/Aglarnis/




Még Zevadarban találkozott Vogon a főnökével. Komótosan lépegetett be lovával a táborba. Egy nő és egy férfi volt a nyereghez láncolva. Leszállt Aglarnis barakkja előtt és bement. Kopogás után nyitott be az ajtón. Mellkasa előtt összefonta karjait és úgy meghajolt.
-Shalom! Fontos lenne négyszemközt beszélnünk. Üzenetet hoztam apádtól, a hadvezértől.
*Ha mindenki kimegy az épületből és egyedül maradnak, akkor egy viasszal lepecsételt borítékot húz elő kaftánja alól. És oda adja neki.
-Uráldur azt mondta, furcsállani fogod a megjegyzését, de azért kötötte lelkemre, hogy senki ne legyen itt rajtunk kívül, amikor átadom, mert rád bízna egy döntést. Nagyon hangsúlyosan parancsolta, hogy ha bármi rossz előérzeted van az akció kapcsán, akkor égesd el a papirost és a mi egységünk ne induljon útra!
Úgy láttam neki is rosszak voltak a sejtései. És nem volt biztos magában. De azt szeretné tudd, hogy ez csak egy elterelés. A sereg nagyobbik része máshol fog csatázni. Így kevés segítségre számíthatsz.

Ha elolvassa, akkor hivatalos utasítás érkezett a vörös hajú elffel, hogy induljon el Oughwar felé csapatával és rohanja le a térképen bejelölt környék falvait. Aglarnis parancsnoksága alá rendeli Szirt ezredest és csapatából száz katonát. A nála magasabb rangú tiszteknek is követniük kell a lány parancsait.
A cél, mely Uráldur minden parancsában benne van, hogy legyilkoljanak minél több orkot és olyan pusztítást végezzenek, ami a főseregüket visszavonulásra készteti vagy jelentősebb erők hazaküldését.

-Ha elolvastad, akkor két dolog még lenne szóban. Csak magunk között. Üzenned kellene anyádnak. ISIS ismeri a két rabszolgát, akit hoztam. Elszöktek valahogy a bányából, de önként jöttek hozzám. Ismersz, én senkit nem taszítok szolgaságba, ha ő nem akarja. Kellene egy írás, hogy az úrnő a rendelkezésünkre bocsátotta őket és nem szökevények. Ha jól sejtem kedveli őket annyira, hogy ezt megtegye, csak annyit kell üzenned neki, hogy Lisbethről és férjéről van szó, a telari boszorkányról.
A másik egy privát megjegyzés lenne. Bár apád aggódott így is, ám kár lenne pazarolni életet. Elmondta, mit kell csinálnunk. Ám lesznek ott civilek fegyvertelenül, akik jobban hajlamosak megadni magukat. Ha rabszolgát gyűjtünk, akkor tudom, hogy le fogják lassítani a katonákat. De jó atyád azt hangsúlyozta, hogy ez csak egy elterelés. Vajon mi figyelemfelkeltőbb lenne annál, mint hogy a szeretteik rabként menetelnek Zevadar felé?
Ha megöljük őket, a harcosok tudni fogják, hogy már nem tehetnek semmit.
*A döntés a te kezedben van. Még csak nem is szükséges elindulnod az agyarasok hazája ellen, ahol egyetlen faluból több harcos származik, mint amennyit te kézhez kaptál. Talán aggódó szülőd emiatt adta megfontolásul, hogy vállalod-e?

Nem vagyok én ilyen semmittevéshez hozzászokva. Már kezdtem azon gondolkozni, hogy apám szándékosan jegel, mert anyám valahogy rávette, ne vessen be veszélyes kalandokba, hátha megunom a dolgot.
Persze a szokásos napi gyakorlatok megizzasztottak, de az akció borzongató idegfeszültsége nagyon hiányzott már és ezt az esti tivornyázások sem tudták elnyomni, pedig igyekeztem ebben is derekasan helyt állni és katona társaimat lehetőleg az asztal alá inni. De még volt mit tanulni.
Az ágyon heverésztem, amikor kopogtak és mivel ez ár elég rég nem történt meg, ezért izgatottan pattantam fel és invitáltam a szobámba az elfet, akit idegensége ellenére apám körünkbe fogadott és mellém adott.
Szinte kitéptem a kezéből a levelet, hiszen nem volt idebenn senki rajtam kívül és faltam a szavakat, amiket olvasva egyre szélesebb lett arcomon a mosoly, fél füllel hallgatva a hozzá fűzött magyarázatot.
Végül felemeltem a papírról a tekintetem és úgy figyeltem arra, amit ez a fura self mondott, mert mint hamar rájöttem, nagyon is érdemes volt ráfigyelni, okos dolgot hozott fel a feladat elfogadása mellett, bár egyébként is elfogadtam volna, annyira hajtott már a tettvágy és én nem láttam veszélyesebbnek ezt az akciót, mint bármelyiket az utóbbiak közül.
- Szívesen ölök orkokat! De látom, hogy a helyén van az eszed és a javaslatod nem ostobaság, sőt……..elfogadom. Azonban nem értem, mire kellene az a két rabszolga?
Bár azokat az erkölcsi aggályait sem értettem, amikkel ezt az önkéntes marhaságot említette, mert ki akar „csak úgy” rab lenni, nem igaz? De hát az egész férfi furcsa volt, az ő dolga, hogy, hogy bánik a szolgáival, csak nekem ne okozzon kárt vele.
- Persze küldhetek üzenetet anyámnak, de nyugodtan bedughatod addig őket egy bányába,vagy megőrzésre átadhatod valamelyik tisztnek, míg vissza nem térsz, addig is hasznot hajtanak. – nézek rá kérdőn. – Ha ilyen akcióra indulunk, minek vinnénk magunkkal koloncot?
Aztán eszembe jutott, hogy talán „más” okból akarja magával vinni őket, így csak megvontam a vállam.
- De, ha ragaszkodsz persze hozzájuk, akkor nekem mindegy. Anyám úgy is megadja az engedélyt, bár e szerint – emeltem meg a levelet – úgy is én vezetem a csapatot és az én parancsom, ami számít. És én megengedem neked, ha nem lesznek útban. Futárt küldök Szirt ezredeshez, hogy készüljön az indulásra. Két nap múlva mehetünk is.

