Lassan érném el a város belsőbb részeit melyre feltekintve érdekes módon nem láttok havat hullani, talán egy ügyes illúzió lenne csupán? Majd lovam meg botlik egy emberi hullában, szerencsétlen halálra fagyott ahogy közelebbről meg vizsgálom miután sikeresen ki ásom magam a hó alól bőr kesztyűjét eltávolítva egy érdekes gyűrűt találok. Erős mágia forrása van a tárgynak, de jelen helyzetben nem lenne bölcs dolog feltárni minden titkát így elteszem a lehető legjobban elrejtve majd tovább indulok hátasomra vissza ülve a város felé, remélhetőleg előbb elérve mint hogy a hó teljesen betakarjon.

/Dreyndra/


Hosszú időt tölthetsz a városban, de élővel mégsem találkozol egészen addig, amíg teljesen átszelve egy túloldali bástyán végül három nagykabátos őrrel nem találkozol. A halott lovadat hátrahagyva mész fel az erődítés tetejére, ahonnan tűz fénye világit. Két pikás emberi strázsa szótlanul néz rád, majd visszafordul a kezét melengetni. De a törpe úgy tűnik sokkal jobban bírja náluk a már zúzmarás vaspáncél ellenére is. Ő szól hozzád.
-Az úrnő jelenleg nincs itthon, ha őt keresi. Legalább egy hónap, mire megjön. Addig nyugodtan beköltözhet az egyik házba és legyen a vendégünk!
* Nemtörődöm hangon, nem igazán éreztetve biztatást, hogy fontos lenne számukra, hogy maradsz vagy visszajönnél később. Még csak nem is látszik rajtuk, hogy különösen meglepődtek volna a felbukkanásodon. Rajtad múlik, hogy kérdezel-e tőlük valamit, mert a hó lassan olyan magas lesz odalent, hogy lovon sem tudod átszelni. Noha nem sejti senki, hogy pár óra múlva olyan gyors olvadásnak fog indulni, mint amilyen gyorsan most leesett.

Kihalt utcák, csak is a vihar hangja kísér utamon, na meg élőholt hátasom lépéseinek hangja az egyre nagyobb hóban. Elégé sokáig bóklászunk a városba, lassan már lovamon se fogok ki látszani a hó alól addigra meg már kéne találnom egy helyet ahol meg húzhatom magam. Végül elérek egy bástyára feljutva hűséges lovamat hátra hagyva néhány őrrel találkozok, két ember egyetlen törpe.
-Hát üresedés a házakban az van mint láthattam ide felé vezető utamon.
Válaszoltam vissza a törpének, bár félelem járt át mert ebben a helyzetben nem vagyok olyan előnybe amilyet én szeretnék.
-Meg engedik az urak hogy csatlakozzam önökhöz a tűz mellet?
Tettem fel az udvarias kérdést, bár lehet ezen formalitás meggyőzőbb lett volna ha nem teljes harci vértezetben és fegyverekkel tele díszítve álltam volna ott. A hideg viszont még az én fajtámat is képes meg törni, akármennyire is kedveljük az ilyen fajta időjárást.

Az őrnek még csak az arca sem rezdül meg az üresedés említésére. Nem igazán megszokott, hogy az ellenséges fajok ilyen nyugodtak maradjanak egy self jelenlétében. Főleg ha fegyver van nála és náluk is. Vagy sikoltoznak a legtöbbször, hogy segítséget szerezzenek és figyelmeztessenek másokat vagy csapatostól megtámadják. Vagy mindkettő.
Ám ezúttal teljesen természetesnek veszik a jelenlétedet és intenek, hogy jöjj közelebb, mikor ezt felveted. Leülsz és a hidegben igyekeznek felvenni újból a beszélgetés fonalát.
-Mi hozott téged Urbba, a titkok városába? Esetleg valamit meg akarsz tudni?
* Egy csajkába tölt magának forró kávét és elkezdi inni. Bár nem kinál meg vele, de a főzőt visszateszi a tűzbe, hogy bárki más -te is- bármikor kivehesse és tölthessen magának. Igaz csak zaccból készült.

