//Mesélői//

A leendő király nem sajnálta nagy dobra verni, hogy bizony szüksége van a segítségre, hogy az ostrom alá vett, kifosztott, végül az enyészetnek átadott Észak-Bivalyt fel akarja szabadítani. Az összes szövetséges királyságba elküldte ennek hírét, illetve a városokban is egy-egy bárd kezdte el ecsetelni a gyakran olvasni nem tudó népnek a híreket. A nemesi területeken alapvetően írásos formában is megjelent a felszólítás, miszerint fajtól függetlenül várják a bátor kalandorokat, zsoldosokat, akiket busásan megfizetnek a segítségükért, faji kritérium pedig nincs. Mégiscsak egy felvirágoztatható város visszafoglalásáról van szó, és vélhetően ez az uralkodónak csak egy nagyon jó befektetés.
A megbeszélésre, csapat- és felszerelésfelosztásra Királyöbölben várja az uralkodó, a tanácsadói és hadvezérei a jelentkezőket.


//Isabella, Lor'themar, Dreyndra, Frederick//

Az esetetekben több opció merül fel, miként értesültök Észak-Bivaly felszabadításáról. Vagy egy bárd hangoskodása miatt talál meg a hír, vagy megtaláljátok kiírva valamelyik nemesi birtokon az egyik vándorutatok során, de ez csak két példa a sok közül. Az emberi birodalom zeng ezektől a toborzásra szánt hírektől, és ha a királyságot járjátok, akkor bizony több paraszt is erről beszél, így akármerre is forduljatok meg, biztosan hallani fogtok róla. Tartózkodjatok kocsmában vagy fussatok össze egy karavánnal, szóba fog kerülni a téma, hiszen ez többek számára sorsfordító esemény. Ha esetleg szóba elegyednétek néhánnyal, akkor a kereskedők ugyan kimaradnak a harc részéből, azonban iparkodnak, hogy Királyöbölbe térjenek eladni portékáikat a fegyvertelen, de lelkes fiataloknak. Több paraszt is ábrándozik arról, hogy földesúri rangot kap szolgálataiért, ami elsőre nevetségesnek hangzik, nem kizárható, hiszen a földek egy részét is szeretné kiadni a koronázatlan király. Ha kérdezősködnétek Észak-Bivaly állapotáról, akkor többen is elmondhatják, hogy szörnyek laknak arrafelé, emberevők, akik keresztben nyelik le a legnagyobb daliás lovagokat is. Néhányan éppen ezért nem akarnak menni. Mások meg épp ezért, hogy ezen lényeknek a megölésével nevük fennmaradjon az örökkévalóságnak.

A ti dolgotok leírni, pontosan miként jut fületekbe a hír és miért döntötök úgy, hogy elindultok erre a veszélyes útra. Célotok tiszta: a megbeszélés helyszíne Királyöböl. A szabadságotok viszont elég nagy; ha esetleg kellenék valamilyen egyeztetésre, NJK kijátszására, keressetek nyugodtan, de az első posztig a névtelen karaktereket is megszólaltathatjátok saját belátásotok szerint, a hirdetésben és az itt feltűntetett információkat bátran használhatjátok.


//Freia(+Amrekth) és Lilith//

A ti birtokaitokra a hírek csak a külföldön tartózkodó kémeiteken keresztül jutnak el, de ugyanolyan tisztán tudhattok minden egyes szót és szándékot, akárcsak mindenki más. Hogy miért nem futott be hozzátok egyetlen hírvívő sem, talán elég egyértelmű: félik a sötételf népet. Legalábbis ez a legvalószínűbb opció, a másik az, hogy a szerencsétlen futárokat felkoncolták még a határnál a barom határőrök, feltételezve, hogy átverésből jön pár suttyó ember kémkedés szándékával. Az igazság valószínűleg nem fog kiderülni, hacsak nem mentek a helyszínre és érdeklőditek meg az uralkodótól, mégis miért nem invitált meg titeket egy küldöttjén keresztül és miért kellett ehhez is a kémeiteket használni.
Mindenesetre a híreket ez a kis incidens sem állítja meg, így tudjátok nagyon jól, hova kell mennetek: Királyöbölbe, ha szeretnétek részesülni egy kis harcban és némi jutalomban. Hírhozóitoknak hála tudhatjátok, hogy az embereknél minden faluban próbálják toborozni a legkülönfélébb rétegekből a bátor személyeket. Bivaly ostromával is nagyjából tisztában lehettek, hiszen sötételf kéz is van a mostani helyzet kialakulásában; szörnyek lepik el a várost és a józan paraszt egyedül nem meri megközelíteni, ugyanis többen eltűntek arrafelé.

A katonáitok a tiétek, akárcsak a kémeitek, akiket mozgathattok nyugodtan, az ebben a posztban és a játékhirdetésben leírtak információit használhatjátok karaktereitek részletesebb tájékoztatására. Ha esetleg kellenék ilyen NJK kijátszásához, keressetek nyugodtan!


//Rexxan//

A törzsedbe emberi futár érkezik, és nagyon reméli, hogy nem fogod azonnal lefejeztetni és végtagjait venni. A futár, amint beengeded falvadba, esetleg a sátradba, nagyon gyorsan összefoglalja, hogy mi is éppen a felállás az Emberek Királyságában, hogy Bivaly visszavételéhez segítség kéne. A név biztosan ismerős, hiszen, ha minden igaz, küzdöttél is arrafelé... Ha esetleg érdekel, akkor több törzsbe is elküldték ugyanezeket a híreket, nektek az orkoktól jelentkezőknek elsősorban fél évnyi ellátmányt ígértek, ám hogy milyen időközönként követelitek a mennyiséget, hetekre vagy hónapokra lebontva, esetleg azonnal egészben, már a királlyal való egyezkedés része lesz. Ha esetleg keveslitek, akkor is lehet a királlyal beszélni erről, azonban egészen mást is lehet kérni az élelem helyett.
Az ork vér felpezsdítése és a lelkesedés fellendítése érdekében a futár, ha még életben hagytad, azt is elárulja, hogy bőven lesznek szörnyek, akikkel ádáz harcot lehet majd vívni, így vérontásban és vérfürdőben bizony nem lesz hiány, az erőt és agressziót pedig nem kell majd visszafogni a rusnya dögökkel szemben, amint Bivaly elátkozott falai közé értek.

Neked és az összeszedett csapatodnak is Királyöböl a cél. Ha kellenék NJK kijátszására (elsősorban a futáréra, mivel a törzsbéliek inkább a tieid), jelezz bátran!


//Felaern és Daratrine//

Téged az erdei elf király hívat, hogy tájékoztasson az emberi koronázatlan király, Olieth kéréséről. Az egyik emberi futár is ott áll a trónteremben kissé megszeppent, feszült ábrázattal, akárcsak egy számodra ismerősnek bizonyuló alak, Daratrine, akit kopasz fejével nehéz lenne összekeverni bárki mással nemzeted tagjai közül. A nő arcán a tőle megszokott szórakozott, sunyi vigyor ott ül, és mikor belépsz a trónterembe, akkor üdvözöl téged egy finom meghajlással, hogy aztán veled együtt hallgathassa meg a tájékoztatót.
- Köszönöm, hogy ilyen hamar megjelentek - biccent egyet felétek az uralkodó. - Olieth királyfi hírnököt küldetett, hogy segítséget kérjen nem csupán a mi népünktől, de Neminrán mindenkiétől. Észak-Bivaly ostroma nem idegen a számunkra, jómagam is vezettem oda tündecsapatokat, ahol aztán fogságba is estem - magyarázza a kellemetlen incidenst. - Ezt a várost és a földjeit azonban már másfél éve hagyják, hogy a természet visszavegye, noha nem éppen olyan lények formájában, amit Természet Anya teremtett volna... - sóhajtja. - Olieth szerint minden fajra szükség lehet, hiszen senki sem tudja, mégis miféle szörnyűséges lényekkel kell megküzdeni annak érdekében, hogy a város elátkozott falai felszabadulhassanak attól a fertőtől, ami ott kialakult és terjedni kezdett. Szeretnélek titeket megkérni arra, hogy habár nagyobb seregeinket nem vethetjük be a saját biztonságunk érdekében, valamelyest támogatnátok és segítenének a még koronázatlan királyt. Nemcsak a diplomáciai kapcsolatunkat segítené ez, de eltűntethetnénk azokat a borzasztó lényeket, akiket Természet Anya soha nem engedett volna erre a földre, ha a sötételfek nem fertőznének meg mindent a démoni szövetségeseikkel, de természetesen, ha nemet mondotok rá, megértem - bólint egyet, és láthatjátok rajta, hogy őszintén nem akarja rátok erőltetni, ha nem szeretnétek menni. Akárhogyan válaszoljatok is végül, mielőtt elindulnátok kifele, még megjegyzi, hogy valószínűleg másik két tündével is fogtok találkozni, csak éppen ő maga sem biztos, hogy jelenleg mennyire vevők egy ilyen veszélyes kalandra.
Amire szükségetek van, azt a király és szolgálói biztosítják a számotokra, csupán szólnotok kell, mit akartok magatokkal vinni Királyöbölbe, ahol a jelentkező zsoldosok, katonák, kalandorok és vándorok összegyűlnek egy jobb sors reményében.


//Viridiel és Lashrael//

Az új kontinensről visszaérve és pár feszélyezett pillanattól eltekintve bizonyára édes örömben telik a babavárás. Sok teendőtök nincsen, Lashhez be-befut egy-egy betegséget elkapott gyerek az anyja mellett, vagy éppen pár sebesülés ellátására kérik fel a pár gyógyítóját, akinek segítségét otthon termesztett növényekkel, gyümölcsökkel vagy állati részekkel hálálnak meg. A formásodó pocak láttán gyakran hallani dicséreteket a látogatóktól, gyakorta fogadják jelenléteteket széles mosollyal, ha lakhelyetek környékén belefuttok valakibe, ám a baba bejelentését követően alig telik el egy hónap, máris befut hozzátok egy kis fiatal futárfiú azzal a hírrel, hogy az erdei elf király szeretné, ha segítségeteket nyújtanátok az emberi királynak Észak-Bivaly szörnyektől való felszabadításában. Valószínűleg nem fog örömet okozni a hír, a fiúcska ki is emeli, hogy nem kötelező menni, ugyanakkor uralkodótok kezeskedik arról, hogyha mentek és Lashrael biztosítja gyógyítói képességeit a sebesült katonáknak, Viridiel pedig támogatja a csapatokat íjásztudásával vagy épp kardjával, akkor a várandós vörös mellé külön rendeltet védelmező csapatot. A futárfiú átnyújtja a borítékot, amit királyi pecséttel zártak, és ezt kell majd odaadni vagy az emberi királynak, vagy valamelyik hadvezérének, tanácsosának. Ha nem biztosítják ezt, akkor az uralkodó bátorít a hazajövetelre, mert megérti, mekkora kockázat is ez.
Ha elvállaljátok, akkor a kis futár elmondja úti célotokat: Királyöböl.


//Na, alapvetően az első posztotoknak tartalmaznia kell, miként jut el hozzátok a hír, hogyan készültök fel az útra, kiket visztek magatokkal és hány főt. A felszereléseteket is írjátok le a posztotok legalján összesítve, mitek van és mitek nincs, mert később nem fogom engedni, hogy olyan felszerelést használjon a JK/NJK, amit eddig nem tűntetett fel!
Kezdésnek két hetet adok határidőnek, utána írom a következő mesélőit. Ha bármi kérdés felmerül, nyugodtan keressetek!

HA MÉG VALAKI AKAR JELENTKEZNI, AZ ELKÖVETKEZENDŐ KÉT HÉTEN MÉG MEGTEHETI!//

Johó-johó kalóznak lenni jó!
Szól a dalban melyet oly sokat szoktam énekelni én is, éppen amikor nem királyi hajón vagyok. Mostanában amúgy is minden annyira furcsa, hiszen valahogyan csak felkeveredtem egy hajóra és a drága bajtársaimmal sikeresen fosztogattunk pár Liga hajót, amolyan heccből.
Aztán a Sellő híres lett, volt pár nagy zsákmányunk és volt pár nagyon jó menekülésünk, de végső soron aki azon a hajón volt szépen lassan meghalt a többi kalóz keze álltal, így mindig voltak új arcok rajta. Azt hiszem én is így kerültem oda fel, kezdetben konyhalánynak, aztán mint az egyik portyázó tengerész, aztán kitudja.
NADE! Nem ez most a lényeg ugye? Mármint, hogy mennyi szép zsákmányt szereztünk, csillogó köveket, arany koronákat és kelyheket, de persze miért ne lehetne képzelődni, hogy mennyire jól állna rajtam egy-egy ilyen csecsebecse nem? Mondjuk egy arany korona a fejemen, kezemben egy arany kehely amiből igazi déli bort iszogatok, micsoda kép!
Pont emiatt kerültem most is ebbe a galibába.
Mondta nekem Shark a konyhafőnök, hogy a kapitány és az elsőtiszt pletykált szép-szép dolgokról én meg úgy döntöttem, hogy amikor vacsoráznak akkor jó lenne meglesni ezeket, így került a zsebembe az a szép nagy vörös rubin.
Na persze nem volt olcsó mulatság, hiszen ahogyan eltettem pár idióta világgá kürtölte én meg futhattam le a hajóról egyenesen be Királyöböl házai közé, azt hiszem ennyit rólam és arról a hajóról nem?
Hogy miért itt volt a hajó? Sok a jó hely az alvilágban ezen a szép helyen. Aztán meg nekem pont kapóra jött, hiszen egy ekkora helyen hamar eltűnik aki akar, számítottam rá, hogy nem lesz büntetés nélkül, ha kiderül, így jobb volt a pihenőnk alatt megpróbálni, végső soron sikerült is, csak azt hittem lesz legalább időm összeszedni a cuccomat...

Az engem üldöző kalózok elől futottam keresztül a piacon, amikor belefutottam egy alakba. Nagyot esett a figura amikor belerohantam én meg szépen elterültem rajta, valami meg bökdöste a combomat...
Lepislantottam a helyre és elmosolyodtam:
-Látom szép nagy karddal áldott meg az isten.-áltam fel róla, majd mivel nem vagyok egy barbár még annak ellenére sem, hogy kergetnek, segítőkezet nyújtottam neki.
-Köszönöm kisasszony. De mondja hova siet ennyire?-na nem mintha ennyire ráérnék, de a ruhájából ítélve éppen valamiféle őrbe avgy katonába izé lovagba botlottam bele, azaz estem rá inkább.
Aztán a kerekek elkezdtek dolgozni... ő egy valószínüleg képzett katona én egy nő és éppen két rosszarcú szőrös kalóz kerget a városban...
- Segítsen kérem! Kalózok üldöznek és nem akarnak tágítani!-ekkor pillantottam meg a két alakot mögötte, így megfordítottam és mutattam rájuk.
-Látja!- hát a daliás páncélosnak nem is kellett több elővette az ő szép nagy kardját és kérdés nélkül vívni kezdtek. Én eközben amíg nem figyelnek a zsebemből áthelyeztem a követ egy sokkal bizalmasabb helyre a mellkasomon, ott úgysem találja meg senki remélem... Aztán ahogyan a harcnak vége lett két padlón fekvő kalózzal felém sétált a figura.
-Kiütöttem őket, nem lesz bajuk, de azt mondták nézzem meg a zsebét mert ellopott valamit tőlük, így ha megbocsát...-kezdett el tapizni a fickó, miközben én a kezét az enyémekkel vizsgálgattam.-Hmmm este akár jobban is megvizsgálhatnánk egymást nem?-mondtam a fülébe, amitől elpirult, majd megköszörülte a torkát, miközben a háttérben az őrök őrizetbe vették a kalózokat.
-Megtalálunk Isabella és ha így lesz megölünk!- na persze visszaordítani nem akartam az túl feltűnő lett volna, de a hősöm mellett kipillantva azért egy nyelvnyújtást engedtem utánuk egy szép mosollyal...
Esélyük sem lett volna ellenem
-Nos bármennyire is csábító, a holnapi nap fontos megbeszélésem lesz a királlyal, ugyanis megyünk felszabadítani Észak-Bivalyt.
-Ohh ne már... Attól még lehetne... áááh mindegy... azért köszönöm!-fogtam meg a kezét egy röpke pillanatra, miközben láttam az arcán, hogy annyira zavarban van, hogy csak ez az oka annak, hogy nem kéne a fiatal emberre ráugranom, így hagytam őt és a tömegben eltűntem... Jó meg olyan határozott volt szegényem. Volt vagy 20 éves frisshusi és tuti nem volt még dolga nővel sem és lássuk be első alkalomnak lehet nem engem választana.
Legalább a nevét megkérdezhettem volna-jártak a kerekek a fejemben, hiszen az a hajó még mindig itt van, így talán most ez lesz a menekülési utam.
Végülis miért ne? A király csak megvédi a katonáit nem? Pláne azoktól a mocskos undorító kalózoktól, mint amilyen... nem én vagyok! -kuncogtam egy sort. Majd így összeállva az egyik legjobb opciónak a fejemben másnap elmentem a megbeszélt helyre.
Na persze ehhez elmentem egy kocsmába... Minden információ forráshelyére, de persze nem ahhoz a helyhez közel, ahova az én régi társaim járnak, ott megtudtam még pár érdekes dolgot, mint amilyen a birtok és a cím... Végre talán versenyre kellhetek bátyámmal otthon, pláne ha nagyon híres nemes leszek nem?

Felszerelés csecse-becsék:

Élvezi a boldogságot és a nyugalmat, azt, hogy végre otthonukban már nincs semmi teendő, nincsenek bútorok, amiket el kéne rendezni, legalábbis az általuk gyakran használt helyiségekben. Az épület, ahol élnek, kettejük számára nagy, talán túlságosan is, azonban ragaszkodott hozzá, hogy a családalapítás szellemében és azt szem előtt tartva jócskán több szoba kerüljön kialakításra – ezek egyelőre bútorozatlanok. Gyakorta járja ezeket a még üres szobákat, mióta férjének is elárulta várandósságát, azon tűnődve, első gyereküknek mégis melyik lesz a legjobb. Akárhányszor is lépjen be egyik-másik üres helyiségbe, mindig újabb és újabb ötleteket talál a dekorálásra és bútorok elhelyezésére, alig várva, hogy az itthon töltött idő alatt majd szépen kifesse mindenféle növényi motívummal, hogy minduntalan örömet okozzon belépni.
Döntésképtelenségében marad az ábrándozás, persze csak akkor, mikor nem egy beteggel kell törődnie, ugyanis akkor végig azon gondolkodik, mégis melyik gyógynövény segítene a páciensen a leggyorsabban. Egyszer-egyszer előfordul vadásztanoncok látogatása is, akiknek már komolyabb bajuk van egy átlagos náthánál vagy hőemelkedésnél, ezek esetében gyakorta gyógyítói mágiájához fordul néhány gyógyfűvel.
Arra a néhány útra Viridiellel tart, ami a tündérfátylakat követően belefér az idejükbe, hogy kicsit kiszökhessen az otthon védelméből és nyugalmából, de legfőképp azért, mert pár napnál tovább úgyse lenne képes elviselni a falak közti létet, hiányolva férjének meleg szeretetét onnan. Egyelőre semmi komolyabb nem tűnik kialakulóban, éppen ezért is felhőtlen a boldogsága és a békessége, nem beszélve a fizikai változásokról, amik izgatottsággal töltik el. Többször viccelődik azzal, hogy megártott az állandó evés, és bár egyelőre tényleg inkább úgy tűnik, mintha hízott volna, a környékbeliek számára teljesen egyértelmű az új lakónak az érkezése.
Jobban érzi magát, magabiztosabb a saját érzelmeiben egyaránt, hogy tudja őket kezelni, lassacskán mintha a belső világa tényleg csillapodott volna az ezt megelőző néhány hétben. Az ereje visszatér, több dolgot képes megcsinálni, már aktívan olvasgat és készíti össze a növényeket, nem kevés teát készít, amit délutáni pihenők és az esték során eliszogat továbbra is hozzá mérten nagy mennyiségű nassolni való mellett, töretlen elégedettséget érezve, ahányszor végigsimít lassacskán domborodó hasán. A ruhatára némileg bővült, mivel kihízta azokat, amiket idáig hordott, és igyekezett úgy válogatni ekkor, hogy a pocak további növekedése se okozzon gondot; jócskán előnyben részesítette a bő, mozgás szempontjából is kényelmesebb darabokat. Többször is tűnődik azon a nyugalmas időszak alatt, hogy vajon mégis mikor moccan meg a csemetéjük, és ennek hangot is ad, nem tudva kiszűrni belőle az izgatottságot és türelmetlenséget. Folyamatosan körülötte járnak a gondolatai – na meg Viridiel körül, nem tudva kiverni a fejéből a gondolatot, hogy milyen mulatságos lenne, ha kiköpött mása lenne a gyerekük -, és bár még a királymentés során a névválasztást rábízta, most mégis előfordul, hogy a preferált nevekről kérdezősködik. Szeretné valahogy szólítani már most, ha magányosabb perceiben éppen hozzá beszélne jóformán értelmetlenül, hiába nem tudják, lány lesz vagy fiú és hiába tudja, valószínűleg még nem érti.

