Aglarnis-nak gyorsan kellett döntenie és most a belevert katonai gyakorlatokra és taktikákra támaszkodhatott csak, így nem is habozott, azonnal nekiindult és szinte gondolkodás nélkül repült a kardja és szegte nyakát a banda férfi tagjának, akinek igazából még meglepődni sem volt ideje.
A támadás folyamatosan mozgásban tartotta, miközben a penge tovább suhant és mivel a nő maga elé rántotta a kezét ezért azt érte az első vágás.
Viszont, ahogy az a földre esett és mint egy védtelen gyerek összekuporodott, megállította a támadását, de talán ez egy elhamarkodott döntés volt a részéről, hiszen amikor legnagyobb bosszúságára felbukkant a harmadik Patkány, a nő azonnal figyelmeztette és ezzel újabb harcra kényszerítette. Nem hagyhatta, hogy a férfi értesítse a többi bandatagot, mert akkor vagy szégyenszemre meg kellett volna futamodnia, vagy itt ér véget az élete, hiszen nem kegyelmeztek volna neki.
Uráldur lánya mérges volt magára, hogy a szíve megesett előbb az áruló némberen, ezért egy csapással megszakította a visítozást, majd felkészült az újabb összecsapásra és csak azért fohászkodott ősei démonaihoz, hogy elég kevély legyen az ellenfele, hogy egyedül akarjon megküzdeni vele és nem verje fel további társait.
A lány összeszűkült szemmel nézte a furcsa pengét a másik kezében, ami mind vágásra, mint szúrásra alkalmas volt. Nem ismerte, ezért csak a meglévő, gyakorlatok során elsajátított tudására számíthatott.
A Patkány várt és csak védekezően tartotta a kardot, de ez persze megtévesztő volt, hiszen nem szaladt el, tehát nem volt gyáva, így valószínűleg csak az elf lány egy rossz mozdulatára várt.
Aglarnis-t azonban arra tanították, hogy vessen be mindent, ezért míg szinte rohanva közeledett az emberhez, rászabadította a gyengeség auráját, kockáztatva, hogy kissé ő is elgyengül tőle, de ezzel remélte is, hogy meglepi ellenfelét.
Aztán kihasználva ezt, széles csapással indított, majd hirtelen visszarántva a pengét a férfi szeme felé szúrt lefelé rántva a kardot, számítva rá, hogy az önkéntelenül elrántja a fejét.
- Hiba volt visszajönnöd. - mondta neki halkan szisszenve.

A férfi magabiztosan tartotta a fegyverét és számított arra, hogy kezdeményezni fog az elf, még ha nem is volt benne biztos, hogy ilyen hamar. És főleg nem arra, hogy már elsőre egy cseles vágást mutat be.
Nem a fejét kapta el, mikor a pengéjét megkerülte ellenfele, hanem hátra lépett, így csak bal vállába ment a szúrás, mely fájdalmas volt, de nem hátráltatta túlságosan. Ám ahelyett, hogy újból hátra lépett volna, hogy nyalogassa a sebeit, a tünde találatban lévő karja mellett igyekezett oldalról elszúrni és mellét-nyakát célozva viszonozni a szúrást. Nem bonyolította túl, mivel a fejét vette elsőre célba, úgy gondolta, hogy az eddigi gyakorlásai az idegennek erre irányultak és így az ide érkező támadások kivédésére is jobban fel van készülve.
Ám amíg a testében a vas, addig nehéz elhajolni egy felső-mellkas felé irányuló egyenes támadás elől. Ő már nem csak a korát megélt férfiú, de volt ideje társaival ellentétben tanulni és élesben gyakorolni is az ölést és bár tartott az elf praktikáktól, de igyekezett higgadt maradni.
-Azt majd meglátjuk! Nyugtával dicsérd a napot!

Mivel túl sok választása nem volt Isis féltett lánykájának, ezért igyekezett magabiztosnak tűnni és ennek megfelelően gyorsan lerendezni az utolsónak megmaradó bandatagot, hogy végre a feladatának tudja szánni az idejét és nem ezeknek a megvetendő haramiáknak szentelni azt, akik az útjában állnak.
Talán egy ideig utolsó tartalékát bevetve küldte a férfi felé a mágikus gyengeséget, de mikor első félresikerült szúrását bevitte, meghökkent és már gyorsan visszakozott is volna, hiszen azon nem látszott, hogy akár csak megérezte volna az átkot és ez figyelmezető kiáltás gyanánt visszhangzotta a fiatal lány fejében a vészjeleket.
Azonban mielőtt még visszaránthatta volna a pengét a Patkány vállából, ahol a szeme helyett eltalálta, valahol a sok-sok gyakorlás tudatában érezte, hogy máris elkésett.
Elég közel voltak egymáshoz ahhoz, hogy tudja nem kerülheti el a másik furcsa alakú kardját ami a legszélesebb felület, a melle felső felé közeledett. Most jött volna jól, ha még vannak mágikus tartalékai, de annak használata most azzal fenyegette, hogy teljesen elgyengül és ilyen közel az ellenségéhez ezt nem kockáztathatta meg. Most az ügyességére kellett támaszkodnia.
Egyet tehetett! Villámgyorsan lépett egészen közel, szinte nekitántorodva a másik testének, így lerövidítve a penge útját és az nem a mellkasába, csak az oldala vastag húsába hatolhatott, talán elkerülve a fontos szerveket, csak a húst szakítva fel.
A fájdalom parázsként áradt szét a testében, de igyekezett elnyomni magában, ahogy a kiáltását is, de közben a másik kezében feltűnő rövid tőrt igyekezett a másik veséjébe döfni.
- Remélem a te nyugtoddal! – nyögte a másik fülébe.

