Stylet kísérletezik és bár a kész találmány még nincs kész, ám a tervek hozzá már kicsiszolódtak. Nem kevés szenvedés árán, hiszen a kis kobold harsány hangon oktatta ki arról, hogy mit tehet és mit nem. És ott topogott a lába előtt a kályhát szerinte megrongáló alakkal vitázva, mikor megérkezett a válasz a fejére. El is terült a konyhakövön és mint említettem, elkészült a tervekkel a nagymacska, mikor Uráldur nagy büszkén belépett az ajtón.
-Meg van a megoldás. De ahhoz az általam szerzett jobb laborba kellene átköltöznünk. Démonidézéssel lehetne az ellenség sorait megritkítani a csata első perceiben. Egyfajta varázsbotra gondoltam, csak még azt nem tudom, hogy vennénk rá egy démont, hogy hűséget esküdjön a pálca mindenkori tulajdonosának.
*Büszke teremtés volt arra, hogy hamar átlátja a problémák természetét és a nehézségekhez idomuló megoldást tud találni. Márpedig hamar rájön, hogy egy ilyen eszközhöz, amit az úrnő elképzelt, a legegyszerűbb a kevés szellemi energiát igénylő, ám igen hatásos módszert bevetni. Mely egyetlen nagy hátrányát könnyedén tudják ellensúlyozni. Ugyanis csak a mester mágusok azok, kik elég tapasztalattal rendelkeznek a sötét elfek között, hogy átlássák a Pokol teremtményeivel való üzérkedés veszélyeit és biztonsággal használhatják sötét isteneik hívását harc közben. Ám egy eszköz, melyet előre elkészítenek, abban pont az a pláne, hogy előtte jó alaposan átgondolták a szerződést és a mikéntet, így azt reméli, hogy egy magasabb szintű démon hadúrral megköthetnek olyan megállapodást, amelyben ő alacsonyabb szintű szolgáit biztosítja erre célra.
Ráadásul ezt a fegyvert így valószínűleg csak éjtündék használhatnák...

Eközben a kovácsok lassan elkészítik Stylet működő kályhacsövéét, mely csak az elsütésre vár.

Már készen voltam a tervekkel, és a különböző lángoló kén labdákat, robbanó bombákat, és egyéb finomságokat állítottam elő amikor megjelent végre a szurkosbőrű. Háttal állva neki hallgattam a mondandóját, de nem szóltam közbe ameddig nem végzett, csak utána fordulok meg egy kissé lemondó sóhajjal.
- Ti szurkos bőrűek meg az ódivatú démonidézéseitek...
Felhúzom fejem tetejére a maszkomat és úgy folytatom.
- Nem akarlak megsérteni, de én nem hiszek a mágiátokban. Ha valakit meg akarok ölni, az nélküle is megy. Egyszerűen csak egy kis ész kell hozzá.
Kacsintok rá, és sétálok el mellette az ajtóban megjelenő szolgákhoz, és veszem ki a kezeikből a hatalmas fémeket.
- Ezt nézd meg.
Mondom neki vigyorogva, és lepakolva a szerkezeteket a legmasszívabb bőrhevederét átvetem a fejem felett, és a hátamra akasztom. Majd pont úgy alkotok fegyvert, hogy nekem ne legyen belőle. A hatalmas kájhacső szerűség kényelmesen megül hátamnál markolatával, és az alsó szintén nem kis méretű kissé szögletes tárjával. A falhoz állítok pár szalmabábút, és vissza lépdelek a szurkos mellé a szoba másik végébe.
- Ebben nincs mágia.
Vigyorodok el, és kezembe veszem hátamról a fegyvert. kiveszem belőle a tárat, és bele töltök öt darab szúrósabb szagú kénlabdát, vissza illesztem a tárat, és a hónomalá kapva tartom meg a fegyvert. Jobb kezemben a markolatával, balban pedig az allját tartva. A ravaszt meghúzva kis durranással kirepül nyílegyenesen a lángoló golyó felgyújtva egyszerre két bábút is. Az alján lévő csúsztatható marokrésznél ismét felhúzom a fegyvert, és ismét tüzelek. Megint felgyújtva kettőt.
- Na? Ez csak a gyújtó.

