Birodalmat szolgálom uram nevében. Szemed füled és tőröd vagyok, csak szolgálok és fejlődök hogy előrébb juthassak, és uram is előrébb jusson. Igen uram a felégetett falu helyzetét is tudom, és azét a bunkó Pokoljáróét is aki szét akart trancsírozni. Meg azon falvakét amik mellett el haladtam, létszám és haderő terén.
Én is kinézek a falra, ismét. És szívem szerint az utolsókat le nyilaztatnám. Ezt szóvá is teszem.
-Nem látok bennük kellő motivációt hogy szolgálhassanak nagyuram, kéne valami motiváló hogy fejlődjenek. Mondjuk íjászok a fal alá, és akik nem teljesítik időre azokat kilövetném. A többiek biztos fejlődnének, egyrészt mert ez az érdekük, másrészt mert kínos lenne nekik hogy tele a nadrágjuk.
Lehet hogy nem volt a legjobb ötlet ezt szóba hozni de szégyen amit a katonák falmászás címen művelnek. Nem azért mert én hozzájuk képest sokkal gyorsabban megteszem a dolgot még karmok nélkül is. De a kiképzésem ezeknél a szánalmas férgekénél sokkal keményebb volt.
-Elnézést uram hibáztam amikor a véleményem kifejtettem nem vagy kíváncsi egy hozzám hasonló véleményére csak a tudására.-Hajtok fejet előtte és gyorsan de pontosan rajzolom a falvak elhelyezkedését, illetve mielőtt elfelejtem a dolgot.
-Még egy zavaró dolgot tapasztaltam az orkok közt mintha megosztottak lennének a Pokoljárók főnöke sorra veri le az ellene kiálló törzsfőnököket. Valami nem stimmel náluk.

Láthatóan felkeltette Hirion figyelmét ezzel, de nem úgy tűnik, mintha repesne az örömtől, hogy egy ilyen alakot is a fajtájában tudhat. Inkább aggódik, ahogy elnézi őt.
- Nem parancsból teszi - rázza meg a fejét nemlegesen. - Saját maga miatt, mert állítása szerint másabb a nálam lévő erő, amit egy átlagos lombtünde birtokol, és magáénak akarja tudni. Nem tudom, Természet Anya ezt is belevette-e a terveibe az ajándékával kapcsolatosan, de ha igen, továbbra sem kegyelmez nekem - sóhajtja fájdalmasan. - Az alakja mindig más, nem fogod tudni megmondani biztosan, hogy őt látod-e, ám amikor nem az én terrorizálásomon van a sor, akkor nem tesz ilyen feltűnő dolgokat. Legalábbis feltételezem, hogy értesültem volna azokról a borzalmakról, amiket elkövetett... - vakarja meg a tarkóját kellemetlenül. - Egy ork sámán azt mondta, egy barghest áll a szolgálatában, és bár remélem, de nem hiszem, hogy a legutóbbi találkozásunknál elpusztult volna. Egyszer már visszajött a halálból, másszor megszökött három nyílvessző és csúfos elverés után úgy, hogy kiszögezték egy oszlophoz. Szóval... - mély levegőt vesz. - Igen, láttam borzalmakat, rosszabbat, mint amit egy átlagos sötételf megtenne egymaga, viszont addig jó, amíg nem tudod, kicsoda. Jobb, ha nem kerülsz az útjába és nem is tudod, mit művel - néz keserűen Hirionra.
Cseppet sem boldog attól, hogy kihasználható tárgyként lesz kezelve az egyik legrosszabb esetben, de nagyon is bízik abban, hogy jelenlegi társa nem most fog a neki megszavazott bizalommal visszaélni. Érezhetően kényelmetlenül érzi magát, mikor közelebb jön hozzá a nő, és rá sem kell néznie, hogy tudja, nagyjából mi is játszódhat le a fejében, noha ezt képtelen lesz átérezni. Távol áll tőle ez a fajta hozzáállás.
Alsó ajkát harapdálja, ahogy a képzelete továbbrohan, rosszabbnál rosszabb képekkel riogatva magát, ám mielőtt bármi megvalósulhatna, kardsercegés és kiáltás. Riadtan kapja az irányába a tekintetét, nem kifejezetten értve, mi történik, Hirion miért állt meg és néz annyira zavarodottan, de egyértelműen cselekednie kell: köpenye alatt lekúszik ágaival az övén függő üvegcsék egyikére. Korábban bejött, talán most is be fog, és bár meghallja Hirion figyelmeztetését, nem marad nyugton. Nem akar menekülni, mert tudja, hogy két pillanat alatt leteríthetné őt bárki ezen a vidéken, és annyira még nem ment el az esze, hogy könnyű prédává váljon, végérvényesen megpecsételve sorsát.
Egy hirtelen mozdulattal lendíti meg az üveget a sötételf nő arca felé növényi tagjával, ahogyan azt néhány napja tette egy hatalmasra nőtt orkkal szemben, igyekezve a meglepetés erejét kihasználni. Következő pillanatban felveszi állati alakját, hogy gyors mozdulatokkal kikerülje a sötételfet - akár lábai közt haladva -, így mögé kerülve, és ott visszaváltozva rántva elő a tőrét csizmájából, próbálva azt a nyakába állítani, érezve a körülöttük lévő fenyegetés súlyát, kizárva a lelkiismeretet. Most nem finomkodhat és nem törődhet a saját elveivel, különben minden elveszhet.

