Szerencsére a csapatban nem csak ők ketten jöttek varázstudással, hanem a főpap még tizenegy másik társukat is küldte. Egyikük kevésbé jártas volt a természetfölöttibe, ám hasznos tagja a csapatnak. Gyógyfüveket és ápolást tanult több máganélkülitől, bár titkon reménykedett, hogy egyszer majd az erdei elfek és oawák tudását is elsajátítja. Ez utóbbi fajtól volt is a táskájában pár hasznos gyógyszer, melyet most a gyolcsra kent, amivel bekötözte a szerencsétlenül járt sebeit.
-Nem tudom. Én még nem tanultam, de állítólag van egy olyan varázsszavunk, mely felfedi számunkra a helyhez vezető útvonalat, ha ismerjük a nevét. Te már előrébb jársz a tanulásban, mint én. Talán te már csináltál ilyet.
*A csapat vezetőjének szavai utaltak arra, hogy egy talán senki itteni által nem ismert hely. Vajon működik így is? És tudja egyáltalán a férfi a papok eme praktikáját? Bár rendjük a természetfölötti hatalmukat sebek ellátására nem tudja felhasználni, ám számos más eszköz áll rendelkezésükre.

A sereggel kellenek olyanok is, akik jól értenek a sebek ellátásához és mivel vannak olyan társaink, akik érdeklődnek ezen tevékenység iránt és erősen kiművelték magukat a témában, így természetes, hogy Gwardowyr közülük is küldött velünk egyet-kettőt, aki most azonnal hozzánk sietett és elkezdte ellátni és bekötözni a sebesült ember sérüléseit.
Mivel Jessica a banditák rejtekhelyét felfedő varázsszavakról kezd érdeklődni, úgy gondolom, hogy ezzel választ is kaptam a kérdésemre, hogy mik a tervei, megyünk tovább a határ, az orkok felé, vagy teszünk egy kis kerülőt és lecsapunk az elszemtelenedett haramiákra.
- Csináltam, de akkor sokkal több információ állt a rendelkezésemre, most meg csak egy település nevét tudjuk. – ráncoltam a homlokom, amikor azon tanakodtam, vajon milyen sikerrel lehetne alkalmazni most ezt a mágiát. – Persze egy próbát megér.
Ha Jessica elmondta a tiszteknek, mi a terve és mindenki felkészült, akkor elmondom az ismert varázsigét.
- Accessus! – majd várom, hogy merre indul meg a repedés, ami mutatja az utat. – Arra! – intek a megjelölt irányba, ha működik.

A lány is pont a földvarázslatra gondolt és most jól jött a seregnek, hogy nem csak harcosok vannak benne. Persze lehettek itt jó képességű nyomkövetők is, akik kicsit több idő alatt, de ugyan úgy nyomára akad a bűnöző bandának. De a megtámadott utazó szavai miatt nem volt szükség rá.
Kevés információ volt, így csak nagyon vékony, a fűben gyakran elvesző rés nyílt csak a talajon, amit nehezített, hogy nyár lévén sokszor természetes szikkadás okozta nyílások is keresztezték, de azért jól nyomon lehetett követni és pár óra múlva megérkeztek egy kis uradalomban. Egy mellékút mentén egy hatalmas kastély fogadóként várta a vendégeket és a pajtában mellette, illetve több kisebb házban is sürgölődtek azok, akiknek látszólag semmi dolguk. Errefelé a földek elhanyagoltak, felverte őket a gaz. És a furkós botokkal, néha karddal, egy-két lándzsával őgyelgő ember kicsit nagy forgalom volt egy ilyen vidéki úthoz.
A felderítők, akik hamarosan megkerülték lopva az épületet, Vajupol fogadó feliratról számoltak be. Úgy tűnik ez a főhadiszállása a környéket terrorizáló banditáknak.
-Mit gondolsz, megint a tűzlabdát használjuk, ahogy szoktuk? A lovasság oldalról kerülne és menne zárni velük a gyalogság. Így jó rálátásunk maradna lőni rájuk és a patások elől nincs menekvés.
Ám megpróbálhatnánk talán kicsit több kombinációt is. Szél varázslattal, hogy megrémítsük és talán sikerül úgy meglepnünk őket, hogy elillan a bátorságuk és megadják magukat. Kockázatosabb terv, de vér nélkül győzünk, ha sikerül.

A varázslatban nem kételkedtem, hiszen eddig is remekül működött, de az információ nagyon kevés volt, így egyáltalán nem csodálkoztam, hogy csak egy nagyon vékony kis repedés indult meg, amin elindulhattunk.
Szerencsére azonban jó nyomolvasók tartottak velünk, így bár néha várnunk kellett kicsit, hogy nagyobb területet átvizsgálva, újra ráleljenek a föld természetes képződményei között megbúvó mágikus repedésre, de egyszer sem vesztettük el.
Na meg persze azért egy kisebb sereggel azért nem olyan könnyű óvatosan, feltűnésmentesen haladni, hogy idő előtt ne szagoljanak ki minket a zsiványok.
Mikor a felderítők jelezték, hogy egy kis uradalom van előttünk, ahol maga a kastély a fogadó és annak neve Vajupol, már tudtam, hogy jó helyen járunk és jeleztem Jessica-nak, hogy állítsa meg az embereket.
- A földek elhanyagoltak és egy kastély a fogadó, ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy az ittlévők nem a megtermelt dolgokból élnek és nincs nemesük, aki kézben tartaná a dolgokat. Jó helyen járunk.
Jessica javaslatában nincs semmi, amit megvétóznék, hiszen azért ő is elég gyakorlott mágus ahhoz, hogy ezt eldöntse, de különben is jó ötlet, én sem akarok mészárlást, még ha meg is érdemelnék.
- Talán ketté oszthatnánk a lovasságot és a gyalogságot és kétoldalról csattanhatna a rablókra a csapda, így nem menekülhetne el senki és nekünk meg előrefelé nyílt terepünk lenen a mágiánkat használni. – javasoltam kis változtatást. – A szél varázslat meg tényleg hatásos lehet.

A lány bólintott. Már csak a három szélvarázs közül kellett kiválasztaniuk, de mivel a széllökés csak egy-egy ellenfélre hat, legfeljebb kisebb csoportokra és a tornádót nehezebb kezelni, így Szélvihar tűnt most talán a legjobbnak.
-Procella!
*Varázsigéjük kimondása után a kastély körül örvénylő szélvihar keletkezett és bizony amelyik zsivány nem kapaszkodott meg valamibe erősen, azt felemelte, hogy odébb ledobja. Ablakok hamar kitörtek és hamarosan függönytől kezdve kisebb tárgyakig repült minden szanaszét. A csodát még nem látott emberek pedig teljesen megrémültek. Így amikor kilovagoltak középen, szélen előre rontó embereik gyűrűjében, hamarosan véget vetettek ennek és Jelena leánya tűzgömböt idézett meg a kezében.
-Adjátok meg magatokat és dobjátok el a fegyvereitek és én ígéretet teszek arra, hogy megkímélem az életeteket! Aki nem engedelmeskedik, az a halállal néz szembe!
*Ez után látványosan kiszúrta magának célpontnak egy előző csapásukban felborult szekeret, melyen csattant a tűzlabda és a robbanás után még terjedni is kezdtek a lángok. Majd figyelmeztetően egy újabbat készített a kezében.
Nem volt az ellenség szuperhősök csapata, de még csak fanatikus sem. Hamar látták, hogy rengeteg, jól felfegyverzett katona mellett még elemi mágusokkal is meg kellene küzdeniük, így eldobálták, ami a kezükben volt. Egy körszakállas alak lépett ki közülük.
-Nemes kisasszony! Nem akarunk ellenállni. Kímélje meg szerény életünket! Szegény emberek vagyunk, akik csatlakoznak csapataidhoz, ha elfogadsz minket szolgádnak.
*Ezzel féltérdre ereszkedett fejét meghajtva és így tettek az emberei is. Ha a félholtra vert ember nem hazudott, akkor nem olyan jámborak, mint mutatják. Ám vajon Federicnek ellenére lenne-e, hogy ilyen bűnözőkkel növeljék a csapataik létszámát és ha komolyodik a helyzet a határszélen, akkor az orkokra bízzák a halálos ítéletet? Vagy inkább a legközelebbi városba kísérné szívesebben, hogy börtönbe dugja ezt a kétszáz rabló haramiát?
Dönthet úgy is, hogy nem szólal meg és így a habozó papnőre bízza sorsukat.