Az első hadvezér kicsit meghökken, hogy nála gyorsabban kitalált egy jobbat egy feltaláló, mert ő nem oawa és nem feltaláló. Ezért kizártnak érezte, hogy az ő ötleténél jobb lenne Styleté.
Ám a bemutató első része meggyőzte, hogy feltevése igaz is volt. Mikor pedig az újratöltés beakad és se ki-se be nem akar egy jó ideig mozogni az új adag lőszer, akkor kimondottan győztesnek érezte magát.
-Ez az egész nem tud többet tehát, mint egy jó katapult. Szerintem aludjunk rá egy jót, és holnap majd dolgozunk az én ötletemen. Megbízhatóbb és pusztítóbb.
*Ezzel úgy esett össze a pók ház vezetője, mint akit leütöttek és szinte azonnal megjelent áttetsző alakban a teste felett mosolyogva. Amint szétnézett, az arcáról lefagyott a vigyor és visszabújt bőrébe, hogy sietősen megragadja a kilincset. Még visszafordult, mielőtt kinyitotta volna.
-Azonnal el kell hagynunk ezt a helyet! Nem mondhatok többet, de nem biztonságos.
*Ezzel jó maga ment is előre és ijedt viselkedése lehet elgondolkodtatja barátját.

A szurkosbőrűt úgy látom sikerült meglepnem, de még magamat sem győztem meg teljesen. A bemutató alatt az első lövés szépen sikerült. Az újratöltő mechanizmus viszont nem lett még megfelelő így a lőszer beragadt. Az elf szavai hallatán egy másodperc erejéig elvicsorodok, és kitépem belőle a tárat, az asztalhoz vágom, és kézzel helyezem bele az új labdát, hogy elsüssem, majd a következőt is.
- Így csak lassabb, de hatékony. Biztonságosabb, és ha értesz hozzá igen hatékony.
Vetek rá egy kihívó pillantást. Aztán végignézem ahogy össze esik. Elrakom az új fegyverem tárját, amikor észre veszem, hogy a szurkos felpattan és az ajtóból oda szól nekem, hogy el kell tűnnünk. A szurkosokról tudni, hogy folyton hazudnak, de az arckifejezéséből ítélve ez most komoly. Még el sem hagyta teljesen a szobát, de én már csomagolok is el magamnak nagyobb mennyiséget minden kellő alkotóanyagból a kis eszközeimhez, és fél percre rá már rohanok is utána. Amint utól érem azért szóvá teszem a dolgot.
- Nem mondhatsz többet? Oké. De, azért megpróbálhatnád.
Kezdek kissé gyanakodni, és betöltöm a "kályha csövet" menet közben egy robbabnó lövedékkel.

Stylet végül megoldotta hamar a dolgot. Amikor az Első Lord már rohant volna, ő még összeszedte a maradék dolgokat és úgy indultak el együtt.
Uráldur végig kivont pallossal feszülten figyelt minden irányba. Számos szolga járt-kelt mellettük, ha csak nem lőtte le őket a nagymacska. Ám még egy-két társuk halála sem tudta volna megzavarni őket a nyugalmukban jobban, mint hogy meglepő arccal bámulva a harcra kész két vendégen siessenek dolgukra.
Így jutottak ki a pici település kapuján zavartalanul és csak jó pár száz métert elhagyva állt meg a hadvezér, hogy részben kifújja kicsit magát. Bár a kondíciója megőrzéséért -nem mondta- életerőcsapolást hajtott végre az oawán, akinek ez a mennyiség még meg sem kottyant, nem igazán vehette észre, de főként azért, hogy végre számot adjon a nagy menekülésük okáról.
-Nem fogod elhinni. -lihegte azért, hiszen egy ilyen sprint eleve több energiájába kerül, mint amennyit el tudna szívni rövid idő alatt- Tudod, amikor váltunk Élet és a Halál között, mi másként látjuk a világot. Kicsit más világot látunk. Na, mielőtt még nagyon bele megyek... Teljesen más világot láttam. Emlékszel a beszélgetésünkre a kocsmában, hogy olyan az egész, mint valami illúzió? Hogy nem érdekel senkit, ha a fél város leég, kedvesen bájolog közben a főspiné velünk?
Az egész egy délibáb. Amikor kiléptem a testemből nem a koszfészket meg a palotát láttam, csak egy marha nagy barlangot meg egy ki...ott nagy sárkányt.
*Nem is sejtette Uráldur, hogy őt is meg akarta jutalmazni az úrnő. Vagy leginkább mondani, lefizetni. Minden percben azt várta, hogy mikor oszlik kámforrá a tigris kezében a fegyver, de az sosem fog semmivé lenni. Kiváló minőségű kovácsolt vas... most már. Bár abban igaza van, hogy nem rég még semmi sem volt.
Nem értette, pedig már elég sokat tudott a világból, hogy a sárkányok hatalmas mágiája és látható legyőzhetetlensége egy fenyegetéssel néz csak szembe. A népek létező, ám a színfalak mögött meghúzódó isteneikkel.
Azért, hogy ők ne avatkozzanak be és a sárkányok békésen élhessenek, Urb város legendájával mindig megjutalmazzák minden nép kiválasztott tagjait, így egyik istennek sem érdeke, hogy magára haragítsa a repülő hüllőket.
Ám ezúttal Uráldur jutalma csak annyi, hogy rájött Stylettel a világ egy szigorúan őrzött titkára. Míg társa egy kályhacsővel lett gazdagabb, melyből különböző dolgokat lehet kilőni.