A nagy nyugalmat megtörő nap is megérkezik. Éppen egy nagy adag gyógyítói segítségéért hozott süteménnyel trappol összeszedni a felszereléseit egy kis kertészkedéshez, mikor kinyitva az ajtót éppen a kopogtatni akaró fiút találja maga előtt. Az öltözködéséről lerí, hogy az elf királyi palotába való és bizonyára Viridielt keresi, így csak néhány meghökkent pislogást követően tud megszólalni.
- Szia - üdvözli őt. - Biztos a férjemhez jöttél - mosolyodik el, félreállva az ajtóból. - Drágám, keresnek! - kiabál, hogy a ház legmesszibb zugában is meghallhassa. - Gyere csak, én meg megyek a növényeimhez - indulna el, azonban a fiú némi zavarodottsággal marad az ajtóban.
- Igazából... Mindkettejükre szükség van - mondja. - Nem tudom, mennyire fontosak a... növényei, de igyekszem gyorsan összefoglalni, hogy ne tartsam fel sokáig - néz értetlenül és bután a sütemény mennyiségére, megengedve egy visszafogott és zavarodott mosolyt.
- Ó, hát... Jó, akkor... - veszti el hirtelen lelkesedését. - Akkor menjünk a nappaliba, ott leülhetünk mind - biccent állával a szoba irányába, amit a futárfiú egy bólintással köszön meg, belépve az épületve, magabiztosan indulva meg a mutatott szoba felé. Ő addig becsukja az ajtót, követve a fiút, az asztalra téve a sütemények nem nála levő részét egy edényben, egy másikba friss gyümölcsöket téve.
- Vegyél csak. Még teát tudok adni - marad még állva, megtartva egy halvány mosolyt, de egyértelműen nem örülve annak, hogy őrá is szükség lesz. Reméli, hogy csak valami apróság lesz és nem valami életveszélyes ügy, ahhoz túlságosan élvezi ezt az életet, hogy bele akarjon csöppenni bárminemű kockázatos ügybe.
- Nem kérek, de köszönöm! - rázza meg nemlegesen a fejét a fiú, és ha Viridiel is a nappaliba téved, a futárgyerek összefoglalja, mégis mit szeretne tőlük a király. Nem titkolja, hogy nem fűlik a foga a szörnyirtáshoz, habár ez csak az ábrázatáról olvasható le, szavakba nem önti ellenszenvét. Az átnyújtott borítékot elveszi, ami a megerősített védelemre ad jogot, hiszen jól jöhet, habár ő legszívesebben rögtön nemet mondana minderre az őrültségre, átgondolni még átgondolhatják. Egy darabig tanulmányozza a királyi pecsétet, ez alatt Viridiel könnyedén elfogadhatja a felkérést, ha szeretné. Ha nem szól semmit ennek kapcsán és kérdései sem támadnak, akkor ő veszi magához a szót:
- Szerintem ezt... - tekint férjére. -... még át kell gondolnunk - néz vissza a futárra, aki egy bólintással veszi tudomásul.
- A király nem kötelez semmire - jegyzi meg azt a mondatot, ami többször is elhangzott az elmúlt pár percben, és érezve, hogy vége a látogatási idejének, feltápászkodik a helyéről, illedelmesen tolva vissza a széket az asztal alá. - Ha mennek, mennek, ha nem, akkor nem, a levélnek köszönhetően biztosan értesülni fog az udvar a döntésükről, akármit is válasszanak, így nem kell azonnal döntést hozniuk - mondja még, és hogyha továbbra sincsen kérdés, akkor udvariasan elköszön, majd távozóra fogja. Amint a fiú elhagyja az épületet, rákönyököl a nappali asztalára mindkét kezével, dörszölgetve az orrnyergét és a halántékát homlokráncolva, hangos elégedetlenséggel hümmögve.
- Hát nem örülök, hogy most megy ez... - kezdi. - Bár tény, hogy lehetett volna rosszabb időben is, így még viszonylag jó... - pillant le pocakjára, aztán párjára tekint, de nem szól, csak eltűnődve fürkészi a vonásait. A sajátjainak keménysége mintha fokról fokra lazulna és puhulna, miköyben mérlegre helyezi az érveket és ellenérveket - ahogyan mindig is szokta. Veszteni végső soron azzal, hogy elindulnak és megnézik, mi történik, nem veszítenek semmit, legfeljebb kirándulással végződik a kezdeti segítségnyújtásuk. Mi több, többszörösen kamatoztathatja gyógyítói képességeit, és bár jelenleg nincs semmire szükségük, biztos, hogy kapnak valamit. Ebben az állapotában mondjuk megelégedne több tányér édes-cukros valamivel, még ha tisztában van is vele, cseppet sem egyenértékű képzettségének kifizetésével...
Lassan a tenyereibe temeti az arcát, mély levegőt véve, és még mindig az jár a fejében, hogy az utolsó pillanatban is visszafordulhatnak, királyi pecsétes joguk van rá. Ha mennek is, akkor sem fognak rosszul járni, elvégre bármikor visszafordulhatnak, egy kicsit nagyobb utazás meg igazából nincsen ellenére addig, amíg párja is vele van.
- Ilyenkor nem kifizetődő, hogy gyógyító vagyok, magamon érzek minden felelősséget, ami a sebesülteket érinti! - beszél bele a tenyerébe szenvedve, tompává téve így minden egyes szót, egyre hangosabban morogva megint elégedetlenségében és gyerekesnek hangzó kínjában, végül az asztalra csapva pattan fel olyan hévvel, hogy a szék hátravágódik. Pillanatnyi meglepettséggel fordul hátra, felfogva a hangzavar miértjét és okozóját, aztán Viridielre néz, mintha mi sem történt volna.
- Menjünk! Viszont azt a távot vagy rajtad teszem meg, vagy kérünk hátasokat, mert bár energikusabb vagyok, közel sem érzem magam abban az állapotban, hogy naphosszakat gyalogoljak. Aztán, ha nem adnak ott többszörös védelmet, akkor vagy hazajövünk, vagy maradunk hátul a túlélőket gyógyítani, másképp nem vagyok hajlandó - jelenti ki, még ha nem is túl nagy lelkesedéssel. - A gyermekünk életét nem fogom kockára tenni - simít végig ismét a hasán. - Még egyszer nem engedem el...

//Felszerelések a következő posztban, folytatva majd az összekészüléssel és az utazással az eseményeket.//

Új evilági kúriámban tartozkódtam éppen amikor az egyik őrjárat egy emberrel tért vissza, hogy miért pont hozzám hozták elsőnek, nos talán valami szívességért cserébe, avagy csak a kegyeimbe kerülés kép de ez most nem igazán számít se nekem, se a kihallgatásra váró emberre. Ahogyan széppen én is meg érkezem a vár kínzó kamráiba, az ember már felfedte a legtöbb lényeges dolgot, plusz az iratok is segítettek amiket hordozott. Lényegében nem túl jelentős az üzenet lényege, viszont egy kihagyhatatlan lehetőséget érzek benne hogy saját terveim elkezdőthessenek, így hát össze is szedem azt amire szükségem van. néhány sötét elfet, és kiegészítve a díszestelen társaságot néhány erősebb démon-t is akik azóta az én szolgálatomra érkeztek ebbe a világba. Jó magam is csak a legszükségesebbekel szerelkezem fel, sötét démoni páncélom és kardom, ennyi bőven elég lesz ehhez a kis túrához.



Az emberi királyság fővárosában található egyik igen jó hírű kocsmájában mulattam az időm hisz legútóbbi kalandjaimon jól meg fizettek így ezt most ki élvezem, legalább is addig a pontig míg királyi katonák nem lépnek be és hírdetik az igét miszerint ki segíti a királyt most jól meg tömheti a zsebeit, így hát elsők között állok fel és indulok is utamra miután újra töltöttem a készleteimet, mind néhány üveg gyógyital, egy teli üveg tömény ital, kardom, és páncélom társaságában bérelek egy lovat hogy útnak indulhassak a megjelölt helyre.

Egy egész kellemes napos reggelre kelltem fel aznap. A légió kastélya felett a nap ragyogott már korán reggel is amikor a függönyt elhúztam a szobám ablaka előtt majd amikor az ajtón kiléptem már készen, akkor egyenesen a trónterembe mentem. A napi teendők nem várhattak a reggeli utánig, így a reggeli készlet elszámolást és hasonlóakat már akkor meg tudtam hallgatni. Egyéb iránt arról is vártam jelentést, hogy vajon a törpöknél minden rendben alakult-e azóta, hogy Amrekttel azt a kis meglepit is otthagytuk nekik. Ellenben semmi izgalmas hír egyenlőre, de persze ott van még a délutáni időszak is, akkor is lehet pár dolog ami számomra érdekes. Na mindegy, nagy sóhajjal ajkaimon indulok meg az ebédlőbe, ahol már az emlegetett sötét elf várt rám a szokásos székénél ülve, na meg még pár tábornok, akik mintha kicsit unnák a poénjait, de ez teljesen lényegtelen számomra, hiszen lassan meg kéne szokniuk egymást. Na meg tudtukra adtam, hogy ő bohócnak van tartva, amit kicsit túl erőltet, de jól csinálja.
Minden esetre kissé eseménytelenül telik el ez a röpke fél óra- óra is, majd eljön a délutáni jelentések ideje. Kissé unottan nézek a jelentőkre, valószínüleg látják rajtam, hogy kissé jelentéktelen amiket jelentenek, aztán egy jól láthatóan fáradt emberem lép előre.
-Úrnőm! Azt hiszem ennek a hírnek örülni fog...-mondja miközben az arcán az izzadságcseppek egyenesen a szemébe folynak és liheg.
-Az emberek valami nagyra készülnek.
-Ohh így lenne?-dőltem kicsit előre érdeklődően, úgy néz ki mégsem lesz teljesen unalmas a mai nap, pedig már-már azon törtem a fejemet, hogy délután kicsit célba lövöldöznék.
-Úgy néz ki, hogy hatalmas sereget gyűjtenek Észak-Bivaly vár felszabadítására és úgy hallottam, hogy a határnál is volt pár hírvivő, akiket nos... a többi légió azonnal kivégeztetett. Ezért ért ide ilyen lassan a hír.-Persze még ez kellett! Sok elmebeteg self határőr!
Pattantam fel a helyemről.
-Te most velem jössz! Őrök, hívják a tárgyalóba a tábornokokat és Amrektet, van 10 percük!-majd a terem őrök bólintottak és elindultak. Én a kémemmel egyenesen odamentem, miközben az egyik szolga egy kis vizet hozott neki. Hamar oda is értünk és 10 perc múlva nagyjából el is tudtuk kezdeni a megbeszélést.
-Nos uraim, ez a kedves kémünk egy fontos hírt hozott nekünk.-intettem neki, hogy kezdje el mondani amit tud.
-Nos... Az emberek új királya sereget gyűjt Észak-Bivaly felszabadítására valami Királyöböl nevű helyen és úgy hallottam, hogy a határunkra is küldtek hírvivőket.
-Ez azt jelenti, hogy minket is szívesen látnak.-álltam fel és kezdtem sétálni körbe a teremben a tekinteteket figyelve:
-Nos a tervem az, hogy elmegyek egy sereg élén. Még jól jöhet az emberek királyának hálája. Tudod miért hívtalak ide titeket ugye? Nos kiosztom a feladatokat a távollétem idejére.-minden tábornok kissé susmogni kezdett, majd az egyik idősebb felállt:
-Úrnőm ha szabad lesz... Úgy hisszük, hogy jobb lenne ha valamelyikőnk vinné a sereget, maga pedig itt maradna.
-És mit gondolna a király ha én mennék? Valami olyasmit, hogy a légió vezetője személyesen segíti meg az ügyét, az kicsit nagyobb súly a jó kapcsolat kialakítására, mint ha ti mennétek, vagy netán rosszul látom?
-Ebben igaza van, köszönöm Úrnőm!-ült le vissza a helyére a tábornok.
-Nos most, hogy ezt már mind tudjátok... Először is velem jön a mi vendégünk, mint kísérőm és két tábornok közületek.-néztem végig az öt személyen.
-Mordekaiser és Turallyon ti lesztek azok. Varys te leszel a helyettesem amíg távol vagyok.-néztem az előbb felszólaló öregre. -A többieknek a feladata ugyanaz lesz, és még az, hogy hetente mindannyian küldötök nekem jelentést, és akkor is ha valami rendkívülit kell jelentenetek. Ennyi lenne, aki velem tart tőlük kérek két század katonát holnap reggelre indulásra készen. Köszönöm uraim, ennyi lenne.-áltak fel a tábornokok és hagyták el a termet. Ezután szépen én is elindultam felkészülni.
Másnap a sereggel együtt indultunk el a megnevezett Királyöböl felé. Én lovon a tábornokokkal és Amrekttel hátul előttünk a kétszáz katona menetelt a hosszú út alatt. Minden este tábort vertünk pihenés gyanánt és másnap reggel rögtön indultunk.
Szerencsénkre senki nem mert belénk kötni az úton így a város kapui alatt tudtunk megállni először engedély miatt. A katonák a nap keltével vonultak fel a fal tövében, miközben a hátul lévő egyik dobos adta nekik a lépés ütemét. A nagy lobogók lassan száldogáltak, miközben a formáció felállt, de büszekséggel is töltött el engem, hiszen olyan rendezetten mozogtak, mintha csak egy gyönyörű tánc lett volna. A sereg szélesen, mintha csak ostrom lenne állt fel a város alatt, zászlóim a magasban a rajta lévő nap szimbólumával, egyszerűen fennséges látványt adott nekem.
Nos a kétszáz katona a tábornokaim suggallotak nekem pár dolgot kissé engem is elgondolkodtatva, hogy még mindig meg is ostromolhatjuk a helyet. Ellenben inkább előre indultam, mely a lovam előtti katonák rendszerű félreállásával és a kezükben lévő lobogók vagy dárdák magasba tartásával adtak neki egy kis árnyékot, köztük ellépkedve lassan és dicsőn, mely oly annyira jól esett nekem. Lépteim után a sorok össze is záródtak és a fegyverek leereszkedtek, míg a zászlók a magasban maradtak. Így mentem a sereg elé egészen a kapukig, hogy a királyt kérhessem:
-Királyotok hívására érkeztünk! Azonnal beszélni akarok vele! Hívjátok ki a kapukhoz!-szóltam fel a kapu őreinek a felvonult sereg előtt állva. Nos annyira nem jó a szemem, hogy lássam, hogy mit szóltak egy felvonuló sereghez a kapuk alatt, de nem hiszem, hogy nyugalommal tölötte el őket, így talán megvárom, amíg az uralkodójuk kijön és beszél velem.

Hozott dolgok:

Az emberlakta területeket jártam mostanábban, nem is tudom miért de talán itt lehet a legjobban elkerülni egy egy éjelf kémet elvégre a legtöbbjüket tudom hol tanyáznak régi hadvezéri információk alapján, persze lehet hogy azóta változtak a dolgok de a kémek elhelyezkedésén ritkán változtatnak elvégre bármikor fel ütheti egy érdekessebb hír a fejét.

Betévedtem az egyik fogadóba, bár igen emberi földeken egy sötét elfnek annyira örülnek mind búbó pestises betegnek egy élelmiszer szállító csomópontnál. Nos, kevesett ugyan de fizetni tudok, így a kiszolgálásomat meg kapom de arra már nem biztos hogy futotta ebből hogy ne köpjenek az italomba és ételembe a konhány esetleg ne patkány mérget keverjennek bele, majd miután lenyeltem az első falatokat és kortyokat s tisztázódik bennem hogy még élek királyi páncélban érkező lovagokra leszek figyelmes a fogadó bejáratában, s az egyik idősödőbb lovag fel is szóllal. Már lassan nyúlnék is a tőrömért biztos ami biztos alapon, de azért meg hallgatom mit mond.
-Üdvözlettem, bátor honfitársaink, vándorok, kalandorok, utazók, azért érkeztünk hogy újdonsült királyunk nevében önkénteseket toborozzunk Észak-Bivaly felszabadítássához, s minden nemzett képviselőjét szívesen látjuk!
Elsőnek elgondolkozom hogy inkább kihagyjam-e majd még is jobban szemügyre vesszem a lovagot, s nem olyannak tűnik mind aki át akarna verni bárkit is, s talán az elsők között állok fel egy erszényt téve a kicsiny asztalra a sorkban ahol eddig ültem. Lassan kezdek lépkedni a lovag felé csukjával takarva az arcomat, majd meg állok pont előtte, pont úgy hogy belásson a csukja allá és tudja hogy sötét elffel van dolga. Majd halkan súgom neki azt amit én akarok.
-Kérem, engedje meg hogy önnökkel tartsak őfelsége színe elé, hogy felajálhassam segítségemet.
A lovag csak egyetértően bólint, majd miután a társai szépen lassan össze szedték azt a pár részegebb bohócot akiknek nem biztos hogy jót tett az alkohol el is indultunk a gyülekező pontra, ahonét egyenes a király színe elé vezetnek reményeim szerint.

Felszerelés, Lilith, Fred, Drey:

Egészen jól belaktuk már a saját házunkat és mióta megtudtam, hogy Lash a gyermekünket várja, már sokkal nyugodtabb is voltam, hiszen elmúlt az a sötét felső, amikor azt hittem valami halálos betegsége van. Persze most más aggódás jött elő, de ez már nem olyan gyomorszorító volt és elég jól tudtam kezelni, hogy ne menjek Lash agyára és kérdezzem meg újra és újra, hogy nincs-e szüksége valamire.
Mivel a szavamat adtam neki, hogy nem vállalok komolyabb küldetéseket és azokra is ha lehet és nem érzi rosszul magát együtt megyünk, ezt muszáj volt betartanom, bár legszívesebben a széltől is óvtam volna.
De hála Természet Anyának soha nem volt semmi baj. Szerelmem jól érezte magát, a gyógyító híre is csak növekedett, így látogatókban sem volt hiány és ez segített kordában tartani Lash hangulatingatozásait is, amik egyébként is ritkultak.
Esténként sokszor hajtottam az ölébe a fejem és hallgatóztam a pocakjába, halkan suttogva jövendő fiamnak, hogy mennyire várjuk már. Békés időszak volt, bár időnként rám jött a mehetnék, de akkor csak az Őrzőket szerencséltettem az izgágaságommal.
Mivel Lash minden lehető alkalommal felhozza, hogy jó lenne már eldönteni mi legyen a neve a csemetének, kénytelen vagyok elhatározásra jutni.
- Lehetne Cuinor, mert biztos eleven lesz a kölyök, mint én, vagy....Hirverio (oltalmazó), ha természetben inkább rád üt édesem, de kíváncsi lennék te mit ajánlasz? - mosolyogtam rá, miközben a hálószoba felé trappoltam, hogy átöltözzem a fárasztó nap után és végre megkóstolhassam a Lash kezében illatozó süteményt is.
Lash kiabálására nem lepődtem meg, bár itthon legtöbbször őt keresték, de előfordult, hogy valamelyik lurkót kellett kihúzni a bajból és inkább engem neveztek meg, mint a szüleiket.
Belebújtam a frissen illatozó ingambe, aztán mentem amerre a hangokat hallottam, a nappaliba, ahol már ott ült a kanapén egy fiatal fiú, le sem tagadhatta volna, hogy futár és láthatóan elég kényelmetlenül érzi magát.
A szemem Lash-ra téved, aki bár nem repes a boldogságtól - ami előre vetíti, hogy valami nem jó hír lesz, - de nem hiszem, hogy ő okozta volna a fiú feszengését.
Aztán, amikor a kölyök beszélni kezd már értem az idegessége okát.
A király szeretné, ha segítségeteket nyújtanánk az emberi királynak Észak-Bivaly szörnyektől való felszabadításában. Nem, nem kötelező menni, de nagyon hálás lenne érte és ha elvállaljuk, akkor Lash mellé külön védelmet rendel, ehhez még pecsétes levelet is kapunk, hogy a seregek parancsnoka ellenkezés nélkül teljesítse azt. Gondolom ezt már eleve kikötötte uralkodóm, amikor megtárgyalta ezt az emberi küldöttekkel.
De, ha még sem teljesítenék, akkor minden következmény nélkül hátat fordíthatunk az egyesített seregeknek és hazatérhetünk. A gyülekező helye pedig Királyöböl.
Húúúú!
Jó párszor tévedt tekintetem eközben kedvesemre és nem kellett nagy tudomány hozzá, hogy lássam, nem repdes az örömtől. Pedig az én szívemet alaposan megdobogtatta a lehetőség, hogy ismét útra kellhetnék és egy igen csak izgalmas és fontos küldetést teljesítsek, ám engem kötött a szavam, ezért csak halkan hümmögtem, amíg Lash a futártól átvett iratot nézegette. Izgatottan vártam, hogy mit fog mondani és közben igyekeztem szuggerálni, hogy miként döntsön. Ám ha nemet mond, nem fogok ellenkezni........
- I....igen. - nyeltem egyet, de egy izom sem rándult az arcomon. - Ez igen nagy....feladat és át kell gondolnunk, hiszen nekünk nem csak magunkra kell gondolnunk már. - biccentettem a futár felé, aki értett a szóból és hamar elköszönt.
Nézem, ahogy kedvesem gondterhelten ad hangot véleményének, ezért gyorsan megszólalok.
- Nézd édesem, hallottad, nem kell elfogadni, nem kötelez minket semmire, ez csak egy kérés és simán megtagadhatjuk, hiszen a király is tudja, hogy gyermeket várunk..........
Elakad a szavam, ahogy felfogom mit mondott.
- ....viszonylag jóóóóó? - kérdezek vissza nagyra nyílt szemekkel és kezdek reménykedni, bár amikor a kezébe rejti az arcát, elbizonytalanodom, hogy most mi van.
Zavartan várok, mert nem akarok semmit elrontani, de őszintén megijedek, amikor úgy pattan fel, mintha meglőtték volna és a szék hangos csattanással landol a földön.
- Lash!!!!
Ma a meglepetéseké a főszerep, mert ismét szavamat akasztja, de most már fokozatosan derül fel a képem, ahogy végighallgatom a rám zúdított kikötéseit, amire serényen bólogatok közben.
- Viszlek én, azon ne múljon, de a király lovakat sem hiszem, hogy sajnálna tőlünk, sőt, akár homokfutót is kérhetünk, ha az kényelmesebb és természetesen azonnal hazajövünk, ha úgy gondolod, nincs maradásunk, én sem kockáztatnám sem a te biztonságodat, sem a kicsiét.
Persze jobban belegondolva, az lenne a legjobb, ha itthon maradna biztonságban, de ezt fel sem merem vetni, mert akkor kitörhet az égiháború, ám igyekszem majd gondoskodni arról, hogy tényleg legesleghátul, az ellátó csapatoknál maradjon, jó pár testőrrel körülvéve.
Örömömet jó pár csókkal is kimutatom. Ezek után már a készülődésé a főszerep, alaposan fel kell szerelkeznünk, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt.