Miután megegyeztünk benne, Jessica nem is habozik és azonnal elkiáltja a varázslatot, amihez én is és a többi mágus is csatlakozik, így hamarosan már olyan komoly szélvihar keveredik, ami már könnyedén kap fel nehezebb tárgyakat, töri ki az ablakot és főként….emeli meg az útonálló banditákat, akik hirtelenjében nem tudnak valamiben megkapaszkodni.
Természetesen elég nagy pánikot keltettünk a váratlan megjelenésünkkel, a kivédhetetlen varázslatról nem is beszélve, ami láthatóan megtette a kívánt hatását, pedig még Jelene grófnő lánya nem fejezte be, mivel biztosra akart menne és igazat adtam neki, mert ha nem ad nekik időt a gondolkodásra, biztos lehet a sikerben.
A tűzvarázslat gyakorlatban történő demonstrációja után, nem is volt kétséges, hogy megfogta a haramiákat, akik most remegve, hanyatt-homlok dobáltak el mindent a kezükből, hogy mielőbb teljesítsék a mágus óhaját.
Hamar ki is lépett közülük a legbátrabb, aki szánalmat akart kelteni maguk iránt és volt annyira okos, hogy még ajánlatot is tegyen, hiszen láthatta a sereget és nem esett nehezére kitalálni, hogy nem az ő kis bandája miatt kelt útra ennyi katona.
Láttam, hogy Jessica elbizonytalanodik.
- Végül is miért ne fogadnád el a szolgálatukat. Mehetnek ők az első sorban, ha jóvá akarják tenni, amit a királyuk ellen elkövettek. – vontam meg a vállam. – Kapjanak furkós botokat, de mást nem. Ha ez így jó nekik, akkor jöhetnek, ha meg nem, akkor mehetnek a börtönbe vagy az akasztófára. – javasoltam a lánynak.

Federic szavaival a lány megkapta a kellő inspirációt. Örömteli nap volt ez számára. Bebizonyították a mágusok hasznosságát a csatákban, amit eddig a legtöbben inkább csak kisegítésként kezeltek. És úgy tűnik nincs ellene társának sem, hogy a banditákat is bevesse a haza védelmébe.
-Miért is ne! Elfogadom és velünk tartotok az útra. Csatában szolgáljátok meg a bűneitek vezeklését. Aki az első összecsapást túléli, azt a Katyina család szolgálatába fogadom és szabad emberként követhet utána.
*Nem véletlenül tette a feltételét, hiszen egy komolyabb összecsapásnál várhatóan nem sokan maradnak meg. Csak a legrátermettebbek. Kevés kockázatot jelent utána már az elszökésük, ám érdemessé válnak igazi kiképzésre, ha ők is úgy gondolják, hogy nem akarnak munka nélkül ismét csavargó és törvénytelen élethez visszatérni. Ha megtennék, már nem egy nagy létszámú banda tagjaiként, a céljukat akkor is elérték. Vér nélkül megfékezték őket.
-Úrnőm! Az első helyen, ahol van elég raktáron, lándzsákkal szerelném fel őket. Könnyebb bánni velük és halálosabbak, mint ezek a dorongok. -szólt az egyik lovag- És így láthatnák a többi csapatok is, hogy hivatalos milíciaként soroztuk be őket. És pár emberrel elkezdeném legalább az alapokra szoktatását velük.
*A szálfegyver nem drága, így sok helye van elég készlet belőle, hogy a polgárságot felszereljék vele, ha nagy a baj. Ám még azokkal sem lenne mérhető a harci értékük a páncélosokhoz, kik már jó ideje edzenek fegyvereikkel.
-Rendben! De csak az esti pihenők előtt. A menetelést nem szakítjuk meg emiatt.
*A pap társa ha figyelmes, a katonák megváltoznak ez után az eset után. A nehézlovasság nem hagyja a továbbiakban, hogy a lány előttük menjen, páran az élre lovagolva kis elővédet alkotnak és oldalról is fogják. Míg a banditák kiképzésével megbízottak -bár nem akarnák egy pillanatra sem Jessica parancsát megszegni- kapnak az alkalmon, hogy a katona életre neveljék a rossz útról letérőket és első napon a menetoszlopban haladásra parancsolgatnak és osztják utasításukat a hátsó végen, hogy alkossanak oszlopokat. Hiszen mégsem lődöröghetnek, mint valami civil pereputty. És az elmaradhatatlan mögöttük haladók, akik figyelnek arra, nehogy valaki lemaradjon... véletlenül.
Ettől eltekintve jó a kedv és egyre inkább érezhető, hogy a kardforgatók mindent megtesznek a nemes kisasszony védelmében. És „újdonsült társaikat” is oktatják arra, hogy a család tagjainak feltétlen hűséggel tartoznak, akár az életük árán is meg kell védelmezni a kisebb sebektől is.
Nini-Wellbe nem mentek be, csupán elhaladtak a város mellett és a pikákkal felszerelték a besorozottakat. És utána egy nappal, este Frederic mellé telepedett az egyik idősebb lovag.
-Holnap vagy holnapután már elérjük Braslovot. Futárt küldtem az üzenettel, hogy készüljenek az érkezésünkre. Remélem lesz pár napunk, amíg rendbe szedjük ezeket a csirkefogókat. Az orkoknak nincs erős védelme, legtöbbnek még bőrpáncélja se. De nem lesznek könnyű ellenfelek nekik. Jó lenne, ha a két kezemen nem tudnám megszámolni, amennyi belőlük marad.
Bár őket ismerve ne adják az istenek, hogy harcolnunk kelljen! Ha gyengébbek, mindig kibúvót keresnek és inkább vissza mennek a saját földjeikre. Csak akkor olyan harciasak, ha gyengeséget látnak a sorainkban.

Talán kicsit túl előzékeny is Jessica a banditákkal, mert felajánlja nekik, hogy az első csata után a családja szolgálatába állhatnak, de talán elegen esnek el közülük ahhoz, hogy okulással töltse el őket, jobb, ha meghúzzák magukat a katonák között és nem adják a fejüket fosztogatásra, gyilkolásra.
Mikor az egyik lovag azt tanácsolja, hogy a fabunkók helyett lándzsákkal legyenek felfegyverezve akkor is ellene szólnék, de végig gondolva, azért jobb, ha nem azt az érzetet keltsük bennük, hogy mészárszékre küldjük őket, így végül nem szólok bele. Én nem vagyok katona, ők biztos jobban értenek hozzá, hogy miként kell bánni ezekkel az emberekkel.
Jessica is rábólint, de egyben húz is egy határt, mennyire lassíthatnak le minket. Remélhetőleg nem nagyon.
Nekem minden perc számít, ha az orkok kezébe került a könyv.
Mikor ezek után elindulunk, láthatóan megváltozik a katonák hozzáállása Jelen grófnő lányához, védelmezőn karolja körül a lovagok karéja és tiszteletteljesebben beszélnek is vele.
Azt hiszem az a kis bemutató a településen, nem csak a haramiáknak volt jó arra, hogy mire képes egy jól képzett mágus, még ha olyan fiatal is, mint Jessica.
Én kicsit hátrébb maradok, ahol nem kerüli el a figyelmem, hogy a banditák azért kellő odafigyelést kapnak a tisztektől, így hamarosan halk rendreutasítások szisszennek fel innen és onnan is.
Nincs kétségem, hogy igen hamar megszokják a rendet, vagy keserves jövőjük lesz.
Nini-Well-ben az újoncok is megkapják a lándzsákat, de jóformán csak ezek beszerzéséig időzünk ott.
Másnap a tábortűznél az egyik rangidős lovag telepszik mellém és megosztja velem véleményét a besorozottakról és arról, hogy szerinte nem sok esélyük lesz az orkok ellen.
- Harcoltál már az agyarasok ellen ezek szerint? Egyébként nem hiszem, hogy olyan nagy számban lennének Braslov-ban. hogy egy ekkora sereget is megtámadnának. Az újoncok meg nem gyengítenek minket, ha ezt hiszik az orkok, akkor szép kis csapdába sétálnak.
Én nem bánnám, ha valahogy bizonyosságot szerezhetnék, merre járnak, talán a könyvvel kapcsolatban is okosabb lennék.