/Köszönöm a játékot!/

A gyors összepakolást követően elkezdtem rohanni a szurkosbőrű után, aki egy szót sem mond nekem többet. Nem is foglalkozok az ott élőkkel, mint ahogyan azok sem velünk. Amikor pedig végre kijutottunk a városból egy pár száz méter további futást követően válaszolt csak.
- Igen emlékszem.
Válaszolok kérdésére, majd hallgatom meg mondandójának másik felét egy kis hümmögés közben, és vakarom meg államat.
- Értem. Szóval, egy sárkány.
Morfondírozok tovább, majd hozzá teszem.
- Hát... Ki nem sz*arja le nem? A fegyver az enyém, és nem tűnt el, nem isnakart minket megenni, vagy megölni, különben már késő lenne. Sőt mi több... Még ez a bőr is megmaradt.
Válaszolok neki vigyorogva, és a hátára csapok egyet.
- De, így összefosni magad. Azt hittem a szurkosok bátrabbak.
Piszkálom még kicsit a másikat, majd kezet nyújtok neki.
- Nos. Örömömre szolgált. Egyszer ismételjük meg ezt a kocsmázást.
//Én is köszönöm a játékot.//

/Valora/


A Kegyelmes Isten egyházának főpapnője és egyben a formálódó északi országrész királynője már joggal úgy érezhette, hogy napok kérdése és otthon lesz újból. Nem sikerült jól a Tech-kel való tárgyalása és szövetségesük elleni lázítás vádjával elvették az orkok a szabadságát, nem rég szabadult.
-Melyik az a város? -mutat az öt fős kíséretéből az egyikük egy hegyek között megbújó várfalra, mely mögül hatalmas tornyok emelkednek az égre- Azt hittem, minden északi végvárunkban jártam már, de még csak ehhez hasonlóra sem emlékszem. Egy ember lakta erőd Oughwar hegyei között?
* A Végtelennek igaza van. az üde zöld tavaszi természetben fekete várfal magasodik egy olyan helyen, amit nem is tudnak megmondani pontosan, hogy hol van. Ám nem sok idejük van beszélgetni.
-Hhhhkkkgggrrr...!
* Gomirráknak nevezett hüllők törnek elő a másik irányból a fák közül. És nem kevesen. Hamarosan több ezren lesznek láthatóak az erőd mellvédjéről. Kettejük között ti vagytok és egy kis liget. Nem tudni, eljutott-e a híre idáig, hogy Astelath és az eddigi főváros ellen lázadsz.
Rajtad áll, hogy a facsoport lombjai közt kerestek menedéket vagy a masszív kövek mögött.

Újra útra keltünk, most már minél előbb haza szeretnék térni, hogy terveim minél előbb véghez vihessem. Már elkezdődik az Irgalom Napja is, jó alkalmat ad egy s másra...
Az egyik szolgálom felkiált, s kérdéseket tesz fel. Egyik irányba mutat, ahol egy fekete várfal hatalmas tornyokkal emelkedik ki a sűrű erdőségből. Csodálkozom, egy emberi vár, itt? Hol lehetünk vajon?

- Vajon e gyönyörű vár milyen sötét titkokat őrizhet?

A szaval hallatán szörnyek bukkantak fel a semmiből.

- Úgy néz ki híveim betolakodtunk ezeknek a lényeknek a területére. Jobb lesz, nem lábatlankodni itt.

Ha a vár felé szabad az út, akkor parancsba adom, hogy menjünk arra, ha azonban nem, akkor a kövek közt keresünk menedéket, nem megyünk az erődbe, ahol ők élnek.

