Uráldur leánya egy gyorsnak tűnő feladatot kap apjától. Választhat, hogy egyedül megy-e vagy visz-e bajtársakat a csapatából.
-Aglarnis! Egyik századom eltűnt a hegyekben. A fővárosból kellett volna a határig eljutniuk. Még látták elmenni őket, ám egy hete nem jelentkeztek. Valaki rajtuk üthetett, ám az utánuk küldött felderítők vagy nem tértek vissza vagy eredménytelenül tették meg az utat.
A kudarcot igen nyomatékosan büntettem. De azt hiszem a vissza nem térők nyomra bukkanhattak. Te már sokat próbált veterán lettél az elmúlt pár évben.
Rá kell jönnöd, hogy mi történt az egységemmel.
* Egyelőre ennyiből kell felkészülnie a feladatra.

Már egy ideje lemondtam róla, hogy apám újra feladattal bíz meg. Úgy gondoltam, hogy jó párszor adott már esélyt a bizonyításra és sokszor csalódást okoztam neki.
Ezért aztán még keményebben dolgoztam, még keményebben igyekeztem elsajátítani minden fegyver használatát, a mágia magasabb síkjait, hogy ha egyszer még módom lesz rá, akkor megmutathassam, nem valami gyenge kis korcsba fektette a bizalmát.
Anyán, Isis persze sokszor megdorgált érte, mondván, hogy apám igenis büszke rám, de én nem hittem neki. Egészen eddig a pillanatig.
Ahogy ott álltam apám, az Első Lord előtt, vigyázzba merevedve, faarccal, belülről majd szétvetett az öröm.
Ezek a szavak tőle felértek egy dicsérettel, még ha benne volt a fenyegetés is, hogy a kudarcot nem igen tolerálja.
- Mindent el fogok követni, hogy válasszal szolgáljak a rejtélyre, uram! –válaszoltam előírásszerűen. – Azonnal útra kelek, de csak egyedül. Ha esetleg áruló van a közelünkben, jobb ha minél kevesebbről tud. – teszem még hozzá, aztán ha elbocsátanak a szállásomon gyorsan magamhoz veszem a fegyvereimet, az utazó felszerelésemet és az istállóban feltámasztok egy élőholt lovat magamnak.

Aglarnis úgy dönt, hogy nem vesz magához túl sok felszerelést és bajtársak is csak a lelepleződés esélyét növelnék, ezért egy élőhalott ló hátán hagyja el a fővárost, a hegyek között vezető úton haladva, melyen eltűnt a század.
Első megállója, ahol gyanús jeleket talál három napnyira van Capitaltól. Egy fél hete ütött hevenyészett tábor maradéka. Katonai lábas elmosva a kialudt tűzhely felett. A hegy oldalában kisebb elmozdult kövek, mintha arra felé ment volna tovább, aki itt elhagyta a főző eszközeit.

Csak azt tudtam, hogy mi volt az uticélja a kiküldött csapatnak és, hogy a legutolsó kereső merre indult el, így abba az irányba indultam én is.
Nagyon apró jelekből lehetett tudni, hogy talán jó nyomon járok és csak akkor lehettem benne biztos, amikor egy már rég kihűlt tábortűz nyomaira bukkantam.
Akárki volt, jó táborhelyet választott a sziklák takarásában, ami mind elrejtette a tüzet, mind szélárnyékot adott.
Viszont az nem volt jellemző egy katonánkra és egy felderítőnkre sem, hogy csak úgy széthagyja a holmiját.
Az edény tiszta volt, így vagy nem használták mielőtt elhagyták vagy már el is tisztították.
De ki az, aki mindenét magával viszi, csak az edényét nem?
A tűz romjainál guggolva vettem szemügyre a környezetet. Minden csendesnek és kihaltnak látszott, a köveken nyomok nem igen voltak, csak egy helyen…..
Ott, amelett a nagyobb szikla mellett pár legurult kőmorzsalék……
Óvatosan kapaszkodtam felfelé, jóval a nyomoktól arrébb, de még annyira, hogy rálássak a helyre, ahová a kapaszkodónak érkeznie kellett……..