/Alie/


ISIS férje elgondolkodott rezzenéstelen arccal szemlélve az újoncokat is magába foglaló nagy hadtest munkáját. És nem kerülte el a figyelmét, ahogy illemtudóan a kéme hozzátette a kötelező köröket. Legyintett a kezével.
-Ha igazad van, akkor ostobaság lenne elnyomni a pimasz hangokat. De attól félek, hogy nem vezetne jóra, ha a hadgyakorlaton halált okoznánk saját csapattársainknak. Éles helyzetben azt hinnék, hogy megszűnt a veszély, mert nem lőnek hátulról.
* Majd a térképre nézett és egy árnyalatnyit még sötétebb lett a szeme. Ez persze csak a fény játéka, ahogy egy árnyék vetült rá észrevétlenül.
-Ork íjászokat kell a völgybe rakni. Vagy a hegytetőre. Éppen hogy jön ki. Sokkal életszerűbb hadgyakorlat lenne...
* Baljóslatúan elhallgatott, majd pár pillanat múlva megrázta magát mélázásában.
-Szólok az ezredeseimnek, hogy mindenben segítsék a démontól kapott feladatodat. Drey hadtestének az a legjobb, ha minél hamarabb szembesül a nő halálával és új vezetőt választ a soraiból. -bólint magát megerősítve- Segiteni fogunk nekik ebben.

/Hirion és Lazy/


Hirionnak ismerős lehet a barghest szó. Van egy szám, amennyi áldozatot meg kell ennie a gyerek démonnak, mindegyik növeli az erejét. Mígnem az utolsónál visszatér saját síkjára, immáron -ha erős áldozatokat küzdött le- sokkal erősebben, mint előtte volt.
A csel nem vált be és az újonc fegyvert rántott. És sikeresen zavarta meg a fattyú elméjét. Hamarosan feloldódik, de Lazy sem tétlenkedik, eddigre már a csaj mögött van és egy középkorú férfival néz szemben, ahogy visszaváltozik állati alakjából. Persze még mindig fordulhat torkon szúrni a védtelen lányt, ami ha így dönt, biztos siker.
Miközben a fulladás rontása nem sikerült a tulajdonosának.