//Felszerelés: az alapok: étel, ital, tűzgyújtó felszerelés, pokrócok, esetleg sátor, fáklya, ilyesmi, ami egy táborozáshoz kell. A lényeg a fegyver és a védelem: kard: lunír penge, láncing, sima és különleges nyilak, köpeny (az elfhajas), a karperecem is a zsákomban lesz.//

Mindig mosolyogva fogadja Viridielt, mikor a gyerek után hallgatózik, és míg ezt teszi, addig a fejét simogatva figyeli őt, nem tudva megunni ennek az egésznek a boldog békéjét. Persze utána kikéri a felé irányuló szeretetet is, nehogy már csak a baba kapjon, és ekkor ő bújik a férfi ölelésébe hosszú percekig, elalvás előtt.
Végül egyik nap a névválasztásra Viridiel beadja a derekát, aminek hallatán halkan nevetni kezd, és ez némileg hangosabbá válik, mikor meggyőzötten állítja, mennyire fog rá hasonlítani. Nem mintha ne lenne nagy büszkeség, ha valóban az apjára ütne szinte teljes mértékben, azért szórakozatja őt ez a fajta magabiztosság. A következő pillanatban szorosan meg is öleli, visszafogva a kacagását, nem rejtve véka alá egyáltalán a boldogságát.
- A Nelaerynen gondolkodom – simít végig pocakján, minden pillanatot megragadva, hogy éreztesse a kis magzattal a szeretetét, válaszolva a kérdésre. – De a Hirverioval megnyertél, persze csak akkor, ha rám fog hasonlítani. És rám fog – ölti ki a nyelvét játékosan, azonban a gondtalan együttlétnek is egyszer vége, legalábbis egy időre. A futár megjelenése és a mondandója, hogy kettejükre is szükség van, előrevetíti a nyugalom végét, amire nem kifejezés, hogy nem örül, noha csak ez a szintje látszik: nem vidám.
Nem akar menni, egyáltalán nem, azonban a tisztességesség, a gerincesség másra sarkallja. Nem beszélve arról, hogy míg a gondolkodási idő alatt óvatosan párjára pillant, le se tudná tagadni, mennyire megmozgatja őt mindez, ott bujkál a hangjában a vágyódás más tájak, új izgalmak és halálos veszélyek iránt, csak tudná, hogy miért... Mocskos szörnyekről van szó, bizonyára Természet Anya által sem szívesen látott lényekről, akiket inkább el kéne kerülni, minthogy szembemenni velük, bezárkózni, védeni azt a helyet, ahol élnek...
Még a végén olyan leszek, mint akiket idáig is gyűlöltem... sóhajt magában, és fejében felhangzik a gondolat, hogy férje mennyire is szeretne menni. Nem ő beszél, egyszerűen csak tudja, hogy hívja őt a kaland, izgatja és foglalkoztatja, amit legszívesebben kiverne belőle, de ha megtenné... Ha megtenné, akkor már nem az az elf lenne, akibe beleszeretett, hanem ugyanolyan, mint előző életszakaszában az előző párjai. Nem lenne meg az az elérhetetlen vonás, ami annyira vonzza őt, amitől annyira izgalmas, amitől ő ő...
Ő pedig vele akar menni, hogy támogassa és véletlenül se veszíthesse el, mert soha nem bocsátaná meg, ha egyedül kéne felnevelnie egy olyan gyereket, aki férjéhez hasonlóan képtelen megmaradni a fenekén.
Csak elhessegeti a helyzetet enyhíteni kívánó szavakat, nemlegesen megrázva a fejét. Nem gondolhatja Viridiel sem komolyan azt, amit a megtagadás kapcsán magyaráz, majd pont ő fog ebbe belenyugodni!
- Tudom, hogy menni akarsz – mondja inkább közönyösen, mint bármilyen más hangnemben, ám mintha lenne benne valamiféle él vagy vádaskodás, de nem olyan mértékben, hogy az bántó legyen. Inkább megrovónak szánja, mintha csak egy gyereket kapna rajta hazugságon.
- Jó, mert ennél még nagyobbacska is lesz, messze még a tél – tárja szét ültében a karját méltatlankodva. – Most még csak egy túlsúlyos asszonykának tűnök inkább, aki még képes a gyorsabb mozgásra, később már ilyen lesz – rajzol tenyereivel a levegőbe egy ívet, nagyjából emlékezve, az első gyerekénél mekkora volt. – A szépséges gyerekünknek több hely kell, mint a nagyságos kardodnak – zárja le a téma ezen részét kissé morcosan, folytatva a gyerekes nyavalygással, végül döntésképessé válva. Nem igazán tudja eldönteni, hogy bosszantja-e őt a Viridielre egyre inkább kiülő lelkesedés, ahogyan sorolja a kikötéseit vagy eresszen a saját komolyságából, engedve férje ábrázata olvasztó hatásának.
- Amelyiket a legkényelmesebbnek találod – vonja meg a vállát az utazási forma kapcsán, még mindig mogorva ábrázattal, de már halványan látszik a mögötte lévő megadás, amit párjának lelkesedése vált ki belőle. Ennek palástolása céljából odalép a székhez, hogy megfogva azt felállítsa és visszatolja az asztalhoz, nyúlva utána egy süteményért, amit elnyammoghat a duzzogás közben, ám erre csak később kerülhet sor, Viridiel úgy halmozza el hálás szeretetével. Eleinte makacskodik és nem enged, ám hamarosan jólesőn viszonoz, még kissé marasztalva is, ahogy elmerül a köszönet ezen formájában. Mielőtt aztán párja elrohanna nagy lelkesedésében összepakolni, megragadja ruháját a mellkasánál, biztosan megállítva őt, szinte az ajkai közé suttogva a szavakat:
- Még ha zsörtölődöm és panaszkodom is a kalandvágyad miatt, ne veszítsd el ezt a tulajdonságodat, mert ez tart engem is mozgásban és ezt imádom benned, Viridiel. Többek közt a vakmerőséged miatt szerettem beléd – érinti még puhán oda ajkait a férfiéra, aztán finoman meglöki a mellkasát egy mosollyal az arcán, hogy most már mehet. Nem akarja bezárni őt ide, és nem is fogja, ahogyan azt ígérte. Egy nagy adag izgalom után majd úgyis megint nyugalomban lehetnek egy darabig, és ez jól is lesz így, felváltva. Egy kicsi jó neki, egy kicsi jó magának...
Körbenéz a szobájukban, hogy miket vihetne magával, és néhány ruhát bedob a táskájába, a bővebb fajtákból, természetesen. Ha egy megérzése lehet, akkor egy-két hetet fel fog ölelni mindez a hajcihő, főleg az utazásnak köszönhetően, ami még a nyugalmasabbik fele a dolognak, és az alatt is biztosan kerekedni fog még pocakossága. Ha a ruhák bekerültek, akkor elballag a munkaszobájának nevezhető helyiségbe, ahol összeszedi az olajos üvegcséket, magára veszi az övet is, amit jócskán bővebbre kell vennie, hogy kényelmesen billegjen a derekán. Mindenesetre a fakkokat megtölti a növényi kivonatokkal, alkohollal, a táskájába rak tiszta ruhát még, néhány edénykét, csak a szokásos dolgait, na meg a tőröket se hagyhatja itthon. Ha mindez megvan, akkor ő maga is indulásra készen toppan az előszobába, ahol először a csizmáját akarja felvenni, belecsúsztatva a tőreit, aztán hezitál, mivel valószínűleg úgyse tudná olyan gyorsan előrántani, mint lapos hassal. Végül mégis a csizma-dugitőr kombó mellett dönt, hiszen sose lehet tudni. Ha harcra kerül a sor, akkor ott lesz a mágiája.
- Viridiel? – szólítja meg az ajtó bezárásakor párját, és kisvártatva felé fordul. – Ne felejts el szólni, hogyha megérkeztünk, hívjam a griffet. Biztos emlékszel rá, még ha régen is volt már, mióta utoljára találkoztunk vele – enged meg egy halvány, nosztalgikus mosolyt, párja kezét megfogva indulva el egy darabog gyalogszerrel az erdőben.

//Cuccok tehát: átlagos ruházkodás, a potyautas miatt külön tatyóban étel-ital, bár ez annyira nem fontos, ami viszont igen: 15 üvegcse a fakkos övben, ebből 2 sárkánygyümölcs gyógypoti, 1 alkoholos, a maradék növényi kivonatokkal teli. A táskában más egyéb gyógyfüvek kisebb dobozokban, illetve két, kevésbé jelentős tartalmú üvegcse. Két sima indamotívumos elf tőr a csizmában, meg persze extrának ott a fakarom, később griff.//

//Daratrine - képet majd csinálok//

Nem öltözött ki túlságosan a király elé járulással, nem kifejezetten volt szokása sose, főleg akkor nem, mikor szolgálatot sem teljesít. Persze a nemeseknek alapvetően kijáró kelmék így is rajta találhatók, csak nem éppen annak a pompának a színjeiben tündököl, ami a palotában illendő lenne. Sokat láthatóan azonban nem foglalkozik vele, a magabiztos és talán önteltnek is nevezhető vigyor mindvégig ott ül az arcán, egy pillanatig sem bánva meg, hogy nem a megfelelő hacukában járult az uralkodó színe elé. Az újoncok és a konzervatívak nem éppen kedves pillantásokkal fogadták őt, mikor végigjárta a folyosókat, akik meg kellően ismerték, azok meg csak vagy a szemüket forgatták, vagy kiröhögték, hogy már megint micsoda pofátlanságra vetemedik.
Élvezi így, főleg, hogy mindenkit azzal a fagyos tekintetével fürkészhet olyan módon, hogy mindenki elhiszi róla, valamiféle sunyi róka vagy ördögi kígyó valójában. Utóbbival nem is tévedne senki, elvégre az állati formája kígyó, ez nem titok a katonaság tagjai közt, főleg az alá jelképesen beosztottak számára nem, noha bármi is legyen a feladatuk, ezek a jelképes beosztottak úgyse jönnek majd vele. Minek? Túl lusta értesíteni őket, meg úgyis más alakokhoz tartoznak, mindenki tudja róla, hogy inkább henyél és lustálkodik, és inkább azért van abban a rangban, amiben, mert kellően jónak bizonyultak a képességei. Kivételes eset, mondhatni.
A várakozás a trónteremben nem tart sokáig, végig hátul tartott kezekkel, fegyelmezetten állva bogarássza a királyt, mintha kiolvashatná a mozdulataiból, hogy mégis mik a szándékai. Aztán, mintha sikerrel járt volna, úgy vezeti tovább tekintetét a bent tartózkodó emberi futárra, akinek feszültsége ennek hatására csak növekszik. Ez megmosolyogtatja őt, ám sajnos nem tudja hosszasan kellemetlen helyzetbe taszítani egyszerű vizsgálódásával, ugyanis nyílik az ajtó, és megérkezik a másik fél, akinek elsőkézből akarja elmondani az uralkodó, mégis milyen feladat várja őket.
Rámosolyog a maga gőgös, simulékony vigyorával, amit inkább a sötételfek áruló hízelgős ábrázatához lehetne hasonlítani, és meglehetősen furcsán is állhat egy elf nőnek, még ha kopasz is. A meghajlás, amivel ezt követően üdvözli az érkezőt, ugyanúgy tele van valamiféle iróniával, ami nem sértő teljes mértékben, inkább piszkálódó, de hosszútávon roppantmód frusztrálóvá válhat.
- Felaern tábornok, hát megérkezett. Nem siette el – tartja meg sunyiságtól sugárzó ábrázatát, megemelkedve aztán. Nem néz végig a férfin, egyenesen a tekintetét fürkészi, amiben vélhetően fagyos jegességet fog találni, legalábbis az elmondások alapján erre számít. Csevegésbe bizonyára nem kezdenek, így a király belekezd az eset hosszas ecsetelésébe, felemlegetve azt a borzasztó esetet, mikor a sötételfeknek volt pofája bilincsbe verni uralkodójukat. Más kérdés, hogy itt igencsak szórakoztatóan alakult a királyt elrabló hadvezér sorsa, és még mindig nevetségesnek találja a fordulatot, amivel előrukkolt. Talán le kellett volna fejezniük helyben, ha már volt olyan botor, hogy ilyesmire vetemedjen...
- Ezek szerint az ott elpusztult démonoknak köze lehet ezekhez a szörnyekhez? – érdeklődik, karba téve a kezét, ezúttal komolyabb ábrázattal, és nehéz lenne megmondani, hogy ezzel eldobta az álnokság látszatmaszkját vagy a komolyságét vette az álnoknak tűnő vonásaira.
- Valószínűsíthetőleg – bólint egyet az uralkodó.
- Sötételfek is lesznek ott? Ha már minden birodalomba küldtek hírvívőket... – folytatja a kérdezősködést, és csak késve néz oldalra Felaernre, kíváncsian, vajon mégis miként fogja őt érinteni ez, elvégre ahogyan ő tudja, a családját az egyik sötételfekkel vívott csatában lényegében lemészárolták az éjtündék. Ebben az esetben nem biztos, hogy jó ötlet lenne őt küldeni, de legfeljebb tanul egy kis önfegyelmet, amitől ismét mosolyra fordulnak az ajkai.
A király a futárra néz, aki keserű ábrázattal így szól:
- Bár ne küldtünk volna – mondja reszketegen egy zavarodott mosollyal, láthatóan nem kifejezetten örülve a ténynek, hogy oda is küldtek valakit... És nagy valószínűséggel nem fog onnan visszatérni.
Egy darabig csendben hümmög, bámulva a király, a futárt, majd Felaernt, próbálva leolvasni, mégis mit gondolhatnak az ügy kapcsán, az uralkodó és a futár azonban eléggé gondterheltnek tűnnek vagy reménykedőnek, hogy mennek.
- Én a magam részéről elvállalom – vonja meg a vállát végül egy tőle megszokott sunyi, kissé nemtörődöm mosollyal, aztán a tábornokra néz. – Talán a tábornok sem fog visszahátrálni, ha már őfelsége ily’ megtisztelő módon magához hívatta és külön gondolt rá, hogy alkalmas lehet erre a feladatra... – szurkálódik, és talán az elfies gőg és férfias önbecsülés kellően nagy lesz lehetséges társában, hogy végül gondolkodás nélkül igent mondjon. Persze nem úgy hallotta, hogy buta lenne vagy hirtelen haragból cselekedne, de ideje lesz kitapasztalni, mennyit is bír a kontárkodásból és csipkelődésből.

//Cuccok következő Daratrine-posztban.//

//Amrekth//

//Kiraknék egy 16-os karikát illetlen szavak használata miatt//

Ezt a dögunalmat... Annyira nem történik itt semmi, hogy még a leányvadászat is egyre inkább unalmasabbnak tűnik a számára. Persze, a pofonokból nincs hiány, de azok kellenek is! Mégiscsak ezzel érezteti a hölgyemény, hogy titkon olyan erősen szereti, amilyen erősen üt. Freiánál mondjuk egyenesen halálos is lehet ez a fajta megnyilvánulása… Hmm, vajon ez azt jelenti akkor, hogy az a boszorkány halálosan szereti?
Jól elmorfondírozik ezen az egyik épület tetején, miközben az állát simogatja. Az elmúlt időszakban igazi naplopónak bizonyult, ha beosztották valami katonai munkába, garantáltan ellógta azt és olyan lehetetlen helyekre mászott, hogy egy idő után már nem foglalkoztak vele, csak hagyták, hadd csinálja. Lopni annyira már nem lopott, noha megesett, hogy be-becsúszott egy kis apróság, amit észre sem vettek. Szerencsére. Vagy ha mégis, akkor… Akkor vélhetően kárpótolták az illetőt. Fene se tudja és nem is érdekli! Csak a saját jóléte számít, de most az is túl idilli és túl nyugodt… Lehet, katonának kellene állnia mégis, mert az már több izgalmat takar, csak akkor biztos, hogy hamar kicsinálnák őt, annyira más az életfelfogása és a módszere a túlélésre.
Elmenni nem nagyon akart, mivel egyelőre nem kívánta az ellene irányuló hajtóvadászatot. Az m ég ráér! Különben is, meglehetősen vicces hallgatni, ahogyan a boszorka a tábornokaival beszéli meg a következő lépéseket, amik egy részén ő is ott lehet, a maradékot meg elcsajozza. Tipikusan. Mostanra talán nem csodálkoznak semmin sem, amit művel, még ha valószínűleg a legtöbb katona orra alá borsot is tör ezzel. Felvágni csak a pofájával fog, hogy igen, neki ilyen jó dolga van, szavakban viszont sosem fejezi ki, bőven elég a nyitott könyvnek szánt ábrázata.
Lassan már elszunyókál a tetőn az eseménytelenség határára, mikor kicsit mintha felpezsdülne az élet a rezidencián. Először csak a csattogó lábak visszhangja jut el hozzá, amire azt hiszi, valami gyakorlat, ám mikor meghallja a saját nevét, kinyitja a szemeit, gyankavón fürkészve körbe. Biztos jól hallotta?
- AMREKTH! A kurva anyádat már, hol a picsában vagy?! – forgolódik az egyik katona mérgesen, amitől legszívesebben hangosan felröhögne, annyira szórakoztatja őt a szerencsétlen balfasz. Ezt követően halkan morgolódni kezd valamiről, vélhetően elküldi még egyszer a picsába és azon zsörtölődik, mi a halál faszának tartotta meg az az undok boszorkány a rezidenciáján, amitől még jobban szélesedik a vigyora.
- A rezidencia összes nőjével közölni fogom, hogy halálos betegséget hordozol a faszodon, te suttyó barom, aztán lőttek az éjszakázásaidnak, a ciciknek és a pináknak, a formás seggekről nem is beszélve! – ordibál tovább, amitől úgy elkerekedik a szeme és úgy megrémül, hogy nyomban felpattan a tetőről.
- Ne! Nehogy ilyeneket híresztelj! – közelíti meg rohamléptekkel a tető szélét, megragadva azt ereszkedve le. – Nemes magvaimat még szét kell szórnom a szélrózsa minden irányába, különben nem lesz még egy olyan csodálatos személyiség és jelenség, mint én! Nem teheted ezt velem! – engedi el a tetőt, talpra esve a földre, ám ahelyett, hogy futva indulna el az őt hívó katona felé, megy pillanatra megáll gondolkodni állához emelt kézzel. – Mondjuk nálamnál szexibb lény úgyse fog születni, hiába az én nemesi kisugárzásom termékenyítő ereje…
- A démonok faszára, Amrekth, fejezd már be – forgatja meg a szemeit a katona, lassan gyalogolva oda hozzá. – Olyan kurvára nárcisztikus vagy, hogy az már bosszantó, hogy a faszomba visel el téged az Úrnő? – tárja szét a karjait, mire Amrekth egy széles vigyorral néz rá.
- Mert szeret.
- A faszt szeret téged – legyint egyet. – Mindegy is, ha már így sikerült megidéznem téged, mint valami szexdémont…
- Ú, valóban annak tartasz? – csillannak fel a szemei gyerekes lelkesedéssel.
- Amennyi nőt megkúrsz egy hónap alatt, simán… - fanyalog és undorodik karba tett kezekkel. – Mindenesetre az Úrnő hív, és nem azért, hogy édes kettesben gyakorolgassatok a lepedők alatt, mielőtt rázendítenél erre a baromságra. Van még úgy… Három perced, hogy odaérj, mert a faszom bujkálásod miatt elment a maradék idő a megtalálásoddal - közli közönyösen, szinte már unottan.
- Éljen, akkor megint valami rohadtunalmas megbeszélés lesz... - forgatja meg a szemeit minimális lelkesedéssel, mire a másik csak megvonja a vállát.
- Elvileg most valami izgalmas lesz az emberek földjén - tájékoztatja. - De azt javaslom, hogy inkább húzz a tárgyalóba, mert az Úrnő kiherél, hogyha nem leszel ott időben. És ne... - emeli meg a kezét megállítólag. - Ne kezdd el megint... Már eleget hallottam.
- MMmmh, hát jó! - vigyorodik el, pedig nagyon böki a csőrét, hogy ismét elkezdhesse magyarázni, hogy úgyse fogja megtenni, helyette rámászik... Ezt is csak azért mondogatja mindig, mert bár nem hisz benne teljesen, ha sokat magyarázza magának, akkor még a végén bekövetkezik, ezzel bevonzva az eseményeket. Mondjuk gőze sincs arról, hogy mégis ez mennyire valós, de hát egy próbát megér, veszteni nem fog vele...
- Akkor majd soha máskor.
- Ne is lássam ezt az undorítóan nőies pofádat - int egyet a katona, aztán elindul a saját dolgára, míg Amrekth a tárgyalóterem felé igyekszik a lehető legrövidebb úton. Kellően kitapasztalta már ezt a helyet ahhoz, hogy úgy ismerje, mint a saját tenyerét, így nem hezitál egyetlen fordulónál sem, egészen megszokottan járkál a folyosókon.
A terem előtt megáll egy pillanatra, azon tűnődve, bosszantsa-e a bent lévőket valami idiótasággal, aztán végül megvonja a vállát: annyira komoly a viselkedésük, hogy egyikük sem érdemli meg! Egyébként is vélhetően két-három percet késett, az meg talán bőven elég műsor, hogy rá kell várni, szóval egyszerűen csak benyit és belép egy idióta vigyorral a képén - legalább ennyit kapjanak nagyságától, hogy érezzék, micsoda kegyben részesülhetnek -, lábával tolva vissza az ajtót a helyére, kényelmes tempóban lépegetve a feltételezett helye felé, ahol csak bambán várakozik a kém jelentésére.
- Ehhem, ez a bizonyos Királyöböl az emberi főváros - emeli meg okoskodón a kezét, beleböfögve a beszélgetésbe. - Taktikailag fontos lenne kiismerni azt a helyet, vagy mit szokás ilyenkor mondani... - vakarja meg az állát, majd mikor Freia közölné a beosztásokat, rögtön felcsillannak a szemei. - Ó, csak nem nekem adod az egész rezidenciát?! - vigyorog szélesen, és szinte biztos lehet benne bárki, hogyha az ő kezei közé kerülne a vezetés, biztos katasztrófa lenne a hely, mert csak a féktelen orgiákra tudna gondolni. Erre bizonyára kap pár lesújtó, figyelmeztető és fenyítő pillantást, de ezeknek hatására sem tűnik el képéről az az átkozott vigyor; tűrjék csak, hogy túl szépen tündököl!
Aztán ahogy az egyik tábornok a "valamelyikőnk" szót kiejti, ismét beledumál a beszélgetésbe:
- Én viszem! Nagyon jó tárgyalási képességeim vannak, biztos jól járna mindenki, ha én vezetném azt a sereget!
Erre biztos kap még több nemtetszést kifejező pillantást és ábrázatot, amitől majdnem röhögnie kell, de a továbbiakban csendesen vigyorog már, mert nem akarja a tökeit veszteni. Ezzel a kettő húzásával már így is elég közel került hozzá, és ezekkel a napi szemtelenségi limitet el is érte, szóval a folytatást csak óvatosan. Feltételezhetően a vendég jelző őt takarja, hiába van itt már egy ideje, ahelyett, hogy a boszorka valamilyen menőn hangzó címmel ellátná, még mindig csak vendég. Pedig milyen jó lenne mondjuk a "nők bálványának" hívni vagy a "legfőbb kémnek". De még a "mocskos tolvaj" is megtenné, hiszen bevallottan az, még ha redukálódott is az általa elkövetett lopások száma.
A tábornokok elsőnek hagyják el a termet, ő még egy darabig hintázik a székén, az eddigi élénk ábrázata pedig jóval visszafogottabbá válik, sőt, előkerül a sunyi álnokság, háttérbe szorítva a bohócvonásokat.
- Freia - szólítja meg, és teljesen olyan a hangzása az ábrázatával együtt, mintha valami komolyat akarna mondani, és talán még el is hiszi a kívülálló, hogy végre valami normális gondolata támadt, amivel építené a küldetést és annak sikerességét - vagy a rezidencia működését. - Nem alhatnánk együtt? Biztos feszült vagy ettől a sok teendőtől, igazán rád férne a kikapcsolódás... - könyököl az asztalra, a tenyerén támasztva a fejét, a szándékai meg kiábrándítóan egyértelműek. Vélhetően erre nemet fog kapni vagy valami frappáns visszavágást, amitől a mosolya szélesedik, aztán komótosan felállva tápászkodik fel a helyéről, hogy távozóra fogja.
- Akkor ma is más ágyában melegszem - jegyzi meg vigyorogva, kilépve a teremből, becsukva maga után az ajtót, hogy még egy darabig a rezidencia területén kolbászoljon, kitalálva, ezúttal hol dughatná el a kolbászát.

