Muszáj nevetnie Viridiel ígéretén, és annyira jóleső és felszabadító a kacagás, mintha évekkel ezelőtt került volna sor rá utoljára. Annyira lassan teltek a percek mostanában, mégis annyira gyorsan történt minden; határozottan jó érzés ezek után lelassulni és csak lenni a semmiben, gondtalanul, elvonulva a problémák és mozgalmasság elől. Miért is nem lehet ez mindig így...?
Kedvese kérésére ösztönösen bólint egy aprót, nem is szólva utána, és bár egy pajzán gondolat nagyon kikéredzkedne belőle, megtartja máskorra. Nem akarja lerombolni ezt a törékeny hangulatot, ami ismerős, mégis annyira idegen a megannyi feszültség után, de mindenféle probléma nélkül belehelyezkedik, és mohón issza magába.
A kellemes elfoglaltság végeztével nem sokat késlekedik, óvatosan simul rá talpával az ágak fonákjára gyerekes, de visszafogott boldogsággal, emlékeztetve magát, hogy ez bizony a valóság, bármilyen hihetetlen is. Annyira sokszor ringatta magát mesékbe és legendákba, annyira sok történetet hallgatott érdeklődve, annyiszor játszotta el gyerekként az ágakon rohangálva, gallykarddal a kezében, levélsipkával a fején, hogy ő a hős megmentő, hogy elmondhatatlanul nehéz elhinni, vele is megtörténik ténylegesen. De nem ő a hős, nem kell saját magának lennie ebben a szerepben, hiszen...
Finom és csábító ölelésre kapja fel a fejét, és még a lélegzete is bennreked, miközben önkéntelenül is belesimul a meleg védelembe, teljesen ellazulva és a szemét is behunyva. Vágyódón harap alsó ajkába párja illatának megérzésével, gyengéden végigsimítva a derekán maradó kezén, szinte észre sem véve, hogy kiveszik ágai közül az olajos edényt, annyira másra éleződnek ki érzékei. Libabőrössé válik, amint a halk suttogás levegője megcirógatja a fülét és a nyakát, már-már kábán fordítva aztán a férfi felé a fejét, hogy arcát az övéhez simíthassa, és annyira mondana valamit, de egyszerűen nem tud, mintha elfelejtett volna beszélni. Megemeli kezét, leheletfinoman érve kedvese vonásaihoz, míg ő könnyedén húzza fel fölsőjét, ellenállás hiányában pedig hamarosan le is kerül róla. Szembefordulva vele nem hagyhatja ki az egyre kívánatosabbá váló, hálás csókot, legalább egy rövidet, szorosan bújva hozzá, boldog gyönyörködéssel nézve utána egy darabig barna tekintetét, óvatosan és lassan hegyes füle mögé tűrve egy ezüstös tincset, de aztán engedelmesen lefekszik Viridiel előbbi helyére, hacsak nem folyamodik máshoz az előbbiek hatására.
Mély lélegzetet vesz, kissé fáradt, de annál boldogabb mosollyal keresve azt a pontot, ahol a férfi illatát a legjobban érezheti az alatta lévő ingjének köszönhetően. Enyhén megrándul, mikor az olaj hasonlóképp kerül a hátára, amit halk nevetés kísér, kissé csiklandósnak találva ezt a módszert.
- Tudom... - suttogja aztán. - És elmondhatatlanul hálás vagyok érte.
Nem mond mást, mivel tudja, hogy az az eddigiek ismétlése lenne, illetve Viridiel úgyis elcsendesítené őt az örökké aggódó és teljesíteni akaró oldalával együtt. Már nem tudná megállapítani, hogy mindezek csupán egy kellemes ábránd részei, vagy olyan valós események, amikről értesülve bármilyen másik nő megsárgulna az irigységtől.
Csak rövid ideig van tudatában a lazító mozdulatoknak, gyakorlatilag feloldódva párja mérhetetlen szerelmében, melyet soha nem akar elveszíteni. A nyugalomnak és bizalomnak hála hamar elalszik, megadva magát a törődő érintéseknek és a kimerültségnek, ám amilyen kényelmes körülmények közt indul egy egészen másik világ felfedezésére, olyan szörnyűvé is válik. Akármennyire is legyen hozzá közel Viridiel, akármilyen nyugtató legyen mind az ő jelenléte, mind a növények ölelése, a gyötrő álmok így is megtalálják őt.
A lelki szemei előtt megjelenő világot eleinte teljes nyugalommal szemléli, akárcsak a harcoló feleket, noha furcsának találja azt a síri csendet, amivel az a megannyi néző figyeli az események alakulását. Értetlenül néz végig az idegen arcokon, akik hol homályosabban, hol élesebben láthatóak meg előtte, és csupán a fegyverek összefeszülésének hangjai azok, amik megtöltik a helyszínt. Se madarak, se szellő, se levélzizegés, semmi, csak a hideg fémek fájdalmas csendülése, amitől már most baljós érzés markol a gyomrába.
Mielőtt álmán belül megkérdezhetne bárkit arról, mi folyik itt, megfagy az indított mozdulat közepén a férfi leszúrásának pillanatában, úgy megdöbben ettől a fordulattól. A valóságban ijedten összerándul, és normális esetben ennyitől már régen felriadt volna, ezen agyszüleménye viszont benntartja őt, súlyos béklyókon láncolva a mutatni kívánt eseményekhez. Nem engedi azt sem, hogy más irányba nézzen, figyelnie kell végig, ahogyan a bukott párbajozóból kirántják a kardot, mire ismét megrándul az undorító hangok hatására. Az idegen tehetetlen és élettelenné váló teste egyszerűen összecsuklik, halk puffanással terülve el a földön, kiváltva belőle a megállíthatatlan reszketést. Próbálja felismerni a pár pillanata még harcoló feleket, de leblokkol, nem jut eszébe semmi, csak meredten bámul és vár valamire. Mozdulna, hogy ösztönösen rohanjon gyógyítani, de a teste gúzsba kötve, és habár nem tudja, az ágon, amin fekszik, folyamatosan meg-megrántja a fejét, amit odabenn teljesen lemerevít egy megfoghatatlan erő. Halkan és szenvedve nyöszörög mellette, mindenével próbálva kiszakadni abból a rémségből, ami megkörnyékezte őt, egyelőre azonban eredménytelenek ezek a kétségbeesett kísérletek.
Az egyértelműen meghalt férfi felkel, ami újabb sokként éri. Mozgása furcsa és természetellenes, melytől teljesen kirázza a hideg és elfogja őt a hideg rémület, ugyanis kísértetiesen ismerőssé válik pillanatokon belül még a befagyott jégföldekről, aminek az élménye messze régen kísértette már... Közvetlenül a saját megváltása és karja elvesztése előtt.
Egy élőholt.
Önkéntelenül vezeti aztán az egyik nőre a pillantását, különösen ismerősnek találva őt valamiért. Gyanakvón fürkészi, megvizsgálja az alkatát, a ruházatát, a haját, de semmi olyanra nem figyel fel, ami megmagyarázná egyre kellemetlenebbé váló érzését. Az arcára vezeti tekintetét, hirtelenjében azt is idegennek vélve, majd a kegyetlen felismerés kínzón vágja gyomron a letaglózó félelemmel.
Az álom és a mérhetetlen rettenet kidobja őt, vissza a valóságba, és olyan hirtelen ugrana fel zihálva, hogy kis híján egyensúlyát veszítve esik le. Ösztönösen belekapaszkodik a fába, aminek ágai ugyancsak megindulnak, hogy megállítsák őt esetleges zuhanásában, amire végül nem kerül sor. Hosszú másodpercekig csak néz maga elé, próbálva feldolgozni az elkeserítő látványt. A szíve zakatol, egész testében reszket, kapkodja a levegőt, mintha légszomja lenne, pedig csak megijedt, talán túlságosan is, ám amint némileg csillapodik az állapota, rögtön elkezd gondolkodni, mégis miért ilyen körülmények közt jelent meg a sötételf. Nem emlékszik arra, hogy az a nő bármilyen formában a közelében lett volna, képtelen felidézni, hogy bármikor találkozott volna vele a pusztában történtek előtt, de az az íj...
- Nem... - hitetlenül dől vissza a helyére sápadtan és izzadtan a vergődéstől és iszonyattól, ahogy arra gondol, ő okozta testvérei és apja halálát. Arcát végül tenyerébe temeti fejét ingatva és azzal győzködve magát, agya csak összemossa az eseményeket, amik nyomasztják őt. Túl sok volt az elmúlt időszakban tapasztalt szenvedés és veszély, és ez nagyon is rányomja a bélyegét álmaira, nem kéne így komolyan vennie. Semmi összefüggés nincs az események közt, és akármennyire nem kéne tulajdonítania semmit a látottaknak a körülmények figyelembe vétele miatt, a visszatérése igenis megalapozza az aggodalmat. Csak azt reméli, hogy Viridielt nem keltette fel ennyivel, ha már szerencsésen sikításra nem tellett tőle. Ha nem ébredt fel, akkor nem zavarja meg őt álmában, nagyjából egy óra múlva bizonyára úgyis megteszi a hangos kürtszó az ork falu közepéről.

