Helyszín leírás:
Hatalmas falak veszik körbe, ezen területet, amely védi az ott élőket minden támadástól. Több helyen is be lehet jutni a városban, a folyó felől hatalmas vas rácsok védik, míg a száraz földön faragott kő kapuk zárják el az ismeretlen szemek elől. Az idők során felosztottak, a területek. A kőkolosszustól kezdve megtalálható a szegény negyed, a központhoz pedig egyre közelebb érve változnak a házak mint lakói. Egy kisebb, azonban régebbi várfal zárja el a gazdagabb és jelentősebb embereket. Ebbe a zárt belső körben a király, s kastélya sem kivétel. Az ég felé törő fehér falait felfutó növények tarkítják, amik a körülötte lévő vizesárokból erednek. Ezen palota több vastag falú toronyból tevődik össze, ami kellő védelmet nyújt. A fő bástya, közepére teraszt építettek, melynek segítségével az uralkodó messzebbre ellát mint bárki birodalmában.

/Lánccsörgés hangjai/

A nap utolsó sugarai szűrődtek át a falak közt. Minden egyes árus, illetve kézműves ember éppen pakolta össze áruba bocsájtandó tárgyait. A földön dolgozók is megfáradva battyogtak haza. Nekik mindig szívesen nyitottak kaput, hiszen ők feleltek a város ellátmányáért. A kocsmánál is meggyújtották a pilácsokat, majd várják a beérkezőket, ha a munka gyümölcseként megisznak némi alkohol tartalmú italt. Bár némiképp elszabadultak az indulatok, ugyanis az ivóból egy sebhelyes arcú fazont dobnak ki. Néhány káromkodás közepette leporolja kalapját, majd lendületet véve hazafelé tart. Az őrök ilyenkor se restek figyelmen kívül hagyni bármi gyanús mozgást, bár kissé fáradtak. Némelyik már eléggé pislákol, azonban lassan leváltják őket az új kipihent rendfenntartók. Addig is igazoltatnak néhány ismeretlent, csakhogy némi kötekedéssel fenntartsák éberségüket. Nagy darab férfi szedi be az alamizsnát. Hatalmas hasát selyemből készült kaftán fedi, megannyi arannyal díszített gombbal. A kövér virsli újain néhány értékesebb drágakő csillan meg. Súlyos erszénye lehúzza, amúgy is feszülő övét, amely nyelve éppen hogy kilóg. Csak egy darab őr vigyáz testi épségére, valamint pénzére. Ez a járó malacpersely sok ügyes kezű tolvajnak lehetőség a meggazdagodásra. Főképp, azért is mert a tömeg miatt a hivatásos városi őrség nehezen látná a rablást.

/Lánccsörgés hangjai/


A csipákat dörzsölve ki a szeméből kászálódott ki egy fészerből, nagyjából áthúzva ujjait borzas haján, hogy kiszedje belőle a bele ragadt szalmaszálakat.
Alig egy hete érkezett a városba, ahol tátott szájjal bámulta meg a nagyobb épületeket, várost körülvevő hatalmas falakat, a gazdag kereskedőket és beljebb osonva a nagyobb pompát. Természetesen lopott, hogy fenntartsa magát, de nem nagyon mert szem elé kerülni, mert még nem tudta miként oszlik meg a város alvilága, kik irányítják őket és ki a tolvajcég itteni vezére, akivel nem szeretett volna összeütközésbe kerülni.
Ez a hét kellett ahhoz, hogy felmérje a terepet, hogy lássa a kereskedők, a városőrök napi mozgását, kiismerje magát az utcák labirintusában, ami esélyt adhat egy magafajta tolvajnak a menekülésre, ha bajba kerülne.
Elovakodott a fő utcáig, aztán beleolvadva az árnyékokba fürge szemmel vizsgálta végig a kínálatot, hogy mit lehetne az napra szerezni, hogy megtöltse üres és korgó gyomrát, vagy végre lopjon magának valami normálisabb ruhát, mert a szakadt rongy, amiben most álldogált, már kezdett nagyon is feltűnő lenni. Mondjuk mosdani sem lett volna rossz, mert a kosz már néhol kéregként feszült rajta és vakarózott majdnem állandóan.
Először a részegen ragadt meg a figyelme, aki könnyű prédának tűnt és azonnal utána is eredt, lehetőleg kívül maradva a fáklyák fényén, de ekkor látta meg a szeme sarkából a kövér és pompázatos öltözékbe bugyolált alakot, akinek övéről olyan kövér pénzeszsák lógott, hogy Flint-nek szinte elcsöppent a nyála.
Persze azonnal kiszúrta az őrt is mögötte, de inkább az lepte meg, hogy csak egy volt belőle. Pár pillanatig habozott, hogy a biztosra, vagy a nagyobbra menjen-e, de nagyon nagy volt a csábítás.
Az utcán sok volt még a járókelő, a pakolgató árusok és a férfi lassú és hájas volt, az őr meg nem akarta zavarni, így pár lépéssel mögötte volt.
Döntött! Nagy lendületet vett és úgy cikázott, mint a gyík, az emberek között, majd kisméretű tőre, mely könnyen elfért a kezében, egy nyisszantással igyekezett megszabadítani a súlyos tehertől a pocakos beszedőt, majd azzal a lendülettel rohant is tovább, a szemben lévő sikátor felé, hogy eltűnjön zsákmányával.
Meztelen lábai könnyedén vitték át az utcán és csak remélni merte, hogy jól mérte fel a távolságokat és egy őrbe sem fut bele, akit ne lepett volna meg a hirtelen támadás.

/Lánccsörgés hangjai/

- Vajon mennyire fog nekem örülni Gárnor, amikor megtudja, mennyit is akarok most beszedni tőle? A kölkei meg hagy sírjanak csak. Szerinted embertelen amit csinálok? Hát nem az, nekem is meg kell valamiből élnem! Még a végén elkényeztetném az ügyfeleket nem igaz? Az én szakmámban nem lehetek elfogult!  - fordult a testőre felé kétségekkel, de szinte mindent megbeszélt magával, s olyan volt mintha csak magában beszélne.
- Valóban uram. Önnek mindig igaza van. - tette hozzá kifejezéstelen arccal  a mellette lévő kopasz munkása. Igaz utálta munkáltatóját, azonban ő se kedvelt a toleranciát. Csakis azzal foglalkozott, miszerint a szütyő valamennyi tartalmából az ő zsebébe is jusson.
- Na itt is vagyunk! Majd próbálom nem elnevetni magam. De azért se fogok! - ismét magával értekezett a gazdag férfi, ámde könnyűnek érezte övét. Tapogatta volna az erszényét izzadt ujjbegyivel, azonban az sehol sem volt. Disznó szemeivel látott egy szakadt göncben futó fiút, kinél a zsákmányát tartotta kezei közt.
- Őrség! Őrség! Az a fiú meglovasította a pénzemet! Meny a dolgodra te is! Mégis miért fizetlek!? - visított szinte torkaszakadtából. A langaléta testőr meg is indult, mitöbb két rendfenntartó is vele ment. A haspók is nekiiramodott, de rögvest kifulladt a sarkon. Egy boroshordó, peremére hajolva próbált megpihenni, mialatt szíves úgy kalapált mint még soha. A fiú csak úgy szedte a lábát, azonban a várvédők se futottak lassan. Némi zöldség ládástól elé borult, ami akadályt alkotott a szűk utcán. Azonban egy tapasztalt menekülőnek ez nem volt akadály. Az egyik őr el is esett ugyanakkor tőle. Hatalmas reccsenés közepette rogyott össze. Társa hátra pillantott, ám most nem segíthetett rajta. A fiú szinte eltűnt a szemük elől. A város tiszteletben álló tagja elrohant egyenesen. A zsoldos inkább megfontoltan jobban szét nézett. Az egyik zsákutcában észrevette, amint felpróbál mászni az alacsony ház tetejére a tolvaj. Nagyot rántott göncein, amivel a földre is kényszerítette azt.
-  Hogy akarsz meghalni öcsi!? - érdeklődött rideg hanglejtéssel a bérenc, ezenkívül elővette csorba rövidkardját. Ha alaposabban szemügyre veszi őt a gazfickó, rájön miszerint egy nála sokkal rosszabb emberrel futott össze.  Szájában felvillanó mosollyal, egyben felcsillant vas szemfoga is. Homlokát vágás csúfította, felkarján pedig égési nyomok voltak. Igazi gyilkos a javából, mindemellett némi plusz pénzért bárkit megöl. Flintnek gyorsan kell cselekednie, vagy megpróbál elszökni, vagy szembenéz a kopassz férfival.

