A középkorú férfi joválisan mosolygott, miközben Lis haladékot kért a válaszra, majd azt is elárulta, hogy ő a városi tanácsosok sorait gyarapítja és Alpedett a neve.
Nem látszott Aligátor kedvesén, de meglepődött, hogy ez a tanácsos nem a téren lengedezik a többivel, de ezek szerint azok helyett már választottak újakat, valószínűleg az inkvizítorok hathatós felügyelete és figyelme mellett.
Azért nem irigyelte Alpedett urat, aki vagy nagyon szerencsés, vagy nagyon szerencsétlen volt, bár láthatóan elég jól viselte.
Mivel azonban a fél hadsereget felbérelte volna, több kérdés is felmerült benne, de ezt már a szerelme fülének tartogatta.
- Megbocsátok. – bólintott engedékenyen, aztán mikor a férfi elment, alig bírta ki, míg Aligátor megérkezzen és míg ebédeltek, elmondhatta neki a híreket.
Ritkán látta Aligátort ennyire komolynak, de most teljesen megtudta érteni, mert sok oka lehetett az ajánlatnak, amit nem láttak át és Lis-nek is voltak kétségei.
- Nekem gyanús ez az egész! Hol van a régi városőrség? Ha csak új parancsnokot keresnek, még csak megérteném, de a Tanácsos az egész veled lévő bandát felvenné. Ráadásul miért ez az ajánlat? Nem is ismernek minket! Azzal is egyetértek, hogy ez nem álmaid munkája. Tudod, hogy én nem ijedek meg az árnyékomtól kedvesem. Engem nem vonz az, hogy „békésen” öregedjek meg egy ilyen helyen, te meg végigszenvedd az egészet. Ha neked a lovasság a vágyad, akkor mindenben segítelek, amiben csak tudlak. – simogatta vissza elkomorodott párja kezét és biztató tekintettel nézett rá. – Miattam nem kell elfogadnod az ajánlatot.

A katona végre elmosolyodik, amikor szerelme a bőrét simogatja. Nagy kő esik le a szívéről és megkönnyebbülve mondja végre gondolatait.
-Nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy a niniveiek elsőként rontottak be a kapun Össznépinél és nagyon sok emberüket elvesztették a sötétben. Nem akartam ilyenekről mesélni, mert így is sokkal többet láttál a háborúból, mint amennyit egy nőnek kellene. És nélküled nem bírtam volna ki én sem. Ha nem vagy ott velem, akkor minden olyan értelmetlennek tűnt volna... azt hiszem.
De ennek nincs is jelentősége. Látom, hogy aggódsz és nem bízol a fickóban. És nem akarnám, hogy itt élj és azon törd a fejed, hogy jól döntöttünk-e vagy esetleg valami hátsó szándéka volt, ami megbosszulja magát idővel.
Esküvő után elmondjuk neki finoman, hogy nagyon szépen köszönjük az ajánlatot. Ám nekem máshol vannak kötelességeim. És tovább állunk, amilyen gyorsan csak lehet.
*Felemelte a kanalat, majd még egy pillantást vetett az egykori álboszorkányra, lássa a szemét, mielőtt újra elkezd enni. Már alig várta, hogy elhagyják a várost és kiderüljön, mit szán neki a király a különös új paranccsal. Végvári vitézek soraiba rendeli vagy csak egy újabb azonnali világmentő küldetés egy betolakodó ellen?
~Hogy tagadhatnám, hogy előbbire vágyom tiszta szívemből? Nem hiányzik sörhasat növeszteni egy város strázsájaként, ahol tolvajokat és piti csalókat kergethetek néha napján. És én vagyok a legszerencsésebb, hogy ilyen nő lehet az enyém, aki hozzám hasonlóan kalandor.~
*Gondolataiban persze megfordult, hogy esetleg Lis nem tiszta szívből mondta, ám ezeket a kisördögöket gyorsan elhessegette, hogy bíznia kell benne. És legostobább dolog lenne, ha meggyőzné magát arról, hogy kedvese örülne, ha elvállalná a melót, miközben ő egyértelműen a másik lehetőségre vágyik és leendőbelije is ezt mondta.