//Később írok még egy posztot az utazásról cuccokkal együtt.//

//Amrekth//


A teremből való távozás összekészüléssel folytatódik. Sok felszerelése mondjuk nincsen, egy tolvajnak nem nagyon van mire készülnie, hiszen a jószerencse kíséri őt általában a saját ügyessége mellett. Ettől függetlenül azért a tőreiért még elmegy a szobába, a félrerakott tolvajkulcsok se fognak ártani, noha biztos benne, hogyha lopásra kerülne sor, akkor biztosan a tulaj zsebéből is elcsenné az igazi kulcsot.
A felkészülés további részében meglátogatja azokat a nőcskéket, akiknél gyakran megfordul, elhíresztelve távozását és vigasztalva őket, hogy még biztosan vissza fog jönni, azonban ezeket az ínséges időket ki kell bírniuk... Tudja, hogy nehéz lesz, hiszen egy olyan nemes lényt, mint ő, nehéz nélkülözni, és bár huncutságra csak az egyikükkel vetemedik éjszakára, a többitől egy-egy búcsúcsókot lop igazi szoknyapecér módjára. A másnapi kelés aztán így egészen nehézkesre sikerül, bár elég gyakorlott már, hogy elsőnek másszon ki az ágyból, kapkodva fel a cuccait, és a kiszemelt ágymelegítőtől már nem kér búcsúcsókot – ő úgyis többet kapott, mint mások, legyen vele boldog! Mondjuk lehet, megérdemelné, mégiscsak minőségi időt tölthetett vele...
Végül hagyja, nem kelti fel, hadd szunyókáljon tovább, aztán üdvözlőleg úgyis fog kapni egyet. Még gyorsan megmossa az arcát az egyik tálka hideg vízben, hogy frissebb legyen, és csak utána távozik az épületből, természetesen nem az ajtón keresztül, hanem az ablakot választva az épület elhagyásához, egy darabig a tetőkön rohangálva a gyülekező hely felé, és ahol már túl magas az eltérés, ott lemászik és a rendes úton folytatja tovább, hogy a dögunalmas módon egyenruhába öltözött fazonok közé keveredjen, megkeresve ott Freiát, mert vélhetően az ő kiskutyájaként és bohócaként majd fáraszthatja az út alatt a táboronokaival együtt és nem fogja beküldeni a sereg egy tagjának.
A nő megpillantásával sebes léptekkel közeledik felé, még egyszer megigazítva köpenyét magán, hogy fessen nézzen ki, persze tudja jól, hogy ezt a boszorkát úgyse fogja lenyűgözni még egy darabig, olyan szinten ellenáll isteni szépségű jelenlétének, és ha testét tejben-vajban fürösztenék, akkor sem lehetne gyönyörűbb. Ahogy odaér a fejesekhez, egy pimasz vigyort megereszt köszöntésül, aztán felpattan a lóra, amit neki hoztak ki, büszkén húzva ki magát, hiszen egy senkiházinak számító egyén olyan fontossággal bír, mint maguk a tábornokok. Azért ezt se mondhatja el magáról mindenki!
A katonákkal való menetel rohadtul frusztráló egy idő után, de először a kapuk elhagyásával kell foglalkoznia, ugyanis amint kilépnek rajta, egyik kezével a kantárt elengedve néz hátra, hogy a „hőn szeretett” rezidenicának búcsúcsókokat szánjon, persze ezt is úgy, hogy a tenyerébe csókol, és csak utána int egyet a falakkal határolt épületek felé, azt magyarázva, mennyire hiányozni fog és reméli, mindenki jól fogja magát érezni még a távollétében is, melyről tudja, milyen nehéz is elviselni. Természetesen túlzásokba itt sem esik, mert a herevágás még mindig opció lehet Freia és a többiek számára, hiába a védenci pozíció, köszönhetően informátori és kémkedési képességeinek.
Az út maga a halálos unalom, annyira nem történik senki. Aki szembe is jön velük, azok elkotródnak, de igazából senkit nem lát. Biztos nagy ívben kerülik őket, ahogyan azt a sötételfek esetében szokták, hiszen senki sem akar ujjat húzni a sötétbőrek népével. Kissé azért frusztráló, hiszen nyíltan nem flörtölgethet Freiával, mert megkopasztja érte, ettől függetlenül a bohóci szerepét valamilyen formában igyekszik teljesíteni, hogy ezt a túlzott komolyságot valamelyest feldobja és eloszlassa.
Egy-egy éjszakára néha eltűnik, mikor egy falunak a közelében táboroznak le, kihasználva, hogy meglophatja a lakosokat, ezzel is csillapítva a kleptománián, ami miatt már annyira vágyott új dolgok beszerzésére, főleg olyanokéra, amiket fel is használhat pár napon belül. Sajnos kurvázásra nem lesz itt lehetőség, mert elképesztően rasszista, és nem találja egyáltalán szépnek sem az emberlányokat, sem a bordélyházakban kikötött elf leányzókat. Neki sötételf kell! Éjtünde nagy csöcsökkel és...
Szóval csak a lopási vágyát tudja kielégíteni, de azt sem szívlopás formájában. Sebaj! Lesz még alkalom erre is, az akcióval teli éjszaka után másnap úgyis azzal kell foglalkoznia, hogy mosott szar állapota ne nagyon látszódjon meg és le dőljön le a lóról, mert az a nulla történés és az az extrém eseménytelenség teljesen elálmosítja, pedig egy-két éjszakát még ki is bírna alapvetően alvás nélkülözésével. De így?! Áh, mindegy, tovább!
Botrányosan lassan telik az idő, hiszen ő az egyetlen, aki szórakoztatást képes biztosítani, őt viszont nem szórakoztatja senki. Freiával sem tud incselkedni, mert soha nincs egy olyan pillanat sem, amikor kettesben lenne vele és bepróbálkozhatna – nyilván eredménytelenül egyébként is. Aztán az meg már egy megváltás, mikor a kapukhoz érnek, felcsillanó szemekkel bogarászva a hatalmas falakat és kapukat, ami rengeteg kilopható épületet sejtteet, és ez felpezsdíti a vérét. Nem beszélve arról, hogy bár kicsi a valószínűsége, az egyik vöröslámpás helyen még lehet, egy bögyös kis éjtünde is rejtőzik... Hmm, lehet, majd meg kell nézni, de előbb még a napi szemtelenséget ki kell pipálnia, így árgus szemekkel figyel és hallgatózik, mikor csinálhat valami baromságot.
A lehetőség meg megadatott, még ha biztos, hogy ezért úgy megbasszák, hogy bánni fogja utólag.
Amint Freia megindul előre a lovával, ő lassacskán leszáll, leghátul maradva pedig nem is annyira feltűnő a mocorgása. Így aztán egy kisebb kerülővel a sereg tagjai közé bújik, amíg a hadvezérasszony annak élére battyog komótosan hátasával – és bárcsak ő tölthetné be a hátas szerepét egy éjszakára! Mindenesetre keres magának egy jó helyet, ahol nem szúrhatja ki őt azonnal a boszorkány, ha leguggol, és amint megbizonyosodik arról, hogy jót választott, el is kezdi a beszédet az emberi katonáknak.
- SMACIZNI AKAR VELE! – ordítja be, és ahogy ez elhangzik, le is bukik a sereg tagjai közé, és reményei szerint a körülötte lévő katonák nem fogják agyontaposni és agyonrúgdalni.

//Hat tőr, kettő az oldalain az övébe tűzve, egy-egy a csizmáiban, másik kettő az alkarjain rögzítve, a többiről meg majd Freia gondoskodik.//

Az ajtó kinyitását követő éles nyikorgás után kietlenül hatnak a falról visszaverődő kopogások, amiket a padló és a csizmám kopogása generál. Nem sietem el a lépéseket, hiszen így van időm oldalra sandítani és megpillantani a teremben meghúzódó embert. Nem épp a legmagabiztosabb kiállású, a vézna alkata pedig még inkább hozzátesz ahhoz, hogy az arcomra is kiüljön a jeges megvetés egy pillanatra, amíg oda nem érek a király elé.
- Parancsára, Felség. - Azonnal fejet hajtok, elengedve a fülem mellett a nő megszólalását. Utána Daratrine felé is bólintok egyet üdvözlés képpen, még ha nem is élvezem túlságosan a jelenlétét és azt a sunyi, gúnnyal telt mosolyt az arcán. Ugyanakkor nem találom a megfelelőnek az időpontot ahhoz, hogy kifejezhessem a nemtetszésemet az irányába, így inkább az uralkodó felé fordulok, ahelyett, hogy a mellettem álló legkisebb porcikáját is látnám.
Fapofával hallgatom végig a mondandóját, olykor a futárra pillantva, de egy idő után megunom az elkapott tekinteteket, vagy a szánalomra méltó, bátortalan kisugárzását. Bár néha érzem Daratrine tolakodó auráját, vele szándékosan kerülöm a szemkonaktust.  Néhányszor már megtapasztaltam a kivételes személyiségét pár órára és azt kell mondjam, annyi pontosan elég is volt belőle.
Épp ebben a pillanatban ragadja meg az egyik kérdés a figyelmem, amit az imént említett tett fel. Valójában nem gondoltam bele túlzottan az imént hallottakba, beleértve abba sem, hogy a "minden birodalomba" minden birodalmat takar. A futár arcát veszem szemügyre, reménykedve, hogy talán ekkora hibát nem vétenek, hiszen csak bele kell gondolni és...
A gondolat viszont azon nyomban szertefoszlik, amint szembe találom magam az ember zavarodott mosolyával, pár másodperccel később pedig szavakkal támasztja alá a a félelmemet.
Azonnal megfigyelhető az arcomon kirajzolódott sokk, egy pillanatig még a külvilágról is megfeledkezve. Nem vagyok biztos abban, hogy képes leszek együtt harcolni ezzel a néppel, még akkor sem, ha látszólag közös célért tesszük kockára az életünket.
A torkom hamar kiszárad és mintha nem lennék tisztában a szavak fogalmával, képtelen vagyok konkrétan megfogalmazni a gondolataimat. Szerencsére a mellettem álló hamarabb túllépett a tényen és azonnal elfogadja, mellé pedig még egy zsaroló szándékú mondatot sem lusta megejteni.
- Még át kell gondolnom, de napnyugta előtt értesítem a döntésemről. Engedelmével távozok. - Bólintok egyet bocsánatkérően és ha megkapom az engedélyt, elhagyom a tróntermet, figyelmen kívül hagyva a többi bent tartózkodót.

(A király még aznap fogadhatja Felaern fegyverhordozóját, aki a Laralytha család pecsétjével ellátott levelet ad át neki, melyben a tábornok elfogadja a lehetőséget.)


//Felszerelés: a megszokott páncélzata, egy kard,  két tőr - egy a bal csizmájában, a másik az oldalára rögzített övön -, egy üveg fertőtelítéshez használt alkohol, textil csíkok, néhány arany tallér és egy könnyen nyitható bőrszütyő, benne apró szemcséjű homok //

Egy fényes nappalon, az egyik vadászom egy embert hozott haza. Nos, nem a legfényesebb zsákmány valaha, s ehetőnek se éppen mondható dolog. Viszont információt amit elmond már annál hasznosabb, egyelőre csak a saját sátramban beszélgetek az emberrel.
-Szóval a királyotoknak segítségre van szüksége és volt annyira bölcs hogy egyenesen hozzánk a háborújárók nemes törzséhez küldjön, és még arról is hajlandó tárgyalni mit kap a törzsem jutalmúl ha segít, ez igen csak csábító ajánlat feltéve ha nem hazudsz.
Közöltem a gondolataimat, s bár nem tűnt olyannak aki teliszart gatyával merne hazudni egy orknak, attól függetlenül ezt nem zárhattam ki, majd pár perc múlva a falum emberek felé néző végében adom át útolsó szavaimat számára mielőtt szélnek eresztem.
-Elmondhatod királyod számára a remek hírt, a Pokoljárók dicső harcos klánja a segítségére siet a szükség óráján!
Majd hatalmas mosollyal indulok vissza a falumba össze válogatni egy méltó csapatott erre a nemes feladatra, s a legvégén egy jó 15 főt sikerül elő állítanom legkiválóbb vadászaim, harcosaim közül s ennek a pár főnek a tagja maga a shámánjaim vezetője Drem'thar is. Eljött az idő hogy a háborújárók nevükhöz híven háborúba mennyek!

Akármerre nézek, csak sötétbőrű, komor arcokat látok. Pár hete még nem hittem volna el, hogy erre szánom magam és csatlakozok egy sötételf hordához. Alapjáraton nem vagyok az a társasági lény, így nem hazudok, ha azt mondom, hogy nem a társaságuk hiányzott ezeknek a harcképzett lényeknek. Eleinte nem igazán vettem rá magam, hogy a vonuló sereghez csatlakozzak, hisz révén egy kis informálódás után rájöttem, hogy a vonuló seregek célja nem más, mint az emberi birodalom. A céljuk sajnos ne ma pusztítás, hanem pont ellenkezőleg, az egyik helyük felszabadítása volt. Ez… számomra mindennél förtelmesebb gondolat volt, és így egy darabig csak hagytam a csudába elmenni a vonuló sereget. Azonban ahogy gondolataimba merültem felvetettem önmagamban a dolgokat. Bár az elffajzatok valóban az embereknek segítenek, amennyire jól tudom egy olyan területre mennek, ahol rengeteg a szörny. És egy szörny megfelelő hátas vagy társ állat lehetne pedig az oldalalom, ha esetleg egyet sikerülne jobb útra nevelni az ökleimmel. Ezen felül, ha esetleg sikerülne kitűnőm a sötétbőrű harcosuk közül, talán sikerülne elmélyítenem a kapcsolatomat ezzel a fejjel. Jól tudom, vagy legalábbis tisztában vagyok, hogy milyen veszedelmes ellenfelek a sötételfek… éppen ezért tökéletes szövetségesek lennének, ha esetleg sikerülne hatalomra törnöm. Elvileg nem a legbarátkozóbb féle népcsoport… de én se vagyok ilyen, így egy közös érdekszövetség szerintem mindkét félnek kecsegtető lenne. Így hát meghánytam, vetettem magamban a dolgot. Bár továbbra is a rosszullét kerülgetett attól a gondolattól, hogy az embereknek kell segítenem, ez a féle gyomorideg hamarosan enyhülni kezdett, és mikor is megpillantom a másodikként felvonuló self hadtestet, már tudtam mi a dolgom. A vállamra csapott pörölyömmel indulok meg a csoport irányába és bár kinézetem elég fenyegető tud lenni, nem volt rossz szándékom, így, ha hagyják, egyszerűen csak besorolok a sorba mindenféle szó nélkül. Tisztában vagyok vele, hogy jelenleg csak egy senki vagyok jelenleg. És egy senkivel nem fognak foglalkozni. Miért idegeskedjenek a sereg vezetői egy ork megjelenésével, miért állna le miatta a sereg, vagy miért foglalkozna vele bárki is. Amíg nem teszek semmi világrengetőt, úgy gondolom levegőnek néznek… ha meg nem… akkor úgy is megmondom majd miért vagyok itt én most jelen.

// felszerelés:
- két kezes harci pöröly
- képen látható bőr és csontpáncél//

//Daratrine//

Egy idő után egyértelművé válik a számára, hogy Felaern mennyire is kerüli a pillantását, amitől elmosolyodik. Néha ettől függetlenül még fürkészi a vonásait, de egyébként végig a király és a futár az, akik felé a figyelme irányul. Leendő társa nem kfiejezetten tűnik beszédesnek – na nem mintha másképp ismerné -, így nem nehéz elsőként érdeklődni, a maga részéről a kérdések elfogytával aztán Felaernnek is címez néhány szót, nehogy olyan egyszerűen visszamondja ezt a küldetést.
- Remélem, hogy még látjuk egymást az indulás napján, tábornok – húzza ki magát, és így a tartása már hasonlít a katonás tisztelgéshez, ám kezeit hátul kulcsolja össze amolyan nemesi magatartással, fontoskodóvá válva ettől. Egy biccentéssel köszön el katonatársától, noha arcán még mindig ott az a vigyor, amit sokan legszívesebben letörölnének róla, mert szegletében ott üldögél valamiféle kihívó vonás.
Mikor a férfi távozóra veszi – ugyanis a király nem állítja meg őt, hanem egy bólintással elbocsátja -, figyeli a tábornok mozdulatait, majd az ajtó kattanásakor az uralkodóra vezeti a tekintetét, őrá viszont már nem azt a kihívó pillantást mereszti, mint társára.
- Van még valami, amiről tudni kéne? – érdeklődik úgy, mint aki tudja, hogy valamiről nem tett eddig említést. A király egy darabig elmereng, majd mély levegőt vesz, és a mérlegeléssel teli hezitálást követően megereszt egy hangos, beletörődő sóhajt.
- Felaern testvére és a futár Viridiel is kis eséllyel meg fognak jelenni, és ha nem várnának gyereket, biztosan tudnám, hogy ott lesznek. Így nem túl valószínű – teszi karba a kezét, megengedve egy mosolyt, ami egyszerre örömteli és keserű, ám nem folytatja az ezzel kapcsolatos gondolatait, ugyanis Daratrine arcára van írva, mennyire tisztában van a helyzettel és a kapcsolattal; azzal a széles vigyorral, ami ott húzódik hosszasan, pengevékonyan az arcán, mindent elárul.
- Hát... Ha jönnek... – emeli állához a kezét, párszor végigsimítva rajta. – Akkor az meglehetősen érdekes helyzet lesz. Ha jól sejtem, nincs épp jó kapcsolatuk... – burkolja kérdését óvatos puhatolózásba, bár kit akar áltatni? Biztosan rossz a kapcsolatuk, különben nem lennének aggodalmas vonások az uralkodó arcán, noha akkor meg nem kellett volna felkérnie valamelyiküket... Vagy ezzel próbálja kicsit közelebb vezetni egymáshoz a szétszakadt családot, egy közös céllal és annak megoldásával. Ha ez sikerül, akkor Természet Anya keze fog közrejátszani benne.
- Nos, majd elválik, engedelmével én is távozóra fogom – hajol meg. – Majd értesítsen, ha Felaern tábornok választ adott – fordul meg, hogy ő is elhagyhassa a termet, egy darabig a palotában kóborolva, majd hazatérve, hogy összerakja a dolgait, amiket vinni szeretne.

