Ale

Lash kicsit mintha bátrabb lenne és ez nem rossz, bár a vészcsengő beindult a fejemben inkább kilőttem. Mert ugyan mit tehet ellenem? Semmit szóval célzok a féleszű orkra. Lash a gyógyításra készül, majd egy hirtelen agresszív mozdulattal a sebembe mar. Nem sok minden jut eszembe amit tehetnék, de a szemeiből süt a halál, ha nem épp az én életemről lenne szó talán még nevetnék is, vagy még a saját esetem se ok arra hogy ne tomboljak örömömben hogy Lash ugyan úgy képes kegyetlenségre mint én? Csak egy kis lökés kell neki érzelmileg és önként fog jönni hozzám.De most először verjük le a rossz kislányt. De ezt könnyű mondni hisz perpill csillagokat látok a fájdalomtól, majd mocskos gyökerek és ágak ragadnak meg. Lash és Viri eltűnik állati alakban legalább is Lashben biztos vagyok. A többi rejtély, hisz egy láncos buzogány épül az arcomba amitől megszédülök. És megérkeznek a wargok is, majd a második csapás kioltja a lámpát.

~ Azzal kockáztatjuk, ha nem teszünk semmit ~ válaszol komoran. ~ Nem lesz baj, bízz bennem ~ teszi hozzá könnyedebben, és legszívesebben megölelné társát, hogy ne csak gondolati úton biztosítsa őt, hanem gesztusokkal is. Nem áll szándékában meghalni és nagy eséllyel nem is fog, de ha maradnak és ölbe tett kezekkel várnak, biztosan találkozni fognak Természet Anyával a régi élet befejezése és egy új kezdete között.
Nem önti el sem büszkeséggel, sem örömmel a szó legszorosabb értelmében is mocskos siker. A sötételf ezek szerint nagyon leengedte a védelmét, noha a sérülése igen komoly, és bizonyára másképp nem is dönthetett volna egyébként sem. Talán már egy minden mindegy eset volt ez tőle, amikor a reménytelen is reménnyel kecsegtet - ismeri az érzést, számtalanszor szembesült már vele, de ez emiatti részvét egyáltalán nem tör utat magának, hogy megállítsa aljas húzásában. Undor, harag és gyűlölet torzítja arcát, amint a nedves és meleg belsőségek közt megmarkol valamit, igyekezve nem belegondolni, mi is lehet a megszorított szerv, ugyanis így sem sok választja el attól, hogy öklendezzen. Felfordul a gyomra, mikor aztán kihúzza a kezét, mely vértől vöröslik, nem tépve ki semmit, és ha van is fülsértő sikoly, az eséssel hangos és fájdalmas nyögés, nem jut el a tudatáig, csak a szánalom és bűntudat az, ami ellepi az agyát, miközben a világ legaljasabb lényének bélyegzi magát.
Gyors ugrásokkal kerül feszült pillanatok leforgása alatt Viridiel közelébe, aki szerencsére nem tétovázik, hanem azonnal cselekszik. Az ezüstös és zöld bunda látványát még mindig elképesztően gyönyörűnek találja az állat nemes megjelenésével és kisugárzásával együtt, és biztosan csodálná még egy darabig, ha nem a menekülésre kéne koncentrálniuk. Nem vacakol azzal, hogy kezét a ruhájába törli, azonnal belekapaszkodik a bundába, elrugaszkodva a talajtól dobva át a lábát a farkastesten, mintha csak egy ló hátára pattanna fel gyakorlottan. Szólnia sem kell, ugyanis Viridiel nyomban elindul, egy másodpercet sem vesztegetve, hátuk mögött hagyva ezt a borzalmas helyet a borzalmas emlékekkel együtt - végre, de még nem könnyebbült meg egyáltalán.
A növényektől folyamatosan informálódik, egy töredéknyi időre sem engedne koncentrációjából, végig összpontosít és kutakszik, tartva megannyi élőlénnyel a kapcsolatot, mindemellett háborgó gyomrával is küzdve. Érzi maga alatt az állati test minden mozdulatát, az izmok feszülését és lazulását, az enyhe hullámzást, kapaszkodva végig a tarkó tájéknál a bundába ágaival és ujjaival egyaránt. Próbálja ezzel lekötni azt a maradék, apró figyelmét, ami folyamatosan jelzi, mennyire undorodik saját magától, azonban ezeket a kísérleteket egyáltalán nem mondaná sikeresnek.
Hogyha nem akadnak csapdába vagy orkokba, akkor bizonyára hamar olyan területre érnek, ahol a griffel találkozhatnak, de mielőtt hívná a szokatlan hátast, megállásra kéri Viridielt. Amint egy biztosabb ponton megpihenhetnek pár percre, nekitámaszkodik bárminek, egy fának, egy kiálló sziklának, mély levegőt véve folyamatosan, nehezen engedve ki, próbálva leküzdeni a nyomasztó hányingert és a tudatot, hogy mit tett. Egyik sem egyszerű, és bár sírni és öklendezni nem tud egyszerre, most mégis megvalósíthatónak tűnik a számára, ahogy az utolsó húr is fájdalmasan megfeszül, de még nem pattan el.
Még nem borulhatok ki, még nem borulhatok ki, még nem szabad... Nyugalom, Lash, ne pánikolj, ne gondolkodj, állj le, ne gyötörd magad... Nyugodj meg... Minden rendben van, minden teljesen jól van... Nem borulhatsz ki...
- J-jó, menjünk - egyenesedik fel bizonytalanul egy-két perc légzőgyakorlatozás és önnyugtatással vegyes önhitegetés után, még mindig émelyegve a rémképektől. - Vagyis hívom a griffet - javítja ki magát egy fejrázást követően, és ha nem szól semmi se közbe a továbbiakban, akkor megkeresi a griffet a mágia szálain keresztül, informálva őt nagyjábóli tartózkodási helyükről.