A területüket védő bandatag megpróbálta azt, amit jónak vélt. Visszatámadni egy olyan pillanatban, amikor a sérülése elkerülhetetlennek látszott, de már nem fenyegette közvetlen életveszély. Biztosra akart menni, ám nem számolt azzal, hogy a vele szemben álló a legrettegettebb hadseregtől kapta a kiképzést. Még csak nem is gondolhatott rá, hiszen oly sok tünde van a környéken mostanában, ám mindegyik erdei elfnek vallotta magát.
Fájó sebet ejtett a magabiztos lányon, ám őt sem kell félteni. Azonnal látta, hogy ilyen közelről nem érdemes hátrálni, így ő is feláldozta a húsát és a patkány még csak álmában sem gondolta volna, hogy egy újabb fegyverre is számítania kell, meggyűlt neki már így is eléggé a baja a karddal.
A férfi megtántorodott és a földre esett. Utolsó próbálkozásként megpróbálta magával rántani mindkettejüket, de ez nem sikerült. Már lemondóan nézte a zevadarit és a véres kezét, mellyel igyekezett elszorítani sebét, mikor hirtelen egy kés villant a kezébe és a gyomor környékét célozva eldobta.
-Légy átkozott! -mondta fogai között szűrve a szavakat, miután kicsit megpihenhetett. Már nem érdekelte mi lesz ez után, a kardját is leengedte maga mellé.

Általában arra biztatják a sötét elf harcosokat, hogy a harcban bízzanak az ösztöneikben, amiket fájdalmas gyakorlatozások során vernek a fejükbe és a testükbe, és nem gondolkozzanak csak cselekedjenek, ha vészhelyzetbe kerülnek. Így aztán azt tette Aglarnis, amit tanult, mert ha az eszére hallgatott volna, akkor biztosan habozni kezd a nem épp fájdalmatlan végkifejletet elképzelve.
A kockázata meg volt a dolognak, mert a penge rossz felé is haladhatott volna, akkor aztán semmi nem menthette volna meg sem a megszégyenüléstől, sem a valószínű haláltól. Az, hogy fogságba eshet, fel sem merült benne.
A lány igyekezett kiűzni a fejéből a fájdalmat, amit a testébe mélyedő és egyre szélesebb sebet nyitó kard nyitott az oldalán, hogy végrehajtsa a valószínűleg utolsó tervét és egy orvtámadással felérő támadást vigyen be. A férfi ilyen közelről nem láthatta a hosszú, vékony tőrt a kezében, mellyel halálos sebet akart bevinni és mellyel el is találta ellenfelét.
Érezte, ahogy a bandatag teste elnehezül és hátrafelé dől, ezért fogcsikorgatva igyekezett kiszabadítani a kardját, hogy az nem rántsa magával. Erőlködve tántorodik hátra, ahogy kiszabadul a penge, aztán lihegve néz a földön heverő véres alakra…….és csak edzett reflexeinek köszönheti, hogy a felé suhanó penge útjába tudja rántani a tőrt markoló kezét.
A halálosnak szánt penge mélyen az alkarjába hatol, hegye a másik oldalon bukkan ki. Most már kibukik a lányból egy halk, de még mindig visszafogott kiáltás. Kardot tartó jobbja meglódul ás mélyen a Patkány szívébe szúrja elködösült tekintettel.
- Lehet, hogy már az vagyok, hogy ide sodort a rossz sorsom. – nézett a lassan üvegesedő szemekbe, majd kihúzta belőle a pengét és a ruhájába törölve a tokjába tette, hogy sebesült kezével foglalkozzon.
A kimerültség és a fájdalom megtette a hatását, ahogy összeszorított fogakkal kirántotta magából a tőrt, a földre rogyott a hulla mellé. Hiába a kiképzés, ez azért már sok volt a fiatal lánynak.
Kavargó gyomorral, szédülő fejjel tépett le egy csíkot a férfi ruhájából és kötötte be, bőven vérző balját, aztán pár perc múlva feltápászkodott. Nem találhatják itt.
Pár mély lélegzetet vett, hogy kitisztuljon a feje, majd arra indult, amerre a már hűlő bandatag is tartott.

Aglarnist nem igazán érdekelte, hogy mit mondhatna a több sebből vérző ellenfele, vérzett ő már eléggé, hogy meglegyen a saját baja. A halott ruhájának darabjaiból készített gyolccsal kötötte le a karján és az oldalán éktelenkedő sebet és kóválygó fejjel indult meg a domb felé.
Erre felé egyre többen fel-felbukkannak, ám Zevadar hadereje arról volt híres, hogy akár a kontinenset is átszelték néha észrevétlenül, hogy a legváratlanabb helyen felbukkanva csapjanak le az ellenségre. Ez a rövid távolság nem tűnt ehhez képest nagynak. Itt már növényzet is több van, ahol elbújhat.
Hamarosan megérkezik és láthatja, hogy a domb várostól távolabbik oldalán egy barlang bejárata van, két őrrel. Körbe-körbe felbukkanó Szárazföldi Patkány banda tagjai még nem értesültek a nem rég történtekről.
-Te! Hozzál már még egy kis piát! -mondja az egyik ajtónálló.
-Fenéket! Az egyik láda már így is félig üres. Ha tovább isszuk, fel fog tűnni a Főnöknek. -válaszolta a másik őrszem.
-Ugyan már! Csak okosan kell elrendezni.
-De értsd meg, rájönnek, amint megemelik.
-Mondom, hogy igazgasd el ügyesen! És nem veszik észre. Párat a többi ládából átpakolunk oda és fel sem fog tűnni. Na, megyek. Megcsinálom én, ha ilyen vagy...
-Este már pakolunk! Nyughassál már! -suttogott még utána halkan.
*Ezzel beindult a nagyszájú, hogy hozzon mindkettejüknek egy kis itókát. Az egyik halakat hozó barátjuk igen rosszallóan nézet feléjük.

