/Nyomon-Lazy és Viridiel/


A forgalmas kikötővárosról az utóbbi időben keveset mesél a fáma. Bár a két elf pont a pletykák miatt jött ide. Ám a köznép a kontinens belsejében majdnem teljesen elfelejtette, hogy korábban szörnyű hírek keringtek a tengerre nyíló kapuról, alvilági leszámolásokról és nem figyelmen kívül hagyva sötét elfek megjelenését a történetekben.

A kapun belül szabadon mozoghattok. A bejáratoknál a strázsák a királyi címert viselik, noha a falakon nem ez, hanem hatszöget ábrázoló lobogót fúj a viharos erejű szél. A tenger felől érkezik és a távolban sötét fellegeket hoz magával.
A kikötő még mindig nem arra van, hanem északra, a folyóparton. Arra felé jóval kevesebb a hivatásos katona, annál több sarkon látni a már említett hatszög szimbólummal virító fegyverest, kik általában szigorú tekintettel nézik környezetüket.

Vannak jobb környékek is, ám a dokkokhoz közeli kerületek hol bordélyokkal teliek vagy épp bűnbarlangokkal, illegális kifőzdékkel és persze rengeteg raktárral, ahová az érkező hajókról pakolhatják az árukat.
A város központjában -főleg a kaszárnya körül- nagyon ritkán látni a geometriai alakzattal magukat megkülönböztetőket, arra felé szintén a hadsereg tartja fent a rendet.

Tavernát, kovácsot, más becsületes mesterembert szinte bármerre találhattok, ahogy kereskedők boltjait is. És nagyon sok járókelőt, noha az egész város szokatlanul szegénynek tűnik. A gazdagok mintha elfogytak volna.

Sok gondja úgy istengizán nem volt az út során, így némi tévutakról való visszatéréssel sikeresen eltalált Délos városába. A kapuk előtt állva az izgatottságtól már-már remegő gyomorral pásztázza a vidéket, amiből egyelőre nem sok látszik, hiszen a fal kitakar nagyrészt mindent. Mindenesetre már azt furcsállja, amivel először találkozik a tekintete: a jelek mássága. A királyi gárdáét még felismeri, de a hatszögről, ami mindenütt megjelenik, egyelőre ötlete sincs, mit takarhat - éljen a vadvilági élet! Némileg így hátrányban is érzi magát, ugyanakkor ad annak is egy esélyt, hogy ez egyfajta kulcs lehet, ami a történetben nagy szerepet fog játszani.
Vagy nem.
Remélhetőleg mindenféle akadály vagy megállítás nélkül léphet a város területére, de ha meg is állítják, majd más útirányt adnak neki, akkor állatként belopózik; semmi gond nincs ezzel. Az őröket elhagyva aztán igyekszik a grimaszt elnyomni, ami az újfent megjelenő, Lukoilhoz képest még nagyobb tömeg miatt ülne ki az arcára. Megnyugtatja magát, hogy pár napnál hosszabb ideig nem fog itt tartózkodni, hőn szeretett környezetébe hamar visszatérhet. Most viszont dolog van, nem is akármilyen, így ki kell tartania, ha törik, ha szakad.
Már-már gyerekes elhatározással és izgalommal néz szét a településen csak úgy önmagaként és önmagának, keresve néhány támpontot, amik segítik őt az eligazodásban a későbbiek során, ne adja Természet Anya, menekülés esetén. Persze ha a mendemondák igazak, akkor a gyors távozás bekövetkezése igencsak valószínű, ezt egyelőre azonban igyekszik elfelejteni. Jelenleg a terep emlékezetébe vésésén dolgozik, semmi más nem zavarhatja meg a folyamatot.
A feltérképezés folyamán véletlenül a város egy olyan területére is eltéved, ahova jobb, ha nem így megy - vagy társasággal, amire egyelőre nincs lehetőség, és bizonyára nem is lesz, vagy állatként, esetleg olyan ruhadarabban, amivel a lehető legkevesebbet láttat -, ugyanis a butábbak összetéveszthetik a bordélyházak egy munkatársával, amihez... Nos, nem kifejezetten van kedve. Ugyanakkor kétségtelen, hogyha alvilági ügyekkel kell foglalkoznia, itt kell keresnie. Egyelőre ezt az opciót halogatja, gyorsan távozik is a helyszínről, mielőtt vörös sörényébe kapaszkodnának vagy beállítanák kéjhölgynek.
A túrát követő összegzés alatt feltűnik neki a puccosan öltözködők hiánya, ami ugyancsak gyanús, mert bárhol is legyen az emberek területén, nincs gyakorlatilag egyetlen település sem, ahol ne lenne egy magamutogató egyén. Mindemellett nem sok összefüggést talál a hatszögesekkel kapcsolatban sem, szóval eljött a kérdezősködés ideje, hogy némileg frissítse ismereteit a magát civilizáltnak hívó környezetről, még ha nagyon csúnya pillantásokat is kap ezért. Első elképzelésre talán a taverna tűnik a legjobb választási lehetőségnek érdeklődés szempontjából, hiszen ott cserélődik mindenféle hír, ugyanakkor ott joggal kérhetnek pénzt a segítségért - ami történetesen nincs nála -, a mesteremberek viszont kevesebbet tudhatnak az ügyekről. Némi fejvakarós tűnődés után az egyik hordón ücsörögve úgy dönt, mégis az egyik ivót választja, amelyik épp az útjába esik, hogy ott tehesse fel kérdéseit. Na meg... Lehet, nemsokára leszakad az ég is, amilyen erővel fúj a szél, valamint amilyen baljóslatú fellegek gyülekeznek a tenger felől.

A munkám elvégeztem, a hírek eljutottak a címzettekhez és én kaptam egy szusszanásnyi időt. Természetesen megtehettem volna, hogy lógatom valahol Awarys-ban a lábam, de nem hagytak nyugodni a Delos-ról szóló pletykák, szóbeszédek és nem soká már az utat róttam, hogy magam nézzek a dolgok mélyére.
Persze óhatatlan, hogy felmerült bennem, hogy talán ismét összefuthatok majd az elf lánnyal, de valószínűbb volt, hogy elkerüljük egymást, ha egyáltalán meglátogatta a várost, hiszen ez csak az én tippem volt. Lehet, hogy hallgatott az okosabb énjére és inkább veszélytelenebb helyet szemelt ki magának úticélnak.
Még sosem jártam a kikötővárosban, így a kíváncsiság is hajtott, hogy vajon milyen is.
Ami elsőnek szembeötlik az a várfalain lengedező ismeretlen lobogó, még sosem láttam ezt a címert, arra tippeltem, hogy talán a város jelképe lehet, hiszen békésen megfért a kapuban posztoló őrök mellén virító királyi jellel.
Mivel bejutva a falak mögé, itt-ott vegyesen látni a címereket, a megérzésem megerősítését érzem, bár úgy néz ki, hogy a hatszögű jelek a város belseje, vagyis a népesebb és szegényebb rész felé haladva sűrűsödnek. Helyi rendfenntartás?
Nem ér meglepetésként, hogy a nyüzsgőbb kikötőnél az alvilági pénzcsinálás minden kelléke felvonul és jobb, ha az ember az értékein tartja a kezét, mert még a fejét is hamar ellopják a füle közül, ha nem elég éber.
A lányok ledér öltözéke és csípős nyelve is gyorsan megtalálja a tétovázó vándort, így igyekszem magabiztosan közlekedni és hárítani.
Viszont egyre nyilvánvalóbb a tehetősebb réteg hiánya, nem nagyon látni belőlük egyet sem, mintha ebben a városban nem is élnének. Szegények és katonák…..hmm…….érdekes.
Azonban egyelőre selfbe sem botlottam, így híreket kell szereznem. Azt pletykálták, hogy a bűnözést tartották kézben, így a kikötőben téblábolok és ha nem látok semmi érdekeset, az egyik láthatóan népszerű kocsmát dogom megcélozni.