/a vadászat/


Alie fájdalmasan az eszméletlenségbe hull, és ezzel együtt Skandar Graund markába. A félvér nem sokat törődik a nyilvánvalóan menekülő elfekkel. Ő csak EGY foglyot kért őrült elméje által tervezett dologhoz.
Ám a wargok nem hagyták annyiban. Amint átváltozik farkassá Viridiel, új célpontjuk lesz. Hangos üvöltéssel erednek a nyomába és őket nem terhelik lovasok ezúttal. Az érkező többi társukat is az elemi ösztönből jött ellenség útja felé irányítják, hogy a vadászterületükön garázdálkodó idegesítő szagú ordast szétmarcangolják.

Egy bilincset vesz elő a félork és háta mögött megláncolva foglyát kiszabadítja a növények fogságából. Vállára dobva a mozdulatlan testet sétál el, ha Rex meg nem érkezik. Csak azon múlik a törzsfő mennyire fog igyekezni a helyszínre.
Ha mégis összetalálkozik velük, akkor elégedett mosollyal az arcán fordul a Pokoljárók főnökéhez.
-Elkaptam a ribancot. Egyetlen módon tudjuk megdögleszteni a benne lakozó bestiát. Élve köll feláldoznunk Yvorlnak. Szenvedni fog Draghora haláláért és én leszek a törzs új ura Rombányán.
* Az elfutó lombtündék után mutat.
-Arra lógtak meg.

Ám ne feledkezzünk meg a harmadik vadász csapatról sem. A griff elindult a barátait felvenni, ám ezzel azt kockáztatta, hogy megölik, felfedve magát a környéken pusztító ragadozó után eredt három vadász előtt.


/Kockadobás: Tízes
1-9-ig -Az orkok farkasai nem érték utol Virit.
10 -A folyton előtte elbukkanó újabb és újabb wargok lelassítják hősünket és egyre inkább bekerítik. Fájdalom hasit belé, ahogy az egyik végül a farkába harap.

Hatos
1-5-ig -Ha az előző nem 10-es, akkor sikeresen találkoztok a szárnyas ragadozóval.
6-os -A griffet a szárnyán eltalálja a lövés és a földre zuhan./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Tízes' : 10

--------------------------------

#2 'Hatos' : 1

Csak csak haladunk előre a tele csapdázott területen, főleg miután össze sikerült futnom Drem'thar egyik emberével, vele együtt haladunk mostanra már roham tempóban és bőségesen oda érünk, amikor egy félvér bilincset tesz valakire, vagy inkább valamire. Nem nagyon érdekelne ha nem az én vadászatomba rondítana bele ezzel, főleg amikor vigyorral a pofáján fordul felém és közli amit közöl.

Hirtelen lépek felé s szabad, vaskesztyűben lévő kezemmel húzok be neki akkorát hogy a földre kerüljön s a ribancot remélhetőleg elejtse ha már felvette. Ekkor emelkedik a már sokat emlegetett balta és amit már legalább kétszer ennyiszer akartam arra hasznosítani amire most fogom. Egyetlen hasítás a félvér fejére és letudom a munkát, majd a hullára köpve szólalok meg.
-Előbb hagyom hogy az a démon levadásza a teljes falvunkat mind hogy téged törzsfőnek kiáltsalak ki!
Ezzel rúgom a hullát a közeli árokba ami tele lehet tökéletes nyársalásra oda készített dárdákkal, ekkor pedig az eszméletlen démon felé indulok és gyomrába taposva igyekszem felkelteni de csak arra a pillanatra amíg az ő feje is találkozik baltámmal hogy elválassza azt a nyaktól majd tovább darabolom minél több felé minél kisebbre s úgy indítom meg a csapdákat jól ismerő vadászt vissza faluba egy zsákban a démon maradványaival s egyetlen utasítással.
-Égessétek el, és ha kiáltozik öntözzétek meg egy picit a tüzet hátha akkor hangosabb lesz!
Ezzel pedig az elfek után eredek a többiekkel mert velük is számolni valóm akad azok után ami itt történt, az elesettekkel pedig egyelőre nincs időm foglalkozni, így később helyezzük őket végső nyugalomra.

