Alia a tigris hátán és Viridiel az óriás szalamandrán érkezik meg egy hatalmas erdősség határára. Itt már végre nem kell orkoktól tartani. Egész más erők az urak erre felé. Egy ösvény kanyarog a fák között, melyen haladhatnak. Ám kerülhetnek is egy mocsaras rész felé, ha nem akarnak arra menni, amerre mindenki jár.

Igazán nagy segítség számomra a szalamandra, amit Lia biztosított számomra, mert így nagyobb fáradtság nélkül értem a nimfák erdejének határához, hogy lassan, de biztosan eleget tegyek a feladatomnak és találkozzam az erdő védelmezőivel, majd rávegyem őket, hogy nyújtsanak segítséget az emberek népének a vikingekkel szemben.
Mivel a nimfák nem szereti, ha irányítani akarják őket, az embereket meg különösebben nem is kedvelik, hiszen sokan nem törődnek a természettel, sőt egyenesen pusztítják azt.
Mielőtt beléptem az erdőbe még úgy döntöttem megállok és kicsit pihenek, addig is összeszedem a gondolataimat.
Mikor meghallottam a neszezést, mindenre készen ugrottam fel, bár ezen a vidéken, már orkoktól nem igen kell tartanom, azonban nagyon meglepődtem, mikor feltűnt Lia és a tigris, hiszen már azt hittem rég otthon vannak.
- Szia! Hát te? Jaj, ne értsd félre, örülök neked, de azt hittem, visszaindultál a tigrissel? – adtam hangot megdöbbenésemnek.

Ahogy elhagytuk a Póközvegy odúját,és magunk mögött hagytuk az Orkokat is.. sietősen indultunk a Társunk után..Aki,biztosan már odaért a Nimfák földjére..
Mellon hátán a szélnél is sebesebben haladtunk..hamar elértük az erdő peremét..és ismerős alakot pillantottunk meg..és hangját hallani is jó volt,nemcsak látni újra..
-Szia!..utánad jöttünk!..siettünk,hogy utolérjünk Téged,és segítsünk mindenben Neked!-mosollyal tettem még határozottabbá köszönésemet Viridiel felé..-Nagyon reméltük,hogy időben ideérünk!
Mondd,mit tegyünk!-leszálltam a tigrisem hátáról ..nagyon boldog voltam,hogy újra látom,ennyi idő után..

A két elf sikeresen egymásra talált. Ám még mindig nem döntötték el, hogy merre tovább.
Ha koncentrálnak kicsit a fák hangjaira, akkor hamar meghallhatják a beszélgetést, hogy az ösvényen fél napi járóföldnyire egy falu van cölöp kerítéssel körbe véve. És a több száz éves növények elégedettségüknek adnak hangot, hogy egy anya rászól a fiára, hogy ne tekerje ki a fiatal facsemetét, mert az neki fáj.
Míg a mocsár felől állatokban és különböző növényekben bővelkedő üzenetek érkeznek.
Merre hát tovább?

Nagy szemeket meresztek rá, ahogy sietve elmondja, miként rohantak utánam, hogy segítsen és meg kell vallanom jól esik. Igazán régen volt benne részem, hogy valaki szívből aggódjon értem és segíteni is akarjon. A sötét elfek földjén egészen elszoktam tőle, ott senkiben nem lehetett megbízni, csak magára számíthatott az ember.
- Köszönöm Lia, ez nagyon kedves tőled és látom a tigrist is sikerült kezes báránnyá tenni, ami ilyen rövid idő alatt igazán kiváló teljesítmény. – hajtom meg felé a fejem megbecsülésem jeléül. – Gyere azért pihenj meg egy kicsit a nagy rohanás után.
Ha ezek után készen állunk, már csak azt kell eldönteni merre is tovább, ezért igyekszem kiterjeszteni mágikus képességemet, hogy a növényekés állatok segítségét kérjem, ami rövidesen meg is érkezik, hiszen már tudom, hogy egy fél napra egy falu van, ha az ösvényen az elágazást választjuk a mocsárba jutunk.
- Gondolom te is hallottad amit a fák suttogtak, szerintem ne a falu felé menjünk, ott biztos nem lelünk nimfákat, talán megpróbálkozhatnánk a mocsárral. – nézek a lányra kérdőn, hogy mit szól hozzá.
Ha nincs ellenkező véleménye, akár el is indulhatunk.

