Jön, érkezik a segítség, és talán egy kicsit élénkebbé válik tőle, bár lehet, ezt csupán ő képzeli be, egyébként ugyanakkora a bénultsága, mint eddig is. Az anyapók hátrál, szerencséjére, de a kisebbek folytatják a megkezdett munkát, egyre nagyobb rétegben fonva rá a fehér anyagot, és egyre biztosabb benne, hogy ennek az emléke később még igencsak nagy hatással lesz rá, és nem éppen a legjobb értelemben. Nem akar a természettől fenyegetettséget tapasztalni, attól, ami mindvégig szeretettel kísérte, szinte fogta a kezét egész életében; elmondhatatlanul szokatlan az, hogy ellene forduljon, hogy őt akarja áldozatául. Nem szeretné semmiképpen sem elveszíteni a hitét benne.
Az ork hallhatóan nagy lendülettel indul neki, ám szerencsétlenségükre beleragad a fonalakba, megingatva az egész hálót, vele együtt a testét is, de talán nem végérvényesen. Talán még van esélyük, és talán eléri a táskáját, a tetejére rakott üvegcsék közül valamelyik gyúlékony tartalmút, amelyiket eldobhatja a fáklya felé. Ha eltörik, akkor a tűz talán lángra lobbantja a közelében lévő más, ugyancsak gyúlékony anyagokat, talán egyik-másik pókocska is lángra kap, amik aztán pánikolva továbbítják a lángokat. Fáj már az elképzelés is, de ha nem akar meghalni, kénytelen megtenni, bármennyire szerette volna ezt elkerülni.
- A táskám... Üvegek vannak benne, dobd a láng felé úgy, hogy széttörjön - szuszakolja ki magából újabb erőt véve, hogy képes legyen rá. Dolgozik benne a szabadulni vágyás egyre erősebben, de ugyanilyen a méreg is, ami szintén egyre erőteljesebben bénítja. Az ágacskát, amit rátekert a fonál egy részére, megpróbálja valahogy elválasztani, bár aprósága és gyengesége miatt nem sok siker szavaz ennek, ám mivel a méreg láthatóan nem hat arra a részére, próbálkozni próbálkozhat. Talán még tud valamit csinálni végső kétségbeesésében.

/Lazy/


Nagy balszerencse. Valóban!
Bármennyire is sokat dolgoztál a természettel a megmentőd idecsalogatásáért, nem mondtad neki, hogy nem az első fonálba ragadtál bele. Kimerült voltál, és nem tudtál túl sokat beszélni. És idegességéből vergődni kezd, míg meg nem szólalsz.
Vajon sikerülhet? Ha igen, akkor egyértelmű, felgyújtjátok az itteni hálót és vele együtt magatokat is. Lángol a ruhátok és közepes égési sebeket szereztek, de itt és most nincs avar. Nincs ősz és nem hordott be száraz falevelet a szél. Nem terjednek tovább a lángok a barlang belsejébe, ahová visszahúzódnak a szörnyetegek.
Ám ha túl hamar ragadt bele és a kezét, testét sem tudja úgy mozgatni... akkor csak tovább kapálózik, míg hamarosan teljesen bele nem ragad a csapdába. A nagy pók gond nélkül harapja meg őt is és... a történetet nem kell folytatnom.


/Kockadobás: Hatos
3 és 4 -Sikerült elérnie a táskádat a derekadnál és bár lángoltok, kiszabadultatok.
1, 2, 5 és 6 -A remény hiábavaló.../