/A Nyomon/


Lazynek jók az ösztönei és inkább a biztonságosabb városrészekben igyekszik maradni. Csak 5 percre tért be a kikötői mulató negyedekbe, és amint felismerte a helyszínt, már távozik is. És később hasznos lehet, hogy számos menekülő utat talált már eddig a város falán.
Bejutni könnyű volt, senki nem tartóztatta fel. Ám kijutni sem tűnik nehéznek, ha nem keresik majd nagy erőkkel. A hordóról felállva egy kocsma felé indulna, amikor dobogó hangot hall a háta mögött és mikor megfordul, már senki nincs ott. Pedig mintha futott volna valaki. Ellenőrzi rutinból a nála lévő értékeket és ekkor veszi észre, hogy valami hiányzik. Rábízom, ám mindenképpen értékesnek kell lennie és lehetőleg csillogónak!
Tovább mehet a választott irányba, de ha a futó hangoknak akar utána járni, akkor arra felé a sikátorban egy látszólag magát áruló elf nőbe bukkan. Termetre nagyobbnak tűnik nála és csontozata erősebb ránézésre. Haja csuklyával eltakarva, de még így is feltűnő zöld ruhájában, tűsarkú csizmájában és valami arcápolótól vagy sminktől csillogó arcával. Ha ez nem lenne elég, akkor félig köpenyébe rejtve egy másfélkezes kard van az oldalára kötve.



Viridiel viszont a sűrűjébe vág neki a körbenézésnek. Gyanakodva néznek rá a kapun áthaladva az őrök és ez csak a kikötő környéki alvilági környéken szűnik meg. Már több kétes hírű hölgyet lerázott, mikor az egyik ilyen sietősen távozik elutasítása után. És nem is találkozik vele, csak a következő utca sarkon. Épp vele szembe fordul be három fegyveres kíséretében. Az egyiknél csatabárd van, a másik kettőnél rövid kard.
-Hé, haver! A csajom azt mondja, hogy udvariatlanul viselkedtél vele. Kérj tőle bocsánatot!

Alig teszi meg az első lépést a hordóról leszállva, már úgy tűnik, mintha kiszemelt áldozat lenne: a futólépések elhangzásával rögtön megfordul, viszont senkit nem talál maga mögött. Gyanakodva és hitetlenkedve szemlélődik egy darabig, és bárkit megkérdezhetne, hogy ők is hallották-e, esetleg látták-e, de az is megeshet, hogy csak egy ócska tréfát űznek vele. Valamiért nem csodálkozna rajta... Mindenesetre már csak ösztönből is csuklója felé pillant, hogy ránézzen az ott pihenő ékszerére, ami azonban hiányzik onnan. Megdörzsöli a szemét, mintha maga se hinné, hogy nincs ott az anyjától örökölt, díszes karperece, amit már csak azért is hord, mert nincs mi emlékeztesse magán kívül a múltra és arra, hova tartozik.
- Mi a...?! - Körbenéz ismét, ezúttal már nem azzal az ártatlan gyanakvással, hanem némi indulattal és frusztrációval. Maga se hitte volna, hogy így lelophatják róla azt, ami gyakorlatilag a bőrével érintkezik, de legalább tanult ebből is. Legközelebb a ruha alá vagy a mellei közé rejti, ahova alapvetően nem nyúl az ember... Az utóbbi esetben biztosan észrevenné a tolvajt.
Figyelembe véve, hogy ez egy igen fontos tárgy, nem is kérdés, milyen irányban megy tovább. Az ivó egyelőre ráér, a sötételfek nem fognak két óra alatt csak úgy elpárologni, ennyi késés belefér, ha már úgyis célegyenesben van. Nincs is más választása hát, elindul a sikátorba a hangokat követve, viszont az nem vezet túl sok jóhoz. Már maga a helyszín elég kellemetlen élményt nyújt látványra is, azon közlekedni meg csak fokozza ezt. Kissé nagyobbra nőtt macskaként abszolút nem lenne gond a méretekkel, viszont nem aktuális az időpont, hogy állatként kóboroljon szerte a városban, megkeresve a szarkát.
Mint ahogy a keskeny utcára ránézve megállapíthatta, az ösvény valóban nem vezet semmi jóhoz: egy nő, akit alkat és testfelépítés miatt félvérnek hisz, ráadásul kardja van, nem is kicsi. Egyáltalán nem jelent jót, és bár nem vezérlik túlságosan harcias szándékok, a másikról nem feltétlenül mondhatja el ugyanezt - inkább felkészül a legrosszabbra. Megkeményedik pillantása, és ha nem vette még észre őt, akkor gyorsan ellenőrzi azt a két tőrt, amit hosszú szárú csizmájába szokott tűrni régi divat szerint. Gondolhatná, hogy a vele szemben lévő a lopós dög, de a magassarkú nem éppen a legalkalmasabb ahhoz, hogy fussanak benne. Ő nem is szereti... Minden bizonnyal egy fél lépés is elég lenne, hogy hatalmasat zakózzon benne.
- Hé! Nem láttál valakit elfutni? - hívja fel magára a figyelmet mindenféle tündés udvariasságot mellőzve, tisztes távolságból intézve az ismeretlenhez a szavakat. Majd ha visszakapta az ékszerét, akkor finomkodik, egyelőre nincs abban a hangulatban, hogy kövesse az íratlan illemszabályokat, még ha lehet, szerencsésebb lenne. Nem akar felnyársalódni, de jobban megnézve, a sikátor sokkal kedvezőbb a rövidkardosoknak, mint a nagy fegyvereket lóbálóknak.

Az őrök gyanakvása megerősít benne, hogy valami baj van itt az elfekkel, de nem állítanak meg, csak szúrós pillantások kísérnek, míg a nagyobb zsúfoltságú kikötőbe nem érek, ott már nem érzem magamon a figyelő tekinteteket, ami azért megnyugtató.
Viszont cserébe kapok jó pár arcpirító ajánlatot, ami gondolom finom tünde vonásaimnak köszönhető, de amit sorra elhárítok, legalábbis igyekszem finoman visszautasítani a hiányos ruházatú asszonyszemélyeket. Nem mondom, hogy nem láttam már pucér női testet, de ez a nyílt ajánlkozás zavarba hoz.
Próbálok minél hamarabb átjutni ezen a területen és egyre türelmetlenebbül söpröm le magamról a tapogató kezeket, amik igyekeznek maradásra bírni.
Nem tűnik fel, hogy egyikük jobban megsértődött volna, mint a többi, bár magát a sértődést sem érteném, mert úgy érzem engem ér inkább inzultus a részükről.
Ám mégis a lelkére vette valaki és segítőket is hozott ahogy elnézem.
Ahogy befordulok a sarkon a nő jön velem szemben, három fegyveres barátjával.
- Bár nem tudok róla, hogy megbántottam volna a…..csajodat, de ha így volt, kérem bocsásson meg nekem. – hajoltam meg a nő felé, mert udvariasnak nevelt a jó anyám és ha nyilvánvaló volt a hazugság, ezen ugyan nem múlt, hogy ne keveredjek rögtön bajba és ne hívjam fel magamra a figyelmet.