Ahogy le ültem a tűz mellé, egy barátságosnak tűnő mosolyt vetítem az örök felé, bár indokom nem lett volna rá, mégis elgondolkoztam azon hogy pár jól irányzott suhintással oldjam meg az esetleges problémákat, de az talán nagyobb bajt hozott volna rám. Majd elhangzott a kérdésem itt létem okáról.
-Őrjáratból dezertálok.
Közöltem rezzenéstelen arccal, igen kevesen maradnak életben a sötét elfekkel való találkozás után, bár talán így is kételkedésre adhat okot páncélom díszítése ami első ránézésre is árulkodik a magas katonai beosztásról.
-Esetlegesen tudják hol szerezhetnék valami át meneti munkát a városban?
Tettem fel egy olyan kérdést aminek kimondása bármelyik sötét elftől furcsán hangozhatott volna, de hogy egy hadvezértől, az elődjeim biztosan forognak most sírjukban.

Bár érzed azt, hogy történeted és külsőd kissé elüt egymástól, ám ezek az őrök valamiért nem nagyon zavartatják magukat még mindig. Olyannyira, hogy kedélyesen beszélgettek.
-Nos, új zsoldos mindig jól jön. Egy self hadvezér fogadására készülünk és jól jönne valaki, aki tudja mit hogyan szeretnek. És talán megnyugtatná egy új fajtárs jelenléte is a csapatunkban.
* A hóval vastagon borított város látképe igen csak furcsán hat, ha ők egy fontos vendéget várnak épen. Halott varázstárgybirtoklók a hóban, kihalt házak...

És amikor azt hinném hogy az örök nem tudnak még jobban meglepni közlik velem hogy egy hadvezérre várnak. Érdeklődve nézek feléjük, miközben azon jár a fejem hogy még is mi dolga lenne itt bárkinek is.
-Egy hadvezér látogatása nagy tisztesség,
és kedvükre tenni igen csak nehéz, bár talán könnyebben segédkezhetek ezen ügyben egy név és a megfelelő összeg hallatán.
Kijelentésemben téve fel a két legfontosabbnak vélt dolgot nézek bele a tűzbe és várom a választ, ki tudja milyen hasznom nem válik még ebből. De ahogy telik múlik az idő saját biztonságomról is gondoskodni szeretnék, s így igyekszem hangtalanul, tátogva elmondani a Gyengeség varázslatnak minden igéjét, kicsit versesebben a meg tévesztő hatás kedvért.

Urb katonái örülnek, hogy csatlakozol hozzájuk. Ismereted a fajodról és katonai múltad, mely első ránézésre is tagadhatatlan nagy hasznukra lehet az előttük lévő hónapok elvégzendő feladataiban. És így mosolyogva válaszol a beszélő.
-A vendég neve, aki körülbelül három-négy hónap múlva érkezni fog egy hadvezérasszony, bizonyos Dreyndra nevű. Minden bizonnyal egy győztesnek hit hadjáratra indulva.
A fizetség pedig ne legyen gond! Bármit megkaphatsz, amit kérsz.
* A fázós, hideg nap ellenére jó kedvűen kortyolgatják a kávéjukat és a reakciódat nézik.

Lágyan elmosolyodom nevem hallatán, s amilyen gyorsan jött a mosoly úgy jött a felismerés. Várnak rám és csapataimra, miért? Merült fel bennem a kérdés, ahogy tekintettemmel a katonáim lehetséges táborának irányába tekintek.
-Szóval Dreyndra... Szólaltam meg finoman, majd a törpre tekintettem.
-Ha ő győztes hadjáratra indul akkor ott már rég eldőltek a csaták végkimenetele. Álltam meg egy pillanatra, jobban elgondolkozva azon amit hallottam. Hitt, sikeresnek hitt... fontolgattam magamban mit is jelenthez ez, elvégre legtöbb csatámat igyekszem előre eldönteni a saját javamra, főleg amikor Malthael csapatai is mellettünk menetelnek...
-Nehezen tudom elképzelni legkeményebb kiképzést alkalmazó hadvezérasszony vakon rohanna egy győztesnek hitt hadjáratra amire ő nem tervezett volna több tervet is. Közöltem azt mit is gondolok magamról, katonáimról és arról a badarságról hogy csak hiszem a győztes hadjáratot, bár reméltem hogy valamennyire vitába szállnak velem és fény derül arra hogy mégis mire gondolt az őr.

