Míg beszéltem mindvégig a nő szemébe néztem, egy pillanatra sem vettem le róla a szemem. Végig figyeltem a hölgy minden rezdülését, míg az én tekintetem mint általában, úgy most sem árult el semmit sem, így a grófnő fürkésző tekintete nem igen találhatott semmit sem. Az sem volt véletlen, hogy csak beszédem befejeztével emeltem a számhoz a poharat; meg akartam győződni arról, hogy tényleg arról van szó, aminek ez az egész látszik; egy egyszerű, barátságos beszélgetésről. Nem szerettem a meglepetéseket, főleg nem a kellemetleneket, így csak akkor kortyoltam bele a hűsítő nyári italba, mikor már biztos voltam abban, hogy nem mérgezték azt meg.
Hiába, óvatos ember vagyok. Talán túlontúl óvatos is, ám ez az óvatosság már számtalanszor megmentette az életemet.

- Köszönöm nagylelkű ajánlatát, hölgyem - hajtottam meg kissé a fejem előtte hódolatom és tiszteletem jeléül, elvégre csak egy grófnővel beszéltem épp, aki ráadásul egy igencsak jövedelmező ajánlattal állt elő.
- Bár nem szokásunk elfogadni efféle segítséget, de tény és való, hogy szervezetünknek igencsak jól jönne a pénz, hiszen nem éppen a legjövedelmezőbb ez a munka, s emellett így természetesen más egyéb feladatokat is el kell látnunk, hogy fenn tudjuk tartani magunkat - indokoltam meg, miért is fogadjuk el segítségét.

-Örülök, ha segíteni tudtam akár csak egy kicsit.
*Nem húzta hosszan az elfogadás és köszönet kommentálását. És nem próbált kitérni az apró betűs részekre. Ha Ulrik nem vet fel semmit, akkor témát vált ő hamarosan és jóval unalmasabb, semmit mondóbb vizekre eveznek, míg meg nem isszák a teát. A grófnő alig észrevehetően gyorsabban is kezdi inni a nedűt, ha valóban nem maradt megbeszélnivalójuk, bár ez nem a szaporább szájához emeléssel fejezi ki, csupán picit több italt iszik egyszerre. Hogy az üres csészét pár perc kellemes beszélgetés után letéve azonnal felálljon.
Még most sem sürgetné szavakkal a család fejét, bár nem mondja ki, de ő már megtette azt, amit eltervezett erre a napra.

/Nem úgy ismertem meg Ulrikot, mint aki a feketék helyzetét még át akarná beszélni jogvédő énjét kiélve. De tényleg írj, ha bármit felvetne még! Ha nem, akkor köszönöm a játékot és hamarosan Braslovban folytatjuk./

Mivel a nő tovább már nem szaporította a szót, és nem volt semmi egyéb kérése hozzám, ezért én sem folytattam tovább a beszélgetés ezen fonalát, és hamarosan sokkal unalmasabb témákról kezdett el mesélni, amikre nem válaszoltam túl bőbeszédűen, jelezve, hogy túl sokat nem tudok hozzáfűzni mondandójához, és én már mindent elmondtam, ami számomra lényeges volt.
Ám udvariatlan sem szerettem volna lenni, elvégre nagyon nem illett volna ehhez a helyzethez, így hagytam, hogy elmondja ezeket a dolgokat is, majd miután befejezettnek nyilvánítva a társalgást felállt, én is követtem példáját, majd kezet csókolva neki még ennyit mondtam neki távozásom előtt:

- Még egyszer szeretném kifejezni hálámat a segítségért. Sokat jelent ez a szervezetünknek, s remélem még lesz szerencsém kegyedhez - mondtam búcsúzólag, majd elindultam Braslov felé.

/ Én is köszönöm a játékot, s várom a folytatást! Ulrik pedig valóban nem olyan típus. Az udvariaskodás sem teljesen az ő műfaja, de hát egy grófnővel csak nem bánhat úgy, mint az embereivel. /

/Sánta kutya/




Uráldur lánya egy tapasztalt kémmel az oldalán lépkedett Délos utcáin. Bár a mesterkém tökéletesen álcázta a külsejét embernek és viselkedni is olyan jól tudott, hogy fél évvel ezelőtt még az ágyába is tudott csábítani egy nemes család cselédjét, ám most lehajtott fejjel ment a tömegben és bizalmatlanul pillantott körbe minden gyanús jelet figyelve.
Pont az a történet hozta rá a balszerencsét. Amikor figyelmeztetni akarta az általa megtudott információkra Capitalt, Uráldur bezáratta a Palota pincéjébe. És több hónapon keresztül ott rohadt, amíg nem egy különös álomban után egy ismeretlen helyen ébredt. Rémálom volt, ami alatt drágaköveket kellett gyűjtenie, meg szembe találta magát ISIS kedvenc testőrével is...
Szeretne már megszabadulni ettől a Do'Odrun családtól, de most is a hírszerzés feje rá bízta a feladatot, hogy ezzel a kislánnyal jöjjön el és tegyenek javaslatot az itteni kiképzés hatékonyabbá tételére. Ezért a félelem benne, hiszen a társa nem régen csapat élére állt, de most jól láthatóan nincs egy sem mellette. És ugyan milyen utasításokkal küldhette el őket...
-Nos, azt mondod erre felé volt a főhadiszállásuk? Elég szépen kiégett itt jó néhány épület.
*Az utcában öt épület, köztük az egykori kocsma, mely Sziszi törzshelye volt most romokban állt és kiégett üszkök borították.