/Valora/


A hüllők lassan közelednek. De mind jobban közeledtek a városfalhoz, meggyőződéseddé válhat, hogy nem is téged támadnak, hanem ostromra akarnak indulni. Ami a természetükre nem jellemző. Hiszen ha nem éhezik a környéken az összes gomirra, akkor ritkán támadnak meg náluk értelmesebb lényeket. Egy vártámadáshoz pedig egyáltalán nincs meg az eszük.
Vagy talán tényleg utánad jönnek?

Ez sosem derül ki már, mert a kaput elérve fentről megkérdezik, hogy kik vagytok. És a "nem ismerem ezt a nevet" megjegyzéssel kinyitják résnyire előttetek azért, hogy megmeneküljetek a hüllőktől, akikre már a falakról javában lőnek.

Odabent minden teljesen békés. A kávéházak előtt kiülve beszélgetnek az emberek. Férfiak és nők, mintha nem is egy csata közepén lennétek, ahol bármelyik percben áttörhetnék a falakat... ha valami rájuk nem jellemző okosságot kitalálnak a ragadozók.
Cipő és ruhaboltok is bőven akadnak valami idegen kultúra divatját árulva. Hirtelen észreveszed, hogy valahonnan hihetetlenül sok pénz van nálad, pedig Maruk minden aranyat elvet.

Bár nem sokat tudok ezekről a teremtményekről, de az biztos, hogy ilyen sokan sohasem szoktak harci díszben megjelenni. Nem biztos, hogy minket akartak megtámadni, valószínűleg ők is a vár felé mennek. De most már mindegy, nyakig ülünk a bajban. Valamiért van egy megérzésem a lényekkel, kapcsolatban. Lehet, szót tudnék érteni velük...

Beérünk a városba, s a kinti zűrzavar után itt bent egy komor békesség ül. Túlságosan nyugodt mindenki és egyáltalán nincs senki harci ruhákban. Vajon mi lehet ennek az oka?
Mindenhol vásárló és nevető emberek vannak, ahelyett, hogy a félelem járná át a levegőt. S nemsokára érdekes felfedezést teszek, pénz került hozzám, pedig nem is volt.

- Figyelem híveim, kérlek várjatok itt és ne vegye eszeteket az arany, mely valószínűleg váratlanul nektek is megjelent. Ez csupán valamiféle mágia lehet.

Ha az, ha nem...akkor is különös. Vajon ezek a kinti lények értelemre bírhatóak-e. Vajon, tudnám-e az én oldalamra állítani őket, vagy nem képesek az értelemre...Lehet kimegyek eléjük...

/Valora/


Amilyen könnyen bejutottál, annyira lehetetlen kimenni. Az őrök utadat állják és megtébolyodottnak nézhetnek könnyedén, ha megmenekülve a halál karmából mégis szeretnél a sírodban kicsit megnyugodni. És nem ellenségesen, de akár akaratod ellenére is elterelnek ebbéli törekvéseidtől.
Ha viszont nyugodtabban fogadod a hírt, hogy a hüllők kipusztulásáig zárva lesz a kapu, akkor felkísérnek a mellvértre, hogy a fal tetejéről szemléld, hová rohantál volna ki botor módon. És a ragadozók a legkevésbé sem tűnnek olyannak, akikkel/amikkel kommunikálni lehet. Ha szónokláshoz támad kedved, akkor sem jön rá különösebb reakció. Legfeljebb néhány csonthegyű dárda, mert jó célpontot nyújtasz.
Ám ha jobban érdekel a védelem, akkor öt méterenként egy katona áll, kezükben íj, övükre kard csatolva. És néhányaknál lándzsa odatámasztva kézközelbe. Az utcákon elvétve akad még katona, de nem több egy békés város gyenge rendfenntartói létszámánál.
A másik furcsaság, hogy a veled tartó hittérítő csapat, aki a cserét intézte, nem talált magánál több pénzt, ez úgy tűnik csak a te jutalmad. De vajon miféle mágia tehette oda?
Kint a nyilaktól egyre több gomirra pusztul el, kevés sikerrel céloznak felfelé kezdetleges hajítófegyvereikkel. Érthető miért nem honosodott meg ez a szokásuk az általad ismert példányoknál. Hiszen hamar kipusztulna a faj. Ám ettől még van időd várost nézni, amíg elcsitul az ostrom. Ami hamarosan bekövetkezik, mert kezdetleges létrákat hoztak eme mocsári lények, melyeken megkezdték a felmászást. És még rengetegen érkeznek az erdőből.
Te pedig ha városba befelé is figyelsz, kiszúrsz a tömegben egy sötét elfet, aki álca nélkül, szürke bőrrel vág át az emberekkel zsúfolt utcán.