Ale


-Drey az elfekkel egyezkedik a szabadságáért. Vélhetően az elf királyt akarják kimenteni. A feladatom ezt valahogy szabotálni, de az az érzésem hamarosan ide jön Zevadarba pár elf. Ki kéne használni és hagyni hogy be jussanak Capitolba, és megpróbálják kimenteni a zöldikét. Akit addigra már kicserélünk. Mondjuk rám.
Nézek egyenesen az uramra aki tuti őrültnek hisz. Hisz az elf férfi én meg nő és még magasabb is vagyok a zöldikénél.
-Olyan ajándékot kaptam a démonoktól ami megkönnyíti az álcázásomat, és ezzel még hatékonyabban szolgálhatom uramat.-nézek egyenesen Uráldúr szemébe-Ezzel a képességgel fantasztikus lehetőségünk lehet egyenesen a lombjárók vezérkarában kémkedni. Természetesen veszélyt is rejt a dolog, de azon majd segítek valahogy. Így elindulok végrehajtani a démon utasítását és ha engedélyezi uram akkor megkezdem a beépülést is az elfek közé. Ez persze sok áldozatot kíván de azért élek hogy szolgáljak. Ha elbukom gyenge és érdemtelen voltam de nem fogok elbukni hisz erős a hitem és az akaratom.
Ha kérdez még válaszolok ha nem akkor engedélyt kérek a távozásra. Nem szeretném tovább húzni az időt.

Az üveg talál: széttörik a nő arcán attól a lendülettől, ahogyan dobja, és a tömény folyadék összezavarja őt annyira, hogy észrevétlenül szökjön mögé. Biztosan csípi a szemeit a kivonat, ahogy az orrát is csavarja annak erős illata, és macskaként ő is elég intenzíven érzi az egyre terjedő szagot, de mielőtt túlságosan zavaróvá válna, visszaváltozik. Megpillantja az előtte lévő sötételf katonát, és bár első pillanatban megfordul a fejében, hogy megadja magát, tudja, hogy ezzel nem csupán a saját, de Hirion életét is kockára tenné, mi több, dobhatják a tűzre az eddigi vágyálmokat és ötleteket a húgmentéssel kapcsolatosan.
Csináld!
Tisztában van azzal, hogy ketten egy ellen még érhetnek valamit csekély képességeikkel, ám ha mind a két ellenfél megmarad, biztosan alulmaradnak. Tennie kell, be kell vinnie azt a végzetes csapást, és nem is tétovázik így: előrántja a pengét, és egyetlen erőteljes mozdulattal vágja bele a nő torkába. A gyomra összerándul, a torka összeszorul, és legalább ezerszer elmondja magában, mennyire sajnálja, Természet Anyától bocsánatot kérve számtalanszor, hogy erre vetemedett. Hiába kényszerül rá, még mindig borzalmas érzés ölni, a kezét és lelkét vérrel borítani, és ennek a furcsa fájdalma biztosan kiül az arcára.
- Van egy másik! - mondja Hirionnak, visszafogva hangját, nehogy még több figyelmet kapjon a helyszín, kirántva a tőrt a puha tagból, ellökve magától a testet, lépve át rajta, gyorsan húzódva vissza. Szembefordul az újonnan érkezővel, és csak reméli, hogy még képes kimondani az előbbi pár szót és nem szakítja őt félbe sötét praktika vagy egy fegyver a nyakán, esetleg átszúrva a gyomrán... Ugyanakkor fel van arra készülve, hogy bármelyik pillanatban mindezek után lecsap rá egy fullasztás vagy fájdalom, amitől összeroskadva fog kínlódni.

