Az este csendes gondolataimba merülve telt.
Aztán Aligátor odahúzódott hozzám,és hallgattam a szavait..csak bólogattam az újra felhozott szekeres ötletre..
De valahogy át kell gondolni a szökés minden mozzanatát..ahogy azt is hogy ha felkerülünk rá,hogyan is tovább..hogy ne is keressenek minket...

-jaa...a szekér-bologattam..-valahogy ki kell találnunk hogy ne is keressenek minket..de jol át kell gondolni a dolgot..
Arra gondoltam,hogy ha a szekér megérkezik,akkor elterelő manővert kell csinálnunk..és teljes bizonyossággal kell megalkotni az alibinket..-fogtam halkabbra a hangom még jobban.
-A szekér többnyire délután vagy este felé érkezik..és addig biztos nem indul,míg fel nem pakolják az élelmet..na akkor kell akcióba lendülnünk..
Tüzet kellene gyújtani az egyik pajtánál..és úgy szervezni,hogy engem és téged is lássanak az agyarasok..
Aztán úgy tenni mint aki oltja a lángokat..és úgy látszódjék bemegyünk az égő házba..aztán úgy higgyék bent égtünk..
Onnan meg egyenesen rohanás a szekérhez..és aljára felkapaszkodni..és kijutni innen..
Ez azért is muszáj valahogy kitervelni..mert engem mintha jobban figyelnének..
Ezt a köpenyt,ami mostanság rajtam van..azt meg bedobni a tűzbe..hogy még hitelesebb legyen a "bentégésünk"..és ha látnak is minket..az még jobb!..így ha eljátszuk a saját halálunkat..biztosan nem is keresnek minket..meg aztán jó nagy felfordulás lesz itt perceken belül..és nem is figyelnek annyira..a tűz megfékezésével lesznek elfoglalva..és nem velünk..-néztem Aligátorra és reméltem felfogja amit mondok..mert ahogy igy nézem..ez az egyetlen esélyünk a szabadságra..

Széles mosoly jelenik meg az arcomon, amikor végre bejutok a fészerbe és meglátom micsoda kánaánba csöppentem. Van ott vasszerszám bőven, amit felajánlhatok azért a nyomorult karperecért cserébe.
Azonban találok ott egy fejszét is, amit viszont eszemben sincs odaadni neki, inkább elrejtem az egyik sarokba, némi széna alá, hiszen ki tudja nem veszem-e később hasznát.
Mivel nem akarom, hogy Maruk türelmetlenkedni kezdjen, szedem a lába a kovács házához visszafelé, ám meglepődve látok a ház előtt egy ismerősnek tűnő lovat, rajta tucatnyi zsákot, egyéb értéktelennek látszó limlomot, na meg rabláncokat és kötelet is. Már ettől rosszabb lesz a kedvem.
Egy elég boldogtalannak látszó ork pakolászik le róla, látszik, hogy soha nem szerette fogni a munka végét.
- A dögnek vendége van! – jelzi a szoba felé biccentve a kovácsnő. – De szerintem örülni fog a szerzeményeidnek, vidd csak nyugodtan. – vonja meg a vállát.
Mivel sürgős nekem a dolog, nem is várok vele, azonban, ahogy a félig nyitott ajtón benézek, egy ugyan csak ismerős self szemébe nézhetek. Annyira jellegzetes vonásokkal és hajjal rendelkezik, hogy soha nem téveszthetném össze senkivel. VOGON!
Kérdésére olyan ösztönösen reagálok, hogy az öklöm előbbre jár, mint az eszem és, ha csak nem nagyon jók a reflexei, az ütés  járomcsontján vagy az orrán csattan, miután a kezemben tartott szerszámok nagy csengéssel-bongással zuhantak a földre.
- Rabszolgák, mi?!! Hát láttad te, hogy mi van itt? Rabszolga kell? Hát az van itt elég, jaaaa….hogy csak az van? Egy egész városnyi rabszolga. – kiabálok az arcába dühösen és legszívesebben tovább ütlegelném.
Valószínűleg most pattant el egy húr bennem és valakin le kell ezt vezetnem.
Mondhatni rosszkor volt rossz helyen.

//szökés Sobiborból... vagy nem//


/Lisbeth/



/Userrel Skypon egyeztetve/


Vogon nem tért ki a pofon elől. De a nézése elárulja, hogy a barátság árulásának tartotta a reakciódat. Ő mindig felvállalta, aki volt. És ezt a nő is jól tudta.
-Lis! Tudod, hogy mivel foglalkozom és ez az én életem. A múltkori gyors találkozásnál mondtam is neked, hogy az orkokhoz igyekszem és próbálok üzletet kötni velük.
Nem tudom, miben tudnék segíteni. Ha megveszlek, akkor el is foglak adni. Csak nem itt. A magán tulajdon meg... szent. Még akkor is, ha az orké.
*Sajnálkozó arccal néz rád, de a betegség alatt Telarban eleget mesélt magáról. Kereskedő családként a Beebebroxok a legnagyobb bűnnek tekintik a lopást. És soha nem vonják magukhoz a törvényalkotás jogát. Jó! Vogon néha a határán táncol.
Nagyot sóhajt Lis és miután megragadja az újra sújtani akaró kezet, lassan lenyugszik.
- Tudom, de ne vesd a szememre, hogy ennek nem tudok örülni. Akkor is nehéz volt elfogadni, de most, hogy ezt látnom kell és.....tapasztalnom..... - újabb komor sóhajt hallatok. - Nem! Nem akarom, hogy megvegyél! - rázom meg azonnal a fejem. - Nem hagyom itt......a többieket.
*Kicsit elakadok, mert hiába voltak közös emlékeink, nem bízhattam egy .....rabszolgakereskedőben.
Vogont elöntik az érzelmek, és tőle szokatlanul megcsókolja a homlokodat. Bár mesélte Telarban közös kalandjuk során, hogy ő csak vörös hajú, sötét mágiát használó elfekre bukik, ez most sem zaklatás, inkább baráti gesztusnak szánja.
-Légy óvatos, kislány! Ritka ostoba. -néz be a ház új tulajdonosára- Nem akarja eladni a kovácsot, pedig áron felül próbálom. Tökelütött, mint a legtöbb.
*A vöröshajúnak sosem volt általánosságban jó tapasztalata az orkok üzleti érzékéről. Ám most csupán csak nem hajlandó átlátni, hogy ennek az egyednek mennyire megéri, amire fáj az ő foga.
-Menj csak be nyugodtan! Talán megpuhítod nekem, mire újra szóba állok vele.
Meglepi List az érzelmi kitörése és önkéntelenül könnyes lesz tőle a szeme, hiszen érzi, hogy ez szokatlan az elf férfitól.
- Mindegyik az, csak a kegyetlenségük mértéke és a kapzsiságuk tér el. - morogja. - Ezek utálják a kétkezi munkát, úgy, hogy ne csodálkozz, ha ez sem akar megválni az aranytojást tojó tyúkjától. - néz a szemébe és eltolja magát a self közelségétől, összeszedve a leejtett szerszámokat és belépek a szobába. - Bocsáss meg, ha nem kívánok most sikeres üzletelést. - szól még vissza szomorúan.
*A rabszolganő üzlete végül sikeresen megköttetett és bár odakint a kovácsné elmondja a gazdájának, hogy nincs elég reze, a megállapodást bronz karvédőre módosítják. Csak néhány ólomedényt és más ötvözetet kell összeolvasztani a megmaradt kis rézzel.
Odakint lassan szürkül. Ideje "haza" térnie a lánynak, hol egy férfi már várja. Elégedettség jele gördül Maruk szájára, mikor megtudja milyen jól ment a kívánsága. Majd keményen ráparancsol a szolgára.
-Feküdj az ágyra!