Miután szorosan bekötözte magát, hogy ne veszítsen több vért, ha lehet, elindult, hogy eleget tegyen feladatának és kikutassa mire készülnek a Szárazföldi Patkányok és ezt az információt eljuttassa a a Görbe út nevű fogadóba, annak a kéjenc kapitánynak, akinek a neve is vad grimaszt húz Aglarnis csinos arcára.
Tisztában volt vele, hogy most már nem igen hibázhat és több harcba sem nagyon szabad keverednie, hiszen mind a mágikus, mind a fizikai ereje erősen megcsappant és valószínűleg nem élne túl egy újabb csatát. Meg sem fordult a fejében, hogy akár vissza is fordulhatna és visszatérhetne Zevadar-ba és talán kellő alázattal visszakönyöröghetné magát, de az nem ő lett volna.
Megerősítve magát felkaptatott a dombra, de most már óvatosan lépkedett, hiszen egyre több embert kellett elkerülnie. Így biztos volt benne, hogy közeledik a banda búvóhelyéhez és nem árt résen lennie. Az emelkedő tetején, egy bokorba rejtezve vet kutató pillantást a lent elterülő vidékre és nem nehéz kiszúrnia a barlangot és az előtte strázsáló őröket.
Feszülten figyelt, de nem látta, hogy riadót fújtak volna, ezek szerint még nem fedezték fel társaik halálát, de ha igen, akkor sem valószínű, hogy tudhatnák ki és miért ölte meg őket. Bár, ahogy neki voltak mágikus képességei, azért némi aggodalom fellángolt benne, hogy azzal esetleg nyomon követhetik, ha nagyon kíváncsiak lesznek.
Pár kószáló Patkány is volt a környéken, de talán őket meg tudja majd kerülni. Az őröktől azonban meg kell szabadulnia.
Erősen hegyezni kezdi a fülét, mikor azok beszélgetni kezdenek és némi elégedettség suhan át rajta, ahogy megtudja, nem vetik meg az italt, még az őrségben sem.
Azonban semmiképpen nem juthat olyan közel észrevétlenül, hogy ne vegyék észre, ráadásul nem igazán nézhető embernek sem. Marad az íj és a nyíl.
Egy másik férfi is van a közelben, így őt sem hagyhatja ki, bár ma több embert ölt meg, mint eddigi életében és ez kezdte megülni a gyomrát, de nem volt más választása.
Két vesszőt vett kézbe, ebből egyet maga mellé helyezett, hogy gyorsan helyezhesse majd az idegre.
Aztán megcélozta a helyén maradt őr nyakát és útjára engedte a nyilat, aztán a halat hozó férfi is hasonló „elbánásban” részesült, de már rohant is karddal a kezében, hogy bejusson a barlangba és, ha kell végezzen a harmadik bandataggal is, vagy ha nincs rá szükség, akkor sikeresen elbújjon és felmérje a terepet.

A gondos célzás meghozta az eredményét. Az ott maradt őr nyikkanni sem tudott szinte, azonnal összeesett. Az épp halakat hozó viszont észre vette és ő távolabb is volt, nem is akadt annyi idő a mozgó célpontra. Csak fél arasznyival ment mellé, de ez elég volt ahhoz, hogy a fontosabb szerveket elkerülje és a vállába álljon bele a lövés. Jobb lesz oda figyelnie, hogy talán nem véletlen, hogy az apja nem tartja őt elég felkészültnek a háborúhoz...
A sebesült ordítozása felkeltette a figyelmet és nem kerül bele csak néhány pillanat, különböző irányokból tizenegy fegyvert szorongató kezd el arra felé rohanni. Nem tudják, mi lett a szeszraktárral, de nem haboznak kideríteni és megvédeni.
Ha Aglarinis nem futott volna ki a bokorból, valószínűleg akkor is megtudták volna, hogy hol bujkál, hiszen a halas érezte a lövedék becsapódását. Remegő kézzel nyúlt arra felé.

Aglarnis hangosan felszisszen, mikor a második nyíl cél téveszt és a halat cipelő fickó nyaka helyett a vállát találja el. Nem is marad el ennek következménye, mert azonnal hangos ordítozásba kezd, ami itt, a banda főhadi szállásánál azonnal hatást vált ki és hamarosan vagy tucatnyi fegyveres kezd el rohanni a közben a búvóhelyét elhagyó lány felé.
Ennyi emberrel akkor sem bírna el, ha sokkal jobb katona lenne, mint amilyen valójában és erre sajnos ez az út döbbenti rá, ami nagy valószínűséggel az utolsó is lesz, ahogy most a dolgok állnak.
Nincsenek kétségei, hogy így is, úgy is felfedezik, bár az akit meglőtt nem sokat vacillál, máris arrafelé mutat, amerre az elf lány kirobog a bokorból.
Pár nyílvesszőt még a banda felé küld, aztán mikor kifogy belőlük, megpróbál felszívódni valami épületek között (ha vannak), és később visszatérni, ha nem sikerül, akkor összeszorítva a fogát szembefordul a maradék Patkányokkal, hogy utolsó lélegzetéig harcoljon.

Uráldur és ISIS gyermeke rohanva keres fedezéket, miközben futás közben ereszt meg újabb három nyílvesszőt. Ám sérült kezével és ziháló testével ez nem könnyű feladat. Így is eltalál még három további áldozatot, de őket csak könnyebben sebzi meg. És ámokfutásának egy újabb seb vet véget.
Három íjász veszi hamarosan célba és az egyikük el is találja a már így is sérült kezének vállát. Egy pillanatra elesik, de még van lehetősége makacsul feltápászkodni. A lövészek lenyugodnak és mivel így már nem tudja használni távolsági fegyverét, ezért készenlétben tartva sajátjukat közelednek hozzá, ahogy mások is. Vannak közöttük buzogányos, furkós botot szorongatók, de dárdások is és kardosok.
Ahogy széles körben megállnak körülöttük, az egyik menet közben felkapja a halakat csomagoló hálót bal kézzel és kiszórja belőle őket. Jobbjával egy három ágú szigonyt lóbálva lép be a körbe. Gonoszul vigyorogva táncol.
-Gyere kislány! Játsszunk!
*Ezzel akár megindul az elf előre, akár nem; ő a hálót feléje dobja és ha sikerül beterítenie, akkor ránt egyet a kötélen, hogy végleg belegabalyodjon áldozata. De ha úgy tűnik, hogy sikerül kivédenie, akkor már készen is van a másik fegyvere, amivel előre szúr.