Ezúttal elszámítottad magad. Könnyedén kihúzhatnád belőlük az információkat, ha vitázni kezdenének tömör és szavaikkal ellentétesnek vélt megállapításaiddal. Ám úgy tűnik annyira nem kavarja fel őket a leendő történések.
-Ha így gondolod, akkor az úgy is van. A saját fajodat te ismered a legjobban.
* A fehér táj semmit nem mutat meg a távolban táborozó csapataidból. És eltelik egy kis idő, mire végre az egyik pikás ember belekezdene egy régi szerelmi kalandjának elmesélésébe, de a törpe hamar közbeszól.
-Umwold majd segít neked és eligazít a városban. Ő is északi elf. Azt hiszem talán abban a házban húzta meg magát a vihar elől.
* Egy hóbuckára mutat, ami lehet egy túlméretezett szénarakás is hóval beborítva. De egy félig földbe süllyesztett kis házikó is megbújhat akár alatta. Ha odamész csak a szilárd víz látszik mindenhol, ajtónak egyelőre nyoma sincs.

Nehéz eldönteni hogy higgyeke az őröknek, bár nem adtak még okot. Majd lassan le emelem a pallost hátamról, majd arra támaszkodva állok fel és indulok meg az említett ház irányába. A hideg bár ki kezdett engem is akár mennyire is megszoktam azt, a kényelmes, meleg, hadvezéri lakosztályt.

Ahogy közelebb érek az említett házhoz bejárat helyett csak a hideg, dermesztő, jég békés magánya fogad. Jobb lehetőség hiányában tovább kutatok a bejárat után.

Remélve azt hogy Malthael keresésemre indul, elvégre a démoni kolloszusnak ezen rideg idő járás nem lehet akadály feladata elvégzésében. Ha szerencsém van több órába kerülhet neki átkellni a méteres havon, ha viszont szerencsém ellenem dolgozik a démoni lény akár a következő pillanatban is meg jelenhet ami biztosan tönkre vágja az ígyis kétes mesémet a dezertálásomról.

Kénytelen vagy pallosod markolatával feltörni a falakra fagyott jeget, amivel először csak a ház falát találod meg. Ám belül valami megmozdul. Mintha valaki ezt mondta volna:
-Türelem, mindjárt megpróbálom kinyitni az ajtót. Ki van odakint?
* Egy egész más helyen kezd el dörömbölni, ezzel legalább be tudod lőni. hogy hol folytasd úttörő szerepedet a jeges pályán. A benti ürge nem tud megbirkózni a befagyott bejárattal mindaddig, amíg te kívülről le nem vered róla a fagyott vizet, de hamarosan egy meleg kunyhóba léphetsz be. Bár tűz nem ég, de mégsem hűlt ki a kunyhó.
Egy férfi fajtársad köszönt.
-Üdv! Umwold vagyok. Miért mászkál odakint ilyen cudar időben?

Pallosommal kezdek el utat törni, szerencsémre a markolat gombja igen jól megmunkált acél és bírja a zord használatot. Majd lassan a bent tartózkodó megszólal, egyenes az ajtóhoz térve amivel nagyban megkönnyítve dolgomat a jég pusztításában.

Lassan nyílt ki az ajtó s mögötte egy fajtársam fogadott. Melegben, ahol tűznek nyomát se látom, de kellemes hőmérséklet uralkodik. Ahogy beléptem olyan gyorsan csuktam be magam után az ajtót, ha majd eljön az ideje a távozásnak addigra már Démoni testöröm is a segítségemre lehet. Közben elhangzik a férfi neve és első kérdése felém.
-Őrszolgálatból dezertálok. Közöltem ridegen mintha ez népünk szemében nem egy halállal büntetett vétség lenne. Bár lehet hogy zúzmarás páncélom díszítéséből elsőre nem érzékeli valódi rangom, de idővel mikor a páncélom díszítése végre láthatóvá válik igen csak könnyen meg mondhatja hogy ki is lehetek.
-Mit keresel itt Umwold, távol az otthontól,
családtól? Bár nem a legmeggyőzőbb formámat sikerült elővenni, meg hát lehet az sem segít a helyzeten hogy pallosomat csak lassan függesztettem vissza helyére.

A másik éjtünde arcán nem látszik érzelem a "sorsod" hallatán. Vagy megtanulta nagyon jól leplezni érzelmeit vagy valóban közömbös ki dezertál és ki nem Zevadarból. Ám lényegében pont ezt a kérdést teszed fel neki, ezért kapsz is egy választ.
-Itt élek a fiammal együtt. Az asszony belehalt a második szülésbe. De gondolom nem ez érdekel.
Én Urbot választottam, a legendás várost. És nem kötődöm a self királyhoz. Ebben a kis miniállamban így megy. Én vagyok az Úrnő méregkeverője. A napok legnagyobb részében meg egyszerű kelléke az udvarnak. Jelenleg meg egy hóvihar túlélője.
Lassan el kellene kezdeni utána nézni, nem esett-e baja valakinek a városban. Néhányaknak problémát okoz még az ilyen kis hideg is.