Már megint itt van! Aglarnis már lassan jobban ismeri ezt a várost, mint a saját szülővárosát, annyiszor járt már itt és soha nem kellemes emlékekkel távozott.
Most megint ezen utcák kövét taposta, de most legalább egy olyan emberrel, aki a hírek szerint érti is a szakmáját, vagyis nagyon reméli, hogy most nem keveredik majd bajba és Vidkun Quisling-gal megerősítve, nagyobb nyomást tudnak gyakorolni az elkanászodott és magát önállósító kapitányra.
Nem volt tudomása arról, hogy a mellette, lehajtott fejjel lépkedő férfi, milyen megpróbáltatásokon ment keresztül, azt nem kötötték az orrára, de amúgy sem számított volna, hiszen véleménye szerint, apja biztosan úgy döntött, ahogy kellett.
Most azonban igyekezett ellesni tőle mindent az álcázás és beolvadás művészetéről, mert kémkedésben volt mit tanulnia.
Már egy ideje a lány is észlelte, hogy valami nagyon nem stimmel a hellyel, hiszen a fél utca romokban hevert, de, ha jobban belegondol milyen feszült helyzetet hagyott maga mögött hátra, amit Al-Sziszi magának köszönhetett, hát még annyira nem is csodálkozik.
- Igen itt volt. Pont az az épület ott. – int a kiégett falak felé, ahol a törzshely állt valamikor. – Talán mégis csak megelégelték a ténykedését és hiába fizette le az őrség kapitányát, az már nem volt elég. – mondta el a véleményét. – De elég embere volt hozzá, hogy időben elszeleljen, csak el kell csípni az egyik zsebesét és többet megtudhatunk. A legtöbb a kikötőben dolgozik. – int arra.

Az utcán többen gyanakodva néznek a párosra és emellett láthatóan az egész környékre rászakadt az a nyomor, ami mindig is jellemezte őket. De amíg volt egy erős banda nagy vagányokkal az élén kicsit elfedte a képet.
-Rendben! Ez jó ötlet. Legyünk azért óvatosak! Rossz előérzetem van.
*A kikötőbe érkezve hamar meg is pillantja Aglarnis az egyik ismerős zsebest. Még az első itt jártakor látta kimenni a kocsmából. Egy hat éves kisfiú az.
Rajta áll jó részt, hogy mihez kezd.

Láthatóan nagyon megsínylette a környék az itteni rombolást, bár eddig sem volt valami fényes itt az élet, most kimondottan nyomorúságos volt. A banda legalább tartott valami szintet és még ha bűnözésből is élt, ebből megéltek az itteniek, nekik is csurrant-cseppent valami. Most ez a kis életben tartó fonál is elszakadt.
Aglarnis feszült és a szemei ide-oda járnak, mert a kétségbeesés nagy úr, jobb ha nem kockáztatnak és elmennek, úgy sincs itt semmi, máshol kell próbálkozniuk. Abban azért biztos, hogy Al-Sziszi megtalálta már máshol a helyét.
- Nekem is! – bólint a lány, de, hogy ezt a tapasztalat vagy valami mágikus késztetés érezteti vele, maga sem tudja.
Visszatérnek hát a kikötőbe és most Aglarnis már célirányosan ismerőst keres és hamarosan meg is lát egy vékony kis kölyköt, aki tudja, hogy a kapitánynak üríti a zsebeket, bár más csak egy kisfiút látna benne.
- Ott van egy! – int az állával a fiú felé és el is indul, úgy, hogy a kölyök ne vegye észre csak mikor már megragadja a vállát, hisz tudja milyen fürgék ezek a kis tolvajok. – A kapitány keressük, vezess hozzá!