A katona elmélázva bólintott. Szemei és mozdulatai olyan súlyosak voltak, mintha hosszú évszázadokból idézte volna fel az emlékét. Szótlanul merengett ez után a tűzbe, hogy végül nagy nehezen kinyögje.
-Három éve volt. Épp a grófnő birtokára visszafelé tartottam a városból. Nem is fontos, hogy mit kellett vennem. Egyik falut, ami mellett elhaladt az út megtámadták. Én oda rohantam és az utolsó ház kertjében kuporogva egy málnabokor mögött láttam, hogy két szörnyeteg rohan ki a házigazda és a felesége után. Próbálták védeni az életüket, de ezeket csak az ölés érdekelte, hogy véresen foszthassák ki a házat. Nem egyszerűen el akarták venni a javaikat. Minden áron őket megölve akarták kirabolni az otthonukat.
Én a hátul lemaradó mögé tudtam kerülni és hamarabb ledöfni, mint hogy észre vett volna. A másik eddigre már keresztül döfte a kaszával hadonászó férjet. És észre vett engem. Azt hittem, hogy könnyű szerrel elbánok most már vele, hogy egyedül maradt és a többiek máshol gyilkolásznak. De kinézetük és primitív fegyvereik megtévesztőek. Többször megvágott, mire le tudtam győzni. Idegesítő volt, hogy megszoktam, hogy pajzzsal védik ki a szúrásaimat, de ő az utolsó percben elhajolt és már vágott is vissza. Arra gondolsz az elején, hogy két vágás, védekezned sem kell, hiszen pajzs és vért nélkül csak hátra tud lépni, mire észbe kapsz már a levegőt kaszálod és a rozsdás bökője már ott van majdnem a testedben. Nem szabad őket leértékelni, nem csak nagy tömegben érnek valamit!
Egy újabb után vadásztam, amikor megérkezett a közeli várból a lovasság. Na, az ők eszükön nem tudtak túljárni! Elképesztő lendülettel ütötték őke ott, ahol csak találták. Azt hittem, hogy ezzel vége, de egy ötszáz fős sereg masírozott felénk. A katonák szóltak nekem is, hogy ki kell menekíteni a lakosokat, mert a csapatuk nagy része több órányira gyülekezik onnan. Bosszúra éhesen vártam, hogy megütközhessünk a büdösszájúakkal. De egy követet küldtek hozzánk és végül arra döntöttek, hogy elmennek.
ELMENNEK! Egy csomó családot kivégeztek és utána büntetlenül elmennek. A végvár katonái nem erőltetik a csatát, ha vége a vérengzésnek, mert félnek, hogy szövetséges katonákat ölnének halomra nagy veszteséggel. De ezek visszatérnek és újra kezdődik minden...
*Úgy tűnik a hű fegyverforgató haragot dédelget a szívében a szomszédos nép iránt. Ám valóban, ez sokszor megesik.

Hamarosan az egyik faluból menekült érkezik és arról számol be, hogy a legtöbb szerettét valószínűleg már megölték. Ideje indulni és a lány kikéri társa véleményét. Federicnek feltűnhetett eddigre már, hogy nem a papokat védik a kardforgatók, az ő biztonságukért kevésbé aggódnak, egyedül Jelena grófnő leánya az, kit a széltől is óvnának.
-Ha oda érünk, a banditákat állítanám előre és mi papok mögéjük állnánk. A lovakról jó rálátásunk lesz és tudunk lőni vagy bármi mást varázsolni. Mögénk raknám a ládzsásokat, hogy ha áttörnek a haramiák sorfalán, akkor fel tudják tartani őket, de még elég helyük legye hátrálni a hosszú fegyverükkel. A kardosok védenék a szárnyakat, mert ők jobban védekeznek. A lovasok pedig két oldalt megpróbálnak majd mögéjük kerülni és hátulról támadni.
-Kisasszony! Ha megengedi, egy észrevétel. Talán biztonságosabb lenne a pajzsosokat a zsiványok mögé rakni. Nagyobb védelmet tudnának nyújtani nektek, ha véletlenül elfutnának a csatatérről a milícisták. A lándzsásokat pedig szélre és ők próbálhatnának oldalról támadni, ha sikerül nekik.
-Nem tudom, hogy jó ötlet-e bekerítéssel próbálkozni. Nagyon sokan vannak, bár nem tudtam megszámolni pontosan. Mindenhonnan csak ők özönlöttek. -mondta a mellettük gyalogló paraszt, aki a hírt hozta.

Csak egy szokványos kérdés volt, hiszen úgy emlegette az orkokat, mintha már találkozott volna velük, de már ahogy belekezdett a válaszba, tudtam, hogy érzékeny pontra tapintottam. Pap vagyok, a lélek dolgai nem ismeretlenek előttem és az elmerengő szemekből, a múltba révedő arckifejezésből már tudom, hogy személyes emlékek fűzik a tapasztalatához és ahhoz, amit az előbb elmondott nekem.
Aztán megtudom, hogy igazán személyesek azok az emlékek és nem lehetett könnyű neki azt megélnie. Tudom, mert előttem sem idegen a halál lehelete, hiszen sok küldetést teljesítettem a Főpap szolgálatában és nem voltak veszélytelenek. Fiatal korom sok embert megtéveszt, azt hiszik valami tejfölösszájú legényt kell istápolniuk és én legtöbbször meghagyom őket ebben a tévhitben, hiszen sosem tudhatom ez mikor jön jól.
- Sajnálom lovag. – fogom meg a vállát együttérzően. – Sosem könnyű végignézni, ahogy előttünk megölnek embereket és teljesen jogos, ha ezért felkavarodik a lelked, de van, hogy ezt felül kell írni, a katonai parancsnoknak valószínűleg jó oka volt rá. Nem ítélheted meg látatlanul.
Persze tudom, hogy ő sem laikus a témában, nem hiába veterán harcos már, de nem hagyhatom, hogy most a személyes érzései motiválják, az félrevezethet minket.
De a bosszúja talán hamarabb jön el, mint gondoltam volna, hiszen egy túlélőtől kapjuk a hírt az agyarasok következő támadásáról és ilyen közel nem hagyhatjuk, hogy ezt büntetlenül tegyék. A katonák villogó tekintete magáért beszél.
- Azért adtunk a zsiványoknak lándzsát, hogy használják, így mindkét dolog teljesülhet. Előre állhatnak és használhatják hatékonyabb fegyvereiket. Így mehetnek mögéjük a pajzsosok.
A paraszt megjegyzését hallom ugyan, de intek egyet, nem ért hozzá.
- A lovagok a két szárnyon jó taktika, de ne menjenek túlságosan előre, nehogy elszakadjanak, csak kezdjék átkarolni az ellenséget, ha azok visszanyomják a lándzsásokat, akkor bekeríthetők lesznek és azt érezhetik, mindenhonnan támadják őket. – teszem hozzá én is a javaslatom.
Azt nem tudom, hogy lesz ebből a könyv utáni tudakozódás, bár ha foglyokat ejthetnénk........

