Az emberek királyával való szóváltásomat követően kiraktak a palotából. Nem mintha túl sok kedvem lett volna segíteni. Ha zsoldost keresnek, de nenm ajkarnak fizetni, hanem valami béna mágiával próbálnak együttműködésre bírni, akkor nekem aztán mondhatnak akármit, ott sz*rom le az egészet ahol van. A pénz beszél, nem a néped körében örökölt látszólagos hatalom. Na de nem is fontos, nagyjából tíz másodpercig ha foglalkoztat a dolog. Bár azt a szajhàt még le fogom fejezni, ez olyan biztos, mint az ork vezér kezének újraszabása. Szokásomhoz hűen lábaimat mozgásra késztetve kezdek el barangolni, utat nem figyelve csak haladva egyenesen előre amerre éppen tudok. Egy jó kis menetelést követően valahol a semmi, és a bűzlőnvalamik közé keveredve, egy kis kanyar után sikerül belebotlanom valakibe. Hosszú fehér haj, fegyverek.
~ Harcos nagyi visszatér?
Kérdezem magamtól oldalra döntve fejemet, majd egy vállvonást követően nem is szentelek rá több figyelmet. Legalábbis nem tenném, ha az nem fordulna meg, és nem szegezné rám pallosát. Érdekesek ezek a szurokbőrűek. Bár nekem valamiért szimpatikusak is. Talán mert zsigerből gyűlöl mindegyik. Kérdése hallatán megállok, és gondolkodóan elkezdem vakarni az államat, miközben kezem lassan arcomon végig vándorolva fülem tövénél állapodik meg, egyre hevesebben vakarva. Ezt követően megrázom a fejemet, és egyszerűen teljes nyugalommal válaszolok neki.
- Fingom sincs.
Tömör válaszom után pedig a pallosára mutatva folytatom.
- Nyugi szurkos. Nekem is van olyan...
Veszem le hátamról a pallost, majd állítom a földbe magam előtt.
-De, ha meg akartalak volna támadni, már lerobbantottam volna a segged.
Kacsintok rá, farkamat pedig elkezdem csóválni, felkészülve, ha ő is hevesebb vérmérsékletű egyén lenne.
- Na és te mit keresel itt? Nagytakarítás?
Biccentek a falura kérdésem közben.

Az első hadvezér feszülten figyelte a tigrist, hogy vajon rátámad-e? Nem bízott az előítéleteibe, mert az összes falu békésnek és vendégszeretőnek híreszteli magát. Remek kocsmával és szép tájjal. És ebből csak az utolsó szokott teljesülni, ha nem egy hadsereggel állít be hozzájuk. Ha egyedül betéved egy idegen nép településére, akkor az olyan békés népek, mint amilyennek a nagymacskák hirdetik magukat -meg az összes többi- fegyvert rántva neki esik. (Első két pont kilőve.) A remek Hivatal azt szokta jelenteni, hogy valamelyik részeg, ha álruhában el tud jutni oda és nem lepleződik le, akkor feláll és bele köt, hogy miért kék az ég? És hamarosan megint csak a fegyverek kerülnek elő. A negyedik pont meg maradéktalanul teljesülni szokott, ha Uráldur vissza tér pár katonával és felgyújtja a házakat. A nádfedél lobogó fénye valóban szép látvány, ha egy olyan bagázs viskóit szemléljük, akik meg akarták lincselni.
Ám Stylet nem csak előrántja a pengéjét, de a földbe is szúrja és ezzel felébreszti a gyanút, hogy... mi is volt a gyanú...
~Itt valami nincs rendjén. Vagy annyira fondorlatos, mint én és csak időt meg távolságot akar nyerni a közelharchoz vagy ez kivételesen nem akar minden élőlénybe bele kötni.
*Neki ugyan mindegy, bal kézzel elengedte a markolatot és inkább csak középtájékán markolt rá a vasra. Így kicsit pihenj állásban tartotta. Hátra nézett a válla felett.
-Szomszédolni jöttem. -vonta meg a vállát- Itt lakom a közelben. Rég beszéltem velük.
*Visszafordult a másik felé, hogy egyenesen a szemébe nézzen. Nem fért a fejébe, hogy hol lehetnek a kísérete tagjai. Külön vált tőlük, hogy a Lelkek Erdejét felderítse egymaga és mire visszatért...
No, itt kezdődnek a problémák. Nem találta meg még mindig a tábort, ahol elváltak, pedig már régen túl kellett volna jönne rajtuk. De ahogy a kiképzésen mondták:
„Egy katona soha nem téved el, ha van nála térkép, csak ideiglenesen nem a jó helyen tartózkodik.”

Egyenlőre nem úgy tűnik, hogy a másik támadni készülne, amit magam sem tudok, hogy most jó, vagy rossz hír-e. Álltalában szeretem a harcot, és a szurkosokról hallottak alapján érdekes is lehet megküzdeni velük, de kivételesen nemnvagyok olyan hangulatomban, hogy jeki essek egy az egy ellen.
~ Ha legalább ketten lennének...
Suhan át agyamon a gondolat, miközben figyelek a válaszára.
- Hmmmm...
Hümmögök egész jól hallhatóan.
- Az kár. Pedig szívesen néztem volna egy kis műsort ahogy egy újabb falu tűnik el. Talán még be is szálltam volna...
Egy egyszerű, és könnyed nemesi mozdulattal megvakarom balommal hátsó fertályamat, mielőtt folytatom. Igazi úri hatás szünet.
- Amennyit sértegettem a kerekfülűek királyát, szerintem már azért is vérdíjat tűznének ki a fejemre, ha az egyik utcájukon tüsszentek egyet. De, ha egy falut gyújtanék fel az egész sereg a seggemben loholna...
Merengek kicsit a falut figyelve, inkább csak magamnak magyarázva, mint neki, persze egy pillanatra sem hagyom figyelmen kívül, hogy nehogy megtudjon lepni.
- Vicceslenne szerinted is nem?
Eresztek el egy vicsormosolyt vagy mit. Máshogy úgy sem tudok vigyorogni fogaimnak hála.
- Na, de viccet félre téve...
Komorodik el kicsit a tekintetem.
- Hol van a sereged többi része szurkos? Nem sima felderítőnek látszol. A ruházatod alapján nem is sima közkatona, vagxy holmi parancsnok vagy. Neeem... Magasabb pozícióban kell lenned, ami azt jelenti, hogy erős lehetsz, de akkor sem hiszem, hogy legalább egy két-három fős kíséret nélkül indulnál útnak úgy, hogy szinte mindenki megakarna ölni... Hm... Ha ezt tovább gondoljuk, csak nem eltévesztetted az egyik fordulót valamelyik sziklánál?
Felvonom egyik nemlétező "szemöldökömet" miközben figyelem a reakcióját. Nem hiszem, hogy az igazat válaszolná, de érdekel mit fog hazudni erre. Amennyiben még mindig nem támad meg, felteszek még egy nem ide vágó kérdést.
- Hm. Nem iszunk egy sört? Megszomjaztam, ebben a kis gyújtós rakásban, meg csak kéne lennie egy kocsmának.
Intek a falu felé.

