Lassan a Sötét hadsereg találkozik a védőkkel. És olyan lépésre szánja el magát Dreyndra, amire nem számítottunk tőle. Segítséget kér az emberektől. Szavait válaszra sem méltatják. Csupán a sorokat irányító tiszt int a kezével, hogy gyertek közelebb.
Jól szervezett védelmük nem válik szét előttetek, hanem kiadják az utasítást a visszaútra. Ám legalább biztosítva van általuk az, ahová mentek. A fegyveresek szemében gyűlöletet láttok körös-körül. Azokéban is, akik ellen harcoltok és azokéban is, akiknek a menekülést köszönhetitek.
Odabent a szikár tekintetű várkapitány hozzád lép.
-A királynő szólt, hogy segítsünk nektek a harcban, amikor tudomást szerzett jelenlétetekről. Ha kérhetném, egyelőre maradjanak a falak mentén és ha tudnak, segítsenek a védelemben. A városban igaz szabadon mozoghatnak, de tartok az összezördüléstől, ha sokan és túl jól felfegyverezve lennének mindenfelé.
Hamarosan értesítjük Őt is, hogy sikeresen bejutottak.
* Közben érkeznek be a kapun a katonáid és eljön az idő, amikor már csak néhány maradt a felvonóhídon. Előttük viszont bezárulnak a kapuk és hátvédként ott maradnak az ellenség martalékának. Miközben lassan mozdulnak ismét a szárnyak, öten csimpaszkodnak a híd karjába, hogy felhúzzák azt. Te az egészet a már lecsapódott rácson keresztül nézed.


/Yuban/


Timárunk talán nem számított rá, hogy a self nő tőrt ránt és megpróbál öv tájékán szúrni, ám hősünk ökle nem csak nagy erővel, hanem villámgyorsan is mozdul. Állcsúcson kapja a nőstényt és az kiejtve mindkét fegyverét kezeiből, szédülten esik fenékre. És jó pár másodpercig csak bambán néz üres szemen át.
Bárhogyan is végződik a párharcuk, ahogy első sorban harcolva rendet vág a zevadariak között, lassan haladnak a vár felé. Nehéz lenen kivenni, hogy mi zajlik elől, de már igen közel vagytok hozzá. Egész pontosan egy védekező jellegű ellentámadás közben, ahol csak Awyris erőit akartátok megsegíteni a selfek ellen, már a falakról lőnek rátok nyílvesszőket. Előtted csak hullanak el gyűlölt ellenségeid.
Ám el kell döntened, hogy rálépsz-e a felvonóhídra, mikor látod bezárulni lassan a kapukat. És vagy egy tucat szürkebőrű tart fel titeket, miközben még többen vannak belőlük odabent. És fényes páncélban emberek.
Vajon te leszel az, aki utat nyitsz majd az ostromló seregnek? Vagy máshová visz a véred?

Nagyon elrontottam valamit, nem tudom hol és mikor talán csak túlbecsültem a velem tartó erőket. Picsába is ezzel a gondolat menettel majd ha biztonságban tudhatom a csapataimat rá érek ötletelni. Egyelőre azzal vagyok elfoglalva hogy mindenkit a vár irányába tereljek majd amikor már beértem és viszonylag biztonságos távolból figyelném embereim megérkeztét a vár védőinek parancsnoka szólít meg.
-Egyelőre nagyobb problémám is akad mint sem a maga aggodalmai. Közöltem félvállról a parancsok felé majd az éppen lezáruló kapura tekintek. Amikor azt hinném hogy már több embert nem veszíthettek a védelmi vonalban maradtak kint ragadtak köztük több démon is. Ez a rohadt segítség nyújtás többe került nekem mint a felkészületlen rohamom. Majd csak higgadt, határozott hangon szólalok meg ignorálva a vár parancsnokát jelenleg.
-Aki még képes a fegyverét használni induljon meg a falak irányába, segítsenek amiben tudnak!
Majd gyorsan át tekintek a sötét elfek és démonok megmaradtjain és Malthael után kutatok. A fém kolosszus bár többet kapott mint vártam volna még mindig vérbe akarta áztatni mint a két kezét. Meg is értem elvégre ő is bajtársakat vesztett minden meg ölt démon után.
-Malthael! Számolt meg a sebesülteket,
a halottakat, és teljes jelentést akarok két órán belül minden elérhető és bevethető elfemről és démonomról meg értettél?!
Bár jelenhelyzetben már rég az ellentámadáson gondolkoztam volna, de ez most más volt jelenleg nem engedhetem meg hogy a hírnevemen esett csorbát, vérrel mossam le. Akár hogy is amint végeztem a saját embereim eligazításával a parancsnokra pillantok.
-Elnézését a nyers modoromért, remélem meg érti hogy stresszes órákkal nézzek szembe. -De remélem mielőbb őfelségével a királynéval is találkozhatok,
elvégre adósa vagyok a csapataim, s saját életem meg mentésért.
Nem igazán tudtam mihez is kezdjek egyelőre a legjobb az volna ha a királynéval tudnák egyeztetni arról hogy mégis hogyan segítsük egymást céljaink elérésében. Majd meg látjuk hogy mivel is fogad a királyné ha egyántalán fogad, ha igen akkor igyekszem egyedül menni és négyszemközti meg beszélést folytatni a királynővel.

Az én kezem hosszabb a nyúlánk self nőénél, így nem törődöm a tőrével, amit meg kell hagyni villámgyorsan rántott elő, de nem vette hasznát, amikor öklöm találkozott a homlokával.
- Maradsz! – vicsorogtam rá, mikor a földre csüccsent, láthatóan elvesztve a fonalat, hogy mi történt vele, majd elhaladván mellette még kap egyet a feje búbjára, amitől aztán biztos nem megy sehová egy darabig.
Most már a csatafejszémet bevetve vágok előre utat magamnak rendületlenül.
De mikor potyogni kezdenek a nyílvesszők a falakról, menet közben felkapok egy kis kerek pajzsot is, hogy nem tűzdeljenek tele.
Hangos nemtetszésemnek egy morgással adok hangot, ahogy a gyáva éjelf banda a várvédőktől kér segítséget és megfutamodnak a falak védelmébe vonulva vissza.
Már a várárkon átívelő hídnál vagyok mikor látom, hogy a kapukat becsukják, de azért még maradt pár self ott, akik idegesen markolják a fegyvereiket és még nem tudják, hogy halottak.
- Nincs esélyetek azt remélem látjátok, még a sajátjaitok is itthagytak benneteket meghalni.
A fejszémet két kézre kapom és várakozóan meredek rájuk, majd lépek párat előre, adva nekik valamennyi időt, hogy eltisztuljanak előlem, ha nem akkor rajtuk keresztül vágom magam a kapuhoz, hogy megrengessem azt erős, kemény ütésekkel.