/A Nyomon/




/Lazy/


A hátát falnak döntő nő mérgesen néz rád és az egyik repedésbe beakasztott jobb sarkát is földre téve gyorsan egy kapualjba húzódik vissza.
-Csendesebben! -suttogja- Rám vonod a figyelmüket.
* Nem tűnik támadó szándékúnak. De nem nehéz kitalálni, hogy valakitől nagyon fél. És idegesen néz most hol a sikátor egyik, hol a másik végébe. Eddig persze nem volt egyértelmű, hogy épp be akart volna olvadni a "tömegbe", hogy valakit vagy valakiket lerázzon.
Ám amikor a veled szemben lévő végénél megjelent három királyi katona, ő az árnyékba próbált visszahúzódni. Azok pedig lándzsával a kezükben feléd veszik az irányt.
-Ott van! Gyerünk, kapjuk el!
* Gondolom nem kell leírnom, hogy mi következik ez után...

/Viridiel/

A hírnököt viszont egyáltalán nem támadják. Nagy megkönnyebbülés látszik, ahogy bocsánatot kérsz a sértett hölgytől és ő közelebb lépve felfelé tartva a tenyerét nyújtja a kezét. A három társa pedig fegyverét elővéve körbe áll téged. És kedves mosolygás, vagy valami más látszik az arcukon, de nyugodtak.
-Most pedig fizetned kell tíz aranyat, hogy végleg elfelejtsük és fátylat boríthassunk a Múltra. Hiszen nem akarunk mi se rosszat.
* A csaj pasija még vállon is vereget. Ha ugyan közben más nem történt akaratodnak megfelelően...

Némi ingerültséggel rántja fel egyik szemöldökét, amint az ismeretlen nő rászól. Nem különösebben érti, mégis mi folyik itt, elvégre nem úgy tűnt, mint aki bujkálni akarna... Mintha csak most találná ki annak érdekében, hogy békén hagyja, de nem eszik ebből olyan könnyen! Hiszen mi van, ha nála van az ékszere? Vissza kell szereznie.
- Nem válaszoltál a... - tesz egy lépést bátrabban az idegen felé, tovább próbálkozva a faggatózással, azonban újabb szereplők kerülnek a képbe, nem túl sok szerencsét hozva magukkal vörös fejére. Értetlenül pillant az irányukba, és először védekezőn megemeli a kezét, úgy hátrál ugyanabban a tempóban, mint ahogyan a lándzsások közelednek.
- Hé-hé, mi a rákfenéről van... - kezdene kérdezősködni, de hamar rájön, hogy itt bizony nem lesz sem egyezkedés, sem semmi, olyan magabiztosan adják ki elkapásának parancsát. Mivel az ügy meglehetősen kétes, már csak azt nézve is, hogy neki fogalma sincs, mibe is keveredett ennyivel, inkább menekülőre fogja. Biztos bizonyíték hiányában inkább meglóg, minthogy mártírhalált haljon valami miatt, amit nem is ő követett el - ez azért nem bűn, na meg vonzóbb is élni, mint egy mocskos cellában senyvedni és várni a bitófát. Sietősen sarkon is fordul, és elnyomott káromkodás és szentségelés közepette rohan végig a keskeny úton, miközben csak reménykedik abban, hogy a fafejűek nem tudnak olyan gyorsan mozogni, mint ő a vékony testalkatával. Akárhogy is alakuljon, mivel a királyi gárda tagjai, jobb abba az irányba rohanni, ahonnan előbb eliszkolt - a dokkok közelébe, a bűnbarlangok épületei közé. Ott nem nagyon látott ilyen típusú katonát, de még mindig jobbnak tűnik ott bajba keveredni, mint itt, velük. Ha ott megüt valakit, az nem fog úgy kitudódni és azért nem jár akkora büntetés... Remélhetőleg.
A karperecről meg, akármennyire nem szeretne, kénytelen lesz elfeledkezni... Majd később megsiratja, ugyanis ha elkapják, akkor saját életén kívül nem lesz mit gyászolni.

Tényleg nem akarok bajt, főleg nem egy éhes szajha miatt, mert ha elterjed a híre, hogy egy idegen elf van a városban, akkor lehet azok, akik miatt jöttem meghúzzák magukat, vagy eltűnnek egy időre.
Persze már olyan naiv sem voltam, hogy megtévesszen az arcokon elterülő mosolya, ami olyan hamis volt, mint a bor a nyomornegyed kocsmáiban.
Mivel el nem téveszthetően az volt a szándékuk, hogy bekerítsenek, próbáltam az egyik hátfalnak vetni a hátamat, hogy legalább az védve legyen.
Azért annyira nem voltam eltelve magamtól, hogy biztos legyek benne, három felfegyverzett és láthatóan összeszokott fickóval elbánjak, ezért jól jött, ha azt hitték valami félénk, ostoba fajankóval van dolguk.
Egy pár pillanat értetlenséget színlelve néztem a nő felém tartott kezét és még kissé meg is rogyasztottam a vállam, ahogy az egyik strici meglapogatta a vállam, mert nem akartam, hogy megérezze a páncélomat a köpeny alatt.
- Tíz aranyat, jó uraim? – szólaltam meg siránkozó hangon. – Nincs nékem annyim, hiszen azért is utasítottam el a kisasszonykát, mert egy petákom nincs, csak…….talán…….ez a kard és ez a tőr. – suhant ki tokjából a két emlegetett fegyver és szegeződött a magabiztosan vigyorgó vállveregető nyakának. – Ha nem akarjátok, hogy meghaljon, akkor húzzatok innen és akkor elfelejtjük ezt a kis affért. – ajánlottam határozottan.

/A Nyomon/


Ha már férfi hősünk feltűnés mentesen akarta elkerülni a bajt, hát az nagyon jól sikerült. Olyannyira, hogy az utcában egyelőre mindenki rá figyel. Igaz, ha a Mesélő jól számolja az ujjain -remélhetőleg nem vágtam le közben egyet konyhakéssel- akkor ez a létszám az indulásnál öt.
Ám hamarosan érkezik egy újabb, aki várakozásaink szerint alaposan felkavarja majd Turion fiának életét. De ne siessünk ennyire előre!

Néhány perccel korábban egy nő kezdett el szaladni a hatóság elől. És a sarkon befordulva elkapja egy pillanatra szemével, hogy a szajhaként magáról üldözőit lerázni akaró másik elf-féle a katonák háta mögött már elhagyta rejtekhelyét és a másik irányba osont. Csuklyája ezúttal nem fedte fejét és mintha csak Lazynek akarta volna álcázni magát, az ő haja is vörös volt. Valamilyen szépítő szertől az is csillogott a nyári napfényben. Ám elvakult üldözőid szemét ez nem bántotta, hiszen már háttal voltak ekkor neki.
Legalább ennyivel is több személyleírás maradt meg benned róla, ha majd később üldözni akarnád. És mint említettem, a saját sikátorodból épp abba a sikátorba tartasz, ahol hamarosan egy harmadik nő és négy férfi vitája állja el az utadat. A már ismert fajtársad fegyvert szorít az egyikük nyakának, amikor is nagy sebességgel befordulsz és neked kell dobnod hatos kockával. 1-es és 6-os esetén Viridiel ösztönösen feléd kapja a tekintetét, ám balsorsára ezúttal -más esetekben a többiek is így tennének- ki tudják zárni a váratlan dolgokat a fejükből és inkább egy deszkát felkapva fejbe vágják túlságosan védekező áldozatukat, aki ettől elájul.
Fent ecsetelt lehetőség esetén el tudsz futni mellettük, ha akarsz. Ám ha szerencséje van a futárnak, akkor neked balszerencséd. És a szűk átjáróban nem tudsz elférni mellettük anélkül, hogy a pengékhez túl közel érnél. És akkor fennáll a veszélye, hogy esetleg valamelyikük feléd fordítja a fegyveredet...