*Eddig még soha nem adta parancsba, csak megragadta. A szemei kutatják Lisbeth ellenkezésének legkisebb reakcióját és ujjaival az ágyneműt markolássza fekvés közben.


/Edgár/


Aligátornak kedvére való a terv. Bár a haláluk eljátszása lehet túlzó, de jól jön az, ha nem is sejtik, hogy életben vannak. Jobbak az esélyek a szökésre.
A következő napon jó lenne az előkészületeket megtenni. Minden szeszt maguknak elraktak az orkok. Így arra nem számíthatnak a tűz serkentésénél, de ettől függetlenül még számos lehetőségük van. Csak ki kell találniuk.
Kötelet pedig tudnak szerezni, de csak akkor, ha dolgoznak vele. Nem fogják ellenőrizni, hogy ugyan annyit hoztak-e vissza, egy részét eltüntethetik egy búvóhelyre. De mihez kell majd a földművelésnél kenderkötél?
Aligátor kinéz egy fészert, melynek két bejárata van. Egy elhagyott ház oldalában áll és a kertből is be lehet menni és a házból is nyílik egy. Ideális a halálukra.

Miután a mohó ork végignézte amiket hoztam elégedetten dörmögött és közölte, hogy meg lesz a kért karkötő. Akármennyire is gyűlölöm, amit most teszek, ez akkor is elégedettséggel tölt el, hiszen nyertem egy kis időt és ez csak annak köszönhettem, hogy feltaláltam magam, még ebben a nehéz helyzetben is.
Ám kiderül, hogy korai az öröm, hiszen a kovács felesége közli, hiánya van rézből!
Mivel az agyaras sem akar ujjat húzni Maruk-kal, ezért kitalálja, hogy az ékszer legyen bronzból, abból meg tudják csinálni.
Nem tudom Maruk mit fog hozzá szólni, de nekem nincs több választásom, kénytelen vagyok rábólintani. Rezet minden bizonnyal sehol nem lehet már találni a városban.
Most már kezd lemenni a nap, így ideje visszatérnem, bár szívem szerint soha nem tenném. Már előre ráz a hideg, ha az éjszakára gondolok.
~ Talán, ha elégedett lesz…. ~ reménykedek.
Hiába! Bár látszik rajta, hogy elégedett a teljesítményemmel, még többet akar.
Az arcom elfehéredik és a szívem vadul dörömből, kezem ökölbe szorul, de aztán teszem, amit mond, az agyamat teljesen kiürítve. Egy darab fába is több élet lehet, mint most bennem.
Gondolataimba lassan bekúszik az éles balta képe…….

//szökés Sobiborból... vagy nem//


/Lisbeth/

/Skypon egyeztetve a userral./


Másnap a délelőttödet szokás szerint a sámánnal és gyógyítással töltöd. Már elég természetesen beszélgetnek előtted, ma épp arról, hogy Maruk tegnap verekedett.
Megkívánta az egyik lányt, akit a törzs fogságba ejtett. Ám a tulajdonosa észre vette és az idős sámán megjegyzése szerint nem a törzsfőnök húzta a rövidebbet. A lány "ártatlanságáért" nagy árat kellett fizetnie, hogy megvédje.
Három furcsa jel, melyre az előző napról felfigyeltél. Először, amikor visszautasítottad a húzását és ő nem vert meg, csak a földre lökött. Utána amíg téged a kovácshoz küldött, egy lányért kakaskodott. Harmadik az éjszaka, amikor még az ágyban is parancsolt.
- És mi lett a lánnyal? -kérdezte Lis.
-Maruknak nem kellett, miután leverte Figk-et. Ott hagyta.
*Már azt hitte az álboszorkány valamennyire kiismertem az orkot, erre meg teljesen érthetetlen, amit tesz. A természetes az lett volna, ha maga alá gyűri a lányt miután megverekedett érte.
Ezek után csak csendben dolgozik tovább, töprengve.
Fél órával később jön az emlegetett újrakötni a sebeit. Hamar felismered a jelekből, hogy Maruk jóval több kárt tud okozni, mint amit veled tett. A hasán két nagyobb és egy kisebb folt lilás-piros erezettel, ahogy lefejted a gyolcsot. Fájlalja még mindig pár helyen a csontjait is. Miközben beszélget a sámánnal, védekezik.
-Csak félre értette. Azt hitte kihívtam a törzsfőnöki székért, pedig nem. Sokkal egyszerűbb lett volna megbeszélni.
-Hát, fiam! Ha legközelebb összeakadsz egy ötven éves elmúlt harcossal, válogasd meg a beszélgetésed szavait. -leír a sámánról, hogy élvezi a bölcselkedést az ifjú harcos kárára.
- Én egy lány miatt hallottam, hogy verekedett Maruk? Vagy még sem? - kotyog közbe.
-Az nem teljesen úgy volt. -felel neked kellemetlen nézéssel- Csak, szóval én meg akartam beszélni vele, hogy ő az én tulajdonom. Ő meg azt hitte, hogy kihívás miatt kötekedem. Ha nem értette volna félre... Jóban vagyok Marukkal.
*Nem nagyon mer a nő kérdezősködni, mert ezeknél a férgeknél sosem lehet tudni, mikor pattan el valami.
- Mi van ha győztél volna? - kíváncsiskodom. - Csak ork hívhatja ki?
*Nagyot kacag.
-Akkor én lennék Yrch góréja. Senki nem győzheti le a törzsfőnököt. Ez a szabály.
*A második kérdésedre meg sem próbál válaszolni. Inkább felszisszen, mikor érzékeny csonthoz ér a sámán. Nincs ellenükre a beszélgetés, bár érthetően feszélyezi az ifjút.
Pedig jó lett volna a várandós anyukának tudni, hogy kihívhatja-e más is, mint a saját fajtája. Ki tudja mire lett volna jó ez az információ? Vagyis a kihívást már csak becsületből - már ha ismerik egyáltalán ezt a szót - is elfogadná, de utána lehet, hogy a győztest felkoncolnák a többiek.
- Mi lett a lánnyal? Hová került? - kérdezi csendesen, kihasználva, hogy nem tronfolták le.
*A fiú láthatóan szeretné ejteni a témát, ezért inkább a sámánra néz és úgy válaszol.
-A szobámban tartom inkább azóta. Majd miután összefoltoztok leküldöm reggelit csinálni. Éhes vagyok!
*Ha nem terelne, akkor sem túl sokat tudnál vele beszélgetni. Maruk rövidre szabja ma az orvoslásra szánt időt nálad és megjelen a kórteremben.
-Csupa kosz van. Asszony, moss fel mindenhol! Már nem bírom ezt a sok mocskot.
*A felmosáshoz víz kell és ez jó arra, hogy a kúthoz menj. Már nem tartóztatnak fel az ajtóban, mint első héten. Úgy tűnik sok minden változik ilyen rövid idő alatt.