-Indulhatunk!-mosolyodtam Viridiel-re......és aztán a tigrisemre néztem,hogy a pihenő után új erőre kapva ,ő is készen áll az indulásra..

Ahogy a mocsár felé mennek, találhatnak olyan útvonalat, ami szilárdabb út, így nem kell belegázolniuk a vízbe, ha csak nem arra vágynak.
Ahogy kutakodnak, egy olyan részhez érnek, ahol érzékelik az aligátorok jelenlétét. A ragadozók éhesek, ám a természet szerető erdei elfek féken tudják tartani őket mágiájukkal. Ráadásul van elég hal is a vízben, köztük pár píranya, akikből majd jól laknak.


/A kép csak illusztráció, kard és sisak-pajzs nélkül képzeljétek el!/


Egy két lábon járó gyík szerű lény bukkan elő az erdőből. Elméjét elzárja a természet mágia elől, miközben barátságosan méregeti őket, néha törzséből elhajolva próbálja minél jobban belátni a területet. Úgy tűnik még fél közelebb jönni.

Kicsit lasabban haladunk a vizes és kissé csúszósabb ösvényen,de a Szalamandra és a Tigrisem is elég jól boldogul a terepen.
A növények és liánok bujasága valósággal "lenyűgözi"az érzékeim..és könnyű léptekkel haladunk a Nimfák birodalmában.
Bővelkedik élelemben és szépségben ez a táj..ahogy haladunk egyre beljebb a sürű növényzet felé..
Kissé távolabb,egy tavacska partján,egy Gyík sütkérezik..és kíváncsian" tekinget"felénk..érzem a felőle érkező kíváncsiskodó gondolatait..nincs ártó szándéka..inkább figyelmesen méreget minket,ahogy egyre közeledünk...
Viridielre néztem..és ha nem ellenzi,akkor "megszólítom"a Gyíkot...
Barátságosan és a lehető legnyugodtabban "közlöm"gondolataimat vele..amire hamarosan" jön "a válasz,és az elménkben szavakká formálódnak a gondolataink...
-Légy üdvözölve!..nincs mitől tartanod tőlünk!..Békés szándékkal érkeztünk ,a Ninfák földjére!..Őket keressük..híreket hoztunk,s nagyon fontos lenne mihamarabb beszélnünk Velük..segítenél megtalálni Őket?-gondolataim szóáradatára,vártam válaszát..és remélhetőleg tud segíteni nekünk...

Lia lelkesen beleegyezik, így kis pihenő után nincs akadálya, hogy elinduljunk a mocsár felé vezető ösvényen. Nekem gyíkháton, vagyis szalamandra háton, amúgy is kényelmes, de természetesen örülök neki, hogy az utunk jó részét sikerül száraz részen megtenni, mert nem ismerem a környéket és nem szeretnék elsüllyedni sehol. Egy mocsár mindig veszélyes.
Az erdő érezhetően él körülöttünk, szinte lüktet, de nimfát egyelőre nem látok, viszont érzem, ahogy krokodilok vannak a környéken, meg húsevő halak, amiket jobb elkerülni, még akkor is, ha mágiánk hatásos ellenük, de akkor is legjobb, ha mindenki a maga útján halad és nem keresztezzük egymásét.
Mikor előbukkan az ember nagyságú, két lábon járó gyíklény megállok és várok, hagyva időt neki, hogy elszánja magát, mert láthatóan félénken tekintget felénk.
Lia persze nem hazudtolja meg magát és azonnal megpróbál szót érteni a furcsa lénnyel és remélem ő több sikerrel jár, mint én, mert még annyira sem tudom megérinteni, mint előtte a tigrist és már az sem volt sok.
Én nagyon jól hallom, hogy mit akar Lia közölni látogatónkkal és nagyon bízom benne, hogy ha a másik nem is érti, a kedves és megnyugtató gesztusok megteszik a hatásukat.
- Ahogy a társnőm mondja, békések a szándékaink és remélem, hogy tudsz segíteni nekünk. – szállok le a hátasomról és beszélek hozzá halkan.