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

Nem matat senki sem a táskájában, ami elég erősen arra enged következtetni, hogy az ork teljesen belegabalyodott a hálóba. A méreg ellenére is egyre jobban tudatosodik benne a végjáték, amitől összeszorul a gyomra és a torka, és fogalma sincs, mégis mihez kezdhetne. Búcsúznia kéne? Még utoljára felvenni Viridiellel a kapcsolatot? Csak mert nem fog ideérni időben, néhány perc alatt, azt pedig nem akarja, hogy a férfi elpazarolja értékes éveit a keresésével. Neki húsz éve ment el rá, amit kihasználhatott volna, új életet kezdhetett volna más helyen, de megtagadta ezt, nem kért belőle, a futár pedig biztos képes lenne rá. De mégis hogyan mondja mindezt el? Hogyan kéne szembesítenie ezzel?
Próbálja folytatni valahogyan a kommunikációt a bentiekkel, igyekezve rájuk kapcsolódni annyira, amennyire lehet, folyamatosan kérve, hogy hagyják abba beszövését, hogy vonuljanak vissza, menjenek innen, de nem tudná megmondani, mekkora hatása lesz ennek. Mindig is bízott saját erejében, és most sem kérdőjelezi meg képességeit, hiszen messze felülmúlta a körülötte lévőket, de tagadhatatlanul idő, mire sikerül betörnie egy olyan fajt, amivel egyáltalán nem vagy ritkán volt dolga, esetleg messze tartózkodik Awyris erdejétől. Egyszerűen nem talál mást, kint nincs olyan állat, amit ide behívva képes lenne kihozni őket, ekkora lényt és ilyen sokaságot nem lehet csak úgy legyűrni. A táskáját nem éri el, ráadásul a bénultsága is hátráltatja, az ág, amit még felhasználhatna, ugyancsak beleragadt a hálóba. Teljesen kiszolgáltatott, és nagyon úgy tűnik, hogy fájdalmas és szomorú lesz a vége.
Még ha esetleg van a környéken bármilyen állat, ami képes lehet kivenni táskájából az egyik üveget, akkor mindenképp segítségül hívja, hiszen jelen körülmények közt ez az utolsó reménye: az olajok felhasználásával felgyújtani a háló azon részét, amiben tartózkodnak.

/Lazy/

/A userrel privátban egyeztetve./


A nagy pók érzelmei lassan megváltoznak. És érzed, ahogy egyre jobban rátapadva az érzelmeire, szorosabb kapcsolatba kerültök. Bízni kezd benned, még ha ez lassú... és nem olyan tiszta, ahogy megszoktad.
~Nagyszerű, kicsikém, nagyon boldog vagyok!
Igazán jó csali válik belőled, jobb, mint az a cseppkőoszlop. Hívj be még több áldozatot, hogy csapdába ejthessük! Igen, ez jó lesz. Nem kell megennünk téged. Finom falatokat ígértél. Mindannyian jól teletöltjük a hasunkat.
A kicsik éhesek!~
* Egy medve mászik fel a közeli fára és hallod a vad méhek dühét, amiért megdézsmálja a petéknek elraktározott mézet. És ő két dologra is jó. Igen sok élelem, hogy a tucatjával rajtad mászkáló fiatal nyolclábúaknak elég élelmet adjon akár egy hétre is... talán.
De az ő mancsa nem csak az odú kirablására alkalmas, de ahogy elbánna egy mézes bödönnel, úgy ki tudja venni a táskádból is az üveget. És a tűzbe dobni. Nem egy tolvaj kifinomult kézügyessége, de alkalmas rá.
Eközben lassan végeznek veletek, befontak pólyába és az ork testébe fecskendezi az anya emésztő nedveit. Még éhesebbé válva ezáltal!
Behívod és vársz...


/Kockadobás: Tízes
1-3-ig és 8-10-ig -Mackó Koma bele ragad a pók fonálba az ork mellé.
4-7-ig -Sikerül lángra gyújtania a hálót és te égsz, mint a Reistag./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 8