Uráldur lánya óvatosan fordul vissza és inkább a forgalmasabb térre mennek a másik sötét elffel. A csuklyáját még jobban a fejére húzza, hogy rejse arcvonásait. Mivel volt szerencsétlensége megismerni az itteni spion kiképzőt és szervezetét, hamar meg is találja az egyik kis utca kölyköt, aki mindig megélt abból, hogy a lopott pénz nagy részét lefölözte a Testvériség. Ám ebből ők elég bőkezűen adakoztak a városőrségnek és több befolyásos embernek, hogy a zsebmetszők ne kapjanak sose túl szigorú büntetést. A paradicsom nem épp ízletes étel, főleg akkor nem ízlik a szegényeknek, ha kalodába zárva dobálják meg vele őket. Ám minden más fenyítés elfogadható volt Sziszi számára, ami nem vonta ki évekre „alattvalóit”, hanem hamar újra munkába állhattak.
Az új találkozásnak a gyerek cseppet sem örül és hangosan ordítozni kezd.
-Én nem ismerlek titeket, tünde! Én nem bántottam senkit. Engedj el!
*Ám az erős szorításból nem szabadult ezúttal. És ketten igyekeztek kirángatni őt az árusok területéről, hogy csendesebb helyen elbeszélgethessenek vele, mert ilyen ricsajjal nem éri meg kérdezgetni. Hiszen mindenki őket figyeli. És az embernek maszkírozott férfi előrántotta a kardját.
-Velünk jössz a laktanyába! Majd ott elmondhatod azt, hogy miről nem tudsz semmit.
*Remélte, hogy ez lenyugtat mindenkit, de csak a bámészkodók összehúzott szemöldökei egyenesedtek ki egy nagyon kicsit, mellyel az arcvonásait fürkészték. Ám foglyuk cseppet sem csendesedett el.
-Én nem etettem meg senkit démonokkal! Az egész a ti művetek, tündék. Engem becsaptatok.
*Annyi biztosan kiderült, hogy ebben a városban ez elképzelhetetlen lett volna két hónapja.

Aglarnis már kétszer is időzött ebben a városban és egyik sem volt nagyon az ínyére, de éles szeme és jó megfigyelőképessége volt, így elég volt egyszer látnia valakit, hogy megjegyezze magának, így ismeri fel most a tolvaj kölyköt is, akire rögtön lecsap, mert joggal feltételezi, hogy azon nyomban kereket oldana, ahogy közelíteni lát két idegent. Általában az ilyen kis zsiványoknak nincsenek jó tapasztalatai a felé tartó felnőttektől, még akkor sem, ha esetleg felismeri a lányban Al-Sziszi ismerősét.
Az ordítozás azonban meglepi az elf lányt, mert azt hitte a fiú sem akar feltűnést, de ezen nem változtat az, hogy erősen tartja annak vállát, aztán társa is besegít és a kölyöknek a lába sem éri a földet, olyan gyorsan kezdik cipelni egy kevésbé zsúfolt helyre, mondjuk az egyik sikátor fedezékébe, ahová az árnyékok miatt nehezebb belátni.
- Pofa be kis csibész! – sziszegi neki Aglarnis. – Nem akarlak bántani!
Vidkun azonban más módját választja a kis zsebmetsző megnyugtatásának, vagyis inkább a feléjük forduló népek megnyugtatásának, hiszen úgy tesz, mint aki a helyzet magaslatán áll és még kardot is ránt.
Most majd kiderül mennyit ér az álca, hiszen ahelyett, hogy eltűnnének, most mindenki őket fikszírozza és ráadásul a kölyök is tovább sipítozik.
- Hogy mi……Miről beszélsz, te kis éhenkórász? – rázza meg a vékony dongájú fiút Aglarnis, aki a démonok emlegetésére majdnem elengedte foglyát, annyira megdöbbent. – Csak félrebeszél, azt hiszi ezzel megússza a büntetést. – fordul az őket figyelőkhöz, egy meggyőző mosollyal. – Te meg tedd ár el azt a kardot, csak elbánunk egy kölyökkel a nélkül is. – szól halkan, de dühösen a társára.
A végén még valaki tényleg őröket hív és akkor magyarázkodhatnak. Azt hitte ennél azért tapasztaltabb kísérője.
- Gyere! – húzza maga után a fiút, eredeti tervei szerint a sikátor felé, hogy eltűnjenek. – Csak azt mutasd meg hol van Al-Sziszi és már mehetsz is. – ígéri a kölyöknek, hátha ettől elcsendesül.

A gyerek tovább ordítozik és a kém társa továbbra sem rakja el a fegyverét. Nem tűnik veszedelmes mesternek, bár ért annyit a víváshoz a férfi, hogy ha számon kérnék őket ezek az egyszerű embereket, párat magával vinne a halálba. De a tekintetek inkább zavarodottak, mint fenyegetőek. Alaposan kutatják rajtuk az elfek jellegzetes vonásain, de mivel Aglarnis ruhája keveset mutat, és a kölyök másik oldalán lépkedő pedig jellegzetes emberi vonásokat mutat, hát nem tudják mire vélni. Gyanítják, hogy így nem rángatnák senki kicsinyét, ha nem tolvaj lenne, ez kicsit hajlik arra, hogy tényleg rendet akarnak teremteni. Míg az átlag emberekben is valami különös rossz sejtés bújkál.
Ahogy beérnek vele a szűk utcába előszedik arról, amiért elkapták. Nevesül hová tűnt a barátjuk. Uráldur lánya kezdi a vallatást.
-Én nem tudom. Semmi közöm hozzájuk. Én csak... -kicsit kihagy az agya, de amint beugrik neki a válasz, már pörög is tovább a nyelve- Nem tudtam, hogy nem erdeiek vagytok. Hinnetek kell nekem. Soha nem csináltam volna semmi törvénybe ütközőt. Nem szeretem a démonokat. És csak félre értésből csináltam pár melót a kapitánynak. De komolyan nem tudom, hogy hol van. Elengedhettek és akkor nem szólok senkinek.
*Érezhetően meg van rémülve. Ez nem szokatlan a Testvériség közelében, de valahogy most sokkal mélyebbről jövő volt a gyerek ijedelme.