Bőségesen felvázolta az úriember mit is kereset itt. Méregkeverőként dolgozik, mire nem tudnám használni ezen tudását... de nem újoncokat toborozni vagyok itt.
-Sajnálom. Elfojtva hangzott a szó amit épp csak ki ejtettem. Majd lassan mikor mondandója végére fojtattam.
-Dreyndra. Közöltem nevemet, egy látszólag a tisztelet megadó meghajlással, miközben lassan fordultam az ajtó felé.
-Ha így gondolod hogy segítségre van szükségük haladjunk, nem igazán kellene időt veszíteni, bárkinek az élete múlhat rajta. Közöltem szerepemhez legjobbnak érzett mondatom, ha mást nem is biztosan meg lepi Umwoldot. Bár már nevem elárulásával és némi tudással a hadseregről már rég átláthatott igen gyenge álcámon.

A férfit láthatóan meglepte túlságosan szentimentálisra sikerült jeleneted. Nem várt volna tőled ennyi érzelmet. Ám arcán kívül más nem nagyon mutatta. Mintha nem lenne nagy jelentősége, hogy igazat mondtál-e vagy sem.
Ahogy kint a hidegben vágtok magatoknak utat, rákérdez egy dologra.
-Ha te vagy Dreyndra, akkor nem téged várunk vendégségbe? Mármint pár hónappal később kellett volna elindulnod a számítások szerint egy reményteljes hadjáratra. És közben itt megállnod vendégségbe, hogy fogadjon az Úrnő.

Elgondolkozom hogy talán nem a legjobb ötlet volt keresztül vágni a hótengerén, főleg nem segítséget nyújtani más fajoknak. Szerencsémre egyetlen rossz akarom se láthatja ezt. Majd a férfi szavaira figyelve gondolkoztam el hogy pontosan miért is várnak engem.
-A számítások gyakran hibásak, ezt az egyet jól megtanultam az évek alatt. Válaszoltam röviden majd én tettem fel a kérdést.
-Az pedig hogy reményteljes hadjárat nem létezett, nem is fog soha... Bolondnak mondható aki elhiszi hogy remény létezik, s ezt fajunk létezése alatt többször bizonyítottuk, avagy tévednék ezzel kapcsolatban? Kezdtem el elmélkedni hangosan, majd egy pillanatra meg torpanok, majd egy mély levegő után folytatom a havon való átkelésemet.

A férfi csak csendben bólogat szavaidra, mellyel cáfolod állítását, hogy ez egy reményteljes hadjárat lenne, amire elindultál. Hadvezérként nem sokan mernének piszkálni amiatt, hogy megtévesztésből segítesz más fajokon, ám az a néhány valóban komoly ellenfél lenne, akik ellened fordulnának egy elbizakodott lépés esetén.
-Urb nem foglalkozik azzal, hogy ki miben reménykedik saját magán kívül. Itt megvannak a saját céljaink, mint tudod. És az alap...
* Hirtelen megtaláljátok a hóban fekvő hullát, és lehajol társaságod mellé, hogy alaposabban megvizsgálja. Eddig sem volt titok előtted, ahogy most már számára sem, hogy a fickó megfagyott.
-Kár érte. Mefet az egyik varázstárgykészítőnk volt. Neki kellett volna pár nap múlva elkezdeni az ajándékodat megcsinálni. Most oda adhatjuk a munkát valaki másnak...

Savanyú mosoly kerekedik arcomon a férfi szavait halva. Majd a távolban lassan egy ismerős alakot látok meg.
-Már csak ő hiányzott.
Mormogtam el a félhangos szavakat egy mély lélegzettel. Az ismerős alak egyre közelebb ért s már a férfi számára is kiválóan észre vehető volt hogy ő nem egy átlagos katona. Ahogy halló távolságon belülre érkezik szólalok meg felé.
-Legalább az időzítésed még mindig borzalmas, ahogy azt már meg szokhattam tőled.
Közöltem a fémkolosszus felé aki ép csak meg vonta erre vállát, s szótlanul csatlakozott piciny társaságunkhoz. Malthael végül csak átvágta magát a hatalmas pusztán nehézségek nélkül.