Aligátor persze szívesen hallgatja még a gyönyörű nőt, miközben csillapítják éhségüket tovább, ám valamikor véget kell érnie. És neki vissza kell térnie a fiúkhoz. Ahogy valószínűleg a lány is szívesen folytatná az előkészületeket, ám ahogy a pincér elveszi a tányérokat, az övének helyén egy összehajtott papírfecni bukkan elő. Hiába gondolhatja, hogy talán csak elengedett a ragasztó és ott volt már egy jó ideje a tányér aljára rejtve. A ragacs foltjának semmi nyoma. Inkább úgy tűnik valaki oda csempészte.

„Hölgyem, fontos!” (Áll a papír külsején, mielőtt kihajtja)


Nem mondhatok sokat, kérem értse meg!
Bajban vagyok és egy boszorkány segítségére van szükségem.
Többet csak személyesen.
Legyen éjfélkor az új piacnál az erdő mellett!
És kérem, ne szóljon senkinek, akkor sem ha nem jön el!


B.


Még van bőven idő. Csak dél múlt. Bár nem is kellene elmennie. Hiszen már nem boszorkány. És igazából sosem volt az. Ha valakit gyíkká változtattak és most azt szeretné kérni, hogy lehessen újra ember, akkor az úgyis meghaladja az ara képességeit. Vagy ki tudja mit akar?

Az új irodámat elfoglaltam,és a jelentéseket olvasgattam,mikor kopogtak.

-Tessék!-szóltam ki az ajtó felé.Hatija lépett be rajta,akit mellém "osztottak"be,,és ahogy az asztalom felé lépett,elég meggyőző jelenség volt.
Sokat hallottam róla,és most személyesen látva igazak is voltak amit mondtak róla..elhivatottan beszélt..

-Értem.-bólintottam kurtán a szavaira,és ahogy kihallottam aggodalmát a "hatékonyság"miatt,és a városba tart,hogy saját szemével lásson és tapasztaljon,ez nagyon szimpatikusnak hatott.

-Magával tartok.-mondtam elég szűkszavúan,és egy apró félmosollyal jeleztem,hogy nem ellenörzése végett teszem,hanem a saját meggyőződésem is szerepet játszik benne,és mi tagadás kimozdulni akarok a sok papírmeló mellől..

-Indulhatunk,ha magának is megfelel.-bólintottam,és felemelkedtem az asztaltól,magamra terítve köppenyemet,és az ajtót kinyitottam a Hölgynek.

/Bűn és Üldözés/





Hajitát meglepte, hogy mikor bejelentette, hogy az új őrjárat indulásra kész, új főnöke velük tartott. Ám nem tűnt olyannak, aki bajt akar a nőnek okozni, inkább csak maga is kalandra és főleg mozgásra vágyik. És ezt megértette, túl kevés dolog van itt, amiért érdemes kimozdulni az irodából. És hamarosan le is értek a szentély előtti térre, ahol a „selfvadászok” kis csapata várta az indulást.
A szintén itt közszemlére tett korábban kivégzett tíz boszorkány mindig elgondolkodtatta. Még mielőtt oda értek volna a csapathoz, előre felé nézve kérdezte meg felettesétől.
-Egy valami nem fér a fejembe. Csak tíz nő volt a boszorkánykörben. És állítólag a városi tanácsban is alig pár embert sikerült behálózniuk. Ám a kínzás alatt nem kellett nagyon meggyötörni őket, hogy arról beszéljenek, milyen nagy hatalmuk is volt igazából. Többen mondták, hogy a várost teljesen mágikus praktikáik bűvkörébe kerítették.
Nekem ebben a történetben valami gyanús. Mindegyikük azt vallotta, hogy a hatalmuk attól a nyakéktől van, amit a főboszorkányuk viselt. Azt mondták nem régiben kimerült az ereje és nem tudták már felhasználni a céljaikra. De vajon tényleg ilyen nagy hatalma lenne annak a medálnak? És ha igen, akkor nem okosabb lenne a fővárosba küldenünk megvizsgálni?
*Sok részletre direkt nem tért ki. A Szűz Nővérek a kínpadon arról beszéltek, hogy a démonok fejedelmét idézték meg szombatonként és paráználkodtak velük. És tőle eredt a hatalmuk, melyet elveszítettek. Ám az inkvizítornő nem is tudta mennyire vegye ezt komolyan. Az elfogáskor semmi jele nem volt, hogy a Pokol erői a segítségükre siettek volna. Aki a gonoszok hercegével szövetkezett, az nem tört volna meg ilyen gyorsan. Legalábbis így vélte.
Túl sokat nem beszélhettek, mert hamarosan elérik majd a csapatot és nem lenne jó rombolni a moráljukat azzal, hogy megkérdőjelezik előttük az eddigi csekély eredményeket. Inkább belevágnak az éjszakába.