/Alie/


Öt ork rohan, mintha épp most találták volna meg a hírvivő nyomait, az útszéli bokrokból elő és szerencsére természetesen démon hősünket nem hozom olyan helyzetbe, hogy rajta kapják evés közben. Ennél neki sokkal tökéletesebbek az érzékszervei.
Döbbenten állnak meg az újabb üzenet előtt.
-Ez a dög ki akarja nyírni a sámánunkat és a falut védő szellemet. Talán ezért nem szóltak előre a vérengzésről. Már a fél falunkat lemészárolta ez a kurva és neki még most sem elég!
* Nem nehéz kiszúrni Viridiel páncélját, amit már hiányoltak. Vissza is viszik oda, ahonnan elhoztad. Ám szerencsére az állandó szereplési vágyaddal elérted, hogy abba hagyták az üldözésedet és inkább Rex taktikájához hasonlóan a célpont személyed köré erős védelmet építve megvárnak abban a faluban, amit elhagytál.
Zavartalan lenne az utad, ha nem hallanál farkasok csaholását. Ám Rex és Alie találkozása még messze van... azt hiszem.

Lazyt és Virit nem zavarnám meg most. Ahogy a vadakat pusztító bestia után vadászókat sem.

Ale

A napom egyre bosszantóbb és hülyékkel vagyok körülvéve. A farkasok eddig sem izgattak ezután se fognak. A levendula zsálya krémkeverékem prímán távol tartja az oktalan dögöket még ha véremhez is jutottak. Biztos ami biztos alapon egy vékony réteget viszek fel most is, azután irány a falu de mintha ezek az idióták visszafelé tartanának nem arra amerre menni kéne. Besírok ezekhez mi közöm van, hova viszik azt a kurva futárt? Na jó most pöccentem be ez kezd tényleg bosszantóvá válni. Mindegy teszek rá irány Rex faluja ott majd agyalok nem érek rá ilyesmire most... De most először rázzuk le a vadászokat meg a mocskos wargjaikat. Jobb tervem nincs mit Rex faluja felé távozni.

~ Önuralom! Önuralom! Szüksége van Lash-nak a pihenésre, fogd vissza magad! ~ kántálom magamban, miközben belemerülök a puha csókba, de aztán nagy nehezen elszakadok tőle, bár Természet Anya látja a lelkemet, most legszívesebben az ágakból szőtt fekhelyre dönteném és……
~ ÖNURALOM!~
Most igazán jól esett volna egy kiadós hidegvizes nyakon öntés.
Ehelyett a hideg olajat én csurgatom kedvesem hátára és kezdem beledörzsölni a bőrébe. Ha ma csak ennyi jut is nekem, akkor is boldog vagyok. Lash bőrének érintése és nem sokára ellazuló izmai és halk szuszogása, felér egy ……hát azzal nem ér fel, de……..boldog vagyok. hogy ennyi is magadatott legalább nekünk most, a rémálom közepén.

Én is elszunnyadok a karjaimat Lash köré fonva, így aztán többször is felneszelek a nyugtalan alvására, de egészen addig nem akartam felébreszteni, míg már biztos vagyok benne, hogy ez már nem segít neki, hanem inkább hátrányára van, ha továbbra sem alszik vissza nyugodtan.
Pont ekkor azonban úgy pattan fel, hogy a meglepetéstől még utána kapni sem tudok, szerencsére az ágak és a reflexei (hiszen mégis csak egy erdei elf) megvédik.
- Mi a baj? – fogom meg a vállát aggodalmasan, érezve, hogy milyen nyirkosan hideg a bőre. – Nyugodj meg, itt biztonságban vagy. ~ jelenleg legalábbis, teszem hozzá magamban keserűen, hiszen a világon a legjobban azt szeretném, ha a lehető legtávolabb és a legnagyobb biztonságban lenne, de ezt nem adhatom meg neki.
Mikor felhangzik a kürt a táborban, nyugtalanul állok fel, megpróbálva átlátni a lombokon.
- Megnézem mi történt.

Ijedten rezzen össze az érintésre mezítelen vállán, egy rövid pillanatig csodálkozva felsőtestének csupaszságán, ám hamar eszébe jut a kellemes élmény. Egy hirtelen mozdulattal fordul a kéz tulajdonosa felé, és amint meglátja a férfi vonásait, riadtsága azonnal elmúlik - már nem álmodik. Már nem abban a baljós álomban van, szerencsére.
- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni - dörzsöli meg a szemeit fáradtan, közben Viridiel mellkasához dőlve, ezzel követelve védelmező ölelését. Ennyit arról, hogy kipiheni magát, pedig mindent megtett és mindent megkapott, hogy békés legyen az álma. Teljesen maga mögött hagyta aktív gondolatai közül azokat a borzalmakat, amik nyomasztották, de a tudatalatti az úr ilyen körülmények közt, nem a tudatosság, és akármennyire nem szeretné, sokkal mélyebb nyomot hagynak benne a szörnyűségek, mint kéne.
- Csak egy... rossz álom - csukja be a szemét, amit társa nyakába rejt, mintha menekülne a látottak elől, közben karját emeli ölelésre. - Sok volt ez mostanában, és nem csodálkozom... csodálkoznék rajta, de Délos után szinte ugyanezt láttam... Aggaszt... - motyogja, próbálva még közelebb és még közelebb férkőzni kedveséhez. - Egy nő és egy férfi harcolnak egymás ellen, a férfit kivégzik, és a körülötte lévők semmit nem reagálnak, csak... néznek, hidegen és üresen. Mind erdeiek, és... A férfi utána felkel holtából, furcsán és taszítón mozog, és ezt is teljesen normálisan kezelték, és... és... és aztán ott volt az a sötételf is, a barghest, tündeként, és nála volt egy íj, ami kísértetiesen hasonlított a néhai családoméra, apáméra és testvéreimére, akik sötételfek ellen harcolva buktak el, én... - Finoman megrázza a fejét egy mély lélegzettel, mielőtt teljesen bepánikolna, majd kicsit eltávolodik, hogy Viridiel szemébe nézhessen. - Nem tudom, mit akar ez mondani, nem értem. Nem szoktak visszatérő álmaim lenni, mindig más borzalommal lep meg a képzeletem ilyen idők után. Félek, hogy valamit érzek legbelül, de nem tudom megfejteni, félek, hogy csak akkor fogom megérteni, mikor már megtörtént - hajtja le a fejét, ágaival néhány vörös fürtöt a füle mögé tűrve közben. - Lehet, beszélnünk kéne az orkok vezetőjével, a... knu... knuuttal...? - pillant fel bizonytalanul. - Szóval vele, a sötételf-ork határon lévő holttömegtől is tartok, az ottani bukott ork harcos szavaitól, azok bekövetkezésétől... A királynőt is meg kéne keresni, hátha tudna segíteni valamiben, de nem tudom... Ha előadnám a történetemet és a kérésemet, hogy temessék el, biztos csak bugris őrültnek tartanának - simít végig a homlokán, idegesen túrva utána a hajába, némileg hangosabban véve a levegőt nyugtalanságában.
A kürt felharsanásával az irányába fordítja a fejét értetlenül és enyhe rémülettel, lehetségesnek találva, hogy a démon beszökött a faluba, csak lebukott. Rögtön gyomrába markol a félelem, összerántva belsejét egy halványan érezhető hányinger kíséretében.
- Várj - ragadja meg Viridiel karját feszülten és riadtan, mielőtt bárhova mehetne. - Hadd menjek én is, nem akarlak sem téged egyedül hagyni és én sem szívesen lennék egymagam még egy percre sem - néz kérlelőn a futárra, és ha nem ellenkezik, akkor gyorsan magára rántja a fölsőjét a köpenyével együtt. A táskáján gondolkodik egy darabig, ám végül a Viridieltől kapott ajándéka miatt mégis magához veszi, ugyanis nem szívesen hagyná el sem a dobozt, sem a tartalmát. A sietős összekészülődésüket követően szorosan kedvese nyomában van, nyughatatlanul figyelve minden árnyékot, mozzanatot és hangforrást, ami körülöttük van.