A hadúr arca megkomorodik és sarkon fordulva elindul a település felé. Hangja hideg, mint a leszálló éjszaka.
-Nem fogom hagyni a viccet. Gyere, nézzük meg, van-e tüzük! Egy szakadékban hagytam a kovakövemet. Haláluk előtt tuti tudnak kölcsön adni egyet...
*Kis idő után az új ismerőse megszólal és széles mosollyal fordul oda.
-Felőlem ihatunk. De a pénztárcámat is a szakadékban hagytam. Szerintem valaki tuti meghív majd egy kis piázásra.
*Ahogy mentek előre a napnyugta felé, egyre inkább lentebb hajtotta a fejét az Első Lord. És észrevehetően többször nyúlt a szeméhez a kezével. Ha követi őt társa és beéri, akkor felnézve rá -kicsit hunyorítva- kérdezi meg.
-És mi volt az a nagy vita a királyoddal, hogy ennyire megutált?
*Az est közeledtével az előttük elterülő földekről is haza felé szánkáztak a parasztok a cölöpfal mögött megbúvó otthonaikba.

Úgy tűnik egyenlőre egész békésen meg tudunk férni egymás mellett újdon sült, vagy inkább bőre alapján odakozmált ismerősömmel, és látszólag még a szórakozásban is benne van. Bár a nap kezd nyugovóra térni engem cseppetsem zavar, nem úgy mint szemmel láthatólag a másiksat. Igaz annyira nem fog ez meghatni engem sem, és nem is nagyon tervezem szóvá tenni, hiszen egy kis tábortűz gyújtás csak-csak fel fogja ébrezteni.
- Tűz? Az meg minek? Nekem elég valami ami könnyen elég, és azonnal lángra lobbantom. Itaz nem olyan kifinomult módon, mint ahogy ti szoktátok a kis mágiátokkal.
Hívására elindulok én is beérve őt, a falu felé véve az irányt.
- Azt ne mond, hogy te szoktál fizetni a piáért? A halott csapos nem kér pénzt.
Vonom meg ismételten a vállamat. Számomra eléggé ismeretlen fogalom az italért történő fizetés. Nem is értem hogy lehet, hogy még nincs vérdíj a fejemen... Bár a háborúra való tekintettel, lehet, hogy túl kevés túlélőt szoktam ilyenkor hagyni, a királyság meg a szurkosokra fogja a falu bukását.
- Ne sértegess. Nekem aztán nem a királyom a kerekfülűek ura. Bár fogalmam sincs miért olyan szívbajos... Zsoldosokat keresett valami templom miatt, én meg érdeklődtem a fizettség után. Mire pàran felkapták a vizet, és az egyik büdös szájú vezért megszabadítottam karjának fölösleges kéznek nevezett nyúlványától...
Itt kicsit elgondolkozok és elkezdek halkan dörmögve nevetni ahogy elképzelem, hogy megcsonkolt kézzel tér vissza hazájába.
- Kezet csókolni szokás és nem csonkolni, az állítólagos magasabb pozícióban lévőknek mi?
Nevetek tovább dörmögve, aztán folytatom a választ.
- Na mindegy. Rám rakattak valami pecsétet, hogy ne tudjak ellenkezni, és ismét megkérdezték a válaszomat, de nemntetszett a kerekfülűnek, hogy ajánlatot tettem neki saját magával való közösülésre, kritizáltam emlékező képességét, és ismét szóbahoztam a fizetést. Szóval... Semmi komoly nem volt.
Sűrítettem le neki a történteket, ügyet sem vetve rá, hogy hasznos, vagy jelentéktelen információkat is kap-e belőle a szurkos. Ha hallott valami érdekeset, hát legyen. Semmi közöm a háborújukhoz. Öldösik egymást, engem nem zavar, én is megölök akárkit. Kérdés csak az, hogy fizetik, vagy csak unatkozok.
- Egy valamit mondj meg őszintén. Hogy a tökömben nem a rabszolgáitok még ezek? Tekintve például azt, hogy valami elit mit 'tom én milyüknek a parancsnokát a saját táborukban vertem agyon még én is...
Ez a kérdés már rég óa foglalkoztat.
- És még mindig nem válaszoltál a seregedről való kérdésre.

Uráldur fedő nézéssel pillantott a megjegyzésre, hogy ő fizetés nélkül távozna.
-Nem olyan rosszak a sötét elfek... -némi habozás után hozzá tette- Mintha kétszer olyan rosszak lennének!
*Az arca hirtelen megváltozott és elmosolyodott. Nem nagyon volt kedve bele merülni abba, hogy neki a pénz vagy van, vagy nincs alapon működik. Nem célja megszerezni, de ha van és céljaira fel kell használnia, gondolkodás nélkül megteszi. Már az elképzelhetetlen lenne, hogy ő egy ilyen helyre csak céltalanul besétáljon, ahogy most teszi. Egészen pontosan attól az ötlettől vezérelve, hogy kipróbálja, vajon az új ismerőse valóban ennyire pusztító-e az emberekre és úgy általában véve mindenkire nézve, aki a közelében van. És nem tűnt nehéz feladatnak elintézni néhány parasztot.
~Ha ennyire szeretne felégetni egy falut, rajtam nem múlik. Egyelőre a szavaiból is és a kinézete alapján is úgy tűnik, hogy a hosszú egészsége és az ellenségeink területén eltöltött idők a legtámogatandóbb dolog Zevadar szempontjából.
*A templom említése felhívta a figyelmét arra, hogy talán az ellenoldal is készül valamire. Ráadásul igen csak örült a knuut problémájának. A stratégiája amúgy is arra épült, hogy az orkokkal bár a szövetséget lehetetlenné teszi Demertor próbálkozása után is, ám ne legyen túl mély az emberek felé a jó viszony. Nem aggódott a selfek képességei miatt, de ha nem tudják az agyarasok levezetni a feszültségüket Astelath népén, akkor könnyen összeszedhetik a bátorságukat az éjtündék elleni támadásra. Valószínűleg az utolsó tett lenne az életükben, hiszen a haditervek ez után a teljes győzelem és a faj kiirtásáról szólnának. A határok sérthetetlenek.
-A seregem köszöni, jól van. Van egy új vallás, amit fel akarok venni. Épp a templomukba igyekszem, szóval magán ügyben járok. -kis idő után még hozzá tette egy másik kérdésre válaszolva- És nem akarunk mindenkit rabszolga sorba taszítani. A rabszolgaság rossz... nagy tételben. Ismernének, látnák a szokásainkat. És fellázadhatnának ellenünk. Mi csak néhány varázstárgyat szeretnénk. Ha lenne eszük, akkor hagynák, hogy harc nélkül vigyük el. Az orkok meg az emberek nem is tudnak varázsolni. De a törpék sem! Az egész Szövetésgükben, ahogy nevezik ezt csak az elfek érdekeltek, mégis a legkevesebbet tesznek mások megsegítésére. Egyedül róluk szól ez az egész, meg a varázstudásukról. Titokban a mi tanulásunkat próbálják meg akadályozni, miközben rossz hírünket keltik.
*Nem volt célja meggyőzni senkit. Egyszerűen csak a doktrínák miatt hazudott. A katonai irányelvek, mely szerint akkor is hazudni kell, ha nincs célja. Pusztán a valós helyzet és a valós szándékok elfedése érdekében. És uszítani egymás ellen a népeket, még ha nem is közvetlenül az ő szavaira változik meg bármi. De lehet Stylet is a következő kocsmai beszélgetésen a témában felveti ezeket a szempontokat. És ahogy a magvető sem azért vet, hogy minden szem egy újat teremjen, csupán ha jó talajba hullik, az harmincszorosát hozza vissza, úgy az északi elfek is a jó földet keresték.
-Egyébként a nevem Camelot. -nyújtja oda a kezét- Megnézzük, mivel olthatnánk szomjunkat itt.
*Már besötétedik, mire elérik a kaput. A cölöpkerítés valamiért nincs bezárva estére. És az Első Lord kíváncsi tekintettel lépett be. Az utcácskák üresek voltak a házakban pedig nem égett a gyertya. Nyoma sem volt annak, hogy pár perce értek haza a mezőn dolgozók.
Az egyik ház mögül egy lény lépkedett elő, fenyegetően méregetve őket.