Aglarnis aggódik, hogy túl nagy figyelmet hívnak fel magukra, ezért szeretné a kölyköt minél előbb elrángatni a kikötő forgalmas helyszínéről valami kevésbé mozgalmasra és bár dühösen szól a társára a fegyver miatt, az még sem engedelmeskedik, ami tovább növeli idegességét.
Szerencsére úgy néz ki, hogy a férfi álcája kitart és az emberek többsége maguk közé valónak hiszi, Uraldur lánya, meg eléggé az arcába húzta a csuklyáját ahhoz, hogy ne láthassák sötétebb képét és hosszúkás füleit.
Egyelőre az sem jut senkinek eszébe, hogy hívják az őrséget, a bizonytalankodás ott ül a feléjük fordított arcokban, ami elég időt ad nekik ahhoz, hogy az ellenkező és kiabáló fiút magával húzza az egyik szűk utcába és ott a falhoz szorítsa, feltéve neki a fontos kérdést.
Nem táplál különösebb ellenszenvet a kis tolvaj iránt, így szándékában is áll betartani, amit mond, hogy elengedi, ha megmutatja merre találja a kapitányt.
Azonban a kölyök nem akar mondani semmi használhatót, hanem tagad és ez persze nem könnyíti meg egyikük dolgát sem.
- Tudom, hogy nekik adod le a sápot, láttalak Al-Sziszi-nél, ne hazudj nekem. – kever le egy kemény tockost a gyereknek, hogy érezze, nem a levegőbe beszél. – Hidd el, a társam kevésbé türelmes, mint én, így jobb lesz, ha inkább igazat mondasz, hiszen a démonokról sem tudhat, minden kis alamuszi csavargó, bár valószínűleg csak ügyes trükköt láttál. Al-Sziszi elég meggyőző tud lenni. – próbálja elsimítani a dolgot, mert az senkinek nem jó, ha a városban elterjed a démonokról szóló pletyka. – Beszélj és én teszek róla, hogy a kapitány ügyét alaposan megvizsgálják. – ránt egyet a fiún, hogy fürgébb beszédre bírja.

/Sánta kutya mese/

A férfi egyelőre hagyja a lányt kibontakozni, ám szigorú szemeiből látni, hogy minden apró részletre figyel. Kardját még mindig görcsösen szorongatja és egyszerre nézi, hogy nehogy valaki meglepje őket és fülel, hogy mit tud meg a gyerektől.
A démonok emlegetése nem túl megnyugtató és a kiégett kocsma romjainál megfogalmazódó balsejtelme beigazolódni látszik. Túl szép lenne, hogy a központi vezetés még időben kiküldjön két megbízható embert a problémák kivizsgálására. Inkább megvárták, míg az évszázad újabb -már sokadik- „legnagyobb melléfogása” látható lett és nekik a feladatuk, hogy most mindent helyre hozzanak. Legalábbis ezt várják oda haza, az Első Lord -és kedves kiöregedett hírszerző barátai- kényelmes karosszékükből.
-Én nem adom az ilyen gonosz alakoknak a részesedést, mint ti. -bátran szembe köpte Aglarnist a tolvaj- Engem csak rászedett a kapitány. Semmi közöm hozzátok. Azt hitettétek el a helybéliekkel, hogy erdeiek vagytok és a szövetségeseink. Mi bíztunk bennetek. Ám jött néhány inkvizítor, akik elmondták, hogy északról jöttetek. És az óta üldözi mindenki a fajtátokat. A drágalátos Al-Sziszid is menekül. A legutoljára a környező erdőkben látták.