Talán egy óra telhetett el, amikor futás hangjai hallatszódnak az egyik közeli sikátorban.

/Bűn és Büntetés/



A csapat felé tartottunk,és közben Hatija szavain gondolkoztam.
-Majd megbeszéljük.Lesz még idő rá,hogy tisztábban lássunk.-pillantottam rá egy röpke percre,és indulásra készen álltunk.

~..a boszorkányok minden hájjal megkent lények,és biztos vagyok,hogy ez nem teljes igazság..de hamarosan ugyis kiderül..~léptem közelebb a várakozókhoz,és egy biccentéssel álltam meg mellettük.

Lis megindultan hallgatja kedvese szavait és azon kapja magát, hogy egészen elérzékenyül. Saját érzelmei is meglepik, mert az élet igen csak megkeményítette és sosem gondolta volna, hogy valaha ilyen érzések fogják uralni. Rámosolygott Aligátorra és lágyan megcsókolta.
- Én meg sosem csináltam volna végig és nem lett volna belőlem gyógyító. Azt hiszem kvittek vagyunk édesem.
Arra, hogy nem bízik a fickóban, csak helyeslően bólintott, mert – bár nem volt boszorkány a szó szoros értelmében – azért mindig voltak megérzései. És most így érzett.
- Tudom, hogy te sem vagy oda az ajánlatért, de hidd el megpróbálnám a vidéki asszony szerepét, ha tudnám, te ezt akarod. – tette azért hozzá, aztán elnevette magát, kissé elpirulva. – És ne dicsérj már, mert a végén még tényleg zavarba hozol és annál semmit nem utálok jobban. Kemény csaj vagyok, ahogy mondod! – borzolta össze a férfi haját, aztán ellibbent mellőle, hogy hozzon egy kis bort az ebédhez.
Sajnos szerelmének ebéd után vissza kellet mennie a katonáihoz és a gyakorlatokhoz, Lis meg készült vissza a szobába, hiszen az esküvő még sok teendővel várt.
Már állt volna fel, mikor meglátta a kis cédulát az asztalon. A felszolgáló után nézett, de az már eltűnt a szeme elől, ezért kíváncsian kézbe vettem.
„Hölgyem, fontos!”
Kihajtogatta a papírt.
Aztán csak állt ott és dermedten meredt előre.
~ Boszorkány? Találkára hív? Egy városban, ahol most végeztek egy tucattal? Csapda! ~ vágott bele azonnal.
De mi van, ha nem? Vajon ki lehet az, aki bajban van? És honnan ismeri? Talán maradt egy élő boszorkány? Sosem számolta őket, de ha így van, akkor tudhatja, hol a nyakék, a főpapnő nyakéke.
Végül is miért ne sétálhatna egyet a csillagok alatt, amikor a legjobb a levegő…..éjfélkor?
Remélhetőleg kedvese nem ébred fel, amikor kisurran mellőle a sötétben.
Talán hiányzik neki némi adrenalin, amit a veszély lök a vérébe.

/Lisbeth, Az Oltár és egy Küszöb/


Az asszonynak a délutánja is tevékenyen telt, ám nem tudott ellenállni a levél csábításának. Este kilopódzott férje mellől és a város melletti tisztás felé vette az irányt, mely napközben a kereskedelem helyszíne, amióta a régi főtér vízbe fúlt holttestektől émelyítő szagú.
Óvatosnak kell lennie és úgy közelíteni meg a helyet, hiszen az üzenet több mint gyanús. Odaérve pedig bármilyen útvonalon is érkezett és akár a növények takarásában is szemügyre veheti, hogy nincsenek-e gyanús alakok, csak egy alak sétál fel-alá csizmában és hosszú kabátban. Csuklyáját a fejébe húzta és arcát a föld felé fordította, ám láthatóan várt valakire.
Akár hosszabb ideig is figyelheti, de ha nem élt ilyen eszközökkel, csupán körülnézve az úton lépett be a mezőre, egyik esetben sem érkezik más, ha ő nem indul meg találkozni az idegennel. És annak viselkedése nem változik meg akkor sem, ha távolról ráköszönnek egészen addig, amíg elég közel nem ér hozzá.