~ Legalább nem történt vele még rosszabb. ~
Megkönnyebbülten sóhajtok, ez a zöldfülű nem olyan veszélyes és be van tojva Maruk-tól.
A "gazdám" viszont emlegette szamárként megjelenik és azonnal parancsolgatni kezd, mintha félne, hogy túl összebarátkozom a többiekkel.
- Hozok vizet hozzá. - teszem le ami a kezemben van és megyek a vödörért. -
Soha jobbkor nem jöhetett volna ez, hiszen így találkozhatok az asszonyokkal.
Szende még nincs ott, sem akiket tegnap még beszerveztem. Túl korán is van picit, bár azt mondta amikor tud eljön. Sokat gondolkoztam arról, amit Vogon-nal beszéltünk tegnap és úgy gondoltam, ha alkalmam lesz rá, megkeresem, bár lehet elkések vele, hiszen már el is mehetett. Ezért igen csak felcsillan a szemem, amikor a kútnál várakozva meglátom. Hozzá sietek, bár láthatóan Vogon dühös valamiért és már a lova felé fordul.
- Talán mégis elvihetnél innen, de csak akkor mennék veled Önként, ha megveszed a férjemet is Aligátort, meg egy lányt, akit te is ismersz, Szendét. - szólítom meg hadarva, mielőtt még túl átgondolnám a dolgot.
-Szende is itt van? -Vogon szemöldökei felszöknek - Mindenképen megveszem, ha ő is akarja. Hosszú lesz az út és nekem most nincsenek társaim, akik a karavánra vigyázzanak.  De Amazont ki akarom szabadítani. Tudom jól, hogy meghálálja a kedvességet. Nem akarom itt hagyni, csak ezek túlságosan fafejek az egészhez.
*Amazon volt aki első percben, amikor alkalma volt, már futott is. És Vogon nagyon alaposan megverte ott a Hajnal partján. Ahogy Szende meg am második volt.
Most mégis úgy tűnik az érzelmeit sokkal jobban meghatározzák a nő iránt, hogy a kikiáltó pódiumon csábosan viselkedett és próbálta felverni Vogon-nak a saját árát. És arra is világosan emlékszem, milyen félre érthetetlenül lépett félre, mikor Amazon leütötte az új gazdáját és a kalmár felé kezdte a futást. (Nehéz lett volna nem emlékezni rá, hiszen ordibált a vevővel és egy csepp lelkiismerete sem volt, hogy más tulajdonát hagyta elszaladni.)
- Van néhány varázstárgyam és jó pár aranyam. Menjünk! Beszélek a te fogvatartóddal, hátha egyszerűbb zöld ágra vergődnöm vele. Ezek folyton csak azt hangoztatják, hogy harcos nő, meg mennyire tisztelik. Ha egyszer megpróbá... Hagyjuk!
*Ekkor érkezik Szende a térre korsóval a kezében.
- Nézd Szende ki van itt? Talán el tudja intézni Vogon, hogy megvegyen az orkoktól, biztos jobb lesz, mint ezeket itt szolgálni. – köpök a földre gyűlölködő szemekkel.
Azt viszont nem kötöm a self orrára, hogy eszem ágában sincs sokáig rabszolgaláncon maradni, csak Maruk-tól akarok megszabadulni.
- De Aligátor nélkül nem megyek! - jelentem ki határozottan, mert róla nem esett szó.