A kis lény viselkedése nem vált bizalmasabbá, továbbra is érdeklődve távolról szemlélte a nőt és érthetetlen hangokat adott ki. Egész addig nyugodtan viselkedett, míg lándzsák hada nem kezdett el repülni a két elf felé. Mondjuk inkább őket kihegyezett karóknak!
Már nem volt kérdéses, hogy hamarosan a hüllő társai hamarosan offenzívát fognak indítani a területükre behatolókra. Az első sortűz zömét a hátasok kapták, de Viridiel felé három, Lia felé két kis bambusz rudacska repül.
Az ösvényük pont a balról húzódó erdőség és jobbról a kisebb tavacska között volt. A sűrű aljnövényzetből bukkannak fel a mocsári gomirrák. Úgy tűnik, ezekkel a kis lényekkel nem csak Awyrist először elhagyó Alia nem találkozott, de Viridiel sem.

/Mocsári Gomirra leírása megtalálható a „Neminra Élővilága” topicban!/

Miközben vártuk a Gyík "válaszát"..egyszeriben éles,kihegyezett karók süvítettek felénk..ahogy megláttam,hogy a Szalamandra és Mellon is "célpontjukká"váltak.hirtelen és azonnal kellett cselekednem...a két "hátasunkat" az ösvény túlsó oldalára küldtem,az erdős rész felé..hogy távolabb legyenek a záporozó karóktól..
Viridiel-re néztem egy pillanatra, és láttam,hogy Ő feléje is repültek a lándzsák..
hirtelen egy ötletem támadt..ahogy a süvöltő karók elöl tértem ki..bár egyáltalán nincs szándékunkba "ártani"ezeknek a Lényeknek..de valahogy meg kell "állítani" Őket,hogy mi ,egérutat nyerjhessünk..
Ha a Társamnak sincs kifogása,akkor..- A fákon lévő liánokból és a gyökerekből egy "védőfalat"növeszteni lehetne...és ha még kicsit el is tudnánk terelni a figyelmüket..akkor szólítanék a tavacskából ,rákokat és halakat,hogy a partra "kijöjjenek"..és akkor még jobban sikerülne megzavarni a Gyíkokat... a "vacsi tálalva"..akkor aztán meglóghatunk...és ez is egy újabb merész ötletem -mit szólsz hozzá??-pillantottam Társamra..

A viselkedése a gyíknak nem adott okot az aggodalomra, ráadásul, nem is éreztem egészen addig semmi bajt, míg békésen álldogált és hirtelen tucatnyi „lándzsa” nem tűnt fel a levegőben, hogy a végére tűzzön minket, legalábbis nagyon célirányosan felénk irányultak.
Azonnal levetettem magam a hátasomról, hogy egyrészt megkönnyítsem számára a visszavonulást, amiben gondolom Lia is segítette, mert nagyon egyszerre indultak meg az állatok az erdő széle felé, másrészt így a felém irányult karók túl magasra sikerednek.
Nem találkoztam még ezzel a fajjal és nem is értettem, hogy miért ilyen agresszívak, hiszen mi nem bántottuk őket, de azt sem hagyhattuk, hogy nyársra tűzzenek és mi legyünk a vacsora, mert még ezt sem zártam ki ezek után.
- Hát a növényfallal egyet értek, meg aztán valamennyire le is tudjuk fogni őket, főleg, ha ketten összeadjuk a mágiánkat, de én inkább őket mosnám bele a vízbe, hogy addig egér utat nyerhessünk, mert nem vagyok benne biztos, hogy megelégednének a nélkülünk tálalt vacsorával. – válaszoltam gyorsan, mert nem hiszem, hogy sokáig hagynák, hogy társalogjunk.
Mivel a növényzet segítségül hívása egyáltalán nem megerőltető egy lombtünde számára, közben már a vízet is szólítom, hogy minél nagyobb hullámot vetve csapjon ki a gyíkok irányába.

A taktika azon része, hogy a növények erejével fékezzék meg, igen hamar összeáll, de nincs is a tündéknek vesztegetni való idejük, hiszen a rajtaütés ellenük nem csak terv szintén létezik.
Azt viszont meg kell fontolni, hogy Lia ötletével „terülj, terülj asztalkám” módszerrel szerelik le őket hosszú távon és felszívódnak oldal felé. Esetleg Viridiel ötlete alapján beleszorítják a vízbe a hüllőket, hogy határozott fellépéssel éljenek...
Jobb eldönteni, hiszen nincs sok idejük. Ha nem lépnek, akkor körbe veszik őket a már cseppet sem aranyos, ártalmatlannak tűnő lények.
Nem szabad elfelejteni, hogy Viridiel még nem kapta meg kristály kardját a kovácstól! És az sem fogja legyőzhetetlenné tenni, ahogy pikkelypáncélja sem sebezhetetlenné. Noha a gyakrabban használtaktól jóval nagyobb védelmet nyújt.