A nyilakat futás közben lövi ki Aglarnis, de nem is foglalkozik vele, hova, kibe csapódnak be, mert azzal csak időt vesztene a menekülés közben. Ráadásul az erőlködéstől újabb fájdalom hullámok járják át és a sebei újra megnyílnak és vérezni kezdenek, elhomályosítva időnként a látását.
Szemei vadul kutatnak valami menekülési lehetőség után, de mielőtt még bármit is elérne, égető kín hatol a vállába és a nyíl ereje fel is buktatja. Próbálja koordinálni az esését, de olyan szerencsétlenül ér földet, hogy a vessző beletörik a vállába, hangos kiáltást váltva ki a lányból.
Ennek ellenére tudja, hogy nem maradhat a földön, tovább kell mennie, különben könnyű préda válik belőle. Fogcsikorgatva térdre, majd lábra tápászkodik és tántorog néhány lépést, de aztán a rászegezett íjak megtorpanásra késztetik, aztán meg már nincs is hová mennie, a Patkányok szép nagy kört alkotnak körülötte, mindannyian fel vannak fegyverezve és szemeik nem sok jót ígérnek.
Az egyikük azonban további szórakozásra vágyik a gyors halál helyett.
Az elf lány bal keze használhatatlanul lóg teste mellett, minden mozdulata kínnal ajándékozza meg, de sápadt ajkai mégis hideg mosolyra húzódnak, legalább alkalma lesz még egy embert maga elé küldeni a démonokhoz.
- Játszunk, ember!
Kihúzza a kardját és megsuhogtatja, aztán lefelé szúr a férfi lába felé, az utolsó pillanatban felfelé rántva a pengét. A hálóra bát számít, még sosem harcolt ilyen ellenféllel. Azt hiszi könnyedén szétcsapja, de kardja belegabalyodik és csak egy oldalra vetődéssel tudja elkerülni a szigony szúrását. Ismét a vállára esik és egy pillanatra még a levegő is kiszalad belőle. Keze a tőre után tapogatózik, hogyha fölé hajol a férfi, akkor a mellébe döfje.

A self minden erejét összeszedi, hogy még egyszer és utoljára ne okozzon csalódást. Miután a nyílzápora véget szakad feláll vérző sebekkel a földről és bele veti magát a küzdelembe, de a hálót nem tudja elkerülni. Annak végén megrándul a kötél és csak kicsin múlott, hogy nem döfte a szigony újabb sebet okozva neki.
Utolsó próbálkozásaként a tőrét előhúzza és megvárja, míg felé hajol a férfi, ám az nem jött elég közel. A murmillokra jellemző fegyverével újra szúrt és ezzel a nő testén újabb két kis seb esett. Magabiztosan tolja ez után a véres vas végét a nyakához.
-Ha csak megmozdulsz, megöllek. -mondja fenyegetően, ám a zevadarinak nem sok választása van.
*Az egyik buzogányos eldöntöttnek tekinti a küzdelmet és előre lépve hatalmas csapást mér a csapdába esett idegen fejére. Mikor magához tért, gúzsba kötözve találta magát egy barlangban, számos láda társaságában. De nem volt egyedül. Vagy fél tucat fegyveres férfi állta körbe, ahogy a földön feküdt és távolabbról pár nő is, kettejük kezében szintén fegyver, de hárman anélkül. A tudata még nem teljesen tiszta, nem emlékszik semmi másra az eltelt időből, de az egyik pasi kezében csöpögő dézsát nézve és ahogy rájön, hogy a haja és teljes felső teste csurom víz, rájön, hogy a hirtelen és fura ébredése egy fellocsolástól lehet.
-Felkelt.
-Öljétek meg a szukát! -kiáltotta az egyik nő hátulról.
-Nyughass! -ordította neki a férfi, akinek a vödör a kezében volt- Nos, szépségem! Beszélj! Ki küldött? És mi járatban vagy erre?
*Egy kard szegeződött hirtelen a torkának egy másik alaktól.

Aglarnis gyűlölettől lobogó tekintettel várja, hogy legalább egy bandatagot még magával vigyen, mert biztos benne, hogy aztán vége lesz az életének, az ő népénél nem szokás kegyelmet adni ilyen esetben.
Azonban úgy néz ki elpártoltak tőle népe démonai, ami megkérdőjelezi, hogy küldetése egyáltalán valaha is a kedvükre való volt-e, de most még annyi sem adatik meg neki, hogy megkarcolja ellenfelét, mert az a hosszú nyelű fegyverével a combjába szú és a lányt újabb fájdalom teszi mozgásképtelenné, amiből felocsúdva már a nyakán érezheti a hideg vas érintését.
A férfi szavai korbácsként vágnak végig rajta, de az elf lány elszántságát ez csak növeli. Már éppen azon van, hogy teljesítse a bandatag kívánságát és megadja magának az elégtételt, hogy harcban esik el, mikor eléri a fejét a csapás és eszmélete egy utolsó, éles villanással hagyja el.
Úgy merül fel ebből a sötétségből, mint a vízből kiemelkedő fuldokló. Zihálva pattannak ki a szemei, melyek először ködösen tekintenek maguk elé, aztán,a hogy körbenéz és tisztulni kezd , mozdulna, hiszen a hely idegen és ismeretlen fegyveres férfiak és nők veszik körül, de rá kell jönnie, hogy végtagjait kötelékek kárhoztatják mozdulatlanságra és a vele szemben álló, vödröt tartogató fickónak köszönheti, hogy magánál van, bár tocsog a vízben.
Ezek az előjelek nem sok jóval kecsegtetik ezt biztosan tudja, még ha arra egyelőre hiába is próbál visszaemlékezni, hogy hogyan is került ebbe e helyzetbe.
Fekete tüzű szeme emberről emberre ugrál, néhány pillanatig megállapodik a halálát kívánó némberen, de arcán egy izom sem rezzen. Tudja, hogy erre is kiképzést kapott és azt is kicsoda, csak pár óra vagy nap esett ki, amire most nem emlékszik, hiába erőlködik.
Ezért aztán teljesen őszintén tud válaszolni a kérdésre, még akkor is, mikor az éles penge a torkának szegül, hogy beszédre biztassa.
- Nem tudom. És ti kik vagytok és miért fogtatok el?
Gyomrába, közömbös, félelem nélkülinek tűnő szavai ellenére hidegség költözik, hiszen fiatal még a halálra, mely ilyen nyíltan közeledik felé. Magában küszködve igyekszik emlékeit visszanyerni, ami talán segít megérteni a helyzetét.