//szökés Sobiborból... vagy nem//


/Lisbeth/



/Userrel Skypon egyeztetve/


-Aligátort is megvesszük. Ismersz. Aki nem akarja nehezebbé tenni az életemet, azt igyekszem én is minél jobb körülmények közé helyezni.
*Semmi irónia nem volt benne. Mindig a körülményekhez mért mindent.
-Na jó! Szedjük össze, ki merre van! -átöleli Szendét, aki örömmel ugrik egy olyan pasi nyakába, aki végre nem rongynak tekinti- Kit hol tartanak fogva?
*Eközben az oszlop körüli őrök távolról gyanakodva figyelnek titeket. Megkönnyebbülten mosolyog Lis a sötét elfre, főleg mikor látom, hogy Szende sem veszi rossz néven a javaslatomat.
- Örülök, ha Amazont is ki tudod szabadítani. Én el tudlak vezetni Maruk-hoz, aki engem "birtokol". - húzza el a száját erre a szóra. - Viszont nem tudom a férfiakat hová vitték, állítólag egy közeli faluba. - néz Szendére, mert ő mondta még tegnap.
-Hamar ki lehet deríteni. A főnökük elég okos. Valami Tech és az elfeknek nem rég teljes védelmet adott, ha kereskedni akarnak a földjükön. Kevesen jutnak el odáig, hogy ezzel nem veszítenek semmit, a legtöbben csak kifosztani akarják a kereskedőket.
*A göcsörtös botot elteszi a lova nyergére akasztva és felül rá. Hamarosan Marukhoz be egyedül néhány tárggyal. És mosolyogva jön ki.
- Megegyeztek az elfekkel? - esik le az álboszorkány álla, mert ezt sosem gondolta volna az erdei népről. - Azt hittem ők az emberek mellett állnak.
*Ez elég elkeserítő volt és azt is jelentette, hogy ez a Tech nevű vezér nem esett a fejére.
Viszont nem tudja még mit fog szólni Maruk Vogon ajánlatához, remélheti csak, hogy nem ragaszkodik annyira az ágymelegítőjéhez, hogy ne szeresse jobban a pénzt, vagy amit a self ajánlani tud.
Mégis sikeresnek néz ki, mikor kijön Vogon az orktól.
- Sikerült?
-Sikerült! Végre egy okos fickó közülük. Bár tudta rólad, hogy gyógyítani tudsz, ezért elkérte az árát.
*Ha engedi Lis, akkor megöleli és Szendéhez fordul.
-Most irány hozzád! Vezess minket! Rád viszont -és itt kicsit hivatalosabban néz a terhes nőre- rád kell tennem a bilincsemet. Igyekszem mindenben megkönnyíteni a közös utazásunkat. De tudod, hogy nem vállalok rizikót szökésért.
- Ezt nem hittem volna, annyira......Na mindegy! Örülök, hogy végre megszabadultam attól a nyomorulttól. - néztem gyűlölködve a házra és tudtam, hogy egyszer még megkeresem, mert nem nyugodhatok békében, míg Maruk életben van. Nem moshatom le a gyalázatomat addig.
*Viszont kiráz a hideg, ahogy Vogon a bilincseket kezdi emlegetni és megvillannak a szemeim, feledve az előbbi gondtalan ölelését. Aztán csak kifújom a levegőt.
~ Nyugi Lisbeth! Először juss ki innen! És Aligátor is legyen veled! ~
- Tedd, amit tenned kell Vogon. - hajtottam le a fejem, mint aki belenyugodott ebbe.
*Szende ekkor megszólal.
-Nekem van pénzem elrejtve, csak meg kéne szerezni ebből a házból. Be tudnál még jutni az őrök mellett, Lis? Talán könnyebb lenne kiszabadítanod minket, Vogon. -néz kedvesen a vöröshajúra.
- Az őrök nem állítanak meg, hiszen nem hiszem, hogy tudják, Maruk eladott. Hová tetted a pénzt Szende? - kérdezte egy kis szünet után a százados felesége, míg átgondolta a dolgot.
-Az emeleten a szobámban. A támadás előtt itt laktam.
*Ezzel bementek egy szó nélkül és benyitnak abba a szobába, ahonnan azon az éjszakán Szende és Edgár rohant a szabadságukért.


/Tizes kockadobás:
1-5-ig -A szobában egy Lis által jól ismert ork néz fel. Bárgyú ábrázata elárulja, hogy nem tudja, mit kerestek itt.
6-10-ig -Nagy szerencsétekre a szoba majdnem üres, csak egy elfogott kurtizán takarít./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 2

Nem lelkesedtem ugyan azért, hogy visszamenjek a volt fogadóba és ne adja az ég összefussak Maruk-kal, de egyrészt nem akartam rossz példát mutatni Szendének a félelmeit megújítandó, másrészt nem hagyhattuk itt  pénzt ezeknek a mocskoknak és nekünk is jól jöhetett, de előtte azért tisztázni akartam valamit.
- Vogon, ha megszerezzük Szende pénzét, akkor azt szeretném, ha nem vennéd el tőle, ez megoldható? Talán ha szerzünk még hozzá, kiválthatjuk a szabadságunkat. – néztem rá kérdőn, mert ez nagyon fontos volt.

Mindenképpen bemegyek Szendével a szobájába, ha ő menni akar, mert egyedül be sem tudott volna jutni, azonban az őrök engem átengednek, bár kapunk pár gyanakvó pillantást.
Reményeim szerint a szoba üres lesz, de nincs ilyen szerencsénk, mikor benyitunk egy ismeretlen agyaras néz ránk, láthatóan teljesen értetlenül, hogy mit keresünk ott.
- Takarítás! – lépek beljebb gyorsan és elkezdem felcsapkodni az ágyneműt, intve Szendének, hogy ő is csináljon valamit. – Jobb, ha kimész, mert különben a por beszivárog a orrodba és elgyengíti az izmaidat, lehet még a férfiasságodra is hat majd. – ütöm tovább a vasat.
Elég ostobának néz ki, hogy bevegye ezt a sületlenséget.
Ha tényleg elmegy:
- Gyorsan Szende, igyekezz szedd el a pénzt, az már itt sem vagyunk.

[/color]

//szökés Sobiborból... vagy nem//


/Lisbeth/




Az emberkereskedő sértett pillantása hamar megenyhül. Megszokta már, hogy róla mindenki a legrosszabbat feltételezi a szakmája rossz híre miatt. Ám ilyen kérdéssel még mindig a becsületébe gázolnak.
-Természetesen, hogy az övé marad! Sosem venném el mások tulajdonát. Ha őrzésre ide adja, akkor bármikor vásárolok neki érte olyan holmit, amit csak akar. És nem vagyok ellene annak sem, hogy megváltsa magát.
Én tényleg nyitott vagyok mindenre, amíg pozitívan álltok a helyzetemhez.
*Mindig úgy érezte, hogy a világ boldogabb lenne, ha nem csak a rabszolgák helyzetét kellene átérezni mindenkinek, hanem a kufárok helyzetét is. És értékelnék az olyan gesztusokat, amikből a Beebebrox nagyon sokat igyekszik tenni.


Ha az ork nem is volt olyan ostoba, ám dolga sem igazán akadt. Henyélt az ágyán és morogva felkászálódva kiment a szobából. Nem volt ellene, hogy Maruk szolgája takarítson, ráadásul ő is hallotta nem rég a sámánnál járva, hogy a nagyfőnök parancsára kell mindenhol tisztaságot varázsolnia.
-Meg van! Pucolás. -mondta Szende.
*A lány nem kevés, egy egész nagy zacskó érmét és ékszereket csörgetett meg a kezében, ahogy az asztal mögött a falból előhúzta féltett tartalékát. Nem nézett bele sem, csupán kivülről látszott a gyűrődésen a gyöngy, gyűrű és korong forma.
Hamar kijutott a két lány és immáron Vogon rárakta a karperecet Lisre. És az események felgyorsultak. Szendét gyorsan letárgyalta a kalmár és még mielőtt tovább mentek volna, Aligátort is elhozatta. Eddigre már a paripájáról minden tárgy lekerült. Egyedül a göcsörtös bot maradt hátra.
Amazon volt már csak hátra. Szendét nem láncra fűzte, hanem egy szürke, íjhúrhoz hasonló kötéllel kötözte meg. És nem is véletlen. Elszántan toporzékolt a rövid hajú, kemény kis csaj őreivel. És heves vitában végül elérte, hogy egy Marukhoz hasonlóan három méteres gorilla jöjjön ki az egyik épületből.
Úgy tűnik vele könnyebb volt tárgyalni. Szende és Lis láthatta, hogy mit kínál az utolsó fogolyért. A járóbotnak is kényelmetlen alkalmatosságból szikrák pattantak ki, ahogy hozzá ért az elf tenyerével.
Talán csak az utolsó aduját bevetette. De lehet mindannyiótokért varázstárgyat és jó néhány aranyérmét adott át.