/Viri és Lazy/


A két elf gyorsan felöltözik és Rex sátrához igyekszik. Ám őt már nem találják ott. Épp a kapu felé tart és nagyon sietniük kell, ha a kíséretét be akarják érni. Céltudatosan rohannak a Végzet által kikövezett úton.
Hátuk mögött egy magányosan a házak között csoszogó ork kölyök csak tünde fülekkel hallható hangerővel motyog.
-Meghalt valaki.
* Ezt úgy mondja, mintha közvetlenül felelős lenne a szörnyűségért. Ám nem élné meg mély lelki válságként. Akár még színészkedhetne is, de lehet valami baja van egyszerűen.

Sejtettem, hogy valami ilyesmiről van szó, hogy csak rosszat álmodott, azonban nekem is elég rossz érzéseim lesznek, amikor elmeséli, hogy már nem először álmodja, ráadásul tudom, hogy elég érzékeny az ilyen dolgokra és ha Lash-t aggasztja, hogy ennek valami jelentősége van a jövőre nézve, elég komolyan veszem, hogy én is aggódjam.
Ettől függetlenül, nem akarom még jobban idegesíteni, hiszen lehet csupán az az oka, hogy kimerült és a velünk történtek összemosódtak az álmaiban.
Ezt erősítené az apja és a testvére felbukkanása, vagyis csak a valószínűsíthető fegyverük, hiszen már réges régen meghaltak, nem?
Mindent megteszek, hogy megnyugtassam, erősen ölelem és simogatom, míg mesél, időnként megpuszilgatom a feje búbját, amiben most semmilyen szexuális töltet nincs, csak megnyugtatni, a rémálmait elűzni akarom.
- Ha rágörcsölsz erre, akkor csak rosszabb lesz Lash. – nézek rá komolyan, mikor bizonytalankodva eltávolodik tőlem. – Olyan rémes dologban volt akkor részed, ott a tónál… - utalok a rémre, ami üldözte, a halott orkok seregére és a karja elvesztésére együtt, - hogy nem csoda ha ez nyomaszt. A knuut nem biztos, hogy megérti, már nem tudom, hogy mi a helyzet az agyarasokkal, lehet csak rosszabb lenne a helyzet. A királynőt viszont tájékoztathatjuk, igaz, sok mindent nem tehet értünk most, de abban biztos vagyok, hogy nem nézne őrültnek. – szögezem le.
Ahogy elhal a kürt és elindulnék megnézni mi volt a megszólaltatásának oka, azonnal megállok Lash szavaira, majd végig hallgatva őt, bólintok.
- Akkor menjünk együtt, hiszen így azonnal tudunk alkalmazkodni a helyzethez.
Ezek után én is minden ruhám magamra veszem és a kést, amit Rexxan nem kért vissza, az övembe tűzöm.
A Pokoljárók vezetőjének sátrát azonban üresen találjuk, ahogy a tábor is elég üresnek tűnik.
A kapunál azonban még látszik, ahogy a harcosok utolsó csoportja kifelé tart. Aztán megüti a fülem egy fiatal ork halk megjegyzése is.
- Utánuk menjünk? – nézek kérdőn kedvesemre és közben már más is eszembe ötlik. – Szerinted megpróbáljunk most elszökni tőlük? Úgy teszünk, mintha utánuk igyekeznénk, aztán lelépünk és megkeressük a griffedet? Talán megölik a barghest, de minden esetre messzire leszünk tőle, ha túl is éli talán elveszti a nyomunk.

Nagyon kellenek neki a nyugtató cselekedetek és gesztusok, kapaszkodik beléjük és adójuk tulajdonosába, szinte menekülve az általa biztosítani próbált békébe, ám ez a könnyed massza mintha csak kilökné őt magából. Nem leli azt a zavartalan hangulatot, ami alvás előtt teljesen elragadta, nagyon is fél attól, hogyha az álmában történtek bekövetkeznek, akkor Viridielnek is köze lesz hozzá. Kétségbeesetten figyeli társát, és habár komolyságára visszaszorul a pánik, közel sincs az eltűnéshez. Ott van, görcsöl rajta, bármennyire nem szeretne, tartva az ismeretlentől és a bajtól, végül aprókat bólint, bizonytalanul.
- I-igen, igazad lehet... - mondja halkan, egy darabig maga elé nézve. - És... és hirtelen is változott minden, húsz év csend és üresség után olyanok ezek az események, mintha egy kis szobába harminc zsibongó gyereket engednénk be - próbálja valahogy megfogni, továbbra is bólogatva, arcát baljába temetve, mély lélegzetet véve. - Csak túlreagálom, igen. Időt kell adnom magamnak - engedi ki a levegőt. - Hirtelen kezdtem el rengeteg dolgot a saját felelősségemnek érezni, és túl kínosan ügyelek arra, hogy minden rendben legyen - motyogja, hogy saját magával is elhitesse mindezt. - Minden kis apróságra megriadok, mintha állandóan fenyegetnének... - Nem emlékezteti magát, hogy egy ideje már folyamatos veszélynek teszi ki magát - magukat -, inkább csak fájdalmas beletörődéssel rázza meg a fejét nemlegesen.
Ameddig még van idejük, addig nyugtatgatja magát gondolatban, közben visszabújva Viridiel ölelésébe, erősen koncentrálva az érintésére, az egyedüli gesztusokra, amik tényleg elhitethetik vele hosszabb idő után, hogy minden rendben lesz. Nem lenne ez így saját áltatásának esetében sem, más ölelésében pedig még jobban kiborulna, nem tudva elfogadni tőlük a csillapító szavakat. Így ez jó, még ha lassú is, de van menekülésre és megkönnyebbülésre lehetőség, csak kerüljenek ki a sötételf markából, legalább ideiglenesen, hogy könnyebben befogadhassa a csitítást és elengedhesse a feszültséget.
Viridiel indulással kapcsolatos válaszára csak magabiztosan bólint egyet, ágai segítségével mostanra már szokatlanul gyorsan kapva magára a fölsőt és a köpenyt. Utóbbi zsinórjának összekötése egészen idáig egy elképesztő kihívás volt, és bár kísérletezni nem sok kedve van jelen körülmények közt, biztosra veszi, hogy növényi tagjai is bőven elegendők lennének hozzá, kezét teljesen szabaddá téve. Gyakorlatilag három új karja lett ezzel, ami biztosan megmosolyogtatná, mert sokszor hallotta faluban, hogy ennek és ennek a személynek nincs hat keze, hogy mosson, főzzön, takarítson, macskát etessen, fogja a gyerek kezét és még lepedőt is poroljon párhuzamosan. Valahogy nem környékezi meg a gondolat, hiába lenne üdítő és felszabadító; marad a bénító, pillanatnyilag halvány rettenet a nyomottsággal. Mikor azonban magára lendíti a köpenyt, valamit határozottan furcsának talál, és ahogy felismeri a változást, riadtan rántja fel a ruhát. Visszafojtja a lélegzetét, amint tudatosítja, hogy az addig ott lévő aranyos szirmok eltűntek, és már csak a bibe maradt az eleven ágak társaságában, nem tudva eldönteni, mégis mi okozta ezt. A gyomra így is görcsben van, ennél rosszabbul nem is érezhetné magát, egyelőre azonban kénytelen letudni egy halk és kétségbeesett morgással, mély lélegzettel gyűrve le a könnyeket, amik a túlzott feszültségtől hirtelen kikéredzkedni szándékoznak, ám nem engedi őket szabadon. Az ég felé emeli az arcát behunyt szemekkel pár pillanat erejéig, lehajtja az anyagot, hátára rántja a táskát, és elteszi későbbre ennek a megoldását - amíg nem fertőzi az ágakat, addig baj nem lehet, és nem tűnt annyira halottnak az a bibe. Sőt. A szirmok az esetében egyébként sem játszanak túl fontos szerepet a méhek vonzásán kívül, termést meg nem kifejezetten szeretne hozni, hiába lenne humoros.
Egy szó nélkül mászik aztán le a fáról, egyelőre nem akarva felhozni az újabb problémát. Le kell nyugodnia neki is, ez a sok félelem és stressz biztos hatással van a növényi részekre és a fejlődésükre is, és amint nem pánikol be az első baljós megjegyzés után, sorra keríthetik ezt a témát. Egyelőre muszáj hanyagolnia, mert nem sok választja el attól, hogy elpattanjon a húr, elérve tűrőképességének legtávolabbi határát.
A faluban uralkodó körülmények meglehetősen gyanúsak, és egyáltalán nem töltik el őt bizalommal. Aggodalmasan szorít rá kedvese kezére, úgy szemlélve a körülötte lévőket, létszámuk pedig érezhetően megcsappant. Ha eddig átmenetileg valamennyire biztonságban érezte magát, az most biztosan eltűnik, ugyanis egyre inkább tűnik önmaga számára is egy sarokba szorított vadnak, aki nem tehet semmit a végzete ellen azon kívül, hogy a ketrecében megvárja. Mi több, mikor a halálhír is eljut hozzá, csak még jobban szorítja ujjait, ágaival a férfi ruhájába kapaszkodva, a felvetésére pedig megfagy az ereiben a vér is. Meglepetten fordul az irányába, majd a kapu felé vezeti tekintetét, nem tudva eldönteni, hogy börtönben vergődve vagy szabad, de mozgó prédának lenni jobb-e, ám hamar belátja, hogy az utóbbi sokkal vonzóbb lehetőség. Akkor legalább van mód a menekülésre nagyon rossz esetben, a griff említésére pedig azonnal bólint egyet, nyomban meggyőződve az indulás helyességéről, bár a mozdulatot a közepén félbehagyja.
- És a felsze...? - kezdené a kérdést értetlenül, Délosból nagyon is jól tudva, hogy fontos a számára, de hamar eszébe jut a válasz rá, amit nem kell harmadszorra is elmondania a futárnak. Tanul, még ha lassan is, de megteszi ezeket a lépéseket, és hogy tényleg itthagyná a felszerelését csak azért, hogy biztonságban legyenek annak ellenére, mekkora ereklyéknek számítanak...
Heves csókot vált ki belőle ennek az áldozatnak a meghozatala, hogy tényleg képes elengedni a tárgyakat, talán eddig fel sem fogva igazán, mennyire komolyan gondolta már akkor, amikor kimondta. Nem akarja, hogy hiábavaló legyen, csalódást innentől pedig végképp nem akar okozni, és fogalma sincs, miként, de még többet megpróbál majd tenni párjáért. Nem hibáztatta volna őt azonban akkor sem, ha mégis a kristálytárgyak utáni keresésbe fogott volna, és akkor, habár fülét-farkát behúzva, de teljes mellszélességgel követte volna őt még a veszély közepébe is, így azonban a megkönnyebbülésé a hely.
- Menjünk - ragadja meg a kezét, elsőként indulva meg lendületesen, hogy felzárkózzon a távozó orkokhoz.