Az erővonalak lassan ismét elválnak. Immáron nem a távolság, csupán az anyag merev hidegsége. Egyre szűkül a hely, ahol a csapatok összecsaphatnak és ez most a terveid szerint van így. Idő kell neked és pontos információk. És mindenek előtt védelem.
Magadnak való stílusod nem vált ki vihart a védelem irányítója arcán. Határozottan az az érzésed támad, hogy nem szívesen engedtek be titeket, de az úrnőjük szava megkérdőjelezhetetlen előttük.
Ahogy felmész a falra, láthatod utóvédként hagyott démonaid lassú pusztulását. A kapuk teljesen bezáródtak, ám fél tucatnyian a légióból még elszántan küzdenek kitolni néhány perccel az életüket.
Egy ork különösen nagy elánnal vetette bele magát a küzdelembe. Fejszéjét forgatva halad a kapu felé, a többiek pedig a három fajból követik őt.


/Yuban/


A nyílzápor nem tudott ártani neked, ám a legelszántabbakkal ugrasz neki a hídnak. Akik egy picit is kételkedtek, azoknak a lába megremegett és lekésték a felvonóhidat egyelőre.
A selfek helyett a hadvezér a legértékesebb fegyvereit, a démonokat hagyta hátra fedezni a várba menekülésüket. Logikus szavaid csak állatias, förtelmes vigyort vált ki belőlük. Egyiküknek mellső végtag helyett szárnyai vannak és ebből nőnek ki kéz gyanánt az erős csontból ujjpercek. Bár inkább karmokra hasonlítanak.
Egyre több éjtünde tűnik fel a falakon és valamire készülnek. Ám a bejáratig neked először ezen az egy bestián kell átvágnod magad. Utána a többin, de ahhoz talán kapsz majd a társaidtól segítséget.

Ahogy csapataimmal felérek a falakhoz látom hogy Malthael csapatai lettek kiszorítva. Tökéletes alkalom gondoltam magamban ahogy végig sétálva a falon keresem nagyobb rangú tisztjeim kiknek mágia tudásuk elégséges egy átmeneti gyengeség aurájához, ami talán ép döntővé válhat a démonok számára azon tekintetben hogy még is mekkora károkat tudnak okozni.
-Aki ért az íjjakhoz, számszeríjjakhoz, vegyék tűz allá az első vonalaikat! Nyerjenek egy kis időt a kint ragadtaknak!
Majd ahogy ki adom a parancsot úgy tűnök el a falról hogy az össze gyűjtött pár elfemmel meg próbáljuk elátkozni a támadok első néhány sorát a Gyengeség átkával. Legalábbis ez volt a cél, ezzel szinte biztosra vehető hogy a feláldozott démonok nagyobb problémát jelentsenek mint amit az ellenség jelenleg gondol róluk. Az hogy a vár kapitánya eközben hogyan utasítja a katonáit nagyrészt hidegen hagy a várba való bejutás ellehetetlenítése most az elsődleges számomra.

Nem sötét elfek rekedtek a kapu és a támadó seregek között, hanem démonok, ami azért a nagy acsarkodás közepette is meglepett.
A falakon emberek álltak és itt-ott közöttük selfek. Ez is elég érdekes volt, mert eddig úgy tudtam ellenségek voltak, de nem is az én dolgom volt ezen elmélkedni.
Nekem az volt a dolgom, hogy a főnökök utasításának engedelmeskedve eltűntessük az ellenséget az útból és ezzel a saját vérszomjamnak is utat engedjek.
Nem rettentem meg a démonok rútságától, én már ahhoz túl sokat láttam és ők is csak egy legyőzendő ellenség voltak.
- Csak ők állnak köztünk és a célunk között! – morogtam az engem követőknek, miután nagylelkű ajánlatom láthatóan nem hatotta meg őket.
Egy szárnyas bestia áll elsőnek az utamba.
- Ilyet sem öltem még! – vigyorogtam én is a képébe, majd az egyik válla/szárnya felé lendítettem a fejszén, mintha csak egy fahasábot akarnék kettészelni.

Selfek veszik az irányt a várfal teteje felé, ám a legtöbb lőrésen már nyilaznak kifelé Valora főpapnő katonái. Úgy tűnik ha mást nem is, a támadásoddal és a várba meneküléseddel azt elérted, hogy az eddig lanyhatag ostrom helyett összetalálkozzon a két sereg, igaz te csapataid is az egyik oldalra szorítva.
Eközben az erdei elfek királya ismét feltűnik a csatatéren egy fehér lovon. Mellette egy fekete ménen egy ember gyermek üget. Ketten adnak parancsokat a lombtündéknek és az embereknek. Utóbbiak félelmetes összehangolt sorokkal feszülnek neki, hogy elérjék a vár kapuját. Míg az előbbiek visszább vonulnak, és ostromgépeiket beüzemelve gondosan kifaragott kődarabokat hajítanak az erődnek, annak a bástyának is, amin éppen állsz. Minden lövést oda irányoznak, ahol az orkok megpróbálnak utánatok betörni. Más awyrisi harcos hátrébb húzódva íjászkodik.
Kisebb viharok támadnak a falon és egy-egy erősebb széllökés hátra veti a mellvérdtől az ott lévőket. Néhányon akkorát taszít, hogy leesik a mélybe. Ám odalent mégis többen halnak meg. Eközben te a mágiában legjáratosabb tisztjeiddel együtt létrehozzátok a Gyengeség Aurájának egy különösen nagy változatát. A legtöbbször csak pár méter ennek a hatóköre, ám sikerül segítséget küldeni vele a lent harcoló démonoknak.