-Soha életemben nem láttam még ilyet...

Újdonsült "ivó?" társm egész könnyedén válszolgat nekem, bár gondolom úgy sem fogja túlzottan törni magát, hogy igazat mondjon majd, de mikor érdekelt ez engem? sosem foglalkoztam azzal, hogy hazudnak-e nekem. ha fontos volt, hogy megtudjak valamit, akkor mindig az volt a vége, hogy ha nem tetszet a válasz megöltem az illetőt. ha kellett addig kínoztam ameddig nem azt mondta amit hallani akartam, és csk utána hagytam meghalni. De jelen esetben nem volt szerepe ennek, úgy hogy lényegtelen is ez most. A fő, hogy belement a kocsmázásba, akkor pedig hát menjünk inni.
- Őszintén. Ameddig ezek egymást ölik engem nem zavar, úgy is vannak belviszájok is, bár jobban tetszene, ha nem lenne ez azúgynevezett szövetség. Érdekesebb lenne, ha a szöcskéket ugyan úgy ölnék a kerek fülűek, meg a bűzlő valamik, mint az apró szőröstalpúak, és fordítva. Lenne egy kis izgalom...
Vonom meg a vállam, kifejtve saját álláspontomat, vagyis, hogy ameddig hullanak, nem izgat kik ölik egymást. Amikor újdonsült kezetnyújt, hogy bemuttkozzon, viszonzom a kézfogást.
- Elcseszett egy neved van tudod-e? Inkább maradok a szurkosnál ha nem zavar. Te meg hívj ahogy akarsz. Lusta vagyok valami új nevet kitalálni, az igazit meg úgy sem használja senki... Ja, ha zavar akkor is szurkos maradsz nekem.
Kacsintok rá egy félmosoly kíséretében. A kapukhoz már a sötétség leszállta után sikerült csak oda érnünk.
- Nem érzek étel szagot. Valami nagyon nem stimmel.
Jegyzem meg szimtolva, mielőtt meglátnám még, hogy minden sötét bent, és sehol egy lelket sem találni. Azonban ez sem igaz, mert egy furcsa lény bukkan fel egy ház mögül. Szurkos meg is jegyzi, hogy még nem látott ilyet.
- Én sem. De, szerintem bejössz neki.
Mutatok a lényre ami minket figyel, közben már kezemben van hírhedt golyóbisaim egyike.
- Ismered a megvilágosodás elvét?
Kérdésem közben már neki is vágom a földnek a labdát félúton a lény és köztünk, összeszorítv szememet ameddig nem észlelem szemhéjjimon keresztül, hogy az erőtelje fénnyel felvillnv durran egyet. Ha társamnak sikerült belenéznie csak akkor fűzöm hozzá a következőt.
- Azt mondják szinte megvakul az ember.
Pallosomat előrántva várok hátha felbukkan még pár ilyen a villanás miatt, és pluszban egy újbb golyóbist dobok egy mellettünk lévő ház szalmatetejére ami már robban egyet, felgyújtva a tetőt is.
- Kis hangulatfény.
Tekintetemet persze nem veszem le a célpontomról, de figyelek, és hallgatózok jönnek-e még.

A két jóbarát(tá vált) nyugodtan beszélgetett, ahogy a kapu felé tartottak.
-Engem nem túlságosan hat meg. „Mi a vér? Mit vérnek hívunk, nevezzük bárhogy, épp oly illatos.”
*Az elnevezésére vonatkozó provokatív kérdés nem ütötte meg nagyon az ingerküszöbét. Volt ő már hegyesfülű vagy épp pengefülű. Az aljas, tetű láda után... vagy előtte valahogy. Így egy régen olvasott könyv idézetével felelt, amiben eredetileg rózsa szerepelt, de így sokkal érdekesebbnek tartotta a szöveget. Azért olvasta el a szerelmes történetet, mert egyik ismerőse azt mondta, hogy az emberek alkotásában van egy tetszhalott rész. És a haladó varázslataik miatt érdekesnek vélte. A végén kiderült, hogy az a típusú remekmű, ahol kaparnád szíved szerint a falat, hogy legyen már vége! Mert két rivalizáló család közötti tiltott szerelemről ömleng. És a végén, amikor az az érdekes jelenet van, rájössz, hogy fojtogatnád a tíz ujjaddal az író nyakát, ha itt lenne, mert bele tett egy figyelemfelkeltő csavart, mely olyan elcseszett, hogy kinyírnád, amiért el kellett olvasnod. A nő tetszhalott állapota végül nem csak a pasija életébe került, de ő is megölte magát. Hát mit hámoz ebből ki egy drow? Leginkább semmit. Jó az, hogy nem tudnak tetszhalottá változni a talanok, kiirtják ezt a nevetséges fajt nélküle is.
Visszatérve a jelenbe, hisz a múltban bölcsességet nem szedett fel úgy sem, nem érdekelte a megjegyzés, de harci készültségbe helyezte magát, mikor rájöttek, hogy valami gáz van. És a szörny hamarosan jött is ki a ház mögül, Uráldur pedig két kezébe szorította a pallosát. Nem értette, mit akar az oawa a megvilágosodás elvétől, mert Revan őrült nagymacskáján kívül másról nem hallott, hogy bármilyen módon kísérletezett volna harcra bevethető kémiával és Juhannira meg béke poraira.
Így szemét behunyva vágott Stylet felé a két méteres karddal, miközben gyújtóbombáját készítette elő. Elképzelni nem tudta, meddig lesz fehér minden, de érezte, hogy egy jó darabig. És meg volt győződve róla, hogy direkt ellene csinálta. Ám miközben hallgatta a hangokat a vakharchoz, a szörny bődületes üvöltéssel indult meg és minden finom neszt elsöpört.
~Ez így nem fog működni. Jobb lesz körül néznem.
*Ezzel teste rongybabaként esett össze és kísértete immáron használható szemekkel szemlélte.
~Klassz! Égő háztető az alkony után! Ez direkt csinálja.
*A vastag bőrű támadó pedig úgy tűnik, mindenkit ki akart csinálni, akinek a felforduláshoz köze lehetett, mert átgázolva a hadúr testén a pszichopatára vetette magát. Egy bordáját eltörve a heverészőnek. Mancsai két oldalról próbálták megfogni a csíkos bundást, fejét félig leszegve.