-Jó estét, miss! Hát mégis igaz. Kiszagolom a boszorkányokat hét mérföldes távolságból. És maga bűzlik az ártó igézetektől.
*A városban már láthatta ezt a nőt, ki kevésbé nőies viseletet öltött most magára. Ám ékszerei most is rajta vannak. És hangjára hat selfvadász lép elő a környékbeli rejtekhelyeikről. És íjat feszítve lövésre készen jelzik, hogy ha menekül, akkor néhány nyílvessző fog utána eredni, hogy megpróbálják megállítani.
Amennyiben viszont Lisbeth megérzéseire hallgatva átkutatta a rét körüli fákat és bokrokat, végig lopakodva, akkor hamar beléjük botlott és ez a beszélgetés nem történik meg, hanem egy selfvadászba akadva alkalma van futni előle.

/Bűn és Büntetés/





Az éjszakai járőrcsapat elindult és nem kellett túl nagy szónoklat nekik a feladatukhoz. Jól tudták, hiszen már eddig is ezt tették és fel lett többször hívva rá a figyelmük, hogy gonosz, szurkosképű hegyesfülűek mellett bűnözőkre és más furcsaságokra is figyeljenek. Hiszen a város nem azért fizetett a felbérelésükhöz pénzt, hogy pár évente talán egy-egy könnyen felismerhető éjtündét kiszúrjanak, hanem segítsenek a megfogyatkozott számú városőrségnek.
Ám ahogy nyitva tartják a szemüket, jó pár óra múlva futás zaja hallatszott az egyik sikátorból. Hatiját pedig mintha rugóval lőtték volna ki.
-Hatan utánam! A többiek pedig figyeljenek az útra tovább!
*Fél tucat vadász, a csapat fele azonnal rohant utána, be a szűk utcácskába.

Lis tudja, hogy kockázatos, amit tesz, de úgy véli, ha rosszra fordulna a helyzet, ki tudja majd magyarázni magát, hogy csak meg akarta tudni, mit akart a levél írója, honnan is vette, hogy ő egy boszorkány lenne, ami végül is igaz, hiszen soha nem volt az, ezt még az inkvizíció sem tudta rá bizonyítani…..na persze, ehhez kellettek Aligátor felettesei is.
Az orrát megüti az édeskés bűz, pedig éppen csak némi szellő fúj a főtér felől és ez megborzongatja, balsejtelem kezdi gyötörni.
Nem most kezdte a kalandor életet és nem most kell először óvatosnak lennie, így eszébe sincs úgy megközelítenie a találkozó színhelyét, hogy ne derítse fel a környéket.
Egy olyan városban, ahol nem régen végeztek ki egy csomó embert boszorkányság miatt, ez a minimum, ha úgy hívják találkára, hogy őt is annak hiszik.
Nem is kell sokat kutakodnia, hogy meglássa az egyik fa mögött ólálkodó embert, aki ha jól látta felé is fordult, így nem várta meg, hogy mi történik, inkább a nyakába szedte a lábát és futott a házak közé, hogy ott eltűnjön, remélve, hogy senki nem ismeri fel.
Különben is férje ruhái közül vett el, egy nadrágot és inget, na meg egy csuklyás köpenyt, így ez elég valószínűtlen.

Az egykori álboszorkány tudja jól, hogy ez a gyanús találkára hívás könnyen az életébe is kerülhetne. És már nem az a tapasztalatlan sarlatán, aki egykor volt. Sziszi kapitánnyal nem kellett volna szövetkeznie, noha nem saját elhatározásából tette azt sem. Csak akkori szeretőjére vadászott a kegyetlenségéről híres tünde.
Ám ma már tökéletesen tudja, hogy az inkvizítorok nem viccelnek. És ébersége ki is fizetődő, mert kis fürkészés után kiszúrja a gyanús alakot és mielőtt az még bármit tehetne, felhúzza a nyúlcipőt. Ruházatájában nehéz lenne felismerni, bizony ilyen megfontolásból is jól jön szerelme a háznál. Támaszkodhatnak egymásra.
-Kapjátok el!
*Hatija női hangját hallja maga mögött, aki szintén észreveszi, hogy valami történik az egyik embere közelében. Ám hiába uszítja a lány után pribékjeit, azok lassan lemaradnak a kanyargós utcákon.
Ám megtudta, hogy az egyik boszorkányüldöző nyomoz utána és óvatosnak kell lennie. Még ha nem is követett el semmit... Látta jól a fővárosban, miket művelnek.
Aligátor Tábornok álmosan ébred az üres ágyban, mikor megpróbál Lisbeth visszalopakodni mellé. És nyűgös hangokat ad ki, mielőtt megszólal.
-Hol voltál?
*Nem számonkérő a hangja, inkább csak „kár, hogy felébresztették, gyere, búj vissza mellém az ágyba!” típusú volt. És nem is tudja teljesen nyitva tartani még a szemét, néhány pillanatra lecsúkódik, miközben figyel kedvesére, hogy esetleg valami sorsfordító új információt megtud-e tőle. Miközben erre gondol:
~Áááá! Jobb lenne ezt reggel megbeszélni. Remélem nem történt semmi, holnap esküvő. Csak ne olyat közöljön, ami miatt elmarad!~