- Barghest? – rázkódom meg az undortól, hiszen az nálunk sötét elfeknél sem a kedvenc, vagy legalábbis nálam nem, de el tudom képzelni, hogy Uráldur nem riad vissza, hogy egy ilyen démoni lényt szalasszon valaki után. – És nem tudod, hogy hány áldozata volt már esetleg? Mert, ha jól emlékszem 10 kell neki, hogy visszatérjen a saját síkjára és ott már számon tartsák, mint egy erős démont és vetélytársat.
Ez nem jó hír, ha még az elején tart, hiszen akkor még bőven táplálkoznia kell, de ha már a végén van a mi síkunkon a küldetésének, akkor van remény, hogy Lashrael megszabaduljon tőle.
Lassan érzem, ahogy a zavartság átadja a helyét a félelemnek és vele együtt az elszántságnak, hogy kikeveredjek ebből a helyzetből, de talán még túl korai volt arra számítanom, hogy elég erős leszek egy ellen átokhoz. Nyilvánvaló a katona viselkedéséből, hogy nem sikerült, de ekkor az erdei lány mozgásba lendül, valami csattan és torokkaparásik erős növényi illet árad szét a kis helyen.
Magamba fojtok egy tüsszentést és emelem a tőrt a kezemben, hogy ha már a parancsom ellenére nem maradt nyugton, akkor kihasználjam az általa nyújtott lehetőséget és végezzek azzal a személlyel aki könnyen a vesztünket okozhatja.
De ámulattal látom, hogy a törékeny lombevő megelőz és a katona lány, nyakából vért permetezve zuhan a földre.
Az ámulat csak a gyors cselekvésnek szól, nem a gyilkosságnak, hiszen selfként ez nem lep meg, nem tudom, hogy ez egy erdeinek milyen dilemmát okozhat esetleg. Elégedett lehetnék, de nem vagyok az, hiszen én is látom, amire Lashrael felhívja a figyelmem. Sajnos bejött amire számítottam, hogy már mások is meghallották és talán már a nyakunkon is vannak.
Most már teljesen ura vagyok a gondolataimnak, így azonnal egy bénító átkot küldök a férfira, de nem várom meg, hogy hat-e vagy sem máris a gyomra felé döfök.
- Miért nem hagytatok békén? Mindenki békén mehetett volna a dolgára. – sziszegem kétségbeesetten.

/Alie/

Uráldur végig hallgatja a szavaidat és még ennyi idő megkeményedett bőre ellenére sem tudja maradéktalanul elbújtatni az érzelmeit, mikor azt említed, hogy az erdei elfek megtámadják Zevadart, még ha csak egy szabadító akció kedvéért is.
-Nem kockáztathatjuk meg, hogy az igazi királyt szabadítsák ki. Fel kell őt falnod és átvenned a szerepét. Tessék, itt egy térkép a hadvezér legjobban őrzött bázisához! És még egy valami...
Már hosszú idő óta fontolgatom, hogyan tudnánk felfedni az ellenség előtt, hogy a háborút már megnyertük. Egy olyan mágikus rituálét vagyunk képesek végrehajtani, mely Birodalmunkat a bukás szélén látva elpusztíthatjuk az egész világot.
Az országunk sérthetetlensége biztosított.
És egy másik tervem, hogy kikényszerítsem, hogy Amerith királynő egyetlen életben maradt leányát egy éjtündéhez adja hozzá. Igen nagy előnyt jelentene számunkra, ha az új herceg kíséretét a mi fajunk adná...
* Egy összehajtott papírt ad a kezedbe és bólint, hogy elmehetsz.


/Hirion és Lazy/


Self hősünk nem teketóriázik, ahogy az erdei sem. Az utóbbi leszúrta az erkölcsös hírét megőrizni kívánó, védtelen nőt. Egyetlen bűne a katonalánynak, hogy nem akart megerőszakolni egy BJH-t.
Ám a hirtelen felbukkanó másik katona sok bajt okozhat, ha a Kocka továbbra is szigorú lesz veletek. Hiszen a leggyengébbnek tűnő láncszemre, a rabszolgalányra kíván lecsapni, méghozzá egy gyors szúrással a derekára. Vagy ha addigra megfordul, a hasára.
De sok múlik azon, hogy Hirion meg tudja-e bénítani őt, és ebben az esetben könnyű célpont egy halálos döfésre.

/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Hirionnak sikerült az átok és egy hang nélkül végez a férfival. Eddigre már Lazy a nővel.
4-6-ig -Csak Lazynek sikerült.

2. Hatos (csak abban az esetben, ha első dobásnál 4-6)
1-3-ig -A katona sikeresen mély sebet ejt a vörös hajú testén.
4-6-ig -Elég gyors volt hősnőnk, fel sem ocsúdott a gyakorlatozó, mire már kardtávolságon kívülre húzódtál vissza.