/A Gyengeség Aurája nincs a közösen végrehajtható varázslatok között felsorolva, de elfogadom ötletes dologként./


/Yuban/


Ahogy fejed fölé emeled a fejszét, elveszted egy pillanatra az egyensúlyodat. Szokatlannak tűnik a fejsze fogása. Könnyedén szoktad használni, ám mintha most túlságosan hátra engedted volna és hatalmas súlya húzná a kezedet.
Mozdulataid erőtlenek és a démon könnyedén elcsapja a fegyvered. Másik szárnyával pedig az állad alá suhint, amitől térdre esel.


/Kockadobás: Tízes
1-5-ig -A démon felkap és erőlködve a magasba emel. Hamarosan a várfalon találod magad Dreyndra előtt.
6-10-ig -A felrepülő ellenfeled két társár ragadja meg lábaival és menekíti ki őket a hídról. Te egy kígyóval találod szembe magad előre törve.
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 8

Már jó rég óta nincs veszteni valóm. Mióta elvesztettem a családom, a fiam. Nem is foglalkoztam azóta a mesterségemmel, pedig addig az volt az életem és jó is voltam benne. De azóta már nem vagyok önmagam, azt hiszem maga alá temetett az orkok híres vérszomja, vagy ez valami más volt……
Nem nagyon érdekelt ez most, ahogy ott álltam szemben azokkal a nyomorult démonokkal.
Ha legyőzöm őket, legalább a többieknek könnyebb lesz és jó pár pokolravalóval kevesebb.
A meglendített fejsze azonban most nem engedelmeskedik az akaratomnak és az izmaim erejének……..Mi a fene!
A lábaim megremegnek és mintha az erő kiszáguldana a karomból. Még jó, hogy nem ejtem a saját fejemre a fegyverem.
A következő pillanatban már a földön térdelek és sajgó államat tapogatom, hogy nem tört-e el.
Nem semmi jobbos volt ez ettől a szörnyszülöttől.
Mire eljut az agyamig, hogy bizony elég kiszolgáltatott helyzetbe kerültem és még is élek még, már azt is látom, hogy miért. Mert valamiért inkább a menekülést választotta, de vitt magával még két másik démont is.
Azonban azonnal talpra állok, mert azért még maradt itt belőlük és rögtön egy …….kígyólény?
És mindjárt három pár karral és hat karddal?
- Nem gubancolod őket össze? – nézek rá összeszűkült szemekkel, de nem sokáig habozok, mert jobb hamar túlesni ennyi ölelő karon és pikkelyen. – Hagy segítsek, hogy megszabadulj pártól. – csapok egyet először a jobb felső, majd a bal alsó karjára.

Bár jelen helyzetben csak tippelni tudok meddig is lesz hatásos az átok így ahogy tudok elszabadulok és Malthael felé veszem az irányt aki a megmaradt és talán újonnan vissza tért katonáinak tart eligazítást. Az már biztos hogy a behemót végre meg mutatja miért is nevezték ki őt Démonparancsnokká. Bár az emberek talán semmit nem értenek a démoni beszédből nekem már nem esik nehezemre meg érteni mit is akar kivitelezni.
-Magam megyek eléjük, azok akik képesek a levegőből meg tizedelni őket addig tegyék meg míg nem én tépem ki a szárnyaikat!
Elmosolyodom hogy végül ő sem fogja lazábban a démonokat mint én teszem a saját katonáimmal, bár igazából végig nézném ahogy osztja a katonáinak azt észt, de sajnos tudom hogy ő sem rendelkezik többel.
-Malthael! -Azon démonjaid akik értenek az idézéshez kibaszott gyorsan húzzák magukat a improvizált mágus körhöz, növelnünk kell a létszámunk az a kapu sem tart örökké.
Üvöltöttem a nálam szinte kétszer magasabb kolosszusra aki egy hangosabb morgással jelzett felém mikor folytatta.
-Hallottátok a sötét picsát, ha van itt valaki aki képes megidézni társainkat urunk birodalmából induljunk meg azonnal, a többiek viszont utánam!
A kolosszus rám sem hederített csak int két szárnyas társának akik felemelve őt emelik át és mint egy bombát dobnak le az éppen támadás alatt álló kapu ellé. Az biztos hogy Malthael nem fogja hagyni hogy csak úgy elpusztuljanak az alatta szolgálók, de hogy miért azt meg mondani nem tudom. Ahogy ez megtörténik magam is szervezésbe kezdek azon katonák akik nem tudnak a falakon harcba szállni egyenesen a kapuhoz lesznek vezényelve védelmi vonalat formálva ha az ellenség esetleg át jutna. Magam pedig közben a védők parancsnokát próbálom meg találni.
-Mennyit képes kibírni a kapujuk? -Ha át törnek a legtöbb emberek igyekszik majd védelmi vonalat formálni míg néhányan megpróbálnak erősítést hozni a démoni világokból, bőségesen akad lélek az ellenség soraiban akiket fizetségül vihetnek.
Közöltem azt mire is készülök, bár nem vártam tőle együtt működést én igyekszem nyitottnak mutatkozni erre, ahogy csak reménykedhetem hogy innét már csak felfelé vezethet az út.

Ha viszont Malthael ki érkezik a csatamezőre annak hatása biztosan sokkolja a legtöbb támadót, elvégre a hatalmas súllyal rendelkező démon alatt meg remeg a föld ahogy eléri azt, arról nem is beszélve hogy kint ragadt katonái felé iszonyatos erővel és sebességgel indul meg félre söpörve a legtöbb szerencsétlent maga előtt. Egy valamit viszont biztos, amíg Malthael talpon van a kint harcoló démonok sem fognak meghátrálni.