Szándékosan nagyon korán indul el ahhoz az ösvényhez, amin nagy eséllyel Felaern is fog haladni. Tíz katonát rendelt mellé a király, így azokkal várakozik egy darabig, a lovakat hagyva legelni a gazdag aljnövényzetben. Ha azon a napon nem jön, akkor másnap elindulnak, hogy időben Királyöbölbe érhessenek, ha pedig a feltételezett ösvényen halad a tábornok, akkor veszi a bátorságot, hogy közelebb sétáljon hozzá egy visszafogott mosoly kíséretében.
- Örömmel látom, hogy nem maradt végül otthon, Felaern – kezdi, egy biccentéssel üdvözölve. – Nagy kár lett volna, ha pont most nem kamatoztatja a harcászatba fektetett idejét és tehetségét – jegyzi meg, bár nehéz lenne megmondani, hogy ezt simulékony dicséretnek szánja, vagy egy újabb kihívásnak, amiben bizonyítania kell Észak-Bivalynál. Akárhogy is, visszasétál aztán a lovához, megfogva a nyerget felszállásra készen, és ha Felaern nem hátassal érkezik, akkor felkínálja a lehetőséget, hogy mögötte üljön, ám ha nem fogadja el, akkor átül az egyik beosztott mögé, hogy Felaern ne maradjon ló nélkül. Így viszonylag gyorsan elérhetik Királyöbölt, ahol nagy valószínűséggel azonnal be fogják engedni és a megfelelő ellátásban részesíteni őket.

//Felszerelés: a nemeseknek járó kristálypáncél, kristálykard, íj a hátán egy tegezzel, benne hagyományos nyilakkal (12) és a három speciális nyíllal.//

Viridiel és Lashrael

Az útra kelés látszólagos bonyodalmakba ütközik, végül a kalandra kevésbé éhes fél is beletörődik a veszélyek vállalásába. Az általatok kiválasztott módon utaztok, időben sok különbség nincsen, hiszen így is és úgy is hátason vagy állatként haladtok. Az erdőt magatok mögött hagyva gondba nem ütköztök, szerencsére sem banditák, sem útonállók nem tartanak fel titeket a Királyöbölbe vezető út során, néhány nap elteltével pedig már Királyöböl kapujában álltok. Nincs bezárva, viszont már onnan láthatjátok, hogy rengeteg katona járőrözik a városban, a városfalon is szokatlanul sok íjász vizsgálgatja a környéket.
A kapuban az őrök megállítanak titeket egy kérdés erejéig: mi járatban vagytok. Amint kiderül, hogy Észak-Bivaly felszabadítására jöttetek, az a néhány őr összenéz, vélhetően Lashrael állapota miatt, de ahogy visszanézve a lebeszélés szándékával összetalálkozik a vörös vad tekintetével a sajátjuk, inkább nyelve egyet rátok hagyják a dolgot.
- Pár nap múlva lesz a megbeszélés, ahol az uralkodó és a hadsereg vezetői felosztják és besorolják az érkezőket, addig sajnos a türelmüket kell kérjem. Ugyanakkor az utazóknak a király biztosít szállást, a megvárakoztatásért cserébe utólag kifizetve az itt töltött idővel felmerült költségeket, így javasolt a tulajtól kérni egy részletes listát, mit vettek és mennyibe került, mert az alapján zajlik majd az elszámolás – tájékoztat titeket. - Három kiváló fogadó került felszabadításra, amiket ajánlani tudok öhm... – pillant bizonytalanul Lashre, hogyan is fogalmazhatná meg. – A körülményeket figyelembe véve. Az Aranyparipa, ez a város északabbi területén találáható, a Zsiványszálló, ami a nevével ellentétben a kereskedők kedvelt helye szokott lenni a város közepe felé, illetve a... Mi volt annak a neve... – néz a társára a fejét vakarva.
- Koszos Osbert nem éppen koszos fogadója? – viszonozza a pillantást némi érdektelenséggel.
- Az-az, igen! Ez nem túl régi – vonja meg a vállát. – Itt van egy köpésre, még néhány utcával odébb meg ott az Liliom is. Egyik sem valami olcsó hely, de azok maradnak a legbiztonságosabbak feltételezéseink szerint. Mondhatnék olcsóbbat is, de nem javaslom azokat a... helyzetüket tekintve – fogalmaz megint nagyon óvatosan, tartva attól, hogy Lash a következő pillanatban még a végén képen veri idevalóságának megkérdőjelezése miatt. Ha esetleg mégis valami olcsóbb helyet szeretnétek magatoknak, akkor a Boszorkánybarlang, Kacér Leorina és Vértestvérek nevek hangzanak el, bár az utóbbihoz hozzáteszik, hogy utóbbit inkább csak Alkoholtestvérekként szokták emlegetni, talán nem túl meglepő módon. Mielőtt aztán távoznátok, még elmondják, hogy egy kürtszóval kerül jelzésre az összejövetel a palotában, addig viszont bátran nézelődhettek a városban és javasolják is, mivel ők maguk sem tudják, pontosan mikor kerül sorra a tájékoztató.
A helyszínválasztástól függően változik a berendezettség, és ha a drágább fogadók egyikébe mentek, akkor az emlegetett árak tényleg elég borsosak, persze nem nektek, gyógyítóként és futárként, de a köznép számára az átlagos munka átlagos fizetéséből nem engedhetnének meg maguknak túl sok időt itt, esetleg egy ebédet nagyon elvétve egy-egy hónap során. A vélhetően nemeseknek és gazdagoknak szánt épületben boldogan üdvözölnek titeket és igazán segítőkészek, bár nagy valószínűséggel csak a pénz szaga miatt, egyébként nem fáradoznának a kedveskedéssel. Elegánsan és gazdagon berendezett, a bútorok igazi mestermunkák, és ez nem csupán az étkező részre mondható el, hanem a hálókra egyaránt. Kényelmes ágy és székek fogadnak titeket a szobában, tükör, asztal, nagy szekrények, ahova pakolhattok, mi több, az ágy melletti éjjeli szekrény fiókjában még néhány gyertyát is találtok, amit csak az ilyen magas színvonalú helyeken biztosítanak. Az éjszakák itt csendesek, legfeljebb az őrjáratozók lépteinek zaja és páncéljaik zörgése szűrődik át az ablakon, a koszt pedig kiváló; panaszotok nem lehet, még csak kellemetlenkedő vendégek sincsenek.
Ha olcsóbb hellyel is megelégedtek, akkor az már ennél morcosabb környék, bár így is szívesen segítenek nektek, ugyanakkor köszönhetően a felhívásnak, sokkal több a rossz és gyanús arc ezeken a helyeken, ami nagy valószínűséggel nyugtalanságot fog okozni a számotokra, nem beszélve az állandó zsibongásról, ami ezeket a helyeket uralja a mindenféle népségtől. A szobák maguk átlagosak, ahogyan az ellátás is, különösebb kényelmet nem tapasztaltok, inkább amolyan „elmegy” helyek ezek, ami inkább átutazóban lévő, egy-két napot itt töltő alakoknak való.
Három napja tartózkodtok már a városban, amikor hallhatjátok a katonákat és a növényeket is sötételfekről beszélni. Ha megérdeklőditek, hogy mégis mennyi kormosképű érkezett, akkor az egyik katona azt mondja, hogy majd' két századnyi sötételffel vonult ide egy démoni pokolfajzat. Ha ez nem lenne számotokra elég nyugtalanító, akkor másik két nappal később újabb két századnyi sötételf érkezéséről értesültök...

Daratrine és Felaern

Akár összetalálkoztok, akár nem, Királyöbölben biztos össze fogtok futni. Ha külön indultok és Felaern egyedül rója az utat, akkor viszonylag gyors tempót tud diktálni. Az út magányos, és mivel nem nagyon tartózkodtál még az erdőn kívül, idegennek is hathat, csupasznak, ahogyan a nomádok földjén, a síkságon utazol. Eszedbe juthat ugyanakkor az, hogy édesapád erről az Awyrishoz mérten kietlen földről hozta haza azokat a különös macskaféléket, amiket édesanyád még most is előszeretettel nevelget és terelget, és talán önkéntelenül is eszedbe jut Lashrael, hiszen neki is ez a pamacsos fülű macskafajta az állati alakja.
Végig magadba merülhetsz, a gondolataidba, persze érdemes ügyelni, mi van körülötted, hiszen könnyen lehet, hogy megtámadnak, hiszen mégiscsak egyedül vagy és egy csoport elhiheti, képes legyőzni és kirabolni téged. Talán a helyszín idegensége miatt mindenre gyanakvón figyelsz, aludni is inkább felszínesen alszol, mintsem mélyen, kipihenten kelve aztán. Valószínűleg már igényelni fogsz egy kiadós, pihentető alvást, mikor eléred Királyöbölt.
Ha az elinduláskor azonban összetalálkozol Daratrine-nal és a mellé kirendelt tíz katonával, akkor jóval lassabban haladtok, ugyanakkor annál tovább lehet élvezni a nő társaságát, amit valószínűleg inkább szenvedésként élsz meg. Nem átall csipkelődni, persze csak óvatosan bök oda mindig valami aprósággal, nem lépve át a határokat, és ha látja rajtad ilyen alkalmakkor, hogy nem kéne feszegetni tovább, más témát keres, amivel enyhíthet kedélyeden. Nem nevezhető azonban szószátyárnak, viszonylag ritkán szólal meg, hiszen nincs nagyon mit mondania neked, csupán próbál ismerkedni veled a maga megosztó módján.
A csoportos utazás Daratrine általad talán kellemetlennek talált jelenléte és a lassabb haladás azonban előnnyel is jár; a táborotok felváltva való őrzésének köszönhetően nem jellemző kis csapatotokra a kimerültség. A katonák végig igyekeznek tartani egy kellemes hangulatot, ám ha nem látják nagyon rajtad, hogy beszélgetnél, akkor nem erőltetik a bevonásodat egy-egy tábortűznél megejtett csevegésnél. Támadás az utazás során nem ér titeket, bár valószínűleg tizenegy felfegyverzett elffel nem is nagyon akarnának harcolni.
Akár egyedül, akár csoportosan érkezel, a városban ugyanaz fogad: nyitott kapuk, és már kintről látni, hogy rengeteg járőröző emberi katona rója a város utcáit és tereit, a flaakon is többször annyi íjász van, mint szokott lenni. A kapuban is áll néhány, akik várják az érkezőket, és azonnal meg is kérdezik, hogy mi járatban errefelé. Vélhetően kiderül, hogy Észak-Bivaly felszabadítására jöttél/jöttetek, és meg is örülnek, hiszen látják felfegyverzettségeteket és sugárzó képzettségeteket, ugyanakkor egymásra is néz a két katona némi tanácstalansággal.
- Talán tegnap érkezett két másik elf a városba – tekint rátok, pillanatnynit hezitálva a folytatás kapcsán. – Mondjuk lehet, hogy csak vándorok, még ha ritka is ez az erdeieknél – teszi állához eltűnődve a kezét, megdörzsölgetve azt. – Na mindegy, gondolom, ha nem vándorok lennének, akkor veletek jöttek volna, így azt hiszem, lényegtelen – vonja meg a vállát, és belekezd a sablonos dumájába: - Még pontosan nem tudjuk, hogy a király és a hadsereg vezető egyéniségei mikor akarják tájékoztatni az érkezőket Észak-Bivaly felszabadításával kapcsolatban, ezt majd egy kürtszóval fogják jelezni és akkor kell a palotába menni. Van néhány fogadó, ahol megszállhattok. A drágább helyeket javasoljuk, mert az biztonságosabb és csendesebb, és nem lesz tele furcsa és ellenszenves alakokkal, akiket a jutalom vezetett ide... Na nem mintha a pénz miatt annyira aggódni kéne, annyi, hogy a tulajt ki kell fizetni és megkérni, hogy írjon fel minden költséget, mert a királyfi csak utólag fog elszámolni ezzel a leírtak alapján, visszaadva az itt eltöltött idő alatti vagyoni veszteséget. Nem tudom, melyik érdekli inkább a társaságot... – néz rátok kissé bután. Ha a drágább helyet választjátok, akkor ezek a nevek kerülnek elhangzásra: Aranyparipa, Koszos Osbert, Zsiványszálló és Liliom. Ha ezek közül választotok egyet, mindegyikre jellemző a gazdag bútorozottság, mindegyik szépen faragott mestermunka és talán túlságosan is segítőkészek az ott dolgozók. A szobák már látványában kényelmesek, és meggyőzhetnek titeket ennek valóságosságáról a puha ágyak és székek. Az éjjeliszekrény fiókjában található néhány gyertya, ha esetleg kéne valamire, a szobában van még asztal és egy hatalmas szekrény, ahova pakolni lehet. Ha ezt választjátok, akkor a koszt kiváló és az éjszakák is csendesek, legfeljebb a járőröző katonák visszhangzó léptei azok, amik eleinte zavarhatnak titeket.
Ha olcsóbb helyre vágynátok, ami a katona elmondásai alapján veszélyesebb lehet most, ennyi kétes alak megjelenésének köszönhetően, akkora Boszorkánybarlang, Kacér Leorina és Vértestvérek nevek hangzanak el, noha az utóbbihoz kedélyesen hozzáfűzi, hogy ezt inkább Alkoholtestvérekként szokták emlegetni. Ezen helyek mindegyike a közepes kategóriát súrolja, nem előkelő építmények, és ahogyan azt a katona is megmondta az elején, betérésetekkel láthatjátok, hogy elég sok olyan alak van, akik inkább a bűnözőkhöz hasonlítanak és már a tekintetükkel kilopják a zsebeiteket. A szobák az átlagos berendezéssel ellátottak, egy elfogadható ágy, szekrény, asztal és egy szék található benne, és állandó jellegű a zsivaly az itt összegyűlt különféle népségeknek köszönhetően.
Ha Daratrine-ékkal együtt érkezel, akkor a fogadó kiválasztását követő szobaválasztáskor rákönyököl a pultra, ahonnan a kulcsot kérhetitek a szobákhoz, és rád néz.
- Nem akarsz egy szobán osztozkodni velem, cicafül? – érdeklődik somolyogva. – Végig olyan magányosnak tűntél, és nem szeretném, ha az egyedülléttől pityeregve mennél aludni – jegyzi meg a tőle megszokott sunyi hangsúllyal, és habár el lehetne vinni egy illetlen vicc irányába ezen megszólalását, látszik rajta, hogy nem az intimitás az, amire gondol, hanem csak az egyszerű fárasztásra, amit a szurkálódó személyiségével elér.
Ha egyedül utaztál idáig, akkor rajtad áll a döntés, hova mész és milyen szobát kérsz, azonban Daratrine egy-két nappal később megtalál téged a csapatával, így sokkal tovább nem úszod meg a jelenlétét.
Két nap múlva akár az utcán jártok, akár a fogadóban tartózkodtok, biztos hallhattok olyanokat beszélgetni, akik az aznap megjelenő sötételf seregről sugdolóznak aggodalmasan. Ha létszámot kérdeztek, azt felelik, hogy majd' két századnyi katona érkezett valamilyen borzasztó démoni fajzat vezetésével, újabb két nappal később pedig újabb két század jelenlétéről kaptok hírt. Csak nem ostromra készülnek, kihasználva ezt az alkalmat?

Freia, Amrekth és Trugagh

Talán eleinte fel sem tűnik annak a félorknak a menetelésbe való csatlakozása, akit még az Oughwar-hegységen való átkelés során láttok. Nem támadott meg titeket, hogy bizonyára nem is nagyon foglalkoztok vele, hiszen minek, egyébként is más célotok van, és ha támadna is, kétszáz fővel két pillanat alatt elintéznétek ezt az egy szem lelket. Azonban csak Freia tudhatja igazán, hogy a sereg tagjai miként élik meg ennek a szótlan jövevénynek a jelenlétét és hogy kezdenek-e vele valamit vagy sem. Persze nem kizárható, hogy ő is Bivaly felszabadítására indul, csak miért pont veletek...?
Támadni mindenesetre senki sem támad, csak a környezet viszontagságaival kell megbirkóznotok, ahogy átvágtok a hegyeken és azok között. Seregetek lassan halad, hiszen mégiscsak kétszáz személyt kell fegyelmezetten vezényelni és vezetni a rögös és cseppet sem egyszerű vidéken, ám pár nap elmúltával már a lankásabb emberi vidékeket tapossátok, mely könnyebb haladást biztosít a számotokra. Itt sem támad rátok senki, és ha elhaladtok egy-egy falu mellett, akkor biztosan tudhatjátok, mennyire rettegnek tőletek az átlagos falusi parasztok: egyáltalán nem merészkednek ki, amíg a környéken vagytok, bezárkózva várják, amíg elmentek, és az ő megkönnyebbülésükre hamarost továbbálltok.
Királyöböl elérésével a kapuk nyitva várnak titeket, egészen közel mehettek ahhoz. Néhány őr van, akik figyelik a ki- és bejáró népet (na meg persze a falakon íjászok kémlelik a környéket), ám mögöttük látni, ahogy több emberi katona is járja az utcákat és tereket, mindent felügyelett alatt tartva. Látható, hogy tisztában vannak ennek a felhívásnak a veszélyeivel, hiszen olyan alakok is kerülhetnek a falak mögé felfedezni és bajt csinálni, akik alapvetően nemkívánatosak, és vélhetően ezekkel a járőrökkel igyekszik a leendő király mindent figyelemmel kísérni és rendben tartani. Persze a járőrözés nem tart sokáig a kapu környékén, amint seregeddel felvonulsz. A kapuőrök teljesen elsápadva merednek a felvonult hadra, döbbent megrökönyödéssel néznek egymásra, és mögöttük is megállnak pár percre az éppen arra járó katonák, szörnyülködve véve tudomásul ezt a hatalmas sötételf létszámot. Lerí az arcukról, hogy nem számítottak erre, és valószínűleg ez a reakció elégedettséggel fog eltölteni téged, főleg, mikor hátasodon megközelíted őket és jobban kirajzolódnak számodra a vonásaik.
Néhány pillanatnyi döbbent csend az, ami fogad téged felszólításod nyomán, aztán a seregedből ordít be valaki egy igazi troll módjára, és nem valószínű, hogy kérdés lenne számodra, ki az az elvetemült, aki ilyet tesz. Ez ugyanakkor oldja az emberi katonák feszültségét, rögtön ki is tör egy részükből a nevetés, egyáltalán nem tudva komolyan venni Amrekth felkiáltását, a katonák másik fele inkább csak undorodva grimaszol, túlságosan gusztustalannak tartva ezt a viccet. A nevetők a könnyeiket dörzsölik ki a szemükből, és mikor sikerül visszafogniuk a röhögésüket, az egyik kapuőr megköszörüli a torkát és bátorkodik előrébb lépni, hogy a helyzetet tisztázza veled, noha érződik, hogy van benne némi tartózkodás.
- A király nevében is köszönöm, hogy ekkora sereggel felvonult Észak-Bivaly felszabadításáért – hajol meg tisztelettudón. – Azonban szíves elnézését kell kérnem és ne vegye érte fejem, de leendő uralkodónk készül a jelentkezők tájékoztatására, várva még, hogy mindenki, aki érdekelt az ügyben, ideérjen és majd egyszerre mondjon el mindent mindenkinek. Egy másik sötételf had már érkezett ugyanezen célból, ám szállást ennyi főre nem tudunk kiosztani, így ha igényt tartanak rá, akkor a kiválasztott legfeljebb húsz főt tudjuk elhelyezni, élelmet azonban mindenkinek tudunk biztosítani. Vélhetően egy-két nap múlva fog felharsanni a kürt, ami a szörnyirtásra érkezőket a palotába hívja, ugyanakkor ennél is kérem, hogy csak az a kiválasztott néhány fő jöjjön, mert ennyien már nem férünk be a palota legnagyobb termébe sem – mosolyodik el halványan. – Engedelmével megmondanám, hogy melyen fogadók azok, ahová betérhetnek, és bár saját pénzből kell fizetni a felmerülő költségeket, ha kérnek a tulajtól ezzel kapcsolatos iratot, a király Bivaly felszabadítását követően visszaadja az itt önöket ért vagyoni veszteséget – tájékoztat, és ha igényt tartotok a fogadóra, akkor mond pár drágább helyet, ahol a kényelemből biztos nem lesz hiány: Vörös Holló, mely a város déli részén található, Éjbika a keleti oldalon. Nem valószínű, hogy lepukkantabb helyet akarnátok magatoknak, de ha esetleg fontolóra veszitek ezt a lehetőséget is, akkor a további három fogadónak a neve hangzik el: Lusta Wiynor tavernája, Boszorkánybarlang és Kerge Kecske ivó.
Trugaghot csak akkor veszik észre, ha közelebb megy a kapuhoz, meglepetten nézve hol rá, hol a sötételfekre.
- Velük vagy? – érdeklődik az egyikük, és ha ezzel igennel felelsz, akkor beletartozol a sötételfek megadott húsz fős csapatába, ha nemmel, akkor a két katona összenéz, és vissza rád. – Érkezett egy ork csapat tegnap, esetleg szeretnél hozzájuk csatlakozni? – érdeklődnek, mert ebben az esetben elárulják, hogy ők hol találtak maguknak helyet.
//Ebben az esetben majd Rexxan következő posztját olvasd el, hogy hova ment, és elvezényelnek a csapatához.//