A földműves megjegyzése, hogy túlerőben lenne az ellenség túlzásnak bizonyult. Csupán háromszáz ork volt a felfordulás szervezője. Háttérben nagy poroszlop jelzi, hogy közel lehet a fősereg, akikről leszakadozó kis csapat lehetnek azok, akik akik épp az újabb falu felé osonnak.
Újabb település, amely most megmentőt vár. És Jessica tekintetéből hamar kiolvasható, hogy erős elhatározása, hogy ezúttal nem hagyják cserben népük egyszerű tagjait. Elejét veszik az újabb vérontásnak. A lovasok, a talpasok, a banditák és a varázstudók, akik mögötte állnak sokkal többen vannak és bőven ad lehetőséget átgondolni, hogy miként is akar védelmezőn beavatkozni.
-A legjobb taktika valószínűleg a kétszáz lovaggal és a paptársaimmal eléjük vágtatni és még nyílt mezőn megütközni velük.
*Egy elkóborolt tincsét hátra igazította idegesen. Páncélja alatt megfeszültek izmai, miközben arra gondolt, milyen szörnyűségeket követhettek el előző helyen ezek az alávaló gyilkosok a férfiakkal, nőkkel és gyermekekkel szemben.
-Kisasszony! Talán bölcsebb lenne nekünk előre menni. És Önnek addig a talpasokkal együtt a faluba vonulni a leggyorabban. Ha elkezdjük az evakuálást, akkor össze tudják szedni az értékeiket, még mielőtt újabb hordák érkeznének az agyarasoktól.
-Nem fogok hátul maradni, miközben ti elöl küzdötök velük. A varázslatnak sokkal erősebb hatalma van, mint képzeled. Nem kell engem félteni!
*Ha Federic is egyetért vele, akkor lovaikon robognak majd elvágni a gyilkosok útját. Ebben az esetben a mágiatudók hamarabb indíthatják első csapásaikat, még mielőtt elszórt nyílvesszők repkednének feléjük az ellenségtől. Egy ilyen csonthegyűt igyekszik majd kilőni a főpap emberére is az egyikük, így ezzel is gondjai adódhatnak. A nemes tűzgolyója viszont amikor talál, súlyos égési sebet ejt az egyik elől lévő oughwarin, aki üvöltve próbálja a földön hemperegve levetni büdös és alvadt vér áztatta ruháját. Ám ekkor a harcedzet veterán az élen lovagló nő oldalán oda ordít neki.
-Túlságosan egyben vannak. Ha beléjük rontunk megsérülhet, Kisasszony! Oldalra kellene fordulni és megpróbálni megzavarni a soraikat.
-Ne félts te engem! A legelőkelőbb nemesi a vérem. Készüljetek! Legázoljuk őket.
*Amennyiben Federic mégis úgy dönt a roham előtt, hogy meggyőzi társnőjét arról, hogy fogadja meg a veterán azon tanácsát, hogy a papok a faluba menjenek a gyalogsággal, akkor könyedén elérhetik azt és úrrá kell lennie a káoszon, az sokan a családi tehenüket akarják magukkal hozni, szerény vagyonkájuk legértékesebb elemét. Mások csak visszarohannak a házukba, hogy a kevés pénzüket még ruhájuk alá dugják és úgy hagyjanak hátra mindent. És pár ember csak tanácstalanul kiabálja a tömegben valamelyik szerette nevét. Tudni akarják, hogy jól vannak-e és ők is jönnek.
Miközben Federicnek ebben az esetben folyton kiabálnia kell, hogy „Emberek, tűnés! Jönnek az orkok!” két emberrel való szótértés közben.

Talán eljött a pillanat, hogy Jessica úgy vélje, megmutathatja azt, hogy maga is elboldogul egy sereg vezetésével és inkább a saját feje után menne.
Legalábbis nem látom, hogy meg akarná fogadni, mind a lovag, mind az én tanácsomat, amivel felmorzsolhatnánk a felderítők szerint, olyan 300 fős ellenséget.
Lelkesen és elszántan villogó szeméből az is kitűnik, hogy legfőképp szívén viseli a veszélyben lévő falusiak sorsát és egy mindent elsöprő támadással akarja megvédeni őket.
Szavai is ezt bizonyítják!
- Nem tudom okos dolog-e az életedet kockáztatni Jessica. Igaza van a lovagnak, azok az orkok csak az egyik leszakadó csoport és hamar a nyakunkon lehet egy erősítés, amit nem tudjuk hány fős lesz. Míg mi harcolunk az egyik csoportjukkal, addig a falusiakat könnyen meglephetik és felprédálhatják őket.
Szerettem volna ha átgondolja a dolgot és nem rohanunk fejjel a falnak.
- Mi mágusok, biztos fedezékben, igen csak meglephetjük az orkokat a faluban és közben segíthetünk az embereknek is elmenekülni időben.
Szerencsére Jessica belátja, hogy ezzel többet segíthetünk, így azonnal a faluba indulunk, ahol viszont minden a feje tetején áll, mert a támadásról értesülő falusiak között kitört a káosz.
Van aki a vagyonát menti, van aki elveszett gyerekét keresi, mindenhol síró-rívó, ordibáló emberek fogadnak.
Ha az egyiket sikerül irányba terelnem, azonnal jön egy másik és én már rekedtre ordibálom magam és egyre dühösebb vagyok az értetlenségük láttán. A végén csak itt érik őket az orkok és akkor lesz csak igazi felfordulás és siránkozás!
- Tűnjön innen mindenki a fenébe, vagy magam söpröm ki a falut! – ordítom el magam és kezem körül szélörvény jelenik meg.

Jessica és Federic kicsit előre lovagolt a falu felé, ám a grófnő lánya már becsukott szemmel is tudta, hogy ha újra előre vágtázna és veszélynek tenné ki magát, emberei dühösek lennének. Nem azért nem tette, mert ordítoznának vele utána. Sem azért nem fékezte magát, mert félt volna attól, hogy valaki tényleg váratlanul rá támad a faluban.
Egyszerűen csak nagyon rosszul esett volna hű katonáinak, hogy az életüket áldoznák azért, hogy rajta egy kis seb se essen és ő pedig mégis elszakadt volna tőlük. Ahogy a sebesült utazónál is tette, mikor előre vágtázott és amiért azóta mindig biztonságos gyűrű akarja körbevenni.
Ám ez így is megváltoztatta a csatát meg úgy is. Ha Jessica velük lett volna, a katonák nem javasolták volna azt, hogy a háromszáz ork közé vessék magukat. Ám nélküle az őket vezető veterán -akivel Federic beszélt a tűz mellett- bosszúra szomjazva meggyilkolt fajtársaikért egyenesen a közepükbe rontottak.
-A közepét! A közepét! Ki kell lőni az első sor közepét. Túlságosan egyben vannak. Ha áttörünk, már miénk a csata.
*Odakiáltotta a mellette vágtázó mágusnak. A legtöbb papot melléjük küldte a nemes kisasszony. És most az össze-vissza tűzgolyókat lövöldöző elemi mágusok hirtelen minden varázslatukat a sorfal középső részére összpontosították.
Az egyszerű földművesek özönleni kezdtek Nini-Well felé, hogy itt hagyják kis időre életüket. Felgyorsul a kiürítés és hamarosan egy menetoszlop kezd el formálódni. Több családfő is békés eszközökből fabrikált fegyvereket szorongatott. Kiegyenesített kaszát, fejszét, szekercét vagy néhányuk oldalán kard lógott régi életük emlékeként.
Százötven agyaras pusztult el az első rohamban, de a nehézlovasság is elveszített huszonöt embert. És tizenöt elemi mágus volt elvegyülve köztük, akik súlyosabb vagy kevésbé komoly nyíllövést kapott. A katonák között is voltak még olyanok, akik sebesülten összeszorították fogukat és küzdöttek tovább, mikor az öreg veterán elordította magát.
-Vissza! Körbevesznek bennünket. Hátra!
*És valóban. Ha valaki le akarná írni a csatájukat, hát az leginkább ahhoz hasonlít, mint mikor a Gyűrűk Urában belerongyoltak az ork seregbe. Csak nem volt annyi nyilas, így a lovagok között nem sok gondot okozott az elszórt lövöldözés. És persze a megérkezésüket segítette, hogy az első sorok lángra kaptak és kétségbeesve vergődő oughwariakon gázoltak át, hogy aztán üssék-vágják az ellent, akik mellett elszáguldottak.
Ám a parancsa időszerű volt. A túlerő ugyan elolvadt a portyázó horda oldalán, ám szélen kezdtek újra megerősödni. Rengeteg halottat hátra hagyva vágtattak el a csatatérről. Szükségük volt rá, hogy újra rendezzék soraikat.
Ekkor már egyre közelebb érkezett az ork felmentő sereg. Jessica és Federic láthatja a távolból, ahogy ezer új harcos menetel a régebben már említett porfelhőben és egyre közelebb jutnak bajba jutott társaikhoz. Harci dalokat énekelnek és lábuk egyszerre dübben a földön. Az általában széllel bélelt faj most katonásan menetel.
Federicnek újból döntenie kell. A veterán felsorakoztatta a lovasokat és a papokat, hogy újabb rohammal elsöpri a gyilkosok előre tolt hadát. Ám a fősereg íjászai el fogják őket érni.
-Ez nem lesz így jó. Ha nem tudják megfékezni magukat és tovább vágtatnak, ennyivel nem fognak elbírni. Túl sok az ellenség. -suttogta az egyik lándzsás katona.
-Ez még jól jöhet ki nekünk. Lerohanhatják őket és azt a százötvenet elkaphatják. Csak a nyilasok ne öljenek meg közülük túl sokat! De jobbak lennének az esélyeink, ha bevárnánk őket és a gyalogsággal is összecsapnának. És a lovagok oldalról támadnának, ahogy elterveztük.
*Vajon mit fog szólni hozzá a pap? Érdemes biztatni a nőt, hogy hagyja a veteránra továbbra is a lovagok irányítását? Esetleg inkább vissza kellene hívni őket és folytatni az emberek megmentését Nini-Well irányába? Ám talán lehetséges, hogy nyílt csatára kellene felkészülni és eredeti ötletük alapján a banditákat előre állítva nagy csatára készülni?
Csak rajta múlik, hogy mit szeretne.