A démon testőröd saját rendkívüli képességeire alapozva repteti magát az események középpontjába. A legjobb védekezés a támadás. És hogyan védhetne meg téged is akár a jelen helyzetben, ha hagyja betörni az ellenséget.
-Idézni tudnak néhányan, de ahhoz az általunk védelmezetteknek is áldozatokat kell hoznia.
* Gonosz tekintettel a város belsejére emlékeztet téged arra, hogy a démonoknál nincs ingyen ebéd. A jelenleg birtokolt csapataikat is foglyok élő áldozásával hívtátok ide. És pokoli szövetségesed nem lesz elragadtatva, ha csupán újabb hitelre ragadnál ki birodalmából erősítést.
Ám hosszú idő volt felkészülni erre a csatára. És az áldozatokat bemutatni. Ám jelenleg nem tudni semmit arról, mit szólnának az emberi védők ahhoz, ha a fegyvertelen lakosságot összeszedve lelküket a Pokolba küldenéd a Kegyelmes Isten helyett, amiben hisznek.  Mindenképpen van benne némi kockázat. A ti várfalon belüli jelenléteteket pedig eddig is Valora Moor engedélye miatt viselték el az egyszerű bakái.
Nem tudni, mi lesz ez után az új erők megidézésével. Ám Malthaelt nem is biztos, hogy sokáig foglalkoztatja. Kimegy a felvonó híd elé és onnan viharzik visszafelé, hogy megtisztitsa az utat.
-Azt egészen biztosan nem bírja ki. -mutat a várkapitány a közeledő faltörő kosra, ami mögött három ostromtorony közeledik- Távol kell tartani őket a várfaltól és a kapuktól!


/Yuban/


A szárnyas démon meghátrálása után utat törtetek maguknak a téged követők. Ám nem kell sokat várnod a második vonalban. A kígyódémon megöli az előre rohanókat és vigyorogva sziszeg rád.
-Miért keveredne, kinek rend van a fejében?
* Első vágásodat gond nélkül hárítja és már vágna vissza egy másik pengével, mikor meglepi az újabb csapásod, mely pont azt a karját érte. Elvesztve egyet szisszen fel és hátrahőköl. Ám mögötted egy fém gólemnek kinéző hatalmas démon tör utat és szorítanak kettőtök közé. Megállithatatlannak tűnik. Ha őt megölöd, akkor a híd a tiétek. Ám háta mögött elkeseredetten őt ütő orkok és emberek fegyverei mind lepattannak acél bőréről.

- Az hírlik, hogy a hüllőknek kicsi az agya, de ha te mondod! – vonom meg a vállam és nem pocsékolok több időt a szavakra, mert a szövetséges tündék és emberek és néhány társam is, úgy gondolja, hogy elveszi tőlem a dicsőséget és ők érnek el először a kapuig, azonban a sokkarú szörny kellően felhergelte magát a szavaimtól és levágva jópárat visszaszorította őket.
- Most én jövök! – morrantam rá és komoran mosolyra húztam a szám, ahogy máris sikerült elhullattatni vele egy karját. – Hoppá! Elvesztettél valamit!
Kezdett komolyan venni, mert meghátrált és én máris léptem utána, amikor valami nagy csattanással földet ért mögöttem.
Oldalazva kissé vetettem arra egy pillantást és a harctéri lelkesedés ellenére hideg futott végig rajtam.
~ Szép nagy állat! ~
És mindenek előtt eléggé sebezhetetlennek tűnik. És ha nem végzünk vele, akkor nem jutunk a várba, de még csak a kapu közelébe sem.
Ránézek a fejszémre, majd ismét a démongólemre, aztán váratlanul ismét a kígyó felé csapok, de most a nyakát célozva, remélve, hogy meglepem, talán ő is a termetes társára koncentrál.
- DÜBÖRGÉS!!! – ordítom, ahogy a torkomon kifér, számítva rá, hogy meghallja a csapat sámánja és elkezdi a varázslatot.
Amennyiben meghallom mély, dübörgéshez hasonló, lüktető hangot, azonnal csatlakozom az üteméhez.
Talán ledönti a magabiztos óriást és a földön már könnyebb lesz végezni vele. Ha a bőre sebezhetetlen is, talán a szeme nem.

Ahogy meglátom a kost amire a parancsnok mutat és csak egyetlen ötlet jutott eszembe, vakmerő de beválhat.
-Céloztassa az ork sámánokat, elf idézőket,
mágusokat, amíg a démoni parancsnokom oda kint van addig ez a legnagyobb veszély forrás számunkra.
Közöltem azt amit gondolok a parancsnok felé majd folytattam átvariált tervemet.
-Amint felsorakoztak a katonáim nyissa ki a kaput, a várfal alatt megpróbáljuk feltartani amit csak tudunk hogy időt nyerjünk, maga pedig ha akad önkéntese aki nem fél a halállal szembe nézni szívesen látjuk a soraink közt.
Épp csak sikerült egy minimális időt nyerem a saját emberim biztonságba helyezésére, erre már ki akarom őket vezényelni. Ennyire elrontottam volna a támadásom kivitelezését vagy csak valami természet feletti játszik velem? Nem igazán gondolkozok sokat majd ahogy sisakomat venném fel újra akadok meg a mozdulat sorban. Ahogy eszembe vág a varázsgyűrű amit még abban a fura viharos városban szereztem, nem tudom mire is képes de itt az idő hogy kiderítsem. Ahogy kifele tartok el haladok az immáron démonokkal felerősített improvizált mágus csoporthoz.
-Nem tudom mire képesek, de ha bármilyen átkot képesek lennének nagyobb formátumban az ellenségre szórni az sokat segítene, és ti démonok egyelőre várunk az idézéssel, majd ha nincs más lehetőség neki foghattok. Közöltem a végleges parancsokat velük, remélve hogy ennyi idő alatt néhány emberi önkéntes is felbukkan, ha nem akkor csak azon katonáimmal indulok ki akiknek a falon nem jutott komolyabb szerep és közelharci fegyvereikkel jobbak a harcban. Nem túl nagy csapat ez ahhoz képest amivel megindultunk de hát ezzel kell be érnem. Ha a parancsnok végül kinyittatja a kaput az első sorokban indulok meg hogy vissza szorítsuk a támadókat amennyire lehet. Majd ha akad egy kis szünetem egy Dezorientációs átokkal próbálkozom a varázsgyűrű lehetséges erejével felerősítve hogy több a közelben tartózkodó ellenségünkre hatást mérjen, de hát annak is örülnék ha csak az első sorokból sikerülne ezzel eltüntetni néhány ellenséget.