A törekvésem a értelmes beszédre, nem tűnik túlságosan jónak. Ezek a lények nem tűnnek értelmesnek. A csudába! Sebaj, felmegyek megnézem védett helyről mi zajlik itt. Ahogy elnézem itt se a katonák és se az emberek nem félnek. Mindenki nagy természetességgel mozog, mintha csak takarítanának. Vajon ezek ilyen jó harcosok, vagy ellenfeleik nem jelentenek kihívást? Bárhogy is meg kell tudnom hol vagyok, és az aranyat sem értem. Vajon mi lehet ez?
Miközben visszatérek a híveimhez és a városhoz, hogy jobban megfigyeljem.

- Ketten jöjjenek velem, a többiek itt maradnak.

Majd elindulok a tömegben. A város könnyed nyugodtsággal kezeli a helyzetet, s kint pedig hüllők százai várják, hogy bekaphassák őket. Kicsit megyek még amikor megpillantok egy éjtündét, az emberek közt. Senki nem fél tőle, pedig az emberek nem igen kedvelik őket. Nos, úgy érzem megkérdezem. Elindulok hát felé.
Mikor közel érek hozzá megszólítom, majd kezeimet újra gyakori állásukba helyezem, összekulcsolom:

- Áldás néked! Kérem, ne haragudjon a zaklatásért. Bizonyára láthatja, nem idevalósisak vagyunk. Néhány kérdést szeretnék feltenni Önnek, ha nem zavarja.

Majd felkészülök, bármi is lesz, bár egy éjtünde támadását nem tudom kivédeni.

/Valora/


A tömegben felbukkanó selfet különösebb kutakodás, követés nélkül egyből megszólítod. És bár ha csak ti lennétek ketten, könnyen előfordulhatna, hogy legyőzne. Ám sokan vannak körülöttetek. És a dolgok pillanatok alatt mehetnek egész másfele, ha nincs jól előkészítve.
-Üdvözlöm Valora királynő Urb városában! Én Véta vagyok, helyi prémkereskedő. Már nagyon vártuk Önt. Talán ha az ideje engedi, majd térjen be a boltomba egy kis nézelődésre.
* A sarkon lévő ruhaboltra mutat. És te már tudod, hogy ide valószínűleg sosem találsz majd vissza. Urb mesebelinek tűnő városába csak néhányan tudtak elérni. Ők is véletlenül. Homokvihar elől menekülve vagy épp napok óta nem találtak vizet és hirtelen megpillantva a falakat bekérezkedtek. És csodás kultúráról beszéltek, ám néhányan beleőrültek, hogy keresgélve vissza akartak térni, de sehogy se találták.
Néhány ponton a nagyon eltérő beszámolók közösek. Ezek közé tartozik, hogy valahol az orkok vidéke, az érintetlen vadon és az emberek lakta vidéktől északra határos üres puszta között jártak, amikor véletlenül megpillantották.

Végre valaki helyesen ejti a nevem és a rangom, szép. A férfi kedélyesen bemutatkozott, s fajtájára nem jellemzően kedvességet mutatott. Vajon ez mindennapos itt? Vagy csupán egy csapda? Prém kereskedő....Urb...
A szemem kerekre tágult, s aki kicsit is jártas volt a világ történelmével, az tudthatta Urb miféle város. EZ lehetetlen! Lehet álmodunk és mind meghaltunk? Valóban Urbban lennénk? Kerekedett ki a szemem.De akkor ez jót jelent....a sok mendemondából vajon mennyi lehet igaz. Sokan csupán egy babonának tartják, s jómagam itt vagyok?

- Ki lakik a palotában, jóuram?

Kérdeztem érdeklődve. S bár ezernyi kérdésem lett volna, mégis ez érdekelt a legjobban. S ha van lehetőség rá, odamegyünk rögvest. Hisz Urb királynője legendás volt. Vajon tényleg olyan, amilyennek leírják?
A híveimhez fordulok.

- Nos gyermekeim, felmegyünk a várba. A többieknek üzenjék meg, hogy látogassanak körbe és ha találnak valami érdekeset, ami előnyünkre válhat, ne habozzanak megvenni. Urb városának vendégszeretetéről minden vándor beszámol...

Már vártak. Vajon mit jelent ez?