/Aglarnis/





-Az egyik, a nő gyógyító. És jól jön majd, ha megsebesül valaki. Én például még mindig nem tudom az életerőelszívás varázslatot, így minden képen hasznos lesz, úgy gondolom. A férjétől meg nem akar elszakadni, de ha úgy jobbnak látod, őt itt hagyhatjuk biztosítékként, hogy nem kísérel meg szökést.
*Úgy tűnik, Vogon ez utóbbi mondattal inkább felettesét akarta megnyugtatni, mint magát. Maximálisan bízott abban, hogy terhesen nem fognak megpróbálni ennyi katonától meglógni a házasok. Ám nem mint előbb is kiderült, volt terve és Aglarnis is támogatta.
Szirt hamarosan megérkezett és legfelkészültebb száz emberét hozta. Nem volt ostoba, Uráldur is a legjobb tisztjeivel jár, ha ezer ember élén kilovagol a zombi paripákon, és ilyenkor a feladataik megkövetelik a maximális koncentrációt. Ám az ork hegyek felé közeledve néhány taktikai tanáccsal állt elő.
-Sejtjük szerintem, hogy mi lehet az oka, hogy egy tizedesre száz embert bíznak. És nincs is ellenemre, amíg én is megkapom a magam szerepét. Azt javaslom, személyesen vezesd a felderítőket a járőrök ellen és a jelentés a te bátorságodról és gondos előkészítésedről szól.
Én pedig hasznos segítőd voltam, aki embereivel foglalkozott és a támadást közben előkészítette. Csak az a kérdés, hogyan tervezed? Kis rést ütünk az őrszemeken és gyorsan rohanjuk le arra alapozva, hogy akit utolérünk, levágunk? Vagy esetleg pár íjász megpróbálja megkerülni a porfészket és másik oldalon nyilaz, aki rohan? Harmadik eset, hogy megpróbálunk szélesebb folyosóról kiiktatni figyelő szemeket és este úgy sem mászkál senki az erdőben. És bekerítést próbálunk, hogy mindenki a katlanba szoruljon. De ehhez neked kell többet harcolnod.
*Át kell gondolnia a lánynak, hogy ha Vogon tanácsát megfogadja, akkor melyik illik legjobban az elképzeléseibe. És Uráldur tervébe a sokkoló támadásról. És előadni Szirtnek, hogy vajon mit fog szólni a rabszolgák tervéhez...

Gondolkodóba esem azon, hogy milyen érdekek fűzik a két rabszolgához, hogy magával akarja hozni őket, de végül a magyarázata végül is hihető.
- Nem szükséges biztosíték egy rabszolga megtartásához! – horkanok fel felháborodottan. – Még akkor sem kéne, hogy ha egymagunk lennénk, nem, hogy egy századnyi elf között. Vagy neked szükséged lenne erre, hogy megtarts egy rabszolgát? – nézek rá kérdőn.
Mondhatni költői a kérdés, hiszen mégis csak egy olyan emberről van szó, akinek a rabszolgák a „hivatása” és ha eddig megélt belőle, nem lehet rossz benne.
- De én ebbe nem szólok bele, ha akarod hozod őket, ha nem, nem, de te felelsz értük és azért, hogy ne okozzanak galibát. – zárom le a beszélgetés ezen részét.
Kicsivel később megérkezik az ezredes kiválogatott embereivel természetesen, hiszen nem akar szégyent vallani, ha már ráesett egy ilyen fontos feladat elvégzése.
Úgy néz ki, hogy ő legalább a fejét is használja és nem habozik megosztani velem a véleményét sem. De értékelem, hogy kimondja, ami a szívén az a száján, hiszen rosszabb lenne, ha később hátba akarna szúrni és magának learatni a dicsőséget.
- Ha sikerrel járunk mindenki megkapja, ami jár neki, erre a szavamat adom Szirt ezredes. – bólintottam felé. – És ha még anyagilag sem akar rosszul járni, javaslom a bekerítést, mert állítólag mostanában a rabszolgákkal üzletelni is megéri. Ezért minél több orkot hagyunk életbe, annyival több pénz ütheti a markát. És úgy hallottam az agyarasok jó és kitartó munkaerők. Tehát a járőröket csendben elintézzük és utána szabad az út a bekerítésre.
Azt hiszem, ha a terv beválik mindenki elégedett lehet és megkaphatja, amit szeretne.