Újdonsült Ivópajtásnak (készülő) társammal beszélgetve lépünk be az igencsak elhagyatottnak tűnő faluba, mely teljes sötétségbe borult már. Bár, az én szememnek sem nagyon árt ez a sötétség macska mivoltom révén, és ha jól emlékszem neki sem nagyon, de, hát, ha már lehet, akkor hamar lángra gyújtok egy kis hangulat tüzet, miután feltűnik előttünk egy furcsa szörnyszerűség, melyet eddig sohasem láttam ezelőtt. Ami pedig azt jelenti, hogy vagy valamilyenféle átokról van itt szó, vagy egy igen csak ritka fajt sodort elém az élet. Akárhogy is, egy ilyen alkalmat bűn lenne kihagyni, hogy ne vadásszam le, főleg, hogy a lénynek is feltételezéseim szerint ez lenne a szándéka. Csakhamar elő is kerül két kis bombácskám, melyekből egy villanót a szörny elé, egy gyújtó bombát pedig egy közeli szalmatetőre hajítok. Bár, ahogy látom társamnak ez nem nagyon van ínyére, és még a kis viccemet sem értette meg ahogy látom, hiszen még pallosát is felém lendíti. Bár, ha azt vesszük meg is van rá az oka. Teljesen megfeledkeztem róla, hogy nem igazán bírják az erős fényt, és a félhomályt sem feltétlenül kedvelik. Nem mintha zavartatnám miatta magam. Mivel pallosa nem talál el, így nem is kerítek nagy feneket a dolognak. Inkább az új prédámra koncentrálok. A lény amint ismét visszanyeri a látását rohamozni kezd, átgázolva az előtte pont földre hulló szurkos bőrűn.
~ Ez is valami trükkjük, vagy csak ennyire gyenge vajon az idegzete?
Teszem fel magamnak a kérdést, elmémben vállat is vonva utána. Ahogy a gyíkszerű képződmény elég közel ér pallosomat jobbommal erősen megragadva magam előtt indítom el, hogy szúrjak vele, közben pedig derekamról már elő is kerül hátulról a rövid kardom is. Amennyiben a szúrás talál egy mosollyal konstatálom a dolgot, de ugyan úgy, mint abban az esetben, ha elvéteném, egyszerűen hátra szökkenek, hogy tarthassam a távolságot. bal kezemben a rövid kardot úgy tartom mintha csak egy apró tőr lenne, pengéje lefelé húzódva, ha kinyújtanám egyenesen a karomat. A szökkenést követően pallosommal egy könnyed kaszáló mozdulatot hajtok végre, testhelyzetemet minél alacsonyabban tartva közben térdeimet berogyasztva szép nagy terpeszben, míg balomban lévő karddal fentről védem magam, ha a lény rám próbálná vetni magát. Kezdetben nem tervezem azonnal megölni, bár, ha sikerülne sem zavartatnám magam, viszont elsőre inkább csak azt próbálom meg felmérni, hogy nagyjából milyen erővel is rendelkezhet a lény. Mind fürgeség, mind fizikai erő terén. Főként a védelemre összpontosítva egyenlőre az erőmet. Ennek ellenére a gyorsan kialakuló harci helyzet hatására az adrenalin hamar szétárad a testemben, felfokozva nem csak erőmet, de érzékszerveimet, és reflexeimet is.
- Szurkoska. Nem terveznéd abbahagyni az esti szunyókálást? Ha többen feltűnnek a végén még agyontaposnak ahogy rám akarják vetni magukat.
Vetem oda a másiknak inkább viccelődve nevető hangon, mint komoly, és lehordó stílusban.

A hadvezér megvakulva -ideiglenesen- jobbnak látta, ha kilép a testéből és úgy néz körbe. És jobb helyen is elhagyhatta volna magát és jobb időzítéssel, mert a súlyos dög szinte pont azután trappolt át rajta és vetette magát a nagymacskára.
A nagymacska első támadása talált és ellenfele előretörő lendületével felnyársalta magát. Hangos nyögés kísérte, ahogy előre hajolt, de még ekkor sem adta fel. Két mancsával két oldalról meg akarta ragadni az oawát.
A hátra lépő Stylet sikeresen kikerülte a vehemens támadást és egy méretes vágással talált ellenfelén, ám a vastag bőrön úgy pattant le a kardja, hogy még kiélesedett szemével sem látott karcolást rajta.
Nem is kellett több Uráldurnak, visszabújt a bőrébe és rögtön neki is esett hátulról a szörnynek. A tarkóját érte a két kézre szorított pallos, melynek le kellett volna vágni a fejét, ám az csak hangos csattanással pattant vissza.
~Hmmm... A szúrása hatott pedig igen szépen. Ennyire gyenge lennék?
*Ezzel mielőtt megfordulhatott volna áldozata hátulról a veséjébe vágta egy egyenes döféssel. A penge mélyen behatolt és a lény felüvöltött. Ám a sötét elf is hátra lépett, mielőtt vissza támadhatna a vele szembeforduló.
-Maradjunk két oldalt és szúrjon mindig az, akire épp nem figyel! -javasolta leendő ivócimborájának.
*Eközben a házak közül végre előjöttek a tömegek. Bár mintha nem őket látták volna a földeken dolgozni naplemente előtt, de lassan majd csak a végére járnak a rejtélyeknek a háztetők lángoló fényében!

Úgy tűnik a lényecskénk sikeresen felszúrta magát a pallosomra, de nem nagyon tervezte még feladni életét, és tovább küzdött. Épp időben sikerült vissza lépnem, mielőtt elkaphatott volna, és végrehajtanom kaszáló támadásomat, ami mintha csak két kézzel rántottam volna vissza az utolsó pillanatban lepattant a bőréről, egyetlen karcolás nélkül.
- Na ez tetszik...
Vigyorodom, vagy félig vicsorodom? ez nálam még mindig kétes külső látszatra. Miközben ezt kimondom, eközben persze társam is magához tér, és ráveti magát a lényre. Kezdetben ugyan úgy jár mint én, majd utána sikeresen át tudja szúrni a lény oldalát, és tesz egy javaslatot, hogy csak szúrjunk, amiben van némi igazság. Főleg, ha nem kerülne elő eme új játszópajtásunk többi barátja is.
- Azt hiszem itt lesz egy kis kaszabolá...
Szakítom félbe mondatomat, és amennyiben a lény új támadója felé fordul megpróbálom pallosommal ismét keresztül nyársalni, lentről felfelé irányítva a csapást, hogy gerincétől indulva valahol a torka alatt lyukadjon ki a pengém hegye, ugyan abban a pillanatban pedig fordított pengémmel a halántékába próbálok beleszúrni. Amennyiben viszont továbbra is engem próbál rohamozni maradok a védekezésnél, és úgy fejezem be a mondatomat.
- Pontosabban fogalmazva... Azt hiszem itt lesz egy kis szurkálódás ma este.
Vigyorodok el még szélesebben még inkább kivillantva fehér agyaraimat. Amennyiben sikerül ki iktatni ezt a jómadarat itt előttem, a felénk rohanó tömegre koncentrálva pallosomat annyi időre a földbe szúrom, ameddig három újabb galacsint hajítok feléjük melyek nagy robbanással érnek földet.
- Csukd be szemed. Nyisd ki gyomrod. Robbantsuk fel a kis csontod...
Kiáltom el magam, újból kézbe véve a pallosomat, miközben magamban morfondírozok.
- Ha sikerül valahogy ezeket szépen agyon szurkálni, nem ártana valahogy meg is nyúzni őket. Ezek a pikkelyek elég értékesek az már most biztos.