Ahogy farkasok meg indulnak mosolyodom el, bár tudom hogy a démont ezek nem fogják meg találni egykönnyen ha egyáltalán erre van esély de ezért hoztam ki magammal Drem'thar-t ha ő nem lenne itt velünk talán tényleg semmi esélyünk nem lenne arra hogy a lényt itt megtaláljuk, bár így is félő hogy nem-e csináltam belőle élő céltáblát. Majd elkezdem adni az utasításokat.
-Külön válunk, a csapat egyik fele velem, a másik pedig Drem'tharral folytatja a keresést, mi elindulunk mélyebbre, Drem te pedig indulj vissza fele és minden lehetséges pontot vizsgáljatok meg alaposan, sőt csapdákat is nyugodtan ki helyezhettek.
Ezzel indulok is meg mélyebbre az erdőbe ahol nem tudom mit találok még mögöttem néhány emberrel, de ugye mi csak az élő csali szerepét töltjük be, a valódi meg lepetés számára még hátra van, mélyen a faluban de ez még bőségesen rá ér.

Eközben persze Drem'thar sem ül a babérjain, a maga csapatával több fajta csapdát kezdenek el kiépíteni a falu felé vezető úton, hol árkokat amikbe dárdákat állítanak pengével az ég felé hogy felnyársaljanak akármit, akárkit aki bele téved. Néhány kötél csapda, és persze Drem'thar sem reszt kihasználni tudását néhány védőjel felrajzolásával, hátha sikerül ezekkel lelassítani a démont annyira hogy utolérjék őt, s ha ez meg történik akkor Drem'thar óvatosan csalja a falu felé ahol remélhetőleg az őrök készen állva várják őket hogy tűpárnát csináljanak a démonból fegyvereik segítségével.

/Alie és Rex/

/A hozzászólás 16+ elemeket is tartalmazhat./


A törzsfőnök magára vállalta, hogy eltereli a lény figyelmét, amíg az utat biztosítja a sámán csapata. Ősi, tradicionális szimbólumokat vés a fába ott, ahol a kérget lehántja Drem'thar. Ősi démonűző jelek. Mély torokhangon énekel valami érthetetlen dalt az elkészítés közben. És ennél sokkal kézzelfoghatóbb védelem az a nem kevés csapda, amit letettek.
A farkasok elmennek Alie mellett és egy idő után megtalálják a fiú holttestének szagát. A bölcs öreg lehajol két nyomkövető társa mellé, miközben egyikük odamondja neki a következtetését.
-A fiút itt érte a halál. -a sámán csak bólint, már a szellemektől tud a tragédiáról- Nagyon sok vért veszített. És több self is van, akit üldözünk. Legalább még négy segítője. És arra felé mentek.
* Vágyakozón tekint az öreg a távolban, ahová elhurcolták a holttestet. De nem szabad messze kerülniük a jól bevédett falutól, melynek ők most csak előőrsei. Vissza kell térnie, de erősen gondolkodik még, hogy három jó vadászt utána küldjön.*


/Rex, tiéd a döntés, hogy leválnak-e róluk és kutatnak tovább vagy mindenki visszaindul a faluba./


A démont viszont self alakban úgy kerülik az ordasok, mintha ott se lenne. Szimatuk a kijelölt célszemély megtalálása... vagyis a hullájára koncentrál. És a védő növényi keverék megteszi a hatását.
Az út mellett, néha az ágak között haladsz. Pont ott, ahol számítanak rád a csapdázók. Ki tudja hogyan nem találkoztatok még a sámánnal, de orkokba nem bukkansz egyelőre. Egy fa mellett elhaladva fehér, sima felületet veszel észre. Jól látszanak a szállítócsövek. És ősi démon nyelven egy furcsa üzenetet hagytak neked.

"Baszd meg az anyámat, rohadt démon!"

Egy kicsit másként kunkorítva teljesen más fajsúlyú lenne a szöveg számodra. Ám lelkedben valami szorongató érzést érzel, mikor arra gondolsz, talán fennmaradt néhány működő rúna ábrája is számukra.
Tovább mész és vagy csapdába esel vagy eléred a falu határát, ami egy kis hegyi legelőn áll. Több, mint egy nyíllövésnyire nincsenek fák vagy bokrok. Néhány őrtoronyból két-két őr figyeli a távolt. Lassan megvirrad.
Odabent még alszik a törzs egy része, aki épp nem járőrözik vagy vadászik rád.


/Kockadobás: Tízes
1 és 2 -Két fa között hirtelen megnyílik lábad alatt a talaj. Mire földet érsz már átszúrta a hasadat valami. Erősen vérzel.
3-7-ig -Észreveszel egy hanyagul álcázott csapdát. Amatőrök még belesétáltak volna, de te legalább annyira jól ismered ezeket a lovagiatlan módszereket, mint az ezekben a hegyekben élők. Most már figyelsz ezekre is még jobban és elérkezel a faluig.
8 -Hurkos csapdába léptél, de sokkal ravaszabb, mint arra számítana az ember. Gyors pörgésbe kezdesz és minden fordulattal egyre jobban csak rád tekeredik a kötél. Valami egészen elképesztően jó vadász rakhatta le ide. Hamarosan mozdulni sem tudsz.
9 és 10 -Egy ág hirtelen mozdulásakor már érzed, hogy baj van. Ám mielőtt bármit is tennél, női tested megindul felfelé és egy háló szorosan összezár./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 1

Drem'thar nagyon szépen ki ismeri magát feladatkörében, talán túlságosan is jól ahhoz képest hogy a sámán szerepét tölti be a Pokoljárók táborában, de hát idős ő elégé ahhoz hogy meg tanuljon olyan praktikákat amiket az ífiak mér hírből sem ismernek. Ahogy végeznek az utolsó csapdával is, ő maga lehet vágyakozóan néz, de bőségesen tudja hogy jelenleg nem az övék a fölény akármennyire is meg tévesztő a látszat. Így a legtöbb vadásznak a következő parancsokat adja.
-Akik készen vannak rejtőzzenek jól el, legalább ketten egy bokorba és figyeljetek minden rezzenést, ha bölcs vezérünk erre tér vissza szüksége lesz a segítségetekre hogy elkerülhesse a csapdákat.
Ezzel viszont csak a sámánnal együtt csak hárman térnek vissza, s míg így sincs vége a dolgoknak hiszen az öreg még a falu bejáratánál két égő nyíllat lövet az égbe egyszerre, ami nagyon jól látható és értelmezhető a törzsfőnek aki a falu felé tekint és látja is ezeket.