Felkapaszkodsz a hegy oldalában és már majdnem a csúcson vagy, amikor egy nagyobb vörös porral belepett résznél több tucat elhaladó lábnyomot fedezel fel. Úgy tűnik a lenti tábor tulajdonosa az egyik elveszett felderítő lehetett, aki észre vett valamit és felkapaszkodott ide. Igen csak kétséges az, hogy pont ezeket a lábnyomokat, hiszen igen éles szemének kellett volna legyen, ha lentről megpillantja. De valami nyom, ami elkerülte a figyelmedet vagy egyszerűen csak már az idő elmosta rávezette.
Ha tovább mászol a hegy tetejére, akkor nem találsz újabb támpontot, csupán találgatni tudod merre mehettek. Legvalószínűbb az, ha a viszonylag jól járható nyereg felé tippeled. Ám vajon tényleg el akarsz bóklászni vagy inkább visszamenni a főzőedényhez és a halott lovadhoz?

Miközben mászom felfelé, végig azon a részen tartom a szemem, ahol a görgeteg szerint az előttem járónak másznia kellett és nem is vesztegetem az időm hiába, mert egy kis párkányon megült vörösses porban meglátom a lábnyomokat.
Tehát jól tippeltem, errefelé igyekezett feljutni a felderítő, bár hogy miből jött rá, hogy itt kell keresgélnie azt csak ő tudná megmondani, hiszen a nyomot csak innen fentről lehet látni.
Legalább van valami, ami talán elvezet egy másik nyomhoz, de tovább menve csalódnom kell, nem találok semmit. Talán ha teljesen felérek?
Semmiképpen nem akarom feladni félúton, ha már ideáig felmásztam.
A tetején is körül akarok nézni, ha ott sem találok semmit, akkor visszamegyek és folytatom az utam.

Uráldur leányának csalódnia kell a hegy tetején. Semmi nyoma sincsen sajnos az eltűnt századnak. Se semmi másnak. Ám ahogy lemászik és folytatja az utat, hamarosan egy másik hadtest ellenőrző pontja akad az útjába. Hamar megtudja tőlük, hogy már hónapok óta felírják a jelentéseikben az elhaladókat. Ám az Első Lord emberei nem jártak erre. Ebben biztosak, még ha váltják is mindig egymást az őrségben, mert mások is kérdezték már, akik Aglarnis előtt jártak.


/Bocsi a rövidért!/

Amikor feljutottam egy kemény mászást követően a sziklanyeregre, csalódott vettem tudomásul, hogy semmilyen nyomot nem tudok felfedezni. Jó sok időt elvesztegettem a hiábavaló kutatással, de végül feladtam, így nem jutok közelebb a rejtély megoldásához.
Menne kell tovább.
Visszamásztam a tűz maradványához és felélesztve a lovam, folytattam az utat a határ felé.
Egy ellenőrző pont esett az utamba, ahol kiderült, hogy az eltűntek után kutatókon kívül nem járt erre előtte senki. Újabb kudarc!
Tehát e pont és a főváros között tűntek el. De vajon hol?
Csak az elhagyott tábor az egyetlen kiindulási pont, vissza kell fordulnom és sokkal tüzetesebben körülnézni.

A táborhoz visszatérve csak a megégett köveket találod. Valaki összeszedte a lábast és minden arra utaló bizonyítékot, hogy itt valaha is jártak valakik. Még a hamut is szétrúgta, a grániton lévő korom maradt csak meg.
Ahogy felnézel, nem találod meg a pici kőcsúszási nyomokat sem, amiből rájöttél, hogy ott valakik felmásztak. Úgy tűnik végleg a megérzéseidre vagy utalva.