/Valora/


Egy kupec nem tűnik számodra a legérdekesebbnek ebben a városban. A városállam uralkodója sokkal inkább egyenrangúnak tűnik. És hamar tovább lépsz az államszervezet hatalmas gépezete felé. Az éjtündétől megtudod a nevet és azt is, hogy szabad a bejárás fényűző lakába.


-Üdvözöllek! Kaszandra vagyok, Urb úrnője. Szolgáim már értesítettek, hogy erre felé tartasz.
* A nőnek igen jó az ízlése. Oroszlánbőrtől kezdve gazdagon díszített porcelánokig nem sok dolog lehet még Neminrán kívül, amivel nem találkoztál akkor, amikor a folyosón vezettek a katonák. Kíséretedet sajnos a kastély bejáratnál kellett hagynod, már akik veled tartottak és nem indultak bevásárlásra.
Most épp két ogre van a fekete hajú nő trónja mögött, még ha nem is ismered a fajt és nagyra nőtt orknak nézheted leginkább.

A vár vagy nevezzük inkább palotának, hatalmasnak bizonyult, nagy tornyai árnyéka szinte több házat is betakartak. A kapuhoz érve nem kellett csöngeti vagy kopogni, már vártak ránk. Egy kámzsás alak vezetett minket át a folyosókon melyekről egyszerre volt az az érzésem, hogy szépek, de mégis ijesztőek egyszerre. Elhaladtunk egy csodálatosan kifaragott kőszobor előtt, amelyről megállapítottam, hogy eléggé hasonlít az egyik alattvalómra. Persze akadt számtalan csecse-becse amiről fogalmam sem volt mi lehet.
A trónterembe lépve megpillantottuk a nőt, jó kisugárzás áradt belőle, valamiért nem tudtam elmondani, de igencsak borzongató volt ránézni, habár mosolygott.

- Áldás néked Kasszandra, Urb úrnője. Én Valora Moor vagyok, a messzi északról érkeztem.

Majd elgondolkoztam, hogy nem északról jöttem, hanem az orkoktól, de úgy vélem ez lényegtelen.

- Had dicsérjem meg városát és palotája pompáját, gyönyörű. Valamint a kint harcolók is elég ügyesen forgatják a kardot.

Majd közelebb léptem egy lépést felé.

- Tudja eddig nem hittem, hogy létezik Urb.

Kacagok fel közönyösen, majd körül nézek szememmel a trónteremben. Fantasztikus! Közben ,ha felel akkor válaszolok.

- Hallottam, hogy Önöknél lakoznak tudósok, akik a világ legtöbb okosságát megszerezték, ezért képesek akármire.

Csillant meg reménytelien a szemem. Fekete mágia, harci eszközök, és bestiák létrehozása....mennyi lehetőség, s Urb városa megannyi kérdéssel szolgálhat. De az is lehet, hogy ez egy átlagos város, semmi érdekességgel. Ki tudja?...

/Valora/



A trónon ülő nő bólint. Több évszázada ugyan úgy írják le a külsejét az innen visszatért utazók. És ez is azon kevés dolgok egyike, amiben meg szoktak egyezni a beszámolók. Ettől függetlenül élőben kevésbé titokzatos.
-A városom beszerez mindent, ami minőség. És jó kapcsolatot ápolunk mindenkivel. Meglepődne bárki, aki hirtelen megtudná egy pillanat alatt, milyen hatalmasok is a lehetőségeink.
* A szája szélén formálódó mosoly immáron több volt, mint barátságos. Nagyon magabiztos a Jövőt illetően.
-Egy ajándékot készítettünk elő és ez talán valami sugall majd.
* Egy feketén csillogó kővel berakott gyűrűt hoz az egyik szolgálója. A bársony párnán heverő darabot neked nyújtja.
-A használója képes villámot kilőni öt méteres körzetbe bárkibe, akit az megüt. Nem halálos, de igen figyelmeztető. Nem is hinné az ember, hogy ilyen sokat tud egy ilyen apró fegyver.
De kérnék én is egy szívességet. Ahmest az idei nagy ünnepélyen szokatlanul könyörületes legyen az áldozatra jelentkezőkkel!
* Hősünk már rég volt odahaza. Nem értesült arról, hogy a szokásos négy főn túl még ketten belekeveredtek az arénába megrendezett áldozatokba. Bár talán híveid jelenléte nélkül, akik még mindig a kastély előtt várakoznak, talán a főpapnő maga is el tudja dönteni a választ.