3. Hatos (csak abban az esetben, ha az első dobás szerint nem sikerült a varázslat)
1-3-ig -Hirion leszúrja a fazont.
4-6-ig -Nem sikerült./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 3

--------------------------------

#2 'Hatos' : 5

--------------------------------

#3 'Hatos' : 2

Hirion kérdésére csak nemlegesen megrázza a fejét. Ahogyan azt mondta, nem akar sokat megtudni róla, csupán az elpusztítása érdekli, hogy mihamarabb lerázza magáról azt a szörnyeteget, és ne feketítse a jövőjét vészjósló árnyakkal. Ő már csak boldog akar lenni és nyugodt, egyszerű és... már-már szürke, és mikor már elhihette volna, hogy ez megvalósulhat a futár oldalán, Természet Anya furcsa ajándékot ad neki, amiért egy sötételf üldözőbe veszi... Nem szerepelt a leányálmai közt, hát még az egyébként is néha meseként kezelt életének folytatásával kapcsolatos elképzelései közt sem.

A küzdelem rövidnek bizonyul; a kardot rántott nőt hamar nyakon találja a tőrével, és jóformán ő is már csak azt veszi észre, hogy élettelen teste a földre esik. Szinte már ösztönből jött minden egyes mozdulat, mintha a nagyon régen tanultak lassan beérnének, ahogy a szorultabbnál szorultabb helyzetek előcsalogatják azt a bestiát, amit mindig is akartak. Ennek apja biztosan örülne, ő annál kevésbé.
Kellemetlen szájrágással hátrál, mielőtt őt is megtalálná egy fegyver, hogy a vérével színezze lapját, ám mielőtt bármilyen ilyen szándék bekövetkezne, Hirionnak sikerül leszúrnia újabb ellenfelüket, méghozzá olyan hangtalanul, hogy talán, de csak talán nem fog senki sem közelebb jönni. Noha ha vannak mások, akik ennek a férfinak a társaságában jöttek, és sokáig maradnak távol az itt megöltek...
Nekidől a falnak, mielőtt a látványtól émelyegve rogyna le a földre.
- Jó, és most? - néz Hirionra megviselten, közben ágaival bekúszik a táska rejtekébe, kivéve még egy üvegcsét. Ránéz a címkére, és mivel ezt is eldobhatónak találja, az övére készíti az előző helyére. - Rosszabb esetben figyelhetik is ezt a helyet már... Megpróbálhatok körülnézni, állatként annyira nem vagyok feltűnő - ajánlkozik, és ha nemtetszést vagy kétkedést fedez fel a másik arcvonásain, hozzáteszi: - Nálad van a doboz még mindig. Anélkül nem megyek el, már csak a tartalma miatt sem - emlékezteti, közben, akármennyire undorodjon is, odalép a holt nő mellé, hogy a ruhájába törölje a pengén lévő vért. Biztosan kiül rá minden érzelem, amitől egyértelmű lehet, hogy kifejezetten taszítónak találja mind a látványt, mind a tettet, és erősen küzd a hányinger okozta kellemetlenségekkel egyaránt. Ha nem ütközik semmiféle ellenállásba, visszaveszi állati alakját, és úgy lépve át a meggyilkoltak tagjain, sunyin és óvatosan merészkedik ki. Főként a hallására támaszkodik, ha már a szaglását hazavágja a saját maga által eldobott üvegcse tartalma, és a kelleténél jobban nem is megy kijjebb; éppen csak annyira, hogy láthassa, mi a felállás.

A nemleges fejrázás kissé elkedvetlenít, hiszen így nehezebb megjósolni, hogy az a sötét elf, aki tulajdonképpen banghles mennyire elszánt és mennyire a feladat rabja, de hát ez van.
Különben sem érek rá ezen agyalni, hiszen a felderítők ránk leltek és bár Lashrael szerencsésen megmenti a helyzetet a lélekjelenlétével, miután én kudarcot vallottam, a második katona felbukkanására már sikerül összeszednem magam és míg az erdei lány hirtelen szorult helyzetben találja magát, most rajtam a sor, hogy kitegyek magamért és megmutassam, tudok én is halálos lenni.
Nem vagyok túlságosan járatos a lombevők fizikális képességeiben, de azért kap egy csodálkozó pillantást a lány, amikor erőtlenül megtámasztja a falat.
- Most nem gyengülhetsz el, muszáj eltűnnünk innen, ha a két felderítő nem tér vissza, átkutatják értük az egész helyet és semmi nem marad észrevétlen. – sürgetem.
Furcsállom a fintorgását, ahogy a hullát kerülgeti, amit szóvá is teszek.
- Valami bajod van a holtakkal? – aztán mielőtt még válaszolna, gyorsan a kijárat felé nézek és bólintok. – Csak óvatosan, mert egy jó katonának előbb jár a keze, mint az agya. Egy állat felbukkanására is reagálhat azzal, hogy feltűz a kardjára elsőre.