/Nehéz küldi és ez még csak az eleje./

Attól függetlenül, hogy nagyjából be lehetett határolni, hogy mely területen „tűntek” el apám emberei, még hatalmas területről volt szó. Szóval egyáltalán nem volt könnyű helyzetben és ha az elhagyott tábortűznél egy alaposabb kutatással sem találok semmit, akkor bizony nehéz helyzetbe kerülök a feladatot illetően. Dolgom végezetlenül pedig semmi szín alatt nem akartam visszatérni.
Azonban döbbenten meredtem a helyre, ahol legutóbb megálltam és ahol az üres edényt is találtam. Ha most jöttem volna el erre semmit nem láttam volna!
Valaki nagyon alaposan eltakarított mindent. Se tábortűz maradvány, se üres csajka, se kőomlás……..semmi, csak valami fekete piszok a sziklán.
~ Mi a fene történik itt? ~
Nem tudtam, hogy ki csinálta és miért, de arra gondoltam talán figyel valaki, ezért tovább lovagoltam és jóval odébb álltam csak meg és szálltam le a lovamról, majd óvatosan lopakodtam vissza, hogy körbenézzek. Igyekeztem nagyon nesztelenül mozogni.

Aglarnis arra gyanakszik, hogy valaki követi. És több balszerencsés felderítő sorsa jobb is, ha óvatosságra sarkalja. Kerülő úton megy vissza a hegy magasa felől és meglepetésére nem az egykori táborhelynél pillantja meg az alakot, hanem még távolban elcsípi, ahogy a szomszéd hegycsúcs felé menő nyerget elhagyva egy barlangba belép.
Az apja egyenruháját viseli és nála van a lábas is. Keménykötésű katona egy görbe szablyával. Úgy tűnik nem vette észre a leányt, pedig belépés előtt körbe nézett a tájon.

Még egyszer megmászom a nyerget, hogy most már alaposabb kutatásba fogjak, de ezt fokozott óvatossággal teszem, minden lépésemre, lélegzetvételemre ügyelek, késem a kezemben, döfésre készen tartom és mágiám is azonnal kész vagyok bevetni, ám a volt görgeteg vonalában továbbra sem látok semmit.
De az óvatosságomnak meg lett az eredménye! A másik hegynyergen meglátok egy távolodó alakot, aki egy sötéten ásító barlangba tér be. Gyorsan lehúzódom így gyanakvó tekintete, amivel mielőtt belép, végig pásztázza a környéket, remélhetőleg átsiklik rajtam. Aztán eltűnik a barlangban. Az alak kezében pedig nem más csillant meg, mint az edény, amibe nem rég a tűz nyoma mellett bukkantam.
~ Szóval te vagy az, aki eltűntetett minden nyomot? De miért? ~
A férfin a felderítők egyenruhája volt, olyan, mint amit én viseltem. Tehát minden bizonnyal apám katonája, de mit keres itt és nem a feladatát végzi?
Természetesen azonnal oda indultam, hogy utána nézzek a dolognak.

Ahogy közeledsz a barlanghoz, semmi gyanúsat nem tapasztalsz. És benézve egy elkanyarodó folyosóba torkollik, látszólag arra felé távozott és elhagyatottan hagyta hátra a bejáratot. Ám amint egy oszlop mellett elhaladsz, rájössz majd, hogy tévedtél. A hátad mögül szólal meg a hang, megkerülve a követ az idegen, hogy ne vedd észre elhaladásod közben.
-Uráldur leánya. Ilyen gyorsan halálomat remélte néhány felettesem? -hangzik az ironikus hang- Gondolom ugyan azon a feladaton dolgozunk. Napokkal ezelőtt erre felé tért le a század valamiért az útról. Kicsit tovább tudtam követni ebbe az irányba őket, e a nyomaikat én is hamar elveszítettem.
Nagy ügyesség kellett, hogy te rábukkanj, mert azóta a sziklák között még inkább eltűntek a jelek. De ha már téged is ezzel bíztak meg, akkor ketten megtaláljuk.