Nagyon gyorsan kellett döntenünk.. Viridiel a vizet hívta segítségül..miután a növényekből elég jó kis falat tudtunk "emelni"közös mágiánkkal,ami elég jól működik is..
..de azért a "merész ötletemet"sem vetettem el véglegesen..és egyidőben a hullámok megidézésével ,halakat,rákokat és kagylókat "szólítottam"a Gyíkok lábai elé...és elég bőségesen is hullottak eléjük a "terülj,terülj asztalka fogásai"...és ezzel a kis elterelő "hadművelettel" is,kis időt nyerjünk a menekülésre..s át tudjunk jutni, az egyre szorultabbá válható helyzetünkből,mielőtt bekerítenének minket.. nem volt semmilyen szándékunk ellenük harcolni..ahogy eddig sem volt "fenyegető"a viselkedésünk....
Átpillantottam Társamra és a két "hátasunkra"..és lassan hátrálni kezdtem feléjük.. és, nehogy "megzavarjam"a Gyíkokat a "lakomájuk"közben... de,miután nem "értettünk"szót velük,bárhogy próbáltuk..inkább másfelé kell vennünk az irányt..és nagyon reméljük,hogy hamarosan megtaláljuk a Nimfákat,akikhez jöttünk..

Az első lándzsákat kikerültük sikeresen, a második hullámot megakadályoztuk a sebtében emelt, de közös mágiánkkal erősre sikerült növényfallal, de persze ezen előbb-utóbb átjutnak, így kell még valami az biztos.
Lia ötlete nagyon is jó és azzal, hogy segítségül hívom a vizet talán ebben is össze tudunk dolgozni, így két legyet üthetünk egy csapásra, vagyis jelen esetben gyíkot, mert míg a víz szintén lelassítja őket, annak visszahúzódása után a körülöttük maradó ételorgia, biztosan felkelti kellően a figyelmüket, hiszen csak ki kell nyújtaniuk utánuk karmos mancsaikat.
Én sem örültem volna neki, ha komolyabb eszközökhöz kell fordulni ellenük, mert nem hiszem, hogy jó fényt vetette volna ránk a nimfákkal való tárgyalásnál, ha azzal kezdünk, hogy lemészárolunk egy csapat helyi lényt.
- Általában a gyíkok és az aligátorok is területféltők, lehet ezek is olyanok. – intettem a csapat felé. – Próbáljunk kerülni egyet a fák között, hátha akkor végleg lerázzuk őket. – javasoltam, bár Lia hátrálása az erdő és a hátasaink felé, hasonló gondolatokat mutatott felőle is.
Azért persze készenlétben tartottam a kardomat, bár bíztam benne, hogy ezeken a buta gyíkokon kívül mással már megbirkózik a mágiánk, főleg Lia-é.

Viridiel a vizet szólítja, bár talán emlékszik még egy nő elcsábítására egy élettel nyüzsgő bányában. Egy szirén hálószobájában járt, mikor rájött, hogy nem tudja csapni neki a szelet a szűk térben és inkább a vizet próbálta megmozgatni.
Távoli emlék, már több hónapos. Az óta sok kalandja volt, de ott a mélyben nem tudta elindítani, mert a víz állt. És ez a mágia csak mozgó víztömegekre hat, mint folyókra, patakokra. Így járt a mocsári tóval is, ahol egyre idegesebbek az aligátorok és más állatok. Körvonalazódik az elmék harcában, hogy ki mit szeretne és rá kell jönnie Liának is, hogy nem csak ő akar rájuk hatást gyakorolni. Egy másik lény is van a közelben.
-Erre gyertek! -mondja a fák ágai közül kihajolva egy nimfa.
*A hírnök hátasa egyre mélyebbre megy a tóban, miközben nyaka vérzik erősen. Egy zöld szörnyeteg, egy helyi ragadozó állkapcsa tartja szorosan, miközben mindent megtesz ennek ellenkezőjéért.
Miközben Turion fiának barátja igyekszik segítséget kérni, a természet leánya hívja őket és az ágak lehajolnak a földre, egy lépcsőt formálva. Ha marad és kivágja segítőjét a bajból, akkor körbe kerítik a gomirrák. Harcolnia kell. Vagy dönthetnek úgy is, hogy felfutnak az ágak közzé és hamarosan eltűnnek. Ez esetben a fák úgy hajlítják a részeiket, hogy pont a lábuk elé kerüljön egy-egy vastag ág és szinte a talajon se rohanhatnának kényelmesebben.
A választás az övék. Miközben a tó lényei irányítása felett lassan újra megszilárdul a keresett lény akarata.