Nem engedi meg magának, hogy önmaga bűnösségének egyre súlyosbodó érzete eluralkodjon rajta. Háttérbe szorítja, amíg menekülnek, figyel a környezetükre, folyamatosan tájékoztatva Viridielt, mikor kell ugrani, kerülni, más irányt venni, hogy minden egyes csapdát kikerüljenek. Nagyon biztatóan haladnak, gyorsan és megállíthatatlanul, bár a wargok, akik ideges csaholással követik őket és hol-hol eléjük ugranak, igencsak zavaróvá és nehézzé teszik az utazást. Viridiel hosszasan sikerrel kerüli és hagyja le őket minduntalan, de újra és újra eléjük vágnak. Nem meri megkockáztatni, hogy inkább ezeknek a dühös állatoknak a csillapításával foglalkozzon, ugyanis fél attól, hogy így meg egy csapdában találják magukat a következő pillanatban. Egyébként sem hiszi, hogy bármi eredménye lenne, üldözték őt már kutyák a boszorkányszabadításnál, és ott is csupán egy minimálisan lassítottak le.
Bizonyára kénytelenné válnak a megállásra, mikor Viridielt megharapják, érzi egy pillanatra megfeszülő izmait, és ha nyüszít is, ijedten forgolódik, keresve az indokot. Amint megtalálja, és ha a férfi nem előzi meg, sietősen lejjebb csúszik a hosszú testen, és tudva, mennyire érzékeny az orr, egy erőteljeset rúg, törzzsel kissé megfordulva, hogy sarokkal érje a szaglószervet.
~ TŰNJ A KÖZELÉBŐL! ~ küldi a támadó farkas felé agresszívan és ellentmondást nem tűrően, gyilkos szándékkal nézve az állat szemébe. Tömény olajok is vannak nála, de azok most főként a táskájában rejtőznek, így nincs lehetősége előkapni őket, ám biztosan kikészítenék a dögöt a szagok.
~ Majd meggyógyítalak, csak találjunk biztonságos helyet ~ fordul Viridiel felé, puhán a bundájába túrva, ha egy pillanatra is eltávolodott a harapós warg. ~ Megpróbálom lefogni őket növényekkel, te keresd a kiutat és törj ki ~ osztja fel a feladatokat, és már kéri is a körülöttük lévő fákat, bokrokat, apró zöldeket, gyökereikkel, ágaikkal tartsák fel a wargokat, szorítsák őket annyira, amennyire lehet, hogy egérutat kapjanak, ugyanis biztos benne, hogyha Viridiel visszaváltozik, pillanatok alatt fogják őket széttépni. Így is biztos ingerli őket, hogy más van a területükön, de ha megérzik a sötételf vérének szagát rajta... Nem jósol magának túl hosszú jövőt. Ez az egyetlen lehetőségük és esélyük, ha a férfi farkasként marad, különben biztosan beérik őket az orkok, és annak ugyanúgy nem lesz jó vége.
A feszültségtől kicsit szorosabban tartja ujjai közt a bundát, viszont nagyon bízik a sikerükben, és hogy még jobban megalapozza ezt, amennyire tőle telik, a wargokhoz is folyamatosan beszél, minduntalan utasítva őket a visszavonulásra és tisztázva velük, hogy távoznak, nem a területüket akarják háborítani.

Sajnos hiába igyekszem a wargok fejébe nyugalmat és megértést varázsolni, elfelejtettem közben, hogy most vetélytársként tekintenek majd rám, hiszen állati alakomat viselem és ezek az agresszív farkasok, amúgy is jórészt ösztönlények, így ez kisöpör minden értelmes gondolatot a fejükből.
Azonban nem tehetek mást egyelőre, mint egérutat nyerni, mert egyre több felől hallom felhangzani vadászó üvöltésüket, ami azt jelenti, hogy egész falka rohan a nyomunkban.
Már az is elég megterhelő, hogy az ismeretlen környezetben rohamtempót diktáljak, de még el kell bírnom Lash testének súlyát is, ami bár igen csekély, most mégis a wargok malmára hajtja a vizet.
Közben egyfolytában kedvesem útmutatására figyelek, hogy elkerüljük a csapdába, vagy zsákutcába futást.
Minden megfeszített izmommal hajtom magam előre, de az üvöltések, morgások igen csak közelről hallatszanak, aztán éles fájdalom éri leghátsó tagomat, a farkamat, amitől önkéntelenül éles, nyüszítő hang tolul a torkomba.
Azonnal megperdülök és a fájdalmat okozó állat torka felé kapok, miközben próbálok úgy hátrálni, hogy szemmel tarthassam a többi közeledőt is.
Azonban a félelem is a tokomba csúszik, ahogy megérzem Lash mozgolódását, mert megijedek, hogy elveszítem s akkor ezek a dögök szétszedhetik, annak ellenére, hogy normális esetben a képessége meg kéne, hogy állítsa őket.
A rúgás azonban, ha talál, egy hangosabb, elismerő morgást vált ki belőlem, hiszen úgy küzd értünk, mint egy született harcos, egy lovas vizás, bár farkas háton. Érdekes látvány lehetünk egy kívülálló szemében.
~ Nem esett nagy bajom, csak érzékeny a terület. ~ üzenem vissza neki, hogy ne aggódjon. ~ Tudom, hogy meg tudod csinálni és én kiviszlek innen! ~ ígérem meg, miközben villogó szemmel a kiutat keresem. ~ Kapaszkodj erősen! ~ ugrom nagyot, ha kell akár wargot is átugorva. ~ Kérd az ágakat, hogy formáljanak ösvényt a magasban, akkor elkerülhetjük a wargokat. ~
Nem bánom, hogy Lash húzza a bundámat, annál fontosabb, hogy a hátamon maradjon mindenképpen.

/a csapdák között/



Egy felüvöltő farkas hallatszik a háttérben, miközben az ork csapat megérkezik a véres veremhez és a bestiálisan széttépett hullákhoz. Saját farkasaik tépték szét Draghora és két társa testét. Ám ebben némi szerepe volt három elfnek. Két erdeinek és főleg egy éjtündének.
Úgy tűnik Rex elvesztette az önkontrollját, az alakváltó démon nyomása most kitör belőle és a Kőzabálók egyik igen jó nyomkeresőjét és embervadászát a legkevésbé sem fogadja győzteshez méltó módon. Hatalmi ambícióit nem elhullott embere pótlására használja fel, hanem fenyegetésként értékeli.
Ám vajon mi lesz a párharcuk eredménye? Épp elégszer támadott hátulról Skandar Graund, hogy ne készüljön aljas húzásra a dühösen közeledő törzsfőnöktől. A győzelmet hozó buzogánya még mindig ott van nála.
A kopaszban szemernyi meghunyászkodás sincs, hogy ne fogadná el a kihívást. Az állkapcsára próbál meg a tüskés golyóval csapást mérni, miközben az elvétett ütés után Rex még visszahúzta a kezét a csatabárdra való rámarkoláshoz.