Igen sokat áldozott. És ostoba volt a kovácsné tulajdonosa, ha nem fogadta el ezeket a ritka javakat.


Éjszakára már fél napnyira álltok meg Braslovtól. Egy fás liget melletti csendes hely. Amazon hasonlóan Lisbethez egy három méteres lánccal van a nyereghez bilincselve. Van elég helye mozogni, nem kényelmetlen. Férje szintén Szendéhez hasonlóan hátul a kezén megkötözve, mindkettejük lábán bilincs. Lisbeth fejszéje pedig a ló nyergébe tolva pihent.
Vogon egy nyulat sütve fordul hozzátok.
-Kértek?

Vége eljött az a nap is amit nagyon vártunk Aligátorral..a szökés napja..
A szállító szekér napok mulva érkezett csak,így volt időnk kitervelni a részleteket is a tűzesetre..
Bár talán kicsit túlzó a "halálunk eljátszása"..de sajnos szükséges..

A figyelem középpontjába voltam elég sok órán és napon át..de ahogy telt az idő,egyre kevesebbet figyelgettek engem,aminek azért örültem..
Volt bőven tennivalójuk a "vendéglátóinknak"..verekedés szétszedése,étellopás,szerszámok eltünése,kötélszakadás,falomlás...és még sorolhatnám..
De annak viszont örültünk a századossal,hogy minden órába jutott valami tennivalójuk az őreinknek..így ha kigyulladna valami,az sem tünne szerintem fel nekik annyira..és ez egy jó kezdet lehet..

Ahogy megbeszéltük a szökés tervét,és a kivitelezésen munkálkodtunk agyban...be is esteledett..és a szekér is megérkezett már,hogy felpakolják rá az élelmet..
Minden együtt állt..és még az is mellettünk legyen mondva,hogy elég jól viselkedtünk az elmúlt napokban..így langyult a kitüntetett figyelem ami rám,ránk irányult az estéken is..

A nappali kapálás alatt,az egyik rab teljesen bezaznzult..és be is zárták a pajtába,hogy lehiggadjon..
Picit aggódtunk is e miatt,mert abba zárták,amit mi kinéztünk..de talán még jól jöhet..

Ahogy eljött ez a nap is,úgy jöttek fel bennem az emlékek..és a szívem szorúlt,hogy Szendéről semmit sem tudok...és csak arra emlékszem,hogy elvitték ezek a rohadékok!..de azt nem tudom,..hogy él e még?!...csak a reményem maradt..és az,hogy megkeressem,bárhogy is alakult...de a szívem mélyén nem tudom biztosan ,hogy felkészültem-e arra,ha esetleg...
De jobb nem is gondolni ilyet!...talán megmenekült..ki tudja?...és kitől kérdezhetném meg?...ezektől a kurafiktól?..baaaahhhhhhhh...

A felkészülés napjai alatt még azt is kiderítettük az egyik szakácstól,aki vitte a kaját a fogvatartóinktól,hogy az elkopzott tárgyakat és a fegyvereket hol tárolják..
..bár a kardom nem olyan értékes más számára...de nekem az..és ha talán azt is visszaszereznénk?..néztem Aligátorra,akinek úgyszintén hiányzott a megszokott fegyvere...mert aki évek alatt használ egyet..és számtalan csatába járt..annak a megszokásai és a ragaszkodása már-már megszállott..
Ez kissé fellekesítette a gondolataim..de ha sikerül megszereznünk..akkor ez egy ajándék!

Leszállt az est..és eljött a várt alkalom..
Az eldugott holmink a szekér közelébe rejtettük el..és be is fedtük ,hogy senkinek ne szúrjon szemet..

Ahogy kigyulladt a pajta...a felfordulás elég nagyra sikeredett..és ahogy elterveztük..ott is "serénykedtünk" az élvonalba Aligátorral,és vittük is a vödör vizet lelkesen..
Aztán ahogy a lángok kissé magasabbra csaptak és a káosz is elszabadult...mi akcióba lendültünk..és a felfordulás miatt nem is figyeltek ránk..csak a tüzzel voltak elfoglalva..

Az oda bezárt Tagot meg kihúztuk,hogy ne döljön rá teljesen a deszkák..és remélhetőleg túléli..de most magunkon kell segíteni,és a köppenyemet bedobva a lángok közé..iramodtunk is kifelé a másik oldali ajtón..
Aztán magunkra tekertük az elrejtett holmikat..éa irányba is voltunk a szekérhez..
Hamar felmásztunk az aljára és erősen megkapaszkodtunk,de a szerzett kötelet is magunkra tekertük,hogy le ne essünk amikor a lovak közé csapnak..

A várakozás óráknak tüntek..de aztán mikor meghallottuk az ostor pattanását,és elindult a szekér velünk együtt..akkor csendben fohászkodtunk,hogy minnél messzebb kerüljünk innét..
és ha majd eloltják a tüzet...akkor a bentégett csontok is igazolják,hogy nem éltük túl..
de most a legfontosabb,hogy messze kerüljünk ettől a helytől..

//szökés Sobiborból... vagy nem//


/Edgár/


A tervek szépen haladtak. És minden megvalósíthatónak látszott. Ám egy buktató közbe jött. Még a szökés napja előtt jócskán, vagy három-négy nappal korábban egy mogorva ork jött a faluba. Hangosan ordították az őrök Aligátor nevét. Ki tudja miért, de őt elvitte magával. És soha többé nem láttátok.
Így a szerelmes fiúnak most egyedül kell megpróbálnia a szökést. És ezt bizony meg is tudja tenni. Döntenie kell, hogy amikor hősiesen beront a maga gyújtotta lángok közé, hogy a begőzölt fiút kimenekítse, akkor a hátsó ajtón vele fut-e ki vagy őt még kimenekíti a többiekhez. A kölyök bent léte tökélete alibi az öngyilkos -és szörnyű halálba torkoló- akcióhoz. Aligátor hiánya miatt van egy üres hely a kocsi tengelyeihez felkötve magad.
És az bizony nem kényelmes. Forgó alkatrész, mely folyamatosan súrolja a kötelet. És egy idő után annyira elkopik, hogy már nem tartja meg a súlyodat és leszakad. A porba hullasz fegyverek nélkül. A jól megszokott kicsikéd már annál az orknál van, aki Braslov kapuja előtti sárban annak idején leghamarabb kifosztotta a "hulládat". És aki észre vette, hogy még lélegzel, jó leszel rabszolgának.
A sötétben a fák mögül tűz fénye világit. És ha közelebb mész, az ott ülő félember magához int.
-Gyere enni! Vigyázz, észre ne vegyenek! -mondja lehalkított hangon, kissé rekedten.