Lis mindent megtett, hogy biztosítsa magát és ne sétáljon valami, jó kis csapdába, hiszen nem kizárt, hogy valaki a városban felismerte, igaz akkor jósnőként járt itt, azonban a történtek után el tudta képzelni, hogy az inkvizítorok jóindulatának elnyerése céljából, valaki rá akarja húzni a boszorkányság vádját. Manapság ezt nem nehéz, főleg nem egy ilyen felzaklatott városban, ahol a papok fürkésző szemmel figyelnek mindenkit.
Óvatossága meghozta a gyümölcsét, hiszen időben meglátta a rejtőzködőt és igyekezett felszívódni, de…….valaki, méghozzá, ha nem csalt a füle, egy nő, még így is kibökte és ráuszította a többieket is, mert ezek szerint többen voltak.
A lánynak majdnem kiugrott a szíve ijedtében, viszont az az érdekes, hogy tulajdonképpen nem magáért aggódott jobban, hanem azért, hogy mi történne szerelmével, ha őt rajtakapnák.
Ez olyan erőt kölcsönöz a lábának, hogy sikerül leráznia az üldözőit.
De aki eljuttatta a levelet hozzá, az tudja, hogy hol találja meg és akkor mi lesz.
Nagyon nem tudja mit tegyen, amikor visszatér szobájukba és Aligátor álmos hangja szólítja meg.
- Csssss! Halkan szerelmem. csak halkan…….
Vívódik magában, hogy elmondja-e a kedvesének mi történt, de végül elszánja magát, mert nem akarja bajba keverni és jobb, ha tud róla, milyen butaságot csinált.
- Szerelmem…….egy találkozóra mentem, valaki segítséget kért és én……..ostoba bedőltem neki……csapda volt…..elmenekültem, de ……de üldöztek. – kezdte a vallomását. – De leráztam őket, azonban………talán mégis idetalálhatnak…..Jobb lenne, ha elmennék és te meg letagadhatnád, hogy bármi közöd is van a dolgaimhoz. Nem bírnám ki, ha bajod esne miattam. – bújik a férfihoz bűnbánóan.

Aligátor Tábornok már épp behunyta volna a szemét, hogy fejét ismét a párnára engedve Álomországba éljen még pár órát boldogan, ám leendő felesége szavaira ismét felemelte és hátát az ágytámlának döntve felhúzódzkodott ülő helyzetbe. És a mellé bújó List átkarolva mellkasához húzta.
-Ugyan Drágám! Miért tagadnám, hogy ilyen csinos nő zúgott belém? Olyan csodálatos vagy, hogy úgy sem hiszi el senki.
*Megsimogatja a válla környékén a hátát a szerelmének és reméli, hogy veszélyre fittyet hányó mentalitása megint megnyugtatja őt. Túl sok dolgot kell még elintéznie az életben, ami fontosabb az aggódásnál. És nem is biztos, hogy mindenre lesz ideje ennyi csatával az életében. Ha csak egy-két ember akarja megölni, az megnyugtató.
-Gyere, aludjunk tovább. Holnap hozzám jössz és ígérem, hogy igyekszem gyorsan távoznunk.
*Ha külön akar vállni a biztonság kedvéért az egykori sarlatán, akkor az hosszabb vita is lehet, ám ha sikerült Aligátornak elhesegetni a felhőket, akkor másnap csupán azt kell átnézniük, kit hívtak meg az ünneplére. Ez idő alatt, bármely rövid is volt, megismerkedtek pár helybelivel is és a milicisták is ott vannak velük.