Ale

A hadúr engedélyt ad a tervemre sőt valami esztelenségre készül ami nem igazán jön be. De ez van ha kiadja a parancsot teljesíteni fogom. Magamhoz veszem a tervrajzot.
-Nagyuram, örömömre szolgál hogy ilyen nagyszabású dolgot megoszt velem. Az életem árán is szeretnék részt venni a terveiben,-és erősen gyanítom ez is lesz a cél-De a királynővel már csak Awrysban tudom közölni amit kér. De pontosan kéne tudnom mit cselekedhetek abban a tervben vagy azt még korai lenne tudnom? Először koncentráljunk Drey bukására.
Meghajolok és távozok. Most már csak egy elfet kéne szereznem aki ezt a tervrajzot eljuttatja valahogy a szabadítóknak. A terv neheze most kezdődik. De magamhoz veszek némi élelmet és lassan távozok a táborból.

/Hirion és Lazy/


Sikeresen legyőztétek Uráldur két -nem túl tehetségesnek tűnő- katonáját, újabb papírmunkára kényszerítve őket, hogy újoncokat igényeljenek és körözést adjanak ki ezekre. Ahogy Lazy kidugja a buksiját, a hegyen felfelé mászó sokezer selfet láthat mindenfelé. A többségük már föntebb van, mint az ő barlangjuk. Néha megállnak és visszakémlelnek.
Az Első Lordnak pedig fél nappal később valószínűleg jelenteni fogják, hogy van két dezertőrük. És csekély erőfeszítést tesznek minden bizonnyal, hogy visszahozzák azokat, akik nem idevalóak. (Bár talán az újoncoknak jó lesz nyomolvasás próba, ha kiadják, hogy fésüljék át a terepet és a teljesen összetaposott gyakorló helyszínen próbálják meg üldözni reménytelenül őket.)
Mivel másról nem döntöttetek, így én is túl sokat árultam már el.


/Alie/


A démon megkapott minden segítséget, amire szüksége lehet. A többit meg még nem kérte. Ideje neki is kitalálni, hogy merre tovább.


/Drey és El+Viridiel/


Lassan megbeszélésre került -rátok bízom hogyan- miket kell bevásárolni az útra. Hira és Viridiel úgy dönt, hogy külön válnak. Gyorsabban le tudják rendezni ezeket a köröket.
Eközben az égésből lábadozó Elt beküldik a fogolyhoz, hogy beszéljen vele ő is. Elég beszédesnek tűnt a királynővel való találkozáskor, talán el akar árulni még valamit.
Ha nem, akkor a nemes elfnek ki kell csalogatnia belőle!