Többet nem is szeretnék mondani a helyzetről.

Szerencsére szeme sarkából még láthatja egy pillanat erejéig az alakot - vörös haj, ami csillámlik valamitől, és akaratlanul is összepréseli a méregtől ajkait. Nyilván kihasználta ezt a helyzetet, hogy marcangolnák szét a farkasok... Mindegy, ennyivel többet tud, és ez is valami, elvégre nem sok tündeféle van, akinek vörös haja lenne. A ruha egy részét is megjegyezte ugyan, de annak nem sok hasznát fogja venni, hiszen bármikor átveheti, de az a kard... Az még talán segíthet a felkutatásában.
Viszont első a futás! Úgy verekszi át magát az embereken a sikátorból kiérve, mint még soha - ilyen agresszíven nem lökött meg senkit, ha az útjába álltak. Igyekszik ugyanakkor lehetőség szerint kikerülni a járókelőket, reményei szerint gyorsan maga mögött hagyva a királyiakat. Némi nyílt futás után ismét egy sikátor vékony ösvényére tér, ami neki könnyű menekülőutat jelenthet, a felfegyverzett őröknek már kevésbé. Még jó, hogy rendesen körbenézett a városban... Ezért is sejti, hogy ahol befordul, az a dokkokhoz vezet, és milyen igaz! Azonban ez az út egyszerre kecsegtet jóval és rosszal egyaránt, ugyanis képtelenség eltéveszteni annak az elfnek a vonásait, akivel még a csendes Lukoilban vacsorázott, ráadásként körülveszik őt. Enyhe meglepettség fut át rajta, és bár volt szó arról, hogy esetleg királyi parancsra meglátogatja a kikötőt, de hogy egyező időben jelenjenek meg ugyanazon a helyen...
A levegőt kapkodva áll meg olyan hirtelen, hogy még a lába is megfájdul tőle, elvégre ha már így alakult, nem áll szándékában semmiképpen sem hátrahagyni a férfit. Reménykedik továbbá abban, hogy vörös haja nem hívja fel magára a figyelmet, mert ahogyan látja, elég kellemetlen szituációban talált rá. Ha már úgyis nagy valószínűséggel felsőbb parancsra érkezett, akkor biztosan kimentheti a saját bajos helyzetéből, feltéve, ha még követik a királyiak és továbbra is szándékukban áll elkapni őt.

The member 'Lashrael Laralytha' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1

A sikátor a támadóimon kívül üres, így van esélyem rám hogy ha „megegyezünk”, akkor ezt a kis incidens köztünk marad.
Nem tudom mi lett volna a vége a fellépésemnek, hogy hatásos lett-e volna a fenyegetés, mert hirtelen halk lábdobogás hallatszik a sikátor bejárata felől.
Nem tudhattam, hogy ki közeledik, a banda kap-e erősítést, vagy esetleg valaki meglátta a csoportunkat és értesítette a katonákat, akik most beavatkozni és rendet tenni jöttek. Egyik sem kecsegtet túl sok jóval, mert valószínűleg nem kérnének magyarázatot, csak mindenkit bekasztliznának, aztán jöhet majd valamikor a beszéd.
Ám azt álmomban sem gondoltam volna, amit végül meglátok, amikor egy pillantás erejéig az érkezőre pillantok, aki láthatóan legalább annyira meglepődve mered rám, mint én rá.
- Te......? - formálja ajkam a szót, bár nem hiszem, hogy hang is társult hozzá.
Ez a pillanatnyi figyelemelterelődés elég ahhoz, hogy az egyik férfi a hátam mögött kihasználja a lehetőséget – nem gondoltam volna, hogy ennyi lélekjelenlétük van – és csak az utolsó pillanatban eszmélek rá hibámra. Gyorsan kapom le a fejem, de nem elég gyorsan, mert a fájdalom a tarkómban tudatja velem, hogy eltalált, aztán elsötétül előttem minden.

/A Nyomon/


Hőseink Nyomon vannak. És bajban. Bár Lazy könnyen elfuthatna az eszméletlent átkutatók mellett és nem kéne átélnie a szörnyűségeket. Hiszen a nyomában még követik őt és ha segít az ismerősén, akkor...
De térjünk vissza kicsit korábbra! Viridiel legnagyobb meglepetésére azzal a nővel találkozik ebben a szokatlan helyzetbe, akit megkímélni jött ide, hogy neki már ne kelljen felderítenie a környéket. És ne veszélyeztesse az életét. Ám most jó szándéka kétszeresen üt vissza. Egyfelől amiatt került ilyen helyzetbe, mert hogy ide jött. Másfelől a ledöbbenését kihasználva egy pillanat alatt, a haragosai máris kiütik és elsötétül előtte a világ.
Amennyiben a lány meg akarja menteni, akkor védekezésre kényszerülnek az útszéli banditák. És a három férfi felhagy egy időre zsákmányuk ruhájának átkutatásával. És a nő háta mögött a katonák is közelednek. Van bőven ideje, mert lemaradtak mögötte.

Egy darabig búcsúzunk férfi hősünktől, hiszen ő már csak egy sötét helyen fog ébredni a kellő időben. És szétnézve az idő is eltelt, éjszaka lesz. Így most pillanatnyilag minden Lazyn múlik. Aki ha nem a fent vázolt lehetőség mellett dönt, könnyedén el tud futni a hírnököt kiraboló, mellette guggoló haramiák mellett és csak a csaj fogja fél kézzel keresztezni az útját.
-Ne olyan sietősen, Szívi! Mégis mit akarsz te itt?

Összerándul, mikor Viridielt durván kiütik, szegénynek még a reagálásra sem hagytak időt. Annyi biztos, hogy felismerte őt, döbbent vonásai mást nem is jelenthetnének, így ha őt el is kapják, nem kell aggódnia. Bár... Nem feltételezi, hogy mindenféle utalás nélkül elkezdene kutatni utána, hiszen kinek jutna eszébe, hogy rácsok mögé dugták?
Mindegy, fontosabb a fajtársa, mint a saját előnyös helyzete, ennek igazolására pedig, mielőtt még hozzányúlhatnának az eszméletlenhez, megszólítja a társaságot.
- Hé, mégis mit csináltok? - lép közelebb a lehető legnagyobb magabiztosságot mutatva. Tisztában van vele, hogy nem ér fel az ő erejükkel, valamint a természetmágia természet híján gyakorlatilag semmit sem ér. Átváltozhatna itt, az orruk előtt, de kételkedik abban, hogy egy macskánál kétszer nagyobb cicus megriasztaná őket. Meglépni egyszerűbb lenne, viszont akkor meg Viridiel jár nagyon rosszul, azt pedig nem szeretné, ha árulóként tekintene rá. Azt egyáltalán nem érdemelné ki.
Gyorsan végignézve a bandán, egyik sem tűnik túl jó arcnak. Alvilágiak, minden bizonnyal, a nő meg... Valószínűleg munkája a férfiak szórakoztatásával kapcsolatos.
- Ő az én ügyfelem! - teszi csípőre a kezét, némi ellenségességgel a szemeiben állva a rá szegeződő tekinteteket. - Nem fizetett ki, szóval ami nála van, az engem illet! - toldja hozzá ingerülten, ezt pedig a karperece elvesztésével idézi elő. Mindent megtesz a hiteles alakításért, ennél jobban nem is tudná elképzelni a helyzet mentését.
Vagy csak nem elég kreatív.