Jessica megfogadja a tanácsomat és nem kockáztatja az életét egy nyílt csatában, hanem a faluba siet embereket menteni, a közeledő orkokat meg a veterán lovagra bízza. Igaz, hogy a lányt körülvevő katonák is ez irányba terelgetik Jelena grófnő egy szem lányát, hiszen féltik az életét.
A lovasság elvágtat és innen már nem sokat befolyásolhatunk a csata sorsán. A mágusok felét így is a támadók mellé rendelte Jessica, hogy segítsék varázslataikkal a sereget.
Az már a sors keze, hogy a bosszúszomjas lovag nem a fejével gondolkozik, hanem a szívével és ezzel feladva egy sikeresebb taktikát vezeti bele a harcosokat az agyarasok hadának közepébe.
Mire a faluban úgy. ahogy rendezzük helyzetet, hogy végre valami elfogadható visszavonulást kapjunk a lakosoktól, addigra már csak azt látjuk, ahogy visszavonulóban van a lovasság, igen csak megtépázottan és a mágusok közül is sokan elestek vagy megsebesültek.
Szerencsére az utolsó pillanatban a lovag esze visszatért és próbálta kivezetni embereit a bajból.
Ők talán nem látták a csatában, de mi igen, hogy az orkok főereje is észlelte a csatát és most háromszor-négyszer annyi harcost küldtek a seregünkre, mint amit azok az előbb megtámadtak.
Ráadásul nem csürhe módra, esztelenül acsarkodva rohantak, hanem szabályosan meneteltek.
~ Ez igen szokatlan! ~ merült fel bennem, de ez most a sokadik problémánk volt.
- Inkább be kéne csalogatni őket a faluba, amelyből addigra elmenekíthetnénk mindenkit. – szólalok meg, bár nem vagyok biztos a dolgomban, nem vagyok nagy harcászati szakértő, nem is ezért vagyok itt. – Valami nem stimmel ezekkel az agyarasokkal. Túl szervezettek és nem teszik ez az éneklés és dübögés. – rázom meg a fejem. – Itt benn a banditákból álló gyalogság házról házra akadályozhatná őket, miközben a lovasság körbe fogná őket, aztán beszoríthatnánk az egész bagázst.
Persze, ha van jobb terv a gyakorlott katonáknak, akkor azt fogom támogatni. Egy a biztos, nyílt csatát semmiképp nem javasolnék most.

Az orkok nagyon furcsán viselkedtek.
Az nem a világ legmeglepőbb dolga, hogy miután a háromszáz agyarasból a fele elveszett, a maradék nem nagyon igyekezett rávetni magukat a már túlerőben lévő lovagokra. Megtapasztalták azt, hogy a tucatnyi elemi mágus segítségével milyen hatékonyan tudják irtani a soraikat. Így visszahátráltak a fősereghez és ők is felvették a katonás ritmust.
Jessica visszaparancsolta a legnagyobb ütőerejét és úgy döntött megosztja továbbra is a papok erejét. Felük a talpas kíséretben bevonult a faluba. Míg másik felük a menekülők távolodó oszlopára figyelt a veteránnal és a nehézlovassággal. Ám ez csak kis részt volt igaz, valójában meghátrálást tettetve várták a jelet. Addig is ők az egyetlenek talán, akik meg tudják óvni az egyszerű embereket, ha véletlenül valahonnan orkok egy újabb kis csapata bukkanna elő- akár a főseregükről leválva-, hogy pusztítsanak és megelégedjenek a halottak kirablásával majd.
Ám a nagy összecsapás a házak között volt várható. Federic és Jessica láthatta leshelyén, hogy a rengeteg oughwari egyenesen feléjük trappol és bele remeg az egyszerre lépéstől a föld is. És ahogy haladnak előre, úgy trappolnak és úgy rázkódik egyre jobban a talaj és úgy jönnek egyre közelebb.
Már alig volt köztük és az ellenség között valami, amikor (itt egy kis szakadás következik a filmben.)


-Á, mire ez, az istenekre!? -ordított a sérült katona.
-Ledöntik a házakat! -ordította Jessica- Gyertek el azonnal! Össze fognak omlani!
-Eltört a lábam! -kiáltott fel egy másik harcosuk.


Elnézést, hogy előre szaladtam! A mesélő már megunta a száraz tényeket leírni és a könyv végére lapozott. Maradjon itt minden olvasó, mert a következő kör sokkal izgalmasabb lesz!
Addig is visszatérve... Már alig volt közöttük és az ellenség között valami, amikor megremegett a föld. Mármint az eddig is remegett, és hirtelen egy gerenda zuhant le a tetőről pont a papunk mellett a fedezékben megbújó kardosra. Lásd az előző előre szaladt részt, a pajzsot tartó bal vállát fogta a beszéde közben. (Mármint az első megszólaló.)
Egy lándzsás büdösszájú lépegetett ütemesen az omladozó épület mögül elő azon az oldalon és a védelmét használni nem tudó ellen fordult. De a kardját nagyon is tudja használni még és a jobb kezét. Eközben a másik sarok mögül Federic oldalán egy kétkezes kardot szorító masírozik felé és egy dupla baltát szorongató társa. Eme kicsit hátrébb lévő második a bal kezében lévőt a varázsló felé hajítja, ám a másik kezével lévővel megindul ő is, hogy segítsen közelharcban legyőzni társának a papot.
A grófnő leánya igyekszik összeszedni az embereit és a kaotikus helyzetben is lelket önteni beléjük. Miközben a házak kezdenek lassan teljesen összeomlani és a fedezékük halálos csapdává válni. És hőseinket is egyre inkább aggasztja, hogy az ingó föld kicsúszik a lábuk alól. (Lásd az előre rohanás második sorát!)
Ám a mesélő még mindig drukkol nekik, mert ha meghalnak, akkor nem tudja megírni a jóval izgalmasabbnak ígérkező következő reagot.
(Szomorú lenne!)

Mivel senki nem tett ellenvetést, marad az én javaslatom és az embereket egy kisebb csapat katona kiterelve a faluból, megkezdték a menekülést a város felé.
A sereg nagy része látványos visszavonulást produkált, míg a másik fele elbújt a házak között, hogy meglepje a benyomuló orkokat.
Azonban meg lett az oka, hogy miért nem tetszett az az összhangban menetelés nekem.
A föld érezhetően beleremeg a lábuk dobbanásába és ez egyre erősebb és erősebb lesz. Minden reszket és remeg körülöttünk.
Aggódva nézem a repedező házakat, amikor a végzetes baj megtörténik és az egyik hirtelen leszakadó gerenda eltalálja a mellettem álló katonát, aki felordít meglepetésében és fájdalmában.
Jessica hangja túlharsogja a leomló falak és más ingadozó tárgyak zaját, de szerencsére a katonák bár döbbentek, azért nem kezdenek el fejetlenül menekülni, hanem inkább csak eltávolodnak az épületektől és elkezdenek hátrahúzódni a faluból menekülők után, a hátukat fedezve.
- Mindenki kifelé! – kiáltok én is, de hiába indulnék én is, elsőnek segíteni a bajba jutott katonán, a ház takarásából azonnal két ork is kiszemel magának.
Az egyik karddal, a másik baltákkal akar megszabadítani az életemtől, de én sem most látok harcot először. Bízom az erőmben, két büdösszájú nem fog kifogni rajtam.
- Ventus! – kiáltottam és az orkok felé intettem, hogy a szél erejével vegyem el kedvüket a közeledéstől.
Ha módom van rá a fájós vállú katonát is megszabadítottam ezzel az ellenfelétől.
- Vidd a bajtársadat is, addig én feltartom őket. – szóltam hozzá.
Ha eltávolodtak, akkor már komolyabb taktikát vetettem be az orkok ellen, ami örökre elvette remélhetőleg a kedvüket, hogy mágusba kössenek bele.
- Fumus! – mondtam ki az újabb varázsigét, amivel a vérüket akartam felhevíteni, ezzel megölve őket kínok között, bár eddig ezt csak a körülöttem lévő vízre használtam.
Aztán én is hátrálni kezdtem.