Ahogy a termetes démon odaér, végül valószínűleg csak megszólal. Hiszen Pokol beli ura jóval több mindent tud a világotokról, mint az itteni halandók.
-Nem sok dolgunk lesz itt. Urb néha felbukkan itt-ott-amott. Majd nyoma vész ismét. Kevés esély van rá, hogy bele tudod szőni terveidbe. Ám megnyugtatásul nem ellenségesek, csupán minden oldallal semlegesek.
Bár ha ez a csóka készítette volna az ajándékodat... Aki itt járt, mindenki értékes ajándékot kapott. Kár lenne kihagynod.
* Az ujjadon még mindig ott van a varázsgyűrű a kesztyű alatt. Dönthetsz úgy, hogy bosszankodást színlelve lelépsz vele vagy kivárod mi fog történni. De lehet nem is volt véletlen, hogy megtaláltad nála azt az értékes tárgyat?

A démoni kolosszus több információt oszt meg velem mint eddig bármikor, talán mestere vert bele egy kis jó indulatot vagy ő sem bírná ezt a hideget? Kár ezen gondolkoznom miközben a méregkeverő felé nézek.
-Semlegesek, ez meg magyarázza miért nem akartak első látásra felakasztani.
Majd csak vissza fordulok a démon felé.
-Akkor maradunk, érdekel ez az úrnő, és a mondani valója, az ajándékkal kapcsolatban úgyse szerettem a meglepetéseket.
Majd kérően a méregkeverőre tekintettem remélhetőleg hogy meg mutatja szállásunk míg a város úrnőjére várakozunk. A Démoni kolosszus látványának a hatásairól pedig lehet ezúttal nem kell tartanom annyira.

/Robert/

/folytatás innen:
https://neminra.hungarianforum.com/t175p550-nini-well-a-tevelygok-es-megterok-varosa#16802
/

Úgy tűnik, papságod nem hozta meg a kívánt örök varázsfeltöltődést és lelki békédet. Pedig az imádott sárkányod a kezdeti fogadás után egyre nyugodtabb. Az imádott jószággal kicsesző isten viszont jóval elővigyázatosabb, mint remélted volna. Teljesen zár minden utat magához. Sem szellemi energiát nem tudsz tőle lopni, sem kilétére utaló nyomokat nem kaptál.
Ám nincs is erre szükséged. Érzed, ahogy Szakrális feltölt téged. Bár a bejárat beomlasztásánál furcsa érzésed van, mintha nem történt volna meg, pedig látod és hallod, de minden jól megy a továbbiakban. És beszélgetőtársad egyre inkább összeráncolt homlokát nézed. Jól láthatóan kezdi ő is lassan elveszteni az imént megszerzett nyugalmát.
A varázslat alatt, amivel el akarod pusztítani felkapja a mancsát és sújtani készül, ám utána fájdalom nyilallik mind a kettőtökbe és minden elsötétül. Egy nagyváros piacterén ébredsz hirtelen, mintha mély álomból kelnél. Hamar észreveheted, hogy ruháid helyett koldus rongyokba vagy öltözve. És nem úgy tűnik, mintha meghaltál volna. Vagy ha számodra igen, akkor egész biztosan nem a Jók jutalmát kaptad.
Az emberek nem törődnek veled, átlépnek még azon a szegélykövön is, amin eddig pihentél. Nem a megszokott gúnyolódó botod van veled, hanem egy másik vándorbot. Úgy tűnik, mintha csak egy korhadásnak indult faág leszakadt volna, te meg magadhoz vetted.
A közelben egy asszony épp halat vásárol. De van a környező eladóknál más tengeri herkentyű is. Mindenki szőke és a bőrük fehér a ragyogó napsütésben. A teret nagy, díszes paloták keretezik.