/Sánta kutya mese/

Bár a fiút azzal fenyegeti, hogy társa gondjaira bízza, egyelőre esze ágában sincs, de minél előbb meg akarja tudni hol a keresett kapitány, mert van egy sejtése, hogy annak mindenhol jelen lévő emberei esetleg gyorsabban kapnak észbe és hamarosan Al-Sziszi már tudni fogja, hogy keresik.
A lány látja, hogy társa arca elkomorul a démon emlegetésére és neki is rossz érzései vannak, arról már nem is beszélve, hogy ő már régebben sem bízott a kapitányban, aki szerinte már akkor jócskán túllépte a hatáskörét.
- Csönd legyen csimasz! – kever le egy nagy pofont a sipítozó kölyöknek, mert egyrészt ideges, másrészt nem akarja egy kalap alatt látni magát a leszerepelt sötét elffel, harmadrészt hirtelen alig bírja magát visszafogni, hogy ne ölje meg a fiút a köpés miatt. – Nem tudsz te semmit rólunk és hidd el addig jó neked. Meg akarsz halni? Azt könnyen megoldhatjuk, ha ekkora a szád. – húzza elő a tőrét, majd a fiú szeme felé közelít vele, de végül csak nagy koppanással a marok résszel fejbe veri, hogy elveszítse az eszméletét.
Nem használ semmi mágiát, mert azzal csak még nagyobb lovat adna a pletykának, de morcos lesz a hallottaktól.
- Hallottad? Szépen elintézett bennünket az a bolond! Mi legyen? Kövessük az erdőbe? – néz kérdőn kísérőjére, hiszen ő a tapasztaltabb kém.

/sánta kutya mese/


Vidkun nem volt boldog a hallottaktól. Szíve szerint még egy kicsit vallatta volna a kölyköt, de megérti a társát, hogy miért ütötte le. Nem csak érzelmileg, de ő már hátvédként felfigyelt apró jelekre, hogy valószínűleg az ott hagyott kereskedők összeszedték a bátorságukat és értesítették az őröket. Aglarnis kifakadására csak egy keserű mosollyal válaszolt. Úgy tűnik, hogy a nagy befolyású apa lánya igen nyersen szokott fogalmazni. Szokatlan, hogy a hátulról jövő éjtündék közül valaki ennyire nyíltan bírál. Főleg egy olyan pozícióban, ahol megvan minden lehetősége, hogy a tényeket maga állapítsa meg és hagyja másokra belőlük következtetni.
-Jobb, ha megyünk. De nem kell sietni, rengeteg időnk van. Inkább ne csináljunk feltűnést! -mondta és ezzel ő is a fejére húzta a csuklyát, de az arcát nem takarta. Így még hihetőbbnek tűnik -szerinte-, hogy a lány is ember. És szabadúszónak vagy legrosszabb esetben más bandák tagjainak nézik őket.
-Azt gyanítom, hogy van még Sziszihez hű néhány ember a városban, akik reménykednek, hogy majd túljut a mostanin. De egyszerűbb lesz szerintem is ott keresni őket, ahol többen vannak. És nem csak beszervezett emberei, hanem hegyesfülű testvéreink is.
Ráadásul sokkal biztonságosabb. Minden jel arra mutat, hogy az egész iskola lelepleződött és kukac van ezeknek a szánalmas kis lényeknek a seggébe, hogy minél többünket leleplezzenek. És ránk is vonatkozik a kémkedés első számú szabálya, ne feled! A lebukásban nincs kérdés, csak egy. Hogy mikor következik be? Remélem kitart a szerencsénk a városkapuig.
*Miközben beszélt, gyorsan szedte a lábát kifelé. Mivel közel voltak a folyóparthoz, nem mentek a központ felé, ezért ez gyorsan sikerült is és a közeli fás rész felé vették az irányt. Majd ott nyomokat keresnek, de mielőtt találtak volna, a férfi egy kérdéssel fordult Uráldur lányához.
-Te jobban ismered őt és a történteket. Elmondanád nekem, hogy mit kell tudnom?

//Sánta kutya mese//

Amit akartak megtudtak a kölyöktől, hiszen indulatoktól cseppet sem mentes köpködése valószínűvé tette, hogy az igazat mondja és többet meg úgy sem lehetett volna kihúzni belőle, ráadásul már nagyon a penge élén billegett, hogy nem fogja vissza magát a lány, épp elég bosszúság érte ahhoz, hogy ne legyen tekintettel a fiú korára.
Nem mindenben ilyen szókimondó Aglarnis, de a kapitány már épp elég bosszúságot okozott neki és épp elégszer emelt szót ellene, hogy most jogosan emlegethetné, hogy „én megmondtam”.
- Szerintem nem mi okoztunk feltűnést, de most már figyelnek mindenkire a népek, mert tudják, hogy valami nem stimmel a tündék körül. – rázza meg a fejét még mindig dühösen. – De, itt már amúgy sem tehetünk semmit, igazad van, menjünk. – dugja a helyére a tőrét. – Ha az őrök megállítanak, biztos, hogy nem ússzuk meg kérdezősködés nélkül és akkor Al-Sziszi-nek még több ideje lesz, hogy eltűnjön és ne találjuk meg soha. – bólint a felvetésre.
Eszében sincs lebukni sem most, sem máskor, főleg, hogy most itt a lehetőség, hogy végre bebizonyíthatja, hogy a kapitány végig a maga pecsenyéjét sütögette és amikor kezd belejönni a „szakmába”.
- Akkor igyekezzünk, hogy ne vonatkozzon ránk az az első szabály!
Szerencsére, ha a piacon lévők értesítették is az őröket, akkor azok a városban keresték őket és nem az erdő felé eső kapunál, így akadálytalanul jutottak ki. Most már csak nyomokat kell találni és remélhetőleg a kapitány nem számít ás sötét elf nyomolvasóra, a városi őrök meg erre minden bizonnyal alkalmatlanok, így akár el is bízhatja magát.
- Al-Sziszi úgy néz ki a saját kis birodalmát építgette birodalmunk égisze alatt és támogatásával. Legutóbb furcsa démonidézéséről szereztem tudomást, ami meglepett, hiszen erre ő nem lehetne képes. Ráadásul koboldok költöztek be az épület alá, amiben a főhadiszállását ütötte fel, akik mindent elloptak, még azt a tárgyat is, ami a kapitánynak a démon megidézéséhez kellett. Végül üzletet kötöttünk velük és egy csoportjuk elkísértek egy útra is, de meg kellett volna ölnöm őket az első percben, ahogy meg láttam őket. – morgott a lány bosszúsan. – De akkor már kitudódott, hogy Al-Sziszi és emberei nem erdei elfek, közeledett az őrség. Nekem akkor küldetésem olt, így elmentem és ez lett belőle. – intett körbe, hogy érzékeltesse a helyzetet.