Lilith

Minden lényeges információt megtudtál az embertől, akit eléd vittek, és ennél több nem is kell neked, hogy elindulj. Utad során nem áll szándékában senkinek sem megállítani téged; túlságosan nagy a sereged ahhoz, hogy bárki megpróbáljon megtámadni és kifosztani. A hegyek közt nem egyszerű átvágni, a környezet viszontagságait leszámítva azonban nincs, ami hátráltató tényezőként merülne fel. Haladtok, hol könnyebb utakon, hol nehezebbeken, egy sereggel azonban nem a leggyorsabb a menetelés, annak folyamatosan parancsot adni, letáborozni éjszakára és reggel minél gyorsabban szedelődzködni, így eltart egy darabig, mire elhagyjátok a sötételf határt, belépve az orkok birodalmába, hogy aztán onnan továbbhaladva az emberi királyságban találhassátok magatokat. Az orkok maguk nem kezdeményeznek harcot veletek, és ha esetleg találkoztok is néhánnyal, azok is inkább elkerülnek titeket a saját biztonságuk érdekében, és talán sem te, sem a sereged nem lép fel ellenségesen, lemészárolva azt a pár személyt, akikről a sereged néhány őrszemének kijelölt sötételfjei jelentést tesznek.
Az ork-emberi határig kell megküzdeni az itt-ott rögösebb úttal, ami lassít titeket, de ahogy az emberi földeket eléritek, már jóval könnyebb a dolgotok, hiszen a terület maga is kedvezőbb az utazásra, nem úgy, mint a hegyvidékek. Az emberi falvak mellett elhaladva nem láttok sehol senkit, mindenki bezárkózott a saját otthonába, úgy rettegik a sötételf népet, tartva attól, hogy már nem csupán az orkok fogják őket kifosztani, de még ti is. Vélhetően a katonáid elég fegyelmezettek és nem fognak a saját belátásuk szerint kegyetlenkedni, mert ha ennek híre eljut Királyöbölbe, nagy eséllyel nem fognak titeket kedvesen fogadni.
Az emberi határt átlépve pár napon belül már Királyöböl nyitott kapui előtt lehettek. A kapuban álló néhány őr teljesen elsápad a jelenlétetek láttán, a falakon tartózkodó íjászok ugyancsak alig tudnak mit mondani, úgy meglepődik mindenki, hogy egy seregnyi sötételf jött ide. Először biztosan felmerül bennük a gondolat, hogy ostromra érkeztetek, viszont látva, hogy nem támadtok, némileg megnyugszanak, bár továbbra is van bennük bőven nyugtalanság. A városfalon lévő íjászok nem emelik rátok a nyilaikat, helyette meghallgatják, hogy miben segíthetnek nektek, és ha közlöd velük, hogy Észak-Bivaly felszabadításának hírére jöttél seregeddel, akkor a kapuban lévő két katona szemkontaktust vált, az egyikük nagyot nyelve, míg a lándzsáját szorongatja. Amíg némileg hezitálnak, talán a mögöttük feltáruló várost is megnézed valamennyire, noha csak néhány utcát látsz, már ennyiből meggyőződhetsz, hogy az egész városban folyamatosan több fős csapatokban vonulnak a katonák, ellenőrzés alatt tartva az egész helyet. Igyekeznek nem nagyon bámészkodni azok, akik éppen arrafelé haladnak, ahol te tartózkodsz a seregeddel, bár így is el-elkaphatsz egy-egy szempárt, amik téged fürkésznek meglehetősen vegyes érzelmekkel. Érezhetően mindenkinek aggályai akadnak démoni jelenléted kapcsán, de szóban ezt nem fejezik ki, nem akarva megsérteni téged.
- Nos... Leendő királyunk nevében is megtiszteltetés, hogy a felhívásra eljött és ekkora sereggel – hajol meg tisztelettudón, majd int a megjelent sötételfek és a kísérő démonok felé, utóbbiaktól talán még jobban tartva, mint maguktól az éjtündéktől. – Ugyanakkor nem tudunk szállást biztosítani a sereg összes tagjának, nincs annyi férőhelyünk. Maximum húsz főt tudunk elszállásolni, élelemből ugyanakkor nem lesz hiány. Nem tudom, mennyire élne ezzel a lehetőséggel, de ha igen, szíves engedelmével elmondom azokat a fogadókat, amiket felkereshet arra a pár napra, amíg várakozunk a tájékoztatóra való összehívást jelző kürtszóra - magyarázza, igyekezve minél udvariasabb hangnemet megütni veled szemben, nehogy egy elvétett hanglejtést is sértésnek vegyél. - A király azonban csak utólag állja a szállással járó költségeket, így ha vissza kívánja kapni az itt elköltött összeget, akkor a fogadó tulajdonosától kérjen a költségeket tartalmazó papírost, és az uralkodó visszafizeti - teszi még hozzá, és hogyha igénybe veszed a fogadót, akkor a további nevek hangzanak el: Vörös Holló, mely a város déli részén található, Éjbika a város keleti részében - ezek a drágább helyszínek, melyek a nemesi körökből származó egyéneknek készültek elsősorban. Nem vlaószínű, hogy érdekelne téged alantasabb helyszín, ám ha mégis szeretnéd megtudni, ebben az esetben milyen nevű fogadók állnak a rendelkezésre, akkor ez a három merül fel lehetőségnek: Lusta Wiynor tavernája, Boszorkánybarlang és Kerge Kecske ivó. Rajtad áll, hogy milyen katonákat viszel magaddal és melyik fogadóba.
Nagyjából két nap telik el, mikor értesülhetsz a várost és környékét járó katonáidtól, hogy egy másik sötételf vezető is megjelent Királyöböl kapuiban hasonlóan nagy sereggel, mint amilyennel te is érkeztél. Annyira még nincs neve a megjelent éjtünde hadvezérnek, a katonáid is csak vállvonogatva mondják, hogy valami Freia, és eddig nem nagyon csinált semmit, ami nagy port kavart volna, innentől sokat nem tudnak róla.




//Újabb két hetet adok határidőnek, ha úgy érzitek, valakivel összetalálkoznátok, akkor bátran nyomjatok kisebb köröket, két hét van rá!//

Frederick

Valószínűleg nagyon leittad magad, ha a fővárosban található ivóban tartózkodsz és a helyszín megjelölését követően nem jössz rá, hogy tulajdonképpen már megérkeztél azon a napon, mikor betetted a város határára a lábad. Ha esetleg az egyik katonánál jelzed a jelentkezésedet, akkor biztos jóízűen fog röhögni, hogy nem kell ahhoz utazni, elég, ha ilyen formában bejelenti magát.
- Egyelőre viszont azt mondanám, pajtás, hogy heverje ki a részegséget – nevet, miközben megpaskolja a válladat. – Tiszta fejjel kell ezt átgondolni, azért mégiscsak veszedelmes és titokzatos szörnyek lesznek azon az istenverte területen! – mondja még neked, és ha nem állítod meg semmivel, akkor a társaival távozóra fogja, hiszen amit kellett, megtette; a bejelentés elhangzott a fogadóban, innentől mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy lesz-e elég bátor vagy sem. Ha kiheverted a részegséget – vagy egyszerűen más katonához mész a szándékaid jelzése céljából, ezúttal kicsit átgondoltabban beszélve -, akkor szélesen mosolyogva fordul feléd.
- Ez a beszéd, ez a hazafiság! – szélesedik a vigyora, lelkesen beszélve hozzád. – Tekintve, hogy az összes birodalomba küldetett az uralkodó futárt, még egy darabig biztos várunk, úgy egy vagy két hetet. Az alatt valószínűleg eljut a hír mindenkihez, aki érdekelt a témában és el is tud jönni. Majd ha letelt ez az egy vagy két hét, akkor kezdj el fülelni, mert a megbeszéltek alapján egy kürtszó fogja jelezni, hogy az uralkodó mindenkit vár a palota egyik termébe megbeszélésre – magyarázza neked, és remélhetőleg sikerül felfognod mindezt, bár ha esetleges részeges állapotod nem is engedi meg, másnap megint megkérdezhetsz egy másik katonát, aki ugyanezt fogja elismételni kicsit másabb szavakkal és más hanglejtéssel, a lényege azonban ugyanaz marad.
A katona már sarkon fordul, indulva tovább a dolgára, mikor hirtelen eszébe jut valami:
- Ó, várjál még! Vésd az eszedbe ezt, mert fontos! – lép hozzád közelebb, mintha valami titkot akarna veled megosztani. – Az uralkodó utólag visszafizeti a várakozással felmerült költségeket, szóval javaslom, hogy írasd majd fel a kocsma tulajával az otthagyott pénzt – kacsint egyet, mintha ez akkora szemfülesség lenne. – Persze addig neked kell állnod, mert csak a város visszavétele után fog ezzel foglalkozni, de hát ez is elég jó, nem? – tárja szét a kezeit még mindig vigyorogva, láthatóan szétrobbanva a lelkesedéstől, hogy valamit tehet a hazájáért, és ha nincs több kérdésed hozzá, akkor most már tényleg megy a dolgára.
Több fogadó közül is válogathatsz, vannak köztük elég borsos árúak, de vannak olyan helyek, amik kevésbé igényelnek pénztől dagadó szütyőt. Talán neked az olcsóbb helyek lennének megfelelőek, mégiscsak egy, rosszabb esetben két hétig kell kibírnod ezen a helyen a saját pénzedből, de akár éjszakázhatsz a város valamelyik pontján is, nyár van, így megfagyni nem fogsz, ha ilyen módon spórolnál a nálad lévő összeggel. Ha esetleg a fogadók közül válogatnál, akkor több is rendelkezésedre áll, a drágák, elsősorban nemeseknek felkínált építmények közé ezeket a neveket sorolják: Vörös Holló, Éjbika, Liliom, Aranyparipa, Koszos Osbert fogadója és Zsiványszálló, utóbbiról az hírlik, hogy a kereskedők kedvence. Az olcsóbb helyszínek közé ezek tartoznak: Boszorkánybarlang, Kacér Leorina, Lusta Wiynor tavernája, Kerge Kecske ivó, illetve Vértestvérek, bár mostanra a kocsmaélményeknek köszönhetően jól tudod, hogy a Vértestvérek fogadót a köznyelvben inkább Alkoholtestvéreknek nevezik, mert állítólag ott vedelik a legtöbb szeszt. Hogy ez mennyire igaz vagy éppen mennyire kitaláció, valószínűleg kérdés marad egy időre, hacsak úgy nem döntesz, hogy felfedezed az ottani alkoholizálás élményeit.
Nagyjából egy hét múlva kezdenek el elég kétes megjelenésű alakok a városba szállingózni, akik vélhetően a királyt akarják lehúzni anyagilag, kihasználva minden lehetőséget, amiből valamiféle előnyük származhat. Egyik arc rosszabb, mint a másik, és az olcsóbb helyeken nagy az ilyenek jelenléte. Nem lenne az se csoda, ha némelyikükkel összeverekednél vagy azért, mert beszólt neked, vagy azért, mert egyszerűen csak kocsmai bunyóhoz támadt kedvetek és feltúrtátok az egész helyszínt, bár ekkor a katonák, akikből egyre több csapat egyre sűrűbben járkál az utcákon, hamar leállítják a verekedést. Később aztán, másik három nap elteltével hallasz egy komplett sötételf sereg érkezéséről, és mivel a katonák és a kocsmákban lévő személyek igencsak beszédesek tudnak lenni veled, hamar kibökik, hogy ezt a sereget bizony valami förtelmes démoni asszony hozta ide. Trécselhetsz még velük erről, ám pár perc múlva már annyira torz képet adnak a megjelent éjtündékről és annak vezetőjéről, hogy még részegen is megkérdőjeleznéd ennek valóságosságát. Másik két nappal később egy újabb éjtünde sereg vonul fel Királyöböl kapuja előtt, amiről ismét hallhatsz vagy a járőrőző katonák összesúgdosásából, vagy egy újabb ital legurítása közben az egyik ivóban.

Rexxan

Hát nehezen tudná tagadni a hozzád kiküldött futár a félelmét, és láthatod rajta, hogy nem hazudik, veled szemben nincs hozzá mersze, és egyébként sem ezzel bízták meg. A rajta lévő kelmék egy része az udvarban betöltött szerepére engednek következtetni, a többi meg már a futárkodáshoz praktikus öltözet, ugyanakkor a gazdagabb hímzésű ruhadarabok is elegendőek lehetnek a számodra, honnan is való és nem egy kósza bandita ötlete ez.
Hevesen rázni kezdi a fejét, mikor feltételezed róla, hogy hazudna, ezzel is jelét adva tiltakozásának, és ha esetleg nem lenne elég, akkor a zsebéből előtúrja a királyi pecsétes levelet, amely bizonyítja, hogy ő az uralkodótól jött, beszámolni az eseményekről. Szerencséjére aztán nem fejezed le azonnal, így mikor kijelented, hogy visszamehet hírül adni az uralkodónak érkezésedet, egy megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőle. Felpattan a helyéről, majd mélyen meghajol előtted, ezzel fejezve ki köszönetét és tiszteletét.
- Átadom neki, tisztelt törzsfő, örömmel fogjuk látni városunkban! – mondja még, azzal, ha nincs más hátra, akkor elindul vissza sietős tempóban ezen a veszélyes környéken, hogy az általa annyira ismert város falai és épületei közé kerüljön, továbbítva, vevő vagy a segítségnyújtásra.
Egy darabig eltart a szedelődzködés, végül a megfelelő eszközökkel, némi élelemmel indultok neki, hogy átvágjatok az általatok annyira ismert Oughwar hegyein. A helyet ismerve viszonylag gyorsan haladtok, támadni nem támad meg senki, arról viszont hallhattok, hogy egy sötételf sereg már átgyalogolt a birodalmon, vélhetően ugyanazzal a szándékkal, ami miatt ti is megjelentek. Az emberi földek nagyon is ismerősek lehetnek a számotokra, vagy legalábbis ha gyakran jártatok portyázni a határmenti falvakba, akkor mindenképp felismeritek azokat. Talán még meg is mosolyogjátok, hogy milyen jó lenne most is fosztogatni egy jót, azonban nem biztos, hogy annyira jó ötlet lenne ez most, de ha Bivaly felszabadításra került és a jutalmatok is megkaptátok… Talán még egy fosztogatás is belefér hazafele menet, egyelőre balhét nem csaphattok, mert még a végén nem fogadnak titeket olyan szívesen, ahogyan azt a hírnök mondta.
A megérkezésetekkel rátok csodálkozó kapuőrök várnak a kapuban, megrökönyödve hatalmas termetedtől, ám az egyikük hamar összekapja magát, hogy a nyitott kapuban állva tájékoztasson téged és csapatodat. Egy kissé megköszörüli a torkát, ezzel is kirángatva társát a megilletődésből, majd belefog az üdvzölésedbe egy enyhe meghajlással.
- Köszöntelek Királyöbölben! Ha jól sejtem, Észak-Bivaly felszabadításának hírére érkeztél seregeddel, és hálásak vagyunk, hogy kiváló katonáiddal megjelentél itt. Azonnali lehetőség nincs a királlyal beszélgetésre, de majd egy kürtszóval fogják jelezni, hogy akik a város felszabadítására érkeztek, indulhatnak a palotába. Fogadó sajnos nem áll rendelkezésünkre, vagy legalábbis nem olyan, amiben figyelembe vették volna az ork faj méreteit, de a csapat kényelme érdekében hozatunk bőröket és ágynak való anyagokat, ha az megfelelő vagy igény van rá. Élelmet viszont minden nap tudunk biztosítani, erről gondoskodtünk, hogy abból ne legyen hiány – ereszt meg egy bizakodó mosolyt, remélve, hogy nem fogod sértésnek venni, hogy orkoknak sajnos nem alakítottak fogadókat. – Ettől függetlenül betérhetnek a városba, szabad ki- és bejárásuk van, és bár lesz napi élelemellátás, ha mégis szükség lenne többre, azt saját vagyonból kell állni. Ezt természetesen visszakaphatjátok, ha az étkező, fogadó tulaját megkéritek, írja fel a fogyasztást és az ezzel jár költségeket.
Ha ezek után körbenézelődtök és kicsit mászkáltok, akkor hamar értesültök a város környékén állomásozó sötételf seregről és annak démoni vezetőjéről. Veled és a csapatoddal szemben nem annyira nyitottak az emberek, ám a katonák a kötelezettségeik miatt beavathatnak a részletekbe, ha érdekeltek vagytok az ügyben, megduva, hogy egy démonszuka hozott ide majd’ két századnyi sötételf katonát. Másnap meg értesülhettek arról, hogy egy újabb sötételf sereg érkezett Királyöböl kapui alá…

Dreyndra

A katonák csendesen kísérnek téged Királyöbölig, ahol nyitott kapuk várnak. Szerencsére nincsen annyira messze a város az indulási pontodtól, így pár napon belül megérkeztek, és bár a kapuőrök kissé bizalmatlanul fogadnak téged, nem illetnek rossz szóval, hiszen amit az uralkodó elrendelt, azt elrendelt. A kísérőid aztán bólintanak, megpaskolva a bizalmatlankodók vállát, buzdítva arra, hogy elmondja valamelyikük, miről kell tudnod, mielőtt azonban belekezdene, láthatod mögöttük a kisebb katonacsoportokat, akik a városban járőröznek, noha csak néhány utcányi esemény tárul fel előtted a jelenlegi helyzetedben. Egyelőre nincsenek annyira sokan az emberi őrzők, látszólag épp annyira elég a létszámuk és csoportjaiknak gyakorisága, hogy a lassan beszivárgó alakok általi rendbontást viszonylag hamar meg tudják oldani, már ha merül fel ilyen eset.
- Nos… Üdvözletem Királyöbölben – biccent egyet feléd az enyhén feszélyezett őr, érezhetően nem nagyon bízva a fajtádban. – Vélhetően azonnal a királyi palotába kíván menni megbeszélésre, azonban egyelőre csak várakozik mindenki, még úgy egy hétig, hogy aki segítene, az ideérjen megfelelő felkészültséggel, de majd egy kürtszóval fogják jelezni, mikor lehet a királyi palotába menni ennek kapcsán. Arra kérném önt is, hogy legyen addig türelemmel, élelmet tudunk biztosítani, ám szállást csak a saját költségein tud szerezni, ám hogy ne érje akkora kár se önt, se senki mást, a király Bivaly felszabadítását követően állja a jelentkezőknek ezeket a költségeket. Annyira kéri csupán, hogy a fogadóssal írassa fel, mire mennyit költött, és ugyanazt az összeget fogja visszakapni az uralkodótól.
Ha érdekel szállás, akkor elsősorban neked az olcsóbb helyeket kínálják fel, a veled való találkozás helyszínéből feltételezve, hogy nem dúskálsz a pénzben, így elhangzik Lusta Wiynor tavernája, a Boszorkánybarlang, illetve a Kerge Kecske ivó. Ezek az elfogadható kategóriába tartoznak, amiket még úgy nagyjából egy hétig valószínűleg meg tudsz fizetni – ha mást nem, legfeljebb beállsz mosogatni és segédkezni a szállás fejében -, és ha a drágábbak érdekelnek téged, amik vándorként nem épp megfizethetőek, akkor az Éjbikát és a Vörös Hollót javasolják neked meglátogatásra, noha ennek a kettőnek az említésekor azért kétesen bámulnak téged, nem igazán feltételezve, hogy az ottani árakat ki tudnád fizetni.
Akárhogyan is döntesz végül, ahogy telnek a napok, úgy nő az emberi katonák száma is, akik a várost róják. Egyre sűrűbbek a csapataik, ahogy megszaporodik és színeződik a város népessége, majd az információk pár nap múltán nem kerülnek el téged: érkezésedet követő negyedik napon hallod hírét, hogy megérkezett egy sötételf sereg, és az sem kerüli el a figyelmedet, hogy egy démoni vezetőről sugdolóznak. Kissé szűkszavúak veled szemben, hiszen éjtünde vagy, így csak az alapokról tájékozódsz, se többről, se kevesebbről. Annyi bizonyos még velük kapcsolatban, hogy sokan vannak, de nem tartózkodnak a városon belül, mert egyszerűen nincs annyi férőhely. Ami még fontos lehet a számodra, az az újabb két nap elteltével megjelenő másik sötételf sereg, ami nagyjából ugyanannyi főt számlál, mint az előző. Érzékelheted, hogy az emberek nem fogadják ezt túl nagy örömmel, bár valószínűleg ez téged annyira nem érdekel; az talán jobban foglalkoztat, hogy kik jöttek.