Az ezredes bólint és belül meg is nyugszik, hogy a lány teljes győzelemre törekszik, nem csak a menekülők megritkítására. És a térképen mutatja ujjal.
-Párban mennek majd a likvidátorok. Önnek ezen a falut megkerülő ösvényen kell mindenkivel végeznie. További párosok haladnak majd itt... -nem vesztegette az időt jó apád. Szirtnek már jóval hamarabb megküldte a térképeket, amik szellemek felderítésével készült. Remélhetőleg minden ork őrjárat útvonalát ma este egy sikeres self csapat keresztezi majd. Miközben a rajtaütés többi résztvevője a sötét éjszakában lopakodik a településhez egyre közelebb, bekerítve azt.
Nem kell sokat gondolkodni azon, hogy a tiszt valószínűleg a három felkínált lehetőségre három különböző tervet és útvonalakat dolgozott ki mind számodra, mind a csapat többi részének. És amit nem sejthettél, hogy az elmúlt pár napban embereit testükből kilépve már végig zavarta ezeken az útvonalakon. Ám a legnagyobb felkészültség sem lehet kizárólagos záloga a győzelemnek. A csata megvívásával kell kiharcolni.
Döntenie kell Aglarnisnak, hogy Vogont veszi maga mellé vagy nyolc másik embere közül valakit. (Draw, a boszorkányos jelenleg Észak-Bivaly végvárában Valora Moor idegein ad elő egy szép számot Uráldur fronténekes kíséretében.) Ahogy halad a kivégző párosuk -bárhogyan is döntött- a lány egy megmozduló bokorra lesz figyelmes. Amiben egy 10 éves forma ork fiú gyermek rejtőzik, bár ezt még nem láthatja.

Már régen benőtt annyira a fejem lágya, hogy ne akarjak én az okosabb lenni, egy tapasztalt katonánál, ráadásul azzal a büszkeségébe is beletipornék, ami nem túl jó ötlet lenne egy olyan akció előtt, amiben jórészt, vagy mindenben rá vagyok utalva, a száz katonájáról már nem is beszélve. Lehet, hogy apám engem nevezett ki a csapat vezetőjének, de mégis Szirt ezredes kapta meg jóval előbb az instrukciókat és a környék részletes térképét és ő volt az is, aki már felkészítette a csapatát a feladatra.
Ezért aztán természetesen jó képet vágtam a dologhoz, különben sem panaszkodhattam, hiszen jól megtervezte az egészet.
Azonban nekem kellett helyt állnom és biztos voltam benne, hogy ha valami rosszul sül el, akkor én fogom elvinni a balhét.
Mivel páros akcióról volt szó és mivel igazán senkiben nem bízhattam magamon kívül, úgy döntöttem akkor már a legjobb ötlet, ha az „újfiút”, Vogon-t viszem magammal.
Minden katona megtanul csendben osonni és nagyon remélem, hogy a társam is jó benne.
Mivel az őrjáratok likvidálása a cél, így minden érzékem ki van hegyezve, ezért aztán azonnal észre is veszem, hogy valami mocorog előttünk az egyik bokorban.
Megbököm a mellettem lopakodó Vogon oldalát, bár lehet ő is észrevette már, majd azonnal egy bénítás igézetet küldök arra, ami ott van, hogy semmit ne tudjon csinálni, míg oda nem érünk és ha kell végezzünk vele halkan.
Mikor elhajtom a bokor ágait a fegyverem a fejem fölé emelve, akkor látom, hogy egy agyaras kölyök az. Hideg mosollyal ragadom meg a nyakánál és rántom ki onnan.
- Ez jó lesz egy rabszolgának? – lököm oda aztán Vogon-nak. – Csak fogd be a száját, nehogy felverje a környéket.

Aglarnis balsejtelmekkel a lelkében lép oda a bokorhoz. Érzi valahol mélyen, hogy valami nem stimmel, de amikor meglátja, hogy az áldozata egy jóval fiatalabb gyermek, még megnyugodhat. Ilyen fiatalon még nem alakulhatott ki benne erős ellenállás a természetfelettivel szemben. Még akkor is, mikor úgy tűnik, mintha követné a fejével alig észrevehetően és nem lenne teljesen merev. Szemei csodálkozástól tágra nyílnak, de hamarosan felocsúdva vad düh tört ki belőle.
-Errefsz teh déhon!
*Arcvonásai megváltoznak, szemöldöke teljesen összeszaladt és ráncok jelennek meg az arcán. Mintha csak az Elmúlás igéjével sújtaná valaki. Kezén és testén nő a szőr, ahogy megnyúlnak kicsit a végtagjai is.
Ám nem az öregedés megy végbe, hanem az átalakulás. A körmei helyett karmok nőnek és belehasít velük a nem rég még haját markoló női kézbe. A self vér pedig lecsöppen a földre. És egy farkasemberrel kell megküzdenie, amiről azt regélte jöttükkor a helyi banshee, hogy fontos szerepük lesz a zevadariak elleni küzdelemben egykor.
Vajon ma érkezett el az az éjszaka? Aglarnistól jobbra valami mozog a közeli erdőben, úgy kell végeznie a szörnnyel, hogy az ne tudja közben értesíteni a másikat. Bármi is legyen az...
Vogon ezekben a pillanatokban még nem tud támadni, pusztán két gyönyörű elf kardjával elindul hátulról támadni a fenevadra.