Mivel nem tudom, hogy egy katona miért rejtőzködne egy ilyen helyen és miért nem tér vissza, hogy jelentést tegyen, igen óvatosan követem a férfit a barlangig és azon belül is, mert a járat rövidesen elkanyarodik és a bejárattól nem látok semmit.
Régi cseppkőszerűségek is akadályozzák a látást, így kénytelen vagyok ezen oszlopokat is kerülgetni, így fordulhat elő, hogy a fickó a hátamba kerül, amiért meg is érdemelném, hogy halál fia legyek. Nem követhetek el ilyen hibákat, még ha ő is olyan kiképzést kapott, mint én.
- Előnyben vagy velem szemben bajtárs. – fordultam meg lassan felé, mert a kapkodásnak már nem volt értelme. – Te tudod ki vagyok, én viszont nem, hogy te ki vagy. – kérdeztem egy cseppet sem barátságosan és egy szavát sem hittem. – És igen, ügyesség kellett, főleg, hogy valaki……mondjuk, aki az ikertestvéred is lehetne, nagyon el akarta tűntetni még a legkisebb nyomot is. – tettem most már nyomatékosan a kardomra a kezem és úgy vártam a magyarázatát. – Talán megmagyarázhatnád….

A self szeme vidáman felvillan szavaidra. Mintha csak egy hat éves gyerek játszana.
-Tanf vagyok, de ezzel talán nem kerülsz sokkal közelebb ahhoz, amit szeretnél. De nagyon ostoba lennék, ha a hadvezérem családtagjai elől tüntetném el a számukra fontos dolgokat.
Nem tudtam, hogy halálomat feltételezik és új embert küldtek. És még kevésbé sem azt, hogy téged fognak. Egyszerűen mindig eltüntetem a nyomaimat, ne tudjanak követni. De ha egyedül akarod learatni a dicsőséget, akkor nyugodtan folytathatod magad is.
Nekem viszont nem érdekem önzőnek lenni. Túl gyorsan váltam közkatonából szakaszvezetővé és túl sokan akarják az erős verseny miatt a halálomat. Viszont remélem nem tagadod, hogy veled azért mégsem egy pályán labdázunk.
Te megteheted akár, hogy másokkal összefogsz a siker érdekében, hiszen az előmeneteled úgy is biztosítva van. -majd karba fonja maga előtt a kezeit- Van valami elhallgatott információ, hogy miért tért le az egész csapat az útról, amin a határig kellett volna menniük?
* Félig vádló hangnemben mondta a kérdését és láthatóan bosszantja, hogy magyarázkodnia kell paranoiája miatt valakinek, aki majdnem érinthetetlen számára. Nem titkolja, hogy apuci leányának tart, aki fényes jövőjének megágyaztak előre, már csak hibáznia nem szabad.
A sötétben a hátad mögött valami megmozdult és az idegen is hirtelen felfigyelt a neszre, arra fordítva hegyes füleit, de még mindig szemével rád figyelve.

~ Szóval Tanf! Még nem ismerlek, de nem foglak elfelejteni. ~
Főleg nem, mikor végig hallgatom, hogy miket mond, miket feltételez, bár nem mondhatnám, hogy nagyon meglep vele, hiszen sokat kellett ahhoz verekednem és bizonyítanom, hogy a velem egy csapatban lévő bajtársakkal elfelejtessem: apám lánya vagyok.
- Az egy dolog, hogy a saját nyomaidat eltakarítod Tanf, de azokét is, akiket követtél? És most mondom, hogy nagyon gyorsan felejtsd el, hogy kinek a lánya vagyok, amit elértem, azt a saját erőmből értem el és hidd el, a kudarcaim sokkal több büntetést vontak maguk után, mint ha bármelyik társam tette volna azt. Ezzel jutottam előre. – léptem elé villámgyorsan és jó nagyot húztam be neki, aztán káromkodva ráztam meg az öklöm. – És most, hogy ezt tisztáztuk, már társulhatunk….Tenf.
Az utolsó mondatára megrázom a fejem.
- Én is csak azt az információt kaptam, hogy keressem meg a határ felé eltűnt csapatot. Muszáj lesz valami nyomot találnunk, különben is azért szalajtottak utánatok, mert senki nem jelentkezett, így nem hiszem, hogy a halálosra játszott valaki. – vontam meg a vállam.