/Lánccsörgés hangjai/

Flint fiatal kora ellenére nem volt kezdő és már többször sikerült nagyobb zsákmányra szert tennie pont azért, mert egy ilyen kölyöktől nem számítottak nagy meglepetésekre, legtöbbször azt hitték csak kéregetni akar, így aztán könnyű volt megszabadítani az embereket az értékeiktől, sokszor nem is vették észre, mi történt velük. Flint-nek könnyű keze volt és gyorsan dolgozott.
Bár ez a város nagy volt és nem mozgott még otthonosan benne, azért a bízott abban, hogy ez az egy hét elég volt arra, hogy eltűnjön a sötét, szűk utcákban, ha megszerez valamit.
Persze nem számított ilyen csodálatos zsákmányra, amit a hájas beszedőnél meglátott és talán ez túl nagy csábítás volt egy olyan kölyöknek, mint ő.
Lehet, hogy be kellett volna érnie azzal a részeggel, de egyszerűen nem tudott ellenállni. A kidobott fickónál valószínűleg nem is talált volna semmit, lehet nem tudott már fizetni, azért rúgták ki….legalábbis ezzel győzködte magát, miközben gyors elhatározással a kaftános után vetette magát, miután meggyőződött, hogy az csak egy őrrel védi magát, aki bár nem tűnt olyan lomhának, mint a gazdája, de mégis csak egy felnőtt volt, akit lóvá lehetett tenni, ráadásul, annak sokkal nehezebb dolga volt, ha a nyüzsgő sokadalmat kellett kerülgetni, mint Flint-nek, aki elsurrant a lábak között, villámgyorsan kerülgetve a káromkodó népeket, árusokat, hordárokat.
Szerencséje is volt, nem is vették észre, míg már majdnem elérte az utcát, ahol eltűnni szándékozott a szemek elől.
Ekkor harsant fel mögötte a beszedő sivítása, ami vékony hangjának következtében végig szárnyalt a megszokott morajon és azonnal felhívta rá még két közelben lévő őr figyelmét.
A kövér ember nem érdekelte, az akkor sem érné utol, ha szárnyakat növesztene, a két őr és a testőr azonban lehet komolyabb kihívás lesz, mint gondolta. Nem tűntek puhánynak és gyorsabbak voltak, mint számított rá.
Kerülgetett, ugrott, mikor a rémült zöldséges arrébb mozdulva, hogy ne lökjék fel, elborította a ládáit és az az útra borult. Vigyorogva pillantotta egy röpke időre hátra, mikor a csattanást meghallotta, de leröppent az arcáról ez, ahogy meglátta a másik őrt, aki még a sarkában loholt, nem törődve pórul járt társával.
Gyorsan besurrant egy közbe és ezzel eltűnt a katona szeme elől, majd úgy döntött talán a magasban kéne folytatni a levegőzést, mert ott nem igazán szokták keresni.
Azonban számításon kívül hagyta a testőrt, a beszedő zsoldosát, aki a következő pillanatban úgy rántotta le a földre, hogy a felsője elszakadt és Flint nagy nyekkenéssel esett a hátára, hogy egy kis ideig alig kapott levegőt.
Meredten nézte az előhúzott kardot és a rideg szavak alig jutottak el a füléig, hiszen most látta csak közelről a fickó fizimiskáját, ami nem nagyon volt jellemző egy elpuhult városi szolgára, inkább elment volna egy erdei zsiványnak, vagy valami sokkal rosszabbnak, amit a vigyorából most elképzelt Flint.
- Puha, illatos párnák közt! - felesel vissza, bár eléggé be van tojva, azonban a nyelve kellően felvágott.
A kezében érezte a nehéz erszény súlyát és bár szívesebben vágta volna le a fél kezét, most a szabadulása érdekében olyan áldozatot hozott, amibe bele sem mert gondolni. Belemarkolt a csilingelő érmékbe és a kopaszhoz vágta, majd amilyen gyorsan csak tudott, megpróbált elslisszolni a fickó lába között, majd, ha sikerrel jár és a cselekedete elvonja a figyelmet,  berohant egy sötétnek látszó istállóépületbe, hogy ott húzza meg magát, míg elül a vihar.

/Lánccsörgés hangjai/

A fiút mulatságosnak találta, s nagyszájúnak egyszerre a fickó, bár sikerült némi kanyart csalni orcájára, mégis gyorsabban lehervadt, mint egy rózsa a sivatagban. Nem mondta volna bátornak, hiszen látott már pár sarokba szorított kutyát is ugatni, azonban mind ugyanúgy az életéért nyüszít, ha elkezdik fojtogatni.
- Tudod mit kölyök? Gyors halálod lesz annyi megígérhetek. - közölte vele az elképzeléseit, s elkezdett lassan felé lépkedni a kopasz fazon. Hirtelen érmék repkedtek mindenfelé, ennek ellenére legtöbbjük az uzsorás őrét találta el. Kardjával össze vissza csapkodott, noha ez nem segített neki semmiben. Hátra nézve látta, miként old a kölyök újfent kereket. A pénzt összekaparhatta volna, de ezt nem hagyhatta büntetlenül. Személyes elég tételt akart venni ezen a kis mitugrászon. Az összes értékes érmét otthagyta, majd üldözöttje után eredt. Csaknem elvesztette a ficsúrt, mikor a kovács inas megmutatta némi pénzért merre is menekült a törvényen kívüli. Eléggé ideges lett az eseményektől az életmódot váltott útonálló. Azon gondolkozott, hogyan is ölje meg az átkozottat. Talán vágja apró darabokra, vagy zsába közözve verje halálra? Amint meglátta az istállót rögvest bement, ám kellő csendességgel. Halkan lépdelt, közben pedig Flint aggódóan figyelte mikor szúrja ki őt, az ádáz martalóc. Az egyik szalma gúlánál megállt, majd többször is beleszúrt. Eközben a fiú egyre inkább levegőért kapkodott. Amint kiszúrta a férfi felemelte kezénél fogva, milyen módon egy párnát emelnének meg.
- Most nem menekülsz fiú! - mondta fenyegetően a égimeszelő ember. Hiába küzdött Flint nem engedte a monstrum. Olyan hang hallatszott eztán, mintha egy tököt ütöttek volna ketté. A sebhelyes homlokúnak fenn akadt a szeme, aztán összerogyott. A gyerek előtt ím már egy vörös hajú ifjú hölgy állt. Szeplős arca némiképp fiatalosabb külsőt kölcsönzött neki. Azonban tekintete égkék színben csillogott. A nála lévő véres fabot, miatt rögtön feltűnhetett, miként ő mentette meg.
- Jól vagy? Az a semmire kellő most már nem bánthat. - érdeklődött állapota felől, s kezét nyújtotta a fiúnak.
- Ha velem jössz én szívesen elszállásollak. Na meg el is rejtelek egy ideig. - közölte a szerencsés lehetőséget, majd várta a hölgy hogyan dönt a pártfogoltja.

/Lánccsörgés hangjai/

Nem nagyon van választása Flint-nek, így aztán nem is nagy ügy neki pimasznak lennie, bár a bátorságtól ez olyan messze van, mint ő a királyi széktől. A száját meg sosem tudta befogni, de legalább általában tudta mikor mit kell előadnia. Most nem igazán lett volna értelme rimánkodnia, hiszen nyilvánvaló volt, hogy ezt a fickót nem hatná meg sírással-rívással, mint a múltkor azt a kereskedőt.
Ezért inkább visszavágott és nem csak szavakkal, hanem a csillogó érmékkel is, mert csak ez az egy eszköz volt a kezében, kis tőrével nem ment volna semmire.
Sikerül is megzavarnia a kopasz zsoldost, bár nem egészen úgy, ahogy akarta, de annyi időre szerencsére igen, hogy eliszkoljon és lélekszakadva rohanjon, míg meg nem látta azt az istállót, ahol nem látott mozgást, így okkal feltételezte, hogy el tud majd bújni.
Jó mélyre beásta magát a lovaknak felhalmozott szénába és hang nélkül várakozott, fülét hegyezve. Sejthette volna azonban, hogy hiába nagy ez a város, ettől bizony az emberek nem változnak és pénzért bizony simán elárulják, főleg, hogy ha csak egy koszos kis kölyökről van szó.
Mikor meghallotta a csizmás lépteket, először még reménykedett, hogy nem a haramia találta meg, csak egy idevalósi tévedt be, de mikor egy hegyes kard, alig pár centire a füle mellett szúrta át a szénát, hát leverte a víz.
Persze, hogy megmozdult és próbált menekülni, de a következő pillanatban már úgy lógott a férfi kezei között, mint egy béka. Vészjósló hangjára megpróbált mindent, hogy szabaduljon, de reménytelen volt a kölyök helyzete, már csak a csoda segíthetett rajta, mert a fickó szemeiben gyilkos lángok lobogtak.
De valaki nagyon kedvelhette a kis tolvaj valahol, mert egy kongó csattanás után a zsoldos szeme kimered, majd Flint a földre huppant, ahogy a nagydarab test eldőlt, mint egy krumplis zsák.
Féltérden állva les fel értetlenül, hogy mi is történt, mikor döbbenten látja, hogy egy fiatal hölgy áll előtte egy véres doronggal, amivel nyilvánvalóan ő kólintotta fejbe a fiú fogva tartóját, ezzel megmentve Flint életét.
A kölyök elmerül a tengerkék szemekben, amik kíváncsian néznek rá, a kissé zilált vörös haj keretezi a lány szeplős arcát, aki aztán megszólal és Flint-nek leesik az álla, hiszen neki soha senki nem szokott csak úgy ilyet mondani és felajánlani.
Pont ezért egy kis ideig csak bámul a fel. nyújtott kézre, aztán zavartan a nadrágjába törli mancsát, bár ettől az csak még koszosabb lesz és ügyetlenül megfogja a másik kezét.
- Öhm….jól……kösz! Veled? Hová? – kérdezi a fejét oldalra döntve, ahogy feláll és gyanakvás villant a szemében. – Miért tennél ilyet értem? Miért kerülnél bajba miattam?
De persze, ha meggyőzi a lány, hogy nem valami csapda ez az egész, akkor hajlandó vele tartani, de azért minden izma ugrásra kész és a pénzes zacskót, alaposan a nadrágjába rejti.
Nem ismerős annyira itt, hogy attól, hogy a lány jól öltözött, még bízzon is benne.
- Ki vagy? És tudod, hogy ő ki volt? – int a már lassan a hátuk mögött eltűnő zsoldosra, nem tudva, hogy mit látott a lány és mit nem.