Robert

Üvöltve ébredek, egy város piacán. Hol a fenében vagyok, és mi ez a rongy rajtam? Dühösen nézek körül, hol az a nagyra nőtt csizmának való sárkány? De csak embereket, pontosabban kyreket látok mindenfelé. Ez kicsit sokkol, hisz Calawynre nem mennék még oda a hatalmam kevés bár kitudja. Ha meghaltam durva vicc ez pokolnak, ha nem akkor Szakrálisnak reszeltek mert kicsontozom azt a hazug hüllőt. De ez a kikötőváros, durván ijesztő és nem azért mert rablóktól tartanék, hanem mert békés és szinte már nos nem természetes. De ideje körülnézni még jobban és megtudni merre is vagyok. Aztán keresni egy kiutat mert Lisbethék várnak rám. Így az első személyt megérintem, és kérdezni kezdem.
-Elnézést megtudhatnám mi ez a hely, és hogy hol vagyok? Bár lehet a mikor is érdekelne. Nem látott egy házméretű hüllőt sebbel az oldalán? Van némi tartozásom felé le szeretném verni rajta. És ha már kérdések hol a holmim?
Bár erre nem is kell válaszolnia, szemem becsukom és keresni kezdem a ruháim és a felszerelésem.

/Robert/


Nagyot változott hősünk hozzáállása a szárnyas gyíkhoz az elmúlt rövid kalandja során. Az utóbbi napokban, hetekben lázasan kereste, hogy a papja legyen. Ez sikerült is neki, amikor megmentette őt egy rátámadó lovagtól. Ám az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy inkább ellene fordul és saját maga öli meg.
Most pedig egy nagyváros nyüzsgő piacán ébred fel koldus ruhában. A fehérnép igen alaposan végig méri, mielőtt válaszolna. És tekintete nem a vágyat sugározta.
-Urb, a varázslat városában vagy. De gondoltam, ezt tudod... -mondja elbizonytalanodó hanggal- És a holmiját... -húzta el megint a száját- Talán egy másik csavargó ellopta magától, miközben aludt. Megesik az ilyen a magafajtájával, nem igaz?
* Az ebédnekvalóval -vagy talán vacsora- gyorsan tovább áll, mielőtt túlságosan túlértékelnéd a kedvességét, hogy szóba állt veled. És a sorok között elnézve hirtelen meglátsz egy bűvészt, aki egy csillagösvényt küld át egyik kezéből a másikba, majd vissza. Sokan kíváncsiak a szemkápráztató mutatványra, ahogy kifogyhatatlan energiával idézi meg az égi jelenségeket, hogy eltűnjenek a másik tenyerében.

Robert

A város ugyan csodálatos, de a lakosainak modora kb felér az orkokéval. Na de ne legyünk bunkók mint ők.
-Köszönöm hogy vázolta a nyilvánvalót hölgyem, az az apróság meg se fordul a fejében hogy ha kirabolnak nem hagynak nálam semmit? Á dehogy miért is tenné. Na de kösz a semmit.- hajolok meg illendően, illetve egy pöppet túl játszva a dolgot. Majd egy mutatványos kelti fel a figyelmem és ha ne adj isten a nő belém kötne ami nem fog megtörténni hisz miért venne figyelembe egy koldust. Nos én meg a gazdagokat nem szoktam figyelembe venni. Visszatérve korábbi keresésemre egyelőre nem lelem a holmijaimat, ami nem nyugtalanít mert számomra azok felérnek egy bolygót átívelő világítótoronynak. Nem azért mert olyan erősek, hanem mert annyi tárgyam van egy helyen. Kiszedni csak én tudom vagy az istenek, de nekik mire kellene egy bolond halandó kicsit életveszélyes játékai. Na jó halhatatlan, de semmi több és még jó hogy nem embert gondoltam, utóbbi időben kicsit nőt az agresszióm. Na de irány a bűvész aki elég kifáradhatatlan módon pazarolja a mágikus erejét mintha soha nem fogyna ki. Egy ideig nézem, pontosabban minden érzékemmel igyekszem felfogni mit csinál, és használom a "szemeimet" is mert az az érzésem Lisbeth és a társaság nagy szarban van, csak úgy mint a város ha annak az 5 személynek baja esik. Amint végez megszólítom az előadót.
-Üdv a nevem Robert, érdekelne honnan szeded a varázslataidhoz ezt a sok energiát, ugyan is nekem is van némi mágikus képességem de nincs hozzá energiám. Szóval érdekelne hogy működik a tiéd.
Ha esetleg kinevetne az öltözetem miatt, némi koncentrálással felemelek pár tucat kavicsot és táncolásba kezdek velük. Mármint a kavicsok kezdenek táncba nem én. Alakokat formálnak és a levegőben ropják. Ohh igen mágikus energiám az nincs de mentális van, mivel ahhoz nem kell hülye technika csak alvás és mostanában alig használtam szóval mesélő nem kekeckedhet.