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ilyen könnyedén belesétáltam egy csapdába! Már akkor gyanúsnak kellett volna lennie, mikor megláttam a szeme villanását, de akkor már késő volt, mikor a hangját is meghallottam! Még előtte kellett volna keresztül döfnöm!
Míg a változó pofázmányát meg nem látom, fogalmam sincs, hogy mivel állok szemben, akkor sem azért ismerem meg, mert már harcoltam volna egy ilyennel, hanem mert pár veterán katonát hallottam róla beszélni. Ők említették a vérfarkasokat és azt is, hogy az ezüst holmit nem bírják!
Dühösen szisszenek fel, ahogy belém karmol, de kiképzésemnek köszönhetően nem bénulok le, hanem azonnal lecsapok a kardommal is, majd azt eldobva a tőröm kapom elő, mert annak pengéjét ezüsttel futtatták meg apám kovácsai, talán épp egy ilyen eshetőséget előre látva.
Ha kardom nem talál célba, a tőrömmel döfök előre, hiszen elég közel kell még lennie.
- Ha van ezüstös fegyvered azt használd! – kiáltom Vogon-nak, akit ugyan nem látok, de remélem, hogy még itt van. – Ez egy nyomorult vérfarkas! És lehet belőle több is!

Nem sejthette Aglarnis, hogy az első ork kölyök, aki az útjába kerül, az nem kiszökött este az alvó szülei mellett, hanem egy szörnyeteg. Ám nem kell félnie, még apjától is hallhatott beszámolót, ahogy egy épp idevalósi orkkal együtt, Hramannal ilyen teremtmények ellen küzdött. És igen büszke volt diadalára.
A kard ahogy lesújt a bal kezét mardosó végtagra, könnyen ketté szeli az éjtünde pengéje. És két tökéletes műalkotással hátba támadni készült volna Vogon is, amikor meghallotta a figyelmeztetést. Gyorsan eldugta a ramunókat és hét ágú ostorát vette elő. Bár nem volt jó a forgatásában -hisz csak ijesztgetésnek szánta a tartását-, ösztönösen támadt velük.
A korbács szárai rátekeredtek az épp visszamarásra ugró bestia nyakára, kezeire és a nőtől alig egy öklömnyire lefogták. Ekkor húzta elő eldobott pengéje helyett a tőrt és belemártotta a bordái közé. A döféstől megrándult a teste és felüvöltött. A környékből több helyről is érkezett válasz, ez a falka ma vadászni fogja az embereit.
Ahogy az ezüstön végig csurrant a vér hüllő gyorsasággal növesztette vissza elvesztett mancsát, a fentebb említett rándulással letépte magáról a mögötte lévő fegyverét és...
Sok veterántól hallhatta a legendát, hogy ezüst öli a vérdögöket. Ám jó apjától egészen biztosan nem. Azon az éjszakán igen sok gondot okozott neki és véletlen mellé szegődött néhány idegennek, hogy majdnem mindenki ezüst nyílvesszőket lövöldözött eme fenevadakra.
A tőle jobbról érkező hangjából pedig egyértelműen kitalálhatja, hogy vagy egy farkas vagy még valószínűbb, hogy egy másik ilyen. Egy Vonyítóba futottak bele, kik a fertőzést magukra vállalva készültek fel erre a talán sorsdöntő éjszakára.


/Vérfarkasok bevezetéséről Neminrára itt olvashattok részletesebben:
https://neminra.hungarianforum.com/t203-ejszakai-hajsza
/

Egy éjtünde mindig felkészült a halálra, így most sem bénított le, hogy ezzel kell farkas szemet néznem. Annál sokkal dühösebb vagyok, hogy így meg tudtak vezetni. Vicsorogva döfök a vérfarkas felé a tőrömmel, bár tudom, hogy a bestia nagyon közel van, túl közel!
Már szinte éreztem a büdös leheletét az orromban, mikor szinte elrántotta valami előlem.
Fél szemmel érzékeltem, hogy Vogon végre hasznossá tette magát, de arra is rá kellett döbbennem, hogy az ezüst ennél a dögnél pont az ellenkező hatást váltotta ki és ahelyett, hogy megölte volna, még meg is gyorsította a regenerációját és máris elkezdett visszanőni a karja, amit az előbb sikeresen lecsaptam.
Ráadásul az üvöltése még visszhangra is talált, így most már biztos voltam benne, hogy társai is vannak.
- Az ezüst még sem jó! – kiáltottam felkapva a kardomat, kihasználva a pillanatnyi fellélegzésemet. – Marad a harc!
Ezzel nekiugrottam az előttem álló szörnynek, hogy a kardommal leszeljem a fejét. Minden esetre az előbbi kudarcot félretéve, megint megpróbálkoztam a fájdalom átkával, hátha ez használ.