Uráldur fogságba esett lánya értetlenül nézett szét a kellemetlen ébredés után. Nem tudja, hogy kk veszik körbe és hogy került ide, csak annyit, hogy barátságtalanul viselkednek. És ennek legjobb jele a megkötözött végtagjaira tekert kötél.
-Mégis, akkor miért ölted meg fél tucat emberemet? Ha meg akar halni, csak szólnia kellett volna, megtesszük anélkül is. -a penge éle cirógatni kezdi a nyakár ezekre a szavakra- Én úgy gondolom... valami oka csak volt.
*A kém viszont hiába próbál visszaemlékezni, több idő esett ki, mint gondolja. Az elmúlt közel három évről semmi nem jut eszébe, nem is érzékeli, hogy eltelt volna ez az idő. Sem Demertor halála, úgy gondolja, hogy még mindig a régi király van hatalmon. Az apja útja és az ő lázadása sem. Egyszerűen nem tudja hova tenni, hogy hirtelen emberek fogságába esett katonaként akkor sem, amikor egy rúgással a veséjére próbálják megkönnyíteni az amnéziája elmúlását.

Soha nem történt még Aglarnis-sak ilyen és kétségbeesetten töri a fejét, hogy miként keveredett ilyen csúfos helyzetbe, amire még csak nem is emlékszik.
A legutolsó, ami az eszébe jut, hogy a katonai táborból éppen hazafelé tart, hogy együtt vacsorázzon a szüleivel és megint végig hallgatja majd anyja óvó szavait, hogy óvakodjon Demertor-tól, akiről a szóbeszéd sötét praktikákról suttog. De a lány nem fél a hadúrtól, hiszen a király eddig is jól kézben tartotta, különben is apja az Első Lord és az uralkodó bízik benne.
És most meg itt van összeközözve, mit valami csomag és ez biztos nem valami próba, hiszen a sós, nedves szagok nem az otthonára emlékeztetik és akik körülveszik, azok emberek.
Megdöbbenve hallgatja a faggatóját, hogy ő megölt volna közülük valakiket? Még soha nem ölt meg senkit!
És esze ágában sincs meghalni, ez még azért próbának is durva lenne. nagyon úgy néz ki, hogy ez komoly és őt csak egy hajszál választja el a haláltól.
- Nem…..tényleg nem emlékszem, én….még soha nem öltem meg senkit. Hol vagyunk? – kérdezi egy nagyot nyelve, ahogy a kard hideg pengéje végigszánkázik a nyakán, kicsit feljebb kényszerítve a fejét, ha nem akarta, hogy megsértse.
Aztán már tudja, hogy ez nem volt az elfogadható válaszok között, mivel a veséjébe robbanó éles fájdalom könnyet csal a szemébe és nyögést az ajkaira.
- Hiába kérdeztek,…….a táborunkra emlékszem csak utoljára és semmi közöm hozzátok! – robban ki belőle az indulat.

A körben állók elszántak, hogy a végére járnak az ügynek, hiszen már értesültek egy piac felől épp visszatérő társuktól, hogy mit látott. A temetetlen, szerte szét heverő hullák nem egy ilyen könnyen legyőzhető elf lányt sugalltak, hanem egy magabiztos és jól képzett harcost, aki elszántan hatolt be a területükre.
Nem lehetett azt várni, hogy sokáig felfedezetlen marad. De Aglirnis nem is várta volna tőlük ezt az ügyetlenséget. Hiszen ő semmit nem várt tőlük. Fogalma sem volt, hogy kicsodák. Azt észre veszi, hogy nem a hideg, otthonos, északi tájon lehetnek.
-Ha a táborotokra emlékeztek, akkor vezess oda, kutya! -mordul rá a vezetőnek tűnő alak. Ezzel felrángatja a földről és elvágják a lábát összefogó szíjakat.
*Nagy ajándék egy utazónak, ha ugyan az a gyönyörű táj minden alkalommal az újdonság erejével képes hatni és nem válik unalmassá. És a démonok most ezt a kegyet adják ISIS lányának, mikor kirángatják a barlangból és még mindig semmire se emlékszik. A város kontúrja pedig a háta mögött van, a domb takarja.
-Na, innen merre?