/Lánccsörgés hangjai/

A hatalmas bottól, amit a bejárat mellet talált megszabadult rögvest a lány. A fickó nem mozdult, kit hátra hagytak, s ez jót jelentett. Hiába is nem mindig kólint fejbe embereket ez a hölgy. A fiúban gyanakvás ébredt, bár a vörös hajú nőszemély nem tudta miért is. Arcát fintorogva felhúzta, aztán hátat fordított neki.
- Szép dolog mondhatom! Egy fiatal hölgy kockáztatja érted az életét, és ez a hála érte?! Azt hiszed nem léteznek lelkiismeretes emberek? Pedig én csak... csak segíteni akarok. - jelentette ki szándékait, aztán szipogás közben némi könnycsepp csordult le az arcán. A fiú láthatja, miszerint elégé önérzetes személlyel van dolga, kit a hálátlan fogadtatás igencsak megbántott. Azonban annyira szégyellte a lány könnyeit, miszerint rögvest letörölje.
- Bocsáss meg az előbbi kirohanásom miatt, de szomorú dolog ez. Csak azért mert vannak rossz emberek, így már senki nem bízhat a másikban? Kissé naiv vagyok tudom. Mindig is csodálatos, valamint segítőkész lovagokról álmodtam. Azonban soha sem találkoztam velük... ezért is akarok segíteni az embereken. Valakinek reményt kell adnia nekik nemde? - mesélt némiképp meggyőződéseiről az ifjú nőszemély, minek hatására megnyugtató, továbbá vágyakozó mosoly jelent meg orcáján. Igazán kedves teremtés volt, s szinte ártatlan.
- A nevem, amúgy Norye K.C. Tirsis a többiek csak N.K.C.T.-nek gúnyolnak. Na és a te neved micsoda, vagy szólítsalak öcskösnek? - érdeklődött, majd megborzolta kissé haját. Hirtelen hangokat lehetett odakintről hallani. Négy darab felvértezett őr dobogását lehetett hallani.
- Itt van, erre jött! Ne is kérdezzetek, csak öljétek meg. - harsant fel a távolból egy hang.
- Gyere gyorsan! Kénytelen vagy bennem megbízni! - szólította fel új ismerősét Norye, mindeközben megragadta kezét. Flint, ha ellenkezik akkor az őrökkel kerül szemben, azonban ha a leányt követi az elvezeti egy nyirkos pincébe. Az alagsorban rengeteg járat fellelhető volt. A hölgy szinte magabiztosan haladt előre a félhomály ellenére is. Mutatós kis házba vezeti az legényt,hogyha követte. Itt pislákoló kemence, illetve puha ágy van. Nem egy palota a lakás, azonban vannak benne értékes holmik. A kölykön múlik, miszerint visszaél e a tulaj bizalmával. Addig is magára hagyja Tirsis, mivel a kamrából akar neki némi füstölt sonkát behozni.

/Lánccsörgés hangjai/

Nem kell csodálkozni, hogy Flint gyanakvással kezel mindenkit, aki csak segítő szándékkal fordul felé, hiszen egyáltalán nincs hozzá szokva, hogy valaki önzetlenül tegye ezt. Az ő köreikben mindennek ára van, vagy következménye, ráadásul idegen ebben a városban és a kedvesség, a kislányos külső átverés is lehet, talán egy okosabb tolvaj, vagy más kerítő tanítványa. Ez nála nem jelent semmit, hiszen maga is nagyon jól tud színészkedni, hiszen megtanította rá az élet, és még magánál is látott fiatalabb gyilkost is, így számára teljesen jogos a távolságtartó viselkedés és a kérdések.
Figyelmesen fürkészi továbbra is a lány arcát, lesve minden árulkodó rezzenését, de tapasztalatai ellenére, teljesen őszintének tűnnek a hölgyemény reakciói, ahogy zokon veszi Flin nem túl hálás megnyilvánulását és hátat fordít, bár így elveszíti a további megfigyelés lehetőségét egy ideig.
Mikor azonban újra látja és a könnyeket is, mégis zavarba jön és mentegetőzésbe kezd.
- Ne……ne haragudj, de…..általában inkább feladnak a jutalomért, vagy elzavarnak, esetleg megpróbálnak kifosztani, de…..nem szoktak segíteni. – áll egyik lábáról a másikra mocskos talpát a nadrágjába dörzsölgetve, mert nem igazán tudja kezelni ezt a helyzetet.
Egy csinos, jól öltözött lány menti meg, aztán pirit rá, hogy nem tud viselkedni, amiben nem is sokat téved, hiszen nem nagyon van erre szüksége az utcán, ő a durvasághoz szokott, ahogy az előbbi példa is mutatta, nem ok nélkül.
- Naiv? – kérdez vissza, mert ezt a szót nem ismeri, de a lány hanghordozásából úgy gondolja, hogy valami nem túl elismerő jelző lehet, amit magáról állít, de nem akarja, hogy azért legyen rossz véleménye magáról a lánynak, mert ős bunkó módon kezelte a helyzetet. – Hát, mint látod nem vagyok egy lovag, - és még maga is elfintorodik, ahogy saját szaga megcsapja, - még csak egy átlagos városlakó sem, de azért…..örülök, hogy segítettél rajtam, különben az az aljas féreg biztos elvágta volna a torkom. Köszönöm kisasszony! – hajol meg esetlenül, ahogy látta néhány uraságtól, remélve, hogy ezzel jóvá teheti az előző viselkedését.
Miután remélhetőleg a hölgyecske nem gondolja meg magát és nem kiabál az örökért, úgy néz ki, hogy valamennyire elnyerte a bocsánatát, mert megmondja a nevét is.
- Ne….. – rántja el a fejét a borzolás alól és ugrik egyet hátra, mint valami űzött vad, hiszen annyiszor tépték már meg, - nem öcskös…..a nevem Flint, hölgyem…….Tirsis kisasszony. – javítja ki magát, hiszen tud ő, ha akar persze.
Rémülten kapja a fejét a közeledő hangok felé és máris megfeszülnek az izmai, hogy fusson, minél messzebb, hiszen úgy látszik sokkal nagyobb itt a büntetése egy kis tolvajnak, mint máshol, hiszen máris a vérét akarják.
Tekintete aztán vissza siklik a lányra, aki kérlelőn szól hozzá, kedvesen, amire végül rábólint, aztán megfeszülő keze elernyed és visszaszorítja Norye kezét és együtt fut vele, majd óvakodik le a nyirkos helyiségbe, ahol már már otthonosan kezdi érezni magát, de nem ez a végállomás, hanem egy barátságosan meleg szoba, hívogató, kényelmes ággyal, otthonosan berendezve.
Flint megáll nem messze az ajtótól, hogy szemrevételezze a helyet és tényleg megütközik rajta, hogy a lány magára hagyja, mikor valószínűleg tudja, hogy mi ő.
De nem nyúl semmihez, valahogy nem érzi ideillőnek magát, hiszen minden tiszta, ő meg piszkos és bűzlik. Nem megy beljebb csak ott áll, ahol Norye hagyta. Különben is van pénze! Azért csak ritkán harap abba a kézbe, amely eteti, bár néha elég vad hozzá.
- Hol vannak a szüleid? –néz körbe, mert nem biztos benne, hogy ha jön egy felnőtt nem hajítják ki páros lábbal és akkor még örülhet, ha nem verik meg, amiért itt van. – Ha meglátnak itt, akkor te is bajba kerülhetsz. Hallottad, hogy mit mondtak az őrök. – hívja kissé emeltebb hangon a másik helyiségben matató lány figyelmét a veszélyre.