/Sánta kutya mese/


A férfi mélyen hallgat, ahogy a lány elmondja neki rég óta hangoztatott elképzeléseit az itt folyó eseményekről. Arca feszült és csak az olvasható le róla, hogy ideges, amiért ennyire keresik őket is az ellenség területén.
~Ha démonokat vetett be a fondorlataihoz, akkor mester fokozatú mágus. Jobb lesz vigyázni és nem nyíltan bírálni.
*Csöndben tovább megy és hamarosan 3-4 fős csapat nyomaira bukkannak egy ösvényen. Jól láthatóan befelé, a sűrűbb részek felé mentek és ha visszafelé nem erre mentek, mert ellentétes irányba nincs lábnyom.

/Sánta kutya mese/

Azt nem lehet mondani, hogy a társa, akit apja mellé, vagyis inkább felettesének rendelt, nagyon szószátyár lenne, hiszen már jó ideje csak Aglarnis beszél, feltárva Vidkun előtt a tényeket és a sejtéseit is, bár lehet rosszul teszi, nem ismeri jól a férfit és talán nem csak apjához hű. Akkor meg mindig számítani lehet, hogy valamilyen politikai intrikára használják fel, de már nem érdekli, hiszen elég mérges. Jól működött a szervezet ebben a városban és el is fogadták őket, amit most a kapitány démonokkal való praktikálása és főleg az, hogy ez kitudódott sok gondot okozhat a sötét elfeknek és most nekik is. Eddig szabadon járhattak, kelhettek, de most az emberek éberek és kételkedők lettek, akármikor feladhatják őket.
Társa viszont nem reagál a szavaira semmit, se nem helyesel, se nem korholja, így a lány végül elhallgat és inkább a környezetére koncentrál.
Mikor meglátja a nyomokat, többször körbe jár, majd megáll az egyik mellett.
- Nem régiek és befelé vezetnek, kifelé nem. Talán szerencsénk lesz. Szerintem kövessük, de óvatosan. Én megyek közvetlenül mellettük, hogy lássam merre vezetnek, de te maradj hátrébb, így ha valami balul ütne ki, akkor tudsz segíteni. – javasolja, bár a férfié az utolsó szó.

/sánta kutya mese/


A kém egyetértően bólintott. Végig mérte Aglarnis alakját, alaposan elidőzve minden porcikáján.
-Valóban! Jobb az óvatosság.
*Ezzel igyekezett a növények rejtekében követni kicsit lemaradva a lányt. Bár ő valószínűleg hamar észre veheti, hogy nem olyan olajozott ez a felállás közöttük. Míg Uráldur lánya taktikai felkészítés mellett gyakorlatban is unásig tanulta megbúvó hátsó ember alkalmazását, fedezve a nyílt célpontot nyújtó, de védelemre és elhajlásra jobban felkészülő elülsőt, addig a ruhák és egyéb álcázást a hírszerzőknél eltanuló párjának „nincsenek az izmaiban” ezek a mozdulatok. Nem véletlen volt a meglepett tekintet, amivel vizslatta, hogy mitől ennyire magabiztos. Felfedezte most, hogy a nő mennyire katonás. És úgy is vélte, hogy ez még kapóra jöhet idekint.
Másfél óra múlva hegyes fülüket meg is ütik az előttük menők zaja és közelebb lopózva fél tucat embert fedezhetnek fel. Gyengén vannak felfegyverezve, négyen csak botokkal csapkodják a bokrokat, míg vezetőjüknek tűnik egy rövid, egykezes karddal felszerelt férfi és van köztük egy íjász nő is.
-Keressétek őket! Napnyugta előtt nem megyünk haza, ha csak meg nem találjuk.