Attól, hogy nem emlékezett arra, hogyan került ide, attól még Aglarnis még nem volt annyira naiv, hogy azt hitte volna, ezek, akik körülveszik és az iránt faggatják, hogy miért ölte meg az embereiket, meg, hogy ki küldte, csak azért abba fogják hagyni és elengedik, mert ő azt mondja, nem emlékszik.
Igaz, hogy meg van zavarodva, de azért azt tudja, hogy katona és nem hagyhatja, hogy ilyen férgek megfélemlítsék. Az sokkal jobban aggasztja, hogy úgy érzi egy lyuk van az emlékezetén, mint az, hogy mi lesz vele, ha nem tud megfelelni a kérdésekre. A fájdalmat pedig már megszokta és eddig semmi olyanban nem volt része, amit ne bírna ki, bár a válla és a combja ég, mintha mérgezett tövis szaggatta volna fel, de ahogy a véres nadrágjára néz, tudja, hogy fegyver sebesítette meg és nem kell túl nagy ész ahhoz, hogy sejtse, fogva tartóinak van ehhez köze. A düh szép lassan terjed benne és segít elnyomni, mint a sebesülés fájdalmait, mind a rúgás testébe nyilalló kínját, amitől egy pár pillanatig nem kap levegőt sem.
Talán megtehetné, hogy tartja a száját és nem válaszol nekik, de szavai saját ködös gondolatait öntik szavakba inkább, de jobban járt volna, ha még sem teszi, hiszen alaposan félreértik.
Ahogy durván felrángatják a földről, a sebei újra vérezni és lüktetni kezdenek, de összeszorítja a fogát és zsibbadt lábán bicegbe sántikál, ahogy előre lökdösik, miután eloldozták.
- Eithad! (elf sértés) A kiképző táboromra gondoltam te adanath (ember), nem valami ittenire, hozzáteszem azt sem tudom, hol van ez az itt.
Ahogy kiérnek a barlang elé, szinte mellbe vágja a látvány. Fogalma sincs hol van, de a saját érdekében reméli, hogy nagyon hamar rájön, mert különben rövidesen, nem lesz mire rájönnie, ahogy az őt körülvevő marcona ábrázatokat látja.
Talán érdemes lenne kitalálni valamit, hogy addig is húzza az időt, mert, ha nem látják, hogy tud valamit, akkor könnyen megszabadulhatnak tőle. Most még azt hiszik csak titkolódzik és talán ezt felhasználhatja, apránként adagolva valami információt.
Most ezzel a gondolattal néz körbe kutatóan, majd arra bök, amerre egy domb takarja a kilátást, hátha ott eszébe jut valami.
- Ha menni akarunk valamerre, akkor arra.
Talán menet közben alkalma lesz legalább egy tőrre szert tenni, amivel majd elvághatja a kötelét, bár sérülten a menekülés érdekes lesz, azonban legalább azt magával akarja vinni a halálba, aki rugdosta és ráncigálta.

Az ellenséges bandavezér is arra fordul, amerre a lány mutat a fejével, ám tudja jól, mi van a dombon túl. Egy város. És bármennyire is elharapózott a környéken garázdálkodó bandák jelenléte, még így is necces lenne egy rivális csapat tagját végig hurcolni rajta.
Ráadásul amit akart, azt már megtudta.
-Szóval Sziszi és az ő tünde meg mágus csatlósai! Sejtettem.
*Ezzel beviszik újra a barlangba. Durván lelökik és megkötözik a lábát ismét jó szorosan.
-Mit fogunk most csinálni? Azok a nyomorultak egy csomó emberünkkel végeztek. Bosszút kell állnunk.
-Kezdjük szerintem ennek a kis ribancnak a kibelezésével. -kontrázta meg az egyik nő.
-Bosszút állunk. De ezt a halom pezsgőt nem fogom itt hagyni. Egy csomó üveg van, ha ellopják, akkor hiába bosszultuk meg a halálukat.
-És akkor csak tétlenül szemléljük, hogy egész idáig jöjjenek és halomra gyilkoljanak minket?
-Nem. Ma éjfélkor hajóra rakjuk. És a kis barna awyrisi tündénket is eladjuk nekik. Utána össze szedünk mindenkit és lerohanjuk a Testvériséget az éj leple alatt.
*Semmi sem ismerős az elhangzottak közül a lánynak, de talán már nem is kell eszébe jutnia sok mindennek. Talán ki tud tervelni valamit, hogyan akadályozza meg, hogy eladják rabszolganőnek egy csempész hajóra.
Az átkai szép lassan visszatérnek, de vigyáznia kell vele, mit és hogyan használ. Ha rájönnek, szinte biztos, hogy azonnal elvágják a torkát.

Míg a bandavezér arrafelé kémlel, ahova Aglarnis mutat, addig a lánynak fogalma sincs, mi van arra, csak egy lehetőséget lát benne, hogy húzza az időt, amíg ki nem talál valamit, vagy amíg vissza nem térnek az emlékei. Talán nem is lenne olyan jó dolog, ha tényleg elindulnának vele, hiszen Al-Sziszi kapitány biztos nem örülne, ha fogolyként látná viszont, igaz, ez most szerencsére nem jut eszébe, nem mintha egyébként boldog lenne a tudattól, hogy egyáltalán elfogták.
Éppen ezért cseppet értetlenül bámul a hangadóra, aki láthatóan vezeti a bandát, legalábbis itt és most, mikor biztosra veszi, hogy ez a Sziszi és tünde barátaira gyanakszik azzal kapcsolatban, hogy ők küldték ide. Bár ő is ilyen jól tudná, hogy miként sikerült ebbe a kalamajkába keverednie és, hogy……egyáltalán hol van, mert az még mindig nem közölte vele senki.
- Akkor jó neked? Megmondanád hol vagyok végre? – fortyan fel kissé dühösen, nem foglalkozva a következményekkel.
Azonban meglepi, hogy még sem mennek vele sehová, bár a sebesült lába ezért igen csak hálás, de a démonokra, ezt be nem vallaná!
A durvaságra, amivel visszarángatják, ismét szorosan megkötik és lelökik a földre, ahol magához tért, egy szót, egy nyikkanást sem reagál, úgy is elkönyvelte, hogy ezek után megölik. Már csak az a kérdés még mit akarnak tőle? Ez úgy látszik a Patkányokat is érdekli, legalábbis az egyik állandó hangadó nőt, aki valamiért eléggé pikkel rá.
A füle azonban nyitva van, még ha nem is tudja mi hasznát vehetné az információnak, hogy a banda tele van piával, amit minden valószínűség szerint csempésznek valahová és ami nem is izgatná, nem úgy, mint azt, hogy őt is hozzácsapják az alkoholhoz. Talán kalózok a vevők és akkor neki annyi. Még úszni sem tud, hogy meglógjon onnan, ha egyszer hajóra kerül. Addig kell megszöknie míg a szárazföldön van, vagy meghalnia. Azt, hogy víz mellett van eddig is tudta, de attól még sok helyen lehet.
- Mi bajod van velem te szajha? – mereszti a szemét az őt megölni vágyó némberre. – Könnyen beszélsz, hogy meg vagyok kötözve, mert nem mernél kiállni velem szemtől szembe. Még sebesülten is legyőznélek. – ingerli az elf lány tovább, amivel talán sikerül kihoznom a sodrából és meggondolatlan tettre sarkalni.
Tudja, hogy a férfiak is szeretik a női viadalokat és, ha fegyvert kap a kezébe………
Érzi, hogy mágikus ereje is kezd visszatérni, így már van esélye felvennie a harcot, ha legalább a köteleit leveszik. Annyi időt mindenképpen nyer, hogy talán el tud tűnni a banda szeme elől és elbújni valahol.