Isabella

A katona, akit annyira el akartál hívni magaddal, vélhetően csak egy előmegbeszélésen vesz részt, ugyanis se híre, se hamva nincs még különös figuráknak, akik csatlakoznának Észak-Bivaly felszabadításához. Több kocsmát is megjárhatsz, de elég, ha csak a városban mászkálsz pár napot követően, bárhol értesülhetsz az elkövetkezendő eseményekről. Először azt tapasztalhatod, hogy egyre több katona császkál az utcákon és tereken, állig felfegyverkezve, és a látszámuk egyre csak nő, ahogy telik az idő. Egyértelmű lehet, hogy az egész várost őrizni próbálják és figyelni, hogy aki jön, ne okozzon gondot vagy a város ne váljon teljesen kiszolgáltatottá egy ilyen nyitott esemény során, amikor sokkal könnyebben be lehet lopózni, dicső szándékok mögé rejtve az álnokságot.
Az információk nem kerülnek el, hiszen jóformán mindenki erről beszél: Észak-Bivaly felszabadítása. Konkrét megbeszélésben még csak a katonáknak volt része - neked, mint kívülálló öntkéntes, csak akkor kerül erre sor a palotában, mikor felharsan egy kürt -, bár nekik is elsősorban Királyöböl őrzését szabták ki feladatnak, ügyelve minden olyan alakra, akik gyanúsak lehetnek, és ha valakit szimpatikusnak találsz, akkor van lehetőséged az összemelegedésre – csoportosan járnak, és ha egy-egy ember egy-egy éjszakára leszakad tőlük, annyira nem bánják, legfeljebb röhögnek egy jót vagy irigykedhetnek. Persze ez a már tőled függ, hogy mennyire akarsz kezdeményezni. Megtudhatod továbbá – akár egy egyszerű beszélgetés során a kocsmában vagy a katonákkal, akár egy intim éjszaka során az egyik őrtől -, hogy még egy-két hetes várakozási idő van, mivel minden birodalomba küldtek néhány futárt a felszabadítás hírével, lehetőség szerint hívva más fajokból is segítő kezeket, azért nincs azonnali megbeszélés. Legrosszabb esetben így is két hetet kell eltöltened a városban lézenve, kitalálva, hogyan szórakoztasd saját magadat, amire talán egyre több lehetőség nyílik, ahogy egy hét elteltével kétes megjelenésű alakok jelennek meg. A város népessége egyre színesebbé válik, ahogy néhány kalandra éhes törpével és oawával összefutsz, ám elsősorban így is emberek tolonganak az utcákon, keresve maguknak helyeket a fogadókban. A megjelent embereknek a többsége nem valami bizalomgerjesztő megjelenésű, inkább tűnnek börtöntölteléknek és banditaféléknek, ám valószínűleg nincs a fejükön vérdíj, mert nem dobták be azonnal egyiküket sem a rácsok mögé. Talán mondani sem kell, hogy ezek az alviláginak tűnő figurák inkább az olcsóbb kocsmákban tanyáznak, semmint a biztonságosabb és drágább környékeken, és ha ezeken a helyeken jársz gyakrabban, akkor biztosan bepróbálkoznak nálad, hátha vevő lennél egy éjszakára.
Ha esetleg úgy döntenél, hogy megszállsz valahol és nem csupán a városban találsz magadnak véletlenszerű helyeket, ahol biztonságban alhatsz, azt is tudhatod, hogy a várakozási idő alatt felmerült költségeket – élelem és szállás – az uralkodó fizeti Észak-Bivaly felszabadítását követően, annyit kell tenned csupán, hogy a kocsmárossal felíratod ezt egy papírra, amit benyújtva visszakapod a pénzt, mely a szobára és étkezésre ment. Ha megszállsz, akkor lehet válogatni, mégis milyen helyekre mész, általában a drágábbak közül ezeket javasolják: Vörös Holló, Éjbika, Liliom, Aranyparipa, Koszos Osbert fogadója és Zsiványszálló, utóbbiról az hírlik, hogy a kereskedők kedvence, és nem lenne csoda, ha most is tele lenne velüka fogadó, kihasználva minden lehetőséget, hogy jó drágán adják el a portékáikat. Bizonyára tele lesznek pénzzel, amit megpróbálhatsz ellopni tőlük, ha vagy elég bátor és szemtelen hozzá. Az olcsóbb helyszínek közé tartozik a Boszorkánybarlang, Kacér Leorina, Lusta Wiynor tavernája, Kerge Kecske ivó, illetve Vértestvérek, amit inkább Alkoholtestvérekként hívnak. Ezeken a helyeken jelentkeznek elsősorban a rosszartcú alakok.
A második hét közepe felé néhány elffel is összetalálkozhatsz, ha az utcákat járod, három nappal később pedig értesülhetsz egy sötételf hadsereg érkezéséről, vezetőjét a köznép meg undormányos és förtelmes démonnak ír le, bár hamar rájöhetsz, hogy valószínűleg csak túloznak ezzel. Aztán ki tudja? Amilyen démoni teremtmények vették ostrom alá Bivalyt, még az is lehet, hogy tényleg valami hányingerkeltő alak hozott ide majd’ két századnyi sereget. Másnap egy ennél jóval kisebb, de erőtől duzzadó ork csapat érkezik, ám tőlük nem aggódnak annyira, mint a sötételfektől, és ha nem lenne épp elég a sereg megjelenése, az orkok érkezését követő napon újabb két századnyi éjtünde vonul fel Királyöböl kapui alatt.

//Újabb két hetet adok határidőnek, ha úgy érzitek, valakivel összetalálkoznátok, akkor bátran nyomjatok kisebb köröket, két hét van rá!//

Az érkezési sorrend az alábbiak alapján történik:

Isabella és Frederick alapból a városban tartózkodtak a meghirdetés napján, így nekik nem kellett utazniuk.
Dreyndra érkezik meg elsőként a távolabb lévő csapatok, magányos vándorok közül, a meghirdetés napjához viszonyított negyedik napon, köszönhetően annak, hogy közel tartózkodott a fővároshoz.
Lashrael és Viridiel érkeznek meg a második hét első napján.
Felaern és Daratrine a második hét második napján érkeznek.
Lilith és serege a második hét negyedik napján fut be.
Rexxan és kis csapata a második hét utolsó napján érkezik meg.
Freia, Amrekt és Trugagh érkeznek utoljára, ők a harmadik hét első napján.


Egyéb infók:
Az utolsó beérkezőtől számítva még van két napnyi idő, amit eltölthetnek a karakterek a maguk módján. A város az első napokban csak egy megszokott őrködési rendszert tart, ám az első hét leteltétől jócskán megszaporodik az őrjáratok és befogott katonák száma, akik kisebb csoportban köröznek a város legkülönbözőbb pontjain, egy talpalatnyi földet sem hagyva ki. A kocsmákban is gyakran ott találhatóak, hogy tartsák a rendet, ám a vöröslámpás házakba nem merészkednek olyan gyakorisággal, ha esetleg valaki ilyen helyre szeretne betérni. Oda inkább csak be-benéznek, de rögvest jönnek kis ki, ha látják, csak a szokásos műsor megy arrafelé.
Tehát Lashraelék érkezésétől fokozottan nagy a felügyelet, és biztos, hogy minden ötödik percben látni fogtok egy kisebb katonacsapatot, ha nem sűrűbben. Ez talán okozhat némi feszélyezettséget, ám pár nap elteltével valószínűleg hozzászoktok ehhez.
A városban tartózkodók sokszínűsége is hasonlóan fokozódik, ahogyan a katonák jelenléte. Az első héten még alig vannak, ám a másodiktól számítva már mindenféle népséggel találkozhattok, akik vagy egy jobb jövőben reménykednek és megragadva ezt a lehetőséget bíznak a jószerencsében, ám sokakról süt az egyszerű fosztogatási vágy és az, hogy egy nagy rakás pénzzel távozhasson. Nem kevés alvilági jellegű figura rója most a városokat, de ugyanúgy vannak naivak, akiket könnyen lehetne évek múltán daliás lovagnak elképzelni. Az egyszerű, pénz nélküli paraszttól a gazdag, kalandvágyó nemesfiú is szembejöhet bármelyikőtökkel, olyan szélesre nyúlik a jelentkezők rangbeli skálája. Vannak képzettek és képzetlenek egyaránt, és minden fajból látni egyet-egyet elvétve az utcákon, bár elsősorban emberekkel van tömve a város, a szokásosnál jobban. A piacok zsúfoltak, akárcsak megannyi utca, és talán nem tippelnétek félre, ha azt mondanátok, a három-négyszeresére növekedett meg a létszám az utóbbi néhány napban, amire a város nem volt felkészülve szállásilag. A kereskedelem felgyorsul, rengeteg szekér egy gyorsabb igáslóval jár ki-be a kapukon, hogy az élelemellátás biztosítva legyen, és ezeknek gazdái sem feltétlen alszanak a fogadókban, hanem a szállítmány lerakásával azonnal indulnak újra, felvenni egy újabb árut az ország egy egészen más pontjában.
Az orkoknak a városon kívül, a nyugati oldalt adják táborozási helynek, Lilith seregének az északi részt, míg Freia katonáinak a déli vidéket, ugyanúgy városon kívül. Szabad ki- és bejárás van ugyanakkor, noha nem biztos, hogy az így is zsúfolt városba annyira bekívánkozna bárki is, nem beszélve arról a ricsajról, amivel ez jár. Nem csupán a megérkezett népek egy része hangoskodó, hanem még a kereskedők is, akiknek a száma ugyancsak megnövekedett, és mindegyikük a másikat próbálja túlordítani, hogy a kedves vásárlók hozzájuk menjenek már és ne a másikhoz. Aki megpróbál egy ilyen piacon haladni, az bekerül egy lassú folyamba, és pár óráig biztosan élvezheti, amint üvöltöznek a kereskedők, mit vegyenek és mennyiért. Portékában és kínálatban azonban nincs hiány, Neminraszerte elérhető dolgok közül szinte minden felsorakozik.
Élelmet minden főbb étkezésnél osztanak ingyen és bérmentve, bár ezek nem olyan jó kosztok, mint amiket pénz fejében a kocsmákban lehet kapni. Persze megvetni sem szabad, hiszen legalább kapni valamit, amivel bőven meg lehet tölteni a hasat, és rengeteg helyen osztogatják üstökből a leveses, de tartalomban gazdag étkeket, hogy senkinek ne legyen panasza. A kívül állomásozó katonákhoz is indulnak ilyen emberek, akik több üstnyi ételt visznek, mindenkinek osztva egy-egy tányérral.
A fogadóknál a második héttől egyre inkább látszik, hogy melyik az, amelyik az olcsóbb és melyik az, ahol a gazdagok szállhatnak meg csupán, ugyanis míg a gazdag részeket elkerülik a rosszarcú alakok, addig az olcsóbb helyeken végig ott vannak. Gyilkosság nem történik, de fenyegetőzés, szóbeli terrorizálás áldozatává bárki válhat ezeken a megfizethetőbb helyeken, és mikor éppen nem jár arra katona - mert pár percig van ilyen -, bizony fenyítési célból előkerülhet egy-két kés vagy bicska. A város veszélyességét próbálják korlátok között tartani, és bár nem követ el senki sem bizonyítható bűntettet, a levegőben érződik a vérengzésre való vágy és gyűlölet szaga, sokkal rosszabbá téve azt a közeget, ahova a köznép idáig szívesen és jókedvűen járt.

Freia megérkezésétől számolva két napig még zajlanak az átlagossá váló események, és ez lehet unalmas vagy éppen izgatott várakozásnak is, ki hogyan éli meg. A következő napon kora délután azonban megszólal az a bizonyos kürt, ami jelzés a palotába való szólításra.



//És akkor még egyszer: KÉT HÉT ÁLL RENDELKEZÉSETEKRE a következő mesélőiig. Örömmel venném, ha összebeszélnétek és néhányan találkoznátok egymással, de ha nem kívántok ilyen játékot folytatni a fennálló két hétben, nem ragaszkodom hozzá! Csak egy opció, ha nem nagyon akartok ilyenbe bonyolódni, akkor írjátok addig, hogy meghalljátok ezt a fenséges hangszerszerű valamit, és elindultok a palota irányába. A seregesek értelemszerűen csak limitált számú katonával jelenhetnek meg ott, a kisebb csapatok, mint például Daratrine vagy Rexxan a teljes létszámmal beléphetnek a palotába.

Remélem, nem hagytam ki senkit és semmit, ha esetleg valami mégis hiányzik vagy kérdés, szóljatok!//

A seregem készen állt és ahogyan én az indulásra kiadtam a parancsot, szinte egyként indultunk meg. Szerintem mindenki érezte, hogy egy nagyon hosszú út előtt állunk, de ez korántsem volt annyira váratlan dolog, mint az a tény, hogy a félszigetünk határát átlépve mivel találjuk magunkat szembe. Az Oughwar-hegység hatalmas hegyláncai mellett a csapatom eltörpült és végig csodálkozva tekintettem fel a hatalmas hegycsúcsokra. A katonáim ennek ellenére nem lassítottak és bár a viszontagságos utunkat sokminden keresztezte a hegyekben, szerencsére orkokkal nem találkoztunk. Ellenben vékony hegyoldali ösvényekkel igen, sőt még láttunk pár különleges élőlényt is, amelyek bundája oly' gyönyörű volt, hogy a kastélyom falát is talán díszíthették volna, de jobbnak láttam nem felbolygatni az itteni helyzetet, hiszen most fontosabb dolgunk volt, mint pár szuvenírt összeszedni az úton.
Párszor kaptam aggódó jelentéseket arról, hogy lehetetlen hágók és túl vékony utak vannak előttünk, de mi Sötét Elfek vagyunk! Ilyesmi dolgok nem fognak megállítani minket az uticélunk előtt. Így bár kissé nehezen, de így-vagy úgy átjutottunk a hegyeken is.
A dolgok azonban sosem ilyen egyszerűek és tiszták, nem igaz? Az egyik nap elkezdtek pletykálni a katonák egy fura "orkszerű izéről" aki a sereg végére beállt és most velünk tart az utunkon. Nem volt agresszív állítólag, azonban pár emberemből kihozta majdnem a rosszabbik felét és meg akarták ölni, ezzel is szerezve hírnevet.
Szerencséjére megtiltottam nekik és azt parancsoltam, hogy az esti táborverés után hozzák be a parancsnoki sátramba. Így is történt minden.
Besötétedett és aznap este egész gyorsan sikerült felállítanunk a tábort. A sötétkék és lilás színű sátramban az asztalomnál vártam erre az orkra, aki reményeim szerint nem túl sokára oda is érkezett. Oldalamon a két tábornokom és ha éppen nem lófrált el valamerre, akkor Amrekt is ott állt. A sátor előtt két őr engedte be őt hozzánk.
-Ohh szóval te lennél, aki hozzánk csatlakozott az utunkon nem igaz? Engedd meg, hogy bemutatkozzam: Freia Suntide, ennek a légiónak a parancsnoka.
-Úrnőm ez biztos okos dolog volt?
-Ugyan már a hosszú évek alatt semmit nem tanultatok?-nézek rá dühösen az egyik tábornokomra. Tudom nem akart rosszat és fél attól, hogy ez az ork egy kém, de ha az is lenne, akkor is van pár dolog a tarsolyunkban, ami miatt úgysem tudna megszökni. Így újra az orkra szegezve a tekintetemet teszem fel a másik kérdesemet:
-Szóval mi járatban vagy errefelé ork?

Később folytatás érkezik, csak hogy pörögjenek a dolgok ezt itthagyom

[quote="Lashrael Laralytha"]

//Amrekth//


Olyan kurvaunalmas ez az út, semmi se történik velük egész végig, csak mennek, küzdenek az úttal - legalábbis a bénábbak, neki különösebb gondjai nincsenek ezzel, hiszen ő az atyaúristen, na meg volt már rosszabb helyeken is. Persze lóval nem a legegyszerűbb, és nem is mondaná magát annyira gyakorlottnak a műfajban, szerencsére a kicsike nagyon ügyes és gondtalanul lépeget át a legkeskenyebb utakon is, még ha némi bátorításra egyszer-egyszer szüksége is van. A letáborozások alatt ad neki a kajájából valami kis bónuszt, ha éppen alma vagy répa vagy valamilyen, a hátas számára ehető dolgot kap kézhez.
Nincsenek csajok, legalábbis nem olyanok, akik annyira adnák magukat egy-egy huncutkodás erejéig, így egy idő után fel is adja a próbálkozást - egyébként sem annyira szereti a kidolgozott testeket, inkább a kerekded formák azok, amik bejönnek neki. Persze ha valamelyikük vevő az udvarolgatására és az ezt követő eseményekre, akkor nem lesz rest, de egyébként olyan arcok jöttek el ide, akiknek nem igazán ezen jár az eszük, sajnos... Eljárkálni sem járkál el addig, amíg az ork hegyek közt tartózkodnak, mivel az orkoktól egyébként se tudna mit lopni, ami számára értékes is lehetne, legfeljebb kaját, viszont nagyobb eséllyel ragad a falvaikban, mint mondjuk majd az embereknél, amit nem kifejezetten kíván megkockáztatni - azért a felkoncolás nem egy jó buli. Így meg aztán még inkább szenved ettől az egész szarságtól, csak az álmaiban találva meg azokat a fenséges csöcsöket és lábközi területeket, amik ideiglenes otthonában úgy kínálják magukat...
Figyelembe véve ezeket, nem nagyon lófrál el semerre, inkább csak benyúl néhány kevésbé érett gyümölcsöt, amit unalmában ropogtat, fetrengve a sátorban, lábait az egyik dobozra téve, és bár nem ül ki az arcára a szenvedés, valahogy süt róla a dögunalom okozta kedvetlenség és szájhúzás. Lehet, el kellett volna bújnia az indulás napján inkább, mondjuk akkor meg utána baszhatta volna az egészet, mert ha Freián múlik, biztos a tökeit veszi, ha nem jelenik meg időben ott, ahol kéne. Ebben az esetben meg takarodnia kellett volna a rezidenciáról, így búcsúzhatott volna a csajoktól, kajától és piától is, újra kóborolva a nagyvilágban. Hmm... Mondjuk az is jobb lenne, mint ez!
Á, már mindegy, majd ha visszaértek, akkor bepótolja az elmaradásokat, mert ez tűrhetetlen! Az embereknél meg úgyse lesznek sötételf menyecskék, piroslámpás ház ide vagy oda, más fajból való nőszemély meg egyáltalán nincs az ínyére... Ők meg se érdemlik, hogy megtisztelje becses jelenlétével!
Ahogy a visszatérésének eseményeit így tervezgeti, várva, hogy az a különös szerzet betévedjen - akiről megesküdne, hogy inkább egy állat, amelyik követi őket, mintsem intelligens lény, mert épeszű ork nincs, amelyik utánuk szegődne -, végre belép. Na, hát értett a hívószóból?! Közönyös ábrázattal fürkészi őt, hiszen ez a fickó se nem nő... se nem sötételf, és még csak kerek sem, szóval az általa három érdekelt dologból egyik sincs meg benne. Amint aztán Freia bemutatkozik, olyan csúnya szemeket mereszt a vezetőre és annyira felháborítónak tartja ezt az esetet, hogy rögtön megfordul, hogy könyökeire emelkedve a nőre nézhessen.
- Ez nem ér! Bezzeg nekem nem mutatkoztál be így! Már most jobban szereted őt, mint engem! - duzzog, ismét elnyúlva a földön. - Baja úgyse lesz, előbb vagy utóbb a hírnevet úgyse fogja tudni elkerülni... - szól oda a tábornoknak. - Meg egyébként se a csibéd, akit védeni kéne, szerintem nem kotlós tyúk vagy, de javíts ki, ha tévedek - löki még oda ezt a pár szót, ismét a hátára fordulva, fejjel lefelé látva a tábornok vélhetően rosszalló ábrázatát.