/Lazy/


A három megtermett pasi nem kevésbé ingerülten néz vissza rád. Közelebb mennek hozzád és alaposan megnéznek. Szó szerint tetőtől talpig.
-Azt hiszem, el vagy tévedve kis csaj! A kapitány ideje már leáldozott.
-Micsoda? Sziszi szajhája lehet ez is? Nem csak bérgyilkosai voltak az elf nők?
-Ha a Testvériség visszatért, akkor... -a harmadik társuk erősen dadog.
-Ha a tündék visszatértek, akkor a Sokszögi Véd- és DacSzövetségnek... -aki striciként hangadó volt Virivel szemben, most szintén megakad a mondat közepén. Ám nem a félelemtől. Eddigre már alaposan közel jöttek hozzád, ha el nem futottál közben. Ám ekkor hátra néz a földön heverő áldozatukhoz.
-Vigyük hozzájuk! Ha a lány szajha, majd jól megdolgoztatják őt is. -ragadja meg a karodat hirtelen- Két hegyesfülű felbukkanása nem lehet véletlen.
* Ha hagyod magadat, akkor hamarabb elvisznek mind a kettőtöket a kétes negyed útvesztőibe, mint hogy a katonák rátok találhatnának. Ám ha akarod, dobhatsz mentő dobást, hogy kellően jó reflexszel időben elrántod-e kezedet és még van lehetőséged elmenekülni a másik irányba. Illetve egy borostyán is kúszik felfelé az épület falán, de elég kevés egy erdőhöz képest. Csak annyi energiája van, hogy valakinek valamelyik testrészére rátekeredjen.

A közeledésük nem lepi meg különösebben, bőségesen állja a sarat - ez gyakorlatilag semmi a gyerekkori és később állapotos körülményeivel kapcsolatos élményeihez képest. Durván tíz-tizenöt évnyi megpróbáltatásnak elégnek kell lennie ahhoz, hogy ennyit könnyedén kibírjon. Mindemellett nem hagyja azt sem, hogy az elhangzott információk okozta kétkedés és meglepettség kiüljön az arcára; szerepben kell maradnia, és így is tesz. Csendesen figyel, míg lezavarják egymás közt a zavaros párbeszédet, közben némi fölényességet és gúnyt is megenged ábrázatára kiülni, már azon gondolkodva, miként használhatja fel ezeket a részleteket.
A szövetség elhangzásával sem rendül meg, helyette megjelenik egy mosoly az arcán, ami inkább a csiripelő madarak beszédessége miatt kezd el szélesedni. Ahogy aztán megragadják a kezét, elégedetlenül ránt egyet rajta ösztönből, de nyilván nincs akkora ereje, hogy kiszabaduljon a durvább kéz szorításából. Nem mintha annyira akarna... Egyrészt így nem hagyja hátra Viridielt, másrészt ha a katonák megjelennek még idő előtt, akkor talán elkapják ezeket a sehonnaniakat, harmadrészt pedig belecsöppent a közepébe, és ezt a forró nyomot nem hagyhatja csak úgy kihűlni. Máskor nem fog belebotlani ezekbe az alakokba...
- Ne szállj el magadtól, fafej - szól ingerülten. - Ugyan most elvihettek minket, de értem, értünk fognak jönni és nem fognak jót állni magukért, szóval úgy bánjatok velünk - jelenti ki határozottan, farkasszemet nézve a másikkal, hogy még meggyőzőbb legyen, továbbiakban pedig kénytelen hagyni, hogy oda vigyék, ahova akarják. Majd társával együtt kitörnek.

/Lazy/


Immáron nem akarják út szélen hagyni a lecsapott férfit a világért sem. Nem megbízható a környék, még valami baja esne magatehetetlenül. Kirabolnák vagy ne adják az elemek istenei, elvinné valaki más az elf királyság hírnökét. (Még akkor sem szeretnék ezt, ha nem tudnak erről az információról és egészen más valaki megbízottjának hiszik.)
Egy percre sem engedi el a karodat az alak és mögöttetek a barátodat hozza a két jómadár. A dokkok környékén lévő utcák egyikében léptek be egy házba, melynek felső emelete is van. Szép méretei árulkodnak róla, hogy rossz könyék ellenére is valószínűleg igen sokba kerülhetett.
Társadat a pincébe viszik, miközben a néha felbukkanó hiányos öltözetű hölgyek a szemükkel keresztül tudnának döfni. A férfiak szemében pedig egész más valamit látsz.
A Főnök az emeleten van, ahol odabentről jajgató nő és ütlegelés hangját hallod, mikor kéretlen kísérőd résnyire nyitva az ajtót beszól és amaz pedig kijön inkább a folyosóra. És érdeklődve tekint rád, az idehozód már szinte nem is érdekli.
-Az utcán találtuk. Azt mondja, Al-Sziszi kapitánynak dolgozik és kéjnő. És egy másik tünde tartozik neki, őt is ide hoztuk, miután leütöttük.
* Érdeklődve végig mér még egyszer, majd szól, hogy vigyenek téged egy másik szobába. Ott három nőt kizavarnak és egy székre ültetnek.
-Szóval Al-Sziszi kapitánynak dolgozol. Mi meg már lemondtunk róla majdnem, hogy él. Valóban igaz ez?
* Lehet nem hisz benne, hogy válaszolni akarsz majd, de lehet csak saját brutális természetéből, de azonnal lekever neked egy parasztlengős pofont.

Nyugalmat erőltet magára, tűrve a törékeny karján szoruló ujjakat, melyek cseppet sem tetszenek neki. Kicsit emlékezteti őt a leláncoltságra, és végső soron nem is áll messze az igazságtól. Persze ha kint lennének... Most legszívesebben minden vadállatot rájuk uszítana, hogy egy életre megleckéztesse őket, ezzel viszont most várnia kell. Ha van is itt állat, akit megszólíthatna, az csak patkány lehet vagy egy kórosan lefogyott kutya, velük viszont semmi eredményesre nem juthat.
Az út közben néha hátrapillant eszméletlen társára, leginkább csak magának biztosítva, hogy még a közelében van. Kicsit reméli, hogy felkel, majd nagy meglepetést okozva hordozójára támad, ugyanakkor józan eszére hallgatva sejti, hogy egy darabig még nem fog megtörténni. Elég nagyot kapott a fejére... Jó lesz, ha pár óra múlva visszatér közéjük.
Számára egy örökkévalóságnak tűnik, mire megérkeznek. Az épület kellemetlenül nagy - nem sok jót sejtet. Hamar ki is derül, falai mit rejtegetnek a kíváncsi szemek elől, és ami azt illeti... Nincs lenyűgözve tőle. Valahogy gondolhatta volna, hogy ilyen területre viszik, azonban erről nagy valószínűséggel meg akart feledkezni, azért vállalkozott erre a vakmerő fogságba esésre.
Ellenkezne, hogy tündetársa hadd maradjon vele, viszont nem hinné, hogy sok lehetőséget adnának neki. Jelenleg az ő birodalmukon tartózkodik, itt ők diktálnak, akár tetszik, akár nem. Azért figyeli, merre is keveredik Viridiel, bár nem találja valószínűnek, hogy lesz lehetősége kiengedni őt. A mellékerülés meg... Az még esélytelenebb, már csak azért is, mert nő - a hazugság kellemetlen következményeként pedig biztosan beállítják az itteniek közé, akiknek szúrós pillantásával mit sem törődik. A kiéhezett férfiakkal ugyanúgy nem foglalkozik, ugyanis vélhetően rámenősek, és akármilyen reakciót is kapjanak a csinos pofikájú hölgyektől, az egyaránt tetszeni fog nekik. Legjobb választás így az, ha levegőként kezeli őket, az érzés viszont attól még ott van: egy vásáron érzi magát az őt nyaldosó pillantásoktól, amitől a hideg is kirázza, nem beszélve a néha megjelenő undorról az arcán. Sose tekintettek ilyen mohón rá ennyien.
A szoba, ahova kísérik, sem tűnik sokkal biztatóbbnak a korábban látottaknál. Türelemmel várja ki a sorsát, mivel ellenkezésnek továbbra sem látja helyét, végül egy másik helyiségben köt ki, ahova leültetik. Ellenséges vizslatásba kezd, közben hallgatva a kérdést, és már válaszolna, de rögtön egy pofonnal folytatódik a csevegés, aminek következtében kis híján leesik a faeszközről. Ösztönösen kap sajgó, hamar kivörösödő arcához, némileg a lendítés irányába hajolva, a fordulat pedig annyira ledöbbenti, hogy még sziszegni, fájdalmasan nyögni is elfelejt. Enyhén könnybe lábad a szeme a pillanatnyi sokkhatástól, noha magas a fájdalomküszöbe, ilyen hirtelenséggel senki sem várhatja el, hogy kibírja mindenféle reakció nélkül az ütést.
Fagyos harag gyúl a szemeiben, majd felegyenesedik, kipislogva a könnyeket.
- Nem bánik kesztyűs kézzel a portékával - jegyzi meg hűvösen, gyakorlatilag minden izmát megfeszítve, nehogy lángoló arcára figyeljen és képtelen legyen koncentrálni. - Egyébként meg miért ne lenne igaz? Máskülönben szerintem nem ülnék itt - felel a kérdésre egy semmilyen válasszal.