/Lánccsörgés hangjai/

Amint bocsánatot kér a kölyök rögtön megnyugodott a lány. Bár lehet nem volt neki se könnyű gyerekkora, azonban bízott benne, miszerint hálásabb lesz.
- Ez szörnyű! Hogy tehetnek ilyet egy kisgyerekkel? Nem is csoda, hogy nem bíztál bennem. - jegyezte meg kissé bánatos hangon, rögvest átérezte Tirsys, mennyire egyedül érezheti magát. Szinte a társadalom számkivetettje ezen fiú. Amikor az egyik szóra visszakérdez gyerek az előtte álló személy menten ledöbben.
- Nem tudod mit jelent a naiv!? Nos.. hát... azt jelenti, hogy valaki hiszékeny. - mondta ki kissé belepirulva Norye, hiszen a szó magában nem kínos, de hogyha magyarázni kell akkor az. Meglepte az eset, ugyanakkor ne is várjon sokat egy utcakölyöktől. Neki nem tanította meg senki ezeket a dolgokat. Miután beszámolt róla mit köszönhetett meg drágalátos segítőjének az csodálkozva visszanézett a mozdulatlan férfira. Nem tudja a leányzó mit csinált pártfogoltja, viszont kezdte úgy érezni, miként vigyáznia kell vele. A semmiért nem akarnak gyerekeket megölni, legalább is ő ezt gondolta. Amint megborzolta haját Flintnek rögvest ellenkezett, habár ezért is volt ilyen aranyos ez a jelenet.
- Jól van na! Flint azért ennyire nem lehetett rossz. - jegyezte meg a kisasszony, majd ezt követően felkacagott. Amint bejutottak a biztonságos házba, belebújt a  helyettes háziasszony szerepébe. Rögtön benézett a spájzba, mi módon találjon valami finomságot vendégének. Hatalmas darab sonkát aggatott le annak tartójáról. Mikor elkezdte szelni a hús szép bíborszínű csíkok keletkeztek. Igazán étvágygerjesztő volt. Némi kenyeret is tett a tányérra. A kissé poros fiókból kihúzta a villát, illetve a kést. Igazi fejedelmi lakomának számított ez ilyen körülmények után. A srác kérdést irányított vendéglátója felé, mire az letette elé a vacsorát, s leült a rekamiéra.
- Atyám elment kereskedni, anyám pedig születésem után nem sokkal meghalt sajnos. Szerettem volna megismerni őt. - válaszolt a kérdésre Norye. Eleinte ő is vissza akart volna kérdezni, azonban eszébe ötlött, miszerint valószínűleg nincs, vagy nem is volt az új ismerősének vérszerinti gondviselője. Azonban visszaemlékezett a találkozásukra. Nem tudta még mindig elképzelni, miért akarta megölni őt az a fickó.
- Na és téged miért akart... tudod...az a martalóc megölni? - kérdezett rá a megmagyarázhatatlan eseményre. Rögvest kiöntött magának egy kupa bort, hisz megnyugtatta, valamint jobb volt úgy hallgatni a történetet. Eléggé rizikós nap van háta mögött, mégis ez semmi lehet a fiúéhoz képest.
- Jaj ne haragudj! Te is kérsz, vagy netán egy kis vizet? - intézte kérdését Tirsys a számára majdnem idegen gyereknek. Igaz nem nagyon szeretné, amennyiben miatta rászokna az italra, ellenben önt neki valamennyit ha úgy van. Igazán megérdemli ezek után. A vacsora után némi fürdőt is készít az új jövevénynek, majd kitesz neki némi tiszta ruhát.

/Lánccsörgés hangjai/

Az udvariasabb viselkedés máris meghozza az eredményét, hiszen a lány azonnal csodálkozni kezd és Flint pártját fogja a felnőttekkel szemben, bár a szóhasználata kicsit megütközteti a kölyköt, mert már nem is emlékszik mikor nézték „kisgyereknek”. Az ő társadalmi rendjénél nincs nagyon ilyen kategória, ha elég nagy ahhoz, hogy koldulni tudjon, vagy ügyes már a keze a lopáshoz, akkor már az őrök és a polgárok is elég idősnek tartsák őket, hogy megverjék, megbotozzák vagy bezárják őket és nem gyerekként kezelik őket.
Flint nem az a szégyenkezős fajta, hiszen akkor nem lenne az aki, de a Norye szájából olyan furcsa hallani, hogy nem ismer valamilyen kifejezést, de hát az iskolai műveltsége erősen megkérdőjelezhető, ahogy a társadalomban elfoglalt helye is, hogy bő szókincse legyen, bár azért nem veszi annyira magára, csak bólint, hogy így már érti, némileg egyet is értve vele, különben biztos nem beszélgetnének ők ketten.
A kölyökben valahogy fel sem merül, hogy a lány nem tudja miért üldözték, eleinte pont azért is volt gyanakvó, mert azt hitte csak a pénzére hajt valaki, ezért meglepi a hölgyemény döbbent pillantása, amit a kopasz gyilkos felé vet, de hát a lényeg, hogy a fickó még mindig mozdulatlanul hever és Flint reméli, hogy ha szerencséje van, akkor nem is kel fel többé.
A hajborzolásra meg önkéntelenül reagál, általában sosincs jó vége, ha valaki a hajához nyúl, de láthatóan Norye ezzel nincs tisztában.
Flint egyre kevésbé érti, hogy mi vezette a lányt ahhoz, hogy segítsen neki és, hogy még most is folytatja. Persze hallotta, mikor azt mondta, hogy valami miatt az a célja, hogy segítse a rászorulókat, de ez a kis tolvajnak nem nagyon volt érthető. Az önzetlenség eléggé ismeretlen fogalom volt az ő köreiben. Hiába törte azonban a fejét, nem tudott rájönni mi lesz a megmentésének ára, ezért úgy döntött kénytelen lesz megvárni, mit akar tőle a fiatal hölgy, de addig ráhagyja magát, hiszen jobban ismeri a várost, mint ő és nem akart a katonák kezére kerülni. Ha veszélybe kerül még mindig futhat!
Egyelőre azonban nem látott vagy érzett semmilyen fenyegetést, így csak csendben várakozott, aztán nagyra nyíltak a szemei, mikor előkerült a sonka meg a kenyér és a lány az asztalhoz invitálta, bár a késen kívül a másik tárgyról alapból nem tudta mit kéne kezdenie vele, de a kést sem használta, csak szinte nyelés nélkül magába kezdte tömni az ételt, mielőtt jön valaki és kidobja.
Mint megtudja a nagy nyeldeklés közben, amitől majd megfullad, a lány az apjával él, de az nincs itthon…..hála a szellemeknek!
Neki egy szajha volt az anyja, bár őt sem sokszor látta, aztán elvitte valami kór, de különben sem akarta volna sokat látni, mert akkor csak verést kapott, így a lány vágyálma nem nagyon érintette meg, falt tovább, egészen addig míg a kérdésre kicsit megálltak a fogai az őrlésben.
- Mert figyelmetlen testőr volt és minden bizonnyal elcsapták volna a szolgálatból. Sajnos nem számoltam vele, hogy ilyen gyors és, hogy idegen zsoldost fogadott fel az a hájpacni. – vonja meg a vállát, aztán lenyeli az utolsó falatokat is.
Valószínűnek tartja, hogy a lány majd ellenszolgáltatást vár a segítségéért, de ezek után nem sajnál tőle pár érmét, bár azt azért nem fogja neki bevallani, hogy mennyit is zsákmányolt, igaz ezt maga sem tudja.
- Kérek! – csillan fel a szeme, hogy még bort is ihat.
Úgy érzi, hogy valami mesébe cseppent. Aztán eszébe jut, hogy ennek biztosan meg lesz a böjtje, de most ezt elhessegeti.
Aztán még fürdőt is készítenek neki és ezzel már tényleg nem tud mit kezdeni, bár azért a tisztálkodást nem viszi túlzásokba, de a koszos és élősködőktől hemzsegő ruháitól boldogan válik meg, de előtte még az alsó ruhájába rejti az érmékkel teli zacskót. Majd megszámolja, ha egyedül lesz. Számolni azt tud! Bár gyakorlott ujjai azt mutatják, lehet, hogy ezúttal ez a tudás kevés lesz.
- Mikor jön haza az apád? De megfizetem a segítségedet, meg ha mutatsz valami biztos helyet későbbre, ahol nem találnak meg az őrök. Ki a tolvajok itteni vezetője, ha tudod, nekem az is jó. – kérdezi teljesen természetesen, mert a sápot valószínűleg meg kell majd fizetnie, ha maradni akar.