Ahogy lassan hátrálok Viridiel,és Mellon felé...igyekszem,hogy a lehető legkisebb zajjal tegyem azt..
..Már azt hittem,hogy "megússzuk" ezt a Gyíkos incidenst..mikor egy hatalmas zöld szörnyeteg elragadja a Szalamandránkat,és bevonszolja a tóba..egyre beljebb..és tépőfogaival az állat nyakára szorít erősen..és szegény ,nagyon vérzik..
A szívem összeszorul,mikor látom,hogy küzd..és csak egyre beljebb és mélyebbre merül a támadójával a mocsaras Tóban..
Próbálok segíteni neki valahogy..de  annyira mélyre vonszolják Őt,hogy nem tudok közel menni hozzá..és ha közel is mennék..akkor a Társamat,és Mellon-t is "bajba"sodorhatom..nagyon szomorúan nézek a tó felé..és minden érzékem fájdalommal van teli...
Miközben a küzdelmük folyik..a fák közül egy Nimfa szólít minket.. és az ágak lépcsőt formálnak,hogy elérhessük Őt..
De a Szalamandránk kétségbeesett küzdelme nagyon szívszorító számomra...próbálom gondolataimat küldeni neki..hogy érezze..itt vagyok..nem hagytam magára..de aztán egy érzelmekkel teli "üzenetet"küld felém..
-Kérlek..szabadíts meg a fájdalomtól..nem sok van már hátra nekem...és ti fontosabbak vagytok ..nagyon jó volt veletek..segíts..nem bírok vele..siessetek ..és ..minden jót..üdvözlöm Mellont..jó pajtás..segíts kérlek..nem bírom tovább...-egyre jobban vérzik..és a húsába mar a szörnyeteg..
Szomorú szívvel teszem meg mit kér..mert egy Barát volt,akinek nagyon sokat köszönhetünk..és nagyon a szívemhez nőtt az "állandó csacsogásával"..nagyon megszerettem..de nem volt más választás..teljesítem az "utolsó kívánságát"..Viridielre néztem szomorúan..
Elővettem ezüst rúnás íjamat..és kilőttem a nyilat...és már nem szenvedett..s elmerült a tó mélyére..egy utolsó gondolattal.-Köszönöm...
A Nimfára néztem és a Társaimra..könnyes szemmel néztem utoljára a Tó vizére..ahol most egy Barátom "nyugszik"..
Viridiel küldetése a legfontosabb!..és mindent el kell "követnünk"hogy segítsük a küldetését..és egy percig sem lehet habozni..indulnunk kellene.....haladnunk kell a cél felé..minden perc számít..sürget az idő..
..és,nem most jött el a gyász ideje..

Megint felsültem a vizet irányítani akaró mágiámmal, mert nem gondolkozok tisztán és nyugodtan, mert nem akarok harcot, hiszen a nimfák biztos nem díjaznák, ha előtte megölünk egy csomó értelmesebb állatfajt, vagy ésszel nem sokkal rendelkező gyíknépet, attól függ honnan nézzük. A végeredmény mindegy.
A víz éppen csak nyugtalanabb lesz, ahogy a benne lévő állatok is és ezzel elérem, hogy az egyik aligátor nekiesik a hátasomnak, szerencsétlen szalamandrának és megragadva annak nyakát, egyre beljebb és beljebb vonszolja.
Megoszlik a figyelmem. A gyíklények bármikor lerohanhatnak minket, a szalamandra minden bizonnyal halálos sebet kapott, de ha nem akkor sem igen lehet megmenteni, tele a víz krokodilokkal és most megjelenik egy nimfa, aki menekülési utat kínál, ráadásul pont őket keresem. De csak rá kell nézni Lia arcára, hogy lássam, menyire megviseli a szalamandra helyzete és milyen vívódáson mehet keresztül.
Én is érzem az állat felől áradó érzelmeket és már-már mégis elszánom magam, hogy valamilyen módon segítsek rajta, így a kardom felé mozdul a kezem, de aztán csak döbbenten nézem, ahogy a lány nyila célba talál.
- Ez nagyon nemes és fájdalmas tett volt Lia. – suttogtam felé, de az áldozat hiába való lett volna, ha nem használjuk ki, így megfogtam a lány kezét és magammal húztam a kialakított lépcsőkre. – Megyünk! – szólítom meg a nimfát és őt követve eltűnünk a fűk lombjai között, magára hagyva a gyíkokat.
A tigris az erdő alján követi a szagnyomainkat valószínűleg.
- Az úrnőddel kell beszélnem sürgősen. – mondom az erdő lányának, ahogy haladunk.