Eközben egy kicsit odébb harc kezdődik a kutyafélék között. Viridielt elkapták hátulról és kettejük nem épp ugyan arra gondoltak. Hősnőnk hátra akar csúszni a mozgó állat hátán és egyik lábát felemelve orrba rúgni a támadó wargot.
Ám ugyan ebben a pillanatban az eddig előre rohanó szerelme megfordul, ezzel kitekerve a törzsét és... tudományos néven illetve centripetális erő éri Lazyt. Ha összejön a manőver, akkor ki tudnak törni a falka gyűrűjéből. Ám ha a félkezű leány lábát felemelve egyensúlyát veszti, akkor legfeljebb csak Turion fia meglógni a Pokoljárók állatai elől.
Mindeközben a griff egyre közelebb ér és a következő körben már megpillanthatjátok őt a lombok felett.


/Kocka: Hatos
1 és 2 -A félork kikerüli Rex támadásait, de a pokoljáró is jól véd.
3 és 4 -A démoncsont csatabárd megszerzi a győzelmet és a harcos pap elveszti a fejét.
5 és 6 -Rex csillagokat lát a láncos buzogánytól kapott ütéstől és eszméletlenül a földre zuhan.

Tízes
1-5-ig -Lazy a megpördülésnél leesik és a földre zuhan.
6-10-ig -Sikerül az elf lánynak a pasija hátán maradnia./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 3

--------------------------------

#2 'Tízes' : 8

Számított arra, hogy Viridiel, ha ösztönösen is, de hátra fog fordulni, hogy a támadójába kapjon. Egy karja van és az ágai, így nem tudja, ezek szorítóereje elég lesz-e, hogy ne essen le a futár hátáról, de mindenét beleadva kapaszkodik, fogait is összeszorítva simulva hozzá minél jobban az állati testhez, szinte már elmerülve a dús bundában, vörös foltként virítva a zöld tengerében. Csúszik a keze, és nagyon fél attól, hogy esik egyet, ám szerencsésen kitart a végéig, és újra ráfog a szőrzetre, mielőtt tényleg kicsúsznának a csomók az ujjai közül.
~ Bízom benned ~ mosolyodik el halványan és magabiztosan, téve közben a dolgát, szólítva a növényeket, akik kérésére lefogják az őket körülvevő állatokat. Amint elhangzik a figyelmeztetés, frissít kapaszkodóin, kicsit odébb szorongatva a bundát feszültségtől izzadó tenyerében, combjait szorítva a farkas oldalához, hogy mindenképp rajta maradjon az ugrás során és az után is. Válaszra azonban nincs ideje, ugyanis ahogy a levegőbe érnek, már kapja az utasítást, ami egy határozottan jó ötlet, így késlekedés nélkül kialakítja a fák közti ösvényt. Noha az érkezésre megreccsennek alattuk az ágak, egy pillanatra meg is ijed a zuhanástól, végül azonban stabillá válik a bizonytalannak hitt út.
~ Ahogyan azt a hős óhajtja ~ enged meg egy könnyedebb megjegyzést.
Erősen fonódnak össze a lombok közti átjárók, ezúttal már biztonságos közlekedést adva nekik ki az erdőből és a veszélyből; már az orkok sem fogják tudni őket követni. Nyugodtan bújik bele a meleg bundába, még közben azért érdeklődve a környezettől, hogy vannak-e csapdák, raktak-e le bármit, ástak-e, de ahogy távolodnak és a veszélyforrások is múlnak, úgy engedi el magát behunyt szemekkel, csak az alatta feszülő és lazuló izmokra koncentrálva. Egyre inkább háttérbe szorul a wargok őrült ugatása, majd el is hal, ahogy nyomukat vesztik, és már csak Viridiel tompa léptei és körmének koppanása az, amit hall. A levegő nem terhes a halálszagtól, ami elűzi egy időre a gonosz gondolatokat, és a nyomasztó érzéseket is félresöpri, ahogy a megkönnyebbülés ideiglenes békébe ringatja.
Keresi a griffet a mágikus szálakon keresztül, aki szerencsésen eltalál hozzájuk addigra, mire ők a környékre érkeznek, és csak Viridiel lassítására emeli meg a fejét, kényelmes simulásából kimászva. Leugrik társa hátáról, hogy a leszálló, zöld griffhez rohanjon, vidám nevetéssel átölelve őt bundás nyakánál, örömét megtartva távolodva el egy kissé utána, végignézve a szárnyason.
- Még mindig ugyanolyan szép vagy - rázza meg a fejét hitetlenül, csípőre téve a kezét, és bizonyára a férfi már visszavette tündealakját, így váratlan, megkönnyebbült sietséggel lép hozzá a következő pillanatban, nyakánál átölelve őt, hogy egy szenvedélyes csókban részesítse.
- Csodálatos voltál - mondja halkan, ragyogva nézve a szemeibe, szabadságuk határán nem akarva a borzalmakra gondolni, szándékosan nem nézve vértől vöröslő kezére. - Hová menjünk? - lép távolabb, ismét a griffet megközelítve, hogy ezúttal az ő hátára ugorva szelhessék az éjszakai eget. - Azt hiszem, megzavartalak a bajba jutottságommal. Ha van az emberek területén dolgod, azonnal odamehetünk, hogy elintézhesd. Vagy legalábbis a közvetlen környezetébe, azért nem kéne a városba vinni őt - simít végig az állat nyakán. - Vagy inkább Awyrist célozzuk meg? Ott talán kényelmesebben fel tudunk szerelkezni, gondolom, nem hagytak nálad semmi pénzt egyébként sem. Nálam meg úgysincs sose... - érdeklődik tovább, talán a kelleténél kicsit aktívabban, de gyorsan indulna már innen. Hiába nyugodt meg, azért még érzi azoknak a vaskos ujjaknak a szorítását a nyakán, és szeretne minél messzebb kerülni, hátha idő előtt lerázhatja az emlékeket és a hozzá kapcsolódó érzéseket.
Amint eldöntötték, merre induljanak, a griffnek megadja az irányt, persze nagy ívben kikerültetve ezt az erdőt és az orkok faluját, ha pont felette kell elrepülniük. Biztonságos távolban a kedvetlenség és nyomott hangulata azonban nem marad el, noha ez legfeljebb csak szótlanságában vagy szűkszavúságában érzékelhető, csendesen emésztve magát a történteken.