A lány nem sokáig élvezhette a friss levegőt és a napfényt. De a körülmények még erre a rövid időre sem tették ezt lehetővé. Miután elárulta, hogy merről jött, már vissza is vitték. És szörnyű sorsot jósoltak neki, ami ellen tiltakozott belülről.
Ám a büszkesége és kemény neveltetése megakadályozta őt abban, hogy ezt hangosan is kinyilvánítsa. Titkon azon gondolkodott, hogyan is szökhetne meg. Ha olyan fegyverarzenálja lenne, mint az apjának vagy anyjának, akkor egészen biztosra vehető, hogy megnyugodna a szíve. Hiszen rá pillantana valakire és egy gondolatra már megáll a szíve.
De ezek a varázslatok többsége veszélyes is lenne egy olyan tapasztalatlan kezében, aki nem bírja erejét kellő szinten. Az elmúlás átka akár saját öregedésével és végelgyengülésével is járhat, ha nem vigyáz velük.
-Én azt mondom, hogy intézzük el most azonnal és akkor nem kell őrizni a rejtekhelyet sem. -elég hangosan mondja a nő és ügyet sem véve a felé intézett kérdésnek, megindul a fogoly felé, ám a főnökük visszalöki durván.
-Joel ügyének ehhez semmi köze! A halál csak megváltás lenne neki. Tartjuk a menetrendet és az eredeti tervet. Utána elkapunk annyit közülük, amennyit csak lehet!
-Francokat nagyon büntetés. Egyszerűen csak mindenből pénzt akarsz csinálni. Nem elég már? -avatkozik közbe az egyik tag a nő oldalán.
*Úgy tűnik, hogy a nemes szülők vére felett patkányok vitáznak, hogy sorsát eldöntsék. És a szóváltás egyre élesebb.

Nem véletlenül próbálja Aglarnis elérni, hogy a nő, aki már eddig is a halálát akarta, még jobban felhergelje magát és beleessen szavai csapdájába, elfogadva a kihívást, amivel bizonyítani tudná rátermettségét. Azonban úgy néz ki, hogy nem hatnak rá kellően a sértő kihívások, bár továbbra is szívesen vágná el a lány torkát, még kellő indokot is előtárva, de nem ugrik bele a csapdába.
Most bánja csak Isis lány igazán, hogy nem sok hangsúlyt fektetett a mágikus tudásának fejlesztésére, inkább a fegyveres harcot részesített előnyben, hiszen akkor valószínűleg amúgy sem került volna ebbe a megalázó helyzetbe, amivel majd számot is kell adnia, ha életben maradva hazakeveredik egyszer, de ez a pár kétlábú féreg sem okozna gondot neki.
Szívesen állítaná meg a felette, a sorsáról vitázó Patkányok szívét egy röpke gondolattal, amit, ha a szemébe néznének, le sem tagadhatná.
Mivel azonban csak ennél sokkal gyengébb varázslat adatott egyelőre meg neki, ezzel kell beérnie, de azt maradéktalanul kihasználnia.
Először próbaként a Gyengeség auráját bocsátja a közel állókra, próbálgatva visszatérő erejét.
Persze azért a fülét nem csukja be, minden információ, amit a veszekedés hevében oktalanul kiadnak a bandatagok jól jöhet még neki, főleg, hogy valószínűleg el sem tudják képzelni, hogy kijuthat innen, csak holtan, vagy eladott rabszolgaként.
~ Joel? ~ töri a fejét ismét, de nem ismerős és még csak rémleni sem rémlik.
Újra megszólal, hátha most nagyobb sikerrel jár.
- Látom egy igazi férfi sincs közöttetek, aki az ágyéka helyett a fegyverével is tudna mit kezdeni, de hát csak emberek vagytok, mit is várhatna tőletek egy nemesen született! – mosolyog hidegen.
A köteleitől mágiával nem szabadulhat, el kell érnie, hogy attól megszabadítsák, akár vállalva a kockázatot, hogy előtte még kap a szájalásáért.

Az éles nyelvű elf nem adja fel és igyekszik még további párbajt provokálni, de mivel a többiek szeme láttára elvesztett már egyet, talán ezért nem akarják elfogadni. Úgy vannak vele, amit bizonyítani akart magának a kis csaj, azt be tudja bizonyítani. Nekik sem kell más semmi.
A főnök ráparancsol a még mindig őt követő bandatagokra, hogy a lázadó nőt vigyék ki kicsit levegőzni! Ez kicsit keményebbre sikerült, mint kellett volna, a megdézsmált zsákmány egyik üres üvege megingott ahogy kis lökdösődés közben a ládának ütődött valaki lába és Aglarnis mellett csapódott a földre, szerte szét szórva üvegszilánkokat.
Ám a veszekedés lassan elcsitult és végül két bent maradó őr kivételével mindenki más is kiment pár perc múlva. Ők a fogolynak hátat fordítva kezdek el diskurálni, ügyet sem vetve a gúzsba kötözöttről.
Ám figyelnie kell, hiszen közben gyorsan telik az idő! És ha a hajón lesz, úszás nélkül legfeljebb az egész vízi teknő elfoglalásával fog csak visszajutni... A szárazföldön a szökés egyszerűbbnek tűnik.