A kontinens két ellentétes oldalán élő hősünk felfedezte a más létsíkról ide ette a fene teremtmény gyenge pontját. Nem kockáztatnak túl sokat és nem is kell. A dühödt bestia túl lassú, hogy közel kerüljön hozzájuk és eltalálhassa. És mindig a szúró felé akar fordulni, lehetőséget adva a másiknak.
A negyedik vagy az ötödik döfésnél járnak, mikor végre elterül. És az érkező új hullámot még időben meg tudták lepni Stylet bombáival.
~Ha megint megvakít... -morog a gondolataiban Uráldur és behunyja a szemét, ám nem ad hangot ennek, hiszen pontosan tudja és látja azt, hogy ezek az új támadók igen hatékonyan repülnek el a robbanások közelében. Megritkítva sorait csapnak össze a gomirrákkal. Nem sokan élték túl a gránátokat, csupán hárman vetik magukat az oawára (egy csonthegyű dárdás, egy szablyás és egy kőbaltát lengető), míg Uráldur könnyedén kitér egy három méter hosszú szálka-csont összecsiszolt lándzsa elől, majd ezt a fegyvert megragadva pallosával akkorát vágott a másik felé támadóra, hogy annak a vesszőkből szőtt pajzsát ketté csapta és több helyen mély vágás sebekkel zuhant a földre még mindig kábán markolászva konyhakését.
Ekkor engedte el a méretes fegyvert az Első Lord és bal páncélkesztyűs kezével megfogva a kard pengéjét középtájt lándzsaként használva szúrta át az első támadóját.
-Nekem az valami egész épen maradt kocsmának tűnik. -mutat oda az egyik házra, amit még nem ért el a tűzvész- Nézzük meg, van-e valami a torkunk kaparására! Még a végén porzani fog és azt hiszed, füstöt lehelek ki.
*Már csak az a kérdés, hogy az eddig látott két fajon kívül -meg hát emberek, hiszen láttuk bejönni őket még nem rég- kik vannak ezen az eldugott helyen?

Együttes erővel egész könnyedén iktattuk ki ezt a gyíkot a képből, mielőtt még megindult felénk az új tömeges roham. A lények felé hajított gránátoknak köszönhetően egész szépen megritkult a csordájuk én pedig csillogó szemekkel figyeltem a szanaszét repülő végtagokat, és a véreső áztatta megmaradt támadókat.
- KABOOOM...
Kiáltom el magam, majd kezdek el nevetni.
- Na, eeez igazán kirobbanó sikert aratott.
Nevetek tovább ahogy figyelem a három új támadómat. Amikor elég közel érnek, jobban mondva elsőként a dárdás, hisz ő tud a legmesszebbről támadni, amikor elég közel ér, hogy megpróbálhasson szúrni, egy nemes mozdulattal félre lépek, és kardommal oldalirányban suhintva egyet felfelé, szinte teljesen hozzá szorítva alkaromhoz a penge tompa oldalát, egyszerűen kettévágom a dárdáját.
- Cicc cicuskáim, cicc.
Kezdem el cukkolni őket, és előre lépve egyet belekezdek én is a támadásba, miután meglátom a szurkos bőrűt ahogy elbánik az egyikkel, és rájövök, hogy ezeket már nem csak átszúrni lehet.
- Akkor sietnünk kell, mielőtt az is felgyullad. De, ne feledd az első pikkelyest még meg kell nyúzni.
Az első lépés után pallosommal vízszintesen vágok az imént fegyvertelenné tett lény felé, miközben pördülök egyet tengelyem körül, és kardommal hárítom ha valamelyik másik megpróbál lecsapni rám. Amennyiben sikerül az elsőt nagyjából deréktájt ketté szelni, a következő célpontomra vetem magam, és bele állítom mellkasába a pallosomat, melynek markolatát elengedve ismét zsebembe nyúlok, és egy füstbombát vágok a földhöz, hogy az utolsót elvakítva mögé kerülhessek, és lefogva fegyvert szorongató kezét jó tolvaj módjára belevágom a kardot a gyomrába, majd megragadva fejét, még nyakát is kitöröm, és mielőtt földre zuhanhatna kirántom belőle a kardot. Hogy pallosomhoz visszatérve a lényre taposva azt is kiránthassam belőle. Ezt követően pedig kicsit izgatottan csóválom farkamat, várva hátha lesz egy újabb roham.

Uráldur csak bólint a megjegyzésre, hogy a kocsma leégése csak időpont kérdése. Végül úgy sem az örökségvédelmi hivataltól jött. Nem de?
Még hátra van a megnyúzás, ám ebben a pillanatban nincs sok kedve hozzá. Úgy gondolja, hogy egy hulla... Veszélyes kijelentés, hogy mikor szokott elsétálni. De legjobb tudása szerint aki képes erre, arra munkaügyi dolgokat tud rábízni.
Szóval a maga részéről arra szavaz, hogy előbb megnézzék az a csehót, melybe ha belép Stylet társaságában, akkor vígan mulatozó társaságot talál ott. 10 ork vedeli az italokat és 5 törpe. A fajok nem vegyülnek, de egyik sem mind egy asztalnál van, hanem szétszórva a tágas helységben.
Az Első Lord oda lép a pulthoz, ahol nem kis meglepetésére egy troll áll mögötte. Erről a fajról még sosem hallotta, hogy elég okos lenne egy ilyen vállalkozáshoz.
-Melyik a legjobb piád? Pénz nem számít.
*És a továbbiakat csak gondolatban fűzte tovább, mert nem tartotta elég érdekesnek az ittenieknek.
~...mert úgy sem fogok fizetni.

Miután gyorsan levágjuk a megmaradt támadóinkat, mintha mi sem történt volna, egyszerűen elrakom fegyvereimet, és elindulok a kocsma felé "társammal" egyetemben. Amikor belépünk bár kívülről nem mutatom gondolatban felvonom az egyik szemöldökömet (már, ha lenne külön ilyenem) és furcsállom kissé a dolgokat, hogy pár ork, meg törpe ilyen kényelmesen iszogat idebent. Nem úgy tűnik, mintha bármit is észrevettek volna az iménti eseményekből. A szurkos bőrű nem nagyon habozik, és azonnal a pult felé sétál, ahol egy troll áll mint kiszolgáló. Amikor rákérdez hogy melyik a legjobb ital én is odafáradok mellé, és rávetem magamat az egyik bárszékre.
- Lényegtelen 4 et kérünk belőle, és ugyan ennyi korsót a legjobb sörödből. Ha viszont a sör a legjobb piád 8 korsó.
Kezdetben mind két leadott rendelésnél mutatom ujjaimmal is a rendelt mennyiséget, a mondat lezárásánál viszont már nem fárasztom magam ilyen apróságokkal. Nem is nagyon törődve tovább a trollal, egyszerűen odafordulok a szurkos bőrűhöz, és az imént megfogalmazódott gondolatomat neki is kifejtem, hogy véleményt alkothasson róla.
- Van egy olyan sejtésem, hogy mire innen kimegyünk nem lesznek ott azok a hullák. Túlságosan... hogy is mondjam. Mintha csak valamilyen mágia lenne itt. És mintha nem is ugyan annak a kis porfészeknek a kocsmájában lennénk.
Bal kezemmel a pultra könyökölve mutatok hátra hüvelykujjammal.
- Ezek Túl jól érzik magukat, pedig azok a bombák nem kis zajjal jártak ha belegondolsz. És amikor bejöttünk már a szomszédos tető is lángolt, mégsem érzem a füstszagot, pedig elég jó a szaglásom, hogy érezzem még emellett a mindent átható alkoholszag mellett is.
Végül legyintek egyet, mintha semmit sem mondtam volna, és ha elénk kerülnek a piák ivócimborám felé fordulva nagyjából fejmagasságba emelem az egyik söröskorsót.
- Egészségünkre.
Majd egy húzásra lehajtom az egészet, hogy aztán a pultra csapva az addig finom keserű sert rejtő tárgyat, mellkasomra vághassak, hogy bár számat ki nem nyitva mégis jól hallható módon engedjem ki torkomat nyomasztó buborékokat mély recsegős módon.