/Lánccsörgés hangjai/

A fiú ette a lány által elé rakott ételt, majd rögvest elkezdte azt falni. Néha aggodalommal nézett vendége irányába, hiszen akár torkán is akadhatott az étel, na meg esztétikailag se volt valami szép módszer a falatozásra. Néha gondolkozott azon, hogy megszólja, azonban inkább tartotta a száját. Belegondolt miszerint ehhez szokott az utcán, hisz ott bárki elvehette tőle az ételt, s ha nem volt elég gyors éhen marad. Kérdésére hamarosan választ kapott, bár közben kortyolgatta finom italt. Igazi minőségi bor volt, minek harmonikus hatása rögtön érezhető a nyelven. Kissé mézes utóíze volt, ami még kellemesebb érzést biztosított. A sztorit mindeközben megdöbbenve figyelte.
- Hát... az biztos, miszerint szép kalamajkába kerültél. Azt hiszem elég veszélyes életmódot élsz. Az ilyen esetek mennyire gyakran nálad? Még jó, hogy találkoztunk legalább valaki ráncba szed. - jegyezte meg a leányzó, közben mondata végén szája széle felkanyarodott. Hirtelenül érte ugyanakkor a srác kérése. Igaz megkérdezte tőle, hogy mit öntsön, ám nem képzelte volna, mi módon így rávágja. Kiöntött neki is némi lőrét, csakis annyit, amennyi nem okozhat komoly gondokat egy fiatalnak.
- Na azért ezt nehogy olyan gyorsan fogyaszd, mint az ételt. - tanácsolta a fiúnak, ugyanis féltette, miszerint becsíp még a végén. Na és nem is akarta volna, miként a sonka visszaköszönjön. Lassan telt az idő, mikor egyikük se tudott kérdést szegezni a másikhoz. Úgy volt vele a gyengébbik nem, hogy kikészíti a ruhákat. A napalt felváltotta az éjszaka, s besötétedett. Néhány gyertya alkotta a mesterségesen létrehozott fényt. A gyerek nekiállt kérdezősködni, ezenfelül még pénzt is ajánlott vendéglátójának. Hirtelen dörömbölés fojtotta a kisasszonyba a szót.
- Itt a városi őrség! Kinyitni! - szólalt fel egy agresszív hang az éjszakában. Az ablaküvegen át látni lehetett az égő fáklyákat.
- Nem érünk rá! Tudok egy biztonságos helyet! - hadarta el a szavakat gyorsan Norye, ezt követően megfogta Flint csuklóját. Felnyitotta a titkos ajtót a ház tulajdonosa, illetve húzta maga után az üldözött személyt. Miután elég messzire eljutottak ebben a kazamata szerűségben elengedte a vele szegődöttet. Hamarosan valami erős nyilalló fájdalom hasít a kölyök fejébe, ráadásul el is ájul. Mire magához tér, hamarosan irtózatos illatokra lesz figyelmes. A dohos pince szagát, mintha belengené a rohadó hús illata. Előtte egy megerősített faajtó lapul, minek két szélén fáklyák lobognak. A falak kőből voltak, s rozsdás bilincsek lógtak le róluk. A kezei, meg a lábai hatalmas fatömbökhöz voltak kötözve, ami egy x-et alkotnak. A kötelek olyan erősre voltak meghúzva, miszerint annak áldozatának kifakadt vére.
- Flint...Flint...Flint! - szólalt meg egy ismerős hang, mintha csak dúdolná a nevét.  
- Remélem érzed a törődést? Nem akartam annyi bort adni neked, mert még a végén nem érzel semmit az egész kínzásból. - jegyezte meg a női hang, ami ismerős lehetett a cselekvés képtelen kiskorúnak. Tirsis lassan végighúzta úját a csupasz válltól egészen a vendégének csuklójáig. Lassan a suhanc elé állt. Megjelenése nagyban megváltozott. Vörös hajzuhatagát felkötötte, így csak néhány tincs lógott le. Nőiessége egy főzős mellényben feszült, mik kicsi dombokat alkotva türemkedtek ki. Alsó végtagjain pedig fekete bőr simult teljesen lábaira, valamint fenekére. Igazán vonzó volt ebben a ruhában. Ez erotikába illő jelenetet groteszk módon csúfította el a kínzókamra. A nő gondolataiban az járt, mi módon kellemes lenne úgy megkínozni egy fiút, ha közben a női test gyönyöreit élvezhetné.
- Ja tényleg! Ismerem a vezért. Olyan buta vagyok majdnem elfelejtettem. Ugyanis ő az apám. - jelentette ki, aztán odament az ódon asztalhoz. A leány kiválasztott egy keskeny kést.
- Tudod! Nem jó a mi területeinken rabolgatnod! Igen én végig néztem az egészet. Ja és engem akartak megölni... az ilyen semmirekellőket csak bezárják néhány évre. - szöktek ki szavak a száján, aztán a tűszerű eszközt beszúrta az áldozatának mutatóujjába. Az ujjpercig hatoló éles tárgy megakadt, mit elkezdett forgatni a hölgy. Mindeközben szadista mosoly jelent meg arcán. Amint abbahagyta a tíz perces mutatványt Flint kissé megpihenhet. Érdekes dolgot láthat a falra írva, habár most elég nagy csávában. Jobban elemezve az írást kijön a hölgy monogramjaiból a nevének jelentése. Ez állt a falra firkálva:


Eredeti:
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z

Kód:
C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z A B

(Caesar kódolás, amit itteni tolvajok is használnak)

/Lánccsörgés hangjai/


Most, hogy eljött ide a lánnyal és az enni adott neki, miközben semmi sem utalt rá, hogy bárki is bántani akarná, kezdett Flint teljesen megnyugodni.
Mivel a lánnyal ott és olyan körülmények között találkozott egyáltalán nem nagyon szégyellte, hogy mi a foglalkozása, hiszen akkor minek segített volna neki, meg, ha nem vak, azért láthatta milyen állapotban van a ő, így válaszol a felé tett kérdésre, miközben befejezi az étkezést és magába tömi az utolsó morzsákat is. Kissé elálmosítja a tele has, amire biztosan rátesz egy lapáttal a bor, amit Norye figyelmeztetése ellenére pár korttyal eltűntet, hiszen mikor lesz még egyszer alkalma rá, hogy ilyet igyon?
Kissé összeráncolja koszos képét, amikor a lány a ráncbaszedésről beszél, de a kellemes jóllakottság elzsongítja ösztöneit, így könnyen hagyja eltűnni a felhorgadó aggodalmát.
- Meg tudom védeni magam! – horkan fel kisfiús sértettséggel a hangjában, de ezt is csak a rend kedvéért teszi.
Azt a sonkát meg már nem kell félteni, inkább megfulladna, mint, hogy visszaköszönjön, ami egyszer a gyomrában van, az bent is marad, arra mérget lehet venni.
Aztán jön a meglepő fürdő és a tiszta ruha, amitől már kezdi egészen jól érezni magát, annyira, hogy még egy kevés pénzáldozatra is hajlandó lenne, ha választ kapna a kérdéseire. Jobb tisztában lenni a helyi szokásokkal, egyrészt tudja mit és kit kell kerülnie, másrészt, hogy ha marad megvehesse a helyét a tolvajok céhében.
Érdeklődve várja a választ, de mielőtt még Norye válaszolhatna, Flint nagyot ugrik a dörömbölésre és a már oly sokat hallott szavakra.
Túlságosan elnyomta őt az erős bor ahhoz, hogy jól forogjanak az agytekervényei, így – bár felmerül benne egy halvány gondolat, hogy a lány adta fel, - végül is elfogadja az újabb segítséget és hagyja magát terelgetni a titkos alagutakba. Máskor biztosan felmerülne benne, hogy mi a csodának egy tisztességes házba ilyen menekülő út – mert annak tűnik, - de most csak megy, hogy elkerülje az őröket. Aztán érzi, hogy a lány puha, meleg keze elengedi, majd fájdalom hasít a fejébe és elsötétedik előtte a világ.
A lüktető kín a fejében, a csuklóiban és a bokáiban az, amit legelőször érez, aztán megcsapja az orrát a bűz is. A szempillái még nehezek és kell kis idő, míg összeállnak a fejében a menekülés képei és beazonosítja a nem ismeretlen szagokat: doh és bomló tetem szaga, melyet ismer a temetőkből.
Kezdi felfogni, hogy teste természetellenes helyzetben van, ezért kipattan a szeme és tekintetébe rémület költözik, ahogy felfogja a látványt és benne a helyzetét. Önkéntelenül megrándul, de ettől csak még jobban fáj és érzi, ahogy vére végigcsorog a karján.
Egy kínzókamra! Volt már hasonlóban, egyszer, ahol alaposan elfenekelték és ami akkor is félelemmel töltötte el, de ez most sokkal rosszabbnak tűnik.
A hangra, ami a nevét ismételgeti, majdnem felkiált, hogy figyelmeztesse, de aztán a torkára forrnak a szavai, mikor meglátja a fáklyák fényében közeledőt.
~ Ez nem lehet igaz! Teremtő, ha létezel,add, hogy ne legyen igaz! ~ fohászkodik, bár sosem volt hívő, de ezt alig akarja elhinni, bár a lassan tisztuló esze már tudja, hogy igaz, hogy jól át lett verve és, hogy mekkora bolond volt.
- Norye? Mi……miért? Ki…….- kirázza a hideg és egyben elönti a forróság, ahogy a látványt, a merész ruházattal takart test látványát, befogadja a retinája és, ahogy a lány ujjai végigsiklanak a karján elmaszatolva azon a vérét.
Azonban mielőtt még kimondaná, már választ is kap a kérdésére és ha nem lenne kikötözve, biztosan keresne egy falat, amibe a fejét verje.
~ Ostoba! Ostoba! Ostoba! ~ mantrázza saját magának, de nem engedhette meg magának, hogy csak bénultan nézzen, ki kell magyaráznia magát.
- De én nem ….akartam……hiszen hallottad, meg akartam keresni…..esküszöm….azért kérdeztem tőled….Emlékszel? Ugye emlékszel ….Norye?
Szeme kétségbeesetten jár össze-vissza, kiutat találjon cseppet sem rózsás helyzetéből, mert a lány pillantása semmi jót nem ígér. Hogy nem vette észre, miként látta ártatlannak azokat a most félelmetes dolgokat ígérő szemeket.
Valamiért megakadt a szeme a falon lévő feliraton és még legnagyobb meglepődésére azonnal be is ugrott neki, hogy látott már ilyet, de hát nem igazán tudott jól olvasni, na meg aztán remegve kötötte le figyelmét a hegyes késsel felé közeledő lány.
Most már összeállt a fejében az, amit az istállónál hallott és amit megtudott. És nem hitte, hogy csak azért akarják megölni Norye-t, mert egy tolvajcéh feje az apja…….
- Én …..megkerestem volna az apá………én….mit akarsz tőlem………….Ááááúúúúúúúú! –üvöltött, ahogy a torkán kifért és újra és újra és újra, amíg csak be nem rekedt és a boszorkány abba nem hagyta, akkor verejtékben fürdő testtel, erőtlenül bukott az álla ziháló mellkasára. – Kérlek……kérlek…….ne ölj meg…….
Nagyon fájt, amit csinált a kis szuka, de Flint szavaival ellentétben, hatalmas gyűlölettel telt meg iránta és tudta, hogy szívesen mártaná a szívébe azt a kést, amivel őt szurkálta, hiszen látta, hogy az élvezi a fájdalmát.