Ahogy Rexxanék haladnak és talán simán kikerülik a démont, egy kisebb tisztásra érnek ahol a törzsfő pihenőt rendel el. Nem tudja hogy jó irányba mennek-e vagy hogy egyáltalán értelme volt ott hagyni a falut, de bízik a sámánban majd ahogy ő maga is feltekint az égboltra és meg pillantja a két lángoló nyilat egyszerre felrepülni tudja hogy a sámán vissza tért és számukra is itt az idő.
-Vissza indulunk, még hozzá arra amerre Drem'tharrék felállították a csapdáinkat, szóval csak óvatosan és tartsátok nyitva a szemeteket, lehet fogtak valami érdekeset, meg hát Drem-et ismerve néhány vadászunk biztosan a bokrok, ágak, között várakozik ránk hogy segítsenek átjutni a csapdák erdején.
Majd ahogy meg indulnak s sikeresen találkoznak az egyik vadásszal amit Drem'thar hagyott hátra elindulnak és végig nézik a legtöbb csapdát, hátha találnak valami érdekeset bennük, meg hát nem kizárt hogy így esetlegesen a démon hátába kerülhetnek így a teljes csapat csatára készen kutatja át az erdőt előbb döfve, lőve, vágva, hasítva és miegymás támadó mozdulatot alkalmazva mint kérdezne amennyiben idegenre bukkannak, legalább ennyi előnye van a meg csappant falunak minden ki ismeri a másikat. Ezzel kerülve el azt hogy egymást kezdjék le mészárolni.

/Viri és Lazy/


Ti sem gondoltátok komolyan, hogy bejelentitek, hogy utánuk kell menni és ők majd kiengednek. Feltartóztatnak a kapunál.
Hamarosan Rex kedvenc vadásznője, a Kőzabálók feje kísér titeket két másik harcossal utatokon. És hamarosan ágak vonják őket körbe... ha be nem következik egy baleset.


/Kockadobás: Tízes
1 és 2 -Hálós csapdába sétáltok és öten fent ragadtok egy fán. Perceken belül egy gonosz alak ér oda. Ám az ő személye még legyen ismeretlen előttetek!
3-6-ig -Halálos csapdába léptek. A verem alján hamarosan két általunk nem ismert, kiváló képességekkel rendelkező ork felnyársalt hullája csüng egy-egy nyárson. A nő és ti ketten életveszélyesen megsérülve pihentek három másikon.
7-10-ig -Növényi indák tekerednek kérésetekre az orkokra és kérlelnek titeket, hogy eresszétek el őket! Csak ők védhetnek meg titeket a démontól./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 1

Ale


A futás kimerítő, és fárasztó is de nincs nyafi nem elf vagyok, hanem Uráldur szeme és kése. Az út röhejes és senki nem keres errefelé. Egy valamin meg akad a szemem. Az egyik fába egy hellyel közzel helyesen írt mondatocska, már ha a sámán tényleg szexuális aktusra ajánlotta az anyját.
-De ma kihagyom, nem bírom a vén csontokat.
És ezzel be is szakad alattam a talaj, és naná hogy kihegyezett karók vannak az alján. Két dologra volt időm, az egyik hogy a számat eltüntettem nehogy sikítsak a bekövetkező fájdalom miatt. A második hogy minimalizálni a károkat és túlélni a nyársalást. Percekre esetleg egy órára elvesztettem a tudatomat. De ez valahogy várható volt. Végig kutatom az emlékem van a valami folyékony létforma ezen a síkon de semmi se jut eszembe. Így marad az hogy letöröm ezt a vackot újabb fájdalmat okozva magamnak. De ez is jó büntetés azért mert nem figyeltem van e csapda. Amint kimászok karmot növesztek és üzit hagyok a sámánnak.
~Ha már nem tudsz démoni nyelven helyesen írni te nyomorult, kérj segítséget. Amit te akartál írni az ez lett volna.
-Baszódj meg anyáddal démon ~
-Vagy valami hasonló-vonok vállat és sírva tolom át magamon hátulról előre a karókat. Erősen remélem hogy nem mérgezték meg megszaglászom ha mérgezett kezelem ha nem akkor ledobom azt a vackot. El kéne látnom magam de fura zaj hallatszik kicsit távolabbról. Megnézem kicsit óvatosan és az állam is leesik. Lash, Viri és 3 ork hát kell ennél szebb nekem? A 3 ork egyikéből elszívom az életet ugyanis élni tervezek.
-Ej ej kicsi hugi sejtettem hogy perverz vagy de hogy orkokkal is kavarsz ez sok.
Az orkokat torkon lövöm mielőtt kiszabadulnának. Aztán megnézem hol van a csapda kioldó része. El oldozom és vidám mosollyal célzok Lahre.
-Egy buta lépés és ő halott.

Tudom, hogy Lash mennyire a tűrési határán toporog már és egyáltalán nem hiányoznak neki még ilyen rémálmok is, meg, hogy régi sebeket tépjen fel benne bármi is. Éppen ezért akarom elvinni őt minél messzebb és azzal, hogy a tábort valami oknál fogva Rexxan kiüríti majdnem teljesen, a kezem alá játszik. Nem fogunk úgy ülni itt, mint valami feltálalt csali, ha van más lehetőségünk.
Megszorítom kedvesem kezét és megrázom a fejem, amikor a felszerelésemre kérdezne rá.
- Az életed sokkal többet ér, mint bármilyen felszerelés. Majd lesz másik, a lényeg, hogy most eltűnjünk innen és erre soha jobb alkalom nincs, hiszen Rexxan a démont üldözi, ő meg bujkál előle. Mi meg lelépünk.
Mondhatnám, hogy meglepődöm a heves reakciójára a döntésemmel kapcsolatban, de tagadhatatlanul jól esik, bár egyáltalán nem tartom áldozatnak. A holmin értékesek ugyan, de nem érnek fel szerelmem életével.
Persze azért nem olyan egyszerű az életünk, mint ahogy elgondoltam, vagyis hát végül is kijutunk a kapun, de az az ork nő, akire a Pokoljárók vezetője rábízta a védelmünket, hallani sem akar először arról, hogy távozzunk, aztán meg, mivel Rexxan-ék már eltűntek az ösvényen, csak úgy egyezik végül nagy nehezen bele, hogy utánuk menjünk, hogy ő és még két megtermett agyarassal .
~ Menjünk bele. ~ javasolom sajátos kommunikációnk által Lash-nak. ~ Így legalább kijutunk, ha meg erdős részre érünk, akkor majd „lekötjük” a figyelmüket. ~
Kedvesem érezheti, ahogy ezt tréfásan küldöm el neki, mert az, hogy nem soká úton lehetünk, el innen, egészen feldob.
Mielőtt azonban tervünk realizálódhatna, belesétálunk egy olyan csapdába, amiért nagyon szégyellem magam, hiszen a fák elárulhatták volna nekünk, de eszembe sem jutott megkérdezni őket, mert épp azt fogalmaztam meg, hogy kapják el az orkokat és csomagolják be, amíg mi elmegyünk.
Most viszont mi is ott lógtunk egy hálócsapdában, szorosan összezsúfolva.
- Ne mozduljatok! – mormogom vöröslő fejjel és most kérem meg a fákat, hogy segítsenek kibogozni a hálót.
Ám még nem végeztek vele, amikor neszezés hallatszik alólunk és ahogy kitekerve a nyakam oda nézek, megáll bennem az ütő és megdermed a vérem.
Az a fattyú, barghest az, ismét a self nő alakjában és olyan szélesen mosolyog, hogy majd kiesik rajta.
Teljesen ki vagyunk szolgáltatva, bár a fák ágai tovább dolgoznak a hálón, így amikor az a nyomorult Lash-ra céloz, még az is félő, hogy ezt majd egy „buta lépésnek” veszi, így gyorsan leállítom.
- Ne bántsd! – szólok rekedten a félelemtől, ami gúzsba köt – a hálón kívül – látva, hogy szerelmem veszélyben van.
~ Nem fog bántani téged, hiszen különben nem jött volna ide, minden ép észt nélkülözve. Nem fog bántani! ~ üzenem Lash-nak, többször is elmondva, hogy tartsam benne a lelket.