Természet Anya bizonyára figyelte útjukat, és szerencsésen nem kerültek bajba az út során – de majd a céljuk elérésekor! Már alig várja, hogy mindenféle szörny körbevegye őket... Rosszallását csak eleinte fejezi ki duzzogás és szájhúzás formájában, egyébként igazán kellemes társaságnak bizonyul, amint teljes mértékben beletörődik, mit is vállalt ezzel. Párjának lelkesedése is hamar megpuhítja ellenszenvezését, és hamarosan mosolyogva fogadja minden egyes lelkes pillantását, boldogan ölelve át többször is, örülve annak, ő örül és mellékes zöngék nélkül tarthat vele ebben. Persze a bosszankodását egyébként is elterelnék a hamarosan jelentkező hátfájások, amit igyekszik megfelelő ülő pozícióval és a gyógynövényes készletéből a megfelelő levelekkel, olajokkal enyhíteni. Párszor az út során elfelejti, hogy mit hova rakott, és még az is megesett vele, hogy az út során az egyik falusi fogadóban felejtette az egyik üvegcséjét, amiért aztán úgy rohant vissza. Szerencsére meglett, az út további részében meg legalább hatszor nézte át a környezetét, hogy biztos nem hagy hátra semmit.
Bosszantónak bizonyult az enyhe feledékenysége, volt, hogy néhány órával később meg kellett ismételni néhány kérést is, annyira máshol jártak a gondolatai. Evésből továbbra sem volt hiány, legfeljebb ételből, amit magukkal vittek, és eleinte elég nehéz volt felmérni, mégis mennyi fogy el a következő faluig, ahol beszerezhettek még egy adagot a következő csomópontig. Olyankor azért ment a hiszti, mikor nem nassolhatott, jobb napokon csak kedvetlen volt, tűrve a mozgós, feneketlen pocakjának hangjait. Mostanra már egyáltalán nem érezte kényelmetlennek, ha költeniük kellett miatta, ugyanis végre ő maga is talált magának egy olyan foglalkozást, amivel, ha nem is elsősorban pénzt, de minden mást keresett, ami ugyanúgy értékkel bírt és nem kellett mástól beszerezniük érmék fejében.
A főváros látóhatárba kerülésével egészen megkönnyebbül, hiszen nem kell számolnia azzal, ami nála van, étel, mennyi időre kell beosztania és mikor éri el azt a pontot, amikor már nem bír fékezhetetlen étvágyával. Talán egy kicsit lelkesebbé is válik a kelleténél, hogy mihamarabb a város határába kerüljenek, aztán a falakon átjutva azonnal keressenek maguknak valami fogadót, ahova lecuccolhatnak és alhat egy nagyot az út nehézségeire. Azért már érzi azoknak a plussz kilóknak a súlyát, amit cipelnie kell magával mindenhova...
A kapuba érve a megállítást nem veszi túlságosan jónéven, magasra fel is húzza az orrát, hogy mire fel ez az egész, szokásosan azonban Viridielre bízza a beszélgetést, mert így is olyan, mint egy hárpia vagy egy szundikáló sárkány, akit nem kéne felvernie senkinek, különben porig éget mindent a haragjával. Csak enni akar és aludni, ez a kettő az, amire vágyik és ha ebben bárki meg akarja őt állítani, biztos elhajítja a természet erejét használva. Vagy a fakarját. Persze aztán hamar kiderül, hogy amolyan biztonsági ellenőrzést tartanak a katonák, amitől ugyan némileg megenyhül, de továbbra is menne már türelmetlenül, mert bár sikerül a hangulatingadozásain úrrá lenni, az éhség nagyobb úr.
A katonák a jelenlétének kérdőre vonásánál összeszűkíti a szemeit és olyan csúnyán és átkozódón figyeli őket, hogy azok látványosan megfontolják, mégis mit mondjanak ki nyíltan és mi az, amit inkább kerüljenek vagy háromszor finomabban fogalmazzanak meg. A szállók felsorolásával igazán nem kerül lenyűgözésre, mindegyik név olyan semmitmondó a számára, és bár hangzásra jók, a választásnál erősen fürkészi Viridielt, kíváncsian, ő mit választana.
- Én a Liliomba szeretnék menni – böki ki némi vizsgálódás után, hagyatkozva természetközeliségére, bár biztos benne, hogy ebben a kövekkel kirakott, minimális zölddel rendelkező városban még a Liliom sem lesz gazdag növényekben, sugalljon bármit is a neve. – Ha lehet – teszi hozzá, nehogy túl akaratosnak hangozzon, mert könnyen beéri egy olcsóbb hellyel is, ha párja anyagilag úgy tartja jónak, ugyanakkor fontolóra kell venni az emlegetett veszélyeket is. Ő maga nem kifejezetten kerülne banditaalkatok közelébe, épp elég stressz lesz neki az, ha megközelítik Észak-Bivalyt, addig viszont meg akarja maga körül teremteni a nyugalmat, amíg semmi teendőjük nincs.
A fogadó kiválasztását követően lelkesen indul meg, pár lépés után azonban rájön, hogy ő nem kifejezetten tud tájékozódni az emberi városokban, főleg nem ekkora tömegben ilyen állapotban, így Viridielre néz, hogy vegye át a vezető szerepét. A kezét szorongatva halad szorosan mellette, nem kifejezetten találva biztatónak ennek a rengeteg katonának a jelenlétét, mi több, az itt-ott előforduló rosszarcú alakok sem nyugtatják meg őt. Szerencsére azonban nem kell túl sokat gyalogolniuk – vagy elment az ideje a körülötte lévők gyanakvó fürkészésével -, a szoba kivételével meg azonnal rohan is, hogy kidőljön a puha ágyba, amikor bevillan, hogy fürödhetnének is. Rögtön karjaival emeli meg a felsőtestét, mintha szimatot fogott volna, és úgy néz Viridielre, mintha egy halaszthatatlan teendő jutott volna az eszébe.
- Fürdés! – ugrik fel, előkotorva a táskájából azokat a dolgokat, amik kellhetnek a pancsoláshoz, és biztos, hogy a forró vízben addig fog ott üldögélni, amíg ki nem hűl. A kád vízben már jókedvűen lubickol, főleg, hogy maga mellé húz egy kisebb asztalt, amin egy gyümölcsökkel teletöltött kosár található, abból eszegetve időnként, elégedetten merülve bele a vízbe, alaposan mosva át a haját a hozott növényi olajokkal, erős virágillatba borítva az egész helyiséget. A fürdés végeztével csak az alsóneműjében járkál a szobában, azon tanakodva, kipakoljon-e vagy hagyjon mindent a táskában, mert úgyis hívják őket a napokban. Végül a kipakolás mellett dönt, mászkálva a táska és a szekrény közt, amikor megakad a pillantása a tükörben és benne lévő alakján, elvigyorodva.
- Még talán egy hét vagy kettő, és már nemcsak egy dagadt malacnak fogok látszani... – mondja, ha éppen Viridiel is ott tartózkodik a közelében. – ...hanem egy dagadt tehénnek...! – teszi hozzá halkabban, a végén viszont nem tudja megállni a kuncogást, berakva még néhány ruhadarabot a polcokra. – A hátam majd bekennéd ma este? Nem mindenhol érem el kényelesen – érdeklődik, miközben az olajokkal teli üvegcséit szedegeti elő, hogy az asztalra rakhassa őket, majd a táskájában heverő levélre terelődik a pillantása. A pecsétet bogarászva veszi elő azt, megnézve elölről-hátulról, és legszívesebben felbontaná, megnézve, mégis mit rejt pontosan, szóról szóra.
- Mikor levelet kellett vinned, éreztél valaha is kísértést arra, hogy megnézd, mi van benne? – kíváncsiskodik párjától, egyszer végighúzva mutatóujjának ujjbegyét a pecséten, aztán inkább jobbnak látja, ha visszasüllyeszti a táskájába, majd odasétál férje mellé, aki, ha éppen üldögél, leül vagy mellé, vagy az ölébe, rádőlve bújva hozzá, nyomva fejét a nyakához, finoman ölelve át őt. – Örülök, hogy megint ilyesmi boldogságot látok rajtad. Holnap esetleg nem vinnél el valahova? Biztos tudsz valami helyet a városban, ahol ellehetünk, nem kéne itt poshadnunk egész nap az elkövetkezendő időben, amíg nem szólítanak, mert bár jól ellennék... – néz végig a szobán. – Azért ez mégse az otthonunk, ahol annyira jól érezném magam. Meg így te se unatkoznál – enged meg egy mosolyt, nyomva egy puszit az arcára.

Érdekes látványt adott az ork ahogyan belépett, bár az nem lepett meg, hogy a sátor bejáratánál ült le, hiszen idegen neki a hely és talán még nem is bízik bennünk annyira, hogy beljebb jöjjön. Végtére is nem az ő közege vagyunk. A vitázó embereimmel pedig sajnos bármennyire is fáj foglalkoznom kell.. Főleg a féleszű bohócommal:
-Emlékszel rá, hogy téged hogyan találtunk meg? Na azért nem kaptál ilyen fogadtatót, és most csönd mindenki, hallani akarom mit mond.- az ork ezután szépen elmondta a magáét a maga gyönyörűen kínzó hangján.
-Hmm nagyon érdekes. Szóval akkor minket csak meg akarsz nézni jól értem?-fejemben rögtön elkezdtek a gondolatok szaladgálni. Hiszen ha ezt ilyen nyíltan vállalja, akkor vagy egy őrült, vagy egy idióta esetleg pedig még azt is kinézem belőle, hogy túlságosan magabiztos. Ül ott csak úgy a sátram bejáratánál, mintha jól végezte volna a dolgát...
Erre a gondolatra eszembe jutott valami, amire számra mosoly ült ki.
-Jól van értem. Szívesen látunk amíg nem okozol galibát. Viszont gondolom megérted, hogy ellátmányt nem adhatunk, csupán velünk tarthatsz az emberek birodalmába.-innen már csak el kell vele hitetnem, hogy biztonságban van.
-Nos akkor ennyi lenne, ha nincs más mondandód... Távozhatsz.
-Úrnőm... biztos ebben?
-Miért ne lennék?!-sétálok körbe a sátorban, mintha csak én irányítanám az egészet. Bár ez így is van!
-Ő csak egy vendég. Nem akar nekünk ártani és lássuk be van más is aki rosszabbul nyitott nálunk nem?-nézek kekeckedően Amrektre.-Így ha a váratlan vendégekről van szó... nos mutassunk példát nem?-kacsintok rá az említett selfre-Mégis kik lennénk mi, ha csak azért nem bíznánk benne, mert ork?
-Értettem úrnőm... esetleg ha javasolatnék valamit...-Egy kicsit később rendben?
-Értettem.
-Nos Trugagh, akkor ha nincs más mondanivalód. Távozhatsz.

Ha nem akar az ork másról már beszélni a távozása után a tábornokaimmal szembe állok és elkezdem nekik mondani:
-Nos bár úgy tűnhet, hogy hülyeséget tettem... Amrekt lesz egy feladatod. Te fogod megfigyelni az orkot. Ha hülyeséget csinál, akkor a te felelősséged lesz, és talán már mondanom sem kell neked, hogy mi a büntetésed...-majd néztem a többiekre:-Ha kém lenne ez az ork, akkor tudni akarok róla. Mikor jelent, hogy hogyan és kinek. Értettétek? És ha mégegyszer valaki megkérdőjelezi a döntésemet nyílvánosan, akkor azt hiszem beszélnem kell vele.-néztem itt a kérdőjelező tábornokomra. Tudja jól mindenki, hogy bármit meghallgatok, de csak akkor, ha azzal nem csökkentik a tekintélyemet. Privátban négyszemközt. Jobban oda kell majd figyelniük mától.

Folytatása következik

//Amrekth//


Mikor Freia hozzászól, hasra fordul, és felkönyökölve fejét tenyerei közé fogja, ebben a pozícióban pedig szinte már látni lehet, ahogy a lábait kislányosan lóbálja annyi különbséggel, hogy nem egy puha ágyban fetreng, hanem a földön.
- Szeretek emlékezetes maradni – vigyorog rá a nőre, de aztán, ahogyan azt Freia kérte, kivételesen elcsendesedik, és visszafekszik a hátára, onnan bambulva fel az orkra, akinek első szavaira játékosan kiölti a nyelvét, láthatóan dicséretnek véve a megjegyzést. Szeret különcködni, ez nem vitás, már maga a tény, hogy nem vigyázzban áll vagy széken ül, eléggé feltűnővé teheti, mivel ezek alapján inkább egy gyerek magatartását követi.
- Jaaaj, szegény emberek... Nem elég, hogy hivatalosan megkoronázott királyuk sincsen és elvesztettek egy várost, még te is utálod őket... – Nem sokáig bírta ki a csendben maradást, de ezt muszáj volt beböfögnie a maga jókedvű, bohókás stílusában, de ezt követően aztán tényleg kussol, legalábbis... Öt másodpercig. Azért még Freiára néz, nehogy kiszolgáltatottságát kihasználva tökön rúgja; azt azért illene elkerülnie, ha még tiszteletét akarja tenni gömbölyded leánykáknál – kizárólag sötételfeknél! Persze attól még, hogy megint perverz fantáziálásai vannak, figyel a túlnőtt orkra és annak kellemetlen hangzású szavaira, egészen furcsának találva a hozzáállását. Nem kifejezetten találkozott senkivel, aki így jelent volna meg sötételfek előtt vagy így reagált volna a jelenlétükre – na nem mintha sok tapasztalata lenne -, de alapvetően mindenki takarodik a búbánatos fa... Szóval messzire, és ha valaki veszi is a bátorságot, hogy ilyen közel jöjjön, az is előbb próbálja meg überelni a sötételfeket álnokságban és gyilkosságban.
- Azért ez kicsit perverz, nem? Még a végén megles téged, ahogy fürdesz... – vakarja meg az állát elgondolkodva, nyíltan kifejezve az aggályait, és bár a jópofa hangulat itt is megvan, amikor a banya elmosolyodik valamin, szinte érzi, hogy baj lesz belőle – nem a csapatnak, nem a hadvezérnek, hanem neki. NEKI. Freia képes rá, ismeri már őt annyira, hogy minden szarságot rákenjen, amihez nincs kedve, ezzel is megbosszulva állítólagos pimaszságát...
Az azonban, mikor az egyik tábornok arcára kiül a nemtetszés a folytatás hallatán, azonnal egy sunyi vigyort kerít az arcára, szemeinek kíváncsisággal és álnoksággal vegyes csillanása pedig el is oszlatja a bohóci rangot – valamennyire. Ahogy aztán a tábornok érdeklődik a banya tetteinek biztosságában, felröhög és gyerekesen mutat rá a felszólalóra.
- TYÚKANYÓ! – röhög hangosan, nem annyira sajnálva, mert láthatóan Freia ínyére sincsen ez a fajta kétkedés a döntései kapcsán. Neki meg persze mindegy, miként dönt a nagyságosasszony, ha nagyon gázzá válna a helyzet, úgyis elsőként hagyná el a süllyedő hajót és kerít magának más helyet... Nem új ez neki.
A kekeckedő pillantást megkapva elvigyorodik, kettőt ütve a szívére, majd az ujjaira nyom egy csókot, amiket aztán a nő felé emel, egyértelműen udvarlásnak és bókolásnak szánva ezen mozdulatait. Viszont akkor, mikor még kacsintást is kap! Hajjajaj, hát sátor nincsen ennek hatására, de láthatóan elönti őt a boldogság, hirtelen fordulva a hasára egy széles vigyorral a képén elégedetten hümmögve és kuncogva, átfordulva a hátára, aztán vissza, megismételve a gurulást.

Az ork távoztával lassan ő is felkel, sejtve, hogy ennyi volt a gyűlés, ő meg inkább kerítene magának egy szellősebb helyet és nem szagolgatná az izzadtságszagú katonákat maga körül. Nem mintha róla elmondható lenne az illatosság, de az ő testszaga még mindig szentebb, mint bárki másé, ebből adódóan meg szívesebben szagolgatja saját magát, minthogy egy sátorban fulladjon meg a többiektől. A neve hallatán azonban felkapja a fejét kíváncsian, porolgatva magát, ám hamarosan elsavanyodik a képe, ahogy kiderül, miféle feladatot akar ráaggatni ez a boszorkány.
- Szerintem ezt te sem gondolod komolyan... – teszi karba a kezét – bár nem sokáig -, kicsit sem lenyűgözötten. – Pont egy hülyét küldesz a megfigyelésére, aki ha lehet, inkább tetézné a baromságok halmazát? – tárja szét a karjait, hogy aztán azzal az íves mozdulattal a csípőjére kerüljenek ujjai. – Jó, mondjuk a jelek szerint elég jó benyomást tettem rá – simít végig a nyakán a tarkójáig. – Egye-fene – vonja meg végül vidáman a vállát. – Lesz, ami lesz, biztos te is tisztában vagy vele, hogyha problémát okoz, fizikai erőt úgyse tudnék ellene használni, hiszen nem erre képeztek, de majd kitalálok valamit – csicsergi jókedvűen, aztán közelebb lép a nőhöz, egy meglepően elegáns mozdulattal hajolva meg, és ahogy ehhez a karmozdulatot megteszi, igyekszik finoman a kezei közé venni a boszorkáét, hogy kézcsókban részesítse. Számít ugyanakkor a pofonra, ami esetében nagy valószínűséggel eltaknyol, és ebben az esetben a földön röhögve kel fel az arcát simogatva.
- Ez azért fájt! – tápászkodik fel, újra leporolva magát. – Mentem is a dolgomra, de majd máskor – kacsint a nőre, azzal megindul kifele a sátorból. Remélhetőleg nem fog egyikük sem a hátába dobni egy kardot. Azonban, ha Freia hagyja magát, akkor finoman csókol a kezére, onnan nézve fel rá. – Még a hamis kacsintásod ellenére is fogadom ezeket a... büntetéseket. Ha elegendő parancsnak eleget teszek, talán egyszer nyíltan is bevallod, hogy vonzódsz hozzám – vigyorog rá, és mivel innen garantált a pofon, azonnal rohan ki a sátorból, még hátranézve futás közben egy pofátlan mosollyal a képén.

Elvesztettem...
Szegény jóképű lovagomat hagytam elszaladni előlem, pedig aztán lehet, hogy rajta keresztül többet tudtam volna meg a városban zajló dolgokról, mint attól a két alkoholistától akik itt ülnek mellettem.-kortyoltam bele az italomba, ami most sem volt más, mint egy kis helyi vörösbor. A kocsma egyébként eléggé nyugodtnak volt mondható, hiszen öt-hat szétszórtan üldögélő magányos farkas ez a két alkesz, a csapos és egy lovag volt az épületben.
A falakon lévő fáklyák fénye szépen tükröződött a fényes páncélján, ebből rögtön lejött nekem, hogy még újonc. Vagy csak volt pénze egy teljesn testpáncélra...Bár erre nem sok az esély.
És ott voltam még én. Az egyetlen nő a kocsmában, és bár láttam, hogy a hátam mögött ülök csorgatják a nyálukat rám, mégsem mertek megszólítani. Én meg ezt úgy őszintén megvallva nem is nagyon bánom. Éppen azon kellene elgondolkodnom, hogy mit kezdjek magammal.
Na persze a sors most is beleköp a levesembe, hiszen amikor a lovag kiment az épületből a két részeg daliás féleszű mellettem elkezdett velem kekeckedni:
-Hé csajszikám, nem lenne kedved velem összebújni ma este?-nevetett fel a másik a mondaton, én erre azonban nem feleltem semmit, csupán ittam a kupámból.-Hé kisanyám! Hozzád beszélek! Olyan szép kerek vagy elől hátul megnéznélek közelebbről is.-néztem rá megvetően és ennyit mondtam neki:-Hidd
el te veled soha az életben nem mennék el az ágyba!-erre a fickó felszívta magát és kiabálni kezdett:-Azt mondod túl jó lennél hozzám képest?!
-Meg azt, hogy az ágyban kevés.-vágtam rá azonnal, amire az ivő pajtása jól felnevetett, még a sörét is kiköpte, miközben a csávó előkapta a tőrjét egy "Te ribanc" felkiáltással. Én szimplán megfogtam azt a kezét a háta mőgé csavartam, majd kiszorítottam a kezéből, amit a másik kezemmel elkaptam és a pulton lévő kezébe szúrtam.
-Látod megmondtam. Kevés vagy nekem pajti.-ittam ki a kupámat, miután az akció miatt fel kellett álnom. És a hátamra csapva a kis felsőmet sétáltam kifelé az ajtón a csaposnak szólva:-A számlámat ők fizetik! Köszike!-léptem ki az ajtón, amin az imént nemrég kiment lovag sietett be nézve, hogy mi a fene ez az ordítozás. Azonban én nem fordultam meg, csak sétáltam tovább a metropolisz éjjeli utcáin lefelé.
Már-már reggeledett, mire én egy kellemes szállást tudtam magamnak találni. Az egyik őrparancsnok házában ébredtem. Na nem mintha beengedett volna oda, de ha már nyitva volt az ajtaja... Nos azt hiszem a házban alvó két gyerkőc kicsit nem örülne neki, ha az anyjuk ágyában én ébrednék fel, meg aztán az sem lenne éppen jó, hogy a kisded nekem sír fel, így elegánsan sétálok ki lábujjhegyen a házból, kifelé a konyhából még elcsenve egy cipót. Aznap reggele kicsit fura volt nekem... Valamiért az utcán szembe nem egy ember jött velem elsőnek, hanem egy nagy szőrös cicafiú... Úgy tűnik tényleg lesz itt valami fennforgás, hiszen errefelé nagyon ritkán lehet látni belőlük.
Megint eltelt az a nap is... Reggeltől kezdve az egyik katonát kezdtem el fűzni, hogy áruljon el nekem pár dolgot arról, hogy folyik a városban és azt sikeresen elkotyogta nekem, hogy a király fizet nekünk mindent. Meg azt is hallottam, hogy elvileg mindenkit meghívtak erre a partira, még a kegyetlen észak-keleti tündéket is. Bár nem hiszem, hogy tűlük sokmindenki ide jönne, pláne nem azért, mert nekünk kéne segíteni. Minden esetre úgy tűnt, hogy az este szavad lesz a palim, úgyhogy elmentünk közösen egy kicsit táncolni egy bárba. Az egyik bárd a kedvenc történetemet játszotta, amire olyan kényelmesen lehet táncolni szépen lassan. Hogy melyik is ez a történet? A tenger leánya.
Másnap reggel ismételten egy ismeretlen ágyban ébredtem, de legalább most nem egyedül, hogy hideg legyen az ágy körülöttem. Egy daliás szőke katona volt akit az este meglátogattam és olyan jó volt vele táncolni is! Dehát minden szép dolognak vége szakad, hiszen az emberemnek jelenése volt a barakkban átvenni a szolgálatot. Persze a dolog nem itt ért véget, de nekem is dolgom volt aznap. A király pénzén megkérdeztem, hogy nem lehetne-e megszállnom egy drága szállodában, ha már egyszer a többi tele van…. aztán végülis csak-csak találtam egy szabad szobát magamnak a Liliomban. Meg kell hagyni elég flancos egy hely volt nekem… Ott álltam az ajtóban az egy szál rongyos ruháimban a szoba meg tiszta csili-vili. Majdnem annyira flancos volt, mint anno a páromé… sőt még annál is jobb. Úgyhogy aznap leugrottam a piacra „ruhát vásárolni” amolyan egyéni észre-és-el forrásból. Így sikerült egy egész szép göncöt szereznem, egy bíbor estéjit és egy egész flancos nemesi göncöt is. Bár az utóbbi tulajdonosa nagyon harcolt ellene, hogy meztelenül szaladjon haza, kár, hogy nem bírta, hogy megütöm… Így aztán hamar kidőlt és nem láttam, hogy hogyan vergődik haza. Minden esetre így már úgy tűntem, hogy akár egy nemes is lehetnék.
Ezután a napjaim már nagyjából nyugodtan szaladtak el. Mindenki nemesasszonynak hitt és az arany csak úgy dőlt egy bizonyos pontig. Ugyanis ahogyan a városban egyre jobban gyűltek a népek, úgy a járőrök száma is rohamosan nőtt! A végén már csak a sikátorokban lehetett gyorsan egy-egy szerencsétlent elkapni. Szörnyű. Így aztán nekem is le kellett nyugodnom, hogy nehogy elkapjanak.
Nagyjából egy hét telt el a városban mikor már kezdtem unni a dolgokat. Mondjuk volt pár izgalmas estém, de ez már csak részlet kérdés… Úgy fogalmaznék, hogy a végén a csinos ruhámban azt hitték valami nemesasszony vagyok, azaz kisasszony. Így néha nem kellett félnem attól, hogy nem lesz miből a vacsorámat kifizetni.
Talán egy ilyen este után esett meg, hogy egy ismerős tündét láttam meg a távolba éppen az oldalán egy másik hasonlóval. Persze felismertem a srácot, ki ne tenné meg azt egy régen látott ismerősével, aki megmentette az életét. Na jó… a törött lábamat gyógyította meg. Így aztán vettem a bátorságot és odafutottam mögé és ráugrottam a hátára:
-Oy-oy! Micsoda szépfiú van itt az utcán! Jó látni téged Viridiel, mizujs? Ugye megismersz? És ő kicsoda melletted?-néztem rá a vörös hajú csodára, majd miután lemásztam a hátáról a lány kezét megragadtam és jól megráztam ahogyan azt illik.
-Szia a nevem Sylla, te ki vagy?