A farkaskölyök láthatóan csak még nagyobb kedvet kapott az ezüstpengétől és amikor Uráldur leánya lenyúl a kardjáért, ő megpróbálja rávetni magát. Ám a hasztalannak tűnő fegyvert eldobva Vogon ismét előhúzza két félelmetes kardját és Aglranis mögött halvány derengés jön létre hirtelen.
Bár most valószínűleg minden figyelme előre, a szörnyre fókuszál, de egy lidérc női alak jelent meg mögötte és reméli Vogon, hogy ezzel az illúzióval képes megzavarni a primitív gondolkodásúnak vélt lényt.
Ám a rohanás a self jobbja felől egyre közelebbről érkezik a levelek mögül és már csak pillanatok vannak hátra, hogy onnan is rávesse magát egy farkas alakot öltő vérdög, a lovasa párja...

/Kockadobás: Hatos
1 és 2 -a bestia súlyosan megsebesíti ismét Aglarnist
3 és 4 -kettejüknek sikerül súlyosan megsebesíteniük a szörnyet, de a fej levágását a karma egy csapásával hárítja és a penge ismét a földre esik
5 és 6 -sikerül levágni a fejét és ezzel elpusztítani/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

Próbálok a kardom után kapni és meg is markolom, amikor éles fájdalom hasít a vállamba és egy reccsenés után melegség önti el a bal karom, ami a földre lök, bár jobbom nem engedi el a fegyverem.
Az átok meg sem rezzenti a vérdögöt és ez nagyon nagy baj. Nem tudom Vogon mit csinál, de ha valamire készül azt jó, ha rohanvást megteszi, mert nem elég, hogy a balom szinte lebénult, de a fák közül kirobban egy másik vérfarkas is, aki rám hegyezi a fogát.
Egyszerűen nem tudom, hogy mit tehetnék, a gondolataim őrült iramban száguldoznak.
Kitartom magam elé a kardom, hátha belerohan vaktában, hiszen olyan lehengerlő rohamban ugrik nekem.

/Aglarnis/





A harc nem alakul valami fényesen és ez baljós árnyakat vet az egész akcióra. Ezek az ordas szörnyetegek egész csapata értesült már arról, hogy megtámadták Yrchet. De vajon ork védenceik tisztában vannak-e ezzel?
A rabszolgakereskedő teljes erőből kaszál mind két karddal, megpróbálva derékban átvágni a gyereket. Csak reménykedhetünk, hogy a kisebb test elég vékony dongájú, hogy ez sikerüljön. Aglarnis pedig a szívét célozza a rá ugró fertőzöttnek.
Az est eközben baljós csendet mutat, csak a fák tövében marakodók hangja hallatszik.


/Kocka dobás: Hatos
1-3-ig -Vogon támadása csak részben sikerül, a karjaival fel tudja fogni a pengét.
4-6-ig -Az kalmár megfelezi a vérfarkast és az a földön kúszva igyekszik szembefordulni vele.

2. Hatos
1-3-ig -Aglarnis kardja belemélyed a támadó oldalába markolatig, nem tudja kihúzni ilyen közelről és védekeznie kell.
4-6ig -Sikeresen feltartja a karddal és a szívébe mártott elf kard megöli az ork-farkast./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 6

--------------------------------

#2 'Hatos' : 1

Összeszorított szájjal tűröm a fájdalmat, ami elzsibbasztja jóformán az egész bal oldalamat, hiszen ha nem szedem össze magam, akkor nagyon gyorsan nagyapám ölelő karjai között találhatom magam és én még bár nem féltem a halált, nem akartam még szelemként szolgálni a családomat.
Nem láttam, hogy Vogon mit csinált, de most biztosan hatékonyabban vetette bele magát a harcba, mert egyelőre csak egy bestiával kellett szembenéznem, igaz azzal túlságosan is közelről, mivel az a terveim szerint belerohant a kardomba, de sajnos nem a szívét vitte a penge keresztül, hanem csak valahol az oldalát. Azonban oda tövig szaladt bele és ilyen közelről nem tudtam kirántani sem.
Nem tudom a farkasemberek mennyire érzékenyek ott, ahol a férfiak és abban sem lehettem biztos, hogy ez a valami egyáltalán hímnemű, de mivel nem sok választási lehetőségem volt, hát veszíteni valóm sem.
Erőteljesen felrántottam a lábam, hogy ágyékon rúgjam, ahogy rajtam tehénkedett és közben elengedve a kardot a még ép jobb kezemmel próbáltam távol tartani csattogó álkapcsát a nyakamtól.
Ha sikerült a rúgás és le tudom magamról gördíteni, akkor ismét lecsapok és ujjaim, könyörtelenül kapnak a lény szemébe, hogy megvakítsam.

Uráldur leánya a halál markában, egészen pontosan egy orkból átalakult farkasemberében van. És csak pár centire tartja fel jobbjával annak harapását, de karmai így is szanaszét marcangolták a ruháján keresztül is. Hosszú csíkokban tör elő vére az oldalán, ahogy a korábban szerzett sebéből a bal karján.
Utolsó mentsvárként lába közé rúg és a szörnyeteg meghunyászkodva gördül arrébb, farkát a lábai közé húzva. De fogai máris elővillannak.