Jóformán azt se tudja, mit érezzen. Bűntudat van benne rendesen a rosszulléttel együtt, és biztosan egyre közelebb kerül a kifakadáshoz, minél tovább időznek errefelé. Amikor nem kell, akkor nem tudja magát megemberelni, de ha nagyon húzós a helyzet, akkor szerencsére aktívnak bizonyul, noha szinte biztos benne, hogy csak túl nagy a nyomás és az inger, ami éri őt ilyenkor. Ennél az alkalmaknál egyszerűen csak félredobja az agya az összeset, mintha el akarná kerülni, hogy teljesen tönkremenjen minden idegszála abban a pillanatban és csak lassan fejtődjön ki ezeknek a hatása.
- Nem... gyengültem... el...! - szögezi le kissé ingerülten, idegesen túrva a hajába. - Ez még jócskán nincs a fizikai határaimhoz közel. Egyszerűen csak nem viselem jól az öldöklést, de semmilyen formában, még önvédelemként sem. Ilyenkor elfog a hányinger, ha konkretizálni akarok, és felőlem akár meg is vethetsz érte, úgyis kaptam a gyengeségemért és balfácánságomért eleget apámtól, ez már nem fog semmit sem hozzátenni - legyint egyet bosszúsan. - A reflexek terén pedig szerintem én jobb vagyok - teszi hozzá halkabban, azzal magára ölti állati alakját, hogy kilessen. Óvatos és lassú mozdulatokkal közelíti meg a menedékük szélét, minél kisebb mozzanatokkal intézni a nézelődést, nehogy feltűnővé váljon a ittléte. Körbekémlelve egyértelműen látja, hogy nem tanácsos elindulniuk, hiszen észrevette, hogy habár magasabban vannak, hátra-hátrapillanatanak, és csupán a sziklás vidék az, aminek köszönheti rejtettségét. Ha most folytatnák az útjukat, biztosan lebuknának, így marad a további várakozás, legalábbis egyelőre úgy tűnik.
Nem húzza el túlságosan a vizsgálódást, tényleg csak egy gyors terepszemlét tart, felmérve a helyzetüket, mielőtt valaki észrevenné őt és gyanúsnak találná a jelenlétét. Egy tag híján sántikálva visszakocog Hirionhoz, és lekuporodva némileg távolabb a hulláktól néz fel rá, visszavéve tündealakját.
- Szerintem még várnunk kell. Nagyon sokan vannak, szerencsére a többség már fentebb a mi szintünknél, de visszanéznek, illetve azért még vannak lejjebb is, még ha kevesebben is... - sóhajtja beletörődőn. - Éjszaka megyünk tovább? - érdeklődik, hiszen ezzel elvesztegettek lényegében egy teljes napot, még ha nem is az ő hibájukból alakult így. - Ha elvonultak, még indulás előtt megpróbálnék valamit elfogni, kéne valamit ennem.

Fürkészve meredek a lányra, mert igen csak sok függ most attól, hogy miként viseli a megpróbáltatásokat, hiszen még nagyon sok minden áll előttünk és bár most majdnem lebuktunk, azért még sok minden lehet a fővárosig is.
Azt hiszem most leolvashatta az arcomról az őszinte meglepődést, mikor kiderült, hogy nem a fizikai állapotával van baj, hanem………nem bírja az öldöklést? Hányingere van tőle?
A szemöldököm egészen a homlokomig szalad, de végül visszanyelem az első szavakat, amik kikívánkoznának belőlem, mert rájövök, hogy félreértelmeztem a reakcióit.
És azon kívül, hogy ő a foglyom, bár egyre kevesebbszer gondolok rá valahogy így, nem igazán van miért elítélnem ezen „fogyatékosságát”, mikor még én, a nemes sötét elffi sem szereti az oktalan gyilkosságot. Ha tehettem volna, most sem ezt választom, elvégre ezek a katonák semmit nem ártottak nekem, csak egy olyan vezetőnek az emberei, aki ha megtudná kit sodort elé a sors, akkor azonnal örömünnepet ülne és biztos feláldozna valamelyik démonjának az oltárán.
- Nem vetlek meg, én különben sem vagyok az apád, így ha nem hátráltat ez minket és úgy láttam nem – hiszen egy pillanat alatt végzett a felderítő lánnyal, - akkor engem nem érdekel, hogy miként dolgozod fel, csak ne habozz, amikor cselekedni kell. És ez igaz a reflexekre is, az lesz a gyorsabb, aki kevésbé lepődik meg és ebben előnyben vagyok. – hívtam fel rá a figyelmét, mert nem értettem miért lett mérges hirtelen, de ha nagyon elkanászodik, azért tudni fogja ki is hordja itt a nadrágot.
Kicsit önkéntelenül hátrébb lépek, ahogy végbe megy az átalakulás és olyan macskafélévé alakul, amit már láttam tőle. Nem azért mert megijedtem, hanem a furcsasága miatt. Nehéz megszokni.
Megállom, hogy nem megyek utána, nem is lenne nagyon hely hozzá, így kénytelen vagyok megvárni míg ismét lány alakban áll előttem és elmondja mit tapasztalt.
- Mivel ez egy gyakorlat, vissza is fognak mászni. A fene…… - káromkodok egyet és leülök a fal mellé. – Nem mehetünk most el, ez igaz és sötétben is igen kockázatos lesz, de muszáj lesz, mert lehet keresni fogják a hiányzókat, ha szerencsénk lesz, akkor azt hiszik megszöktek. Ha elindulunk, akkor csak távolabb állhatsz le vadászni, a sereg körül felderítők lesznek és azok messzebb is elmennek. – figyelmeztetem, hogy még jó ideig koplalnia kell. – A főváros már nincs olyan messze, azonban ha a sereget elhagyjuk már könnyebb lesz.
Nehéz várakozni mikor minden pillanatban azt várja az ember, hogy felfedezik, de ha megússzuk, akkor, ha már nincs kinn mozgás, indulunk.