Annyira egy rugóra jár az eszünk Lash-sal, hogy szinte még el sem hangzik a kívánságom, már hajlanak is meg az ágak, hogy segítsenek a menekülésünkben és hamarosan már a növények országútján futok, a hátamon a szinte belém bújó kedvesemmel.
Pár perc fülelés után megnyugszom és már egyenletes tempóban megyek tovább, élvezve, hogy ennyire közel van Lash és érzem, hogy az ő feszültsége is jócskán enged.
Mikor már jókora távolságot megtettem, már a földön folytatom tovább futásomat, amit lassan kocogásra váltok, ahogy egy sötét árnyék takarja el a napot. Felnézve a griffet pillantom meg.
Megállok és kedvesem máris lecsúszik rólam, hogy a szárnyas barátjához szaladjon, én meg addig gyorsan visszaváltozom. Fáradtan leülök egy fa tövébe és lehúnyom egy pillanatra a szemem, de szinte azonnal egy forró ajak tapad a számra, amit mosolyogva húzok el egy kicsivel hosszabbra, mint egy röpke csók lenne.
- Csodálatosak ….voltunk! – simítom végig az arcát tovább mosolyogva. – Menjünk…..haza, vagyis Awyrisba. Ott letehet minket a barátod és mi is összeszedhetjük magunkat, ahogy mondod. Fegyver és felszerelés kell és ott van mindenem tartalékba. Tudom, hogy nem vagy oda a helyért, de most azt hiszem muszáj velem jönnöd.
Ha a griff is úgy gondolja, akkor én is felülök a hátára és átölelem Lash-t, úgy kapaszkodom meg.
- Hamarosan már biztonságban leszünk kedvesem. – suttogom a ülébe élvezve a nagy állat szárnyalását.

Ale

Bár a mesélő szeretne ájultan tudni kekec vagyok és csalok. Az arcom fáj nem kicsit, bár Lash orv támadása jobban érintett mint gondoltam. De a kínos hogy az a dög félork korcs hátrakötötte a kezem lánccal. A bolond azt hiszi ez engem meg állít, szét tépem azt a gizda korcsot. Csak álljak fel. Hang zavar erősíti meg ébredésem bár nem mozdulok. Két agyaras harcol. De vajon miért? De nagyon úgy néz ki értem harcolnak, normál esetben ujjonganék a szituáció miatt. De mind a kettő ki akar nyírni szóval semmi örömtánc két ilyen agyament bunkó miatt. A harc elég feszített kettejük közt, amíg mindenki arra figyel csendben eltépem a láncomat. Semmi gyors vagy hirtelen mozdulat mert a végén Rex katonái nyírnának ki. Játszom szépen a döglöttet, majd a harc csúcspontjánál kígyóvá változom és a bozótba menekülök, nincs kedvem végignézni se a diadal ünnepet se az én kivégzésemet. Ideje haza húznom a belemet. A cuppanásnál egy közeli róka-patkány-borz alagutat választok nem tervezek Rex kezére jutni. Ott újabb alakváltás a már említett emlősök közül és ásás lefelé egyre mélyebbre mielőtt az az állat csatabárdal ásat ki engem. Szóval sok güri , de esélyes hogy túlélem. Azután irány Capitol Cyti.

/záró/


A két elf elsuhan a falutól nem messze a fellegek között. Nem is vesztegetünk több tintát rájuk, már így is bőségesen túlfeszítették a türelmemet és a költségvetést, hogy állandóan az írószerboltba menjek pókok, madarak meg kígyók miatt.
Apropó! Kigyós...
~ Alku!~
* A démon nem kalóz. Cseppet sem kötik a tengerek íratlan szabályai. Ám valaki a mégsem a Pokolba kívánja őt. Pedig a fejében hangzó hang tulajdonosával ott találkozhat. Jól tudja, hogy ezzel a kis segítséggel az életét mentették meg. És egy olyan szívességet is kérhet a titokzatos valaki, ami az életébe kerülhet.
Kígyóvá változva el a párbajozók harca közben. Nem kell szétszakítania a kovácsoltvas bilincset. Van bőven helye a kezének az átalakulás közben. És jobb lesz mentenie az irháját és kideríteni, mit is akar tőle a titokzatos jótevője...

/az át nem adott figyelmeztetés/


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy erdei elf nő, kinek igéző szép, vörös haja lobogott a szélben egy ork hátán, ahogy vitte. Meg felültették tigris hátára lovagolni és rengeteg dolog történt vele, csak épp elfelejtette átadni Rex törzsfőnöknek és sámánjának az üzenetet, amit a szellemek rábíztak.
-Főnök, főnök! Egy futár jött.
* Lihegve ment a kis kölyök a falu urához, hogy minél gyorsabban hírül vigye, egy másik törzs sürgős üzenettel küldött valakit. A hatéves forma purdé egy tizenkét éves ifjú érkezését jelentette be.
A helyzet egyértelmű.  Egyik határ menti község segítséget kér. Tech és a te harcosaidtól egyaránt. Már a második élőhalottat ölték meg a területükön és éjtünde támadástól tartanak. Sürgős erősítésre van szükségük, úgy ítélik meg.