A rejtélyes asszony, nem köntörfalaz, s belevág mondandójába. Milyen különös, hogy ennyire tudja mi a szívem vágya. Lehetetlen, hogy ez ne egy mágus legyen. Nagyon erős mágus ráadásul. Szívesen eltanulnék ezt azt, de sürget minket az idő.

Egy váratlan, ámde kecses ajándék üti a markomat. Egy ónix gyűrű, de vajon mire képes. Hamar megtudom a választ rá. A szemeim becsvágyóan fürkészik a gyűrűt. Ha pár koszos férgen múlik, igazán elengedhetem őket ezért a becses holmiért.

- Oh, milyen fenséges az ajándék. Szívem hű vágya.

Az ünnepségek úgy látszik nem úgy zajlanak, ahogy kellene. Kár, hogy nem szolgálóimtól értesülök a hírekről, hanem tőle. Jó lenne már haza érni és újra kézben tartani a dolgokat.

- Ahmest jóindulatú azokkal, kik áldják őt.

Utaltam a nőnek arra, hogy betartom a szavam.

- Kikkel legyen elnéző az istenség? Mit érjek tőle?

Meredek a nőre, vajon miért fontos neki néhány halandó élete.

/Valora/



A város úrnője felkacagott.
-Távol álljon tőlem, kedveském, hogy megmondjam egy istennek, hogy kivel legyen elnéző és kivel nem. Úgy tartom, hogy ha sokat imádkozol haza úton, akkor helyesen fogja vezetni a kezeidet. És talán más istenek is segíteni fognak neked ebben.
* Utolsó mondatot egy picit másként ejtette. Különös fontosságot tulajdonított neki. Ám úgy tűnik, nem kívánja felfedni minden titkát. És különös érzés fog el, hogy talán nem véletlenül pont most tévedtél az elfeledett városba.
-Hamarosan még lehet találkozunk. Most sajnos sürgős elintéznivalóm akadt. A kapuk ismét nyitva, ha haza kívánnál térni, az út szabad előttetek.
* Ezzel talán örökre kivonult nem az életedből, nem csak a trónteremből. És útitársaid néhány édességen és nem túl hasznosnak tűnő dolgon kívül nem találtak semmit a vásárban. Ám ez a kitérő valószínűleg így is igen hasznosnak bizonyul majd.


/Köszönöm a játékot! Folytatás majd Észak-Bivaly városában./

A nő sokat sejtető szavakkal illet, és nagyon rejtélyesen közli a mondandóját. Vajon, mit ért mindez alatt? Vajon nem véletlen, hogy ide tévedtünk. Istenekről beszél, de vajon mégis melyik Isten segíthet nekem...vagy lehet teljesen máshogy értette. Akárhogy is:

- Köszönettel hódolok előtted. Ha a jövőben támogathatom utadat, ne felejts el felkeresni. Bár, ahogy gondolom, én fogok rá találni, ha kell.

S elmentünk a trónteremből. Még egyszer utoljára megnéztem magamnak a várost, s talán egy házfalat is megfogtam. Majd mikor távoztunk, mintha csak a föld nyelte volna el, el is tűnt a város. Irány haza!

/Dreyndra/


Főhősnőnk egy átmúlatott leszbikus ágytorna után elindult hódító útjára, ám váratlan akadály nehezítette útját. Annyira váratlan, hogy egy emberek őrizte vár emelkedett azon a forgalmas úton, mely kifelé vezetett volna Zevadar kietlen vidékéről. Messze az ő királyságuktól, az éjtündék által dominált területen, de egyik vele tartó katonában már felmerült az ötlet, hogy talán túljöttek határaikon és az orkok hívhatták meg az idegeneket az Oughwari-hegységrendszer védelmére. Már percek óta fontolgatta, hogy feltegye hangosan is a kérdés és azt hogyan, amikor egy újabb szokatlan dolog történt, most viszont a hátuk mögött.
Visszanézve a dörgésre sötét felhők takarják el az égboltot és rohannak keresztül északról. És már látható is a csúcsokon a fehérbe boruló táj. Eme északi királyságban, melyből elindultatok, nem olyan ritka, ám nem egy enyhe nyári napon. Ha vissza is fordulnátok, hamarosan három -néhol négy- méter magasra nőtt hó akadályozza és úgy tűnik az ellenséges erőd jóval közelebb van, mint a saját csapatok.
-Már csak ez hiányzott. -szólal meg az egyik veled ment katona.