A kommunikálás mellett egyre hangosabban üvötlik a gondolatok, hogy meg fog halni, hogy egy pókcsalád vacsorája lesz, azokat a csodaszép jövőképeket pedig felejtheti. Ami eddig boldogsággal töltötte el, most végtelen keserűséget teremt benne, és ha teste reagálna, most biztosan hangosan zokogna a veszteségektől és a rettegéstől, a hiábavaló vágyaktól, attól, hogy képességei talán most először hagyták igazán cserben. Elbízta magát, és így egy fatális hibát követett el, aminek a következményeit el kell viselnie - de nem sokáig, hiszen ez a végzetét jelenti ezúttal, és itt nem merül fel az a lehetőség, hogy majd a pokolból Természet Anya kirántja. Mindez főleg majd Viridielen fog visszaütni, és már üzenne neki, hogy tényleg elbúcsúzzon tőle, hogy megkérje őt minden olyanra, amire biztosan képtelen lenne; az elfelejtésére, egy másik társ keresésére, mert ő elbukott, csúfosan és szánalmasan.
...és már megint a saját gyengesége...
Mielőtt a szavak megfogalmazódhatnának elméjében, melyeket a szél elvihetné kedvesének, úgy érezve, nem adott neki eleget, a pók alkut ajánl. Egy kissé nagyobbra nyílnak a szemei hitetlenségében, de úgy tűnik, feleszmélt arra, hogy jó csali válhat belőle, rádöbbent arra, hogy nincs társa, hogy nincs senki, aki kimentené innen őt, így a szolgálatába állíthatja. Minden állatot gond nélkül vonzhat ide be, és az anyapóknak nem kell aggódnia az éhezés miatt, hiszen ha megtartja őt, amíg van állat a környéken, addig bőségesen lesz eleség. Azonban, ha az állatok nem jönnek a környékre... Ha nem lesz kit hívnia...
Nagyot nyelne, de a teste még mindig béna.
~ Segítek, mindenféle élelemmel ellátlak téged és a kicsinyeidet, képes vagyok rá ~ biztosítja, ezzel megkötve az érdekszövetséget mély keserűséggel a gyomrában, ám ahogy megérzi a medvét, még egy utolsó reménysugár felvillan előtte a menekülését illetően. Behívja, becsalogatja őt, könyörög neki, hogy óvatosan cselekedjen, hogy lökje ki a táskájából az üvegcsét, és mikor beérkezik, némileg nagyobb lelkesedéssel figyeli a cammogását. Próbálja minden apróságra figyelmeztetni, mindenre felhívni a figyelmét, irányítani minden mozzanatát annyira, amennyire lehet, de még ez sem elég. A mancs beleragad a hálóba, a pánik pedig eluralkodik az állaton, így nem sokkal ezek után az egész testét befedik a fonalak. Szánalmas vergődését érzi minden izmában, az érzései végigáramlanak rajta, és amennyire tudja, elfordítja a fejét, szenvedve hunyva be szemeit, halkan sírva, miközben egyre nagyobbá válik rajta a pókok ragadós anyaga, késszé téve őt az emésztéshez.
~ Vir... Viridiel... ~ Nem tudja elnyomni sem a fájdalmat, amit a közelében lévő állat szenvedése okoz, sem a félelmet, ami rátelepedett, hiába van addig biztonságban, míg hasznot húzhatnak belőle a barlang lakói. ~ Annyira... próbáltam, annyira figyeltem idáig, de megint segítened kell. Kérlek, gyere értem, nem tudom, a pók csapdájában meddig vagyok biztonságban, nem tudom, mennyire gazdag itt az élővilág, meddig leszek képes ellátni őket a saját életemért... Segíts, ha tudsz, kérlek... ~ vékonyodik el a hangja, rettegve a legrosszabbak bekövetkezésétől, és Természet Anyát elhalmozza végtelen mennyiségű imával és könyörgéssel, hogy figyeljen rá, segítsen rajta. Eddig is alázattal fordult hozzá, ám most aztán végképp megalázkodik, gondolatban a legmélyére elmegy, csak hadd szabadulhasson ki innen.

/odú előtt, Robert és Viridiel/


Fényes nappal van, mikor végre a hátas leszáll a bejárat közeli kiugró sziklára. Alaposan elfáradhatott és a fekete leves még hátra van. Átváltozás után fájni fog mindene, ezért terveik szerint úgy emlékszem, hogy nem fog elsőre bemenni Turion fiával a barlangba.
Az elf beles és pókhálók kusza szövedékét látja az első kanyarban, fehér pólyába csomagolt állatokkal benne. A sereg igen csak éhes volt, de miután az összes állatot becsábítgatta Lazyvel és előemésztve eltárolták, pihenni hagyták.
Minden nagyon csendes.

Miután leszállunk, a szívem a torkomban dobog és egyfolytában azt kérdezgetem Lash-tól, hogy jól van-e. Ha tud kommunikálni még, akkor még a pókokra is rákérdezek, hogy ott vannak-e, mert nem szeretném, ha baja esne, amikor bemegyek, mert őt is megtámadják.
Ha tudom egy gyors gyógyítással segítek azért Robert-nek, hiszen nem szívesen hagynám a barlang mellett magatehetetlenül.
Aztán, ha nő a barlangban bármilyen növény, annak segítségét is kérem a felderítésben, én most csak sűrű pókhálót és pár bebábozott csomagot látok, amitől ideges leszek, mert lehet épp Lash is.
Egyelőre nem látok pókokat.
Kicsit beljebb óvakodok, de nagyon figyelek rá, hogy ne nyúljak egy pókhálóhoz sem.