Eközben Malthael is csak tovább halad egyenesen a célja felé nem is tudva hogy már hányadik nyílvessző, hajító dárda, fejsze pattan le hátáról ő pedig csak egy félelmet keltő nevetéssel menetel tovább első áldozatáig akit egy ütéssel küld át a pokol bugyraiba s majd ha meg látja ki rohanó csapataimat felüvöltve indul egy újabb rohamra ekkor már démon katonáihoz legközelebb álló ellenségeinket célozva. Bár nem ismerem teljesen mire is képes a démoni lény, az biztos hogy ekkor még jó magam is meg torpantam egy pillanatra félelmemben. Ki tudja, talán ő lenne a kulcsa annak a faltörőnek az elpusztítására? Meglátjuk hogyan is folytatódik a csata számunkra.

Ezekben a percekben semmi nem úgy alakult, ahogy bárki tervezte volna. És ezért a Mesélő vett egy mély lélegzetet, mielőtt folytatná a csata hősies történetét.
Az idéző körben a gyűrűdre pillantasz és egy szó fogalmazódik meg benned. DRÁGASÁG... És az idézőkörben egy kép bontakozik ki a Pokolból, ahonnan legvégső esetben erősítés érkezhet. Egy vörös hajú éjelf, kit hozzád küldött üzenettel Uráldur a tűzből kisétál. Furcsa első látásra. De valami más kép is megjelenik utána. Két elf, a vörös hajú lány talán -de nem biztos- félelf, aki élve ég el. És hasonló élő áldozatok szenvednek tűzhalált még máshol is, összesen tizenketten. Úgy tűnik, hogy Uráldur is üzletelt démon szövetségeseddel. És az Első Lord igen csak ragaszkodik ezek szerint ahhoz a vörös hajú Vogon Beebebroxhoz, bármennyire nem jellemző a megjelenése Neminra selfjeire. Közönséges katonájáért nem biztos, hogy vesződne ilyen alkukkal, hiszen ezek roppant veszélyesek. Ha rosszul fogalmazunk, könnyen az üzlettársa ellen fordítja a démon.

//Dreyndra Lasharel és Viridiel halálát látta, így felismeri őket, ha újra megpillantja őket. További információk:
https://neminra.hungarianforum.com/t500-az-eleten-tul
//

Ám röpke merengésedet a föld megremegése szakítja félbe. Neki látsz utána nézni, hogyan áll a sámánok és egyéb varázstudók levadászása. Fölfelé haladva a bástya teteje felé egyre erősödik a földrengés, egyre nehezebb talpon maradnod még kapaszkodnod is kell és amikor a katapultok lövedékei becsapódnak, egy széles rés nyílik a falán.
Kinézve a hasadékon a kinti események tárulnak a szemed elé. Az íjászok másfél tucat ember papot és ork sámánt öltek már meg. Ám az utolsó rengés leszakította a felvonóhidat. Malthael is rajta volt és a vízbe esve feláll mindenkinek a szőr a hátán, ahogy rozsdás gép nyikorgásával adja ki fémbe zárt életének utolsó perceit. Ha meg is mentenéd, sosem lenne többé az a bámulatos hadi gépezet, csupán egy rozsda ette, könnyen kicselezhető árnyéka önmagának, mint egy boxoló, ki megöregedett és már fáj minden mozdulata.
Körülbelül egy tucatnyi ember próbálja megfogni és visszahúzni a félig szintén a várárokba billent faltörő kost. Már nem tudja elérni a kaput, hiszen az oda vezető falécek megsemmisültek a Dübörgésben. Ám elég értékesnek tűnik számukra, hogy bevethessék, ha a csata épp úgy alakulna, hogy át kell törniük egy újabb vonalat.
Nem tűnik sokan az a másfél tucat mágiahasználó, hiszen fajodból még a gyerekek is ezzel születnek. Ám a külső falért vívott küzdelemben mégis fordulatot jelentett. Az orkok tömegmágiája elhalkul és a Horda most özönlik visszafelé. Akik még tehetik, pajzzsal fedezik szellemi vezetőiket.
Ám az emberek újra szervezik a vonalaikat és megpróbálnak az elf íjászok támogatásával feljutni az erőd tetejére. A megmaradt ostromtornyok egyike hamarosan eléri a várárkot és felrohanva rá a páncélos tömeg, lecsapódik egy híd a tetején, pont egy magasságban a megsérült bástya tetejével. Ha még ekkor is a kirohanást választanád, akkor a dekoncentrációd szokatlanul erős. Ahogy csatlakozik hozzád a sereged többi tagja, érzed az eddigiek kétszeresét. Lepillantva a gyűrűd zöld aurában fénylik. Úgy tűnik, képes megkétszerezni a mágikus erőket.
Ezt érzed akkor is, mikor még el sem érted a harcolókat és a vár emberi védői igen jól teljesítenek az elmélázó ellenséggel szemben, akik megpróbálnak feltörni.


/Yuban/


A sámánodhoz eljut a hangod, ám ahogy fentebb is mondtam, nem épp kicsire sikeredett. Beszakadnak alattad a színpad ugrást jelentő lécei... vagyis átgondolva nem. Az Életet jelentő deszkák tűnnek el a lábad alól. És a hang, melyet ez a fémkolosszus kiad a várárok mélyén jelzi számodra, hogy jól döntöttél. Talán...
Valami kígyó tekeredik a lábadra és a felszín alá próbál húzni. Letekintve a démon ellenfeled, ki nevet a vízben. Nem mindegyik tud úszni és azok eszeveszetten csápolnak, míg el nem nyeli őket a mély. Ám ez az egy levágott karú ellenfeled öt karral sem nyugszik.
A Dübörgés abba marad és Hawrok hangját hallod üvölteni. Egy törpe páncélba öltözött oughwarit nehéz eltalálni, lehet csak súlyos sebet kapott. De a többi törzs biztosan nem ilyen szerencsés, hiszen akkor folytatták volna ők az általatok megkezdett varázslatot.
-VISSZA!
* Feletted a kost próbálják meg menteni, ám ha sikerül végre elúsznod innen, ki tudsz mászni a partra. A másik oldalt a bástyán hatalmas repedés tátong, ahol pedig a várba tudsz bemászni.
Neked kell döntened. De előbb valahogy ki kéne szabadulnod a végzetes vonzásból.