Eleinte eléggé feszengő, mikor megállítják őket, de igyekszik a lehető legtermészetesebben viselkedni a pánikroham határán is. Erősen szorítja végig Viridiel kezét, főként rá bízva a beszédet és a magyarázkodást, nem akarva belerondítani a képbe kelletlen megjegyzésekkel, amikkel biztosan lebuknának. Akármilyen jól szerepeljen is társa, nem hagyják őket őrizet nélkül, de legalább azt elérték ennyivel, hogy elszabaduljanak a faluból. Ha kellő távolságba érnek, akkor biztosan le fogják őket rázni, aztán a griff hátán majd messzire repülnek, hátrahagyva azt a káoszt, amit a démon okozott.
A férfi üzenetére lenyeli a mosolyt, hogy mennyire ugyanazon gondolkodnak, bár igencsak nehéz.
~ Nekem nincs kifogásom. Utána meg én kötöm le a te figyelmedet. ~ Itt ugyancsak erősen kell tartania magát, mielőtt belevörösödne saját megjegyzésének rejtett tartalmába, de elmondhatatlanul várja már, hogy távol legyenek. Léptei így, miután elindulnak, sietősek, bár ez aligha tűnhet fel a nagyobbra nőtt orkok lendületes tempójához képest.
Határozottan tetszik neki, hogy növényekben gazdag ez a vidék, vagy legalábbis fákban, így egyre bizakodóbban áll a szökéshez, egyre feltörekvő boldogságának jeleként rá-rászorítva kedvese ujjaira, elvétve még egy halvány mosolyt is megengedve felé. Nem akar bántani senkit, csak kellően lefogni arra az időre, amíg ők eltűnhetnek az erdőségben, onnantól pedig teljesen rájuk van bízva, hogyan egyengetik az itteni utakat. Nem szeretne már tovább benne lenni ebben, és csak keresi azokat a lehetőségeket és helyszíneket, amik megfelelőek lehetnek.
Mielőtt kellően mélyre kerülnének, valami pattan és surran, és egy pillanat leforgása alatt kerül párja és a három ork társaságában a levegőbe egy hálóban. Annyira váratlanul éri, hogy sikoltani is elfelejt, riadtan keresve maga mellett Viridielt, kapaszkodva a ruhájába annyira, amennyire lehet, noha sok mozgástere nincsen. Hamar rájön, hogy ekkora szorítással és ekkora testekkel körülöttük nem lesz lehetőség fegyverrel elvágni a hálót, és mivel neki jócskán kisebb állati alakja van, talán átváltozva elrághatja a kötelékeket. Lehet, hogy lassabb folyamat lesz, de legalább nem kell az izmok és páncélok súlyát elviselnie a hátába nyomódva. Mondjuk ennyiből is csak azt érzi, hogy a zsákjában lévő doboz és az üvegcsék szinte kilukasztják a gerincét és a lapockáját, noha az orkok szaga sem kis motiváció a mihamarabbi szabadulás elérésére...
~ Átváltozom, megpróbálom átrág... ~ üzeni Viridielnek annak ellenére is, hogy látja, az ágak már elkezdték a munkálkodást, azonban muszáj félbehagynia, mikor mozgás neszezése jut el hozzá. Érdeklődve fordul az irányába, remélve, hogy vagy valaki, aki segít rajtuk, vagy egy erdei állat csak, de semmiképpen sem olyan személy, aki fenyegetést jelent. Minden bizakodása elszáll, amikor az őket üldöző sötételf alakja kibontakozik előtte, és nem tudja, hogy megrémüljön-e vagy engedje szabadjára a haragtól fűtött ellenszenvet, a mozdulatlanságra ítéltség azonban hamar eldönti ezt a viaskodást, győztesként emelve ki a félelmet. Eddig is csapdában érezte magát, most viszont már végképp abban van, méghozzá elég nagy veszélynek kitéve. Feszülten figyeli a nő minden egyes mozzanatát, és hiába feltűnő, először észre sem veszi vérző hasát, annyira csak azzal foglalkozik, mi lesz a következő lépése. Nem mer forgolódni, bár hall valami furcsa hangot, ami kellemetlenül szorítani kezdi a vele kapcsolatos megérzései miatt a gyomrát; az elmúlásé.
Amint a démonfajzat egy igencsak kényes megjegyzéssel rukkol elő, az ellenszenv és undor felülkerekedik a bénultságon, ahogy emlékezteti őt mindez, mennyire, de mennyire gerinctelen életmódot követ.
- Ne hasonlíts magadhoz - morogja, és legszívesebben megtépné, elképesztően sértőnek tartva a szavait, ám mikor a fegyverét emeli, ismét fülét-farkát behúzva menekülne, ha egymaga lenne. Itt azonban Viridiel élő pajzsa lenne, őt sokkal jobban féltve saját magánál, és egyedül emiatt fagyhatnak arcára az érzelmek; a gondolattól, hogy kedvesét veszi célba. Meredten bámulja a nőt, minden izmának rándulására figyelve, ahogyan útjára engedi a két nyílvesszőt, a másik két orkot is Természet Anyához küldve.
Fogalma sincs, miként kéne éreznie. Egyértelműen összezavarodott már az álom után, a megannyi hatásra nem tud megfelelően reagálni, és nem is érzi, hogy képes lenne ennyi mindent befogadni már. Sodródik az árral, és itt is olyan vegyesen kavarognak az érzelmei, hogy képtelenség lenne megállapítani, abból a színes masszából mi válik dominánssá.
Visszafojtja a lélegzetét, hogy esetleg még egy nyílvesszőt helyez a fegyverébe, azzal Viridielt megcélozva, erősen és görcsösen szorítva a férfi kezét, ha eléri. Mikor aztán a sötételf leengedi a nyílpuskát és keresni kezd, némileg megnyugszik, de gyanakvása nem tűnik el; továbbra is feszülten kíséri minden egyes gyötrelmes mozdulatát, ekkor figyelve fel arra a rengeteg vérre, ami borítja őt, és láthatóan nem másé, hanem az övé. Bizonyára beleesett egy csapdába vagy nagyon komoly áron jutott túl egy ellenfélen... Akárhogy is, ez mindenképpen az előnyükre lehet.
Hamarosan zuhannak pár másodperc erejéig a háló engedését követően, a földre érve halkan felnyögve terül el, szerencsére elkerülve, hogy az egyik ork tetem alatt kössön ki. Felkönyököl, és mikor felnéz, a sötételf a nyílvesszőt egyenesen a koponyája felé szegezi. Viridiel riadt kiáltása el sem jut hozzá, ahogy megfagy a látványra és a gondolatra egy másodpercre, utána nem tudná eldönteni, hogy fél élete elvesztésétől, vagy épp ellenkezőleg: haragos, hogy annak elvételével fenyegetőznek és tartják terrorban mind őt, mind párját. Némileg hangosabban és szaporábban veszi a levegőt, a szíve is hevesebben ver, de hogy a dühtől vagy a pániktól, nehéz lenne megmondani; leginkább mindkettőtől egyszerre. Eközben egyszerre borítja el tudatát megannyi gondolat az ürességgel együtt, ahol elvesznek Viridiel csillapító üzenetei. A szembenálló érzelmek szétfeszítik, és bár legszívesebben a sötételfre ugrana minden megfontolás nélkül, még nem veszítette el annyira a józan eszét a belső kavalkádban, hogy ne tudná megállapítani: azonnal meghúzhatja a ravaszt, ezzel halálos sebet ejtve rajta, csak éppen...
Nem kockáztatja meg, Viridiel miatt nem tesz semmi rizikósat, és mire felépülne a sebből, csak még nagyobb bajban lennének. Marad inkább a helyén, farkasszemet nézve a nővel és elmondhatatlanul irritáló vigyorával, amit az ork vezetőéhez hasonlóan letörölne.
- Egy buta lépés és neked meg a beleid fognak lógni - bök állával a sérülés irányába, és lassan tudatosul benne, nem csak a saját sikítozó és suttogó hangjai vannak a fejében.
~ Tudom, de téged bánthat. Megölhetett volna Raydanban is, mikor a nyílvesszőt a torkomnak szegezte, megölhetett volna a pusztában is, mikor fogságba estem, de kivár, ugyanakkor nem vagyok teljes mértékben védve... Nem tudom, mennyi kínt ér meg neki az én elfogásom és képességeim ellopása.
Nem hinné, hogy a csapdákkal teleszőtt helyen számíthatnak bármilyen állatra, de keresi azokat a mágikus fonalakat, amik összekötik őt az itteni élőlényekkel. Talán egy madár lenne a legjobb, egy pillanatnyi elterelésre lenne szükségük, és akkor lenne esélyük, kihasználva súlyos sérülését.