Egész nap Drem'tharnál üldögéltem, beszélgettünk fene tudja hogy miről nem eset szó, az az egyetlen dolog ami lényeges pedig csak nem jön a számra. Eldöntöttem ideje lesz új vezért küldenem a kőzabálókhoz, az ideiglenes vezető elfogadható de hosszabb távon ennyi erővel magát Tech-et is felkérhettem volna. Amikor már lenne merszem a sokadik korsó után meg kérdezni a Sámánunk hogy vállalja-e tisztséget egy futár kereset.
~a szellemek basszák már meg hogy egy pillanatra nincs nyugtom ebben a kibaszott faluban, főleg akkor amikor ezeknél fontosabb dolgok várnának kitalálásra.
Majd ahogy az új futárt feltárja jöttének szaros nyitják állok fel s Drem'tharra tekintve szólalok meg.
-Úgy látszik újra csatába szólítanak téged is öreg barátom, pont úgy mint mikor apám vezette a törzsünket együtt indulunk egy más mellet vállvetve harcolva, főleg ha más törzs segítségére lehetünk vele.
Mosolygok az öregedő orkra, akinek harctéri tapasztalata bőségesen át szárnyalja azokét akiket ismerek, tökéletes bajtárs lesz az élőholtak s azok lassan még halottabb gazdái ellen. Ezzel indulunk meg s csak egy futárt küldetek a többi általam irányított faluba hogy az önkéntesek akik hajlandóak jönni induljanak meg a faluba.

Viszont ami ott történik az már sokkalta izgalmasabbnak ígérkezik mint elsőre gondoltam volna, ahogy meg látom Tech harcosait szinte felforr a vérem s egyenesen őt kezdtem keresni szinte már vendéglátónk legnagyobb sérelmére, s ahogy meg találom csak kiáltom a nevét s mind ha országos barátok volnánk nyújtom felé jobbom míg ball kezembe a csatabárdomat szorongatom, viszont mind az egyik legújabb hadúra a népemnek így öltözékem is ezt sugározza ahogy az eddig is egyedi harci felszerelésemet innentől egy törpe kézműves vállvédője ékesíti rajta a Kőzabálók törzsének szimbólumával míg az alatta lévő törpe páncélkesztyűm a kőzabálók néhány fontosabb színbólúmát. A fegyerzetem többi része a szokásos lánc és bőr kombinációja a saját népem díszeivel felszerelve. Elvégre több törzset fogtam össze a legkevesebb hogy csatába indulva a horda oldalán mindegyikük harci díszeiből viselek mind hadúrjuk.

Na de vissza oda ahhoz hogy miként is köszöntöm Techet kinek helyére egyértelműen s csak a vakok nem láthatóan pályázok s ez a köszöntésembe is hallható.
-Üdvözöllek Knuutja eme hordának, remélem felkészítetted a téged követőket az elkövetkező időkre, háború hírét hozza a szellő s a legutóbbi futás is élőholtakról számolt be míg az én portámra pedig egy démon merészkedett ahogy egy portya tervezőjének védtelen falúját teljesen feldúlták.
Közlöm vele a nemrég múlt eseményeit persze a lehető legkevesebb elárulva arról hogy saját erőim is súlyos veszteséget szenvedtek Draghora halálával de ezen problémát könnyedén meg oldhatónak tartom még sem tettem eddig semmit ez ügyben. Majd várom a Knuut válaszát s csak reménykedem hogy ezután a csata után sikeresen vehetem el tőle népünk vezetői címét. Szóval kezdődjék az elő adás Pokoljáró módra.

Elküldöd hírnökeidet a többi faluba és azonnal a helyszínre sietsz, de a drow hadi taktikát ismerve lehet a falu már el is pusztult. Nem szoktak második esélyt adni, ha selfek által mozgatott élőhalottat öltek, akkor az ifjú elküldése után nem sokkal már meg is érkezhetett a támadás.
Vagy valami mást terveznek?
Amikor odaérsz a törzsed önkénteseivel már erős sereg gyülekezett. És a rohadt magas orkban meglátod fő riválisodat, a knuutot.


-Tech még nem érkezett meg. Több georgiai harcossal is találkoztam már, azt mondták épp a fővárosban van. Remélhetőleg onnan is hamar megérkeznek a csapatok, mert egy inváziót ezek a kis falvak pár fős seregei nem állítanak meg.
* Ahogy megfordul, Marukot ismerheted fel benne, Yrch pici falujának koránt sem kicsi urát. Még amikor Grogir volt évtizedekig az orkok vezetője többször kihívta párbajra és ma is sokan őt tartják Oughwar második legjobb fegyverforgatójának. Harcban elért győzelmeit egy igen drága, három méteres törpe pallos is dicséri, melyet egy kovács külön neki készített el. És most is a legendásan büdös troll páncélját viseli. Emellett két rövidebb kardot.
-Egyelőre csak szállingóznak a hullák. De így is több harcost megöltek már. Nagyon erősek és mindegyik ork volt életében.
* Nem kell sokat várnotok, hogy meghalljátok a hegyekből az egyik őr kürtjét, mely veszélyre figyelmeztet titeket.