Robert

Landolunk, és amint leszáll részemről boldog homálynak adnám át a terepet hisz a csontjaim lángolnak, no nem ténylegesen de az érzés olyan. Viszont A rémálom kifuthatta magát és amint megszabadulunk egymástól haza küldöm. De Viri srgítő szándéka sajna ébrentart és lehet hogy jól jön a környéket figyelembe véve de ettől még laposra verném.No de a szerelmesnek fontos személy van bent, így nem bánthatom mert én ajánlottam fel ezt a dolgot.
-Menj be de légy óvatos ne keljen téged is megmentenem...
Ő távozik én pihenek, na meg egy frászt, fáj a mozgás igen és sikítanék is naná de fáklyát és fegyvert alkotok a flórából. És lassan de biztosan követem a hőst aki tuti pórul jár.

Amilyen pontosan csak lehet, tájékoztatja Viridielt a hollétéről, kéri a növényeket, hogy mutassanak irányt neki, ha már a közelben jár, csillagképekről beszél és jellegzetesebb formákról, amiket a környezetében látott még akkor, mikor utazott vissza hozzá. Igyekszik folyamatosan tartani vele a kapcsolatot vagy kisebb időközönként biztosítani arról, hogy életben van, a helyzethez mérten még jól is. Elképzelése sincsen, milyen gyorsan vagy éppen milyen lassan telik az idő, mikor alszik vagy mikor van ébren, összefolynak előtte a percek abban a végtelen sötétségben, ami körülöleli őt, hiszen a medve érkezése után pár perccel kihunyt a fény, amit rögtönzött fáklyája biztosított. Azóta a koromfeketeség a társa, a pókok halk motoszkálása, illetve a behívott állatok által megrezgetett háló haláltusájuk hangjaival együtt. Nem tudná megszámolni két kezén, hány áldozatot szedett ez az eset, hogy mennyi állatot kellett átvernie és elárulnia azért, hogy ő életben maradhasson, és elképzelése sincs, miként fogja mindezt kiheverni vagy megbocsátani magának. Tekinthetne erre úgy is, hogy a természet vele szemben elkövetett váratlan könyörtelenségét torolja meg ezzel, de képtelen így gondolni rá. A bűntudat egyre növekszik benne, azonban az életben maradás és a remény, hogy kijuthat, sokkal erősebben él benne, ami felülírja a tisztességes cselekedetek előrébb vételét.
Meredten és üresen bámul maga elé, talán leginkább a félálom kétes határán táncolva mindvégig, se nem éberen, se nem álomban. Néha megrándul, mikor a fonalakba egy újabb állat belegabalyodik, de a sokadik után már nem tud zokogni. Elfogytak a könnyek, és csupán egy betanított lényként teszi azt, amit kell, monoton módon követve azokat a mintákat, amik meghosszabbítják életét. Az egyedüli változás mindebben a Viridiellel való rövid társalgások. A férfi feszültsége elvétve éberebbé teszi, ám ez hamarosan elhal, és ismét bénán, fejét lógatva mered a semmibe. Amíg várakozik a segítségre, igyekszik hasznosabban is eltölteni az időt az egyszerű tétlenségnél és kiszolgáltatottságnál; amennyire tőle telik, beszélget a pókokkal, próbál rájuk kapcsolódni, kiismerni őket, és jelen körülmények közt annyira nem valószínű, hogy sok eredménye lesz, talán megtorpanásra késztetheti őket egy-egy sorsdöntő pillanatban.
Érzi a mozdulatlanságból eredő kényelmetlenséget és zsibbadást. Valahol tudja, hogy mostanra már képtelen lesz megmozdulni, hiába szabadul ki fogságából, a testrészei annyira elgémberedtek, hogy nem fog tudni semmit sem csinálni, így a kiszolgáltatottság továbbra is megmarad.
Hall valamit odakintről, de ez is már csak fájdalommal tölti el, nem reménnyel. Keserűen törődik bele újra, hogy egy újabb áldozat került a barlang szájához, és meglepődve hallgatja Viridielt gondolatai közt. Ő jött volna meg? A kérdései eléggé erre engednek következtetni, és próbál lelkesebb lenni, szétrobbanni a boldogságtól és megkönnyebbüléstől, az a nyomottság, ami fertőként telepedett rá, nem engedi közelébe ezeket a kellemesebb állapotokat. Áthatolhatatlan burokként veszi őt körül, és csupán a negatív gondolatokat és érzelmeket engedi beljebb, semmi mást.
~ Ha a még élek megfelel a jól lennivel, akkor jól vagyok ~ válaszol, próbálva még a helyzete ellenére is egy kicsit mosolygósabb lenni, de nagyon érződik rajta az erőltetettség és megfáradt, megtört állapota. ~ A kisebbek mindenfelé bóklásznak, a fészek anyja a barlang közepén lehet valahol ~ keresi a fonalakat, amik az itteni lényekhez kötik őt, így határozva meg mostani helyzetüket. ~ Fáklyát ne felejts el hozni, nem biztos, hogy karddal működni fog a menekülés, és nagyon vigyázz, kérlek... Ha beleragadsz, azt fogják hinni, téged is becsaltalak a saját életem meghosszabbítása érdekében, mi több, téged ismernek is, így nem fognak megállni csupán a bebábozásodnál, mint nálam...