/a csapdák között/


A sámán visszatért a faluba. És megdöbbenve értesült arról, hogy a bugris zöldikék kimentek és össze-vissza kószálnak Rex után futva. Talán a törzsfőnök lesz elég rutinos, hogy a váratlan megjelenésüket nem a démonnak tulajdonítja.
Ám a Sors fintora egészen másként alakítja a történéseket. Alie mély rettegést érez, amikor helyesen felírja az üzenetet démon nyelven. Hirtelen rájön, hogy ezen a létsíkon a szavaiknak hatalmat adtak az istenek. És még a Mesélő sem tudja, hogy ezt a démonok tették vagy ellenségeik, a helyi istenek...
Ez is magyarázat arra, hogy miért volt figyelmetlen a csapdába eséssel. És borzasztó szenvedések árán jut csak ki a gödörből. Ám vannak, akik nem ilyen jól jártak. Célpontjait három orkkal együtt ejtette csapdába egy kirakott háló. És szinte felkínálják ezzel a titokzatos áskálódók a kis kompániát megölésre.
Egy-egy nyílvesszőt állít az agyarasokba és elereszti a két életben maradt lombtündét. Ám beszélgetésüket egy váratlan hetedik zavarja meg.


Egy kopasz félork lép ki a bokrok közül hirtelen, akit már látott Rex csapatában. Most is a Kőzabálókra jellemző páncélt viseli. És láncos buzogányt tart a kezébe.
-Add ide mán nékem az egyiküket!
* Szemei furcsán csillognak. És mintha nem akarna Aliera támadni. Ám lehet valami másról sem tudnak, nem csak Rexan törzsfőnök közelgő érkezéséről. Persze ez nem az, hogy a farkasok messziről kiszagolják a vér szagát és Viriék hamar megtudják, hogy három nagytestű warg is itt lesz, nem csak Rex. És Alie is hallhatja, ahogy ezek hívják a többieket vadászni...


/Kockadobás: Hatos
1-4-ig -A női törzsfőnök nem halt meg, csupán súlyosan megsebesült a belé lőtt nyíltól.
5 és 6 -Draghora a másik két orkkal valóban meghalt./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 6

Ale

A vadászat végre jó irányba fordul amikor egy félbolond korcs lép elő. És nem átallja elkérni azt ami az enyém. De sajnos az élet kegyetlen, a duó és a korcs közé állok és az ork förmedvényre célzok.
-Szerintem kotródj, egyiket se kapod meg te hígagyú káosz imádó. Hallottam már rólad meglepő hogy élsz még. De a futár és kedvese egyrészt munka másként vagyon szerzés. Szóval kotródj.
Óvatosan sasszézok a hullák felé, és igyekszem feltámasztani őket. Testőrnek jók lesznek a wargok és a többi ostoba ork ellen. Viszont lassan elvérzek.
-Lash ha túl akarod élni gyógyíts meg, vagy az orkok téged is kinyírnak. Nincs választásod csináld, vagy mehetsz ezzel a töketlen verébbel.
Nem mintha oda szándékoznám adni de kell valami fenyegetés hogy segítsen. Eléggé gyenge vagyok perpill.

Mérhetetlen düh és rettegés fog el és nem a saját halálomat sajnálom, hanem azt, hogy nem védhetem meg szerelmemet. Biztos vagyok benne, hogy a démoni lény nem fog velem sem másként tenni, mint az agyarasokkal, akiket habozás nélkül küldött a halálba, egy szó nélkül, pedig akár a hálóban is hagyhatta volna őket, de hát tudjuk, hogy milyen kegyetlen. Épp ezért nem is számítok túl sok kegyelemre tőle.
De mielőtt még eltemetném magam, leesett állal fordulok óvatos fejmozdulattal Lash felé, hiszen ahelyett, hogy magába zuhanna, szinte érzem, hogy forr benne a méreg és lehet, hogy az én megnyugtatásomnak is van hozzá köze, de még meg is fenyegeti a self nőt.
Látszik, hogy megsérül és sok vért vesztett, de hát csak eszembe kell idézni, hogy nézett ki amikor az orkok elfogták és utána, abban az állapotban megölt egy méretes orkot, aztán eltűnt mint a kámfor.
Szóval nem vonnák le ebből mély következtetéseket és a reményem sem élednek fel.
~ Tudom, hogy hiába mondom, de ne törődj velem, különben a markába kaparint, pont ezt élvezi, ha látja, hogy aggódsz értem és megteszel mindent, hogy védj. ~ próbálok tanácsokat adni, bár már ismerem kedvesem annyira, hogy mindenképp meg akarna védeni.
Mielőtt kiderülne, hogy a lény mit tesz, váratlanul megjelenik egy agyaras, vagyis csak félvér és mintha láttam is volna Rexxan táborában.
A legfurább az, hogy nem harcolni akar a démoni nővel, hanem egyezkedni! Megáll az eszem!
Ahelyett, hogy a fák takarásában lelőtte volna, kisétál ide és egyikünket el akarja kérni tőle.
Ez őrült vagy teljesen bolond! Látta mit művelt a lény és szerintem most sem fog habozni, ahogy a másik háromnál sem.
Azonnal a növényzet segítségét kérem, hogy mit hallanak, lehet, hogy ez valami csapda a barghest-nek? Az biztos, hogy élénk mozgás van körülöttünk és többféle életforma közeledik, orkok, wargok is.
Szóval mégis lehet, hogy csali?
Természetesen a self nő nem teljesíti az óhaját, bár érdekes módon nem is lövi le.
- Hagyd Lash-t, nagyon kimerült, majd én meggyógyítalak, bár komoly sebed van és a mi mágiánk sem végtelen, ráadásul Természet Anya ellensége vagy. - emelem fel a kezem, hogy elvonjam kedvesemről a lény figyelmét.
Van egy olyan sejtésem, hogy nem túl jártas a természetmágiánkban, így talán húzhatom egy kicsit az időt.