/Lánccsörgés hangjai/

Amint behatolt az áldozatába a kés szinte eufórikus érzés öntötte el. Azok a kiáltások, pedig örömóda ként csengtek füleiben. A lány mosolyra kanyarodó szája, az alsó ajkába harapó fogsora, s csillogó szeme elárulta, miszerint ő élvezi, hogyha másokat megkínozhat. Szinte nem is törődött az áldozatával, ki kérdésekkel bombázta őt. Távol járt ezen világtól, amint az éles kése egy élő húsába mélyed. Amikor abbahagyta, s vizslatta szerszámait már figyelt a kölyök egyre erőtlenebb hangjára.
- Ja visszatérve az előző kérdéseidre. Apám nem színleli azokat, kik az ő területén rabolnak. Nehogy azt hidd, miszerint én csak apám miatt kínozlak meg. Amint láttam, miként kifosztod azt a disznót gondoltam érdekes lenne megkínozni egy gyereket. Csak rajtad akadt meg a tekintetem, amúgy is már régen éreztem azt amit most érzek. - közölte vele gondolatait, mikor megfogott egy rozsdás ollót, melynek fém részei a negyven centimétert is elérték.
- Mit szólnál ha megszabadulnánk az ujjaidtól? Vagy más megfogható és levágható részedtől. Amúgy se lesz egyikre se szükséged miután végzek veled. Ne öljelek meg!? Mindegyik ezt mondja, pár óra múlva majd könyörögni fogsz az ellenkezőéért. Valószínűleg elvérzel a kezem alatt, vagy belehalsz a fájdalomba. A lényeg az, hogy lassú lesz. - jelentette ki Flinttel tervezett jövőképeit, közben pedig letette az ollót. Nézelődött tovább, mikor megakadtak égkék szemei az egy satu szerű miniatűr tárgyon. Először elkapta a fiú egyik ujját aztán rászorította az eszközt. Hamarosan elkezdte csavarni, minek hatására az új játékszere érezhette, mikén hatalmas nyomás nehezedik ujjcsontjára. Óriási kínszenvedése közepette, minden elsötétült újfent a gyermek előtt. Örülhetett, hiszen az ájulás hatására nem érezhetett semmit. Midőn kinyitotta szemeit, csodaszép fenyves tárult elé. Az örökzöld megnyugtató, továbbá frissítő illata terjengett a levegőben. Úgy hihette, miként az egész szenvedése valamiféle álom lehetett csak. - Szép festmény ugye? Amint látsz magad előtt csupán freskó. Remélem elhitted miszerint vége az egésznek. A realitás kedvéért még fenyő ágakat is hoztam be. - szólalt meg ismét a rideg női hang. Ezért a groteszk csíntevésért biztos Flint megakarta ütni a lányt, bár mikor megpróbálkozna vele rájön, miszerint a bal lába még így is megvan láncolva.
- Így kell viselkedni egy lánnyal? Mondhatom szép... elájul pont mikor a legjobb részhez érek. Abba is hagytam, mert az csak pazarlás lenne. Gondoltam inkább lelkiekben kínozlak most meg. Na de mivel már magadhoz tértél fojtathatjuk is a rég bevált módszert. Hahaha!  - Norye ördögi kacaja betöltötte az egész szobát Elővett egy görbe kést a háta mögül. Zajokat halott odakintről ezért rögvest oldalra kapta tekintetét.
- Mindjárt jövök édes. El ne menj! - szólalt fel ismételten a fiatal hölgy, majd egy csókod dobott Flint irányába. Amint becsukódott az ajtó rögvest nekiállt kiutat keresni a csapdába jutott srác. Meglátta miszerint a láncos bilincs falhoz erősített részében lévő szegecsek már igencsak meglazultak, ha azt sikerül kitépnie, akkor meglát egy megkopott vasrudat. Az alagútnál lévő fal ellenkező oldaláról levegő jön, a meglazult téglafalat talán ki tudná ütni. Persze ez egy meggyötört fiú számára igen nehéz lesz. Amint sikerül ezen tette, kisebb lyukat fedez fel, mi eléggé nagy, miszerint ő átférjen rajta.

/Lánccsörgés hangjai/

Sosem gondolta volna, hogy egy lány fogja megkínozni. Sokszor számított rá, hogy ha egyszer tényleg tetten érik és nem csak a szokásos „verjünk meg egy utcagyereke, aki lehet, hogy tolvaj” féle őrbe fut bele, akkor egy kínzókamrában kötk ki, bár ezt is csak nagy ritkán, rémálmaiban képzelte el, de azt soha, hogy egy fiatal, szinte még kölyöklány fogja keresztre feszíteni és kéjes örömmel az arcán forgatni benne a kést.
Mert hiába, hogy csak az ujját szúrta át, de Flint úgy ordított, mintha nyúznák, vagy a hasában forgatnák a kést. Mert fájt, iszonyúan fájt.
Rosszul volt és hányingere támadt, azonban hirtelen vége szakadt a kínnak, de alig hallotta mit beszél hozzá a lány, csak nehezen állnak össze a fejében a szavak.
Már elmondta Norye-nek, amit feltudott hozni mentségére és nem hitte, hogy bármi megállítaná abban, hogy tovább is kínozza, mert ez látható örömmel töltötte el és a fiú látott már hasonlót. Ettől még jobban félt.
Mikor meglátta azt a hatalmas ollót a szemei olyan nagyra tágultak, hogy már-már fizikai képtelenség volt.
- Kérlek….miért…..mindent megteszek…..amit csak….akarsz. – zihálja szinte nyüszítve, szemét le nem véve arról a borzalmas szerszámról.
Sajnos sejtette, hogy ezzel nem fogja megállítani e kegyetlen nőszemélyt. Akkor sem lélegezhetett fel, mikor végül az olló lekerült a listáról, mert lett helyette más, egy valamiféle szorító, amit minden totojázás nélkül húzott a lány az ujjára és már szorította is össze.
Flint csak azért nem vizelte össze magát, mert végül a szellemek megkegyelmeztek neki és némi rángatózás és üvöltözés után elájult.
A fájdalom térítette magához a fiút és csak ez volt a hiba Norey kegyetlen számításában, mert mire összekötötte volna a kölyök az előtte megjelenő képet és a hasító kínt, már a lány meg is szólalt, így az illúzió csak pillanatokig tartott és fel sem fogta igazán.
- Te…nem is vagy….ember. – nyöszörögte a kölyök elhalóan és bár szívesen megütötte volna a kínzóját, nem sok ereje maradt hozzá, bár azt meglepetten vette tudomásul, hogy már nincs kifeszítve, csak a bokáján feszül béklyó, ami a falhoz van rögzítve.
Szóval még nincs vége! És ezt nem is rejti véka alá, bár valószínűleg ez a kínzása része.
Meggyötörten néz fel a szeme előtt megvillanó gonosz külsejű késre, aztán lehunyja a szemét és várja a belehasító fájdalmat.
Azonban talán még is szemmel tartja valaki odafenn, mert a lányt megzavarja valami, mintha hangok közelednének a kínzókamrán kívülről, ami arra készteti Norey-t, hogy félbehagyja, amit akart és magára hagyja.
Nagyot sóhajt, de aztán azonnal megélénkül, hiszen lehet ez az utolsó alkalom, hogy megpróbáljon elszökni. De persze a bilincs kulcsát nem hagyták itt neki! Azonban, ahogy rángatja a láncot, ami a falhoz van erősítve, látja, hogy az meglazult, így vadul rángatni kezdi, ami végül enged is és Flint nagyot esik, de nem pihenhet, pedig a keze nagyon fáj és tiszta vér. Talál egy vasrudat, amit fel is kap, mert legalább védekezhet, ha visszajön az az ördögi nő, de közben meglátja a laza téglákat és felébred benne a remény. A rúddal ütni kezdi gyorsan, mert fél, hogy a zaj visszahozza a lányt, és mikor már sikerül akkora lyukat alakítani, hogy vékony teste kifér, már mászik is, nem törődve vele, hova jut, csak el innen, minél messzebbre.

/kis mértékben gyógyszer/

Lassan lenyugvóban a Nap, mikor egy fáradt utazó tér be az út széli kocsmába. A félig a földbe vájt szobához egy erkély szerű „előtér”, inkább amolyan még vízszintes egy kicsit, hogy a korlátig elmehess, de pár lépés múlva a lépcső önhitten kezd ereszkedni.
Az első, ami a szeme elé tárul Arthasnak az a borzasztóan alacsony bárpult. A székekre felülve körülbelül térd magasságban van az asztal lapja. A csapos alacsony kis emberke pedig mintha csak össze lett volna nyomva, hogy hozzá idomuljon eme elméretezett fatákolmányhoz.
Ha körbe néz és nem rohan egyből piát kérni, akkor az asztalok között az egyiknél megpillanthat egy öt fős, jól felfegyverzett társaságot, többen vaspáncélban ülnek és karfáikon fegyverek lógnak, másoknak az övükön. Kemény kis csapatnak néz ki, olyannak, akik verekedésnél vasököllel osztják a pofonokat.
Egy másik asztalnál magányosan ül egy erdei tünde /Alia/, a friss érkező még nem tudhatja, hogy ő is nem rég érkezett. Egy újabb asztalnál két módosabbnak tűnő földműves iszogat. Nagyon bele merültek a diskurzusukba.
Van még két asztal, ahol két illetve három köpenyes alak igyekszik az árnyékban maradni. És egy üres is.
-Mama, az elf itala! -szól oda a kis ember a nála kétszer magasabb pincér csajnak, ki jó negyvenes éveiben járhat már.
-Jól van már! Elsőre is hallottam, nem tudok hat felé szakadni. -ordít vissza a felszolgáló az asztalok közül.