Lassúság, fontos másodpercek elvesztegetése miatt már csak a föld rengése szakítja meg. Elkéstem, jól tudtam ez mint jelent így hát elindultam a várfalra hogy lássam hogyan formálódik a harcszíntér. Kedvezőtlenül, mégis örömteli pillanattal ahogy Malthaelre tekintek akit a dübörgés a vízbe taszított, bár kételkedtem a démoni kolosszus halálában végül csak egy mosoly kerekedik az arcomon minden közelben álló pedig egy lágy kuncogást halhatott. Malthael még halálában is az én kezemre játszott, egyelőre megszabadultam az oly régóta fejfájást okozó démontól. Vesztesége viszont hatással van ránk, nélküle azon kevés meg maradt démon morálja biztosan vele együtt süllyedt a mélybe. Ezen problémára már akkor meg volt a megoldásom mikor vissza indultam csapataimhoz akik ekkor már készen vártak, de az elfekhez most már bosszúra éhes démonok is csatlakoztak, tökéletes. Ahogy a parancsnok szinte örömmel nyitja ki a kaput és enged halálunkba minket, legalábbis ő erre gondolhat. Határozott parancsokra lehet figyelmes aki rám figyel most.
-Előre, biztosítjuk a bejáratott, vissza szorítjuk a támadókat, mutassuk meg hogy a szóbeszédnél kétszer rosszabbak vagyunk, hogy a halál maga választott minket hogy eltüntessük a felesleget Neminráról!
Gyors, bátorító szavakat intéztem inkább minden harcoshoz, a morál egy fontos tényező aminek megtörése esetén a katonák nagyobb része haszna vehetetlenné válna, erre is alapozok ahogy végre hajtom a Dekoncentrációs átok varázsát a gyűrűt felhasználva ami lassan zöldes aurában kezd el világítani. Eljött a mi időnk, eljött a pillanat amikor az eddig elesett katonáim végső nyughelyét az ellenség, gyilkosaik, vérével öntözöm. Újabb parancsot adok ki ahogy látom a varázslat hatását az ellenségen.
-Mészároljátok le akit csak értek, a vérükkel öntözött földben elesett bajtársaink végső nyugalomra lelhetnek, tudván hogy gyilkosaik megfizették életük kioltásának árát!
Tovább buzdítva a remélhetőleg ezen apró sikeren már elégé felbátorodott elfeimet, és azon néhány démont akik parancsnokukat akarták büszkévé tenni annak utolsó csatájában. Kezdődjön a mészárlás, meg látjuk meddig vagyok képes tartani a varázslatot és harcolni eközben, az viszont biztos hogy a gyűrű sokat segít a csatánk megfordításában, egyelőre.

Csak reménykedhettem benne, hogy kiáltásom nem veszik el a csatazajban, vagy egyáltalán felfigyel-e rá valaki a nagy káoszban, hiszen a vár védői mindent elkövettek, hogy senki ne jusson a falak alá.
Aztán míg én a két ellenfél között próbálok túlélni, főleg a démongólemtől igyekezvén távolságot tartani, akinek egy-egy csapása rendet vág szövetségeseink és saját embereik soraiba is, mégis úgy látszik sikerrel jártam. Először csak meg-megráng alattam a felszín, de aztán már igen csak megrázza magát sámánjaink és az ahhoz csatlakozó orkok csapatainak könyörgésére Föld Anyánk.
Agyaras képem hideg mosolyra húzódik, míg aztán azon nem kapom magam, hogy lehet…….alaposan túllőttem a célon.
A felvonóhíd fülsértő csikorgással meginog, aztán vészesen megbillen, majd recsegve-ropogva omladozni kezd és amíg azon örömködhetnék, hogy a fölém tornyosuló démonfajzat a levegőbe kapva, menthetetlenül a vízbe zuhan, azt kell tapasztalnom, hogy bizony az én talpam sem tapodja már a kopott pallókat.
Igazán kijózanító egy hideg fürdő a harcban felhevült testnek, ráadásul nem mondhatnám, hogy én lennék a folyók bajnoka, ahhoz elég súlyos egyéniség vagyok.
Mindenesetre a fejszémet a látóterembe elsőnek akadó első szilárd pont felé hajítom, mielőtt még az is lefelé húzna és kézzel-lábbal kapálózva evickélek veszettül utána.
Ekkor valami nyálkás csáp tekeredik a térdem köré és pár korty kétes tisztaságú folyadék letüdőzése után, farkasszemet nézhetek előbb, sokkarú ellenfele vágott pupillájú szemébe.
- Nézz magadnak másik tutaj után, csúszómászó! – kapok a nyúzókésem után és nagy levegőt véve a víz alatt (magamtól is süllyedek, vele meg végképp) megkísérlem levagdosni magamról marasztaló karjait.
Hallom messziről a csata hullámzó hangjait, amiről nehéz eldönteni, hogy az előrenyomulás előbbre tart-e vagy visszavetett minket az ellenség. Elég most a saját bajom.
Ha sikerült magamról levakarnom ragaszkodó cimborámat, akkor légszomjjal küszködve, hangosan zihálva vetem ki magam a partra, fejszémtől karnyújtásnyira.
Mikor már nem vizet köpködök ki magamból, csak akkor látom, hogy a várfal tövébe vetett a jó sorom és előttem egy szép kis bejárat nyílt a falban, ami minden valószínűség szerint csak rám, a felfedezésemre vár.
Hát akkor ne várassuk! Még néhány mély lélegzet (sosem lesz belőle elég, aztán fejszét ragadva, beóvakodok a nyíláson.

/Yuban/


Szerencsére fegyveredet nem hagyod el örökre.
A kígyódémon újabb testrészét veszti el, ahogy a lábadra tekeredő farkát levágod. Ám dühössége ellenére mintha nem is zavarná nagyon a vesztesége, a vízben köröz új áldozat után lesve. Te pedig megpróbálhatsz nem belefulladni a várárokba.
Kikászálódsz és meglepődve veszed észre, hogy a másik oldalon vagy. Pontosabban fogalmazva Észak-Bivaly "új kapujában", mely szinte csak arra vár, hogy belépj rajta. Ám ezt a fejleményt túl sok védő az, aki nem akarja megvárni.
Egyiket a másik után küldöd a túlvilágra, miközben a fejed felett lecsapódik az ostromtorony hídja és megkezdődik ott is a csata.