//Kiraknék egy 16os karikát durvaságra hivatkozva.//

Mereven és merészen figyeli végig Ale-t; lassan már hozzászokik ahhoz, hogy állandóan meg akarják ölni. Pár napja a pók tartotta egy gombócban, aztán az ork vezető fojtogatta és szerette volna nagyon kiszúrni a szemét, most meg a homloka közepébe eresztenének egy nyílvesszőt... Nevetséges, hogy részben pont ez váltja ki belőle a haragot, de egyszerűen felhúzza a tény, hogy állandóan a halálára pályáznak. Azért ennyire nem gyenge!
De.
~ Jól tudod. Nem tudnék nem törődni veled, képtelenség leplezni azokat az érzéseket, amiket irántad érzek. Te se lennél erre képes ~ válaszol, továbbra is dermedten vizsgálva a self nőt, meg sem moccanva egyre inkább kényelmetlenné váló helyén. A feszült levegőt aztán egy kopasz ork töri meg bárgyú beállításával, és mivel így elkerül róla a figyelem, lassan és csendesen felül, nehogy bármi fenyegetőt érzékeljen a sötételf. Ellenséges pillantással követi őt még mindig, hallgatva közben a sületlenségeket, amit a félvér összehord, és meg is ugrik a szemöldöke, amint tudatosodik benne, elvinné valamelyiküket. Mégis mi baja van? Mire kell itt mindenhol egy tünde? Neminra legnagyobb veteményesét akarják létrehozni, és azon versengenek az itteniek, kinek lesz meg hamarabb? Mindjárt fellógatja egy fára a lábánál fogva...
Vagyonszerzés? Erre a szóra Viridielre pillant, sejtve, hogy talán arról van szó, Uráldurnak szolgáltatná kedvesét, és az elképzelésre még jobban szilárdul a gondolat, mihez kell fordulniuk és hogyan kell cselekedniük. Biztosan nem várhatnak, mert sem az orkoknál, sem ezzel az őrülttel nem lesznek biztonságban, a most megjelenővel pedig végképp nem. Kínos, de beszorultak két-három fél közé, és a menekülés nagyon csábító, de nagyon kockázatos jelenleg.
Mikor a nevét hallja, megkeményednek a vonásai, és legszívesebben elnevetné magát kínjában, ahogy az átadással fenyegetőzik. Úgyse menne, könnyedén elszökne előle, csak Viridiel miatt aggódna úgyis, így már tápászkodik fel, azonban társa ajánlkozik a kérés teljesítésére.
- Nem, Viridiel, megcsinálom én. Engem akart, engem is fog követelni. Tudja, hogyha én gyógyítom, sokkal hatásosabb. Érzi az erőmet - porolja le magát, elindulva a sötételf felé. ~ Inkább készülj és feltűnésmentesen távolodj el a tetemektől, megszökünk. Amikor szólok, hívj minden létező növényt és állatot az élőholtakra, hogy feltartsák őket. A farkas alakodban pillanatok alatt eltűnhetünk innen, és majd én figyelni fogok a csapdákra. Az orkokat nem szívesen várnám be, a vezető fejünket veszi, ha megtudja, mit akartunk, és nem lesz semmi és senki, aki megállítsa őt, ha meglátja ilyen állapotban a harcosait ~ magyarázza gyorsan, míg sietős léptekkel a démon elé sétál, odaérve pedig eltávolítja a seben lévő textíliát, ha van.
- Nem látnám másképp, mire kell koncentrálnom - fűzi hozzá magyarázatként, mielőtt kérdőre vonná, ám ha nincs ott semmi, akkor egy pillantást vet csupán a sérülésre, övéről már levéve az alkoholos üvegcsét.
- Csípni fog - figyelmezteti halkan, mindenféle finomkodás nélkül rálöttyintve valamennyit az edény tartalmából, és már vissza is teszi a helyére. - Egyáltalán nem hiányoltalak - motyogja, utalva a leégett faluban talált, holtak alkotta feliratra. - Remélem, kiszórakoztad magad ott. Még mindig nem értékelem azt, amit csinálsz - teszi még hozzá, és kezét emeli a vérző rész fölé, hogy megkezdje a gyógyítást.
~ Készülj ~ üzeni Viridielnek, amint a kékes-zöldes fény halványan felsejlik. Pár másodpercig fennmarad ez az állapot, Ale biztos érzi azt a kellemes melegséget, ami ilyenkor átjárja a gyógyuló felet.
~ Most!
Egy hirtelen és végtelenül kegyetlen mozzanattal belenyúl a sebbe - amire talán nem számít Ale -, rámarkolva bármire, amit talál, biztosan őrületes fájdalmat okozva ezzel, mely remélhetőleg jó ideig csak a fetrengésre és a kínlódásra teszi őt képessé, semmi ártóra. Arcán a harag és az undor vegyesen van jelen, próbálva figyelmen kívül hagyni a cuppogó, gusztustalan hangokat, ahogyan meg is rántja egy kissé a megragadott szervet kifelé, kihúzva a kezét, mielőtt elhányná magát. A növényeket ezzel párhuzamosan hívja, hogy gyökerükkel akaszkodjanak rá a sötételf lábára és húzzák hátra, hogy elessen. Muszáj a lecsökkent biztonságát fokozni, és bármennyire nem akarja felfedni ezen képességét, felveszi állati alakját, reflexeire és ösztöneire hallgatva kerülve ki az esetleges élőholt ork támadásokat, bár nem hiszi, hogy gazdájuk kínjai közepette képesek lesznek bármi megtételére. A lehető leggyorsabban szeretne kikerülni a veszélyzónából, és hátsó lábának izmai épp elég ugróerőt biztosítanak, hogy akár az egyik ork halott vállára felugorjon, majd onnan elrugaszkodva rögtön Viridiel mellkasa felé lökje magát.
Viridiel közelébe érve visszaváltozik, remélve, hogy a férfi sem késlekedik és vacillál, hanem a hatalmas lurinx alakját magára ölti, és bundájába belekapaszkodva szelhetik az erdőt. Hallgatja a természet szavát, intenzíven kérdezi, merre vannak csapdák és honnan jönnek az orkok, akiket ki kell kerülniük, mindent továbbítva Viridielnek. Biztos, hogy ki fog merülni ebben a magasfokú koncentrálásban és odafigyelésben, de az életük a tét, mindenét bele kell adnia. Az adrenalin és a harag dolgozik benne, így az álmosság nem környékezi meg, feszülten figyel mindenre, amire csak lehet.

/Viri, Lazy, Alie/


Az események felpörögtek Rex érkezése előtt és a sérült démon már majdnem elfogta a tündéket, mikor egy korcs lép elő és követel osztozkodást. Úgy tűnik, Alie magánál jobban is félti Lazyt és talán Viridielt, húsbábként támasztja fel a halottakat és egyenest Skandar Graund felé céloz. A férfi pedig csak mozdulatlanul áll, figyelve a self nő minden mozdulatát.
Ekkor próbálják meg kihasználni az álnok kígyók a felkínálkozó lehetőséget, hogy elszökhessenek végre orktól és démontól egyaránt. Ám még kérdéses, hogy mennyire számíthatott az "áldozatuk" a történtekre és tud-e kibújni alóla?
A megérkező farkasok célpont választását befolyásolja az erdei elfek kérése. Noha idomított állatokként nem tudnak lényükkel ellentétes parancsot adni és teljesen uralni őket, ám az élők helyett a holtakat veszik célba, hogy óvják Természet Anya kegyeltjeit.


/Kockadobás: Hatos
1, 2, 5 és 6 -Alie ahogy elesik fájdalomtól és lábára tekeredő növényektől leterítve, gyorsan körbefonják a gyökerek, fűszálak és ami csak van ott. Skandar Graund pedig buzogányával hatalmas csapást mér a fejére, amitől elveszti az eszméletét.
3 és 4 -A gonosz nő pillanatok alatt letépi magáról kedvenc fegyverével a természet gúzsba kötni próbálkozásait és harcra készen, de sebesülten néz szembe a félvérrel és a farkasokon túl még megérkező Rex csapatával./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

Tudom, hogy Lash a jobb gyógyító, de már attól ki lel a hideg, ha arra gondolok, hogy annak a szörnynek a közelébe megy, ezért is ajánlkozom azonnal, mielőtt még kedvesem felállhatna.
De vitába száll velem és mielőtt még bármit is válaszolhatnék, amivel ellenvéleményemnek adnék hangot, elér az üzenete is és bár nem tudom mire készül, abban biztos vagyok, hogy nagyon is veszélyes lesz, így szinte minden irányból ellenséggel körülvéve, amiből messze a barghest a legveszélyesebb.
Ám a hezitálásnak sincs helye most, mivel az események gyorsan váltakoznak, ahogy az esélyeink is egyre romlanak, ahogy telnek a percek.
Nekünk magunknak kell elmenekülnünk, senkinek a „segítségére” nem támaszkodhatunk, mert valamiért mindenki a bőrünkre vagy isten tudja mire pályázik velünk kapcsolatban.
És igaza van Lash-nak, még akkor is, ha a hátam közepére sem kívánom, hogy veszélybe sodorja magát, talán a legnagyobb esélyünk most állati alakban van, legalábbis, ha én átváltozom, az biztos ad pár perc haladékot és akár kedvesemmel a hátamon is távozhatok. Az biztos, hogy gyors leszek, hogy elmenekítsem innen. És én sem leszek veszélytelen!
~ Hát…..rendben…….de kérlek, ne kockáztasd az életedet……~ egyezem bel.
Minden idegszálammal a lányra koncentrálok és arra, hogy, amint jelt ad, akkor úgy tegyek, ahogy kérte.
Már miközben ellátja instrukciókkal a self nőt, megkérem a növényeket, a közelben lévő állatokat, hogy az én jelemre támadjanak, akadályozzák az orkokat és a démont és még a wargokkal is megpróbálok kapcsolatba lépni, hogy minket segítsenek, ha csak abban is, hogy nem ránk vetik magukat.
Éppen úgy várakozásra kérem őket, ahogy én is várok.
Felkészülök……..izmaim megfeszülnek…..
Aztán kiadom én is az utasítást, ahogy Lash hangja felhangzik a fejemben.
Én pedig pillanatok múlva már termetes farkas alakban nézem, ahogy a self nő a földön vonaglik, majd lesújt rá a félork buzogánya.
De nem időzöm a látványos sokat, hiszen tudom mire képes, mit bír ki a lény, ezért, ahogy megérzem magamon Lash súlyát, máris nekiugrom az erdőnek és kedvesem iránymutatását követve a griff felé suhanok.