Lépkedünk megbilincselve Vogon lova után és én alig bírok betelni Aligátor nézésével, bár látom, hogy nincs teljesen jól, de legalább él.
- Igen, azt hiszem mindannyian éhesek vagyunk. - bólintottam, aztán továbbra is kérlelőn néztem a selfre. - Kérlek Vogon, hagy nézzem meg a férjem sebét és van nálam pár gyógyfőzet, amivel leápolnám és átkötném, nehogy elfertőzzön a seb.
- Nyugodtan! Üljön közel hozzád és akkor kényelmesen eléred. A láncod direkt hosszúra és kényelmesre választottam amikor megkaptam.
Aligátor szemében hucut csillogás.
- Gyere, próbáljunk meg az ölembe ülnöd. - majd úgy fészkelődik, hogy könnyen meg is tehessem ezt.
- Mi a terved? Megszökünk vagy elenged? - súgja oda a hajamba hajolva és fültövön puszil.
Nem is habozok, ahogy megkapom az engedélyt, azonnal el is helyezkedem és elkezdem felhúzni a csillogó tekintetű párom ingét, miközben pír szalad az arcomra.
Nem vagyok ám ilyen érzékeny, de most talán a gyerek miatta, kezdek érzelmesebb lenni. Hogy nem dacolok a fogvatartásunk miatt, az meg azért van, mert egyelőre minél messzebb akarok jutni innen és Aligátornak is gyógyulnia kell. Azonban "barátság" ide vagy oda, azt Vogon-nak is el kell ismernie, egy rabszolgának meg az a dolga, hogy a szökésén dolgozzon.
- Nagyon komolyan veszi a "munkáját" - súgom vissza és gyors csókot adok ajkára, de közben igyekszem a kötésén és a sebesülésén is dolgozni. - Jussunk innen tovább és erősödj meg, de tartsuk nyitva a szemünket.
- Rendben! Imádlak Édesem! - és kihasználja a helyzetet, hogy csókcsatát vívjon velem. Eközben Szende megszólal.
- Te Vogon. Akkor nem is engedsz el minket? - haját hátra dobja és hangja kedves, nem követelőző - Szóval arra gondoltam. Mi lenne, ha szabadon engednénk, mi meg megígérnénk, hogy fizetünk neked valamennyit.
Odabújok Aligátorhoz, de természetesen Szende szavai nagyon is felkeltik az érdeklődésemet ahhoz, hogy ne figyeljek rá és pajkosan a férjem ajkára teszem az ujjaimat, hogy kissé megállítsam.
- Ez engem is érdekelne. - mondom csendesen.
Vogon nagy levegőt vesz és jól láthatóan egyszer és mindenkorra le akarja tudni.
- Valószínűleg mindenki bele egyezett volna ebbe, akit eddig eladtam. Nem miattatok. De nekem most minden képen vinnem kell pár rabszolgát. A jó hír, hogy mindenkit szakmájában akarom, hogy foglalkoztassanak és ne zaklassanak. Lis, te nagyszerű gyógyító vagy. És ez többet ér egy okos lénynek, mint ha csak a szépséged kellene neki. Ha akarnak, úgy vehetnek meg, hogy nem érhetnek hozzád. Szerintem Aligátort is el tudom úgy helyezni közel hozzád, hogy szexuálisan ne zsákmányolják ki.
Gúnyos vigyor ezekre a szavakra és én meg tudnám fojtani most ezért.
- Szende, Amazon! Rajtatok még gondolkodom. Sajnos nem hiszem, hogy harcos tudásodat akár csak tudni akarják, kislány. De valamiben biztos ti is jók vagytok.
Azt hiszem azt hallottam, amire számítottam, hiszen már épp eleget hallottam Vogon sajátos filozófiáját és betyárbecsületét ehhez.
- Ha nem tudsz velük mit kezdeni, miért ne válthatnák meg magukat. Neked mindegy ki fizet értük nem? És minket meg vihetsz magaddal, ha már ennyire kell pár rabszolga.
Így legalább csak magunkra lesz gondunk a szökésnél, ez nagyobb esélyt nyújt, persze azért nem teszek úgy, mintha örülnék is neki, akkor gyanakodna.
- Ha eladsz majd, nem lehetsz biztos abban, amit most ígérsz és én nem szeretném elveszíteni a férjem. Ha akarsz valamit tenni értünk, legalább együtt adj el minket. - nézek rá.
- Lis, ezt már megbeszéltük. Nekem mind a négyötökre szükségem van. És rendben van. Együtt adlak el a férjeddel, nem választalak külön. Ezt minden képen megtehetem értetek.
Aligátor is egyre inkább be akart szállni, hiszen az ő szép perceinek ezzel a beszélgetéssel vége.
- És miért az orkoknak adsz el? Ki fizet ott értünk? Miért nem az emberek felé viszel?
Ez eddig nekem eszembe sem jutott! Aligátor jobban ismeri a környéket. Azt hittem egyszer és mindenkorra megszabadulok a büdös dögöktől!
- Igaz ez Vogon? Orkokhoz viszel minket? –nézek rá kikerekedett szemekkel és önkéntelenül a hasamra teszem a kezem óvón.

//szökés Sobiborból... vagy nem//


/Maruk és Manuk/




Yrch főnöke jó kedvűen és ruganyos léptekkel lépett be sámánja szobájába. Még csak kopogtatásra sem pazarolta az időt. Hetykén köszön oda.
-Helló! Eladtam a bogaramat. A sámánasszonyért egy erdőrágó mindent megadna. Azt mondja, hogy ezek varázscuccok, de fogalmam sincs mit csinálnak. Te értesz hozzájuk?
*Egy göcsörtös botot tart jobbjában, bal kezében pedig egy már megsárgult kötelet. Ha megvizsgálod közelebbről, varázserőddel sikerül megérezned a kötél mibenlétét. Talán csak azért tudod irányítani, mert a szellemekkel szoktál beszélni. De a kötél akaratod nyomán életre kel és kígyóként tekereg a kezedben, amerre te szeretnéd.
Ha leteszed valahová, a kapcsolat nem szűnik meg. Csak ha már abba hagyod és újból kipróbálod, akkor kell megint megérintened.