Ahogy megütöd a fickót, az földre kerül azonnal. Nem a verekedés tűnik a fő erősségének. Pedig egy katonának nem árt.
-És vajon mit tennének azzal, aki visszamegy és jelenti, hogy jóformán semmit nem talált?
* Eszedbe jutnak apád figyelmeztető szavai. Ám nem sokáig elmélkedhetsz rajta, mert egy csapás a falnak vág. És ahogy kicsit magadhoz térsz a kábulatból, az oldalad közepes súlyosságú sebén túl a támadódat is észreveszed.



Egy umberduk adta ki azt a hangot az imént a hátad mögött, amire a megbeszélés közben nem figyeltél kellően. Karmai és szemfogai fenyegetően várják, hogy rád ugorjon...

Az ütés talált és bár elismerem, hogy a szavaiban sok az igazság, az öklöst nem azért kapta, hanem mert apuci kislányának tartott.
Az tény, hogy én is pont ezért nem térhettem vissza üres kézzel, nekem még annyira sem volt érdekemben, mint egy átlag katonának, sokkal rosszabb lett volna apám szemébe nézve elismerni az újabb kudarcot.
- Nem tudom, biztos semmi jó nem sülne ki belőle, de üzenetet hagyhattál volna, hogy egyáltalán élsz. Egyébként több embert is küldtek, róluk tudsz valamit?
Kérdezgetném még tovább, ha feltápászkodott, de ekkor hatalmas ütés ér félig hátulról és úgy a barlang falához kenődök, hogy csak nyekkenni van erőm. Az oldalam lángol és mikor tisztul a szemem előtt a kép, egy dühös és éhes umberduk-kal nézek farkas szemet.
Ez ma már a második és lehet utolsó hibám!
Ösztönösen a bénítás átkát vetem be, miközben megpróbálok oldalra vetődni, hogy biztos távolságra kerüljek a karmától és a fogaitól.
A vállamon átfordulva, a fájdalomtól fogcsikorgatva rántok kardot.
- Elkelne némi segítség!

Hiába figyelt fel a neszre Tanf, mégsem tudta megelőzni a váratlan támadást. Túlságosan lekötötte a veszekedés határát súroló beszélgetésetek. Így nem csak te hibáztál, de ő is. Ám sokkal olcsóbban megúszta.
Te viszont megúsztad. És ha szerencséd van, akkor átkod megdermeszti a bestiát és ketten súlyos sebeket ejtetek rajta, mielőtt kiengednének izmai. Ám ha nem vagy elég koncentrált, akkor könnyedén tér ki támadásaitok elől és hamar visszavonul a barlang ismeretlen mélységébe.
Ez utóbbi esetben társad kicsit megnyugodva néz végig, hogy van-e további sebed. És mondja neked:
-Még sosem láttam ennyire intelligens példányt. Találkoztam már éjfalánkkal, de nevéhez hűen türelmetlen volt. Sokkal könnyebb ellenfél.