Ennyire siettetném az elkerülhetetlent? Nem igazán érzékelem tévedésem míg késő nem lesz s beszéde nem kezdek, majd nem el is találtam ki áll előttem csak hogy ez a valaki egy inkább kicsi falu vezetője. Picsába is égett picit a pofám emiatt de elismerően bólintok a szavaira hogy Tech-re még várnom kell, legalább lesz időm meg mutatni hogy változtak az erőviszonyok és népünk legtehetségesebb harcosa mára én lennék.

Már válaszoltam volna az orknak szóban amikor meg halljuk az őrök kürtjét, lehetőség a javából így csak tekintetemmel közlöm hogy indulok is felderíteni majd szóba öntöm gondolataimat.
-Drem'thar készítsd a vadászokat, és kövesetek, elébe megyünk a véres találkozásnak egyelőre csak élő holtakra számíthatunk de ugyan olyan erővel vágunk át rajtuk ahogy a pengefülűeken fogunk ha meg indulnak!
Közlöm ahogyan már ülök is hátasomra s elsők között indulok meg a hang irányába s így téve nem is szándékozom meg állni egy pillanatra se és csatára éhesen baltámmal a kezembe ugrok az első élő holt elébe hogy hátasommal leterítve tudjam őt örök nyugalomra küldeni majd új célpont után kutatok ahogy lassan vissza felé hátrálok.
-Gyertek csak, ideje vissza dugni benneteket a földbe ahova tartoztok, na mi lesz ennyi volt?!
Üvöltök fel bár igaz hátrálok de ennek oka az hogy nagyon jól tudom egyetlen óvatlan lépés míg nem érkezik meg az erősítés többi része s a pokoljárók egy új törzsfő után is nézhetnek.

Ambiciózusak a terveid, ám egy orknál természetes is, hogy a legjobb akar lenni a harcban.
Lendületesen indultok meg az ellencsapásra és Maruk jócskán lemarad mögöttetek a sajátjaival a futásban. Két csatabárdot fog a kezében az első zombi, amit kedvenc hátasod egy lendülettel ledönt. Ám karmai semmi kárt nem okoznak neki. És a szörny megpróbál titeket letolni magáról, két kezében még mindig a fegyverei.

Nos, ez sem annyira egyszerű mint gondoltam, bár tigrisem elég nehéz hogy nekem elég legyen le ugrani s saját fegyveremmel fejbe csapni az élőholt orkot ezzel téve őt ártalmatlanná, de ha nem is lenne elég bőségesen van még erő a karomba több csapásra majd a lassan meg érkező Drem'tharrékra szegezem tekintettem. Az öreg sámán járatos már a csata mezőn s hatalmas erővel rendelkezik igazán ki magasló méretéhez híven így egyetlen suhintásával képes lenne eltörni egy élő nyakát de hogy mire képes egy bomladozó hulla ellen ezt nem tudom meg mondani. Csak arra leszek figyelmes hogy Dübörgés parancsát hallom amihez igyekszem csatlakozni s várom a lehengerlő csodát amit sámánom ki tervelt magában ide felé vezető útján.

Vad harc alakult ki a nagymacskád és a hulla között. A félig már elrothadt test többször megkísérli hátasodat megölni a baltáival, ám csak egyszer sikerült felületi sérülést okozni a bundán. Vékony vérpatak indul lefelé.
Az élőhalotton valami különös ábrák világítanak. Úgy tűnik, teljesen belefeledkezett a küzdelembe, ha egyáltalán van magasabb szintű intelligenciája. A többiek meghátrálni kényszerültek a másik kettőtől, de a Dübörgés ahogy egyre erősebbé válik, elvesztik egyensúlyukat és ők is térdre esnek.
Sebezhetetlenek ezidáig, a vágások lepattannak róluk, karcolást sem ejtve bennük. Egymás után többször lesújtasz a fegyvereddel, de még az sem okoz kárt bennük. És a túlvilági lények csak az elpusztításotokra koncentrálják minden erejüket. Eddig sikertelenül.
Ahogy felnézel egy pillanatra a harcodból, több ezer hasonló menetelését látod a hegyoldalról letekintve a völgyben a falu felé.
Vajon hogyan győzték le a korábban érkezőket?

Ahogy előre felé haladnék jövök rá hogy ezek a bábok jobban bírják mint szeretnénk, így jelenleg hátrálási parancsra emelem a kezem. Érthetetlenek tűnhet sokaknak, de most nincs jobb ötletem ahogy a közelben lévő sziklás domborzatra tekintve jut eszembe a kiváló taktika legalábbis addig míg kitaláljuk mit is tehetünk ezek ellen a szarok ellen ténylegesen.
-Drem'thar, fókuszálj a sziklákra, azzal elzárhatjuk az útjukat, ezzel legalább időt nyerhetünk míg ki találunk valamit ellenük!
Üvöltöm át a csata téren ahogy az öreg sámán figyelmét élvezem még így is s egy Kiáltással igyekszik kőzáport varázsolni az élő holtak fejére, bár ennek hatása kétséges számomra az biztos hogy ahogy végre hajtottuk vissza vonulásra adok parancsot, jelenleg nem engedhetem meg hogy embert veszítsek hiszen csak pont annyi harcost hoztam amennyi elég míg a többieket hátra hagytam a falvak s határaink védelmére.