/felmentősereg/


Óvatosan láttok neki a menekítésnek, egyelőre nem is hibáztok. Viridiel óvatosan bekukucskál és szerelmét kérdezgeti, hogy mire számíthat odabent. Növényeket és ízeltlábúakon kívül más állat jelenlétét nem érzékeli. Volt már neki is dolga ilyen bestiákkal. (No, hát pont ez hozta most a leányra a bajt.)
Eközben Robert még mindig csak gyógyul. Fájdalmaival mit sem törődve eszkábál a helyi flórából eszközöket. Lehet, hogy szükség lesz még rá... De lássuk, mi is történik a barlangon belül.
Lazy már érzi a pókok minden rezdülését. Tökéletesen bekapcsolódott a kommunikációjukba és megérti őket. Ezért is tudja, noha az ő helyéről látni nem lehet, hogy az anyaállat a barlangrendszer mélyebb részeihez visszavonult. Békés, noha...
A járatok nagyon szerteágazóak és jóval tovább tart, mint ahol ő most van. Ám amikor meghallja gyermekei beszámolóját az új érkezőről, azonnal tudja ki ő. És a gyűlölet fellobban ösztön gondolkodásában.
Körülbelül egy tucatnyi ivadéka köröz a falon és a plafonon a bejárattól nem messze, ám a többségük inkább beljebb tevékenykedik. És a hatalmas jószág megindul a kifelé vezető úton...

Hallgat, csendesen figyel, hiszen ha jól sejti, akkor Viridiel a közelben van, és ahogyan eljutnak hozzá az apró pókok szavai, már tudja, hogy ez nem lesz egyszerű szöktetés. Egyébként sem hitte, hogy könnyen ki fog kerülni innen, most viszont már végképp nem reménykedik benne.
Amint megérzi az anyapók gyűlöletét, keményen vágja őt gyomrom, amitől önkéntelenül köhögni kezd, megtörve eddigi némaságát. Tudja, hogy a legnagyobb bestia elindult kifelé biztos rejtekhelyéről minden bizonnyal azért, hogy bosszút álljon azon, aki elvette ősanyja életét, és azzal is tisztában van, hogy hiába szokott bele az itteni keserű létbe, nem fogja tudni megállítani az állatot, tegyen bármit is. Hiába fog szólni hozzá, legjobb esetben is csak pillanatnyi fagyásokat idézhet elő, és ezeket is akkorra kell időzítenie, amikor tényleg nagy szükség van rá. Egy idő után hatástalan lesz az is, legyengült állapota és az állat mélységes gyűlölete miatt kétségtelenül hamar ellenállóvá fog válni a parancsszavakkal szemben.
~ Viridiel, vigyázz, elindult kifelé ~ szólal meg beszámolója után nem sokkal, amint a mágikus fonalak finoman megrezdülnek, jelezve számára a hatalmas test mozgását. ~ És bizonyára téged akar, felismert ~ teszi hozzá, bár talán ez a férfi számára is egyértelmű lehet. ~ Amiben tudlak, támogatlak, de nem tudom, a mágikus erőm mennyi hatással lesz rá. A gyűlöletét elég erősnek érzem ahhoz, hogy ne fogjanak rajta a szavak. ~ Nyögve vesz mélyebb levegőt - már amennyire a szűkös helyet biztosító báb engedi -, nehezen és lassan, amit ugyanolyan szenvedéssel fúj ki, alig tudva elviselni az élőlény utálatát, mely mintha fojtogatná őt.