//szökés Sobiborból... vagy nem//


/Lisbeth/




-Nem, nem oda. Ostobaság lenne eladnom titeket ugyan annak a népnek. Ha akartak volna, bármikor megvehettek volna közvetítő nélkül. De többet most még nem mondhatok, csak amennyit eddig ígértem.
*Észak felé innen már csak két nép van. Igaz, hogy sokat vándorolt az álboszorka, de azért nem jutottam olyan messzire, hogy biztosan tudhatnám miről beszél, ezért segítség kérően Aligátorra nézett, miközben hozzásimult, hogy érezze a közelségét minél jobban, hiszen olyan sokáig elszakították tőle és azt sem tudta mi van vele.
- Akkor bízom abban, hogy tényleg a lehető legjobbat hozod ki nekünk belőle. Tudom, hogy az adott szavad kötelez Vogon. - bólintott oda és megszorította férje kezét.
*Aligátor kicsit feszült. Nem ismeri annyira a barátodat és így képtelen megbízni benne. Ám ő sem tud mit csinálni, csak a száját jártatni egyelőre.
-Cicám! Arra gondoltam, hogy... -nagyon sokat sejtetően elhallgat, miközben a mellkasa teljesen a karodhoz simul- Azt tudtad, hogy a szoknyáddal beteríthetnéd a combomat és ott jó sok mindent.
*A felesége úgy véli, nem lenne szabad ennyire lovat adni szerelmem alá, de hát tényleg nagyon hiányzott neki, azonban az illendőnél messzebb sem akar menni, miközben még hárompár szem tapad rájuk.
- Te csak ne gondolj semmire, mag fel nem épülsz, mert még felszakadnak a sebeid. - böki oldalba, de közben olyan tekintettel néz rá, hogy tudja, nagyon szereti - Inkább együnk valamit, míg meleg. - adok a szájába pár falatot. A férfi pedig hátra kötözött kézzel kapja be az ennivalót.
*Az est későbbi időszakában, már majdnem hajnalodik, amikor néhány self kibukkan a fák közül. Aglarnis csapatának néhány tagja jött erősítésnek. Vogon nem mondta, hogy csak az első szakaszon lesz egyedül a ti őrzésetekkel. Pár hét múlva már Zevadarban gyalogoltok vele.


/Köszönöm a játékot!/

Ahogy kitőr a káosz a tűz miatt már nincs ido sem gondolkodni..
A köppenyemet bedobtam az égő gerendák közé..és rohantam is ki a másik ajton..
A vödör vizemet,ami a kezembe volt..magamra öntöttem..igy kis könnyebbség volt a lángok ellen..

Amint kirohantam a másik ajton..felkaptam az elrejtett holmit..és igyekeztem is a szekérre..
A felfordulás egyre jobban elszabadul..ahogy a lovakat is elengedik az Istállónkbol..

A szekér ahogy elindul már, a maradék erőmet összeszedem és kapaszkodom erősen..
A kötél egy ideig birja...mert karistolja a tengely...

Ahogy elhagyjuk a tábort..és jo ideje haladun az erdő felé a kötél eddig birta...
De legalább már jo nagy távolságra eljöttünk ,hogy ne lássanak meg engem..

Legurulva az ideiglenes szállitoeszközröl..nyakamba is vettem a lábam hogy az utat is elkerültem..

Rohanásom közben egy fény villan a szemem sarkábol és arra futottam a tábortüz felé...és valamilyen szerzet üld[gél ott..és integet nekem.

Bólintok..és közelebb megyek...

//szökés Sobiborból... vagy nem//


/Edgár/




Edgár mint lepke a fényre, úgy vonzódik az éjszakában a tábortűzhöz. És amikor meglátja az alakot, joggal bizakodhat. Az ork és ember közötti kapcsolat 90+9%-ban egy féle képen szokott lezajlani. Az udvarlás első lépése, hogy az agyaras apa nem öli meg a portya alatt az anyát. Ám ez nem lenne elég közös gyermekükhöz. A születendő picit pedig általában sem az édesanya, sem az emberi faj nem kívánja. A legmostohább körülmények nevelik, mert egy gyalázat élő bizonyítékának tartják.
-Gyertek! Hozzátok! Áldozzuk fel őt is Yvorlnak!
*Erre a szavakra valószínűleg nem számított hősünk. A fák sötétjében pedig árnyak mocorognak. Ki gondolta volna a harcos papról, hogy összeáll azzal a néppel, aki anyját megerőszakolta? Ráadásul egy szépen csillogó törpe páncél van rajta, mely Oughwarban úgy tudni nagyon ritkaság számban megy. Még a nemesek mindegyike sem tudja megfizetni.
Láncos buzogányát a kezébe véve indul meg ő maga is Edgár felé, miközben tizenkét nyílvesszővel ajzanak fel büdösszájúak íjat az árnyak homályában. Ideje lesz újra futnia.
-Talán most végre megkapom a varázserőmet a káosz istenétől!

-A büdös francba!-eresztem el a szitkomat nagyon hallkan,mikor felém látom jönni azt az ocsmány alakot..

~Ideje kereket oldanom!~

Azzal futásnak eres a másik irányba..

//szökés Sobiborból... vagy nem//


/Edgár/





Edgár füle mellett csak úgy süvítenek a nyílvesszők. Szednie kell a lábát és hamar eltűnnie, mert ezek szerint néhány ork csapat összeverődött, hogy embervadászatot űzzön szabadidejébe. És a szökött foglyok ideális célpontok.
Nagy szerencséjére a nehéz vértben utána kajtatók szép lassan lemaradnak. És óriási szerencséjére a több tucat lövés is mind célt tévesztett, csak bal karját súrolta az egyik. Abból szivárog a vér, de a hadseregben megtanulta magát ellátni. Belehalni meg nem fog.
Lassan reggel lesz, mire egy emberekre jellemző bocskor nyomait veszi észre a földúton. Határozottan szaladt. És körbe nézve hamar rájössz arra, hogy farkasok elől menekülhetett. Követed-e vagy kikerülöd? Összes fegyvered csak egy bunkó lesz, ha felveszel egy letört husángot a földről.