A zevadari erősen gondolkodott már azon, amin a barátja is kimondott végre. Közben megkapták a négy sört és négy édes vörös bort. És szeme sarkából a trollt figyelve válaszolt.
-Nem is akár milyen mágia. Egy valaki ezt nem tudná megcsinálni. Ezt a porfészket egy hadsereg egy nap alatt összepakolja neked. Favágástól kezdve a fali képek megfestéséig, egy takaros kis jelentéktelen tanyát tízezer ember nevetve összedob.
De egy embernek mennyi ideig tartana ez? Olyan az egész, mintha nem is valóság lenne. Ha valaki ránk támad, akkor a harc elkezdése után minden emberét küldené a mi kicsinálásunkra. Mert onnan, hogy valamit veszített, neki lét kérdés lenne, hogy az elképzelései teljesüljenek.
A törpök legendásan ragaszkodnak a kincseikhez. Az orkok meg híresek arról, hogy el akarják venni, ami nem az övék. Itt iszogatnak, és ahogy mondod... Mintha semmi sem történt volna. Közben pusztul a ház, ahová este elvileg lefekhetnek. És az egész életen át összegyűjtött vagyonuk.
*Körbe fordult, hogy lássa, felfigyelt-e egyáltalán valaki arra, hogy az ő életükről és boldogságukról beszélnek. Bele hallgatott néhány beszélgetésbe, erősen hegyezte a fülét. De semmi szokatlant nem tapasztalt. Az egyik arról vitázott az asztaltársával, hogy ő haza akar menni az asszonyhoz, mert az milyen jó. A másik meg nem. Egy kicsit odébb a tavaszi vágta idei eredményét rendre beleszőtték abba a vitába, hogy most akkor melyik ló a legjobb a faluban. (Törpök vitáznak arról, hogy melyik ló a legjobb?)
-Egyébként neked mi a véleményed erről? Mármint a kinti eseményekről... -fordult oda a csaposhoz.
-Nekem mindegy. -vonta meg a vállát- Ami nem idebent történik, az nincs rám hatással. Majd alakul ahogy.
*Érdekes válasz és igen csak megszomjazott a harcban és az okosságoktól Uráldur, így a következő szavak kíséretében benyakalta az adagját.
-Én borra sört nem iszok! -ezzel a négy sört betolta, majd a napi szőlő adagját- Menjünk! Nézzük meg, igazad van-e! Ott vannak-e a hullák?
*Ezzel megindult kifelé, de a nagy darab pultos megmarkolta a vállát.
-És fizetni ki fog?
-Téged úgy sem érdekel.
-Az idebent történik. És az befolyásolja a megelégedésemet.
*Mi sem kellett több a hadúrnak! A baltáját és kardját előkapva előbbivel levágta csuklóból az őt tapizó mancsot, míg utóbbival ketté vágta magát a behemótot.
Ám ekkor felpattant mindenki a székéről és egy emberként néztek mérgesen, fegyvert rántva rájuk.
-Van füstöd? El ne vakíts!

Miután hangot adtam felvetésemnek, társam válaszolt is rá megerősítve engem nemsokkal azután, hogy megérkezett a rendelt italmennyiség.
Miközben hallgatom szép csendben hajtom fel egyesével azon söradagot, mely az én korsóimban rejlett. Majd intek a trollnak, hogy hozzon nekem még négyet az ízletes folyékony aranyból. Cimborám végül egy kérdést s feltesz a trollnak, amit egy látványos, vagy inkább hangzatos böfögéssel konstatálok elsőre, majd válaszolok neki én is.
- Az én véleményem csupán annyi, hogy ebben az esetben nem csak égetni kellett volna a várost, és, hogy oda lett az az értékes bőr. Pedig egy olyan tisztalelkű és ártatlan üzletembernek mint amilyen én is vagyok... Ez nagy pénzkiesés a piac sötétellő oldalán.
Kacsintok rá, és benyakalom a maradék italomat.
Amikor szól, hogy menjünk nézzük meg a hullákat, felpattanok a bárszékről, és elindulok vele együtt kifelé, mire a troll elkapja a szurkost, aki egy gyors szóváltást követően megcsonkítja, majd meg is felezi az italaink árát. Persze ezt már nem hagyták figyelmen kívül a bennlévők sem. Mire társam hozzám szól, már rég markomban rejlenek labdácskáim és persze egy csokor számára bizonyosan rejtélyes és furcsa rúdköteg alig nagyobb mint a markom, melyek tetejéből összefonva szintén zsinórok lógnak.
- Ünneprontó...
Morgok kicsit, és az egyik labdát erősebben szorítom ujjaim közé.
~ Végül is csak a vakítást tiltja.
Morfondírozok magamban, és egy vérszomjas teli fogsoros vigyor rajzolódik ki az arcomon.
- Három... Kettő... Egy...
Kezdek el visszaszámolni, miközben megindítom lépteimet az ajtó felé, gyanítva, hogy közben a tömeg is megindul felém, vagy felénk. Amint elhangzik az egyes szám is tőlem, egy aprót finoman legyintve földhöz vágok három apró labdacsot, minek hatására kettőből sűrű gomolygó fekete füst áramlik ki beterítve az egész helységet, az utolsó pedig velőtrázóan hangos éles robbanással tudatja mindenkivel földhöz való csapódását. Amennyiben a szurkos követ, hamar ki is slisszolok az ajtón, remélhetőleg még előtte. Ha ez sikerül mire kiérkezik már meg is gyújtóm a madzagfonatot a kis rudak végén, ami szikrázva, sercegve kezd el egész gyorsan leégni, és ha jól tudom időzíteni akkor dobom be az ajtón feje mellett amikor kilép, ha gyorsabb ennél, és már kiér egyből utánam, csak egyszerűen beívelem az egyik zárt ablakon, hogy aztán ismét egy hangos robbanást követően a földdel tehessem egyenlővé a kocsmát. Ha ez sikerül, vigyorogva fordulok setétellő bajtársam felé.
- És még borravalót is kapott.
Nevetem el magam közben.