/Lazy/


Határozott, magabiztos válaszodra közel hajol a férfi, szinte az arcodba mászik és kemény hangon válaszol neked.
-Jegyezd meg, hogy most már más idők járnak. Megértettél? Akkoriban még sok kis csapat küzdött egy Testvériség ellen. De az eltűnésük előtt összefogtak és a sokszögiek erejét jobb ma is tiszteletben tartani. -mutat a falra, ahol hirtelen meglátod, hogy talán nem véletlenül vannak szabályos hatszögben festve a csillagok- Amíg nem kerül elő, addig az enyém vagy. És ha vissza is akarna térni... Talán beállhat a bandájával a Szövetségbe.
* Talán kezd már összeállni a kép az ismeretlen szimbólumról. És a város védelmét adó kettősségről. És miért nem láttál erre felé -a rossz környékeken- királyi katonákat. Úgy tűnik valóban volt egy elf banda, akik túltolták a szekeret. Ha ez megnyugtat, jó nyomon vagy.
-De hogy lásd, még megvan valamennyi tisztelet, nem dolgoztatlak meg annyira. Csupán táncolnod kell a közönség előtt este. A többi rajtad áll, hogy mit vállalsz.
* Ezzel kiment és hamarosan a Virivel eltűnt társak az ember lánnyal tértek vissza. De előtte még négyszemközt beszélgethetsz a stricivel. Ő biztosan akar pár szót váltani veled.
-Itt maradsz és este jövök érte. Bezárom az ajtót, hogy nehogy valaki bejöjjön. Rossz szándékú emberek vannak itt, túlságosan sokan. Bejönnének és erősködnének veled. Bízd ide, Papához, hogy megvédjelek. -mosolyodik el- Ha bármi gond van, valaki zaklat, csak sikíts!A többit majd én intézem.
* Ám új szobatársad már nem annyira érzi jól régi barátai társaságában magát. Csüggedten hagyja, hogy betuszkolják és gyorsan búcsút vesz tőle is a "fiúja", hogy majd este jelentkezik. És ahogy mondta, kattan is a zárban a kulcs.
-Rohadt kis szajha! -vágja hozzád mérgesen az ember nő- Kell neked az én életemben is riszálnod a segged! Fel fogom dühíteni őket valahogy, hogy eladjanak és ha az utamba állsz, akkor elintézem neked is. De valami szatírt, hogy fájjon az új helyre ahogy kerülsz!

Türtőzteti magát annyira, amennyire csak lehet, de akaratlanul is hátrál egy picit, mikor a férfi az intim zónája külső határát átlépi. Legszívesebben fellökné, de kétli, hogy megúszná büntetlenül ezt a felelőtlen cselekedetet, szóval folytatja a szokásossal: türelmesen várakozik, legyűrve minden ellenszenvét és kéretlen szavait, amiből nem kevés lenne.
Amikor a férfi a szimbólumra mutat, tekintetével követi az irányvonalat, és egy pillanatra akaratlanul is megváltoznak eddigi komoly vonásai, de csak leheletnyit. Ha fel is figyelnek rá, talán a félelemnek tudhatják be, a megingásának, talán valami egészen másnak, nem különösebben fontos, mert utána rögtön visszatér az ellenséges oldala, minden információt belevésve emlékezetébe, ami elhangzik. Érdekes ugyanakkor, hogy nem kérdezősködik tovább, mintha teljesen meg lenne győződve arról: igazat beszél. Persze meglehet, csupán az árut látja benne, egyébként meg nem különösebben érdekli őt, miket beszél...
- Mert valószínűleg meg fogja tenni - húzza össze a szemeit, ő maga is erősen kételkedve abban, hogy a Testvériség feje csatlakozna a hatszögesekhez. Ha már ellenségek, miért pártolna át a vezető? Nem véli logikusnak, de a mocskos mancsúakat nem is lehet követni a megszokott feltételezésekkel.
A kegyesség nem nyűgözi le túlzottan, de legalább nem kell egyetlen férfit se a szobába kísérnie, hogy ott szórakoztassa. Ez is elég nagy előny, meg... Talán kihasználhatja így az estét. Biztos van rá mód, hogy a pince felé kerülhessen - esetleg egy férfi társaságában a feltűnés elkerülése végett, akit azon nyomban kiüt, amint megtalálta minden bizonnyal bezárt társát.
Ahogy távozik a bandavezér, muszáj megforgatnia a szemeit a felháborító ajánlatra gondolva. Ennyire fényes helyzetben is ritkán találja magát, valahogy viszont csak kikeveredik innen. Mielőtt azonban teljesen visszatérhetne lelki nyugalma, az ajtó irányából érkezik a következő hang, így érdektelenül fordul a megszólaló férfi felé, nehogy tiszteletlenség miatt keményebb munkára ítéljék őt az utolsó pillanatban.
- Hmh, ez igazán kedves. Köszönöm - viszonozza halványan a mosolyát, és utálja azt a hazug gesztust, ami ábrázatán látható. Az ajtó bezárásával ő feláll a székről, hogy jól körbenézzen a szobában, esetleges menekülőutat kitalálva magának. Ha van már egy ablak, az teljesen jó, macskaként azon ki tud szökni, viszont azzal elszalasztja az estét. Nem beszélve arról az ingerült nőszemélyről, akit mellé raktak... Ha előtte átváltozik, vagy megtudja, hogy szökést tervez, azonnal elkiáltja magát, megakadályozva a meglépését - meg hát miért is lenne olyan önzetlen, hogy ezt engedje neki? Az ilyenek annak örülnek, ha mindenki a saját bőrén tapasztalná azt a kegyetlenséget, amin ő átmegy. Legjobb lehetőségnek hát az esti műsorban való részvétel tűnik. Előbb azonban a feje hasogatását kell csillapítania... Úgy rikácsol, mint valami némber, és a kényes szituációt követően nem kell még ez is a háta közepébe sem. Főleg az a frusztráló tény nem, hogy őt szidja azért, ami vele történik... Egyszerűen imádja az emberi mentalitást, de tényleg.
- Elhiheted, hogy én se önszántamból jöttem és riszálom a seggem az életedben - válaszol a tőle telhető legnyugodtabban, nekidőlve a falnak a szoba egyik sarkának környékén. - Legviccesebb az egészben az, hogy az én stricimet meg elkapták, úgy vettek el tőle - forgatja meg a szemeit karba tett kezekkel. A körülmények miatt el se kell nyomnia a nevetést, ami a strici és Viridiel párosításának gondolatától alakulna ki, ugyanis egyáltalán nincs olyan hangulatban, hogy nyugodtan kacarásszon ilyen butaságokon. - Szóval én csak támogatom, hogy ilyen módon szökj meg, a szándékaidat meg nem fogom senkinek se továbbadni, ha esetleg ettől félsz.