Nagyon gyenge információkat kapok a növényektől, hiszen a barlangban a vegetáció gyér, na meg az ízeltlábúakat is kevésbé érzékelem, mint más nagyobb testű, melegvérű társaikat. Most jól jönne Alia, aki szakértője a témának, de hát azzal főzhetek, amim van.
Annyit meg tudok állapítani, hogy a hely szinte egy labirintus, tele mindeféle járattal, ami már nagyon veszélyessé teszi a bemenetelt.
Lash telepatikus hangja is olyan gyenge, hogy az újabb aggodalomra ad okot, bár úgy gondolom ő aránylag közel lehet a bejárathoz, nem hiszem, hogy magától nagyon bemerészkedett volna mélyen egy ilyen helyre.
Kérdésemre azonban még ilyen rossz állapotban is összeszedi magát és segíteni próbál, egyrészt tájékoztatással a pókok helyzetéről, másrészt a saját mágiájával, ami csak még jobban elszívná az erejét.
Azonban szavai meg is lepnek, nem tudom, mi oka van felismerni és gyűlölni az anyaállatnak, de nem akarom most ezzel fárasztani kedvesemet, majd kiderül, ha már megmentettem és a karjaimban tarthatom. //Nem emlékszem, hogy erről beszéltünk volna a gondolat váltásoknál, de ha én tudom rosszul, akkor majd törlöm ezt a részt.//
~ Ne pocsékold az erődet szerelmem. Tartogasd a kijutásra. Ígérem óvatos leszek, de egyelőre nem használhatok tüzet, amíg valahol begubózva fekszel, mert téged is megégetnélek. Kristálykardom viszont szétvágja még ezeket a ragacsos szálakat is. A pókivadékokról nem is beszélve.
Ha gyengén is, de érzékelem a pókporontyokat, így ahogy befelé araszolok, ahogy elém kerülnek sorban levadászom őket, ha szükséges, vissza-visszavonulva ritkítva soraikat.
Csak akkor fogok tüzet használni, ha Lash biztonságban lesz.

/pókodú/


Amíg Robert pihen, addig a hős megmentő beljebb merészkedik. A bejáratnál nincsenek picik, ám ahogy megérkezik a kanyarban a gubókhoz, két tucat pókporonty veszi körbe és a hálókon, a falakon és mindenfelé mászkálva. Hárman egyből rárontanak a lábára, ám őket könnyedén keresztül szeli fegyverével.
Nem véletlenül küldte rá az anya. Innen elvileg már látja szerelme pólyáját, ám mindegyik ugyan úgy feje búbjától a talpáig be van fonva. Két humanoid kinézetű is van előtte. Az óriás pók pedig már láthatja, ahogy közeledik.
De visszatérve gyermekei feláldozására... A bestia meg akarja zavarni Turion fiát, hogy óvatlanul lépve a harc közben beleragadjon az egyik fonálba. Ahogy tette ezt kedvese is pár nappal korábban.

/Viridielnek dobnia kell kockát.
1 és 2-ig -A futár beleragad a fegyverével együtt az egyik kezével a pók csapdájába.
3 és 4 - Nem olyan meglepő harmadik szem hiányában, hogy a háta közepe ér hozzá a ragacsos anyaghoz.
5-10-ig -Sikeresen megöli a három ivadékot, még mielőtt bajba kerülne./

akkor 10-es kocka

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 10

Erőtlenül elmosolyodik a magabiztos szavakra, magában kérve Természet Anyát, segítse a férfit, és annak ellenére, hogy még közel sem került a szabadsághoz, már biztonságban érzi magát. A kijutással kapcsolatban azonban muszáj lesz felvilágosítania párját, mivel az a várttal szemben ugyanúgy nem lesz egyszerű.
~ Nem tudom, mennyi ideje vagyok ebben a dermedt állapotban, de nem bízom a testemben. Zsibbadt és béna vagyok, és amíg ki nem vágsz a burokból, a mozdulatlanság rabja is, és biztos vagyok benne, hogy kelleni fog néhány óra, mire ismét cselekvőképes leszek ~ magyarázza, és bár érez némi kellemetlenséget benne, nem titkolhatja el ezt a részletet. Nem bízhatják el magukat, mi több, minden információmorzsára szükség van, ami elősegítheti biztosabb kijutását.
Tekintetével akaratlanul is keresi a férfi alakját, de továbbra is csak a feketeséget kémlelheti, így a kevésbé változatos környezetet biztosító szemhéjakat leereszti. Kapaszkodik a mágiába, annak szálaiba, és érzi, ahogyan néhány pók elpusztul. Enyhén megrándul, annyira hozzászokott már ezekhez az apró kapcsolatokhoz is, hogy hirtelen szakadásuk olyan, mintha egy-egy hajszálát tépnék ki egy váratlan mozdulattal, de ez most aligha számít; nem fog szólni a pusztulás miatt, csak kerüljön ki innen, kerüljön biztonságba.
Egy pillanatra eszébe jut, hogy az aprókat a nagy ellen fordítja, ám hamar elveti az ötletet, ugyanis a kötelék erősebb a vérrokonok közt, mint közte, így inkább a támadó szándékot próbálja felkutatni. Ha érzékeli ezt, akkor egy újabb pókrohamnál néhányat parancsszavakkal és természetmágiájának segítségével igyekszik visszatartani, Viridielnek ezzel reményei szerint kicsit zökkenőmentesebb közeledést biztosítva.
~ Ha közel vagy, szólj, megpróbálok beszélni, hogy megtalálj.