/Bűn és Büntetés/



A járőrökkel megindulva éreztem,hogy valami történni fog,mert ahogy felnéztem az égre a Hold teljes alakjában tündökölt az éjjeli égbolton,és amint ezen gondolkoztam,Hatija már meg is iramodott a hangok és a szűk utcácska felé,a fele katonával,és viszont a maradékkal a másik irány felé vettem a lépteimet és vittem is a többieket,hogy a menekülő elé vághassunk,mert szerintem abban biztos voltam,hogy csak az egyetlen nyitható kapú felé fog menekülni,mert a többi a városban lezrva van,és az éjjelre csak egyetlen oldalkapu az,amit kinyithatnak..mert azon nincs leengedve a rács,és ott lehet csak kijutni hamarabb,ha kereket oldani akar a bűnös..így a maréknyi harcosommal,apró csapdát készítve várjuk be észrevétlen a menekülőt.

És ahogy elszórdtunk a kijárat és az utca közelében ,már csak csendben várakoznunk kell,de nem is sokáig,mert a sietős léptek,és Hatija hangja felverik a csendet,és így tudjuk is,hogy egyenesen a karjainkba fut az üldözött..

..már alig várom,hogy véget vethessünk az ámokfutásának..mert biztos vagyok,hogy csak egy bűnös tud így lélekszakadva menekülni...de majd mi megadjuk a feloldozást a tetteiért,és megtérítjük az elveszett "báránykát"...ahogy megváltást ad a tisztító tűz a kárhozott lelkeknek..

//LIS//

Az Oltár és egy Küszöb

Most először életében Lis teljesen tanácstalan. Máskor simán nyakába szedte volna a lábát és azon nyomban elhagyta volna a várost, de most nem tehette meg. Nem hagyhatta itt Aligátort, ráadásul teljesen tudatlanul, hogy aztán az inkvizítorok, ha mégis megtalálnák a lány nyomait, rajta vezessék le a mérgüket.
És akkor még nem is szólva az esküvőről, amit már oly annyira várt és megszakadt volna a szíve, ha a férfivel nem állhat másnap az oltár elé.
Tagadhatatlan, hogy jól esnek neki szerelme szavai, de él a gyanúperrel, hogy még mindig nem ébredt fel teljesen és nem méri fel annak veszélyét, amit mondott neki.
- Bár nagyon csábító, amit mondasz kedvesem, de szerinted biztos jó ötlet megvárni, hogy vajon rám találnak-e azok a kegyetlen papok? Bár az is igaz, hogy nem tudnának rám bizonyítani semmit, de te is tudod, hogy ha valamit a fejükbe vesznek, nem nagyon állítja meg őket, némi bizonyíték hiánya. Nem szeretnék én is úgy járni, mint a lányok a Főtéren. – csuklik el a hangja kicsit, ahogy a férfi mellkasán pihenve, eszébe jut a látvány.
Viszont túl csábító Aligátor beszéde, talán tényleg nem lesz gond, ha másnapig még várnak.
- Jó, de rögtön a szertartás után már megyünk is, ígérd meg. – szegezi ujját a férfire.

/Bűn és Bűnüldözés/


A nő már gyorsan tudja, hogy mit kell tennie. A hangok bűnre és főként az elől való menekülésre utalnak. És utána is veti magát a fegyveresekkel, hiszen jobb szórakozása ma estére aligha várható. A fél csapat szalad utána, akiről nem tudják, hogy kicsoda.
Ám szerencsére a város főinkvizítora sem járatlan az utcai bűnüldözésben és miközben egyik irányból Hatijá kifárasztja az elfutni igyekvőt, másik irányból kelepcét állítva neki kemény, megizzasztó üldözés után zárul a csapda. A lesben álló selfvadászok rávetik magukat búvóhelyükről a társaik elől szaladó férfira.
Ahogy beérkeznek a nővel indultak is, a középkorú nő lihegve kapkod levegő után. Szemmel tartja azért a csuklyás alakot, akinek borostás képe és róka képe olyan, mint egy gazemberé.

/Bűn és Büntetés/



A menekülő -és mint kiderült,férfi-a vadászaink elől nem menekülhet.Hatija nagyon jól tartotta az iramot,és csak kis híja volt,hogy nem ő kapta el,de ahogy van egy íratlan szabály a berkekben,úgy az utcán is..