Hiriannis lelkesedése egészen zavarba ejtő, mert nem vagyok benne biztos, hogy tényleg felfogta-e, hogy hová megyünk és milyen veszélyek várnak ránk. Igazából nagyobb az esélye, hogy ott halunk meg, mint, hogy sikerrel járjunk, ha őszinte akarok lenni magamhoz. Persze mindent  meg fogok tenni, hogy ne így legyen, de nem is áltatom magam.
Na de azért még mindegyikünknek be kell szerezni pár dolgot az indulásig, így megbeszélem a lánnyal, hogy egy nap múlva találkozunk a város szélén.
Úgy döntöttem, hogy megpróbáljuk a kedvesem által javasolt útvonalat és egyenesen Zevadar közepébe teleportáljuk magunkat.
Be kell szereznem egy jó kardot és egy kiváló íjat a saját, elveszett tárgyaim helyett és egy könnyű páncél sem árt. Élelem is kell. A táborozáshoz szükséges felszerelést és tartalék ruházatot hoztam magammal.
Közben megérdeklődöm gondolati úton El-től, hogy jobban van-e már és, hogy ha már a királynő közelében van, megkérdezné-e, van-e hír arról, hogy hol tartják fogva a királyt. Nem akarom közvetlenül Amerith-et zavarni ezzel, de kéne valami közelebbi információ. Zevadar elég nagy, bár első tippemre a fővárosban keresném, ám lehet az a sötét elf némber máshol rejtette el, hiszen lehet nem kötötte az Első Lord orrára ki a foglya, mert akkor már Uráldur másképp tárgyalna.

Ale El

Ale

A tervem elf mentesen nagyon gáz lesz de Capitolban szerzek valami idiótát aki az elfek kezére juttatja a tervrajzot és nem is kár érte. Addig begyűjtök némi élelmet és váltás ruhát, lassan rám rohad ez a viselet. Még ha szellős is kell a tisztaság. A hamarosan várható táplálkozás feldobja a napom és a fürdés után sokkal lazábban indulok a főváros felé. Remélem addig akad a közelben egy elfecske, az sem gond ha vörös a haja.

El

Lassan gyógyulok, és máris munkára fognak, hát kalandornak pocsék vagyok az biztos Lasht is elvesztettem és a megmentésére se mehetek. Mondhatni szobafogságban vagyok. A vezetők kik királynénk mellett (bár néha a helyette lenne a mérvadó) látnak el irányító pozíciókat utasításba adták a hadvezér kihallgatását. Úrnőnk kicsit hm nos ne is fojtassuk mielőtt kivégeznének a gondolataimért. Sérülten ugyan de töretlen lelkesedéssel lépkedek a fogjunk felé aki tévesen azt hiszi nyaralni jött ide és szökne már. Fegyvert nem viszek magammal ki tudja mire készül, mit tervez így az íjászaink és a harcosaink könnyen leszedik.