/Lazy/


Mivel zárva az ajtó, biztonságban vagytok. De a lakótársad valóban nem könnyíti meg a szökésedet, ha gyorsan kell olajra lépni. Bár ha egy férfit leütsz a pincébe, akkor talán vele is el tudsz bánni. És utána macskaként kisurranni. De úgy tűnik női megérzésed azt súgja, hogy az éjszaka sokkal több mindent megtudsz és talán még hegyesfülű társadat is kiszabadíthatod. Meglátjuk, meglátjuk...
-Nekem ő nem a stricim volt. Ez a szemétláda azzal vett be a csapatba, hogy csak az utcasarkon kell illegetnem magam. És ha elcsalom egy eldugott helyre a férfiakat, ők mindenféle mondva csinált okkal kirabolják. És ugyan úgy kaptam a szajréból, mint mindenki más.
De most nem azért kaptam én se egy szobát egy bordélyba, hogy csak illegessem magam. Neked ez a véredben van, de semmi kedvem, hogy összerakjanak az első fizető férfival.
* A Mesélő itt látja idejének, hogy elkezdje számolni és háromig jut első lendületből azon hölgyek között, akik ribancnak néznek ki, de nem azok. És köztük te vagy az egyik.
Ám egyelőre az éjszakát várjuk és közeledik Viridiel ébredése is. Ám egyelőre csak téged visz el a nő "barátja", újdonsült védelmeződ a táncparkettre, hogy megmutasd mit is tudsz. És félúton a füledhez hajol.
-A Főnök nem kéri, hogy magad megmutatásán kívül bármit is csinálj, de Papa hoz neked fel a szobába férfiakat és tudsz egy kicsit többet dolgozni. Utána lesz pénzed, hogy vegyél szíverősítőt, felviszem neked az első menet után.
Jó dolgod lesz nálam.
* A fenekedet meglapogatja hátulról és hamarosan odaértek az öltözőkhöz. Egy már egyébként is csak keveset takaró, tollas ruhát ad, hogy bújj bele és utána a színpad hátsó bejáratához vezet. De még a szűk szobára visszatérve egy ezüst keretes tükör, mosdótál és egy fiókos asztal székkel van ott és persze kozmetikai szerek.
Az este pedig csak arra vár, hogy táncra perdüljél! Némi meglepetéssel a tarsolyában.

Kis híján elneveti magát, mikor társa közli: a vérében van. Ha tudná, hogy mennyire nem! Mindenesetre egy rövid, inkább csak prüszköléshez hasonlító hangot muszáj kiadnia, annyira röhejes a jelenlegi felállás, és az, mennyire előítéletes szobatársa.
- Hát figyelj... - vakarja meg füle tövét. - Nekem is megvan a magam baja, neked is megvan a magadé. Szerintem maradjunk annyiban, hogy nem állunk a másik útjába, nem húzzuk keresztül a másik számításait, és szent a béke - javasolja a legegyszerűbb megoldást. - Persze belerondíthatsz már most a műsorba, ha úgy alakul, az biztosan felhúzza a fejeseket - dobja fel az ötletet, ugyanis egy esetleges kalamajka nem fog ártani B tervnek, ha az A nem jön össze. Meg aztán gondolkodhat egy C és egy D lehetőségen is...
Lassacskán eljön kellemetlen sorsa is, így kelletlenül ugyan, de elindul, hogy teljesítse feladatainak egyikét. Nem akar túl közel lenni ideiglenes testőréhez, ugyanis minden porcikája sikolt, hogy távozzon mellőle, de legyűri az ösztönöket.
- Ahogy gondoltam: nem fogok unatkozni - erőltet magára egy mosolyt, miközben gondolatban megerősíti: szüksége lesz arra az italra, hogy elfelejtse, micsoda szörnyűségbe és megalázó helyzetbe csöppent. Kellett neki szajhának kiadnia magát! De akkor fogalma se lenne, hol keresse Viridielt...
A mosoly majdnem lehervad arcáról, mikor a fenekét finoman megütögeti. Ha lehetősége lenne rá, kapásból nyúlna a tiltott zóna felé egy kis megmogyorózás céljából, de ezt is el kell halasztania, és lehet, örökre. Nyilván, ha tehetné, és lenne elég erő a kezében, fajtársával visszajönne, hogy visszafizesse ezt a kedves gesztust.
Ha legközelebb találkozunk, a medvéket uszítom rád, te disznó... - visszhangzanak fejében még ehhez hasonló megjegyzések.
Mély levegőt véve veszi át a ruhának aligha nevezhető anyagot - ez inkább rongy a szemeiben, vagy inkább valami alsóneműféleség, de hogy botrányosan néz ki, az tagadhatatlan. Az öltözőben egy darabig nézi és vizsgálgatja, mégis miként is kéne magára húznia ezt a tollas vackot, amivel gyakorlatilag madárrá változik. Milyen ironikus, hogy ő egyébként egy macska...
Tovább vizslatja még pár másodperc erejéig a kihívó ruhát, beletörődve abba, hogy ebben a semmiben kell megjelennie, és nagy sajnálatára le kell mondania a tőrökről, amiket magával hordott idáig. Savanyú arckifejezéssel veszi le fölsőjét, hogy elsőnek abba bugyolálja bele a pengéket. Utána következik a többi anyag, amit ráteker a többé-kevésbé rejtett fegyverekre, végül némi ügyetlenkedést követően magára húzza az adott madáröltözéket, kínjában finoman alsó ajkába harapva. Utolsó simításként a szetthez egyáltalán nem illő csizmájába csúsztatja a ruhával fedett harceszközöket, hogy végképp ne legyen feltűnő.
- Remélem, jól vettem fel... - lép ki az öltözőből, még egy kicsit igazgatva magán az öltözéket, legyűrve önmutogatásából származó zavarát, direkt kicsit illegetve magát a "Papa" előtt. Nem szabad megtörnie a színjátékot, ezért is igyekszik elképzelni következő lépésként, nagyjából miből is állhat itt egy tánc. Leginkább annyiból, hogy magát simogatja, rázza a fenekét, csúszik-mászik, esetleg rányomul néhány személyre... Vagy valami ilyesmi lehet, lényeg, hogy tetsszen a bent ülőknek. Először és utoljára emberszerelme kedvéért csinált hasonlót, aki némileg belevezette a világ ezen sötét szegletébe, de nem tartozik a tapasztaltak közé. Sőt, akkor csak az előtt kellett pipiskednie, aki minden porcikáját ismerte, és az jóval másabb.
Szinte ég a gyomra ettől az egésztől, de amit meg kell tenni, azt bizony meg kell tenni, így a menekülés lehetőségével küzdve várja műsorának kezdetét, az ijedt őzikét elüldözve magából lépve a nagyközönség elé, amin ösztönösen végignéz, még ha biztos is benne: egyetlen ismerős arcot sem fog találni.