Egész úton a várig azon gondolkoztam hogyan, s miként tudtak ezek a patkányok ide települni. Még is hogy kurva életbe kerülte ez el minden hadvezér, köztük az Első Lord figyelmét is? Aztán elértük a megfelelő helyett ahonnét még észrevétlenül megfigyelhetjük ezt az erődítményt.
Majd egyik katonám szólal meg a közeledő vihar láttán.
-Meg is van az önkéntesem, maga mehet vissza szólni az Első Lordnak hogy mit is találtunk.
Közöltem vele a jó hírt, így legalább nem kell fáznia a több méteres hóban.
-Mielőtt még azt gondolná rá ér elindulni, egy hetet kap hogy újra csatlakozzon hozzánk az Első Lord saját jellegzetes pecsétjével ellátott helyzetértékelésével, ha ez még se sikerülne akkor ajánlom figyelmébe a legközelebbi hidra fészket.
Vagy még is előbb fagy halálra mint sem elérné célját? Ki tudja, egy biztos példásan bemutattam azt hogy ki rosszabbra vágyik könnyedén meg kapja, majd a többiekre néztem.
-Maguk pedig térjennek vissza a többiekhez, egyedül indulok meg a városba felderíteni ha nem érkezzek meg egy napon belül induljanak vissza s értesítsék a haditanácsot hogy új hadvezérre van szükségük.
Talán életem második leghülyébb ötlete volt ez, bár ha jól kiszámolom a lépéseket talán, de csak talán képes lennék meg szabadulni attól az istenverte démoni paktumtól, de ez most egy másik történet így hát irány a város lássuk mivel találkozok oda bent.

/Dreyndra/


Elsőre nem tűnt kimondottan feltűnőnek nyáron, de a város furcsa csendben honol. Hamar beér a hóvihar, nem sok jót ígérve a visszaküldött katonáidnak sem az úton. Ám már bokáig érő szakadó hóban te eléred a közeli városkaput.
Még csak most kezdett el esni, az egyre sötétebb égbolt azt ígéri, hogy hamarosan már egy gyalogos nyakáig fog érni. Ám leshelyetekről idefelé gyalogolva tűnik csak fel, hogy nincs füst a házak kéményeiben. Általában elég enyhék szoktak lenni Zevadarban is a nyarak ahhoz, hogy ne keljen befűteni, ám amikor belépsz a városba, akkor sem gondol ilyenre egyetlen lakó se.
Néhol a szél csapkodja a budiajtót. Egyik ereszről pedig egy varjú károg.
-Kár! Kár! Kár!
* Ahogy tovább lovagolsz, egy dögkeselyű kezd a fejed felett körözni. Szürreális, hogy miközben a falon láttad az ember őröket, idebent nem találsz egy polgárt se. A bejárat két oldalán lévő bástyához felvezető lépcsőház tölgyfa ajtaja nyitva van. Ha tovább mész be a központ felé, akkor pár lépés után a varjú átszáll egy másik kettőre és onnan folytatja a károgást.
-Kár az embereidért! Milyen nagy kár!

Lassan érek a városhoz s ahogy végig haladok rajta sokkalta kihaltabb mint hittem, egy varjú károgására leszek figyelmes kedvelt egy hang számomra meg is állok egy pár másodpercben gyönyörködni benne majd folytatom az utam majd végül a károgó madár meg szólal.
Szótlan maradok, meg se torpanok tapasztaltam már furcsább, kellemetlenebb, dolgokat mint sötét mágus. Ha még is emberbe futnék elő adom az eltévedt közkatonát.

/Dreyndra/


Egyre magasabb lesz a hó és hirtelen az élőhalott hátasod is megbotlik. Ha hátra nézel, hogy mi volt az, akkor egy halványkék-fehér bőrű embert látsz mögötted feküdve, aki teljesen halott. A bőr kesztyűje alatt az egyik ujján valami feltűnően dudorodik. Gyanakodhatsz, hogy mitől, de ha megnézed, akkor igen egy gyűrű van az ujján. Ráadásul érzed, hogy különleges. De nem tudsz rájönni, hogy a manna szálait hogyan és főként mi célból görbíti meg. A többi felszerelése közel értéktelen.
Ám valahogy túl kellene élned a hóvihart, mert a táborban maradt katonák remélhetőleg behúzódtak gyorsan felvert sátraikba, de akiket visszaküldtél, azok gyaníthatóan mostanra már ugyan ilyen arccal fekszenek a hóban.
Az egyik torony tetején mozgást veszel észre. És hirtelen döbbensz rá, hogy természetellenes, hogy az erődítmények tetején sehol nem keletkezett hóbucka.