Mögötte viszont megjelenik az emberkereskedő, aki nagy kardjaival két kezében csépelni kezdi a fiatal nő támadóját is. Szó szerint felkoncolva mind a két bestiát. Ám megpróbáltatásuk ezzel nem ért végett, épp csak most kezdődik el az éjszaka.
Kékesen derengő farkas átlátszó alakja emelkedik ki a két dögből és a harcban megsérült parancsnokasszonyt kezdik el üldözni. Ha futna is, csak pár lépésig jutna, még akkor is, ha nem lenne sérült. És a hamarabb odaért szellem megpróbálja megszállni testét.

Lis kedvesével van Szaurushoz láncolva öt self őr társaságában, akiket hátra hagyott Szirt, hogy az érkező új rabszolgákat is vigyázzák majd. Ám nem orkok jönnek egyelőre megkötözött hosszú sorokban, hanem csak az ismert vörös hajú elf. Vállán a lánnyal, aki valami fontosnak személynek tűnt számukra.
-Úgy volt az egyezség, hogy a napi munka után lesz mindig túlóra lehetőség. Azt hiszem jó, hogy elhoztalak, bár aggódtam érted. De a napi munkád a sérült self katonák meggyógyítása lesz. Ha magukhoz térnek, bármivel üzletelhetsz velük sebesülésük kényelmesebbé tételében.
*Az egykori álboszorkánynak menekülés közben annyi felszerelése volt, mint amennyit a bányából magával hozott. Egy kis mész, a tolvajkulcs, rákkés, Aligátornál a fejsze és nála az a három sárkánygyümölcs.

Eközben Aglarnis újra Délosban van. És Al-Sziszi kapitány kiadja a parancsot újra, hogy ottani kémnövendékként első gyakorló feladata lesz a szomszéd bűnbanda területének felderítése. Csupán annyi változás van a múlthoz képest, hogy ezúttal ő is vele fog tartani.
Eddig úgy tudhatta apjától és a tapasztalt mágiahasználóktól, hogy ha egy szellem megszállni készül egy testet, akkor egy képzeletbeli világba kerülnek, ahol megvív a két lélek a birtoklásért. Ám úgy tűnik, ezeknél a léleknél az elmúlt időbe keveredik vissza? Vagy talán hibázásaival felkeltette valamelyik démon haragját és elrabolva a lelkét ez már a Pokol, ahol a kapitánnyal közösen szenvednek kudarcaikért?

Még látom, ahogy két kardpenge megszabadítja a vérfarkast a fejétől, aztán fura kékes fényben, valami kiemelkedik a hullából és lecsap rám………….

Hirtelen Délosban találom magam és épp Al-Sziszi osztja a parancsait, hogy miként végezzem el az első feladatomat kémként. Határozottan van egy olyan érzésem, hogy ezt már egyszer átéltem, csak valahogy nem teljesen így.
Ám ez csak futó érzés csupán, inkább a feladatra összpontosítok, bár egyáltalán nem tetszik a nagyképű fajtársam viselkedése, ami nem méltó egy selfhez, főleg nem egy város kémfőnökéhez.
- Akkor vezess Al-Sziszi, azt hiszem te jobban ismered az utat. – biccentek a vezérnek, rossz érzésem azonban nem akar múlni.


//Lisbeth//

Nem nagyon kérdezett minket senki, hogy akarunk-e menni, de nem is vártam mást, hiszen saját jószántamból mentem bele, hogy ismét rabszolga legyek és Vogon kényére-kedvére kiszolgáltassuk magunkat.
Most meg itt ülünk egy kis csoport self között arra várva, hogy történjen valami. Állítólag orkok ellen ment az egység és onnan várunk rabokat és sebesülteket.
Azonban most Vogon bontakozik csak ki a láthatáron, vele az a n, vagyis a vállán, aki valami felettese lehetett és most élettelenül csüng rajta.
Végig hallgatom a férfit aztán biccentek, mert gondolom első páciensem épp a nő lesz.
- Úgy látom csúnyán megsérült a válla. Mi a fene támadta meg? Medve? – vizsgálom meg a sebet. – De nem nagyon adtál felszerelést. Fertőtlenítő kell és pár ág darab sínnek, kötszer….. – sorolom az igényeimet. – Tudok pár gyógynövényt szedni, de ahhoz el kell engedned. A lány sebe súlyos, ha nem kap segítséget pár órán belül elvérzik és addig is nagy fájdalmai lesznek. – teszem hozzá tekintetem Vogonéba fúrva.

A múltban a kapitány ott hagyja embernő kedvesét a fogadóban azon a kanapén ülve, ahol elsőként megpillantotta őket és a kijárat felé indul. És ravasz szemekkel Aglarnisra pillantva kezdi meg az oktatását.
-Fontos megtanulnod, hogyan olvadj bele az alvilágba. Őket ugyan úgy üldözik, mint minket. Így egy paranoiás új tagra nem fognak gyanakodni.
*A terület határához közeledve int, hogy a lány menjen előre.
-Én majd hátad mögött védelek és figyelem, miben kell fejlődnöd.