Egy darabig egyáltalán nem érzékelek élőlényt, de aztán tucatnyit is, így kissé visszalépek, aminek eredményeként egyszerre csak három kisebb pók támad nekem szerencsére mind a lábamat célozva, így egy irányba kell csak suhintanom a pengével, mely kékes fénnyel megvillanva, vajként szeli át az ízelt lábakat és a potrohos testeket, undorító cuppanó hang kíséretében.
A bejárat felől még van egy kis fény, na meg tünde látásom is segít, hogy felvehessem a harcot a rám rontó nyolclábúakkal.
A darabokban lévő testeken átlépve már látok is két emberi formájú gubót és nagyot dobban a szívem, hiszen már csak lépésekre lehetek szerelmemtől.
Nem tévesztem szem elől a mindenhol ott lévő „vendégmarasztaló” hálókat, amibe jobb nem beleragadni.
~ Csak gyűjtsd az erődet, hogy amikor kiszabadulsz minél mozgékonyabb legyél. Nem akarlak tévhitbe ringatni, lehet, hogy gyorsan kell távoznunk, bár reménykedek benne, hogy ha a gyűlölködő anyapók elpusztul, a többiek szétszélednek és békén hagynak minket. Már látok két gubót, valószínűleg te vagy az egyik. ~ tájékoztatom, de szemem az idevezető járatokat pásztázza és kardom készenlétben.

Robert

Kipihentem magam? Nem! Van kedvem bemenni? Abszolúte NINCS! De mégis bemegyek, mert amilyen szerencsém van a pókok most csomagolják be Virit. Egy dolgot utálnak a pókok a kígyókon kívül, és ez én vagyok. Arcomat leveszem, és elcsomagolom. Fáklyámat meggyújtom, és vidám pók vacsorás dallal besétálok. A hálókra figyelek, ahol látok kicsit lepörkölöm őket. Gyanítom az apróságok a falon anyu szemei, de valahogy hidegen hagynak. Bentről nyüszítés és harc zaja hallatszik. Mivel ha harc van Viri még mozog és ez jó. Ha akad körülöttem pókocska egyet elmarok bal kézzel, és a harapós felét messze tartva a hónom alá csapom. Normál esetben is egy hadsereggel jövök de most se sereg se mágia csak én. Nos most csak az őrület van mellettem.
-Üdv mindenkinek, ahogy látom akad kaja számomra bőven.

/a pókodúban/


Lazy már a gubón kívüli gondokon töri a fejét, ami jó jel az elmúlt napok depressziójának gyógyulása terén. És Viridiel pedig bízik természet adta képességeiben és nem vitt tüzet magával... még világítás céljából sem.
Az óriás pók már majdnem elérte a két ember nagyságú gubót. És a picik egyre jobban becsalogatják a félhomályba... a barlang sötét mélye felé a hős megmentőt. Újabb hat gyermek ugrik immáron a szétvagdosott hálókról rá és ekkor Lazy érzékeli, hogy az anya hirtelen megáll. Legelső két lábát felemeli és mintha hárfán játszana, pendíti meg ragadós csapdáját és az egész beleremeg. Talán arra számít, hogy az elf férfi nem fogja észrevenni időben, hogy a háló fonalai fél métereket is mozognak és beleragad?
Eközben Robert jól látva a barlang elejét indul befelé, fáklyával és egy elragadott kis pókkal a kezében.