A mágus igyekszik úrrá lenni a maga körül kialakult káoszon, ám az nagyon nehéznek bizonyul. Védő varázslatot bocsát útjára, mivel a dübörgő földtől a társa is elesik, így nem nehéz a második elindított széllökésnek a háta mögött a sérült katonára támadót is felborítania, miközben az elsővel lábukról lesodort két támadója próbál talpra állni. Ám megnyugodhat. Ez nekik sem olyan könnyű. Az egyensúlyukból kimozdult agyarasok elveszítették egy kis időre az ütemet és ők is visszahuppannak a földre, miközben próbálják mozdulataikat újra a közös dallamhoz ritmizálni.
Ez jó hír, de az kevésbé, hogy alábecsülték a varázslat erejét. Ilyen erőket Federic csak akkor láthatott (vagy talán akkor sem), mikor a legerősebb pap társaival összefogott közös alkalmazásra. Mert a talaj a talpuk alatt nem egyszerűen csak döng. És ledönti a lábukról a katonákat, mint minden tisztes támogató varázslat, mely előnyt kíván nyújtani. Már a hatalmas terület elrettentő, amelyre kiterjed. De utána újra megrendül... nem hagyja fel sem állni Jelena ideküldött csapatát.
A főpap embere aggódva figyelheti, ahogy a házak között előre nyomuló horda bármennyire is lassan mozog, egyre közelebb jut a többi áldozatához. Miközben saját népe tagjai kétségbeesve négykézlábon kúsznak el előlük. Szerencsére a férfit megnyugtathatja, hogy a varázslótársai is tudnak varázsolni és feltartják az előre nyomulókat. A mesélő pedig igyekszik nem gondolni arra, hogy mi történik másutt.
Három újabb fosztogatni vágyó bújik elöl a rom mögül. A ház, mely mögött hősünk megbújni készült volna, legalább olyan rossz állapotban van, mint erre felé mindegyik másik. A könnyen összedőlők már elpusztultak. A maradék pedig tartja magát, leestek róluk az ingatag elemek. Szinte mindegyik teteje hiányzik már.
Ám nincs ideje a pusztulás tragédiáján mélázni. Mint említettem, három támadója akadt. Ez pedig azt jelenti, hogy újra harcolnia kell, mert nem fog tudni időben elkúszni előlük. Az egyik pajzsot szorít maga előtt és elég röhejes a kontraszt, hogy csak egy kés van neki támadni. Mögötte közeledik két társa, balról egy pöröly van a kezében, a másik oldalinak egy lándzsa, melyet két kézzel markol, hogy azzal végezzen a számos szörny legyőzőjével.
Ám az eltört lábú katonai hangját is hallja maga mögött, akit igyekezett a törött vállú kardot elvinni.
-Ne velem törődj! A kisasszony... Mind itt fogunk meghalni. Engem hagy! -hangokból ítélve ellöki magától segítőjét gorombán- Segíts kimenekíteni a grófné leányát! Az ő élete most a legfontosabb!
*Egyre jobban közelednek a ritmusra trappoló hármas tagjai. És ha nem cselekszik elég gyorsan, akkor ezek lehetnek az utolsó percei. Háttérben nagyon messze lovak nyerítése hallatszik. A lovasság megpróbált betörni a faluba, ám a felmentő sereg hátasai megbokrosodtak a hangtól és a félelmetesen instabil talajtól.
Szurkolunk mindannyian -nem csak a mesélő, de az összes olvasó-, hogy egymaga végezzen hősünk az ellenséggel, mert az hosszú mese lesz, de esemény dús.

A széllökés működik és elborítja az orkokat, ám a folyamatos földmozgás nem segít továbbra is előnyhöz jutni nekünk. Annyi szerencsénk van, hogy most már az agyarasok sem tudnak könnyen felállni, mintha csak elvesztették volna a kapcsolatukat a többiekkel és ettől már ők sem voltak védettek a rengésektől.
Tehát ez valamiféle ork képesség.
Egyébként nagyon hatásos, mert körülöttem szinte minden összedőlt és mindenki a földön fetreng, próbálva valahogy, ha mást nem négykézláb menekülni.
A mágusok, akiket a Főpap Jessica mellé rendelt, azonban nem kezdők, így egyelőre sikeresen tartják fel szél, tűz és varázslattal az orkokat, bár ha ez így megy tovább nem sokáig.
Nagyon remélem, hogy ez nem csak a faluban van így, mert a többiek távolabb kerültek már. Szóval talán a Mesélőt is megnyugtathatja ez.
Én is próbálok visszavonulni, kihasználva a romokat, amik azért valamennyit takarnak, azonban valaki nagyon kiszemelt magának, mert újabb ork támadóim érkeznek.
Most már nem igazán tudok törődni az önfeláldozó katonával, aki inkább elküldi társát a grófnő lányához, mint, hogy hagyja őt megmenteni, mert épp elég fenyegetést jelent az a három vicsorgó agyaras, aki nagyon szeretne a fegyverével legyűrni.
- Flammae Globus! – váltok taktikát és a szél után jöhet a tűz.
Ráadásul ez a varázslat szinte semmilyen erőfeszítésembe nem került és egymás után szórhatom meg a támadóimat tűzlabdákkal.
Csak annyi időt akarok nyerni, hogy elmeneküljek (ha kell négykézláb), mert biztos vagyok benne, hogy legközelebb már nem három, hanem tizenhárom ork tűnik fel és egymagam nem küzdhetek meg valamennyivel.
El kell érnem a lovagokat és Jessica-t, hogy a mágusokkal megpróbáljuk megtörni az orkok ezen pusztító varázslatát. Biztos vagyok benne, hogy egy vagy két sámán vezeti ezt és, ha őket kiiktatjuk, akkor megtörik az orkok lendülete.

/Visszaolvastam és elfelejtettem az előzőbe berakni a második varázslatra való reagálást./