A kiséretünk szororsan és ellentmondást nem tűrő módon kötözték meg a férfit,és a száját kipeckelták,hogy elejét vagyenek minden általa mondott szónak,mert csak akkor fog beszélni,amikor kérdezzük!

Odaléptem Hatija mellé,és a kezem nyújtottam felé.
-Hölgyem!-segítettem fel a kacsójánál, egyenes helyzetbe állítva.
-Szép volt!-biccentettem elismerően.

Aztán a vadászok felé fordúltam.
-Vigyék!

/Bűn és Büntetés/





A férfinak nem sok esélye volt félre vezetni a csapatot. Megkötözve, betömött szájjal hamar útnak is indultak vele. Hatija előre hajolva vette nagyban a levegőt, amikor a kezét nyújtotta új főnöke, akkor pedig elmosolyodott.
-Rendben vagyok. Csak megfuttatott ez a kis mocsok minket.
*Elindult ő is a csapattal és közben a ma este eseményeiről igyekezett Cris-szel beszélgetni, ha hagyja.
-Vajon miért menekülhetett? Biztos nem a felesége várja otthon, hogy rohant volna hozzá. Láttad az arcát? Néhány napos borosta, biztosan nincs asszonya.

/Az Oltár és a Küszöb/

Aligátor körkörösen maszírozta egyik kezével Lisbeth karját finoman.
-Azok a lányok megérdemelték a sorsukat.
*Egy puszit nyomott a nő fejére.
-Vagy nem. Holnap meglesz az esküvő és tudnod kell, hogy semmi bajod sem eshet. Mert én védelek. És ez örökre így marad.
*Megvárta, hogy mit szól hozzá leendő felesége és ha megnyugodott kicsit, akkor feltette a most sorsdöntő kérdést.
-Aludjunk?
*Ha még az ölébe bújva akar maradni, akkor nem mozdul. Csak lassan lehunnya szemeit és fejét a falnak döntve szuszog Álom Világban.

/Bűn és Büntetés/



Hatija edzett és kivételes nő.Az üldözésben is hatékony,ahogy ezt hallottam is róla.
A segítő jobbomra csak egy mosollyal felelt,és hamar összeszedte magát és jött is velünk tovább.

Az elkapott férfi elég csapzottnak és ápolatlannak tünt,pedig szerintem -ahogy a nő is felvetette-igencsak napok óta bújkálhatott...de csak eddig!

-Igen...nagyon ápolatlan,és napok óta nem mosakodhatott..-húztam grimaszra a szám,és csak néztem a rongyos ruháját,ahogy elöttünk vezették a vadászok.

-Nem hinném,hogy ebbe a Városba való...nézd az övet a derekán!..az a bőrszíj míves munka,és elég drága...nem éppen egy ilyen alakhoz illik..-utaltam rá,hogy valamit rejteget.

.. lehet,hogy a csapzott külső mögött egy másvalaki "rejtőzik"..de majd kiderítjük.

/Bűn és Büntetés/





Ahogy sétáltunk az új központunkká vált romos szentélyhez, Cris felhívta a figyelmem a sok pénzbe kerülhetett övre. Igazán pazar elkészítés, gondos kezek munkája. Ám teljesen eltért mindentől, amit rajta vagy belőle látni lehetett, egy csavargó külsőtől.
-Igen, az egészen biztos, hogy már napok óta nem aludt ágyban és nem fürdött. A járása mégis furcsa... Az első elkapásnál mindenki összehúzza magát. Benne van a szégyenérzet.
*Elgondolkodtató volt látnom, hogy felszegett állal és büszke tartással ment előttünk a foglyunk. És amikor megérkeztünk, akkor gyorsan átkutatva őt majd bezártuk az egyik cellának rögtönzött szobába. Az egyik sefvadász pedig a tőle elszedett rövid kardot nyújtotta a főinkvizitor felé.
Én még így is elég jól láttam, hogy a növényi inda motívummal díszített kardhüvely és valamilyen madárfejet formázó markolatgomb nem épp utcai harcok és útszéli haramiák kedvelt fegyvere. De nem is egyenes emberre vall, hogy a kabátja alá rejtette.

/Bűn és Büntetés/


A Szentélyünkhöz közeledve egyre érdekesebb felismeréseket vettünk észre a letartóztatotton,azon túl,hogy csapzott és piszkos volt, a ruhája öve sem illett sehogyan bele az "összképbe".
Hatija érdekes felvetést mondott,bár inkább szerintem a nők jobban észreveszik egy férfin a tartását,vagy éppen a járását..