Eközben a való életben Vogon és Lis küzd az életéért. Ám eszközük az nem sok van.
-Sajnálom! Nincs időnk és az erdő tele van több farkasemberrel. Az egyik megszállta. Valahogy helyre kell hoznod gyorsan, hogy értesíthesse a többieket.
*Eközben újabb halálsikolyok törik meg az éjszakát. Nem nehéz kitalálni, hogy vészesen fogy az idő és nincs előre gyártott felszerelés. Böhöm tanított nehéz helyzetekre is praktikát a sarlatánnak, csak az a kérdés, még mindig képtelen-e megtenni?

Valahogy nem így rémlettek az események, de minden összefolyik az elmémben és már nem tudom mi a képzelet és mi a valóság, mert mintha az előbb még egy erdőben lettem volna, de aztán a kapitány szavai ragadnak vissza, miközben első tanácsait hallgatom, mi jellemzi egy jó kémet.
Persze az, hogy ez életem első bevetése, nem akadályozza meg, hogy rögtön bedobjon a mélyvízbe.
- És ez mit jelent? Nézzek állandóan körbe? Az nem feltűnő? Soha életemben nem voltam paranoiás, így nem tudom az hogy viselkedik. – mondom kicsit elbizonytalanodva.
Persze a parancs az parancs, így megyek előre, kezem a kardomon tartva és igyekszem nagyon közönyös arcot vágni, csak a szemem cikázik körbe.
- Mire kell figyelnem? – kérdezem.


Lisbeth

Hát egyik jobb hír, mint a másik! Nem elég, hogy egy csomó vérszomjas sötét elf sereggel kell tartanunk, még valamiféle farkasemberek is itt sertepertélnek. Ráadásul meg tudnak szállni más lényeket.
Nem vagyok túlságosan félős, de ez a megszállós dolog, hozzáadva azokat a felhangzó sikolyokat, hát feláll a szőr a hátamon.
- Rakjatok nagy tüzet, vizet kell forralni, hogy kimoshassam a sebet legalább akkor. De életemben nem volt még dolog megszállt emberrel vagy selffel, vagy mi az frásszal! – fakadok ki a szemem forgatva. – Úgy hallottam a bányában, hogy a selfek ki tudnak lépni a testükből, talán valaki megpróbálhatna így segíteni a lánynak a lidérccel harcolni. – nézek elbizonytalanodva Vogon-ra. – Megérne egy próbát, de az is lehet, hogy a fájdalom is kiűzi, mert abban lesz bőven része, hisz nem tudom a fájdalmat semmivel csillapítani, míg ápolom a sebét.

A kapitány nem tűnik ellenségesnek, de akkoriban nem is volt az. Még nem tudhatta senki, hogy vétkeiért és túlkapásaiért te fogsz végezni vele. Ám ebben az időben csak bizonyítási lázban égő fiatal lány voltál.
-Most nem kell körbe nézned, mert fedezem a hátadat. És minden figyelmedre szükség lesz előre, hogy azonnal kiszúrd az ellenséget és végezz vele, mielőtt még kiáltani tudna a társainak.
*Igen szorosan mögötted haladt és egy tőrt hangtalanul emelt ki ruhájából, hogy megpróbálja a vesédbe döfni. Majd szinte azonnal bal kézzel átkarolni a nyakad, hogy egész közel húzzon fojtó szorításában a mellkasához és ne engedjen megfordulni.
Bal keze mozdulatával egy időben pedig természetfölötti fulladást hozni rád. Valóban nem így történt és nem így viselkedett akkoriban a kapitány.

Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért volt kezdettől fogva ellenszenves a kapitány, mert nem mondhatnám épp egy csúnya férfinak, nem csoda, hogy ragadtak rá a nők, de nálam valamiért nem jött be.
Talán azért is volt mindez, mert a kémkedést nem éreztem magamhoz méltónak, én katonának tanultam, nem ilyen pojácának. Sosem volt kenyerem az alakoskodás, szerettem lerendezni a dolgaimat szemtől-szembe, így most is nehezemre esett tenni, amit Al-Sziszi mondott.
Különben is hogy a fenébe szúrjam ki az ellenséget, amikor azt sem tudom mit keressek? Annál nagyobb a valószínűsége, hogy azok engem szúrnak ki, hiszen idegen vagyok, így valószínűleg már most is számtalan fürkésző szem tapad rám.
Pont az volt a szerencsém, hogy kissé mérgesen hátra akartam fordulni, hogy ezt számon is kérjem a férfitól, amikor megláttam a fegyver villanását és annyi időm volt, hogy reflexszerűen kissé arrébb mozdultam. A penge így is végigszaladt az oldalamon, de nem éreztem, hogy mélyre hatolt volna.
Ahogy karjai a nyakamra fonódnak, kiképzésemet felhasználva, igyekszem hátracsapva a fejem, lefejelni, aztán  én is tőrt rántva felé szúrni.
- Mit csinálsz? áruló vagy talán? – sziszegem a képébe.