Hosszú utat tettem meg már, tigrisbarátommal Mellon-nal ,a Városba igyekezvén,hogy az erdőn át rövidíthessem le a fárasztó és nagy távolságot,ami a fővárosig vezetett,hogy eladhassam végre a Barlangi Görény nem éppen illatos bőrét...Mert ha sikerülne eladnom jó pénzért,akkor a hőn áhított alkarvédőm is végre a birtokomba kerülhetett,amire már nagyon vágytam...
Az erdő széléről egy kis falucskát pillantottam meg..és ha már itt járunk..betérek a fogadóba,hogy kis frissítőt ihassak,hogy aztán tovább álljak a célom felé..
Mellon inkább vadászni indult ,mert korgó hassal inkább nem kísért el az ital elfogyasztásához..és maradt inkább a friss és ízletes vadhúsnál..
Így,egyedül tértem be a kis Ivóba,ahol elég szegényes,de annál zsúfoltabb volt a forgalom..
Leültem egy asztalnál,és kértem a csapostól egy italt..és csendesen ,meghúzódva vártam is..
Az asztalom mellett öten ültek állig fegyverekkel,és hangosan meséltek egymásnak történeteket,amiken jót derültek..és a habzó sör is a koccintásuk nyumán kifröccsent az asztalra is..
Én a köpenyem felhajtóját a fejemre rakva léptem be a kocsmába..így nem nagyon keltettem"feltűnést"..mert inkább egy fáradt utazónak néztem ki,mint Tündének..és ez inkább volt ínyemre,minthogy a poros és az úttól megviselt ruhám alá látnának,hogy nő vagyok..
Nem mindig szerencsés,ha "felfedem" női mivoltom..mert ki tudja,hogy kinek szúrok szemet..és lehet,hogy pont egy olyan személynek,akit nem szívesen látok a társaságomban..
A csapos is csak azért "tudta",hogy elf vagyok,mert az íjam mellettem,az asztalnál volt letámasztva,és aki látott már Tünde íjat..az tudta,hogy semmivel sem lehet összetéveszteni..és az enyém ,azért elég szemet szúróan volt jellegzetes..mert a Nővérem készítette nekem,és egyedisége is csak az enyém..ahogy minden elfnek a sajátja ,egy darabja a lelkéből..amitől sohasem válik meg élete folyamán..ahogy én sem!..mert mindig nálam van!..
Az italra türelmesen vártam,és addig a szememmel körbenéztem a fogadó vendégein..és csak hallgattam a vicces történeteket,amiket a szomszéd asztalnál meséltek..és mosolyogtam a csukjám alatt,egy-egy humoros előadásmódon..

Alig egy hónapja tartózkodom a fővárosban és környékén, de semmi ifjúkori barátommal, netán rokonommal nem futottam még össze, aminek kifejezetten örülök. Hajnaltájt, amikor a nap még csak feljövőfélben volt, végre rávettem magam, hogy meglátogassam a családomat. Ott álltam a házuk előtt átlagos, kissé már megkopott gúnyámban, és néztem, ahogyan édesapám a ház felé ballag mára már öregedő végtagjaival. Édesanyám egy kinti asztal mellett ücsörgött, és nagyban varrogatott valamit. Az öcsém szinte alig volt hajlandó elmozdulni a szoknyája mellől, folyton ott sürgött-forgott körülötte, és folyton mérges lett rá, amikor leült egy kicsike időre is valami nőiesebb dolgot csinálni. Olyankor apám mindig rám szólt, hogy rángassam el onnét, és végre nekem is szabadidő jutott, ugyanis szegénynek fiú létére elég nőies kezei voltak, apám neki külön tanította, mi is a dolga egy férfinak.
Valakinek feltűnhetett a bámulásom, mert hirtelen rám szólt valaki mögülem. A gondolkodásból feleszmélve fordultam meg, és egy fiatal, olyan 17-18 év körüli fiút pillantottam meg, teljesen ugyan olyan hosszú hajjal, mint az enyém, s egy kíváncsi, mélyzöld szempárral. Azonnal felismertem, az öcsém volt az. Az én drága kisöcsém.
Összeszűkült szemekkel kérdezte meg, hogy ismerem e valahonnan. Biztosan idiótának néz, amiért ilyen meredten bámulok rá. De ez engem nem igazán érdekelt, mosolyogva, hirtelen hévből öleltem át, ahogy egy tipikus nagy-testvérhez illik. Egyszerre esett le a tantusz, hogy nem kéne ily hirtelen rárontanom, mint ahogy ő megkérdezte, hogy mégis mi a frász ütött belém, megőrültem e.
Lehajtott fejjel kértem elnézést tőle, és indultam vissza arra, amerről jöttem. Már az erdő határánál voltam, amikor hallottam, hogy utánam kiabálja a nevem. De nem álltam meg, s egy "Az igazi férfiak nem sírnak mások előtt!" sóhajjal letöröltem a lefolyni készülő könnycseppet a szemem sarkából, s fojtottam vissza gyermekded zokogásom.
Egy út melletti fogadóba tértem be nagy hévvel. Körül sem néztem, csupán gyorsan levetettem magam egy pult előtti székre, és kértem egy korsó sört.

/kis mértékben gyógyszer/


A taverna félhomályában a tulaj mosolyogva nézett fel az új vendégre.
-Mit adhatok, szép jó uram? Remek törp sörünk van, de akad itt édes bor is, ha arra vágyik. A legtöbb ételünk ára ki van téve a táblára. -mutatott a felírt betűkre és számokra- De ha másra vágyik, azt is elkészítjük Önnek. Nem szeretném, ha éhesen vagy szomjasan távozna és rossz hírünket vinné.
*A nő létére felettébb nagy növésű anyukája pedig egy rosszalló pillantás kíséretében elvette Alia italát a pultról, jelezvén, hogy még mindig nem bocsátotta meg gyermekének, hogy türelmetlenkedett. És kivitte az asztalhoz.
-Tessék! Elnézést a késésért, csak este felé már nagy szokott lenni a forgalom. Mindenki menekül be a sötétség elől és türelmetlen. A kölyköm meg élen jár ebben.
*Miközben kellemesen telik bent az idő, addig a tigris kellemesen megtöltené a hasát, ha nem üldözné az ember, akinek tulajdona volt nem rég a kecske. Zsákmányával a szájában ugrik át a kerítésen és kezdi érteni, miért viselkedett úgy Ciprász. Nagyon bonyolult dolog ez az együttélés és sokszor az életedre törnek miatta. Oda fent a saját birodalmában sokkal jobban tudta, hogy ki vagy mi veszélyes rá és kitől nem kell tartani.
-Hé, szomszéd! Minden rendben van?
-Dehogy van rendben! Egy Werit tigris ólálkodik a környéken. Meg kell állítanunk.
*A hír egyre gyorsabban terjedt, ahogy gyertyák gyúltak a lefeküdni készülődők otthonaiban és nem telt bele sok, mire tizenkét bátor helybéli indult Mellon nyomába.

Az asztalomnál vártam az italomat..amit kissé később kaptam meg,de a kocsmárosné sűrű elnézés kérése után ,meg is kaptam végül..
Jól is esett a hideg itóka,és szomjamat is oltotta,ami már eléggé kellemetlen volt már,de ahogy iszogattam a finom nedűt..éles fülem valami nagy riadalomra lett figyelmes..és ahogy kivettem a szavakból..Mellon volt az,aki kiváltotta ezt a felbolydulást..
Kifizettem az italt,és összeszedtem a holmim,és úgy tettem,mintha kíváncsiskodó lennék,és a hangok forrása felé vettem az irányt..és sietősen a Barátom felé indultam,hogy megnézzem mit csinált..
Nagy meglepetésemre egy kecskét fogott a szájában,és vidáman csörtetett felém,hogy megmutassa,milyen jószágot "talált"..
..Hát mit mondjak..nevessek vagy inkább szidjam le érte..
-Mit csináltál?..honnan szedted ezt az állatot??..ez az emberek jószága!..nem a Tiéd!..most aztán jó nagy slamasztikába keveredtünk..Gyere..mennünk kell!..mert itt nagyon hirtelen haragúak a gazdák!..és most jó páran a nyomunkba vannak e miatt-mutattam a kecskére,akit közbe a tigrisem elengedett a szájából..
-Menj és bújj el!..majd én elintézem!..meg ne lássanak!!..spuri!!-intettem gyorsan a tigrisemet,hogy mielőtt ideérnek a haragos gazdák,ne lássák meg a társamat...és Mellon nagyon gyorsan elillant,hogy még a hűlt nyomát se találják meg az emberek..mert Ő is érezte most,hogy nem volt nagyon szerencsés elkapni a házaknál legelésző állatot..és a hangomból érezte,hogy most "rosszat"csinált..de tudta azt is,hogy nem haragszom rá igazán..csak épp rossz helyen és időben volt ott a kecske..és ez a tigriskémnek egy új élmény volt..nem akart Ő rosszat5..csak az a baj,hogy rajtam kívül ezt nem nagyon fogják megérteni az emberek..de talán..hátha sikerül..