/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Rontásod elérte célját és a harc folytatódik.
4-6-ig -Leperget róla az igézeted, ezért el tudott menekülni./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1

Lehet, hogy más esetben inkább menekülőre fognám, de most túl sok a hiba, amit elkövettem ahhoz, hogy a józan észen felülkerekedjen a mérgem. A sebesülésem ellenére, azt figyelmen kívül hagyva emelkedek fel pár méterrel arrébb, hogy felvegyem az éjfalánkkal a harcot, ha segít Tanf, ha nem.
A bénítás átka azonban eléri és míg tart az igézet alkalmam van rá, hogy alaposan megszabdaljam és társam sem menekül el, hanem ő is csatlakozik a harchoz.
Tudom, hogy nem könnyű ezeket megölni, ezért minden másodpercet kihasználok, hogy alaposan ellássam a baját, hogy megkeserülje, hogy orvul nekem támadt.
- Rossz ötlet volt velünk kezdeni, te dög! – sziszegem dühösen. – Adj neki Tanf, ne sajnáld!

Bármennyire is jól kezdett a szörny, te az átoknak köszönhetően hamar felül kerekedsz rajta bajtársad segítségével. Kell nagyon a sikerélmény nem csak az önbizalmatoknak, de a jelentésnek is.
Lassan kiengednek a bestia izmai és vagy tovább rohamoz téged nem kiengedve a faltól vagy a férfival fordul szembe és őt meghátrálásra kényszerítve egy pillanatra egérutat lát, melyet kihasznál és eltűnik hirtelen.
Első esetben még meg tud tépni téged és földre rántani. Alaposan megharapdál, mielőtt kifúja utolsó leheletét. Az egész tested karmolással és agyarai nyomától borított, beleértve az első támadásában felszakított oldaladat is. Ruhádat átitatta a vér.
-Jól vagy?
Második esetben mind a ketten harcképes állapotban maradtok, ám az éjfalánk tovább él. És csak a nyomai maradnak hátra.


/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Téged támad és meghal.
4-6-ig -Tanfot és hamarosan elmenekül./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

Sajnos nem tart elég sokáig az átkom, hogy teljesen végezzünk a bestiával, így van még ereje támadást indítani. Nekem még van időm félreugrani, de Tanf már nem ilyen szerencsés, ezért ő kerül most szembe a szörnnyel.
A férfi azonban nem kezdő, ezért folyamatosan hátrálva tartja fel az éjfalánkot. A lény látja, hogy innen már nem kerül ki győztesen, a váratlan támadás nem hozta meg neki a várt zsákmányt, ezért ahogy megnyílik előtte a menekülés útja, él is vele. Mire ismét megtámadhatnám, eltűnik a barlang ismeretlen sötétjében.
Leengedem a kardot és hirtelen önt el a fájdalom. Az oldalamhoz kapok és érzem, ahogy a felsőm nedvesen tapad a derekamhoz.
- Azt hiszem, kellenek a kötszereim. – dőlök szép lassan a falnak.

Isis Do’Odrun írta:

– Azonnal útra kelek, de csak egyedül. Ha esetleg áruló van a közelünkben, jobb ha minél kevesebbről tud. – teszem még hozzá, aztán ha elbocsátanak a szállásomon gyorsan magamhoz veszem a fegyvereimet, az utazó felszerelésemet és az istállóban feltámasztok egy élőholt lovat magamnak.

Nem sok kötszere van hősnőnknek, hiszen könnyű menetfelszerelést és egy élőhalott lovat vitt magával az útra. Persze egy adag géz mindig akad egy általános utazó felszerelésben, ám sajnos sem neki, sem a bajtársnak nincs fertőtlenítőszere vagy egyéb gyógyulást segítő kivonata.
Ám nem csak ő vérzik, hanem a ragadozó is. Ám a felderítő csak tétlenül állva néz utána.
-Még mindig azon tűnődöm, mitől nőhetett meg ennyire az ereje? Ám jobb lesz megnézni, mit hoztál az útra. Segítek bekötözni a sebeidet és utána kitaláljuk, merre is tovább.
* Neki lát átkötni a derekadat, ha odaadod neki a kötszert. És közben is beszélgethettek.