/Dreyndra/


Rohamot indítasz az ostromtorony ellen és a megcsappant ostromlók megtörésére.
Eleinte jól haladnak a dolgok és már a gépezett belsejében hadakoztok, amikor zavar keletkezik a soraitokban. Valamiért az utánpótlás nem érkezik, valahol leragadt.
Fa vesz körül titeket, melyet bevontak viasszal. A szerkezetre dobált szénakoszorúk hiába lángolnak, azok nem tudják tűzbe borítani.

Megakadtunk, mi a pokol kénkövesre erőszakolt istene folyik itt? Ép csak meg realizálom magamban a győzelemittas ízéből fel józanodva egy pillanatra hogy előre haladásunkat senki nem követi. Már az ostrom gép belsejében néznék következő célpontom után ahogy inkább egy gyengébb varázslatra emelem gyűrűs kezem. Ahogy a jól ismert varázslathoz néhány igének tűnő szót mormolok a velem lévők a védelmemre sietnek. Ha sikeres a varázslat és a gyűrű sem hagy cserben a közelben lévő hullákból pótlom az eddig elesett katonáimat, és szerzek újakat az ellenségünk vérbe fagyott hulláinak tiszteletében. Ekkor indítom meg a csapatokat újra, immáron első sorokban talán a démonoknál is veszedelmesebb, könyörtelenebb, és többet bíró élő holtakkal elől akik bárkit szívesen meg próbálnak a saját sorsukra juttatni valahogy. Nem egy kiváló terv, de talán ezzel végig tudjuk takarítani az ostromgépet belülről és ezzel elvágni a bejutók erősítését. majd a gép tetején a hangomra lehet figyelmes mindenki aki halló távolságban van a kiáltásomnak. Ami inkább ekkor már csak vakdühből eredt mintsem bármilyen meg fontolásból, sőt lehet ezzel a támadókat is figyelmeztetem hogy hátulra kéne figyelniük a gyilkos pengék miatt, de nem érdekelt ekkor már.
-Mégis hány idiótát kell még levágnunk ahhoz hogy észre vegyétek ebbe a várba bejutni csak az életetek árán fogtok!
Ahogy a mondat végére érek a támadókat eddigre csak néhány élőholt kísérli előre míg a többi az esetleges ellenségünket tartja fent az ostromgépben, de ez persze csak addig van így míg az élő embereim és jómagam is át nem érünk a biztonságban, amit az élőholtak felrobbanása követ.

Talán az a rohadt kígyó érezte, hogy jobb, ha nem packázik velem tovább, mert esetleg még több testrészétől is megszabadítom, ezért inkább más játszótárs után néz, aminek én magamban nagyon örülök, hiszen a víz nem az én közegem és a fulladásos halál nem szerepelt az elképzelt hősi végzetem között.
Őseim szellemei velem vannak, amikor kikecmergek a partra és még van is kis időm, hogy összekapjam magam, mielőtt vérszomjas vicsorral besétálok az előttem megnyíló várba.
Hallom a kapu felől az intenzív csatazajt és erőteljes parancsokat is elhangzani. Nem úgy néz ki, hogy nagyon szorult helyzetben lennének, de hát meg fognak lepődni.
A meglepetés ereje engem segít, hiszen nem számítanak arra a várban lévők, hogy már a fészkükben az ellenség.
A fejszém szinte magától emelkedik és zuhan és minden alkalommal vért iszik és eggyel kevesebb védő áll az utamban.
~ Ez az! Dicsőséget hozok a törzsemnek! ~
- Gyertek csak, gyertek, még nem oltottam eléggé a vérszomjamat! – villantottam agyaramat a következő ellenfelemre és léptem előrébb még egyet.

Hamar megoldod az embereid pótlását. Felkelnek a hullák a földről és ahányat figyelmeddel még jól tudsz mozgatni, előre küldöd. És a körülötted lévő hű katonák sem restek követni a példádat. Több értelme volt az embereknek megcsappant koncentrációval küzdeniük az élő katonáid ellen, reménykedve, hogy néha sikert élnek el és csökkentik a seregeidet, mint a feltámasztott húsbábokat vagdosni. Hiába látszik most már ismét, hogy nem egy bamba mameluk hadsereg, hanem kiképzett katonák vannak a vastag páncél alatt, legalább kettőt-hármat megölnek közülük az élőholtak, mire használhatatlanra csonkítanak egyet. Úgy is mondhatjuk, hogy az utánpótlás kiapadhatatlan.
Hamar elfoglaljátok az ostromtornyot és látva a taktikádat a falon lévő csapataid is segítenek, így több száz fő küzd hamarosan holtjaiból visszatérve a falak előtt. Szorítva vissza az ostromlók megmaradt hadát.
Elsőre saját katonádnak nézed a láncokkal felszerelt éjtünde férfit, aki oda lép hozzád. Ám koránt sem a te hadtestedet erősíti.



-Üdvözlöm errefelé bölcs hadvezérasszony!
A nevem Draw és gondoltam jól fog jönni néhány információ a városról. Uráldur komoly befolyást szerzett az itteni királynő gondolataiban. Vannak kisebb problémák, de a manipuláció egy olyan fokára értük el, hogy seregeket küldhetünk támadni is bármerre, akik mind az itt virágzó egyház hívei.
Az erre megforduló selfeknek nőket ajándékot Valora Moor ágyasként és nem tudok olyan dologról, amibe ne szólhatnánk bele. Mondhatnám ez a vár és csapatai az én remekművem.


/Yuban/


A csatazaj egyre inkább a hátad mögé szorul vissza. És egyre több védő bukkan fel. Úgy tűnik, hősies helytállásod nem fordította meg a csata menetét és társaid nem tudtak betörni a falakon túlra. Hiába vágod le egyik védőt a másik után. Javarészt még csak az emberi had próbálja eltorlaszolni a rést a bástyán, noha leginkább csak miattad kell ez. Még nincsenek túl sűrűn sem, a többség figyelmét a mellvértek és a kívül épp betörni készülők kötik le. De három-négy zevadari is a fejszéd fejére akadt.
Egy nő bukkan fel bőrpáncélban és ostorral, mögötte pedig két nehéz gyalogos.