A férfi nem sokat tesz hozzá a dolgokhoz, csak egyetértően bólint Aglarnis javaslatára, hogy csak egyikük kövesse nyíltan a nyomokat, a másik pedig rejtőzködve, így ha meg is támadják őket, könnyebben bújnak ki belőle. Ez némi elégedettséggel töltötte el Uraldur lányát, mert valahol elismerték, hogy nem ostobaság, amit eltervezett.
Persze az sem mindegy, hogy ki, milyen kiképzést kapott, bár Aglarnis-nak nincsen róla ismerete, hogy Vidkun-nak mi az előélete, a sajátjáról viszont igen és ő ízig-vérig katona ……volt, míg át nem helyezték. Most legalább hasznát is veszi.
Figyelmét igyekszik megosztani a nyomok és a környezete között, keze végig a kardja markolatán nyugszik és izmai ugrásra készen feszülnek, de…….de nincs végül szükség ilyesmire, mert egy jó idő után hangokra lesz figyelmes. Jelez a társának és óvatosan lapulnak meg egy sűrű cserje mögött, ahonnan ráláthatnak arra a pár emberre, akiknek minden bizonnyal a nyomát idáig követték.
Aglarnis szeme végig fut rajtuk, de csak két igazán veszélyes ellenfelet számol, elsősorban az íjjal felfegyverzett nőt, majd a kardos férfit, a többiek a bottal persze nem írhatók le, de azokkal közel kell kerülni, hogy komoly sérülést okozhassanak.
Hallhatóan idegesek és nagyon keresnek valakiket.
Persze buzog a lányban a harci kedv, de azért nem hiába apja lánya, azért annyira nem bolond, hogy egyedül szálljon szembe hat emberrel.
- El kéne kapni egyiküket és kifaggatni. – hívja egy intéssel kicsit hátrébb kémtársát és teszi meg javaslatát, szinte csak lehelve, hogy nehogy lebuktassa magukat. – Talán valamelyik botost elcsíphetnénk, ha eltávolodik a többiektől.

/sánta kutya mese/


Ahogy figyelték az emberek csapatát, szinte csak a kívánságai váltak valóra azzal, hogy a kardos egy bunkós botossal félre vonult oda, ahová a király is gyalog jár. Ám nem távolodtak egymástól el, így kérdéses, hogy a férfinak, akinek hevesen dobog a szíve, mit tanácsol az egykori katona?
Sajnos ebben az ügyben a mesterkém nem igazán tud jó tanácsokat adni, rosszat pedig nem akar.

Nem nagyon van idő, hosszas haditanácsot tartani, de nem áll szándékában Aglarnis-nak, hogy elvegye a másik kenyerét, hogy ő a kettősükből, mind a rangidős, mind a tapasztaltabb kém, akinek jóváhagyására azért szüksége lenne a lánynak.
Azonban még a válaszra sincs nagyon lehetőség, hiszen még alig fejezi be a javasolt taktikájának ismertetését, mikor az egyik páros félrevonul a többiektől és a nadrágjuk elején történő matatásuk eléggé egyértelműsíti Isis lánya számára, hogy mi a céljuk a félrevonulással.
Csak egy bökkenő van, hogy a botos és a kardos együtt is marad, úgy látszik a fiúk szeretik ezt közösen csinálni. Mondjuk Aglarnis nem szégyenlős, épp elég férfi között nőtt fel és katonaként velük élt, így nem vonult pír az arcára, ha meglátta egy férfi himbilimbijét.
Nem volt optimális a helyzet, de ki lehetett használni, hiszen a művelethez valószínűleg a fickók letették maguk mellé a fegyvereiket, így meg lehetett lepni őket.
- Ugye egy kémet megtanítanak lopakodni? – suttogta a mellette álló Vidkun-nak és a botos felé intette, majd elmutogatta, hogy verje fejbe, majd magára mutatott és a kardosra, jelezve, hogy azt bevállalja ő.
Menet közben a lánytalált egy jó kis husángot, így ha sikerült hangtalanul mögéjük lopakodni, akkor szép lendületesen próbálta fejbe kólintani a férfit, már, ha látta, hogy Vidkun is oda ért a saját emberéhez.

/sánta kutya mese/


A kis csapatot meglátva a lány már tervez, de az Élet közbe szól. Még nem is hagyta jóvá a rangidős, aki láthatóan hezitál, hogy mit is kéne tenniük, mikor alkalom nyílik. Oda surrannak a két melák mögé és a férfi is mindent megtesz, hogy sikerüljön.
-Te, szerinted itt vannak még a közelben.
-Nem tudom. Ha valaki ennyire nagy hatalmat szerzett az ellensége felett, az nem akar lemondani róla.
-Ha eszük van, már rég árkon-bokron túl vannak.
*Az utolsó pillanatban a kardos meghall valamit. Balul sikerült a próbálkozás. Bár Vidkunnak kicsit több ideje maradt és sikerül is tarkón csapni áldozatát. Az fél térdre rogyott és csak a következő ütésre vesztette el az eszméletét.
A kardos viszont megragadja a felé csapó husángot és dulakodni kezd Aglarnisszal. Miközben igyekeznek dűlőre jutni, fél kézzel a pengéért matat a dereka öve tájékán. Hátulról is zajok hallatszanak a többiek felől.