Ocsmány húsfolyadékon trappolnak át a pajzsos fedezékében előrenyomuló trió. Még csak nem is sejtik, hogy nem egy kegyetlenül meggyilkolt falusi, hanem néhány társuk csörgedező patak formájában búg szerelmesen mocskos bocskoruk alatt.
Hamarosan azonban ők sem lesznek sokkal gusztusosabbak. Ám addig még rengeteg időnk van. Most még védi őket a hatalmas fa darab, mely fedezékébe bújnak. És ami hatástalanítja az összed lövést, miközben nyomulnak egyre közelebb.
És Federic igen nyugodtan gondol társaira, miközben a házaktól nem látni túl sokat. És elég jól bírja az a pajzs, amíg végül a mögötte lévő részt is körbe nem öleli a tűz és miközben a késesnek fájdalmai vannak a karja miatt, hirtelen a meggyengült szerkezett szétrobban a következő tűzgolyó becsapódása következtében.
Ez után már nem került sokba a már fentebb említett büdös, túlégetett húst csinálni az agyarasokból. És a mester pap elkezdhet visszafelé kúszni. És hamarosan megtalálja a főpap vele küldött társait.
Öt nyílvessző áll ki a régi ismerőséből és még egy utolsó tűzgolyót útjára indított, hogy végezzen a megmaradt támadójával. Erre felé is émelyítő halothamvasztás terjeng a nyári forró levegőben, amit csak fűszerez a súlyos sebesültek sikolyai és az életből távozók utolsó motyogásai.
A másik elemi mágus minden reményt nélkülöző arccal fordul oda hősünkhöz.
-Ez így nem lesz jó. Még a páncélok sem védik meg a katonákat. Valamit tennünk kell.
*És igaza van. Érzi, hogy haldoklik és csak annyira képes, hogy összeszedje magát és még egy kis ideig feltartsa az erre felé jövő ellenséget. Talán a főutcája lehetet a községnek az, melyen most végig tud nézni. Jessica követőinek holttestei több helyen is. Még arra felé is, ahová Federic nem régen vissza akart vonulni. A szűk utcákban, leomló házak között nem tudtak megszokott alakzatot felvenni. Kisebb csoportok vagy egyéni párharcok alakultak ki, hol ilyen eredménynel, máshol másmilyen. És még a rengés is nehezíti az amúgy sem könnyű helyzetüket a falu védőinek.
Menne valószínűleg tovább a varázsló, ám pár perc múlva társasága érkezik. Egyik omladozó rom árnyékában meghúzódva trappol egy orvlövész, ki hátulról becélozza. Miközben a ház előtt már majdnem elkúszik, az ajtó mögött megbújó becélozza és egy nyílvesszőt enged útjára.
Gyorsan kell végeznie vele, mert hamarosan az egyik sarkon feltűnik egy ládzsadobáló három fegyverével és egy íjászos, kinek még van féltucat nyílvessző a tegezében. Úgy tűnik ezek most gyilkos szerszámok, bár a grófnő nem adott ilyenekből a csapatba. Úgy vélte jobban jár leánya még ugyan annyi kardossal vagy lándzsással, mint a könnyen lerohanható és cserébe gyakran csak a pajzsokat vagy páncélokat eltaláló egységnek. (Igaz nem lenne könnyű helyzetük, amíg remeg a föld. De az orkoknál jól működik, hiszen ilyen varázslat közben nem rohanhatnak rájuk a közelharcos ellenségeik.)
A küzdelem nem tudjuk még most sem, hogyan áll pontosan. Ám mindaddig magára marad, amíg le nem győzi a három ellenfelét. Utána már újból barát lesz az, akivel összefut. Egy banditával, ki nem törődött a figyelemztetéssel, hogy jöjjenek el a leomló házak közeléből. Az egyik ajtóban épp egy oughwari portyázót igyekszik leráncigálni a lándzsájáról, akit erőből átszúrt. És aki bizony már úgy érzi, hogy nagyon ráfér az, hogy kis segítség érkezzen hozzá.
Hogy jól gondolkodott? Vagy pusztán szerencséje volt a többiekhez képest hihetetlenül stabil otthonnal? Bármelyiket is gondolják, meg kell akadályozniuk a sámán varázslatát. És további segítség lehet nekik, hogy két ház között tűzgolyót látnak elröpülni.

Nem nagyon van időm idegeskedni egyelőre a többiek miatt, hiszen örülök, ha magam kikecmergem a bajból. Az is igaz viszont, hogy egyelőre nem is esem kétségbe, hiszen varázserőm kitart és ötletekből sem szenvedek hiányt, ha minden kötél szakad, akkor pedig kardommal is meg tudom védeni magam, bár ehhez tényleg csak végső menedékként fordulnék.
Az újabb három támadó egészen jól védekezik a nagy fapajzs mögött, de a folyamatos tűzzel való bombázásnak nem tud sokáig ellenállni és nem sokára már recseg és ropog, ahogy a lángok nyaldossák, majd a következő tűzgolyó szét is forgácsolja, lángra lobbantva a mögötte közeledő orkokat, akik most már üvöltenek a fájdalomtól és égő hú, bőr és szaru szaga tölti be a levegőt.
Nem is habozok, amikor kis lehetőséget kapok a visszavonulásra és a ledölt falak, üszkös romok között óvakodom visszafelé, amikor megtalálom a mágus társaimat.
Egyikük több nyíltól találva, még mindig kitartóan küzd, hogy távol tartsa az agyarasokat.
Nem is csodálkozom, amikor hangjában lemondás és csüggedés szól, miközben folyamatosan reng a talpunk alatt a talaj és mindenfelé Jessica seregének katonái hevernek.
Nagyon sokukat megöltek a büdösszájúak ezzel a különös taktikával, hogy törne ki a lábuk!
- A sámánjukat kéne megtalálni, talán ha ő meghal, akkor felbomlik ez a különös összefogás. – rogyok le egy pillanatra mellé, de már csak halálba dermedt szemeibe nézhetek.
Tovább kell mennem!
Közeledő hangokat hallok, így az egyik romos ház mellett akarok tovább menni. Valami hetedik érzék súgja meg, hogy forduljak hátra, ahogy elhaladok az ajtó előtt. Oldalra hemperedem, aztán már röpül is a tűzlabda, ahogy a vicsorgó pofát meglátom. Üvöltés és eldőlő, lángoló test jelzi, hogy találtam. Azonban az ő nyila is talált. Szerencsére a posztó öltözékem kissé megfogta, ezért csak a nyíl hegye fúródott az oldalam húsába, amit ki is rántok azonnal, bár én is hallatom közben a hangom.
Egyelőre nem tudom bekötni, majd foglalkozom vele később, mert újabb támadók jelennek meg, akik a fejemre pályáznak.
Marad a szélvihar varázslat, ami egyrészt megakadályozza az íj használatát, na meg le is foglalja őket egy darabig, ha nem törik össze közben a csontjaikat.
Most már kapkodva botladozom tovább és a dárdás banditát csak a szerencséje menti meg, hogy nem küldjek felé is egy tűzlabdát, ahogy igyekszik lerázni fegyveréről az orkot.
- Te nem vonultál el? Csoda, hogy nem omlott a fejedre. – lihegem a megmaradt falnak dőlve mellette. – De nem jutunk ki élve, ha nem találjuk meg a sámánt. Ha segítesz, talán van esélyünk. – nézek arra, amerről az agyarasok közelednek. – Talán még más segítségünk is akad. – kapom fel a fejem, amikor meglátom az elsuhanó tűzgolyót.
Ha megtalálom a másik mágust, akkor hálásan nézek rá.
- Elterelés kéne, én meg tettethetném halottnak magam, úgy is véres vagyok már mindenhol és mikor meglátom a sámánt végezhetnék vele. – adom elő az ötletem.
Nem mondom, hogy nem vagyok lebeszélhető róla, hiszen elég öngyilkos dolognak látszik, de más nem jut eszembe.

Federic bátran küzd az ellennel és megrendíti a körülötte lévők halála, ám töretlen lelkesedéssel hiszi, hogy meg tudja akadályozni seregük teljes pusztulását és a paptársa nemeskisasszony halálát, ha teljes erőbedobással küzd. De nem vak és hiú remény ez tőle? Rengetegen vannak és rengeteg a halott... és egyelőre ők is ugyan úgy mágiához folyamodtak, mint az emberek.
És szerencsére sikerült találnia pár barátot, hogy tervet eszeljenek ki. És a tervnek megfelelően az elemi mágus barátja elszántan lövi a tűzgolyókat egy még mindig egyben maradt ház ajtajából És ha túl közel ér valamelyik agyaras, akkor lándzsájával elintézi azt. Noha a dübörgő föld nem sokat segít egyiküknek sem eközben, ám tudják jól, hogy ki kell tartani.
És el is érkezik a pillanat, amikor az íjászok és közelharcosok után végre a főellenségük is megérkezett. A sámán. Utálatos ő számunkra, noha az oughwariak számára a legkedvesebb társuk. Ő is ütemre lépked és két íjász meg három fegyveres halad körülötte, hogy megvédjék őt a váratlan támadásoktól. Valószínűleg többen lehettek a csata elején, de már elfogyott körülötte is jó néhány.
A másik varázslóra a romok között óriási veszély leselkedik. Egy akkor farkas jelenik meg mellette a semmiből, mint egy ló. És azonnal ráveti magát. Még szerencse, hogy a bandita ott van mellette, így nem gyűri le azonnal. Ám úgy tűnik ez a főagyaras több trükköt is tud, mint a földrengés. Pedig már ez is épp elég csapás volt számukra.
Halottnak tettetve magát ott van a mocsokban, vértócsába hajtva a fejét hősünk. Vajon megretten-e a sámán erejétől és továbbra is halottnak tetteti magát? Van még esély egyáltalán az emberek számára?