A hadvezér már érezte a végét, mint macska az eső, mikor a nagymacska elkezdett visszaszámolni. Behunyta a szemét az utolsó pillanatokban és várta a szemhéján is érzékelhető nagy fehérséget, amit így talán gyorsabban átvészel. Ám a hangos robbanás mellett, melytől zúgott a füle, nem érzékelt ilyesmit.
Amikor kinyitotta a szemét legnagyobb meglepetésére tökéletesen látott. Azt is érzékelte, hogy az éjszaka aktív képességek lettek a szemében élesek és fényt nem lát, viszont hát nem éjtündéről van szó?
Előrántotta a pallosát és miközben társa nagy léptekkel rohant ki, ő elkezdte először aprítani a megvakított és megsüketített közelebb álló vendégeket. Jóval kevésbé zavarta az éjszaka hadurát a füst, mint másokat idebent. Ám taktikusabbnak gondolta nem túlságosan lemaradni tőle, ezért nem kellett sokat várni Styletnek, hogy a zevadari is kiérjen.



A kinti éjszakában egy egész hadseregnyi idegen várta őket. Élükön egy fekete hajú, karcsú nővel, aki mellett egy kentaur állt, karjára hajtva a lenyúzott bőrrel.
-Üdvözöllek titeket Urb városában. -mondta a lány mosolyogva- Kicsit nagy most a felfordulás, de remélem megbocsátotok. A szolgáim majd mindjárt rendet teremtenek. Addig talán induljunk el a palotámba! -mutatott a falu másik végében álló impozáns épületre.
*Ezzel a mellette lévő lóember átnyújtotta Styletnek a nem rég megölt lény ökölnyi vastag bőrét. Az Első Lord egyelőre szóhoz sem tudott jutni. Az egyik rejtély csak, hogy miért hallott az ajtón kijőve ennyire tökéletesen, miközben pár pillanattal korábban még sivított valami a hegyes füleiben? Meg arról is vitázhatna egy asztal mellett, hogy miért viselkedik a vendéglátója ennyire közömbösen az ő mellék epizód szerepükről a felfordulásban, ha nem épp felrobbantották volna azokat az asztalokat, ahová egy jó kis ital mellett leülhetnének. De az a márvány kéró abszolút nem szerepelt az emlékei között.
Inkább csendben nézelődött és azon tűnődött, mi lehet a fura lények jelentette kapcsolat, akik most 100 centis magasságukkal vödrökkel próbálják oltani a házakat és ha a csaj kíséretében nincs ezer ork, kentaur, sötét elf és jó pár számára ismeretlen faj, akkor ezek a kis szerzetekből tuti van vagy kétezer. Egy olyan faluban, amit elsőre kétszáz fősnek tippelt volna. Persze akkor még az egekbe emelkedő palota sem volt látható...
~Ezek a kis csökevényes korcsok szerepeltek a lányom jelentésében is. És úgy jellemezte őket, mint akiket erővel sem lehet féken tartani. Gyávák, mindenre alkalmatlanok és még a vezérüktől is ellopnak bármit bármikor.
*És nézegette azokat a testőröket, akiket ő ork törzsfőnököknek vélt méretük és erejük látván, nem is sejtve, hogy igazából ogrék, akik nem őshonosak Neminrán, így senki nem hallott róluk.


/Bocsi a késésért!/

Alig rohanunk ki a kocsmából, ahova még a dinamit köteget is behajítottam az éjelf mögött az ajtón, de ahogy ah bezárult el is maradt a számomra annyira kedves robbanás hangja. Egészen ennek az elmaradásáig felsem tűnik nekem, hogy mennyire megváltozott a környezet. Utána viszont azonnal szemet szúr az összes. Amikor pedig egy nő is el kezd magyarázni felé fordulok.
- Tudjuk. Főként én műveltem...
Vigyorgok önelégülten, és átveszem a lenyúzott vastag bőrt a kentaurtól.
- Kössz szépen lovacska. Te Szurkos. Szerinted ez mennyit érhet?
Kérdezek rá pajtásomnál a bőr árára, és ha elindulnak, akkor én is elkezdek lépdelni a palota felé ügyetsem vetve rá, hogy hirtelen mennyien lettek, és hogy vannak itt olyan fajok is, amiket még soha életemben nem láttam. Nem foglalkoztatnak, és kapcsolatot sem nagyon akarok teremteni velük, azon kívül, hogy az egyik apró valami egy vödörrel pont előttem próbál meg átrohanni, ezert könnyedén felrúgva haladok tovább.
- Mi lenne ez a hely cicus?
Kérdezek rá a nőhöz fordulva aki imént is beszélt.

A menet békésen elindul a palota felé. Uráldur szemét nem kerülte el a legkisebb dolog sem. Szemei cikáztak, hogy bejárják a környéket és mindent megfigyeljen. Ám egyelőre még homályos a kép. Úgy tűnik, hogy ugyan az a falu majdnem. Csak már jócskán lángokban áll. De ezen nem csodálkozott. Azon már kicsit jobban, hogy rendet vágtak a legendás városállam úrnőjének szolgái között, de ő továbbra is úgy viselkedik, mintha nem is venné észre, nem is hallaná a provokatív megmozdulásokat a nagymacskától.
-Urbot sokan ismerik. -válaszolt inkább ő, hiszen előbb már elmondta vendéglátójuk- A város, ami a művészetre, a tudásra és a népek közötti igen furcsa kapcsolatokra épül. Bár én nagyobbnak hittem.
*Gyorsan oda lesett, de nem látott a nő arcán semmit a hatalmas gőgön kívül, megemelt orral lépked a szegény utcákon végig otthona felé. Még a felrúgott kobolddal sem törődött, pedig kiömlött a víz és egy jókora pocsolyát csinált, amit meg kellett Uráldurnak kerülnie.
-Szerintem akár száz aranyat is. Persze ha valamelyik uralkodói palota tudósának vagy papjának adod el. Sosem láttam még ilyen lényt és azok majd megőrülnek, hogy kísérletezzenek olyasmikkel, amivel úgy sem fog senki soha találkozni.
*A száz arany sok pénz, akár pár évig is el lehet belőle lenni anélkül, hogy csinálnál valamit.
-De persze ha páncélnak akarod, akkor jóval kevesebbet. De annak is értékes, nehéz volt átszúrni. Első osztályú bőrpáncélnak való.
-Biztosíthatlak, jó uram, hogy általában nagyobbak vagyunk. De most kicsit összement a város. Ha újra jól mennek majd a dolgok, akkor visszaszerezzük régi fényünket. -mondta az úrnő-
Apropó! Azért kértem a segítségeteket, hogy létrehozzatok nekem egy fegyvert, mely azonnal megöl egy gyengén páncélozott katonát. Olyan terveket akarok, amivel ha száz katonám né szembe kétszázzal, azonnal megölhetem belőlük a leggyengébben páncélozott százat. És a maradékkal még mindig teljes harci értékkel tudnak összecsapni.