/Lazy/


Még szerencse, hogy valami fogalmad van a korábbi életednek köszönhetően. Mert bizony egy mosolynál több instrukciót nem kapsz a kérdésed ellenére sem. Úgy tűnik a színjáték tökéletes és elhiszik rólad, hogy csak irónia szól belőled, mikor ilyesmiket ejt ki a szád. Vér profiként kezelnek és a közönséggel sincs... nem lenne baj.
Az emberi közönség egész másként reagál, mint ahogy valószínűleg régi szerelmed reagált. Az elején nem különböznek annyira, lelkesen biztatnak nem egy kifinomult hölggyel szemben elvárható kifejezéseket is belecsempészve mondataikba.
Ám először csak elszórva lángolnak fel verekedések a közönség soraiban. Hamar előkerülve a kések. Ám amikor kardokkal próbálnak beavatkozni a hatszöggel megjelölt "önkéntes rendfenntartók" az őrület köztük is felüti a fejét. Egymás ellen is fordítják olykor fegyvereiket.
A tekintetük csak rövid időkre borul sötétbe, de ilyenkor leginkább a legközelebbi őket megszólítónak esnek neki gyilkos szándékkal. Hamar kitisztul a szemük és egy pillanatra meglepődve néznek szét, de utána pofont pofon és szúrást szúrás követ.
Egyik hatszöges fickó megragad a karodnál fogva és olyan ellentmondást nem tűrően húz a hátsó folyosó felé, amit ma már egyszer megtapasztalhattál.
-Tűnj már innen, hülye liba! Nem látod, hogy megbolondultak? Még a végén valamelyik elvágja a torkodat...
* A színpad mögött a stricivel találkoztok, aki ingerülten és ugyan azzal a megbomlott elméjű pupillákkal vonja kérdőre, hogy mégis mit és mi jogon is csinál. És hamarosan egy tőr áll a téged lecipelő hasába és görcsös fájdalmakkal dől előbb a falnak majd csuklik össze. A következő pillanatban, mintha csak a következő fellépő lenne, ismerős alak lép ki az egyik öltözőből és ő pedig a futtatódat döfi le kardjával.



-Gyere! Segítek kimenekülni innen. Bocsi, hogy ott hagytalak, de a város nem biztonságos az elfeknek. A király emberei el akarnak fogni mindenkit és a gengszterek is könnyen ránk szállnak, ha hegyes fülünket meglátják.
Ilyen időkben mindenki magát védi és nekem ezt kellett tennem. Siess, a hátsókijárat felé szabad az út!
* Bent egyre öldöklőbbé válik a rend fenntartása.

/Viridiel/


Eközben "a régi stricid" épp most ébredezik és rácsos ablakon kinézve megpillantja a Holdat. Egyedül a kezei vannak megkötözve és úgy lökték be a hordók közé. Csapolt hordók.
Meg a négy fal penésszel és egy lépcső zárva lévő ajtóval...

Az a finom mosoly, amit "Papa" elereszt, meggyőzi őt arról, mennyire profinak hiszik, ami egyszerre keseríti el és vidítja fel. Szomorú, hiszen sose akart úgy kinézni, mint a testüket áruló asszonyok, öröm is csak azért társul ehhez, mert így beolvadhat a társaságba. Kihasználhatná, hogy többet tudhasson meg az ügyekkel kapcsolatban, de ha őszinte akar lenni, fogja Viridielt, és lelép legalább innen, majd tiszta lappal indítva vágna bele ismét az ügy megoldásába, ha már ez a próba balul sült el.
A közönség előtt állva folyamatosan azt hajtogatja magában: a másik miatt teszi, a szerepet vinnie kell tovább, bármibe is kerüljön, nem blokkolhat le. Nem akar keserűen elmosolyodni kétségbeesett helyzetén, de egy-egy izom néha megrándul arcán, miközben igyekszik kielégíteni az éhes tekinteteket azzal a bizonyos tánccal. Maga se tudja, pontosan mit művel, csak teszi azt, ami ösztönből és néhai kedvesének javaslatai alapján jön, de úgy alapvetően bele se mer gondolni, csak dobálja ki az emlékek kukájába ezt a roppant kényelmetlen élményt másodpercről másodpercre.
Lépésről lépésre halad, magában mondogatva a következő mozzanatot, majd az azt követőt, keresve egy megfelelő kiszemeltet, akit elcsábíthat a pince felé, ám mielőtt még efféle rizikós hadműveletbe kezdene, valami megváltozik. Enged az eddig feszes testtartásból, némileg hanyagabbul megtéve a további táncmozdulatokat, szemeit összeszűkíti, hogy jobban láthassa, mi is van az összegyűlt népség kezében. Az eddig aktív mozdulatok egyre lassabbá válnak, ahogy feldolgozza az információt: itt egy csata van kialakulóban. Nem egy egyszerű kocsmai verekedés, hanem rendes vérontás, amitől hamar gyomrába markol a félelem. Nem emlékszik olyan esetre, amikor annyira megijedt volna, hogy a szíve dübörgésétől ne hallott volna semmit, de a tudat, hogy nincs nála se fegyver, valamint mágiája is hasztalan, azonnali menekülésre készteti.
Nagyon úgy tűnik, hogy sokáig tartott, mire eljutott odáig gondolatban, hogy ideje elhagyni a terepet, mivel valaki megragadja a kezét, hogy elrángassa a hátsó folyosó felé. Riadtan rezzen össze, és nem sok híja van annak, hogy hangos zihálásba kezdjen a védtelenség okozta rémülettől, attól, hogy valóban bárki könnyűszerrel elvághatná a torkát. Itt csak egy egyszerű, törékeny és gyenge nő.
- J-jó, értem én... - dadogja halkan, igyekezve tartani a lépést ideiglenes védelmezőjével. A következő pillanatban, mielőtt megpróbálna valami logikus magyarázatot találni arra a boszorkányságra, ami odabent zajlik, megtörténik a tragédia: fel se fogja, hogy az elrángatója gyomrából egy tőr áll ki, már a "Papa" is a földön terül el egy újabb szereplő megjelenésével. Akármilyen szánalmas is, hirtelen nem tud segíteni magán, csak mered előre - különös fintora a sorsnak, hogy pont most kell szembesülnie, milyen is egy élet kioltása, még ha meg is érdemlik a tetteik miatt. Hallott ilyen-olyan híreket, látott már hullákat közelről, de sosem volt szemtanúja egyetlen gyilkosságnak sem. Mereven bámul így pár pillanatig a körülötte vérben fekvőkre, a szavak pedig némi késéssel jutnak el hozzá. Először már csak ösztönösen is bólint, hogy elhagyja a helyszínt, aztán élesen villan fel elméjében, hogy még feladata van. Ennélfogva nem akar távozni, ugyanakkor emlékeztetnie kell magát, hogy most öngyilkosság lenne visszamenni akárkinek, na meg Viridiel afféle harci fogolynak számít, aki bizonyára zárt ajtók mögött pihen még, és talán még fel sem ébredt. Nagy valószínűséggel biztonságban van, így majd visszajön érte. Egyébként is biztonságosabb, ha visszaszerzi a cuccait, majd állatként bekukucskál az ablakokon, hátha nyomára akad.
- Tarts ki addig - suttogja, és sietős, bizonytalan léptekkel indul kifele az épületből, lehetőség szerint előkerítve a cuccait, de ha erre nincs mód vagy éppen az őrültté váló egyének kereszttüzébe kerülne miatta, inkább majd később tér vissza. Egyébként, ha az idegen, akiről továbbra is fenntartja állítását, miszerint tolvaj, nem követi, és talál magának egy olyan kis magányos zugot, ahol felveheti állati formáját, rögtön megteszi. Úgy mégiscsak egyszerűbb felderíteni kívülről mindent, bemászni a kisebb réseken. Ha egyik feltétel sem teljesül, akkor csak vár, mit is akar következőnek tenni a csillogó hölgyemény, bár nem túl nagy szeretettel.