Természetes reakció tőlem, hogy nem akarok tudomást venni arról, hogy mennyire rosszul áll a szénánk, hiszen akkor lemondanék a remény éltető erejéről is.
Persze láttam a halottakat és mérhetetlenül szomorú voltam miattuk, de ha most feladom, őket nem támasztom fel, viszont valószínűleg sokan hasonló sorsra jutnának.
Meg kell állítani az orkokat!
Nem mondom, hogy nem könnyebbülök meg, amikor legalább egy valakit találok, aki még segíthet, még ha az egy rabló is volt nem olyan rég. Nem ijed meg a saját árnyékától és kitartóan tűzi lándzsavégre azokat, akikkel nem végeznek tüzes golyóim.
Addig muszáj kitartani itt, míg meg nem jelenik a sámán és remélem sikerül is.
Ebben segítségünkre lehet a megtalált mágus társam, akinek megpróbáltatásai csak ezután kezdődnek.
Mikor megpillantom a sámánt, majd kiugrik a szívem, de olyan sokan vannak körülötte, hogy hirtelen fogalmam sincs mit kéne tennem.
Aztán meg megjelenik az a farkas és a társamra támad! Nem is farkas az, hanem egy borjú!
Azonban csak abban bízhatok, hogy a mágus megállja a helyét a dárdás segítségével, aki bár láthatóan megrémül, azért az állat felé lendíti a lándzsáját. A pap meg hátrahökkölve dob egy tűzgömböt a farkas pofájába.
Összeszorítom a fogam és nem mozdulok, várom, hogy a sámán közelebb érjen.
Ha megtörténik, akkor olyan erős szelet kavarok körülötte, amilyet csak bírok, eltakarítva az útból a védőit, aztán jöhet a tűz, hogy elhamvasszam a sámánt.

Federic társai hatékonyan küzdenek a fenevad ellen. Túl hatékonyan. Talán túl hatékonyak. Súlyos sebeket szerez a farkas és emiatt jól láthatja a magát halottnak tettető, hogy újabb varázslatra készül. Lassan megreped a föld és egy ork csontváza bukkan fel karddal és pajzzsal.
Ám a hirtelen jött szélroham mindent megváltoztat. Elsöpri a célpontot a védelmező harcosokkal együtt. És a földbe visszasüppedő élőhalott felett visszazárul a megnyíló sír. Egy buzogányos tántorodik meg a házak között. Jól láthatóan nem érti hirtelen miért múlt el a földet rengető varázslat. És ez bizalomra okot adó fejlemény. Ezek szerint nem csak ekörül a pár ház körül szűnt meg, de akik messzebb vannak oughwariak, azok sem tudják tovább használni.
A főpap embere tűzgolyót küld az ellenség varázstudójára és az védekezőn tartja maga elé mind a két karját. Alaposan összeég, ám mozgatni még fájdalmakkal és nehézséggel, de tudja. Újabb trükkbe kezd gyorsan. Különös port morzsol ujjai között a földre és abból sűrű, fekete füst kezd gomolyogni. Eltűnik a szem elől mielőtt újabb mágikus csapás érné.
Ám nem tudna ugyan ilyen gyorsan kikerülni a képből az öt védje! Az egyikük kezéből a széllökés kisöpörte az íjat -az kést ránt elő és így közeledik-, de a másik célba veszi a földön heverő hősünket. A másik három kezében középen egy lándzsa van, egyik szélen két szablya, másik oldalt pajzs és egyenes kard. Ám hatodiknak a buzogányos is a távolból kiszúrja magának, hogy itt valami történik, így körül kell néznie.
A föld mozgásának megszűnése már a közelben és érezhető előnyt jelent a harcban. A bandita végre nem a ház falának dőlve igyekszik megőrizni az egyensúlyát és onnan szurkálni, hanem előre rugaszkodik és az ordas oldalára kerül, hogy onnan szúrja szíven a dögöt. Így ő is lehet segítségére siet majd a bajban lévő elemi mágusunknak, ahogy az ezer karmolásból vérző, de még élő és harcolni tudó másik pap is.
Sok az ellen és túl kell járni az eszén, mielőtt ők kerekednek fölébük!

Bár aggódom, örömmel látom, hogy a mágust és a zsiványt sem kell annyira félteni, mert bár félelmetes az a farkas, mégis sikerrel veszik fel vele a harcot és súlyosan megsebzik a segítségem nélkül is.
Ezt azonban nem csak én látom, hanem a sámán is, minden valószínűség szerint, hiszen az a földből előkecmergő csontváz senki másnak nem lehet a szüleménye csak egy ilyen aljas agyarasnak.
Ekkor lépek színre én és lepem meg a magukat talán túlságosan is elbízó társaságot, egy erőteljes szélrohammal elsöpörve.
Hogy a csontváz harcos a sámán mágiájából táplálkozott mindjárt ki is derül, hiszen ahogy a varázslatom elbánik velük, a csontváz is visszasüpped a földbe.
Hirtelen nem is tudom, hogy mi a furcsa a következő pillanatokban. Aztán rájövök! Megnyugszik a föld! Nem imbolyog és dübög alattunk!
Sikerült! SIKERÜLT!
Azonban nem lehetek még elégedett, hiszen csak megzavartam a sámánt és talán súlyosan meg is égettem, de nem annyira, hogy ne tartogasson még pár meglepetést a tarsolyában, amivel könnyen visszavághat és akkor nézhetem magam.
Mire azonban észbe kapok, bosszúsan kiáltok fel, mert a fickó eltűnt én meg szemezhetek az őt követő öt testőrével, akik eddigre már összekapták magukat.
- Hogy a ragya verne ki benneteket, bár ocsmányabbak már nem lehetnétek akkor sem! – hátrálok kissé, hogy legyen helyem.
Nagyon úgy néz ki, hogy ezt most megszívom, hiszen egyszerre öt, sőt hatfelé nem fogok tudni harcolni. Csak remélni merem, hogy a lándzsás és a másik mágus kitart mellettem és legalább egy-két orkot levesznek a vállamról.
- Solum! – intek a romos házak miatt nem épp híján lévő kövek felé és a másik papra nézek, hogy kövesse a példám.
Ha összefogunk, olyan kőzáport zúdíthatunk a közeledőkre, hogy azok könnyen súlyos vagy halálos sérülést okozhatnak nekik.
Ha valamelyik a földre kerül, akkor pedig jöhet a lándzsás, hogy kivégezze őket.

Federicnek most új varázslat jut az eszébe. Az orkok pusztítását fordítja ellenük. Könnyedén emelkednek és lebegnek látszólag súlytalanul a leomlott törmelékek. És bármilyen sok is az ellenség, az ellenük induló darabok sokkal többen vannak. A pajzsos elkap még párat, de ő sem tud minden oldalról mindent blokkolni. Miközben társai hamarabb kábák lesznek a jól célzott találatoktól, ő is csak kicsit késlelteti, mikor hátulról vágja fejbe őt az egyik tégla.
A támadást megtörte hősünk. Bár nem tudni, hogy mi lett az eredménye az íjász lövésének, hiszen arra nincs hatással eme mágia. De utána a húzásának köszönhetően a lándzsás és a dupla szabályás eszméletlenül hever lent, miközben a pajzsos és a kést előhúzó íjász is kába, mire két újabb fordulat tör rájuk. A másik lövész pedig tűzgolyók áldozatává vált.
Ám ekkor két dolog függetlenül egymástól alakította át a helyzetet nagyon gyorsan. Az egyik kereszt irányú utcából előtörve a buzogányost lekaszbolta egy lovag. Bár ez úgy tűnhet, hogy kevésbé jelentős esemény, hiszen csak egy ork esett el és az is még kellően távol votl ahhoz, hogy kárt tegyen a főpap emberében, ám ennek a mesélő a falu összképét tekintve mégis kiemelt fontosságot tulajdonít. Mert ügye eleve sokkal jobban néz ki az, ha eme gyönyörű és nemes állatok hátán erős férfiak vágtatnak indokolatlanul a szűkebb ágát választva az elágazásoknak. Mégis miért lenne látványosabb, hogy pár csuhás meg sok elmebeteg gyilkos égetik meg kaszabolják egymást a sárban?
Ám visszatérve a sárban és a vértócsákban harcolókhoz! A bölcs Federic hátára egy fehér farkas ugrik rá hátulról és leteríti őt ismét a mocsokba. Ez figyelemzteti őt arra, hogy a még mindig gomolygó füstben valahol ott van a sámán. És meg kell állítania, mielőtt még elmenekül. Nem szabad újra kezdeniük a tam-tamot, az a lovak megbokrosodásával és nagyon súlyos következményekkel járna...
És gyorsan kell ezt megtennie, hiszen valahol a megviselt házak között ott fekszik sebesülten Jessica és igyekszik dicsőséget szerezni családjának és katonáinak. Ám fontos lenne a győzelem legalább ennyire! Federicre pedig szükség lesz ehhez...