Figyelmesen hallgatom társam magyarázatáz, majd áttérve egy sokkal érdekesebb témához a bőrrel kapcsolatos ár kikalkulálására. Miután kifejtette a véleményét oda is nyújtom felé a bőrr, illetve tartom a tenyeremet felé.
- Te is valami fejes vagy nem? Passzold azt a száz aranyat megkapod a bőrt.
Vigyorgok rá, azután egyszerűen elrakom egyik méretesebb övtáskámba, mert sejtem, hogy úgy sem tart rá igényt. Ahogy ballagunk tovább egy már engem inkább kikerülő vödröt cipelő izé rohan el mellettem. Vagyis rohanna, de nem jut messzire, mert felkapom a földről, és elkezdem szaglászni. Végül mégis elengedem, miutánegbizonyosodom róla, hogy nem lenne valami ehető. Közben már a nő is elkezd magyarázni.
- Pedig szerintem most is szép a kivilágítás. Igaz szurkos?
Súgom oda a másiknak, mielőtt a nő folytatná. Amikor meghallom mit akar, elkezd csóválni a farkam, mert végre egy nekem is tetszetőaet mond.
- Vállalom.
Jelentem ki határozott, és nyugodt hangon.
- De ugye szadizhatom ezeket a kis izéket közben?
Célzok erőteljesrn a koboldokra.

Uráldur mélyen elgondolkodva lépked Stylet mellett. Próbál rájönni, hogy pontosan mire is megy ki a játék. Ám a kép egyre inkább ellentmondásos.
-Én nem vagyok sem pap sem tudós. Szimplán katona. Engem max bőrpáncélnak érdekel, de azzal túlságosan lemenne az értéke. Nem érné meg neked.
*Ezzel figyeli a nézelődése közben a települést, ahogy elhaladnak a palota felé. És új társával tárgyal a nő.




-Ennek örülök és minden szükséges felszerelést és alapanyagot megkap hozzá. -mondta az úrnő mosolyogva- De miért akarja bántani hűséges alattvalóimat?
-Te valami tudós vagy? Nem tűnsz annak. Nem érdekelt a bőr és a lény.
*Eddig sem tudott kiigazodni azon, hogy Stylet miért viselkedik sorozatgyilkos módjára, ha oawa. De most már róla sem tudta eldönteni végkép, hogy hová tegye.

Ahogy ballagunk a palota felé elkezdjük megtárgyalni a csajjal, hogy mit is szeretne tőlünk. A szurkosbőrűnek úgy tűnik, hogy nem kell neki a bőr, pedig ha megfizette volna az nekem biztos, hogy jó lett volna. A csaj kérdésére egyszerűen megvonom a vállamat.
- Mit 'tom én... Egy kis feszültség oldás azt hiszem.
Uraldur kérdésére viszont rá mosolyogva, vagy vicsorítva nálam a kettő ugyan az. Egyszerűen hátba vágom baráti alapon.
- Tudós? Közel sem. Viszont szeretek kísérletezni. Inkább valami őrült feltaláló.
Kacsintok rá, és már egyre jobban várom, hogy a laborban lehessek. Az már az én terepem lesz. És biztosra lehet venni, hogy amint berobbanok oda egy pergamen, tinta, és toll össze kaparása után fél órával már csak az égett puskapor szaga, füst, sorozatos robbanások, élesebb fények és zajok szűrődhetnek ki onnan egy bő másfél óráig. Ha valaki ilyenkor próbálna rámnézni csak azt láthatná ahogy farkam a padlón sepreget balra jobbra, két kezemen hatalmas bőrkesztyű pihen ami pont illeszkedik rá, és épp hogy az alkarom közepéig ér ahol szíjjak rögzídik. Csak úgy mint ahogy hátulról fején is csak három szíjat lehetne látni oldalról, és szemből látszódik viszont, hogy valami furcsa maszkvan rajta minek hála az sem zavarja meg, ha a füstök, vagy gőzök az arcába szállnak.

Az úrnő mosolyogva elfordul a válasz hallatán. Nem nagyon biztatja az oawát szokatlan nyugtatójára, de nem is igazán teszi szóvá, hogy nem kellene. Úgy tűnik, sokkal jobban leköti, hogy épp megérkezett az a feltaláló, akire mintha számított volna. A laborban minden megvolt, ami egy tudósnak kell. Különböző fajtájú anyagok rendezve a polcokon fiókokban, amiből bőségesen válogathat kedvére Stylet. Kémcsövek, lombikok, borszeszégők és persze nem kevés fém lemez különböző méretben, amire szórva a hozzávalókat biztonságosan elvégezhető a legveszélyesebb kísérlet is. És persze kuriózum a mini szökőkút, amiben bármikor kezet lehet mosni, ha savas, maró anyaggal dolgozna.
-Nincs vér a tárolókba. Ennyire lepukkant sufnit ritkán látni. Jól kibabráltak veled, de ha más nem, eljössz velem az én laboromba odahaza.
*Az Első Lord tovább szemlélte a hiányosságokat és talált bőven.
-Hol van a földön a pentagram? Pár marék földet hordtak ide neked meg üveg és fém vackokat. Semmi erősítő tárgy...
Ezek komolyan azt hiszik, hogy lehet a semmiből valamit készíteni? Kicsit magasabb színvonal kellene a munkának neki látnunk. Megyek, beszélek a csajszival, hogy ez nem méltó hozzánk.
*Ezzel kimet és magára hagyta a tintával és papírossal társát. Nem is sejtve, hogy mennyi veszekedésébe fog kerülni az, hogy egy saját tökéletes labort kapjon, amibe lényegében nincs semmi terve, hogy mit szeretne kísérletezgetni.
Ez alatt a tigris jól halad a munkával, ám nehézséget okoz számára, hogy nem tudja a robbanásokat csak egy irányba terelni. Amit eddig próbál, abból mindig kiszivárog a füst az oldalán is valami apró repedés vagy illesztés miatt és néhány próba után egyszerűen csak felrobban, darabjaira hullva. Nehezebb lesz a gyújtószerkezetet oda illesztenie, mint gondolta.

-Nem is kellenek ilyenek nekem.
Jó másfél órás robbantgatás után bár még nenmsikerült jó irányba igazítani a robbanást, az erejét sikerült megtalálnom. Ezt követően a tervrwjzomra felviszem a képletet, és gázmaszkomban, kesztyűmben kiviharzok a laboromból egyenesen egy konyhát keresve, ahhol félre rúgva egy dolgozó koboldot az egyik kisebb tűzhelyhez megyek, és könnyed mozdulatokkal kitépem a kéményhez vezető vastag csövet. Azzal még fejbevágva az egyik koboldot aki elkezd ugrálni vissza rongyolok a laboromba. Nem lesz elég masszív ez biztos. De prototípushoz szemléltetésnek megfelelő. Hamar felállítom a konstrukciót. Egy gyengébb keveréket pedig ki is füstölök benne. Ez már szépen sikerül, de nem az igazi. Megrázom a fejemet, és egy vastag fémlapot magamelé tartva robbantok benne egy erősebb töltetet. A robbanás cafatokra tépi a csövet miközben hangosan felnevetek, és elkezdek firkálni, meg írni egy újabb pergamenre.Ezzel kirohanok az ajtóhoz, és egy őr kezébe nyomom.
- Ezzel sprintelj a cicuskához, hogy üzemeltesse be a kovácsműhelyet. Mind az öt fajtából kérek egyet ezen tervek alapján a lehető leggyorsabban. Ha minden stimmel utána pár óra, és kész a használható prototipus.
Utasítgatom az őrt, majd vissza megyek és folytatom a kísérletezést.