Ha sikeresen vissza vonultunk a csata térről a felénk tartó erősítést is meg állíttatom rohanásában. Majd a helyi vezető felé tekintek Maruknak lenne mit elmagyaráznia és az sem éppenséggel tetszik hogy elfejtette azon fontos részletet meg említeni hogy a rohadt sétáló halottakon nem fog a hagyományos fegyver.
-Maruk! -Magyarázattal tartozol, még is mikor kívántál volna szólni hogy az élő holtak ellen a hagyományos taktikánk szart sem ér?! -Talán ezzel akarsz mások klánjának az élére kerülni miután bele döglöttek az élőholtak elleni csatába egyszerűen csak felmorzsolod a faluk maradék védelmét?!
Engedem ki a hangom és várom a választ, s a támadó jellegű kérdésemre a hasonló választ, ha kell akkor szívesen össze mérem vele az erőmet de legközelebb inkább csak hívjon ki párbajozni ahogy az népünkhöz méltó, akár hogy is jelenleg az élőholtak nagyobb fenyegetést jelentenek így valamit ki kéne találnom ellenünk ha csak Maruknak nincs valami ötlete ellenük már.

Csatának elég kicsi ez a pár fő összecsapása, de azért életveszélyes. Egyelőre nem találtátok ellenszerét az élőhalott harcosoknak.


Egy egész seregnyi ebből igen félelmetes. És koránt sem biztos, hogy az eddig megérkezett erősítéssel elegendőek lesznek a megállításukra. A sámánod a kiálló sziklákat megmozdítja, mely lassan fákat és újabb köveket magukkal sodorva egész lavinává növekszik, elzárva a völgy átjárhatóságát.
Még próbálkozhattok ezzel a hárommal, de ha jobbnak látjátok visszavonulni, akkor logikus döntés a faluban hírt adni a fenyegetésről és esetleg újabb információkat begyűjteni. Maruk lassan utolér a yrchiekkel titeket, így hamarosan rá is számíthatsz a trió elleni küzdelemben.

Bár nem füllik a csatához a fogam, még úgy sem hogy Drem tökéletesen le zárja az ellenség felénk vezető útját az viszont hogy még három áll előttünk nagyon nagyon nem tetszik, ha egyel nem bírtam el akkor ez a három az életünkbe kerülhet. Majd lassan hátrálva csatlakozom Drem'tharhoz, aki mély tranzba esett, talán valami újabb és hatásosabb trükkre próbálkozik fordítani erejét. Magam pedig íjat fogva a kezembe igyekszem le lasstani a támadó ellenséget majd kisebb idő elteltével Drem'thar lenyűgöző mutatványa szellem farkasokat idéz ahogy azok elkezdik szét marcangolni az ellenséget csak reménykedhetek benne hogy őseink erejével felruházott farkasaink meg teszik a hatásukat és elintézik őket, de legalább feltartja őket addig míg bőségesen időt nyerhetünk hogy Markuték ide érjenek. Ettől függetlenül ha meg érkezik a harcos lesz hozzá néhány szavam.

Barátod minden mágikus erejét összeszedi, hogy ezt az előőrsöt elpusztítsátok, mielőtt visszavonultok és hírt visztek a most még gyanútlan társaitoknak.


* Három hatalmas farkas megjelenik és segítségetekre sietnek. Ám nem ugranak az élőholtakra, csak megállnak előttük, mire azok sem nyomulnak tovább. Drem'thar úgy érezheti, hogy ez baljós jel, hogy a szellemek nem támogatják maradéktalanul küzdelmeteket. A kialakult patthelyzetben akár vissza is vonulhatnátok, ám ekkor Maruk érkezik meg rohanó léptekkel.
-Mit csináltok? Miért nem igyekeztek végezni velük? Nem látjátok, hogy mi tart a falu felé?
* Két másik társával rávetik magukat a legelöl lévő ellenségre. A két segédje mindkét oldalról támadást indít, ekkor törzsfőnökük szemből lecsap törpe kovácsolta három méteres pallosának hegyéhez legközelebb lévő részével. Hatalmasat csattan kardja éle a hulla kobakján és egy lépést hátra is tántorodik.
Ám ő sem volt képes kárt tenni benne.
-Mi a fészkes rossebet csináltatok velük? Az előző két felbukkant gecit rozsdás karddal ölték meg. Ezt hogy nem szelte ketté a vasam?
* Lepillant gondterhelten az odalent menetelésükben megrekedt hadra.
-Valakinek szólnia kellene róluk a többieknek, hogy készüljenek...

Meg érkezik a hatalmas törzsfő Maruk is valahára és úgy ugrik nekik mint ahogy én is próbáltam. Idióta, ezzel is egy újabb probléma mert most őt is ki kell rángatnom onnét, feltehetőleg élve. Így indulok meg utána sietősebb léptekkel majd az előtte álló holtat csak baltám tompa felsző részével ütöm hátrébb mint egy baseball játékos a labdát. Majd Marukot próbálom vissza lökdösni a frontról.
-Azon voltunk hogy vissza indulunk, itt most egyelőre nem tehetünk többet. -Drem elzárta így is az útjukat van még időnk felkészülni.
Ezzel remélem hogy sikeresen ki lökdöstem a Marukot is és végre vissza indulhatunk a kurva faluba mielőtt mind itt pusztulunk.

Csak a faluban állok meg ha a szelemmeknek nincs más akaratuk és Drem'thart a legjobb vadászaimmal már el is küldöm csapdákat ásni, a démon ellen bejött itt is hasznosak lesznek a Gerillaharcban használatos árkok. Én magam Markutra nézek ezek után s csak mondom ami eszembe jut.
-Szóval az első hullámba érkezőket simán ketté vágtátok és nem mozogtak tovább? -Akkor ezek mi a fészkes kurva élettől lettek ennyire masszívak?!
Teszem fel a kérdéseket amikre nem találunk választ jelenleg, egyben reménykedem hogy ha végre ide érkezik a Knuut csapatai s az ő sámánjaikkal meg erősödve ki tudunk valamit találni, engem aggaszt ahogyan Drem'thar farkasai nem segítettek minket a csatában.