/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Sikeresen karjaid és törzsed köré tekeredik az csattanós bőrszíj és a két őt követő megelőzi őt pajzzsal és lándzsával a kezében.
4-6-ig- Bőrödön csattan a fegyvere, de hátra kell lépnie kettőt, hogy barátainak helyt és lehetőséget adjon ellened./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

Belelendülök a hadakozásba és bár nem rohannak nekem mindenfelől a védők (ami nagy szerencse nekem), azért mindig akad egy-kettő, aki a fejszém útjába kerül és ezzel mind beljebb és beljebb jutok a falakon belül, amit nem igazán érzékelek a csata hevében.
- Gyertek csak, gyertek! – mormogom elégedetten, egy-egy ütés után.
Aztán hirtelen elfogynak előlem és én szemben találom magam egy ….hmmm…..igazán harcias, bőrbe öltözött nősténnyel, akit mindössze csak két mihaszna páncélos kísér.
Mielőtt még egyáltalán jobban megnézhettem volna magamnak, megsuhogtatta felém a korbácsát és nem voltam elég gyors ahhoz, hogy teljesen elkerüljem. Végigvágott a mellkasomon, égővörös csíkot húzva maga után.
- Látom durván szereted! – hördülök fel és lépnék utána, hogy megmutassam ki a kemény legény, de az a két bádogdoboz elém áll. – Jobban szeretném kettesben. – csóválom meg a fejem, mert kellőképpen felpezsdített a nő.
Teljes erőmből nekik támadtam, először a jobbra lévő fejére lecsapva, miközben felé léptem, így igyekezve közben kikerülni a baloldalit, hogy ne egyszerre kelljen velük hadakoznom.

Túl jól haladtunk az élőholtakkal ki egészítve, többre számítottam tőlük, habár így is láthattam hogy a dekoncentrációs átok hatása sem olyan egyszerű a dolgunk. Majd ahogy az útolsó harcoló ember is elesik már indulnék is tovább az élő katonáimmal hogy a földel tegyem egyelővé a ostromgépet, amikor egy ismeretlen elf sétál felém. Nos elmondása koránt sem lepett meg inkább csak érthetővé tette miért is fogadtak minket ennyire tárt karokkal.
-Takarodjon vissza a várba, hacsak nem akar maga is elpusztulni ezzel a rohadt gépezettel együtt.
Parancsoltam rá ahogy magam is már a robbanástól biztonságos távolságból hajtom végre a műveletet remélhetőleg kirobbanó sikerrel. Majd újra draw felé fordítom a figyelmem.
-Szóval az első lordnak dolgozik, nem éppen ezt várnám az első osztály legjobbjainak egyik.... patkányától, biztos maga abban hogy első lordunk is elégedett a maga teljesítményével?
Tettem fel a támadó jellegű kérdésemet, nem voltam türelmes és az hogy végig itt ültben a segítség és amikor szükség lett volna rá a "bájos" Draw lese szarta ami oda kint történt, arról nem is beszélve hogy pont most hogy elmondta hogy több emberem halála értelmetlen, elkerülhető lett volna igazán eltalálta hogy elveszítsem a maradék türelmemet.
-Szóval mielőtt végig futtatom azon gondolat menetem amivel arra jutnék hogy jobban élvezte a helyi hölgyek testét ahelyett hogy időben segítséget szerzett volna számunkra. Addig legyen szíves feltüntetni legalább egy olyan kibaszott említésre is méltó indokot arra hogy miért ne maga legyen a következő desszertje a démonoknak!
Hosszú monológba fejeztem ki nem tetszésemet azzal kapcsolatban hogy Draw miként is jár el, talán jobban járt volna ha csak a csata után egy két nappal közelít meg vagy inkább soha. Leginkább most azonnal engedném a démonjaimnak széttépni őt, de egyelőre nem engedhetem meg magamnak hogy az Első lordot meg fosszam egy játék szeréről nem venné jól ki magát ha tényleg együtt akarok vele működni a jövőben.

/Yuban/


A fejszéd lendítését könnyedén kivédi a pajzsos, a másik pedig hosszan előrehajolva próbálja szúrás közben kompenzálni az általad lopott távolságot. A bőrpáncélos nő pedig elrohan, legalább is ez a szándéka.

/harcmező/


A kém szája gonosz vigyorra húzódik.
-Botorság lenne engem piszkálni, hiszen úgy tudják, hogy közvetlenül Zevadar királyától kapom az utasításokat. És az uralkodó Első Lordjának erélyes tárgyalási stílusa is ebben erősíthette meg Valorát.
Vagyis ha ki akarod használni a vendégszeretetüket és együttműködésüket -ahogy eddig tetted-, akkor kénytelen leszel elismerni, hogy jól jött az neked, hogy a csapataik eléd siettek, mikor szorult helyzetedet látták.
* Nem érdemes butának nézni egy hírszerzőt, bármennyire is gyáva hírében áll a fajtájuk, a szolgálataik nélkülözhetetlenségének nagyon is tudatában vannak. És ő pedig különösen jól tudja, hogy mennyire szeretnének hadvezérek egy kisebb hadseregre való ellenséget úgy manipulálni, hogy azok minden harcmozdulata a kezükre játsszon.
Ezzel megfogadta jó tanácsodat és visszament a várba, hogy hamarosan felszívódjon.
Egy kígyó démon kúszik elő a várárokból és hiányzó testrészek ellenére eléd áll.
-Szégyen az ellenszégre, hogy ilyen könnyen szétszéledt. Dicsőszég viszont neked. Új parancsnokot kell választani a démonok légiójának és ajánlom magad figyelmedbe, ha lesz beleszólászod.

Ahogy a fejszémet eltéríti az egyik lovag a pajzsával, a lendületet kihasználva megperdülök magam körül, ezzel remélhetőleg kitérve az előre döfő másik páncélos elől, majd miközben ismét a közben kissé közelebb kerülő harcos felé lendítem a fegyverem, hogy most a derekánál csapjam meg.
Ha felemeli ismét a pajzsát, akkor egy kis mozdulattal oldalra lépek és a másik kezemmel megpróbálom megragadni a torkát, hogy magamhoz rántsam, őt használva pajzsomként a társa ellen. Egyelőre nem tudok mit tenni, hogy a nő ne szaladjon el, de azért igyekszem megjegyezni merre tart.