-A büdös fenébe minden rühes orkot!..-szitkozódtam magamban,miközben rohantam minél messzebbre tőlük..
A nagy sietségbe nem is vettem észre hogy megsérült a bal karom és szivárgott belőle a vér..
Hamar szakítottam az ingemből egy darabot és rátekertem a sebre..amit majd ha lesz idő megállni ,jobban bekötök.

A kiabáló kis groteszk csúfságot meg kikerültem a lomha nehézvértesekkel együtt.

Most az a cél hogy meglépjek innen..és lehetőleg élve!!
Majd eljön az ideje,mikor találkozok ezzel a gnommal..és akkor nem lesz ekkora a mellénye...
De most ahogy lehet eltűnni..azt megteszem..

//szökés Sobiborból... vagy nem//


/Edgár/


Hősünk kerüli most a harcot. Érthető, hiszen nem régen sebesült meg majdnem halálosan és nincs igazán jó fegyvere sem. Bölcs gondolat, ahogy a farkasok nyomait látva az ismeretlen szökevényt is magára hagyja. Csak távoli üvöltés hangjait hozza el a szél, mely jelzi, elkapták a szerencsétlent. Ám jobb nem megkockáztatni immáron orkká vált földön a vadállatokkal való verekedést.
Már magasan jár a Nap, amikor távolból csillogó páncélú lovasok tűnnek fel. Ezúttal semmi csapda, közelebb érve látszik rajtuk, hogy valóban az emberek csapatába tartoznak. Döntenie kell Edgárnak, hogy elrejtőzik-e vagy bevárja a közel tucatnyi nehézlovast?

Az elmúlt órák igencsak vészjóslóan teltek..
A szökéstől számított idö alatt majdnem feltűzdeltek,kis híján tűpárnának néztek..és ebédnek is talán..
Most viszont a rejtőzés az egyetlen kibúvó az életben maradásra..

Rohanok ahogy tudok..de szemben lovasok hangjai közelednek. ..ahogy a páncéljuk is megcsillan a napfényben..

Talán Barát..talán Ellenség...de mindenképpen rejtve kell addig maradnom,míg nem bizonyosodom meg róla..
Meggondolatlanság lenne eléjük állni..főleg ,hogy csapzottságom igencsak másnak mutat,mint aki vagyok..
Így döntésre jutottam..ahogy a tapasztalataim is súgták..hogy rejtőzz el míg nem tudod kik közelednek..
És ha Barát..biztosan..akkor szólni is lehet..bár talán nem oly balgák,hogy ily kevés létszámmal portyáznának..
De az is biztos,hogy nem orkok. ..azok sohasem fényesítik páncéljukat.
..de sajnos mostanság már nem tudom ki a Barát..s ki Ellenség..
Így az óvatosság nélkülözhetetlen..

Mielőtt meglátnának..egy sűrűn nőtt bokor alá bújok meg és ahogy csak lehet lelapulok..
Viszont ahogy jönnek..látni fogom kik is a lovasok.  
Akkor majd eldöntöm hogy felfedem-e rejtekem..
De addig láthatatlanná kell válnom..és azt is teszem...

Szokásos napra ébredtem reggel..és fogalmam se volt,hogy mihez kapjak,hogy elégedettek legyenek Isteneink..
Többnyire transzban teltek az óráim..és meditálással,hogy a részleteket is figyelembe véve tudjak több mindent meglátni a közelgő csata vagy küzdelem előtt..
Bár most csend honol..és ennek valahol örülök..
A Harcosaink derekasan csatáztak..és most a pihenés és gyógyulás időszaka jött el..

Aztán hirtelen megjelenik a Nagy Vezér,és mosoly ül arcán.
Eleinte nem értettem..de aztán valami tárgyakat mutat nekem..és mikor jobban szemügyre veszem..mágia sugárzik belőlük..
A kötél megérintése után mintha a gondolataimmal tekeredne felfelé..és rajtam is mosoly villan az arcomon..

-igaz Vezér!..ezek nem is mindennapi tárgyak. Jo cserét csináltál..-bólintok felé elismerőn.

//szökés Sobiborból... vagy nem//


/Maruk és Manuk/





A sámán nem lát közelgő veszélyt. Az emberek úgy tűnik egyelőre beletörődtek a város elvesztésébe. Az orkok pedig elkezdtek berendezkedni. Szokásuktól eltérően maradtak és egyre gyógyul a számtalan sebesült.
Ekkor állít be hozzá Maruk és közli vele, hogy eladta a rabszolgáját. És nem is kellett sokat nézni, hogy rájöjjön a sámán, visszautasíthatatlanul jó ajánlat.
-A kötelet megtarthatod. Én úgy is kaptam egy csomó aranyat még, de a varázsvackokhoz nem értek. Majd veszek az árából magamnak egy törpék kovácsolta pallost. A régimet, amit eddig a csatákban használtam, meg oda adom G-nek, ha elfogadja. Két rövid kardom mellett nekem is jó szolgálatot tett ez az óriás.
*Még el sem tudja hinni, hogy ennyi gazdagság mellett még azt is megígérte a kereskedő, hogy a lányért cserébe a karvédőt is elintézi neki, hogy ne rézből, hanem bronzból legyen. Teljesen ingyen! Nem is sejtette, hogy Vogon ezt azért tette trófeának, mert már Lis megküzdött a megrendelésével és a "sámánasszonyhoz" ragaszkodó főnök csak úgy adta oda hadizsákmányát, ha minden jó félét ajánlott érte.
Elsőre nem tűnt túl nagynak a zsákmány, amit Braslov bevételéért kaptak, bár szinte minden szobában volt több aranyékszer. De a mai nap végre megmutatták a szellemek, hogy Marukkal vannak!
-Amint megpihent a sereg, tovább vonulunk délre. A  törpökkel egyesülünk és megszerezzük közös erővel a bányájukat. Ha ez sikerül, rengeteg vasunk lesz és a törzsnek új fegyvereket szerzünk vele.

-Köszönöm az ajándékodat,Nagy Vezér!-hajoltam meg felé.

-Az Istenek is csendesek..és a Harcosainkra is ráfér a sebeik gyógyítása.
-Rendben...amint a sereg készen áll..akkor indulunk Délre!Értettem Vezér!-bólintottam,hogy megértettem parancsát.
De amíg nem indulunk..fel kell kész\lnünk és pihenni is kell a Harcosainknak..és jó idő arra is,hogy a Szellemekkel "beszélgessek "kicsit..
Ha mást nem kívánsz,Nagy Vezér..akkor visszatérnék teendőimhez..és a Sereg gyógyításához..