A két lombtünde az utolsó pillanatban szalad fel a lombok közé, bár üldözőik is igyekeznek elkapni egy-egy visszaemelkedő ágat, de csalódottan kell tapasztalniuk, hogy a két lány és a fiú nyomában újra rendezetlenné válnak, nem lehet olyan kényelmesen futni rajtuk, ahogy azt az üldözöttek teszik.
Ám a nimfa arcára mosolyt csalnak az idegen szavai.
-Szia! Közöttünk egyikőnk se nagyobb a másiknál. -láthatóan viccesnek tartja a gondolatot- Ne vegyétek sértésnek, mert tudom, hogy ti királyságban éltek. De mi egyszerűbben intézzük a dolgokat.
De ha baj van, tudok üzenni a többieknek.
*Úgy tűnik, hogy elértek a célállomáshoz. A megmentőjükkel tudnak tárgyalni a küldetésről. És ahogy az elfek elérik egymást a természet szárnyán, úgy nem okoz gondot ez a szövetséges leánykáknak sem.

Akár mennyire is sajnáltuk szegény szalamandrát, egy perc elvesztegetni való időnk sem volt, hiszen a gyíklények már a nyakunkon is voltak. Szerencsére a természet lánya még nálunk erdei elfeknél is sokkal jobban értenek a természet formálásához, így hamarosan már a fák lombjai között voltunk biztonságban, bár támadóink elég makacsul próbáltak ragaszkodni hozzánk, de a közben már visszarendeződött ágakkal nem birkózhattak meg.
Mikor már nem állt fenn a veszély, hogy az agresszív lények utolérnek minket, azonnal udvariasan a nimfa felé fordultam kérésemmel, hiszen már így is sok időt vesztettem és még valószínűleg meg is kell győznöm őket, ami ismerve az emberekhez fűződő viszonyukat, nem tűnt könnyűnek.
- Hát ez……ez nagymértékben meggyorsítja a dolgot hölgyem. – hajoltam meg felé még egyszer. – Köszönöm először is, hogy segítettél nekünk, nem tudom miért támadtak meg minket és nem szerettünk volna ártani nekik. – intettem a hátam mögé. - Küldetésben járok, a nemes elfek küldötteként. A nevem Viridiel és a figyelmeteket szeretném felhívni egy földükre lépő új fenyegetés felé. A nevük Vikingek és hódítani jöttek földjeinkre. Az emberek nagy veszélyben vannak és segítségetekre lesz szükségük, ha meg akarják állítani őket. A segítség kérését az én szavaimmal tolmácsolja népünk. – ismertetem jövetelem célját megpróbálva összefoglalni a veszély lényegét.

Ahogy néztem a fodrozódó víztükröt,s szomorúan gondoltam a barátunkra... valahol tudtam,hogy sietni kell,de a lábam alig indult..s mikor Viridiel megragadta kezem..hálás voltam neki,hogy segített indulnom onnan..mert nem volt vesztegetni való időnk..s aztán.. egy szempillantás alatt már lépkedtünk is a fák ágai közt..és magunk mögött hagyva az utánunk nyúló gyíkokat,akik remélve ,hogy elkaphatnak minket,próbáltak felkapaszkodni utánunk..de sikertelenül..
..de már messze jártunk..és a nimfát követtük a sűrű lombok közt..
Mellon sem habozott utánunk iramodni a fák alatt..egy másodperccel sem maradt le mögöttünk..mert érezte hol vagyunk..ahogy érezte, a szívem dobbanásait is..ahogy Társamét is..
S amint, biztonságos helyre értünk..a Nimfa elé "tárta"Társam, az Emberek kérését..