/Kockadobás: Tízes
1-7-ig -Gond nélkül hárítod az újabb támadást.
8-10-ig -Beleragad a térded és átesel./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 7

~ Jó, megpróbálom, de nem ígérhetek semmit. Sosem voltam ilyen hosszú ideig kényszerből mozdulatlan, nem tudom, ez milyen hatással lesz rám ~ adja szavát, és tényleg próbálkozni fog, hogy kellően mozgásba indítsa tagjait. A legjobb lenne nyugalomban felkészülni rá, ám képtelen legyűrni a feszültséget, ami a Viridiel iránti aggodalmából fakad. Tudja, hogy képes elmenni a végletekig sikeresen, bízik és hisz benne annyira, hiszen a poklot is megjárta vele és érte, Ale fogságától is megszabadította, így nincs miért kételkednie benne, mégis kellemetlen görcsben áll a gyomra.
~ Nagy eséllyel valóban én lehetek az egyik, túl messzire nem mentem, és nem emlékszem, hogy elvittek volna. ~ Könnyedén hozzá lehetne képzelni egy beleegyező bólintást. Mikor az óriáspók megáll, próbálja a mágia szálain keresztül kifürkészni, mégis mik a szándékai, ám mielőtt kitalálhatná, már meg is cselekszi, és még ha nem is látja, tudja; a háló azon része is beleremeg, ahol ő függ. Ontja a szavakat Természet Anya felé, hiszen ha már mágikus képességei sem érnek semmit a jelek szerint, bebábozva tehetetlen is, akkor az ő kegyelméért könyörög, hátha megsegíti őket.

A helyzet egyáltalán nem megnyugtat, sőt nagyon is életveszélyes, de kedvesem szavai legalább azza biztatnak, hogy nem adja fel, hanem készül a szabadításra, ami ha rajtam múlik nagyon hamar meg fog történni. Nem akarom minden áron megölni a pókokat, de el kell jutnom azokhoz a gubókhoz, ki kell vágnom belőle Lash-t és utána már roboghatunk is kifelé.
Persze elég nehezen tudom elképzelni a lány beszámolói alapján, hogy az ízeltlábú anyapók elégedett lenne ezzel, így annak elég csekély az esélye, hogy további harc és halál nélkül kijussunk, csekély.
~ Akkor készülj! Mindjárt ott vagyok. ~ biztatom tovább, ahogy a hálót kerülgetve megyek tovább.
Most már nem három, hanem hat kisebb pók támad rám, több irányból is, de mivel kihegyezett érzékekkel figyelek közeledésükre, hamarosan ők is társaik sorsára jutnak és döglötten hevernek a lábaimnál. Újabb távolságot lopok a gubó felé, készülve, hogy átvágjam azt az elsőnél.
Érzékelem, hogy valami megmozdítja a hálók szálait, de időben elmozdulok, hogy elkerüljem, amit meg tudok szétvagdosok a kardommal.
A hátam mögött mintha világosabb támadna és most jut eszembe a barlang előtt hagyott társam, talán ő lett jobban?
- Ne a gyerekeid mögé búj Matriarcha! Mutasd magad vagy hagyj elmenni minket, akkor megtarthatjátok életeteket. – kiáltom a sötétbe.

Robert

Az hogy figyelemre se méltattak az kicsit sértő volt. Az a szép monstre pók igen csak seregért kiabál, de hát mint tudjuk a hősök idióták, és azok is akik követik őket. A kis aprólék tuti fecsegett anyunak akit Viri Matriázott.
-Akkor ha már így figyelmen kívül lettem hagyva, erősen ajánlom hívd vissza a kölykeidet vagy elemésztem őket a francba. Tényleg rég ettem finom pókhúst és te ízletes példánynak látszol. Viri óvatosan keresd a nődet a hölgyel 8 lábon majd én foglalkozom, úgyis záros ideig van dolgom erre felé. Szóval bemutatkoznék, Robert a nevem hobbista szörny szakács, és mágus. Szörnyek elpusztítása és megfőzése a munkám, szóval ha szeretnél te és a kis gazfickók életben maradni erősen javaslom hogy húzódjatok vissza az árnyak közé vagy jóféle hüllő vacsorát csapok köztetek.
Remélem Viri tényleg siet mert amim van az kb csiklandozás ennek a bestiának, és nem akarom megölni noha ha rám harapna sikerülne. De abba én is bele halnék, egy időre...
-Csipkedd magad -hessegetem el fáklyával mellőle a pókokat, de a feje felől is. Meggyújtva minden csapda hálót, és lógó vackot növelve a lángok számát.