Minden igyekezete ellenére Aglarnis-nak nem sikerül kihoznia a sodrából sem a nőt, sem a férfiakat, hogy komolyan vegyék a kihívását. Igaz, nem is csodálkozhat rajta, hiszen nem állt helyt a harcban valószínűleg, ha most itt fekszik összekötözve.
~ A démonokra! Miért nem emlékszem! Muszáj emlékeznem! ~ erőlteti dühösen az emlékezetét, ami a legrosszabbkor hagyja cserben.
Azonban, ha nem is sikerült rávenni őket, hogy oldozzák el, azt elégedetten figyeli, ahogy egymásnak ugranak, még ha csak rövid fellángolás is és a hőbörgő nőt a vezér utasítására, társai  ki is viszik.
Ezen kívül még egy hasznát látja a dolognak: észre sem vették vagy ha igen, nem foglalkoztak vele, hogy levertek egy üveget, mely a dulakodás viharában reccsent szét a földön, közvetlenül az elf lány mellett, szilánkokkal és az ital édes cseppjeivel megajándékozva őt. Az egyik nagyobb cserepet, ami közel volt hozzá, észrevétlen igyekszik megkaparintani és úgy néz ki, sikerül is, mert nem sokára a Patkányok elhagyják az itallerakatot, csak két őrt hagyva, hogy őrizzék.
Azok nem igen tartanak tőle, hiszen erős kötelek kötik gúzsba,……de ha rajta múlik nem sokáig. Muszáj még az előtt megszöknie, hogy felrakják arra a hajóra!
Az éles üvegdarabot addig forgatja, míg az el nem éri a csiklóit szorító kötelet, majd óvatos mozdulatokkal, hogy ne tűnjön fel a mozgása, vágni kezdi. Nem egy kis vékony kötélről van szó, ráadásul nincs sok mozgástere, a tenyere is hamarosan vértől síkos. Azonban érzi, ahogy lazul a bog és hamarosan szabad lesz. Ha a két őr továbbra is magával van elfoglalva, talán még a lábán lévő kötést is eltudja vágni, akkor pedig a nyakukon folytatja a vagdosást.

Az Első Lord kislánya ügyesen rázta le eddig nem csak az összes udvarlóját, de ez úttal a köteleit is. Meglátta a kínálkozó lehetőséget és nagy szerencse, hogy a bűnbanda már leírta. Ám sebesülten, egyetlen üvegszilánkkal felfegyverkezve nem biztos, hogy elegendő lesz két ellenfél ellen. És a hibázik, ez akár az életébe is kerülhet.
Ám miután a lába is szabadult, elkezdhet agyalni azon, milyen tervet készít a kijutásra. Nem szabad elfelednie, hogy bár nem látják őt, de még nincs itt az éjfél, így nem hagyatkozhat csupán arra, hogy ez minden akadálya. Minden bizonnyal itt vannak a közelben azok, akik este majd ki akarják pakolni őt a fogva tartása helyéről és két láda eladása között őt is áruként cserélnék el vaskos aranyért.
Ám apja vére. Azé, akit oly sokszor elfogtak már, de elviselhetetlen természete és hátborzongató mágikus ereje miatt még sehol nem marasztalták hosszasan. Bármennyire is bizonygatta a juhásznak, hogy neki sosem kell majd megszökni... SZÖKÉSRE FEL!

Csendben és kitartóan dolgozik a kötélen, ami meghozza a gyümölcsét és mivel az üvegcserép éles, hamarosan már a keze szabad és ekkor lát neki a lábán lévő köteléknek, miközben fél szemét a beszélgető őrökön tartja.
A fegyverei az egyik sarokban hevernek, ahová fogva tartói ledobták, szerencsére senkinek nem vásott rá a foga. De ahhoz mindenképpen messze van, hogy elérje, mielőtt az őrök észrevennék. Valószínűleg, ha hirtelenebb mozdulatot tesz, amúgy is kiszúrják, így csak egy lehetősége lesz, amit ki kell használnia és ehhez egyelőre csak a kezében szorongatott véres és éles szilánkra és az eszére számíthatott.
A két őr csak az első akadály, amin túl kell jutnia, hiszen a többiek sem lehetnek túl messze. A hajó befutásáig valószínűleg nem hagyják prédának az eladni óhajtott szeszt, ráadásul utána le akarnak csapni arra a Testvériségre vagy mire. Azokat sem ártana majd figyelmeztetni …..na, persze csak miután megszökött innen. A kiszabadítására tett cselekedet ismét felizzította a sebeiben a fájdalmat és a vállából is ki kell szedni a beletört nyilat, ha nem akar seblázban feküdni és meghalni rövidesen. De most ez a kisebbik gondja.
Egyelőre a két Patkánnyal kell foglalkoznia. Nagy levegőt vesz, majd az egyikre a fájdalom igézetét küldi, remélve, hogy annak kínlódása a másikat is meglepi és rá figyel majd. Ha így történik azonnal annak torkába döfi az üvegdarabot, aztán míg a másik a fájdalommal küzd, a fegyvereihez igyekszik, aztán kardjának egy mozdulatával nyakát szegi.
Most már csak ki kell jutnia. A fájdalmat agya hátsó zugába száműzve, halkan lopakszik a kijárat felé, kezében a kardjával és a tőrével.