Én inkább a teljes egészében látom az embereket..a részletek aztán tünnek elő..bár inkább a tartásán kívül az jobban izgatott,hogy mit keres egy különleges díszítésü fegyver,egy kisértetiesen hasonlító elf motívumokkal ékesített övön..
..na erre kíváncsi vagyok!..

Hamarosan meg is tudjuk,mert egy kis "hatásszünet" múlva megkérdezzük tőle!
...és Isten írgalmazzon neki,hogy ne mondjon igazat!!

/Bűn és Büntetés/





Cris társa aggódott amiatt kicsikét, hogy nem szokásos csirkefogót fogtak el. Az öv és a kard talán csak egy lopás eredménye, ám lehet egy fontos jel is. Hatija pedig nem szívlelte az erdei népséget, ha őrájuk utal a növényi minta. Nem minden fajjal szemben volt ellenséges, de a lombtündék varázstudók mindegyike és a nép elhiszi, hogy mindegyikük jó lelkű és becsületes. Ám ezt ki tudja leellenőrizni?
-Talán biztonsági óvintézkedéseket kellene tenni, hogy ne szivárogjanak ki a hírek. Ha vannak társai, akkor nem lenne jó, ha idő előtt megtudnák, hogy elkaptuk.

/Bűn és Büntetés/



Az elfogott elég békésen tűrte,hogy kipeckelt szájjal és összekötözve lett betessékelve egy cellának kinevezett szobába.
Bár szerintem -és ha jól sejtem-akkor inkább taktikája,mint félelme ez.
De hamarosan kiderül,mert éppen a kihallgatására igyekszem,és szerintem Hatija sem hagyja ki ezt a kuriózumot.

-Velem tartasz,a rabunkhoz?-kérdeztem a társamat,egy halvány gúnyos mosollyal,mert biztos vagyok benne,hogy a rabunknak nem lesz annyira élvezet,mint nekünk..

De hamarosan kiszedjük belőle amit akarunk tudni..és ha van egy csöpp kis esze,akkor beszél!..főleg,hogy nem a bitón akarja végezni most.
...majd kicsit később!..de ez is csak tőle függ...na és persze az itéletünktől..

/Bűn és Büntetés/





Hatijá elégedett mosollyal viszonozta a kérdést. Hát persze, hogy részt vesz. Már nagyon várt ilyes fajta szórakozásra.
-Örömmel, főinkvizítor. De csak utánad.
*A foglyot már két selfvadász átszállította a kínzókamrába. Az asztalon számos eszköz mellett ott volt a Malleus Maleficarium nevű könyv, mely részletes ajánlásokkal szolgál arról, hogy kezdetben hogyan tegyük fel a kérdéseket, majd ha elakad a beszélgetés, akkor milyen kínzásokkal lehet azt újra gördülékennyé tenni.
A fickóról lekerült a szakadt, csuklyás köpenye és most öve és feslett nadrágja mellett a hímzett inge is látható volt. Egy leány sok időt töltött valószínűleg azzal, hogy elkészítse.
-Kár a fáradságért. Nem csináltam semmit. Így csak az időtöket vesztegetitek. Akár el is engedhettek.

/Bűn és Büntetés/



Hatijá örömmel velem tartott a kihallgatásra,és amint a foglyot a kínpadra szíjjazták,és a pecket kiszedték a szájából,máris megeredt a nyelve.

-Majd én mondom meg,hogy mikor engedünk el!..Már ha úgy fogok dönteni!-villantam rá,és közelebb léptem hozzá.

-Az időnket vesztegetnéd akkor,ha előbb meghalnál,minthogy megmondod nekünk amire kíváncsiak vagyunk!-mondtam hallkan a fülébe súgva.

-Úgy is találunk valami bűnt,és Isten írgalmazzon neked!!..Láttak egy Boszorkánnyal,és eladtad a Lelked!..valld be bűnöd!!...lepaktáltál az Ördöggel!!!Ahogy az öved és a díszes kardod is loptad !!intettem a hóhérnak,hogy húzzon egyet a szíjjal kifeszített karón,hogy a lábait és a kezeit kijebbhúzza a szerkezet,de még nem annyira,hogy kiszakadjon tőből a karja.