Al-Sziszi egy pillanat alatt elveszítette minden előnyét. Ahogy Aglarnis leleplezte a cselszövését és elkezdett gyanakodni, bár érezni vélte megformálni nyaka körül az igét, de egy szempillantás alatt szerte is foszlott.
Nem olyan érzés volt, mint amikor egy mágiában jártasabb egyén akarata alól nagy nehezen kibújik a self. Sőt! Egyre inkább nem csak belülről tűnik elemberiesedőnek a kémoktató. Egészen hasonlít arra a szellem alakra, ami nem régen egy farkasemberből úszott ki.
A lány pengéje halálosan szúródott be ellenfelébe és egyre inkább világossá vált számra, hogy ez nem a valóság. A szellem próbált a háta mögé kerülni egy emlékmorzsa segítségével. És csak gyenge próbálkozás volt elhitetni vele a korábban már említett átok alá kerülést.

Hirtelen ébred fel az akció parancsnoka. Szerencsére nem vált belőle vérfarkas. Ám olyan gyorsan kell értesítenie Szirtet és módosítani a terven, amilyen gyorsan csak lehet. A szellemtől kapott egy kis emléktöredéket. Pár napja a harcokból visszatért a falu három sámánja közül a gyerek. A vén és Manuk a dél felé vonuló sereggel tartottak. Ám őt visszaküldték. Napok óta alig aludt és megállás nélkül fájt a feje. A falu bansheeje sorolta az itt maradt férfiak legtöbbjének a nevét.
Még a szellemek világában járatlanoknak is könnyen kitalálták, hogy minek az előjele ez. Csak akkor hal meg a harcosok döntő többsége egy napon -vagy néhány nap különbségével-, ha a falut támadás fogja érni. Felkészültek, ám most már tudja Uráldur gyermeke, hogy csak fél tucatnyian volta az itthon maradt Vonyítók és fél száz ilyen-olyan harcértékű fegyverforgató.
Ám a meglepetés előnye náluk. Az ezredes által vezetett fősereget pedig futva sem érné be, akkor sem, ha tudná, melyik ösvényen indultak el. A szélnél is gyorsabb kellene lennie, de vajon tudja-e, hogyan csinálja?

Egy pillanatig azt hittem, hogy bevet valami mágiát ellenem és én még korán sem voltam olyan felkészült ezen a téren, mint szerettem volna. Már éreztem is, hogy megszorul a nyakamon az igézet, de aztán olyan hirtelen, ahogy jött el is múlt és én először döftem, aztán farkas szemet néztem egy lassan átalakuló alakkal, valami lidércfélével és most már kezdtem emlékezni, hogy mi is történt. A vérfarkas szelleme! A támadás! Figyelmeztetnem kell Szirt-et!

Mikor magamhoz tértem, azonnal lecsapott rám a fájdalom, de erőszakkal visszaszorítottam tudatom mélyére, mert mást is kaptam a vérdögtől, nem csak kínt. Egy emlékmorzsát!
Már tudtam kik vannak a faluban és, hogy számítanak a támadásra. Vagy hat olyan rusnyaságot láttam a faluban, mint ami engem is leterített, és még vagy ötven agyarast. Mi többen voltunk, de ahhoz, hogy győzzünk, értesítenem kell az ezredest. MOST!
- Szólnom….kell….Szirt-nek! – nyögtem, azzal kiléptem a testemből és már a szélnél is sebesebben repültem, hogy elérjem őt.
Ha sikerült, akkor gyorsan elmondtam mit tudtam meg és, hogy bújjanak meg és vegyék körbe a falut, aztán majd egyszerre lerohanjuk, a legerősebb átkokat és igéket bevetve ellenük.

Aglarnis jól döntött. Hamar ott tud lenni porhüvelye nélkül az ezredesnél és az megállítja a főcsapatot. Nincsenek még százan sem, hiszen a felderítők lassan elvéreznek a hangok alapján és most érezheti hősünk, mekkora szerencséje volt neki és Vogonnak. És tíz ember a foglyokat várja. Nyolcvanan vannak ötven és a hat Vonyító ellen. Jobb lesz nem elbizakodottnak lenni, ha a váratlanságot még vissza kell szerezniük.
-Ez balszerencsés fordulat. Fel kell derítened a falut és a farkasokat! Mester mágusokat kell küldenünk ellenük, nekik van a leghatásosabb ellenszerük. És a beavatottakat be kell osztani felderítésre és az ő védésükre!
Menjen előre, parancsnok és fürkéssze ki nekünk addig, mi van a faluban! Addig az ösvényeket újra átkutatjuk az embereimmel. És vigyázzon, a szellemektől babonásan félnek, de a sámán varázstudó náluk! És meg kell tudni a helyét, különben gondot okozhat.
*Ha eleget tesz a kérésnek, akkor Yrchben üres házakat talál. A nyomok még frissek, bár néhányan igyekeznek eltakarítani. A hegyek felé vezetnek és követheti őket a titkos búvóhelyre a barlangok közé. Fentebb már látja is, ahogy egy kicsit kopárabb részen, ahol csak cserje nőtt két fa között, ott kibukkannak a menekülők feje. Egyedül a sámán tudja látni láthatatlan alakban is.