Aglarnis úgy gondolja, hogy mivel a másik nem szól egy szót sem, a hallgatás beleegyezés és már indul is, hogy becserkéssze a két fickót, akikből az egyiknek szeretné legalább megoldani a nyelvét. Persze jobb lenne, ha egyedül kapták volna el az egyiket, de hát ha nem kockáztat az elf lánya nem is nyer, nekik meg most jól jönne némi információ. különben is, kinek van itt katonai kiképzése?
Vidkun kis habozás után, de mégis csak megindul az áldozatok felé, így a lány is halkan lépdel a kiszemeltje felé, minden lépését jól megfontolva, nehogy valami ágra vagy tobozra lépjen és idő előtt riassza őket.
Olyan közel vannak, hogy az elmélyülten vizelők gondtalan beszélgetését is hallják már, bár Aglarnis találkozott már többször is a kapitánnyal, de még változatlanul rejtély előtte, miről folyik a csevej és mit is keres a csapat, vagy kiket, talán a koboldokat? Ugyan azok biztos nem hiányoznának senkinek! Neki biztos nem!
Most már ütés közelben állnak mindketten és látja a lány, hogy Vidkun lecsap, így ő is meglendíti a furkót, azonban a fickó az utolsó pillanatban megfordul és nem törődve a szeméremmel, inkább a botot ragadja meg és ezzel megakadályozza, hogy leüssék.
A lány tudja, hogy nincs ideje, mert a fizikai fölény a másiké és a csapat többi tagja is csak pár lépésre lehet, így a fulladás átkát idézi a férfira és, ha az elengedi a botot, azonnal lecsap, majd megragadva Vidkun-t maga után rántja, hogy eltűnjenek a sűrűben, oda hagyva a tervüket, hiszen az most csak hátráltatná őket.
- A támadás után biztos Al-Sziszi-hez rohannak, csak követnünk kell őket. – zihálja egy kicsivel odább, ha sikerült lerázni a kapitány embereit.

/sánta kutya mese/


Az orvtámadás nem pont úgy alakult, ahogy tervezték, de legalább élve megúszták. És elszaladtak, mielőtt a többiek oda értek volna.
Elhatározták, hogy követik a nyomokat, mert a férfinak jobb ötlet híján nem volt ellenvetése. Ám nem folytatták az emberek a sűrű mélyére gyaloglást, hanem élesen elkanyarodtak és más célt választanak maguknak. Nem telik bele sok idő, összefutnak egy majdnem ugyan olyan másik csapattal. Ahogy hallgatóznak, hamar kiderül, hogy nem a kapitány emberei. Pont az elfek ellen küldték ki őket. És nagyon megijedtek, hogy ilyen könnyen letámadták.
Az íjásznő kihasználja a pihenőt és most ő megy el pisilni. De esze ágában sincs egy pasit vinni magával, aki figyel rá wc-zés közben.

Aglarnis kezdi úgy érezni, mintha vizsgázna, mert, hogy semmilyen irányítást nem kap a társától, aki állítólag a felettese lenne ebben az akcióban, de eddig nem sokat tett hozzá a dolgokhoz, bár azt azért el kell ismerni, hogy a rábízott feladatot jobban elvégezte, mint a lány, hiszen simán lecsapta a maga áldozatát, míg Aglarnis majdnem elbukott.
A lány azért tanult már annyit, hogy a harci hév nem ragadta magával és érezte mikor kell visszavonulni, így időben elfutottak.
Javaslata most is csak egy egyetértő biccentést von maga után, így követik a kisebb társaságot, akik zaklatottan sietnek, bár nem arra, amerre Isis lánya számított.
Aztán még időben rejtőznek el, ahogy egy másik hasonló összetételű csapattal futnak össze és megtárgyalják az eseményeket. Ebből viszont kiderült, hogy olyanokat követtek, akik épp Al-Sziszit keresik.
- A szellemekre! Feleslegesen fárasztottuk magunkat! – sziszegte dühösen Vidkun-nak. – De most legalább van esélyünk, hogy megtudjuk, amit ők tudnak. – int az egyedül távozó íjásznő után. – Fedezd a hátam. – mondja a férfinak, és mivel most sem számít ellenvetésre, már megy is.
Aglarnis megvárta, míg a nő elmerül a ténykedésébe, akkor csap le, pár ugrással a háta mögött teremve, kardjának markolatával.