A lány most váratlanul megállt és arca elkomolyodott.
-Nektek szívesen segítünk bármikor, mert tiszta a szívetek. De az emberek már túl sokszor okoztak csalódást nekünk. És ezt szerintem nem kell ecsetelni számotokra sem.
Egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyet kér tőlünk a királyotok. Az emberek olyanok, mint azok a hüllő lények. -billentett egyet a fejével hátrafelé, ahonnét jöttek- Buta és durva lények. Maguknak kell bizonyítaniuk, ha a segítségünket akarják, ne mást küldjenek helyette!
*Úgy tűnik az udvar és a nemes elfek ezúttal egy reménytelen küldetést bíztak Viridielre. Hiszen hogyan tudnának bizonyítani az emberek? Bizonyítottak ők már eleget!

/Köszönöm a játékot! Egyelőre ez a történet fonal ennyi volt. Addamot és Vadkant pedig megvárjuk, hogy a közben eltelt időt kijátsszák./

Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű feladat meggyőzni a nimfákat az emberek megsegítésére, hiszen azoknak hosszú idő alatt sikerült kivívnia a természet ezen ragyogó lényei ellenérzéseit.
Nem is számítottam rá, hogy könnyű lesz, de én találkoztam ezen viking nevezetű harcosokkal, akik nem tűntek túl békés lényeknek és nem hiszem, hogy sokat problémáznának, ha szembe kerülnének a nimfákkal, hogy mihez kezdjenek velük. A természetet sem gondolom, hogy nagyon védenék, nem úgy néztek ki.
Talán a nemes elfek is ezért választottak engem, mert én találkoztam velük, így sokkal hitelesebben támaszthattam alá a kérést. Nem mintha túl sok jó tapasztalatom lett volna nekem is velük, de úgy véltem talán mégis ők a jobbik rosszabbak, ezért bár megértettem mi vezeti a válaszra a nimfát
szomorúan ráztam meg a fejem.
- Még nem tudják mivel állnak szemben, de lehet akkor már késő lesz. És, ha a vikingek győznek akkor nem fognak megállni.



// Én is köszönöm a játékot. //

Némán hallgattam szavaikat..és ahogy elgondoltam,hogy "mi várhat"ránk,ha ideérnek a Vikingek..inkább jobb nem belegondolni..
Mellon odajött mellém..és hatalmas buksiját kezemhez tolta,hogy simogassam..s érezzük,hogy Ő is itt van velünk..


//Köszönöm a Játékot,én is Nektek!//

Viridiel és szépséges kísérője arra a területre igyekeztek, ahol először találkoztak a szép leánnyal, hogy a nimfáknak közvetítsék, mire jutottak.
Három paripán vágtáznak egymás mellett, mikor hirtelen előre buknak a nyeregbe és elnyeli őket a föld. Jól ismerik a mondást, hogy gyorsan járj, tovább érsz! Ám ez most nem jött be, hiszen ahogyan pár hónapja Tamina és Aglarnis is megtapasztalhatta, erre felé kannibálok élnek és a nagyobb ösvényeken, csapásokon vermeket ásnak, hogy elfogjanak vadakat.
Jó dolguk van, ráadásul időről időre nem csak állatokat, de mocsári gomirrákat, elfeket és embereket is sikerül ejteni amellé a pár ide tévedt ork vadászon kívül. A lovaikat azonnal felnyársalták a karók és utasaik is súlyos sebektől véreznek.
Viridiel állapota jobb, mert még mindig rajta van a kristály páncél. Így csak egy olyan helyen szúrta át a kihegyezett fa, ahol épp nem védte. Ám Alia két helyen is megsebesült, ebből az egyik a hasa. És az ifjú pedig válságos állapotban van.
További megoldandó probléma, hogy sok személyes tárgy repült ki a zsebekből és egyéb tárolókból, amikor fejest zuhantak a gödörbe. Többek között egy méterrel a békés vérzésük helyétől lentebb, a csapda alján ott hever a három nyílvessző is, amit a hírnök kapott. Tőr, papír, miegymás is hever ott szanaszét. Két méterre maguk felett pedig süt a nap és zöld az aljnövényzet. És szép a lyuk pereme.
Jó nagy pácba estek és ez a fizikai méretekre is elmondható.