Nagyban a sörömet iszogattam, de arra kellett felfigyeljek, mögöttem nagy a felbojdulás.
Fejemet oldalra fordítva füleltem hát magam mögé, egyből sikerült kihallanom, hogy valami tigris ólálkodik a környéken. Akaratomon kívül is kis híján félrenyelve az itókát kezdtem el nevetni, mert hogy erre bárhogyan reagálhatnék, de komolyan egyszerűen képtelen vagyok venni. Legurítottam hát a maradékot, s pár tallért a pultra löktem, intve a törpnek, hogy a visszajárót megtarthatja. Mert hogy ezt látnom kell saját szememmel, az fix.
Egy nálam egy fejjel kisebb srác mögött értem ki, s mivel a hangok arról jöttek amerre ő ment, úgy döntöttem követem.
Most, ahogy nézem, a palástja meglehetősen tetszetős, s egy páratlan kidolgozású elf íj pihent a kezében. Sötét karrierem során volt már dolgom elfekkel, elf fegyverekkel annál inkább. Ugyan jól kezeltem a kardokat, lándzsákat, bárdokat, fejszéket, tőröket, íjpuskákat, nagyjából mindent adtak már a kezembe egy harc kellős közepén "nesze, védd meg magad!" -jelmondattal. Egyszer loptam elf íjat egy harcostól, s első dolgom az volt amint veszélytávolságon kívülre kerültem, hogy kipróbálom, de valahogy nem voltam képes boldogulni vele. Mi tagadás, semmi érzékem az elf íjakhoz, minél inkább nem értettem ahhoz a kifaragott csodához, annál többet ért. Már pedig egy ilyen rengeteget ér, főleg, ha ilyen különleges a kidolgozása, mint ennek. Egy pillanatra erősen meg is fordult a fejemben, hogy valahogy megfújom tőle, egy jó ideig biztos meggazdagodhatnék belőle, ám sajnálatos módon több pont is akadályozta kigyöngyözött tervem, az első és legfontosabb mégpedig az, hogy nem egy egyszerű emberrel lehet dolgom a munkát ítélve, és ha egy ilyen befolyásosnak tűnő embert meglopnék és eladnám a tárgyat valahol, egy nap sem kéne, és megtalálna. És akkor pápá Arthas, pápá bosszú!
Annyira elgyönyörködtem tervében, hogy a hangokból ítélve már kevesebb ember van körülöttünk. Felnéztem az elf fiú feje felett, és kis híján szívinfarktust kaptam. Egy szép, nagy Werit tigris lépdelt felénk egy kecskével a szájában, de az ifjú -bár nem tudom mennyi idős, ergo azt sem, hogy ifjú e még- csak nagy lendülettel lépdelt felé. Reflexből nyúltam felé bal kezemmel, hogy hátraránthassam, jobb kezemmel pedig a ruhám alatt lapuló kis egykezes kardom felé, hogy elé ugorva letámadhassam felénk csörtető vadállatot, de a srác megszólalt. És nem, nem hozzám beszélt, hanem az előttünk lévő állathoz.
Hamar esett le a szituáció, hogy ez a "vadállat" az övé, s míg ő az erdőbe utasította a példányt, elengedve a kardom nyelét, mély levegőt vettem.
- Nagyon jól mehet neked az élet egy saját tigrissel, hallod e. - szólok hozzá barátságos hangnemet felvéve, majd ismét átgondolva az iménti szituációt, eleresztettem egy hangos nevetést. - Nyugi, nem rajtad nevetek, csak ez az egész szituáció kicsit..vicces volt.

/kis mértékben gyógyszer/


Ahogy a dühös parasztok oda értek Aliához, rögtön látták, hogy a kecske előtte van. Mert a döglött kecske tényleg látványosan előtte hevert az út porában. És így őfelé irányították kérdéseiket.
-Hol az a dög? -nem a kecskére gondoltak- Nem hagyhatjuk, hogy a gyerekeink között ilyen ember evő szörnyeteg ólálkodjon.
*Ha az idomár megmutatja, hol rejtőzik a barátja, akkor azonnal elkezdik püfölni botokkal és szurkálni lándzsákkal, kinek mije van. Ám ha próbálja ehelyett elmagyarázni, hogy mi történt, akkor lecsillapíthatónak bizonyulnak.
-Fizesd meg a kárunkat! Ez volt a legszebb jószágom, megér legalább három aranyat.
*Mellon valószínűleg egyet ért, mert rajta kívül senki más nem látta azt, ami a három pénzt ér az állaton. De a Werit tigris azt mondaná erre, hogy tízet is oda adna a húsáért, ha lenne akár csak egy érme a bundájába rejtve. De nem Liának, sem a barátjának az erszényében nem volt ennyi.
Ahogy Arthasnak sincs ebben a pillanatban csak egy arany érme vagyona. És persze néhány ezüst és réz váltópénz.
Vajon elfogadnának ígérvényt ezek az emberek?

Ahogy Mellon elém rakta a kecskét,és bűnbánó mosollyal lódult meg az erdő felé,hogy a kecskerablót üldözők, nehogy észrevegyék..alig hogy eltűnt a szemünk elől,behúzódva az erdő jótékony árnyai közé...én meg ott maradtam az alig élő állattal a lábam előtt...
A hátam mögött lépteket hallottam,bár nagyon halk léptek voltak...de ahogy meglátta Mellont a kis ficánkoló szerzeményével a szájában,kissé megrökönyödött,de gondolván,hogy bajban lehetek.. egyszer csak megragadja a vállam,kicsit taszítva rajtam,hogy a tigristől "megmentsen"...
..de a szavaim hallatán nagy kacajba tört ki,mikor rájött,hogy velem van a vadállat..és nem is olyan vad..
..de hahotázó mosolya akkor váltott át meglepetésbe,mikor a csuklyám ,véletlenül lecsúszott fejemről..és a hosszú szőke hajam kiomlott alóla...és ahogy felé fordultam..s a zöld szemeim kérdőn néztek rá...
Pillanatra mintha megállt volna a levegő...mert eddig szentül meg volt győződve,míg követett..hogy fiú vagyok...és most a leomló hajam keretezte be hamvas arcomat..ahogy keskeny ajkam is mosolyra húzódott...látva a meglepett pillantását..talán "erre"nem számított...
De még ott van a kecske..és a dühös gazdák..de nekem nincs sok pénzem,ha ki kellene fizetnem..de valamit ki kell találnom,mert már itt is vannak..és nem túl biztatók.-jó estét,Urak!hajoltam meg ..és mindent elmondtam,hogy -A kecskét,nem egy tigris kaphatta el..hanem valami más állat..mert akkor egy falat sem maradt volna belőle..de mikor ideértem,már a folyó felé rohant el..egy szőrös kutyaféle lehetett..mert én bizony nem láttam itt tigrist-néztem erősítésként újdonsült "társaságomra"..aki remélem megerősíti hirtelen fakadt füllentésemet...

Választ nem kaptam ugyan, de amikor megfordult, csuklyája leesett fejéről. Meglepetésemre nem egy srác nézett vissza rám, az előttem álló illető határozottan is egy hölgyemény volt. Végigmértem, s minden róla eltárolt információm újrakódolást igényelt. Nem értem, miért nem esett le már a hangjából, hogy lány, túlságosan el voltam foglalva a tigrisével. Nem lepődtem meg túlságosan, nem sokat törődök az emberek nemével, amíg jól űzi mesterségét, miért érdekeljen, hogy mi leledzik két lába között; de azért számíthattam volna a fordulatra. Általában minden lehetséges kimenetelt átgondolok magamban, de ma valahogy nagyon kihozott a formámból a pár órája történt incidens az öcsémmel.
Hatalmas örömünkre a dühös gazdák hamar utol értek minket, s mindenhonnan csupa szitkozódást hallottam, a kecsketulajdonos még azt is követelte tőlünk, hogy fizessük ki elvesztett jószágát. Az elf hölgy mentegetőzésbe kezdett, s láttam rajta, felém sandítva arra vár, hogy helyeseljek neki. Nem vagyok híve az ilyesminek, ezért gondoltam elűzöm őket saját módszeremmel.
- Ha megnyúzza az állatot, a bundáját beviszi a fővárosba, ott el tudja adni egy kézművesnek, ők tudnak ecsetet készíteni a szőréből. Jól megfizetett, keresett árucikk a kecskeszőr ecset. - rájuk sem néztem, a bal kezemen pihenő védőfáslit tekertem újra. - A húsából pedig tökéletes vasárnapi ebéd lesz a családnak. Gond megoldva. - az utolsó mondatom elkezdésekor felé irányítottam tekintetem, hogy láthassam reakcióját.

A gyermekeiket féltő embereket -sem a busás kártérítésen reménykedő tulajt- nem nyűgözték le a szavak. Észre sem vették Arthas arcán a meglepetést, hiszen mindenki a véres kecskét figyelte vagy már elindult rohanva a folyó felé, hogy elejét vegyék egy esetleges tragédiának. Jobb a fenevadat hamarabb megölni, mielőtt még az állataik után magukat az embereket is célba vennék.
A kisebb tömegben pedig hirtelen felbukkan egy régi ismerős. Az egyik orvgazda, akivel a céh feje sokat üzletelt az egyik árnyékos kapualjból lép elő és igyekszik a gazda felé, hogy hátha fél áron meg tudja szerezni a bőrt. Próba szerencse, noha ha tudná, hogy milyen árat kért volna érte az előbb, lehet nem is erőlködne.